Radnóti Miklós a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb költője egy olyan emberhez méltatlan korban élt, ahol nem volt egyszerű emberként élni. Ilyen megszégyenítő körülmények között mégis tudatosan kereste és tette közkincsé azt, ami szép és méltó. Költő lévén igen érzékeny személyiség volt, aki pontosan átlátta a körülötte végbemenő folyamatokat, ezért igen korán megérezte a veszélyt, ami rá és a nemzetére leselkedett.
Már az 1930-as évek elején keletkezett versekben megmutatkozik a veszedelem tudata, valamint az a bizonyosság is, hogy a bekövetkező eseményeket lehetetlen lesz túlélni. Menekülhetne, mint tisztán látó társai teszik, mégis személyes felelőségének érzi, hogy maradjon és kitartson a végsőkig. Az ő költői célja tanúként, áldozatként megélni, amit a sors rá és társaira mért, saját végzetével figyelmeztetve az emberiséget, hogy ilyen iszonytató embertelenség többé ne történhessen meg.
Az 1933-ban íródott Minta a bika című ars poetica jellegű vers, még a korai költészetére jellemző szabad versek formájában íródott. Három fontos motívumot fedezhetünk fel benne: az idillt, a fenyegetettség érzését valamit a fenyegetettséggel szembenálló helytállás képét. A műben a vihar szimbóluma a bekövetkező történelmi eseményekre utal. A versben három idősík követi egymást: a múlt, a jelen és a jövő. Az első szerkezeti egységében az idill jelenik meg, ahogy az őzek természetes életösztöneiknek engedelmeskedve viselkednek. A következő rész a fiatal bikát mutatja be, amely vakmerően szembeszáll az ismeretlennel. A bika itt a helytállás képe, aki küzdeni fog és nem hátrál meg. Az előző rész zsúfolt mozgalmasságával szemben itt a mozdulatlanság dominál. A bika viselkedése kifejezetten emberi cselekvésekre utal. A versben a veszélyt a farkascsorda jelenti, ami az akkor történelmi helyzetet szimbolizálja. A valós veszély közeledtével kétféle magatartás lehetőségét latolgatja a költő: vagy menekül vagy vállalja a harcot. A vers zárósorai Radnóti céljaira utalnak, hogy nem törik meg és költő marad a végsőkig, aki írásaival betölti a hivatást, és ezáltal a maga módján segít az emberiségen.
A pár évvel később íródott Járkálj csak, halálraítélt! című vers érezhetően keményebben ítéli meg a kilátástalan jövőt. Ezt a cím is jelzi: a költő pontosan látja sorsát. 1933-óta Radnótinak nem lehetett kétsége saját sorsa felöl. A félelem a haláltudat beleépült költészetébe és mindennapjaiba.A kezdősorok szürrealista képei egy értékeiből kizökkentett világot mutatnak be. Egy siralomházi világot asszociál, melyben az elitélt szorongva várja a biztos véget. Ez a fajta félelem kiterjed az énen kívüli világra is. A táj megtelelik riadt félelemmel, fenyegetettséggel. Ehhez képest szólal meg nagy erővel a költőhöz intett intés: „Ó, költő, tisztán élj te most!” A külön választott záró sorok jelzik, ez a nehezebb út. Egy hazug világ nehezen ismeri fel az igazi értéket.
Radnóti költészet a háborús évek alatt jutott el a legmagasabb csúcsra. Számára az érték jelképe a klasszikus műveltség. A versformák klasszicizálódásának világnézeti jelentése is volt abban a korban: a zárt tiszta forma rendje szembekerül a bomló értékrenddel teli zavaros világgal.
Radnóti értékőrző magatartása nyilvánul meg Vergilius versformájának életre keltésében.
• Ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát: párbeszédes hexameteres költemény. A költő és a pásztor folytat párbeszédet a versben, ám valójában a költő két énje kérdez és válaszol.
• Bukolikus idillként indul a költemény. Radnótinál igen gyakori kép a tavasz, és itt is ez jelenik meg először, ám az idillt hamar követi a rettegés, a fenyegetettség képe: a tavasz csalóka, bolond április ez.
• „Még szomorú se vagyok..” – innen a költő életérzését tükrözi a vers: megcsömörlöttséget érez. Egész Európa várta már a háborút, és most, hogy itt van, undorodik és rosszul van tőle.
• A szomorúságnak, a világtól való undorodásnak az okait a pásztor kezdi érteni. A spanyol polgárháborúra utaló sorok a vérengzés iszonyatát idézik fel. Még az állatok is menekülnek, a természet lerombolása is a háború, ám ugyanakkor az egyén sorsa is borzasztó -> Federíco Garcia Lorca mártírhalála a költők és a művészetek pusztulásának a jelképe, ugyanakkor Radnóti halálának is előképe. Nem is gyászolta meg őt Európa, pedig neves költő volt. Még a halál tudatánál is kegyetlenebb az a sejtelem, hogy velük együtt pusztul művük is, és a kíváncsi utódokra nem marad semmi.
• A spanyol költő halálához kapcsolódik „a drága Attila” halála. József Attila menekült ugyan, de nem tudott hova menekülni. (ám ez nem tulajdonítható a magyar társadalmi rendnek, JA bárhol él, meghalt volna.) Őt sem síratjuk….
• Az utolsó versszak a helytállás fontosságát írja le: a Költő úgy él, mint egy fa, amelyik meg van jelölve: ez lehet látnoki kép, hogy meg fogják őt is jelölni. Ugyanakkor leírja azt is, hogy a halálraítéltség tudatában is a halál pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként kell élnie, és a tölgy új levelei a jövőnek szolnak, tehát nem csak magának ír.
• A végső következtetés levonása után a csendes megbékélés idilli hangulatával telíti a vers lezárását. Az utolsó sor szépségét a hexameter mellett az alliteráció adja.
Már az 1930-as évek elején keletkezett versekben megmutatkozik a veszedelem tudata, valamint az a bizonyosság is, hogy a bekövetkező eseményeket lehetetlen lesz túlélni. Menekülhetne, mint tisztán látó társai teszik, mégis személyes felelőségének érzi, hogy maradjon és kitartson a végsőkig. Az ő költői célja tanúként, áldozatként megélni, amit a sors rá és társaira mért, saját végzetével figyelmeztetve az emberiséget, hogy ilyen iszonytató embertelenség többé ne történhessen meg.
Az 1933-ban íródott Minta a bika című ars poetica jellegű vers, még a korai költészetére jellemző szabad versek formájában íródott. Három fontos motívumot fedezhetünk fel benne: az idillt, a fenyegetettség érzését valamit a fenyegetettséggel szembenálló helytállás képét. A műben a vihar szimbóluma a bekövetkező történelmi eseményekre utal. A versben három idősík követi egymást: a múlt, a jelen és a jövő. Az első szerkezeti egységében az idill jelenik meg, ahogy az őzek természetes életösztöneiknek engedelmeskedve viselkednek. A következő rész a fiatal bikát mutatja be, amely vakmerően szembeszáll az ismeretlennel. A bika itt a helytállás képe, aki küzdeni fog és nem hátrál meg. Az előző rész zsúfolt mozgalmasságával szemben itt a mozdulatlanság dominál. A bika viselkedése kifejezetten emberi cselekvésekre utal. A versben a veszélyt a farkascsorda jelenti, ami az akkor történelmi helyzetet szimbolizálja. A valós veszély közeledtével kétféle magatartás lehetőségét latolgatja a költő: vagy menekül vagy vállalja a harcot. A vers zárósorai Radnóti céljaira utalnak, hogy nem törik meg és költő marad a végsőkig, aki írásaival betölti a hivatást, és ezáltal a maga módján segít az emberiségen.
A pár évvel később íródott Járkálj csak, halálraítélt! című vers érezhetően keményebben ítéli meg a kilátástalan jövőt. Ezt a cím is jelzi: a költő pontosan látja sorsát. 1933-óta Radnótinak nem lehetett kétsége saját sorsa felöl. A félelem a haláltudat beleépült költészetébe és mindennapjaiba.A kezdősorok szürrealista képei egy értékeiből kizökkentett világot mutatnak be. Egy siralomházi világot asszociál, melyben az elitélt szorongva várja a biztos véget. Ez a fajta félelem kiterjed az énen kívüli világra is. A táj megtelelik riadt félelemmel, fenyegetettséggel. Ehhez képest szólal meg nagy erővel a költőhöz intett intés: „Ó, költő, tisztán élj te most!” A külön választott záró sorok jelzik, ez a nehezebb út. Egy hazug világ nehezen ismeri fel az igazi értéket.
Radnóti költészet a háborús évek alatt jutott el a legmagasabb csúcsra. Számára az érték jelképe a klasszikus műveltség. A versformák klasszicizálódásának világnézeti jelentése is volt abban a korban: a zárt tiszta forma rendje szembekerül a bomló értékrenddel teli zavaros világgal.
Radnóti értékőrző magatartása nyilvánul meg Vergilius versformájának életre keltésében.
• Ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát: párbeszédes hexameteres költemény. A költő és a pásztor folytat párbeszédet a versben, ám valójában a költő két énje kérdez és válaszol.
• Bukolikus idillként indul a költemény. Radnótinál igen gyakori kép a tavasz, és itt is ez jelenik meg először, ám az idillt hamar követi a rettegés, a fenyegetettség képe: a tavasz csalóka, bolond április ez.
• „Még szomorú se vagyok..” – innen a költő életérzését tükrözi a vers: megcsömörlöttséget érez. Egész Európa várta már a háborút, és most, hogy itt van, undorodik és rosszul van tőle.
• A szomorúságnak, a világtól való undorodásnak az okait a pásztor kezdi érteni. A spanyol polgárháborúra utaló sorok a vérengzés iszonyatát idézik fel. Még az állatok is menekülnek, a természet lerombolása is a háború, ám ugyanakkor az egyén sorsa is borzasztó -> Federíco Garcia Lorca mártírhalála a költők és a művészetek pusztulásának a jelképe, ugyanakkor Radnóti halálának is előképe. Nem is gyászolta meg őt Európa, pedig neves költő volt. Még a halál tudatánál is kegyetlenebb az a sejtelem, hogy velük együtt pusztul művük is, és a kíváncsi utódokra nem marad semmi.
• A spanyol költő halálához kapcsolódik „a drága Attila” halála. József Attila menekült ugyan, de nem tudott hova menekülni. (ám ez nem tulajdonítható a magyar társadalmi rendnek, JA bárhol él, meghalt volna.) Őt sem síratjuk….
• Az utolsó versszak a helytállás fontosságát írja le: a Költő úgy él, mint egy fa, amelyik meg van jelölve: ez lehet látnoki kép, hogy meg fogják őt is jelölni. Ugyanakkor leírja azt is, hogy a halálraítéltség tudatában is a halál pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként kell élnie, és a tölgy új levelei a jövőnek szolnak, tehát nem csak magának ír.
• A végső következtetés levonása után a csendes megbékélés idilli hangulatával telíti a vers lezárását. Az utolsó sor szépségét a hexameter mellett az alliteráció adja.
Megjegyzés küldése