A környezetvédelem egy társadalmi tevékenység, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben (saját maga által) okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányul. A környezetvédelem éppen ezért nem azonos a természetvédelem fogalmával, bár a két tevékenység között jelentős átfedés van. A természetvédelem célja a bioszféra állapotának, működőképességének, biológiai sokféleségének, valamint ezzel összefüggésben a élőhelyeknek és a természeti tájnak a megőrzése, károsodásainak megelőzése, mérséklése vagy elhárítása.
A problémák felismerésével együtt megszületett a környezetvédelem fogalma, az igény szűkebb és tágabb környezetünk, Földünk védelme iránt. A környezetvédelem definíciója Kerényi Attila nyomán: Környezetvédelem alatt olyan tevékenységi rendszert értünk, amelynek célja a bioszféra megőrzése oly módon, hogy környezetünket, és magát az embert is megóvjuk mindenfajta emberi tevékenység szennyező és pusztító hatásától. Emellett mesterséges környezetünket úgy kell alakítanunk, hogy az harmóniában legyen a természeti környezettel, valamint a gazdasági tevékenységek végzése során tekintettel kell lenni az élő rendszerek tűrőképességére, amelyet a tevékenység során nem haladhatunk meg. Ezeknek a céloknak az eléréséhez összehangolt cselekvésre van szükség, amelynek legfontosabb színtere a gazdaság.
Több fontos terület azonban nem tartozik a gazdasághoz. A tudományoknak ugyancsak nagy szerepe van a környezeti problémák megoldásában, és legalább ilyen fontos a környezetvédelmi oktatás-nevelés, a környezetvédő tudat kialakítása, hiszen a belső indítékok által motivált környezetvédő cselekvés hatékonyabb a külső kényszer hatására végrehajtott cselekedeteknél. Ennek ellenére természetesen szükség van a környezetvédelem kényszerítő eszközeire: törvényekre és jogszabályokra is. A környezetvédelmi tevékenységeket két fő csoportba sorolhatjuk: elméleti és gyakorlati cselekvésekre. Az elméleti (szellemi) szférába a tudomány és az oktatás, míg a gyakorlati szférába a gazdasági és fogyasztási tevékenységek tartoznak.
A GLOBÁLIS KÖRNYEZETI PROBLÉMÁK
Túlnépesedés, éhínség, városnövekedés A Föld népessége jelenleg meghaladja a 6 milliárd főt. A növekedés szempontjából a legkritikusabb a demográfiai ciklus 2. szakasza, amelynek jellemzője a járványok visszaszorításával párhuzamosan a halálozási ráta csökkenése, a születések magas száma, ami rendkívül gyors népességnövekedést eredményez. Jelenleg néhány ázsiai ország, valamint az afrikai országok többsége ebben a szakaszban tart, ami a Föld népességének megduplázódásához szükséges idő lerövidülését is maga után vonja. A duplázódási idő jelenleg kb. 30 év, azaz 2030-ra (a jelenlegi tendenciák változatlanságát feltételezve) a Föld népessége elérheti a 12 milliárd főt. A túlnépesedés a Föld eltartó képességének korlátozottsága miatt jelent igen súlyos problémát. A Föld eltartó képességére vonatkozóan különböző számítások láttak napvilágot, pl. Wester 1982-es számítása szerint, amelyben 2000 kalóriás napi energiaigénnyel számolt, a Föld eltartó képessége 2 milliárd fő. Jellemző, hogy ezek a számítások rendre alacsonyabb népességszámot eredményeznek, mint amennyi a Föld jelenlegi népessége. Meg kell azonban jegyezni, hogy az eltartó képességet új technológiák bevezetésével, új, ellenállóbb és nagyobb terméshozamú fajok (ld. zöld forradalom) alkalmazásával tovább lehet bővíteni.
Ennek ellenére igaz, hogy a Földön sohasem éhezett annyi ember, mint napjainkban. Jelenleg 1 – 1,2 milliárdra becsülik a hiányosan táplálkozók számát, és ebből 630 millió éhségszinten él. A túlnépesedési problémák először az ázsiai országokban, Indiában, Kínában, Pakisztánban jelentkeztek, jelenleg azonban Afrika az a kontinens, ahol a legtöbb éhező él. Az afrikai éhínség már a 70-es évek eleje óta visszatérő probléma, a Száhel-övezetet sújtó szárazság által eredményezett éhínségektől kezdődően.
