A városfejlődés története 4 nagy szakaszra osztható:
1. Nomád társadalmak
2. Preindusztriális, vagy feudális városok
3. Indusztriális városok
4. Posztindusztriális városok, világvárosi komplexumok, metropoliszok
Nomád társadalmak :
A városi életmód elterjedése előtt a Föld lakói nomád, vándorló közösségekbe szerveződtek, melyek kicsik és önellátóak voltak, gyűjtögető, halászó, vadászó életmódot folytattak. Nem volt többlettermelő képességük, csak a szükségest tudták előállítani maguknak.
Néha talán voltak háziállataik, és lehetséges, hogy valamiféle gabonát is termesztettek, de nem építettek maguknak állandó, tartós lakóhelyül szolgáló települést, melyben egész évben lakhattak volna. Vándoroltak és ezt a vándorlást az időjárás mozgatta, a tél elől menekültek mindig melegebb helyre.
Ha volt is köztük valamilyen munkamegosztás, azt csak a természet határozta meg, korra, nemre alapozódott. A férfiak halásztak és vadásztak, az asszonyok, gyermekek és öregek a telephelyen tartózkodtak, és ennivaló, illetve ruhakészítéssel foglalkoztak.
Az alapvető társadalmi egység a vérségi alapon szerveződött klán, vagy törzs volt. Társadalomszerkezetük tulajdonképpen nem volt. Vezetővé általában a legerősebb férfi, a legügyesebb vadász, vagy a törzs legöregebb (legbölcsebb) embere válhatott, a tekintélye alapján. Nagyon vékony felső rétege volt a törzsnek és egy homogén nagy tömeg.
A család nagycsaládot jelentett, amelyben több generáció és kiterjedt rokonság élt együtt. A kiterjedt család, vagy a törzs mindig zárt egységet képezett, alkalmatlan volt idegenek befogadására.
A vallást mágikus elemek irányítják. A természet számukra egy kívülálló, legyőzhetetlen külső erő (teljes mértékben ki vannak szolgáltatva neki.) Mivel a törzsek is folyamatosan harcolnak egymással, így ezek a népek állandó rettegésben élnek. A vallás számukra nem fogalmaz meg hosszú távú célokat és értékeket, egyszerűen csak a mindennapi élethez keresnek benne kapaszkodót. Az ehhez szükséges tudást pedig (építés, gyógyítás, növény és állatismeret, halászat, vadászat fegyverforgatás, gyermeknevelés módja) folyamatosan szájról szájra adták át egymásnak. Mindennek a tudásnak fontos jellemzője volt az állandóság, változatlanság.
Mivel nem építettek állandó települést maguknak a nomád társadalmak, hagyományos települési ökológia sem létezett. Helyette, az életformájuknak megfelelően kialakult mintáik, szabályaik voltak a vándorlásra és a kiterjedt régió más törzseihez való uralkodói, vagy szolgai viszonyra vonatkozóan.
Mintegy 5500 évvel ezelőtt kezdtek el az emberek olyan állandó településeken élni, melyeket népességszámuk, népsűrűségük és összetett foglalkozási struktúrájuk alapján már városoknak nevezhetünk.
Gordon Child – antropológiai leletek alapján – a város megjelenését a következő 10 kritérium teljesüléséhez kötötte:
1. Széles munkamegosztás
2. Népességszám
3. Kultúra
4. Írás és számolás tudománya
5. Tudományok megjelenése (mérés, jövendölés, aritmetika, asztrológia, geometria, építészet)
6. Adóztatás (ehhez szükséges a többlettermelés képessége, hogy legyen mit elvenni)
7. Törzsi jelleg megszűnése (állampolgárság feltétele a helybenlakás és az adófizetés, cserébe a lakó védelmet kap. Már könnyebben befogadják az idegeneket, mivel nekik más a kultúrájuk, szokásaik, így gazdagodik a befogadó város)
8. Kultikus központ léte
9. Kereskedelem (többlettermelés! Így tud a kereskedelem elkülönülni, ha az adózás után még mindig marad valami)
10. Társadalomszerkezet (vallási, politikai, katonai vezetők)
A városok előfutárának, prototípusának két ősi várost nevezhetünk, Jerikót és Catal Hüyük városát. Jerikó tekinthet vissza a legtávolabbi múltra. I.e. 8000-re teszik egyes régészeti kutatások a feltárt legősibb romok korát. Jerikó egy természetes forrás körüli oázisban épült, kicsiny település volt, melynek területe mindössze 4 ha (7 hold), lakóinak száma pedig 5-600 fő körül lehetett.
Kicsinysége ellenére a kutatók egy része mégis városnak tekinti, mert a városi élet számos jelét tárták fel az ásatások. Így falak és egy nyilván védelmi célokat szolgáló széles árok vette körül. Vár is volt a városban.
Mindezen építmények léte és mérete arra utal, hogy magas fokú munkamegosztás, központilag szervezett munka, s ennek következtében differenciált társadalomszerkezet jellemezte Jerikót. A régészeti leletek szerint öntözőrendszere is volt a városnak, mely a forrás vizét használta fel a környező földek öntözésére. A város lakói napon szárított vályogtéglákból épített házakban laktak.
I. e. 7000 körül új népcsoport telepedett le a városban, mely már fejlettebb volt az előzőnél. Derékszögű, téglafalakból álló házakat építettek az új lakók, melyeket kívül-belül bevakoltak. Már kereskedéssel is foglalkoztak. Ezer évvel később ismeretlen okok miatt a várost elhagyták lakói és csak újabb ezer év elteltével, i.e. 5000 körül kezdett ismét benépesülni.
Jerikó e harmadik korszakának lakói primitív, földbeásott házakban laktak, társadalmuk és munkamegosztásuk sem volt olyan differenciált, mint a kétezer évvel korábbi városé.
Sokkal később, i.e. 3000 táján telepedett le újabb népcsoport a város területén mely már fejlettebb kultúrát hozott, de a városfejlődés e negyedik szakasza már a mezopotámiai városfejlődéssel függött össze.
A legkorábbi városfejlődés másik neves példája, a legnagyobb újkőkori település, az i.e. 6800 táján Dél Anatóliában (mai Törökország területén) található Catal Hüyük, melynek területe kb. 130 ezer m2 volt. Lakóinak száma becslések szerint 6000 körüli. A város szorosan egymás mellé épített vályogházakból állt, melyeknek külső fala védőfalként övezte a várost. A házak egyformák voltak, mindegyik saját belső udvarral, 3,5x4 m-es szobákkal és raktárral rendelkezett. Legalább 40 megszentelt helyet tártak fel a városban, ami nem csak a vallás nagy jelentőségére utal, hanem arra is, hogy a vallási szertartások még családhoz kötődtek, és nem különült el a szertartásokkal foglalkozó réteg. A városka lakóinak megélhetését földművelés és állattartás biztosította. A közelében található obszcidián lerakódás is rendkívül hasznos volt. Élesebb szerszámokat tudtak készíteni belőle és kereskedni is tudtak vele.
Mindezek ellenére sem Jerikó, sem Catal Hüyük nem nevezhető igazán városnak. Inkább csak „prototípusnak, sok olyan jellemzővel, ami a városok sajátsága:
- nagyobb népességcsoport állandó lakóhelyéül szolgáltak
- a népesség viszonylag kis helyre koncentrálódott
- a megélhetés alapját a földművelés képezte
- már képesek voltak többlettermelést előállítani
- vallási normák szabályozták a helyi társadalom életét
- lakóik távolsági kereskedelmet folytattak
Az igazi város megjelenése:
Az igazi városok prototípusaiktól nem csak nagyobb népességszámukban és többlettermelő képességükben különböztek, hanem az ebből fakadó komplexebb, tagoltabb társadalmukban is. E nagyobb népesség már magasabb színvonalon élt. Megjelent az írás tudománya és a művészet, vagyis a város megjelenésével kezdetét vette a civilizáció kialakulása.
1. Nomád társadalmak
2. Preindusztriális, vagy feudális városok
3. Indusztriális városok
4. Posztindusztriális városok, világvárosi komplexumok, metropoliszok
Nomád társadalmak :
A városi életmód elterjedése előtt a Föld lakói nomád, vándorló közösségekbe szerveződtek, melyek kicsik és önellátóak voltak, gyűjtögető, halászó, vadászó életmódot folytattak. Nem volt többlettermelő képességük, csak a szükségest tudták előállítani maguknak.
Néha talán voltak háziállataik, és lehetséges, hogy valamiféle gabonát is termesztettek, de nem építettek maguknak állandó, tartós lakóhelyül szolgáló települést, melyben egész évben lakhattak volna. Vándoroltak és ezt a vándorlást az időjárás mozgatta, a tél elől menekültek mindig melegebb helyre.
Ha volt is köztük valamilyen munkamegosztás, azt csak a természet határozta meg, korra, nemre alapozódott. A férfiak halásztak és vadásztak, az asszonyok, gyermekek és öregek a telephelyen tartózkodtak, és ennivaló, illetve ruhakészítéssel foglalkoztak.
Az alapvető társadalmi egység a vérségi alapon szerveződött klán, vagy törzs volt. Társadalomszerkezetük tulajdonképpen nem volt. Vezetővé általában a legerősebb férfi, a legügyesebb vadász, vagy a törzs legöregebb (legbölcsebb) embere válhatott, a tekintélye alapján. Nagyon vékony felső rétege volt a törzsnek és egy homogén nagy tömeg.
A család nagycsaládot jelentett, amelyben több generáció és kiterjedt rokonság élt együtt. A kiterjedt család, vagy a törzs mindig zárt egységet képezett, alkalmatlan volt idegenek befogadására.
A vallást mágikus elemek irányítják. A természet számukra egy kívülálló, legyőzhetetlen külső erő (teljes mértékben ki vannak szolgáltatva neki.) Mivel a törzsek is folyamatosan harcolnak egymással, így ezek a népek állandó rettegésben élnek. A vallás számukra nem fogalmaz meg hosszú távú célokat és értékeket, egyszerűen csak a mindennapi élethez keresnek benne kapaszkodót. Az ehhez szükséges tudást pedig (építés, gyógyítás, növény és állatismeret, halászat, vadászat fegyverforgatás, gyermeknevelés módja) folyamatosan szájról szájra adták át egymásnak. Mindennek a tudásnak fontos jellemzője volt az állandóság, változatlanság.
Mivel nem építettek állandó települést maguknak a nomád társadalmak, hagyományos települési ökológia sem létezett. Helyette, az életformájuknak megfelelően kialakult mintáik, szabályaik voltak a vándorlásra és a kiterjedt régió más törzseihez való uralkodói, vagy szolgai viszonyra vonatkozóan.
Mintegy 5500 évvel ezelőtt kezdtek el az emberek olyan állandó településeken élni, melyeket népességszámuk, népsűrűségük és összetett foglalkozási struktúrájuk alapján már városoknak nevezhetünk.
Gordon Child – antropológiai leletek alapján – a város megjelenését a következő 10 kritérium teljesüléséhez kötötte:
1. Széles munkamegosztás
2. Népességszám
3. Kultúra
4. Írás és számolás tudománya
5. Tudományok megjelenése (mérés, jövendölés, aritmetika, asztrológia, geometria, építészet)
6. Adóztatás (ehhez szükséges a többlettermelés képessége, hogy legyen mit elvenni)
7. Törzsi jelleg megszűnése (állampolgárság feltétele a helybenlakás és az adófizetés, cserébe a lakó védelmet kap. Már könnyebben befogadják az idegeneket, mivel nekik más a kultúrájuk, szokásaik, így gazdagodik a befogadó város)
8. Kultikus központ léte
9. Kereskedelem (többlettermelés! Így tud a kereskedelem elkülönülni, ha az adózás után még mindig marad valami)
10. Társadalomszerkezet (vallási, politikai, katonai vezetők)
A városok előfutárának, prototípusának két ősi várost nevezhetünk, Jerikót és Catal Hüyük városát. Jerikó tekinthet vissza a legtávolabbi múltra. I.e. 8000-re teszik egyes régészeti kutatások a feltárt legősibb romok korát. Jerikó egy természetes forrás körüli oázisban épült, kicsiny település volt, melynek területe mindössze 4 ha (7 hold), lakóinak száma pedig 5-600 fő körül lehetett.
Kicsinysége ellenére a kutatók egy része mégis városnak tekinti, mert a városi élet számos jelét tárták fel az ásatások. Így falak és egy nyilván védelmi célokat szolgáló széles árok vette körül. Vár is volt a városban.
Mindezen építmények léte és mérete arra utal, hogy magas fokú munkamegosztás, központilag szervezett munka, s ennek következtében differenciált társadalomszerkezet jellemezte Jerikót. A régészeti leletek szerint öntözőrendszere is volt a városnak, mely a forrás vizét használta fel a környező földek öntözésére. A város lakói napon szárított vályogtéglákból épített házakban laktak.
I. e. 7000 körül új népcsoport telepedett le a városban, mely már fejlettebb volt az előzőnél. Derékszögű, téglafalakból álló házakat építettek az új lakók, melyeket kívül-belül bevakoltak. Már kereskedéssel is foglalkoztak. Ezer évvel később ismeretlen okok miatt a várost elhagyták lakói és csak újabb ezer év elteltével, i.e. 5000 körül kezdett ismét benépesülni.
Jerikó e harmadik korszakának lakói primitív, földbeásott házakban laktak, társadalmuk és munkamegosztásuk sem volt olyan differenciált, mint a kétezer évvel korábbi városé.
Sokkal később, i.e. 3000 táján telepedett le újabb népcsoport a város területén mely már fejlettebb kultúrát hozott, de a városfejlődés e negyedik szakasza már a mezopotámiai városfejlődéssel függött össze.
A legkorábbi városfejlődés másik neves példája, a legnagyobb újkőkori település, az i.e. 6800 táján Dél Anatóliában (mai Törökország területén) található Catal Hüyük, melynek területe kb. 130 ezer m2 volt. Lakóinak száma becslések szerint 6000 körüli. A város szorosan egymás mellé épített vályogházakból állt, melyeknek külső fala védőfalként övezte a várost. A házak egyformák voltak, mindegyik saját belső udvarral, 3,5x4 m-es szobákkal és raktárral rendelkezett. Legalább 40 megszentelt helyet tártak fel a városban, ami nem csak a vallás nagy jelentőségére utal, hanem arra is, hogy a vallási szertartások még családhoz kötődtek, és nem különült el a szertartásokkal foglalkozó réteg. A városka lakóinak megélhetését földművelés és állattartás biztosította. A közelében található obszcidián lerakódás is rendkívül hasznos volt. Élesebb szerszámokat tudtak készíteni belőle és kereskedni is tudtak vele.
Mindezek ellenére sem Jerikó, sem Catal Hüyük nem nevezhető igazán városnak. Inkább csak „prototípusnak, sok olyan jellemzővel, ami a városok sajátsága:
- nagyobb népességcsoport állandó lakóhelyéül szolgáltak
- a népesség viszonylag kis helyre koncentrálódott
- a megélhetés alapját a földművelés képezte
- már képesek voltak többlettermelést előállítani
- vallási normák szabályozták a helyi társadalom életét
- lakóik távolsági kereskedelmet folytattak
Az igazi város megjelenése:
Az igazi városok prototípusaiktól nem csak nagyobb népességszámukban és többlettermelő képességükben különböztek, hanem az ebből fakadó komplexebb, tagoltabb társadalmukban is. E nagyobb népesség már magasabb színvonalon élt. Megjelent az írás tudománya és a művészet, vagyis a város megjelenésével kezdetét vette a civilizáció kialakulása.
Megjegyzés küldése