Az angol polgári forradalom megmutatta a kivezető utat a feudalizmus válságából, s a világtörténet új korszakát nyitotta meg. Anglia a polgári fejlődés vezető országa lett, gazdasági-társadalmi rendje, szellemi élete nagy hatással volt az európai országokra. De a forradalmat-másfél évszázados- nagyon ellentmondásos korszak követte. Európában a feudalizmus tovább élt, sőt, minthogy az abszolút monarchiát minden erővel igyekeztek fenntartani, átmenetileg erősödött is. De ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá vált e nemesség élősködő jellege, a gazdasági téren mindinkább előretörő polgárság pedig szívósan küzdött politikai jogaiért, a politikai hatalomért. Termelő erőinek az uralkodó, sőt az uralkodó osztály számára is hasznos fejlődése egyre sürgetőbbé tette a feudális akadályok elhárítását. Különösen súlyossá vált a feszültség Franciaországban, a kontinens ekkor legpolgáriasultabb államában. Angliában indult ugyan el, de itt bontakozott ki a polgári kultúra nagy eszmei áramlata, a forradalmat is előkészítő felvilágosodás, az egész Európát meghódító ideológia.
Európai fejlődés A manufaktúra-ipar munkaszervezetével és technikájával már nem tudott eleget tenni a növekvő igényeknek. Olcsó tömegtermelésre volt szükség, s ehhez hatékony gépek és új energiaforrások kellettek. A XVII-XVIII. Században elkezdődött az áttérés a gyáriparra. Megindult a kísérletezés, sorra születtek az új gépek. Az Angliában kibontakozó ipari-technikai forradalmat a polgári forradalom tette lehetővé. Azért születhettek meg az új találmányok, s a feltalálók többsége azért került ki a szigetországból, mert elhárultak a tőkés termelés útjából az akadályok, s a hatalomra jutó tőkéseket a piac igényei a fejlesztésre kényszerítették. A fejlődés a textiliparban indult meg. A fejlődésben döntő szerepük volt az új találmányoknak. A repülő vetélő, a fonógép, a mechanikus szövőszék. Mindezzel fokozódott az ipar koncentrációja is. Gyártelepek nőttek ki a földből, s mert vízenergiát használtak, egyelőre a folyók mellett, s főleg Dél-Angliában. A vízerő azonban helyhez kötött. A munkagépek kihasználásához bárhol alkalmazható energiaforrást kellett keresni. Elsősorban a gőz erejét igyekeztek alkalmazhatóvá tenni. James Watt 1769-ben szabadalmaztatta gépét, s ez lett az ipari forradalom erőgépe. A gépesítés más iparágakban is megindult. A termelés valamennyi ága, növekvő követelményeket támasztott a kohászattal és a gépiparral szemben. A kohászatban a kőszén nagy eredményeket hozott. Hatalmas ütemben fejlődött a szén és a vastermelés. Mindezek következtében területi eltolódás történt az iparban, a szénben és vasércekben gazdag Közép- és Észak-Anglia felé. Megindult a mezőgazdasági technika átalakulása is. Általánossá vált a vetésforgós rendszer, és a mélyebben szántó eke használata. A század folyamán megjelentek az első vető és aratógépek, s a modern cséplőgépek előfutárai.
A felvilágosodás első lépéseit a gondolkodók Angliájában tették meg. Itt született meg a polgári liberalizmus, itt bontakozott ki a polgári demokrácia. Az angol fejlődés sajátossága, hogy a polgárság egy vallásos irányzat, a puritanizmus jegyében vívta meg harcát a feudális erőkkel. Az angol szellemi élet jellemzője, hogy a XVII. Század második felében fellendült a természettudomány. A forradalomban csalódott értelmiség egy része, amely nem a valláshoz tért vissza, a tudományban keresett tevékenységi területet. Forradalmiságtól tartózkodó, humanista-racionalista szemlélete elterjedt és kiszorította a nemesség miszticizmusra hajló barokkos szemléletét. Ebben szerepe volt a polgári regény megszületésének. Ez a műfaj nemcsak történést ír le, hanem lelki folyamatokat is életre kelt. Az első ilyen regényeknek is lenyűgöző hatásuk volt, mert hitelesek, kalandok és csodák nélkül ábrázolják az új, polgári életet. Az olvasók tábor egyre nőtt, rendszeresen vásároltak könyveket. Az irodalomnak új orgánuma is született: nagy és neves folyóiratok szoktatták sokasodó közösségüket olvasásra, művelődésre. A gyorsan szaporodó kávéházak, később a klubok az irodalom és a politika nyílt fórumaivá váltak, a polgári szabadság, a demokratikus közélet otthonaivá.
