Friss tételek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filozófia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filozófia. Összes bejegyzés megjelenítése

A hipotézis és az elmélet

A hipotézis olyan következtetés, amelyben az előzmények vagy azok egyike hiányzik, de ezt a tudományos előrelátás pártolja.
Alapja az, hogy objektív feltételekre támaszkodik, azonban az az objektív tartalom nem teljes, mert vannak olyan tételek, amelyeknek igazságértékét nem ismerjük, mivel egyelőre nem bizonyítottak.

A hipotézis megalkotásának esetei:
a) ha nem világos a tárgyak, jelenségek közötti összefüggések magyarázata,
b) ha a jelen némely jellemzője alapján rekonstruáljuk a múlt képét,
c) ha a múlt és a jelen alapján következtetni akarnak a jövőben várható fejlődésre.

A hipotézis folyamatának fokai:
1. fok: a probléma megoldásához szükséges tényanyag gyűjtése és elemzése.
2. fok: a hipotézis megalkotása
3. fok: a hipotézis bizonyításához szükséges következtetések levonása
4. fok: a hipotézis bizonyítása

A hipotézis a bizonyítás által elméletté válik. Azonban előfordul, hogy sorsa másként alakul: módosul vagy elvetik.

A hipotézis felállításának és ellenőrzésének szabályai:
1.) A hipotézist egyértelműen kell megfogalmazni, ez az azonosság törvényére támaszkodik. Csak így kerülhető el az, hogy egymásnak ellenmondó hipotézisek szülessenek. Az egyértelműség érdekében minél kevesebb és minél egyszerűbb hipotézist kell felállítani. E szabály megsértéséből a hipotézis felcserélésének hibája következik.
2.) A hipotézisnek megalapozottnak kell lennie. Az alapot vagy az ellenőrzött tények, vagy az igazolódott tételek jelentik.

A hipotézisnek főleg a tudományos kutatásokban van nagy szerepe.

Bizonyítás és cáfolás

Ismereteink igaz voltát be kell bizonyítanunk, mert azok lehetnek igazak vagy hamisak. Így vagy az ismeretek igazságát vagy azok hamisságát kell kimutatnunk. e célra két logikai művelet áll rendelkezésünkre.
 bizonyítás
 cáfolás
Tulajdonképpen e két művelet egyet jelent: mindkettő bizonyítás, mert a cáfolás negatív bizonyítás.

A bizonyítás és cáfolás az az ítélettel végezhető logikai művelet, amelynek segítségével egy tétel igazságát, vagy hamisságát tárjuk fel. Bizonyítani mindig annak kell, aki állít és a tétel igazságát mutatja. Cáfolnia mindig annak kell, aki tagad és a tétel hamisságát mutatja ki.

Bizonyítani (cáfolni) nem kell mindent. Pl. a tényeket, axiómákat, közhelyeket. azonban kell akkor, ha megkérdőjeleződik a tétel igazságértéke.
A bizonyításnak és cáfolásnak mindig határozott célja: a igazság vagy hamisság kimutatása.
A bizonyításnak és cáfolásnak (formailag) meghatározott elemei vannak:
- Tézis (bizonyítandó vagy cáfolandó tétel). Ennek egyértelműnek, határozottnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Itt érvényesülnie kell az azonosság törvényének.
- Argumentumok vagy érvek (bizonyítékok). Ez sokféle lehet.

Érvek lehetnek: Nem lehet érv:
- tények,
- adatok
- oklevelek, okiratok,
- tudomány által bizonyított tételek
- axiómák stb. - nemtudásra való hivatkozás,
- hipotézis,űszemélyes érvelés,
- személyekre való hivatkozás

Nem lehet ellentmondás sem az érvek között, sem az érvek és a tudományok által már bizonyított tételek között. Itt érvényesülnie kell az ellentmondás elkerülése logikai törvényének.

Annyi érvet kell felsorolni, amennyi szükséges és elégséges is a tétel igazságának, vagy hamisságának a kimutatásához. Érvényesülnie kell az elégséges alap logikai törvényének.

Tudni kell, hogy az érvek összegyűjtése és felsorakoztatása még nem egyenlő sem a bizonyítással, sem a cáfolással.

- Demonstráció, vagyis maga a művelet, az érveknek (bizonyítékoknak) a logikai elrendezését; a közöttük összefüggések feltárását, megállapítását; a szükséges következtetések elvégzését. A következetésre vonatkozó szabályokat be kell tartani.
- Repetíció, a tézis megismétlése, de már bizonyított vagy megcáfolt jelleggel. E az utolsó mozzanat a bizonyításnak (cáfolásnak). Kimondjuk határozottan, hogy a tétel a felsorakoztatott érvek alapján szükségszerűen igaz vagy hamis. Itt a harmadik kizárásának logikai törvénye érvényesül, mert a tétel vagy igaz, vagy nem igaz, harmadik lehetőség nincs.

A bizonyítás (cáfolás) fajtái:
- Direkt, közvetlen bizonyítás, amikor magának a tételnek az igazát vagy hamisságát mutatjuk ki.
- Indirekt, közvetett bizonyítás, amikor a tételnek ellentmondó tételről mutatom ki, hogy lehetetlen, hogy igaz legyen. Ezáltal közvetetten bizonyítom, hogy az eredeti tétel igaz.

A közvetlen és a közvetett bizonyítás során alkalmazhatjuk az induktív, a deduktív, a traduktív következtetések bármelyik fajtáját.

Általános képlete:
Az „A” tétel igaz (vagy hamis)
ezt bizonyítják az a, b, c, d érvek
Tehát az érvekből szükségszerűen következik, hogy az „A” tétel igaz (vagy hamis).

A traduktív következtetés

Ebben az esetben a konklúzió (zárótétel) terjedelme ugyanolyan marad, mint a premisszák (ítéletek) terjedelme.

Következtethetünk:
- egyesről egyesre,
- részlegesről részlegesre,
- általánosról ugyanolyan általánosra.

(A traduktív következtetésben a premisszák száma lehet egy vagy több is.)
A szerint, hogy mi a következtetés alapja két fő fajtája van:
 Viszonykövetkeztetés
A tárgyak, dolgok, jelenségek közötti viszony nagyon sokféle (pl: mennyiségi, minőségi, időbeli, távolsági, térbeli stb.)
A következtetés alapját képező viszony milyensége nagyon fontos abból a szempontból, hogy:
- a következtetésünk biztosan igaz, minden megkötöttség nélkül,
- a következtetés csak akkor igaz, ha valamilyen megkötöttséggel párosul,
- a következtetés egyáltalán nem biztos, hogy igaz.
A viszonykövetkeztetés történhet:
a) egy ítélet (premissza) segítségével, lehet szimmetrikus és aszimetrikus.
általános képlete: a=b a=b
tehát b=a de ba

b) két vagy több ítélet (premissza) alapján, lehet tranzitív és antitranzitív.
általános képlete:
a=b-vel a
b=c-vel b
a=c-vel a
és c=a-val de c nem


 Analogikus következtetés
A következtetés alapja a tárgyak, dolgok, jelenségek közötti hasonlóság.
Általános képlete:
A : a, b, c, d, e
B : a, b, c, d, x
a=a; b=b; c=c; d=d valószínű: x=c

A valószínűség mértéke annál nagyobb:
- minél több tulajdonságban mutatom ki a hasonlóságot
- minél lényegesebbek a tulajdonságok,
- minél kisebb a különbség közöttük.

Az analogikus következtetés elősegíti a tanuló aktív részvételét az ismeretek megszerzésében, és önállóan vonhat le következtetést.

A tudományos kutatómunkában sokszor a hipotézisek megszületésének az alapját képezi az analogikus következtetés.

A deduktív következtetések.

Deduktív következtetés esetében mindig tágabb körű premisszából következtetünk a szűkebb körű konklúzióra. A konklúzió mindig szűkebb terjedelmű, mint a premisszák. (A deduktív következtetésben a premisszák száma általában kettő.)

A deduktív következtetés az általánosról az egyes felé következtetést jelenti. Nagyobb terjedelmű premisszából, szűkebb terjedelmű konklúzióhoz jutunk.
Fajtáját aszerint különböztetjük meg, hogy milyen ítéletek szerepelnek a premisszákban. (Három ítéletből állnak: két premisszából és egy konklúzióból [zárótételből]).

Fajtái:
a) Kategorikus deduktív következtetés. Mind a három ítélet benne kategorikus. Ezt a következtetést szillogizmusnak nevezzük.
A két premisszája:
- felsőtétel, nagy tétel vagy premissza maior. Ez mindig a legnagyobb terjedelmű, igaz ítélet,
- alsó tétel, kis tétel vagy premissza minor. Ez mindig a szűkebb terjedelmű premissza. (Lehet állító vagy tagadó).
Zárótétele vagy konklúziója:
- a felső tételnél szűkebb terjedelmű. Ha állító az alsótétel, akkor ez is állító, Ha tagadó az alsó tétel, akkor ez is tagadó.

b) Kondicionális deduktív következtetés. Egy ítélet, premissza van benne, mindig kondicionális, illetve feltételes ítélet.
- ha mind a három ítélet kondicionális, akkor tiszta kondicionális deduktív következtetés,
- ha csak a felső tétel kondicionális, az alsó tétel és a konklúzió kategorikus, akkor kondicionális-kategorikus deduktív következtetésről beszélünk.

c) Diszjunktív vagy szétválasztó deduktív következtetés.
- a felső tétel diszjunktív ítélet,
- az alsó tétel kategorikus (állító vagy tagadó),
- a konklúzió kategorikus ítélet. Ha az alsó tétel állító ez tagadó lesz, ha az alsó tétel tagadó, akkor ez állító lesz.

 A kategorikus deduktív következtetés szerkezetét vizsgálva a példából is könnyen felismerhető, hogy az három szerkezeti elemet (terminust) tartalmaz: pl.: Minden tő állóvíz. A Balaton tó. Tehát a Balaton állóvíz.

a) A konklúzió alanyát, melyet S-sel szokás jelölni (a példában „Balaton”);
b) A konklúzió állítmányát, melyet P-vel szokás jelölni (a példában „tó”);
c) Az ún. középső teminus-t, amely csak a premisszákban szerepel, a zárótételben nem. Ezt „terminus medius”-nak nevezték és M-mel szokás jelölni (a példában „állóvíz”).

A „középső terminus” (M) a kategorikus szillogizmusnak valóságos sarkpontja, lényegében ez közvetít a premisszák és a zárótétel között. Arisztotelész a „középső terminust” így határozta meg: „Középsőnek azt a fogalmat nevezem, amely maga is benne van egy másikban és elhelyezkedésénél fogva is középre, kerül.”
Arisztotelész meglátta a közvetítés döntő jelentőségét az ítéletalkotó gondolkodás, következtetés menetében. Felismerte, milyen lényeges szerkezeti elem a középső terminus a kategorikus szillogizmusban. Ezzel voltaképpen Arisztotelész vallotta, hogy a következtetés folyamat, nem pedig nyugvó és a tapasztalattól független eszmei alakulat.
Ha a szillogizmus egyes tételeiben betűkkel jelöljük az egyes terminusokat, megkapjuk a szillogizmus képletét: M – P
S – M
S – P

A terminusok elhelyezkedése természetesen a különböző kategorikus szillogizmusokban eltérő. Könnyen belátható, hogy a három terminusnak három tételben az elhelyezkedése nem akárhányféle lehet. Mindössze négy elhelyezkedése lehet a kategorikus szillogizmus terminusainak. A terminusoknak ezt a négy féle elhelyezkedését nevezzük a kategorikus szillogizmus figuráinak, alakzatainak.


I. II. III. IV.
M-P
S-M
S-P P-M
S-M
S-P M-P
M-S
S-P P-M
M-S
S-P

Az I-III. alakzat Arisztotelésznél már szerepelt, a IV. alakzat Galenus vezette be, ezért galenusi figurának is szokás nevezni. Az alakzatok megkülönböztetésének az ad bizonyos gyakorlati jelentőséget, hogy egyes alakzatokra speciális szabályok érévnyesek.

A kategorikus szillogizmus általános logikai szabályait négy csoportra osztható:
 A premisszák igazak, helyesek legyenek, sosem a hibás előzményből következik, hanem annak ellenére igaz.
 Egyszerű kategorikus szillogizmus csak három terminusa lehet. akinek nincs kellő gyakorlati ismerete, szaktudása adott esetben, az nem tudja észrevenni a hibát. Ide is vonatkozik Apáczai mondása: f’A pusztán logikus tisztán szamár”.
 A premisszák terjedelmére vonatkozó szabályok:
- a terminusoknak legalább olyan terjedelemben kell szerepelniük a zárótételben, mint a premisszákban.
- két egyes, vagy két részleges ítéletből nem lehet deduktív következtetést alkotni.
- a premisszákban szerepelnie kell egy általános vagy részleges ítéletnek.
Ezek a szabályok a deduktív jellegből következnek.
 A premisszák minőségére vonatkozó szabályok:
- két negatív ítéletből nem lehet deduktív szillogizmust alkotni.
- ha az egyik premissza negatív, a zárótétel is negatív, ha mindkét premissza pozitív ítélet, a zárótétel is pozitív.

A II. alakzat különös szabálya, hogy az egyik tételnek tagadónak kell lennie.
A III. alakzat különös szabálya, hogy az egyik premisszának és a zárótételnek részleges ítéletnek kell lennie.


 A kondicionális deduktív következtetések:
- Tiszta kondicionális deduktív következtetés esetében az ítéletek (benne a 2 premissza és a konklúzió is) kondicionálisat.
Általános képlete:
Ha S-P akkor S1-P1
ha S1-P1 akkor S2-P2
ha S-P akkor S2-P2

- Kondicionális kategorikus következtetés (állító és tagadó módozat.
Három ítéletből áll:
1. felső tétel (kondicionális ítélet),
2. alsó tétel (kategorikus ítélet) állító vagy tagadó
3. konklúzió vagy zárótétel (kategorikus ítélet), ha az alsó tétel állító, akkor a konklúzió is állító, ha az alső tétel tagadó, akkor a konklúzió is tagadó.

 Diszjunktív deduktív következtetés
Három ítéletből áll:
1. felső tétel (diszjunktív ítélet)
2. alsó tétel (kategorikus ítélet) állító vagy tagadó,
3. konklúzió vagy zárótétel (kategorikus ítélet), ha az alsó tétel állító, akkor a konklúzió tagadó (állítva tagadó), ha az alsó tétel tagadó, akkor a konklúzió állító (tagadva állító).

A deduktív következtetéseknek leggyakrabban használt formája: a lerövidített következtetés. Tömörebbé teszi mondanivalónkat, megóv bennünket a bőbeszédűségtől.
Három tételből áll, de valamelyik tételt elhagyom. (Azt a tételt, ami magától értetődik, ami természetes, aminek a kimondása felesleges.)

A lerövidített következtetéseket mindig ki tudom egészíteni (egészíttetni) három ítéletre, illetve 3 tételre.

A deduktív következtetés speciális esete: összekapcsolt következtetés, lánckövetkeztetés. Ebben az esetben a három tételből álló következtetéseket láncszerűen összekapcsoljuk úgy, hogy ami az egyik következtetésnek a zárótétele, az egyben a következő következtetésnek a felső tétele lesz. Ezt a tételt nem mondjuk ki újra, hanem mindjárt a hozzákapcsolt következtetésnek az alsó tételével folytatjuk.

Az ítéletekkel végezhető műveletek. A fogalommal végezhető műveletek.

A fogalmak és az ítéletek a valóság egy-egy mozzanatát tárják fel. Ahhoz, hogy a valóságot mélyebben, igazabban megismerjük, újabb összefüggések feltárására van szükség. Ebben segít a gondolkodás másik fontos speciális művelete a következtetés.

A következtetés ítélettel végezhető logikai művelet, amelyben ítéleteket kapcsolunk össze logikailag (és nem mechanikusan), annak érdekében, hogy egy új ítélethez jussunk.
A következtetéssel a meglévő ismereteinket felhasználva, ezek alapján jutunk el új ismerethez.
A következtetés az összefüggések közötti összefüggést tükrözi. Vagyis a logikailag összekapcsolt ítéletek közötti összefüggést fejezi ki.

A következtetés szerkezeti elemei:
- premisszák vagy előzmények (azok az ítéletek, amelyeket logikailag összekapcsolunk a következtetés során, vagyis a meglévő ismeretek.
- konklúzió vagy záró tétel (az új ismeret, az új ítélet, ami azt az új összefüggést fejezi ki, amihez eljutunk a következtetés során.

A következtetés fajtái:
1.) Aszerint, hogy hány ítéletet kapcsolunk össze, vagyis hány ítéletből jutunk el az új ismerethez:
a) közvetlen következtetés, amikor egyetlen egy ítéletből közvetlenül következtetünk az új ítéletre, az új összefüggésre.
b) közvetett következtetés, amikor két vagy több ítéletből következtethetünk az új ismeretre, az új ítéletre.

2.) Aszerint, hogy az új ítélet, a konklúzió milyen bizonyossággal következik az előzményekből, a premisszákból:
a) szükségszerű, szolligisztikus következtetés, amikor az új ismeret a zárótétel szükségszerűen következik a logikailag összekapcsolt ítéletekből, a premisszákból.
b) nem szükségszerű következtetés, amikor az előzményekből, premisszákból nem következik szükségszerűen a konklúzió, a zárótétel.

A közvetlen és közvetett következtetések is lehetnek logisztikus és nem logisztikus következtetések.

A következtetések két fő fajtája:

I. Közvetlen következtetés
Egy premisszát (ítéletet) tartalmaz, és ebből közvetlenül következik a konklúzió (az új ítélet).

Fajtái:
1) egyértelműségi következtetés. A konklúzió ugyanazt az összefüggést fejezi ki, mint amit a premissza tartalmaz.

Esetei:

a) megfordítás (amikor az alanyt és állítmányt felcserélem a konklúzióban).
b) átalakítás (amikor a premissza minőségét változtatom a konklúzióban. Az állító ítéletből tagadó ítéletet, a tagadó ítéletből állító ítéletet alkotok anélkül, hogy az ítélet értelme megváltoznék).
c) szembeállítás (amikor a megfordítás és az átalakítást egyszerre végzem el.

2.) logikai alárendeltségi (szubalternációs) következtetés
3.) mellérendeltségi (szubkontrárius) következtetés
4.) ellentmondásos következtetés
5.) ellentétességi következtetés

(lásd 7. tétel)

II. Közvetett következtetés
Két vagy több premisszát (ítéletet) tartalmaz, amelyeket logikailag összekapcsolunk, és ennek alapján vonjuk le a zárótételt, a konklúziót.
Fajtái:
- induktív következtetés
- deduktív következtetés
- traduktív következtetés

Induktív következtetés
Ebben az esetben mindig a szűkebb körű előzményektől (premisszáktól) haladunk a tágabb terjedelmű zárótétel (konklúzió) felé. A konklúzió mindig nagyobb terjedelmű, mint a premisszák (az összekapcsolt ítéletek).
Következtethetünk:
- egyesről részlegesre vagy általánosra,
- részlegesről általánosra,
- általánosról még általánosabbra.
(Az induktív következtetésben a premisszák száma általában több.)

A következtetés során a közös „nem” csoportjába tartozó fajokról megállapítjuk, hogy bizonyos tulajdonsággal rendelkeznek, és ebből azt a konklúziót vonjuk le, hogy a „nem” terjedelmébe tartozó minden faj rendelkezik a tulajdonsággal.
A szerint, hogy a közös „nem”-be tartozó fajok közül hányat vizsgálok meg, hány esetben állapítom meg, hogy rendelkezik ugyanazzal a tulajdonsággal, megkülönböztetünk:
 teljes induktív következtetést, ha minden faj esetében megállapítom, hogy rendelkezik a tulajdonsággal, és ezután vonom le a konklúziót és vonatkoztatom a „nem” teljes terjedelmére, hogy a „nem” minden tagja rendelkezik a tulajdonsággal. (A konklúzió biztosan igaz.)
Általános képlete:
S1-ben megvan P tulajdonság.
S2-ben megvan P tulajdonság.
S3-ban megvan P tulajdonság.
Csakis S1, S2, S3 alkotják S elemét.
Tehát minden S-ben megvan P tulajdonság.
 nem teljes induktív következtetést, ha a közös „nem”-be tartozó fajok közül csak néhány esetben vizsgálom meg és állapítom meg, hogy rendelkezik a tulajdonsággal, és ennek alapján kiterjesztem a „nem” teljes terjedelmére. (A konklúzió nem biztos, hogy igaz.)
Általános képlete:
S1-ben megvan P tulajdonság.
S2-ben megvan P tulajdonság.
S3-ban megvan P tulajdonság.
S1, S2, S3 nem meríti ki S nemét.
Minden S-ben megvan P tulajdonság.

A teljes induktív következtetés: előnye, hogy a zárótétel, a konklúzió biztosan igaz, mert a közös „nem” fogalom alá tartozó fajfogalmak mindegyikét számba vesszük. Mindegyik esetben megállapítjuk, hogy a közös tulajdonsággal rendelkezik és ezután vonjuk le a konklúziót. Hátránya, hogy nem mindig végezhető el (ha megszámlálhatatlan a közös „nem”-be tartozó fajok száma), ha viszont elvégezhető, akkor hosszadalmas (ha sok a közös „nem”-be tartozó fajok száma, de megszámolható).

A nem teljes induktív következtetés, ha a következtetés során a közös „nem” alá tartozó fajok közül csak néhány esetet vizsgálok meg. Ebben a néhány esetben megállapítom külön-külön, hogy rendelkeznek ugyanazzal a tulajdonsággal. Ennek alapján vonom le a konklúziót, amelyben azt fejezem ki, hogy a meg nem vizsgált fajok is rendelkeznek a közös tulajdonsággal.

a) Amennyiben lényeges jegy a közös tulajdonság, aminek a létét megállapítom, akkor biztosan igaz a nem vizsgált esetekre is. Ekkor tudományos induktív következtetésről beszélünk.
b) Amennyiben egyszerű tapasztalaton, megfigyelésen vagy felsoroláson alapul a következtetésem, akkor nem biztos, hogy a meg nem vizsgált esetekben is megvan a közös tulajdonság. A konklúzióm itt hamis is lehet. Ezt a népszerű induktív következtetésnek nevezzük.

A nem teljes induktív következtetés: előnye, hogy könnyen elvégezhető (néhány eset megvizsgálása után is levonhatjuk a konklúziót), ha lényeges jegy (ok-okozati összefüggés) alapján következtetünk, akkor a nem összes fajra (a megvizsgáltakra is) vonatkozik a tulajdonság. Hátránya és veszélye, hogy a meg nem vizsgált esetek között akadhat olyan, amire az általánosítás nem vonatkozik.

A népszerű, felsoroláson alapuló induktív következtetésnek speciális esete: az egyszerű reprezentatív adatfelmérés alapján végzett induktív következtetés.
Az élet számtalan területén alkalmazzuk. Az általánosítás érdekében:
- meghatározott csoportokat választanak ki,
- az írásbeli válaszokhoz a kérdéseket egyértelműen fogalmazzák meg,
- az általánosításhoz az alapvető kérdésekre kérnek választ,
- biztosítják az őszinte válaszadás feltételeit,
- a kapott válaszokat feldolgozzák, statisztikai (százalékos) kimutatást készítenek.
Ezen az alapon általánosítanak (ami magában rejti azt is, hogy meg nem kérdezettek mindegyikére nem vonatkozik).

Speciális logikai műveletek. A fogalommal végezhető műveletek

Speciális logikai műveletek:
1.) A fogalommal végezhető műveletek
A fogalmak rendszere a valóság alaposabb megismeréséhez vezet, amihez segítséget ad a fogalommal végezhető műveletek.
a) általánosítás az a fogalommal végezhető művelet, amellyel a fogalom terjedelmét bővítem, a tartalmát szűkítem. A fogalom tartalma és terjedelme között fordított arányosság van.
Határolás az a fogalommal végezhető logikai művelet, amellyel a fogalom terjedelmét szűkítem, a tartalmát bővítem. (Az általánosítás ellentétes művelete.)
b) Meghatározás vagy definíció: az a fogalommal végezhető logikai művelet, amellyel a fogalom tartalmát (lényeges jegyeit) feltárjuk.
A meghatározás formai szerkezetei elemei.
- meghatározandó fogalom (aminek a lényeges jegyeit feltárom, amire rákérdezek). Ennek mindig egyértelműnek kell lennie és nem lehet a meghatározás során más fogalommal felcserélni. Az azonosság törvénye érvényesül.
- a legközelebbi nem fogalom, genus proximun (ezt nem ugorhatjuk át, és nem cserélhetjük fel az „az” sócskával).
- egyedi megkülönböztető jegyek vagy differencia specifikák (ezek a leglényegesebb jegyek, amik a meghatározandó folyamatot minden mástól megkülönböztetik. Minden lényeges jegyet fel kell sorolni, a szükségesnél sem többet, sem kevesebbet

A szerkezeti elemek felsorolása nem jelent sorrendiséget, mert a szerkezeti elemek felcserélhetők.
A meghatározás fajtái:
Teljesség szempontjából (hogy a meghatározás tartalmazza-e mind a három szerkezeti elemet),
a) Teljes vagy reális meghatározás mind a három szerkezeti elemmel rendelkezik. Erre a meghatározásra vonatkozik mindaz, amit az előbbiekben már megismertünk.
b) Genetikus vagy származtató meghatározásnak az a fajtája, amikor a tárgy eredetére utalunk. A meghatározásban feltárjuk, hogy a meghatározandó dolog: -miből, -mikor, -miért, -hogyan jött létre. Mi a szerepe, rendeltetése, milyen összefüggései vannak. Tehát nem kész állapotot tükrözünk a meghatározás során, hanem kialakulásában, fejlődésében mutatjuk meg a tárgy egyedi megkülönböztető jegyeit. Minden szaktudományban, így a szaktárgyakban is fontos szerepe van.
c) Nominális vagy névleges meghatározásnak ez a fajtája nem teljes értékű, mert nem érinti a meghatározandó fogalom tartalmát (lényeges jegyeit), csak az elnevezését. Ha egy fogalmat jelölő szót felcserélünk egy annak megfelelő másik kifejezéssel, akkor nominális meghatározásról beszélünk. Leggyakoribb esete, ha egy idegen kifejezést felcserélünk egy közismert kifejezéssel. Arra kell ügyelni, hogy a kifejezés –amivel felcseréljük az eredetit – közismertebb legyen, mert ellenkező esetben nem mondunk a fogalomról semmit.

Bonyolultsági fok szerint megkülönböztetünk:
a) egyszerű meghatározást: a meghatározásnak az a fajtája, amikor csak egy szempontból tárjuk fel a fogalom tartalmát. Pl.: amikor csak egy teljes meghatározást végzek, mert az elegendő.
b) összetett meghatározást: ez a meghatározásnak az a formája, amikor több szempontból is feltárjuk a fogalom tartalmát. Pl.: veszünk egy nominális meghatározást, de a fogalom megértése szükségessé teszi, hogy genetikusan is meghatározzuk, esetleg egy teljes meghatározást is adjunk.

A meghatározást helyettesítő logikai eljárások
Minden nem tudunk vagy nem is lehet, vagy nem is szükséges definiálni. Vannak olyan logikai eljárások, amelyek segítségével a tárgyak tulajdonságait feltárhatjuk anélkül, hogy definiálnánk azokat.

Fajtái
 Megnevezés. Előfordul, hogy a tárgy neve már tartalmazza a tárgy tulajdonságát. Ilyenkor már tudjuk, hogy mi az.
 Megmutatás. A meghatározás helyett – adott esetben – sokkal célravezetőbb a tárgynak, dolognak, jelenségnek a megmutatása, vagy bemutatása. Ez sokféle formában történhet, és különböző érzékszerveket foglalkoztathat.
 Leírás. Az a meghatározást helyettesítő eljárás, amellyel a képzeletre hatunk. A tárgyat képszerűen tükrözzük. A lényeges tulajdonságok mellett a lényegtelen tulajdonságok is szerepet kapnak. Leírással a célunk az, hogy a tanuló minél színesebb formában képzelje el, tükrözze a tárgyat, dolgot, jelenséget.
 Jellemzés. A meghatározást helyettesítő eljárásoknak az a fajtája, amellyel nem a képzeletet, hanem a gondolkodást foglalkoztatjuk. A tárgyaknak, dolgoknak, jelenségeknek a főbb jellemvonásait tárjuk fel. (A főbb jellemvonásokat sok esetben csoportosítjuk is: külső és belső tulajdonságok, pozitív és negatív jellemzők.)
 Hasonlat. a meghatározást helyettesítő eljárásoknak az a fajtája, amellyel a tárgyat és a tulajdonságát úgy ismertetjük meg, hogy keresünk egy hasonló tárgyat vagy jelenséget, és ezt használjuk fel a tárgy, jelenség megismerésében. Ezt akkor alkalmazhatjuk eredményesen, ha az a másik tárgy már ismert. Ennek hiányában nem mondunk semmit a tárgyról.

c) Felosztás vagy divízió: a felosztás az a fogalommal végezhető logikai művelet, amellyel a fogalom terjedelmét tárjuk fel. (A fogalom terjedelmébe tartozó tárgyakat, dolgokat, jelenségeket egy bizonyos szempont szerint csoportokba soroljuk.) A felosztáskor mindig a faj és nem viszonyát tárjuk fel. A felosztásnak formailag három szerkezeti eleme van:
 felosztandó fogalom: az a fogalom, amelynek a terjedelmét feltárom.
 felosztás alapja: az a szempont, ami szerint a fogalom terjedelmébe tartozó tárgyakat, dolgokat, jelenségeket csoportokba sorolom. A szempontot világosan, egyértelműen meg kell fogalmazni, és a felosztás folyamán nem lehet a szempontokat összekeverni, mert zavaros lesz a felosztásuk.
 felosztás tagjai: a felosztandó fogalom terjedelmébe tartozó minden tárgy, dolog vagy jelenség, amelyeket egy megadott szempont szerint csoportokba besoroltam. A csoportokat a felosztandó fogalom fajfogalmai tükrözik. Meghatározó szerepet játszik a felosztásban felosztás alapja. Ez határozza meg a felosztás tagjainak számát és milyenségét. Egyszerre csak egy szempontból szabad elvégezni a felosztást. Ha megváltoztatjuk a felosztás alapját, vele együtt megváltoznak a felosztás tagjai is. Bonyolultsági fok szerint a felosztásnak két fő fajtáját különböztetjük meg.
- egyserű felosztás: ebben az esetben csak egyetlen egy szempontból végezzük el a felosztást.
- összetett felosztás: ebben az esetben több szempontból is feltárjuk az adott fogalom terjedelmét.

A felosztást helyettesítő logikai eljárások
Nem szükséges mindig a fogalom teljes terjedelmét feltárni egy megadott szempont alapján. Olykor elegendő a fogalom terjedelmébe tartozó tárgyak, dolgok jelenségek közül egyet kiemelni, vagy néhányat közülük felsorolni. Ez elegendő annak megtanulásához, hogy a fogalomban tükröződő lényeges jegyek, milyen tárgyakra vonatkoznak.
A felosztást helyettesítő logikai eljárásoknak három fajtáját alkalmazzuk:
 Példa. Ebben az esetben soha sincs felosztási alap. Egyetlen egy példa elegendő annak megmutatására, hogy a fogalomban tükröződő lényeges jegyet milyen konkrét dolgok tartalmazzák.
 Felsorolás. Nem tartalmaz felosztási alapot. Több példa említése szükséges annak bemutatására, hogy a fogalomban tükröződő lényeges jegyet milyen konkrét dolgok tartalmazzák. A felsorolást általában a stb. jelzéssel fejezzük be. Ezzel jelezzük, hogy a felsoroltakon kívül még más is tartozik a fogalom terjedelmébe.
 Kéttagú vagy dichotanikus felosztás. Ebben az esetben a fogalom terjedelmét – felosztási alap nélkül – két részre osztjuk. „A” fogalomban tükrözzük a fogalom terjedelmének egyik részét, „nem A” fogalomban tükrözzük a fogalom terjedelmének a másik részét.

A kéttagú felosztást akkor alkalmazzuk, ha az adott fogalom terjedelmének csak egy fajtájával foglalkozunk, de jelezzük azt is, hogy ezen kívül még más fajtái is vannak. A többi fajtát nem nevezzük meg, hanem az adott fogalomnak az ellentmondó viszonyban lévő fogalmában tükrözzük

A felosztásnak egyéb eljárásai, amelyeket alkalmazni szoktunk:

 Elrendezés. Akkor alkalmazzuk, ha egy témához tartozó gondolatokat, mondanivalót - valamilyen rendezési elv alapján – sorrendbe rakunk.
 Csoportosítás. Jelenti különböző dolgoknak csoportokba való elhelyezését.
 Elhelyezés. jelenti egy adott dolog helyének a feltárását, tükrözését egy adott rendszerben.

A felosztásnak egy speciális esete az osztályozás vagy klasszifikáció. Az osztályozás a felosztásnak az a speciális esete, amelynek során a leglényegesebb szempont alapján, többszörösen elvégzem a felosztást, egészen az utolsó fajfogalomig Az osztályozás eredményét írásban is (pl.: táblázatban stb.) jelenítem meg.

Az osztályozásnak két fajtáját különböztetjük meg:
 Természetes osztályozás. Ebben az esetben az osztályozás alapja (a leglényegesebb jegy) benne van a tárgyban.
 Mesterséges osztályozás. Ebben az esetben az osztályozás alapja valamilyen külső szempont, ami lehetővé teszi a fogalom teljes terjedelmében a gyors tájékozódást, eligazodást. Ezen az alapon készülnek a szótárak, lexikonok.

Logikai műveletek. Logikai alapműveletek

A gondolkodás – logikai szempontból – műveletvégzés. Ez nem cél, hanem eszköz. Két nagy műveletcsoportot különböztetünk meg; az egyszerűbb műveleteket alapműveleteknek, a bonyolultabbakat speciális műveleteknek nevezzük.

Logikai alapműveletek:

1.) Állítás és tagadás (tagadás tagadása)
a) Állítás az a logikai alapművelet, amellyel azt fejezzük ki, hogy a tárgy, dolog a valóságban létezik vagy valamilyen tulajdonsággal rendelkezik. (Lehet igaz is és hamis is.)
b) Tagadás az a logikai művelet, amellyel azt fejezzük ki, hogy a tárgy, a dolog a valóságban nem létezik, vagy valamilyen tulajdonsággal nem rendelkezik. (Lehet igaz is és hamis is.)
c) Tagadás tagadása egyenlő az eredeti állítással, annak a nyomatékos, megerősítő változata. (Ha igaz az állítás, akkor igaz a tagadás is, és hamis az egyszeri tagadás. Ha hamis az állítás, akkor hamis a tagadás tagadása is és az egyszeri tagadás.

2.) Azonosítás és megkülönböztetés = összehasonlítás
a) Azonosítás az a logikai alapművelet, amellyel a különbözőségben keressük, feltárjuk az azonosat, a megegyezőt. (A tankönyvek összefoglaló kérdései között sok ilyen található.)
b) Megkülönböztetés az a logikai alapművelet, amellyel az azonosságban keressük a különbözőséget.
c) Összehasonlítás az a logikai alapművelet, amikor egyszerre (egyforma jelenséggel) végzem el az azonosítás és megkülönböztetést. Ez a legnehezebb és legjobban gondolkodtató művelet. Itt nagyon jól kell ismerni az összehasonlítandó tárgyakat külön-külön is. Ki kell emelni (absztrahálni) a sokféle tulajdonságból, a megegyező és megkülönböztető jegyeket.

Az azonosítás és megkülönböztetés valójában nem választható ketté.
3.) Analízis és szintézis
a) Analízis az a logikai alapművelet, amellyel a tárgy egészét gondolatban részeire (nem fajtáira) bontjuk.
b) Szintézis az a logikai alapművelet, amellyel a tárgy részeit gondolatban egésszé egyesítjük. Általános kérdései: Mit alkotnak együtt…? Minek a részeit sorolom…? stb.

4.) Absztrakció és konkretizáció
a) Absztrakció az a logikai alapművelet, amellyel a tárgy lényeges jegyeit kiemeljük a többi közül. Minden fogalomalkotásnál végzünk absztrahálást, amikor a lényegtelen jegyekből kiemeljük a lényegest, sőt az absztrakt fogalmak esetében kétszeresen absztrahálunk: először amikor a lényegtelen jegyektől elválasztjuk a lényegeset; másodszor absztrahálunk, amikor magától a tárgytól is elválasztjuk a lényeges jegyet és egy önálló fogalmat alkotunk belőle.
b) A szintézis és konkretizáció meggyeznek abban, hogy mind a kettő egésszé egyesít, de különböznek is, mert a szintézis a tárgy részeit, a konkretizáció a tárgy kiemelt tulajdonságait egyesíti egésszé.

5.) Indukció és dedukció
a) Indukció az a logikai alapművelet, amellyel megkeressük, feltárjuk az egyesben a közös, általános tulajdonságot. A valóságban külön általános (az egyestől függetlenül) nem létezik. De miden egyes magában hordja a közös, általános tulajdonságot, és az ember éppen az indukció segítségével képes ezt megkeresni. Ennek következtében a gondolkodásunkban megjelenik az általános.
b) Dedukció az a logikai alapművelet, amellyel az általános, közös tulajdonságot visszavezetjük, ahhoz az egyeshez, amelyik azt magában hordja.

A logikai alapműveleteket a megismerés folyamatában általában nem elszigetelten, hanem együttesen használjuk. A különböző helyzetekben azonban hol az egyiknek, hol a másiknak van jelentősebb szerepe. A logikai alapműveletek a gondolkodás folyamatában születnek. Ezek nélkül nincs megértés.

Az ítélet. Az ítéletek közötti viszonyok

A fogalmak mellett a külvilág gondolati tükrözésének másik formáját az ítéletek alkotják. Ítéletek segítségével tudjuk feltárni fogalmak kapcsolatát, megmutatni, hogy ez a két sajátosság a valóságban bizonyos tárgyakban egy egységet képez

Az ítélet az az alapvető gondolati forma, amely a valóságban meglévő, vagy meg nem lévő összefüggéseket a fogalmak összekapcsolásával, vagy szétválasztásával állítja vagy tagadja.

Ítéletet a valóságban meglévő vagy meg nem lévő összefüggésekről alkotunk, tehát a tárgyak közötti összefüggéseket tükrözzük. Ha az összefüggés meglétét tükrözzük, akkor állítunk, ha az összefüggés hiányát tükrözzük, akkor tagadunk.
Ebből következik, hogy az ítéletnek van szerkezete, illetve vannak szerkezeti elemei:
 Az ítélet alanya a Szubjektum; jele: S. Ez az a része az ítéletnek, amiről az összefüggést állítjuk vagy tagadjuk. Kérdése: miről állítjuk az összefüggést?; miről tagadjuk az összefüggést?

 Az ítélet állítmánya a Predikátum; jele: P. Ez az az összefüggés, amit az alanyról állítunk vagy tagadunk. Kérdése: mit állítunk?; mit tagadunk?

 Copula vagy kötőszó, ami az ítélet minőségét fejezi ki. Ez két féle lehet:
a) est (van) vagyis az állítást kifejező kötőszó
b) non est (nem van, nincs) a tagadást kifejező kötőszó.

Logikailag
az állítást kifejező ítélet általános képlete: S est P;
a tagadást kifejező ítélet általános képlete: S non est P.

Az ítélet nyelvi kifejezője a mondat, de az ítéletet és a mondatot nem lehet azonosítani.
 Minden ítéletet mondattal fejezünk ki, de nem minden mondat fejez ki ítéletet, csak a kijelentő mondat állítja vagy tagadja határozottan az összefüggés meglétét, vagy nem létét.
 A ítélet és mondat szerkezete sem esik mindig egybe. Csak a tőmondatot esetében azonos a logikai alany a nyelvtani alannyal, és a logikai állítmány a nyelvtani állítmánnyal.
 Egy összefüggést, ítéletet nyelvtanilag többféle mondattal is kifejezhetünk.
 Az ítéletnek minden része lehet alany is és állítmány is, aszerint, hogy melyik részéről állítjuk vagy tagadjuk az összefüggést.

Az összefüggéseket többféle ítéletfajtával fejezhetjük ki:

1.) Terjedelem szempontjából, vagyis aszerint, hogy az összefüggés az alany köréből csak egy dologra vagy néhányra, vagy mindenre vagy a legnagyobb terjedelmére vonatkozik, megkülönböztetünk:
a) egyedi ítéletet (egy dologra vonatkozik a összefüggés),
b) részleges ítélet (az alany körének csak egy részére vonatkozik az összefüggés);
c) általános ítélet (az alany terjedelmének teljes körére vonatkozik.
A legnagyobb terjedelmű ítéletek az axiómák.

2.) Tartalom. Minőség vagy copula (kötőszó) szempontjából, vagyis aszerint, hogy állítást vagy tagadást fejez ki az ítélet, megkülönböztetünk:
a) állító ítélet, amely az összefüggés meglétét fejezi ki,
b) tagadó ítélet, amely az összefüggés meglétét fejezi ki.
Az állító és tagadó ítélet is lehet igaz vagy hamis.

Igaz állító ítélet (azt kapcsolja össze a gondolkodásban, ami a valóságban is összetartozik).
Hamis állító ítélet (azt kapcsolja össze a gondolkodásban, ami a valóságban nem tartozik össze).
Igaz tagadó ítélet (azt választja szét a gondolkodásban, ami a valóságban sem tartozik össze.
Hamis tagadó ítélet (azt választja szét, ami a valóságban összetartozik).

Nem az dönti el az ítélet igazságát vagy hamisságát, hogy állítást vagy tagadást tartalmaz.

Minden ítéletfajta lehet állító és tagadó is. Tartalom és terjedelem szempontjából együttesen vizsgáljuk az ítéleteket, akkor a következő fajtáit különböztetjük meg:
 egyedi – állító ítélet,
 egyedi – tagadó ítélet,
 részlegesen állító „I” típusú ítélet,
 részlegesen tagadó ítélet „” típusú ítélet,
 általánosan állító ítélet „A” típusú ítélet,
 általánosan tagadó ítélet „E” típusú ítélet.

3.) Viszony vagy reláció szempontjából, vagyis aszerint, hogy az alanyhoz az állítmány határozottan, feltételhez kötötten vagy válaszhatóság alapján kapcsolódik, megkülönböztetünk.
a) Kategorikus ítéletet, amikor a tárgy és a jele, az alany és állítmány között az összefüggés határozottan fennáll, vagyis nincs meg.
b) Kondicionális vagy feltételes ítélet. Az állítmánynak az alanyhoz való tartozása, vagy elkülönülése valamilyen feltételhez kötött. Általános képlete: ha S-P, akkor S1-P1.

Abból a szempontból, ha a feltétel megvan és milyen módon kapcsolódik az alanyhoz az állítmány (a következmény) két fajtáját különböztetjük meg a kondicionális ítéletnek
 Az egyszerű kondicionális ítélet (ha megvan az alap és a következmény nem szükségszerűen) csak esetlegesen kapcsolódik az alanyhoz. A köznapi életben ezt gyakran alkalmazzuk.
 Alap-következmény ítélet (ha megvan az alap, akkor szükségszerűen a következmény is fennáll, akár akarom, akár nem).

4.) Diszjunktív vagy szétválasztó, vagylagos ítélet. Azt fejezi ki, hogy az alanyhoz több összefüggés tartozhat, vagy nem tartozhat. Ezt a vagy-vagy és a sem-sem szóval fejezhetjük ki. Általános képlete: S vagy P1 vagy P2 vagy P3.

Abból a szempontból, hogy a felsorolt lehetőségek hogyan kapcsolhatók az alanyhoz, a diszjunktív ítéleteknek két fajtáját különbözetjük meg:
a) Egyesítő vagy megengedő diszjunktív ítélet. Ebben az esetben, ha a felsorolt lehetőségek közül egy az alanyhoz tartozik, még a többi is hozzá tartozik.
b) Kizáró diszjunktív ítélet. Ebben az esetben, ha a felsorolt lehetőségek közül egy az alanyhoz tartozik, a többi nem tartozhat hozzá, ki van zárva.

5.) Módozat vagy modalítás szempontjából vagyis milyen módon (tényszerűen, lehetőség vagy szükségszerűség alapján) tükrözzük az összefüggést az alany és állítmány között, három fajtáját különböztetjük meg az ítéletnek:
 Tényítélet. Azt fejezi ki, hogy az összefüggés tényszerűen fennáll. (Azt fejezi ki, ami van.)
 Lehetőséget kifejező ítélet. Az alany és állítmány közötti összefüggés fennállásának lehetőségét fejezi ki. (Azt fejezi ki, ami lehetséges.)
 Szükségszerűséget kifejező ítélet. Az alany és az állítmány közötti összefüggés szükségszerűségét tükrözi. (Azt fejezi ki, ami szükségszerűen van, vagy szükségszerűen bekövetkezik.)

Az ítéletnek mindig azt a fajtáját kell használni, ami a valóságot hűen tükrözi. A valóság változásával az ítéletfajták változásának is be kell következnie. A lehetőséget kifejező ítéletet felváltja a tényítélet vagy a szükségszerűséget kifejező ítélet a valóság tükrözése során.

Az ítéletek közötti viszonyok

Az ítéletekben tükröződő összefüggések alapján összehasonlítható és összehasonlíthatatlan ítéletekről beszélünk.

Összehasonlítható két ítélet akkor, ha közöttük közös összefüggés van.
Összehasonlítható két ítélet akkor, ha bennük nem található közös összefüggés.

1.) Az összehasonlító ítéletek további csoportokra bonthatók:
a) összeegyeztethető ítéleteknek tekintjük azokat az ítéleteket, amelyek egyszerre igazak lehetnek:
- egyértelmű viszonyban van két ítélet akkor, ha ugyanazt az összefüggést tükrözi, de más oldalról. Logikai jele:





- alárendelő viszonyban van két ítélet akkor, ha az egyik ítéletben tükröződő összefüggés magában foglalja a másik ítéletben tükröződő összefüggést. Logikai jele:





- szubkontárius ítéletek kölcsönösen kiegészítik egymást. Logikai jele:





b) összeegyeztethetetlen ítéletnek nevezzük azokat az ítéleteket, amelyek kizárják egymás igazságát:
- mellérendelő viszonyban van két ítélet akkor, ha állítmányuk egy közös terminusnak van alárendelve. Logikai jele:










- ellentmondó viszonyban van két ítélet, akkor ha kölcsönösen tagadják egymást. Egyszerre nem lehet mindkettő igaz. Logikai jele:






- ellentétes viszonyban van, két ítélet akkor, ha tagadják ugyan egymás tartalmát, de nem zárják ki egy harmadik ítélet igazságának lehetőségét. Logikai jele:







Az ítéletek közötti viszonyok
Ítéletek közötti összefüggés kimutatására legalább két vagy ennél több ítéletre van szükségünk.
Az olyan ítéletek közötti viszonyok ábrázolására, amelyeknek alanyuk és állítmányuk megegyezik, de vagy a terjedelmük, vagy aminőségük, vagy a terjedelmük és minőségük is különbözik, a logikai négyzetet használjuk. Ilyen ítéletek:
„A” típusú ítélet – általánosan állító,
„E” típusú ítélet – általánosan tagadó,
„I” típusú ítélet – részlegesen állító,
„O” típusú ítélet – részlegesen tagadó.









Az „A” és „E” típusú ítéletek között ellentétességi viszony van. A két ítélet együtt igaz nem lehet. az alany körének teljes terjedelméről ugyanazt az állítmányt állítani és tagadni egyszerre nem lehet. (Itt az ellentmondás elkerülésének törvénye érvényesül.) Kivétel ez alól, a az eset, amikor az alany terjedelmébe egy dolog sem tartozik.

Az „I” és „O” típusú ítélet között szubkontrárius viszony van. A két ítélet együtt igaz lehet, de hamis nem lehet.

Az „A” és „I”, valamint „E” és „O” típusú ítéletek között alá- fölérendeltségi viszony van. A két ítélet együtt igaz is és hamis is lehet.

Az „A” és „O”, valamint „E” és „I” típusú ítéletek között ellentmondásos viszony van, a két ítélet együtt nem lehet igaz és nem lehet hamis sem. Itt a harmadik kizárásának törvénye érvényesül.

- Ellentétes viszonyban: két ítélet együtt csak hamis lehet, de igaz nem;
- Szubkontrárius viszonyban: két ítélet együtt csak igaz lehet, de hamis nem;
- alá- fölérendeltségi viszonyban: két ítélet együtt igaz is és hamis is lehet;
- ellentmondásos viszonyban: két ítélet együtt nem lehet igaz, és nem lehet hamis sem.

A gondolkodás logikai formái. A fogalom.

A fogalom a valóság megismerésének egyik alapformája, amelynek segítségével a tárgyak, jelenségek, folyamatok lényeges vonatkozásait tükrözzük vissza.
A fogalom (pl. a citrom fogalma) a tárgyak belső, lényeges, az észlelet és a képzelet a külső, felszíni tulajdonságait tükrözik vissza. A fogalom az érzéki anyag feldolgozása eredményeképpen, közvetve vonatkozik a megismerésen kívüli valóságra.
A fogalom az a gondolati forma, amely a valóság tárgyainak, jelenségeinek leglényegesebb jegyeit tükrözi általánosított formáiban.
A fogalomalkotás akkor eredményes, ha a tárgy vagy jelenség sokféle tulajdonsága közül a leglényegesebbet ki tudjuk emelni és ezt tükrözni tudjuk. A fogalom mint általánosított visszatükrözés, valamely osztályhoz tartozó egyes tárgyak közös és lényeges vonásait tükrözi vissza.
A fogalmakat szavak segítségével fejezzük ki. A fogalom és a szó között szoros kapcsolat van, de nem azonosíthatók.
Minden fogalmat szóval vagy összefüggő szócsoporttal fejezünk ki, de nem minden szó jelöl fogalmat.

 Egy szó két vagy több fogalmat jelöl: pl.: ég – fog – nyúl – fűz - tűz stb.
 Egy fogalmat két különböző szóval fejezhetünk ki: pl.: kurta-rövid, kutya-eb, burgonya-krumpli stb.
 Egy fogalmat sok különböző szóval fejezünk ki: pl.: kiabál, üvölt, ordít, kiált, rikácsol stb.
 Egy fogalmat összefüggő szócsoporttal fejezünk ki: pl.: Mátyás király fekete serege.

A fogalom alkotóelemei
1.) A fogalom tartalma a fogalomba tükröződő lényeges jegyek összessége.
2.) A fogalom terjedelme a fogalomban tükröződő tárgyak összessége, amikre a fogalom tartalma vonatkozik.

A fogalomban visszatükröződő tárgyak mennyisége alapján különbséget teszünk:
a) egyed az egy tárgyra vonatkozó fogalom terjedelme (pl. Debrecen)
b) osztály a több tárgyra vonatkozó fogalom terjedelme (pl. város)

Az osztályon belül különbséget teszünk nem (genus) és faj (species) között.
- Nemnek nevezzük az egy másik osztályhoz viszonyítva szélesebb terjedelmű osztályt.
- Fajnak nevezzük az egy másik osztályhoz viszonyítva kisebb terjedelmű osztályt.

A nem és a faj megkülönböztetése viszonylagos.
A fogalom tartalma és terjedelme egymással fordított viszonyban van.
A fordított viszony törvényének hatálya csak a nem és faj viszonyára terjed ki.
A fogalomalkotás szempontjából a tulajdonságok nem azonos értékűek.

A tárgy tulajdonságait csoportosíthatjuk:
- lényegtelen jegyek (ezek hozzá is tartozhatnak a tárgyhoz, meg nem is),
- szükséges, de nem elégséges jegyek (ezek már nem válaszhatók el a tárgytól, de még nem különböztetik meg a tárgyat a hozzá hasonlótól),
- leglényegesebb jegyek (nem válaszhatók el a tárgytól). A tárgyat minden mástól megkülönböztetik, azzá teszi a tárgyat ami, ami nélkül a tárgy nem létezik. A fogalomalkotáskor ezt a lényeges tulajdonságot, kiemeljük, vagyis absztraháljuk és ezt tükrözzük a fogalomban általánosított formában.

A lényeges tulajdonság vagy megvan a tárgyban, vagy nincs meg, és akkor éppen az lesz a lényeg, hogy hiányzik pl.: árva gyermek.


A fogalom fajtái:
 Terjedelem szempontjából a fogalmak lehetnek:
- egyedi fogalom,
- részleges fogalom,
- általános fogalom,
- kategóriák, legáltalánosabb fogalmak,
- fiktív fogalmak, üres osztályú fogalmak.

 Tartalom szempontjából a fogalmak lehetnek:
- pozitív és negatív fogalmak,
- konkrét és absztrakt fogalmak,
- osztó- és gyűjtőfogalmak,
- kategorikus és viszonyfogalmak.

 Terjedelem és tartalom szempontjából:
- nem fogalom,
- faj fogalom.

- Egyedi fogalmak
Egy tárgyat általánosító fogalmak, terjedelmükbe egyetlen egy dolog tartozik. A fogalomra tükröződő lényeges jegy egy tárgyra vonatkozik.
- Részleges fogalom
Ezeknek az elkülönítése viszonylagos, mert ugyan az a fogalom lehet általános is, és részleges is, aszerint, hogy nálánál nagyobb terjedelmű, vagy kisebb terjedelmű fogalomhoz viszonyítunk.
- Általános fogalom
Több tárgyat általánosító fogalom; terjedelmébe egynél több, de nem a legtöbb tárgy tartozik.
- Kategóriák
A legtöbb tárgyat általánosító fogalmak. Terjedelmükbe a legtöbb tárgy tartozik. A legnagyobb terjedelmű fogalmak. Minden tudománynak megvannak a maga kategóriái.
- Fiktív fogalmak, üres osztályú fogalmak, nullterjedelmű fogalmak
Ezeknek a fogalmaknak csak tartalmuk van, de terjedelmük nincs, azaz a valóságban nem található egyetlen egy dolog sem, a fogalomban tükröződő lényeges jegy vonatkozna. Ezt a fogalomfajtát előrevetítjük, vagyis anélkül alkotjuk meg, hogy a valóságból a tárgyról inger érne bennünket. A fiktív fogalmak addig maradnak fiktívek, míg a valóságban nincs egy olyan tárgy, dolog, jelenség, amire a fogalom tartalma vonatkozik. Ha egy tárgyra vonatkozik, akkor egyedi fogalommá alakul, aminek a terjedelme vagy megszámlálható, vagy megszámlálhatatlan.
- Pozitív fogalmak
A lényeges jegy az, hogy hiányzik a tárgynak a jegye.
- Konkrét fogalmak
A tárgy lényeges jegyét kiemeljük, de magától a tárgytól nem választjuk el.
- Absztrakt fogalom
A tárgy lényeges jegyét nemcsak a lényegtelen jegyektől, hanem magától a tárgytól is elvonatkoztatjuk. Kétszeresen absztrahálunk, külön fogalmat alkotunk.
- Osztályfogalom
A fogalomban tükröződő lényeges jegy vonatkozik a fogalom terjedelmébe tartozó minden egyedre.
- Gyűjtőfogalom
A lényeges jegy, ami a fogalomban tükröződik, nem mondható el külön-külön a tárgy részeiről.
- Kategorikus fogalmak
A tárgy és a belső tulajdonságának viszonyát tükrözzük. A tárgyról önmagában fogalmat alkotunk, nincs szükség külső kapcsolatára.
- Viszonyfogalmak
A tárgynak a külső kapcsolatát tükrözi.

Terjedelem és tartalom szempontjából
Nem-fogalom (fölérendelt fogalom) fajfogalom (alárendelt fogalom). Amit elmondhatok a nem-fogalomról, azt mind elmondhatom a fajfogalomról is, de megfordítva nem lehetséges. A nem-fogalom terjedelmébe beletartozik a fajfogalom terjedelme is, megfordítva nem igaz.

Minden fogalomnak megvan az ellentétes párja.
Lehet a fogalom:
 egyedi és általános,
 pozitív és negatív,
 konkrét és absztrakt,
 osztó és gyűjtő,
 kategorikus és viszony,
 nem- és fajfogalom

Ha egy fogalom az ellentétes párok valamelyikébe beletartozik, akkor az a fogalom még a többi pár valamelyikébe is besorolható.

Fogalmak közötti viszonyok
A valóságban a tárgyak, amelyekről fogalmat alkotunk, nem elszigetelten léteznek, hanem valamilyen kapcsolatban vannak egymással. Ezt a kapcsolatot, viszonyt tükrözzük a fogalmak közötti viszonyokkal.
Ha két fogalom terjedelme részben egybeesik, akkor azt mondhatjuk, hogy a két fogalom között keresztezési viszony van.

Fogalmak közötti viszonyok:
 
összehasonlító fogalom összehasonlíthatatlan fogalom
(Van közös jegyük, melyeknek alapján összehasonlíthatjuk a két fogalmat.) (Nincs közös jegyük, melynek alapján összehasonlíthatjuk a két fogalmat.)

Az összehasonlítható fogalmak lehetnek:
 
összeegyeztethető összegyeztethetetlen
(a két fogalom terjedelme nem zárja ki egymást) (a két fogalom terjeelmei kizárja egymást)
 két fogalom terjedelme teljesen egybeesik ekvivalens viszonyban vannak. Egyértelmű viszonya a logikai neve.

 Az egyik fogalom terjedelmébe belatartozik a másik fogalom terjedelme, de nem merítik ki azt, alá- fölérendeltségi viszonyban van a két fogalom.

 kijelentő – kérdő mondat (Egyetlen egy kijelentő mondan sincs, ami ugyanakkor kérdő mondat is lenne, és megfordítva sem lehetséget)

 Ellentmondásos viszonyban van a két fogalom akkor, ha az egyik fogalom tagadja a másik fogalom tartalmát, de nem állít semmi konkrétet. Ami az egyik fogalom terjedelmébe nem tartozik bele, azt a másik fogalom terjedelme teljes egészében magában foglalja.

 Keresztezési viszony (szub¬kont¬rárius), ha mindkét fogalom terjedelmében van olyan tárgy, ami beletartozik a másik fogalom terjedelmébe is. De mindkét fogalom terjedelmében van olyan tárgy is, ami nem tartozik a másik fogalom terjedelmébe, tehát a két fogalom terjedelme keresztezi, részben fedi egymást.

 Ellentétes viszony akkor áll fenn, a két fogalom között, ha a két fogalom terjedelme a közös nem-fogalmon belül a legtávolabbi tárgyak terjedelmét jelöli. (Az ellentmondásos és ellentétes viszony között az a különbség, hogy az ellentmondásos viszonyban csak tagadjuk a másik fogalom tartalmát, míg az ellentétes viszonyban a tőle legtávolabbit állítjuk.)

A gondolkodás logikai törvényei: a harmadik kizárásának törvénye és az ellenséges alap törvénye.

 Azonosság törvénye.
 Ellentmondás elkerülésének törvénye.
 A harmadik kizárásának törvénye, gondolkodásunk határozottságát biztosítja.

A kizárt harmadik, vagy harmadik kizárásának logikai törvénye azt mondja: két egymásnak ellentmondó gondolat közül, ha az egyik igaz, akkor a másik biztosan hamis, mert harmadik lehetőség nincs. Vagy az egyik igaz, vagy a másik igaz, harmadik lehetőség nincs.
Abban az esetben, ha egyértelműen, határozottan nem lehet eldönteni, hogy két egymásnak ellentmondó gondolat közül melyik az igaz, mert a valóság ezt nem teszi lehetővé, akkor a valóságnak megfelelően az is-is formulát alkalmazzuk.

A harmadik kizárásának logikai törvényét megsérthetjük és ezáltal nem tükrözzük helyesen a valóságot.

A logikai törvény megsértésének két formája:
a) ha az is-is formát ott alkalmazzuk, ahol csak a vagy-vagy formát lehet alkalmazni;
b) ha a vagy-vagy formát ott alkalmazzuk, ahol csak az is-is formula tükrözi a valóságot.

 Az elégséges alap törvénye, a megalapozottság biztosítja a gondolkodásunkban.

A törvény lényege: egy gondolatot érvényesnek, igazinak vagy hamisnak csak akkor fogadhatunk el, ha elégséges alapunk van az igazság, vagy hamisság kimutatásához.

Az elégséges alap azoknak a feltételeknek az összessége, amelyek szükségesek és elégségesek is az igazság, vagy hamisság kimutatásához.
A feltételeket két csoportba soroljuk:

1.) tapasztalati feltételek:
Ezek a feltételek általában valamelyik érzékszervünk segítségével jönnek létre és ezeket felhasználva adott esetben elegendőek is az igazság, vagy hamisság kimutatásához.

A tapasztalati feltételek nagyon fontos szerepet játszanak akkor, ha önmagunkban is elegendőek a gondolat érvényességének a megállapításának. Tanítási órákon a szemléltetés egy adott megállapítás igaz vagy hamis voltát is szolgálja.

2.) logikai feltételek:
A tapasztalati feltételek olyan általánosítások, szabályok, amelyekhez valamilyen következtetéssel már eljutottunk. Tudományok által már bizonyított tételek, axiómák, melyeket már bizonyítás nélkül igaznak fogadunk el.

A tapasztalati és logikai érveket együtt is alkalmazhatjuk egy gondolat igazságának vagy hamisságának kimutatásához.

A gondolkodás logikai törvényei. Az azonosság törvénye. Az ellentmondás elkerülésének törvénye.

Az objektív valóságban törvények léteznek.
A logikának mint tudománynak, az az egyik speciális feladata, hogy a maga kutatási területén feltárja az objektív törvényszerűségeket. Mivel a logika tárgya a gondolkodás, e téren állapította meg a legfontosabb összefüggéseket. Ezeket az összefüggéseket nevezzük a gondolkodás logikai törvényeinek.

 A gondolkodás logikai törvényei objektív törvények. Ha azonban a törvények ismeretében gondolkodunk, kevesebb hibát vétünk, gondolkodásunkat úgy irányíthatjuk, hogy az megfeleljen a helyes gondolkodás szabta követelményeknek. A gondolkodás a valóság megismerésére irányul.

 Ha a valóságban a tárgy nem változott meg, nem cserélődött fel más tárggyal, akkor a gondolkodásukban is így kell azt tükrözni.

A valóság törvényei alapján születnek meg a gondolkodás törvényei, a négy logikai alaptörvény:
1. Azonosság törvénye
2. Ellentmondás elkerülésének törvénye
3. A harmadik kizárásának törvénye
4. Elégséges alap törvénye

Az objektív valóság igaz tükrözése megköveteli, hogy gondolkodásunkban egyértelműek, következetesek, határozottak legyünk és gondolkodásunk megalapozott legyen. Ehhez a nyelvi formának is szerepe van, mert mindezt a nyelv segítségével tudjuk kifejezni.

Az azonosság törvénye: a gondolkodásunk egyértelműségét biztosítja.

Az azonosság törvénye kimondja, hogy : minden dolog a valóságban adott időben és adott vonatkozásban azonos önmagával, tehát a róla alkotott gondolatnak is azonosnak kell lennie önmagával és nem lehet azt felcserélni egy másik gondolattal.
Ne használjunk minden áron idegen kifejezést, még akkor sem, ha tudjuk a jelentését. Ha van magyar megfelelője, inkább használjuk azt.
Előfordul, hogy van, amikor feltétlenül használni kell az idegen kifejezéseket, mert a tudományos szint megköveteli, mert nincs magyar megfelelője, mert használata mindennapivá vált, vagy mert nyelvünkön nehéz röviden, egyértelműen kifejezni a fogalmat.
Az idegen kifejezések használata lehetetlenné teheti a megértést még akkor is, ha használja tudja azoknak a jelentését. Mindig fel kell mérni, hogy kikhez szólunk, és annak megfelelően kell a kifejezéseket használnunk.
Az egy jelentésű kifejezések általában nem zavarják az egyértelműséget.

Két vagy több jelentésű kifejezések használata már zavarhatja az egyértelműséget. Ilyen esetben úgy biztosíthatjuk az egyértelműséget, hogy a kifejezés használja, jelzi, hogy adott esetben ezt és ezt érti a kifejezésen, illetve, hogy milyen jelentésben használja azt.

Az azonosság törvényének megsértése.
Megsérthetjük az azonosság törvényét:
1.) Szándékosan, tudatosan
Azzal is számolni kell, ha a kifejezés, amit használunk a gyermek számára nem biztos, hogy ismert.

2.) Ismereteink hiányosságából fakadóan is megsérthetjük az azonosság törvényét. Ezt két formában fordulhat elő:
A/ A valóságban azonos dolgot a gondolkodásunkban ketté választunk és úgy kezeljük azokat, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. Ezt azon az alapon tesszük, hogy nem tudjuk, a két dolog egy és ugyanaz.
B/ A valóságban két különböző dolgot a gondolkodásomban teljesen azonosítok, és úgy kezelem őket, mintha semmi különbség nem lenne közöttük.

A valóság tárgyainak, dolgainak, jelenségeinek tükrözése során azt is figyelembe kell venni, hogy változnak, fejlődnek és ennek következtében - miközben azonosak maradnak önmagukkal - különbözővé is válnak önmaguktól.
A valóság tárgyainak, dolgainak, jelenségeinek tükrözése azt is jelenti, hogy minden dolog magában hordja a változás, fejlődés lehetőségét, ennek következtében képes arra, hogy önmagától különbözővé váljon.

Az ellentmondás elkerülésének törvénye: gondolkodásunk kö¬vetkezetességét biztosítja.
Az ellentmondás elkerülésének törvénye kimondja, hogy: két egymásnak ellentmondó gondolat ugyanabban az időben és ugyanabban a vonatkozásban egyszerre, együtt igaz nem lehet.
IGAZ LEHET AKKOR két egymásnak ellentmondó gondolat ha:
a) különböző időben, de azonos vonatkozásban hangzik el egy adott dologról a két egymásnak ellentmondó ítélet.
b) azonos időben, de különböző vonatkozásban hangzik el az adott dologról a két egymásnak ellentmondó ítélet.
c) Ha a valóságban fennáll az ellentmondás és a tárgyat ellentmondásosságával együtt tükrözzük.

Tehát a logikai törvény értelmében csak azonos vonatkozásban és azonos időben nem lehet egyszerre, együtt igaz, két egymásnak ellentmondó gondolat.
Ez a logikai törvény nem foglalkozik azzal, hogy az egymásnak ellentmondó két gondolat közül melyik az igaz. Azzal sem foglalkozik, hogy mi van akkor, ha két egymásnak ellentmondó gondolat közül az egyik igaz, akkor milyen lesz a másik.
Ez a logikai törvény csak arra figyelmeztet, hogy egymásnak ellentmondó gondolat ugyanabban az időben és vonatkozásban nem lehet egyszerre igaz. Gondolkodásunkban következetesnek kell lennünk. Ha egyértelmű kijelentést teszünk, akkor a további gondolatainknak is egyértelműen ezt kell tükrözniük.

Az ellentmondás elkerülésének logikai törvényét megsérthetjük:
1. Ha gondolkodásunkban közvetlen ellentmondás van: ez azt jelenti, hogy egy kijelentésünknek, a következő kijelentésünk mond ellent.

2. Ha gondolkodásunkban közvetett ellentmondás van: ez azt jelenti, hogy egy kijelentésünknek, az azt követő kijelentésekből levonható következtetés mond ellent. Ezt nehezebb felismerni és kiküszöbölni is bonyolultabb feladat.

3. A harmadik kizárásának törvénye

A gondolkodás szintjei. A gondolkodás és a tanulás összefüggései.

A megismerő gondolkodásnak logikailag nemcsak alkotó elemei (tartalom, forma), nemcsak alapvető tulajdonságai (igaz-hamis, helyes-helytelen), nemcsak nyelvi kifejezői (beszéd) vannak, hanem két alapvető fajtáját is megkülönböztetjük.

 A megértő gondolkodás:
Ez a tágabb értelemben vett gondolkodás. A megismerés alapját képei. Megértésen alapul. Magyarázó jellegű.
Folyamatát tekintve azt jelenti, hogy valakinek a gondolatát követjük, azt lépésről-lépésre megértjük és végül oda jutunk el ahová az eljut.
 a megértés nem azonos a tudással, de az igazi tudás alapja a megértés,
 a megértés nem egyenlő az egyetértéssel, de az igazi egyetértés alapja a megértés, és semmiképpen sem a szubjektív elemek.
Előadások vagy cikkek, jegyzetek olvasása is a megértő gondolkodást igényli.

 A problémamegoldó gondolkodás:
Ez a szűkebb értelemben vett gondolkodás. A megértő gondolkodás közben jelentkezik. Megértett ismeret nélkül nincs igazi probléma, csak álprobléma, kitalált probléma.
Jellegét tekintve: kételkedő, kutató-kereső, rácsodálkozó jellegű lehet.
Meghatározott folyamatban zajlik le, amelynek logikailag négy szakaszát különíthetjük el:
1. A probléma felmerülése és annak a precíz megfogalmazása,
2. A megoldás keresése,
3. A megoldás megtalálásának vagy lehetetlenségének a kimutatása,
4. A megoldás csiszolása, pontosítása.

A probléma felmerüléséhez lényeglátás szükséges.
A problémákat általában kérdés formájában fogalmazzuk meg, de nem minden kérdés fejez ki problémát.

A megoldás pontosítása, absztrahálása, konkretizálása a tanár közvetlen irányításával történik.

A gondolkodás és a tanulás összefüggései
Logikai szempontból a tanulásnak két alapvető formáját különböztetjük meg.

 Reproduktív tanulás:
A tanuló az új feladatot általa már ismert tanulási séma alapján oldja meg. Tehát csak a feladat új, a megoldási mód már ismert.
Ez a tanulásnak az alacsonyabb szintje, mert a megoldási módokra konkrét példákat kap a tanuló, és ezt kell alkalmaznia az új feladatra.

 Produktív tanulás:
A tanuló az új feladatot újszerűen oldja meg. A feladat is új, és a megoldási mód is új számára. Ez a magasabb szintje a tanulásnak.

Néhány tantárgy tanításában (nyelvoktatás) használjuk a tanulás ún. receptív (megértő) szintjét. (Pl. A szókincs tanításánál).

A szavak ismerete szempontjából kétféle szótudást szoktunk megkülönböztetni: receptív és produktív szótudást. (A különféle módszertanok a passzív, ill. aktív vagy receptív és produktív elnevezéseket is használják.)

A megismerés logikai folyamata. A gondolkodás tartalma és formája. A gondolat igazsága és a gondolkodás helyessége, gondolkodás és a nyelv.

Az emberiség történelme egyértelműen bizonyítja, hogy az embernek alapvető szükséglete, célja, törekvése a valóság megismerése. A megismerés folyamat jellegű. Nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez a folyamat két lényeges, egymástól elválaszthatatlan szakaszra bontható:
 Érzéki megismerés – a valóság közvetlen és egyedi formában való tükrözése.
Az érzéki megismerés nélkülözhetetlen a valóság megismerésében, de nem elegendő. Csak a lényegtelen, felszíni tulajdonságokat tükrözzük, de mégis nagyon fontos, mert ehhez kapcsolódóan kereshetjük a miért kérdésekre a választ, a dolgoknak, a jelenségeknek lényegét.
 Gondolati megismerés – a valóság közvetett és általánosított formában való tükrözése.
A gondolkodás segítségével képesek vagyunk a konkrét egyedi dolgoktól, jelenségektől elvonatkoztatni, általánosítani és így feltárni a dolgoknak, jelenségeknek a lényegét, a miért kérdésekre a választ megkeresni. E nélkül nincs igazi megismerés.
 a megismerés során egymagában egyik szakasz sem ad teljes értékű ismeretet a valóságról;
 általában az érzéki megismerés indítja el a gondolati megismerést;
 az iskolai munkában a szemléltetésnek mindig meghatározott célja van. A szemléltetéssel az érzéki megismerésre hatunk, de egyben meg kell indítanunk a gondolati megismerést is.
A megismerő gondolkodásnak két alkotó eleme van:
 A gondolkodás tartalma az objektív valóság megjelenése a tudatban. ezt minősíthetjük és ez lehet igaz vagy hamis, téves, nem igaz.
IGAZ a tudat, a gondolkodás tartalma akkor, ha a valóságot hűen tükrözi.
HAMIS, téves, nem igaz a gondolkodás tartalma, ha a valóságot nem annak megfelelően tükrözi.
A gondolkodás formájához úgy jutunk el, hogy időlegesen, feltételesen elvonatkoztatunk a gondolkodás tartalmától és keressük a gondolatok belső szerkezetében a közöset. Így jutunk el két alapvető gondolati formához: fogalomhoz és az ítélethez.
A fogalmakkal a valóság tárgyainak, jelenségeinek a lényegét, a lényeges jegyeit tükrözzük. Az ítélettel a valóságban meglévő vagy nem lévő összefüggéseket.
A gondolkodás formai oldala vagy helyes, vagy helytelen.
Helyes akkor a gondolat formája: ha a tárgyak lényeges jegyeit tükrözi, ha az összefüggéseket helyesen tárja fel; ha az okokat nem cseréli fel az okozattal; ha helyesen végzi el a logikai műveleteket; ha betartja a gondolkodás szabályait. Az állítás logikai műveletét végzi el.
Helytelen akkor a gondolkodás formai oldala: ha nem egyértelműen választja el a lényegtelentől; ha az összefüggéseket hibásan tárja fel; ha a gondolkodásban az okokat felcseréli az okozattal,; ha helytelenül végzi el a gondolkodás logikai műveleteit; ha megsérti a logika törvényeit és műveleti szabályait.
A gondolat igazsága és a gondolkodás helyessége:
Ahhoz, hogy logikailag igaz ismerethez jussunk tudni kell, hogy:
- a gondolkodás tartalma és formája elválaszthatatlanok egymástól;
- a gondolkodás tartalma (amit tükrözünk) lehet igaz vagy hamis (téves);
- A gondolkodás formája (ahogy tükrözzük) lehet helyes vagy helytelen.

Az ismerethez való eljutásban lehetséges:
1.) Igaz gondolati tartalomból indulunk ki és helyesen végezzük el a logikai műveleteket.
2.) Igaz gondolati tartalomból indulunk ki és helytelenül végezzük el a logikai műveleteket.
3.) Hamis gondolati tartalomból indulunk ki és helyesen végezzük el a logikai műveleteket;
4.) Hamis gondolati tartalomból indulunk ki és helytelenül végezzük el a logikai műveleteket.
Egyetlen egy esetben juthatunk igaz ismerethez, ha az igaz gondolati tartalomból indulunk kis és a logikai műveleteket is helyesen végezzük el.
Gondolkodás és a nyelv
A gondolati formának a külső megjelenési formája a nyelv. A kettő egymástól elválaszthatatlan, de nem azonos. Fontos, hogy a gondolati formát megfelelő nyelvi formában fejezzük ki. A nyelvi forma mindig helyesen jelölje a gondolati formát, és ezen keresztül igazán tükrözze a gondolati tartalmat.
A gondolatot ugyanaz a nyelv is többféleképpen fejezheti ki.
Nem szabad azonosítani a gondolati formát a nyelvi formával. A gondolati forma a gondolatok belső szerkezetét, a nyelvi forma a gondolatok külső burkát képezi.
A nyelvi kifejezés terén a mindennapi életben két végletes gyakorlattal találkozunk:
 Rövidített kifejezésmód (lakonikus beszéd) tömörségre törekszik. E kifejezésmód számos esetben problematikus, mert nehéz megérteni a mögötte rejlő gondolatot.
 Terjengős kifejezésmód (szószátyár beszéd). A gondolkodás a lényeg általánosítása, a dagályos, szószaporító, szőrszálhasogató beszéd a gondolkodásnak éppen erről a sajátosságáról tereli el a figyelmet.
A gondolkodásfejlesztés és a nyelvművelés és tanítás egyik alaptörvénye.
Világosan kell látnunk, hogy a cél az igaz gondolatok kifejezése, a helyes gondolkodás biztosítása. A helyes kifejezés a nyelv lehetőségeinek felhasználása az önkifejezésben.

A logika tárgya, eredete, kapcsolata a szaktudományokkal. A formális, a matematikai és a szimbolikus logika.

A logika a „logosz” többjelentésű görög szóból származik. Jelentése: gondolkodás, beszéd, szó. A logika kifejezést használjuk a tudomány megnevezésére is, annak a tudománynak a megnevezésére, amely a gondolkodást, mint az objektív igazság feltárásának eszközét vizsgálja és a gondolkodás törvényeit, formáit és műveleteit rendszerbe foglalja.
A logika az igaz, a helyes, a megismerő végső fokon a tudományos gondolkodás törvényeivel, formáival és műveleteivel foglalkozik. Ahhoz ad segítséget, hogy hogyan használhatja fel az ember a gondolkodását annak érdekében, hogy a valóságot igazán hűen tárja fel.
A szaktudományok tárgya a tőlük függetlenül létező valóság, a logikáé a gondolkodás. A logika a megismerés feltételeit vizsgálja, segíti az egyes tudományokat a valóság megismerésében, és a tudományok vívmányai alapján fejlődik.
A gondolkodással foglalkozik a pszichológia is, de más szemszögből vizsgálja a gondolkodást.
A logikai kutatás tárgya kizárólagosan a gondolkodás. A pszichológia a gondolkodáson kívül, amelynek egyike a gondolkodás, az érzelmeket és a cselekvést is vizsgálja.
A logika annak kutatását tűzi ki célul, hogy milyen feltételek, szabályok megtartása mellett válik a gondolkodás a világ hű tükrözésének eszközévé.

Tárgya a helyes-, a megismerő-, a tudományos gondolkodás.
Arisztotelész nevéhez fűződik a logika tudomány megteremtése. Arisztotelész a nagy filozófusok gondolatai közül kiválogatta azokat a nézeteket, amelyek az emberi gondolkodásra vonatkoztak. Rendszerbe foglalta és kiegészítette sok új ismerettel. Ezért mondjuk, hogy ő a logika atyja.
A formális logika a logikának az az ága, amely a gondolkodást a tartalomtól elvonatkoztatva vizsgálja, és csak a tartalom részeinek közös összefüggési módjait kutatja. A matematikai logika a matematika és a logika határtudománya. Tárgya lényegében azonos a logika tárgyával, tárgyalási módjára viszont matematikai módszerek alkalmazása jellemző. A logikai szimbólumok eredményei megfogalmazhatók szimbólumok nélkül, a köznapi nyelv szavaival is, csak nem annyira szabatosan, tömören és gazdaságosan.

Newcomb Theodore M. - A kommunikatív aktus


Feltevés: az emberek között folyó kommunikáció lényeges funkciója lehetővé tenné két vagy több egyén számára, hogy fenntartsák az egyidejű orientációt egymásra mint kommunikátorokra és a kommunikáció tárgyaira.
1. Koorientáció és az A-B-X rendszer
Kommunikatív aktus = egy megkülönböztethető ingerekből álló információnak a forrásból a befogadóhoz való továbbítása. Feltételezzük, hogy a megkülönböztethető ingereknek referensük van, felismerhető tárgy alakjában.
Legegyszerűbb kommunikatív aktus = egy személy (A) információt ad át egy másik személynek (B) valamiről (X). Szimbolikusan = A B-nek X-ről.

Orientáció fogalma = (attitűd): az érzéki és a kognitív tendenciákat egyaránt magába foglalja.

Egyidejű orientáció = (koorientáció): A orientációja B-re és X-re kölcsönösen függ egymástól. Tehát A - B - X rendszerként tekintendő.
Mit jelent ez? A és B, A és X, valamint B és X között fennálló definiálható viszonylatokat kölcsönösen összefüggőnek tekintünk. Ez a rendszer:
• Fenomenálisnak tekinthető: amely A vagy B életterében van jelen
• Objektívnek tekinthető: amelyek A és B viselkedésére vonatkozó megfigyeléseinkből kikövetkeztethetők.

Kimondjuk, hogy a rendszer adott állapotban van akkor, ha előfordul A B-nek X-ről valamilyen adott esete, s hogy ennek az előfordulásnak a következtében a rendszer valamilyen változást szenved (még akkor is, ha a változás nem egyéb, mint az előzőleg létező állapot megerősödése).


1. A orientációja X-re: amely magába foglalja az X-szel kapcsolatos attitűdöt is, amely arra mint megközelítendő vagy kerülendő (lejek és intenzitás által jellemzett) tárgyra vonatkozik, valamint a kognitív tulajdonságokat is (a hiedelmeket és a kognitív strukturálódást)
2. A orientációja B-re: pontosan a fenti értelembe. A félreértések elkerülése végett azt mondjuk, hogy pozitív vagy negatív vonzódás áll fen A vagy B mint személyek iránt, s kedvező vagy kedvezőtlen attitűd X-szel szemben.
3. B orientációja X-re
4. B orientációja A-ra

A és B közötti lehetséges hasonlóság- és különbségviszonyok:
• Dichotómiákat alkalmazunk e négy viszonylatra vonatkozólag.
Vagyis, A és B valamely adott X vonatkozásában, valamely adott időpontban attitűd és vonzódás szempontjából lehet:
• ösztön szinten hasonló (+ + vagy - - ) VAGY
• különböző (+ - vagy -+)
• kognitíve hasonló
• kognitíve különböző

Fokozatok:
A fokozatok esetében is egyszerű kettős tagolással dolgozunk, vagyis azt mondjuk hogy nagyobb mértékben hasonló, kisebb mértékben hasonló, stb.

Szimmetrikus viszonylat: ha A és B X-re való orientációiban kétoldali hasonlóságokat tapasztalunk.

További korlátozások:
• Kommunikatív aktuson most miden esetben csak verbális és személyes kommunikáció értendő
• A kommunikatív aktus kezdeményezését szándékosnak tekintjük
• Feltételezzük, hogy a "közleményt" vették, vagyis hogy a kommunikatív aktus megérkezett a szándékolt befogadóhoz, de e tekintetben már nem írunk elő semmiféle meghatározott pontossági fokot
• Feltételezzük hogy A és B ugyanannak a csoportnak a tagja, s hogy itt folyamatos a társulás.

Feltevés: a koorientáció az emberi élet lényeges része. 2 megfontoláson alapul:
1. ritkán fordul elő az, hogy A-nak B-re való orientációja (feltéve hogy mindketten képesek verbális kommunikációra) környezeti vákuumban lépjen fel (példa: szeretők) egyáltalán nem bizonyos, hogy akár legszemélyesebben orientált kommunikációik is mentesek mindennemű környezeti referenciától. Minél intenzívebben törődik egyik ember a másikkal, valószínűleg annál érzékenyebb az illetőnek a környezeti objektumokkal kapcsolatos orientációja.
2. Ritkán fordul elő az, hogy bármilyen - verbális kommunikációra képes - A-nak lényegileg bármilyen X-re való orientációja szociális vákuumban lépjen fel. Kevés olyan tárgy van, amely annyira privát volna, hogy egy ember ráirányuló orientációját ne befolyásolná mások orientációja. Különösen vonatkozik ez arra, amit "szociális realitásnak" neveznek: vagyis minél kisebb a lehetőség arra, hogy egy ember a saját feltevéseit e feltevések fizikai következményeinek megfigyelésével ellenőrizze, annál inkább hagyatkozik a szociális megerősítésre abba, hogy mi igaz és érvényes (elhiszem, hogy a kályha forró és nem nyúlok hozzá, kivéve ha teljesen hülye vagyok). Tehát gyorsabb vagy biztonságosabb próbaként gyakran elfogadjuk a szociális realitást. A szociális realitásnak egy jelentős része bele van építve magába a nyelvbe, amellyel a dolgokról kommunikálunk.

Röviden: szinte állandó emberi szükségesség, hogy orientálódjunk környezeti tárgyakra és egyidejűleg egy másik személyre is, aki szintén orientálódik ugyanezekre a tárgyakra.

Abban a mértékben, amelyben A-nak akár X-re, akár B-re való orientációja függ B-nek X-re való orientációjától, A-nak késztetése van arra, hogy befolyásolja B-nek X-re való orientációját és /vagy informálódjék erről az orientációról. Ennek pedig legáltalánosabb és rendszerint leghatékonyabb eszköze a kommunikáció.

2. Az orientáció szimmetriája
Vizsgáljuk: a posztulált A-B-X rendszeren belül milyen viszonylatok keletkeznek A-nak és B-nek X-re való orientációi között.
Feltevések:
• Bár a rendszer bármely adott pillanatban "nyugalmi állapotban" levőnek fogható fel, nem erők hiánya, hanem egyensúlya jellemzi.
• A rendszer bármelyik részének a megváltozása változást idézhet elő valamennyi többiben (1. ábra)
• A rendszerre ható erők viszonylag igen nagyok és tartósak, s így feszültségek működnek a preferált egyensúlyi állapotok irányában (ez nincs benne a modellben).

Abban a mértékben, amelyben A-nak X-re való orientációja függ B-nek X-re való orientációjától, A koorientációját megkönnyíti, ha saját X-re való orientációja hasonlít B-éhez.
A szimmetria előnye:
• Könnyű kiszámítani a másik viselkedését, minél hasonlóbb A és B kognitív orientációja, annál kevésbé van szükségük bármelyiküknek arra, hogy lefordítsa X-et a másik orientációjának terminusaiban, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy az ilyen fordításban hiba vagy tévedés csúszik be, s így annál kevésbé különböző és / vagy annál kevésbé téves bármelyikük koorientációja.
• Az ember érvényesítheti saját X-re való orientációját, minél hasonlóbb A és B orientációja, annál inkább megbízhat mindkét fél a saját kognitív és értékelő orientációiban.

Természetesen csekély szimmetriával vagy anélkül is lehetséges koorientáció, de a szimmetria nyilvánvalóan igen nagy mértékben megkönnyíti a koorientációt.

Mindezeket a feltevéseket a következő posztulátum alakjában fogalmazhatjuk meg:
• Minél nagyobb erők hatnak abba az irányba, hogy létrejöjjön A koorientációja éB és X vonatkozásában.
• Annál erősebben törekszik A a B-vel való szimmetriára X vonatkozásában és
• Annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy vagy több kommunikatív aktus eredményeképpen fokozódik a szimmetria.
A posztulátum második része:
Magába foglalja azt a lehetőséget, hogy A és B egyaránt módosítsa X-re való orientációját (bizonyos idő elteltével információ - továbbítóként és befogadóként szerepet cseréltek).

Ebből levezetett kijelentések:
1. olyan körülmények között, amikor akár a B-re, akár az X-re való orientáció egyaránt megköveteli a másikra való orientációt, akkor annál nagyobb erő keletkezik a koorientáció irányában, minél nagyobb B vagy X "vegyértéke", s így annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy fellép a szimmetria irányában ható késztetés, és hogy az létre is jön.

Kutatási eredmények:
1. Festinger, Thibaut, Schachter és Back: az a tény, hogy egy ember mennyire próbálja elfogadtatni valaki mással saját álláspontját, az illető iránti vonzódásától függ.
2. Második tanulmány: az összetartó csoporton belül a kommunikáció leggyakrabban a csoport a deviánsként észlelt tagjai felé irányul, egészen addig a pontig, amíg a deviánst szociometrikus értelemben el nem utasítják, s ezen a ponton túl a feléjük irányuló kommunikáció megritkul. A befolyásolást célzó kommunikáció gyakorisága függ a csoport vitatémája iránti érdeklődés fokától.
3. Festinger és Thibaut: az "egyöntetűség irányába ható nyomást" és a "homogén csoportösszetétel észlelését" változtatva, azt találta, hogy ilyen viták után az egyöntetűség értelmében bekövetkezett tényleges változás mindkét változótól függött. Bizonyos változások az egyöntetűség irányában bármilyen csoportban minden körülmények között bekövetkeznek.
4. Back: olyan kísérleti személyek, akik eredetileg eltérően értelmezték ugyanazt a dolgot, majd lehetőséget kaptak, hogy megvitassák a problémát egymás között, oly módon befolyásolták egymást, hogy ez közvetlenül függött kölcsönös vonzódásaiktól.
5. Közösségkutatások: csupán azt a feltevést igazolták, hogy a kommunikáció gyakorisága a vonzódástól függ. Mivel mindkét csoportban teljes volt a kapcsolatteremtési szabadság, ezt a feltevést kiválóan igazolták.
• (két főiskolai csoport tagjai között a barátválasztások mennyiben függnek össze a politikai attitűdökkel). Az attitűdkontinuum két szélső tartományában lévő diákok általában olyan barátokat választottak, akiknek attitűdjei hasonlított az övékéhez.
• Festinger, Schachter és Back: lakótelepi vizsgálat alkalmával megállapította, hogy a vonzódás mértéke és az attitűdkonformitás mértéke között +0,72 a korreláció.

Más empirikusan ellenőrizhető kijelentések:
• A hogyan ítéli meg saját és B-nek X-re vonatkozó álláspontja közötti szimmetriát. Ezeket az ítéleteket észlelt konszenzusnak nevezzük. A fenomenális A-B-X rendszeren belül a B-X szimbólum reprezentálja. Ez az ítélet:
• Nagymértékben determinálja valamilyen adott A B-nek X-ről valószínűségét, mert a szimmetriára való törekvést befolyásolja a fennálló szimmetria észlelése.
• Megerősíti, vagy módosít bármilyen választ, amellyel B reagál A B-nek X-ről. Ilyenformán az A-B-X rendszer folyamatossága függ az észlelt konszenzustól, amelyet független vagy függő változónak egyaránt tekinthetünk.
Annak a valószínűsége, hogy az objektív módon megfigyelhető szimmetria a kommunikatív aktusok következményeképpen fokozódjék, annál nagyobb, minél erősebb a vonzódás és minél intenzívebb az attitűd. Az észlelt szimmetria valószínűsége feltehetőleg szintén növekszik e változókkal. A szimmetriaítéleteket ugyanúgy, mint más ítéleteket, befolyásolják mind a "realitás", min az "önös" tényezők.
• A legfontosabb "realitás"-tényező a B-vel X-ről való kommunikáció gyakorisága, ez pedig, mint láttuk, a dolog tendenciáját tekintve a B-hez és az X-hez kötött vegyértékkel változik.
• "Önös" tényező: Minél erősebb a pozitív vonzódás B iránt, és minél intenzívebb az X-szel kapcsolatos attitűd, annál nagyobb a szimmetria irányába mutató kognitív torzítás valószínűsége.

Tanulmányok: a kísérleti személyek saját attitűdjei összefüggnek azzal, hogy milyennek látják valamilyen konkrét csoport egészének vagy valamely töredékének helyzetét.
1. táblázat
A kísérleti személy szerint Maga a kísérleti személy
Truman barát Truman ellenes
"Legközelebbi barátaim többsége"
Truman barát
Truman ellenes
Egyik sem
48
0
4
2
34
4
"A legtájékozatlanabb emberek"
Truman barátok
Truman ellenesek
Egyik sem
6
32
14
13
14
13

Ha elfogadjuk, hogy a hallgatók számára "legközelebbi barátaik" vonzóbbak, mint a "tájékozatlan emberek", ezek az adatok alátámasztják a vonzódási hipotézist.

Az észlelt szimmetria, ha független változónak tekintjük, nyilvánvalóan a szimmetria irányába törekvő kommunikáció egyik ösztönző determinánsa.
Festinger (egyöntetűség irányába ható nyomásra jellemző csoportok esetében): az a csoport tagjaira ható nyomás, hogy kommunikáljanak más csoporttagokkal valamilyen x-ről, egyenletesen nő aszerint, hogy a csoport tagjai kölcsönösen mennyire észlelnek nézeteltéréseket erről az X-ről.

Kommunikációs partner megválasztása: az az erő, amely az egyik csoporttagot arra készteti, hogy az x-ről a csoportnak egy bizonyos tagjával kommunikáljon, növekszik aszerint, ahogyan nézeteltérést észlel a csoportnak ezzel a tagjával, és csökken abban a mértékben, amelyben az illető nem a csoport tagjának észleli, illetve amelyben nem szeretné, hogy a csoport tagja legyen.

Valamely szimmetria irányába törekvő A B-nek X-ről valószínűsége több tényezőnek a függvénye:
• nevezetesen az észlelt diszkrepanciáé (vagyis fordított értelemben függ az észlelt szimmetriától), továbbá a
• B-hez kötött és az X-hez kötött "vegyértéké".

Példa:
• A megállapítja, hogy egy vonzó B másképpen vélekedik valamilyen fontos kérdésről, és megpróbálja létrehozni a szimmetriát oly módon, hogy elfogadtatja B-vel a saját álláspontját.
• A igyekszik megnyugtatni magát afelől, hogy B álláspontja nem tér el az övétől
• A információt ad B-nek X-ről
• Információt kér B-től X-ről.
Következtetés:
• A aszimmetriát észlelt, s hogy kommunikációja a szimmetria irányába törekszik.
• A szimmetria a kommunikáció eredménye
• Nincs olyan szociális jelenség, amely oly általánosan megfigyelhető volna, mint szabadon kommunikáló személyeknek az a törekvése, hogy hasonló módon orientálódjanak őket közösen érdeklő tárgyakra.
• A fokozódó szimmetria megjósolható: hiszen a kommunikáció következtében most már A és B is rendelkezik azzal az információval, amely addig csak A-nak volt a birtokában. B természetesen nem fogadja el vagy nem hiszi el feltétlenül az A által közölt valamennyi információt, de annak a valószínűsége, hogy ez történik, nemcsak A iránti vonzódásától, hanem X-szel kapcsolatos attitűdje intenzitásától is függ, hiszen hosszú távon minél fontosabb számára X, annál valószínűbb, hogy kerülni fogja a kommunikációt B-vel X-ről abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy B nem hisz neki.
• Ellentéte: nem minden kommunikáció irányul szimmetriára és a szimmetria sem feltétlenül a kommunikáció következménye, még ha a vonzódás erős és az attitűdök intenzívek is. Előfordul, hogy egymáshoz vonzódó emberek tovább kommunikálnak olyan kérdésekről, amelyekben továbbra sem értenek egyet.

Összefoglalva:
A kutatási eredmények alátámasztják azt a feltevést, hogy
• a szimmetriára irányuló késztetés,
• a szimmetria észlelése és
• a szimmetria tényleges megvalósulása függ
• az X-szel kapcsolatos attitűd intenzitásától és a
• B iránti vonzódástól.

Minthogy azonban igen könnyen találunk kivételeket, ez azt mutatja,
• hogy itt más változóknak is közre kell játszaniuk.

Kijelentéseink a legjobb esetben a ceteris paribus előfeltevésen alapulnak, nem tudják figyelembe venni azt a tényt,
• hogy a valamilyen adott X-ről való kommunikálás késztetésének valószínűsége A számára nem azonos minden potenciális B vonatkozásában, sem azt a tényt, hogy
• a valamely adott B-vel való kommunikálás késztetése nem azonos minden X esetében.

Ezért abból a feltevésből, hogy mind a szimmetriaára való késztetés, mind a szimmetria megvalósulása függ a valamely adott helyzetben működő koorientációs erők nagyságától, néhány további kijelentés levezetése következik.
A koorientáció dinamikája
Az előbbi kijelentések :
1. Heider "egyensúlyi állapotokkal" kapcsolatos elvét miszerint: ha ilyen állapot nem áll fenn, a részviszonylatok akció vagy kognitív átszervezés útján megváltoznak.
2. Horowitz és mások: az egyensúlyhiány állapotának következő lehetséges megoldását rögzítik:
• Az egyén módosítja az aktus jel "vegyértékét", hogy egyetértsen az aktorral
• Ennek a fordítottja
• Az egyén az aktust kognitíve elválasztja az aktortól, ennek következtében elviselhetővé válik a diszharmónia.
Itt:
• Az A által B-nek tulajdonított orientációkat egyenértékűnek tekintjük az A által B-nek Heider értelmében tulajdonított aktusokkal
• A szimmetriát pedig speciális egyensúlyi esetnek vesszük.
A fenomenális rendszerében:

Képlet Vagyis Példa (by Barbara)
+A:X A-nak pozitív az attitűdje X-szel kapcsolatban A mama (A) szereti a spenótot (X),
+A:B Pozitív módon vonzódik B-hez és a mama (A) szereti a gyerekét (B) is
-B:X Negatívnak észleli B-nek X-szel kapcsolatos attitűdjét A gyerek (B) utálja a spenótot (X)
+B:A B-nek A iránti vonzódását viszont pozitívnek. A gyerek (B) szereti a mamáját (A)

Ebben az esetben a Heider módszerhez hasonlóan három megoldási kísérlet lehetséges:
1. -A: X, a mama feladja és negatív lesz a viszonya a spenóttal
2. -A: B, a mama megutálja azt a rohadt kölyköt, mert az nem hajlandó megenni a spenótot.
3. kognitív szétválasztás.
• Mindez bekövetkezhet a B-vel való mindennemű kommunikáció nélkül
• Harmóniára (szimmetriára) irányuló kísérletek is felléphetnek a +B:X irányába törekvő kommunikáció révén (mamzi elmagyarázza, hogy a spenót milyen fincsi meg egészséges és a kölyök végre felfogja a dolgot). Ha kudarc lép fel:
• Kommunikáció nélküli három alternatíva is lehetséges
• A kommunikációt követő kompromisszum
• megeszi a spenótot, ha utána kap pudingot, mondjuk spenótosat
• egyetértenek az egyet nem értésben (a kölyök reménytelen, de az anyja is)

A szimmetria a koorientációnak nem nélkülözhetetlen, hanem csak megkönnyítő feltétele. Míg a szimmetria valószínűsége ceteris paribus függ a koorientáció igényétől, azt az elmélet nem írja elő, hogy valahányszor a koorientáció erős igénye fennáll, mindig fellépjen a szimmetria irányába tartó A B-nek X-ről. Az elmélet előírása értelmében ez annyiban, akkor és csak abban az esetben fordul elő, amennyiben és amikor ezáltal könnyebb lesz a koorientáció.

A koorientáció irányába ható erő természete, hogyan függnek össze a szimmetria ellen ható lehetséges erőkkel?
• Bizonyos fajta szituációs változó azoknak az erőknek a természetével függ össze, amelyek A és b érintkezésbe lépése révén állnak elő.
• Különösen fontos a kényszerű (erőltetett) és az önkéntes érintkezés ellentéte, valamint az, hogy az érintkezés tág vagy szűk közös érdeklődésen alapul-e.
• Ezek az erők valószínűleg befolyásolják, mekkora lesz X-nek az a tartománya, amelynek a vonatkozásában fellép a koorientáció igénye.
• A problémát minden jel szerint a következőképpen általánosíthatjuk: minél kisebb a vonzódás A és B között, a szimmetriára irányuló törekvés annál inkább korlátozódik azokra a konkrét X-ekre, amelyeknek vonatkásában az érintkezés feltételei megkövetelik a koorientációt.
• Példa: olyan mértékben, ahogyan a házasfelek között csökken a vonzódás, a szimmetriára irányuló törekvés mindinkább leszűkül azokra az X-ekre, amelyeknek vonatkozásában erre a személyes kényelem és a vagyontárgyak miatt szükség van.
Az előbb idézett tanulmányok egy része úgy vélte, hogy a kommunikáció gyakorisága függ a vonzódástól, de ez a kényszerű érintkezés feltételei között nincs feltétlenül így.

Ezzel a problémával két újabb elmélet foglalkozik:
1. Homans: itt az egyik csoportváltozója az "interakció" gyakorisága" (de ez nem teljesen azonos a kommunikációval)
• Ha két vagy több személy között nő az interakció gyakorisága, növekszik egymás iránti rokonszenvük és megfordítva, továbbá
• Minél gyakrabban lépnek emberek egymással interakcióba, fellép az a tendencia, hogy bizonyos szempontokból mind hasonlóbbá váljanak tevékenységeik és érzelmeik.
• Ez utóbbi korlátozása: hipotézisünk csak akkor érvényes teljes mértékben, ha az emberek szociálisan egyenlő felekként lépnek interakcióba, s munkafeladataik nem különböznek egymástól túlságosan.
Hangsúlyozza: a különféle kényszerjellegű erők milyen szorosan korlátozzák a vonzódás, az attitűdbéli hasonlóság és a kommunikáció közötti viszonylatokat.

2. Blake:
• Rámutat, hogy az ellenséges érzület nem tekinthető egyszerűen a pozitív vonzódás pszichológiai ellentétének, de azt javasolja, hogy Homans egyenes vonalú hipotézisét görbe vonalúval cserélje fel.
• Ha olyan nyomások működnek, amelyek összetartják egy csoport tagjait, a tagokat az interakció irányába terelő erők a pozitív és a negatív érzelmi állapotok közepette egyaránt nagyobbak lesznek, mint semleges állapotokban.
• 1. Szituációs változó: A koorientáció tekintetében fennálló igények feltehetőleg függnek az érintkezésre ható kényszerek természetétől és fokától, ilyenformán a kommunikatív aktusok, következményeikkel együtt, szintén függő viszonyban lesznek ezekkel a kényszerekkel.
• Egy másik szituációs változó azzal a ténnyel függ össze, hogy az előírt szerep differenciáció körülményei között előfordulhat, hogy a szimmetria inkább a "komplementaritás" alakját ölti, nem pedig az azonosságét. (pl. apa és fia, kommunikációt követően elfogadják ugyanazt a normát, amely más és más viselkedést ír elő a férfi és a fiú számára, egy pohár whiskyvel kapcsolatban. De a szimmetria irányában ható erő csak abban az értelemben van jelen, hogy ugyanazt a "kódot" kell betartaniuk, nem pedig olyan értelemben, hogy személyesen azonos módon orientálódjanak a whiskyre. Olyan körülmények között, amikor más a szerepelőírás A-ra és B-re nézve X vonatkozásában, minél nagyobb a koorientációt illető követelmény, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy fellép a szimmetria irányában ható erő a szereprendszer vonatkozásában.
• 3-ik szituációs változó: a szimmetria fenyegető is lehet az egyénre nézve. A szégyen, bűntudat, büntetéstől való félelem körülményei között nagy erők léphetnek fel a szimmetria irányába tartó A B-nek X ellenében, különösen akkor, ha az X-szel (a vétkes aktus) kapcsolatos attitűd és a B iránti vonzódás erős (B, aki elől az aktust el kell titkolni). Itt a koorientációt illető igény jelenti a problémát, ha a minden további nélkül el tudja választani B-től x-et (saját aktusát), nem érzi magát vétkesnek. A szimmetria irányában ható erők ellenében azonban más erők hatnak. A koorientáció igénye feszültséget kelt a szimmetria megteremtésére, de ez nem vezet szükségképpen A B-nek X-ről irányította szimmetriához.

Hasonló helyzet keletkezhet abból a tényből is, hogy a csoportok általában több tagból állnak. Vagyis az X vonatkozásában B1-gyel való szimmetria irányában ható nyomást ellensúlyozhatja a B2-vel való szimmetria irányában ható nyomás, akinek X-re való orientációját A ellentétesnek érzi B1-éhez képest. 8két barát egyetért abban, hogy nem ért egyet valamiben, ami mindkettőjük számára fontos).


Az egyik vizsgálat megállapította, hogy azok a csoporttagok, akiket a legkevésbé befolyásolt a saját csoportnormáikkal kapcsolatban kapott információ, egyszersmind a legerősebben vonzódtak olyan csoportokhoz, amelyeknek normáit a saját csoportjukétól erősen eltérőnek észleltek. Tehát a kommunikatív aktusok ugyanúgy gátlásnak vannak alávetve, mint bármilyen más aktus. Mindazonáltal az olyan megoldások, mint amilyen az "egyet nem értésben való egyetértés" feszült egyensúlyi állapotokat jelentenek. Az ilyen típusú feszültségekben lévő A - B - X rendszerek különösen változékonyak. A változás nem feltétlenül a rendszer legnagyobb nyomás alatt álló régiójában következik be.

Az ilyen rendszer dinamikája távolról sem korlátozódik a szimmetria irányában ható nyomásokra, hanem annak magába kell foglalnia a fennálló aszimmetria elfogadásából eredő változásokat is. A dinamikus változások lehetséges tartományát a következő ábra mutatja be.

• A két oldalt lévő A, illetőleg B = a kommunikáló személyek
• A középen lévő A és B = ugyanezek a személyek mint a koorientáció objektumait jelenti
• A szaggatott vonal A-nak B orientációjára vonatkozó ítéletét szimbolizálja
• Ha adva van X vonatkozásában az észlelt aszimmetria, s fennáll a koorientáció igénye B és X vonatkozásban, A lehetőségei a következők:
1. Elérheti, illetőleg megpróbálhatja elérni a szimmetriát X vonatkozásában:
• Úgy, hogy B-t saját orientációja értelmében befolyásolja,
• Úgy, hogy saját orientációját feladja, és elfogadja B-ét,
• Úgy, hogy kognitíve meghamisítja B orientációját
2. Változásokat idézhet elő a rendszer más részeiben, nevezetesen:
• Módosíthatja vonzódását B iránt
• Módosíthatja saját B iránti vonzódására vonatkozó önnön ítéletét
• Módosíthatja önmagára (A-ra) vonatkozó megítélését és önmaga iránti vonzódását,
• Módosíthatja arra vonatkozó ítéletét, hogy B hogyan ítéli meg önmagát (B-t),
3. Eltűrheti - változtatás nélkül - az aszimmetriát

Az aszimmetria követelménye a koorientációt illető igény fennállása esetén A-t olyan probléma elé állíthatja, amelyet megpróbálhat megoldani a viselkedés szintjén és / vagy kognitíve. Bármilyen megoldást válasszon is, ez mindenképpen kihat A fenomenális A-B-X rendszerére, tudni illik vagy megerősíti, vagy módosítja azt. Ha A ismételten szembekerül valamely B és adott X vonatkozásában a koorientáció problémáival, azokat ismételten megoldja, végül kialakul egy viszonylag stabil egyensúly.
Ha A saját tetszésétől függ, hogy folytatja-e B-vel való érintkezését vagy sem, a következő két végeredmény lehetséges:
1. vagy olyan egyensúly termet, amelyet B iránt viszonylag erős vonzódás és viszonylag nagyfokú észlelt szimmetria jellemez, és az érintkezés fennmarad
2. vagy olyan egyensúly teremt, amelyet B iránt viszonylag csekély vonzódás és viszonylag kismértékű észlelt szimmetria jellemez, s az érintkezés megszűnik. Ez a csekélymértékű kényszer körülményei között feltételezett vagylagosság körkörös viszonyt feltételez a vonzódás és a szimmetria észlelése között.

Ha A-nak csak kissé vagy egyáltalán nem áll szabadságban megszakítani az érintkezést, ezt a körkörösséget nem feltételezhetjük. Az érintkezés fenntartását parancsoló körülmények a koorientáció követelményeit is előírják, s e követelmények ekkor függetlenek lesznek a vonzódástól. Az empirikus adatok tanúsága szerint a vonzódásnak a szimmetriától való függetlensége egyenes arányban áll azzal, hogy az érintett személy mekkorának észleli a kényszert (nem pedig attól, hogy az objektíve megfigyelhető módon mekkora).

Csoporttulajdonságok:
Valamely csoport bizonyos tulajdonságai és a csoporton belüli kommunikatív viselkedéssel kapcsolatos változók között megjósolható viszonylatoknak kell lenniük. Így pl. egy csoport strukturális tulajdonságai, ha független változóknak tekintjük őket, kommunikációs problémákat teremthetnek, vagy megoldásokat nyújthatnak más kommunikációs problémákra. Más szempontból nézve viszont, egy csoport számos tulajdonsága tulajdonképpen nem más, mint kommunikatív praxisának következménye.
E tulajdonságok három fajtája:
Hipotetikusan mindhármat azzal hozzuk összefüggésbe, hogy mekkora valószínűséggel fordul elő bizonyos fajta kommunikatív aktus:
1. homogén orientáció bizonyos fajta tárgyra: ez a tulajdonság nem jelenti feltétlenül azt, hogy a csoport valamennyi tagja hasonló akciókat visz véghez, hanem csak igényt vagy elvárást jelent.
2. Az észlelt konszenzus homogenitása (vagyis az orientáció homogenitására vonatkozó ítéletek homogenitása):
3. A csoport tagjai közötti vonzódás: a bizonyos fokú pozitív vonzódás kapcsolatai minden esetben jellemzik a minimális kényszer körülményei között tartósan fennálló csoportokat, sőt rendszerint még a nagyfokú kényszer körülményei között is megállapíthatók.
Természetesen nem ezek az egyedül fontos csoporttulajdonságok, sőt azt sem mondhatjuk, hogy e tulajdonságok kizárólag a csoporton belüli kommunikáció eredményei. A kommunikatív aktusok hipotetikus feltételei és következményei nemcsak a kéttagú csoportokra korlátozódnak, s hogy a megfigyelt csoportok bizonyos fontos tulajdonságai konzisztensek az A-B-X rendszerek feltételezett dinamikájával.

Összefoglalás:
A kommunikatív aktusok annyiban sajátosak, hogy olyan változások következményei és okai lehetnek, amelyek két vagy több kommunikátor és ezek kommunikációjának tárgyai között fennálló viszonyok rendszerében bármely ponton bekövetkeznek.
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates