Minden társadalomnak szüksége van rituálékra, melyek a társadalom tagjaiban tudatosítják azokat az értékeket, amelyek a társadalom együttműködésére és egyesülésére támaszkodnak. A vallások segítenek az egyes embereknek, hogy el tudjanak igazodni a világban, az egész társadalom számára fontos funkciót látnak el úgy, hogy a társadalom tagjai számára közös értelmezési keret nyújtanak az élet értelméről, az értékekről, normákról, erősítik az összetartozás érzését, közösségeket teremtenek, törvényesítik a fennálló társadalmi intézményeket. A vallások már az emberi civilizáció kialakulásával megjelentek, azóta is folyamatosan átalakulnak (pl. reformáció), illetve újak születnek. Alapvatően két fő típusba sorolhatók: egyistenhívők (monozeizmus) vagy többistenhívők (politeizmus). A hívek száma, az egyes vallások elterjedése alapján öt világvallást különböztetünk meg: hinduizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám.
India ősi vallása a hinduizmus (brahmanizmus), mely az árja hódítás után több száz éves folyamat eredményeképpen jött létre. Sokistenhívő vallás, hívei maguk határozhatják meg, hogy melyik istent imádják. A legfőbb istenhármasság: Brahma (a teremtő), Visnu (a megtartó), Siva (a pusztító). A három főisten egységet alkot: a teremtés, fenntartás és pusztítás irányítja a világ örök körforgását. Vannak olyan hitelvek, amelyek minden hívőre kötelezőek. Ezek nagyrészt társadalmi természetűek. Ilyen a varna-rendszer /kasztrendszer/ amely négy csoportra osztja a társadalmat. Az egyes kasztokba csak beleszületni lehet, tehát a hindu vallás nem vehető fel. A kasztok tagjai csak egymással érintkezhetnek, életüket szigorú előírások szabályozzák. A Karma /tett/ és a reinkarnáció /újjászületés/ központi tana szerint a folytonos újjászületések formáját az határozza meg, hogy korábbi életünkben milyen tetteket hajtottunk végre.A végső cél a világlélekkel való azonosulás.
A buddhizmus alapítója egy Gautama Sziddharta nevű herceg volt, aki i.e. 560-ban született Nepálban. Elhatározta, hogy ő is szerzetesi útra tér, s örökre elhagyta apja fényűző palotáját. Sok éven keresztül imádkozott és böjtölt. Végül leült egy fa alá, s meditálni kezdett. Mikor felnyitotta a szemét, meglátta az igazságot. Ekkor kapta a Buddha (Megvilágosodott) nevet. Rájött, hogy az emberek azért szenvednek, mert soha nem elégedettek azzal, amijük van, hanem mindig többet akarnak. Az embernek, ha pozitív változást szeretne életében, radikálisan meg kell változtatnia a gondolkodását, s tetteit.
Főbb tanításai: 1. a lét bármilyen formája szenvedést is jelent;
2. ennek a szenvedésnek az oka a mohóság;
3. szenvedést meg lehet állítani (nirvána);
4. az út a szenvedés megszüntetéséhez a nyolc nemes ösvény, pl. Buddha tanításai, pozitívan gondolkodni, igazmondás, könyörületesség, nyugodt, elégedett elme létrehozása, hasznos munka, tudatosság stb.
Elveti a kasztrendszert, de megtartja az újjászületés és a megváltás tanát. A vágyakról való lemondással juthatunk el a nirvánába. Ez nem azonos a halállal, inkább egy meghatározhatatlan, magasabb rendű szellemiség elérése. A hívők életformáját sajátos kettősség határozza meg : szeretet, önzetlenség minden élő iránt s egykedvűség az önmagukat érő történésekkel szemben. A buddhizmus a rá jellemző gondolatszabadság révén jelentősen átformálódott, irányzatokra szakadt. Ma már világszerte elterjedt, de főként Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten meghatározó vallás. Irányzatai pl. tibeti lámaizmus, zen-buddhizmus.
A kínai vallás eredetileg a szellemvilágon alapult. A kínaiak szerint a világban egyetemes összhang uralkodik. Vallási elképzelésüket univerzizmusnak nevezzük. Az univerzum (a világmindenség) az ég, a föld és az ember kölcsönhatásából áll. Minden dolognak két egymást harmonikusan kiegészítő része van: a Jang és a Jin. A Jang a világosság, az aktív, a férfierő; a Jin a sötétség, a passzív, a női erő. A világot az örök törvény, a Tao mozgatja, amely a Jang és a Jin egyensúlyát biztosítja. A Kr. e. VI. században két vallási rendszer alakult ki, a Kung-fu-ce (Konfuciusz) nevéhez fűződő konfucianizmus, mely a hagyományok tiszteletére, az erkölcsös életre és az állam szolgálatára tanított, valamint a Lao-ce nevéhez fűződő taoizmus, mely a boldognak tartott múlt felé fordul, elveti a változást, a vágyak nélküli bölcselkedést tartja ideális állapotnak.
A kereszténység kialakulása Palesztinában a názáreti Jézushoz köthető. Jézus 30 évesen kezdett tanítani. Életét az evangéliumok írták le (Máté, Márk, Lukács, János). Jézus keresztre feszítétték, tanítványai, az apostolok azonban elkezdték az új hit terjesztését. A kereszténység olyan egyistenhívő vallás, amely a földi élet szenvedéseiért a túlvilágon ígér kárpótlást. A túlvilágon az egyén helyét élete – bűnei, illetve erényei – határozzák meg (pokol, purgatórium, menny). Alapeszméi: hit Istenben, szeretet, megbocsátás, a megváltás reménye. Elutasította a vagyont, az erőszakot, a gyűlöletet. Az isteni természet három megnyilvánulási formája az Atya-Fiú-Szentlélek – a Szentháromság. Az üdvözülést szolgálják a szentségek: a keresztség; a bérmálás; a házasság; a papi rend; az oltári szentség (úrvacsora); a gyónás; az utolsó kenet (a betegek szentsége). A hívek kapcsolatának formája az Istennel: egyénileg az ima; közösségileg a szentmise (istentisztelet). A történelem folyamán a kereszténység irányzatokra szakadt.
Egyházszakadások: 1054 – görög-keleti (ortodox) – római katolikus;
1517 – reformáció → protestáns irányzatok; pl. evangélikus, református stb.;
1534 – angol reformáció → anglikán egyház.
A kereszténység világszerte elterjedt, minden kontinensen meghatározó vallás.
Az iszlám Mohamed próféta által 610-632 között Mekkában és Medinában megalapított egyistenhivő vallás. Tanításai miatt szembekerült a gazdag mekkai kereskedőkkel, ezért kénytelen volt Medinába menekülni 622-ben. 622, Mohamed futásának (hidzsra) éve az iszlám időszámítás kezdete. Az iszlám szó jelentése: Teljes behódolás Istennek. Az Arab félszigetet tekinthetjük az iszlám vallás bölcsőjének. Az iszlámvallásra nagy hatással voltak a zsidó illetve keresztény hagyományok. Jelentős hatást gyakorolt a pogány arab világra is. Maga Allah korábban csupán egy törzsi istenség volt, s a pogány eredetű a mekkai szent helyen a Kába–kő (egy meteoritdarab) tisztelete. Az iszlámok szent könyvét Koránnak nevezik, amely fejezetekből, úgynevezett szurákból állt.
A Korán alapján a hívő muszlimoknak a következő 5 alapvető parancsot kell betartaniuk:
1. Allahban, az egyetlen istenben s a profétájában, Mohamedben való hit.
2. Mekka, a szent város irányában végzett napi ötszöri ima.
3. Kötelező alamizsnaosztás a szegényeknek.
4. A Ramadan havi böjt betartása, mikor napkeltétől napnyugtáig tilos enni és inni.
5. Minden igazhitű életében legalább egyszer zarándokoljon el a szent városba, Mekkába.
Az iszlám vallásnak két irányzata volt. Az egyik irányzat magukat szunnitáknak nevezte. Szerintük kötelező hagyományoknak az a része, amit a hívők közmegegyezéssel fogadnak el. A másik irányzat magukat siitáknak nevezte. Fontosnak tartották azt a hagyományt, amelynek a próféta közvetlen leszármazottaira, vagyis a kalifákra vonatkozik.
Az iszlám szerint társadalmi kötelezettség a hit terjesztése, melynek eszköze a dzsihád (szent háború).
Az iszlám ma főleg az arab világban és Ázsiában elterjedt, ezsmei háttérként kapcsolható a nemzetközi terrorizmushoz is.
India ősi vallása a hinduizmus (brahmanizmus), mely az árja hódítás után több száz éves folyamat eredményeképpen jött létre. Sokistenhívő vallás, hívei maguk határozhatják meg, hogy melyik istent imádják. A legfőbb istenhármasság: Brahma (a teremtő), Visnu (a megtartó), Siva (a pusztító). A három főisten egységet alkot: a teremtés, fenntartás és pusztítás irányítja a világ örök körforgását. Vannak olyan hitelvek, amelyek minden hívőre kötelezőek. Ezek nagyrészt társadalmi természetűek. Ilyen a varna-rendszer /kasztrendszer/ amely négy csoportra osztja a társadalmat. Az egyes kasztokba csak beleszületni lehet, tehát a hindu vallás nem vehető fel. A kasztok tagjai csak egymással érintkezhetnek, életüket szigorú előírások szabályozzák. A Karma /tett/ és a reinkarnáció /újjászületés/ központi tana szerint a folytonos újjászületések formáját az határozza meg, hogy korábbi életünkben milyen tetteket hajtottunk végre.A végső cél a világlélekkel való azonosulás.
A buddhizmus alapítója egy Gautama Sziddharta nevű herceg volt, aki i.e. 560-ban született Nepálban. Elhatározta, hogy ő is szerzetesi útra tér, s örökre elhagyta apja fényűző palotáját. Sok éven keresztül imádkozott és böjtölt. Végül leült egy fa alá, s meditálni kezdett. Mikor felnyitotta a szemét, meglátta az igazságot. Ekkor kapta a Buddha (Megvilágosodott) nevet. Rájött, hogy az emberek azért szenvednek, mert soha nem elégedettek azzal, amijük van, hanem mindig többet akarnak. Az embernek, ha pozitív változást szeretne életében, radikálisan meg kell változtatnia a gondolkodását, s tetteit.
Főbb tanításai: 1. a lét bármilyen formája szenvedést is jelent;
2. ennek a szenvedésnek az oka a mohóság;
3. szenvedést meg lehet állítani (nirvána);
4. az út a szenvedés megszüntetéséhez a nyolc nemes ösvény, pl. Buddha tanításai, pozitívan gondolkodni, igazmondás, könyörületesség, nyugodt, elégedett elme létrehozása, hasznos munka, tudatosság stb.
Elveti a kasztrendszert, de megtartja az újjászületés és a megváltás tanát. A vágyakról való lemondással juthatunk el a nirvánába. Ez nem azonos a halállal, inkább egy meghatározhatatlan, magasabb rendű szellemiség elérése. A hívők életformáját sajátos kettősség határozza meg : szeretet, önzetlenség minden élő iránt s egykedvűség az önmagukat érő történésekkel szemben. A buddhizmus a rá jellemző gondolatszabadság révén jelentősen átformálódott, irányzatokra szakadt. Ma már világszerte elterjedt, de főként Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten meghatározó vallás. Irányzatai pl. tibeti lámaizmus, zen-buddhizmus.
A kínai vallás eredetileg a szellemvilágon alapult. A kínaiak szerint a világban egyetemes összhang uralkodik. Vallási elképzelésüket univerzizmusnak nevezzük. Az univerzum (a világmindenség) az ég, a föld és az ember kölcsönhatásából áll. Minden dolognak két egymást harmonikusan kiegészítő része van: a Jang és a Jin. A Jang a világosság, az aktív, a férfierő; a Jin a sötétség, a passzív, a női erő. A világot az örök törvény, a Tao mozgatja, amely a Jang és a Jin egyensúlyát biztosítja. A Kr. e. VI. században két vallási rendszer alakult ki, a Kung-fu-ce (Konfuciusz) nevéhez fűződő konfucianizmus, mely a hagyományok tiszteletére, az erkölcsös életre és az állam szolgálatára tanított, valamint a Lao-ce nevéhez fűződő taoizmus, mely a boldognak tartott múlt felé fordul, elveti a változást, a vágyak nélküli bölcselkedést tartja ideális állapotnak.
A kereszténység kialakulása Palesztinában a názáreti Jézushoz köthető. Jézus 30 évesen kezdett tanítani. Életét az evangéliumok írták le (Máté, Márk, Lukács, János). Jézus keresztre feszítétték, tanítványai, az apostolok azonban elkezdték az új hit terjesztését. A kereszténység olyan egyistenhívő vallás, amely a földi élet szenvedéseiért a túlvilágon ígér kárpótlást. A túlvilágon az egyén helyét élete – bűnei, illetve erényei – határozzák meg (pokol, purgatórium, menny). Alapeszméi: hit Istenben, szeretet, megbocsátás, a megváltás reménye. Elutasította a vagyont, az erőszakot, a gyűlöletet. Az isteni természet három megnyilvánulási formája az Atya-Fiú-Szentlélek – a Szentháromság. Az üdvözülést szolgálják a szentségek: a keresztség; a bérmálás; a házasság; a papi rend; az oltári szentség (úrvacsora); a gyónás; az utolsó kenet (a betegek szentsége). A hívek kapcsolatának formája az Istennel: egyénileg az ima; közösségileg a szentmise (istentisztelet). A történelem folyamán a kereszténység irányzatokra szakadt.
Egyházszakadások: 1054 – görög-keleti (ortodox) – római katolikus;
1517 – reformáció → protestáns irányzatok; pl. evangélikus, református stb.;
1534 – angol reformáció → anglikán egyház.
A kereszténység világszerte elterjedt, minden kontinensen meghatározó vallás.
Az iszlám Mohamed próféta által 610-632 között Mekkában és Medinában megalapított egyistenhivő vallás. Tanításai miatt szembekerült a gazdag mekkai kereskedőkkel, ezért kénytelen volt Medinába menekülni 622-ben. 622, Mohamed futásának (hidzsra) éve az iszlám időszámítás kezdete. Az iszlám szó jelentése: Teljes behódolás Istennek. Az Arab félszigetet tekinthetjük az iszlám vallás bölcsőjének. Az iszlámvallásra nagy hatással voltak a zsidó illetve keresztény hagyományok. Jelentős hatást gyakorolt a pogány arab világra is. Maga Allah korábban csupán egy törzsi istenség volt, s a pogány eredetű a mekkai szent helyen a Kába–kő (egy meteoritdarab) tisztelete. Az iszlámok szent könyvét Koránnak nevezik, amely fejezetekből, úgynevezett szurákból állt.
A Korán alapján a hívő muszlimoknak a következő 5 alapvető parancsot kell betartaniuk:
1. Allahban, az egyetlen istenben s a profétájában, Mohamedben való hit.
2. Mekka, a szent város irányában végzett napi ötszöri ima.
3. Kötelező alamizsnaosztás a szegényeknek.
4. A Ramadan havi böjt betartása, mikor napkeltétől napnyugtáig tilos enni és inni.
5. Minden igazhitű életében legalább egyszer zarándokoljon el a szent városba, Mekkába.
Az iszlám vallásnak két irányzata volt. Az egyik irányzat magukat szunnitáknak nevezte. Szerintük kötelező hagyományoknak az a része, amit a hívők közmegegyezéssel fogadnak el. A másik irányzat magukat siitáknak nevezte. Fontosnak tartották azt a hagyományt, amelynek a próféta közvetlen leszármazottaira, vagyis a kalifákra vonatkozik.
Az iszlám szerint társadalmi kötelezettség a hit terjesztése, melynek eszköze a dzsihád (szent háború).
Az iszlám ma főleg az arab világban és Ázsiában elterjedt, ezsmei háttérként kapcsolható a nemzetközi terrorizmushoz is.
Megjegyzés küldése