A francia felvilágosodás kezdetei a XVII. Századra nyúlnak vissza. De ez a “nagy század”, XIV. Lajos uralkodásának ideje, az udvari művelődés fénykora. A központ Versailles, az ízlés, a modor, a társadalmi szokások és a művelődés irányítója. Igényei szerint dolgoztak a művészek, hiszen életjáradékot kaptak a királytól. De az abszolutizmus rákényszerítette befolyását a tehetségekre. Ekkor formálódnak ki azonban –sok nemesi vonást hurcolva még – a polgári kultúra eszményei is. Versailles-on a nagy ragyogás után a nyolcvanas években már mutatkoztak a hanyatlás jegyei. Ezekre az évekre a szellemi forrongás, az útkeresés a jellemző: a felvilágosodás korai szakasza ekkor kezdődött. A századfordulón pedig már nem lehetett eltagadni a valóságot. Nyilvánvaló lett, hogy az abszolút monarchia a polgári fejlődés akadálya. A korai felvilágosodás legjellemzőbb vonása a kételkedés. S ha ekkor még nem is fogalmazták meg, a közvéleményben kezdett megszilárdulni a lelkiismereti és a gondolat-szabadság igénye. A szellemi élet hordozója a polgári Párizs lett. Az udvartól függetlenül formálódott a kulturális fejlődés a szalonokban, a kávéházakban, a magántársaságokban s a lazább városi stílus lett az irányadó. A francia felvilágosodás a harmadik rend helyzetének, törekvésének szellemi kifejezése. E rend heterogén összetétele miatt eszmerendszere nem egységes. Három alapvető irányzata van: polgári, kispolgári és plebejusi. De mind az észt és a tapasztalatot tekinti a tudás alapjának, s egységesnek a fennálló társadalmi rend és a hivatalos szellemi élet, főleg pedig az egyház elutasításában. Társadalmi-politikai nézeteik központi kategóriája az emberi természet. A társadalmi berendezkedés csak akkor jó, ha ennek megfelel. A tekintély és a hagyomány helyébe az észt állították. Minél erőteljesebben fejlődött az ipar, minél több új felfedezés született, minél inkább feltárult a világ valódi képe, a szabadságot igénylő polgárnak annál elviselhetetlenebbé vált a feudális rend és az egyház ezernyi gondja. A polgárság hosszú ideig egybeforrottnak érezte magát a néppel. A gondolkodók egyöntetűen tiltakoztak a nép kiszolgáltatottsága, nyomora ellen. A felvilágosodás első nagyhatású gondolkodója Montesquieu, az angol mintájú monarchia elveinek megfogalmazója. Az angol polgári gyakorlat tanulmányozása alapján kidolgozta a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom szétválasztásának elveit. Az alkotmányos monarchia híve, a köztársaságot csak kis országokban vélte megvalósíthatónak. A felvilágosodás vezéralakja Voltaire. Angliai tapasztalatai alapján az angol polgári viszonyokat állította példaképül. Locke és Newton tanításainak lelkes híve. Az alkotmányos monarchia híve, nem forradalmár. Világnézetének alapja a deizmus. Rousseau nagy művészettel megírt művei tömeghatásának alapja a közfelfogás teljes tagadása, s a kritikai szándék, hogy eszméket és intézményeket átértékeljen. Politikai eszményképe a népuralom, a demokratikus köztársaság, amelyben a törvények valamennyi polgár érdekeit fejezik ki. Diderot a kor egyik legradikálisabb gondolkodója. Korán eljutott az ateizmushoz, s megfogalmazta a materializmus erkölcstanát. A “filozófusok századának” legnagyobb irodalmi és tudományos vállalkozása, legnagyobb tette a felvilágosodás eszméinek összefoglalása a nagy francia Enciklopédia. A mű egyetlen nagy magasztalása az embernek, a munkának, az emberi képességeknek, jogoknak, lehetőségeknek. A forradalom nagyhatású előkészítője. A forradalom előtti évek egyik fő jellemzője a kritikai szellem általános elterjedése és erősödése. A szellemi élet nagy vonzású új központjában, Párizsban nagy szerepet játszottak ebben a szalonok, kávéházak. A viták során ezekben alakult ki a közvélemény álláspontja. Megjelentek a tudományos és szakfolyóiratok, újféle társaságok alakultak. Az ötvenes évektől a feszültség fokozódott. A nép nyomora ijesztővé vált: sok ember halt éhen. A felvilágosodás, mint az egyetemes polgári ideológia kialakítója, általános európai mozgalom lett, minden országban sajátos nemzeti vonatkozásokkal. A legfontosabb tudományos központok London és Párizs. Az új tudomány művelői a természet szenvedélyes kutatására fordították figyelmüket. Sokat utaztak, leveleztek, vitatkoztak. Vitatkozó társaságaikból alakultak meg az első, hivatalosan is elismert tudományos akadémiák: a Royal Society(London, 1662) és a Francia Tudományos Akadémia(Párizs, 1666). Az akadémiákkal egy időben születtek meg az első nagy tudományos folyóiratok is. A tudományos kutatás legnagyobb eredménye a XVII. Században a heliocentrikus világkép kidolgozásának befejezése. Newton pontos számításokkal igazolta az általános gravitáció elméletét és a gravitáció törvényéből levezette az égitestek mozgásának Kepler által feltárt törvényeit. Newton-és tőle függetlenül Leibnitz- kidolgozta a differenciál és integrálszámítást. A tudományos haladás üteme a XVIII. Század elején átmenetileg lassult, majd egyre dinamikusabbá vált. A botanikával a természettudományok egyik legrégibb ágazata született újjá. Az óriásivá nőtt ismeretanyag rendszerezését Linné végezte el az állatok és a növények osztályozásával. Szaporodtak az ásványi anyagokról szerzett ismeretek is, megjelent a geológia. Darwin megalkotta az evolúció elméletét. Az ipari forradalom korának nagy eredménye a racionális kémia kialakulása. A XVIII. Században a társadalomtudomány vezető ágazatai a politika és a gazdaság elmélete. A politikai gazdaságtan Adam Smith munkásságával magas tudományos szintre emelkedett. A XVII. Századi filozófia a szaktudományokkal szoros kapcsolatban fejlődött és a polgári érdekek figyelembevételével igyekezett választ adni a társadalmi gyakorlat kérdéseire. A kor filozófiája lényegében materialista(Bacon, Hobbes, Locke, Gassendl, Spinozza). A mechanikus materializmus alapelvei már a XVII. Században kialakultak. A mechanikai mozgás tudománya nem ismer minőségeket, nem létezik számára a fejlődés gondolata. A filozófia pedig a mechanika törvényeit egyetemes mozgástörvényeknek fogadta el, a világegyetemet gépezetnek tekintette, amelynek működését mechanikai, fizikai törvényekkel le lehet írni. Ez maga után vonta a determinizmus elvének kimondását: a valóság nem káosz, hanem egységes, meghatározott rendszer. A mechanikus világkép súlyos tévedésekhez is vezetett. A XVII. Századi polgárság vallási-filozófiai világnézete a deizmus. Szemben áll a hagyományos vallásokkal, magát természetes vallásnak tartja. Isten megteremtette a világot, s az a továbbiakban beavatkozás nélkül, a maga törvényei szerint fejlődik. A hatalomra jutott angol polgárság filozófiájának alapjait Locke rakta le. Rendszerének kiinduló pontja a tapasztalat. A francia felvilágosodás filozófiában is legjelentősebb a materialista irányzat. A filozófusok fő célja, hogy a természetet önmagából magyarázzák. A mechanikus szemléleten belül tovább él a deizmus, de kibontakozott az ateista irányzat is. Társadalmi nézeteikben is az örök és változatlan emberi természetből indultak ki. Átvették a locke-i gondolatot, hogy minden eszménk a külvilágból származik s a környezet változásával alakul a tudat is. A polgári materializmus legjellemzőbb alkotása Holbach rendszere. Természetfelfogása, erkölcsi, politikai nézetei a felvilágosodás problémáinak összegzése.
Az európai művészetben a XVII. Század hatvanas éveitől fordulat történt. Az előzőnemzedék nagy mesterei elhaltak. A nyomukba lépő tehetségek új elveket vallottak az életről és a művészetről. A barokk udvari művészet francia változata, a klasszicizmus már 1600 körül vezető áramlat lett. Az alkotók csak az állam által szentesített normák szerint dolgozhattak. A kulturális élet irányítói ellenségei voltak a művészi szabadságnak, nem tűrtek egyéni ízlést. Az irányítást elsősorban a művészeti akadémiák végezték. Különös gondot fordítottak az oktatásra. A normák merevsége miatt sok mesterkélt alkotás keletkezett. E doktriner irányzattal szemben kezdettől volt ellenállás, a nyolcvanas évektől a közízlés elfordult az akadémiák dogmatizmusától. Az erősödő kritikai szellem nemcsak az abszolutizmust, hanem a klasszicizmust is támadta. Az udvari művészet bomlása megindult, a “nagy stílus” hanyatlása nyilvánvalóvá vált. A barokkos monumentalitásra törekvés elavult, az új irányzat vonta hatása alá az alkotókat. A nemesi-udvari művészet kései, kifinomult hajtása a rokokó(1720-1760 közt virágzott). Arisztokratikus művészet ez is: díszes tetszetős, hagyományos elemek, a virtuóz megformálás fontosabb benne, mint a mélyebb emberi tartalom. Újszerűsége mégis szembetűnő. Nem lenyűgözni akar, hanem a könnyedebb, érzékibb, finomabb formákkal tetszésre pályázik. A gáláns társasági képek, idillikus pásztorjelenetek és a polgári jellegű portré divatja jelzi, hogy új ízlésű közönség van kialakulóban. Ha a barokk a királyok művészete volt, a rokokó a főnemességgé és a nagypolgárságé. A paloták hatalmas termeit felváltotta a szalonok, budoárok intim eleganciája, az ünnepélyes hatású színpompát a játékos, derűs színek világa. A rokokó a reneszánsszal kezdődött művészeti fejlődés utolsó állomása: a szabályokon felülkerekedő dinamikus felszabadító elv diadala. Mégsem fejlesztett ki önmagában is teljes világnézetet. A XVIII. Század közepétől a francia kultúrában érezhető volt a haladó eszmeáramlatok hatása. Az udvar barokk-rokokó hagyományát fokozatosan felváltotta a polgári művészet, egyelőre a rokokó hatását őrizve, de már jelentkezett az új klasszicizmus, mint egy kisebb réteg irányzata. A század végén pedig uralkodóvá vált a polgári művészet. Az antik hagyományokhoz nyúlt vissza, de a polgári klasszicizmus nem az antik hagyomány folytatója kívánt lenni, mint a reneszánsz. Az ízlésváltozás fő jellemzője az egyszerűségre, a valószerűségre törekvés, a harmónia igénye a klasszikus példák mintájára. Az ész fanatizmusával szemben az érzelmek kultuszát hirdető másik művészeti irány is született: a szentimentalizmus. Történelmi előzménye a következő korszak nagy irányzatának, a romantikának. Érdeklődése az érzelmek kultusza mellett a természet felé fordult. A felvilágosodás hívei nem pusztán gyönyörködtetést vártak a művészetektől, hanem azt is, hogy neveljenek. A forradalom évei nagyarányú demokratizálási folyamatot indítottak el a művészetben. Új, szabad egyesületek alakulta. 1792-ben múzeumot létesítettek a Louvre-ben: hozzáférhetővé váltak a nagy mesterek művei. Az alkotás politikai hitvallás lett, a művészet nem főúri körök szórakozása többé, hanem a forradalom hősi eszményei, az áldozatkézséget, elszántságot kifejező, az egész nemzethez szóló közügy. A születendőben lévő polgári társadalom új pedagógiájának elméleti alapjait elsősorban Comenius és Locke dolgozta ki. Comenius rendszerének sarkalatos pontja az iskola teljes megújítása. A nevelésnek teljes összhangban kell lennie a természettel, az élettel. A felvilágosodás gondolkodói nagy jelentőséget tulajdonítottak a nevelésnek. Nevelési eszményük az előítéletektől, misztikus hiedelmektől mentes, szabad egyéniség. A forradalom győzelmével megnyílt a lehetőség a nevelésügy forradalmi átalakítására is. Megjelentek a népművelés kezdeti formái. A XVIII. Században egyes fejedelmi, főúri, sőt papi könyvtárak is megnyitották kapuikat. Használatuk azonban kegy, s ezt bármikor visszavonhatták. A könyvek nagy száma miatt kialakult a teremkönyvtár. A fejlődést az államhatalom a cenzúrával, az egyház az indexszel akadályozta. A nyomdaalapítást engedélyhez kötik. Az angol forradalom ezen akadályok egy részét elsöpörte, de a könyvtárügyben a döntő változást a francia forradalom hozta. A párizsi királyi könyvtárat nemzeti könyvtárrá nyilvánították. Kimondták: a könyvtár közintézmény, az államnak kell fenntartani és használata jog. A differenciálódó könyvkiadás mellett megjelentek az első tudományos folyóiratok. Megindult az időszaki sajtó. Gyermekeknek szóló könyvek jelentek meg. A XVIII. Században a polgárság a nyomdászatban is újat teremtett. Eltűntek az öles, néha többlapos címek, alázatos ajánlások, barokk cifraságok. Megszületett a klasszicizáló könyvstílus.
Megjegyzés küldése