Igazán hatékony megoldás a gazdasági fejlődés, a népesség tudatformálása, ill. annak átalakulása lehet. A túlnépesedés következménye a városrobbanás. Az ebből fakadó gondok a túlnépesedéshez hasonlóan szintén a 3. világ országaiban jelentkeznek elsősorban, Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában. A probléma abból fakad, hogy a megélhetésért a városokba áramló népességgel a városi infrastruktúra fejlődése, az utak, a csatornahálózat, a lakásállomány stb. nem tud lépést tartani, ami a városok túlzsúfoltságát, szennyezettségét eredményezi. Ennek következménye a 3. világ országaira jellemző városperemi bódévárosok kialakulása (pl. Rio de Janeiro, Calcutta, Kairó stb.).
Energiaválság, nyersanyagok kimerülése A II. világháborúig fennálló gyarmati rendszer lehetővé tette a világ fejlett (gyarmattartó) országai számára, hogy nyersanyag- és energiaszükségletüket gyakorlatilag korlátlanul kielégíthessék. A gyarmati rendszer felbomlása azonban merőben új helyzetet teremtett, és a korábbi nyersanyag-ellátás átalakulása érezhetővé tette: a nyersanyag és az energia nem tartozik a korlátlanul rendelkezésre álló javak közé. Ez a felismerés az 1973/74-es olajválság hatására vált igazán akkut problémává, amikor a kőolajban gazdag közel-keleti államok az olaj árának drasztikus emelésével tovagyűrűző gazdasági válságot idéztek elő. Az első, majd a második (1978/79) olajválság hatására irányult rá igazán a figyelem a megújuló és a meg nem újuló energiahordozók kérdéskörére, az alternatív energiaforrások kutatására, valamint a meglévő, ismert készletek becslésére. A jelenleg ismert készletek és a jelenlegi felhasználás alapján a kőolaj 15-20, a földgáz 35-40, a kőszén 50, az urán 40 évre elegendő. Látható, hogy ezek a meg nem újuló, fosszilis energiahordozó-készletek meglehetősen végesek.
Ezen túlmenően további problémájuk, hogy elégetésük a légkört terheli, hozzájárul az üvegházhatáshoz, a globális felmelegedéshez. Az USA geológiai szolgálatának becslése szerint a kőolaj kitermelése 2040-ben tetőzik, ugyanakkor a britek előrejelzése alapján a kitermelés egy évtizeden belül eléri csúcspontját, 20 év múlva pedig már olajhiány lép fel. Az Egyesült Államoknak 15 év múlva olajszükségletének 90 %-át importból kell fedezni, ami előre vetíti az olajért vívott háborúk szaporodását.
Kimerülésük, ill. környezetszennyező hatásuk miatt a megújuló erőforrások jelentősége felértékelődött. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ún. megújuló erőforrások sem teljesen korlátlanul állnak rendelkezésre. A Föld vízkészlete, az óceánok, tengerek, tavak és folyók vize szennyeződésekkel terhelt, ami nem csupán az ivóvízként, de az energiaként történő hasznosítást is akadályozza. A Föld nem minden területe alkalmas a megújuló energiaforrások hasznosítására. A napenergia leginkább a napsütötte mediterrán, félsivatagi ill. sivatagi országok számára jelent megoldást, míg a szél energiájának hasznosításához közel állandó erejű és irányú szélre van szükség. A napenergia kihasználása Magyarországon töredéke a lehetségesnek, amit elsősorban lakásokban vízmelegítésként ill. fűtésrásegítésként lehetne számításba venni. Az ár-apály jelenség energiájának felhasználására azoknak az országoknak van lehetősége, amelyek olyan tengerparttal rendelkeznek, ahol az apály és a dagály közötti szintkülönbség jelentős, ami leginkább az óceánok partján jellemző. A geotermikus energia azokon a területeken aknázható ki gazdaságosan, ahol a geotermikus gradiens (100 m-re eső hőmérséklet-emelkedés) az átlagos 100 m/3 °C-nál magasabb
A legújabb kísérlet a megújuló energiaforrások terén a biogáz előállítása és felhasználása, amelyet különböző alapanyagokból (pl. élelmiszeripar maradékai, szelektált hulladék, gyorsan növő fák, energiafű, állati trágya stb.) lehet előállítani. A víz a feltételesen megújuló energiaforrások közé tartozik, ugyanakkor magyarországi viszonylatban is a legnagyobb potenciállal kecsegtető megújuló technológia, törpe vízierőművek révén. Az országban 30 %-al bővíthető a vízenergián alapuló áramtermelés. A termőképesség csökkenését eredményezi a talajerózió felgyorsulása is, ami elsősorban a trópusi, nagy csapadékú területeket sújtja. Emellett a nagyarányú erdőirtásokkal a légkör egyensúlya is megbomlik, hozzájárulva ezzel az elsivatagosodáshoz, a globális felmelegedéshez.
