Jel - EMBER ÉS NYELV

A jel definíciója: a jel egy önmagán túlmutató, érzékszervekkel fölfogható tárgy vagy jelenség. A legegyetemesebb, mindenki által leggyakrabban használt jelrendszer a nyelv.

A NYELVÚJÍTÁS MÓDSZEREI - Szóösszetétel

A szóképzés után valószínűleg a legtermékenyebb szóalkotási mód. Főleg alárendelő összetételek születtek; megtalálható közöttük az összes gyakoribb típus: a jelzős (helyesírás), a tárgyas (hőmérő) és a határozós (alvajáró) alárendelés. A legtermékenyebb elő- és utótagok között voltak a következők: egy-, elő-, erő-, ész-, fény-, had-, kör-, köz-, mű-, nép-, nyelv-, ön-, rend-, szín-, túl-, vég-; -szomj, -tár, -tan, -ügy, -vágy, -véd, -zár.

Szóelvonás - nyelvújíás

A képzéssel ellentétes jelenség. Lényege, hogy a szó végéről leválasztották a képzőt vagy a képzőnek érzett végződést, és használni kezdték az így megmaradt - és egykor önmagában is létezett (vagy inkább csak ilyennek feltételezett) - szót. Így keletkezett a dics (a dicsérből), a gyönyör (a gyönyörűből), a vizsga (a vizsgálból), az emlék (az emlékeztetőből), a pír (a pirosból), a szomj (a szomjazikból), az ék (az ékesből), az űr (az üresből), a tan (a tanítból). 

Szóképzés - nyelvújítás

A nyelvújítók leggyakoribb szóalkotási módja a szóképzés. Mintájául a nyelvben természetes módon létrejött képzett szavak szolgáltak, de az újítók nemcsak az élő, termékeny képzőket használták fel, hanem a már nem produktív, csak a szavakból kielemezhető képzőket is felelevenítették, sőt, egészen újakat is alkottak.

Az új szavak - nyelvújítás

A nyelvújítás - bár a nyelv összes szintjét érintette - a szóalkotás terén hozta a leglátványosabb eredményeket. Az eddig szórványosan említett nyelvújítási példák főként képzett, ritkábban összetett szavak voltak - ezekből született a korszakban a legtöbb: azóta is meglévők, időközben elavultak vagy soha meg nem honosodottak szótárnyi tömege. A nyelvújítók azonban egyéb módszerekkel is éltek a szókincsbővítés terén, amikor a sokezres új szóállományt létrehozták. Szily Kálmán 1902-ben és 1908-ban megjelent kétkötetes Nyelvújítási Szótárának mutatója - a teljesség igénye nélkül - mintegy nyolc és félezer új szót tartalmaz. Mielőtt végigtekintenénk főbb módszereiket, érdemes néhány dolgot megemlíteni.

A nyelvújítás eredményei

A nyelvújítás legfőbb eredménye az a felbecsülhetetlen méretű és értékű szókincs- és kifejezéskészletbeli bővülés, amely nélkül ma - legalábbis művelten - aligha tudnánk magyarul megszólalni. Nélkülözhetetlen szavak hosszú sorával gyarapodott nyelvünk többek között a művészetek, a politikai élet, az érzelmi és értelmi működések, a tudományok, a kereskedelem, az ipar és a mindennapi élet területén. Ezzel párhuzamban megújult a stílus, és változatossága révén alkalmazkodott a különböző műfajokhoz.

A nyelvújítás győzelme után

A nyelvújítási harc elcsitulta után megszokottá vált, hogy továbbra is rengeteg újonnan alkotott szóval gyarapodik a nyelv, amelyek közül a használatban sok fennmaradt, másokat elfelejtettek. A reformkorban az új szókincs már nemcsak az irodalom, hanem az úri középosztály és a polgárság társalgási nyelvének is részévé lett. A század elejének nyelvhasználati szokásaira mi sem jellemzőbb, mint az, hogy Széchenyi is csak ifjú felnőttként tanult meg magyarul. Igaz, a Pesti művelt társalgó e tekintetben még 1857-ben is megszorítással élt: "Hazánkban némely köröket kivéve magyarul társalognak; azért fő feladata legyen minden ifjúnak, ki művelt névre igényt tart, hogy szép anyanyelvünket tökéletesen magáévá tegye." 

Kazinczy Ferenc, az első nagyhatású nyelvművelő

Kazinczy munkásságának kezdetén (a 18. század végén) fordítani kezdett, és ennek során a stílusra és a nyelvre terelődött a figyelme. Fontosnak vélte, hogy idegen nyelvi minták alapján áttett szavakkal és kifejezésekkel, fordulatokkal bővüljön a magyar nyelv készlete, de nem volt híve a szófaragásnak. Mindeközben azért olykor maga is használt régről felelevenített vagy újonnan alkotott szavakat. A szófaragványokkal kapcsolatban viszont - mint fentebb már szóba került - megírta az első ortológus (!) kritikát, amelyben megszabta az újító lehetőségeit, stiláris korlátait.

Művek és ellenművek

A szorosabb értelemben vett nyelvújítási harc kezdetét megelőzően - melynek a legfontosabb írásokból összeállított kronológiája alább olvasható - már zajlottak különféle viták. Az ypszilonháborúban (1805-1806) az "ypszilonista" Verseghy Ferenc a bánnya, láttya-féle (kiejtés szerinti) írást szorgalmazta, míg a "jottista" Révai Miklós a (szóelemzés szerinti) bánja, látja írásmódot tartotta helyesnek. A vitában az élő nyelv primátusát hangsúlyozó Verseghyvel szemben a nyelvtörténeti beállítottságú Révai győzött, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Kazinczy (más írókkal együtt) mellé állt. A két nyelvész egyébként többféle grammatikai és nyelvhelyességi kérdésben is szembekerült egymással. Bár mind a ketten a nyelvhasználatot állították vizsgálódásaik középpontjába, saját rendszerüket kizárólagosnak tekintették, és szerették volna - országgyűlési törvénnyel is szentesítve - kötelezően betartandó normaként elfogadtatni. Így érthető, hogy a későbbiekben Kazinczy mindkettejükkel szembekerült.

A nyelv dolga: közügy

A vizsgált korszak nyelvünk ún. újmagyar korának első részébe tartozik. (A kor kezdetét az 1772-es évszámmal szokás megjelölni, a felvilágosodás hazai megindulásának jelképes határvonalával megegyezően.) Ezeknek az évtizedeknek a legnagyobb nyelvi változásokat, egyben óriási kultúrtörténeti fordulatot hozó eseménye a nyelvújítás volt, amelyben - mint a nyelvek életében csak igen kivételes alkalommal - a tudatos alakításé, fejlesztésé, teremtésé volt a főszerep; még a korszakban zajló spontán nyelvi történések legtöbbje is tudatosan megméretett a grammatika- és szótáríró nyelvtudósok, nyelvművelők és nyelvművészek munkássága révén.

A nyelv és a beszéd

•  A beszéd, mint cselekvés egyedi alkotótevékenység, az egyén hozza létre az adott kommunikációs helyzetben. A nyelv és a beszéd nagyon szorosan összefügg. 
• A nyelv nem más, mint eszközkészlet, a beszéd ennek a működtetése, azaz a működésben lévő nyelv.
• A beszéd nyelvhasználat, alapja a nyelv, ami egy kollektív, közös társadalmi jelenség.
• A beszéd tevékenység, a nyelv alkalmazása, egyéni alkalmazás, felhasználás.
• A beszéd az emberi kommunikáció legkifejezőbb, leggyakoribb, legfontosabb eszköze.

A magyar nyelv szókészletének rétegei - Emelt szintű nyelvtan érettségi tételek kidolgozás

(alapszókincs, jövevényszó, idegen szó, érintkezés, török kapcsolatok, műveltségváltás, szlávsággal való keveredés, német kultúra hatása, latin kultúra, újlatin kapcsolatok)

-szókészlet – a nyelv alapvető építőeleme - a nyelvek szókészlete hosszú idő alatt, korszakról korszakra alakul ki, növekszik

-egy nép életében bekövetkező változások az általa beszélt nyelv szókincsében tükröződnek legközvetlenebbül

-magyar nyelv: ősi finnugor alapszókincs – elenyésző, de a belső szóteremtés erősebb, így a mai magyar nyelv legnagyobbrészt magyar szavakból áll, csak kevés a jövevény- vagy idegen szó

-a történelem során találkozó népek nyelvei is érintkeznek; ennek során szavak kerülnek át egyik nyelvből a másikba és lassan meghonosodnak

magyar nyelv:

1. a honfoglalás előtt török népekkel érintkezett – műveltségváltás – az átvett szavak tükrözik (állattartás, vadon élő állatok nevei, lakóhely és berendezés szavai, társadalmi és szellemi tevékenység, stb)

2. szlávok – a honfoglalás előttől kb napjainkig – több ezer kölcsönszó

3. korai németből átvett szavak (polgár, püspök, herceg) – városokkal, kereskedelemmel összefüggő szavak, főúri társaság nyelvhasználata, étkezés, katonai nyelvhaszn., kultúrnövényzet

4. latin jövevényszavak – a középkori latinból, sok közöttük egyházi körökben, iskolai életben, tudományos szavak, orvosi szavak, hónapnevek

5. újlatin kapcsolatok: francia szavak a XVIII-XIX. századból, kevés olasz jövevényszó, ezek katonai, színházi, zenei, kereskedelmi szavak, stb

6. nemzetközi műveltségszavak: nagy világnyelvek közvetítésével, elsősorban a tudományos körökben, forrásuk ált. görög & latin; vándorszavak (régi kultúrák elemeit nevezik meg)

7. modern nemzetközi szavak: felvilágosodás korától, német közvetítéssel

8. tükörszavak: az átvevő nyelv hangalakjával fejeznek ki kölcsönvett idegen tartalmat (pl. anyag – matéria, mater; egyetem – universitas, uni)

9. jövevényszó & idegen szó: nem egyértelmű a határ, idegen eredetűek, idegen hangzásúak, de beilleszthetők a magyar nyelvtani rendszerbe; azok válnak idegen szóból jövevényszóvá, amiknek nincs magyar megfelelője; az idegen szavak és magyar megfelelőjük között hangulatbeli, stílusbeli különbség lehet; ha ugyanazt jelentik, felcserélhetők – kiszorítják vmelyiket

A magyar nyelv szókészletének rétegei

A szókészlet változása

-külső és belső okok

-külső: környezet változás, életmód változás, új eszközök megismerése

-belső ok: nyelvi természetű változások

-belső és külső forrású változás – a beszédben indul el, először kisebb közösség, majd szélesebb körök nyelvhasználatában

-régen ösztönösebb folyamat, ma a szótárak, a köznyelvi norma, a nyelvtan miatt szabályozottabban megy végbe

-újító egyéni szóhasználat akkor lesz nyelvi tény, ha az egész társadalomban elterjed

A szókészlet változása belső forrásból

- szóteremtés: ösztönös nyelvi tevékenység, egy hangsor önálló jelentést kap, pl. indulatszavak, hangulatszavak

-jelentésfejlődés: a nyelvi elemek a gyakori együtthasználat során jelentésváltozáson mennek keresztül

-szóalkotás: tudatos nyelvi tevékenység, meglévő nyelvi elemek összekapcsolása, több módja létezik:

-szóképzés: a honfoglalás idején kb 50 elemi, többfunkciós képzőnk volt, pl: -d ami lehet: igeképző (mozog-mozdul), kicsinyítő képző (Árpa-Árpád), településnév képző (Szeg-Szeged) és l: igeképző (mozog-mozdul)

-képzőbokrok kialakulása: elhalványul a képző jelentése, és így még egy képző csatlakozik hozzá. Eredeti képző megismétlése, hasonló jelzésű képző, más jelentésű, valamint passzív és inaktív képzők

-szóösszetétel: alá vagy mellérendelő szintagmatikus kapcsolat. Alanyi alárendelés: napsütötte, tárgyi: favágó, mellérendelő lehet kapcsolatos (búbánat), ellentétes (jöttment), jelzős szóösszetételek: minőség, mennyiség, birtokos jelzős

-ragszilárdulás: a határozók kialakulásának jellegzetes módja – a tő és rag kapcsolata idővel elhomályosul, és olyan szorossá válik, hogy a nyelvérzék alapszónak érzi a korábban ragozott szót, például táv-ol-ról

-elvonás: ha a nyelvérzék egy-egy tőszó végét képzőként ételmezi,és leváltásával új szót hoz létre, az negatív szóképzés (perel-per)

-mozaikszók, köznévvé ill. tulajdonnévvé válás által is bővül a szókincs

A szókészlet változásai külső forrásból

-idegen eredetű szavak között találhatóak: bizonytalan eredetűek – átvettek, de nem lehet tudni honnan, ismeretlen eredetűek – lehet, hogy ősi örökség, nem lehet tudni mi az átadó nyelv, nemzetközi vándorszó – azaz műveltségszó, latin eredetű, modern nemzetközi szavak

-idegen szavak – ideiglenes jelleg, jövevényszavak – alkalmazkodnak hangzásvilágukban az átvevő nyelvhez, toldalékfonémák

-csoportosítás: időrend és átadó nyelv szerint

-ősmagyar kor – iráni eredetű jövevényszavak (tehén, tej), csuvasos (török – kecske, disznó)

-ómagyar kor – szláv eredetű szavak főként közigazgatással kapcsolatosak (megye), német eredetű a városlakó életmóddal (gróf), latin eredet a kereszténységgel kapcsolatban (juss)

-középmagyar kori francia hatás (kilincs, lakat), olasz eredet, reneszánsz szókészlet, hangszerek (trombita, mandula, gondola), oszmán töröktől ismeretlen tárgyak (mamusz, harács), román jövevényszavak (cimbora, poronty)

A magyar nyelv szókészletének rétegei

Nyelvi rétegek (és stílusszintek) a szókészlet alapján:

A jelenkori, szinkrón nyelvi helyzet tényezői:

–közömbösség, szavaink nagy részét – alapszókincs – kötöttség nélkül használjuk

–igényszint: irodalmi nyelv

–területiség (vízszintes tagolódás: földrajzi-táji szempont: nyelvjárások)

–társadalmiság (függőleges tagolódás: réteg- vagy szociolingvisztikai szempont); foglalkozás szerinti rétegek (szaknyelv, tudományok nyelve, művészetek nyelve, politikai nyelvhasználat, hivatalos nyelv, divat nyelve, diáknyelv); társadalmi csoportok szerinti (társalgási nyelv, közéleti nyelv, ifjúsági nyelv, családi nyelv)

–témakör (tematikus vagy csoportszempont)

–kommunikáció megnyilatkozásának módja (szóbeliség vagy írásbeliség)

–nyelvi magatartás (trágár, durva, bizalmas, semleges, választékos, ünnepélyes)

–életkor (pl. ifjúsági nyelv)

–gyakoriság

A nyelvváltozatok rendszere:

– idiolektus, szavajárás: egyénre jellemző nyelvhasználat, kedvelt kifejezések, szólások, szerkezetek, szövegtípusok

– familiáris, családi nyelvhasználat: a szókincs részévé válnak a gyerek első próbálkozásai, tévesztései, szófordulatai

– szociolektus, csoport-, szaknyelv: társadalmi nyelvváltozat; foglalkozás, munkahely, a kortárscsoport, szabadidős tevékenységek és a nem is meghatározza a nyelvhasználatot; ide sorolandó a hobbi- és sportnyelv, a politikai nyelvhasználat, divatnyelv, ifjúsági- és diáknyelv (szleng: alacsonyabb rendű köznyelv) is

– zsargon: legszűkebb szakmai nyelv, sok benne az idegen nyelvi elem

– argó: tolvajnyelv

Beszédrétegek:

– élőszó

– félproduktív

– reproduktív-interpretatív

– felolvasás

A beszéd hangzásának stílusszintjei:

– igényes norma

– átlagos norma (sztenderd)

– igénytelen beszédmód

Történeti változásokra utaló tényezők:

– élőnyelvi szavak

– archaizmusok

– neologizmusok

– feltűnő neologizmusok (idegen szavak)

A magyar szókészlet rétegei:

Ősi örökség: az uráli, finnugor és ugor korból maradt fenn; mintegy 700 ősi szóelem a finnugor korból, 70-70 az uráli és ugor korból származó

igék, leggyakoribb mediális, cselekvő igék:	van, lesz, marad, él, hal, szül; megy, áll, alszik, iszik, lát, játszik; ad, visz, hagy, fon, köt, varr, mos
főnevek, testrészek:	kéz, láb, köröm, szem, fej, homlok, száj
főnevek, rokonsági kifejezések:	anya, apa, fiú, nő, rokon, árva
főnevek, vallási kifejezések:	ég, menny, éj, hajnal, villám
melléknevek, tulajdonságok jelzése:	ó, új, agy, vén, lágy, vékony
mennyiséget jelölő fogalmak:	egy, kettő, három, négy, öt, hat, húsz, száz
névmások:	én, te, ő, mi, ti, ki?, mi?, ez, az

Jövevényszavak: a vándorlás és együttélés során átvett szavak, melyek hangrendileg illeszkedtek a magyar nyelvhez, meghonosodtak, nem érezzük idegennek őket

iráni	tej, tíz, vám, vásár; alán: asszony, híd
ótörök (csuvas) k. 300 szó	bika, borjú, disznó, tyúk, búza, eke, bor, gyöngy
oszmán-török kb. 30 szó	dívány, findzsa, pamut, dolmány
szláv: kb. 500 szó bolgár cseh lengyel orosz szerb-horvát bosnyák szlovák szlovén ukrán	palota, zarándok csésze bekecs, galuska jász, tanya borostyán kupica boróka, lekvár, kasza malac, zabla harisnya, kalamajka
német kb. 400 szó	herceg, bognár, farsang, zokni, zsemlye
latin kb. 200 szó	káptalan, mise, pápa, eklézsia, akác, citrom, patika
francia kb. 10 szó	címer, kilincs, tárgy
olasz kb. 100 szó	kastély, rizs, táska, torzsa, dús
román kb. 150 szó	cimbora, ficsúr, mokány, tokány, pulya
angol	meccs, futball, dzsentri, nejlon, lord, löncs
cigány	csaj, csávó, csór, góré, kajál
jiddis	gój, jampec, jatt, kóser

Értékelő szempont (stílusrétegek) szerinti tényezők:

– eszményített nyelvváltozatok szempontjai (normatív, nem normatív)

– stíluskategória, stílusréteg

Nyelvművelés és nyelvtervezés napjainkban

-nyelvi cselekvés: a nyelvre gyakorolt tudatos hatás

-nyelvi tervezés: akkor van rá szükség, ha egy közösség társadalmi problémái a nyelvvel kapcsolatosak (probléma többnyire: a normák ütközése), vagy ha egy bizonyos területen hiányos a szókészlet

                        à 2 fő rész: a nyelvhasználatra & magára a nyelvre ható tevékenység

- az elvek kialakítói a politikusok, végrehajtói az akadémiák, oktatási és művelődési szervezetek

-legfontosabb eszköze: jog – garantálja az oktatást, a nyelvhasználatot

-több országban létezik nyelvtörvény, amely az államnyelv védelmét szolgálja, (Mo-n. 2001ben a gazdasági reklámok & üzletfeliratok esetében)

-1990es években felvetődött a nyelvi emberi jogok kérdése à kisebbségek, cigányság, jelnyelvet használók

-legfontosabb helyszínei: család, oktatás à a nyelvi nevelés legfontosabb része a családban zajlik, a családtól veszi át az iskola a nyelvi képzést, itt folytatódik a tudatos, társadalmilag elfogadott anyanyelvi nevelés & itt kezdődik az idegen nyelvi képzés

-felnőttkorban a tömegkommunikáció válik a legfontosabb nyelvi befolyásoló tényezővé

-fontos területek: szaknyelvi fejlesztés, nyelvkorszerűsítés, fordítás, tolmácsolás, helyesírás, beszédművelés, határon túli magyarság nyelvi gondjai

            -nyelvpolitika

à feladata: tudatos döntésekkel segíteni az anyanyelv, az esetleges további hazai nyelvek, valamint az idegen nyelvek használatát a zökkenőmentes komm. érdekében

-a nyelvtervezési döntéseket mindig vmilyen nyelvi ideológia mentén hozzák, amelyekkel a kommunikációt kívánják szabályozni

-nyelvstratégia: a nyelvpolitika és a nyelvi tervezés céljainak, konkrét feladatainak, a feladatok végrehajtásának programszerű megfogalmazása

-nyelvművelés

-kultúrához kötött tevékenység, ezért országonként más-más elnevezése & tartalma van

-az alkalmazott nyelvtudomány egyik ága, amely a nyelvhelyesség elvei alapján a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egységes fejlődését, a zavartalan anyanyelvi kommunikációt

-feladata a nyelvre és a beszélőre irányul

à a nyelvre irányulóan 3 fő feladat: diagnózis (az élő nyelvszokás megállapítása), értékelés (a norma szempontjából megítéli az új nyelvi jelenségeket); nyelvbővítés

àa beszélőre irányulóan 3 feladat: anyanyelvi ismeretterjesztés, önálló eligazodás, állásfoglalás – tudatos nyelvérzék kialakítása – a kommunikációs konfliktusok önálló megoldása; az igényesség fölkeltése

                        -magyar nyelvművelés – sok eleme a nyelvtervezéssel rokonítja

                                   à 2 felfogás:

1.    nyelvközpontú: célja a nyelv jobbítása, a nyelvi logikát, racionalitást, történetiséget és esztétikumot abszolút érvényűnek gondolja

2.    emberközpontú/pozitív: középpontjában a megértés, a kommunikáció áll, támogatja a nyelvváltozatokat

- eredmények: klasszikus XIX. századi és XX. századi nyelvújítás, akadémiai helyesírás és nyelvművelés, xx. századi nyelvi mozgalmak, stb.

-tudományos nyelvművelés – megkülönböztethető a többnyire laikusok által végzett nyelvvédelemtől („naiv nyelvművelés”)

à purizmus (a nyelv teljes megtisztítása), nyelvi babona (tudományos megalapozottság nélkül megfogalmazott nyelvi szabály)

-nyelvészet  - nyelvészek: megkülönböztetik a tevékenységüket a nyelvműveléstől à a nyelvészet szerintük deskriptív (leíró), nem preskriptív (előíró)

(ennek ellenére a két tevékenység a kezdetektől összekapcsolódik)

-a nyelvre tudatosan ható tevékenységek rendszere:

            nyelvi tervezés

                        nyelvpolitika

                                   nyelvstratégia

                                               nyelvművelés

                                                           nyelvvédelem

nyelvművelés napjainkban:

-pozitív, emberközpontú à nem soviniszta (nem idegen szó ellenes); a nyelvet változásában, fejlődésében kell vizsgálni, elavuló dolgok; a nyelvművelési babonákat, hamis nyelvtörvényeket el kell távolítani; nem tiltó szabályok megtanítása a módszer és a cél, hanem a pozitív nyelvművelés, a nyelvben rejlő lehetőségek elemzése; a nyelvművelésnek a nyelvhasználókra, a beszélőre is tekintettel kell lennie – a nyelvi hiba sokszor nem a nyelv hibája, hanem a beszélőé,

-ismeretterjesztő, toleráns

-nem dogmatikus, elfogadja a szükséges és indokolt változásokat (pl ikes ragozás)

à már nem az az álláspont, hogy a nyelv régebbi állapotához képest romlott volna – ez változás

-nemzetközpontúság

-tudományos módszerek a nyelvművelésben (szociolingvisztika, kommunikáció,stb)

-elfogadott a sokszínűség, a többféle nyelvi norma, szokás

-a nyelvművelés a kapcsolat a tudomány, a szakemberek és az anyanyelvet beszélők között

-kulcs: mivel a nyelvek a társ. életével összefonódnak, ezért alakulnak, változnak; a változás történeti folyamat; a nyelvet külső és belső hatások érik, a változás ténye a jelenkori nyelvállapotban is megragadható – változatok élnek egyszerre – a választáshoz van szükség anyanyelvi műveltségre, tudatos nyelvhasználatra

-aktuális kérdések, hibák, témák:

·        az igeragozás hibái (olvasnák, mondhassuk, stb)

·        névutózás

·        igés „terpeszkedő” kifejezések (elintézést nyert, kivizsgálásra került stb)

·        idegen szavak

·        szómagyarítás

·        reklámnyelv

·        trágárság

·        hiperkorrekció

5. Nyelvművelés és nyelvtervezés napjainkban

5.1. A nyelvművelés

-          az alkalmazott nyelvtudomány egyik területe, a nyelvvel kapcsolatos ismeretterjesztő munka

-          nyelvművelők feladata a nyelv fejlődésének elősegítése

-          eszköz: a nyelvi műveltség terjesztése, széles körben történő tájékoztatás

5.2. Feladatai

-          képalkotás a nyelvhasználatról – felmérik, hogy az általános szokások alapján történő nyelvhasználat mennyiben tér el az ismert normáktól – hangalak, szerkezet, stiláris érték

-          a nyelv folyamatosan változik – de alapvető szabályait neheze hagyja el (boltba-boltban)

-          a felmérés után: értékelés – szakértő testület állást foglal a jelenség mellett vagy ellen, véleményük ezek szerint: az adott új jelenség szükséges-e, van-e jelentéstöbblete, gazdagítja-e a nyelvet, beilleszkedik-e a nyelv rendszerébe

-          cél: a nyelv bővítése, gazdagítása

-          a nyelvi normához, azaz a nyelv használatának esztétikai és szociokulturális ideáljához, szabályrendszeréhez viszonyítják az új jelenségeket az értékelő munkájuk során

-          de a nyelvi norma nem állandó, változik, és több norma is létezhet párhuzamosan

5.3. A nyelvészet

-          sokszor összekeverik őket a nyelvművelőkkel, pedig nem azonos

-          a nyelvészet leíró jellegű tudomány, míg a másik alkalmazott nyelvészetben van

-          a nyelvészet a nyelvet mint különleges, önmagában létező rendszert vizsgálja

-          a nyelvhasználat csak a jelenségek szintjén érdekli – a kifejezés erkölcstelensége, tisztelettartalma stb. nem befolyásolja

-          antilop fészket rakott – nyelvtanilag jól értelmezhető ezért ok

5.4. Nyelvromlás

-          nyelvművelés feladata a nyelvromlás megakadályozása, a nyelvészet nem tud ezzel mit kezdeni

-          relatív, elvont értékekre támaszkodó fogalom, a nyelvészet szerint nyelvromlás az, ha a nyelv már csak korlátozottan alkalmas a gondolatok kifejezésére

-          a nyelvművelők szerint viszont az, ha a „szépsége”, hagyományai csorbulnak

-          tipikus formái szerintük: idegen szavak fokozott használata, a nyelvi szabályoktól való eltérés (nem-e), egyszerűsödés (szököl), szleng kifejezések beemelése a művelt nyelvhasználatba (bealszik)

5.5. Szervezetek, dokumentumok

-          MTA Nyelvtudományi Intézet

-          Nyelvművelő és Tanácsadó osztálya ennek

-          Nyelvművelő kézikönyv, kéziszótár, lexikon, Édes anyanyelvünk, Grétsy, Balázs Géza

Nyelvművelés és nyelvtervezés napjainkban

Nyelvművelés: az alkalmazott nyelvtudománynak az az ága, amely a nyelvhelyesség elvei alapján, a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egészséges fejlődését. Célja és tartalma idő és hely függvénye.

A nyelv legfőbb feladata a gondolatközlés, az ember és ember között kapcsolat megteremtése. A kapcsolatteremtésnek, a gondolatközlésnek (kommunikációnak) három tényezője van:

- beszélő (ill. az író)

- hallgató (olvasó)

- nyelv (kapcsolatlétesítő közeg, eszköz)

Feladata: segítsen zavartalanná, pontossá tenni a kapcsolatteremtést, a kommunikációt, fölfedje az esetleges zavar okát, s gondoskodjon a hiba megszüntetéséről. Eszerint a nyelvi hiba lehet magában a nyelvben, de lehet a nyelvet használó emberben, elsősorban a beszélőben (íróban), másodsorban a hallgatóban (olvasóban).

Tehát a nyelvművelő tevékenység is kétarcú: egyrészt magára a nyelvre, másrészt az emberre irányul.

A nyelvművelés feladata a nyelvre irányulóan háromféle lehet:

- Megállapítja az élő nyelvszokást a nyelvi jelenségek formájára (hangalakjára), jelentésére és stiláris értékére vonatkozólag. Ez a felmérés elsősorban a köznyelvi nyelvhasználatra szorítkozik, amely a mindenkori normának, a helyességnek az alapja, de magában foglalja más nyelvi rétegeknek a köznyelvvel érintkező részét.

- Értékeli, megítéli az újonnan keletkezett nyelvi jelenségeket. Az értékelés arra vonatkozik, hogy szükség van-e rájuk, melyikük jelent újat, többletet nyelvünkben. A nyelvművelés ehhez képest alakítja ki állásfoglalását: károsnak, szükségtelennek, tűrhetőnek, szükségesnek vagy fontosnak ítélve az új jelenséget, akadályozza, tiltja elterjedését, vagy éppen segíti, javasolja, esetleg szűkebb területen használva elfogadja a használatát.

- A nyelv bővítése, a mutatkozó hiányok pótlása. Ez a bővülés történhet más nyelvekből, saját nyelvünk nem könyvelvi rétegeiből, a régi nyelvből, de alkothatunk új szavakat a meglevő köznyelvi szókincsből is összetétel, képzés stb. útján. Napjainkban például világszerte általános az intézményneveknek betűszóval való rövidítése, megjelölése, és az új fogalmak (pl. anyagoknak, találmányoknak) mozaikszóval való megnevezése.

A nyelvművelés a múltban elsősorban a nyelv pallérozására, gazdagítására, csinosítására, majd tisztogatására, védelmére törekedett. De a valóság ma már az, hogy a nyelvhasználat során mutatkozó hibák többsége nem a nyelvnek, hanem a nyelvet használó embernek a hibája.

A beszélő és a hallgató közti tökéletes kapcsolat létrejövésének, kommunikáció zavartalanságának legfőbb akadály az, hogy a beszélő (író) nem válogat megfelelően a  rendelkezésére álló nyelvi eszközök között, s emiatt a hallgató (olvasó) nehezen érti, nem érti vagy félreérti a közleményt. A nyelvi formának nem megfelelő kiválasztásával okozott zavar lehet értelmi jellegű. De a kapcsolat, a kommunikáció lényegéhez hozzátartozik az is, hogy milyen érzelmi hatást kelt a hallgatóban a beszélő által választott nyelvi forma.

A beszélő és a hallgató közötti nyelvi kapcsolatnak az azonos nyelvi műveltség a fő feltétele.

A nyelvművelés feladata az emberre, a beszélőre, és a hallgatóra nézve szintén háromféle:

-          Anyanyelvünk ismeretének minél magasabb fokú és szélesebb körű elsajátíttatása.

-          Állásfoglalás a nyelvben felbukkanó új jelenségekkel kapcsolatosan: hogyan nézzék, hogy értékeljék a nyelvi változásokat, mi az állásfoglalás alapja, mi a nyelvi helyesség, vagy helytelenség megítélésének módja

-          „pozitív nyelvművelés”, a kifogástalan, példamutató, szép írásművek megismerése, és megismertetésének hasznossága. Ezek állandó olvasása erősíti a nyelvérzéket, segít abban, hogy a nyelvhasználat magasabb fokra emelkedjen.

Nyelvtervezés:

A nyelvtervezés (angolul language planning) fogalmát Einar Haugen (1959) vezette be 1958-ban.

- nem tévesztendő össze a nyelvműveléssel

- a nyelv változásába tudatos beavatkozás céljából végzett tevékenység

Haugen értelmezésében nyelvtervezésre akkor van szükség, ha valamilyen társadalmi csoport úgy érzékeli, hogy társadalmi problémái (részben vagy egészben) a nyelvvel kapcsolatosak. Ez a helyzet akkor jön létre, ha a társadalomban egymás mellett létező nyelvi normák összeütközésbe kerülnek egymással. A normák konfliktusa nagyon sokféle formát ölthet, és nagyon sokféle területen bukkanhat föl. Az iskola és az otthon nyelvi normája ütközik például össze, ha egyes csoportok nem saját nyelvükön, hanem más nyelv vagy nyelvváltozat közvetítésével kénytelenek elsajátítani a tananyagot: magyarországi cigány gyerekek, akik nem magyar anyanyelvűek, de magyar iskolába kell járniuk vagy azok a magyar anyanyelvű gyerekek, akik otthon nem az iskola által megkövetelt sztenderd nyelvváltozatot beszélik szüleikkel. Normák ütköznek össze, ha egy tudományos közösségben több szó is jelöli ugyanazt a fogalmat, s a közösség tagjai egyértelműbbé szeretnék tenni szaknyelvüket azzal, hogy csökkentik az ugyanazt a fogalmat jelölő szavak számát -- ilyenkor el kell dönteniük, hogy a lehetséges változatok közül melyiket részesítsék előnyben. Normák ütköznek akkor is, ha a jogi szövegek szerzői jogi értelemben véve pontosságra törekednek, hogy biztosítsák a szöveg egyértelműségét, a szövegek címzettei viszont szívesebben olvasnák a számukra is fontos tartalmú szövegeket úgy, hogy jogi képzettség nélkül is megértsék őket.

(Felhasznált szakirodalom: Fábián Pál - Lőrincze Lajos, Nyelvművelés)

A beszéd mint cselekvés - Emelt szintű nyelvtan érettségi tételek kidolgozás

A nyelv és a beszéd szorosan öszefügg. A nyelv eszközkészlet, a beszéd ennek működtetése = a működésben levő nyelv.

A beszéd nyelvhasználat, alapja a nyelv, ami közös (kollektív), társadalmi jelenség. A beszéd tevékenység, a nyelv alkalmazása, egyéni alkalmazás, felhasználás. Elsődleges célja a valóság leírása – minden kijelentő mondat igaz vagy hamis. Ennek ellenére sok kij. mondat nem ír le semmit – pl ígéret, elnézés, kérés.

A megszólalással vagy egy szöveg leírásával vmilyen cselekvést hajtunk végre, vagy a befogadót cselekvésre késztetjük. A közléseink ált nyitott, közvetlen beszédtevékenységek – különböző fajtájú mondatottak hajtjuk végre: kij, felszólító, kérdő, óhajtó.

Pragmatika: rejtett üzenet, szándék, célzás – a szöveg mögött.

Emberi beszédben a kifejező, ábrázoló és felhívó funkciók érvényesülnek, amik alapvetően szándékosak: az emberi beszédben a cél dominál (az állatoknál az ok). A beszélő megnyilakozásaival kifejezi a maga belső állapotát, befolyásolja magatartásában/cselekvésében  a másik/többi embert, tájékoztatja bzonyos körülményekről. Minden kimondott gondolat egyúttal cselekvés is, hatást vált ki a másik félből.

Beszéd funkciói összefüggnek a cselekvéssel:

-          Információközlés, v cselekvés tudomásulvétele.

-          Kifejező funkció: érzelemvilág, lelkiállapot közlése.

-          Felhívó funkció: óhaj, felszólítás, felkiáltás, parancs, tiltás, kérés.

Magánjellegű: mind3 funkció műk, nyilvános: felhívónak van szerepe nyíltan v rejtetten.

Médiaműfajokban is megvan a beszéd és cselekvés összefüggésének jellege – példaértékűnek kell lennie a beszédnek: tárgyilagos stílus, mentes szlogentől, trágárságtól.

Beszéd kísérőjelensége a metakomm – együtt fejezik ki a cselekvéssel kapcs tartalmakat.

A beszéd az emberi kommunikáció legkifejezőbb, leggyakoribb, legfontosabb eszköze.

Gondolati tevékenység, egyben tevékenység  - cselekvés, melynek célja a társadalmi kapcsolatok megvalósítása:

- gondolatközlés,

- érzelmi-akarati kifejezés,

- visszajelzés és

- befolyásolás.

A beszéd, mint cselekvés  egyedi alkotótevékenység, az egyén  hozza létre az adott kommunikációs helyzetben.

Austin: beszédtettek szerk-ét elemezte először.

Searle: a beszéd mint cselekvés 4 összetevője:

-          a megnyilatkozás kimondása vagy leírása (egy kérdés)

-          az utalás vagy kijelentés végrehajtása (a kérdés kimondása)

-          a kijelentés értelmezésének a jelzése (a kérdéssel elérni kívánt cél)

-          a beszédtevékenység által elérni kívánt hatás (a kérdésből következő elvárások).