Ady Endre szerelmi költészete
Ady Endre a 19. század végi és a 20. század eleji magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja és reformere. Az 1908-ban induló Nyugat egyik vezéregyénisége. Verseit a szimbolizmus jegyében írta. Bár előfordul szecessziós költeménye is. Jelentős újításokat hozott a verseiben, témájuk szempontjából. De az új témák mellett a régiek is teljesen új színben tűnnek fel. Új motívum Ady költészetében az elidegenedés érzése, az Én központba állítása, az ország erős bírálata, de különösen újszerűen jelenik meg verseiben a szerelem is, ami már korántsem olyan idillikus, csodálatos és elérhetetlen, mint más költőknél.
Ady szerelmi költészetének ihletője sokáig Diósiné Brüll Adél volt. 1903-ban ismerkedett meg vele Nagyváradon. Verseiben Lédának nevezte. Léda művelt, okos, intelligens nő volt. Férjes asszony. Viszonyukat nyíltan fölvállalták, ezért sokan támadták őket. Szellemileg is kiegészítették egymást. Kapcsolatuk szenvedélyes szakítások, és újbóli egymásra találások sorozata volt. Lédához írt művei főleg az Új versek (1906) kötetében jelentek meg, Léda asszony zsoltárai cím alatt. Jelentése: Léda=mitológiai alak, Zeusz hattyú képében csábította el. Asszony=D.B.A. férjnél volt. Zsoltárai=D.B.A. zsidó származású család tagja.
E versek jellegzetessége a szenvedélyes hangnem, szinte imádság formájában szól a szeretett hölgyről, ugyanakkor már megjelenik e vonzalom kettőssége is. Néhány művében a szerelem szinte már harccá fajul, mint például a Héja-nász az avaron című versében is, így ez egy kicsit a létharc versek hangulatát idézi. Kettejük kapcsolatát a magasban viaskodó héjapárhoz hasonlítja. E vers tartalma éles ellentétben áll a jól megszokott idillikus szerelmes versek hangulatával. Borongós hangulatú ez a mű, tele negatív jelzőkkel: „lankadt, sírva, vijjogva, fölborzolt” stb. Ez már a címben jól megfigyelhető: a szerelmespárt itt nem galamb, hanem héjapár jelképezi. Ez az álidill a versben tovább folytatódik: a romantikus tavaszi képek helyett a versben ősz van, ami az elmúlás évszaka. A vers ritmusa egyre gyorsul, majd végül megáll: útra kelünk, szállunk, űzve szállunk, és lehullunk az őszi avaron. Ez a kép szintén az elmúlásra utal, ez az „utolsó nászuk” a szerelmeseknek.
Ezt a gondolatot fogalmazza meg, a Lédával a bálban című vers is. Ennek a címe még kellemes, idillikus hangulatot áraszt, itt azonban nem egy átlagos bálozó párról beszél a költő. Ők a fekete pár. A kezdeti várakozások ellenére az első sor máris melankolikus hangulatot áraszt: „sikolt a zene, omlik”. Ellentét feszül a boldog bálozó mátkapárok, és a „fekete pár˝ között. A bálteremben , ahová Lédával érkezik a költő, minden fiatal mátkapár boldogan mulat. Ezt a meghitt hangulatot törik meg a belépők „halál-arcukkal” , és az azt fedő sötét fátyollal. A fiatalok és Adyék közötti ellentétet fejezik ki a jelzők: piros-fekete, forró-téli szél, boldog-rettenve. A fekete párt azonban nem zavarja az őket övező rémület, a sírva, dideregve szétrebbenő mátkapárok ellenére táncba kezdenek.
Ady többször megpróbált szakítani Lédával, ezek azonban egyelőre nem bizonyultak véglegesnek. Az egyik ilyen elválásnak az emlékét őrzi
A föltámadás szomorúsága és az Áldásadás a vonaton. Ez utóbbiban a költő megáldja szerelmét, miközben felidézi az együtt töltött idők szép emlékét. Annak ellenére, hogy Ady e versek írásakor végleg el készült hagyni Lédát, szerelemmel beszél a kapcsolatukról, és boldogan emlékezik vissza.
Ugyanez már nem mondható el az Elbocsátó, szép üzenet című költeményről, ami a címe ellenére nem a legszebb szavakkal búcsúzik Lédától. Nagyon kemény hangvételű szavakkal („rég-hervadt virág”) fejezi ki, hirtelen jött közönyösségét az egykor imádott hölgy iránt, és bár megköszön minden csókot, amit tőle kapott, de gúnyosan hozzáteszi, hogy Léda nevét csupán az ő verseinek köszönhetően ismerheti az ország-világ:
„Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak”
Ebben a versben különösen a középpontban áll a költői Én. Ady minden sikert csak a saját érdemének tart („Én csodás, verses rádfogásaimból”) .
Nem kapták meg egymástól, amit vártak. Ez a hangulat a versekben is érezhető. Ezek után a valóban kemény szavak után véglegesen végetért ez a sokszor botrányos kapcsolat. E szakítás után sok hölgy igyekezett elnyerni Ady kegyeit, aki végül több kisebb fellángolás után Boncza Berta mellett találta meg a nyugalmat (1914) és a szerelmet. Berta: Boncza Miklós erdélyi földbirtokos ügyvéd leánya. Csucsán élt, majd egy svájci nevelőintézetben nevelkedett. Levelek útján megismerkedett Ady Endrével, akinek 1915-ben felesége lett. Tőle kapta a Csinszka becéző nevet, amelyet később írói nevéül is használt. A sokat betegeskedő költő igazi élettársra talált benne, ezt mutatják a hozzá írt versei.
A Boncza Bertához-Csinszkához írt verseknek már teljesen más a stílusuk és formailag különböznek a korábbiaktól. Hiányzik belőlük a Léda versek szenvedélyes vadsága. Ezekben már inkább csak a béke, a nyugalom utáni vágy jelenik meg, sokkal dísztelenebbek, egyszerűbbek, képekben szegényebbek ezek a versek. Ide tartozik, például az Őrizem a szemedet. A költő már idősnek érzi ,,Már vénülő kezemmel” , és egy űzött vaddal azonosítja magát.
,,Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád ”
Békét, nyugalmat és biztonságot találta meg Csinszkánál. Hasonló gondolatokat fejez ki a Nézz, Drágám, kincseimre című vers is. Ebben néhány gondolatban összefoglalja a költő az eddigi költészetét: mindig büszke volt magyarságára, írásaiért mégis sokszor került „bajra”. Megemlíti szerelmes verseit, mégsem volt tőlük boldog, amíg Csinszka meg nem érkezett.
A szerelmes költő 1919-ben hunyta le a szemét Budapesten.
Megjegyzés küldése