H a n g r e n d s z e r
A hangzás a nyelv közvetlen érzékelhetõ valósága, természetének lényege.
A nyelvtudomány megkülönbözteteti a beszédhangot és a fonémát. A fonéma egy nyelv társadalmilag érvényes hangzókészletének olyan ele me, amelynek szerepe van a szavak jelentésének megkülönböztetésében. Pl.: a magyar nyelvben az s és az sz, mert a sál-szál,vés-vész sza vakat az s-sz fonéma alapján különböztetjük meg.
A beszédhang fogalmán az egy adott szövegben hallható hangokat ért jük, amelyeket a beszélõ adottságai, pillanatnyi lelkiállapota stb. is befolyásolt. A beszédhang a beszédfolyamat legkisebb eleme, a fo néma pedig a nyelve. A fonémákat - mivel önálló nyelvi jelentésük nincs - a nyelvi jelrendszerben a jelek építõelemének, jelelemnek tekintjük.
A beszédhangokat a hangképzõ szervek mûködtetésével hozzuk létre. A legfonto¬sabbak a következõk: a tüdõ, a gégefõ a hangszalagokkal, az orrüreg, a szájüreg.
A magánhangzók képzésekor az alaphang mindig a zönge(a hangszalagok rezgése), ezt a száj- és az orrüreg mint "hangszekrény" formálja tovább. A magánhangzók képzésének legjellemzõbb vonása, hogy a hang szalagok után nincs további akadály a levegõ útjában.
A mássalhangzók egy része a hangszalagok mûködésekor keletkezett
zöngébõl és az akadály keltette zajból (ún. zörejbõl) alakul a száj és az orrüreg hangmódosító szerepével (zöngés msh-k), más részükben az alaphang csak a zörej (zöngétlen msh-k).
A mgh-k csoportosítása a legjellemzõbb tulajdonságaik alapján:
+-------------------------------------------------+
¦elöl képzett: magas ¦ hátul képzett: mély ¦
+------------------------+-----------------------¦
¦ajakkere-¦ajakkerekí-¦ajakkere-¦ajakkerekí- ¦
¦kítéssel ¦tés nélkül ¦kítéssel ¦tés nélkül ¦
------------------ -+---------+-------------+----------+-------------¦
felsõ nyelvállású ¦ ¦ ¦ ¦ ¦
zárt ¦ ü û ¦ i í ¦ u ú ¦ - - ¦
---------------------+---------+-----------+---------+------------¦
középsõ nyelvállású¦ ¦ ¦ ¦ ¦
középzárt ¦ ö õ ¦ (ë) é ¦ o ó ¦ - - ¦
-------------------+---------+-----------+---------+------------¦
alsó nyelvállású ¦ ¦ ¦ ¦ ¦
nyílt ¦ - - ¦ e ¦ a - ¦ - á ¦
----------------------------------------------------------------+
A msh-k rendszere legjellemzõbb tulajdonságaik alapján:
----------------------------------------------------------------+
¦ a képzés helye szerint ¦
A képzés +-----------------------------------------------------¦
¦ zár ¦ rés ¦ zár-rés ¦egyéb:(orr,¦
helye +-------------+-------------+-------------¦ folyékony)¦
¦zöngés¦ zön- ¦zöngés¦ zön- ¦zöngés¦ zön- ¦ zöngés ¦
szerint ¦ ¦gétlen¦ ¦gétlen¦ ¦gétlen¦ ¦
----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦
ajakhang ¦ b ¦ p ¦ v ¦ f ¦ ¦ ¦ m ¦
----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦
foghang ¦d gy ¦t ty ¦z zs ¦sz s ¦dz dzs¦c cs ¦ n l r ¦
----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦
ínyhang ¦ g ¦ k ¦ j ¦ ¦ ¦ ¦ ny ¦
----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦
gégehang ¦ ¦ ¦ ¦ h ¦ ¦ ¦ ¦
----------------------------------------------------------------+
A fonémák és megvalósulásaik: a beszédhangok mindig hangtulajdonsá gok együt¬tesei. Szerepüket csak akkor töltik be,ha mint egy rendszer tagjai egyezésben is vannak a rendszer többi tagjával, de legalább egy megkülönböztetõ tulajdonságban el is kell térniük minden más fo némától.
Betürendszer:
A ma egész Európában és a világ nagy részén használt hangjelölõ írások õse a föníciai ábécé. A föníciai írás kb i.e. VIII. században jutott el a görögökhöz,õk alkották meg a korábban csak mássalhangzókat jelölõ ábécébõl a teljes hangírást, tehát a magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt jelölõ ábécét. A görög ábécé etruszk közvetítéssel jutott el a latinokhoz, és tõlük igen sok néphez, közöttük
hozzánk is.
Kezdetben függõlegesen vagy vízszintesen jobbról balfelé írtak,majd az oda-vissza írás szakaszán át a görög írásgyakorlatban alakult ki véglegesen a balról jobbra írány. Az írás - különösen a hangjelölõ írás - története egyidõs a hely¬esírás történetével. A magyar helyesírás történetének elsõ fejezete a latin ábécé betûinek minél jobb alkalmazása volt a magyar hangrendszerre.
Néhány hangunk írásmódja 900 éve változatlan, pl.: b, m, n, l stb. Más hangok írása századokig ingadozott - ilyenek: s, sz, z, zs, c, cs, k, v; gy, ty, ny, ly; ö, ü - , nem egységes a hangok hosszúságának jelölése sem.
A magánhangzók minõségét és hosszúságát ún. mellékjelekkel (a betü fölé tett ékezettel)jelöljük.A latintól eltérõ mássalhangzókat pedig betûkapcsolattal különböztet¬jük meg, és ugyanezt az elvet követjük a mássalhangzók hosszúságának jeleként is a betük megkettõzésével. A magyar helyesírási rendszer értéke, hogy minden beszédhangnak külön jele van, de csak egy jele (ez alól kivétel a ly és j, amelyek mai köznyelvünknek ugyanazt a hangját jelölik).
Megjegyzés küldése