A városok keletkezése szerint 3 jellegzetes várostípus alakult ki a középkorban:
1. A római időkből fennmaradt városok, melyekben legalább a belváros megőrizte eredeti karakterét, a szabályos, egymást derékszögben keresztező utcarendszert, az egyforma, négyszögűre tervezett tömbökből és terekből felépülő városképet. (Legfeljebb egy-egy fellegvár, vagy kolostor törte meg az eredeti szabályos rendet, de a városszerkezet nem változott. Pl.: Bologna)
2. A váraljai városok, melyek a hercegi, fejedelmi várak aljában kialakuló faluból, vagy falucsoportból fejlődtek várossá. Ezek a városok magukon viselték a spontán növekedés rendezetlenségét. A városszerkezet nem látható át. Rendezetlenségükben azonban van némi racionalitás, hiszen fokozatos növekedésük során valamelyest alkalmazkodtak táji, domborzati adottságaikhoz. (pl.: Brügge)
3. A tudatos városalapítás és tervezés következtében létrejött városok. Szintén szabályos szerkezetűek, alapításukkor megszabták az utak, terek, erődítések, lakótelkek helyét, az építési típusokat.
A városszerkezet általános jellemzői:
1. Szabálytalanság, rendezetlenség, melynek háttere a spontán fejlődés. A középkori város mindenképp rendezetlennek tűnik, főleg elődeihez és utódaihoz viszonyítva, melyeket a monumentális lépték és a geometriai szabályosság jellemzett.
2. Zsúfoltság, nagy beépítési sűrűség. A VI-XI.sz. korszakában (amikor ezek a városok kifejlődtek) délről a szaracénok, északról a vikingek, keletről az ázsiai nomád népek betörései fenyegették a városokat, így a védelem biztosítása elengedhetetlenné vált. Városfalat kellett építeni. Viszont ennek hatalmas költségei voltak, ezért igyekeztek a lehető legkisebb területet körbekeríteni. A beltelek értékessé vált, takarékosan kellett bánni vele. Kialakult tehát a többemeletes, keskeny, szorosan egymáshoz simuló házak tömege, szűk utcák rendszere.
3. A társadalmi-gazdasági értelemben vett többközpontúság. A város békéje és növekedése az egyházi, világi és gazdasági (ker.-i) hatalom egységén és egyensúlyán alapult, így mindhárom hatalomnak saját, elkülönült központja volt. A templom, a városháza és a piac mindig helyileg is elkülönült egymástól.
4. Szerves növekedés: a város növekedésében a lassú folyamatosság dominált. A templomok évtizedekig épültek, a vár, a kastély is folyamatosan bővült, minden tulajdonosa hozzáépített egy kicsit. A középkori polgár megszokta, hogy állandó építkezés folyik a városban, hozzászokott a beállványozott templom, a messziről jött mesteremberek, kőfaragók jelenlétéhez.
Az épített környezet és lakói:
1. A városfal védelme vonzotta az embereket a városba, ahol védelmet, biztonságérzetet és erősebb közösségtudatot kaptak. Ugyanakkor elszigeteltséget és bezártságot is. Ez idegenellenességet és agresszivitást szült a környező városokkal szemben.
2. A város központját a templom uralta, amelynek ált. előkertje is volt. Közvetlenül mellette volt a piactér (nem csak ker.-re, színháznak, arénának, sportpályának is használták). Rendszerint a piactéren állt a két szintes városháza is, a városi tevékenység központja
3. A város központján már kívül a további közintézmények: fürdő és kórház. Fürdő nem mindenütt volt, de néhol még egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtott, a kórházakat pedig ált. szerzetesrendek tartották fenn.
4. Keskeny, zeg-zugos utcák, melyek védelmet nyújtottak az időjárás és a támadók ellen.
5. Az ivóvizet közkutak szolgáltatták. Az ivóvíz biztosítása, tisztántartása mindig közösségi feladat volt, de sokáig csak a forrás körülkerítését és őrzését jelentette. Később a díszes közkút a főtér fontos és elmaradhatatlan kelléke, a város fontos társadalmi intézménye lett.
6. A város higiénés állapotát a hulladék mértéktelen felhalmozódása is nagymértékben rontotta. Az utcák megtisztítása magánerőből folyt, ami esetlegessé és rendszertelenné tette a hulladék elszállítását. A városok, a házak és az emberek egyaránt piszkosak és büdösek voltak. Nagy volt a fertőzésveszély.
Az utcák két oldalán szorosan egymáshoz simulva sorakoztak a házak, kicsi ablakokkal, sötéten és barátságtalanul. Nem volt se kényelem, sem magánélet.
1. A római időkből fennmaradt városok, melyekben legalább a belváros megőrizte eredeti karakterét, a szabályos, egymást derékszögben keresztező utcarendszert, az egyforma, négyszögűre tervezett tömbökből és terekből felépülő városképet. (Legfeljebb egy-egy fellegvár, vagy kolostor törte meg az eredeti szabályos rendet, de a városszerkezet nem változott. Pl.: Bologna)
2. A váraljai városok, melyek a hercegi, fejedelmi várak aljában kialakuló faluból, vagy falucsoportból fejlődtek várossá. Ezek a városok magukon viselték a spontán növekedés rendezetlenségét. A városszerkezet nem látható át. Rendezetlenségükben azonban van némi racionalitás, hiszen fokozatos növekedésük során valamelyest alkalmazkodtak táji, domborzati adottságaikhoz. (pl.: Brügge)
3. A tudatos városalapítás és tervezés következtében létrejött városok. Szintén szabályos szerkezetűek, alapításukkor megszabták az utak, terek, erődítések, lakótelkek helyét, az építési típusokat.
A városszerkezet általános jellemzői:
1. Szabálytalanság, rendezetlenség, melynek háttere a spontán fejlődés. A középkori város mindenképp rendezetlennek tűnik, főleg elődeihez és utódaihoz viszonyítva, melyeket a monumentális lépték és a geometriai szabályosság jellemzett.
2. Zsúfoltság, nagy beépítési sűrűség. A VI-XI.sz. korszakában (amikor ezek a városok kifejlődtek) délről a szaracénok, északról a vikingek, keletről az ázsiai nomád népek betörései fenyegették a városokat, így a védelem biztosítása elengedhetetlenné vált. Városfalat kellett építeni. Viszont ennek hatalmas költségei voltak, ezért igyekeztek a lehető legkisebb területet körbekeríteni. A beltelek értékessé vált, takarékosan kellett bánni vele. Kialakult tehát a többemeletes, keskeny, szorosan egymáshoz simuló házak tömege, szűk utcák rendszere.
3. A társadalmi-gazdasági értelemben vett többközpontúság. A város békéje és növekedése az egyházi, világi és gazdasági (ker.-i) hatalom egységén és egyensúlyán alapult, így mindhárom hatalomnak saját, elkülönült központja volt. A templom, a városháza és a piac mindig helyileg is elkülönült egymástól.
4. Szerves növekedés: a város növekedésében a lassú folyamatosság dominált. A templomok évtizedekig épültek, a vár, a kastély is folyamatosan bővült, minden tulajdonosa hozzáépített egy kicsit. A középkori polgár megszokta, hogy állandó építkezés folyik a városban, hozzászokott a beállványozott templom, a messziről jött mesteremberek, kőfaragók jelenlétéhez.
Az épített környezet és lakói:
1. A városfal védelme vonzotta az embereket a városba, ahol védelmet, biztonságérzetet és erősebb közösségtudatot kaptak. Ugyanakkor elszigeteltséget és bezártságot is. Ez idegenellenességet és agresszivitást szült a környező városokkal szemben.
2. A város központját a templom uralta, amelynek ált. előkertje is volt. Közvetlenül mellette volt a piactér (nem csak ker.-re, színháznak, arénának, sportpályának is használták). Rendszerint a piactéren állt a két szintes városháza is, a városi tevékenység központja
3. A város központján már kívül a további közintézmények: fürdő és kórház. Fürdő nem mindenütt volt, de néhol még egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtott, a kórházakat pedig ált. szerzetesrendek tartották fenn.
4. Keskeny, zeg-zugos utcák, melyek védelmet nyújtottak az időjárás és a támadók ellen.
5. Az ivóvizet közkutak szolgáltatták. Az ivóvíz biztosítása, tisztántartása mindig közösségi feladat volt, de sokáig csak a forrás körülkerítését és őrzését jelentette. Később a díszes közkút a főtér fontos és elmaradhatatlan kelléke, a város fontos társadalmi intézménye lett.
6. A város higiénés állapotát a hulladék mértéktelen felhalmozódása is nagymértékben rontotta. Az utcák megtisztítása magánerőből folyt, ami esetlegessé és rendszertelenné tette a hulladék elszállítását. A városok, a házak és az emberek egyaránt piszkosak és büdösek voltak. Nagy volt a fertőzésveszély.
Az utcák két oldalán szorosan egymáshoz simulva sorakoztak a házak, kicsi ablakokkal, sötéten és barátságtalanul. Nem volt se kényelem, sem magánélet.
Megjegyzés küldése