Friss tételek

Transnational companies

Definiton: Those companies the activity of which pass the borders of their country, thus they do not produce their products in only one certain country, but in the whole world economy. They establish subsidiaries or contain companies in different countries. Sometimes they are called multinational companies („multi”), but a company is actually called „multi” if its owners are from different countries.

Summary: - passes the borders of its country
- produces in the whole world economy
- sells its products at the world market
- establishes subsidiaries
- is called „multi” sometimes

Aim: They locate certain activities to certain countries or regions in order to decrease the budget of production to the minimum and increase the profit to the maximum.

Reason for their establishment: the world economy became worldwide in the 1970’s oil crisis of the 70’s a companies had to recognize the demand of the consumers a they have to take the appropriate product to the market fast competition have to be able to produce the goods on the lowest price they locate the factories to different places where the certain part of production is the cheapest

Consumers’ demand: goods produced in relatively short series, and those change fast a need of fast reaction a flexible (rugalmas) production

Large-scale development of communication a condition of the worldwide location of production
a possibility for the transport of capital in a short time

General Characterization:
1.) After the World War II: - companies had subsidiaries abroad
parent company subsidiary
decision production
research & technology
2.) Nowadays: transnational companies + their subsidiaries = integrated network of
production
parent company subsidiary
headquarters of the company production
decisions are made here
control of planning
control of research and development
control of market research


Operation system of the TNCs
market research & marketing
close to the consumers’ market
research & development
close to the large cities containing universities
production
all over the world
production of basic materials
in developing countries, close to the raw- material and energy („kéményes ipar”)
production of components (részegységek)
anywhere where there is cheap, but skilled labour force and tax allowance (adókedvezmény)
production of the end product (végtermék) + assembly (összeszerelés) + marketing (értékesítés)
near the consumers’ market

The basic condition for this system is the modern infrastructure. The activity of the TNCs is followed by the flow of functioning capital a strengthens the role of financial sector

Competition between TNCs a they spend much on Research + Development
a they always change their park/site (telephely) according to
the beneficial possibilities of world economy
a dispersion (szétszórtság) is characteristic
creates possibility for work
As the role of national economies role of TNCs grow
decreases

Transport of Hungary

A good transport system and a fast and cheap transportation help the economical production.

 Hungary is the meeting area of the west- east end the north-south transport system of the Carpathian-basin. So the transit traffic (átmenő forgalom) is considerable.

The Hungarian transport system needs development. So they build new-motorways 
-railways
-airports
-ports  
-navigable canals (hajózható csatorna)
Transit (áruszállítás): 
I. truck (tehergépkocsi) transport
–it need not transhipment (átrakodás)
-relatively cheap
II. railway
- it is appropriate for transport of mass goods (tömegtermékek)

People transport (személyszállítás): 
I. coach-between cities and villages bus-between homes and workplaces
II. air transport-for long distances

Hungarian transport is radial built (sugaras szerkezetű) and it is extremely (túlzottan) Budapest centred.
Density of the transport system is medium compared to (viszonyítani v-mihez) the European average.
Settlements without railway are connected to the transport by coaches.

Railway:
-The name of the Hungarian railway is Hungarian National Railway: MÁV
-There are large differences between the circulation of the certain lines.->some of them are
-It has good joints to the European railway system. given up for today
-It can develop, if it can take place in a larger degree in the combined carriage.
-Railway is faster and cheaper than the truck transport. (kombinált fuvarozás)
-The busiest railway stations: 
-Budapest
-Hatvan
-Miskolc
-Debrecen
-Székesfehérvár
-Győr

Road-system:
-Roads are not strong and wide enough for the extended traffic.
-Roads, which are internationally significant, are very crowded (zsúfolt).
-Highways and main roads are side by side the railways.->There are no opportunities to make new economical relations inside the country.

Highways: 
-M0:Bp. beltway
-M1:Bp.-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom
-M2:Bp.-Vác
-M3:Bp.-Miskolc, Debrecen
-M5:Bp.-Kecskemét-Szeged
-M6:Bp.-Dunaújváros
-M7:Bp.-Székesfehérvár-Zamárdi-Rédics

Main roads: 
-Mr2:Bp.-Vác-Hont
-Mr3: Bp.-Miskolc-Tornyosnémeti
-Mr.4:Bp.-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony
-Mr.6:Bp.-Pécs
-Mr.8:Székesfehérvár-Szentgotthárd

Navigation (vízi közlekedés):
-Navigation  is only significant in external trade.-Rhine-Main-Danube canal
-The cheapest kind of transport, but it is slow.
-Significant traffic is only on the Danube.
-It has natural disadvantages:
 -autumnal and wintry low tide (vízállás)
-frost
-ice drift (jégzajlás)

Reasons, why lost the watery transport its significance:
-Ships on the Danube are antiquated and there is no money for the development.
-The Danube and the Tisza flow side by side and there is no connection between them.

Air transport:
-This kind of transport develops the fastest.
-The fastest kind of transport, but it is expensive.
-It is economical only in the international transport.
-The name of the Hungarian airline is MALÉV.
-The busiest international airport is Budapest-Ferihegy.
-Other airports are for example in Debrecen and in Sármellék.

The liquid and gaseous goods, such as mineral oil and natural gas, are transported by pipelines (csővezetékek).

Underground waters in Hungary

The greatest storages of layer waters (rétegvizek) are the alluvial cones that formed in the quaternary period. If the water of the rivers infiltrates through the sand and marble layers, it is called water filtered at the bank (parti szűrésű víz). For instance, the water demand of the inhabitants of Budapest is satisfied from this water stock (vízkészlet).

A group of layer waters: artesian waters (artézi vizek). These waters come to the surface because of the high pressure.

By the 19-20th century the demands have been satisfied from the waters of the wells, these are called ground waters (talajvíz, remélem ez a jó szó rá). This was a serious source of infection, no doubt. 5-10% of the extracted water is still ground water.
If the water table (the surface of the ground water, talajvíztükör) elevates above the ground, then it is called inland water (belvíz).

Another group of layer waters: thermal waters (hévíz). If the temperature reaches 30°c.

At karstic areas where water infiltrates through the surface, the space waters (résvizek) appear in the form of cold or warm karstic springs. They have had an important role in the drinking water supply of Miskolc and Pécs for a long time. However, they are still present at the spas of Hévíz, Eger and Buda.

Unequal economic development within the European Union

Within the European Union, The so-called Blue Banana is the most developed district. Its extension: Southern part of England – Benelux states – Ruhr Region – the valley of River Rhine – Switzerland – Northern Italy.

Germany
-          The most developed economy and industry
-          44% of the workers are employed in the industry
-          Outstanding: machine industry, factory equipment, vehicles and electronic goods
-          Thyssen: the biggest metallurgical corporation
-          Car-making: Volkswagen, Mercedes
-          Chemical industry: Bayer, BASF
-          1990: unified Germany, the equalization between the two parts took up several years

France
-          Varied natural resources & well-balanced economic structure
-          Industry: in the surroundings of Paris and in the North
-          Other development centres: Marseille, Toulouse, Bordeaux

Great Britain
-          After the loss of her colonies England has fallen behind her European competitors
After this:
-          Rapid development in Southern England
-          The old industrial districts of Central England suffer from the crises of coal mining, metallurgy and textile industry even today
-          Less developed: The North (Scotland), oil production and microelectronics

The Benelux countries and Denmark
-          Overdeveloped metropolises: Copenhagen (Denmark), Amsterdam, Rotterdam (the Netherlands) and Brussels (Belgium)
-          In Belgium, the Fertile Flemish part by the seacoast was outstanding for decades

Ireland
-          The least-developed country of Western Europe
-          In recent decades, tax allowances were granted for foreigners in order to facilitate industrialization

The less developed peripheral part of the EC is the Mediterranean area.
-          The Industry of Spain, Portugal and Greece expanded rapidly in the last few decades
-          Favourable natural conditions: they are the main suppliers of early vegetables, citruses, wine and edible oils on the European market
-          TOURISM. Spain and Italy are the 2 most important countries

Italy
-          The Northern part is more developed than the Southern one, it has historical roots
-          In the North: Turin-Milan-Genoa triangle
-          Po Valley: very fertile plain

The newly-joined countries mainly belong to the pheripheral countries of the European Union, except for some developed districts. These countries cannot catch up with the developed central parts and not just because of their physical position but their size and previous development are also not the class of the field.

World Trade in the 20th century

1st half of the 20th cent.:
- free competition a countries got into overproduction crisis a a
lot of companies went bankrupt a they were bought a companies concentrated in a few hands a monopole capitalism
- on the colonies labour force was cheaper a they took their capital there a it is called colonial capital export.
- Germany, Japan, and the USA connected into the international share of work a the autarchy (egyeduralom) of Great Britain ceased a multipoled (többpólusú) world economy formed
- I World War: USA and Japan strengthened The economical crisis of the world (1929-33) tumbled (szétzilál) world trade.

After the II World War:
- 3 types of countries formed: socialist, capitalist and developing
Countries
- there were national economies those were separated by tariff borders and they limited the free flow of goods and capital a world market was a totality of national economies, world trade passed off (lezajlik) between the countries
- capital export increased

Nowadays: - world trade passes off mainly between the countries of the centres of world economy, especially between the 3 centre poles of growing (Triad)


Triad:
- the main flow of capital, technology and goods happens between its countries
- Its countries possess the 80% of the world’s all operating capital

Japan:
- 7% of goods of the world market comes from Japan
- one of the most important functioning capital exporters (exceeds its func. capital. import)
- most important goods that Japan imports is raw-material
- has the most significant commercial activity and commercial surplus related to the other countries of the Triad

European Union:
- The EU supports commerce in her own territories a creams off The goods brought from outside the borders- In the EU there are so-called world cities (and almost everywhere int he world) which have certain tasks (e.g. Frankfurt and Zürich are financial centres). World cities are the centres of worldwide flow of information and capital.
- the commercial activity of the EU produces only a little surplus
- participates by 1/3 of the functioning capital import and export of the world

The USA:
- main stronghold of its economy are commerce and financial activities
- its main partner in functioning capital export is the EU
- it accumulates the most commercial deficit related to all countries of the Triad
- its functioning capital import and export is the largest in the world

The Little Tigers, which are the newly industrialized countries of East-Asia, and their second generation are also important participants of world trade.

- first generation: S-Korea, Taiwan, Singapore, Hongkong
- second generation: Indonesia, Malaysia, The Philippines, Thailand
Singapore is the most important commercial junction (csomópont) of the Little Tigers.

International capital flow:
1.) End of the 18th.cent. – I World War: colonial capital export
Capital export of th developed countries was directed towards the colonies rich in raw-materials and towards East- Central-Europe

2.) Between the two world wars: capital flow fluctuated
3.) After the II World War: capital movement between developed countries was characteristic (mainly between the EEC and the USA)
- main aim of the capital flow was the substitution of foreign trade (külkereskedelem).

4.) 1970-85: 
-Japan joined the investors but took part only in functioning capital export
- USA and EEC took part in both capital import and export

Capital export from developed to developing countries appeared again
Aim: located the old technologies to the developing, but industrializing
Countries a it is called production outplacing export (termeléskihelyező export)

4.) Nowadays:
- main functioning capital exporters are: Great B., Germany, USA, Japan (countries of the economical poles)
- 80% of all funct. Cap. Flow happens among them
- new phenomena: Japan exports its functioning capital into developed countries a J. can appear more easily on their market
- funct. capital flow still substitutes the foreign trade
- funct. cap. Flowing towards the countries of the peripheria (East-Central Europe, China, Vietnam)
serves the interests of the transnational companies
- colonial investments are outworn
- almost half of the funct. cap.flows into services

A görög líra, műfajok

- kialakulása Kr.e. 7-6. sz.
- polgárháborúk, arisztokrácia megdöntése
- az alacsonyabb rétegekből egy-egy vezéregyéniség türannoszok = vezetők
- megdőlnek a régi ideálok, az eposz időszerűtlenné válik
- jelen
- előtérbe kerülnek a költők
- fájdalmak, pillanatnyi boldogság
- műfajok
- töredékes alkotások

- görög líra szülőanyja az eposz: verstan: - hexameter: daktilus + spondeus
- hexameter + pentameter = disztichon (legelső strófaszerkezet)


- időmértékes verselés: rövid ( mora) és hosszú ( ) szótagok szabályos váltakozása
- versláb a verselés ritmikai alapegysége

legfontosabb verslábak: 
- jambus ( )
- trocheus ( )
- spondeus ( )
- pirichius ( )
- anapestus ( )
- daktilus ( )

- chorijambus ( )
- molosszus ( )
- ionikus amiore ( )
- bacchius ( )
- palimbacchus ( )
- krétikus ( )

- hangsúlyos: arszisz `
-hangsúlytalan: theszisz


- arszisz – theszisz = ereszkedő versláb ( )
- theszisz – arszisz = emelkedő versláb ( )

cezúra: sormetszet
disztichonban a pentameteres sorban
- epigramma sírfelirat, disztichonban, rövid csattanós
- elégia: legkülönfélébb tartalmak és disztichon az ókori görög líra idején; ma szomorú hangvételű visszatekintés a múltba

A görög és a modern elégia
- A görögök minden hosszabb, disztichonban írt költeményt elégiának neveztek.
- Ma fájdalmas tárgyról kiengesztelődött hangon szóló költemény.

Költők
- Szapphó, Alkaiosz, Anakreón, Szimónidész, Pindarosz, Türtaiosz, Szolón, Mimnermosz, Arkhilokhosz

- Szapphó: - költőnő
- Kr.e. 6. sz. Leszbosz- sziget
- központi téma a szerelem

- szapphói strófa: - szapphói sor:

- adoniszi sor:
- aiol nyelvjárás
- Berzsenyi Dániel: Osztályrészem
 
Anakreón (Kr.e. ?572- ?487): - szerelem, mámor, harc, pillanatnyi boldogság
- ión nyelvjárás
- anakreóni dal
- jambikus: 7 – 8 szótagosak

Alkaiosz: 
- vallásos himnuszok, politikai versek, bordal
- alkaioszi strófa: - nagy alkaioszi sor:

- jambusi 9-es:
kis alkaioszi sor:
- Csokonai, Berzsenyi, Horácius

Szimónidész (Kr.e. ?556-? 468): 
- epigramma
- dór nyelvjárás
- thermopülai hősök sírfelirata

Pindarosz: - óda

- szaggatott előadásmód

Türtaiosz (Kr.e. 7. sz.): - harci elégia
Szolón (Kr.e. 7-6 sz.): - bölcselkedő
Mimnermosz (Kr.e. 6 sz.): szerelem
Arkhilokhosz: - ő használta először az új verslábakat
- iambos: csipkelődő vers

Filozófusok

- Szókratész: nem írta le műveit

Platón (Kr.e. 427-347) :
- arisztokrata csládból
- Szókratész tanítványa
- mikor mestere meghal, iskolát alapít (Kr.e. 388)

Akadémia (csak Kr.u. 529-ben zárjak be)
- művei (34): - pl.: Állam, Törvények, Államférfi
- párbeszédesek
- főszereplő Szókratész
- bölcsességet keres
- Állam 7. könyve: - barlanghasonlat:
- a gyötrelmes földi lét
- felfelé vezető út, a fény idegen lesz
számukra
- tűz = nap
- barlang = látható világ
- felmenetel a fényre = lélekfelemelkedés
- maguktól csak a filozófusok képesek rá

- Arisztotelész (Kr.e. 384-322) : - lét filozófia, a világ keletkezése
- lélektan
- Platón tanítványa
- Nagy Sándor nevelője
- Athénban saját iskolát alapít: Líceum (Kr.e. 335)
- fő művei: Retorika, Esztétika, Politika
- követői: Hégel és Kant
- a keresztény filozófiában is fontos

filozófia: bölcselet; filozófus: bölcselkedő, gondolkodó. A gr. eredetű szócsalád
két elemből áll: philo- ( valaminek a kedvelője); szophia (bölcsesség)

szofista: álbölcselő, tetszetős érvekkel hamisan okoskodó ember. Az ókori görögöknél eleinte olyan bölcselőt jelentett, aki a bölcselet elemeit és a szónoklattant pénzért tanította, később sokan nem igazi ismereteket tanítottak, hanem ravasz, hamis okoskodást. Ezért lett pejoratív jelentésű a szó.

bibliofil: a szép könyvek kedvelője. Az első elem a gr. büblosz (könyv)

sztoa: gr. épülettípus, amely egy oszlopcsarnokból és azt hátul lezáró falból áll. Mögötte boltot, irodasort is elhelyezhettek. Zénon gr. filozófus, a sztoicizmus megalapítója a Terka Csarnokban (Sztoa Pokilé) tartott előadásait.

sztoicizmus: szenvedélymentes, természetes életmódot, szigorú erkölcsiséget tanító ókori görög-római filozófiai iskola. Alapelve a bölcs belátáson alapuló nyugalom, mind a jó-, mind a rosszsorsban. Legnevesebb sztoikusok: Epiktétosz és Marcus Aurelius.

gimnázium: középiskola-típus. A görögök először a testgyakorló csarnokot nevezik gümnaszionnak. Később általános kulturális központtá válik: előadótermeket, könyvtárakat is elhelyeztek benne

A film drámai szerkezete. Forgatókönyv. Cselekmény filmen. A filmszínészi játék. A kihagyás és a költői szerkesztés egyéb elemei

Forgatókönyv f.művészeti jellege.
Forg.könyv a f.-en megelevenedő cselekmény előzetes formába öntése, rögzítése. Nemcsak a cselekmény menetét, hanem az emberi érzelmek, gondolatok játékát is, sőt a f. egész hangulatát megtervezve formálják meg azt, ami majd a f.-en fog megvalósulni. A forg.könyvben irodalmi eszközökkel is kell rögzíteni a művész elképzeléseket, de a f.szerkezet a meghatározó, nem az irodalmi forma. A forg.könyv heterogén, különféle művészi eszközök vannak benne, de csak funkcionálisan férnek meg egymás mellett, nem valóságos művészi formában. Ezért nem tekinthető a forg.könyv művészileg élvezhetőnek, és ezért nem egyenrangú a többi irodalmi műfajjal.

Cselekmény a f.-ben
A f. cselekménye művészet, eseményeket tár elénk. A f. rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy mindig egy középponti mag körül, a konfliktus körül építi fel a maga egész világát, de a filmbeli konfliktusok alapján maga a mindennapi élet, és nem az irodalom vagy a színpadi forma másolása.
A kihagyás

A f. cselekményének az a sajátossága, hogy sok kis mozzanatból épül nagyobb egésszé, maga után vonja azt, hogy a színtelen előrehaladásban kihagyásokkal él. A perc bonyolítása tulajdonképpen nem más, mint ezeknek a vágásoknak, kihagyásoknak sora. A kihagyás a f. művészi lehetőségeinek egyik fontos eleme, a művészi tömörítésnek, célzásnak az utalásnak finom jelzője lehet. A ki nem mondás, a fél szavakkal való sejtetés, a kihagyás a f.nyelv árnyaltságának fokát mutatja. A kihagyás nemcsak az elbeszélés levegősségét szolgáltatja, hanem olykor kivételes drámai, expresszív értéke is lehet. Pl.: látványelemek kihagyása a látómezőből, a titokzatos hatás elérése érdekében

A kihagyás feszültségteremtő eszköz is lehet.pl.: egy-egy mozzanat elhagyása a bűnügyi filmekben

Költői szerkesztés elemei:
Metafóra: két képsor olyan szembeállítása a m. révén, amely a nézőből elemi hatást vált ki, hogy ezzel befogadóképessé tegye arra a gondolatra, amelyet a rendező közölni akar vele. A m. képi hasonlat melynek tárgyát akár a történet közvetlen anyagából, akár a megelőző képpel való plasztikus összefüggés alapján választhatja ki a rendező.

Szimbólum: Sz.-ról akkor beszélünk, ha nem két elem egymás mellé állításából születik a többlettartalom, hanem ha ez magában a képben van jelen, és felidézi a szándékolt tartalmat. A szimbólum alkalmazása azt jelenti, hogy valamely tárgyat, embert, jelenséget olyan jellel helyettesítjük, amely akár a kihagyás révén, akár valamilyen párhuzamos képsor visszaható ereje révén megadja a kívánt többletjelentést. A rendező úgy szerkeszti meg a képet, hogy az egyik képen belüli különféle elemek együttese keltse fel ezt a távlatot.
A f.színészi játék.

A színész az, aki a f. emberi alakját megtestesíti, és így a f. kifejező eszközévé válik. A f.színész munkája sokban különbözik a színházi színészétől. Az egység megteremtése nehezebb a f.-ben, hiszen az események kronológiája széthullik, de a fő oka ennek az, hogy egy-egy jeleneten belül is a fnyelv eszközei megszüntetik a figura fejlődésének folyamatosságát, s az átélésnek más feltételét követelik a színészt.

A színpadon mozgó beszélő színész mindig egyenlő távolságra van a nézőtől. Ahhoz, hogy a közönség láthassa pl. az arcát feléjük kell fordúlnia, nem suttoghat, mert azt nem hallanák meg. A f.színész legkisebb rendüléseit is számunkra átélhetővé teszi a f. a mozgó felvevőgép segítségével. A f.-en nagyobb a lehetősége a nem hivatásos színészekkel naló munkában, akik a hivatásos színészekkel ellentétben nem megalkotják, hanem átélik a szerepet.

Dadaizmus 1916-1922 – „a nagy észvesztés”

„Mindenkinek kiáltania kell. Nagy pusztító, romboló munkát kell véghez vinnünk. Kisöpörni, kitisztítani mindent.” (Tristan Tzara. 1918. Dadaista kiáltvány)
(Alfred Jarry)

A dadaizmus a 20. század második évtizedének efemer nemzetközi mozgalma volt. Kezdetben a fiatal irodalmárok és művészek ironikus, szarkasztikus, kétértelmű, dermesztő nevetésig fokozott intellektuális humorral telített, szorongástól sem mentes agresszivitásban megnyilvánuló provokatív, illetve nihilista életmódját jelentette, azt, ahogyan koruk szellemével szembeszegültek. Összekötötte őket, hogy egyértelműen szakítani akartak koruk társadalmával. Hugó Ball (1886-1927), Tristan Tzara (1896-1963), Hans Arp (1887-1966), Marcel Janco (1895-1984), Hans Richter (1888-1976), Richard Huelsenbeck a zürichi Cabaret Voltaire étteremben találkoztak. Vitákat, irodalmi találkozókat, koncerteket, zajos színházi és táncos előadásokat rendeztek, melyek az irodalom és a képzőművészet történetének legfelforgatóbb eseményei voltak. Ekkor már szinte félig készen állt a 20. század avantgardjának egyik legszélsőségesebb megnyilvánulása a happening, vagy a hang-és rajzköltészet, a lettrizmus, és sorolhatnánk azokat a megnyilvánulásokat, melyek a század második felének neoavantgad irányzatainak forrásként szolgátak. Ma azt mondanánk: a dadaisták saját csapdájukba estek; antimúzeumi tárgyakból múzeumot csináltak, s gigantikus épületté rombolták az általuk elpusztítandónak ítélt művészetet. Elméleti síkon, ha egyáltalán lehet szó egyáltalán elméletről, Tzara írásai a legalapvetőbbek.
Micheli 135-137.o.

Hivatalosan a dadaizmus 1916-ban, Zürichben keletkezett, kalandja azonban korábban, New Yorkban, az ünneprontásban cinikus vigyorral mindig kedvét lelő Fransis Picabia (1879-1953), a titokzatosan kiegyensúlyozott „anti-alkotó” Marcel Duchamp (1887-1968) és fotós barátjuk, a nagy képzelőerővel haszontalan tárgyakat létrehozó Man Ray (1890-1976) találkozásával indult. Picabia 1921-ben így emlékszik vissza: „A Dada szelleme csak három-négy éven keresztül létezett. 1912 végén Marcel Duchamp és én fejeztük ki. 1916-ban Huelsenbeck, Tzara vagy Ball adta neki a „kulcsszót”: Dada. Ezzel a szóval a mozgalom zenitjére ért, de folytatódott fejlődése, és részünkről a legerőteljesebben támogattuk…”

Duchamp 1912-es, a New York-i „Függetlenek Szalonján” nagy botrányt keltett kubisztikus-futurisztikus műve, a Lépcsőn lemenő akt, illetve még a gépek iránti érdeklődéséből fakadóan keletkezett Csokoládédaráló című festménye után felhagyott a „retinának szóló festészettel”, és helyette „elmefortélyokat” hozott létre. Ezekkel hamarosan kivívta társai elismerését és a közönség felháborodását. 1913-as Biciklikereke, 1914-es Üvegszárítója, majd 1917-es Forrása (feje tetejére állított piszoár) boltban vásárolt gyári termékek és Duchamp által szignált, datált, címmel ellátott majd kiállított tárgyak: redy-made-ek voltak – ez Duchamp által kitalált meghatározás. Ezekkel a zavarba ejtő művekkel megelőzte és meghaladta a dadaizmust, melyeknek az volt a legfőbb érdemük, hogy kétségbe vonták a művészet addigi definícióit. A használati közegükből kiemelt s kiállítási közegbe behelyezett tárgyak oly módon mutatkoztak meg, mint addig soha sem, s a megváltoztatott nézőpont miatt hirtelen enigmatikussá váltak. (Ennek a gesztusnak művészettörténeti jelentősége magának a művészetnek mint műalkotásnak a tagadása, és ama felfogás kezdete, „hogy minden művészet, mindenki művész”. Duchamp ekkor szakított a festészettel, majd hamarosan magával a művészettel is, hogy életét sakkszenvedélyének áldozza. E fontos, gesztusértékű példák mélyen befolyásolták a modern művészet alakulását, a talált tárgy, az object trouvè gyakorlata napjaink posztmodern művészetében is virágzik, mely virág a duchampti gesztusból nőtt ki.)

A dadaizmus mindenek előtt életmód volt, amely kezdetben az irodalomon belül alakult ki, majd 1917-től Zürichben is a képzőművészet irányába fordult. Ebben az évben nyílt meg az első dadaista galéria. A svájci főváros ebben az időben – a háború éveiben – mindenféle rendellenes módon oda került személy menedékhelye volt. Katonaszökevények, politikai emigránsok (V. I. Lenin), tudatos háborúellenesek, titkos ügynökök, üzletemberek… és természetesen írók, költők és művészek gyülekezőhelye. A sajátos élénk értelmiségi tiltakozás keretein belül, hasonlóan a német expresszionizmushoz a pozitivista gondolkodás hamis mítoszai ellen lázadtak a dadaista művészek, miközben oly szélsőségekig jutottak el, hogy már a művészetben sem hittek. Az elvek örökkévalósága, a logika törvényei, az elvont fogalmak tisztasága, tehát általában az egyetemes ellen voltak. Ehelyett az egyén féktelen szabadságát, a spontaneitást, a közvetlenséget, az időszerűt, a kockázatosat választották. Nemet mondtak ott, ahol a többség igent mondott; a renddel szemben az anarchiát, a tökéletessel szemben a tökéletlenséget választották. Elutasításaikban odáig jutottak hogy még a modern irányzatokkal is szembe szálltak, tehát az expresszionizmussal, de főleg a kubizmussal, a futurizmussal, az absztrakttal –, pótlékoknak tekintették őket, s közeli romlásukat jósolták. A Dadát sokkal inkább a gesztus, mint maga a mű érdekelte; s ez a gesztus egyaránt jelentkezett a szokások, a politika, a művészet, de az emberi kapcsolatok területén is; s ez a gesztus mindig provokatív volt. Nem tűrtek semmiféle szolgaságot, még a Dada szolgaságát sem. Tehát, hogy élni tudjon, a Dadának minden pillanatban szét kellett rombolnia, meg kellett tagadnia önmagát.

Az idő távlatából megállapítható, hogy a zürich-i dadaisták közül a legkiválóbb képzőművész Hans Arp volt. De amit dadaista képzőművészetnek nevezünk, az nem valami pontosan körülhatárolható jelenség. Nincsenek világosan kifejtett alapjai, stiláris elvei; tulajdonképpen a már más mozgalmakban – annak ellenére, hogy azokat pusztulásra ítélték – fellelhető alkotóelemek keveréke volt. Mégis a Dada művészetének legsajátosabb alkotásaiban van valami különösség. Bennük nem a rendező elem, nem a stiláris összefüggés keresése, nem a formai arányosság uralkodik. Művészei nem is műveket alkotnak, hanem vitázó önkényességgel tárgyakat készítenek. 

A dadaista szellemiség nagyon hamar elterjed Európában, Berlinben, Kölnben, Hannoverben és végül Párizsban is.

1917-ben ment Haulsenbeck Berlinbe, ahol szétszórta a dadaizmus vírusát, ám ez a csoport hamarosan politikai hangvételt kapott. Itt a Dada követői a Spartacus Szövetségben egyesültek, s közülük néhányan az utcai harcokban is részt vettek. „Végtelen viták folytak a művészetről, de mindig és kizárólag a politikával összefüggésben...” (Ervin Piscator, 1929.). A berlini dadaisták legnagyobb eredménye a fotomontázs volt, melyet 1918-ban Raoult Hausmann (1886-1970) talált ki, de hamarosan alkalmazni kezdte több alkotó: Kurt Schwitter, Hanns Arp, Francis Picabia és Max Ernst is. 1921-ben rendezték meg az „Első Nemzetközi Dada Vásárt”. „Voltak ott képek, fotomontázsok, reliefek, dadaista plakátok és falragaszok – összekeverve, hanyagul felrakva. A mennyezetről lógott egy német tiszt bábfigurája, feje helyén egy disznófej.” – írta Rubin. Ám ezután a hangos bemutatkozás után a berlini csoport hamarosan szétesett.