Üvegházhatás, globális felmelegedés A légkör a legkevésbé stabil környezeti elem, amelyben rendkívül összetett folyamatok játszódnak le. Éppen ezért igen nehéz annak megállapítása, hogy melyek azok a folyamatok, amelyek természetesnek tekinthetők, és melyek azok, amiket káros antropogén hatásnak tulajdoníthatunk. Az azonban bizonyos, hogy a fosszilis energiahordozók elégetése, az ózonréteget károsító gázok kibocsátása, az esőerdők kiirtása negatív hatásokat eredményez, amelyek a legoptimistább becslések szerint is felerősítik a természetben meglévő, negatív hatású folyamatokat (pl. a vulkánok CO 2 -kibocsátásának következményeit). Az üvegházhatás során a Napból érkező rövidhullámú sugárzás a légkörön áthaladva felmelegíti a földfelszínt, majd a felmelegedett földfelszín által kibocsátott hosszúhullámú sugárzás egy hányada a légköri összetevőkről és a felhőkről visszaverődik a Földre, megakadályozva ezzel a földfelszín lehűlését. Ennek hiányában a Föld átlaghőmérséklete a jelenlegi +14 °C helyett –20 °C lenne. Abban az esetben azonban, ha ez az ún. üvegházhatás fokozódik, ez a Föld átlaghőmérsékletének olyan mértékű növekedését (a jelenlegi CO 2 - kibocsátás mellett 2030-50-re a légkör CO 2 -tartalma megkétszereződik, ami 1,5-4,5 °C-os átlaghőmérséklet-növekedést okoz), vonja maga után, ami a sarki jégsapkák elolvadását, a világtenger szintjének emelkedését, a part menti területek víz alá kerülését, az Alpok gleccsereinek visszahúzódását eredményezi. Az üvegházhatás antropogén hatásra bekövetkező fokozódását az ún. üvegházhatású gázok mennyiségének növekedése eredményezi. 1997-ben írták alá a Kyotói Egyezményt (életbe lépés: 2005. február 16.), amit 123 ország ratifikált, amelyek összesen a kibocsátás 61 %-áért felelősek
Az Egyezmény az üvegházhatást előidéző károsanyag-kibocsátás drasztikus visszaszorítására tesz kísérletet. A probléma abban áll, hogy az egyezmények, követelmények általában a kívánságok szintjén megrekednek, nem utolsósorban a legnagyobb kibocsátók (pl. USA) ellenállása miatt. A Kyotoi Egyezmény alapot ad a kibocsátások nemzetközi kereskedelméhez (emisszió-kereskedelem), ami ugyanakkor a környezetvédelem ügyét pénzügyi problémává „degradálja”. A légkör jelenlegi állapota és a már napjainkban is érzékelhető éghajlatváltozás arra utal, hogy a „kyotói vállalás” már nem elegendő a káros folyamatok visszafordításához.
