A tatárjárás poklában

A középkori Magyarországot 1241-42-ben ért mongol támadássorozat; tágabb értelemben az Európát 1236 és 1242 között sújtó támadások és az őket követő megszállás összefoglaló elnevezése.

A mongolok (korabeli nevükön tatárok) 1236-tól sorra meghódították az orosz fejedelemségeket. Kijev elestével (1240. dec. 6.) a mongol haderő három részre szakadva rohanta le Közép-Európát. A Batu kán által vezetett fősereg Halics leigázása után a Vereckei-hágón keresztül tört be Magyarországra, északon az Orda (Batu bátyja) vezette sereg Sziléziát és Morvaországot végigdúlván érkezett Észak-Magyarországra, a déli sereg pedig Havasalföld meghódítása után több részre oszolva a Borgói-, az Ojtozi- és a Vöröstoronyi-szoroson keresztül hatolt be Erdélybe.

IV. Béla magyar király igyekezett javítani az ország védelmi képességeit, de a társadalmi változások nyomán válságba került az addig királyi vármegyéken alapuló hadszervezet. A mongolok elől menekülő kunok befogadása komoly segítséget jelentett, a kulturális különbségek azonban fokozták a belső feszültséget.

A kelet-európai hadjáratra elindult mongol hadsereg 9 tümenből (kb. 90 000 harcosból) állt. A korabeli Magyarország mintegy 50 000 fegyverest tudott kiállítani, akikhez még csatlakozott a kb. 10 000 befogadott kun harcos. A valóságos erőviszonyok megállapításakor figyelembe kell venni, hogy a mongol sereg Magyarországra érkezése előtt is komoly veszteségeket szenvedett, de a magyar haderőt sem sikerült teljes egészében mozgósítani, ill. több elszigetelt csapatrész esett a mongolok és a magyarokkal szembefordult kunok áldozatául. A mongolok az akkori világ legfegyelmezettebb és legjobban vezetett hadseregével rendelkeztek, bár a közelharcban hátrányban voltak a nehézfegyverzetű európai lovassággal szemben.

A magyar vezető réteg elbizakodottságát jellemzi, hogy a behódolást követelő mongol követeket lemészárolták.

A mongol fősereg 1241. március 12-én áttört a Vereckei-hágón, és lemészárolta Tomaj Dénes nádor 5000 fős hadát. Portyázói 3 nap múlva már Pest alatt voltak, március 17-én elfoglalták és felgyújtották Vácot. A magyar főurak csak ezekben a napokban kezdték összegyűjteni csapataikat, és bár a király megtiltotta a harcot, Csák Ugrin kalocsai érsek és az egyetlen külföldi segítségként érkezett Babenberg Frigyes osztrák herceg megtámadta a mongolokat. Ugrin csak néhányadmagával tért vissza, Frigyes azonban kisebb győzelmet aratott. A foglyok között kunok is voltak, ami a magyarokban megerősítette azt a tévhitet, hogy ezek összejátszanak az ellenséggel. Budán a felizgatott tömeg legyilkolta Kötenyt, a kunok vezérét és a kun előkelőket. Az összegyűlt kun sereg erről értesülvén a magyarok ellen fordult: feldúlta a Duna-Tisza közét és a Szerémséget, közben megsemmisítette Bulcsú csanádi püspök és Barc fia Miklós seregét, majd elhagyta az országot.

A magyar főurak támadást sürgettek, így mielőtt még összegyűlt volna a teljes haderő, a király elindult kelet felé. A mongol előhad feldúlta Egert, szétverte Benedek váradi püspök seregét, majd visszavonult. A magyar sereg április 8-án elérte a Sajó folyót, és április 10-11-én a muhi csatában katasztrofális vereséget szenvedett. IV. Béla, akit lovagjai kimentettek a mészárlásból, Nyitrára, majd Ausztriába menekült - ott Babenberg Frigyes kifosztotta, és a szabad elvonulásért cserébe le kellett mondania 3 nyugati vármegyéről -, ezután Dalmáciába, végül Trau szigetére (ma Grogir, Horvátország) ment. 1241 júniusában IV. Béla követei útján hűbéri esküt tett II. Frigyes német-római császárnak cserébe a katonai segítségért (amely azonban soha nem érkezett meg).

Április 14-én a mongol fősereg Pest alá ért, és 3 nap múlva rohammal vette be a hevenyészett palánkkal védett várost. A mongolok ezután a Szepesség felé nyomultak, és egyesültek az északról érkező seregrésszel. A déli sereg az Ojtozi-szorosban lemészárolta Sólyom fia Pósa erdélyi vajda hadát, majd Erdélyt végidúlván, kijutott az Alföldre. 1241 júniusára mongol uralom alá került az ország Dunától északra, ill. keletre fekvő része, bár sok vár és erődített hely maradt magyar kézen. A Pest központtal berendezkedett mongolok igyekeztek megszervezni a betakarítást és az adóbehajtást a lakóhelyére visszacsalogatott lakosságtól.

A Dunántúl védelmét a frissen kinevezett Geregye Pál országbíró vezette, 1242. januárban azonban a mongolok átkeltek a befagyott Dunán. A magyar védelem az erődített helyekre korlátozódott. Elpusztult Óbuda, Esztergom és Székesfehérvár városa, de a várak tovább dacoltak az ellenséggel. A mongol hadvezetés Kadan vezetésével egy teljes sereget küldött IV. Béla kézre kerítésére, amely feldúlta Horvátországot és Dalmáciát, és már Trau szigetének ostromára készült, amikor Ögödej mongol nagykán halálának hírére megkezdte kivonulását az országból (1242. márc.). A főerő Esztergom alól a Duna két partján, az erdélyi sereg az Olt mentén, Kadan pedig Bosznián és Szerbián keresztül vonult el. A mongol sereg Bulgáriában egyesült és vonult tovább kelet felé.

A mongol birodalmat 1251-ig hatalmi harcok gyengítették, a Kelet-Európában létrejött Arany Horda állama pedig már nem fenyegette létükben a közép- és nyugat-európai államokat.

A tatár pusztítás Magyarország területének nagy részét sújtotta (bár éppen a legnagyobb népsűrűségű területeket a legkevésbé), és a pusztítást fokozta az 1242-ben kitört éhínség, ill. a járványok. A lakosság túlnyomó része a hegyek és a mocsarak védelmébe, ill. megerődített helyekre menekült (kb. 160 vár-város-kolostor maradt mindvégig magyar kézen). Az ország emberveszteségét a régebbi történetírás 50%-ban állapította meg, ma a 15-20% a legelfogadottabb, ám még ez utóbbi esetben is 350-400 000 halottal kell számolni. Az addig expanzív magyarság terjeszkedése megállt, és felerősödött az idegen betelepülés, amelynek első nagy hullámát a visszahívott kunok jelentették. Az ország katonai ereje nem tört meg: a magyarok már 1242-ben haddal foglalták vissza az osztrákok által megszállt nyugati vármegyéket, három év múlva pedig magyar sereg támadott Halicsra. Ebben az évben IV. Ince pápa feloldotta IV. Bélát a császárnak tett hűbéreskü alól.

Mária Terézia reformjai

III. Károly -bár még életében minden jelentôsebb állammal elfogadtatta a Pragmatica Sanctiot, a leányági örökösödést- halála után leánya, Mária Terézia trónralépésével 1740-ben mégis azonnal kitör az osztrák örökösödési háború.

Mivel III. Károlynak sokba került a Pragmatica Sanctio, leányára üres kincstárat hagyott, ezért Mária Terézia kénytelen Pozsonyban, az 1741-es országgyûlésen a magyar rendek segítségét kérni, ami egy rendkívüli hadiadót és újoncozást jelent. A rendek hajlandóak ezt elfogadni, ha Mária Terézia tiszteletben tartja a rendi alkotmányt és jogokat, legfôképp pedig a nemesi immunitást. Miután ezeket Mária Terézia megígéri, a rendek "életüket és vérüket" ajánlják fel, 35000 fônyi hadsereget állítanak ki. A királynô a magyarok megnyerésére még grófi, hercegi és bárói címeket adományoz a hozzájáró birtokokkal együtt, valamint Bécsben testôrséget alapít a magyar középnemesek számára.

A Habsburg birtokokra sok mindenkinek fáj a foga: a franciák és a spanyolok a birtokok felosztását szeretnék; a bajor választófejedelem az osztrák trónt akarja; II. Frigyes porosz király viszont 1742-ben hadüzenet nélkül lerohanja és csatolja Sziléziát. Ezekután Anglia és Hollandia Ausztria mellé áll, a többi állam eláll követeléseitôl. Az osztrák örökösödési háború egészen 1748-ig elhúzódik, azonban a határok lényegesen nem változnak 1742 óta, azaz a háború után Poroszország megtartja Sziléziát. Mária Terézia 1756-ban háborút indít Szilézia visszafoglalására, de ez a hétéves háború nem hozza meg számára a kívánt sikert.

A hagyományosan rossz osztrák-francia kapcsolatok rendezôdnek Kaunitz Anton párizsi követnek köszönhetôen. Tehetségét felismerve Mária Terézia 1753-ban visszahívja, és kinevezi államkancellárrá. Kaunitz a francia felvilágosodás szellemében irányítja a birodalmat, de a cél egy centralizált összbirodalom. Ennek érdekében Kaunitz létrehozza az államtanácsot a kancellárián belül, amelynek feladta az uralkodónak tanácsokkal való ellátása és a birodalom irányítása.

1754-ben meghozzák a kettôs vámrendeletet, ami a Habsburg gazdaságpolitikát, az összbirodalmi merkantilizmust szolgálja. A külsô vámhatár az összbirodalomból igen magas vámokkal minden árut kívül tart, továbbá létrejön még egy belsô vámhatár, ami Magyarországot szigeteli el a birodalom többi részétôl. Mivel az örökös tartományoknak az ipara sokkal fejlettebb, mint Magyarországé, ezért a magyar iparcikkeket magas vámokkal illetik, viszont a magyar mezôgazdasági terményeknek alacsony a vámjuk, mert erre az örökös tartományoknak szükségük van. Ezzel Magyarország szerves része lesz a Habsburg- birodalomnak, mi leszünk az "éléskamra" egészen 1850-ig, amikor Alexander Bach megszünteti a kettôs vámrendeletet. Ezzel erôsödik Magyarország mezôgazdasági jellege, a mezôgazdaság mellet azonban fejlôdik még a bányászat is, az ércekre az iparvidékeknek nagy szükségük van.

Általánossá válik a majorsági gazdálkodás és ezzel együtt a heti 3-4 robot, továbbá az állam állandóan növeli az adókat. Ezek a jobbágyok helyzetének romlását jelentik, parasztmegmozdulások törnek ki. Az 1750-es években a Délvidéken az állami adók növelése miatt, Horvátországban a földesúri terhek növekedése miatt. 1753-ban és 1755-ben a Körös-Maros vidékén tör ki parasztfelkelés, szintén a megnövekedett földesúri szolgáltatások miatt. 1764-ben a székelyeknek nem veszik figyelembe kiváltságaikat, és határôrszolgálatra akarják kényszeríteni ôket. Amikor azonban ellenállnak, véresen megtorolják (madéfalvi veszedelem). Ezután a székelyek innen tömegesen települnek át Bukovinába. 1765-66-ban Vas, Somogy és Zala megyékben törnek ki parasztmegmozdulások a nagy földesúri terhek miatt. A felkelôk petíciót nyújtanak be Mária Teréziának, aki erre összehívja az országgyûlést, de elutasítják a földesúri terhek egységesítését, mondván az úrbéri viszony csak a földesúr és a jobbágy dolga; ezért Mária Terézia feloszlatja az országgyûlést, és 1767-ben kiadja az úrbárium rendeletét, ami szabályozza a földesúri szolgáltatásokat. Ezeket pedig a jobbágy haszonvétele után állapítják meg. Az egésztelkes jobbágyok (1 hold belsô telek, 16-40 hold szántó, 4-15 hold rét, valamint közös földek rendelkezésére állnak) birtokosát évi 1 forint cenzus, kilenced, heti 1 nap igás vagy 2 nap gyalogrobot és ajándék illeti "jelentôsebb családi eseménykor". A rendelet célja az adóalany védelme, hogy az állam minél magasabb adókat szabhasson ki. Az urbáriumban megszabottak teljesítésére a rendelet 10 évet irányoz elô. A rendelet meghozatalát rendi tiltakozás követi, de evvel nem sokat törôdnek, mert az 1760-as években egy még erôteljesebb centralizáció figyelhetô meg.

A centralizáció egy politikailag egységes összbirodalom létrehozását célozza meg a rendi jogok korlátozásával. Elsô lépésként Kaunitz kísérletet tesz a nemesi immunitás részleges megszüntetése ellen. Az örökös tartományokban keresztülviszi, hogy a nemesség is adózzon, de Magyarországon ez olyan mértékû ellenállásba ütközik, hogy Kaunitz kénytelen tervétôl elállni. (Különben is, az államnak több jövedelme származik Magyarországon a monopóliumokból, mint az adókból, valamint a katonaság ellátása miatt hazánk hozzájárulása a birodalom pénzügyeihez mintegy 35-36%). Szintén a centralizáció szellemében 1765-ben a nádor helyett helytartót neveznek ki Bécsbôl.

Az 1770-es években Mária Terézia rendeletei a centralizáció mellett a birodalom fejlesztését is szolgálják. 1773- ban feloszlatja a jezsuita rendet, jövedelmét pedig az oktatás fejlesztésére és a tanító rendek támogatására fordítja, valamint a protestáns egyházak bizonyos feltételek mellett iskolákat alapíthatnak. Ezzel az államot az egyház fölé emeli. Egy másik rendelete a közegészséget érinti: minden megye, járás és város köteles egy orvost és egy vizsgázott bábát tartani. Képzésükre a nagyszombati egyetem orvosi fakultással egészül ki, majd pedig Budára kerül. Továbbá hoznak még népjóléti intézkedéseket, megalapítják az elsô árvaházakat, és kísérlet történik a cigányok letelepítésére. 1777-ben kiadják az elsô általános és teljes oktatási rendeletet, a Ratio Educationist, amelynek kidolgozója Ürményi József kancelláriai tag. A rendelet céljául tûzi ki az általános mûveltség emelését a felvilágosodás szellemében, ennek érdekében az egyházi iskolák is állami törvények szerint irányítandóak, hogy az iskolákban "hûséges alattvalókat neveljenek". A tanköteles kort 6-12 évig határozzák meg, kötelezôvé teszik a népoktatást, továbbá a rendelet kimondja még, hogy a szülônek erkölcsi kötelessége gyerekét iskolába küldeni. Az alsófokú oktatási intézmények a népiskolák, ahol a "hûséges alattvalók nevelése" mellett írás-olvasást, számolást és hittant is oktatnak, valamint a tehetségesebbeknek meg kell adni a lehetôséget, hogy tanulmányaikat felsôbb iskolákban folytathassák. A középfokú oktatással foglalkozik a rendelet a legtöbbet. Eszerint léteznek kisgimnáziumok, amelyek 3 osztályosok, és gimnáziumok, amelyek ötosztályosak. Szintén középfokú intézménnyé minôsítik a tanítóképezdéket. Ezekben az iskolákban a tantárgyakat két csoportra osztják: a szükségesekre és a hasznosakra. A szükségesek közé tartoznak: a vallás- és hitoktatás, az írás, a számtan, a latin és a természetrajz. A hasznosak csoportját a nemzeti földrajz, a nemzeti történelem és a testi nevelés alkotják. Emelt szintû iskolákban a hasznos tárgyak továbbiakkal egészülnek ki, ezek a görög, a mértan és a hazai jog. A felsôoktatás terén a hallgatók látogathatják a nagyszombati egyetemet, Selmecbányán a Bányatiszti Akadémiát, az 5 királyi akadémia valamelyikét (fôhivatalnok-képzés), a Mérnöki Intézetet, valamint külföldi egyetemeket. Az egységes oktatást egységes tantervek és rendtartás, azaz iskolára vonatkozó törvények szolgálják. A rendelet támogatja az iskolák és tanítóképezdék építését, továbbá lehetôvé teszi a magántanulást, ez esetben azonban a tanügyi bizottság elôtt vizsgát kell tenni.

A centralizáció és a könnyebb kormányzás érdekében 1774-ben visszaváltja Lengyelországtól a Luxemburgi Zsigmond által 1412-ben elzálogosított szepességi városokat, majd 1778-ban pedig a Temesi bánságot csatolják vissza Magyarországhoz.

Mária Terézia uralkodására jellemzô tehát az 1740-es években a magyar rendekkel való együttmûködés, az 1750-es évektôl a centralizáció felvilágosult jegyekkel, 1760-as évektôl a nagyobb fokú centralizáció és az urbárium rendelete, az 1770-es évektôl Mária Terézia haláláig, 1780-ig pedig II. József társuralkodása és a birodalom fejlesztését szolgáló rendeltek.

Az EU főbb intézményei működése, döntési rendszere

Az Európai Unió nem csupán egy politikai-gazdasági társulás, hanem érték- és életközösség is. Alappillérként jelennek meg benne a demokratikus elvek (emberi jogok, szolidaritás, demokratizmus), és polgárainak igyekszik békét, biztonságot és stabilitást nyújtani. Az EU célja: a nemzetek feletti Európa megteremtése – közös jövőt épít, esélyt ad a közös jólétre.

A tagságnak azonban hátrányai is vannak, melyek leginkább frissen belépetteket sújtják. A harmonizáció miatt az árak hirtelen megugranak, a béreket azonban csak lassan, sokára emelik. A csatlakozás utáni átmeneti időszakban még számos kedvezmény nem érvényesülhet (külföldi munkavállalás, euró). A tagországokban szigorú szabályozások vannak érvényben (pl. a környezetvédelem miatt – szennyvíz), s nagy társadalmi ellentétek alakulhatnak ki. Ezek mellett a nemzeti kompetenciák is alárendelődnek az európai érdekeknek, s a helyi sajátosságok helyett a globális célok kerülnek előtérbe.

Kialakulásának története

1. Az európai egységről évszázados viták zajlottak, álmodoztak róla, terveket szőttek. Az európai országok szorosabb együttműködésének szükségessége mellett felhoztak történelmi, kulturális, gazdasági és politikai érveket. A politikusok végül a két világháború tapasztalatai és a szovjet előrenyomulás hatására kezdtek el komolyan foglalkozni az integrációval, egyelőre Nyugat-Európára korlátozva.

2. 1948-ban Hágában, az első Európa-kongresszuson kisebbségben maradtak a szorosabb együttműködést sürgetők.

Néhány ország azonban hajlandónak mutatkozott a szorosabb együttműködésre, így 1950-ben Robert Schuman (francia külügyminiszter) és Jean Monnet (francia pénzügyminiszter) felvázolta a „konkrét lépések politikáját”. Ennek értelmében hat állam – NSZK, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg – képviselői 1951. április 18-án Párizsban létrehozták az úgynevezett Montánuniót (Európai Szén- és Acélközösség), hogy közösen ellenőrizzék a tagállamok szén- és acéltermelését.

3. 1958. január 1-én lépett hatályba a Római Szerződés: ebben a „hatok” létrehozták a tagok atomenergia-termelésének ellenőrzésére az Euratom szervezetét, valamint az Európai Gazdasági Közösséget (EGK, közkeletű nevén: „Közös Piac”), amelynek célja a tagországok közötti vámunió létrehozása volt. A hatvanas években koordinálták a tagországok közös mezőgazdasági politikáját is.

4. A gazdasági együttműködés sikeresnek bizonyult: 1958 és 1970 között a tagországok közötti kereskedelmi forgalom az ötszörösére, kifelé irányuló exportjuk két és félszeresére növekedett. Hatására az addig vonakodó Nagy-Britannia is kifejezte csatlakozási szándékát. Amikor azonban benyújtotta felvételi kérelmét (először 1963-ban, majd 1967-ben), De Gaulle francia köztársasági elnök vétót emelt (attól tartott, hogy a britek hagyományos kapcsolatai az Egyesült Államokkal és volt gyarmatbirodalmuk államaival „felhígíthatja” az európai együttműködést).

5. 1967-68-ban a Közös Piac Európai Közösséggé (EK) alakult – bár a köznyelvben sokáig ezt is Közös Piacnak nevezték. A közösségen belül eltörölték a vámokat, kifelé viszont megszigorították az elszámoltatást. De Gaulle 1969-es visszavonulása után Franciaország sem akadályozta az újabb belépéseket: 1972-ben csatlakozhatott Nagy-Britannia, Dánia és Írország (Norvégia is belépett, de Európa második leggazdagabb országa lévén 9 hónapos tagság után népszavazással a kilépés mellett döntött). Ekkor vált szokássá, hogy a csatlakozó országok türelmi időt kapnak, s csak az átmeneti időszak lejárta után vonatkozik rájuk valamennyi közös előírás.

6. Ezt követően az úgy nevezett déli bővítés került napirendre: 1981-ben Görögország, 1986-ban pedig Spanyolország és Portugália csatlakozott. Így az EK a világ legnagyobb gazdasági egységévé vált, s népessége meghaladta mind a Szovjetunióét, mind az Egyesült Államokét.

A hidegháború befejeződése felvetette az európai integráció jövőjének kérdését is.

7. A közösség az integráció elmélyítése és ezzel egyidejű kibővítése mellett döntött: 1992. február 7-én a hollandiai Maastrichtban elfogadták az integráció tovább-fejlesztésének programját:

 az európai valuta bevezetése (pénzunió terve)

 közös kül- és biztonságpolitika kialakítása

 egységes vízumpolitika életbeléptetése

 a közös intézmények – az Európa Parlament és Európai Bizottság – szerepének kiszélesítés

 az EK elnevezése Európai Unióvá (EU) változott, jelezve az együttműködés elmélyülését

8. 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország is az Európai Unió teljes jogú tagja lett, majd sorban csatlakozási tárgyalásokat kezdtek újabb, túlnyomó többségében a volt keleti tömbhöz tartozó országokkal. 1995-ben életbe lépett a luxemburgi Schengenben aláírt egyezmény, amely az unió tagállamai között „lebontotta a határokat” (személyi ellenőrzés sincs), viszont a külső határokon szigorúbb ellenőrzést írt elő. Anglia és Írország külön kérésükre nem lettek tagjai a schengeni egyezménynek, Norvégia és Izland – bár nem EU-s országok – igen. 2002-ben a tagállamok közül 12 megszüntette saját valutáját, s január 1-jén bevezette helyette az eurót.

9. A 2000. decemberi nizzai csúcsértekezleten megállapodás született az Európai Unió új működési szabályairól, amelyek lehetővé teszik az új csatlakozók beillesztését. A 2002. decemberi koppenhágai csúcsértekezleten pedig döntés született az időpontról is: 10 államot – Észtország, Lettországi Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Ciprus és Málta – hívtak meg az Unióba 2004-es, két államot – Románia és Bulgária – 2007 csatlakozási időponttal.

Az európai országokat sok évszázados kulturális és történelmi hagyományok fűzik egymáshoz. A XX. század nagy háborúi megmutatták, milyen katasztrófákhoz vezethet a kontinens politikai megosztottsága. Ez a felismerés vezetett az Európai Unió létrehozásához, s az elért eredmények sokban igazolták a várakozásokat. Tény viszont, hogy a kül- és biztonságpolitikai együttműködés kevésbé sikeres, mint a gazdasági integráció. Már a 15-ök uniója felülmúlta az egyetlen szuperhatalmat, az Egyesült Államokat mind a népesség számában, mind a gazdaság teljesítőképességében, ugyanakkor katonailag nem tudott ütőképes erőt fölmutatni. Az utóbbi évtized válságai azt mutatták, hogy az Európai Unió egyelőre képtelen az egységes és hatékony fellépésre a nemzetközi politikában.

Az EU felépítése és működése

Az Európai Unión belül mintegy 1200 különféle bizottság, albizottság és munkacsoport működik, a döntések előkészítését és végrehajtását mintegy 20 ezer nemzetközi tisztviselő („eurokrata”) segíti. A legtöbb uniós intézmény Strasbourgban, Brüsszelben és Luxemburgban működik.

Az Európai Unió bonyolult rendszerében az Európai Bizottság tekinthető az EU kormányának, az Európai Parlament pedig az EU parlamentjének, egy fontos megszorítással: egyik sem rendelkezik olyan kiterjedt jogkörrel, mint egy nemzetállam kormánya és egy nemzetállam parlamentje.

Az Unió legfontosabb döntéseit ugyanis továbbra is az egyes tagállamok kormányai által alkotott testületek, mindenekelőtt a tagállamok állam- és kormányfőiből álló úgy nevezett Európai Tanács, illetve a tagállamok minisztereiből álló ún. Európai Unió Tanácsa határozzák meg. Az Európai Unió tehát nem egy „szuperállam” – a tagországokat érintő legfontosabb döntéseket a tagállamok kormányai nem engedték ki a kezükből.

Az Európai Parlamentnek („az emberek hangja”) ma 732 képviselője van, ahová Magyarország a 2004 júniusi választásokon 24 képviselőt delegálhatott. Tagjait 5 évente választják, s nem nemzeti frakciókba, hanem európai politikai csoportokba tömörülnek a képviselők. A legnagyobb frakció az Európai Néppárt (EPP), de jelen van még az Európai Szocialista Párt (PES), az Európai Liberális Demokrata és Reformpárt és a Zöld Párt, valamint kisebb pártok és független képviselők.

Az Európai Parlament havonta 1 plenáris ülést tart, székhelye Strasbourgban van, elnöke (jelenleg) a spanyol Borrell.

Az Európai Bizottságnak („a közös érdekek képviselője”) 2002-ben 20 tagja volt, akiket a kormányok közös megegyezéssel, az Európai Parlamenttel egyeztetve, 5 évre neveztek ki. Az EB javaslatokat tesz a megfelelő döntésekre az Európai Unió Tanácsának, majd végrehajtja a meghozott döntéseket. Az EB elnöke 2005 óta Barroso, ő jelöli ki az európai biztosokat. Az EB székhelye Brüsszelben és Luxemburgban van, s nemzetközi szinten ez képviseli az EU-t.

Az állam- és kormányfők évente háromszor találkoznak az Európai Tanácsban – ebben a testületben döntenek nagy horderejű stratégiai kérdésekről, az általános irányvonalról. Ennek az irányvonalnak a gyakorlati kivitelezésére felügyel az Európai Unió Tanácsa („a tagországok hangja”), ami az EU legfőbb döntéshozó szerve. Székhelye Brüsszelben van, soros elnöki tisztét pedig – az angol ábécé sorrendjét követve – fél-fél évig más tagállam külügyminisztere tölti be.

A miniszterek a hazai parlamenteknek felelnek, találkozóikat pedig a COREPER (állandó képviselők bizottsága) készíti elő. Itt szavazzák meg a törvényeket, hangolják össze a gazdaságokat, fogadják el a költségvetést. A Tanácsban az egyes tagállamok nem rendelkeznek egyenlő számú szavazattal: a szavazatok számát ugyanis súlyozzák a tagállamok népességének arányában, de a kisállamok előnyben részesítésével.

Korábban szinte valamennyi döntést egyhangúlag kellett meghozni, mivel azonban a 27 tagú unióban ez veszélyeztetné a működést, a nizzai szerződés értelmében a legtöbb döntés már az ún. minősített többségi szavazás (345 szavazatból 255 szükséges) után meghozható.

Az Európai Bíróság székhelye Luxemburgban van, 27 tagjáról (bírók) és 8 főtanácsosáról a tagországok kormányai közösen döntenek. Feladata kiterjesztő jellegű jogi értelmezést adni, s keresetet nyújthat be és vonhat vissza a tagországokkal szemben. Az Európai Számvevőszéket 6 évente választják, és a költségvetést irányítja és ellenőrzi. Az Európai Központi Bank 1998 óta létezik, központja Frankfurt am Mainban van.

Az Európai Unió belső piacának alapelve az ún. négy alapszabadság: az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad mozgása a tagállamok között.

Tehát az uniós polgárok szabadon utazhatnak, befektethetnek, vásárolhatnak, dolgozhatnak, tanulhatnak egymás országaiban, nem vetnek ki vámokat egymás áruira. Ugyanakkor számos korlátozás is létezik, különösen az új belépőkre vonatkoztatva (a schengeni határellenőrzési rendszerhez például Magyarország várhatóan egy kétéves, a vámunióhoz hároméves, az ingatlan- és földvásárlás szabadságához ötéves átmeneti időszak után csatlakozik majd. Viták tárgyát képezi, mikor váltja fel a forintot az euró).

A tagállamok által befizetett kvótákból működnek a közösségi pénzalapok, amelyeket az Európai Bizottság felügyel. Ezeket számos célra (mezőgazdasági, tudományos, oktatási, kulturális, szociálpolitikai) lehet fordítani. Kiemelt célnak számít a régiófejlesztés: az uniós mértékkel fejletlen régiók támogatást kaphatnak a helyi munkanélküliség leküzdésétől a közműfejlesztéseken át, az út- és hídépítésekig. Alapszabály, hogy a támogatásokat csak szabályszerű, pontos és számon kérhető pályázatok révén lehet elnyerni.

A Magyar Köztársaság parlamenti rendszere (kormányzás, önkormányzatok)

A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánymódosítás óta Magyarország államformája köztársaság, kormányformája parlamentáris köztársaság. A kormány felelősséggel tartozik az Országgyűlésnek, és a többség bizalmából kormányoz. A törvényhozó hatalmat a 386 tagú, egykamarás Országgyűlés gyakorolja. Az országgyűlési képviselőket négy évre választják meg.

Az Országgyűlés Budapesten, a Duna-parton 1902-ben épült Országházban ülésezik. Az épületet méltán sorolják a világ legszebb parlamenti épületei közé, amit mi sem bizonyít jobban, mint az évente idelátogatók százezrei. A falakon belül fontos törvényalkotói munka folyik. Érdemes az épület szépségén túl az itt folyó munkát is megismerni, hiszen az Országgyűlés döntései, az általa alkotott törvények meghatározzák a magyar társadalom mindennapi életét.

AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK MEGVÁLASZTÁSA

A magyar választójogi rendszer (ún. vegyes rendszer) Európa egyik legbonyolultabb rendszere. A választópolgárok azonban - megértve lényegét - sikerrel alkalmazták azt az 1990 óta megtartott öt országgyűlési képviselő-választás során. Az Országgyűlésbe 386 képviselőt választanak, általános, egyenlő választójog alapján, közvetlenül és titkosan a négyévenként sorra kerülő választásokon.

A szavazáskor minden választópolgár két szavazólapot kap. Külön szavazólap szolgál az egyéni választókerületi jelöltre és külön szavazólap a területi listára történő szavazáshoz. Az országos listák jelöltjeire a választók közvetlenül nem szavaznak. Itt a mandátumok elosztása egy bonyolult kompenzációs szabály alapján történik. Míg az egyéni választókerületben mindig 176 képviselőt választanak, a területi, illetve az országos listán megválasztott képviselők száma választásonként más és más, de együttes számuk mindig 210. A 2006-os választások eredményeként

176 képviselőt egyéni választókerületben kétfordulós rendszerben,

146 képviselőt területi (megyei és fővárosi) listán egyfordulós rendszerben,

64 képviselőt országos listán kompenzációs elv alapján választották meg.

A 2006. évi országgyűlési képviselő-választáson öt párt képviselői szereztek mandátumot:

Magyar Szocialista Párt (MSZP)

190 képviselő

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (Fidesz) és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) (közös listán)

164 képviselő

Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ)

20 képviselő

Magyar Demokrata Fórum (MDF)

11 képviselő

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MEGALAKULÁSA

Az Országgyűlés megbízatása az alakuló ülésével kezdődik. Az Országgyűlés alakuló ülését

- a választást követő egy hónapon belül - a köztársasági elnök hívja össze. Az áprilisi választásokat követően, az Országgyűlés 2006. május 16-án tartotta meg alakuló ülését.

Az alakuló ülés feladata, hogy az Országgyűlés megteremtse működésének alapvető személyi és szervezeti feltételeit: elfogadja a választási beszámolókat, igazolja a képviselők mandátumát, akik ezt követően esküt tesznek, és megválassza az Országgyűlés tisztségviselőit. Az Országgyűlés már az alakuló ülésen megalakíthatja állandó bizottságait, de erre az alakuló ülést követően egy későbbi ülésen is sor kerülhet. (Ez történt 1998-ban és most 2006-ban.) Az Országgyűlés alakuló ülése ad lehetőséget a köztársasági elnöknek arra, hogy javaslatot tegyen a miniszterelnök személyére, mivel az előző kormány megbízatása az új Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, ezt követően - az új kormány megalakításáig - ügyvezető kormányként látja el feladatait. Az alakuló ülésen hozott személyi és szervezeti döntéseket (tisztségviselők, bizottsági rendszer) a frakciók politikai megállapodása alapozza meg.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS TISZTSÉGVISELŐI

Az Országgyűlés üléseit a képviselők közül választott tisztségviselők, az elnök és az alelnökök vezetik a jegyzők segítségével. A választott tisztségviselők közül az Országgyűlés elnökének van a legfontosabb szerepe. Ő gondoskodik az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, rendjének és biztonságának fenntartásáról, az Országgyűlés munkájának megszervezéséről.

Az Országgyűlés elnöke: Dr. Szili Katalin (MSZP)

Legfontosabb feladatai:

* képviseli az Országgyűlést a nemzetközi kapcsolatokban

* képviseli az Országgyűlést más állami szervekkel, illetve társadalmi szervezetekkel való kapcsolatában

* összehívja az Országgyűlés ülésszakát és ezen belül az egyes üléseket

* megnyitja és részrehajlás nélkül vezeti az üléseket, ügyel a Házszabály betartására és az ülések rendjére

* összehívja és vezeti a Házbizottság üléseit

* összehangolja a bizottságok munkáját

* irányítja az Országgyűlés Hivatalát, kinevezi vezetőit

Az Országgyűlés alelnökei

Az Országgyűlés az alakuló ülésén csak két alelnököt választott meg. A többi alelnök megválasztására egy későbbi ülésen kerül sor.

Mandur László (MSZP)

Dr. Áder János (Fidesz)

Lezsák Sándor (Fidesz)

Harrach Péter (KDNP)

Dr. Világosi Gábor (SZDSZ)

Legfontosabb feladataik:

* egymást váltva vezetik az Országgyűlés ülését

* összehívják és vezetik a bizottsági elnökök értekezletét

* helyettesítik az Országgyűlés elnökét

Az Országgyűlés jegyzői:

Nyakó István (MSZP)

Podolák György (MSZP)

Török Zsolt (MSZP)

Dr. Hende Csaba (Fidesz)

V. Németh Zsolt (Fidesz)

Szűcs Lajos (Fidesz)

Móring József Attila (KDNP)

Béki Gabriella (SZDSZ)

Gulyás József (SZDSZ)

Pettkó András (MDF)

Legfontosabb feladataik:

* segítik az elnököt és az alelnököket az ülések vezetésében

* hitelesítik az ülések szó szerinti jegyzőkönyvét, valamint az Országgyűlés határozatait

* titkos szavazásnál szavazatszámláló bizottságként járnak el

A plenáris üléseken egyidejűleg egy kormánypárti és egy ellenzéki jegyző látja el a feladatokat.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS HÁZBIZOTTSÁGA

(Más országokban Elnökség, Büro, Öregek Tanácsa vagy Főbizottság)

Tagjai:

* az Országgyűlés elnöke

* az Országgyűlés alelnökei

* a frakciók vezetői

Legfontosabb feladatai:

* biztosítja az Országgyűlés folyamatos, zavartalan működését

* javaslatot tesz az Országgyűlés üléseinek napirendjére

* állást foglal az Országgyűlés ülésszakonkénti munkarendjéről

Működése

A Házbizottság hetente ülésezik. Döntéseit konszenzussal hozza. Szavazati joguk csak a frakcióvezetőknek van. Ha nincs konszenzus a döntés (javaslattétel) az Országgyűlés elnökét illeti meg.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS BIZOTTSÁGAI

Az Országgyűlés munkáját állandó és ideiglenes bizottságok segítik. Az új Országgyűlés a 2006. május 30-i ülésen hozta létre bizottságai rendszerét. A 18 állandó bizottság a következő:

Gazdasági és informatikai bizottság

Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság

Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság

Önkormányzati és területfejlesztési bizottság

Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság

Egészségügyi bizottság

Oktatási és tudományos bizottság

Mezőgazdasági bizottság

Európai ügyek bizottsága

Külügyi és határon túli magyarok bizottsága

Környezetvédelmi bizottság

Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság

Sport- és turisztikai bizottság

Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság

Kulturális és sajtóbizottság

Honvédelmi és rendészeti bizottság

Nemzetbiztonsági bizottság

Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság

Az állandó bizottságok tárgyalják meg és véleményezik a benyújtott törvényjavaslatokat és ellenőrzik a miniszterek tevékenységét. A bizottságok hetente üléseznek. A bizottsági ülések a sajtó számára nyilvánosak, de a tárgyalandó téma jellegére tekintettel (pl. a nemzetbiztonsági, a honvédelmi és a külpolitikai kérdések tárgyalása során) a bizottság zárt ülést rendelhet el. A bizottsági ülésekről szó szerinti jegyzőkönyv készül, amely az Országgyűlés honlapján is elolvasható.

A speciális hatáskörrel rendelkező bizottságokban (pl. a mentelmi bizottságban vagy a vizsgálóbizottságokban) paritásos elv érvényesül, azaz a bizottságban ugyanannyi kormánypárti képviselő van, mint amennyi ellenzéki. Az állandó bizottságok többségében azonban az arányossági elv érvényesül, a bizottsági helyek elosztása a parlamenti frakciók mandátumarányában történik. Így a bizottságokban a kormánypárti képviselők vannak többségben.

Az állandó bizottságok rendszere alapvetően a kormány struktúrájához igazodik. A bizottságok munkájának összehangolását szolgálják a hetente megtartott bizottsági elnöki értekezletek.

Az állandó bizottságok mellett az Országgyűlés ideiglenes (eseti és vizsgáló-) bizottságokat is alakíthat. Ha a képviselők 1/5-e javasolja, az Országgyűlés köteles megalakítani a vizsgálóbizottságot.

Az eseti bizottságot időszerű ügyek intézésére, vizsgálóbizottságot pedig meghatározott kérdés megvizsgálására hoz létre az Országgyűlés. Mind az eseti, mind a vizsgálóbizottság munkájának eredményéről jelentést nyújt be az Országgyűlésnek, amely azt megvitatja, majd dönt arról, hogy a jelentést elfogadja-e vagy sem.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Az Országgyűlés Hivatala az Országgyűlés munkaszervezete. Biztosítja az Országgyűlés folyamatos működését, segíti a plenáris ülések előkészítését, a tisztségviselők, a bizottságok és a képviselők munkáját. Az Országgyűlés Hivatalát az Országgyűlés elnöke irányítja.

Az Országgyűlés Hivatalát több szervezeti egység alkotja

Email címek (domain: @parlament.hu)

Országgyűlés Főtitkársága

főtitkár Dr. Soltész István fotitkar

Gazdasági Főigazgatóság

főigazgató Bakos Emil gazd-foig

Országgyűlési Könyvtár

főigazgató Ambrus János konyvtar

Külügyi Hivatal

hivatalvezető Dr. Sárdi Péter kul-h

Elnöki Kabinet

kabinetfőnök Simon József elnoki-kabinet

Az Országgyűlés Hivatalának 631 munkatársa van. E mellett a frakciók hivatalszervezetében közel 221 munkatárs segíti az öt párt képviselőcsoportjának munkáját.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI

Az Országgyűlés két fő funkciója: a törvényalkotás és a kormány ellenőrzése. Az ebből eredő feladatait alapvetően az Alkotmány határozza meg.

Az Országgyűlés legfontosabb feladatai:

* az Alkotmány elfogadása

* a törvények megalkotása

* az állami költségvetés elfogadása, valamint a költségvetés végrehajtásának ellenőrzése

* a kormány programjának elfogadása, a miniszterelnök megválasztása

* a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, az Alkotmánybíróság tagjainak, az ombudsmanok és más közjogi méltóságok megválasztása

* a legfontosabb nemzetközi szerződések jóváhagyása

* a hadüzenetről és békekötésről való döntés, valamint a rendkívüli és a szükségállapot kihirdetése

* az országos népszavazások kiírása

Az Országgyűlés feladatai 1990-től számottevően és folyamatosan bővültek. Ma már több mint négyszáz, különböző jogszabályokban meghatározott feladatot tartunk számon.

A törvényalkotás

Az Országgyűlésnek:

* a köztársasági elnök

* a kormány

* minden országgyűlési bizottság

* bármely országgyűlési képviselő

nyújthat be törvényjavaslatot

kodifikációs hibák kijavítása, az e célból benyújtott módosító javaslatok megvitatása,

majd szavazás a módosító javaslatokról és a törvényjavaslat egészéről

A törvényjavaslatok tárgyalása a bizottsági és a plenáris tárgyalás egymást váltó szakaszaiból áll. Ennek rendjét a Házszabály rögzíti.

Minden plenáris tárgyalási szakaszt bizottsági előkészítés előz meg. Az Országgyűlés elnöke által kijelölt állandó bizottságok először arról döntenek, hogy a törvényjavaslat alkalmas-e az általános vitára. Az általános vita után véleményezik a képviselők által benyújtott módosító javaslatokat, majd a részletes vita után a kapcsolódó módosító javaslatokat. Ha szükségesnek tartják, a bizottságok maguk is benyújthatnak módosító javaslatokat.

A kormány, a bizottságok és a képviselők évente átlagosan 300 törvényjavaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek. A törvényjavaslatok 55%-át a kormány, 40%-át a képviselők és 5%-át pedig a bizottságok nyújtották be. Az elfogadott törvényjavaslatok kb. 90%-át a kormány nyújtotta be. Az Országgyűlés évente átlagosan 130 törvényt alkot.

A kormány ellenőrzése

A törvényalkotás mellett az Országgyűlés másik fontos, s egyre jelentősebbé váló feladata a kormány és az általa irányított közigazgatás ellenőrzése. Az ellenőrzés alapvetően arra irányul, hogy megvalósul-e a törvényhozói akarat, a törvényeknek megfelelően működik-e a kormányzat.

A végrehajtó hatalom ellenőrzésének parlamenti funkciója a kormány Országgyűlés előtti politikai felelősségének elvéből következik. Az Alkotmány kimondja, hogy a kormány működéséért az Országgyűlésnek felelős, és köteles munkájáról rendszeresen beszámolni. A kormány programját a miniszterelnök megválasztásával egyidejűleg az Országgyűlés fogadja el.

A végrehajtó hatalom parlamenti felelősségének elve nem csak a kormány beszámolási kötelezettségét jelenti - az Országgyűlés meg is vonhatja bizalmát a kormánytól, ha nem ért egyet annak politikájával. Ennek eszköze az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány, amelyen keresztül a képviselők abszolút többsége oly módon szüntetheti meg a hivatalban lévő kormány megbízatását, hogy egyben azonnal megválasztja az új kormány vezetőjét, biztosítva ezzel a kormányzás folyamatosságát.

A parlamenti ellenőrzést a plénum, a bizottságok és az egyes képviselők is gyakorolhatják. Az ellenőrzés történhet kifejezetten erre szakosodott, parlamenti felügyelet alatt álló szervezetek révén is, mint amilyen az Állami Számvevőszék vagy az országgyűlési biztosok (az ombudsmanok).

A plenáris ülésen

Az ellenőrzés fontos eszköze a kormány különböző beszámolóinak, jelentéseinek megtárgyalása és azok elfogadása, továbbá a politikai vita, amelyet mind a kormány, mind a képviselők 1/5-e kezdeményezhet.

A bizottságokban

A bizottságok révén megvalósuló ellenőrzés fontos területe a különböző beszámolók, jelentések és tájékoztatók megvitatása. A bizottságok határozati javaslatot nyújthatnak be az Országgyűlésnek, amelyben a beszámoltatással összefüggésben intézkedések, feladatok meghatározását kezdeményezik. Minden állandó bizottságnak létre kell hoznia egy albizottságot, amely a törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kíséri. A bizottságok kinevezésük előtt meghallgatják a miniszterjelölteket, majd évente meghallgatják a minisztereket végzett munkájukról. Meghatározott témakörökben a bizottsági tagok 2/5-ének kezdeményezésére is meghallgathatják a minisztereket és a központi közigazgatási szervek vezetőit.

A képviselők által

A plenáris ülésen az egyes képviselők által gyakorolható hagyományos parlamenti ellenőrzési eszköz az interpelláció, a kérdés, valamint az azonnali kérdés. Az interpelláció különleges súlyát az adja meg, hogy az arra adott válaszról (ha azt a képviselő nem fogadta el) az Országgyűlés dönt, s ha nemet mond, az interpelláció - bizottsági jelentés formájában - ismét a plénum elé kerül.

A képviselőknek egyéb eszközeik is vannak a kormány ellenőrzésére. Ilyen a napirenden kívüli felszólalás, s különösen annak a televízió és a rádió által is közvetített változata, a napirend előtti felszólalás.

Az Országgyűlés ellenőrző szervei

Állami Számvevőszék

1990-től újból működik az Országgyűlés saját, a kormánytól független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék. Véleményt mond a költségvetési törvényjavaslatról, ellenőrzi a költségvetési törvény végrehajtását, továbbá általában a közpénzek felhasználását és az állami vagyon kezelését. Az Állami Számvevőszék hatásköre minden olyan gazdálkodási tevékenységre kiterjed, ahol közpénzeket használnak fel, és az államszervezet minden szintjén végezhet ellenőrzéseket. Az Állami Számvevőszék elnöke évente beszámol munkájáról az Országgyűlésnek. A különböző vizsgálatait összegző jelentéseit pedig a bizottságok tárgyalják meg.

Országgyűlési biztosok (ombudsmanok)

Az Országgyűlés 1993-ban törvényt alkotott az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról, amely intézmény nemcsak az állampolgárok jogvédelmét, hanem a közigazgatás ellenőrzését is szolgálja. Törvény rendelkezik a nemzetiségek és kisebbségek országgyűlési biztosáról és az adatvédelmi biztosról is. Az országgyűlési biztosokat az Országgyűlés először 1995. június 30-án választotta meg. Első alkalommal 1997-ben, azóta pedig évente rendszeresen beszámoltak tevékenységükről az Országgyűlésnek. A vizsgálataikról készített jelentéseiket pedig esetenként a bizottságok tűzik napirendjükre.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MŰKÖDÉSE

Az Országgyűlést a választópolgárok négy évre választják meg. Megbízatása az alakuló üléssel kezdődik és az új Országgyűlés alakuló üléséig tart.

Az Országgyűlést az Alkotmányban meghatározott esetekben (a sikertelen kormányalakítás vagy a bizalom többszöri megvonása) a köztársasági elnök feloszlathatja. Az Országgyűlés is kimondhatja feloszlatását megbízatási idejének lejárta előtt. Ám 1990 óta minden Országgyűlés kitöltötte a megbízatásának négy évét.

A legtöbb európai parlamenthez hasonlóan a magyar Országgyűlés működését is a kormánypárti és az ellenzéki honatyák élénk, gyakran heves vitái jellemzik. Ez így is van rendjén: az Országgyűlésnek közjogi feladatai mellett olyan politikai funkciói is vannak, mint hogy jelenítse meg a társadalomban meglévő fontosabb politikai nézeteket és véleményeket. A parlamenti szópárbajok azonban meghatározott szabályok szerint, a szabad vitát biztosító eljárási rendben történnek. A vita és határozathozatal szabályait az Országgyűlés Házszabálya rögzíti.

Az Országgyűlés működésének alapvető, garanciális szabályairól az Alkotmány rendelkezik, a működési rend részletes szabályait pedig a Házszabály állapítja meg. Az Alkotmány elfogadásához és módosításához az összes képviselő, míg a Házszabály elfogadásához és módosításához a jelen lévő képviselők 2/3-ának szavazata szükséges.

A működési szabályok közül különösen fontosak a törvények tárgyalására és elfogadására vonatkozó rendelkezések, mivel azok a parlament egyik alapfunkciójának kereteit jelölik ki.

Az Országgyűlés ülésszakai és ülései

Az Országgyűlés évente két rendes ülésszakot tart:

* február 1-jétől június 15-ig és

* szeptember 1-jétől december15-éig

Rendkívüli ülésszakot vagy ülést kell összehívni a köztársasági elnök, a kormány vagy a képviselők 1/5-ének kérelmére.

Az Országgyűlés az ülésszakok alatt hetente ülésezik, hétfőn 13 órától és kedden (esetenként szerdán) 9 órától. Az Országgyűlés ülését az Országgyűlés elnöke hívja össze. Napirendjére a Házbizottság vagy - ha a frakciók között ebben nincs egyetértés - az Országgyűlés elnöke tesz javaslatot. A napirend elfogadásáról az Országgyűlés dönt.

Az ülésen mód van arra, hogy fontos politikai kérdésekről napirend előtt essen szó, míg az ülések napirendjén az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatok és más parlamenti döntések vitái és szavazásai, az interpellációk és kérdések szerepelnek.

Az Országgyűlés döntéseit tagjai többségének jelenlétében hozza meg, rendszerint egyszerű többséggel, de az Alkotmány módosításáról, meghatározott tárgyú törvényekről, és a parlament működésével kapcsolatos egyes kérdésekről csak az Alkotmányban, törvényben vagy a Házszabályban előírt minősített többséggel dönthet. Ugyancsak különleges többséget igényelnek a legfontosabb személyi döntések (pl. a közméltóságok megválasztása) is.

Az ülésekről szó szerinti jegyzőkönyv készül, amelyet az Országgyűlés a honlapján közzétesz. Az ülésekről a közszolgálati televízió (az m2-es csatornán) hétfőn háromórás, kedden (és szerdán) ötórás élő közvetítést ad. A közszolgálati rádió az elejétől a végéig közvetíti az üléseket. Az Országgyűlés honlapján szintén az egész ülésnapról élő televíziós közvetítés látható.

Az 1848-as forradalom és az áprilisi törvények

A párizsi forradalom (1848. február 22.) híre március 1-jén érkezett Pozsonyba. Kossuth az alsótábla március 3-i ülésén általános támadást indított az abszolutizmus rendszere ellen. Felirati javaslatban követelte a kötelező örökváltságot. Új alkotmányt követelt nemcsak a magyaroknak, hanem a birodalom többi népének is. Követelte még a népképviseletet, a független nemzeti kormányt, a jobbágyfelszabadítást és a törvény előtti egyenlőséget.

Március 13-án kirobbant a bécsi forradalom. Az udvar az országgyűlés föloszlatását mérlegelte. István nádort Bécsbe rendelték, hogy ne tudja összehívni a felsőtáblát. Kossuth ekkor a pesti radikálisokhoz fordult. Arra bátorította őket, hogy követeléseikkel gyakoroljanak nyomást az országgyűlésre.

A bécsi forradalom új helyzetet teremtett. Március 14-én Pozsonyban a felsőtábla elfogadta a Felirati javaslatot. Másnap küldöttség vitte a föliratot Bécsbe. Március 15-én kirobban a pesti forradalom. A „márciusi ifjak”, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Irinyi József, Jókai Mór, Degré Alajos, Vidats János még március 14-én este a Pilvax kávéházban elhatározták, hogy a követeléseknek másnap utcai tüntetéssel adnak hangot.

Március 15-e eseményei

A „forradalmi csarnokból” kilépve legföljebb tizenöten lehettek. Néhány óra múlva Pest utcáin soha nem látott, húszezres tömeg hömpölygött. Petőfi és társai elindultak az egyetemre. Az egyetemi ifjúság csatlakozása után mintegy ezren folytatták útjukat Landerer Lajos nyomdájához. A tömegben az egyetemi ifjúság, a pesti polgárok mellett ott voltak a József-napi vásárra érkező parasztok ezrei is. Itt Irinyi József „a nép nevében” lefoglalt egy gépet és kinyomtatták a „Nemzeti dal”-t és „12 pont”-ot, ami forradalmi jellegű memorandum. Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd a tízezres tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta a tanács tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, az ellenzéki nemesekből megalakult a Közcsendi Bizottmány, majd a

tömeg megindult Budára, hogy a legfontosabb kormányszékkel is elfogadtassa követeléseit, s kiszabadítsa börtönéből Táncsics Mihályt. A Helytartótanács nem mert katonai erőszakot alkalmazni, hanem elfogadta a „12 pont”-ot és szabadon bocsátotta Táncsicsot. Pest forradalma - ellentétben Párizséval és Bécsével - vértelen forradalom volt. Este a Nemzeti Színházban a tömeg kérésére eljátszották a Bánk bánt.

A forradalom követelései

Polgári átalakulás:

• Közös teherviselés

• Úrbéri viszonyok megszüntetése

• Törvény előtti egyenlőség

• Jobbágyfelszabadítás

• Nemzeti Bank

• Cenzúra eltörlése

• Nemzeti őrsereg

Nemzeti függetlenség:

• Felelős minisztérium

• Évenkénti országgyűlés Pesten

• A politikai státuszfoglyok szabadon bocsátása

• Gazdasági függetlenség

• A katonaság esküdjön meg a magyar alkotmányra…

• Unió

Bécsben március 17-én V. Ferdinánd jóváhagyja a Felirati javaslatot első félelmében, de már március végén próbálkozik az udvar visszavonni a javaslat önálló hadügyre és pénzügyre vonatkozó pontjait.

Március 30-án tömegtűntetést szerveztek Pesten, ahol Habsburg-ellenes jelszavak is elhangzottak, majd V. Ferdinánd április 11-én szentesíti a törvényeket.

Az áprilisi törvények

Az áprilisi törvények tehát biztosították a polgári átalakulásnak és a nemzeti függetlenségnek feltételeit. Intézkedések:

• Az önkéntes örökváltság következtében mindössze a parasztság 1%-a vált szabaddá. Az új törvény értelmében a kötelező örökváltságnak köszönhetően a parasztság felszabadult, és 40%-a földtulajdonossá vált (a többi zsellér volt). Eltörölte a földesúri adókat, a terményjáradékot, a pénzjáradékot, a robotot valamint a dézsmát. A parasztok tehát telkeik tulajdonosai lettek. Meghatározták továbbá a kárpótlás összegét is, ami a telek egyévi jövedelmének hússzorosa volt. [9-12. törvénycikk]

• Kimondta a közteherviselést. [8. törvénycikk]

• Eltörölték az ősiség törvényét [15. törvénycikk]

• Kimondták a keresztény felekezetűek egyenjogúságát

• Eltűntek a származási előjogok, amely egyfajta jogegyenlőséget alakított ki.

• A politikai rendszer is megváltozott, és ezentúl a törvényhozás a népképviseleti országgyűlés kezébe került. [5. törvénycikk].

A népképviseleti országgyűlés:

A népképviseleti országgyűlés szintén két házból állt: az egyre jelentéktelenebb felső-házból és az alsóházból, ahol ténylegesen megvalósult a népképviselet.

Működése:

Az országgyűlés évenként ülésezett Pest-Budán, és hozzájárulása nélkül nem lehetett feloszlatni, valamint tagjait (a követeket) 3 évenként választották. A választójog az áprilisi törvények értelmében cenzusos lett, vagyis a korábban választójoggal rendelkezők megtarthatták ezen jogukat, továbbá választójogot nyertek azok a húsz év feletti férfiak, akik minimum egy telekkel rendelkeztek, vagy minimum egy segéddel dolgozó üzem tulajdonosai voltak, vagy egy legalább 300 forintot érő ingatlannal rendelkeztek. Választhatók azon a 25 év feletti férfiak voltak, akik rendelkeztek választójoggal, és tudtak magyarul. Ez a rendelet kifejezetten liberális szemléletre utalt, s így az ország 7-9%-a vált választóvá, ami Európai szinten is kiemelkedő volt ebben az időben.

Politikai rendszere:

A végrehajtói hatalom élén a kormány állt. Székhelye Pest-Budán volt. Az uralkodó továbbá nem adhatott, hirdethetett ki törvényt addig, amíg azt a szakminiszter aláírásával ellen nem jegyezte. Kimondták továbbá Erdély és a Partium csatlakozását Magyarországhoz [6.-7. törvénycikk], és eltörölték a cenzúra intézményét. A parlamentben és a megyegyűléseken folyó tanácskozásokról korlátlanul lehetett tudósítani, és zárt ülésen nem lehetett érvényes határozatot hozni.

Rendeletet hoztak továbbá a nemzetőrség felállítására, amely a polgárok ideiglenes fegyveres szolgálatán alapuló katonai egység volt, és az alkotmányos rend védelmére szerveződött.

Az állami önállóság kérdése: A magyarok körében az az elképzelés volt jellemző, miszerint Magyarország és az Osztrák Császárság tiszta perszonáluniós kapcsolatban áll. Ez volt ugyanis a nemzeti önállóság záloga. Ezt az elképzelést csak erősítette a szakminiszterek ellenjegyzési joga, és az, hogy az uralkodó távollétében az államfői jogokat István nádor gyakorolta, aki magyarbarát politikát folytatott (nem is Bécsben élt, hanem Budán volt háza).

Külügy: ennek intézése továbbra is az uralkodói felségjog maradt. A magyar országgyűlésnek nem volt joga beleszólni, hogy a Habsburg birodalom milyen külpolitikát folytat, és mivel Magyarország is a Habsburg Birodalom része volt, ezért azonosulnia kellett a külpolitikájával, sőt támogatnia kellett azt. Ez komoly befolyást biztosított az uralkodónak a magyar ügyekbe.

Az áprilisi törvények hiányosságai:

• Az áprilisi törvények nem rendezték egyértelműen Magyarország és az Osztrák Császárság viszonyát.

• Nem szervezte át kellően az igazságszolgáltatás rendszerét: eltörölte ugyan az úriszéket, ám az igazságszolgáltatásban még mindig sok feudális maradvány jelentkezett.

• Az úrbéri viszonyok eltörlése is okozott némi problémát, ugyanis a felszabadult jobbágyságnak csupán 40%-a lett telkének tulajdonosa, ugyanis a törvény nem rendelkezett egyértelműen a földterületek állapotáról. A közhasznú területeket nem sorolták a telekállományba (ezt ugyan a parasztok megpróbálták elfoglalni, de nem sikerült nekik), a majorsági területeken dolgozó parasztság sem kapta meg az általa művelt parcellát, ugyanis az a földesúr magán kezelése birtoka volt, és nem tartoztak a telki állományba az irtásföldek és a telepített szőlők sem. Ezen kívül megmaradtak egyes földesúri kiváltságok is, mint például az italmérés, a mészárszéktartás, stb. kiváltsága, és bizonyos szolgáltatásokat sem töröltek el, mint például a szőlődézsmát, ugyanis ezt nem a telek után fizették a parasztok.

* Az áprilisi törvények nem rendezték továbbá a nemzetiségi kérdést sem, és tovább élt az az illúzió, hogy a nemzetiségek megelégedve az egyéni jogokkal, elfogadják majd a magyar vezetést, és asszimilálódnak

Az első felelős magyar kormány

1848. április 7-én megalakult a felelős magyar kormány, a kijelölt miniszterelnök gróf Batthyány Lajos lett. A miniszterek többsége az Ellenzéki Párt vezetői közül került ki

• Kossuth Lajos - pénzügyminiszter

• Széchenyi István - közmunkaügyi miniszter

• Deák Ferenc - igazságügyi miniszter

• Mészáros Lázár - hadügyminiszter

• Klauzál Gábor - földművelés- és iparügyi tárca

• Szemere Bertalan - belügyminiszter

• Esterházy Pál - császár személye körüli miniszter

• Eötvös József - vallás- és oktatásügyi miniszter

A kormány programja a rend és béke volt. Konszolidálni kellett a forradalmat, azaz erőt gyűjteni, hogy aztán továbbfejlesszék a vívmányokat. Pénzre volt szükség és hadseregre.