Az önazonosságunk nem azonos a személyi igazolványban rögzíthető adatokkal. Mi európaiak, magyarok vagyunk. Mindenki lakik valahol, tehát városi, falusi, kispesti, győri stb. Van, aki vallásos, van, aki nem. Az önazonosság (identitástudat) az egyén tudata arról, milyen nemhez, nemzethez, valláshoz, régióhoz tartozónak érzi magát. E tudatforma lassan alakul ki az emberekben, a felnőtté érlelődés folyamatában. Azt, hogy milyen állam polgárai vagyunk, vagy melyik település lakosai, örököljük. Azt azonban, hogy melyik kultúrához kötődünk, melyiket szeretnénk ápolni és magunkénak vallani, az egyének többnyire felnőtt korukban döntik el. Az állampolgárság adott dolog. Ám lehet valaki más állam polgára, mint ami az anyanyelve. A nyelvi-kulturális identitástudat azonban csakis az egyén meggyőződésén alapulhat, „magánügy”. Ő és csakis ő döntheti el, vajon melyik nyelvi-kulturális közösséghez tartozik.
A demokratikus társadalomban mindenki maga döntheti el vonzódásait és azt, milyen értékekhez óhajt alkalmazkodni. Ha valaki másképpen cselekszik, mint amit a belső lelkiismerete diktál, lelkifurdalást érez. Ezért sem szabad senkit arra kényszeríteni, hogy akarata ellenére elhagyja ősei hitét, nyelvét.
Az anyanyelvi kultúra, az anyaország történelme sokakat akkor is hűségre ösztönöz, ha nem a szomszédos államokban élő kisebbségi magyar, hanem hazájától sok ezer kilométerre él, mert vagy ő, vagy a szülei emigráltak. A jogos nemzeti büszkeség azonban sohasem nézi le más nemzetek történelmét, kultúráját. A modern ember bátran lehet többes identitású, például párizsi zsidó magyar, vagy washingtoni protestáns magyar. Nyilvánvaló, hogy még a választott sportklub iránti rokonszenvet sem cseréli fel senki szívesen erőszak hatására. Az identitástudat az ember belső ügye. A fiatalok identitástudatának kialakításában sokat segít, ha törődnek szülőföldjük hagyományaival, és tenni is hajlandók a jó hagyományok ápolása érdekében.
Most kezd újraéledni egy kedves, régi szokás, a lokálpatriotizmus. Az érzelmi kötődés a helyhez, ahol élünk, áldozatos munkára, például a műemlékek megszépítésére ösztönzi a település lakóit. Akinek közösségi célja van, sokkal könnyebben azonosul saját szerepeivel, hisz számtalan visszajelzést kap társaitól, hogy milyennek tartják őt.
Az emberek többféleképpen ítélik meg a társadalmi jelenségeket, és vélekedésükben az egyik legfontosabb elem az a tény, hol nevelkedtek fel. Fontos tehát a lakcím: európai, magyarországi, városi vagy falusi ember valaki. Ám ez még kevés. Az emberek identitástudatát kulturális hatások alakítják. Ebbe beletartozik a családi hagyomány éppen úgy, mint a vallási és nemzeti hagyományok. A viselkedéskultúra is beletartozik a kultúrák ember, kulturált társadalom fogalmába. A család értékközvetítő szerepe abban is megnyilvánul, hogy ezeket a normákat megtanítsák otthon a fiataloknak. A ma élő felnőttek egy részének identitástudata azért nem eléggé magabiztos, mert a régi rendszerben esetleg féltek attól, hogy kifejezést adjanak nemzeti, vallási, kisebbségi identitástudatuknak. Ezért is illeti meg igen nagy tisztelet azokat a magyar családokat, akik a diktatúrák idején is vállalták, hogy román, szovjet, csehszlovák, jugoszláv állampolgár létükre magyarnak érzik magukat. E történelmi tapasztalat a ma élő idős nemzedékekben mély nyomot hagyott.
Az emberek identitástudatát napjainkban nagymértékben befolyásolhatja a lakóhely, tehát az, hogy városi vagy falusi lakos valaki. Különösen a fővárosnak van nálunk nagy presztízse. Ennek oka az lehet, hogy Budapesten nemcsak számos kulturális létesítmény és kórház között választhatnak a lakosok, de munkahelyből is több lehetőség adódhat, mint kisvárosban vagy falun, ahol esetleg egyáltalán nincs sem termelő-, sem szolgáltatóipar. Újabban a városok társadalmában egyre inkább meghatározó a munkahelyhez való érzelmi ragaszkodás. Az emberek egy része nem arra büszke, mi a szakmája, hanem arra, hogy melyik sikeres, híres cég alkalmazottja. A fiatalabb korosztályokban a fogyasztói szokásokhoz (márkanév, zenekarok, sportklubok) való érzelmi kötődés is divatba jött. Néha a divatos viseletek alapján elkülönült fiatal csoportok rivalizálnak egymással, becsmérlő a véleményük egymás ízléséről.
A demokratikus társadalomban mindenki maga döntheti el vonzódásait és azt, milyen értékekhez óhajt alkalmazkodni. Ha valaki másképpen cselekszik, mint amit a belső lelkiismerete diktál, lelkifurdalást érez. Ezért sem szabad senkit arra kényszeríteni, hogy akarata ellenére elhagyja ősei hitét, nyelvét.
Az anyanyelvi kultúra, az anyaország történelme sokakat akkor is hűségre ösztönöz, ha nem a szomszédos államokban élő kisebbségi magyar, hanem hazájától sok ezer kilométerre él, mert vagy ő, vagy a szülei emigráltak. A jogos nemzeti büszkeség azonban sohasem nézi le más nemzetek történelmét, kultúráját. A modern ember bátran lehet többes identitású, például párizsi zsidó magyar, vagy washingtoni protestáns magyar. Nyilvánvaló, hogy még a választott sportklub iránti rokonszenvet sem cseréli fel senki szívesen erőszak hatására. Az identitástudat az ember belső ügye. A fiatalok identitástudatának kialakításában sokat segít, ha törődnek szülőföldjük hagyományaival, és tenni is hajlandók a jó hagyományok ápolása érdekében.
Most kezd újraéledni egy kedves, régi szokás, a lokálpatriotizmus. Az érzelmi kötődés a helyhez, ahol élünk, áldozatos munkára, például a műemlékek megszépítésére ösztönzi a település lakóit. Akinek közösségi célja van, sokkal könnyebben azonosul saját szerepeivel, hisz számtalan visszajelzést kap társaitól, hogy milyennek tartják őt.
Az emberek többféleképpen ítélik meg a társadalmi jelenségeket, és vélekedésükben az egyik legfontosabb elem az a tény, hol nevelkedtek fel. Fontos tehát a lakcím: európai, magyarországi, városi vagy falusi ember valaki. Ám ez még kevés. Az emberek identitástudatát kulturális hatások alakítják. Ebbe beletartozik a családi hagyomány éppen úgy, mint a vallási és nemzeti hagyományok. A viselkedéskultúra is beletartozik a kultúrák ember, kulturált társadalom fogalmába. A család értékközvetítő szerepe abban is megnyilvánul, hogy ezeket a normákat megtanítsák otthon a fiataloknak. A ma élő felnőttek egy részének identitástudata azért nem eléggé magabiztos, mert a régi rendszerben esetleg féltek attól, hogy kifejezést adjanak nemzeti, vallási, kisebbségi identitástudatuknak. Ezért is illeti meg igen nagy tisztelet azokat a magyar családokat, akik a diktatúrák idején is vállalták, hogy román, szovjet, csehszlovák, jugoszláv állampolgár létükre magyarnak érzik magukat. E történelmi tapasztalat a ma élő idős nemzedékekben mély nyomot hagyott.
Az emberek identitástudatát napjainkban nagymértékben befolyásolhatja a lakóhely, tehát az, hogy városi vagy falusi lakos valaki. Különösen a fővárosnak van nálunk nagy presztízse. Ennek oka az lehet, hogy Budapesten nemcsak számos kulturális létesítmény és kórház között választhatnak a lakosok, de munkahelyből is több lehetőség adódhat, mint kisvárosban vagy falun, ahol esetleg egyáltalán nincs sem termelő-, sem szolgáltatóipar. Újabban a városok társadalmában egyre inkább meghatározó a munkahelyhez való érzelmi ragaszkodás. Az emberek egy része nem arra büszke, mi a szakmája, hanem arra, hogy melyik sikeres, híres cég alkalmazottja. A fiatalabb korosztályokban a fogyasztói szokásokhoz (márkanév, zenekarok, sportklubok) való érzelmi kötődés is divatba jött. Néha a divatos viseletek alapján elkülönült fiatal csoportok rivalizálnak egymással, becsmérlő a véleményük egymás ízléséről.
Megjegyzés küldése