Savas esők A savas esők kifejezés egy, elsőként a 60-as években megfigyelt jelenséghez kötődik. Észak-Európában, Észak-Amerikában a tavak vizének kémhatása 5 pH alá csökkent, ami a halak kipusztulását okozta. Ezzel párhuzamosan figyeltek fel a csapadék kémhatásának savassá válására, ami káros hatást eredményez a növényzetben, a talajban, az épületekben. A savas esők egyfajta savas ülepedések. A savas ülepedéseknek száraz és nedves típusát lehet megkülönböztetni, a száraz ülepedés során az alacsony kémhatású részecskék nem érintkeznek a vízzel, míg nedves ülepedéskor a részecskék csapadék formájában kerülnek a felszínre. A savas kémhatást eredményező anyagok szulfátok és nitrátok, amelyek elsősorban az ipari termelés hatására kerülnek a légkörbe. Ennek következtében a savas esők problémája a legkorábban és a legnagyobb arányban az iparvidékek környezetében (pl. Ruhr-vidék, Szilézia, Nagy-tavak) jelentkezett, ill. jelentkezik. Megfigyelték, hogy az esők kémhatása 20 év alatt átlagosan 1,5-del lett alacsonyabb, ami miatt a növények hamarabb hullatják le a lombjukat, nem készülnek fel a télre, valamint a talaj is jelentősen savanyodik. A növények közül a fenyők reagálnak legérzékenyebben a káros hatásokra, ami Európa és Észak-Amerika hegyvidékein követhető leginkább nyomon.
Ózonréteg elvékonyodása
Az ózon a Föld légkörében két helyen található. Egyrészt beszélhetünk ún. felszínközeli ózonról, ami elsősorban a közlekedés káros hatásaival hozható összefüggésbe, és szennyezőanyagnak minősül. Másrészt az ózon megtalálható a magas légkörben, ahol rendkívül fontos szerepe van, és elvékonyodása igen káros következményekkel (pl. bőrrák, szürke hályog, vakság kialakulása) jár. A Föld sztratoszférájában található ózon kiszűri a Napból érkező káros ultraibolya sugárzást, ebből következően mennyiségének csökkenésével egyre kevésbé képes ezt a funkciót betölteni. A sztratoszféra ózonrétegének elvékonyodását elsőként az 1980-as években, műholdak adatai alapján észlelték, az Antarktisz felett. Mivel elsőként csak az Antarktisz felett tapasztalták a jelenséget, ebből származott a tulajdonképpen téves „ózonlyuk” elnevezés. Az ózont a különböző, ipar által kibocsátott gázok károsítják, közülük is elsősorban a freonok. A freonok a hűtőgépgyártás és a spray-k gyártása és használata során kerülnek a légkörbe, ahol, mivel az ózonon kívül nem lépnek semmivel sem reakcióba, felhalmozódnak, és az O 3 -molekulák bomlását eredményezik. Másrészt társadalmi jelenség, az érintett területek társadalmának tevékenysége közrejátszik az elsivatagosodásban. A fokozott igénybevétel és a kedvezőtlen időjárási körülmények a termőföldek pusztulását eredményezték, ami súlyos éhínségeket vont maga után.
A szárazodás Magyarországon is megfigyelhető, elég itt az utóbbi évek csapadékszegény időszakaira, a talajvízszint drasztikus csökkenésére utalni, ami elsősorban az alföldi területeken
való felhasználásukat is gátolja. A vizeket egyrészt közvetlen szennyeződések érik (pl. városok szennyvizének tisztítás nélküli folyókba engedése, olajtankerek katasztrófái, iparvidékek szennyező hatása), másrészt közvetett úton, elsősorban a talajon keresztül szennyeződnek felszín alatti (talajvíz, rétegvíz, karsztvíz) vizeink. Talajszennyezés, talajpusztulás A fent említett szennyeződések nem csupán a vízkészletet, hanem a talajokat is érintik. Az illegális hulladéklerakók, a nem megfelelő hulladéktárolók, a csővezetékek érülései súlyos szennyezést eredményeznek, amit a szándékos környezetkárosítások (ld. Öböl-háború) tovább súlyosbítanak. A talajok elszennyeződése meggátolja azok termőföldként történő hasznosítását.
