A nemfémes elemek és egymással képzett vegyületeik

A hidrogén és vegyületei

A hidrogén a legkisebb legegyszerűbb atom. Az atommagjában lévő egyetlen proton körül az 1s alhéj egyetlen elektronja található. A hidrogén színtelen, szagtalan gáz. Sűrűsége az összes gáz közül a legkisebb. Olvadáspontja, forráspontja rendkívül alacsony. Diffúziósebessége, hővezető-képessége nagy, vízben, poláris oldószerekben, csekély mértékben oldódik.

Vegyületei kőzetekben, szerves anyagokban, nagy mennyiségben található. A hidrogén molekula kötési energiája nagy. Ezért a hidrogén gáz kevésbé reakcióképes. A hidrogén és az oxigén gáz 2: 1 térfogatarányú elegyét durranógáznak nevezzük. A hidrogén égése során víz keletkezik. A hidrogén halogénekkel is reakcióba lép. Klórral megvilágítás hatására hidrogén-kloridot képez H2+Cl2 = 2HCl. A hidrogének különböző elemekkel alkotott kettős vegyületei a hidridek. Az ionrácsos hidrideket alkáli fémek és alkáliföldfémek képeznek. Kovalens kötésű hidrideket nem fémes elemek alkotnak a hidrogénnel (CH4, NH3, H2O).

A halogének és vegyületei

A halogének atomjanak vegyértékhéj szerkezete : Ns2np5. A halogéneknek kevés izotópjuk van: a fluor és a jód úgynevezett, tiszta elemek, azaz egyféle tömegszámú atomokból állnak. A halogének elemi állapotban kétatomos molekulát alkotnak: F2, Cl2, Br2, I2. Az apoláris kétatomos molekulák között folyadék, ill. szilárd állapotban gyenge másod rendű kötések hatnak, melyek erőssége a molekulák méretének növekedésével nő. Ennek eredményeként a halogénelemek olvadás-és forráspontja is emelkedik. A halogének kellemetlen, szúrós szagú anyagok, színük változó. A halogének a legreakcióképesebb elemek közé tartoznak.

Fluor (F2)
A fluor zöldessárga, mérgező gáz. Elektron negativitása az összes elem között a legnagyobb, emiatt a legreakcióképesebb halogén elem. A fluor minden elemtől elektront von el , ezért a legerélyesebb oxidáló hatású anyag. A legtöbb fémmel könnyen reakcióba lép. Nagy reakció képessége miatt elemi állapotban nem található természetben , csak ásványaiban fordul elő.

Klór (Cl2)
A klór sárgás zöld színű, szúrós szagú, mérgező gáz. Vízben oldódik. A legtöbb elemmel közvetlenül egyesül. A klórgáz vízben oldódik, vizes oldata a klóros víz. Az oldott klór molekulák egy része reakcióba lép a vízzel hidrogén-klorid és hipoklórsav képződik H2O+CL2 = HCL+HOCL. A klór a hidrogénnel egyesülve hidrogén-kloridot képez. A nagyipari sósavgyártás ezen a reakción alapul: H2+CL2 = 2HCL.

Bróm (Br2)
A bróm vörösbarna színű, gyorsan párolgó folyadék. Az egyetlen cseppfolyós nemfémes elem. Gőze kellemetlen, szúrós szagú és erősen mérgező. Bőrre cseppenve nehezen gyógyuló sebet okoz. Vízben és szerves oldószerekben oldódik. Vizes oldata a brómos víz oxidáló hatású: H2O+Br2 = HOBr. Kevésbé reakcióképes, gyengébb oxidáló hatású és hidrogénnel is csak magasabb hőmérsékleten egyesül.

Jód (I2)
Az elemi jód kétatomos molekulái szürke, fémfényű kristályokat alkotnak. Melegítve szublimálódik, és lila színű gőzzé alakul. Vízben alig oldódik. A jód oxigéntartalmú oldószerekben pl: alkoholban, éterben vörösbarna színnel, oxigénmentes oldószerekben pl: szén-etrakloridban vagy benzolban lila, illetve vörös színnel oldódik. Kémiailag a jód a halogének között a legkevésbé aktív elem. Reakciói lassúak, pl: hidrogénnel csak magas hőmérsékleten egyesül.

Hidrogén-klorid (HCL)
A hidrogén-klorid színtelen, szúrós szagú, vízben igen jól oldódó gáz. A HCL-gáz 83 C-on cseppfolyósítható. A hidrogén-klorid vizes oldata a sósav. Sósavban a fémek egy része pl: cink, vas magnézium jól oldódik, hidrogéngáz képződése közben. A rézre, ezüstre a sósav hatástalan. A hidrogén-kloridot az iparban elemeiből állítják elő szintézissel: H2+Cl2 = 2HCl. A folyamat során jelentős mennyiségű hő fejlődik.

Az oxigéncsoport nemfémes elemei és vegyületei

Az atomjaik vegyértékhéj-szerkezete ns2p4. Az oxigén és kén kifejezetten nemfémek A szelénnek és tellúrnak fémes és nemfémes tulajdonságú módosulatai vannak, a polónium viszont fémes elem.

Oxigén (O2)
Az oxigén atomjai kétatomos apoláris molekulákat alkotnak. A molekulában az atomok kettős kötéssel kapcsolódnak. Az oxigén színtelen, szagtalan gáz. Vízben kismértékben oldódik. Ez a levegő legfontosabb alkotórésze (O2). Az oxigén a földön a legnagyobb mennyiségben előforduló elem. Tiszta oxigén nyerhető a víz elektrolízisével is: 2H2O = O2+4H +4e (anódfolyamat).

Víz (H2O)
A tiszta víz színtelen, szagtalan, ízetlen folyadék. A természetben légnemű, folyadék és szilárd állapotban is előfordul. A víz dipólusmolekulából álló vegyület. A víz jellegzetes tulajdonságai: olvadás és forráspontja lényegesen magasabb, sűrűsége nagyobb, mint a hidrogén vegyületeké. Víz sűrűsége +4C-on a legnagyobb, fagyáskor 0 C-on sűrűsége csökken, térfogata megnő. A víz a leggyakoribb poláris oldószer, oldja a savakat, bázisokat és a sókat.

Kén (S)
A kén sárga színű anyag. Molekularácsos kristályát nyolcatomos (S8) molekulák alkotják, amelyekben a kénatomokat kovalens kötések kapcsolják össze. A kén olvadás pontja viszonylag alacsony, keménysége kicsi. A kén vízben oldhatatlan, apoláris oldószerben oldódik. Szilárd halmazállapotú mérgező anyag. Reakcióba lép fémekkel (szulfidokat képez) Fe+S = FeS és nem fémekkel is (S+O2 = SAO2). Képes kétszeres negatív ion képzésre, ez az un. Szulfidion.

Kéndioxid (So2)
A kéndioxid színtelen, szúrós szagú mérgező gáz, a savas esőkért felelős, növényekre káros, vizek kémhatását savassá teszi. Használják fertőtlenítőként. Ipari szennyezőanyagként kerül a légtérbe.

Kénsav (H2SO4)
A kénsav színtelen, szúrós szagú, maró hatású folyadék. Vizes oldata erősen savas kémhatású. Oldja a negatív standard potenciálú fémeket hidrogéngáz fejlődése közben. (H2So4+CA = CASO4+H2). A tömény kénsav néhány fémet passzivizál (Fe). Előállítása elemi kénből történik.(S+O2 =SO2).

A nitrogéncsoport nemfémes elemei és vegyületei

Nitrogén és foszfor, iont nem képeznek. Kovalens kötésű molekulákat hoznak létre. Biológiailag rendkívül jelentős elemek, ugyanis a nitrogén építőeleme a nukleinsavaknak és fehérjéknek. A foszfor 50%-ban a nukleinsavakban illetve a csontok felépítésében, mint szervetlen vegyület van jelen. Körforgásban vannak a természetben. A növények számára rendkívül fontosak, a talaj nitrogén és foszfor tartalmát trágyázással folyamatosan pótolni kell.

Nitrogén
A nitrogén kétatomos molekulát alkot, benne háromszoros kötéssel. A nitrogén a levegő 70-80%-át alkotja. Színtelen, szagtalan, alacsony forráspontú gáz, vízben alig oldódik. A nitrogén nem reakcióképes, ún. inert gáz. Megfelelő körülmények között az oxigénnel reakcióba lép.(N2+O2 = 2NO). Megfelelő körülmények között a hidrogénnel is reakcióba lép, ammónia képzése közben. (N2+3H2 Û 2NH3) A levegő cseppfolyósításával állítják elő. Ammónia és salétromsav előállítására használják.

Ammónia (NH3)
Az ammónia a természetben nem fordul elő. Színtelen, szúrós szagú, mérgező gáz, vízben jól oldódik, vízzel ammónium-hidroxidot képez.(NH3+H2O Û NH4OH). Proton megkötésére képes, tehát bázis. Savakkal reakcióba lép só képzés közben (NH3+HCl = NH4Cl). Előállítása szintézissel történik: elemeiből állítják elő (N2+3H2 Û 2NH3), exoterm folyamat. Salétromsav gyártására illetve műtrágyázásra használják.

Salétromsav (HNO3)
A salétromsav színtelen szúrósszagú folyadék. Fény hatására bomlik. Vizes oldata erősen savas kénhatású ugyanis a víznek protont ad át. A tömény salétromsav oldat 68%-os. Bázisokkal sót képez. A híg salétromsav csak a negatív standard potenciájú fémeket oldja fel. A tömény salétromsav oldja a pozitív standard potenciájú fémeket is. Műtrágya, robbanószer és festékek előállítására használják.

A széncsoport nemfémes elemei és vegyületei

Az elemi szén kétféle módosulatban fordul elő a természetben: gyémánt és grafit formájában. Az elemi módosulatok kristályrácsa különböző: gyémánté atomrács, a grafité úgynevezett réteg rácsos, amely mutatja az atomrács, a fémrács és a molekularács tulajdonságait is.

Gyémánt
A gyémánt atomrács szerkezetű, áttetsző, nagy a fénytörő képessége, a legkeményebb természetes anyag, oldhatatlan, magas az olvadáspontja, jó szigetelő. Megtalálható: Dél-Afrika, Ausztrália.

Grafit
A grafit rétegrács szerkezetű, nagy mennyiségben található a természetben, szürke színű, puha, a rétegekben lévő erős kötések miatt magas olvadáspontú. Jól vezeti az elektromos áramot. Előfordul: Csehország, Németország, Oroszország.

Ásványi szenek
Nagyobb mennyiségben a szén ásványi szenek formájában fordul elő, ez nem elemi szén, elhalt élőlényekből képződött. Legkisebb széntartalmú: tőzeg, lignit, barna és fekete kőszén.

Szén-dioxid (CO2)
A szén-dioxid színtelen, szagtalan gáz. A levegőnél nagyobb sűrűségű, az égést nem táplálja, kis koncentrációban nem mérgező, nagyobb mennyiségben belélegezve a vér pH-át csökkenti. Nagy nyomáson cseppfolyósítható, acélpalackban hozzák forgalomba. Párolgás közben erősen lehűl úgynevezett szárazjéggé alakul. Vízben oldódik, vizes oldata a szénsav. Széntartalmú anyagok elégetésénél keletkezik. Laboratóriumi előállítása mészkő és sósav reakciójával történik. Számos ipari eljárás alapanyaga.

Szén-monoxid (Co)
A szén-monoxid színtelen, szagtalan igen mérgező gáz, vízben csak kevéssé oldódik, meggyújtva szén-dioxiddá ég el. Az iparban szén-dioxidnak szénnel történő redukciójával állítják elő. Laboratóriumi előállítása, hangyasavból történik. Számos ipari szintézis alapanyaga, a fémiparban redukálószerként használják.

A molekulák térbeli felépítése

A molekulák térbeli felépítését az atommagok közötti kötések hossza, és a kötések által bezárt szögek határozzák meg. A kapcsolódó atomok által bezárt szöget kötésszögnek nevezzük.

A molekulában kialakuló kötő és nemkötő elektronpárok taszítják egymást, igyekeznek úgy elrendeződni, hogy egymástól a lehető legmesszebb kerüljenek. A molekulában a legnagyobb vegyértékű atomot, amelyhez a többi atom kapcsolódik, központi atomnak nevezzük.

• Ha két kötő elektronpár kapcsolódik a központi atomhoz, azok egymással 180°-os szöget zárnak be, a molekula alakja lineáris lesz.
• Ha három kötő elektronpár kapcsolódik a központi atomhoz, azok egymással 120°-os szöget zárnak be, a molekula alakja síkháromszög lesz.
• Ha négy kötő elektronpár kapcsolódik a központi atomhoz, azok egymással 109,5°-os szöget zárnak be, a molekula alakja tetraéderes lesz.

Ha a molekulában a központi atomhoz nemkötő elektronpár is tartozik, azok hatása a kötésszöget módosítja.

• Ha három kötő és egy nemkötő elektronpár kapcsolódik a központi atomhoz, azok egymással 109,5°-nál valamivel kisebb szöget zárnak be, a molekula alakja háromszög alapú piramis lesz.
• Ha két kötő és két nemkötő elektronpár kapcsolódik a központi atomhoz, azok egymással 109,5°-nál valamivel kisebb szöget zárnak be, a molekula alakja V-alak lesz.

A p kötések a molekula alakját lényegesen nem befolyásolják, a kötés szögeket csak kis mértékben módosítják. A molekula alakját a s kötések, a molekula s váza határozza meg.

A molekulák polaritása

A kovalens kötés polaritása kétféle lehet:

• Poláris kovalens kötés: ha különböző elektronegativitású atomok között jön létre.
• Apoláris kovalens kötés: ha azonos atomok, vagy azonos elektronegativitású atomok között jön létre.

Ha a molekulát különböző elektronegativitású atomok építik fel. Akkor a molekula kötő elektronjai többet tartózkodnak a nagyobb elektronegativitású atom közelében, ezért az lesz a molekula negatív pólusa, a másik atom pedig a pozitív pólus. A két pólussal rendelkező molekulákat dipólus molekuláknak nevezzük.

Kétatomos molekulánál a kovalens kötés polaritása megadja a molekula polaritását is. Többatomos molekulák polaritását a bennük lévő kovalens kötések polaritása, és a molekula térbeli alakja együtt határozza meg.

Dipólus molekula: Ha van benne poláris kovalens kötés, és a térbeli alakja nem szimmetrikus.

Apoláris molekula: Ha a benne lévő összes kovalens kötés apoláris, vagy ha vannak benne poláris kovalens kötések, de a szimmetrikus térbeli alakjuk miatt ezek kiegyenlítik egymást.

A kőolaj feldolgozása

Szénhidrogének:
a szénhidrogének csak szénből és hidrogénből épülnek fel. Nyílt láncú telí-tett vagy telítetlen szénhidrogének tartoznak ide.

A kőolaj feldolgozása:
A kőolaj a föld mélyébe került elhalt állati maradványok bomláster-mékei, a bomlás óriási nyomáson, oxigéntől elzárva, magas hőmérsékleten évmilliók alatt következett be.

A kőolajat a föld mélyéből kőolajkutakkal termelik ki, amikor a kőolajat a mellette mindig jelenlevő földgáz és vízgőz nyomása hajtja fel a csövekben, ha a nyomás kicsi, kiszivattyúz-zák.

A kőolaj nehezen folyó, olajzöld vagy olajkék folyadék. Nehezen gyullad meg, de ha meg-gyullad, égéshője igen magas. Legfontosabb energiahordozónk és a műanyagipar ipari alap-anyagai származnak belőle. Sokféle szénhidrogén-vegyületből áll. A feldolgozásával a petrol-kémiaipar, a műanyag előállításához szükséges alapanyaggyártással az olefinipar foglalkozik.

A kőolaj-feldolgozás alapelve a frakcionált desztilláció, ami azt jelenti, hogy a kőolaj igen sokféle összetevőit forráspontjuk alapján választják szét.

Ipari berendezések:
A frakcionáló kolonna, amely kb. 150 – 200cm átmérőjű 20 – 30m magas henger alakú vastartály, amelyben sok keresztirányú, egyenlő tányér van beépítve. Minden tányéron van egy lyuk. A kőolajat 400˚C-ra az oszlopon kívül felmelegítik, gőzeit a kolonna alján bevezetik, a gőzök a tányérok lyukain át felfelé áramlanak, és közben lehűlnek. A legki-sebb forráspontú anyag az oszlop tetejéig jut el. Az oszlop oldalán egy-egy tányércsoporton összegyűlő és lecsapódó termékcsoportot az oszlopból kivezetik egy-egy hűtőbe, ahol a gőzök kicsapódnak. A kivezetett frakciók termékcsoportot alkotnak. Egy-egy termékcsoport többféle különböző forráspontú termékből áll.
A termékcsoportokat frakcióknak nevezzük.

• földgáz
• benzin, 80°C – 180°C-ig
• kerozin (petróleum), 150°C – 300°C-ig
• gázolaj, 200°C – 350°C-ig

Legalul a kazánban marad a desztillációs maradék a pakura.

Pakura hasznosítása:

• erőműben elégetik
• vákuumos lepárlás; Ha a desztillálóból a levegőt kiszívatjuk, csökkentett légnyomású állapot következik be, ez a vákuum. Vákuumban az összetevők forráspontja lecsökken, és a molekulák elbomlás nélkül alacsonyabb hőmérsékleten frakcionálhatók.

Az ilyen vákuumos lepárlás termékcsoportjai:

• vazelinek;
• parafinok;
• krakkolás; Magas nyomáson katalizátorral hidrogéngáz bevezetésével a hosszú szénláncú szénhidrogének rövidebb szénláncokká töredeznek, azaz műbenzin állít-ható elő, amit krakkbenzinek nevezünk. A krakkolás termékei a krakkbenzin és a krakkgáz, amely a CO+H2 1:1 arányú keveréke. Az olefinipar igen fontos alap-anyaga.

A kémiai egyensúly

A kémiai egyensúly megfordítható kémiai reakció esetén lép fel. Megfordítható egy kémiai reakció, ha a képződött anyagok egy része visszaalakul a kiindulási anyagokká. Amikor az odaalakulás sebessége egyenlővé válik a visszaalakulás sebességével, beáll a kémiai egyensúly.

A kémiai egyensúly egy dinamikus egyensúly, ami azt jelenti, hogy továbbra is végbemegy mind a két reakció, de egyforma sebességük miatt egyik anyag koncentrációja nem változik tovább.

A kémiai egyensúly feltétele, hogy az odaalakulás sebessége megegyezik a visszaalakulás sebességével. K = k1/k2, K = egyensúlyi állandó. Az egyensúlyi állandó jellemzi a megfordítható reakció kémiai egyensúlyát.

Egy kémiai reakció egyensúlyát befolyásoló tényezők

A hőmérséklet változása: A hőmérséklet növelése mindig az endoterm folyamatot gyorsítja meg. A hőmérséklet csökkenése pedig az exoterm folyamatot.

A reagáló anyagok vagy termékek koncentrációjának megváltozása: A kiindulási anyagok koncentrációjának növelése vagy a képződött anyagok koncentrációjának csökkentése az odaalakulás sebességét befolyásolja.

A nyomás változása: Csak a mol-szám változással járó reakciók egyensúlyát befolyásolja. A nyomás növelése a mol-szám csökkenés irányába gyorsítja a reakciósebességet. A nyomás csökkenése pedig a mol-szám növekedés irányába gyorsítja a reakciósebességet.

A fémek általános jellemzése, a fémek korróziója

Az elemek 81%-a fém, a fémek fémrácsba kristályosodnak. A fématomok között delokalizált elektronokkal létrejött kapcsolat: a fémes kötés. Három alaptípusa van: 1. lapon középpontos kockarács (legkisebb része: az elemi cella) 2. Hatszöges vagy hexagonális rács 3. Térben középpontos kockarács. A fémek tulajdonságait alapvetően a fémrács határozza meg. Ezért egyes tulajdonságaik hasonlóak. Szürkék, fényes felületűek, jól vezetik a hőt, az elektromos áramot.

Egyes tulajdonságaik azonban jelentősen eltérnek: megmunkálhatóság. A legmegmunkálhatóbb: a lapon középpontos kockarácsos fémek: Ag, Cu, Al. Legnehezebben a térbeli középpontos kockarács: vanádium. Jelentősen eltér olvadáspontjuk. Legalacsonyabb a higany, legmagasabb a wolfram. Eltér keménységük is. Az alkáli fémek késsel is elvághatóak. Legkeményebb: a titán. Vezetőképességük mértéke is eltér, legnagyobbal az ezüst rendelkezik és a réz. A fémeket gyakran ötvözetben használják: acél = vas+szén, bronz = réz+ón.

A fémek korróziója

A fémek felületén a környezet hatására végbemenő kémiai változások összessége a korrózió. A fémek korróziójának mértékét elsősorban a standardpotenciáljuk szabja meg. A kis standardpotenciálú fémek korróziója nagy mértékű: alkáli fémek. A nagy standard potenciálú fémek korróziója kis mértékű: nemes fémek. A korróziót több tényező gyorsíthatja: nedves, sókat tartalmazó környezet. A levegőben lévő kén-dioxid, különböző fémek érintkezési helyei, a fém erőteljes megmunkálása is gyorsítja.

Korrózió elleni védelem:

• Passzív felületvédelem: bevonatokkal.
• Aktív korrózió védelem: felületvédelem. A védendő fémet egy nála kisebb standardpotenciálú fémmel vonják be (katódos védelem)
• Korrózióálló ötvözetek készítése Pl.: saválló acélok.

Az s-mező fémei

Az alkáli fémek kis sűrűségű, puha, alacsony olvadás- és forráspontú, világosszürke színű, az elektromosságot jól vezető fémek. Atomszerkezetükből következik, hogy rendkívül reakcióképesek, a vegyértékhéjukon lévő egyetlen elektront leadva könnyen képeznek egyszeresen pozitív töltésű iont. Erélyes redukálószerek. Az alkálifémeket sóik olvadékának elektrolízisével állítják elő.

Az alkáliföldfémek kis sűrűségű, viszonylag alacsony olvadás és forráspontú, szürke színű, az elektromos áramot jól vezető fémek. Atomszerkezetükből következik, hogy reakcióképesek, a vegyértékhéjukon lévő elektronokat leadva könnyen képeznek kétszeresen pozitív töltésű nemesgáz-elektronszerkezetű iont. Az alkáliföldfémeket sóik olvadékának elektrolízisével állítják elő.

A p-mező fémei

Alumínium elemi állapotban nem fordul elő vegyületeibe, viszont igen. Ilyen a bauxit (Al2O3), melynek 40-50%-az alumínium vegyület. Fizikai tulajdonságai: Szürke színű, tiszta állapotban fémes fényű, kis sűrűségű, vagyis könnyű fém. Elektromos áramot és a hőt jól vezeti, olvadás pontja viszonylag alacsony Kémiai tulajdonságai: környezet hatására a felülete passziválódik ezért korrózióálló. Az alkáli fémek és alkáliföldfémek után a legreakcióképesebb fém. Az oxigénnel vakító láng mellett alumínium-oxidot képez. Oldódik savakban és lúgokban is. Felhasználása: olvadó biztosítékba használják, ez megszakítja az áramkört. Könnyűfém alkatrészeket készítenek belőle. Előállítása: az alumínium gyártás anyaga a bauxit.

Ón: Szürke, nagy sűrűségű, puha fém. Jól megmunkálható, passzív, azaz nem korrodálódik. Számos ötvözet alkotója.

Ólom: Szürke, nagy sűrűségű, jól megmunkálható puha fém. Az oldott ólomvegyületek nagyon mérgezőek. Felhasználás: vízvezetékcsövek, akkumlátorok.

A d-mező fémei
A vascsoport elemei és vegyületei

Vas (Fe), kobalt (CO), nikkel (Ni). Szürke színűek, magas olvadáspontúak, nagy sűrűségű, nehéz fémek. A kobalt kifejezetten nehéz fém. Megmunkálhatósága attól függ, hogy milyen szennyező anyagokat tartalmaz. A kobaltot és a nikkelt oxid réteg fedi, ami megvédi a korróziótól. A vas gyorsan korrodál a természetben tisztán, nem fordul elő. A nikkel és a kobalt jelentős ötvözet. A vascsoport elemeinek vegyületei biológiai és ipari szempontból fontos anyagok. Jelentősek a vegyszerek, gyógyszerek készítésében is.

Vas (Fe): Legfontosabb és a legrégebben ismert fém. Tiszta állapotban ezüstszürke színű, olvadáspontja magas, de kis széntartalom hatására alacsonyabbá válik. Híg savakban oldódik hidrogén fejlődése közben. Vízzel csak magas hőmérsékleten lép reakcióba. Tömény oxidáló savakban nem oldódik. Szénnel alkotott ötvözetét az acélt alkalmazzák rendszerint.

A vas gyártása: A vasérceket magas hőmérsékleten szénnel redukálják így nyerik ki ércből a vasat. Gyártásához segédanyagokat is használnak:

• szén, ami biztosítja a magas hőmérsékletet, redukálja a vas oxidokat, ötvözi a vasat.
• Salakképző anyag, ami megköti a szennyező anyagokat.
• A levegő szolgáltatja az oxigént a szén égéséhez. A folyamat lényege: 2Fe2O3+3C = 4Fe+3CO2. A vasolvasztó terméke a nyersvas, melyből kismennyiségben öntvényt, nagyobb részéből acélt gyártanak.

Rézcsoport elemei

Réz (Cu), ezüst (Ag), arany (Au). Az ezüst és az arany nemesfém. A rézcsoport elemei magas olvadáspontú, nagy sűrűségű, jól megmunkálható nehéz fémek. Jól vezetik az elektromos áramot és a hőt. Reakciókészségük csekély, levegőn nem korrodálódnak. A réz felületén összefüggő oxid réteg alakul ki. Nedves és szén-dioxid tartalmú levegőn zöld bevonat úgynevezett patina vonja be a réztárgyak felületét, mely a korróziótól megvédi. Az ezüst a levegőn megfeketedik. Az arany a levegőn nem változik. A természetben tisztán elemi állapotban is előfordulnak.

Réz (Cu): Biológiai és gyakorlati szempontból legnagyobb jelentősége a réznek van. Vörös színű, közepes keménységű, nagy sűrűségű fém, jól megmunkálható, magas hőmérsékleten az oxigénnel reakcióba lép. Jól vezeti a hőt és az elektromosságot. A rézvegyületek mérgezőek. A rezet az elektronikai ipar használja nagy mennyiségben (huzalok, elektródák, stb.. készítésére). Ötvözetei is jelentősek. Természetben előfordulhat elemi állapotban, de vegyületeiben gyakoribb. Vegyületeiből állítják elő redukcióval.

Ezüst: előfordul színállapotban és vegyületeiben. Az ezüstöt főként ólom, cink, rézércek ezüstszennyeződéseiből vonják ki. Fémesen csillogó, kis keménységű, jól munkálható fém. Elektromosságot jól vezeti. Tömény oxidáló hatású savakban oldódik. Baktériumölő hatása miatt fertőtlenítésre használják, vegyületei közül az ezüst-halogenideknek van jelentőségük.

Arany: nagy sűrűségű, igen puha, sárga színű fém. Jól vezeti az elektromos áramot. A színarany 24 karátos, az ennél kisebb karátos tárgyak arany-réz vagy arany-ezüst ötvözetek. Az elektronikai iparban és dísztárgyak készítésére használják.

Rézszulfát: kék színű, kristályos vegyület. Hevítve fehér színű, vízmentes rézszulfáttá alakul, mely víz hatására ismét visszanyeri kék színét. Vizes oldata savas kémhatású, mezőgazdaságban alkalmazzák, vizek tisztítására. Vigyázni kell vele, mert mérgező hatású vegyület.

A cinkcsoport elemei és vegyületei

Cink (Zn), kadmium (Cd), higany (Hg). A cinkcsoport elemei a környezeti hatásoknak ellenállnak, de korrodálódnak. A cink és kadmium felületén védő oxidréteg alakul ki, a higany a levegőn nem változik. A cink és kadmium savakban oldódnak. A cink lúgokban is oldódik.

A higany: Csak oxidálósavakkal lép reakcióba. Higannyal a legtöbb fém ötvöződik, amalgámot képez. Higany térfogata hőmérsékletváltozás hatására változik. A higany természetben, elemi állapotban is előfordul.

A kadmium jelentősége megnőtt, neutron befogásra, atomreakciók szabályozására alkalmazzák.

Cink (Zn): A cinkcsoport legjelentősebb eleme. Kékesszürke rideg fém. 1500 oC-on jól nyújtható. Felületi oxidrétege megvédi korróziótól, ezért a levegő hatásának kitett vastárgyakat cinkkel vonják be. Savakban, lúgokban jól oldódik. Széleskörű felhasználása: tetőfedő anyag, vas és acéltárgyak bevonására alkalmazzák. ötvözőanyagként is jelentős. Természetben csak vegyületeiben fordul elő, redukcióval nyerik ki a tiszta fémet. Mérgező hatása miatt, a cinkkel bevont vagy cinkből készült edényeket háztartásban nem szabad használni.

Elektrokémia

Redoxireakciók: Minden olyan reakciót, amelyben elektron leadás és elektronfelvétel történik, redoxi reakciónak nevezünk. Az elektronleadás és¬ -felvétel egyidejűleg játszódik le. Oxidálószer az a részecske, amely elektront vesz fel, azaz egy másik részecskétől elveszi az elektront, tehát oxidálja azt. Redukálószer az a részecske, amely redukálni képes egy másik részecskét (elektront ad át neki). Azokat a kémiai folyamatokat, amelyekben az oxidációs szám változása történik, redoxi folyamatnak tekintjük. Ha a molekula egy atomja, vagy egy ion oxidációs száma a reakció során csökken, akkor redukálódik. Ha a molekula egy atomja vagy egy ion oxidációs száma a reakciók során növekszik, az az atom vagy ion oxidálódik.

Galvánelemek: A galvánelemek kémiai energiát alakítanak át elektromos energiává. Két elektródból és egy, vagy két elektrolit oldatból állnak. Az oldattal érintkező fémes vezetőket (fémek vagy grafit) elektródoknak nevezzük. Azt az elektródot, ahol redukció történik, katódnak nevezzük. Azt az elektródot, ahol oxidáció történik, anódnak nevezzük. A galván elemek esetén végbemenő kémiai reakció során az egyik fém redukálja a másik fém kationját.

Elektródpotenciál: Fémeknek azt az adatát, amely a redukálóképességük mértékét jellemzi oldatban, elektródpotenciálnak nevezzük. Az elektród potenciál értéke függ az elektród minőségétől, az elektródfolyamatban részt vevő ionok koncentrációjától, a hőmérséklettől. Minden fém standard elektródpotenciálját (EO) az a feszültségérték adja meg, amelyet a saját ionjainak 1 mol/dm3 koncentrációjú oldatába merülő fémlemez és a „standard” hidrogén elektród között mérnek 25 C-on. A standardpotenciál táblázatból leolvasható az ion képzés hajlama, mégpedig minél kisebb egy elem standard potenciálja, annál szívesebben képez pozitív iont. Minél nagyobb egy elem standard potenciája annál szívesebben képez negatív iont.

Elektrolízis: Az elektrolízis során az elektronos energia kémiai energiává alakul. Az elektromos áram hatására végbemenő kémiai változást elektrolízisnek nevezzük. Egy áramkörben a katódon és anódon áthaladó töltés mennyiség egyenlő, ezért a katód és anód folyamatot ugyanannyi töltésmennyiségre kell felírni. Ez a töltés megmaradás törvénye. Az elektrolízis során mindig az a folyamat megy végbe, amelyhez kisebb energia szükséges. Ezt befolyásolja: az elektród anyaga, az oldatban lévő részecskék leválási potenciája és koncentrációja.

A névmások szerepe a szövegszerkesztésben

A névmások jelentése: a névmásoknak alapvetõ jellemvonásuk, hogy a többi szónál közvetlenebb kapcsolatban vannak a valósággal, teljes jelentéstartalmukat csak az élõ szövegben vagy egy adott beszédhelyzetben kapják meg. Minden fogalomszó helyettesíthetõ névmással, csak az ige nem. A névmások nemcsak szavakra utalhatnak, hanem a beszédhelyzetben jelenlevõ tárgyakra, személyekre is. A névmások kaphatnak jeleket és ragokat. Képzõ csak kivételesen járulhat névmáshoz. A szövegben, mondatban ismétlõdõ fõnevet nem mindig kell névmással helyettesítenünk (névmásítanunk).A másodszor elõforduló szót sokszor ki is hagyhatjuk (törölhetjük). A névmások rendkívül fontos tömörítõ szerepet töltenek be beszédünkben. Segítségükkel kerülhetjük el a jelentéssel nem bíró szóismétlést. A szöveg egységének és érthetõségének nélkülözhetetlen eszközei, mert sokféle jelentésárnyalattal teremtenek kapcsolatot a részek között, elõre és visszautalnak, nyomósítással kiemelik a lényeget, hosszabb szövegrészeket is képesek egyetlen szóban összefoglalni.

A névmás helyettesíthetí a mondat egy korábban elõfordult vagy késöbb említendõ szavát, szószerkezetét, de összefoglalhatja akár egy egész bekezdés tartalmát is. Kaphatnak jeleket, ragokat, így a névszókat, határozószókat mondatrészi szerepükben is helyettesítik. A névmásítással elkerülhetjük a szóismétlést, ugyanakkor hangsúlyossá tehetjük a személyre vagy tárgyra való utalást. A névmások tömörítõ szerepet töltenek be, a szöveg egységének, érthetõségének nélkülözhetetlen eszközei, a szövegkohézió fontos nyelvtani kapcsolóelemei.

Egyirányú névmások (csak fõnévre irányuló):

1. Személyes névmás: én, te, õ, mi, ti, õk

2.Visszaható névmás: magam, magad, maga, magunk, magatok, maguk fõnévre utal, de sajátos jelentéssel.

3. Kölcsönös névmás: egymás fõnévre utal, de sajátos jelentéssel.

4.Birtokos névmás: enyém, tiéd, övé, miénk, tiétek, övék. Nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára

Több irányú névmások (fõnevet, melléknevet, számnevet és határozószót helyettesítõ):

5. Mutató névmás: - ez(k), az(t), emez, ugyanez

a) közelre(k) - ilyen(k), ugyanolyan(t)

b) távolra(t) ekkora(k)

- ennyi(k), ugyanennyi

- itt(k), ott(t), ekkor(k), akkor(t), így, úgy

Kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítõ szerepében érintkezik a személyes névmással.

6. Kérdõ névmás: - ki, mi, melyik

- milyen, mekkora

- mennyi, hány

- hol, hová, meddig, mióta, hogyan

A kiegészítendõ kérdés legfõbb kifejezõeszköze egy a kérdezõtõl nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat fõhangsúlyos része. Személyre, tárgyra, idõre, helyre stb.

7. Vonatkozó névmás: - aki, ami, amely, amelyik

- amilyen, amekkora

- amennyi, ahány

- ahonnan, ahogyan

Kötõszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékû mondatrészi szerepe is van benne.

8. Határozatlan (határozatlan, általános, tagadó) névmás:

- mindenki, bármi, semelyik, másik

- akármilyen, minden

- valamennyi

- néhol, sehogyan

Kifejezhet határozatlanságot, általánosítást és tagadást.

Az ige és az igenevek szerepe a mondatban

Igeidő

Az ige cselekvést, történést vagy állapotot jelölõ szófaj. Egy létigénk van: a van. Az igének kétféle ragozása lehet: alanyi és tárgyi. Tranzitív és intranzitív. Az ige alanyi személyragjai az alany számát és nyelvtani személyét jelölik meg. Az ige tárgyas személyragjai ezenkívül a tárgyra is utalnak. Az ige a mondatban különbözõ igemódokban szerepelhet:

- A kijelentõ módú igékkel azt közöljük - vagyis kijelentjük -, hogy valóban cselekszik valaki vagy történik valami.

Pl.: lobog.

- Feltételes módú igealakot akkor mondunk , ha a cselekvés vagy történés valamilyen feltételhez van kötve.

Pl.: lobogna.

- A felszólító módú igealakokkal a felszólítás különféle árnyalatait fejezzük ki : parancsot, utasítást, kívánságot, kérést, bíztatást stb.

Pl.: lobogj!

Az igeneveknek többféle formája van :

1. fõnévi igenevek

2. melléknévi igenevek

3. határozói igenév

I. Fõnévi igenév : igetõ + -ni képzõ

Jelentését és mondatbeli szerepét tekintve a fõnévi igenév a fõnévhez hasonlít.

II. Melléknévi igenév

Fajtái:

- folyamatos

Képzõje : -ó,-õ (-ható,-hetõ)

Pl.: termõ , adó ,(adható) stb.

- befejezett

A mondatban többnyire minõségjelzõként fordul elõ.

Képzõje : -t,-tt

Pl.: fedett , talált [tárgy] stb.

A strandon az egyik medence fedett.

- beálló

Képezhetjük tárgyas és tárgyatlan igékbõl. A mondatbanrendszerint jelzõként szerepel (Pl.: kelendõ árú), deállítmányként is elõfor¬dulhat ( ha az ige szinte márátalakul önálló melléknévvé, Pl.: állandó , halandó).

Képzõje : -andó,-endõ

Pl.: forgandó , követendõ stb.

A szerencse forgandó.

III. Határozói igenév :

A határozói igenév olyan -va,-ve (esetleg -ván,-vén) képzõs igei származék, amely valamely cselekvésfogalmat határozói körülményként nevez meg; rendszerint valamilyen cselekvésnek, történésnek, létezésnek, állapotnak a módját, vagy egy névszóval kifejezett mondatrésznek az állapotát jelöli meg. A ható igék kivételével mindenigébõl képezhetõ.

Pl.: Az ügy el van intézve.

Az igenév kétarcú szófaj: egyrészt fõnévi, melléknévi vagy határozói, másrészt igei természetû. Igei természete abban áll, hogy olyan bõvítményeket (tárgyat, határozót) vehet maga mellé, mint az ige.

Igeidõ: a cselekvés idejét a beszéd idõpontjához igazítja.Három igeidõt ismerünk:

- múltidõ: a múltban történt esemény leírásakor használjuk.

Jele: -t,-tt

Pl.: Tegnap esett az esõ.

- jelenidõ: jelenidejû cselekvés (történés) leírásakor használjuk.

Jele: -

Pl.: Esik az esõ.

- jövõidõ: jövõben történõ eseményre való utaláskor használjuk.

Jele: fõnévi igenév (-ni) + fog segédige

Pl.: Holnap esni fog.

A szóösszetételek keletkezésének jelentõsége. Az összetett szavak fajtái es ezek helyesírása

A szóösszetételek keletkezése és fajtái

Összetett szavak kétféleképpen keletkezhetnek: mondatbeli összefüggés alapján vagy pedig mondatbeli elõzmény nélkül. Az elsõ esetben a mondatban egymás mellett álló,egymással szorosan összetartozó szavak forrtak össze; így keletkezett például a nagy üzem, a hét vége, a szabad idõ jelzõs szerkezetekbõl a nagyüzem, hétvége, szabadidõ szóösszetétel. Az összetett szavak többsége azonban mondatbeli kapcsolat nélkül keletkezett olyan módon, hogy nyelvünk felhasználta a szóalkotásnak ezt a termékeny lehetõségét egy-egy új fogalom megjelõlésére; így született - sok egyéb között - a golyóstoll, mûanyag, hûtõszekrény, porszívó, mosógép,lemezjátszó is.

A szóösszetételek fajtáit - keletkezésükre való tekintet nélkül -az elõtag és az utótag viszonya alapján jellemezhetjük.

Vannak olyan üdülõk, amelyek télen is, nyáron is nyitva vannak: télen-nyáron fogadják a vendégeket.

A télen-nyáron szóösszetétel úgy keletkezett,hogy a mondat két idõhatározója összekapcsolódott. Ha azonos (egynemû) mondatrészek forranak össze, akkor mellérendelõ szóösszetétel keletkezik.

Az ötnapos munkarend bevezetésével a hétvége szabadidejében több lehetõség adódott az országjáró kirándulásokra.

Ezeknek az összetett szavaknak a szerkezete abban hasonlít egymáshoz, hogy az elõtag az utótagnak valamilyen bõvítménye.

Milyen bõvítmény az elõtag ?

ötnapos

hány napos ?

mennyiségjelzõ

munkarend

minek a rendje ?

birtokos jelzõ

hétvége

minek a vége ?

birtokos jelzõ

szabadidõ

milyen idõ ?

minõségjelzõ

országjárás

mit jár ?

tárgy

Azokat az összetett szavakat, amelyekben az elõtag az utótagnak valamilyen bõvítménye, alárendelõ szóösszetételnek nevezzük.

A következõ mondatban olyan alárendelõ szóösszetételek fordulnak elõ, amelyekben az elõtag nem mondatrészként bõvíti az utótagot.

A fejhallgató vagy fülhallgató hasznos tartozéka a zsebrádiónak és a táskarádiónak.

Ezekben az összetett szavakban az elõtag és az utótag kapcsolatát részletesebb kifejtéssel értelmezhetjük: a fejhallgató fémpánttal a fejre helyezhetõ, a fülhallgató pedig a fülbe illeszthetõ hallgatókészülék; a zsebrádió zsebben (is) hordható, a táskarádió pedig táskához hasonló méretû és alakú rádió. Az ilyenfajta összetett szavak egy-egy terjedelmesebb kifejezés jelentését sûrítik egy-egy szóba: jelentéssûrítõ szóösszetételek.

A m e l l é r e n d e l õ s z ó ö s s z e t é t e l e k

A mellérendelõ szóösszetételek ellentétes vagy hasonló jelentésû tagokból állnak: él-hal, jön-megy, adás-vevés, hegyes-völ¬gyes,összevissza, föl-le, sír-rí, lót-fut, rúgkapál, búbánat, szóbeszéd, csûrés-csavarás, híres-neves, egy-két, sülve-fõve.

A mellérendelõ szóösszetételek elõtagja és utótagja mindig azonos szófajú szó. Mellérendelõ szóösszetételt tehát alkothat két ige: sütfõz, két fõnév: járás-kelés, két melléknév: híres-neves,két számnév: öt-hat, két határozószó: itt-ott, két igenév: járókelõ.

Azokat a mellérendelõ szóösszetételeket, amelyek egy szónak a meg kettõzésébõl keletkeztek,szókettõzésnek nevezzük: várja-várja, meszsze-messze, alig-alig, lassan-lassan, egy-egy, néha-néha.

A hasonló hangzású tagok mellérendelõ összetételei az ikerszók: tipeg-topog, dirmeg-dörmög, izeg-mozog, irul-pirul, ken-fen, teszvesz, limlom, mendemonda, hercehurca, terefere,girbegörbe,ugribugri, ágas-bogas, icipici, tutyimutyi, hébe-hóba, dirr-durr.

Az összetétel tagjainak jelentése szempontjából az ikerszókat három csoportba szokták osztani:

a, Vannak olyan ikerszók, amelyeknek mindkét tagja önmagában is használatos, értelmes szó: ken-fen, tesz-vesz.

b, Gyakoribb ennél az az eset, hogy az ikerszónak csak az egyik tagja - vagy elõtag, vagy utótag - önálló szó, a másik tagnak pedig önmagában nincs jelentése: izeg-mozog, limlom,girbegörbe.

c, A harmadik csoportba azok az ikerszók tartoznak, amelyeknek egyik tagja sem értelmes önmagában, tehát sem az elõtag, sem az utótag nem használatos önálló szóként: hercehurca, terefere, tutyimutyi.

A l á r e n d e l õ s z ó ö s s z e t é t e l e k

A következõ példák azt mutatják, hányféle bõvítménye lehet az alárendelõ szóösszetétel elõtagja az utótagnak.

Az elõtag az utótagnak:

Ha mennydörög, úgy hallatszik, hogy a menny dörög.

A szavahihetõ embernek minden szava hihetõ. alanya

A favágó fát vág.

A bortermõ Badacsony jó bort termõ vidék. tárgya

A Lánchidat az újjáépítés során építették újjá.

A napraforgó a nap felé forog. határozója

A sárgaréz sárga szinû réz.

A háromszög olyan síkidom, amelynek három szöge van.

A szóösszetétel két szó összetétele. jelzõje

Megállapíthatjuk tehát, hogy az alárendelõ szóösszetétel elõtagja az utótagnak alanya, tárgya, határozója vagy jelzõje lehet.

Alanyos összetételek:

magvaváló (szilva), madárlátta (kenyér), végeláthtatlan (síkság).

Tárgyas összetételek:

egyetért, jótáll, szófogadó, mindentudó, vállvetve, szemlesütve.

Határozós összetételek:

helyreállít,fülbemászó,útonálló,égbekiáltó, karonfogva, százszorszép, együttérzés.

Jelzõs összetételek:

kislány, nagyapa, sötétkék; tízperc,sokoldalú, kevésszavú; fecskefészek, születésnap, városháza.

Jelölt és jelöletlen szóösszetétel

A felsorolt alárendelõ összetételekben azt is megfigyelhetjük,hogy az elõtag és az utótag kapcsolatát a legtöbb esetben nem jelöli rag. Rag nélküli, jelöletlen összetételek: szófogadó (szót fogadó), kárörvendõ (a kárnak örvendõ), munkaképes (munkára képes), selejtmentes (selejttõl mentes), fecskefészek (a fecskének a fészke).

Vannak azonban olyan tárgyas és határozós összetételek is, amelyeknek az elõtagján rag jelöli a tárgyas, illetõleg a határozós viszonyt.

Raggal ellátott, jelölt összetételek: egyetért, élenjáró, százszorszép stb. A birtokos jelzõs összetételeken az utótag birtokos személyjellel jelöli a birtokviszonyt: városháza, barátfüle.

Az alárendelõ szóösszetételek szófaja

------------------------------------------------

Az alárendelõ szóösszetételek elõtagja és utótagja sokszor különbözõ szófajú szó. Az összetett szó ahhoz a szófajhoz tartozik,amelyhez az utótag.

Igy tehát:

félrebeszél

ige

sárgadinnye

fõnév

aranysárga

melléknév

békeszeretõ

melléknévi igenév

Többszörös szóösszetételek

-----------------------------------

Ha az összetett szó elõtagja vagy utótagja, vagy esetleg mindkét

tagja összetett szó,akkor többszörös összetétel keletkezik:

híradástechnika = hír + adás + technika

tehergépkocsi = teher + gép + kocsi

úttörõvasút = út + törõ + vas + út

Helyesírási tudnivalók

-----------------------------

Irás közben nagyon gyakran vetõdik fel az a kérdés, hogy a mondat két egymás mellett álló szavát egybe kell-e írnunk,vagy pedig külön.

Erre a kérdésre legegyszerûbben így lehetne válaszolni: azokat a szókapcsolatokat, amelyek összetett szóvá forrtak össze, egybeírjuk; azokat a szókapcsolatokat pedig, amelyek nem váltak összetett szóvá, különírjuk. Ez a válasz azonban még nem oldja meg a problémánkat, hiszen legtöbbször éppen ezt nem tudjuk eldönteni, hogy a két szó összetétellé vált-e, vagy sem. Ezért tehát meg kell tanulnunk néhány olyan szabályt, amelyek az egybeírás és különírás kérdésében általános iránymutatást adnak.

A mellérendelõ szóöszetételek írása

------------------------------------------------

Általában az a szabály, hogy a szorosabban összeforott mellérendelõ összetételeket kell egybeírnunk. Az elõtag és az utótag szorosabb összeforrásának a jele, hogy a szóösszetételhez járuló toldalékok csak az utótaghoz kapcsolódnak: rúgkapált, búbánatos, szóbeszédet, kezeslábasban, járókelõk.

Ha azonban a mellérendelõ szóösszetétel tagjai között kevésbé szoros a kapcsolat, akkor az elõtaghoz és az utótaghoz egyaránt hozzájárul az azonos toldalék. Ebben az esetben az elõtagot és az utótagot kötõjellel kapcsoljuk egymáshoz:élnek-halnak, csûrést-csavarást, sütés-fõzés, jártában-keltében, öttel-hattal.

Az alárendelõ szóösszetételek írása

----------------------------------------------

Az alárendelõ szóösszetételek írásában általában nem alkalmazunk kötõjeles írásmódot, az alárendelõ szóösszetételeket egybeírjuk.

Hogy ennek a szabálynak a segítségével dönteni tudjunk az egybeírás és különírás kérdésében, vizsgáljuk meg, mikor tekinthetjük két szó kapcsolatát alárendelõ összetételnek !

a, A húsdaraló húst daráló gép.

A nyaklánc nyakra (való) lánc.

A hegycsúcs a hegy (nek a) csúcsa.

Azokat a szókapcsolatokat,amelyekben -az egyébként raggal jelölt- tárgyas, határozós, birtokos jelzõs viszonyt nem jelzi rag, minden esetben alárendelõ összetételt alkotnak. A jelöletlen szóösszetételeket tehát egybeírjuk.

b, Nem minden varró nõ varrónõ.

A márvány is drága kõ, mégsem drágakõ.

Ezer mester között talán akad egy ezermester.

A százlábú nem éppen száz lábú rovar.

Példáink azt mutatják, hogy a két szó egybeírt összetétele gyakran mást jelent, mint ugyanannak a két szónak a különírt kapcsolata. Ilyen esetekben aszerint döntünk az egybeírás és különírás kérdésében, hogy az eredeti jelentésû szókapcsolatot vagy a megváltozott jelentésû szóösszetételt kell-e leírnunk.

c, sárgadinnye, sárgaréz, sárgarigó de:

sárga ceruza, sárga vászon, sárga festék;

jóakarat, jókedv, jóízû, jószívû de:

jó barát, jó cselekedet, jó tanuló;

mentõkocsi, mentõöv, mentõszolgálat de:

mentõ gondolat, mentõ tanú.

Ezeken a példákon a minõségjelzõs kifejezések írásmódját általános elvét figyelhetjük meg: ha valamely jelzõt és jelzett szót gyakran használunk egymás mellett, akkor a két szó összetétellé válik, tehát egybe kell írnunk.

Ugyancsak összetétellé váltak azok a minõségjelzõs kapcsolatok, amelyeknek elõtagja valamilyen anyagot jelöl: üvegpohár, rézkilincs, vasajtó, ezüstkanál stb. Ha azonban az anyagnévi jelzõs kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó,az anyagnevet különírjuk jelzett szavától: mûbõr táska,ezüst nyaklánc,lenvászon asztalterítõ.

d, Fényérzékeny anyaggal készített kép: fenykép.

Gyermekek gyógyításának szakorvosa: gyermekorvos.

Villanyárammal mûködõ motor: villanymotor.

Csiga házához hasonló lépcsõ: csigalépcsõ.

Olyan fehér, mint a hó: hófehér

A fenyõfa levele olyan hegyes, mint a tû: tûlevelû fa.

A jelentéssûrítõ összetételeket, köztük azokat is, amelyekben az elõtag valamihez hasonlítja az utótagot, mindig egybeírjuk.

A többszörös összetételek írása

-------------------------------------------

gépkocsivezetõ, jármûforgalom, villanyrendõr, gyalogátkelõhely, díjtáblázat; de:

tehergépkocsi-vezetõ, élelmiszer-áruház, gyermekrajz-kiállítás, labdarúgó-bajnokság.

A többszörös összetételek írásának kétféle változatát figyelhettük meg. Az egybeírást vagy kötõjeles írást a szótagok megszám¬lálásával dönthetjük el: a többszörös összetételeket hat szótagig egybeírjuk,a hat szótagnál hosszabbakat pedig kötõjellel tagoljuk.

Azonos mássalhangzók találkozása az összetett szó tagjainak határán

---------------------------------------------------------------------------

a, jegygyûrû, díszszemle, fénynyaláb Ha összetett szó tagjainak határán azonos kétjegyû betûk kerülnek egymás mellé, mindkét kétjegyû betût külön-külön kiírjuk.

b, balett-táncos, sakk-kör, össz-szövetségi Ha az összetett szó elõtagjának végén hosszú mássalhangzót jelölõ, kettõzöttt betû van,az utótag pedig azonos betûvel kezdõdik, az összetétel két tagja közé kötõjelet teszünk.

Nyelvhelyességi tudnivalók

-----------------------------------

Az egymás mellett olvasható példák összehasonlításával megítélhetjük, mi a különbség a birtokos jelzõs szókapcsolat és a belõle alkotott sokszótagos összetétel között:

A szókapcsolat

Az összetétel:

az üzlethálózat fejlesztése

üzlethálózat-fejlesztés

a tervezõvállalat vezetõje

tervezõvállalat-vezetõ

faipari tanulók képzése

faiparitanuló-képzés

a nyersanyag behozatalának csökkentése

nyersanyagbehozatal-csökkentés

Az összehasonlításnak az a tanulsága, hogy a birtokos jelzõs szókapcsolat - élõszóban és írásban egyaránt - világos¬abb,érthetõbb, mint a sok elemet tömörítõ, túlságosan hosszú szóösszetétel.

Egyalakúság, többértelmûség és rokonértelmûség a nyelvben

A beszédben gyakran azt tapasztaljuk, hogy egy-egy szóelem hangalakjához nemcsak egy, hanem több jelentés is fûzõdik, de az sem ritka,hogy hasonló vagy rokon jelentést teljesen különbözõ hangalakú szavak idéznek fel. A jelentéstannak fontos vizsgálódási területe a szavaknak, szóelemeknek a hangalak és a jelentés viszonya szerinti osztályozása. Eszerint megkülönböztetünk egyjelentésû, azonos alakú és több jelentésû és rokon értelmû szavakat, szóelemeket.

Egyjelentésûnek tekintünk egy szóelemet akkor,ha az adott jel hangsora csak egy jelentést idézhet fel. Erre leginkább összetett szavaink körében és némely toldalék esetében találunk példát (ablakpárkány, -e birtokjel).

Az egy hangalakkal több jelentést felidézõ szóelemek két nagy csoportra oszlanak. Az egyik csoportba azokat soroljuk, amelyekben a két vagy több jelentés között nincs kapcsolat vagy az átlagos nyelvérzék nem érez összefüggést. Ilyenkor a különbözõ jelentésû jelek hangalakbeli azonossága általában véletlen (terem, vár, ég). Ezek a szavak azonos alakú szavak. Azonos alakúság azonban elõfordulhat egyes toldalékformák körében is (pl.: az -at, -et igeképzõ és fõnévképzõ, a -t tárgy¬rag és a múlt idõ jele).

Az egy alakhoz fûzõdõ több jelentés igen gyakran nem véletlen egybeesés, hanem egy szó vagy szóelem jelentésbõvülésének eredménye. A beszédben ugyanis a szóval az történt, hogy alkalmilag az alapjelentéstõl némileg eltérõ jelentésben használták. Ha az új jelentésben való használat gyakorivá vált, elterjedt, akkor az eredeti jelentésmellett kialakult egy másod- , sõt harmadlagos vagy ennél is több jelentés. Az olyan szavakat, amelyekben egy hangsornak több jelentése van, és e jelentések között kapcsolat van, többjelentésû szavaknak nevezzük. Az ilyen szavak kialakulása tehát a nyelv - ezen belül a szójelentés - történeti változásának eredménye. Ez a folyamat még napjainkban is zajlik.

A szavak, szóelemek,szókapcsolatok használata tudatos vagy ösztönös választás eredménye. A válogatást az teszi lehetõvé, hogy a nyelv gazdag sorát adja a különbözõ alakú, de rokon jelentésû szavaknak és szószerkezeteknek, más szóval sz¬inonimáknak.A rokonértelmûség kiterjedt a nyelv minden jelentéssel bíró elemére, te¬hát vannak jelentésû toldalékok, szavak, szintagmák, mondatok, sõt szövegek is.

Megkülönböztetünk szorosabb és tágabb értelemben vett rokon értelmû szavakat.A szorosabb értelemben vett rokon értelmû szavak a valóságnak ugyanarra a mozzanatára vonatkoznak (pl.: autó-gépkocsi, bicikli-kerékpár). Ha a szavak fogalmi jelentésének egy-egy elemében is van valamilyen árnyalatnyi különbség,vagy ha az egyik szó a másikhoz képest valamilyen érzelmi, szemléletbeli többletet fejez ki, tágabb értelemben vett rokonértelmûségrõl beszélünk. Például fokozati külön¬bség van a fut, szalad rokon igék között, szemléletbeli eltérés az énekel és a kornyikál között.

Vannak olyan hasonló alakú szavak, amelyek jelentésük miatt ugyan nem cserélhetõk fel egymással, mégis sokan elkövetnek ilyen hibát mind írásban, mind pedig beszéd közben.Ilyen szavak például a következõk: egyenlõre, egyelõre..

A h a n g a l a k és a j e l e n t é s v i s z o n y a

Rokonértelmûség ( szinonímia )

------------------------------------------------

A rokonértelmûség a szavak rokon értelmû volta.

H

/

J ( Egy jelentés különbözõ hangalak. )

\

H

Megkülönböztetünk szorosabb és tágabb értelemben vett rokon szójelentéseket.

A szorosabb értelemben vett rokon értelmû szavak a valóságnak ugyanarra a mozzanatára vonatkoznak (pl.: autó-gépkocsi, kutya-eb,

bicikli-kerékpár).

A tágabb értelemben vett rokon értelmû szavaknál az egyik szó a másikhoz képest valamilyen érzelmi, fokozati, szemléletbeli többletet fejez ki. Fokozati különbség van pl.: kocog, szalad, fut, rohan, lohol, vágtat, nyargal és sprintel szavaknál.

A rokonértelmû szavak mondatbeli, használati értékükben mindig van valamilyen különbség.

Pl.: " A tolvaj elrohant a tetthelyrõl. "

" A tolvaj elkocogott a tetthelyrõl. "

Rokonértelmûség elöfordul toldalékokban, mondatok között,szintagmákban és szövegek között is.

Azonosalakúság és többértelmûség ( homonímia )

------------------------------------------------------------------

Az egy hangalakkal több jelentést felidézõ szóelemek két nagy csoportra oszlanak.

Egyik az azonos alakú szavak csoportja, ahol véletlen egybeesés okozza, hogy egy hangsor több különbözõ jelentéssel bír.

J

/

H - J ( Egy hangalak több jelentés. )

\

J

Pl.: ír, fogoly, vár, ég, megint, tûz, elég, ár, fûz.

Azonosalakúság elõfordulhat egyes toldalékformában is, mint pl.: at, -et igeképzõ és fõnévképzõ is, a -t a tárgyrag és a múltidõ jele is. Toldalékolással is keletkeznek azonos alakú szavak.

Pl.: háló, várunk.

Hasonló hangzású szavak ( paronémiák )

--------------------------------------------------------

pl.: helység - helyiség egyenlõre - egyelõre fáradság - fáradtság

Az egy alakhoz fõzõdõ több jelentés igen gyakran nem véletlen egybe esés, hanem egy szó, szóelem jelentés bõvülésének eredménye.

A szavak a használatuk során az alapjelentéstõl eltérõ jelentést ( alkalmi ) kapnak. Ezek az alkalmi jelentések lesznek a szavak másodlagos vagy akár többszörös jelentéstöbbletei. Tehát az olyan szavakat, amelyek jelentése között kapcsolat van, többjelentésû szavaknak nevezzük.

J

/

H ( Hasonló hangalak, eltérõ jelentés )

\

J

pl.: tanács, toll, levél, zebra, csiga ... stb.

Hangutanzó szavak pl: susog, puff, kakukk.

Hangulatfestõ szavak pl: szöszmötöl, tutyimutyi, kelekótya.

A szóelemek kapcsolódásának hangtani jelenségei: A mgh-illeszkedés, a msh-k részleges és teljes hasonulása, az összeolvadás. A msh-k kapcsolatának helyes ejtése.

A hangok találkozásának és elõfordulásának szabályszerûségei

A beszéd egyik legfõbb jellemzõje, hogy a hangokat nem elszigetelten, hanem összefüggõ folyamat részeként mondjuk és halljuk. A folyamatos beszédben a hang¬képzõ szervek állandó mozgásban vannak, és már az elõzõ hangok formálása közben felkészülnek a következõre. Ez kisebbnagyobb mértékben módosítja az egymás mellé kerülõ hangok fiziológiai tulajdonságait. Ezt a jelenséget alkalmazkodásnak nevezzük. Többféle formája található meg a magyar nyelvben.

A legfontosabbak a mássalhangzók találkozásakor: hasonulás, összeolvadás, rövidülés; a magánhangzók kapcsolatában pedig: hangrend és illeszkedés. A köz¬vetlenül egymás mellé kerülõ mássalhangzók hasonulása lehet részleges és teljes:

-a részleges hasonulás egy megkülönböztetõ jegy tekintetében változtatja meg az egymás mellé kerülõ mássalhangzók egyikét.

Két esete :

-zöngésség szerinti részleges hasonulás: a második hang zöngésíti vagy zöngétleníti az elõtte álló mássalhangzó, hogy ebben a képzésmozzanatban egynemûvé váljanak (pl.: vasban-vazsban, tûzhet-tûszhet); - képzés helye szerinti részleges hasonulás: itt egyetlen hang, az n képzésének helye változik meg, ha utána ajakhangú más¬salhangzó következik.

(pl.: színpad-szímpad, különben-külömben);

-a teljes hasonulás akkor következik be, ha két különbözõ képzésû más salhangzó teljesen egynemüvé válik az egyik hang egy vagy több képzésmozzanatra kiter¬jedõ változásával (pl.: egészség-egésség, egész sereg-egéssereg; vassal, vízzé, mossa, mosson, anyja-annya.

Az összeolvadás két különbözõ mássalhangzónak egy harmadik hosszú hanggá való átalakulása a két mássalhangzó kölcsönös átalakulása révén. Pl.: építsz-épícc, szabadság-szabaccság, kabátja-kabáttya, tanítjuk-taníttyuk.

A rövidülés hangtani feltételektõl függõ változás, akkor következik be, ha hosszú és rövid mássalhangzó kerül közvetlenül egymás mellé, ilyenkor a hosszú mássalhangzó megrövidül a kiejtésben. Pl.: monddmond, szálldos-száldos.

A magyar nyelv hangzási sajátságainak egyik legjellemzõbb vonása a han¬grend és az illeszkedés. A hangrend törvénye azt jelenti,hogy az egyszerû magyar szavakban a magán hangzók elõfordulása szabályhoz van kötve. Ezek szerint megkülönböztetünk:

-mély hangrendû szavakat: csak mély magánhangzók vannak a szóban

(pl.: boldog, kapu);

- magas hangrendû szavakat: csak magas mássalhangzóval

(pl.: idõ, üzen);

- vegyes hangrendû szavakat: mély magánhangzó + (i,í,e,é) hangok együttesébõl alakult szavak

(pl.: csillag,fazék).

Az összetett szavakban és kisebb mértékben az újabban átvett jövevény

és idegen szavakban kötöttség nélkül fordulhatnak elõ magas és mély

magánhangzók. Pl.: összeolvas, szárazföld, ideális, operatõr.

Az illeszkedés ennek az állapotnak fenntartását biztosító nyelvi mû-

ködés: olyan hangalakú toldalékot fûzünk a szóhoz, amellyel fenntart-

ható az eredeti hangrendûség. Pl.: fésülködik, gondolkodik.

A vegyes hangrendû szavakhoz a toldalékok illeszkedése többféle, egyes szavakban ingadozó is lehet:

a, mély toldalékot fûzünk a vegyes hangrendû szavakhoz, ha az utolsó magánhangzó mély: virággal, sziromban; általában mély a toldalék -az utolsó magánhangzótól függetlenül- akkor is, ha a szóban mély magánhangzó plusz (i,í,é) hang fordul elõ: kávéja,hamisság;

b, magas a toldalék, ha az utolsó szótagban (ö,ü) van: soförnek, kosztümben;

c, ingadozik a nyelvhasználat a mély magánhangzó + e hangot tartalmazó szavak¬ban: Ágnesnak-Ágnesnek, fotelban-fotelben,de mágnesez. Az összetett szavak toldalékát az utótag hangalakja szabja meg: várkertbõl, kertajtóban, gépkocsival.

Az illeszkedést az teszi lehetõvé, hogy a magyar nyelvben a toldalékok nagy részének többféle hangalakja is van. Pl.: -ban,-ben,-ba,-be, -ból,-bõl, amelyek a szótõ hangrendjének megfelelõ alakban valósulnak meg. A toldalékok nagy részének csak egy alakja van. Egyalakú minden olyan toldalék, amelyben csak mássalhangzó van, vagy (i,í,é) mássalhangzó (önmagával vagy mássalhangzóval együtt).

Pl.: ajtók, hegyek, hazai, erdei, alakít, épít.

A toldalékok nagy része két változatú: -ra,-re,-ó,-õ,-juk,-jük.

Egyes toldalékoknak három alakjuk is van, egy mély és két magas változat:

-szor,-szer,-ször.

A magas változat egyikében a magánhangzó ajakkerekítéses, a másikban ajakkerekítés nélküli. A szótõ utolsó magánhangzója dönti el, hogy a két magas toldalék közül melyiket használjuk: ötször, ötvenszer; gondolkodik, ügyeskedik, erõlködik.

A legnagyobb hatókörû magyar hangtörvények (az illeszkedés,a hasonulás, az összeolvadás) mind az alkalmazkodás esetei. Mindegyiknek az a lényege, hogy az egymás mellé kerülõ hangok különbözõ módon befolyásolják egymást. A hangváltozások alapja a hangképzõ szervek akadálytalan mûködésének biztosítása, az egyes képzésmoz¬zanatok közötti átmenetek simább, folyamatosabb lebonyolítása. De a hangtani jelenségek egy része nyelvtani szerephez is jutott, pl. a kijelentõ mód tárgyas ragozású alakjainak és a felszólító módú alakoknak a megkülönböztetésében:

halasztjuk-halasszuk, tanítja-tanítsa.

A szóalak szerkezete (A morfémák - a szóelemek fajtái, szerepük a szóalak elépítésében, a szószerkezetek alkotásában)

Morfémák fajtái, szóalak szerkezet

I.

Morféma /szóelem/ néven foglaljuk össze a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egységeit: a szavakat és a különféle toldalékokat. A mindennapi szóhasználatban két egymástól különbözõ jelentésben beszélünk a szóról.

Egyfelõl a szókészlet egy tagját értjük rajta,ez a szótári szó, másfelõl a mon¬dat egyik építõelemét, ez a szóalak. A szó a közlésfolyamatban mindig tartalmaz nyelvtani szerepére utaló egy vagy több jelentés mozzanatokat. Ezért az élõ mondatban szereplõ szóalak renszerint nem egyetlen morfémából áll, hanem ezek kapcsolatából. A szótári szó tehát a nyelv, a szóalak pedig a beszéd egysége.

Morfémák csoportosítása alaki önállóságuk szerint:

1. szabad morfémák:

A morféma kapcsolatok elsõ helyén rendszerint a szótani szó áll,melyet a teljes szóalak kiindulópontjaként szótõnek nevezünk. A szótövek nagy többsége önállóan, más szóelemktõl függetlenül is elõfordulnak, éppen ezért szabad mor¬fémának nevezzük õket.

2. félszabad morfémák:

Vannak olyan szavak, amelyek önállóan nem fordulnak elõ, csak más szó együtt. Bár velük nem olvadnának össze egyetlen szóvá,jelenté mégsem teljesen önnálló, hanem viszonyító,járulékos jellegû. Ilyenek

pl. a névutók,a névelõk és - részben - az igekötõk.

Ezeket alaki viselkedésük szerint félszabad morfémáknak, másként inkább szerepükre figyelve: álszóknak /viszonyítóknak/ nevezzük.

3. kötött morfémák:

A morfémák 3. csoportját a toldalékok alkotják, ezek csak szótövekhez kapcsolódva fordulnak elõ, ezért nevezzük õket kötött morfémáknak. Ál¬talában a szótõ után járulnak.

II.

A toldalékokat sorrendi helyük, kapcsolódási képességük és szerepük szerint 3 nagy csoportba oszthajuk:

1. képzõk:

A toldalékok elsõ helyén közvetlenül a szótõ után a képzõk állnak, gyakran a szó szótári alakjának részeként. A képzõknek fontos jellemzõjük a morféma kapcsolatokban, hogy csaknem mindíg társulnak hozzájuk újabb képzõk. Sorrendi helyzetük meghatározott abban is, hogy elöttük jelek és ragok nem állhatnak, utánuk azonban igen.

Pl: levegõ-zött, levegõz-nek.

2. jelek:

A jelek a rag elõtt helyezkednek el, egynél több is járulhat a tõhöz, de utánuk csak ragok következhetnek. Nem hozhatnak létre új szótári szót, nem változtatják meg a mondatbeli szerepét sem, de egy-egy nyelvtani jelentés mozzanattal gazdagítják a szóban kifejezett jelentés tartalmat.

3. ragok:

A ragok a szóalak záró morfémái, ebbõl következik az a jellemzõ tula¬jdonság, hogy nem követeheti õket más morféma, és egy ragnál többet nem tartalmazhat egyetlen szóalak sem. A ragok egyértelmûen meghatározzák a szóalak mondatbeli szerepét.

Pl: város, város-ban, város-t, a város-nak.

A szótövek és a toldalékok között egyes alakokban egy rövid magánhangzó (-a,-e,-o,-ö) jelenik meg. Ezeket leíró szempontból a toldalék részének tekithetjük, mint elõhangzókat.

III.

A szavak alakrendszere:

Az egyes szófajokra jellemzõ, hogy morféma kapcsolatokban fordulhatnak elõ szótövekként. Az egy szótõbõl létrehozható szóalakok száma és az alakok egymáshoz való viszonya rendszert alkot. Ezt nevezzük a szavak alakrendszerének /paradigmájának/.

1. az ige alakrendszere:

A magyar mondatban az igealak a fõ jelentésén túl még kötelezõen 5 jelentés mozzanatot tartalmaz: a cselekvés módjának,idejének,a cselekvõ személyének,számának,a tárgy határozottságának jelölését.

2. a fõnevek alakrendszere:

A magyar fõnevek az igékhez hasonlóan 3 féle toldalékot vehetnek fel: képzõt, jelet, ragot. Kötelezõ a fõnevek szóalakjában a számra és az esetre való utalás.

3. a melléknevek és a számnevek alakrendszere:

A melléknevek és velük együtt a számnevek alakrendszere szegényesebb a fõnevekénél. Ennek az az oka, hogy leggyakoribb feladatkörükben, a jel¬zõiben szótári alakjukban szerepelnek.

A melléknevek határozó ragjai: -n, -lag, -leg, -ul, -ül

A számnevek határozó ragjai : -an, -en, -szor, -ször

4. a névmások alakrendszere:

A névmások alakrendszere nagyrészt megegyezik a névszók jelezésével, ragozásával. Ez alól kivétel a személyes névmás ragozása, amelyben szótõként általában a megfelelõ rag vagy névutó szerepel,a számra pedig az ún igenévi-névmási személyrag utal: tõl-em, ról-ad, vel-e, után-unk, mellé-tek, nál-uk. Ugyanezeket a ragokat használjuk a fõnévi igenév ragozására is: látn-om, látni-uk, v. látni-ok

A helyesírásunk alapelvei

A magyar helyesírás négy alapelvre épül:

1. Kiejtés szerinti (fonetikus) írásmód: a lehetõségekhez képest hûen tükrözteti a szavak hangalakját. A szóelemek (szótövek, képzõk, jelek, ragok) írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük.

pl.: láz, fény, ír, véd, tíz, húsz, -s, -talan, -telen, -va, -ve,

-bb, -t, -j, -n, -tól stb.

2. Szóelemzõ (etimologikus) írásmód: a toldalékos (ragos, jeles, képzõs) és az összetett szavakban többnyire feltünteti a szavak alkotóele¬meit.A ragos, a jeles, a képzõs szavak, az összetételek, valamint az egymást követõ szavak szóelemeinek érintkezõ hangjai kölcsönösen hatnak egymásra, s a szavak kimondásakor a hangok sokszor megváltoznak. Helyesírásunk azonban nincs tekintettel az alkalmi hangváltozásokra, hanem a szóelemeket eredeti alakjában íratja le.

pl.: ijedt, hetilapban, lökdös, vízpart, adhat, azonban, átcsap, anyja, fagyjon, állj, kardjuk, költség, sarkkör

3. Hagyományos írásmód: vannak esetek, amelyekben a helyesírás ragaszkodik a történetileg kialakult szokásokhoz.

- családnevek (Batthyány, Kossuth, Széchenyi, Thököly stb.)

- ly-os szavak

a) szó kezdetén csak a 'lyuk' szó és toldalékos alakjai

pl.: lyuk, lyukas, lyukat stb.

b) egy szótagú szavak végén

pl.: mély, moly, súly, gally stb.

c) két vagy több szótagú szavak végén

pl.: bagoly, csekély, kristály, akadály stb.

d) -lya, -lye végzõdésû szavak

pl.: ibolya, korcsolya, nyavalya

- dz, dzs

pl.: edz, bridzs, lándzsa, fogódzkodik stb.

4. Egyszerûsítõ írásmód

a) A többjegyû betûk kettõzött alakját a tõszókban és toldalékos alakokban csonkítottan írjuk, vagyis a betûnek csak az elsõ jegyét ismételjük meg.

pl.: loccsan, hosszú, meggy, fütty stb. illetõleg: jeggyel, mésszel, rosszal, eddzék stb.

Nem egyszerûsítjük azonban az összetett szavak tagjainak ha tárán találkozó azonos kétjegyû betûket.

pl.: kulcscsomó, jegygyûrû, nagygyûlés, fénynyaláb stb.

b) A toldalékolás következtében egymás mellé kerülõ három azonos, mássalhangzót jelölõ betût kettõzöttre egyszerûsítjük.

pl.: orra (orr+ra), fedd meg (fedd+d meg), tollal (toll+lal)

A szabály nem érvényesíthetõ a magyar családnevekre, az idegen tulajdon¬nevekre és szóösszetételekre. Ezekben a hosszú mássalhangzós betûkhöz a vele azonos újabbat kötõjellel kap csoljuk.

pl.: Tarr-ról, Hermann-nál, Wittmann-né stb. illetve: sakk-kör, balett-táncos, hossz-számítás stb.

A magyar hang- és betűrendszer

H a n g r e n d s z e r

A hangzás a nyelv közvetlen érzékelhetõ valósága, természetének lényege.

A nyelvtudomány megkülönbözteteti a beszédhangot és a fonémát. A fonéma egy nyelv társadalmilag érvényes hangzókészletének olyan ele me, amelynek szerepe van a szavak jelentésének megkülönböztetésében. Pl.: a magyar nyelvben az s és az sz, mert a sál-szál,vés-vész sza vakat az s-sz fonéma alapján különböztetjük meg.

A beszédhang fogalmán az egy adott szövegben hallható hangokat ért jük, amelyeket a beszélõ adottságai, pillanatnyi lelkiállapota stb. is befolyásolt. A beszédhang a beszédfolyamat legkisebb eleme, a fo néma pedig a nyelve. A fonémákat - mivel önálló nyelvi jelentésük nincs - a nyelvi jelrendszerben a jelek építõelemének, jelelemnek tekintjük.

A beszédhangokat a hangképzõ szervek mûködtetésével hozzuk létre. A legfonto¬sabbak a következõk: a tüdõ, a gégefõ a hangszalagokkal, az orrüreg, a szájüreg.

A magánhangzók képzésekor az alaphang mindig a zönge(a hangszalagok rezgése), ezt a száj- és az orrüreg mint "hangszekrény" formálja tovább. A magánhangzók képzésének legjellemzõbb vonása, hogy a hang szalagok után nincs további akadály a levegõ útjában.

A mássalhangzók egy része a hangszalagok mûködésekor keletkezett

zöngébõl és az akadály keltette zajból (ún. zörejbõl) alakul a száj és az orrüreg hangmódosító szerepével (zöngés msh-k), más részükben az alaphang csak a zörej (zöngétlen msh-k).

A mgh-k csoportosítása a legjellemzõbb tulajdonságaik alapján:

+-------------------------------------------------+

¦elöl képzett: magas ¦ hátul képzett: mély ¦

+------------------------+-----------------------¦

¦ajakkere-¦ajakkerekí-¦ajakkere-¦ajakkerekí- ¦

¦kítéssel ¦tés nélkül ¦kítéssel ¦tés nélkül ¦

------------------ -+---------+-------------+----------+-------------¦

felsõ nyelvállású ¦ ¦ ¦ ¦ ¦

zárt ¦ ü û ¦ i í ¦ u ú ¦ - - ¦

---------------------+---------+-----------+---------+------------¦

középsõ nyelvállású¦ ¦ ¦ ¦ ¦

középzárt ¦ ö õ ¦ (ë) é ¦ o ó ¦ - - ¦

-------------------+---------+-----------+---------+------------¦

alsó nyelvállású ¦ ¦ ¦ ¦ ¦

nyílt ¦ - - ¦ e ¦ a - ¦ - á ¦

----------------------------------------------------------------+

A msh-k rendszere legjellemzõbb tulajdonságaik alapján:

----------------------------------------------------------------+

¦ a képzés helye szerint ¦

A képzés +-----------------------------------------------------¦

¦ zár ¦ rés ¦ zár-rés ¦egyéb:(orr,¦

helye +-------------+-------------+-------------¦ folyékony)¦

¦zöngés¦ zön- ¦zöngés¦ zön- ¦zöngés¦ zön- ¦ zöngés ¦

szerint ¦ ¦gétlen¦ ¦gétlen¦ ¦gétlen¦ ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

ajakhang ¦ b ¦ p ¦ v ¦ f ¦ ¦ ¦ m ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

foghang ¦d gy ¦t ty ¦z zs ¦sz s ¦dz dzs¦c cs ¦ n l r ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

ínyhang ¦ g ¦ k ¦ j ¦ ¦ ¦ ¦ ny ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

gégehang ¦ ¦ ¦ ¦ h ¦ ¦ ¦ ¦

----------------------------------------------------------------+

A fonémák és megvalósulásaik: a beszédhangok mindig hangtulajdonsá gok együt¬tesei. Szerepüket csak akkor töltik be,ha mint egy rendszer tagjai egyezésben is vannak a rendszer többi tagjával, de legalább egy megkülönböztetõ tulajdonságban el is kell térniük minden más fo némától.

Betürendszer:

A ma egész Európában és a világ nagy részén használt hangjelölõ írások õse a föníciai ábécé. A föníciai írás kb i.e. VIII. században jutott el a görögökhöz,õk alkották meg a korábban csak mássalhangzókat jelölõ ábécébõl a teljes hangírást, tehát a magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt jelölõ ábécét. A görög ábécé etruszk közvetítéssel jutott el a latinokhoz, és tõlük igen sok néphez, közöttük

hozzánk is.

Kezdetben függõlegesen vagy vízszintesen jobbról balfelé írtak,majd az oda-vissza írás szakaszán át a görög írásgyakorlatban alakult ki véglegesen a balról jobbra írány. Az írás - különösen a hangjelölõ írás - története egyidõs a hely¬esírás történetével. A magyar helyesírás történetének elsõ fejezete a latin ábécé betûinek minél jobb alkalmazása volt a magyar hangrendszerre.

Néhány hangunk írásmódja 900 éve változatlan, pl.: b, m, n, l stb. Más hangok írása századokig ingadozott - ilyenek: s, sz, z, zs, c, cs, k, v; gy, ty, ny, ly; ö, ü - , nem egységes a hangok hosszúságának jelölése sem.

A magánhangzók minõségét és hosszúságát ún. mellékjelekkel (a betü fölé tett ékezettel)jelöljük.A latintól eltérõ mássalhangzókat pedig betûkapcsolattal különböztet¬jük meg, és ugyanezt az elvet követjük a mássalhangzók hosszúságának jeleként is a betük megkettõzésével. A magyar helyesírási rendszer értéke, hogy minden beszédhangnak külön jele van, de csak egy jele (ez alól kivétel a ly és j, amelyek mai köznyelvünknek ugyanazt a hangját jelölik).

A nyelv területi tagolódása és társadalmi rétegződése

Ugyanaz a nyelv különféle változatokban él. A változatok területi és tár¬sadalmi tagozódás szerint alakulnak ki. Ter.-i tagozódás szerint nyelvjárások van¬nak, társ.-i tagozódás szerint pedig csoportnyelvek: foglalkozások, élemód szerint. A nyelvjárási széttagolódás ellen hat a köznyelv, amely a korábbi területi vál¬tozatok egyesülésébõl vált a nemzeti nyelv központi változatává és ezzel együtt követendõ mintává, normává. A magyar köznyelv a 19. sz. közepe táján alakult ki, hatása az 196o-as évektõl egyre erõsebb. Az irodalmi nyelv a nemzeti nyelvnek le¬gigényesebb, országszerte legegységesebb változata. Ma is merít a nyelvjárások¬ból és más nyelvi rétegekbõl. A reformkor óta a publicisztika, 1844- tõl a hivata¬los élet nyelve is egyben. A regionális köznyelv a vidéki városok értelmiségének nyelvhasználata (a legjellegzetesebb helyi nyelvi vonások használatát megengedi).A szakmák, foglalko- zások, kedvtelések nyelve 1-1 foglalkozáshoz,kedvteléshez fûzõdik, országosan összeköti az azonos foglalkozásúakat (pl. a sportágak nyelve). Ezen belül a zsargon az egyes szakmai nyelv eluralkodása az egyéni nyelvhasználat¬ban (ennek használata lehetõség szerint a társalgási nyelvben kerülendõ). Az argó (tolvajnyelv,jassznyelv) alvilági, társadalmon kívüli csoportok nyelve. Különösen szókészletében térel a köznyelvtõl. Sok idegen eredetû és tájnyelvi elem található benne. Már a 18.sz.-tól vannak gyûjtemények, amelyek a köznyelvet beszélõk számára gyûjtik össze az argó nyelvi adatokat (pl. emeletes zsaru = lovas¬rendõr). Végül a rétegnyelv az életkor, társadalmi rétegek nyelve (pl. ifjúsági nyelv). Minden ember több nyelvváltozatot használ a kommunikáció körülményeitõl függõen.

NYELVJÁRÁSOK

1. DUNÁNTÚLI (Veszprém, Tolna, Csallóköz) föld : fõd

2. NYUGATI (Sopron, Zala, Göcsej)

csinál : csinyál Vas megye : vazsmegye

3. DÉLI (Baranya, Szeged, Makó, Hódmezõvásárhely)

húsvét : húszvét

4. TISZAI (Duna-Tisza köze, Berettyó, Körösök) kék : kík

5. ÉSZAK-KELETI (Hajdú-Bihar) lány : jány

6. PALÓC Salgótarján : sálgótarjón

7. MEZÖSÉGI (Kalotaszeg, Kolozsvár) borotva : borodva

8. SZÉKELY, CSÁNGÓ (Udvarhely, Nádasszék)

kender : kendör zsák : zák nincs : ninc

A nyelvi jel és jelrendszer

A jel vmilyen érzékszerveinkkel felfogható (látható,hallható, tapintható) jelenség, amely egy másik (önmagán túli) jelenségre utal. Jelentését meghatározza, hogy a valóság mely részét, milyen körülmények között, milyen jelrendszerbe illeszkedve képes felidézni. A jelek szerepe mindig általánosító, mert egyszerûb¬bek, mint a valóság, amelyre vonatkoznak. Jellé csak úgy válhatnak, ha egy közösség minden tagja elfogadja, jelként értelmezi õket. A je- lek csak egy jelrendszer tagjaiként mûködnek. A jel csak az emberi érintkezésben, a szándékos tájékoztatás folyamatában töltheti be lényegi szerepét: a jelzést. A jelölõ felidézheti a jelölt dolgot hasonlóság alapján (pl. a közl. lámpa tilos mezõjében álló - a szabad mezõben lépõ emberalak). Vannak jelölõk, amelyek nem hason- lítanak a jelöltre, de vmiféle kapcsolatban állnak vele (pl. a közl. lámpában a nyíl a haladás irányát jelöli). És vannak jelek, amelyeket csak a társ.-i megállapodás kapcsol össze a jelölt dologgal (pl. a közl. lámpák színei). A nyelv a legegyetemesebb jelrendszer. A leginkább alkalmas a külsõ és belsõ valóság bonyo- lultságának teljes kifejezésére. A nyelv egy közösség alkotása, amelyet évezredek folyamán a társ. hozott létre. Ez a jelrendszer az alapja az egyes ember beszédtevékenységének, és ezt a jelrendszert az egész társ. elfogadja. A nyelv foglalja magában a beszéd¬tevékenység szabályrendszerét, és biztosítja számunkra a társi érintkezés egyik legegyszerûbb formáját. A nyelv állandóan növelhetõ. A beszédben megtestesülõ nyelv hangokból épül fel. A beszédhangoknak önmagukban nincs jelentésük, csak jelentés megkülönböztetõ szerepük van (pl.: tár-zár-kár-már). Morfémának nevezzük azokat a nyelvi elemeket, amelyek hangtestekbõl állnak és jelentés fûzõdik hozzájuk (pl.szó, rag). A szintagmák (szószerkezetek) morfémákból épülnek fel (pl.: ír - könyvet ír). Ezek alkotják a beszéd magasabb egységeit: a mondatot és a szöveget. A morfémákat jelentésük, alaktani viselkedésük és mondatbeli szerepük szerint csoportokba soroljuk (pl. a szavakat szófaji csoportokba). A nyelvben nincsen szó minden egyes tárgyra v. emberre, hanem egyes csoportnak, osztálynak van 1-1neve (pl. nincs minden fának külön neve, hanem van almafa, körtefa stb., vagyis 1-1 csoport). Ua. a nyelvi jelek változatos összekap¬csolódásával a konkrét tárgyak, cselekvések legfinomabb egyedi árnyalata is kifejezhetõ. A nyelvtani szabályok: a nyelvi jeleket minden nyelv jellegzetes, rendszerré szervezõdött szabályok szerint kapcsolja össze.

A közlésfolyamat funkciói és tényezõi

Közlésfolyamat (más néven kommunikáció): bármely jelrendszernek, mindenekelõtt a nyelvnek az emberi érintkezésben való szándékos és kölcsönös felhasználása. Ezt megkülönböztetjük az információ- tól, amely csak egyoldalú tájékoztatást jelent. A közlésfolyamat választá- sok, döntések sorozata, sokféle emberi viszonylat mérle- gelésének eredménye, tehát társas cselekvés is. Létrejöttében több tényezõnek van szerepe. A beszélõ és a hallgató állandó kölcsönha- tásban álln¬ak egymással, a közvetlen beszélgetésben általában többször szerepet is cserélnek. A beszédtevékenység mindkét fél részérõl alkotó folyamat, mivel a beszélõ elgon¬dolja, megformálja és kimondja gondolatait, a hallgató pedig észleli, felfogja és ér- telmezi a mondottakat. A tudatos tényezõk mellett sok benne az au- toma¬tikus mozzanat. A hallgató is aktív résztvevõje a folyamatnak, ezért úgy kell meg¬formálni gondolatainkat, hogy a lehetõ legtöbbet foghasson fel belõle, és a kívánt hatással legyen rá.

Visszajelzéssel erõteljesebben irányíthatja a beszélõ tevékenységét. A megértés követelménye, hogy a közlésfolyamatnak mindkét fél által ismert nyelven kell folynia. (Bár azonos nyelvûek között is fennakadást okozhat, ha a hallgató pl. ismeretlen szavakat hall.)

A közlésfolyamat eszköze mindig érzékszerveinkkel felfogható jelek sorozata, ezeket a hallgató csak úgy tudja érzékelni, ha biztosítvavan a kapcsolat¬tartásuk valamilyen közege, csatornája (pl. telefonvonalak, könyv stb.). Köz¬vetlenül a beszédhelyzet, va- gyis a beszélõk között kialakult pillanatnyi viszon¬yok befolyásol- ják a kommunikációt. Az eredményes közlésfolyamatnak feltétele, hogy a valóság ismert legyen a hallgató elõtt is. A közlésfolyamat eredménye az üzenet. Az üzenetet nemcsak nyelvi eszközök hordoz- zák, hanem egyéb jel¬rendszerek is (pl. arcjáték).

A kommunikáció funkciói: az üzenetnek 3 alapvetõ szerepét különböztetjük meg. 1.és legfontosabb a tájékoztatás, ebben az ural- kodó szándék a valóságra vonatkozó ismereteink tárolása, vélemé- nyünk közlése, gondolataink formába öntése. A tárgyila¬gos közlést gyakran kíséri valamilyen belsõ tartalomnak, elsõsorban érzelemnek a kifejezése, sõt lehet ez a közlés fõ célja is. Felhívás a szere- pe minden olyan üzenetnek, amely kérést, kívánságot, felszólítást fogalmaz meg, elsõsorban tehát a hallgatóra irányul, õt befolyá- solja. A 3 funkció sohasem jelentkezik elszigetelten, tiszta formában, minden üzenetben

valamilyen mértékben jelen van mind.