A kölni dada magjait Hans Arp vitte Zürichből, hol Max Ernst (1891-1976) és Johannes Baargeld (189-1927) festőkkel közvetlenül a háború után létre hozta a Central W/3 új dadaista csoportot. Egy söröző kertjében 1920 áprilisában nyílt meg a csoport legfontosabb kiállítása, melyről Rubin a következőket írta: „Ahhoz, hogy a kertbe jussunk, át kellett haladni egy nyilvános vécén, kicsit arrébb elhaladtunk egy elsőáldozós ruhában obszcén verseket szavaló kislány mellett. A falakon kollázsok, a kertben körben különféle tárgyak vannak, többek között Baargeld „Fluidoskeptrik„ című munkája: egy vérszínű vízzel megtöltött akvárium, a felszínén női hajszálak úszkáltak, az alján pedig egy ébresztőóra – par excellence dadaista tárgy. Nem kell mondanom, hogy a látogatók többsége sokkos állapotban volt; a dühkitörések levezetésére egy Ernst által készített fa tárgy volt elhelyezve, lánccal hozzáerősítve egy szekerce, amely invitált annak elpusztítására. A kiállítást a rendőrség záratta be az obszcenitást kifogásoló panaszok hatására…”

Hannoverben a dadaizmust Kurt Schwitters (1887-1948) jelentette. Schwitters 1918-ban szakított a hagyományos festészettel, úgy döntött, hogy nem alkalmaz nemes anyagokat, – olajfestéket, színezőanyagokat –, különféle maradékokból (rongyok, villamosjegyek, fadarabok, konzervtetők, vasdarabkák, szögek, borítékok darabjai, bélyegek, tyúktoll, bőr, kő, zsinórok…) készített kollázsokat. Művei, „a piszok festészete” (G.Grosz önéletrajza) kizárólag ezekből készültek, e szedett-vedett anyagok összességéből származtak. Tehát nevéhez fűződik az assamblage forradalmi módszere, melyet ő 1919-től „Merz”-nek nevezett. Az elnevezés az egyik alkotásán felhasznált szórólap „Commerzbank” feliratából, a szó csonkolásából eredt. E gesztusával is a Dada üzletellenességét kívánta demonstrálni. 1919-ben nagy kiállítást rendezett munkáiból a Der Sturm galéria Berlinbe. Az általa 1919-20-ban készített munkák, melyek a szobrászatot, építészetet és festészetet magába foglaló konstrukciók voltak a dadaizmus legfontosabb művei közé tartoznak, s ő lesz az, aki a mozgalom megszűnése után továbbra is dadaista szellemben alkotott.

New York-ból először Picabia (1919), majd Duchamp és Man Ray (1921) is Párizsba utazott, hogy ott folytassák a dadaista forradalmat. Hamarosan felfordulást és botrányokat keltenek. Mellettük a francia irodalmárok: haláláig Apollinaire, André Breton, Jacques Vaché, majd Louis Aragon nevetségessé tettek, lefokoztak és megszentségtelenítettek mindent, ami nagy fontosságúnak tűnt. Korábbi, Bretonhoz írt levelei alapján felkészülve várták Tristan Tzara érkezésér és programját: a terrort az irodalomban és a művészetben. 1920-ban már Tzara is Párizsban lakott, s Picabiánál szállt meg. A Littérature lapjai adtak helyet támadásinak, kiáltványaiknak, mely folyóirat ettől függetlenül megőrizte függetlenségét, szürrealista hangnemét. Breton teljes joggal mondhatta: „…tulajdonképpen a dadaista és a szürrealista szövegek állandóan váltakoztak egymással... A dadizmust és a szürrealizmust – melyek akkor még csak lehetőségként léteztek – csak együttesen lehet elképzelni, mint két hullámot, amelyek folytonosan átcsapnak egymáson.” A megszülető szürrealista csoport tagjaival együtt rendezték meg a legnagyobb feltűnést keltő dadaista manifesztációt: Max Ernst kollázsainak bemutatását. A „colle-ragasztó” szóból kreált kollázs-collage „két különböző valóságnak nem egymáshoz illő síkban való véletlen találkozásán” alapul. Ez a definíció Lautremont (1844-1870) szürrealizmust megelőlegező híressé vált verssorára asszociál: „Gyönyörű, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”.

1922-ben a weimari konstruktivista kongresszuson Tzara kihirdette és megmagyarázta a dadaizmus végét. Igaz volt tehát az a dadaista logika, hogy a Dada megöli a Dadát. A dadaizmus kimúlása önmagán belül keresendő, de nem a már 1916-ban elkezdődő, majd itt-ott mindig fellépő személyes ellentétekben. Berlinben 1920-ban ért viharos véget, Párizsban is kikerülhetetlenné vált a vég 1923-ban. Pár évvel később Tzara önként vállalt végről beszélt, s André Breton is a Littérature-ban megjelent írásában arra szólított fel, hogy „Hagyjátok ott a dadát. Hagyjátok ott jegyeseteket, hagyjátok ott szeretőtöket. Hagyjátok ott reményeiteket és fájdalmaitokat…”. S valóban hamarosan a DADA képviselői közül többen a szürrealizmus világát gazdagították.

"A művészet nem önmagától fejlődik, az emberek gondolatai változnak, s velük változik kifejezésük módja is." Picasso

A KUBIZMUS

Ideje: 1907-1920
A szó eredete: 'cubus' (latin) = kocka
Központja: Franciaország
Eszközeik:
• végsőkig leegyszerűsített geometrikus formaelemek alkalmazása
• szimultán perspektíva: egyidejűleg több nézőpontból történő többsíkú ábrázolás
• látványtöredékekből épülő képek
• kezdetben gyakran fordul elő a korlátozott színvilág (barnásszürke színek vagy csak az alapszínek használata),
• kollázstechnika (több anyagfajta - pl. festék, papír, textil stb. kombinálása egy képben)

A kubizmus kezdő próbálgatásai az 1906-1907-es években figyelhetők meg. Hamarosan létrejött legjelentősebb és legmerészebb műveit Pablo Picasso alkotta meg, akit az irányzat egyik alapítójának tekintünk és az "Avignoni kisasszonyok"-ja a határkő. Picasso mellett, vele egy időben Braque is hasonló úton indult. Útkeresésüket segítette Cézanne művészetének mind jobb megismerése. A kubisták sokat hivatkoztak Cézanne megállapítására: "A természetben minden a gömb, a kúp és a henger szerint modellálódik". A látvány szilárd vázát keresve mértani formákká – háromszögekké, négyszögekké, körcikkekké stb. – bontották fel a motívumokat, és belőlük építettek fel a kép kétdimenziós síkján új térbeli alakzatot. Elképzelésüket az ekkortájt felfedezett néger plasztika egyszerű formáinak kifejezőértékében is látták.

A kubizmus első képviselői Picasso, Braque, Juan Gris és Dufy voltak, majd 1910-ben állította ki Léger az "Aktok az erdőben" c. képét, ugyanekkor szerepel Delaunay "Eiffel-torony" c. vászna. A kubizmushoz mind többen csatlakoztak, s az új festői iskola 1911-ben megrendezte első kiállítását a Függetlenek Szalonjában, a híres "Salon des Indépendants" 41. teremben, ahol is Robert Delaunay, Le Fauconnier, Albert Gleizes, Jean Metzinger és Fernand Léger szerepeltek kubista képekkel. Picasso és Braque mindig külön állítottak ki. Az 1911-es Őszi Szalonban csatlakozik hozzájuk André Lhote, Marcel Duchamp, Roger de la Fresnaye és Jacques Villon .Ekkor meglehetősen nagy port kavart a kubisták kiállítása, még a képviselőházban is interpellálnak a kubizmus ellen. Az 1912-es és 1913-as "Függetlenek Szalonja" azonban már tele az említett mesterek azóta már történelmi jelentőségűvé vált kubisták vásznaival.

A kubizmus történetét általában három szakaszra szokták bontani, jóllehet pl. a költő, művészetkritikus Apollinaire, négy csoportot jelöl meg: a tudományos; a fizikai (természeti), az orfikus (zenei) és az ösztönös kubizmust. Az általános felosztás mamár inkább a történelmi eseménysort követi, ezért a kubizmus első, "cézanne-i" periódusáról (1907-1909), a második ún. analitikus (1910-1912) és a harmadik "szintetikus"(1913-1914) szakaszról írnak.

Az első periódusban lényegében a cézanne-i intenciónak megfelelően a forma geometrikus, kubisztikus átfogalmazása történt meg, de még nem szakítottak teljesen a klasszikus távlattannal. A színt, mint az illuzionizmus legfőbb eszközét, már ekkor is redukálták, ezzel pedig elszakadtak Cézanne-tól, a művészettörténet egyik legnagyobb koloristájától. A Cézanne-tól való elkülönülést mutatja egyébként Juan Gris találó megállapítása is: "Cézanne az architektúra felé megy, én távolodom tőle."
A második analitikus periódust a "szimultanizmus" jellemzi, azaz, apró darabkákra „széttördelik” a lefestendő tárgyat és a kis részeket síkban illesztik össze, így a tárgy különböző nézeteiből származó részletek kerülnek egymás mellé, például előfordulhat, hogy egy szemből nézett arcba beleékelődik annak oldalról látott profilja. A tömeg elveszíti jelentőségét a felülettel szemben. Az uralkodó szín a barnásszürke. A tárgyakat analizálják tehát, felbontják, innen is kapta e fázis a nevét.
A harmadik periódus a "szintetikus" szakasz. Ekkor már teljesen szakítanak a naturális tárgyakkal, a tárgyak utánzását a teljesen szabadon kitalált képzőművészeti "jelek" használata helyettesíti. A széttördelt és megnövelt elemek eredeti jelentésüktől megfosztva, kerülnek egymás mellé, csupán a művész szabad képépítő fantáziájának engedelmeskedve. A művész a vászonra tapétafelületeket, újságpapírt és más anyagdarabokat ragaszt fokozva az anyagi valóságértékét. A második korszak szürkés-barnás tónusa helyett gazdagodnak a színek. Mozgalmas ritmus hatja át a kompozíciókat. A statikusság helyett a mozgás hangsúlyozódik, s ezzel - a kubisták szerint a reneszánsz térformálása helyébe az időbeli forma lép. A kubista festmény többnézetűsége feltételezi a tárgy körbejárását az egyes nézőpontok eltérése közötti időtartamot.

A kubizmus főalakjai

Pablo Picasso (1881–1973)
1881. október 25-én született Málagában Pablo Ruizy Picasso, spanyol festő, a XX. század egyik meghatározó művészegyénisége.

Szakít a klasszikus kép alapvető koncepciójával, s ennek megfelelően tagadja az egy nézőponttól meghatározott, perspektivikus teret. A téranalízisnek megfelelően több nézőpontot vezet be, ezért alakjai a klasszikus értelemben torzzá, szervetlenné válnak, milyenségüket nem a látványhoz való hasonlóság, hanem egészen más belső esztétikai szükségszerűség szabja meg. Tördelt síkok, geometrikus metszetek jellemzik a néger periódus képeit, s ezzel lényegében megnyílt az út a modern képzőművészet hatalmas horderejű vállalkozása, a kubizmus felé. A néger faszobrászat, a primitív ibériai művészet és a Közép-Kelet művészeti emlékeinek hatása érződik művészetén. A nagy szakítás az európai művészet tradicionális természetszemléletével különösen az "Avignoni kiasszonyok" c. festményben történt meg.

A klasszikus tradícióval való szakítás tette fogékonnyá a festőket a görög-reneszánsz szépségeszménytől távolálló alkotások esztétikai értékének a megértésére is. E fogékonyságnak volt a következménye a néger plasztika megismerése és kultiválása, de lényegében ebben gyökeredzett a mindenféle naiv, primitív művészethez való vonzódás is. Ekkor fedezik fel a gyermekrajzok primitív báját és ekkor jutnak világsikerre az olyan autodidakta művészek, mint Henri Julien Féliz Rousseau. Apollinaire és Picasso köre rendkívül tiszteli képei naivitását, valamint azt az önállóságot, amellyel a látványhűséget meghaladva, szuverén módon megteremti képei sajátos zárt világát; nem másol, hanem alkot. 

1905-ben a Vadakkal állít ki, ekkor ismeri meg a fiatal festők körét, akik 1908-ban már bankettet rendeznek tiszteletére. Sajátos, naiv stílusát gazdag dekoratív fantázia jellemzi, képei szerkezetének súlyossága mozdíthatatlan erőt és nyugalmat sugároz.

Georges Braque
A kubizmus másik főalakja Picasso mellett Georges Braque (1882-). aki a fauvizmusból indult, ő az egyetlen festő, aki részt vesztt a XX. század két nagy mozgalmában, a fauvizmusban és a kubizmusban, s a kubizmuson belül is végigjárja mindegyik szakaszt. A rövid Fauve-korszakát is át-átszövik már a cézanne-i elemek, ahogy szellemesen írták róla, olyan fauve volt, aki inkább kacsintott Cézanne-ra, mint Van Goghra. 1908-ban erősebben Cézanne hatása alá kerül, majd hirtelen a kubizmus egyik megalapítója válik belőle, az ő képei nyerték el a "kis kubusok" lekicsinylő jelzőjét is. 1910-1911-ben monochrom képeket fest, és ő vezeti be először a nyomtatott betű applikálását is, s az ő festményein jelenik meg a modern művészetben oly gyakori motívum a zeneszerszám ábrázolása. Festészetét a logikus konstrukció, a tiszta dekoratív szellem élteti. A XX. század egyik legintellektuálisabb, legfranciásabb festője. Kulturált festészetét találóan jellemzik saját szavai: "Szeretem a szabályt, amely korrigálja az érzelmet." A háborúban súlyosan megsebesült. Művészetének kubizmuson túli szakasza, a világszerte nagy hatást gyakorló sajátos braque-i stílus már a korszakunk utáni idő terméke.

A kubizmus magyarországon
. A fauvizmus és a kubizmus elvei megjelentek Magyarországon is, egyik képviselője:

KMETTY János
(1889, Miskolc - 1975, Budapest )

Festőművész, grafikus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1959), kiváló művész (1965), a magyar festőművészet és művészetpedagógia kiemelkedő egyénisége. Kassán érettségizett 1908-ban kereskedelmi iskolában. 1907-ben rajzolni tanult Halász-Hradil Elemér festőművésztől. 1909-től Budapesten Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában képezte tovább magát. Tanulmányait Párizsban, a Julian Akadémián fejezte be 1911-ben. Többször járt külföldön, Bécsben 1915-ben, Párizsban 1927-ben és 1932-ben, ahol Cézanne, Picasso és különösen a reneszánsz festők műveit tanulmányozta. Párizsból mint a kubizmus festői irányának egyik első magyar képviselője tért haza.

Hazajövetele után a Kecskeméti Művésztelepen dolgozott, ott is a kubista, expresszív szellemű művészekhez kapcsolódott. Több modern szellemű kiállításon vett részt, főként grafikákkal. A Nyolcak törekvéseit folytató Képzőművészek Új Társaságának (KUT) egyik alapító tagja és alelnöke volt. Több ízben megfordult a nagybányai művésztelepen is. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára. Nyaranként Szentendrén dolgozott.

Indulásakor a kubizmus térszemlélete és a monumentális festészet kompozíciós problémái foglalkoztatták. Megbízást alkotásra sohasem kapott. Élete utolsó éveiben számos üvegablak tervet készített. A konstruktív, kubisztikus formálás elemeit mindig megőrizte, bár az 1930-as években festészete oldottabbá vált. Késői korszakában ismét a szigorúbb szerkezeti rend jellemezte csendéleteit és tájait. Fő művei közé tartozik fiatal korában festett önarckép sorozata. Számos cikket is írt, amelyekben ars poetica-szerű tömörséggel fogalmazta meg művészeti elveit. Művei a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában és magángyűjteményekben vannak.

A kubista művészet az egyetemes modern művészet megalapozója. Nyilvánvalóvá válik egy új művészeti felfogás, művészeti irányzat. Befejezésül álljon itt Picasso nagyon is találó idézete.

"A művészet nem önmagától fejlődik, az emberek gondolatai változnak, s velük változik kifejezésük módja is."
Picasso

Források:
 
Guillaume Apollinaire: A kubista festők, Corvina Kiadó, 1974
Albert Gleizes: A kubizmus, Corvina Kiadó, 1984
Beke László: Műalkotások elemzése, Tankönyvkiadó, 1992

Internet:
www.sulinet.hu
www.berze-nagy.sulinet.hu
www.bajabela.sulinet.hu
www.lazarus.elte.hu
www.anti skola.eu

Vége a nyárnak - kezdődik az iskola - ismét sok diák fo érettségézni

Az oldal ismét beindul az ősszel. A legtöbben még nem hiszitek el, hogy vége a nyárnak és vége a szabadságnak és a töménytelen bulizásnak. Talán igazatok van abban, hogy most megint egy kötöttebb időszak jön az iskolai elfoglaltságok miatt. Én viszont azt mondom, hogy ilyen évetek még nem volt a középiskolában érettségizők. Itt már mindenki céltudatosan a felvételire és az érettségire készül. Saját példám is jól mutatja, hogy tudtam a követelményeket - érettségi tárgyak listája = ezek számítanak a felvételipontokba, felvételi tárgyak, amik súlyozottabb kerültek elszámolásra a felvételi eljárás során. Ezek a tárgyak voltak csak fontosak - nekem kimondottan csak a matekra és az informatikára kellett figyelnem. Ezek ellenére az érettségimben egy mgyar 4es csusszant bele. Ez is azt mutatja, hogy nem bölcsész pályán folytattam. Csöndben jegyzem meg azt, hogy az érettségi előtti két félév végén minden érettségi tárgyból 5ös szerepelt a bizonyítványomban. Nem szabad elfeledkezni az egyéb pontokról sem - nyelvvizsga, emelt érettségi, képesítések, sport és verseny eredmények stb. A sok apró részletnek köszönhetően sokan az átlagnál könnyebben kerülhettek be a felsőoktatási intézményekbe - egyetem, főiskola, felsőfokú továbbképzések ( pl OKJ ). 

A hangsúly a tervezésen és a célok meghatározásán van. Így optimálisan ki lehet használni ezt az évet úgy, hogy meg sem kell szakadni. Jut idő bulizni, pihenni, barátokkal lógni és még a sportot vagy párkapcsolatot se kell hanyagolni. Az érettségi csak egy ugródeszka a következő lépcsőfok, a főiskola/egyetem előtt, amin át kell lépni és biztos tudással hozni az elvárt minimális szintet - a kettes érettségivel még be lehet jutni pár helyre, DE saját tanárok előtt mindenképpen könnyebb ennél jobb jegyet szerezni, így a gyengébb tanulók is 1-2 jeggyel jobb jegyeket szerezhetnek. Nem szabad elfelejteni, hogy mindennek az alapja a felkészülés és a tanulás

A legnagyobb gondot az izgulás okozza, ami elkerülhető, DE nem érdemes trükközni, mert ez a vizsgák velejárója. Ha trükközni nem szabad, akkor parázni még inkább nem. El kell fogadni, hogy életetek első - nyelvvizsga nem számít - nagy megmérettetése, amit jobban beharangoznak, mint ahogy az tényleg esen történni fog.

A felkészüléshez én ezzel a pár tétellel járulok hozzá, ha gond lenne, akkor nyugodtan írjatok, ahol tudok segítek. Küldhettek tételeket, panaszokat, észrevételeket. Ezek közül minden olyan ki fog kerülni az oldalra, ami azt bármilyen szinten is előrébb viszi - jól megfogalmazott kritikákat mindenképpen kiteszek, gyalázkodó leveleket csak akkor, ha le tudom butítani annyira, hogy ezek után elrettentő példaként funkcionáljon.

Köszönöm az eddig megtisztelő figyelmeteket: a szerkesztő

Történelem- és létértelmezés Madách Imre Az ember tragédiája című alkotásában

1.     Madách Imre élete:
 1823-ban született Alsósztregován, ma Szlovákia területén található. Édesanyja Majthényi Anna, gazdag lányként került be a családba. Miután édesapja meghalt 1834-ben, anyja irányította hatalmas birtokukat. Magántanulóként végezte középiskoláit, majd 1837-ben beiratkozott a pesti egyetemre filozófia, majd jogi karra. Pesten megismerkedett Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Bajza József és Eötvös József műveivel, ezen kívül William Shakespeare és Victor Hugo alkotásaival. 1840-ben megjelent egyetlen verseskötete „Lantvirágok" címmel, ennek lírai darabjait a Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelem ihlette. Egészsége romlani kezd, ezért gyógyfürdőzéssel igyekezte javítani azt. 1842-ben szerzett jogi képesítést, Balassagyarmaton joggyakornok lett, de 1843-ban le kellett mondani erről a posztról, mivel egészsége tovább romlott. Nagyon fiatalon már hat drámát és egy szatirikus vígjátékot írt, de eggyel sem ért el kiemelkedő sikert.1844-ben megismerkedik Fráter Erzsébettel, akivel, a szülők tiltakozása ellenére 1845-ben házasságot köt Csécsén. Első házassági évei boldogan teltek, három gyermekük született, Aladár, Jolán és Borbála. Nem vett részt az 1848-1849-es szabadságharcban, de a Madách család sorsa tragikus volt. Több rokona és ismerőse meghalt, és maga is bajba került, mivel csesztvéni birtokukon bujtatta a halálra ítélt Rákóczi Ferencet és letartóztatták. Először Pozsonyban, majd Pesten raboskodott, de 1853-ban bizonyítékok hiányában szabad lábra helyezték. Emellett felesége elidegenedett tőle, 1854-ben elváltak. 1859-ben írta meg „A civilizátor" című művét, majd 1859-1860-ban fő művét, „Az ember tragédiája" című drámát, végül 1861-ben jelent meg utolsó drámája, a „Mózes". 1864-ben halt bele betegségébe Alsósztregován.
 
2.     „Az ember tragédiája" keletkezése:        
1859 februárja és 1860 márciusa között keletkezett. A művet először Madách a barátjának, Szontagh Pálnak olvasta fel. Arnay Jánoshoz került a kézirat, de Arany kezdetben nem értékelte, csak hónapok múlva olvasta el az egész művet, és akkor már igen jeles műnek tartotta. A Tragédia egy kiábrándult időszak végén és egy újra reménykedő korszak elején született, kiábrándultság és hinni akarás, pesszimista eseménysorozat és optimista befejezés jellemzi a művet. Madách lelki-világnézeti válsága tükröződik a drámai költeményben. Ennek okai a nemzetet ért tragédia és az egyéni tragédiák és csalódások. 
 
3.     Műfaj:
A műfaja drámai költemény, emberiség- vagy könyvdráma. Ez a műfaj az emberiség örök kérdéseire keres válaszokat, a líra és a dráma műnemeinek sajátosságait vegyítve. A drámai formát ugyan megőrzi, de színpadra nehezen alkalmazható. Előzményeként olyan művek említhetők, mint Dante Alighieri „Isteni színjáték" című műve, John Milton „Az elveszett Paradicsom" című műve, Johann Wolfgang von Goethe „Faust" című alkotása, George Gordon Byron „Kain" és „Manfred" című alkotásai, illetve Percy Bysshe Shelleytől „A megszabadított Prométheusz".
 
4.     Deizmus és viszonyok:
Az első színben, a Mennyben Lucifer a négy angyal egyikeként kétségbe vonja a teremtés értelmét ahelyett, hogy az urat dicsérné. Isten száműzi, de a rendelkezésére bocsátott két fa elegendő Lucifernek az ember megkísértésére. Lucifer az örök tagadás alakja, aki a végig arra tör, hogy Ádámot kiszakítsa ideáljaiból, és ráébressze a világ rideg realizmusára. Ádám a harmadik színben arra kéri Lucifert, hogy mutassa meg a jövőt, tudni akarja, hogy érdemes-e küzdenie. Ezzel adja a fegyvert Lucifer kezébe, aki álmot bocsátva Ádámra végigvezeti őt és Évát a történelem fő állomásain. Luciferrel szemben az Úr a keretszíneket leszámítva nem szerepel a műben. Ennek oka, hogy Madách a műben deista filozófiát képvisel. Isten megteremtette a világot, majd hagyja a maga útján haladni. Ezt fejezi ki "A gép forog, az alkotó pihen" mondat. Lucifer, Ádám és Éva együtt testesíti meg az emberi teljességet. Ádám idealista optimizmusa áll szemben Luciferrel, a józan ész pesszimista hirdetőjével mint a szellemi és a materialista világ kettőssége. Ezt egészíti ki Éva, az otthonteremtő ösztön, aki minden színben más arcát mutatja. Ádám és Éva mint szellem és életösztön kettőssége jelenik meg. Ádám fellelkesül és összeomlik minden színben, minden eszme hatására, Éva az ősi ösztön, aki a természet erejével olyan dolgokra is képes ráérezni, amelyek Ádám előtt rejtve maradnak. Éva a bűnbeesés okozója, és Ádám végső döntését is ő akadályozza meg a magában hordott új élettel, ami szintén az élni akarása, az életösztön kifejeződése. Erre utal többek közt a teremtő-jelenet is a londoni színben, amikor is Éva nem hull alá a sírgödörbe, hanem megdicsőülten felemelkedik. 
 
5.     Létértelmezés:
Madách létértelmezése a mű egészéből bontható ki. Ádáma történelem csomópontjain végighaladva folyamatosan azzal szembesül, hogy az eszme, amelyért lelkesedik, amint megvalósul, szükségszerűen mindig meg is bukik az emberi természet, a társadalom törvényszerűségei miatt. A teremtés teljesen értelmetlennek tűnik, nincsen követhető eszme, az emberi lét nem tart sehova. A teljes kiábrándulás határán azonban ráébred a lét lényegére, „az ember célja a küzdés maga". Ez a gondolat a tizenötödik színnel válik teljessé, amely a harmadik szín pálmafás vidékét eleveníti fel. Ádám csalódások sora, a történelem nagy eszméinek elbukása után kiábrándultan jelenik meg. Az Úrhoz fordul, aki végül csak hitet, reményt ad neki, azt mondja, hogy „mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!". Ez a remény azonban szemben áll mindazzal, amit Ádám eddig képviselt, nem a szellem, az értelem útján segít Ádámnak, nem ad választ a történelem céltalanságára, pusztán érzelmi biztonságot teremt.
 
6.     Történelemelemzés:
Madách saját korának eszméit vizsgálja a műben. Legfontosabb filozófiai eszméi a hegeli filozófia, ebből a tézis-antitézis-szintézis elve. Az ellentétből új eszme születik, de a szintézis Madáchnál hiányzik. Másik filozófiai hatása Kant lételméleteiből származnak. Ezenkívül természettudományi tanok is hatottak rá. Ilyen a frenológia, vagyis a koponya alkata határozza meg az ember jellemét és képességeit, illetve az antrópia-elmélet, vagyis a Nap kíhülése következtében a Föld pusztulásáról szóló tan. Harmadik eszmei iránya a szocialista tanok, ebből a legjelentősebb Fourier utópikus szocialista tanai a jövő társadalmáról. Az eszmék alakulása és változása a történeti színekben megy végbe, vagyis a 4-14. színekben. Hegel történelemfilozófiája szerint minden történeti korszakot egy-egy vezéreszme határoz meg. Egy eszme megjelenik, kibontakozik, de a megvalósulása során eltorzul, a visszájára fordul, és ebből az ellentétből egy új eszme születik. Az eszmék az emberiség múltjában, Madách jelenében és az elképzelt jövőben fejtik ki hatásukat. A történeti színek alapkonfliktusa az Ádám által képviselt nagy, szent eszme és az eszméket eltorzító gyakorlat közti összeütközés. Ádám hisz a nagyszerű eszmékben, küzd is értük, de mindig csalódni kényszerül bennük. A szabadság-eszme az egyiptomi színben születik meg. Ádám fáraóként a dicsőség és a hatalom csúcsán áll, de belül űrt érez, és nem boldog, hiszen nem küzdött meg semmiért. Éva hatására felszabadítja a rabszolgákat, így létrejön a szabadság-eszme. Az ókori Athénban a szabadság-eszme torz megvalósulása juttatja el Ádámot a csalódásig, a kiábrándulásig. Ádám győztes hadvezér Miltiadész személyében, de a nép jogilag szabad ugyan, nem bizonyul méltónak a szabadságra, ki van szolgáltatva a jellemtelen demagógoknak, és halálra ítéli szabadsága védelmezőjét. Az ókori Rómában nincs nagy, eltérő eszme, amiért lelkesedni és küzdeni lehetne. A közösség széthullott, lezüllött, az élet élvezése az egyetlen cél. Ádám és Éva megcsömörlik ettől az életmódtól, elutasítják az eszmények  nélküli, sivár világot. A szín végére megszületik az új eszme, a szeretet és a testvériség. A középkort bemutató színekben, Konstantinápolyban és Prágában a testvériség-eszme torzulása jut kifejezésre. Ádám Tankréd lovagként harcol a keresztény hitért, őszintén hisz a szeretet és testvériség eszméjében, de újból csalódik. A keresztény eszme embertelen fanatizmusba torkollik, Évától pedig az apácazárda fala választja el a szerelmes Ádámot, ezért passzivitásba, tudós szemlélődésbe akar menekülni. A prágai szín újból egy eszmék nélküli világot ábrázol, Ádámból passzív, szemlélődő hős lesz, nem lelkesedik, nem harcol semmiért, a tudományba menekül. Életprogramja az elzárkózás a tudomány elefántcsonttornyába. Nem találja meg a nyugalmat, a bor mámorában egy szebb jövőről álmodik. A párizsi színben, az álom az álomban színében a külön-külön megszületett eszmék együttesen jelennek meg, a szabadság, egyenlőség, testvériség. Ádám újra cselekvő hős lesz, Danton alakjában lelkesen küzd a hármas eszméért, de sorsa itt is a bukás, a forradalom menete elsodorja Ádámot, de mégsem csalódik, hanem bizakodik. Az álomból ébredve Kepler értékeli a látottakat, hittel tekint a jövőbe, és hű marad a forradalom eszméihez. A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a szabadversenyes kapitalizmus korát. Ádám újból szemlélője az eszményinek hitt társadalomnak, a szabad versenyből a megélhetésért folyó kíméletlen küzdelem lett, amelyben a szellemi értékek mind elvesztek, és minden áruvá vált. A hármas eszme elbukott, és csődbe jutnak az egyéni sorsok is, ez a világ pusztulásra van ítélve. A szín a haláltánc-jelenettel zárul, minden szereplő beleugrik egy sírgödörbe, csak a szerelem, költészet és ifjúság értékeit továbbvivő Éva nem pusztul el. Ez a szín egy kemény bírálat a kapitalizmusról. Az elképzelt jövő társadalmában a célszerűség és a hasznosság elve uralkodik, ami azonban megöli az egyéniséget, kiírtja az emberi kapcsolatokat, megszünteti a családot, a nemzetet, a művészetet. Az érzelmeket száműzi, rideg, embertelen világ ez, ez az ellenutópia, ezért Ádám újra csalódik. Az űr-jelenetben a Tragédia fontos kérdéseire ad feleletet. A küzdelem az emberi lét értelme, és a nagy eszmékért vívott küzdelem értéke akkor is jelentős, ha a történelem során nem hozza meg az eredményt. Az eszkimó-színben bebizonyosodik, hogy az ember a tudomány segítségével sem tudta elkerülni a természeti végzetet, az ember elkorcsosult fizikailag és erkölcsileg.

