Friss tételek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világ történelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: világ történelem. Összes bejegyzés megjelenítése

A makrogazdaság piacai Az árupiac – fogyasztás, beruházás Tőke-, pénz- és értékpapír piac, a tőzsde

Tőkepiac

A tőkepiac egy összetett, bonyolult kapcsolatrendszert és folyamatokat jelző fogalom. A tőkepiac magában foglalja a tőkejavak adásvételét, valamint az ezek megvásárlásához szükséges pénztőke megszerzésének piacait is.
A tőkejavak piacán áruk és szolgáltatások adásvétele történik, ami sokban hasonlít a fogyasztási cikkek piacához, egy lényeges eltéréssel: a hasznosság helyett a várható profit a vásárlás indítéka.
A pénztőke piacon a vállalkozáshoz szükséges pénz adásvétele történik. Ennek formája lehet pénz v. értékpapír. A pénz és értékpapír piac azonban nem teljes egészében része a tőkepiacnak: a pénzpiacon találkozik a teljes hitelkereslet és hitelkínálat. A hitelfelvétel egy jelentős hányada nem tőkebefektetési célokat szolgál. Az értékpapírpiacon pedig nem csak a tőkebefektetést szolgáló papírokat forgalmaznak, hanem pl. államkölcsönkötvényeket is. A három részpiac – a tőke-, a pénz- és az értékpapírpiac közötti kapcsolat:

Pénzpiac

A pénztőke legegyszerűbb adásvétele a pénzpiacon történik, ahol közvetlenül vehetnek fel hitelt a vállalkozók befektetéseikhez.
A pénzkölcsönzés ára a kamatláb. A pénz kínálói, a megtakarítók nézőpontjából a kamat a lemondás díja. Annak ellenértéke, hogy a pénz tulajdonosa jelenbeli fogyasztásának egy részéről lemond, valamint lemond a pénz, tőkeként való hasznosításáról. Ezt természetesen annak a reményében teszi, hogy később, a ma elhalasztottnál nagyobb fogyasztásra lesz így módja és kompenzálják a feláldozott jövedelmet.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kamat a kölcsöntőke ára, a kölcsönzött pénz bérleti díja.
Minél magasabb a kamatláb, annál inkább nő a pénz kínálata, mert egyrészt növekszik a megtakarítás, másrészt csökkentik az egyéb felhasználási formákat, és ezzel növelik a pénz kínálatát. A kamatláb és a pénzkínálat között egyenes arányosság van.
A kölcsöntőke kereslet mögött, ami a vállalatok egyéni tőkekeresletének összegződése, szintén várakozások húzódnak meg.
A hitel igénybevételétől (a tőkebefektetéstől) várható hozamot veti egybe minden vállalkozó, annak költségével, vagyis a kamattal. A vállalat egyéni tőkekereslet függvényének alapja tehát a tőke határtermék bevétele az MRPk.

Az egyensúlyi kamatláb a lakosság megtakarítási hajlandóságának és a tőkejavak diszkontált hozamának egyensúlyát fejezi ki.
A nominálkamatláb százalékban megadott tényleges kamatláb, ami a hitel pénzbeni értéke változását fejezi ki.
A reálkamatláb a betétként elhelyezett v. kölcsönadott pénz vásárlóerejének változását mutatja.



Értékpapír piac

Az értékpapírok segítségével ugyancsak a megtakarítások válnak tőkejavakká. Ekkor azonban a hitelező és adós kapcsolata személytelen, az értékpapírban megtestesített követelést is értékesíteni lehet. Az értékpapírok piacán tehát egyrészt a vállalkozók hitelhez jutnak – értékpapírok kibocsátásával, másrészt az értékpapírok tulajdonosai is kereskednek egymással. Ezen adásvételek célja már nem a tőkejavak megvásárlása, hanem a forgalomból származó jövedelem megszerzése. Ez a forgalom azonban befolyásolja az értékpapírok árát, és ezen keresztül a tőkebefektetők döntéseit is.

Az értékpapír olyan okirat, amely pénzben kifejezhető jogot (jövedelmet) biztosít a papír tulajdonosának és egyben valamilyen vagyont igazol.

A kötvény
A kötvény, a vállalat által visszafizetési kötelezettség vállalás mellett kibocsátott, meghatározott időre szóló, egyedileg meghatározott kamatozású értékpapír.
Kötvény kibocsátására jogosultak:
- állam,
- központi költségvetési szervek,
- önkormányzatok,
- pénzintézetek
- gazdálkodó szervezetek.
A kötvény kibocsátója kötelezettséget vállal arra, hogy a kötvényen feltüntetett összeget (a névértéket), annak meghatározott kamatát vagy egyéb járulékait, valamint a vállalt esetleges szolgáltatásokat a megjelölt időben és módon a kötvény mindenkori tulajdonosának megfizeti ill. teljesíti.
A kötvény tulajdonosa a kibocsátó intézmény üzletvitelébe sem beleszólási joggal, sem valóságos, sem formális társtulajdonosi jogokkal nem rendelkezik.

A részvény
A részvény olyan lejárat nélküli értékpapír, amelyet a részvénytársaságok (vállalatok) alapításakor, vagy alaptőkéjük felemelésekor bocsátanak ki, és a vállalat részvénytársasági tőkéjének meghatározott – a névértéknek megfelelő – hányadát testesíti meg.
A részvényest értékpapírja révén vagyoni és tagsági jogok illetik meg (osztalék, szavazati jog).

A tőzsde
A tőzsde már a XIII. században létezett. Az első, a maihoz hasonló szabályozottsággal működő tőzsde a belgiumi Brugge városában alakult.
A Budapesti Áru- és Értéktőzsde 1864-ben nyílt meg, 1948-ig működött, majd 1990. Június 21-én nyitott a BÉT. Az árutőzsde 1989-ben kezdte újra működését.
A tőzsde koncentrált szervezett piac, ahol egymással helyettesíthető cikkek (tömegáruk, értékpapírok, devizák, nemesfémek) adásvétele folyik.
A tőzsdék olyan piacok, amelyek meghatározott helyen, intézményesen működnek és ahol a piac résztvevői a tőzsdei szabályok szerint kötik az üzleteiket. A tőzsde szervezett keretet biztosít arra, hogy a kereslet és a kínálat koncentrálódjék, ami növeli az eladók és a vevők egymásra találásának esélyét és a határidős üzleteknek is biztonságot kölcsönöz.
A tőzsde működésére a nyilvánosság, az ellenőrzöttség, a szabályozottság, a rugalmasság a jellemző. A tőzsde gyorsabbá és biztonságosabbá teszi az üzletkötéseket, lehetővé teszi a tőkék gyors átcsoportosítását, növeli a vállalkozások likviditását.
A tőzsde nemcsak az effektív, hanem a spekulatív (csak nyereségszerzést célzó) ügyletek kötésére is tág lehetőséget biztosít.

A tőzsde típusai:
A tevékenység jellege szerint:
- árutőzsde (nyersanyagok, fémek, mezőgazdasági termékek),
- értéktőzsde (értékpapírok, devizák, nemesfémek)
- áru- és értéktőzsde.

A tőzsdék jogállása és szervezeti rendje szerint:
- európai – kontinentális típusú tőzsdék (közjogi jellegűek, az állam ellenőrzi és felügyeli őket)
- angol – amerikai típusú tőzsdék (magánjogi jellegűek, valamilyen társasági formában működnek, működésük szabályait önállóan alakítják ki és vezetőségüket is önállóan választják)
A magyar tőzsdék angolszász típusúak. Az Általános Terméktőzsde KFT., a Budapesti Értéktőzsde pedig RT. formában működik, önállóságának határait az 1990-es Értékpapír Törvény szabályozza.

A tőzsdei ügyletek:
A teljesítés esedékessége szerint lehetnek:
- prompt ügyletek (azonnal esedékesek),
- termin ügyletek (későbbi időpontban esedékes, határidős).

A kereszténység kialakulása, helyzete a római birodalomban

Forrásai
• Zsidó vallás: monoteizmus. Szent Pálig ez a meghatározóbb.
• Hellenisztikus kultúra Szent Páltól ez a fontosabb
A zsidóság története
Salamon után két részre oszlik a zsidó birodalom. Sokan elfoglalják a területeiket. Az asszíroktól Nagy Sándorig mindenki. A szeleukida birodalom részei lesznek.
I. e. 2. században újra függetlenek lesznek, de i.e. 63-ban Pompeius elfoglalja Jeruzsálemet, bár még csak kliens állam lesz, provinciát még nem szerveznek belőle. I. e. 37-től i.sz. 4-ig uralkodik itt Nagy Heródes, aki Augustus bizalmasa. Az ő halála után azonban Júdeaként provincia lesz. Vezetője a Praefectus Judae.
2 felkelés is lesz, 66-72 között, és 132-136 között. Mindkettőt leverik. A második után kitiltják a zsidókat Jeruzsálemből. Ezután kirajzanak Jeruzsálemből.
Diaszpóra közösségeket hoznak létre. (=nem az anyaországon belüli település). Ezek nem új települések, hanem már meglévő városokban hoznak létre zsidó negyedeket. Így aztán nem különülnek el teljesen a városok lakóitól, így kölcsönösen hatnak egymásra a hellenisztkus kultúrájú lakosokkal. Ennek eredményeként mindkét vallás változik.
De a népet csapások érik, pedig Isten csupa jót ígért nekik. Az emberek elkezdenek gondolkodni, hogy mi lehet ennek az oka. Így jönnek létre a próféta mozgalmak. Ezek azt mondják, azért vannak a bajok, mert nem tartják be az isteni törvényeket. Több vallási szekta alakul ki, mind szerint más-más a teendő. Az mindenesetre közös, hogy várják a megváltót, de mind más milyennek képzeli el:
• Zelóták: harcos szekta. Az ő elképzelésük szerint a Messiás harcos lesz, aki szabadságharcot robbant majd ki.
• Szaddukeusok: ők a zelótákkal ellentétben nem politikai, csak vallási függetlenségüket akarták megtartani.
• Farizeusok: Írástudók. Azt mondták, minden megoldódik, csak be kell tartani a mózesi törvényeket. Ők kezdték el felolvasni és magyarázni az Ószövetség egyes részeit a közösségnek.
• Esszénusok: Ők alkották meg a holt-tengeri tekercseket. Nőtlenségben, vagyonközösségben éltek. Életük központjában az ima és az Írás tanulmányozása állt.
A hellenizmus
Keveredéses kultúra, a görögség és más népek kultúrája. Mint minden kultúra ez is arra próbált megoldást találni, hogy hogyan lehet az ember boldog. A hellenizmus előtt erre mindig az volt a válasz, hogy közösségben. Ezért hozott ez változást, mert eszerint az egyéni boldogság volt a cél.
Ennek megfelelően a vallás is ennek elérésére irányult. Misztériumvallások jöttek létre. Ezeknek a lényege, hogy van egy titkos szent tudás, amit csak a beavatottak nyerhetnek el, ha valaki ezeket megismerhette ezek szerint kellett élnie.
A kereszténységre a tanaik egy része hatott:
• Isten majd testet ölt, leszáll az égből és elhozza a boldogságot. Általában a misztériumvallások erre az eseményre készítették fel tagjaikat.
• Örökélet, feltámadás gondolata
• Isten háromság
• Aszkézis gondolata
Fordulópont: Jézus élete, kiléte
Mit lehet tudni Jézusról?
Élt?
Egyesek szerint nem is létezett. (Árpád sincs följegyezve a krónikákban, de biztosan élt). Ennek ellenére Jézus személye része az egyetemes történelemnek, nem szoktak vitatkozni ezen, tényként kezelik.
Josephus Flavius
Említést tesz krónikájában egy Jézus nevű vándor prédikátorról. De ezen és a Biblián kívül nincs írásos anyagunk róla, életét csak az evangéliumok jegyezték fel. Ezek azonban inkább csak vallási szempontból fontosak, történelmi tényként nem igazán.
Amit biztosan tudunk róla
• Názáretben született
• Ács volt
• Vallási kérdésekkel foglalkozott
• Keresztelő Szent János híveihez tartozott
• Sikeres prédikátor és orvos. Ez váltotta ki a zsidó főpapság ellenszenvét, emiatt ítélik el Istenkáromlás vádjával
• Mindenesetre az biztos, hogy Jézus élt, és hogy megpróbálta megreformálni a vallást.
Tanai
Ezek még nem azonosak a mai kereszténység alapelveivel, azokat Szent Pál fektette le. Jézus alacsony származású volt, az egyszerű emberekkel foglalkozott. Nem érdekelte a politika, művészet. Állítólag nem is tekintette magát megváltónak, csak tanítónak. Az ő megváltóságát halála után mondták ki, ezt az utókor magyarázta bele.
• Egyetemes szeretet
• Megbocsátónak kell lenni
• Mások megítélésének tilalma
• Tevékeny szeretet: Nem csak beszélni kell róla, tenni is kell érte.
• Szegénység (A gazdagság nem kizáró tényező, de nehezíti a dolgot.)
A kereszténység terjedése
Az eszme Jézus halála után fennmaradt, terjedt, de időközben változott is.
Jézus tanításai a zsidó őskeresztényeknek szóltak, és a világvége hit alapvető része volt. De nem lett világvége. Elkezdett terjedni a vallás, egyre többen ismerték meg, a pogányok kezdtek áttérni ere, így előkerült egy probléma: Milyen törvények szerint kell élniük azoknak, akik áttérnek erre a hitre. Ők is a mózesi törvények szerint éljenek, hiszen kötelezőek voltak a zsidó-keresztények számára.
Szent Pál élete, tevékenysége
Szent Pál élete
Eredeti neve Saul volt. Római polgárnak született. Eredetileg szemben állt a keresztényekkel, de aztán megtért (Damaszkuszi úton megjelent neki Jézus), és ő lett a „pogányok apostola”.
Munkássága
Térítő utak
Három nagy térítő útjáról tudunk. Az általa alapított közösségnek írt leveleket, amelyekben gyakorlati útmutatásokat adott a kereszténység gyakorlására.
Pogány-keresztények kérdése
Annak a vitának az eldöntésére, hogy a pogány-keresztényeknek milyen tanok szerint kell élniük, Kr. u 50-ben került sor Jeruzsálemben, egy zsinaton. Ezen elismerték őket az egyház teljes jogú tagjának, anélkül, hogy át kellett volna térniük a zsidó hitre, s így meg kellett volna tartaniuk a mózesi törvényeket.
A hit terjesztése hellén területeken
Pál apostol a kereszténységet nem teljesen Jézus tanai szerint terjesztette, számolt ugyanis azzal, hogy a más kultúrájú népeket nem érintik meg a palesztinai gyökerű gondolatok, így a hit alapvető tanításait úgy fogalmazta meg, hogy az a hellén környezet számára is elfogadhatók legyenek. Így a keresztények közt hamarosan több volt a pogányságból megtért, mint a zsidó.
A kereszténység és a római birodalom viszonya
Régi római vallás
A római vallás nem jelentett szoros kapcsolatot az istenek és a hívők között. De a Kr. e 1- Kr. u 1 század zűrzavaros politikai viszonyai miatt egyre többen érezték úgy, hogy életük irányítása kicsúszik kezükből, egyre fontosabbá vált az emberfelettiekkel való kapcsolat.
A kereszténység terjedése
Ezért (főleg a lakosság alsó rétege) elkezdett érdeklődni a misztériumvallás iránt. A császár, és a nemesek hagyták ezt, bár megvetették a „babonaságokat”.
Több vallás terjedt így el, és az egyetlen intézkedés ellenük az volt, hogy nem tarthatták szertartásaikat a város falain belül.
Az első üldözések
Így először csak Kr. u. 64-ben terelődött a figyelem a keresztényekre, hogy ne Nérót vádolják a tűzvész miatt. Ekkor került sor az első hatósági üldöztetésre, de ez csak Rómára városára volt érvényes, és csak korlátozott ideig. Azonban az üldöztetésnek nem volt kiadott rendeletben alapja, így azt visszavonni sem lehetett, ezért ez az üldözésmentes időszakokban is létbizonytalanságot jelentett. Bár komolyabb üldözés Néró után csak a dominatus korában volt.
Az egyházszervezet kialakulása
A 2. századra kihalt az első keresztény generáció. A néhai üldözések mellett megjelent egy új probléma. Többen megjelentek olyanok, akik elvileg kereszténynek vallották magukat, de az általuk hirdetett elvek nem egyeztek meg a valódiakkal. Így szükségessé vált a hitelvek lefektetése, védelme, kánon kialakítása.
Az egyes közösségek életét eleinte az igehirdető apostolok vezették, később ezt a feladatot átvették az episzkoszok irányították. Az ő gyűléseiket nevezték zsinatnak, amikor megvitatták a vitás kérdéseiket. Mellettük létezett még az idősebb, tekintélyesebb tagok, a presbiterek tanácsa.
A 2-3. századra kialakult a liturgia, a szertartás rend.
A kereszténység a dominatus korában
Diocletianus/284-305/
Bevezeti a dominatus rendszerét. Ez egy keleties despotizmusszerű vallás. Így ő a legfontosabb isten a birodalomban. De ezt a keresztények nem tudták elfogadni, így megindultak a keresztények üldözések. De nem ő volt ellenséges, az üldözéseket caezarjának, Galériusnak tulajdonítják, aki személyes okok miatt utálta a keresztényeket.
A keresztény üldözések menete
303-ban adták ki a rendeleteket.
• Bezárják a templomokat
• A papokat és hívőket arra kényszerítik, hogy mutassanak be áldozatot a császárnak. Aki erre nem hajlandó, azt keményen megbüntetik:
Csonkítás
Kényszermunka
Halál (oroszlánok elé vetik őket)
De Galérius 311-ban beteg lesz, és elismeri a keresztények győzelmét, visszavonja az üldöztetésükről szóló rendeletet.
Mindenesetre ebből látszott, hogy az egyház egy erős szervezet, az üldözés ellenére sem törtek meg. A császárságnak ki kell egyeznie velük. Erre Constantinus uralkodása alatt került sor.
Constantinus
Legenda
Diocletianus lemondása után zűrzavaros évek jöttek, több császár jelölt is volt. Végül 312 októberében sor került a döntő ütközetre Constantinus és Maximus között. Előző este egy kereszt jelent meg C. álmában, és égi szózat hangzott: „E jelben győzni fogsz.” Valóban ő nyerte meg a csatát.
Mediolánumi edictum
313-ban kimondták a vallásszabadságot. Eszerint mindenki szabadon választhatott a vallások közül. De Constantinus ennél tovább ment. A kereszténységet államvallássá akarta tenni. Ehhez azonban rendezni kellett a belső problémákat. Ez azt jelentette, hogy meg kell szüntetni az eretnek mozgalmakat.
Niceai zsinat (325) - a constantini fordulat
A legerősebb eretnek mozgalom az arianizmus volt. Jézus személyével kapcsolatban merült fel probléma. Mégpedig, hogy inkább ember, vagy inkább isten volt-e. Arius az irányzat kialakítója azt sérelmezte, hogy Jézus szenvedett a kereszten. Ekkor nem volt isteni rangú, azaz a Szentháromság nem létezik. Így Jézus ember volt, csak olyan tökéletes életet élt, hogy Isten maga mellé emelte őt. Ekkor viszont nem igaz a monoteizmus. Arius szerint Isten és Jézus azonos lényegűek: HOMOIUSIUS
A másik párt vezére Athanasius, szerintük egy lényegűek: HOMOUSIUS
Ezen a zsinaton rendezik a kérdést, Athanasiusnak ad igazat Constantinus, és egyúttal megfogalmazzák a Szentháromság dogmáját.
Constantini fordulat:
Erre is sor kerül itt. Ez az államhatalom és az egyház kiegyezése. C. megkapja a külső ügyek püspöke címet, noha ekkor még nem keresztény. Ezután ezt minden császár megkapja.
Julianus
Constantinus utódja Julianus volt. Ő megpróbálta visszaállítani a régi római vallás uralmát, de sikertelenül.
Theodosius
Végül 394-ben Theodosius tette államvallássá a kereszténységet. Innentől kezdve a többi vallás tiltott volt.




Forrásai
A zsidóság története
A hellenizmus
Fordulópont: Jézus élete, kiléte
Mit lehet tudni Jézusról?
Élt?
Josephus Flavius
Amit biztosan tudunk róla
Tanai
A kereszténység terjedése
Szent Pál élete, tevékenysége
Szent Pál élete
Munkássága
Térítő utak
Pogány-keresztények kérdése
A hit terjesztése hellén területeken
A kereszténység és a római birodalom viszonya
Régi római vallás
A kereszténység terjedése
Az első üldözések
Az egyházszervezet kialakulása
A kereszténység a dominatus korában
Diocletianus/284-305/
A keresztény üldözések menete
Constantinus
Legenda
Mediolánumi edictum
Niceai zsinat (325) - a constantini fordulat
Julianus
Theodosius

A felvilágosult abszolutizmus és a magyar felvilágosodás

A felvilágosodás Angliában született meg és hozzájárult a polgári forradalom győzelméhez. Franciaországban teljesedett ki és előkészítője volt a nagy francia forradalomnak. Európa többi országában viszont a polgárság még gyenge volt a feudalizmussal szemben. De több uralkodó – II. Frigyes, II. Katalin, II. József - magáévá tette a felvilágosodás egyes(eszméit és maguk is a ratio uralmát akarták megvalósítani, s ezzel országukat gazdaggá és boldoggá tenni. II. József elfogadta a társadalmi szerződés tanát, de úgy, hogy a nép abban az uralkodóra ruházta a hatalmat, annak gyakorlásába tehát nincs többé beleszólása. Ez is oka annak, hogy rendekkel kormányzott. Ezek többsége jobban szolgálta a haladást, mint amennyire a rendi országgyűlés törvényeitől remélhető lett volna. De végeredményben csak olyan hasznos reformok voltak, amelyek kielégítették a még erőtlen polgárság igényeit, alkalmasak voltak az antifeudális erők leszerelésére, de végső soron a feudális társadalmi rendet, a feudális abszolutizmust igyekezték konzerválni és megerősíteni. Kétségtelen pozitívumai miatt hű támogatókra talált éppen a legtanultabb, a haladás szolgálatára leginkább kész magyarok közt. Ezek azonban egyre inkább túlléptek a felvilágosult abszolutizmuson – s erre a lehetőséget az maga adta meg azzal, hogy terjedhettek a felvilágosodás eszméi – és ez eszmék hatására eljutottak a polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség követeléséig. Erre az időre az erdélyi nagyfejedelemség felállításával befejeződött az ország széttagolása, melyet a belső vámhatárok is súlyosbítottak. Ez egyik biztosítéka volt a Habsburg-abszolutizmusnak és a gyarmati kizsákmányolás a nyugati piacokon nem versenyképes osztrák ipar fejlődését kívánta szolgálni. Ennek az élesedő németesítési törekvéseknek mind az anyagi, mind a szellemi kultúra alakulására igen nagy hatással volt. Magyarország lakossága a század utolsó harmadára megkétszereződött. A munkaerő tehát jelentősen szaporodott a mezőgazdaságban. Ezért a földek szabad foglalása és a vadváltógazdálkodás helyébe a két majd háromnyomásos rendszer lépett. Az állattenyésztésben továbbra is a legfontosabb a szarvasmarha-tartás. A legelőterület fogyatkozásával át kellett térni a belterjesebb állattartásra. A közlekedés elmaradottsága, a kereskedelem fejletlensége miatt nem bontakozott ki megfelelő árucsere. Mind a falu, mind a város lényegében önellátásra rendezkedett be. A céhes kötöttségek akadályozták a fejlődést. A fő akadály azonban a tőkehiány és a gyarmati helyzet. A tőke hiánya miatt a bányászat primitív módszerekkel folyt. Az ország társadalmában nagy a differenciálódás. Megnőtt a főnemesek száma. A régi és új főnemesség versengett az udvar kegyeiért. A hivatalt vállaló elszegényedett nemesség hűségesen szolgálta kenyéradóját. Akik viszont értelmiségi pályára mentek vagy iparosok lettek, egyre inkább magukévá tették a felvilágosodás gondolatait és a társadalmi átalakulás híveivé váltak. A legszegényebb nemesek kicsi földjeiken vagy éppen jobbágytelken szinte parasztként éltek. A parasztság földesúri terhein az Urbárium(1767) könnyített. Röghözkötöttségét II. József rendeletei megszűntették. A jobbágytelkek felaprózódtak, a zsellérkedés tömegessé vált. A szellemi kultúrában is hasonló következményekkel járt a felvilágosodott abszolutizmus több rendelkezése, különösen a Habsburgok vallás és oktatáspolitikájával és németesítő törekvéseivel kapcsolatos intézkedések. Mária Terézia és József is vallásos volt. De éppen a vallási kérdésekben sokszor kemény vitáik voltak. Mária Terézia minden eszközzel igyekezett visszaszorítani a protestantizmust. A jezsuita rend eltörlése jelentős előrelépés volt(1773). A rend vagyonából tanulmányi alapot létesített az uralkodó. II. József mindezen messze túlhaladt türelmi rendeletével(1781). E szerint a nem katolikusok minden hivatalt betölthetnek, nem lehetett tőlük meggyőződésükkel ellenkező esküt követelni. Templomot építhettek, papot tarthattak. A szerzetesrendeket – a tanító és betegápoló rendek kivételével – eltörlő rendeletei a kulturális fejlődésre is nagy hatással voltak. Mária Terézia olyan oktatást akart, amely hasznos állampolgárokat nevel egységesen, az összbirodalom érdekeinek megfelelően. 1769-ben az orvosi kar felállításával megtörtént az első lépés, hogy az egyetemet állami irányítás alá vonják. 1777-ben adta ki az oktatásügyet rendező Ratio Educationis-t. A közoktatásügy ezzel állami irányítás alá került. Az országot kilenc főigazgatóságra osztották. A tankerületi főigazgatók székhelyén működő ún. normális iskolák egyben tanárképzők is. Az elemi oktatás eltérő volt a falun és városon. A hangsúly az állampolgári és a vallásos nevelésen volt. II. József idején nagyon sok új elemi iskolát nyitottak meg, viszont jóval kevesebb gimnázium, egyetem működött. Vagyis nem a tudósképzés a cél, hanem az előkészítés az állami hivatalokra. Ugyanakkor következetesen németesítettek. 1784-ben II. József Magyarországon is hivatalos nyelvvé tette a németet. A központosítást szolgálta a cenzúra-rendelet is. II. József 1781-ben kivette a cenzúrát az egyház kezéből és központi nyelvvizsgáló sajtóbizottságot létesített. A tudomány, az ismeretek terjesztését szolgáló műveket elnézően kellett kezelni. A felvilágosodás hatása a szellemi életben nem minden területen egyformán jelentkezett. A történettudományokban - többnyire volt jezsuiták – Hevenesi munkáját folytatták, de munkájuk a forrásgyűjtésen túl kiterjed a forráskritikára is és ebben alapos, értékes művek születtek, előkészítve a következő korok munkáját. Pray György már korábban megírta Magyarország történetét az államalapításig, most folytatja azt. A természettudományokban erőteljes a fejlődés. Nagy lendülettel bontakozott ki a magyar nyelvűség. Így Debrecenben Hatvani István a fizikát, Weszprémi István orvos és egészségügyet vitte előre. Rácz Sámuel, a pesti anatómia-professzor, magyar nyelvű orvosi műveket írt. Ebben a periódusban egyre jobban fellendült az ismeretterjesztő könyvek kiadása. A felvilágosodott abszolutizmus, mint láttuk, magáévá tette a felvilágosodás bizonyos eszméit, sőt bevezetett egyes, ezeknek megfelelő reformokat is. E korlátozott előrelépésével is utat nyitott azonban a felvilágosodás szélesebb behatolásának. Egyre több magyar és magyarországi tette magáévá a haladás ezen eszméit. Ezek részben német közvetítéssel jutottak el hozzánk. A világbirodalommá nőtt Franciaországban a felvilágosodás kozmopolita jellegű lehetett. Németország viszont a széttagoltságában csak éppen megkezdte harcát a nemzeti egységért. A felvilágosodás itt nacionalista színezetet öltött és így jutott Magyarországra. A felvilágosodás eszméi azonban így is csak szűk körhöz jutottak el. De ez a kör az egész ország fejlődését, haladását akarta. De az eszmék, az ismeretek terjedésének alapfeltétele, hogy terjesztésük anyanyelven történjék. A nép felé fordulásnak voltak emberszeretetből, sőt vallásosságból fakadó érzelmi okai, de egyre jobban előtérbe lépett a józan belátás: a termelés fejlődésének útjából csak a néppel együtt lehet elsöpörni a feudalizmus-emelte akadályokat. Révai Miklós válaszul megindította a népköltészet gyűjtését. Egész sor tudós a nép nyelvére építve fejlesztette a tudományos magyar nyelvet, hogy a tudományok eljuthassanak a néphez is. A magyarságért vés a magyar nyelvért vívott harc összefogta a nagyon különböző felfogású, törekvésű magyar rendi társadalom egészét. Ez megteremtette az alapot ahhoz, hogy a haladók törekvései megvalósuljanak és kibontakozzék a magyar népművelés. A magyar népművelés megindítói, legkiválóbb úttörői Bessenyei György, és Tessedik Sámuel. Bessenyei György nemcsak író és filozófus, hanem a magyar művelődéspolitika első rendszerezője is. A tömegek nevelésében nagy jelentőséget tulajdonított a szépirodalomnak. Tessedik Sámuel mind elméleti, mind gyakorlati munkájában maradandót alkotott. Bessenyei fellépésétől számítjuk a magyar irodalom megújulását is. A fejlődésben mind nagyobb szerepük volt a hírlapoknak és folyóiratoknak. Az első, a Magyar Hírmondó Bécsben jelent meg. Folytatása, már Pesten a Magyar Mercurius. Felvilágosodott irányú a Magyar Kurír s jelentős kezdeményezése melléklapjának, a Magyar Muzsá-nak kiadása. A periódus végén indította meg Görög Demeter és Köteles Sámuel a Hadi és más nevezetes tudósítások-at. A folyóiratok közül a Kazinczy-Batsányi-Baróti Szabó által szerkesztett Magyar Museum-ot, Molnár János Magyar Könyvesházát és Pétzeli József Mindenes gyűjteményét kell kiemelni. A színjátszást az iskola falai közül vitték magukkal a diákok, sokszor éppen a magyar nyelv megkedveltetésének szándékával. A felvilágosítók látták, milyen vonzása és agitatív hatása van a színjátszásnak. Kelemen László színtársulata a haladó törekvések szolgálatára is alakult mrg1790-ben. A képzőművészetben a barokk egyeduralma már a végét járta. Eger ugyan ekkor kapta barokk arculatát, de az eszterházi kastély(1781) már rokokó stílusban épült. Jelentkezett a copf és megindult hódító útjára a klasszicizmus – elsősorban a köznemesség körében – megyeházak, városházák, kúriák építésével. A festészetben is kifáradt a barokk. Maulbertsch késői alkotásai elszürkülnek, sablonosakká válnak. A soproni Dorfmeister József barokkján már klasszicista törekvések jelentkeznek, s egyre inkább a nemzeti érzést akarják ébreszteni (Szigetvár, Zrínyi-freskó). E nagy alkotók nagy alkotásai mellett a rokokó és a szentimentalizmus hatására a periódusban jelentkeznek a táj, a csendélet és a zsánerfestészet alkotásai.

A felvilágosodás kora Európában. (A polgári kultúra kezdetei)

Az angol polgári forradalom megmutatta a kivezető utat a feudalizmus válságából, s a világtörténet új korszakát nyitotta meg. Anglia a polgári fejlődés vezető országa lett, gazdasági-társadalmi rendje, szellemi élete nagy hatással volt az európai országokra. De a forradalmat-másfél évszázados- nagyon ellentmondásos korszak követte. Európában a feudalizmus tovább élt, sőt, minthogy az abszolút monarchiát minden erővel igyekeztek fenntartani, átmenetileg erősödött is. De ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá vált e nemesség élősködő jellege, a gazdasági téren mindinkább előretörő polgárság pedig szívósan küzdött politikai jogaiért, a politikai hatalomért. Termelő erőinek az uralkodó, sőt az uralkodó osztály számára is hasznos fejlődése egyre sürgetőbbé tette a feudális akadályok elhárítását. Különösen súlyossá vált a feszültség Franciaországban, a kontinens ekkor legpolgáriasultabb államában. Angliában indult ugyan el, de itt bontakozott ki a polgári kultúra nagy eszmei áramlata, a forradalmat is előkészítő felvilágosodás, az egész Európát meghódító ideológia.
Európai fejlődés A manufaktúra-ipar munkaszervezetével és technikájával már nem tudott eleget tenni a növekvő igényeknek. Olcsó tömegtermelésre volt szükség, s ehhez hatékony gépek és új energiaforrások kellettek. A XVII-XVIII. Században elkezdődött az áttérés a gyáriparra. Megindult a kísérletezés, sorra születtek az új gépek. Az Angliában kibontakozó ipari-technikai forradalmat a polgári forradalom tette lehetővé. Azért születhettek meg az új találmányok, s a feltalálók többsége azért került ki a szigetországból, mert elhárultak a tőkés termelés útjából az akadályok, s a hatalomra jutó tőkéseket a piac igényei a fejlesztésre kényszerítették. A fejlődés a textiliparban indult meg. A fejlődésben döntő szerepük volt az új találmányoknak. A repülő vetélő, a fonógép, a mechanikus szövőszék. Mindezzel fokozódott az ipar koncentrációja is. Gyártelepek nőttek ki a földből, s mert vízenergiát használtak, egyelőre a folyók mellett, s főleg Dél-Angliában. A vízerő azonban helyhez kötött. A munkagépek kihasználásához bárhol alkalmazható energiaforrást kellett keresni. Elsősorban a gőz erejét igyekeztek alkalmazhatóvá tenni. James Watt 1769-ben szabadalmaztatta gépét, s ez lett az ipari forradalom erőgépe. A gépesítés más iparágakban is megindult. A termelés valamennyi ága, növekvő követelményeket támasztott a kohászattal és a gépiparral szemben. A kohászatban a kőszén nagy eredményeket hozott. Hatalmas ütemben fejlődött a szén és a vastermelés. Mindezek következtében területi eltolódás történt az iparban, a szénben és vasércekben gazdag Közép- és Észak-Anglia felé. Megindult a mezőgazdasági technika átalakulása is. Általánossá vált a vetésforgós rendszer, és a mélyebben szántó eke használata. A század folyamán megjelentek az első vető és aratógépek, s a modern cséplőgépek előfutárai.
A felvilágosodás első lépéseit a gondolkodók Angliájában tették meg. Itt született meg a polgári liberalizmus, itt bontakozott ki a polgári demokrácia. Az angol fejlődés sajátossága, hogy a polgárság egy vallásos irányzat, a puritanizmus jegyében vívta meg harcát a feudális erőkkel. Az angol szellemi élet jellemzője, hogy a XVII. Század második felében fellendült a természettudomány. A forradalomban csalódott értelmiség egy része, amely nem a valláshoz tért vissza, a tudományban keresett tevékenységi területet. Forradalmiságtól tartózkodó, humanista-racionalista szemlélete elterjedt és kiszorította a nemesség miszticizmusra hajló barokkos szemléletét. Ebben szerepe volt a polgári regény megszületésének. Ez a műfaj nemcsak történést ír le, hanem lelki folyamatokat is életre kelt. Az első ilyen regényeknek is lenyűgöző hatásuk volt, mert hitelesek, kalandok és csodák nélkül ábrázolják az új, polgári életet. Az olvasók tábor egyre nőtt, rendszeresen vásároltak könyveket. Az irodalomnak új orgánuma is született: nagy és neves folyóiratok szoktatták sokasodó közösségüket olvasásra, művelődésre. A gyorsan szaporodó kávéházak, később a klubok az irodalom és a politika nyílt fórumaivá váltak, a polgári szabadság, a demokratikus közélet otthonaivá.
A francia felvilágosodás kezdetei a XVII. Századra nyúlnak vissza. De ez a “nagy század”, XIV. Lajos uralkodásának ideje, az udvari művelődés fénykora. A központ Versailles, az ízlés, a modor, a társadalmi szokások és a művelődés irányítója. Igényei szerint dolgoztak a művészek, hiszen életjáradékot kaptak a királytól. De az abszolutizmus rákényszerítette befolyását a tehetségekre. Ekkor formálódnak ki azonban –sok nemesi vonást hurcolva még – a polgári kultúra eszményei is. Versailles-on a nagy ragyogás után a nyolcvanas években már mutatkoztak a hanyatlás jegyei. Ezekre az évekre a szellemi forrongás, az útkeresés a jellemző: a felvilágosodás korai szakasza ekkor kezdődött. A századfordulón pedig már nem lehetett eltagadni a valóságot. Nyilvánvaló lett, hogy az abszolút monarchia a polgári fejlődés akadálya. A korai felvilágosodás legjellemzőbb vonása a kételkedés. S ha ekkor még nem is fogalmazták meg, a közvéleményben kezdett megszilárdulni a lelkiismereti és a gondolat-szabadság igénye. A szellemi élet hordozója a polgári Párizs lett. Az udvartól függetlenül formálódott a kulturális fejlődés a szalonokban, a kávéházakban, a magántársaságokban s a lazább városi stílus lett az irányadó. A francia felvilágosodás a harmadik rend helyzetének, törekvésének szellemi kifejezése. E rend heterogén összetétele miatt eszmerendszere nem egységes. Három alapvető irányzata van: polgári, kispolgári és plebejusi. De mind az észt és a tapasztalatot tekinti a tudás alapjának, s egységesnek a fennálló társadalmi rend és a hivatalos szellemi élet, főleg pedig az egyház elutasításában. Társadalmi-politikai nézeteik központi kategóriája az emberi természet. A társadalmi berendezkedés csak akkor jó, ha ennek megfelel. A tekintély és a hagyomány helyébe az észt állították. Minél erőteljesebben fejlődött az ipar, minél több új felfedezés született, minél inkább feltárult a világ valódi képe, a szabadságot igénylő polgárnak annál elviselhetetlenebbé vált a feudális rend és az egyház ezernyi gondja. A polgárság hosszú ideig egybeforrottnak érezte magát a néppel. A gondolkodók egyöntetűen tiltakoztak a nép kiszolgáltatottsága, nyomora ellen. A felvilágosodás első nagyhatású gondolkodója Montesquieu, az angol mintájú monarchia elveinek megfogalmazója. Az angol polgári gyakorlat tanulmányozása alapján kidolgozta a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom szétválasztásának elveit. Az alkotmányos monarchia híve, a köztársaságot csak kis országokban vélte megvalósíthatónak. A felvilágosodás vezéralakja Voltaire. Angliai tapasztalatai alapján az angol polgári viszonyokat állította példaképül. Locke és Newton tanításainak lelkes híve. Az alkotmányos monarchia híve, nem forradalmár. Világnézetének alapja a deizmus. Rousseau nagy művészettel megírt művei tömeghatásának alapja a közfelfogás teljes tagadása, s a kritikai szándék, hogy eszméket és intézményeket átértékeljen. Politikai eszményképe a népuralom, a demokratikus köztársaság, amelyben a törvények valamennyi polgár érdekeit fejezik ki. Diderot a kor egyik legradikálisabb gondolkodója. Korán eljutott az ateizmushoz, s megfogalmazta a materializmus erkölcstanát. A “filozófusok századának” legnagyobb irodalmi és tudományos vállalkozása, legnagyobb tette a felvilágosodás eszméinek összefoglalása a nagy francia Enciklopédia. A mű egyetlen nagy magasztalása az embernek, a munkának, az emberi képességeknek, jogoknak, lehetőségeknek. A forradalom nagyhatású előkészítője. A forradalom előtti évek egyik fő jellemzője a kritikai szellem általános elterjedése és erősödése. A szellemi élet nagy vonzású új központjában, Párizsban nagy szerepet játszottak ebben a szalonok, kávéházak. A viták során ezekben alakult ki a közvélemény álláspontja. Megjelentek a tudományos és szakfolyóiratok, újféle társaságok alakultak. Az ötvenes évektől a feszültség fokozódott. A nép nyomora ijesztővé vált: sok ember halt éhen. A felvilágosodás, mint az egyetemes polgári ideológia kialakítója, általános európai mozgalom lett, minden országban sajátos nemzeti vonatkozásokkal. A legfontosabb tudományos központok London és Párizs. Az új tudomány művelői a természet szenvedélyes kutatására fordították figyelmüket. Sokat utaztak, leveleztek, vitatkoztak. Vitatkozó társaságaikból alakultak meg az első, hivatalosan is elismert tudományos akadémiák: a Royal Society(London, 1662) és a Francia Tudományos Akadémia(Párizs, 1666). Az akadémiákkal egy időben születtek meg az első nagy tudományos folyóiratok is. A tudományos kutatás legnagyobb eredménye a XVII. Században a heliocentrikus világkép kidolgozásának befejezése. Newton pontos számításokkal igazolta az általános gravitáció elméletét és a gravitáció törvényéből levezette az égitestek mozgásának Kepler által feltárt törvényeit. Newton-és tőle függetlenül Leibnitz- kidolgozta a differenciál és integrálszámítást. A tudományos haladás üteme a XVIII. Század elején átmenetileg lassult, majd egyre dinamikusabbá vált. A botanikával a természettudományok egyik legrégibb ágazata született újjá. Az óriásivá nőtt ismeretanyag rendszerezését Linné végezte el az állatok és a növények osztályozásával. Szaporodtak az ásványi anyagokról szerzett ismeretek is, megjelent a geológia. Darwin megalkotta az evolúció elméletét. Az ipari forradalom korának nagy eredménye a racionális kémia kialakulása. A XVIII. Században a társadalomtudomány vezető ágazatai a politika és a gazdaság elmélete. A politikai gazdaságtan Adam Smith munkásságával magas tudományos szintre emelkedett. A XVII. Századi filozófia a szaktudományokkal szoros kapcsolatban fejlődött és a polgári érdekek figyelembevételével igyekezett választ adni a társadalmi gyakorlat kérdéseire. A kor filozófiája lényegében materialista(Bacon, Hobbes, Locke, Gassendl, Spinozza). A mechanikus materializmus alapelvei már a XVII. Században kialakultak. A mechanikai mozgás tudománya nem ismer minőségeket, nem létezik számára a fejlődés gondolata. A filozófia pedig a mechanika törvényeit egyetemes mozgástörvényeknek fogadta el, a világegyetemet gépezetnek tekintette, amelynek működését mechanikai, fizikai törvényekkel le lehet írni. Ez maga után vonta a determinizmus elvének kimondását: a valóság nem káosz, hanem egységes, meghatározott rendszer. A mechanikus világkép súlyos tévedésekhez is vezetett. A XVII. Századi polgárság vallási-filozófiai világnézete a deizmus. Szemben áll a hagyományos vallásokkal, magát természetes vallásnak tartja. Isten megteremtette a világot, s az a továbbiakban beavatkozás nélkül, a maga törvényei szerint fejlődik. A hatalomra jutott angol polgárság filozófiájának alapjait Locke rakta le. Rendszerének kiinduló pontja a tapasztalat. A francia felvilágosodás filozófiában is legjelentősebb a materialista irányzat. A filozófusok fő célja, hogy a természetet önmagából magyarázzák. A mechanikus szemléleten belül tovább él a deizmus, de kibontakozott az ateista irányzat is. Társadalmi nézeteikben is az örök és változatlan emberi természetből indultak ki. Átvették a locke-i gondolatot, hogy minden eszménk a külvilágból származik s a környezet változásával alakul a tudat is. A polgári materializmus legjellemzőbb alkotása Holbach rendszere. Természetfelfogása, erkölcsi, politikai nézetei a felvilágosodás problémáinak összegzése.
Az európai művészetben a XVII. Század hatvanas éveitől fordulat történt. Az előzőnemzedék nagy mesterei elhaltak. A nyomukba lépő tehetségek új elveket vallottak az életről és a művészetről. A barokk udvari művészet francia változata, a klasszicizmus már 1600 körül vezető áramlat lett. Az alkotók csak az állam által szentesített normák szerint dolgozhattak. A kulturális élet irányítói ellenségei voltak a művészi szabadságnak, nem tűrtek egyéni ízlést. Az irányítást elsősorban a művészeti akadémiák végezték. Különös gondot fordítottak az oktatásra. A normák merevsége miatt sok mesterkélt alkotás keletkezett. E doktriner irányzattal szemben kezdettől volt ellenállás, a nyolcvanas évektől a közízlés elfordult az akadémiák dogmatizmusától. Az erősödő kritikai szellem nemcsak az abszolutizmust, hanem a klasszicizmust is támadta. Az udvari művészet bomlása megindult, a “nagy stílus” hanyatlása nyilvánvalóvá vált. A barokkos monumentalitásra törekvés elavult, az új irányzat vonta hatása alá az alkotókat. A nemesi-udvari művészet kései, kifinomult hajtása a rokokó(1720-1760 közt virágzott). Arisztokratikus művészet ez is: díszes tetszetős, hagyományos elemek, a virtuóz megformálás fontosabb benne, mint a mélyebb emberi tartalom. Újszerűsége mégis szembetűnő. Nem lenyűgözni akar, hanem a könnyedebb, érzékibb, finomabb formákkal tetszésre pályázik. A gáláns társasági képek, idillikus pásztorjelenetek és a polgári jellegű portré divatja jelzi, hogy új ízlésű közönség van kialakulóban. Ha a barokk a királyok művészete volt, a rokokó a főnemességgé és a nagypolgárságé. A paloták hatalmas termeit felváltotta a szalonok, budoárok intim eleganciája, az ünnepélyes hatású színpompát a játékos, derűs színek világa. A rokokó a reneszánsszal kezdődött művészeti fejlődés utolsó állomása: a szabályokon felülkerekedő dinamikus felszabadító elv diadala. Mégsem fejlesztett ki önmagában is teljes világnézetet. A XVIII. Század közepétől a francia kultúrában érezhető volt a haladó eszmeáramlatok hatása. Az udvar barokk-rokokó hagyományát fokozatosan felváltotta a polgári művészet, egyelőre a rokokó hatását őrizve, de már jelentkezett az új klasszicizmus, mint egy kisebb réteg irányzata. A század végén pedig uralkodóvá vált a polgári művészet. Az antik hagyományokhoz nyúlt vissza, de a polgári klasszicizmus nem az antik hagyomány folytatója kívánt lenni, mint a reneszánsz. Az ízlésváltozás fő jellemzője az egyszerűségre, a valószerűségre törekvés, a harmónia igénye a klasszikus példák mintájára. Az ész fanatizmusával szemben az érzelmek kultuszát hirdető másik művészeti irány is született: a szentimentalizmus. Történelmi előzménye a következő korszak nagy irányzatának, a romantikának. Érdeklődése az érzelmek kultusza mellett a természet felé fordult. A felvilágosodás hívei nem pusztán gyönyörködtetést vártak a művészetektől, hanem azt is, hogy neveljenek. A forradalom évei nagyarányú demokratizálási folyamatot indítottak el a művészetben. Új, szabad egyesületek alakulta. 1792-ben múzeumot létesítettek a Louvre-ben: hozzáférhetővé váltak a nagy mesterek művei. Az alkotás politikai hitvallás lett, a művészet nem főúri körök szórakozása többé, hanem a forradalom hősi eszményei, az áldozatkézséget, elszántságot kifejező, az egész nemzethez szóló közügy. A születendőben lévő polgári társadalom új pedagógiájának elméleti alapjait elsősorban Comenius és Locke dolgozta ki. Comenius rendszerének sarkalatos pontja az iskola teljes megújítása. A nevelésnek teljes összhangban kell lennie a természettel, az élettel. A felvilágosodás gondolkodói nagy jelentőséget tulajdonítottak a nevelésnek. Nevelési eszményük az előítéletektől, misztikus hiedelmektől mentes, szabad egyéniség. A forradalom győzelmével megnyílt a lehetőség a nevelésügy forradalmi átalakítására is. Megjelentek a népművelés kezdeti formái. A XVIII. Században egyes fejedelmi, főúri, sőt papi könyvtárak is megnyitották kapuikat. Használatuk azonban kegy, s ezt bármikor visszavonhatták. A könyvek nagy száma miatt kialakult a teremkönyvtár. A fejlődést az államhatalom a cenzúrával, az egyház az indexszel akadályozta. A nyomdaalapítást engedélyhez kötik. Az angol forradalom ezen akadályok egy részét elsöpörte, de a könyvtárügyben a döntő változást a francia forradalom hozta. A párizsi királyi könyvtárat nemzeti könyvtárrá nyilvánították. Kimondták: a könyvtár közintézmény, az államnak kell fenntartani és használata jog. A differenciálódó könyvkiadás mellett megjelentek az első tudományos folyóiratok. Megindult az időszaki sajtó. Gyermekeknek szóló könyvek jelentek meg. A XVIII. Században a polgárság a nyomdászatban is újat teremtett. Eltűntek az öles, néha többlapos címek, alázatos ajánlások, barokk cifraságok. Megszületett a klasszicizáló könyvstílus.

A fasizmus hatalomra jutása és a totális fasiszta diktatúra kiépülése Németországban

A háború alatt kimerült német hátország lakóit a versailles-i békeszerződésben foglalt jóvátétel összege még nagyobb szegénységbe sújtotta. Emellett súlyos volt az elcsatolt területek (Saar-vidék, Elzász-Lotharingia, Dan- zig, Felső-Szilézia, stb.) és a teljes megaláztatás miatti trauma is  visszavágás gondolata  azt az erőt támo- gatják, amelyik ezt próbálja megvalósítani  fasiszták népszerűsége (élettér-elmélet).

A weimari köztársaság
Németországban '19 januárjában parlamenti választásokat tartottak  szociáldemokrata-liberális-keresztény centrum összetételű koalíció alapíthatott kormányt. Az utcai zavargások miatt zűrzavaros Berlin helyett a békés kisvárosban, Weimarban ült össze az alkotmányozó nemzetgyűlés (  weimari köztársaság). Az új alkotmány biztosította a polgári dem. szabadságjogokat, ugyanakkor érintetlenül hagyta a demokratikus köztársasággal nem rokonszenvező állami hivatalnoki és bírói kart, a jobboldal bástyájának számító junker nagybirtokot és a hadse- reg császárhű vezérkarát. Az új köztársaság stabilitását súlyosan érintette a háborús kártérítés fizetése (pedig kenyérre is alig volt pénz). A fizetések halogatása miatt '23-ban francia és belga csapatok szállták meg a Ruhr-vidéket, ami országszerte tömegmegmozdulások sorát váltotta ki. Természetesen az új rendszert megdönteni akaró erők sem szűntek meg, de ezek megmozdulásait - mint pl. a szélsőjobb müncheni puccskísérletét, a "sörpuccsot", amelyet Adolf Hitler vezetett - még '23-ban leverték és vezetőiket elítélték (Hitlert pl. 5 évre börtönre). '25-ben Paul von Hindenburg lett a választott köztársasági elnök és ez a jobboldal konzervatív szárnyának erősödéséhez vezetett. De ez a jobboldal nem akart együttműködni a szociáldemokratákkal, amely így kiszorult a kormányból.

A gazdaságilag kimerült ország önerőből nem tudott a fejlődés útjára lépni. Ezt segítette a '23-as Dawes-terv, ami népszövetségi kölcsönökkel próbálta a német (és a K.-Eu.-i) gazdaságot beindítani. A tőkeinjekció hatása nem maradt el: '24-25-ben megindul a termelés növekedése, ‘29-ig mérs. gazd.-i fejl. figyelhető meg.

Hitler 1924-ben szabadult a börtönből és röviddel ezután újjáalakította pártját, a náci pártot. Hitler, aki végig- harcolta az I.vh.-t, a háború után került kapcsolatba a munkáspárttal, melynek tagja, majd '21-től vezetője volt. A párt az ő javaslatára vette fel az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) nevet.
A gazdasági világválság éveiben a munkanélküliség, az életszínvonal csökkenése, a kis- és középüzemek tömeges tönkre menetele radikális változások követelésére mozgósította a tömegeket. A mérsékelt, un. középpártok befolyása és tekintélye csökkent és a munkásmozgalom is vesztett népszerűségéből. Ugyanakkor a szélsőjobboldal, az NSDAP befolyása rendkívüli mértékben megnőtt. A nemzeti és szociális követelések demagóg felkarolása a válság idején a munkásság egy részére is hatással volt. Főként azonban a kispolgári és középrétegeket nyerték meg. A hatalmi elit azért támogatta őket, hogy segítségével elkerüljön egy esetleges baloldali fordulatot. Megerősödésükhöz hozzájárult a német munkásmozgalom megosztottsága is. Sem a szociáldemokrata, sem a kommunista párt nem ismerte fel a fasizmus fenyegető veszélyét. Úgy gondolták, hogy a nácik hatalomra kerülésével lelepleződik demagógiájuk és elbuknak.

Az NSDAP hatalomra jutása
A nácik a német nép minden nyomorúságáért a 18-as forradalmat és a weimari köztársaság liberális politikáját tették felelőssé. A párt a versailles-i békeszerződés által kiváltott nemzeti sérelmekre épített. Nem a békeszer- ződés hatályon kívül helyezését, hanem egy Nagynémet Birodalom megteremtését követelte, mely magában foglalná Ausztriát és kiterjedne közép- és kelet- európai területekre is (élettér elmélet). Ennek a tervnek a megvalósítása pedig háború és erőszak nélkül elképzelhetetlen volt.
Hitler a munkásságnak munkaalkalmat és több bért, a parasztságnak földet ígért, a kisiparosokat és a kereskedőket a nagy tőke visszafogásával és az adók csökkentésével, az állástalan értelmiséget alkalmazással, a leszerelt tiszteket nagy hadsereg létrehozásával hitegette. Szerepelt programjában a társadalombiztosítás, az egészségügy és az oktatás fejlesztése. A nagytőkét hódító tervekkel és marxizmus kiirtásának ígéretével nyerte meg, de a pártprogram a tömegek meggyőzése érdekében tőke-ellenességet is tartalmazott.
A politikai válság arra késztetett egyes konzervatív köröket, hogy a demokratikus formákat félredobva új kormányzati módszereket alkalmazzanak. Ehhez a náci pártban találtak megfelelő szövetségesre. A nácik agresszív külpolitikai programja egybevágott a finánctőke és a vezérkar érdekeivel, ezért 1931-ben a banktőke, a Ruhr-vidék iparmágnásai, a junker nagybirtok képviselői, a szélső jobboldali fegyveres szervezetek vezetői,


valamint a vezérkar (a Harzburgi Front) szövetségre léptek az NSDAP-vel. A náci párt ezután fokozott anyagi támogatást kapott, melyet rohamcsapatai növelésére és propagandára fordított.
A párt politikai ereje 1932 közepén érte el csúcspontját, az év második felében megkezdődött az NSDAP hanyatlása. A Harzburgi Front - hogy ezt a tendenciát megállítsa - gyorsan hatalomra segítette a relatív többséggel rendelkező nácikat  Hindenburg 1933 januárjában Hitlert birodalmi kancellárrá (miniszterelnök- ké) nevezte ki. Jelentős kormánypozícióik ellenére a nácik egyelőre kénytelenek voltak a hatalmat megosztani más jobboldali pártokkal, s számolniuk kellett a megosztott, de létező demokratikus és szocialista ellenzékkel is.

A totális diktatúra kiépülése
Hitler kancellárrá való kinevezése után sietve feloszlatták a birodalmi gyűlést és új választásokat írtak ki. Február 27-én leégett a Reichstag, a birodalmi gyűlés épülete, és a gyújtogatással a kommunistákat vádolták. Másnap több tízezer embert tartóztattak le és még aznap rendeletben korlátozták a polgári szabadságjogokat. Így a Reichstag-választások a terror jegyében zajlottak le, de a nácik ennek ellenére sem szerezték meg a szavazatok abszolút többségét (a két munkáspártra még mindig 30 % szavazott). A kormány ezért érvénytelenítette a kommunistákra leadott szavazatokat, letartóztatta a párt parlamenti képviselőit, majd betil- totta a pártot. Hamarosan erre a sorsra jutott az összes többi párt is, tagjaikat pedig börtönökbe és koncentráci- ós táborokba zárták. Feloszlatták a szakszakszervezeteket és a munkásságot náci irányítás alatt álló munkafront- ba szervezték. Bevezették a munkaszolgálatot, melynek keretében az emberek milliói lényegében ingyen dolgoz- tak az utakon és a katonai építkezéseken. Új agrártörvényt vezettek be, aminek lényege a paraszti gazdaság elap- rózódását akadályozó új öröklési jog volt (, de meghagyta a nagybirtokokat).
Eközben ellentétek bontakoztak ki a párton belül. A meghirdetett "nemzeti forradalom" semmi változást nem hozott a kispolgári tömegeknek, ezért az SA (a nácik félkatonai szervezete) legénysége a szociális ígéretek valóra váltását követelte, ezt azonban csak a monopol tőke és a hadsereg rovására lehetett volna teljesíteni, ez pedig távol állt Hitler terveitől  1934. június 30., “hosszú kések éjszakája”: vérfürdő az SA vezetői köré- ben. Az SA helyét az SS (védőosztag) töltötte be ezentúl. A párton belüli kispolgári ellenzék szétzúzása szoro- sabbra fűzte a pártvezetés, a monopoltőke és a hadsereg szövetségét. '34-ben, Hindenburg halála után Hitler saját kezében egyesítette az államfői, a kancellári és a pártvezéri hatalmat, '38 után ő volt a hadsereg főparancsnoka is. Tudta, hogy vezéri tekintélye megőrzésének egyik legfontosabb feltétele a szociális ígéretek megvalósítása. Hatalmas közmunka-programot indított el, elkezdődött az autópályák és más nagy létesítmények építése. A munkanélküliség Németországban az évtized végére teljesen megszűnt.
Hitler a '30-as évek közepétől megkezdte a versailles-i békeszerződés felrúgását. '35 márciusában bevezette az általános hadkötelezettséget és megkezdte a légierő (Luftwaffe) kiépítését, '36 márciusában a német csapatok bevonultak a Rajna-vidék demilitarizált övezetébe.
'35 új fejleménye volt a német-olasz szövetség kibontakozása is. Ennek eredménye a '36-ban megkötött Berlin-Róma tengelynek nevezett egyezmény, amelynek révén Hitler szabad kezet kapott Mussolinitől Ausztria bekebelezésére, az Anschlussra (1938. március 12-13.). '36-ban Németország Japánnal is szerződést kötött: aláírták az Antikomintern Paktumot, amely formálisan a Komintern ellen irányult, de valójában a világ újrafel- osztására törekvő hatalmak összefogását célozta ('37-ben Olaszország is csatlakozott).
Ausztria után Hitler következő célpontja Csehszlovákia volt. A kérdés rendezésére 1938 szeptemberében Münchenben négyhatalmi (német-francia-angol-olasz) konferenciát hívtak össze. Hitler, Daladier, Chamberlain és Mussolini által aláirt Müncheni Szerződésben Németországnak ítélték (Csehszlovákia beleszólása nélkül) a túlnyomórészt németek lakta Szudéta-vidéket. Hitler a maradék Csehszlovákiát átmeneti képződménynek tekin- tette: egy nappal azután, hogy 1939. március 14-én Pozsonyban kikiáltották a szlovák állam megalakulását, 15-én a német hadsereg bevonult Prágába (elfoglalva egész Csehországot) és Cseh- és Morvaországot “védnökség” (protektorátus) alá vonva bekebelezték a Német Birodalomba.
Az angol és francia vezetés, mely az ún. “megbékéltetési politikát” követve eddig szemet hunyt a német terjesz- kedés felett, megelégelte azt, és az újabb kiszemelt áldozat bekebelezését már nem nézte el németeknek, így a “villámháború” első napján, 1939. szeptember 1-jén hajnalban a II. világháború is elkezdődött.

Milyen lépésekben szerezte meg a démosz a politikai hatalmat az ókori Athénban

Az i.e. II. évezredben az Attikai-félszigeten kb. 30 város volt. Az egyik Athén, mely 5 km-re feküdt a ten- gertől; és közepén egy 150 m-es mészkőhegy (akropolisz) állt.

Az i.e. XIV-XIII. században mükénéi típusú fejlődés ment végbe. Ezt Athén kisebb részekre szakadása követte. A monda szerint Tézeusz egyesítette Athént. Ezután egészen a VIII. századig Athén királyság, és a lakosság 4 törzsből áll. A VIII. században arisztokratikus köztársaság jött létre, az állam élén 9, évente választott arisztokrata származású arkhon állt. Mellettük a volt arkhonokból álló Areioszpagosz állt.

A Kr.e. VIII-VI. században az egyre jobban elaprózódó kisparaszti birtok nem győzte a versenyt az arisz- tokrata nagybirtokkal, s mindjobban eladósodott.A fizetni nem tudó adósnak nemcsak földjeit foglalhatták le, hanem akár az adóst is rabszolgává tehették. Ezt nevezzük adósrabszolgaságnak.Akinek csak földjét vették el,föld híján elvesztette polgárjogát,koldusként tengődött vagy napszámosnak állt egy nagybirtokon. Sokszor nem volt ilyen lehetőség, így a föld és jog nélkül maradottak kivándoroltak és a Fekete- és az É- gei-tenger partvidékén alapítottak koloniákat, ezt nevezzük görög gyarmatosításnak.

Athénban is megjelent a parasztok lesüllyedése, és ezt követően a gyarmatosítás. Az i.e. VIII-VII. században végbemenő nagy görög gyarmatosítás egyik következménye a társadalmi differenciálódás volt. A gazdasági súlypont áttevődött a mezőgazdaságról az iparra és a kereskedelemre. Ez gyengítette az arisztokrácia helyzetét, viszont egyre több iparos és kereskedő gazdagodott meg. Az iparosok,kereskedők és parasztok rájöttek közös érdekeikre és létrejött a démosz (nép), az arisztokrataellenes osztályszövet- ség. Az egyre erősödő démosz politikai egyenjogúságért küzdött és ebben gazdasági és katonai jelentősé- gére támaszkodott (a nehézfegyverzetű gyalogság hoplita phalanx jelentősége nőtt).

A VII. század 30-as éveiben Kylon próbált meg a démosz segítségével hatalomra jutni, ezt a megmozdulást azonban az arkhonok leverik, és az alkmenoidák nemzetségébe tartozó arkhon megölte Kylont egy szent helyen. Ezért a cselekedetéért száműzték az alkmenoidákat.

I.e. 621-ben Drákont arkhonná választották. Ő volt az első aki írásba foglalta az addigi szokásokat és törvényeket. Ezek szigorúak voltak és az arisztokrácia érdekeit szolgálta, de határt szabtak az arisztokra- ta bíróságok önkényének. Létrehozott valamint egy tanácsot, melybe vagyoni alapon lehetett bejutni, így a démosz gazdagabb tagjai politikai szerephez jutottak, de nem szüntette meg az adósrabszolgaságot, ezért
Drákon lemondása után zavaros lett a helyzet, ebben a helyzetben jelent meg Szolón a politikai életben. Szolón ezek után nagy népszerűségre tett szert, és a démosz és az arisztokrácia közös megegyezéssel I.e. 594-ben megválasztotta arkhónná.

Szolón első intézkedése az volt, hogy megszüntette az adósrabszolgaságot, felszabadította az adósrabszol- gákat, és állampénzen visszavásárolta a külföldre eladottakat. Teherlerázást és földreformot rendelt el. Ezek mind a parasztság érdekeit szolgálta. Érvénytelenítette Drakón törvényeit, kivéve azt, mely szerint a gyilkosságot halállal büntették. Megtiltotta a gabonakivitelt, és elősegítette a szőlő és olívabogyó kivitelét. Törvényekben gondoskodott az árvákról és özvegyekről. Átalakította a mérték és pénzrendszert. A szülőket kötelezte arra, hogy gyerekeiket hasznos szakmára tanítsák; a gyerekeket pedig arra, hogy idős szüleiket eltartsák, ha azok hasznos munkára tanították őket.
Büntette a munkakerülést,az érdekházasságot és a válást. Elősegítette az ipar fejlődését, és az idegen ipa- rosok letelepedését. Mindenkinek joga volt bárki ellen vádat emelni. Szolón kötelezővé tette a politikai állásfoglalást. Visszahívta az alkmenoidákat. Bevezette továbbá a sportversenyeken a jutalmazást,és lehe- tővé tette a szegényebbek számára a sportolást ( i.e. 776-ban volt az első olimpia.). Olyan államrendet képzelt el, ahol az emberek szabadok, függetlenek, ahol az egyén és közösség viszonya kölcsönös.

Szolón távozása után egyik társadalmi osztály sem volt elég erős ahhoz, hogy kezében tartsa a hatalmat. Ebben a helyzetben egyes arisztokraták a démoszra támaszkodva erőszakos úton ragadták magukhoz a ha- talmat és uralmukat az arisztokrácia háttérbe szorításával gyakorolták. Ezt a lényegében a démosz érde- keit szolgáló rendszert nevezzük türannisznak (zsarnokuralom). Athénban Peisistratos hozott létre türan- niszt (i.e. 560-527). Végett vetett a belső harcoknak, alapot teremtett a gazdaság felvirágoztatásához. Szétosztotta a szabaddá váló földeket, a parasztságnak kölcsönöket adott, vidékre kiszálló mozgóbirósá- gokkal védték őket az arisztokrácia hatalmaskodásaitól. Nagy állami építkezéseket kezdett (pl. az Akro- polisz), külpolitikája sok polisszal teremtett kapcsolatot, így fejlődött a kereskedelem.Támogatta a művé- szeteket is. Miután meghalt, hatalmát 2 fia, Hippiás és Hipparkosz vette át,de addigra a türannisz túlélte önmagát. Az egyre növekvő adót a parasztok és az iparosok sokallták, romlott a külpolitikai helyzete. Ezek következménye egy összeesküvés lett, melynek eredményeképpen megölték Hipparkoszt Athéné ünnepén. Hippiás száműzte az összeesküvőket és egyre erősebb zsarnokuralmat vezetett be.

Az összeesküvők az alkmenoidák nemzetsége körül tömörültek, majd a spártaiak támogatásával harcot indítottak Hippiás ellen. Ők győztek, sikerült Hippiást leszorítani a hatalomról, majd a győzelem után száműzték. Belháború alakult ki a démosz és az arisztokraták között. A démoszt az alkmenoidák nemzetségéből való Kleiszthenész vezette, míg a spártaiak által támogatott arisztokrácia élén Iszagorasz állt. Először az arisztokraták győztek és száműzték Kleiszthenészt.

I.e. 508 körül a démosz fellázadt és Kleiszthenész került hatalomra. Kleiszthenész egy demokratikus alkotmányt hozott létre, melyben a lakosságot és a népgyűlést 10 phülére osztotta. Minden phülé egy belső területi, egy városi és egy partvidéki részből állt. Minden phülé 50 embert választott az 500-as tanácsba, melynek feladata a törvény-előkészítés és a határozatok végrehajtása volt. Tagjai 1 évig maradtak hivatalban , ezalatt fizetést kaptak. A hatalom birtokosa a népgyűlés lett, amelynek minden teljes korú athéni polgár tagja volt. Ez hozta a törvényeket, választotta a képviselőket, döntött a háború kérdéséről.
Kleiszthenész bevezette a cserépszavazást megkérdezték Athén népét, hogy tör-e valaki türanniszra. Ha valakire 6000-nél több szavazat gyűlt össze, akkor azt 10 évre száműzték Athénból. Kleiszthenész reform- ja betetőzte a fejlődést megvalósult a démosz uralma, a demokrácia.

Athént tovább erősítették a görög-perzsa háborúk. Egy ideig újra az arisztokrácia erősödött meg, de mikor Spárta-barát politikájuk kudarcot vallott, a demokrácia hívei újabb radikális reformokat vittek ke- resztül (I.e. 462.). Az irányzat élén Periklész állt, akinek idejében, az I.e.V.század közepén élte az athéni demokrácia az aranykorát. A népgyűlés lett a legfőbb hatalom, az igazságszolgáltatás a nép kezében volt. Az állam élére 10 sztratégoszt választottak, a demokrácia maradéktalanul érvényesült.
Ezidőben az árutermelés általános jólétet biztosított, de a vagyoni különbségek is növekedtek. Athén áru- termelése és az ehhez szükséges terjeszkedés feszültséget keltett Athén és szövetségesei és Athén és Spárta között, de ezek egyelőre egyensúlyban voltak.
Az athéni demokrácia szabad polgárai számára teljes demokráciát és jólétet biztosított, a többi réteg (nők,rabszolgák) azonban ki volt zárva a polgárjogokból. Másrészt a virágzáshoz szükséges volt a rab- szolgaság, a szövetségesek kihasználása és a terjeszkedés.

AZ INDUSZTRIÁLIS VÁROS KRITIKÁJAKÉNT MEGSZÜLETŐ KERTVÁROS ESZME, HOWARD HÁROM MÁGNES ELMÉLETE ÉS AZ ENNEK NYOMÁN SZÜLETŐ KERTVÁROS TERVE

Az 1832-es és az 1849-es kolerajárványok után Angliában jelentős változások indultak meg. Megjelent a társadalomfejlesztés központi irányításának igénye. Amik ezt célozták meg:

1. Állami beavatkozások: - 1835 Városi tanács törvény
- 1847 Egészségügyi törvény
- 1848 Közegészségügyi törvény
- 1851 Általános bérlakás törvény
- 1875 Új Közegészségügyi törvény
- 1890 Munkásosztály lakásügyi törvény
2. Vallási mozgalmak
3. Magánkezdeményezések: az általuk elképzelt ideális város és közösség létrehozásához magántőkét használtak fel. Pl.: Robert Owen (utópikus szocialista várostervező) A települést, mely egy önellátó ipari falu volt, az apósa alapította. Owen 1800-ban vette át a falu irányítását és a köv. 25 évet arra használta, hogy ott megvalósítsa az ideális társadalomról és közösségi életről alkotott elképzeléseit. A településen minden a kommuna életre nevelt. Jellemformáló Intézet, szövetkezeti bolt, a lakóházak.
Kommuna ideája a legnagyobb sikert az Usaban aratta, ez alapján jöttek létre a mormon telepek, pl.: Salt Lake City)




Az indusztrializmus spontán városfejlődésének negatívumai a XIX. sz. közepétől stílus és értékváltást hoztak Anglia építészetében. A század első felére jellemző, túlzsúfoltságot, nagy beépítési sűrűséget eredményező sorházak helyett már sokkal inkább tradicionális, vidékies, előkertes házakat terveztek. A várostervezők elsődleges célja az lett, hogy friss levegőt, tiszta vizet, szabad zöld térségeket, napfényt vigyenek a városba.
Ebből a szemléletből nőtt ki a kertváros-mozgalom, a kertváros eszme, melynek rendszerezett, elméleti megfogalmazása Ebenezer Howard nevéhez (és A jövő kertvárosai című könyvéhez fűződik).



Howard bírósági tudósító volt, aki munkájából adódóan vizsgálta a londoni szegénység helyzetét és felismerte, hogy megkell állítani a városok mértéktelen és szabályozatlan növekedését, és a városi élet jó oldalait (mert az is van neki!) kombinálni kell a falusi, vidéki élet jó oldalaival.

A 3 mágnes, a város, a vidék (falu), és a kertváros előtt állva melyik település lesz a legvonzóbb az emberek számára?
Amelyik a legjobb életfeltételeket kínálja.



VÁROS VIDÉK


term. kizárása társ.-i lehetőség társ. hiánya term. Szépsége
tömegek izolálása szórakozóhelyek munkaleh. hiánya szabad földek
távoli munkahely magas fizetés hosszú munkaidő alacsony fiz.
magas lakbérek, fogl.-i leh. nagy csatornázás hiánya sok víz
árak választéka
túlórák munkanélküliség szórakozás hiánya nap, erdő, hegy
szennyezett lev., csatornázás, köz- nincs közösségi ref. iránti igény
sötét ég világítás szellem
slum paloták zsúfolt lakások elhagyott falvak


ÉS HOVA FOG KÖLTÖZNI AZ EMBER?


KERTVÁROS

természet szépsége, társadalmi lehetőségek
mezők, földek, parkok könnyű megközelítése
alacsony bérleti díjak, magas fizetések
alacsony adók, bőséges munkalehetőség
alacsony árak, nincs robotolás
befektethető földek, tőkebőség
tiszta levegő és víz, jó csatornázás
ragyogó otthonok és kertek
nincs füst, nincsenek slumok


A kertváros az a hely, ami magába sűríti a város és a falu előnyeit, hátrányaikat elhagyva.


Howard a kertvárost mintegy 30 ezer ember számára tervezte, és a várost hat egyforma 5-5 ezer fős kisebb közösségre, szomszédságra osztotta. Minden szomszédság saját iskolával, üzletekkel és munkahelyekkel rendelkezett.
A város szívében helyezkedtek el az egész várost kiszolgáló közintézmények, és ide futottak be a kör alakú település sugárútjai. (Howard kikötötte, hogy ezeket a város bármely pontjából max. 15 perc alatt el kell tudni érni.) A városközpontot nagy park választotta el a lakónegyedektől, melyek a település széle felé táguló köríveket alkotó körutak mentén helyezkedtek el. A családi házakat kertek vették körül. Az ipari üzemek a lakóövezet után, a település szélén helyezkedtek el, és végül magát a települést a vasút fogta körbe. A város szerves egységet képezett a mintegy 2000 hektáros vidékével, mely elsősorban mezőgazdasági terület volt, de néhány kihelyezett intézmény helye is.
Terveiben a szomszédságok városi társadalommá szerveződéséhez hasonlóan, a kertvárosok és vidékük is összefüggő hálózatot hoztak létre a régióban és a régiók szintén összekapcsolódva, egy egész országot lefedő hálózat jöhetett volna létre. Ezáltal a városok mérete is normálisra csökkenhet, és helyreállhat a város és vidék közti egyensúly.
Saját korában ez a terv nem volt sikeres, de Howard halála után munkássága nagy hatással volt a várostervezésre.

AZ INDUSZTRIÁLIS VÁROS

Az új ipari város új városminőséget teremt. A polgári állam megszületésével megszűnt a városfal védő funkciója.
Megváltozott a városok fizikai arculata is. A gyalogosokat és lóvontatta kocsikat gyorsabb járművek váltották fel, szélesebb és új burkolattal ellátott utakra volt szükség. A folyamatosan növekvő népesség tömeges lakásépítést, magasházakat követelt. A gazdaság és a város lakónegyedeinek működőképessége egyaránt az infrastruktúra átalakulását követelte.
Új városközpontok jöttek létre, ahol kereskedelmi és pénzügyi intézmények, az állami hivatalok és újfajta szolgáltatások épületei kaptak helyet. Megszületett a modern város legfőbb jellemzője, a központi üzleti negyed.


Viszont a szociális, a higiénés viszonyok siralmasak voltak. Szörnyű állapotok uralkodtak. Az infrastruktúrát ugyanis nem építették ki úgy, ahogy az szükséges lett volna.
 a város lakossága lezüllött, profit központú új értékrend jött létre
 nyomornegyedek jöttek létre
 senki nem gondoskodott a városi közfunkciókról (nem volt rendőrség, tűzoltóság, víz- és élelmiszerellenőrzés, kórházi ápolás és oktatás sem)
 vízparti telkeken sorra épültek vegyipari, textil- és vasipari üzemek, a folyók pedig ezáltal új „funkciót” kaptak: szolgálni a termelési technológiát és elnyelni a termelés során keletkezett mérhetetlen mennyiségű hulladékot
 a vasutak mélyen behatoltak a város szívébe, a rendezőpályaudvarok és állomások a belvárosban kaptak helyet (a zaj és a korom mindent áthatott)
 a szabad verseny hatására élesen polarizálódott a társadalom egy keskeny felső és egy igen széles nyomorgó munkásrétege
 a városba özönlő szegény munkástömeg számára, kizárólag a profit érdekek által meghatározott helyeken és módon, zsúfolt lakónegyedek épültek, silány tervek szerint és a legrosszabb minőségű anyagokból (az időtállóság már nem jelent értéket, sok embernek hirtelen kell sok lakás)
 a lakások telepítése nélkülözött minden humánumot, gyárak, raktárak, vasúti javítóműhelyek foghíjtelkeire, cserzőműhelyek, bányák szomszédságába, akár salakdombokra, szemétlerakóhelyekre épültek ezek a lakások
 mindent befedett a szürke vagy fekete por és sár
 a piszok, a zaj, a rossz levegő természetes velejárója lett a városi létnek



 a házak közt általában nem hagytak szabad teret, csak a két házsor között futott egy keskeny sikátor
 sok lakásnak nem volt ablaka sem
 szemétszállítás nem volt, az alagsorban disznóólak és árnyékszékek  leírhatatlanul mocskos és büdös lett a város
 sok helyen hiányoztak is az árnyékszékek
 elszaporodtak a pincelakások (sötétség, dohszag, egészségtelen levegő  sápadt, rosszultáplált, angolkóros gyerekek, tüdőbeteg felnőttek)
 búbópestist terjesztő patkányok, tífuszt terjesztő bolhák tömege, kolera
 sem vízvezetékhálózat, sem egészségügyi létesítmények nem épültek
 közkutak hiánya, elképzelhetetlen vízhiány (vizet kolduló emberek)

A VÁROSFEJLŐDÉSBEN ÚJ KORSZAKOT NYITÓ TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VÁLTOZÁSOK A XVI-XVII. SZ.-BAN

Az emberiség életmódjában az első nagy forradalmi átalakulás (tízezer évvel ezelőtt) a földművelésre való áttéréssel ment végbe, mely az addig vándorló életmódot folytató nomád törzsek letelepedését és az állandó település megszületését eredményezte.
A második, hasonlóan nagy jelentőségű forradalmi változás az ipari társadalom megszületése volt, melyet a történészek az ipari forradalommal kötnek össze és így kezdetét 1750-re teszik.
De az ipri forr. nem jöhetett volna létre, ha a megelőző századok nem alakítják át a világ társadalmi és politikai rendszerét.




A XVI.-XVII. század három hatalmas társadalmi-gazdasági változást hozott, melyek összekapcsolódva és egymás hatását kumulálva, az új, Európa központú világrendszer létrejöttét és az urbanizáció addig soha nem tapasztalt felgyorsulását eredményezték.

1. A világkereskedelem súlypontja a Földközi tengerről az Atlanti óceánra helyeződött át. Spanyolország, Portugália, Hollandia, majd Franciaország és végül Anglia lett az átszervezett világkereskedelem és gyarmatosítás vezető ereje, és ezzel a hatalom súlypontja Ázsiából Európába tolódott át.
(- iránytű és puskapor felfedezése
- spanyol és portugál hódítások
- 1492 Kolumbusz
- 1494 Tordesillasi szerződés
- 1497-98 Vasco da Gama
- a portugál gyarmatbirodalom első alkirálya Almeida megsemmisítette az egyiptomi flottát és elzárta az arabokat az Indiai-óceántól
- összeomlott az arabok közel ezer éves kereskedelmi hegemóniája
- Magellán
- spanyol conquistadorok
- angol gazdasági fejlődés)






2. Angliában és Franciaországban létrejött a feudális abszolút monarchia, (központosított államhatalom) mely felgyorsította a polgárság gazdasági és politikai térnyerését. Megszületett a nemzetállam, mely a hazai kereskedőtőke számára védelmet biztosított külföldön.





- a kapitalizmus szinte mindenki számára a szabad vállalkozás, szabad tőkeáramlás, szabad verseny fogalmával társul, de ehhez szükség volt a központosított nemzetállam megszületésére, mely a jövedelmek összegyűjtőjeként és elosztójaként a legnagyobb befektetővé és vállalkozóvá vált
- az új államhatalom serkenti a belső tőkeakkumulációt és nemzetközi monopolista jogok szerzésével biztosította kereskedői és a maga helyét a ker.-ben
- az első eszköz lehetővé teszi az iparosítást, a második a földrajzi terjeszkedést és gyarmatosítást
- Nyugat-Európa tőkései a felszabaduló falusi munkaerőt már a manufaktúrában dolgoztatták
- nagyobb szériában, nagyobb termelékenységgel dolgozó gépesített üzemek egyre nagyobb terméktömeget bocsátanak ki
- ehhez ellenőrzött és biztos piac kellett, amit az új államgépezet még nem tudott biztosítani
- a biztos piacot a gyarmatok adták, ezért lettek a világhatalom tulajai azok az országok, melyek a tengerek feletti uralmat is birtokolták
- s mivel a födrajzi felfedezések hatására XVII. sz.-ra a Földközi –tengerről az Atlanti-óceánra helyeződött át a világkereskedelem súlypontja, az új irányítók pedig Anglia és Hollandia
- majd Hollandia háttérbe szorulásával Anglia lett a vezető hatalom
- ennek feltételei a városba özönlő bérmunkássá váló tömeg, az új energiaforrások hasznosítása, és a gépi nagyiparra épített termelés-szervezés
- a fejlett, kapitalizálódó országok társadalma kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, a világ országai pedig gyarmatosítókra és gyarmatosítottakra szakadt



3. E két tényező hatásának együttes eredményeként végbemehetett a tőkének, a termelésnek és az anyagi gazdagságnak oly mértékű akkumulációja, mely az ipari forradalomhoz vezethetett.


- általánossá vált a gépi nagyipar és a tömegtermelés
- a totális árucsere új társadalmi-gazdasági viszonyokat szült
- magszületett a tőkés társadalmi rend, az indusztriális társadalom
- új értékrend és belső motivációs rendszer
- megváltozik a termelés célja, és ez hatalmas gazdasági növekedést indukál
- az új társadalom fennmaradásának feltételévé a termelőerők fejlődését tette
- az ipari fejlődés erőteljes urbanizációs hullámot indított el, mert a város szolgálta jobban a növekedést azzal, hogy helyileg koncentrálta a munkaerőt, a termelést és a piacot



Az ipari forradalom az urbanizáció katalizátorává vált azzal, hogy:
 ugrásszerűen növelte a termelés eszközigényességét, ami a növekedés határait igen messze kitolta
 a gyáripari termelés újfajta infrastruktúrális feltételekkel járt, ami átformálta a város fizikai arculatát, külső megjelenését
az újfajta infr. újfajta életmódot teremtett, ami végképp elválasztotta a várost a falutól
 nem csak az ipart és a kereskedelmet, hanem a közlekedést és a szállítást is forradalmasította (vasút)



A városok termelése nemzetgazdaságivá, sőt nemzetközivé szélesedett.
Ezzel városok tömege szakadt el a vidéktől, mert ledőlt egy évezredes korlát a vidék eltartóképességének igénye.
A város győzelmét a falu felett a polgári forradalom győzelme tette teljessé, mert általa a városban, a városi polgár kezében egyesült a gazdasági és politikai hatalom.

A KÖZÉPKORI MAGYAR ÉS NYUGAT-EURÓPAI VÁROSFEJLŐDÉS KÜLÖNBSÉGE

A feudális Magyarország településfejlődését Nyugat-Európához viszonyítva több évszázados megkésettség jellemezte, melynek hátterében számos egymáshoz kapcsolódó tényező állt. Közülük legfontosabbak:

• Honfoglaló őseink félnomád település- és életmódot hoztak magukkal és honosítottak meg a Kárpát-medencében akkor, amikor Nyugat-Európa már elindult a városiasodás útján.

• A nyugat-európai fejlődési mintára hasonlító városainkat külföldi telepesek alapították, s ezek a városok szász és német identitásukat, nyelvüket a reformkorig megőrizték.

• A XIV. – XV. sz.-ban már erőteljesen iparosodó Nyugat-Európa mellett a nemzetközi kereskedelembe mezőgazdasági termékekkel tudtunk csak bekapcsolódni.

• A bor és élőállat exportunkért az országba áramló iparcikkek versenye az amúgy is gyenge kézműipar fejlődését megakasztotta, így az ipar nem tudott önálló városfejlesztő tényezővé válni.

• A paraszti árutermelés fejlődése a mezővárost tette tipikus városformává, mely mind társadalmi-gazdasági arculatában, mind külső megjelenésében elmaradt az ipari és kereskedelmi hátterű nyugat-európai városok mögött.

• És végül, a feudalizmus felvilágosult uralkodóinak városfejlesztő politikáját és általában a Nyugat-Európához való felzárkózási törekvéseiket újra és újra derékba törték a nagy történelmi katasztrófák. Először a tatár pusztítás, majd a hatásában sokkal súlyosabb 150 éves török megszállás, illetve a végét jelentő felszabadító hadműveletek.

• A településszerkezetet hazánkban is a város és falu komplementeritása jellemezte, de más módon, mint Nyugat-európában, ahol ez a kompl. az ipar és a mez. gazd. közötti munkamegosztás térbeni kifejeződése volt. Magyarországon a két tel. típus ellentmondása fokozatosan nőtt, mert a város a falu gazdasági kizsákmányolására törekedett, de a falu erre politikai elnyomással próbált válaszolni.

A KÖZÉPKORI MAGYAR ÉS NYUGAT-EURÓPAI VÁROSFEJLŐDÉS KÜLÖNBSÉGE

A feudális Magyarország településfejlődését Nyugat-Európához viszonyítva több évszázados megkésettség jellemezte, melynek hátterében számos egymáshoz kapcsolódó tényező állt. Közülük legfontosabbak:

• Honfoglaló őseink félnomád település- és életmódot hoztak magukkal és honosítottak meg a Kárpát-medencében akkor, amikor Nyugat-Európa már elindult a városiasodás útján.

• A nyugat-európai fejlődési mintára hasonlító városainkat külföldi telepesek alapították, s ezek a városok szász és német identitásukat, nyelvüket a reformkorig megőrizték.

• A XIV. – XV. sz.-ban már erőteljesen iparosodó Nyugat-Európa mellett a nemzetközi kereskedelembe mezőgazdasági termékekkel tudtunk csak bekapcsolódni.

• A bor és élőállat exportunkért az országba áramló iparcikkek versenye az amúgy is gyenge kézműipar fejlődését megakasztotta, így az ipar nem tudott önálló városfejlesztő tényezővé válni.

• A paraszti árutermelés fejlődése a mezővárost tette tipikus városformává, mely mind társadalmi-gazdasági arculatában, mind külső megjelenésében elmaradt az ipari és kereskedelmi hátterű nyugat-európai városok mögött.

• És végül, a feudalizmus felvilágosult uralkodóinak városfejlesztő politikáját és általában a Nyugat-Európához való felzárkózási törekvéseiket újra és újra derékba törték a nagy történelmi katasztrófák. Először a tatár pusztítás, majd a hatásában sokkal súlyosabb 150 éves török megszállás, illetve a végét jelentő felszabadító hadműveletek.

• A településszerkezetet hazánkban is a város és falu komplementeritása jellemezte, de más módon, mint Nyugat-európában, ahol ez a kompl. az ipar és a mez. gazd. közötti munkamegosztás térbeni kifejeződése volt. Magyarországon a két tel. típus ellentmondása fokozatosan nőtt, mert a város a falu gazdasági kizsákmányolására törekedett, de a falu erre politikai elnyomással próbált válaszolni.

A KÖZÉPKORI MAGYAR VÁROSFEJLŐDÉS STIMULUSAI ÉS FÉKEZŐ ERŐI, A KÉT ELTÉRŐ JOGÁLLÁSÚ VÁROS: A CIVITAS ÉS AZ OPPIDUM

Stimulusok:

1. A városi polgárság külföldi telepesekből állt, és ők különleges jogokkal rendelkeztek: maguk választotta bíró felügyelete alatt saját jogszokásaik szerint élhettek, nem személyük, hanem az általuk megművelt földdarab után adóztak, és nem terményben, hanem pénzben.
2. Megkezdődött a városi polgárság jogi elkülönülése a parasztságtól.
3. IV. Béla városfejlődést támogató intézkedései:
- megerősítette a megyei várakat
- az addig védtelen váraljai hospeseket a várfalon belül telepítette le
- elismerte, támogatta a várnép szerveződését, polgárosulási törekvéseit
- mesterséges alapítással is létrehozott városokat, melyek a bányaműveléshez
kötődtek (Selmecbánya, Besztercebánya, Gölnicbánya)
4. A XIII. sz. végére adottak voltak a városok számának, növekedésének, és gazdasági erejük kibontakozásának feltételei, vagyis: a parasztság mobilitása, és az áru- és pénzgazdálkodás fejlődése.
5. Már a század közepétől fokozatosan erősödött, majd országos méretűvé dagadt a szökött jobbágyok vándormozgalma.
6. A tatár pusztítás miatt hatalmas területek néptelenedtek el, nagyon keresett volt a munkáskéz, így könnyen találtak olyan földesurat, aki korábbi terheiknél kedvezőbb feltételekkel fogadta őket.
7. Az uralkodó osztály a század végére elismerte a parasztok szabad költözési jogát, munkaeszközeik tulajdonát, az általuk művelt föld örökletes birtoklásának és általuk szabályozott használatának jogát.
8. Az Anjou királyok intézkedései (a feudális anarchia megszüntetését célzó centralizációs törekvéseikkel sokat tettek a városok növekedéséért, fejlődéséért). I. Károly
- fellendítette az áru- és pénzforgalmat
- fellendítette a nemesfémbányászatot
- bányavárosokat alapított
(a nemesfémek szabad forgalma külföldi kereskedők tömegét vonzotta Magyarországra)
- különböző városprivilégiumokat adományozott

Fékező erők:

- Eleinte olyan alacsony volt a mezőgazdaság többlettermelő képessége, hogy az ipar nem tudott önálló tevékenységként elkülönülni a mezőgazdaságtól.
- A mez. gazd. és az ipar szétválásának, valamint az áru- és pénzgazdálkodásnak a városiasodás megindulásához szükséges minimális foka csak a XII. sz. végére alakult ki.
- A feudális anarchia kibontakozása.
- A magyar állam feudális tartományokra való széthullása.
- Tatárjárás.
- Pestisjárvány.

A civitas és az oppidum:


A kilencedtörvény húzott határt a kétféle magyar város: a polgári és a jobbágyi állapotú város közé.
Ettől kezdve különböztetik meg egymástól a várost, mint civitást, mely szabad, fallal kerített, területi autonómiával, önkormányzattal rendelkező település volt, és a mezővárost, mint oppidumot, mely korlátozott szabadsággal rendelkező, korlátozott város lett.
Szabad királyi városaink (sajnos nagyon kevés ilyen volt) a nyugat-európai céhes városoknak feleltek meg, iparos, kereskedő polgárságot hozva létre, míg a mezővárosok mezőgazdasági és állattenyésztési termékek árucseréjén gazdagodva, a polgárosodás más útját járták, a paraszti árutermelésből kibontakozó paraszti polgárosodásét.

A KÖZÉPKORI EURÓPA VÁROSAINAK ÖKOLÓGIAI JELLEMZŐI

A városok keletkezése szerint 3 jellegzetes várostípus alakult ki a középkorban:

1. A római időkből fennmaradt városok, melyekben legalább a belváros megőrizte eredeti karakterét, a szabályos, egymást derékszögben keresztező utcarendszert, az egyforma, négyszögűre tervezett tömbökből és terekből felépülő városképet. (Legfeljebb egy-egy fellegvár, vagy kolostor törte meg az eredeti szabályos rendet, de a városszerkezet nem változott. Pl.: Bologna)
2. A váraljai városok, melyek a hercegi, fejedelmi várak aljában kialakuló faluból, vagy falucsoportból fejlődtek várossá. Ezek a városok magukon viselték a spontán növekedés rendezetlenségét. A városszerkezet nem látható át. Rendezetlenségükben azonban van némi racionalitás, hiszen fokozatos növekedésük során valamelyest alkalmazkodtak táji, domborzati adottságaikhoz. (pl.: Brügge)
3. A tudatos városalapítás és tervezés következtében létrejött városok. Szintén szabályos szerkezetűek, alapításukkor megszabták az utak, terek, erődítések, lakótelkek helyét, az építési típusokat.



A városszerkezet általános jellemzői:



1. Szabálytalanság, rendezetlenség, melynek háttere a spontán fejlődés. A középkori város mindenképp rendezetlennek tűnik, főleg elődeihez és utódaihoz viszonyítva, melyeket a monumentális lépték és a geometriai szabályosság jellemzett.
2. Zsúfoltság, nagy beépítési sűrűség. A VI-XI.sz. korszakában (amikor ezek a városok kifejlődtek) délről a szaracénok, északról a vikingek, keletről az ázsiai nomád népek betörései fenyegették a városokat, így a védelem biztosítása elengedhetetlenné vált. Városfalat kellett építeni. Viszont ennek hatalmas költségei voltak, ezért igyekeztek a lehető legkisebb területet körbekeríteni. A beltelek értékessé vált, takarékosan kellett bánni vele. Kialakult tehát a többemeletes, keskeny, szorosan egymáshoz simuló házak tömege, szűk utcák rendszere.


3. A társadalmi-gazdasági értelemben vett többközpontúság. A város békéje és növekedése az egyházi, világi és gazdasági (ker.-i) hatalom egységén és egyensúlyán alapult, így mindhárom hatalomnak saját, elkülönült központja volt. A templom, a városháza és a piac mindig helyileg is elkülönült egymástól.
4. Szerves növekedés: a város növekedésében a lassú folyamatosság dominált. A templomok évtizedekig épültek, a vár, a kastély is folyamatosan bővült, minden tulajdonosa hozzáépített egy kicsit. A középkori polgár megszokta, hogy állandó építkezés folyik a városban, hozzászokott a beállványozott templom, a messziről jött mesteremberek, kőfaragók jelenlétéhez.



Az épített környezet és lakói:


1. A városfal védelme vonzotta az embereket a városba, ahol védelmet, biztonságérzetet és erősebb közösségtudatot kaptak. Ugyanakkor elszigeteltséget és bezártságot is. Ez idegenellenességet és agresszivitást szült a környező városokkal szemben.
2. A város központját a templom uralta, amelynek ált. előkertje is volt. Közvetlenül mellette volt a piactér (nem csak ker.-re, színháznak, arénának, sportpályának is használták). Rendszerint a piactéren állt a két szintes városháza is, a városi tevékenység központja
3. A város központján már kívül a további közintézmények: fürdő és kórház. Fürdő nem mindenütt volt, de néhol még egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtott, a kórházakat pedig ált. szerzetesrendek tartották fenn.
4. Keskeny, zeg-zugos utcák, melyek védelmet nyújtottak az időjárás és a támadók ellen.
5. Az ivóvizet közkutak szolgáltatták. Az ivóvíz biztosítása, tisztántartása mindig közösségi feladat volt, de sokáig csak a forrás körülkerítését és őrzését jelentette. Később a díszes közkút a főtér fontos és elmaradhatatlan kelléke, a város fontos társadalmi intézménye lett.
6. A város higiénés állapotát a hulladék mértéktelen felhalmozódása is nagymértékben rontotta. Az utcák megtisztítása magánerőből folyt, ami esetlegessé és rendszertelenné tette a hulladék elszállítását. A városok, a házak és az emberek egyaránt piszkosak és büdösek voltak. Nagy volt a fertőzésveszély.
Az utcák két oldalán szorosan egymáshoz simulva sorakoztak a házak, kicsi ablakokkal, sötéten és barátságtalanul. Nem volt se kényelem, sem magánélet.
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates