A posztindusztriális város, mint új városminőség. Az urbanizációs mozgás alapformái és hatásuk a városra

A XX. században a világ fejlett tőkés országaiban a gazdasági növekedés és szerkezetátalakulás városnövekedésre gyakorolt spontán hatása, a tudatos és egységes központi várostervezési törekvések megjelenése, a városépítés új elméleti eredményei és az építési technológiák fejlődése, valamint a motorizációs robbanás által támasztott új igények és lehetőségek megjelenése nyomán megszületett a posztindusztriális város – ez már egy más, új minőségű város.
- 1967 – Szelényi Iván és Nemes Ferenc
- a posztindusztriális város alapvetően új arcát két jelenségre vezették vissza
- a, a város népességének drasztikus emelkedése, metropoliszok kialakulása – a város megszűnt „sziget” lenni
- b, urbanizáció és konurbáció, melynek hatására a városok összenőttek egymással, nagy agglomerációs térségeket hoztak létre – a város megszűnt „egység” lenni

- a, A metropoliszok születése
- az ipari forradalom előtt a városnövekedés meghatározója a közlekedés és kommunális ellátás színvonala (+ a munkamegosztás adott foka) volt – nem volt 1 millió fölötti népességű város
- ipari forradalom után városok számának és méretének gyors növekedése, ma már 10-05 milliós metropoliszok is létrejöttek, a néhány milliós városok már megszokottak
- a városok számának növekedésével drasztikusan megnőtt a városi lakosság aránya az össznépességhez viszonyítva, aminek súlyos következményei:
- a város és a városi életmód problémája a társadalom problémájává nő
- a gyorsütemű urbanizáció hatalmas belső vándormozgalmat indít el – a városlakók többsége éppen faluról felvándorolt, vagy csak első-generációs városlakó – devianciák főleg az új városlakók életmódjában fedezhetők fel
- egyes (különösen a fejlődő) országokban túlurbanizáció jöhet létre, amikor a városnövekedés üteme nagyobb, mint amit a munkamegosztás színvonala indokolna – a városok túltelítettek, munkanélküliség, nyomor a jellemző





- b, A város „eltűnése”
- a preindusztriális város egyértelműen elhatárolódott a környezetétől – gyakran falak is határolták a város földrajzi, döntési, gazdasági és pszichológiai egység, közösség volt egyszerre
- 1961 – Gottmann – a XX. század megapoliszainak már nehéz megtalálni a határát – úgy gondolta, hogy a fejlett országokban belátható időn belül eltűnik a rurális térség és a népesség megapoliszokba tömörül, de ez a jóslata nem vált be, de:
- a modern nagyváros fontos jellemzője, hogy nemcsak lélekszámában, hanem területileg is nagyon megnövekedett 
- ez a területi kiterjedés kétféle urbanizációs mozgás eredménye lehet, melyek hatására a települések sokmagvú, vagy sokközpontú település-agglomerációvá egyesülnek:
- konurbanizáció
- szuburbanizáció

- konurbanizáció
- városok összenövését, -olvadását jelenti, melynek két útja
- nagyvárosi növekedés magába olvasztja a környező kisebb településeket – pl. Párizs, Budapest
- egyforma jelentőségű települések növekedésük során egybeérnek – pl. Köln-Dortmund-Münster
- a konurbanizáció legjellemzőbb az USA-ban, ahol a statisztikai problémák megoldására létrehozták a szabvány nagyvárosi területi egység fogalmát (Standard Metropolitan Area), aminek kritériuma sokat változott – kezdetben: körzet lakossága min. 100 ezer fő, körzet kp.-jában min. 50 ezer fős nagyváros, lakosság min. 70%-a ne a mezőgazdaságban dolgozzon  ma: min. 1 milliós népességszám, amin belül a terület lehet ún. eredeti nagyvárosi statisztikai terület (PMSA), vagy egyesített nagyvárosi statisztikai terület (CMSA).

- szuburbanizáció
- a város központi negyedeinek lakónépessége csökken és a külső kertvárosi kerületeké növekedik
- kialakulása összefügg a személyautó elterjedésével – a közlekedés fejlődésével a napi utazási idő változatlansága mellett a lakó- és munkahely távolsága növekedhet
- amerikai városfejlődésben jelentkezett először az 1920-as években  II. világháború alatt az autótermelés visszaesésével a kertvárosiasodás is megakadt  II. vh. után motorizációs robbanás, ekkor lett igazán jelentős a szuburbanizáció
- ma már USA és Kanada mellett a Ny-európai országokban is jellemző
- a szuburbanizáció később induló, sajátos formája a fringe
- a kertvárosi övezeten kívül fekszik
- vegyes területfelhasználás, lazább beépítettség, egymástól nagy távolságokra fekvő lakóépületek
- ma USA-ban ezeken a területeken nő leggyorsabban a népesség
- vonzó hatású az igazi természetközeli élet lehetősége
- lakói a felső középosztályból kerülnek ki
- push-pull hatás
- pull hatás – családi ház és kert vonzóereje
- push hatás – központi városmag válsága

18. A városökológia mint sajátos városszemlélet. Mivel foglalkozik a városökológia?

Ahhoz, hogy a földrajzi tér egy adott pontján település szülessen, meghatározott természeti, társadalmi és gazdasági feltételeknek kell teljesülni.

1. A természeti környezet szempontja szerint - a terület tartósan állandó lakhelye lehessen nagyobb embercsoportnak 
- az adott terület nem veszélyeztetheti az ott élők életét (túl szélsőséges klíma, földrengésveszély, stb.)
- a területnek biztosítania kell az ott élők létfenntartásának lehetőségét (elegendő víz, élelem, építőanyag)
- (ma már mesterségesen szinte bármilyen kellemetlen hatás kiküszöbölhető...)

2. Társadalmi és gazdasági feltételek – kitüntetett pontok, ahol nagyobb eséllyel alakulhat ki város:
- távolsági utak kereszteződése
- különböző szállítási módok találkozása (vízi szállítás után szárazföldi szállítás)
- fontos nyersanyag a közelben
- különleges természeti adottság, különleges szolgáltatási színvonal (pl. üdülő területek)
- államigazgatás, politika, vallás, kultúra és oktatás központosul
Ezekből minél több van jelen egy helyen, annál nagyobb a lehetősége a város születésének.
Előfordulhat, hogy a körülmények megváltoznak, felborul az egyensúly, a város nem tud alkalmazkodni. Népesség-elvándorlás, a város pusztulása kezdődhet meg. (Pl. Mohendzsodaro azért néptelenedett el, mert az Indus megváltoztatta medrét.)

Az ökológiai környezet nemcsak a település kialakulásában, növekedésében játszik szerepet, hanem formájának milyenségében is. Két példa – ld. 148-149. oldal! -: szaharai falu és floridai lakótelep településszerkezete.







A város formájának alaptípusai

A város formáját a történelem során elsősorban az döntötte el, hogy alapítóik milyen társadalmi/gazdasági funkciót szántak neki  két városi alapforma alakult ki:



- 1. A radiocentrikus, vagy körkörös városforma – védelem-centrikusság
- példa - ókori Bagdad (ld. 150. oldal 56. ábra)
- szabályos kör alaprajz, védőfal négy őrzött, jól ellenőrizhető és védhető kapuval – négy kapun át négy főút a kormányzó és vallási központba, a belvárosba – főutak mentén üzletek, műhelyek
- külső fallal párhuzamosan további két körbefutó védőfal, melyek között nagy népsűrűségű lakónegyedek az alacsonyabb rangú társadalmi rétegek számára
- a radiocentrikus forma két nagy előnye:
- város magas szintű védelme
- központ jó megközelíthetősége
- 2. A négyzetrács forma – hatékony területfelhasználás
- egyenes utcák derékszögben keresztezik egymást, kb. egyforma tömbökre osztva a várost
- az ipari forradalom után épült városoknál gyakori, de a preindusztriális városok között is található 
- 1682 – William Penn – Philadelphia városterve – klasszikus példa (151. oldal 57.ábra)
- előnyök:
- leghatékonyabb területfelhasználás – fontos a kevés és drága telekkel rendelkező területeken
- nincs benne zsákutca – könnyű és gyors megközelítés
- a kereskedelem számára előnyös a főutcára néző, kirakattal ellátott üzletsor


A város terjeszkedése a térben
- háromféle terjeszkedési mód- horizontálisan, vertikálisan, ill. a beépítés sűrűségének fokozása révén
- egyértelmű kapcsolat van az építési és technikai fejlettség és a város növekedési módja között
- városon belüli (csak) gyalogos közlekedés kora – horizontális és vertikális növ. korlátozott; a beépítés lett egyre sűrűbb
- technikai találmányok után (lift, acélváz-szerkezet) vertikális növekedés  magasházak, felhőkarcolók
- közlekedés fejlődésével (vasút, személyautó) horizontális növekedés 
kertvárosi életforma


Mivel foglalkozik a városökológia?

A városökológia a városlakók magatartása és a tágan értelmezett környezeti tényezők közötti összefüggés kutatásával foglalkozó tudomány.
Pl. feltérképezi a városi népesség bizonyos homogén csoportjainak területi elkülönülését, kutatja ezek okait, vizsgálja a városnövekedés területi, társadalmi hatásait, stb.
A klasszikus városökológia a város különböző területi egységeinek azonosítását és feltérképezését tekintette feladatának – mottó: „egy kép száz szónál többet ér”
 térképeken komplex ismerethalmaz ábrázolása.

A városökológiai megfigyelés központjában nem az egyes ember (mint szubjektum), hanem a társadalmi közösség áll. Pl. népszámlálási adatok alapján különböző övezetek lakosságának átlagéletkorát, jövedelmét, foglalkozási szerkezetét, stb. összehasonlítjuk. Ezek a vizsgálatok alapinformációkat adnak a városról, szerkezetének társadalmi összefüggéseiről.
A városökológiai kutatások eredményei nem az egyes emberekre, hanem egy-egy csoportjukra és az egész sokaságra vonatkozóan szolgáltatnak információkat.

A városökológia legnagyobb csapdája, hogy kutatási részeredményei veszélyes általánosításokra csábíthatnak. Pl. ha egy övezetben 100 főből 25 bűnelkövető, azért nem kell általánosítva a többi 75-öt is annak tartani.


19. A klasszikus humánökológia kialakulása. Wirth ökológiai elmélete

A klasszikus humánökológia kialakulása
1. iskola – a Chicagói iskola
- előzmények:
- 1871 – Chicagói tűzvész 
- újjáépítés nagy fellendülést hoz, ami vonzza a bevándorlókat
- gyors növekedés sok hátránnyal – lakáshiány, túlzsúfoltság, silány minőségű, hirtelen építkezések, elavult infrastruktúra; slumosodó területek növekedése, bűnözés, járványok, magas csecsemőhalandóság 
- Chicagói Egyetem Szociológia Tanszék – feladat a modern nagyváros növekedési jellemzőinek megismerése, a növekedésből szármaszó konfliktusok és ezek kezelési lehetőségének kutatása
- 1915 – Robert Ezra Park (tanszékvezető) – „A város.” – módszertan a városszociológiai kutatásokhoz = a városszociológia megszületése
- Park – a humánökológia alaptétele: Az ember tudatos tevékenysége révén létrehozza (felépíti) saját életterét, a várost, mely ezután mint tőle független, objektív erő életének formálójává válik.
- Haeckel német biológus (nagy hatással a városszociológusokra) – azt figyelte meg, hogy az élő organizmusok és környezetük között szoros kapcsolat van, az organizmusokat nem lehet életfeltételeikből kiszakítva vizsgálni – azt kutatta, hogy a különböző ingerekre hogyan reagálnak az élő organizmusok és hogyan hatnak vissza környezetükre – az élő organizmus és környezete kapcsolatát vizsgáló tudományt ökológiának nevezte
- Park – az ökológia szemléletmódja a városi társadalom kutatását is megkönnyíti
- 1921 – Park és Burgess – „Bevezetés a szociológia tudományába.” – elméleti alapok egyetemi hallgatók számára
- klasszikus humánökológia fontos jellemzője, hogy kutatásaiban alapvetően a népszámlálási adatokra támaszkodott –1926-tól hozzáférhetővé vált többek között Chicago népszámlálási adatainak belső területi bontása - megspórolhatták maguknak a saját empírikus adatgyűjtés munkájának és költségének egy részét
- empírikus adatgyűjtés igen széleskörű volt, az információkat aztán térké-peken ábrázolták – telekfelhasználás, a társadalom patológiás tünetei (bűnözés, elmebaj, stb.), különböző profilú üzletek elhelyezkedése, stb.





Wirth ökológiai elmélete
- mindig vitatott kérdés volt a város, az urbanizmus lényegének meghatározása
- 1938 – Louis Wirth – „Az urbanizmus, mint életmód.”
- szerinte az urbanizmus sajátos életforma, mely főleg a városokban alakul ki, de a városok kisugárzása miatt mindenütt fellelhető
- szociológiai szempontból a várost így definiálta: „Társadalmilag heterogén egyének viszonylag nagy sűrűségű és állandó települése.”
- a várost 3, egymást kumuláló tényező határozza meg:
- a nagy népességszám
- a népesség nagy társadalmi heterogenitása
- a nagy népsűrűség

- A nagy népességszám következményei
- amióta létezik a város, a környezetéhez viszonyítva a nagyobb népességet koncentráló képességével tűnt ki – ez az ereje a XX. században ugrásszerűen növekedett 
- az emberi kapcsolatok jellegének megváltozása – társadalmi kontroll gyengülése, devianciák tömegjelenséggé válása
- az emberi kapcsolatok születésének és szétzüllésének lépcsőfokai:
- a bevándorlók nagy tömege miatt a város szükségszerűen különböző népek, kultúrák olvasztótégelyévé válik – a különböző hátterek, gyökerek miatt hiányoznak a rokonsági, szomszédsági kötelékek
- az emberek csak a városuk lakóinak igen kis részét ismerhetik meg,
de még így is többet, mint amennyivel képesek lennének személyes kapcsolatra – minél több emberrel lépnek kapcsolatba, annál kevésbé képes egész személyiségével részt venni a kapcsolatban –
a városban az emberi kapcsolatok szükségszerűen szegmentalizá-lódnak, felületessé, anonimmá, átmenetivé és részlegessé válnak
- az emberek csak a városuk lakóinak igen kis részét ismerhetik meg,
ez az ismeretség is felszínes, szegényes – a kisebb településeken gyakrabban és különböző szerepekben találkoznak egymással, így a kialakult kép sokrétűbb, színesebb; a kistelepülés lakóit elsődleges kapcsolatok kötik össze
- a város lakói különböző élethelyzetekben mindig másokkal találkoznak, ezért elsődleges kapcsolatokat nehéz kialakítani –
a szerepek fregmentalizációja és korlátozódása egy sajátos elidegenedést szül, amit Wirth anómiának nevez és társadalmi kiüresedettséget ért alatta – az ilyen anómiás állapot szükségszerűen összekapcsolódik patológiás tünetekkel (bűnözés, alkoholizmus, stb.)
- a városi embert életszükségletei sok (idegen) emberhez és szervezethez köti, ezekkel másodlagos kapcsolatban áll, függ tőlük, mégis örül, hogy megszabadult az elsődleges függéstől
- a város valamennyi lakóját nem lehet egy helyen összegyűjteni, így az emberek és a felső hatalom között közvetítő közegre van szükség, ez a képviselő – ebben a rendszerben az egyén tehetetlensége miatt elveszíti jelentőségét, egyedül a képviselő fontos, fontossága az általa képviseltek számának növekedésével együtt nő.
- a városi viszonyok felületessége, anonimitása és átmenetisége miatt a városlakó racionális gondolkodásmódúvá válik – ismeretségeit a hasznosság szerint értékeli és köti aszerint, hogy mennyire szolgálják céljait
- összefoglalva: a nagy népességszám az emberi kapcsolatokat sokoldalúan bomlasztja, aminek eredménye: a városi ember növeli szabadságát, mivel megszabadul az elsődleges függéstől, de ennek az ára, hogy elveszíti a spontán önkifejezés, az erkölcs és a részvétel értelmét.

- A nagy népsűrűség következményei
- a népesség száma és sűrűsége egymást feltételező tényezők
- a városok nagy népsűrűségének történelmi okai vannak
- a múltban a közlekedés és a kommunikáció szintje szükségessé tette, hogy az egymás munkáját igénylők közel legyenek egymáshoz – a belvárosi üzleti negyedben a telkek száma korlátozott volt, ami felverte a telekárakat – emiatt nagyon hatékonnyá vált a telekfelhasználás
- a telekárak a lekóterületeken is erősen differenciálódtak, a slumokkal párhuzamosan jómódú negyedek alakultak ki
- nem csak a telekárak befolyásolják a népsűrűséget – szállítás és kommunikáció lehetősége, egészséges, vagy szép környezet, stb.
- a nagyvárosban az emberek kénytelenek nagyon közel élni egymáshoz, ez az élet minden területére igaz – önmagában a zsúfolt tér szükségszerűen megnöveli a találkozások, a társadalmi aktusok számát
- a nagy népsűrűség kedvezőtlen hatásai az emberi magatartásra és kapcsolatokra:
- a fizikai közelség növekedésére az emberek a társadalmi távolságtartás növelésével válaszolnak (védekezés, tartózkodás)  elmagányosodás
- a város szélsőséges ellentétei könnyen szülnek zavart a város működésében – formális ellenőrzési módszerekre, szigorúan előírt rítusokra van szükség  Wirth szerint a nagyváros szimbóluma az óra és a forgalmi rend
- a zsúfoltság nagy népességmozgással társul, ami örökös súrlódást jelent – Wirth ezzel magyarázza a nagyvárosi ember ingerlékenységét, frusztráltságát, amit csak fokoz a gyors élettempó, stb.
- (ma már bizonyított tény, hogy a magas népsűrűségű területen nem szükségszerű a társadalmi kapcsolatok felszínessé és korlátozottá válása – pl. ázsiai városokban a zsúfoltság nem vált ki Wirth-i reakciókat)

- A népesség nagy társadalmi heterogenitásának következményei
- a városok népessége foglalkozását, képzettségét és társadalmi hierarchizáltságát illetően sokkal differenciáltabb, mint a rurális területeké; ezt a különböző bevándorló csoportok sajátos hátterükkel csak tovább fokozzák – a város mindig és minden tekintetben (etnikum, kultúra, társadalomstruktúra, általános életmód, stb.) változatosabb, összetettebb volt, mint a falu
- Wirth szerint a városok nagy társadalmi heterogenitása az a tényező, mely elsősorban felelős a városi élet anonim minőségéért – a heterogenitás miatt az emberek védekezésképpen homogén csoportokat alkotva negyedekbe szegregálódnak.
- a heterogén társadalom kialakulásában és növekedésében a mobilitás játssza a motor szerepét – a városlakó az instabilitást normaként fogadja el – Wirth ezzel magyarázza a városi ember kozmopolitizmusát
- a nagy társadalmi heterogenitás kettős hatású: kedvez az egyéniségnek, ugyanakkor kiegyenlítő, elszürkítő hatású (ez az erősebb hatás!) – Wirth szerint ahol nagy számú ember koncentrálódik, ott elkezdődik az elszemélytelenedés folyamata – ehhez a hátteret a tömegtermelés és tömegfogyasztás adja, ami létrehozza az átlagembert

- Wirth koncepcióját később Robert Redfield kiegészítette folk-társadalom elméletével
- szerinte a tradicionális népi közösség a városi társadalom ellentéte
- a falusi közösség olyan integrált egység, melyet meghatároznak a családi, rokonsági, szomszédsági viszonyok
- amint egy kis közösség utak, ker. kapcsolatok révén integrálódni kezd a társadalomba, elveszíti népi jellegét – az izoláltság megszűnése szükségszerűen társadalmi széthulláshoz vezet
- a népi és urbánus társadalom ellentétes vonásai:

Népi Urbánus
kicsi nagy
izolált a tágabb társadalomba integrált
szájhagyomány írás (nyomtatott médián alapuló)
csoportszolidaritás érzése a csoportszolidaritás hiánya
életmód = kultúra nincs egységes kultúra
rokonságra, családra alapozott nem rokonságra, családra alapozott
vallásos szekularizált
státuszra alapozott gazdaság piacra alapozott gazdaság
hagyományokon alapuló, spontán, személyes, nem kritikus magatartás formalizált szabályok és rendszerek által irányított magatartás

HOWARD, CORBUSIER, WRIGHT, SOLERI KERTVÁROS IDEÁINAK HASONLÓSÁGA ÉS KÜLÖNBSÉGE, A KERTVÁROS KRITIKÁJA

A kertváros idea az amerikai várostervezésre volt a legnagyobb hatással.
De az amerikai nagyvárosok körül végeláthatatlan messzeségbe szétterülő, sokszor nyomasztó monotonitást mutató kertvárosok méltán váltották ki az amerikai szociológusok ellenszenvét és bírálatát.
A legnevesebb bíráló Jane Jacobs volt. Kifogásai:
- Howard hatalmas városromboló eszméket hozott mozgásba
- a város funkciói közül néhányat a végtelenségig leegyszerűsített és azokat önmagában akarta megoldani
- központi problémája az egészséges lakóház volt, de emellett mindent mellékesként kezelt
- nem érdekelték a városnak azok a jelenségei, amiket nem tudott utópiájának szolgálatába állítani
- a metropolisz bonyolult, sokarcú kulturális életéről egyszerűen lemondott
- nem érdekelte, hogy a nagyvárosok hogyan őrzik meg saját rendjüket, hogy cserélik ki eszméiket, hogy működnek politikailag, hogyan lehetne ezeket a funkciókat megerősíteni
Más kritikák legfontosabb nézete:
- az uniformizáltság, szabványosítottság

Saját hazájában azért fogadták el jobban Howard elméletét, mert az angol kertvárosok sokkal kisebbek voltak és általában nem is váltak önálló egységgé, megmaradtak egy nagyváros sajátos részének, részterületének.
De nem csak Howard hozott létre kertváros-tervet.
A város bajait más módon próbálta orvosolni pl. Le Corbusier, aki tul. szerette a várost és különösen értékelte benne a centralizáltságot, a kompaktságot. De ő is érezte, hogy a város már kaotikus, növekedése miatt nem tudja hivatását betölteni. Elhatározta, hogy megmenti a várost. Elvei:
- kis területen nagyszámú ember együttélése, és a teresség, a természet utáni vágy kielégítése egyszerre
- kompakt, gyors, élettel teli, koncentrált városközpont, és körülötte maximális nyugalmat biztosító kertvárosok
- a központ kulturális, kereskedelmi funkciójú, impozáns felhőkarcolókból áll, melyek egyben rezidenciális célokat is szolgáltak
- a felhőkarcolók között pedig hatalmas parkok
- az autóforgalmat gyorsforgalmi utakra terelte (a föld alá és fölé, és azonos szinten való kereszteződés nélkül!), hogy a központi területen zavartalan legyen a gyalogos közlekedés
- a földterület mindössze 5%-át tervezte beépíteni
- akik nem akarnak felhőkarcolókban (tömegesen) élni, azok számára a környező kertvárosi negyedek kínáltak tágas kerttel övezett villákat és családi házakat, de a beépítési arány itt sem haladhatta meg a 15%-t



Sok szociológus bírálta őt azzal, hogy gépiesíti az egyént, Jane Jacobs szerint pedig: Le Corbosier úgy vélte, hogy utópiája az egyén számára maximális szabadságot biztosít, de tervéből úgy tűnik, hogy tul. nem is általában a szabadságra gondolt, hanem a felelősségtől való szabadságra.




A harmadik jelentős kertváros-terv létrehozója Frank Lloyd Wright, aki a város fő problémájának a túlkoncentráltságot tekintette, és a megoldást szintén a decentralizálásban látta, de másképp képzelte el. 1932-ben publikálta „Az eltűnő város” című könyvét, melyben a nagyváros halálát jósolja. Nyugodtan létrehozhatunk szétterjeszkedő, decentralizált egységeket, mert az autó és a telefon megoldja a távolság problémáját.
- Wright a környezethez hangolt építészeti tervezés, az organikus építészet vezető alakja
- az ideális új városról alkotott elképzeléseit „Az élő város” című könyvében írja le
- a város fő jellemzői: gazdasági bázis, nagy kulturális növekedés, organikus építészet, jó kormányzat
- mindenkinek egyenlő élettérre van szüksége (1 acre/fő)
- izolált egyéni birtokok  Broadacre City
- központi intézmény a család
- koherens városi közösség
- roppant kiterjedése ellenére nincs a városnak központja
- a 15 perces átjárhatósági idő itt is feltétel
- egyszeri adóval váltanák meg az emberek a földhasználatot
- totálisan szabad, demokratikus társadalom, lelki és anyagi falak nélküli város és stabil közösség

AZ INDUSZTRIÁLIS VÁROS KRITIKÁJAKÉNT MEGSZÜLETŐ KERTVÁROS ESZME, HOWARD HÁROM MÁGNES ELMÉLETE ÉS AZ ENNEK NYOMÁN SZÜLETŐ KERTVÁROS TERVE

Az 1832-es és az 1849-es kolerajárványok után Angliában jelentős változások indultak meg. Megjelent a társadalomfejlesztés központi irányításának igénye. Amik ezt célozták meg:

1. Állami beavatkozások: - 1835 Városi tanács törvény
- 1847 Egészségügyi törvény
- 1848 Közegészségügyi törvény
- 1851 Általános bérlakás törvény
- 1875 Új Közegészségügyi törvény
- 1890 Munkásosztály lakásügyi törvény
2. Vallási mozgalmak
3. Magánkezdeményezések: az általuk elképzelt ideális város és közösség létrehozásához magántőkét használtak fel. Pl.: Robert Owen (utópikus szocialista várostervező) A települést, mely egy önellátó ipari falu volt, az apósa alapította. Owen 1800-ban vette át a falu irányítását és a köv. 25 évet arra használta, hogy ott megvalósítsa az ideális társadalomról és közösségi életről alkotott elképzeléseit. A településen minden a kommuna életre nevelt. Jellemformáló Intézet, szövetkezeti bolt, a lakóházak.
Kommuna ideája a legnagyobb sikert az Usaban aratta, ez alapján jöttek létre a mormon telepek, pl.: Salt Lake City)




Az indusztrializmus spontán városfejlődésének negatívumai a XIX. sz. közepétől stílus és értékváltást hoztak Anglia építészetében. A század első felére jellemző, túlzsúfoltságot, nagy beépítési sűrűséget eredményező sorházak helyett már sokkal inkább tradicionális, vidékies, előkertes házakat terveztek. A várostervezők elsődleges célja az lett, hogy friss levegőt, tiszta vizet, szabad zöld térségeket, napfényt vigyenek a városba.
Ebből a szemléletből nőtt ki a kertváros-mozgalom, a kertváros eszme, melynek rendszerezett, elméleti megfogalmazása Ebenezer Howard nevéhez (és A jövő kertvárosai című könyvéhez fűződik).



Howard bírósági tudósító volt, aki munkájából adódóan vizsgálta a londoni szegénység helyzetét és felismerte, hogy megkell állítani a városok mértéktelen és szabályozatlan növekedését, és a városi élet jó oldalait (mert az is van neki!) kombinálni kell a falusi, vidéki élet jó oldalaival.

A 3 mágnes, a város, a vidék (falu), és a kertváros előtt állva melyik település lesz a legvonzóbb az emberek számára?
Amelyik a legjobb életfeltételeket kínálja.



VÁROS VIDÉK


term. kizárása társ.-i lehetőség társ. hiánya term. Szépsége
tömegek izolálása szórakozóhelyek munkaleh. hiánya szabad földek
távoli munkahely magas fizetés hosszú munkaidő alacsony fiz.
magas lakbérek, fogl.-i leh. nagy csatornázás hiánya sok víz
árak választéka
túlórák munkanélküliség szórakozás hiánya nap, erdő, hegy
szennyezett lev., csatornázás, köz- nincs közösségi ref. iránti igény
sötét ég világítás szellem
slum paloták zsúfolt lakások elhagyott falvak


ÉS HOVA FOG KÖLTÖZNI AZ EMBER?


KERTVÁROS

természet szépsége, társadalmi lehetőségek
mezők, földek, parkok könnyű megközelítése
alacsony bérleti díjak, magas fizetések
alacsony adók, bőséges munkalehetőség
alacsony árak, nincs robotolás
befektethető földek, tőkebőség
tiszta levegő és víz, jó csatornázás
ragyogó otthonok és kertek
nincs füst, nincsenek slumok


A kertváros az a hely, ami magába sűríti a város és a falu előnyeit, hátrányaikat elhagyva.


Howard a kertvárost mintegy 30 ezer ember számára tervezte, és a várost hat egyforma 5-5 ezer fős kisebb közösségre, szomszédságra osztotta. Minden szomszédság saját iskolával, üzletekkel és munkahelyekkel rendelkezett.
A város szívében helyezkedtek el az egész várost kiszolgáló közintézmények, és ide futottak be a kör alakú település sugárútjai. (Howard kikötötte, hogy ezeket a város bármely pontjából max. 15 perc alatt el kell tudni érni.) A városközpontot nagy park választotta el a lakónegyedektől, melyek a település széle felé táguló köríveket alkotó körutak mentén helyezkedtek el. A családi házakat kertek vették körül. Az ipari üzemek a lakóövezet után, a település szélén helyezkedtek el, és végül magát a települést a vasút fogta körbe. A város szerves egységet képezett a mintegy 2000 hektáros vidékével, mely elsősorban mezőgazdasági terület volt, de néhány kihelyezett intézmény helye is.
Terveiben a szomszédságok városi társadalommá szerveződéséhez hasonlóan, a kertvárosok és vidékük is összefüggő hálózatot hoztak létre a régióban és a régiók szintén összekapcsolódva, egy egész országot lefedő hálózat jöhetett volna létre. Ezáltal a városok mérete is normálisra csökkenhet, és helyreállhat a város és vidék közti egyensúly.
Saját korában ez a terv nem volt sikeres, de Howard halála után munkássága nagy hatással volt a várostervezésre.

AZ INDUSZTRIÁLIS VÁROS

Az új ipari város új városminőséget teremt. A polgári állam megszületésével megszűnt a városfal védő funkciója.
Megváltozott a városok fizikai arculata is. A gyalogosokat és lóvontatta kocsikat gyorsabb járművek váltották fel, szélesebb és új burkolattal ellátott utakra volt szükség. A folyamatosan növekvő népesség tömeges lakásépítést, magasházakat követelt. A gazdaság és a város lakónegyedeinek működőképessége egyaránt az infrastruktúra átalakulását követelte.
Új városközpontok jöttek létre, ahol kereskedelmi és pénzügyi intézmények, az állami hivatalok és újfajta szolgáltatások épületei kaptak helyet. Megszületett a modern város legfőbb jellemzője, a központi üzleti negyed.


Viszont a szociális, a higiénés viszonyok siralmasak voltak. Szörnyű állapotok uralkodtak. Az infrastruktúrát ugyanis nem építették ki úgy, ahogy az szükséges lett volna.
 a város lakossága lezüllött, profit központú új értékrend jött létre
 nyomornegyedek jöttek létre
 senki nem gondoskodott a városi közfunkciókról (nem volt rendőrség, tűzoltóság, víz- és élelmiszerellenőrzés, kórházi ápolás és oktatás sem)
 vízparti telkeken sorra épültek vegyipari, textil- és vasipari üzemek, a folyók pedig ezáltal új „funkciót” kaptak: szolgálni a termelési technológiát és elnyelni a termelés során keletkezett mérhetetlen mennyiségű hulladékot
 a vasutak mélyen behatoltak a város szívébe, a rendezőpályaudvarok és állomások a belvárosban kaptak helyet (a zaj és a korom mindent áthatott)
 a szabad verseny hatására élesen polarizálódott a társadalom egy keskeny felső és egy igen széles nyomorgó munkásrétege
 a városba özönlő szegény munkástömeg számára, kizárólag a profit érdekek által meghatározott helyeken és módon, zsúfolt lakónegyedek épültek, silány tervek szerint és a legrosszabb minőségű anyagokból (az időtállóság már nem jelent értéket, sok embernek hirtelen kell sok lakás)
 a lakások telepítése nélkülözött minden humánumot, gyárak, raktárak, vasúti javítóműhelyek foghíjtelkeire, cserzőműhelyek, bányák szomszédságába, akár salakdombokra, szemétlerakóhelyekre épültek ezek a lakások
 mindent befedett a szürke vagy fekete por és sár
 a piszok, a zaj, a rossz levegő természetes velejárója lett a városi létnek



 a házak közt általában nem hagytak szabad teret, csak a két házsor között futott egy keskeny sikátor
 sok lakásnak nem volt ablaka sem
 szemétszállítás nem volt, az alagsorban disznóólak és árnyékszékek  leírhatatlanul mocskos és büdös lett a város
 sok helyen hiányoztak is az árnyékszékek
 elszaporodtak a pincelakások (sötétség, dohszag, egészségtelen levegő  sápadt, rosszultáplált, angolkóros gyerekek, tüdőbeteg felnőttek)
 búbópestist terjesztő patkányok, tífuszt terjesztő bolhák tömege, kolera
 sem vízvezetékhálózat, sem egészségügyi létesítmények nem épültek
 közkutak hiánya, elképzelhetetlen vízhiány (vizet kolduló emberek)

A VÁROSFEJLŐDÉSBEN ÚJ KORSZAKOT NYITÓ TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VÁLTOZÁSOK A XVI-XVII. SZ.-BAN

Az emberiség életmódjában az első nagy forradalmi átalakulás (tízezer évvel ezelőtt) a földművelésre való áttéréssel ment végbe, mely az addig vándorló életmódot folytató nomád törzsek letelepedését és az állandó település megszületését eredményezte.
A második, hasonlóan nagy jelentőségű forradalmi változás az ipari társadalom megszületése volt, melyet a történészek az ipari forradalommal kötnek össze és így kezdetét 1750-re teszik.
De az ipri forr. nem jöhetett volna létre, ha a megelőző századok nem alakítják át a világ társadalmi és politikai rendszerét.




A XVI.-XVII. század három hatalmas társadalmi-gazdasági változást hozott, melyek összekapcsolódva és egymás hatását kumulálva, az új, Európa központú világrendszer létrejöttét és az urbanizáció addig soha nem tapasztalt felgyorsulását eredményezték.

1. A világkereskedelem súlypontja a Földközi tengerről az Atlanti óceánra helyeződött át. Spanyolország, Portugália, Hollandia, majd Franciaország és végül Anglia lett az átszervezett világkereskedelem és gyarmatosítás vezető ereje, és ezzel a hatalom súlypontja Ázsiából Európába tolódott át.
(- iránytű és puskapor felfedezése
- spanyol és portugál hódítások
- 1492 Kolumbusz
- 1494 Tordesillasi szerződés
- 1497-98 Vasco da Gama
- a portugál gyarmatbirodalom első alkirálya Almeida megsemmisítette az egyiptomi flottát és elzárta az arabokat az Indiai-óceántól
- összeomlott az arabok közel ezer éves kereskedelmi hegemóniája
- Magellán
- spanyol conquistadorok
- angol gazdasági fejlődés)






2. Angliában és Franciaországban létrejött a feudális abszolút monarchia, (központosított államhatalom) mely felgyorsította a polgárság gazdasági és politikai térnyerését. Megszületett a nemzetállam, mely a hazai kereskedőtőke számára védelmet biztosított külföldön.





- a kapitalizmus szinte mindenki számára a szabad vállalkozás, szabad tőkeáramlás, szabad verseny fogalmával társul, de ehhez szükség volt a központosított nemzetállam megszületésére, mely a jövedelmek összegyűjtőjeként és elosztójaként a legnagyobb befektetővé és vállalkozóvá vált
- az új államhatalom serkenti a belső tőkeakkumulációt és nemzetközi monopolista jogok szerzésével biztosította kereskedői és a maga helyét a ker.-ben
- az első eszköz lehetővé teszi az iparosítást, a második a földrajzi terjeszkedést és gyarmatosítást
- Nyugat-Európa tőkései a felszabaduló falusi munkaerőt már a manufaktúrában dolgoztatták
- nagyobb szériában, nagyobb termelékenységgel dolgozó gépesített üzemek egyre nagyobb terméktömeget bocsátanak ki
- ehhez ellenőrzött és biztos piac kellett, amit az új államgépezet még nem tudott biztosítani
- a biztos piacot a gyarmatok adták, ezért lettek a világhatalom tulajai azok az országok, melyek a tengerek feletti uralmat is birtokolták
- s mivel a födrajzi felfedezések hatására XVII. sz.-ra a Földközi –tengerről az Atlanti-óceánra helyeződött át a világkereskedelem súlypontja, az új irányítók pedig Anglia és Hollandia
- majd Hollandia háttérbe szorulásával Anglia lett a vezető hatalom
- ennek feltételei a városba özönlő bérmunkássá váló tömeg, az új energiaforrások hasznosítása, és a gépi nagyiparra épített termelés-szervezés
- a fejlett, kapitalizálódó országok társadalma kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, a világ országai pedig gyarmatosítókra és gyarmatosítottakra szakadt



3. E két tényező hatásának együttes eredményeként végbemehetett a tőkének, a termelésnek és az anyagi gazdagságnak oly mértékű akkumulációja, mely az ipari forradalomhoz vezethetett.


- általánossá vált a gépi nagyipar és a tömegtermelés
- a totális árucsere új társadalmi-gazdasági viszonyokat szült
- magszületett a tőkés társadalmi rend, az indusztriális társadalom
- új értékrend és belső motivációs rendszer
- megváltozik a termelés célja, és ez hatalmas gazdasági növekedést indukál
- az új társadalom fennmaradásának feltételévé a termelőerők fejlődését tette
- az ipari fejlődés erőteljes urbanizációs hullámot indított el, mert a város szolgálta jobban a növekedést azzal, hogy helyileg koncentrálta a munkaerőt, a termelést és a piacot



Az ipari forradalom az urbanizáció katalizátorává vált azzal, hogy:
 ugrásszerűen növelte a termelés eszközigényességét, ami a növekedés határait igen messze kitolta
 a gyáripari termelés újfajta infrastruktúrális feltételekkel járt, ami átformálta a város fizikai arculatát, külső megjelenését
az újfajta infr. újfajta életmódot teremtett, ami végképp elválasztotta a várost a falutól
 nem csak az ipart és a kereskedelmet, hanem a közlekedést és a szállítást is forradalmasította (vasút)



A városok termelése nemzetgazdaságivá, sőt nemzetközivé szélesedett.
Ezzel városok tömege szakadt el a vidéktől, mert ledőlt egy évezredes korlát a vidék eltartóképességének igénye.
A város győzelmét a falu felett a polgári forradalom győzelme tette teljessé, mert általa a városban, a városi polgár kezében egyesült a gazdasági és politikai hatalom.

A KÖZÉPKORI MAGYAR ÉS NYUGAT-EURÓPAI VÁROSFEJLŐDÉS KÜLÖNBSÉGE

A feudális Magyarország településfejlődését Nyugat-Európához viszonyítva több évszázados megkésettség jellemezte, melynek hátterében számos egymáshoz kapcsolódó tényező állt. Közülük legfontosabbak:

• Honfoglaló őseink félnomád település- és életmódot hoztak magukkal és honosítottak meg a Kárpát-medencében akkor, amikor Nyugat-Európa már elindult a városiasodás útján.

• A nyugat-európai fejlődési mintára hasonlító városainkat külföldi telepesek alapították, s ezek a városok szász és német identitásukat, nyelvüket a reformkorig megőrizték.

• A XIV. – XV. sz.-ban már erőteljesen iparosodó Nyugat-Európa mellett a nemzetközi kereskedelembe mezőgazdasági termékekkel tudtunk csak bekapcsolódni.

• A bor és élőállat exportunkért az országba áramló iparcikkek versenye az amúgy is gyenge kézműipar fejlődését megakasztotta, így az ipar nem tudott önálló városfejlesztő tényezővé válni.

• A paraszti árutermelés fejlődése a mezővárost tette tipikus városformává, mely mind társadalmi-gazdasági arculatában, mind külső megjelenésében elmaradt az ipari és kereskedelmi hátterű nyugat-európai városok mögött.

• És végül, a feudalizmus felvilágosult uralkodóinak városfejlesztő politikáját és általában a Nyugat-Európához való felzárkózási törekvéseiket újra és újra derékba törték a nagy történelmi katasztrófák. Először a tatár pusztítás, majd a hatásában sokkal súlyosabb 150 éves török megszállás, illetve a végét jelentő felszabadító hadműveletek.

• A településszerkezetet hazánkban is a város és falu komplementeritása jellemezte, de más módon, mint Nyugat-európában, ahol ez a kompl. az ipar és a mez. gazd. közötti munkamegosztás térbeni kifejeződése volt. Magyarországon a két tel. típus ellentmondása fokozatosan nőtt, mert a város a falu gazdasági kizsákmányolására törekedett, de a falu erre politikai elnyomással próbált válaszolni.

A KÖZÉPKORI MAGYAR ÉS NYUGAT-EURÓPAI VÁROSFEJLŐDÉS KÜLÖNBSÉGE

A feudális Magyarország településfejlődését Nyugat-Európához viszonyítva több évszázados megkésettség jellemezte, melynek hátterében számos egymáshoz kapcsolódó tényező állt. Közülük legfontosabbak:

• Honfoglaló őseink félnomád település- és életmódot hoztak magukkal és honosítottak meg a Kárpát-medencében akkor, amikor Nyugat-Európa már elindult a városiasodás útján.

• A nyugat-európai fejlődési mintára hasonlító városainkat külföldi telepesek alapították, s ezek a városok szász és német identitásukat, nyelvüket a reformkorig megőrizték.

• A XIV. – XV. sz.-ban már erőteljesen iparosodó Nyugat-Európa mellett a nemzetközi kereskedelembe mezőgazdasági termékekkel tudtunk csak bekapcsolódni.

• A bor és élőállat exportunkért az országba áramló iparcikkek versenye az amúgy is gyenge kézműipar fejlődését megakasztotta, így az ipar nem tudott önálló városfejlesztő tényezővé válni.

• A paraszti árutermelés fejlődése a mezővárost tette tipikus városformává, mely mind társadalmi-gazdasági arculatában, mind külső megjelenésében elmaradt az ipari és kereskedelmi hátterű nyugat-európai városok mögött.

• És végül, a feudalizmus felvilágosult uralkodóinak városfejlesztő politikáját és általában a Nyugat-Európához való felzárkózási törekvéseiket újra és újra derékba törték a nagy történelmi katasztrófák. Először a tatár pusztítás, majd a hatásában sokkal súlyosabb 150 éves török megszállás, illetve a végét jelentő felszabadító hadműveletek.

• A településszerkezetet hazánkban is a város és falu komplementeritása jellemezte, de más módon, mint Nyugat-európában, ahol ez a kompl. az ipar és a mez. gazd. közötti munkamegosztás térbeni kifejeződése volt. Magyarországon a két tel. típus ellentmondása fokozatosan nőtt, mert a város a falu gazdasági kizsákmányolására törekedett, de a falu erre politikai elnyomással próbált válaszolni.

A KÖZÉPKORI MAGYAR VÁROSFEJLŐDÉS STIMULUSAI ÉS FÉKEZŐ ERŐI, A KÉT ELTÉRŐ JOGÁLLÁSÚ VÁROS: A CIVITAS ÉS AZ OPPIDUM

Stimulusok:

1. A városi polgárság külföldi telepesekből állt, és ők különleges jogokkal rendelkeztek: maguk választotta bíró felügyelete alatt saját jogszokásaik szerint élhettek, nem személyük, hanem az általuk megművelt földdarab után adóztak, és nem terményben, hanem pénzben.
2. Megkezdődött a városi polgárság jogi elkülönülése a parasztságtól.
3. IV. Béla városfejlődést támogató intézkedései:
- megerősítette a megyei várakat
- az addig védtelen váraljai hospeseket a várfalon belül telepítette le
- elismerte, támogatta a várnép szerveződését, polgárosulási törekvéseit
- mesterséges alapítással is létrehozott városokat, melyek a bányaműveléshez
kötődtek (Selmecbánya, Besztercebánya, Gölnicbánya)
4. A XIII. sz. végére adottak voltak a városok számának, növekedésének, és gazdasági erejük kibontakozásának feltételei, vagyis: a parasztság mobilitása, és az áru- és pénzgazdálkodás fejlődése.
5. Már a század közepétől fokozatosan erősödött, majd országos méretűvé dagadt a szökött jobbágyok vándormozgalma.
6. A tatár pusztítás miatt hatalmas területek néptelenedtek el, nagyon keresett volt a munkáskéz, így könnyen találtak olyan földesurat, aki korábbi terheiknél kedvezőbb feltételekkel fogadta őket.
7. Az uralkodó osztály a század végére elismerte a parasztok szabad költözési jogát, munkaeszközeik tulajdonát, az általuk művelt föld örökletes birtoklásának és általuk szabályozott használatának jogát.
8. Az Anjou királyok intézkedései (a feudális anarchia megszüntetését célzó centralizációs törekvéseikkel sokat tettek a városok növekedéséért, fejlődéséért). I. Károly
- fellendítette az áru- és pénzforgalmat
- fellendítette a nemesfémbányászatot
- bányavárosokat alapított
(a nemesfémek szabad forgalma külföldi kereskedők tömegét vonzotta Magyarországra)
- különböző városprivilégiumokat adományozott

Fékező erők:

- Eleinte olyan alacsony volt a mezőgazdaság többlettermelő képessége, hogy az ipar nem tudott önálló tevékenységként elkülönülni a mezőgazdaságtól.
- A mez. gazd. és az ipar szétválásának, valamint az áru- és pénzgazdálkodásnak a városiasodás megindulásához szükséges minimális foka csak a XII. sz. végére alakult ki.
- A feudális anarchia kibontakozása.
- A magyar állam feudális tartományokra való széthullása.
- Tatárjárás.
- Pestisjárvány.

A civitas és az oppidum:


A kilencedtörvény húzott határt a kétféle magyar város: a polgári és a jobbágyi állapotú város közé.
Ettől kezdve különböztetik meg egymástól a várost, mint civitást, mely szabad, fallal kerített, területi autonómiával, önkormányzattal rendelkező település volt, és a mezővárost, mint oppidumot, mely korlátozott szabadsággal rendelkező, korlátozott város lett.
Szabad királyi városaink (sajnos nagyon kevés ilyen volt) a nyugat-európai céhes városoknak feleltek meg, iparos, kereskedő polgárságot hozva létre, míg a mezővárosok mezőgazdasági és állattenyésztési termékek árucseréjén gazdagodva, a polgárosodás más útját járták, a paraszti árutermelésből kibontakozó paraszti polgárosodásét.

A KÖZÉPKORI EURÓPA VÁROSAINAK ÖKOLÓGIAI JELLEMZŐI

A városok keletkezése szerint 3 jellegzetes várostípus alakult ki a középkorban:

1. A római időkből fennmaradt városok, melyekben legalább a belváros megőrizte eredeti karakterét, a szabályos, egymást derékszögben keresztező utcarendszert, az egyforma, négyszögűre tervezett tömbökből és terekből felépülő városképet. (Legfeljebb egy-egy fellegvár, vagy kolostor törte meg az eredeti szabályos rendet, de a városszerkezet nem változott. Pl.: Bologna)
2. A váraljai városok, melyek a hercegi, fejedelmi várak aljában kialakuló faluból, vagy falucsoportból fejlődtek várossá. Ezek a városok magukon viselték a spontán növekedés rendezetlenségét. A városszerkezet nem látható át. Rendezetlenségükben azonban van némi racionalitás, hiszen fokozatos növekedésük során valamelyest alkalmazkodtak táji, domborzati adottságaikhoz. (pl.: Brügge)
3. A tudatos városalapítás és tervezés következtében létrejött városok. Szintén szabályos szerkezetűek, alapításukkor megszabták az utak, terek, erődítések, lakótelkek helyét, az építési típusokat.



A városszerkezet általános jellemzői:



1. Szabálytalanság, rendezetlenség, melynek háttere a spontán fejlődés. A középkori város mindenképp rendezetlennek tűnik, főleg elődeihez és utódaihoz viszonyítva, melyeket a monumentális lépték és a geometriai szabályosság jellemzett.
2. Zsúfoltság, nagy beépítési sűrűség. A VI-XI.sz. korszakában (amikor ezek a városok kifejlődtek) délről a szaracénok, északról a vikingek, keletről az ázsiai nomád népek betörései fenyegették a városokat, így a védelem biztosítása elengedhetetlenné vált. Városfalat kellett építeni. Viszont ennek hatalmas költségei voltak, ezért igyekeztek a lehető legkisebb területet körbekeríteni. A beltelek értékessé vált, takarékosan kellett bánni vele. Kialakult tehát a többemeletes, keskeny, szorosan egymáshoz simuló házak tömege, szűk utcák rendszere.


3. A társadalmi-gazdasági értelemben vett többközpontúság. A város békéje és növekedése az egyházi, világi és gazdasági (ker.-i) hatalom egységén és egyensúlyán alapult, így mindhárom hatalomnak saját, elkülönült központja volt. A templom, a városháza és a piac mindig helyileg is elkülönült egymástól.
4. Szerves növekedés: a város növekedésében a lassú folyamatosság dominált. A templomok évtizedekig épültek, a vár, a kastély is folyamatosan bővült, minden tulajdonosa hozzáépített egy kicsit. A középkori polgár megszokta, hogy állandó építkezés folyik a városban, hozzászokott a beállványozott templom, a messziről jött mesteremberek, kőfaragók jelenlétéhez.



Az épített környezet és lakói:


1. A városfal védelme vonzotta az embereket a városba, ahol védelmet, biztonságérzetet és erősebb közösségtudatot kaptak. Ugyanakkor elszigeteltséget és bezártságot is. Ez idegenellenességet és agresszivitást szült a környező városokkal szemben.
2. A város központját a templom uralta, amelynek ált. előkertje is volt. Közvetlenül mellette volt a piactér (nem csak ker.-re, színháznak, arénának, sportpályának is használták). Rendszerint a piactéren állt a két szintes városháza is, a városi tevékenység központja
3. A város központján már kívül a további közintézmények: fürdő és kórház. Fürdő nem mindenütt volt, de néhol még egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtott, a kórházakat pedig ált. szerzetesrendek tartották fenn.
4. Keskeny, zeg-zugos utcák, melyek védelmet nyújtottak az időjárás és a támadók ellen.
5. Az ivóvizet közkutak szolgáltatták. Az ivóvíz biztosítása, tisztántartása mindig közösségi feladat volt, de sokáig csak a forrás körülkerítését és őrzését jelentette. Később a díszes közkút a főtér fontos és elmaradhatatlan kelléke, a város fontos társadalmi intézménye lett.
6. A város higiénés állapotát a hulladék mértéktelen felhalmozódása is nagymértékben rontotta. Az utcák megtisztítása magánerőből folyt, ami esetlegessé és rendszertelenné tette a hulladék elszállítását. A városok, a házak és az emberek egyaránt piszkosak és büdösek voltak. Nagy volt a fertőzésveszély.
Az utcák két oldalán szorosan egymáshoz simulva sorakoztak a házak, kicsi ablakokkal, sötéten és barátságtalanul. Nem volt se kényelem, sem magánélet.

A KÖZÉPKORI EURÓPA JELLEGZETES VÁROSTÍPUSAI

1. A céhes városok:

- A városi ipart a kézművesek a céhekbe tömörüléssel védték. A céhek szakmák szerint szerveződtek, és nem csak a céhen kívüliek versenyétől védték a tagokat, hanem a céhen belüli versenytől is.
- A céh, szigorú rendszabályai és tradicionális jellege miatt lassította a termelés növekedését, a fejlődés akadályozójává vált.
- A letelepülő szökött jobbágyok pedig nem tudtak a város feudális rendjén, hatalmi hierarchiáján változtatni, mivel egyenként jöttek a városba, ahol készen találtak egy szervezett közösséget.
- A munkások sem tehettek szert hatalomra, mert ha munkájuk céhszerű volt, amelyet ki kellett tanulni, a céhmesterek a maguk hatalma alá hajtották és a maguk érdeke szerint szervezték őket, vagy ha munkájuk nem volt céhszerű, sosem jutottak el a szervezkedésig, szervezetlen plebs maradtak.
- A céhek alapítóatyáik értékrendjét, szemléletét tükrözték, az ő falusi, paraszti hátterük élt tovább a céh keretei között.
- A falu patriarchális viszonyai ismétlődtek a céhen belüli hierarchiában is, a tanonc-segéd-mester viszonyban.
- A céh tevékenysége nem csak az adott szakmáról szólt, áthatotta a társ.-i élet minden tevékenységét. Működésüknek kezdettől fogva vallásos szerepe is volt, de oktatási kulturális, sőt városfejlesztő szerepet is vállaltak: iskolákat, székházakat, templomokat építettek.
- A céh tulajdonképpen a középkori várossal együtt emelkedett, majd bukott el, nem volt egyéb, mint a város gazdasági vetülete.
- A céhes városok fejlődésének legnagyobb akadálya az volt, hogy csak helyi erőforrásokra építettek. Jogaikat pedig a feudális hatalmi viszonyok miatt csak a város falain belülre, saját polgáraikra vonatkozóan tudták érvényesíteni. A város határa egyben a városi autonómia határa is. Ezért nevezték a céhes várost zárt városnak. (Más városokkal való viszonyukat is az állandó torzsalkodás és harc jellemezte.)
- Nem csak a rivalizáló városok, hanem a környező földbirtokok hatalmaskodó, önkényeskedő urai is megkeserítették a városlakók életét.
- A területi munkamegosztás létrejötte kölcsönösen egymásra utalta a falut és a várost, mely viszonyukra kétségtelenül kiegyensúlyozó hatással volt, de ugyanakkor növekvő ellentéteket is szült, mivel a város a falu kizsákmányolására törekedett. A város leginkább éppen az uralmának alávetett vidéket igyekezett kizárni az ipari konkurenciából, tehát megpróbálta elnyomni a falusi iparűzést.
- A város privilégiumokkal rendelkezett, ilyen volt a vásártartás joga, az árumegállító és a vámjog. Ezekért cserébe a város hadkiállítási és adókötelezettséget vállalt az uralkodónak.
- Tehát a városi polgár szabadságának is ára volt. A feudális függés ugyan megszűnt, a városi polgár személyében szabad lett, de vállalnia kellett a kötelező katonáskodást, a belső városi rendfenntartásban való részvételt és a céh előírásai szerinti életmódot és munkavégzést.



2. A kereskedő városok:


- A levantei kereskedelem csomópontjai (Pisa, Velence, Genova). Egy több évezredes hagyománnyal rendelkező kereskedési forma felhalmozott gazdagságának raktárai voltak ezek a városok. Gazdagok és hatalmasak, de már csak a bukás várt rájuk. Újfajta kereskedelem volt kibontakozóban az Északi és a Balti tengeren.
- Ez a fajta ker. szerény szürkeségével, ormótlan bárkáival, nagyterjedelmű, látszólag értéktelen szállítmányával nem keltette fel a luxustermékeket szállító könnyed olasz gályák érdeklődését. Pedig ez a ker. nagyon gyorsan tört előre, és átrendezte a világ gazdasági erőviszonyait.
- Az új típusú ker. kommersz, tömegigényeket kielégítő áruk ker.-vel foglalkozott. Elsősorban nyersanyagokat szállított nagy tömegben. A forgalmazott áruk egyedi értéke kicsi volt, de ezt ellensúlyozta hatalmas tömegük. A kereskedők arra építettek, hogy termékeiknek igen széles és a gazdasági fejlődéssel együtt tovább növekvő piaca lesz. Nem csalódtak. Piacuk az iparosodás megindulásával gyorsan tágult, sőt az iparosodás katalizátorává vált.
- Ezek a kereskedővárosok voltak a Hanza-városok.
- A Rajna, Schelde, és a Mans folyók belvízi hajózásából alakult ki, a XII. sz.-ban.A legjelentősebb Hanza városok: Lübeck, Hamburg, Bráma, Rostock, Stralsund, Wismar, Lüneburg, de virágkorában a Szövetség mintegy 90, különböző nemzetiségű, tengerparti és szárazföldi várost egyesített.
- A Hanza nem csak kereskedelmi, hanem katonai szövetség is volt. Saját hajóhaddal rendelkezett, háborúzott, hódított, szerződéseket kötött. Ahol nem tudott hódítani, ott kereskedelmi képviseletet, kontort létesített. A legnagyobb kontorok Londonban, Brüggeben és Novgorodban voltak. A legnagyobb jelentőségű Novgorod volt, mert Konstantinápolyt kapcsolta össze a Balti és a Fekete-tengeren folyó kereskedelemmel.


- A Hanza Szövetség monopolizálta a Balti-tenger szinte legnagyobb kincsét, a heringhalászatot. De emellett lengyel gabonát, orosz prémet, mézet, viaszt, skandináv építőfát szállított Nyugat-Európába, majd visszaúton francia borokat, sót, angol gyapjút és flandriai posztót. Ezeknek az áruknak volt nagy felvevőpiaca.
- A Hanza városok erejük, gazdagságuk tudatában büszke, autonómiájukra érzékenyen ügyelő városok voltak. Rendet, öntudatot, biztonságot sugároztak. (Díszes homlokzatú, szorosan egymás mellé simuló házak.) A városok nem csak szaporodtak, hanem népességszámuk is folyamatosan nőtt.

A VÁROSFEJLŐDÉS MEGINDULÁSÁNAK FELTÉTELEI EURÓPÁBAN A NYUGAT-RÓMAI BIRODALOM SZÉTHULLÁSA UTÁN

I. A népesség növekedésének megindulása
II. A társadalmi szerkezet komplexitásának növekedése
III. Egy nagyobb régió többlettermelő képességének koncentrálódása a földrajzi tér egyes pontjain. Legyen ez utóbbi forrása akár gyarmatosító tevékenység, akár a távolsági kereskedelemben játszott irányító szerep.


I. Eu. Népességszáma a VI.-X. sz. között volt a legalacsonyabb. A népességnövekedés feltétele a mezőgazdaság termelékenységének és ezáltal eltartóképességének emelkedése volt.
- erdőirtás, mocsárlecsapolás, több megművelhető terület
- mezőgazdasági technika színvonalának emelkedése
- új munkaeszközök: nehézeke, szügyhám, patkó
- együttműködés a földművelés és az állattartás között
- állandósuló kedvező éghajlati viszonyok
- háromnyomásos földhasználati rendszer
- a többet és jobbat termelő paraszt jobban táplálkozott, megszűntek
az éhínségek, csökkent a gyermekhalandóság, szaporodott a népesség


II. A népesség számának és jólétének növekedése a városok újjáéledésében, majd lakosságuk polgárosodásában igen nagy szerepet játszott. A középkori Európában a XI.sz.-ban megszületett az önkormányzó város, mely már nem rendelődött alá központosított hatalomnak. Itt a kereskedők és kézművesek kerültek túlsúlyba, akik kivonták magukat a feudális függés alól, s gazd.-i tevékenységüknek megfelelő körülményeket kívántak biztosítani.
Mindenekelőtt ez jelentette:
- a város megerősítését és fölfegyverzését
- igazgatási és jogi autonómiát
- a jövedelmen alapuló adófizetési rendszert
- az adó közhasznú felhasználását
A polgári autonómia ugyan sok egyedi vonással rendelkezett, s minden
Városnak saját karaktere volt, de a középkori városoknak társadalmi
összetételük sajátosságai szerint kétféle típusa alakult ki:





1. Európa egyes területein a nemesség a város vezető rétege lett, majd idővel polgárosult, kereskedővé, patríciussá vált. Lemondott nagybirtokának irányításáról. Parasztjait szabad bérlőkké tette, és a felettük való bíráskodás jogát a városi hatóságoknak engedte át. Bármennyire is polgárosultak a nemesek, nagybirtokos és katonai mivoltukat egyaránt megőrizték. Lakótornyokban laktak, mindig készen a háborúskodásra .
2. Eu. más területein, ahol nem volt, vagy elpusztult a római élet (Németország, Anglia, skandináv államok, Kelet-Európa) a városokból kiköltözött a nemesség és a birtokain felépített várakban, udvarházakban lakott. Csak a püspökök maradtak a városokban, akik viszont a város kormányzásába nem szóltak bele. A város vezető ereje a gazdag kereskedő réteg lett, akiknek uralmát csak lassan tudták megtörni a céhekbe tömörülő iparosok. Ezek a városok várakból, vásárhelyekből, városi kiváltásokkal felruházott falvakból nőttek ki. Növekedésük alapja a szökött jobbágyok beköltözése volt.






III. A helyreálló belső békének köszönhetően az országok közötti kereskedelem fellendült, Európa bekapcsolódott az arabok irányítása alatt álló világkereskedelembe.
A tengeri kereskedelem a biscayai öböltől északra a XII.sz.-tól a Hanza-városok monopóliuma lett.
Flandriában és Észak-Olaszországban két fontos gazdasági körzet alakult ki (posztótermelés fellendülésének köszönhetően).
A kereskedelem létrehozta a pénzváltó intézményét. Mivel a hercegségek, fejedelemségek, de még egyes szabad városok is saját pénzt verettek, így ha valaki kimozdult szűkebb hazájából, saját pénzét már nem tudta használni. Ekkor kellett a pénzváltót felkeresnie.
Később a pénzváltók kezdtek kölcsönügyletekkel is foglalkozni, létrejött a bank intézménye, s vele a polgárosodás újabb lépcsőfoka. A ker. virágzása és a megszülető banki tevékenység nagy szerepet játszott a középkori városfejlődésben.

A KÖZÉP-KELET URBANIZÁCIÓJA, AZ ARAB BIRODALOM FELEMELKEDÉSÉNEK ÉS BUKÁSÁNAK TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI HÁTTERE

Miközben széthullik a Ny.-R.-i Bir., a Földközi tengeren új hódítók jelennek meg. A VII. sz.-ban az Arab-félszigetről nomád törzsek törtek előre, új vallást terjesztve és új civilizációt teremtve.
Ezek az arab törzsek nem földművelő, hanem a mai beduinokhoz hasonló tevés, nomád népet alkottak. Törzsekbe és nemzetségekbe tömörülve, évszázadokig rabló hadjáratokat folytattak a környező civilizált országok ellen. Egyes arab törzsek azonban kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki a Kelet-Római Birodalommal és Iránnal, végül hamarosan kialakult egy gazdag kereskedőréteg, mely a társadalom vezető, meghatározó ereje lett.
Ebben a társadalmi-gazdasági környezetben jelent meg Mohamed (a Korais törzs egyik kereskedője), aki egy –a keresztény és zsidó vallást ötvöző és továbbvivő- új vallást hirdetett meg, ez volt az iszlám, ami hihetetlen gyorsasággal terjedt. Mohamed népszerűsége és a törzsi vezetők féltékenysége párhuzamosan nőttön-nőtt.
622-ben már menekülnie kellett, Medinába ment, ahol megszervezte a felkelést és meghirdette a szent háborút, a dzsihádot. Az iszlám vallás egységbe kovácsolta az arab törzseket, és a nomád rablókalandokat fanatikus hévvel folytatott hódító háborúk váltották fel.
635-641 között elfoglalták Szíriát, Mezopotámiát, Egyiptomot, és Iránt, mely hatalmas terület feletti uralmat biztosított számukra.
A hódító arabok eleinte csak katonai táborokban laktak, ahol nem volt lehetőség sem földművelésre, sem ipari tevékenységre. A tábor lakói hadizsákmányból, sarcból éltek.
A bennszülött lakosság és a behódoló nagybirtokos réteg megtarthatta a földjeit, de adóznia kellett. Az arab hódítás fontos jellemzője volt, hogy nem rombolták le a meghódított népek társadalmi szerkezetét, jogrendjét, sőt, fokozatosan kilépve nomád társadalmukból, ők kezdtek átalakulni, felvéve a despotikus ázsiai birodalmak társadalmi és gazdasági jellemzőit.
Gazdasági rendjük eltért az európai feudalizmusétól. Az arab paraszt ugyan személyében szabad volt, de terhei súlyosabbak voltak, mint az európai paraszté, mert kétfelé adózott: földesurának és az államnak. Szabad költözési joga volt ugyan, de ezt nem használhatta ki a gyakorlatban, mert a falu közössége egyetemlegesen felelt a szolgáltatásokért és ez eleve megakadályozta az egyes személyeket a költözésben.
A falu eltartotta a várost úgy, hogy cserébe semmit sem kapott, mert az államilag szigorúan ellenőrzött városi kézműipar nem a falu, hanem a város uralkodó rétegének és a katonaságnak az igényeit elégítette ki. A falut iparcikkel saját háziipara látta el.
Az arab kereskedelem is az uralkodó és nagybirtokos réteg luxus-igényeit szolgálta ki, így nem tudott önálló, független iparos és kereskedő réteg kialakulni. A felemelkedés mintája a feudális uralkodó osztályba való bejutás volt, így a meggazdagodó kereskedők is földbirtokot vásároltak.
Az arab kereskedés nyugat felé a Gibraltárig
dél felé Közép-Afrikáig és Madagaszkárig
kelet felé Kínáig és Indonéziáig
észak felé a volgai bolgárokig jutott el
s ezzel minden eddiginél nagyobb területet kapcsolt össze, biztosítva az anyagi javak és a kulturális kincsek cseréjét egyaránt.
E hatalmas terület különböző népeinek kulturális öröksége olvadt össze az arab nyelvű muzulmán kultúrában. A muzulmánná lett irániak viszont a perzsa és hindu kultúrát olvasztották be. Így muzulmán, keresztény, zsidó tudósok közös munkájával jött létre az arab nyelvű tudomány, mely a modern európai műveltség létrejötte előtt, a legjelentősebb összefoglalása volt az emberiség addigi kulturális eredményeinek.
Bagdad, Damaszkusz, Mekka, Cordoba, Szamarkand nem csak kereskedelni, hanem kulturális központok is voltak.

Az Arab Birodalom sokat átvett és megőrzött városfejlesztő elődeinek eredményeiből, de az antik városfejlődés szintjére mégsem jutott el. Soha nem érte el a Római Birodalom centralizáltságának fokát, mert:
- a városokat nem kötötte össze egységes közigazgatási rendszer
- és nem volt Rómához hasonlítható központja

Több nagyvárosa is volt ugyan, de ez mind egy-egy uralkodó család telephelye volt, nagyfokú autonómiával. (Emellett lakosságuk is szerény volt, a birodalom legkiemelkedőbb városa, Kairó hatalma csúcsán sem rendelkezett félmilliós lakossággal sem.)

RÓMA, AZ ANTIK VÁROSFEJLŐDÉS CSÚCSA, A FELEMELKEDÉS ÉS A BUKÁS TÁRSADALMI-GAZDASÁGI ÖSSZETEVŐI

Róma, éppen a rabszolgaságnak és a gyarmatosításnak köszönhetően vált a II. és III. sz.-ban a történelemben addig létezett legnagyobb városává a világnak. A Római Bir. városok hatalmas rendszerét hozta létre Eu., Kis-Ázsia és É.-Afr. ter.-én. A bir. bukása előtt 5627 önálló városi közösségből állt.

A városok két módon keletkeztek:
- szűz területen felépített városok, római vagy a régiójába tartozó kivándorlókkal, kiszolgált katonákkal benépesítve
- spontán módon keletkezett és növekedett városok, a bir. védelmére épített erődítmények körül letelepedő lakosokkal

A városoknak 3 eltérő jogállása volt:
- kolónia, melynek lakói teljes körű római állampolgárságot kaptak
- munipícium, mely szintén római közig. alá tartozott, de mint másodrendű városnak, a jogállása már korlátozottabb volt
- adófizető város (már nem a római közig. alá tartozik)


A Római Bir. méretében minden elődjét meghaladta. Erejét, sikerét 4 fő tényezőnek köszönhette:
- politikai egységének (egységes vallás, közig., és jogrendszer)
- fizikai, térbeli egység (szárazföldi utak kiépítése, és tengeri, hajózási útvonalak kialakítása)
- társadalmi tényezők: 1. a társ. alappillére a széles réteggé duzzadt elit
2. a közp.-i irányítás helyi autonómiával való komb.-a
3. oszd meg és uralkodj-politika
- a gazdasági erő és politikai célok okos kombinálása a latifundiumok
rendszerén keresztül


Az új városok és intézmények megtervezése mind-mind tudatos várospolitikára vall. Az új római városok magukon viselték a görög kultúra nyomait, a hellenisztikus város esztétikai rendje volt a minta számukra, de azt mind monumentalitásában, mind díszítettségében túl is szárnyalták. Sőt, új közintézményekkel gazdagították a várost, pl. közfürdőkkel, arénákkal.


Róma (a város) legfőbb jellemzői:


- Hatalmas méretével és burjánzó, szabálytalan és irányíthatatlan növekedésével nagyon elütött a római városok szerény méretétől, szabályos rendezettségétől. Az új városok 50 ezer lakosra tervezték, ugyanakkor Róma 1 milliós népességével kora megapolisza volt.
- A végletes ellentétek városa (hatalmas a kontraszt a nyomorgó plebejus városrész és a gazdag, pompázatos patrícius villanegyed között, és az egész bir. erényeinek és hibáinak tömörítvénye, lenyomata volt Róma, mely sűrítette és látványossá tette társadalmi és gazdasági ellentmondásait.
- Egyoldalú, fogyasztó város, a meghódított területek többletterméke mind-mind ide áramlik (korrupt tisztviselők is gazdagodtak rajta, de még így is túl gazdag volt a város, polgárai henyélő élősködőkké váltak). Általánossá vált a pazarlás, nem csak egyéni, hanem társ.-i szinten is, 159 nap állami ünnep volt, majd további 93 nap szervezett játékok, lakomák, cirkuszi látványosságok (tul. kivégzések)
- Róma társadalma teljes egészében eltunyul, demoralizálódik, elkorcsosul (a plebejus réteg is).
- Ebben szerepe volt a latifundiumoknak is (a társ. differenciálódásának elindítói), versenyükkel tönkreteszik a kisbirtokot, létrehozzák a földtulajdon nélküli szabad római polgárok tömegét (a plebejus réteget), akiknek szabadságán és öntudatán kívül semmijük sem volt, és az állam eltartottjai lettek.
- A tömegszórakoztatás eszköze a cirkusz mellett az ingyenes közfürdő volt (népjóléti intézmény különböző hőmérsékletű medencékkel, gőzfürdőkkel, étteremmel, könyvtárral, szabad füves területekkel).
- Róma kimagasló eredményeket ért el műszaki területen is: vízvezetékek, föld alatti szennyvízcsatornák, kövezett utak építése, diadalívek, kapuk, paloták…
- A szemetet és a járványok áldozatait nyílt vermekben gyűjtötték össze a város körül mindenféle óvintézkedés nélkül, így hatalmas bűz és fertőzésveszély uralkodott a városban (tífusz, hasi hagymáz, kolera, malária, pestis).
- Hihetetlen tömegű és értékű művészeti és műszaki alkotást is felhalmozott a város.
- A város felnagyítva tükrözte a bir. megoldatlan politikai problémáját.






A birodalom bukásának okai, jelei:


- túlméretezettség, belső labilitás
- élősdi város, dekadens lakók
- a demoralizált, elégedetlen tömeg lázadással fenyeget
- a tiszta erkölcsökhöz való visszatérés, a kereszténység igénye (illetve tiltása)
- rossz higiénés viszonyok
- kapcsolatrendszer hiánya a provinciákkal
- a hódító háborúk leállása
- ezzel párhuzamosan a rabszolgaellátás megszűnése
- ellátási gondok a végtelen pazarlásnak köszönhetően


313 Constantinus: Milánói ediktum

395 Theodosius halála

A birodalom kettészakadása: 1. Nyugat-Római Bir. Ravenna központtal
2. Kelet-Római Bir. Konstantinápollyal

AZ ANTIK VÁROS MEGSZÜLETÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI, A GÖRÖG POLISZ, A HELLÉN ÉS A HELLENISZTIKUS VÁROS TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HÁTTERÉNEK ÉS ÖKOLÓGIAI KÉPÉNEK KÜL

I.e. 1500 körül vette kezdetét a görög városállamok fejlődése, ennek alapja azonban már egész más volt, mint a folyóvölgyi kultúráké. Itt már nem a mezőgazdasági fejlődés volt a domináns, nem a többlettermelés adott lehetőséget a városok kialakulására, a korai urbanizáció ekkor új korszakba lépett, a nyugati típusú város kialakulásának korszakába.
E korszak előhírnökei a Krétai civilizáció települései voltak. A sziget természeti adottságai paradicsomiak voltak, s a tenger védelmében sokáig semmi sem háborította az itt élők védelmét. Itt alakult ki a minószi kultúra. Települései nem szerveződtek egységes állammá, nagyobb, regionális szereppel rendelkező városok, kisebb városok, nagy vidéki birtokok, tanyák, kikötők, hegytetőkön levő szentélyek alkották a sziget településhálózatát. A civilizáció központja Knósszosz városa. A városok lakossága nem volt nagy, így a kultúra építészeti teljesítménye kiemelkedő (10 embert kiszolgáló házak, cserépfedésű vízvezeték, vízöblítéses WC, ablak). Ezek mind kifinomult életmódról, központi irányítással végzett közmunkákról, bonyolult társadalmi szervezetről és adminisztrációról árulkodnak. A minószi kultúra érdekessége, hogy vallásukban a nőknek kiemelkedő szerepe volt, és a legfőbb papi méltósággal járó tisztséget is nő töltötte be.
Az i.e. 1500-as évek végén fejlődésének csúcspontján váratlan pusztítás vetett véget a minószi kultúrának. Belső társadalmi feszültségekre semmi nem utal, de mindenütt tűzvész nyomai fedezhetők fel, így valószínűsíthető, hogy mükénéi görög portyázók pusztították el ezt a palotacivilizációt.

A mükénéiek azonban átörökítették a kultúra legfontosabb elemeit. Átvették a közigazgatási rendszert, és noha Kréta városait elpusztították, mégis megjelentek utána is a paloták, gátak, csatornák, alagutak, vízvezetékek. Négy nagy palotaegyüttes épült fel: Pülosz, Mükéné, Thébai és Tirünsz, melyek mind egy-egy állam központjaként funkcionáltak. I.e. 1250-1200 között a mükénéi kultúra városai is elpusztultak, és noha rövid volt e kultúra hatalma, jelentősége abban áll, hogy megteremtette az antik városfejlődés alapját.


A görög polisz:

A mükénéi világ pusztulása után csak az i.e.VIII. sz.-ban kezdtek el szaporodni a városok. Ez a változás része volt az egész mediterrán világban fellendülő urbanizációnak, ami a görög és a föníciai kolonializálás következménye volt. A görög gyarmatosítás iránya a Fekete-, az Égei-, és az Adriai tenger partvidéke, Dél-Itália és Kelet-Szicília, valamint a Földközi-tenger északi partvidéke volt, a föníciai gy.-é pedig a Földközi-tenger déli partvidéke, Nyugat-Szicília, Szardínia és az Ibériai-félsziget déli partja.
A megszállt területek őslakossága általában nem tanúsított ellenállást, mivel el voltak maradva a görögökhöz képest és hasznát vették az általuk meghonosított technológiának és kultúrának.
A gyarmatosítás kibontakozása a feudális jellegű görög társadalom új fejlődési szakaszával, a polisz, vagyis városállam kialakulásával kapcsolódott össze. A polisz a görög férfipolgárok közösségének irányítása alatt álló, általában formális alkotmánnyal rendelkező közösség volt, mely magából a városból és a körülötte elterülő mezőgazdasági területekből állt. A férfipolgárok közössége a népgyűléseken maga választotta hivatalnokait, tisztségviselőit és döntött a város sorsát érintő kérdésekben.

Az i.e. VII. sz.-ban kibontakozó görög városfejlődés két úton indult el, és kétféle várostípust hozott létre. A görög szárazföldön és szigetvilágban az ún. klasszikus, vagy hellén várost, és az Égei-tenger keleti partvidékén a hellenisztikus várost.

A hellén város jellemzői:

- Kialakulása: falusi, földművelő közösségek alapítják
- 3 fő természeti tényező: domborzatilag erősen tagolt felszín, kevés és gyenge minőségű művelésre alkalmas terület és a tenger közelsége
- Átlag 4-5000 lakos
- A tenger közelsége miatt jó halászokká és hajósokká váltak, így tudták megszerezni a tengeri utak feletti ellenőrzés jogát
- Hatalmukat a „kicsi” görög városok gyarmataiknak köszönhették (a város és az általa elfoglalt gyarmatok, kolóniák között erősen hierarchizált szövetség volt)
- A városok kicsi méretét társadalmi okokra vezethetjük vissza, tudatosan törekedtek arra, hogy kicsik maradjanak, az egyetlen kivétel a leghatalmasabb görög város, Athén, mely fénykorában a világ legnagyobb városa volt (kb.75 ezer lakóval)



Ökológiai képe:


- A település központjában a magas, természetes erődöt képező sziklán áll a fellegvár (akropolisz), az istenek otthona és a földi hatalom központja
- A legfontosabb középületek (palota, városháza, templomok, papok, papnők szállása) helyezkedik el itt
- A fellegvárat fal veszi körül
- Közvetlenül a fellegvár alatt helyezkedik el az agóra és a színház
- Alattuk, a hegy lábánál a lakónegyed (kicsi, igénytelen házak sokasága, falusias benyomással)
- Igénytelen lakásviszonyok, kétségbeejtő higiéniai helyzet (szabadban való munkavégzés, levegőtlen házak, kicsi szobák, csatornázás és WC-k hiánya, szemét, ételmaradék a házak között, zöldterületek hiánya, utcarendszer hiánya, össze-vissza, szerteszét „dobált” házak)
- A tisztes szegénység többet ér, mint a talmi gazdagság



A hellenisztikus város:


- Iónia és Dória területén volt jellemző
- Fejlődésének alapja a kereskedelem (keleti szf.i ker.-i utak találkozása a ny.-i ker. tengeri útjaival) ennek köszönhető, hogy a iónok és a dórok voltak a legsikeresebb gyarmatosítók
- Amikor már nem volt szükség katonai hódításokra, megszabadultak a háborúk költségeitől, és minden képességüket a gazdasági gyarapodásra fordíthatták
- Meg is gazdagodtak, sokkal gyorsabban, mint attikai testvéreik, és ezt eltérő gondolkodásmódjuknak, életszemléletüknek is köszönhetik
- Városaik tudatos várostervezésnek köszönhetően jöttek létre (egyenes, egyforma szélességű utak, egyforma nagyságú háztömbök rendszere, az agóra szabályos négyszögletű tér) tisztaság, kényelem, tágasság, átláthatóság, monumentalitás, szabályos rend, letisztult harmonikus arányok jellemzik az egész várost
- Csatornázás, nyilvános WC-k, ivókutak mind biztosítva vannak
- Széles sugárutak, kétoldalt árkádsorok, üzletek, közben parkok, szobrok, szökőkutak, látványos városkép
- A városnak gazdagságot, nyugalmat, szépséget és biztonságot kellett sugároznia, hogy vonzóerőt jelentsen a kereskedőknek
- Rabszolgaság intézménye
- Kolóniák rendszere

A MEXIKÓI, KÖZÉP ÉS DÉL-AMERIKAI CIVILIZÁCIÓK VÁROSFEJLŐDÉSI SAJÁTOSSÁGAI MENNYIBEN ROKONÍTHATÓAK A FOLYÓVÖLGYI KULTÚRÁK VÁROSAIVAL?

Közép-Amerika területén a prekolumbián időkben maja, zapotek, mixtek, és azték kultúrák követték egymást. E civilizációk városai külső megjelenésüket illetően hasonlítottak az egyiptomi vagy a mezopotámiai városokra, legalábbis annyiban, hogy lenyűgözően szép és hatalmas kultikus építményekkel rendelkeztek. De ami még fontosabb, a városi népességnövekedést és koncentrációt kiváltó ok is azonos volt, ugyanis a városok kialakulásának és növekedésének forrását itt is a mezőgazdasági többlettermelés képessége képezte. Ennek alapja itt egy különleges hibrid kukoricafajta ismerete volt, mely kevés erőfeszítés mellett nagyon jó terméseredményt adott.

Közép-Mexikó, a Yucatán-félsziget és Guatemala területe már i.e. 20 ezer óta lakott vidék, s bár az itt élők már a 7. Évezredtől földműveléssel is foglalkoztak, mégis viszonylag későn indult meg a városfejlődés. Földművelésre igazából nem is volt alkalmas a hegyvidéki terep, nem is tudott fejlődni a fm. technikája, évezredeken át az ásóbot maradt az alapvető földművelő eszköz. Az itt élők tehát vegyes gazdasági rendszert alakítottak ki, vadászattal és halászattal kombinálták a fm.-t, félnomád életmódot folytatva. Nem ismerték a kereket sem, így nem használták az állatokat igavonásra.
I.e. 1500 körül kezdtek vályogfalú házacskákat építeni maguknak a földművelők. Néhány faluban az Olmék és Maja törzsek a régió népességének vallási igényeit kielégítő kultikus központot építettek, melyek tervezése, építése képzett és nagyszámú mesterembert és központi munkaszervezést igényelt. Ezek a kultikus központok kezdetben kizárólag vallási ceremóniák lebonyolítására szolgáló megszentelt helyek voltak, és csak a kis számú papságnak jelentettek lakóhelyet is. De lassan növekedésnek indultak és az időszámításunkat közvetlen megelőző időkre már valódi városokká váltak.
Az egyik legkülönlegesebb, és minden bizonnyal a legnagyobb város Teotihuacan volt, mey a mai Mexikóvárostól kb. 40 km-re északra található. Amikor az aztékok 1400 körül elfoglalták, már régen elhagyatott város volt, fénykorát még mintegy 1000 évvel korábban, 300 és 600 között élte. Nagyságára és népességére vonatkozó becslések igen eltérőek, de egyes kutatók szerint a népességszám csúcsa 200 ezer fő körül volt. Fénykorát megelőzően azonban igen szerény méretű város volt.


Kr. után 100-200 között hihetetlen gyors növekedésen ment keresztül, amelynek fő okai:
- a közelben levő obszcidián bánya (legfontosabb árucikk, a legjobb alapanyag szerszámkészítéshez, a kereskedelemhez a legfőbb vonzerő)
- az, hogy a régió vallási központja volt (Nap piramis)
- kereskedelmi útvonalak találkozási pontjában fekszik
- komplex munkamegosztást és társadalomrétegződést hozott létre

650-től csökken a város népessége, majd száz évvel később teljesen elnéptelenedik (ennek lehetséges okai a klímaváltozás, a túlnövekedés, kizsarolt föld eltartó képessége már nem elegendő).





Közép-Amerikai korai városi civilizációinak közös jellemzői:



1. Gazdaságuk alapja az intenzív földművelés. Irtásos, égetéses módszerrel termeltek (kukoricát, babot, paradicsomot, paprikát, dohányt, gyapotot). Időnként öntözéses gazdálkodást is folytattak és a hamu visszapótlásával próbálták megőrizni a föld termékenységét. Nem voltak háziállataik, és csak kezdetleges eszközöket használtak. Nem ismerték az ekét, csak az ásóbotot. A hibrid kukoricának köszönhetően mégis csodálatos terméseredményeket produkáltak. Az agyagművesség és a szövés fontos része volt gazdasági tevékenységüknek.
2. Társadalmuk vérségi alapon szerveződött, alapegysége a nagycsalád volt. A társadalmi élet elsődleges szabályozójává a vallás vált, amit a természettől való erős függés határozott meg.
3. Monumentális kultikus építményeik és közintézményeik közösségi összefogást, központilag szervezett közmunkát tételeztek fel.
4. A Maja Birodalom városállamok meglehetősen laza szövetségén alapult, de a városok jellege arra utal, hogy állandó kapcsolat volt köztük. A leghíresebb városok az Óbirodalomban Copan, Tikal és Paleuque voltak, az Újbirodalom leghíresebb városa pedig Chichen-Itza volt
5. A zapotek kultúra leghíresebb városai Monte Alban, Mitla és Teotihuacan az azték bir.-é pedig Tenochtitlán



A dél-amerikai kultúrák:



1. Gazdaságának alapja szintén az intenzív földművelés. Öntöznek és guanóval trágyáznak. A kukorica mellett burgonyát, babot, földimogyorót és gyapotot termesztettek. Szerszámaik hasonlóan kezdetlegesek voltak. Mégis nagy a különbség a két kultúra gazdaságában, az inkák életében fontos szerepet kap az állattartás is. A lámát háziasítják és gyapját sokoldalúan hasznosítják.
2. Fővárosuk Cuczó nemcsak politikai és vallási központ, hanem népes város is egyben, ahol a nagyméretű paloták és templomok mellett a város központja az erődítmény volt, melyet fal övezett. Ide menekült a város lakossága veszély esetén.
3. Az Inka Birodalom jól szervezett, erőteljesen központosított bir. volt. A közösségi összefogás és a közösséghez tartozás fontossága különösen nagy volt az Andok zord hegyei között kialakított erődítmény-városokban. (pl. Machu Picchu, a bir. legészakibb várerődítménye)
4. A bir. egységének létrehozásában fontos szerepe volt az úthálózatnak is. Két, észak-dél irányú főút vezetett végig a birodalmon egymással párhuzamosan. Az egyik a tengerparton, a másik az Andokban. Több keresztút is épült, melyek a jelentősebb településeket összekötötték egymással. Általában 1 m széles utak épültek, kőburkolattal. (Járműveket ők sem használtak, nem volt szükség szélesebb utakra.) Az utak mentén szabályos távolságra (ált. 1 napi járásra egymástól) pihenőhelyeket építettek („bolttal”).
5. Az amerikai civilizációk között az Inka bir.-nak volt a legfejlettebb államalakulata. Társ.-i szerk.-e is differenciáltabb, mint a többié. A társ. alapegysége itt is a nagycsalád, de nemesség már két réteget alkot. Egy vékonyabb felső rétege, mely abszolút hatalommal rendelkezik, és a valamivel szélesebb alsóbb nemesi réteg (nagycsaládok vezetői, faluelöljárók, hivatalnoki tisztséget viselők). A legnagyobb réteg persze itt is a köznép, melynek számtalan kötelessége van: katonai szolgálat, középületek, és utak építése, állami földek művelése, az állami bányákban végzett munka és a teherszállítás.
6. Csillagászati, orvosi ismereteik kiemelkedőek voltak, pontos naptáruk volt, államvallásuk a Nap kultusz.
7. A megélhetés alapját képező föld közösségi tulajdonban volt. A bir. földter.-nek 2/3-a az államot és a főpapságot illette, 1/3-a pedig a nagycsaládok, faluközösségek tulajdonában volt.

A FOLYÓVÖLGYI KULTÚRÁK VÁROSFEJLŐDÉSI JELENTŐSÉGE ÉS SAJÁTOSSÁGAI, MEZOPOTÁMIA, EGYIPTOM ÉS AZ INDUS-VÖLGY VÁROSAI, SZÜLETÉSÜK KÖRÜLMÉNYEI, HASONLÓSÁG

Mumford: „Az ősi város kezdete erős, egységes, magabiztos vezetés alatt a munkaerő összpontosítása volt. Elsősorban az emberek szigorú megszervezésének és a természet megzabolázásának eszközéül szolgált, magát a közösséget pedig az istenek szolgálatába állította.”
Ezek az ősi város legfontosabb jellemzői.

I.e. 6000 és 4500 között a Tigris és az Eufrátesz völgyében a népesség számának és sűrűségének nagyfokú növekedése ment végbe. A változás hátterében a földművelés módjának tökéletesedése állt. Mindenekelőtt az árvízszabályozás, az öntözéses gazdálkodás, az eke feltalálása. A népesség növekedésével újabb és újabb földművelő csoportok népesítették be a termékeny folyóvölgyeket.

Idővel a letelepedett csoportok jóléte és biztonsága által kiváltott irigység, valamint maga a népsűrűség növekedése is, elkerülhetetlenül a földterületekért vívott harchoz vezetett. Hogy megvédjék magukat e közösségek, nagyobb népességet tömörítő, sűrűn lakott településeket hoztak létre. A városokat már fal és erődítmény védte a támadó idegenektől.
Az uralkodó, aki gyakran a legmagasabb papi tisztséget is viselte, gondoskodott a védelem, az öntöző csatornák és gátak építési, karbantartási munkálatainak megszervezéséről, valamint a többlettermék begyűjtéséről és elosztásáról.
Már e korai civilizációk városai a közvetlen környezetükön messze túlnyúló szervező, ellenőrző, irányító szereppel rendelkeztek. Tul. A régió feletti politikai dominanciájuk és a távolsági kereskedelmi útvonalakra, a távoli kikötőkre is kiterjedő ellenőrző hatalmuk emelte őket igazán várossá. Gazdaságuknak fontos forrása volt politikai erejük, mely a városba vonzotta a régió többlettermékét. Központi szerepkörükhöz kapcsolódott fejlett adminisztratív apparátusuk, mely szervezte a közmunkákat (biztosítva ezzel az életet adó gabonatermelés feltételeit), kivetette, számon tartotta és begyűjtötte az adókat, gondoskodott a védelem feltételeiről.

A 3 meghatározó jelentőségű ismérv tehát: a nagy népsűrűség, illetve népességkoncentráció, a hierarchizált társadalomstruktúra és a központi funkció a folyóvölgyi kultúrákat mind jellemezte, függetlenül attól, hogy birodalomról, vagy városállamról volt-e szó. Az egyes városfejlesztő erők egymáshoz viszonyított arányában, súlyában lehettek különbségek, de meglétük tényében nem.



Egyiptom:


Egyiptom egységes, nagy birodalom volt, békéjét a sivatag és a sziklás hegyek megbízhatóan őrizték, a lassan mozgó idő és a változatlanság jelképévé vált.
Szétszórt népét a közös vallás fogta össze, melynek csúcsán a fáraó (az isten) trónolt, mérhetetlen magasságban népe felett, és tetteit nem lehetett emberi mércével mérni. A fáraó lakóhelye mindig múlandó anyagokból, bizonytalan időre, a fáraó földi életére készült, ugyanakkor a fáraó maradandó, az örökkévalóságát és mérhetetlen hatalmát kifejező sírt építetett magának.


A városi lakosság aránya alacsony volt, a lakosság döntő többsége falun élt és a földet művelte. Apró kis faluközösségekbe voltak szétszórva, de mégis összefűzte őket a belső rend generációról generációra átörökített szabályainak önkéntes elfogadása.
A nép békés és elégedett volt, mely részben az egységes vallásnak, részben a gazdasági érdekeknek köszönhető. A lakók tapasztalták, hogy jólétük alapja a társadalom működésének a fáraó által biztosított rendje. Mert az uralkodó ugyan begyűjtötte az adót, de a beszolgáltatott termény fejében karbantartotta az öntöző berendezéseket, az árvíz visszavonulásakor újra kitűzte a falu szántóföldjeinek határát, és stabil, legitim adózási rendszert alkalmazott.
Törvényes rend volt tehát, mely érezhető és általános jólétet teremtett.












Mezopotámia:

A Tigris és az Eufrátesz völgyében születő városállamok nem voltak olyan szerencsés helyzetben, mint Egyiptom, legalábbis ami a földrajzi védettséget illeti. Míg Egyiptom a béke és a változatlanság, Mezopotámia a harc, az ellenségeskedés, az örök változás jelképévé vált. Fekvése folytán a világ átjáróháza volt, ahol szárazföldi és vízi utak egyaránt találkoztak.
Az állandó fenyegetettség hamarabb és a lakosság nagyobb arányát tömörítette védett városokba, városállamokba. Ezek élén királyok álltak. A királyok, noha a legnagyobb papi méltóságot is betöltötték, nem voltak istenek. Nekik inkább hadvezéri szerepük volt. Korlátlan hatalommal rendelkező, kegyetlen önkényurak voltak, a belső rend alapja pedig mindenütt a terror, a megfélemlítés volt. Az állandó veszélyeztetettség miatt volt erre szükség, csak az erős kézzel kormányzott, katonai alapon szervezett város lehetett képes arra, hogy megőrizze önállóságát.
Nem volt közös, egységes vallás, de előfordultak hasonló vonások a városállamok vallásaiban. Itt is, mint a mindennapi életükben, a kegyetlen vonások domináltak.
Itt a nép nem békés nyáj, hanem megfélemlített tömeg volt. Mumford szerint: „ilyen körülmények között a városi életmódhoz szükséges együttműködés a rendőri hatalom szakadatlan bevetését igényli, a város valamiféle börtönné válik, amelynek lakói állandó megfigyelés alatt állnak: ezt az állapotot nem csak jelképezi, de hatékonyan állandósítja is a városfal és ennek zárt kapui.”


A mezopotámiai városok mégis nyitottabbak voltak, fekvéséből adódóan ez a terület kiváló „forgalmi csomópont” volt, évezredeken át találkoztak itt a különböző népek kereskedői, hogy kicseréljék egymás között nem csak az árúikat, hanem tudásukat, eszméiket is, melyek a mezopotámiai fejlődés terjesztőivé válhattak.

Indus-völgyi kultúra:


Ezek a városok eltérnek mind az egyiptomi, mind a mezopotámiai városoktól. Az Indus-völgyi síkságon i.e. 4000 körül jelentek meg az első települések, majd ezek a falvak kb. 500 évvel később fejlődtek városokká, melyeket kőből, vagy vályogtéglából épített fallal erősítettek meg. A korai városfejlődés csúcsát a térségben az i.e. 2400 körül kialakuló Indus-civilizáció, a Harappa kultúra jelentette.


E civilizáció már rendelkezett az írás tudományával, a házépítéshez már égetett téglát használt, s mind a magánházaknál, mind a középületeknél a tudatos és magas színvonalú tervezés jelei tapasztalhatóak. A települések többsége hasonló szerkezetű volt. Az alacsonyabban fekvő keleti részen magánházak, műhelyek és magánszentélyek helyezkedtek el, a magasabban fekvő nyugati részen pedig középületek voltak, gyakran fallal is körülvéve.
Az eddig feltárt romok alapján feltételezhető, hogy Harappa székhellyel egységes és központosított közigazgatási rendszere volt az Indus-völgynek. Két legnagyobb városa: Harappa és Mohendzsodáró 40 ezer lakosú lehetett.
A Harappa-kultúra városai kiterjedt kereskedelmet folytattak, mely Mezopotámia városaival és a két folyóvölgyi kultúra között félúton levő Tepe Yahya-val is összekapcsolta őket. Sőt a kutatók valószínűnek tartják, hogy termékeikkel keletre, Közép Ázsia városaiba is eljutottak.

Mohendzsódáró szerkezete is megfelelt a már említett általános sémának. A város nyugati részén egy fallal övezett, 12 m magas mesterséges teraszon álltak a középületek és a citadella.
A város keleti része pedig szabályos négyzetrács utcaszerkezetű volt, ahol a kb. 9 m széles észak-dél irányba tájolt főutat, mintegy 200 méterenként derékszögben, keskenyebb, kelet-nyugat irányba tájolt utak keresztezték. Ezeket a keskeny utakat üzletek és műhelyek szegélyezték.
Az egymást keresztező utak által kialakított tömböket 1,5 m széles kanyargós utcácskák hálózták be, melyek a helyben lakók mindennapi közlekedésére szolgáltak. A házak szobái egy központi udvart fogtak körül, melynek egyik oldalán általában egy kis kút volt, amihez fürdőszoba és WC csatlakozott.
A szennyvíz a falba épített kifolyón keresztül a ház emésztőgödrébe folyt, ahonnan az utca szintje alatt futó, fedett csatornákba vezették tovább. Voltak kétszintes házak is, ahol a vízvezeték az emeletet is ellátta.
Mohendzsódárót igazán híressé mégsem a városi életmód eddig felsorolt kellékei tették, hanem a nagyjából egyforma vályogtégla házak több kilométeres sora, melyek felszereltsége, berendezése széles tömeg kiegyensúlyozott jólétéről tanúskodik.
Királysírokat, halotti emlékműveket, impozáns templomokat, vagy katonai erődöt nem találtak a városban, nincs nyoma a papi vagy a katonai hatalom szimbólumainak. A középületeket övező falak és erődítések a társadalmi és funkcionális távolságtartás céljára és nem valamiféle külső ellenség elleni védelemre szolgáltak.




Az egységes tervezés, a városok felépítésénél használt egységes téglák és eszközök használata, a súlyok és mértékek egységes rendszere erős központi irányításról és adminisztratív hatalomról tanúskodnak, de a katonai célú tervezés nyomai teljesen hiányoznak.
A nagyobb és díszesebb házak, a luxustárgyak, gazdagabb temetkezések szintén hiányoznak, ami társadalmi egyenlőségre utal. A tárgyi leletek szerint a lakók többsége kézműves volt (fazekasok, takácsok, téglavetők, réz és bronzművesek). Mohendzsódáró a régió fontos kereskedelmi központja is volt.
Élete egyrészt mozgalmas és pezsgő lehetett, ugyanakkor mégis békés és kiegyensúlyozott, melyet nem dúltak fel háborúk. Társadalma az igen széles és nagyjából azonos életszínvonalon élő középosztályon nyugodott. Ez a civilizáció az egyéni kiemelkedés tilalmára, a termelés és a kereskedelem hatékony megszervezésére, valamint a higiéniára, az egészség megóvására helyezte a hangsúlyt.


A folyóvölgyi kultúrák városainak ökológiai jellemzői:

1. Tudatos várostervezés (az erőteljesen központosított hatalom velejárója, szabályos utcatervek, széles utcák, sugárutak a vallási körmenetek, katonai felvonulások számára és kacskaringós, kis utcácskák, sikátorok a mindennapos forgalom lebonyolítására)
2. Monumentális kultikus épületek (a városképet uraló építmény, pl.: a zikkuratu a mezopotámiai városokban)
3. Városfal

A VÁROSI TELEPÜLÉSMÓDOT MEGELŐZŐ NOMÁD TÁRSADALMAK JELLEMZŐI, A VÁROS PROTOTÍPUSA, A VÁROS MEGJELENÉSÉNEK 10 KRITÉRIUMA GORDON CHILD SZERINT, AZ IGAZI

A városfejlődés története 4 nagy szakaszra osztható:
1. Nomád társadalmak
2. Preindusztriális, vagy feudális városok
3. Indusztriális városok
4. Posztindusztriális városok, világvárosi komplexumok, metropoliszok



Nomád társadalmak :

A városi életmód elterjedése előtt a Föld lakói nomád, vándorló közösségekbe szerveződtek, melyek kicsik és önellátóak voltak, gyűjtögető, halászó, vadászó életmódot folytattak. Nem volt többlettermelő képességük, csak a szükségest tudták előállítani maguknak.
Néha talán voltak háziállataik, és lehetséges, hogy valamiféle gabonát is termesztettek, de nem építettek maguknak állandó, tartós lakóhelyül szolgáló települést, melyben egész évben lakhattak volna. Vándoroltak és ezt a vándorlást az időjárás mozgatta, a tél elől menekültek mindig melegebb helyre.
Ha volt is köztük valamilyen munkamegosztás, azt csak a természet határozta meg, korra, nemre alapozódott. A férfiak halásztak és vadásztak, az asszonyok, gyermekek és öregek a telephelyen tartózkodtak, és ennivaló, illetve ruhakészítéssel foglalkoztak.
Az alapvető társadalmi egység a vérségi alapon szerveződött klán, vagy törzs volt. Társadalomszerkezetük tulajdonképpen nem volt. Vezetővé általában a legerősebb férfi, a legügyesebb vadász, vagy a törzs legöregebb (legbölcsebb) embere válhatott, a tekintélye alapján. Nagyon vékony felső rétege volt a törzsnek és egy homogén nagy tömeg.
A család nagycsaládot jelentett, amelyben több generáció és kiterjedt rokonság élt együtt. A kiterjedt család, vagy a törzs mindig zárt egységet képezett, alkalmatlan volt idegenek befogadására.





A vallást mágikus elemek irányítják. A természet számukra egy kívülálló, legyőzhetetlen külső erő (teljes mértékben ki vannak szolgáltatva neki.) Mivel a törzsek is folyamatosan harcolnak egymással, így ezek a népek állandó rettegésben élnek. A vallás számukra nem fogalmaz meg hosszú távú célokat és értékeket, egyszerűen csak a mindennapi élethez keresnek benne kapaszkodót. Az ehhez szükséges tudást pedig (építés, gyógyítás, növény és állatismeret, halászat, vadászat fegyverforgatás, gyermeknevelés módja) folyamatosan szájról szájra adták át egymásnak. Mindennek a tudásnak fontos jellemzője volt az állandóság, változatlanság.
Mivel nem építettek állandó települést maguknak a nomád társadalmak, hagyományos települési ökológia sem létezett. Helyette, az életformájuknak megfelelően kialakult mintáik, szabályaik voltak a vándorlásra és a kiterjedt régió más törzseihez való uralkodói, vagy szolgai viszonyra vonatkozóan.


Mintegy 5500 évvel ezelőtt kezdtek el az emberek olyan állandó településeken élni, melyeket népességszámuk, népsűrűségük és összetett foglalkozási struktúrájuk alapján már városoknak nevezhetünk.

Gordon Child – antropológiai leletek alapján – a város megjelenését a következő 10 kritérium teljesüléséhez kötötte:
1. Széles munkamegosztás
2. Népességszám
3. Kultúra
4. Írás és számolás tudománya
5. Tudományok megjelenése (mérés, jövendölés, aritmetika, asztrológia, geometria, építészet)
6. Adóztatás (ehhez szükséges a többlettermelés képessége, hogy legyen mit elvenni)
7. Törzsi jelleg megszűnése (állampolgárság feltétele a helybenlakás és az adófizetés, cserébe a lakó védelmet kap. Már könnyebben befogadják az idegeneket, mivel nekik más a kultúrájuk, szokásaik, így gazdagodik a befogadó város)
8. Kultikus központ léte
9. Kereskedelem (többlettermelés! Így tud a kereskedelem elkülönülni, ha az adózás után még mindig marad valami)
10. Társadalomszerkezet (vallási, politikai, katonai vezetők)






A városok előfutárának, prototípusának két ősi várost nevezhetünk, Jerikót és Catal Hüyük városát. Jerikó tekinthet vissza a legtávolabbi múltra. I.e. 8000-re teszik egyes régészeti kutatások a feltárt legősibb romok korát. Jerikó egy természetes forrás körüli oázisban épült, kicsiny település volt, melynek területe mindössze 4 ha (7 hold), lakóinak száma pedig 5-600 fő körül lehetett.
Kicsinysége ellenére a kutatók egy része mégis városnak tekinti, mert a városi élet számos jelét tárták fel az ásatások. Így falak és egy nyilván védelmi célokat szolgáló széles árok vette körül. Vár is volt a városban.
Mindezen építmények léte és mérete arra utal, hogy magas fokú munkamegosztás, központilag szervezett munka, s ennek következtében differenciált társadalomszerkezet jellemezte Jerikót. A régészeti leletek szerint öntözőrendszere is volt a városnak, mely a forrás vizét használta fel a környező földek öntözésére. A város lakói napon szárított vályogtéglákból épített házakban laktak.
I. e. 7000 körül új népcsoport telepedett le a városban, mely már fejlettebb volt az előzőnél. Derékszögű, téglafalakból álló házakat építettek az új lakók, melyeket kívül-belül bevakoltak. Már kereskedéssel is foglalkoztak. Ezer évvel később ismeretlen okok miatt a várost elhagyták lakói és csak újabb ezer év elteltével, i.e. 5000 körül kezdett ismét benépesülni.
Jerikó e harmadik korszakának lakói primitív, földbeásott házakban laktak, társadalmuk és munkamegosztásuk sem volt olyan differenciált, mint a kétezer évvel korábbi városé.
Sokkal később, i.e. 3000 táján telepedett le újabb népcsoport a város területén mely már fejlettebb kultúrát hozott, de a városfejlődés e negyedik szakasza már a mezopotámiai városfejlődéssel függött össze.


A legkorábbi városfejlődés másik neves példája, a legnagyobb újkőkori település, az i.e. 6800 táján Dél Anatóliában (mai Törökország területén) található Catal Hüyük, melynek területe kb. 130 ezer m2 volt. Lakóinak száma becslések szerint 6000 körüli. A város szorosan egymás mellé épített vályogházakból állt, melyeknek külső fala védőfalként övezte a várost. A házak egyformák voltak, mindegyik saját belső udvarral, 3,5x4 m-es szobákkal és raktárral rendelkezett. Legalább 40 megszentelt helyet tártak fel a városban, ami nem csak a vallás nagy jelentőségére utal, hanem arra is, hogy a vallási szertartások még családhoz kötődtek, és nem különült el a szertartásokkal foglalkozó réteg. A városka lakóinak megélhetését földművelés és állattartás biztosította. A közelében található obszcidián lerakódás is rendkívül hasznos volt. Élesebb szerszámokat tudtak készíteni belőle és kereskedni is tudtak vele.




Mindezek ellenére sem Jerikó, sem Catal Hüyük nem nevezhető igazán városnak. Inkább csak „prototípusnak, sok olyan jellemzővel, ami a városok sajátsága:
- nagyobb népességcsoport állandó lakóhelyéül szolgáltak
- a népesség viszonylag kis helyre koncentrálódott
- a megélhetés alapját a földművelés képezte
- már képesek voltak többlettermelést előállítani
- vallási normák szabályozták a helyi társadalom életét
- lakóik távolsági kereskedelmet folytattak


Az igazi város megjelenése:

Az igazi városok prototípusaiktól nem csak nagyobb népességszámukban és többlettermelő képességükben különböztek, hanem az ebből fakadó komplexebb, tagoltabb társadalmukban is. E nagyobb népesség már magasabb színvonalon élt. Megjelent az írás tudománya és a művészet, vagyis a város megjelenésével kezdetét vette a civilizáció kialakulása.