Műfaji hagyomány és barokk szemlélet Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzában

1.     A barokk jellemzése:
  A barokk az olasz barocco szóból származik, jelentése nyakatekert okoskodás. Történeti- és stíluskategória, a reneszánszt követő nagy korszak, és e korszak művészetének és irodalmának legfőbb stílusirányzata. A hatása az irodalomban a művek stílusán és szerkezetén figyelhető meg, hiszen óriási méretűek. Nélkülözhetetlen a meghökkentés, a gyönyörködtetés és a lenyűgöző hatás. Jellemző a virtuóz rímtechnika is, ezen kívül a bonyolult összetételű körmondatok, a barokk triádák, a rokon értelmű mondatok, a halmozás és az erős érzelmi tartalom. A túldíszítettséget a színes jelzők, metaforák, hasonlatok és zenei elemek, mint a rím és az alliteráció adják, leírása részletező. Új műfajokat teremtett, mely a barokk eposzban érvényesült. Témája a halál és a mártírkultusz, embereszménye az Athleta Christi, azaz a Krisztus tanaiért küzdő ember.
   
2.     Zrínyi Miklós élete:
  Zrínyi Miklós 1620-ban, Csáktornyán született, nagybirtoskos arisztokrata családban. Apja korai halála miatt nevelését Pázmány Péterre bízták. Így mélyen vallásos nevelésben részesült. Tanulmányait Grazban és Nagyszombaton végezte. 1636-ban tanulmányúton járt Itáliában, elsősorban Rómában, Nápolyban, Firenzében és Velencében. 1637-től újra Csáktornyán élt. Aktívan részt vett a politikában, és élete nagy céljának tűzte ki a török kiűzését. 1646-ban feleségül vette Draskovich Mária Eusébiát. A nő 1650-ben meghal, ezért 1652-ben újra összeházasodik, felesége Löbl Mária Zsófia. 1646-ban tábornokká, 1647-ban horvát bánná nevezték ki. 1664-ben halt meg egy vadászaton, amikor egy felbőszült vadkan áldozatául esett.
 
3.     A „Szigeti veszedelem” elemzése:
A mű latin neve Obsidio Szigetiana, amivel a magyar irodalomban új műfajt honosított meg, az eposzt. Témája Szigetvár védelme 1566-ban, amiben dédapja, Zrínyi Miklós is résztvett. Barokk jellege a monumentális kompozíción túl a valóságos események vallásos és misztikus szférába való emelése. A magyar-török harcokat és a vallási harcokat eposzi magaslatokba emeli. Mintái a klasszikus eposzok voltak, főleg Homérosz és Vergilius, de az akkori korból is vett ihletet, főleg Tarquinio Tasso eposzából. Zrínyi művében a mitológiai elemek a keresztény vallásból származnak, de megtartotta az antik hagyományokat is. Az egyik ilyen a formai hagyomány, az eposzi kellékek megtartása. A költemény Vergilius „Aeneas” című művének a sorával kezdődik, elsősorban Zrínyi korábbi szerelmes verseire hivatkozva. Utána következik a propozíció, azaz a témamegjelölés. A név említése nélkül, a „szigeti hős” erkölcsi nagyságát emeli ki, aki szembe mert szállni „ama nagy Szulimánnak”. A következő szakasz az invokáció, azaz a segélykérés. Múzsaként Szűz Máriát szólítja meg, hogy adjon neki erőt, hogy igazságosan írhasson az eposz hőséről. Dédapját halhatatlannak emeli fel, mert a kereszténységért halt hősi halált. Megjelenik az „Athleta Christi” barokk eszménykép, aminek jelentése Krisztus katonája. Az eposz a protestáns jeremiádok, siralmas énekek vallásos történelemszemléletét folytatja. A honfoglalás, a harci erények  és a szent királyok tettei mind Isten ajándékai. A magyarok hálátlanok voltak „ennyi jókért”, elárulták Istent és ezért ő sorscsapásokat mér a nemzetre újabb török hadjáratokkal. Mihály arkangyalt a pokolba küldi, hogy egy Alectoval felgerjessze a haragot Szulimán szultánban a magyarok ellen. Az eposz kezdő énekében Isten nehéz szavaival felsorolja a magyarság bűneit és a feudális anarchia nemzetvesztő vétkeit, és ezeknek az isteni megbosszulása a török had megindulása. Az eposz hőse ennek ellenére is a dédapja, akit barokk eszméknek megfelelően Athleta Christiként mutat be, Isten pedig mártíromsággal tiszteli meg. A csatavesztést és a közelgő halálát jutalommá változtatja.  Előre látható a vár elesése, a török hadsereg hatalmas és az egész világot képes elpusztítani. Szigetvár a feudális anarchiában szétzűlött ország idealizált ellenképe, egy szilárd egység, vitézi hősiesség és erkölcsi emelkedettség uralkodik ott, a nagyon kicsi csapatoknak az élén kitűnő vezér áll. Zrínyi Miklós szétverte a török csapatokat Siklósnál, ezért a török szultán Szigetvárat tűzte ki magának Eger helyett. A seregek felkészülnek és Zrínyi szózatot intéz katonáihoz, itt megjelenik az erkölcsi fölény. Míg a törököknek a sereg nagyságában van reménye, a magyarok az erkölcsi tekintetben vannak fölényben. Azt a költő példákkal bizonyítja, ahol az Isten segített rajtuk. Érvelésének célja a meggyőzés, hogy nem lehetetlen megverni a szultán csapatait. Az erkölcs és a nagy kereszténység táplálja a reményt bennük, illetve a hősi halál vállalásának elszántságát is. Ezután következik az enumeráció, azaz a magyar seregszemle. Bemutatja a katonákat és erkölcsileg felmagasztlja őket, miközben a törökök belső viszályok és az erkölcstelen harcolásmód miatt folyamatosan megtörik. Folyamatosan vereséget szenvednek és a szultán feladásra kényszerült. Ekkor már biztosnak tűnt a győzelem, ám egy sorsdöntő véletlen után visszatér a realitásba. Elfogták a védősereg postagalambját, és kiderül, hogy a magyarok alig ötszázan maradtak, többnyire sebesülten és több rohamot már nem bírnának kiállni. Az utolsó nagy támadásba pokolbeli szörnyek és angyallégiók is beleszólnak. A szigetiek a haláluk ellenére is hősnek számítanak, mert harcban vesztették el életüket. Az emberfelettivé magasztosuló hős ezután megöli Szulimánt is, betetőzve ezáltal a szigetváriak hősies tettét. Így az ország megszabadult a legnagyobb veszélytől. A szigeti hősök mártírhalált szenvedtek hitükért, és Gábriel vezetésével angyali légió viszi lelküket hangos muzsikával „Isten eleiben”. A mű göcseji nyelvjárásban íródik, követi a vitézi énekek stílusát. Dinamizmus jellemzi a katonai kifejezéseknek és az igék halmozásának köszönhetően. Az eposzt a magasztos, ünnepélyes és emelkedett hangvétel hatja át. Jellegzetes verselése a Zrínyi-strófa, ami négysoros és általában felező tizenkettes. Ütembontás szempontjából 6/6, az ettől való eltérés feszültséget kelt, tehát jelentéssel bír, rímképlete bokorrím.

Vergilius eklogái és hatásuk a XX. századi magyar költészetre

Publius Vergilius Maro Odivius és Horatius mellett az augustusi aranykor költőtriászának legnagyobb epikus költője.

Andesben született (Kr.e.: 70-19), egyszerű paraszti családban. Édesapja tanítatta és közéleti pályára szánta, de Vergiliust nem vonzotta a politika. Életútját a költészet és a filozófia határozta meg. Kr.e. 41-ben a polgárháborúk ideén édesapja kisbirtokait kisajátították Octavianus veteránjai számára. Tekintélyes barátai később kieszközölték, hogy az egyre ismertebbé váló költő visszakapja családi birtokát. Ettől kezdve Augustus személye és politikai programja a költő szemében eggyé vált a társadalmi igazság, a jólét és a béke eszményével. Maecenas vette pártfogásába, s bejáratos lett a császári udvarba is.

Kr.e 37-ben adta ki válogatott bukolikáit, pásztori költeményeit Ecloage címmel. (eklogé – „szemelvények”, „válogatott versek”). Ez a költemény tíz, gondosan elrendezett hexameteres költeményből áll. A sorszámok nem a megírás dátumát fejezik ki. A görög bukolosz, vagyis marhapásztor szó alapján nevezzük bukolikus költészetnek, bukolikának. Később a ezt a műfajt ekloga névvel illeték a vergiliusi cím miatt.

A műfaj megteremtője a görög Theokritosz, az idillnek nevezett költeményeiben ő szerepeltetett először pásztorokat. Hexameterekben írt és párbeszédes formájú verseiben a pásztorok a természetben élnek, a nyájukat őrzik és dalolnak, szerelmeskednek. Eszményesített világ ez: a korabeli társadalmi-politikai valóságból elvágyódó s egy új aranykor után áhítozó emberi közérzet jelenik meg.

Vergilius nem ragaszkodott a hagyományhoz, az ő szereplői inkább földművesek. Eklogáiban fontos szerepet játszik a politika. Hőseinek, pásztorainak idillikus életét a polgárháború dúlja fel. Nem menekülhetnek a durva valóság elől valamiféle idealizált világba, hiszen földjeikről a veteránok, a kiszolgált katonák bármikor elűzhetik őket és földönfutóvá válhatnak. A száműzött földműves mellett megjelenik a másik, aki már visszakapta otthonát, s a kialakult új rendben, az augustusi békében élvezheti a biztonságot, a nyugalmat.

A leghíresebb és legtöbb értelmezési kísérletet kiváltó idillje a IV. ecloga, mely egy születendő gyermekhez kapcsolja az új aranykor eljövetelét. A különböző keleti vallások Messiást ígérő tanításai és a cumaei (kumé) Apollón papnőinek, a Sybilláknak (szibilla) a jóslatai táplálták az emberekben a polgárháborúk vérontása közepette a világ megtisztulásának vágyát. A költemény tele van olyan motívumokkal is, amelyek elősegítették, hogy a keresztény egyházatyák később a IV. eklogában Krisztus születését megjövendölő próféciát lássanak, és Vergiliust a középkorban valóságos „pogány szent”-ként tisztelhessék. Ez a kivételes megbecsülés teszi meg Vergiliust Dante kísérőjévé. Ilyen motívumok pl.: „ már megtérhet a Szűz”; „már új sarjat küld a magasból a földre az ég is”… a most születő gyermekkel beköszönt az aranykor, s letörlik rólunk a bűn nyomát; az „isteni szent gyermek, nagy magzata Jupiternek” isteni életet él, s „ujjong a világ a jövendő korszak elébe”.

Vergilius nem jövendölhette meg Jézus Krisztus eljövetelét Kr.e. 40.ben, a vers megírása idején. Valószínűleg a brundisiumi béke megkötésével állhat kapcsolatban. A békét a szerződő felek házassággal pecsételték meg: Antonius feleségül vette Octaviát, Octavianus nővérét. Octavia azonban terhes volt az előző férjétől, aki pár hónappal korábban halt meg, s a megszületendő gyermek Antonius örökbefogadottja a politikai kibékülés jelképe lehetett. A megszületett fiút, Marcellust Augustus örökösének szemelte ki, de a fiú 18 éves korában meghalt. Ekkor támadt fel rövid időre a békében vetett remény.

Egy másik értelmezés szerint a versben említett gyermek nem más, mint a költemény címzettjének, Asinius Pollio consulának a fia. A születendő gyermek azonosítására vonatkozó értelmezésekről függetlenül a vers a háborúktól elgyötört és sokat szenvedett emberiség békevágyáról szól.

A IX. eklogában két pásztorköltő, Moeris és Lycidas beszélget a polgárháborúk kegyetlenségéről, a jogtalan földfoglalásról, a földjeikről elűzött parasztok szenvedéseiről. A dal és a költészet szépségével vigasztalják magukat és egy Menalcas nevű költő érkezését várják, hogy együtt dalolhassanak. Mindhárman határhelyzetű szereplők: költő és pásztor között és mindhárom alak a költő véleményét tükrözi. Menalcas valószínűleg maga Vergilius, a műben kiragadott részleteket idéz elfeledett vagy befejezetlen költeményeiből,. Ez érdekes és szokatlan kísérlet a költői töredékek bevonására. A harmadik költő meg tudta védeni földjét „Verseivel néktek megvédte Menalcas a földet”. A polgárháborúk zűrzavarában a költészet is háttérbe szorul, így a költőknek el kell hallgatniuk, a költőket figyelmezteti egy holló: „Hisz ha a holló épp az imént a baloldali odvas / Tölgy tetején nem szól s a viszályt le nem inti jelével”. A két pásztor-költő is abbahagyja a dalt. Az ekloga keserű bírálat is Vergilius korának viszonyairól.

Vergilius eklogáinak hatása:
Az ekloga műfaja Radnóti Miklós XX. századi költő lírájában él tovább 1937-ben felkérték Radnótit Vergilius eklogáinak fordítására. A költő alkalmasnak érezte ezt a formát arra, hogy benne az embertelen kort, veszélyeztetett létét és boldogságigényét kifejezésre juttassa. Ezekben a költeményekben a költő idillikus érzése és sorsának tragikus tudata egységbe forrva jelenik meg.

Az „Első ecloga”-ban Radnóti hangsúlyozni kívánta a mű vergiliusi jellegét. A szöveg mottóját Vergilius Georgicájából vette. A mottó a világ romlására utal, fordítása: „Mihelyt a jog és a jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága”. A költemény tavaszi tájképpel indít. Ebben a világban találkozik a pásztor és a költő, felidézik a spanyol polgárháború szörnyűségeit, Federico García Lorca és József Attila sorsából következtet Radnóti a saját végzetére: „ Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.” „Garcia Lorca halott!”, „ Háborúról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő, / így tűnik el!”, „Észre se vették.” – észre sem veszik, ha meghal egy költő. „Igaz i, hova futhat a költő?/ Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett / folyton a rendre”. A költő tudja, hogy őt is megölik, de addig is teszi a dolgát, vagyis ír. A reménytelenséget az alkotó munka váltja fel. Radnóti a „tölgyfa” hasonlattal mondja el legszemélyesebb vallomását, és ez élete végéig programja marad : „ Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint / ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik / bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap / már a favágó, -várja, de addig is új levelet hajt.” Vagyis ő a tölgyfa, meg van jelölve, ahogyan megjelölik a zsidókat, majd kivégzik, de mint a tölgyfa ő is új levelet hajt, vagyis tovább ír. A tölgy a beteljesedő költősors szimbóluma. A költő azzal győzi le a halált, hogy úgy alkot, dolgozik a halál közelségében, mintha örökké élne.

Negyedik ecloga c. költeménye Radnóti szenvedélyes szabadságvágyát fejezi ki. Ebben a műben a költő már nem alkalmazza a pásztori műfaj kellékeit, eltávolodik a vergiliusi példától. A Költő és a Hang beszélgetnek: a költői én belső vitáját, drámáját szólaltatja meg a párbeszéd. A Költő reménytelenül, csüggedten szól életéről, a Hang pedig bátorítja, bíztatja, és felidézi életének sikereit, szép emlékeit. A reménytelenség, vágyódás és bizakodás küzdelmét kísérhetjük nyomon a versben. A rabságból csak a halál szabadíthatja meg a költőt. Meghatározó gondolata a reménytelen, tragikus körülmények között, a halál biztos tudatában is a költői hivatás vállalása: „az égre írj, ha minden összetört!”

Babits Mihály az antik kultúra nagy tisztelője, ismerte és alkalmazta az ókori strófaszerkezeteket, a mitológiai hagyományt, az antik műfajokat, mint pl.: óda, himnusz, ekloga. Nagy művészelődeivel is azonosul, ilyen pl.: Horatius, de különbözik is tőle, mivel Babits újat akar. Ekloga című versének két szereplője van, egy Titirusz nevű képzeletbeli pásztor, akit a vers elején és végén szólít meg a költő, illetve maga Babits; az ókori pásztor-költő a valóságban is részese az idillnek, valódi „terebélyes bikkfa” alatt heverészik és nádsípját fújja, míg Babits csak lélekben jut el az idill világába: „én okosan / lelkem küldöm el inkább és magam / itt maradok”.

Weöres Sándor művészetében az ókori kultúrák egységes világképét tekinti példának, régi mítoszokat vesz alapul és értelmez újjá egyéni módon, Bukolika című verse hexameterekben íródott. Témája a szerelem, szereplői azonban nem pásztorok, hanem egy fiú és egy leánygyermek, akik játszótársak és a játék közben ismerkednek a szerelemmel. Pajzán, erotikus hangvételű a vers, tele van vidámsággal, életörömmel, az ókori görögök derűs világát idézve. A versforma nem párbeszédes, de vannak benne párbeszédrészletek.

Antik ekloga c. költeménye is szerelmi témájú, az előbbihez szorosan kötődő alkotás; a versforma disztichon (1 sor hexameter 1 sor pentameter), és az erotika ebben a műben is jelentős szerepet játszik. A testi szerelem, mint az élet egyik örömforrása áll a vers középpontjában. A fiú és a lány párbeszédtöredéke a szövegbe beépülve teszi teljessé a vers hangulatát.

Vergilius a későbbi korok számára a legnagyobb és legtöbbet idézett római költő volt. A magyar irodalomra gyakorolt hatása is jelentős: műveit fordította Csokonai Vitéz Mihály, Devecseri Gábor, Radnóti Miklós. Erőteljesen hatot Zrínyi Miklós eposzára, és hexameterben íródott eposzaink is az ő példája nyomán születtek, mint Vörösmarty Mihály Zalán futása c. alkotása.
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates