Egyalakúság, többértelmûség és rokonértelmûség a nyelvben

A beszédben gyakran azt tapasztaljuk, hogy egy-egy szóelem hangalakjához nemcsak egy, hanem több jelentés is fûzõdik, de az sem ritka,hogy hasonló vagy rokon jelentést teljesen különbözõ hangalakú szavak idéznek fel. A jelentéstannak fontos vizsgálódási területe a szavaknak, szóelemeknek a hangalak és a jelentés viszonya szerinti osztályozása. Eszerint megkülönböztetünk egyjelentésû, azonos alakú és több jelentésû és rokon értelmû szavakat, szóelemeket.

Egyjelentésûnek tekintünk egy szóelemet akkor,ha az adott jel hangsora csak egy jelentést idézhet fel. Erre leginkább összetett szavaink körében és némely toldalék esetében találunk példát (ablakpárkány, -e birtokjel).

Az egy hangalakkal több jelentést felidézõ szóelemek két nagy csoportra oszlanak. Az egyik csoportba azokat soroljuk, amelyekben a két vagy több jelentés között nincs kapcsolat vagy az átlagos nyelvérzék nem érez összefüggést. Ilyenkor a különbözõ jelentésû jelek hangalakbeli azonossága általában véletlen (terem, vár, ég). Ezek a szavak azonos alakú szavak. Azonos alakúság azonban elõfordulhat egyes toldalékformák körében is (pl.: az -at, -et igeképzõ és fõnévképzõ, a -t tárgy¬rag és a múlt idõ jele).

Az egy alakhoz fûzõdõ több jelentés igen gyakran nem véletlen egybeesés, hanem egy szó vagy szóelem jelentésbõvülésének eredménye. A beszédben ugyanis a szóval az történt, hogy alkalmilag az alapjelentéstõl némileg eltérõ jelentésben használták. Ha az új jelentésben való használat gyakorivá vált, elterjedt, akkor az eredeti jelentésmellett kialakult egy másod- , sõt harmadlagos vagy ennél is több jelentés. Az olyan szavakat, amelyekben egy hangsornak több jelentése van, és e jelentések között kapcsolat van, többjelentésû szavaknak nevezzük. Az ilyen szavak kialakulása tehát a nyelv - ezen belül a szójelentés - történeti változásának eredménye. Ez a folyamat még napjainkban is zajlik.

A szavak, szóelemek,szókapcsolatok használata tudatos vagy ösztönös választás eredménye. A válogatást az teszi lehetõvé, hogy a nyelv gazdag sorát adja a különbözõ alakú, de rokon jelentésû szavaknak és szószerkezeteknek, más szóval sz¬inonimáknak.A rokonértelmûség kiterjedt a nyelv minden jelentéssel bíró elemére, te¬hát vannak jelentésû toldalékok, szavak, szintagmák, mondatok, sõt szövegek is.

Megkülönböztetünk szorosabb és tágabb értelemben vett rokon értelmû szavakat.A szorosabb értelemben vett rokon értelmû szavak a valóságnak ugyanarra a mozzanatára vonatkoznak (pl.: autó-gépkocsi, bicikli-kerékpár). Ha a szavak fogalmi jelentésének egy-egy elemében is van valamilyen árnyalatnyi különbség,vagy ha az egyik szó a másikhoz képest valamilyen érzelmi, szemléletbeli többletet fejez ki, tágabb értelemben vett rokonértelmûségrõl beszélünk. Például fokozati külön¬bség van a fut, szalad rokon igék között, szemléletbeli eltérés az énekel és a kornyikál között.

Vannak olyan hasonló alakú szavak, amelyek jelentésük miatt ugyan nem cserélhetõk fel egymással, mégis sokan elkövetnek ilyen hibát mind írásban, mind pedig beszéd közben.Ilyen szavak például a következõk: egyenlõre, egyelõre..

A h a n g a l a k és a j e l e n t é s v i s z o n y a

Rokonértelmûség ( szinonímia )

------------------------------------------------

A rokonértelmûség a szavak rokon értelmû volta.

H

/

J ( Egy jelentés különbözõ hangalak. )

\

H

Megkülönböztetünk szorosabb és tágabb értelemben vett rokon szójelentéseket.

A szorosabb értelemben vett rokon értelmû szavak a valóságnak ugyanarra a mozzanatára vonatkoznak (pl.: autó-gépkocsi, kutya-eb,

bicikli-kerékpár).

A tágabb értelemben vett rokon értelmû szavaknál az egyik szó a másikhoz képest valamilyen érzelmi, fokozati, szemléletbeli többletet fejez ki. Fokozati különbség van pl.: kocog, szalad, fut, rohan, lohol, vágtat, nyargal és sprintel szavaknál.

A rokonértelmû szavak mondatbeli, használati értékükben mindig van valamilyen különbség.

Pl.: " A tolvaj elrohant a tetthelyrõl. "

" A tolvaj elkocogott a tetthelyrõl. "

Rokonértelmûség elöfordul toldalékokban, mondatok között,szintagmákban és szövegek között is.

Azonosalakúság és többértelmûség ( homonímia )

------------------------------------------------------------------

Az egy hangalakkal több jelentést felidézõ szóelemek két nagy csoportra oszlanak.

Egyik az azonos alakú szavak csoportja, ahol véletlen egybeesés okozza, hogy egy hangsor több különbözõ jelentéssel bír.

J

/

H - J ( Egy hangalak több jelentés. )

\

J

Pl.: ír, fogoly, vár, ég, megint, tûz, elég, ár, fûz.

Azonosalakúság elõfordulhat egyes toldalékformában is, mint pl.: at, -et igeképzõ és fõnévképzõ is, a -t a tárgyrag és a múltidõ jele is. Toldalékolással is keletkeznek azonos alakú szavak.

Pl.: háló, várunk.

Hasonló hangzású szavak ( paronémiák )

--------------------------------------------------------

pl.: helység - helyiség egyenlõre - egyelõre fáradság - fáradtság

Az egy alakhoz fõzõdõ több jelentés igen gyakran nem véletlen egybe esés, hanem egy szó, szóelem jelentés bõvülésének eredménye.

A szavak a használatuk során az alapjelentéstõl eltérõ jelentést ( alkalmi ) kapnak. Ezek az alkalmi jelentések lesznek a szavak másodlagos vagy akár többszörös jelentéstöbbletei. Tehát az olyan szavakat, amelyek jelentése között kapcsolat van, többjelentésû szavaknak nevezzük.

J

/

H ( Hasonló hangalak, eltérõ jelentés )

\

J

pl.: tanács, toll, levél, zebra, csiga ... stb.

Hangutanzó szavak pl: susog, puff, kakukk.

Hangulatfestõ szavak pl: szöszmötöl, tutyimutyi, kelekótya.

A szóelemek kapcsolódásának hangtani jelenségei: A mgh-illeszkedés, a msh-k részleges és teljes hasonulása, az összeolvadás. A msh-k kapcsolatának helyes ejtése.

A hangok találkozásának és elõfordulásának szabályszerûségei

A beszéd egyik legfõbb jellemzõje, hogy a hangokat nem elszigetelten, hanem összefüggõ folyamat részeként mondjuk és halljuk. A folyamatos beszédben a hang¬képzõ szervek állandó mozgásban vannak, és már az elõzõ hangok formálása közben felkészülnek a következõre. Ez kisebbnagyobb mértékben módosítja az egymás mellé kerülõ hangok fiziológiai tulajdonságait. Ezt a jelenséget alkalmazkodásnak nevezzük. Többféle formája található meg a magyar nyelvben.

A legfontosabbak a mássalhangzók találkozásakor: hasonulás, összeolvadás, rövidülés; a magánhangzók kapcsolatában pedig: hangrend és illeszkedés. A köz¬vetlenül egymás mellé kerülõ mássalhangzók hasonulása lehet részleges és teljes:

-a részleges hasonulás egy megkülönböztetõ jegy tekintetében változtatja meg az egymás mellé kerülõ mássalhangzók egyikét.

Két esete :

-zöngésség szerinti részleges hasonulás: a második hang zöngésíti vagy zöngétleníti az elõtte álló mássalhangzó, hogy ebben a képzésmozzanatban egynemûvé váljanak (pl.: vasban-vazsban, tûzhet-tûszhet); - képzés helye szerinti részleges hasonulás: itt egyetlen hang, az n képzésének helye változik meg, ha utána ajakhangú más¬salhangzó következik.

(pl.: színpad-szímpad, különben-külömben);

-a teljes hasonulás akkor következik be, ha két különbözõ képzésû más salhangzó teljesen egynemüvé válik az egyik hang egy vagy több képzésmozzanatra kiter¬jedõ változásával (pl.: egészség-egésség, egész sereg-egéssereg; vassal, vízzé, mossa, mosson, anyja-annya.

Az összeolvadás két különbözõ mássalhangzónak egy harmadik hosszú hanggá való átalakulása a két mássalhangzó kölcsönös átalakulása révén. Pl.: építsz-épícc, szabadság-szabaccság, kabátja-kabáttya, tanítjuk-taníttyuk.

A rövidülés hangtani feltételektõl függõ változás, akkor következik be, ha hosszú és rövid mássalhangzó kerül közvetlenül egymás mellé, ilyenkor a hosszú mássalhangzó megrövidül a kiejtésben. Pl.: monddmond, szálldos-száldos.

A magyar nyelv hangzási sajátságainak egyik legjellemzõbb vonása a han¬grend és az illeszkedés. A hangrend törvénye azt jelenti,hogy az egyszerû magyar szavakban a magán hangzók elõfordulása szabályhoz van kötve. Ezek szerint megkülönböztetünk:

-mély hangrendû szavakat: csak mély magánhangzók vannak a szóban

(pl.: boldog, kapu);

- magas hangrendû szavakat: csak magas mássalhangzóval

(pl.: idõ, üzen);

- vegyes hangrendû szavakat: mély magánhangzó + (i,í,e,é) hangok együttesébõl alakult szavak

(pl.: csillag,fazék).

Az összetett szavakban és kisebb mértékben az újabban átvett jövevény

és idegen szavakban kötöttség nélkül fordulhatnak elõ magas és mély

magánhangzók. Pl.: összeolvas, szárazföld, ideális, operatõr.

Az illeszkedés ennek az állapotnak fenntartását biztosító nyelvi mû-

ködés: olyan hangalakú toldalékot fûzünk a szóhoz, amellyel fenntart-

ható az eredeti hangrendûség. Pl.: fésülködik, gondolkodik.

A vegyes hangrendû szavakhoz a toldalékok illeszkedése többféle, egyes szavakban ingadozó is lehet:

a, mély toldalékot fûzünk a vegyes hangrendû szavakhoz, ha az utolsó magánhangzó mély: virággal, sziromban; általában mély a toldalék -az utolsó magánhangzótól függetlenül- akkor is, ha a szóban mély magánhangzó plusz (i,í,é) hang fordul elõ: kávéja,hamisság;

b, magas a toldalék, ha az utolsó szótagban (ö,ü) van: soförnek, kosztümben;

c, ingadozik a nyelvhasználat a mély magánhangzó + e hangot tartalmazó szavak¬ban: Ágnesnak-Ágnesnek, fotelban-fotelben,de mágnesez. Az összetett szavak toldalékát az utótag hangalakja szabja meg: várkertbõl, kertajtóban, gépkocsival.

Az illeszkedést az teszi lehetõvé, hogy a magyar nyelvben a toldalékok nagy részének többféle hangalakja is van. Pl.: -ban,-ben,-ba,-be, -ból,-bõl, amelyek a szótõ hangrendjének megfelelõ alakban valósulnak meg. A toldalékok nagy részének csak egy alakja van. Egyalakú minden olyan toldalék, amelyben csak mássalhangzó van, vagy (i,í,é) mássalhangzó (önmagával vagy mássalhangzóval együtt).

Pl.: ajtók, hegyek, hazai, erdei, alakít, épít.

A toldalékok nagy része két változatú: -ra,-re,-ó,-õ,-juk,-jük.

Egyes toldalékoknak három alakjuk is van, egy mély és két magas változat:

-szor,-szer,-ször.

A magas változat egyikében a magánhangzó ajakkerekítéses, a másikban ajakkerekítés nélküli. A szótõ utolsó magánhangzója dönti el, hogy a két magas toldalék közül melyiket használjuk: ötször, ötvenszer; gondolkodik, ügyeskedik, erõlködik.

A legnagyobb hatókörû magyar hangtörvények (az illeszkedés,a hasonulás, az összeolvadás) mind az alkalmazkodás esetei. Mindegyiknek az a lényege, hogy az egymás mellé kerülõ hangok különbözõ módon befolyásolják egymást. A hangváltozások alapja a hangképzõ szervek akadálytalan mûködésének biztosítása, az egyes képzésmoz¬zanatok közötti átmenetek simább, folyamatosabb lebonyolítása. De a hangtani jelenségek egy része nyelvtani szerephez is jutott, pl. a kijelentõ mód tárgyas ragozású alakjainak és a felszólító módú alakoknak a megkülönböztetésében:

halasztjuk-halasszuk, tanítja-tanítsa.

A szóalak szerkezete (A morfémák - a szóelemek fajtái, szerepük a szóalak elépítésében, a szószerkezetek alkotásában)

Morfémák fajtái, szóalak szerkezet

I.

Morféma /szóelem/ néven foglaljuk össze a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egységeit: a szavakat és a különféle toldalékokat. A mindennapi szóhasználatban két egymástól különbözõ jelentésben beszélünk a szóról.

Egyfelõl a szókészlet egy tagját értjük rajta,ez a szótári szó, másfelõl a mon¬dat egyik építõelemét, ez a szóalak. A szó a közlésfolyamatban mindig tartalmaz nyelvtani szerepére utaló egy vagy több jelentés mozzanatokat. Ezért az élõ mondatban szereplõ szóalak renszerint nem egyetlen morfémából áll, hanem ezek kapcsolatából. A szótári szó tehát a nyelv, a szóalak pedig a beszéd egysége.

Morfémák csoportosítása alaki önállóságuk szerint:

1. szabad morfémák:

A morféma kapcsolatok elsõ helyén rendszerint a szótani szó áll,melyet a teljes szóalak kiindulópontjaként szótõnek nevezünk. A szótövek nagy többsége önállóan, más szóelemktõl függetlenül is elõfordulnak, éppen ezért szabad mor¬fémának nevezzük õket.

2. félszabad morfémák:

Vannak olyan szavak, amelyek önállóan nem fordulnak elõ, csak más szó együtt. Bár velük nem olvadnának össze egyetlen szóvá,jelenté mégsem teljesen önnálló, hanem viszonyító,járulékos jellegû. Ilyenek

pl. a névutók,a névelõk és - részben - az igekötõk.

Ezeket alaki viselkedésük szerint félszabad morfémáknak, másként inkább szerepükre figyelve: álszóknak /viszonyítóknak/ nevezzük.

3. kötött morfémák:

A morfémák 3. csoportját a toldalékok alkotják, ezek csak szótövekhez kapcsolódva fordulnak elõ, ezért nevezzük õket kötött morfémáknak. Ál¬talában a szótõ után járulnak.

II.

A toldalékokat sorrendi helyük, kapcsolódási képességük és szerepük szerint 3 nagy csoportba oszthajuk:

1. képzõk:

A toldalékok elsõ helyén közvetlenül a szótõ után a képzõk állnak, gyakran a szó szótári alakjának részeként. A képzõknek fontos jellemzõjük a morféma kapcsolatokban, hogy csaknem mindíg társulnak hozzájuk újabb képzõk. Sorrendi helyzetük meghatározott abban is, hogy elöttük jelek és ragok nem állhatnak, utánuk azonban igen.

Pl: levegõ-zött, levegõz-nek.

2. jelek:

A jelek a rag elõtt helyezkednek el, egynél több is járulhat a tõhöz, de utánuk csak ragok következhetnek. Nem hozhatnak létre új szótári szót, nem változtatják meg a mondatbeli szerepét sem, de egy-egy nyelvtani jelentés mozzanattal gazdagítják a szóban kifejezett jelentés tartalmat.

3. ragok:

A ragok a szóalak záró morfémái, ebbõl következik az a jellemzõ tula¬jdonság, hogy nem követeheti õket más morféma, és egy ragnál többet nem tartalmazhat egyetlen szóalak sem. A ragok egyértelmûen meghatározzák a szóalak mondatbeli szerepét.

Pl: város, város-ban, város-t, a város-nak.

A szótövek és a toldalékok között egyes alakokban egy rövid magánhangzó (-a,-e,-o,-ö) jelenik meg. Ezeket leíró szempontból a toldalék részének tekithetjük, mint elõhangzókat.

III.

A szavak alakrendszere:

Az egyes szófajokra jellemzõ, hogy morféma kapcsolatokban fordulhatnak elõ szótövekként. Az egy szótõbõl létrehozható szóalakok száma és az alakok egymáshoz való viszonya rendszert alkot. Ezt nevezzük a szavak alakrendszerének /paradigmájának/.

1. az ige alakrendszere:

A magyar mondatban az igealak a fõ jelentésén túl még kötelezõen 5 jelentés mozzanatot tartalmaz: a cselekvés módjának,idejének,a cselekvõ személyének,számának,a tárgy határozottságának jelölését.

2. a fõnevek alakrendszere:

A magyar fõnevek az igékhez hasonlóan 3 féle toldalékot vehetnek fel: képzõt, jelet, ragot. Kötelezõ a fõnevek szóalakjában a számra és az esetre való utalás.

3. a melléknevek és a számnevek alakrendszere:

A melléknevek és velük együtt a számnevek alakrendszere szegényesebb a fõnevekénél. Ennek az az oka, hogy leggyakoribb feladatkörükben, a jel¬zõiben szótári alakjukban szerepelnek.

A melléknevek határozó ragjai: -n, -lag, -leg, -ul, -ül

A számnevek határozó ragjai : -an, -en, -szor, -ször

4. a névmások alakrendszere:

A névmások alakrendszere nagyrészt megegyezik a névszók jelezésével, ragozásával. Ez alól kivétel a személyes névmás ragozása, amelyben szótõként általában a megfelelõ rag vagy névutó szerepel,a számra pedig az ún igenévi-névmási személyrag utal: tõl-em, ról-ad, vel-e, után-unk, mellé-tek, nál-uk. Ugyanezeket a ragokat használjuk a fõnévi igenév ragozására is: látn-om, látni-uk, v. látni-ok

A helyesírásunk alapelvei

A magyar helyesírás négy alapelvre épül:

1. Kiejtés szerinti (fonetikus) írásmód: a lehetõségekhez képest hûen tükrözteti a szavak hangalakját. A szóelemek (szótövek, képzõk, jelek, ragok) írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük.

pl.: láz, fény, ír, véd, tíz, húsz, -s, -talan, -telen, -va, -ve,

-bb, -t, -j, -n, -tól stb.

2. Szóelemzõ (etimologikus) írásmód: a toldalékos (ragos, jeles, képzõs) és az összetett szavakban többnyire feltünteti a szavak alkotóele¬meit.A ragos, a jeles, a képzõs szavak, az összetételek, valamint az egymást követõ szavak szóelemeinek érintkezõ hangjai kölcsönösen hatnak egymásra, s a szavak kimondásakor a hangok sokszor megváltoznak. Helyesírásunk azonban nincs tekintettel az alkalmi hangváltozásokra, hanem a szóelemeket eredeti alakjában íratja le.

pl.: ijedt, hetilapban, lökdös, vízpart, adhat, azonban, átcsap, anyja, fagyjon, állj, kardjuk, költség, sarkkör

3. Hagyományos írásmód: vannak esetek, amelyekben a helyesírás ragaszkodik a történetileg kialakult szokásokhoz.

- családnevek (Batthyány, Kossuth, Széchenyi, Thököly stb.)

- ly-os szavak

a) szó kezdetén csak a 'lyuk' szó és toldalékos alakjai

pl.: lyuk, lyukas, lyukat stb.

b) egy szótagú szavak végén

pl.: mély, moly, súly, gally stb.

c) két vagy több szótagú szavak végén

pl.: bagoly, csekély, kristály, akadály stb.

d) -lya, -lye végzõdésû szavak

pl.: ibolya, korcsolya, nyavalya

- dz, dzs

pl.: edz, bridzs, lándzsa, fogódzkodik stb.

4. Egyszerûsítõ írásmód

a) A többjegyû betûk kettõzött alakját a tõszókban és toldalékos alakokban csonkítottan írjuk, vagyis a betûnek csak az elsõ jegyét ismételjük meg.

pl.: loccsan, hosszú, meggy, fütty stb. illetõleg: jeggyel, mésszel, rosszal, eddzék stb.

Nem egyszerûsítjük azonban az összetett szavak tagjainak ha tárán találkozó azonos kétjegyû betûket.

pl.: kulcscsomó, jegygyûrû, nagygyûlés, fénynyaláb stb.

b) A toldalékolás következtében egymás mellé kerülõ három azonos, mássalhangzót jelölõ betût kettõzöttre egyszerûsítjük.

pl.: orra (orr+ra), fedd meg (fedd+d meg), tollal (toll+lal)

A szabály nem érvényesíthetõ a magyar családnevekre, az idegen tulajdon¬nevekre és szóösszetételekre. Ezekben a hosszú mássalhangzós betûkhöz a vele azonos újabbat kötõjellel kap csoljuk.

pl.: Tarr-ról, Hermann-nál, Wittmann-né stb. illetve: sakk-kör, balett-táncos, hossz-számítás stb.

A magyar hang- és betűrendszer

H a n g r e n d s z e r

A hangzás a nyelv közvetlen érzékelhetõ valósága, természetének lényege.

A nyelvtudomány megkülönbözteteti a beszédhangot és a fonémát. A fonéma egy nyelv társadalmilag érvényes hangzókészletének olyan ele me, amelynek szerepe van a szavak jelentésének megkülönböztetésében. Pl.: a magyar nyelvben az s és az sz, mert a sál-szál,vés-vész sza vakat az s-sz fonéma alapján különböztetjük meg.

A beszédhang fogalmán az egy adott szövegben hallható hangokat ért jük, amelyeket a beszélõ adottságai, pillanatnyi lelkiállapota stb. is befolyásolt. A beszédhang a beszédfolyamat legkisebb eleme, a fo néma pedig a nyelve. A fonémákat - mivel önálló nyelvi jelentésük nincs - a nyelvi jelrendszerben a jelek építõelemének, jelelemnek tekintjük.

A beszédhangokat a hangképzõ szervek mûködtetésével hozzuk létre. A legfonto¬sabbak a következõk: a tüdõ, a gégefõ a hangszalagokkal, az orrüreg, a szájüreg.

A magánhangzók képzésekor az alaphang mindig a zönge(a hangszalagok rezgése), ezt a száj- és az orrüreg mint "hangszekrény" formálja tovább. A magánhangzók képzésének legjellemzõbb vonása, hogy a hang szalagok után nincs további akadály a levegõ útjában.

A mássalhangzók egy része a hangszalagok mûködésekor keletkezett

zöngébõl és az akadály keltette zajból (ún. zörejbõl) alakul a száj és az orrüreg hangmódosító szerepével (zöngés msh-k), más részükben az alaphang csak a zörej (zöngétlen msh-k).

A mgh-k csoportosítása a legjellemzõbb tulajdonságaik alapján:

+-------------------------------------------------+

¦elöl képzett: magas ¦ hátul képzett: mély ¦

+------------------------+-----------------------¦

¦ajakkere-¦ajakkerekí-¦ajakkere-¦ajakkerekí- ¦

¦kítéssel ¦tés nélkül ¦kítéssel ¦tés nélkül ¦

------------------ -+---------+-------------+----------+-------------¦

felsõ nyelvállású ¦ ¦ ¦ ¦ ¦

zárt ¦ ü û ¦ i í ¦ u ú ¦ - - ¦

---------------------+---------+-----------+---------+------------¦

középsõ nyelvállású¦ ¦ ¦ ¦ ¦

középzárt ¦ ö õ ¦ (ë) é ¦ o ó ¦ - - ¦

-------------------+---------+-----------+---------+------------¦

alsó nyelvállású ¦ ¦ ¦ ¦ ¦

nyílt ¦ - - ¦ e ¦ a - ¦ - á ¦

----------------------------------------------------------------+

A msh-k rendszere legjellemzõbb tulajdonságaik alapján:

----------------------------------------------------------------+

¦ a képzés helye szerint ¦

A képzés +-----------------------------------------------------¦

¦ zár ¦ rés ¦ zár-rés ¦egyéb:(orr,¦

helye +-------------+-------------+-------------¦ folyékony)¦

¦zöngés¦ zön- ¦zöngés¦ zön- ¦zöngés¦ zön- ¦ zöngés ¦

szerint ¦ ¦gétlen¦ ¦gétlen¦ ¦gétlen¦ ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

ajakhang ¦ b ¦ p ¦ v ¦ f ¦ ¦ ¦ m ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

foghang ¦d gy ¦t ty ¦z zs ¦sz s ¦dz dzs¦c cs ¦ n l r ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

ínyhang ¦ g ¦ k ¦ j ¦ ¦ ¦ ¦ ny ¦

----------+------+------+------+------+------+------+-----------¦

gégehang ¦ ¦ ¦ ¦ h ¦ ¦ ¦ ¦

----------------------------------------------------------------+

A fonémák és megvalósulásaik: a beszédhangok mindig hangtulajdonsá gok együt¬tesei. Szerepüket csak akkor töltik be,ha mint egy rendszer tagjai egyezésben is vannak a rendszer többi tagjával, de legalább egy megkülönböztetõ tulajdonságban el is kell térniük minden más fo némától.

Betürendszer:

A ma egész Európában és a világ nagy részén használt hangjelölõ írások õse a föníciai ábécé. A föníciai írás kb i.e. VIII. században jutott el a görögökhöz,õk alkották meg a korábban csak mássalhangzókat jelölõ ábécébõl a teljes hangírást, tehát a magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt jelölõ ábécét. A görög ábécé etruszk közvetítéssel jutott el a latinokhoz, és tõlük igen sok néphez, közöttük

hozzánk is.

Kezdetben függõlegesen vagy vízszintesen jobbról balfelé írtak,majd az oda-vissza írás szakaszán át a görög írásgyakorlatban alakult ki véglegesen a balról jobbra írány. Az írás - különösen a hangjelölõ írás - története egyidõs a hely¬esírás történetével. A magyar helyesírás történetének elsõ fejezete a latin ábécé betûinek minél jobb alkalmazása volt a magyar hangrendszerre.

Néhány hangunk írásmódja 900 éve változatlan, pl.: b, m, n, l stb. Más hangok írása századokig ingadozott - ilyenek: s, sz, z, zs, c, cs, k, v; gy, ty, ny, ly; ö, ü - , nem egységes a hangok hosszúságának jelölése sem.

A magánhangzók minõségét és hosszúságát ún. mellékjelekkel (a betü fölé tett ékezettel)jelöljük.A latintól eltérõ mássalhangzókat pedig betûkapcsolattal különböztet¬jük meg, és ugyanezt az elvet követjük a mássalhangzók hosszúságának jeleként is a betük megkettõzésével. A magyar helyesírási rendszer értéke, hogy minden beszédhangnak külön jele van, de csak egy jele (ez alól kivétel a ly és j, amelyek mai köznyelvünknek ugyanazt a hangját jelölik).

A nyelv területi tagolódása és társadalmi rétegződése

Ugyanaz a nyelv különféle változatokban él. A változatok területi és tár¬sadalmi tagozódás szerint alakulnak ki. Ter.-i tagozódás szerint nyelvjárások van¬nak, társ.-i tagozódás szerint pedig csoportnyelvek: foglalkozások, élemód szerint. A nyelvjárási széttagolódás ellen hat a köznyelv, amely a korábbi területi vál¬tozatok egyesülésébõl vált a nemzeti nyelv központi változatává és ezzel együtt követendõ mintává, normává. A magyar köznyelv a 19. sz. közepe táján alakult ki, hatása az 196o-as évektõl egyre erõsebb. Az irodalmi nyelv a nemzeti nyelvnek le¬gigényesebb, országszerte legegységesebb változata. Ma is merít a nyelvjárások¬ból és más nyelvi rétegekbõl. A reformkor óta a publicisztika, 1844- tõl a hivata¬los élet nyelve is egyben. A regionális köznyelv a vidéki városok értelmiségének nyelvhasználata (a legjellegzetesebb helyi nyelvi vonások használatát megengedi).A szakmák, foglalko- zások, kedvtelések nyelve 1-1 foglalkozáshoz,kedvteléshez fûzõdik, országosan összeköti az azonos foglalkozásúakat (pl. a sportágak nyelve). Ezen belül a zsargon az egyes szakmai nyelv eluralkodása az egyéni nyelvhasználat¬ban (ennek használata lehetõség szerint a társalgási nyelvben kerülendõ). Az argó (tolvajnyelv,jassznyelv) alvilági, társadalmon kívüli csoportok nyelve. Különösen szókészletében térel a köznyelvtõl. Sok idegen eredetû és tájnyelvi elem található benne. Már a 18.sz.-tól vannak gyûjtemények, amelyek a köznyelvet beszélõk számára gyûjtik össze az argó nyelvi adatokat (pl. emeletes zsaru = lovas¬rendõr). Végül a rétegnyelv az életkor, társadalmi rétegek nyelve (pl. ifjúsági nyelv). Minden ember több nyelvváltozatot használ a kommunikáció körülményeitõl függõen.

NYELVJÁRÁSOK

1. DUNÁNTÚLI (Veszprém, Tolna, Csallóköz) föld : fõd

2. NYUGATI (Sopron, Zala, Göcsej)

csinál : csinyál Vas megye : vazsmegye

3. DÉLI (Baranya, Szeged, Makó, Hódmezõvásárhely)

húsvét : húszvét

4. TISZAI (Duna-Tisza köze, Berettyó, Körösök) kék : kík

5. ÉSZAK-KELETI (Hajdú-Bihar) lány : jány

6. PALÓC Salgótarján : sálgótarjón

7. MEZÖSÉGI (Kalotaszeg, Kolozsvár) borotva : borodva

8. SZÉKELY, CSÁNGÓ (Udvarhely, Nádasszék)

kender : kendör zsák : zák nincs : ninc

A nyelvi jel és jelrendszer

A jel vmilyen érzékszerveinkkel felfogható (látható,hallható, tapintható) jelenség, amely egy másik (önmagán túli) jelenségre utal. Jelentését meghatározza, hogy a valóság mely részét, milyen körülmények között, milyen jelrendszerbe illeszkedve képes felidézni. A jelek szerepe mindig általánosító, mert egyszerûb¬bek, mint a valóság, amelyre vonatkoznak. Jellé csak úgy válhatnak, ha egy közösség minden tagja elfogadja, jelként értelmezi õket. A je- lek csak egy jelrendszer tagjaiként mûködnek. A jel csak az emberi érintkezésben, a szándékos tájékoztatás folyamatában töltheti be lényegi szerepét: a jelzést. A jelölõ felidézheti a jelölt dolgot hasonlóság alapján (pl. a közl. lámpa tilos mezõjében álló - a szabad mezõben lépõ emberalak). Vannak jelölõk, amelyek nem hason- lítanak a jelöltre, de vmiféle kapcsolatban állnak vele (pl. a közl. lámpában a nyíl a haladás irányát jelöli). És vannak jelek, amelyeket csak a társ.-i megállapodás kapcsol össze a jelölt dologgal (pl. a közl. lámpák színei). A nyelv a legegyetemesebb jelrendszer. A leginkább alkalmas a külsõ és belsõ valóság bonyo- lultságának teljes kifejezésére. A nyelv egy közösség alkotása, amelyet évezredek folyamán a társ. hozott létre. Ez a jelrendszer az alapja az egyes ember beszédtevékenységének, és ezt a jelrendszert az egész társ. elfogadja. A nyelv foglalja magában a beszéd¬tevékenység szabályrendszerét, és biztosítja számunkra a társi érintkezés egyik legegyszerûbb formáját. A nyelv állandóan növelhetõ. A beszédben megtestesülõ nyelv hangokból épül fel. A beszédhangoknak önmagukban nincs jelentésük, csak jelentés megkülönböztetõ szerepük van (pl.: tár-zár-kár-már). Morfémának nevezzük azokat a nyelvi elemeket, amelyek hangtestekbõl állnak és jelentés fûzõdik hozzájuk (pl.szó, rag). A szintagmák (szószerkezetek) morfémákból épülnek fel (pl.: ír - könyvet ír). Ezek alkotják a beszéd magasabb egységeit: a mondatot és a szöveget. A morfémákat jelentésük, alaktani viselkedésük és mondatbeli szerepük szerint csoportokba soroljuk (pl. a szavakat szófaji csoportokba). A nyelvben nincsen szó minden egyes tárgyra v. emberre, hanem egyes csoportnak, osztálynak van 1-1neve (pl. nincs minden fának külön neve, hanem van almafa, körtefa stb., vagyis 1-1 csoport). Ua. a nyelvi jelek változatos összekap¬csolódásával a konkrét tárgyak, cselekvések legfinomabb egyedi árnyalata is kifejezhetõ. A nyelvtani szabályok: a nyelvi jeleket minden nyelv jellegzetes, rendszerré szervezõdött szabályok szerint kapcsolja össze.

A közlésfolyamat funkciói és tényezõi

Közlésfolyamat (más néven kommunikáció): bármely jelrendszernek, mindenekelõtt a nyelvnek az emberi érintkezésben való szándékos és kölcsönös felhasználása. Ezt megkülönböztetjük az információ- tól, amely csak egyoldalú tájékoztatást jelent. A közlésfolyamat választá- sok, döntések sorozata, sokféle emberi viszonylat mérle- gelésének eredménye, tehát társas cselekvés is. Létrejöttében több tényezõnek van szerepe. A beszélõ és a hallgató állandó kölcsönha- tásban álln¬ak egymással, a közvetlen beszélgetésben általában többször szerepet is cserélnek. A beszédtevékenység mindkét fél részérõl alkotó folyamat, mivel a beszélõ elgon¬dolja, megformálja és kimondja gondolatait, a hallgató pedig észleli, felfogja és ér- telmezi a mondottakat. A tudatos tényezõk mellett sok benne az au- toma¬tikus mozzanat. A hallgató is aktív résztvevõje a folyamatnak, ezért úgy kell meg¬formálni gondolatainkat, hogy a lehetõ legtöbbet foghasson fel belõle, és a kívánt hatással legyen rá.

Visszajelzéssel erõteljesebben irányíthatja a beszélõ tevékenységét. A megértés követelménye, hogy a közlésfolyamatnak mindkét fél által ismert nyelven kell folynia. (Bár azonos nyelvûek között is fennakadást okozhat, ha a hallgató pl. ismeretlen szavakat hall.)

A közlésfolyamat eszköze mindig érzékszerveinkkel felfogható jelek sorozata, ezeket a hallgató csak úgy tudja érzékelni, ha biztosítvavan a kapcsolat¬tartásuk valamilyen közege, csatornája (pl. telefonvonalak, könyv stb.). Köz¬vetlenül a beszédhelyzet, va- gyis a beszélõk között kialakult pillanatnyi viszon¬yok befolyásol- ják a kommunikációt. Az eredményes közlésfolyamatnak feltétele, hogy a valóság ismert legyen a hallgató elõtt is. A közlésfolyamat eredménye az üzenet. Az üzenetet nemcsak nyelvi eszközök hordoz- zák, hanem egyéb jel¬rendszerek is (pl. arcjáték).

A kommunikáció funkciói: az üzenetnek 3 alapvetõ szerepét különböztetjük meg. 1.és legfontosabb a tájékoztatás, ebben az ural- kodó szándék a valóságra vonatkozó ismereteink tárolása, vélemé- nyünk közlése, gondolataink formába öntése. A tárgyila¬gos közlést gyakran kíséri valamilyen belsõ tartalomnak, elsõsorban érzelemnek a kifejezése, sõt lehet ez a közlés fõ célja is. Felhívás a szere- pe minden olyan üzenetnek, amely kérést, kívánságot, felszólítást fogalmaz meg, elsõsorban tehát a hallgatóra irányul, õt befolyá- solja. A 3 funkció sohasem jelentkezik elszigetelten, tiszta formában, minden üzenetben

valamilyen mértékben jelen van mind.

Nyelvünk eredete

Nyelvrokonság: Nyelveknek közös eredeten alapuló kapcsolata.

Nyelvcsalád: Egy közös nyelvből kifejlődött rokon nyelvek csoportja.

Szinkrónia: Egy adott korszak nyelvállapota egységet mutat, olyan jegyeket, melyek alapján meg tudjuk különböztetni más korszakok nyelvállapotától, ezt az egységet nevezzük nyelvi szinkróniának, egy adott korszak nyelvállapotának vizsgálatát pedig szinkrón nyelvvizsgálatnak. (szün (együtt) + kronosz (idő))

Diakrónia: A nyelvtörténet, a nyelv időbeli változása, a nyelvi rendszerek időbeli egymásutánja. Diakrón vizsgálat: történeti nyelvvizsgálat. (dia (át, keresztül) + kronosz (idő))

Az összehasonlító nyelvészet: a nyelvek tudományos összevetése, a nyelvtörténeti kutatás egyik fő módszere.

1. A szókészlet összevetése, az egyezések kimutatása a szabályos hangmegfelelések alapján. A szabályos hangmegfelelés nem az azonos jelentésű szavak hasonló hangzását jelenti. A külön élő népek azonos jelentésű szavai több pontok eltérnek az eredeti alaktól, de az eltérésekben szabályszerűségek mutathatók ki, vagyis az azonos helyzetben lévő hangok egy-egy nyelvben ugyanúgy viselkednek: vagy megmaradnak, vagy azonos módon változnak meg. Az ősi szókészlet egyszerű, elemi, mindennapi dologra vonatkozik (pl. számok, testrészek, természeti tárgyak és jelenségek), és rövid hangalakkal rendelkezik. Nem vehetők figyelembe a véletlen egyezések (ház–Haus) és a szóátvételek (iskola–schola).

2. A nyelvtani rendszer összevetése. (Pl. a birtokos személyjelezés közös sajátossága az uráli nyelveknek.)

A nyelvtörténet támaszkodik más tudományokra is: a történettudományra, a néprajzra, a régészetre, sőt a geológiára, a növény- és állatföldrajzra, így a fizikára, kémiára és biológiára is.

A MAGYAR NYELVTÖRTÉNET

1.) Előmagyar kor – A nyelvrokonainkkal való együttélés ideje.

A magyar az uráli népek közül való, melyek a nagy Volga-kanyar és az Urál között éltek Északkelet-Európában. (Léteznek olyan elképzelések is melyek az uráli őshazát a Közép-Uráltól északra, Nyugat-Szibériában képzelik el.)

Az összes uráli nyelvek összevetésével megállapítható szókészleti egyezések száma mintegy 1000–1200-ra tehető.

I. e. V. és IV. évezred fordulója, uráli nyelvcsalád * szamojéd nyelvcsoport (nyenyec, enyec, nganaszan, szölkup),

* finnugor nyelvcsoport.

I. e. III. és II. évezred fordulója, finnugor nyelvcsoport * ugor ág (magyar, vogul (manysi), osztják (chanti)),

* finn-permi ág (volgaiak (cseremiszek és mordvinok), permiek (zörjének, votjákok)),

A ugor népcsoport az i. e. I. évezred közepéig élt együtt.

Legközelebbi rokonaink az obi-ugorok, akik Ny-Szibériában élnek. A finn ágba tartozó két legnagyobb rokon népünk az észt és a finn. Az uráliak lélekszáma mintegy 23-24 millió. Az uráli nyelvcsaládnak a magyar után a finn a legnagyobb népe (4,5 millió). A lappok is uráli nyelvet beszélnek, de ők nem tartoznak ebbe a népcsoportba, hanem nyelvcserével vettek át egy finnugor nyelvet.

Nyelvrokonságunk kutatásának kiemelkedő alakjai:

Sajnovics János: Csillagász, a norvégiai lappok nyelvét tanulmányozta. Elsőként kereste módszeresen (szókészlet, nyelvtani rendszer) és helyes irányban a magyar nyelv rokonságát. 1770: Annak bizonyítása, hogy a magyar és lapp nyelv azonos.

Gyarmathy Sámuel: A 19. században a rokonságot több finnugor nyelv összehasonlításával, nyelvtani egyezéseinek keresésével bizonyította.

Reguly Antal: A reformkor nyelvésze és néprajztudósa. A vogulok, osztjákok és cseremiszek között gyűjtött nyelvészeti anyagot.

Budenz József és Vámbéry Ármin: Ugor–török háború, az 1870-es években.

2.) A magyar nyelv önálló életének ideje – (I. e. I. évezred közepétől, az ugor népcsoport szétválásától).

I.) Nyelvemléktelen kor (ősmagyar kor): – Másfél évezred.

II.) Nyelvemlékes kor: – A honfoglalás táján kezdődött.

Szórványemlékek: Valamilyen idegen nyelvű szövegbe beékelt magyar szavak, kifejezések.

– külföldi: Bíborbanszületett Konstantin császár műve: A birodalom kormányzásáról (görög nyelvű, 950–951),

– hazai: a tihanyi apátság alapítólevelében (1055) található magyar szavak.

Szövegemlékek: Magyar nyelvű szövegek.

– kéziratosak: Halotti Beszéd és Könyörgés (12. század vége),

– nyomtatottak: – Komjáti Benedek: Az Zenth Pal leveley magyar nyelven (fordítás, 1533),

– Szenci Molnár Albert: magyar–latin, latin–magyar szótár (1604).

Egységes irodalmi- és köznyelvről hosszú ideig nem beszélhetünk.

A stílusárnyalat

A stílusárnyalat (hangnem): a stílusnak az az árnyalata, amelyben megnyilatkozik a beszélő lelkiállapota, valamint a hallgatóhoz és a témához való viszonya. Szorosan összefügg az állandósult jelentéssel, a stílusértékkel és az alkalmi többletjelentéssel.

A stílusárnyalat meghatározható: – lelkiállapot szerint (kedélyes, tréfás),

– beszédhelyzetre utalva (ünnepélyes, családias),

– a beszélő és a hallgató viszonyára utalva (bizalmas, fesztelen).

Eufemizmus: A hallgatót tapintatból kímélő, a mondanivalót enyhítő eljárás (öreg – idős).

Semleges stílus: – a kialakult szokástól nem térünk el,

– csekély érzelmi, hangulati töltés,

– köznyelven alapul,

– hétköznapok stílusa.

A patetikus stílus: – pátosz, szenvedély, lelkesedés,

– pozitív, ünnepélyes, fennkölt hangulatú szavak, kifejezések,

– hétköznapiság kerülése,

– érzelmi felfokozottság,

– szónoki stílusra jellemző megszólítások, felkiáltások, költői kérdések, halmozás, fokozás.

A gúny: – túlzás, nagyítás,

– sértő, durva hatású szavak,

– általában rosszindulatú.

Irónia: – a gúny burkoltabb formája, kevésbé rosszindulatú,

– az elítélendő jelenséget éppen ellenkezőleg írjuk le, de ez egyértelműen annak bírálata.

A humor: – megbocsátóan, kedéllyel közöl dolgokat,

– nem rosszindulatú.

A stílus felidéző ereje: Felidézhetünk más korokat, beszédmódokat, embereket. Nyelvi utánzás, vagy paródia (Így írtok ti).

A szótárak stílusminősítései

Használati kör: milyen nyelvváltozatban, stílusrétegben szerepel. (pl. tudományos, argó, tájnyelvi szó)

Érzelmi árnyalat: pl. közömbös, durva, pejoratív, választékos, stb.

Hangutánzó, hangfestő.

A szavaknak a szótárban általában több jelentésük van azonban a szövegben már csak egy.

Elsődleges jelentés: (denotatív) a szó fogalmi jelentéséből adódik.

Másodlagos jelentés: (konnotatív) a szövegösszefüggésből kialakuló másodlagos többletjelentés.

Kapcsolat hangalak és jelentés között:

Motiválatlan: megszokáson alapuló viszony

Motivált: közvetlenebb kapcsolat (hangutánzó, hangfestő, képszerű szavak). Növeli a stílusértéket.

Makkabeusok 1-2, Bölcsesség, Sirák fia

Makk 1-2: Deutero-kanonikus

Makk 3-4: apokrif

Makk 1: Antiochosz Epifanész elleni lázadás Júdás Makkabeus vezetésével

Makk: jelentése vitatott – kalapács

csak görög fordításban maradt ránk.

Részek:

Nagy Sándor háborúi és a diadochoszok (bevezetés)

A felkelés előzményei

Júdás Makkabeus a felkelés élén

Jonatán a felkelés élén

Simon a felkelés élén

Hivatalos dokumentumok bedolgozása

Pogány forrásokat is felhasznál.

Vallásos történelmet ír. Isten a szelekuida kor megpróbáltatásaiban is irányítja népe sorsát

Hasmoneusok tisztelője

Történetileg is hiteles. Szerzője ismeretlen. 100 körül írta

Tanítása: Törvényhez ragaszkodás, Templom tisztaságáért buzgóság

Nincs benne eszkatologia

Politikai szándék: Makkabeusok a Törvény fő támasza

Makk 2: Párhuzamos az 1-vel. Eredetileg Görög.

Középpontjában a Templom.

Júdeai és Jeruzsálemi zsidók 1. levele

Júdeai és Jeruzsálemi zsidók 2. levele

Bev: a szerző célja és munkamódszere

Isten csodálatosan megvédi templomát Oniás főpap idején

A templom megszentségtelenítése a méltatlan főpapok idején

A zsidók győzelme, a templom megtisztítása

Júdás harca a pogány népekkel

Győzelem a káromló Nikátor felett

A szerző búcsút vesz és művét dicséri

Célja: épületes írást nyújtani -> retorika

Részletek nem pontosak, de történeti értékű. Kirenei Jázon munkájának rövidítése

Felülmúlja az 1-t.

Mózesi törvények itt is fontosak! A Törvényért és Templomért folytatott küzdelem világfeletti távlata.

Végkimenetel: Isten országának eljövetele

Isteni segítség + emberi hősiesség

Templom: tevékeny Isteni jelenlét jele

Isten teremtő és feltámasztó ereje

Bölcsesség:

Görög: Salamon bölcsessége -> szerzője ismeretlen (zsidó, hellenista kultúrában járatos)

Részek:

bölcsesség  istentelenség

bölcsesség mibenléte

bölcsesség tettei

Egységes -> 1 szerző v. redaktor

2 kultúrkör hatása

Biblikus hagyományra támaszkodik -> Szeptuagintát olvasta

Hellenista és platóni filozófia

A diaspórában élő zsidókhoz szól

Testi halál után: Isten ítélete

Feltételezi a testi feltámadás lehetőségét

Isten jelenléte a történelem eseményeiben

a bölcsességet megszemélyesíti

Jézus, Sirák fia:

Bölcsességi írás

Latin: Egyházi könyv

Héber -> görög

Nem tartozik a zsidó kánonhoz

Szerzője: írástudó

Leírás a templom javításáról.

Izrael hitének értéke -> erősítés

Mondások gyűjteménye -> laza összefüggés

Részek:

unoka bevezetője

Tanítás az egyén életéről, házasságról, családról

Tanítás a társadalmi életről

Függelék: Hála Istennek és a bölcsesség keresése

zsidóság értékei  hellenizmus

Az igazi bölcsességet egyedül Izrael birtokolja

Forrása: biblikus hagyomány

Nincs eszkatologika és messiásvárás

Bölcsesség és gyakorlati élet kapcsolata

Bölcsesség kezdete: az Úr félelme

Vallásosság alapja: Isten és ember kapcsolata

Báruk, Jeremiás levele, Tóbiás, Judit

Báruk:

Bevezetés

A száműzöttek bűnbánati imája

Bölcsességi költemény

Vigaszdal

Báruk: Jeremiás kísérője

Szerzője több ember. Végső formája: 1. szdban.

Nem tartalmaz eredeti gondolatokat -> más könyvek hatása

Jámborság, bűnbánat komolysága

Jeremiás levele:

Szeptuaginta: külön könyv

Vulgata: Báruk 6. fejezete (katolikus kánon is)

Szerzője: Jeremiás

Nem levél -> tanítás a bálványok kultusza ellen

Keletkezése: 300 körül

Tóbiás:

Történeti könyv

Tanító célzatú novella:

A Törvényhez és népéhez hűséges Tobit a fogságban

Az ifjú Tóbiás útja Médiában

Tóbiás és Sára visszatér Ninivébe

Epilógus

Isten gondviselő -> engedelmességgel tartozunk

Sokat merít a biblikus hagyományból

Keletkezése: 200 körül. Szerzője ismeretlen.

Valláserkölcsi tanítás -> jócselekedetek

Angyalok: jó és rossz. Gondviselés eszközei

Judit:

Vulgata: történeti könyvek

Csak fordításban maradt ránk

Nebukadnezár  Jahve -> Jahve az egyedüli Isten

Judit: megüli Nebukadnezár hadvezérét -> Jahve eszköze

Részek:

Nebukadnezár isteni igényekkel lép fel

Nebukadnezár  Jahve

Jahve az egyedüli Isten

Vallásos tanítás. Izrael tapasztalatait szabadon kezeli. -> pontatlanság

Perzsa vagy hellenista kor

Jahve megmentő hatalma

Keletkezése: II-I. szd. Palesztina

Judit győzelme: hazugság és csábítás -> követendő?

Hűség -> Isten védelme

Ezdrás, Nehemiás, Krónikák

Krónikás történeti mű: a 3 könyv szoros összefüggést alkot -> szerzőjük a Krónikás

a) Egy átfogó mű a teremtéstől Ezdrás és Nehemiás koráig. Krónikás + kiegészítések

Jeruzsálem kultuszának igazolása

b) Létezik Krónikás tört. mű, de nem azonos ezekkel

Az eredeti mű apokrif: Ezdrás 3.

c) Nem létezik a krónikás tört. mű. A Krónikák és Ezdrás-Nehemiás nem egységes -> más a szerzőjük

Ezdrás és Nehemiás:

apokrif: Ezd 3. 4.

Részek:

Fogságból visszatérés, templom építése

Ezdrás pap -> a zsidó közösség újjászervezése

Nehemiás története: Jeruzsálem építése

Ezdrás felolvassa a törvényt

A Jeruzsálemi közösség megszervezése (Neh)

Források:

Héber és arám dokumentumok

Ezdrás elbeszélés

Nehemiás emlékirata

Keletkezése: 400-250 között

Tanítás: a megújulás teológiai értékelése

Templom: Isten jelenléte

Kultuszhely -> szent város újjászületése

Jeruzsálem: Isten népének jele

Krónikák:

elnevezése Szt. Jeromostól ered

Héber kánon: írások

Szeptuaginta: történeti könyvek

Részei:

Nemzetségtáblák Ádámtól Dávidig

Dávid uralma

Salamon uralma

Júda királyai a fogaságig

Kánoni könyvekből vett források + kiegészítések (megnevezett ismeretlen forrásokból)

Keletkezése: 400-200 között

Az alapművet fokozatosan kiegészítették

Tudatos válogatás a forrásanyagban

Izrael múltját a jelenre való tekintettel mutatja be.

Vallási írás (a Krónikás teológus) -> Izrael több, mint pol. közösség -> Isten népe

Isten országa -> Dávid királyságában

Dávid: az isteni uralom legkiemelkedőbb építője

Jeruzsálemi templom különleges szerepe

Teokrácia: Izrael ideális életrendje -> Az izraelita közösség igazi királya Isten. A király Isten képviselője.

Isten még a földi életben megjutalmaz v. bűntet.

Eszter, Dániel

Eszter:

főhőse: Eszter

görög: Ezdrás és Judit könyve között (történeti könyv)

Vulgata: Judit és Makkabeusok között

kiegészítések a görögben

Részek:

Eszter királyné lesz

Zsidók elleni terv és meghiúsítása

Marodekus kitűntetése

A diaspórában élő zsidóság ragaszkodása hagyományaihoz

Részletes leírás + fiktív adatok

Nem hiteles történet -> regényszerű

Magyarázat a Purim ünnephez -> idegen eredetű -> nemzeti jelleget kap

III-II. szd. keleti diaspóra

Nehezen kapott helyet a kánonban

Hiányoznak a vallásos motívumok és Isten neve -> a látszat ellenére vallásos -> Isten üdvözítő szándéka

Kiegészítések a görögben: imák, Isten gondviselése -> Katolikus kánonban is

Dániel:

Héber Biblia: Írások

Görög Biblia: Próféták

Görög: kiegészítések (Katolikus kánonban is)

A makkabeusi korban keletkezett, nem Dániel a szerző.

Méd-perzsa uralom időszakában játszódik -> nincsenek pontos adatok

Tisztában van a hellenisztikus viszonyokkal

Nyelvezete szintén késői keletkezésre utal

Részei:

Fogságba hurcolt Dáneil és társai története

Dániel látomása -> egy angyal magyarázza

Szemléleti atalakulás -> apokaliptika -> türelmetlen várakozás

A jövőt az üdvösség és bűn szemszögéből nézi

Sajátos kifejezési forma -> terjedelmes látomások

Oka: szenvedés a hellenizálástól

Elbeszélések az elején: haggada -> vallási és erkölcsi tanítás

Pesszimizmus: bűn terjedése (egyetemes történelem)

Történelem: Isten és a gonosz harca -> ítélet felé halad

Ítélet után: üdvösséges jövő

Remény és bizalom: Isten a jövőt is kezében tartja.

Birák, Sámuel, Királyok

Birák:

Történeti bev.

Bírák története Józsuétól Sámsonig

Függelékek: Dán-szentély, Gibea bűne és Benjamin törzse elleni háború

A honfoglalás leírása különbözik Józsuéétől

Honfoglalás – hűség korszaka

Birák kora – hűtlenség korszaka

Birák jelentőségének összizraelita értelmezése (pedig szerepük korlátozott és helyi jellegű)

Szájhagyomány -> kora királyság idején: Szabadítók könyve -> Dtr irodalmi tevékenység

12 bira: 6 szabadító + 6 bíráskodó

Jahve üdvözítő tevékenysége nyilvánul meg, nem emberi kezdeményezés

Sámuel 1-2:

Egy egység -> két tekercsre írták

Septuagintában: Sámuel + Királyok -> királyságok

-> királyok 1-2-3-4

Részek:

Sámuel

Sámuel és Saul

Saul és Dávid

Dávid királysága

Kiegészítés

Királyság kezdetei -> beágyazás a hagyományokba

Megőrizte a források nagy részét a Dtr redakció alig nyúlt hozzá

Sámuel a birák korához tartozik. Személye ellentmondásos. Döntő szerepe van a kir. kialakulásában.

Filiszteus veszély -> királyság szükségessége (Isteni akarat)

Dávid eszményi király

Királyok 1-2:

Egy egység

Részek:

Salamon

Júda és Izrael Izrael megsemmisüléséig

Júda Jeruzsálem elfoglalásáig (+ Gedalja helytartósága és Jojachin megkegyelmezése)

Dtr szerkesztés eredménye

Királyok története: hűtlenségek sorozata -> bűntetések -> egészen a fogságig

Sok forrás -> hiteles

Vallási cél -> nem ír le minden részletet, de felhívja a figyelmet a forrásokra

Dtr tört mű, Józsue

700 év története a Deuteronomium szellemében

Egységes -> 1 szerző! (nem redaktor) -> engedi a hagyományanyagot megszólalni, összekötő részeket is ír

Dt/Dtr iskola: redakció

Józsue könyve: Átkelés a Jordánon, hódítás, felosztás, Józsue búcsúbeszéde, halála, temetése

Birák könyve: Honfoglalás rövid összefoglalása, majd ciklikusan: elpártolás, bűntetés, megtérés, szabadítás, nyugalom

Sámuel könyve: Sámuel bira. Birák kora -> királyság: Saul, Dávid

Királyok könyve: Salamon uralkodása, kettészakadás, babiloni fogságig

Beszédek -> a szerző reflexiói -> teológiai vezérfonal

A babiloni fogság idejéből tekint vissza

Deuteronomium szelleme: szövetségi hűség

Többféle forrást használ

- Hivatalos feljegyzések, listák

- Irodalmi, történeti írások

- Szájhagyomány

-> teológiai szempontból válogat

Valószínűleg nem a fogságban keletkezett, de a VI-IV. szd. között

A fogság okait keresi -> egészen a honfoglalásig megy vissza -> Izrael bűnei

A fogság nem végleges állapot -> lehetséges a megtérés

Dávid idealizálása -> remény

Józsue könyve:

A honfoglalás egyetlen nagy hadicselekmény -> idealizált, leegyszerűsített kép -> teológiai esemény

Jahve ígéretének beteljesedése, dicsősége

Felhívás a hűségre

Összizraelita tudat (pl. honfoglalás)

É és D elfoglalása külön hagyomány volt -> összekapcsolja Józsue személyében

Leviticus, Numeri, Deuteronomium

Leviticus: kizárólag kultikus-rituális törvények

Áldozatbemutatás

Papság

Tiszta és tisztátalan dolgok

Engesztelő nap

Szentség

Fogadalmak megváltása

Végig papi írás

Több különböző korú törvény

Kánoni formájában illeszkedik a Pent. elbeszélésbe -> Kapcsolat a Sínai szövetségkötéssel, Áron és fiainak felszentelése

Izrael szent kultuszközösség -> a kultuszban Isten akarata nyilvánul meg

Numeri:

népszámlálás, rendelkezések a levitákról és a tábor rendjéről

vándorlás: Sína -> Kádes -> Moáb

vándorlás az ígéret földjének határáig

Lazább összefüggés a részek között

R: JE + P

Pusztai vándorlás végső időszaka. Sínai esemény folytatása

Megvalósult kultusz

Lázadás -> bűntetés

Deuteronomium: Királytörvény: a király trónralépésekor a törvényről másolatot kell készíteni -> 2. törvénykönyv

Mózes búcsúbeszéde, utasításai -> nem mehet be Kánaánba

Mózes 1. beszéde

Mózes 2. beszéde

deuteronomiumi törvény

Mózes 3. beszéde

Moáb földjén kötött szövetség

Mózes utolsó tettei, halála

A pentateuchus záró része. Korábban: Dtr tört mű bevezetője

Keletkezése: 622: Józia király -> Templom restaurálása -> egy törvénykönyvet találnak -> elkötelezi magát (nem azonos a Deut-mal, legfeljebb csak része)

Jeruzsálemi kultuszcentralizáció -> Júdához kötődik

Rokonság É-i országrésszel ?

Dt -> Dtr iskola -> a fogság körüli időben -> redakció

Tanítás központja: Isten népe

-> ingyenes kiválasztás teológiája

-> Isten ajándékokat ad

-> viszontszeretet

Genezis, Exodus

Elbeszélés + törvények -> Izrael életrendje

Genezis:

Őstörténet

Pátriárkák

Ábrahám

Izsák

Jákob

József története

Végső formáját a papi iskola (vagy végső redaktor: R) teremti meg a fogság után.

Az emberiség történetét Izraellel kapcsolja össze.

Legfontosabb a pátriárkák története

Pátriárkák (elbeszélések) -> nemzetség

József (novella) -> királyság

Pátriárkákat üdvtörténeti távlatba helyezi.

Üdvösség: méltatlanság, de meghívottság

Ábrahám az egész emberiséget képviseli

Jövő: a történelem az üdvösség felé halad. Ígéret és beteljesedés

Exodus:

szabadulás Egyiptomból

pusztai vándorlás

Sínai szövetségkötés

Jogi szövegek: Szövetség könyve, A szent sátor előírásai

Végső formáját a papi iskola (vagy végső redaktor: R) teremti meg a fogság után.

Kevés D szöveg

JE + P : a lehető legtöbbet átvette -> ismétlések, feszültségek

Nagyobb egységekből szerkesztett, lazábban kapcsolódnak. Nincsenek nemzetségtáblák.

Az üdvtörténelem Izrael számára legkiemelkedőbb része.

Isten nem elméleti-filozófiai eredetű, hanem történeti tapasztalás

A kivonulás és vándorlás örök jelek

Ingyenes választottság -> engedelmesség

Engedetlenség -> Isten büntetése -> evangélium és törvény

Pent-kritika a 70-es évek közepétől

Okmányelmélet teljes elutasítása

Szájhagyomány kevésbé fontos

Korai Jahvista források fentartásával:

Elfogadják az okmányelméletet, de módosítva

J Salamon korában, de kevesebb anyag

VIII. szd. E (önálló?)

JEDtr redakció

JEDtr + P

Késői Jahvista hagy., tem., ling adottságok újraért.:

Az egész okmányelméletet kétségbe vonják!

Jahvista átértékelése: 1. átfogó elbeszélés az őstörténettől a honfoglalásig

Biz: közel áll a dt/dtr teológiához, korábban nem szerepel a Sínai, exodus és pátriárkai hagyomány -> A fogság végén keletkezett

A végéből indul ki! Honfoglalás-elbeszélés, Deuteronomium

A Jahvista szöveg feltételezi a Deuteronomisztikus történeti művet. -> bevezetője annak, kiterjeszti a világ teremtéséig

A papi írás a Jahvista versenytársa.

Késői Jahvista hangsúlyozásával:

Egyik elméletet sem fogadja el (okmány, forma, hagyomány)

Az egész összefüggő elbeszélés a fogságban vagy utána alakult ki -> a szájhagyománynak nincs szerepe

A Jahvista önálló szerző

J és E nem párhuzamos, hanem újraértelmezés -> több lépcsőben

Jahvista nagyredakció a fogság idején

Papi redakció (nem önálló forrás)

J a Dtr tört mű prológusa.

Formatörténet a többi elutasításával:

Szájhagyomány

A párhuzamosság nem igazolható

Szájhagyomány: önálló elbeszélések -> nagyobb egységekbe foglalás

őstörténet, kivonulás, Sínai perikópa, pusztában, honfoglalás

Az okmányelmélet a Jahvista létén múlik -> nem igazolható

E sem létezik

Dtr redakció -> nem tudni mikor.

-> teljes összefüggés

A véges forma későn alakult ki.

P nem létezik

A P-kr. rövid története napjainkig: a P kutatás kezdetei, Wellhausen-iskola, formatörténeti iskola

zsidó hagyomány: az egész P szerzője Mózes -> Josephus Flavius, Philo

Az Újszövetség is megerősíti

A középkortól kezdve felmerülnek kételyek -> egyre több részletről bebizonyosodik, hogy nem Mózes a szerzője

XIX. szdig: 4 forrás (alapirat): Jahvista, Elohista, Papi írás, Deuteronomium -> okmányelmélet (Wellhausen)

Wellhausen iskola (okmányelmélet): hexateuchus

J-E-D-P: 4 külön időben keletkezett okmány összedolgozása (1-1 szerző v. iskola)

Pátriárkák kora: nincs semmilyen történeti hitelesség

Mózes és Józsue kora: bizonyos határon belül történeti tényeknek is elfogadható (birák v. Mózes korában keletkezett)

Rétegek a rétegekben

J -> J+E -> JE+D -> JED+P

Kinyilatkoztatás nélküli szerves fejlődés: Poli -> monoteizmus

Formatörténet (H. Gunkel, G. von Rad): a szájhagyományt kutatja -> a források nem 1-1 szerző munkái, hanem Izrael kül. hagyományai

J a hagyományokat gyűjti össze (kis történeti krédó alapján) -> meghatározó

J +ED + P -> nem változik lényegesen a szerkezet, csak hozzáadások

Nincs benne a Sínai esemény

Hagyománytörténet (M. Noth): a Pent. hosszú fejlődés eredménye

Alapformája a szájhagyományban kialakult -> JE a kialakult sorrendet követi

Összizraelita jelentés fokozatosan

P: betoldások

Tartalmi keret: hagyomány

Irodalmi keret: P

A Pentateuchus neve, felosztása, a P. irodalmi összetettsége, a P-kritika eredményeinek értékelése, a P kialakulása

Zsidó elnevezés: Törvény, Tóra, Mózes Törvénye, Mózes Törvénye könyve

5 részre osztás: elsősorban gyakorlati szempotból. Tartalmi jelzés is.

Tudományos név: Pentateuchus (5 könyv)  görög, majd latin eredetű

Könyvek neve: zsidóknál a kezdő szavak

Szeptuaginta: tartalmat kifejező cím  latin is ezt vette át

Genesis – Teremtés könyve

Exodus ¬– Kivonulás könyve

Leviticus – Leviták könyve

Numeri – Számok könyve

Deuteronomium – Második Törvénykönyv

Új vélemények: Hexateuchus; v. Tetrateuchus + Deuteronomisztikus

Nem egy ember munkája, csak az elbeszéléskeret egységes  hosszú fejlődés eredménye

Pent-kritika:

Összetett irod. alkotás  Évszázadokon át alakult

Kül. hagyományanyagok

4 okmány v. forrás: J E D P

Formatörténet (irodalomkritika)  hagyománytörténet

Hagyományegységek: őstörténet, pátriárkák, szabadulás, Sínai perikópa, vándorlás, honfoglalás

Pent-kritika: a megértést segíti

Kialakulás:

Korakirályság (Salamon) idejére nyúlik vissza

Jahvista a királyi udvarhoz tartozott (összegyűjt minden hagyományanyagot – a prémonarchikus korból származnak)  rendezi

Teológiája: Izrael kiválasztása Jahve népévé

Közzéppontban az ember, leíró stílus

Kibővítés új részekkel: Elohista

nincs őstörténet

Izraelben

Felhívás Jahve kizárólagos tiszteletére

Szigorú, emelkedett erkölcs, szárazabb stílus

Nehezen elkülöníthető  lehet, hogy csak redakciós réteg

J + E = Jehovista

D: Királyság uolsó éveiben  Deut. történeti mű

A Jehovista művön is dolgoztak

P: Babiloni diaspórában  új összefoglalás

Remény táplálása

Szabatos, ismétlések

Pent kánoni formája 400 körül

JE + P + Deuteronomium

 felosztás 5 könyvre (4. szd.)

A pátriárkák, kivonulás, Sínai hegy, pusztai vándorlás, törzsek elhelyezkedése Palesztina földjén, háborúk, bírák kora

Történetírás: 13.szd. második felétől. (Letelepedés) Írásos és tárgyi emlékek miatt

Bibliai hagyomány: letelepedés előtti események, személyek

Pátriárkák: Ábrahám, Izsák, Jákob (Genezisben)

Pátriárkai történetek  pátriárkák története

Félnomád előizraelita nemzetségek fejei

Mezopotámiából erednek (Úr v. Hárán városa?)  arám rokonság

Isteni ígéretek hordozói

19. v. 15-13. szd.

Kivonulás: nem egész Izrael volt Egyiptomban.  Palesztinába vándorolva a középpalesztinai törzsek magva lettek  az egész 12 törzsből álló Izrael átvette hagyományukat

Egyiptomi dokumentumok is megerősítik: előizraelita csoportok tartózkodása a Nílus delta keleti vidékén II. Ramszesz raktárváros építése

 menekülés a kényszermunka elől  csodás megmenekülés

Mózes: egyiptomi név (kapcsolat a midianitákkal: felesége)  Jahve kinyilatkoztatás  kivonulás

Sínai teofánia: 1. nyilvános kinyilatkoztatás  Jahve a történelem ura és népének megmentője

teofánia + kultikus cselekmény

Vándorlás: nem minden esemény az exodus-csoport emléke

ivóvíz hiánya, élelem hiánya, harc az ellenségekkel, lázadások Mózes ellen

Legutolsó letelepedő csoport  József háza részei lettek

Törzsek: bibliai hagyomány: 12  valós tény, de fokozatosan alakultak ki és nem egyszerre léteztek

kb. 50 nemzetség  katonai és kultikus szövetség

8-10 nagycsalád = nemzetség

Férfiak gyűlése + vének tanácsa

A törzsek összetartó ereje: közös Jahve-hit

Simeon: Közép  dél  beolvad Júdába

Lévi: Közép  megszűnik  papi szolgálat (Leviták)

Júda: legfontosabb déli törzs: Jeruzsálem, Hebron, Betlehem

Benjámin: kicsi, Jeruzsálemtől É-ra

József: 2. legnagyobb kötelék (Benjámin, Manasszé, Efraim)

Isszachar: Galileai hg. K

Zebulun: Galileai hg. Ny

Áser: Galileai hg. Ny

Naftali: Genezáret tótól É

Dán: Közép  É, Jordán-forrás

Gád: K-Jordánia

Ruben: Ny-Jordánia  K-Jordánia D

Környező (korábban letelepült) népek támadása  többnyire önállóan védekeznek a törzsek

Birák: karizmatikus vezetők  nagy haditettek

Jahve eszközei (szabadítók)

Kis birák: keveset tudunk róluk. Állandó hivatal: jogszolgáltatás

Filiszteus veszély: egész Palesztinára tör, jól fegyverzett  központi hatalom szükségessége  királyság

Szíria-Palesztina a Kr. E. 2. évezred második felében, az izraelita honfoglalás kérdése, Izrael törzsei Palesztinában

Terület: összekötő Mezopotámia, Kisázsia, Egyiptom között. Városállamok. Falukultúra

III. Thotmesz fáraó meghódítja

Egyiptom a belügyeket nem ellenőrzi, csak a kereskedelmi útvonalakat tartja fenn.

Városállamok síkságon. (Hegyvidékek gyéren lakottak)

Felkelések: Merneptah Izraelt is megemlíti (a legyőzöttek között)

Tengeri népek vándorlása: Kr. e. 13. szd. megdől az Egyiptomiak uralma. A Gáza-övezetet átadja a Filiszteusoknak. Palesztinában városállamok.

13. szd. északkeletről arámok  Damaszkusz arám királyság

Izraelita honfoglalás:

Kutatás: Megjelenés a hegyvidéken, majd lassú elterjedés. (Kapcsolat a kánaánitákkal)

Bibliai hagyomány: Hódítás (nem egységes)

a) Hódítás-modell (Baltimori iskola): 13. szd. gyors elfoglalás

városok elpusztulása

Józsue könyve

 a modern biblikus kutatás nem fogadja el!

b) Békés beszivárgás modell (formatörténet): életmódváltás  több nemzedéken át tartó folyamat

legelőváltó, félnomád életmód  földművelés, szarvasmarha-tenyésztés

2 szakasz: - hegyvidéki letelepedés

- háborús terjeszkedés

 német nyelvterületen elfogadott

 fontos szempontokat ad, de kiegészítésre szorul

c) Szociológiai modell: társadalmi átrétegződés  angolszász területen

- Forradalom modell: a városállamok elnyomott rétege  új társadalmi tudat

elvándorlás a hegyvidékre

Él isten kultusza (Izrael)

+ Mózesi csoport (JHWH-hit)

- Fejlődés modell: nem forradalom, hanem menekülés

nincs szerepe a vallásnak  a Jahve-hit a kánaánita vallásból ered

 Biblikus hagyomány: Izrael kívülről jött, rokonság arámokkal

Izrael törzsei Palesztina földjén (Beszivárgás modell + szociológiai kiegészítések):

Izrael ősei a 13. század második felétől jelen vannak (a hegyvidéken)

A síkság elfoglalása hosszú folyamat (Birák könyve)

2. évezred: békés beszivárgás a hegyvidékre (arám rokonság)

Kapcsolat a kánaánitákkal (a hegyvidékre menekülők által)

A törzsek a letelepedés során alakultak ki

Lacustra

Face parte din volumul de poezii “Plumb”. Lirica singurătăţii cunoaşte cu poezia “Lacustră” momentul său cel mai acut. Spaima generată de impresia participării la întoarcerea materiei dezorganizate în haosul primordial e mărită de obsesia singurătăţii. Ceaţa şi ploaia care par a se eterniza devin în poezie dintr-o manifestare meteorologică un mod de existenţă a materiei, poezia comunică un sentiment al însingurării totale într--o lume în care poetul se simte despărţit printr-un “gol istoric”. Golul acesta istoric se întinde între prezentul cu obsesivul şi exasperantul ritm al ploii care nu se mai sfârşeşte şi vremurile îndepărtate din străfundurile originale ale omenirii, când omul îngrozit de propria sa singurătate şi de adversitatea stihiilor şi a fiarelor sălbatice se claustra în locuinţele sale lacustre în care se simţea în siguranţă numai după ce apuca să tragă podul de la mal. Poetul se simte coborât din acest punct de vedere pe o treaptă subumană de început al existenţianismului. Poezia cuprinde o succesiune de motive: al nopţii, al ploii, al golului, al morţii, al plânsului şi al nevrozei. Sentimentul este de dezagregare sub imperiul apei, a lumii şi deci şi a individului atât de aproape de moarte. Cele două elemente duc la o dizolvare perpetuă, la o surpare continuă. Poetul ne prezintă două planuri: planul exterior cel al lumii şi al naturii; şi unul interior al somnului din care poetul tresare. Trecerea de la planul exterior la cel interior se face abrupt fiind legat de spaimă si de teamă: “Sunt singur” din versul al III-lea al strofei întâi: “şi mă duce un gând ” semnifică întoarcerea în timp pentru a sublinia sentimentul de solitudine (“spre locuinţele lacustre”). Spaima se adânceşte şi “parcă dorm pe scânduri ude în spate mă izbeşte un val” şi în aceasta atmosferă de zbucium poetul prin versul “tresar prin somn şi mi se pare că n-am tras podul de la mal” subliniază imposibilitatea de a lua contact cu lumea, cu viaţa. Spaima lui se accentuează, pentru că “un gol istoric se întinde” vers ce simbolizează ameninţarea morţii. “Pe aceleaşi vremuri mă găsesc” este reîntoarcerea în timp, poetul coborându-se pe treapta subumană. Izolarea aceasta care îl apasă pe poet e subliniată pe piloţii grei care se prăbuşesc. E ruperea directă cu orice contact al civilizaţiei sau al legăturii cu viaţa. În ultima strofă, versul al II-lea “tot tresărind, tot aşteptând” e o prelungire pe plan interior a ideii cuprinse în versul al II-lea din I-a strofa “aud materia plângând”.

Plânsul cosmic al materiei se restrânge de la expresie la, impresie sugerând adâncimea însingurării până la dispariţia totală. Remarcăm în poezie aceeaşi muzicalitate a versurilor tipice lui Bacovia. La nivel semantic remarcăm folosirea verbelor la gerunziu: plouând, plângând care rimează cu substantivul gând. Întâlnim epitetele (“gol istoric”) personificările, piciorul metric din 8 versuri, ritmul este iambic.

Elemente simbolistice specifice poeziei bacoviene

Despre G. Bacovia , N.Manolescu afirma ca este simbolist prin formatie , dar care îsi depaseste epoca , apartinând poeziei moderne ca unul dintre marii precursori .

Implicarea simbolismului în opera lui Bacovia este evidenta, întrucât acesta recurge la : simboluri , sugestii , corespondente , muzicalitate , prozodie . Influentele resimtite în poemele sale sunt diverse : E.A Poe , Rollinat , Verlaine , Baudelaire , s.a .Temele si motivele simboliste preluate de poet ar fi : conditia poetului si a poeziei , motivul singuratatii , melancolia , evadarile , natura romantica , starea de nevroza , culorile si muzica , poezia târgului, s.a. Declararea atasamentului fata de simbolisti se regaseste în volumul Cu voi .

Bacovia alesese sau poate fusese el cel ales de muze sa reprezinte si sa urce la cote nebanuite simbolismul românesc. Caci în 1916 , când îi aparea volumul de debut Plumb , literatura noastra consemmna de fapt una din datele de referinta ale poeziei , cartea anuntând o individualitate lirica de necontestat , atât în raport cu ceilalti simbolisti ( Macedonski , Minulescu , M.Demetriade , S.Petica , D.Anghel ) cât si cu cei de alte orientari , predecesori sau contemporani cu el . Si fata de unii , si fata de altii , Bacovia venea cu un univers al lui , orasul provincial , stilizat în linii si culori esentiale , în tonuri de cenusiu , violet si galben .El aduce acel sfârsit continuu , cum avea sa-i defineasca mesajul operei un comentator de mai târziu , Ion Caraion .

Bacovia are voluptatea mortii , a dezagregarii , a trecerii în neant si toate simbolurile poeziei sale conduc catre aceasta idee. Cel mai adesea fixarea cadrului în care îsi plaseaza simbolurile are loc toamna si iarna , cel dintâi dintre aceste anotimpuri fiind prin excelenta el însusi un simbol al mortii . Caderea frunzelor apare în plan strict vegetativ al naturii ca o eliberare , stare catre care , cazând în moarte în plan uman tinde sa ajunga si poetul , împreuna cu iubita lui , precum în Note de toamna . În ceea ce priveste primavara , poetul îi contrapune latura sumbra a existentei , si de aceea el nu scrie poezii senine si optimiste ci Nervi si Note melancolice .

S-a spus ca poezia lui Bacovia sta sub semnul liricii simboliste franceze . Însusi poetul marturisea în 1943 ca persistenta într-o culoare a deprins-o de la francezi si ca prin 1898-1903 , una din obsesiile sale a fost simbolismul decadent si ca l-au preocupat adânc Verlaine , Rimbaud , Baudelaire , Rollinat , Jean Moreas . Sunt însa suficient de multe note distinctive si personale care-l îndeparteaza pe poet de simbolistii din tara lui Voltaire . Ceea ce la Verlaine si Baudelaire , ca si la ceilalti simbolisti, urmarea , alaturi de semnificatii muzica si armonia , la Bacovia , dimpotriva , e dizarmonic , aproape antimuzical , datorita sincopelor , ruperilor de vers . Peisajul sau e întunecat , cu tuse îngrosate pâna la brutalitate . Ceea ce conteaza la el e decorul , halucinant pentru ca înfioara , captivant pentru ca trimite la planul dedesubt al poeziei .

Poezia lui Bacovia exprima o stare depresiva specifica unui intelectual proletar , cu o structura sufleteasca ultrasensibila , de aceea poate fi încadrata si în directia simbolismului depresiv .

Universul poeziei bacoviene este ca o cupola de plumb sub care domneste nelinistea , spaima de nefiinta , de izolare: De-atâtea nopti aud plouând /Aud materia plângând/Sunt singur si ma duce-un gând/Spre locuintele lacustre .

Apus de soare

Piesa “Apus de soare” face parte, alaturi de “Viforul” si “Luceafarul” dintr o trilogie dramatica, inspirata din istoria Moldovei, in care autorul evoca momente din domniile voievozilor Stefan cel Mare, Stefanita Voda si Petru Rares. Elementul unificator al trilogiei este ideea dragostei de patrie, intruchipata de figura lui Stefan, prezent, intr un fel sau altul, in toate cele trei parti.

Actiunea piesei este plasata la inceputul secolului al XVI lea, in ultimul an al domniei lui Stefan cel Mare. Domnitorul, om de mari energii fizice si morale, traieste drama batranetii si al sfarsitului inexorabil al vietii. Conflictul, foarte puternic, este mai mult de ordin interior, constand in contradictia dintre caracterul perisabil al omului Stefan si dorinta de perpetuare a puterii domnesti, a vointei voievodului, dincolo de moarte.

Desfasurarea faptelor parcurge mai multe momente dramatice, marcate dealtfel compozitional de autor prin cele patru acte. Primul act indica timpul, locul, personajele si atmosfera de toamna in care e invaluita cetatea din Suceava (expozitiunea). Actul al II lea contine intriga, deci cauza care grabeste desfasurarea intamplarilor, constituita de dorinta lui Stefan de a l inscauna pe fiul sau , Bogdan si complotul urzit de cei trei boieri tradatori.

Actul al III lea adanceste conflictul, scotand la iveala dimensiunile eroice monumentale ale domnitorului. Figura lui Stefan se intregeste treptat, printr o acumulare succesiva de trasaturi (gingasie fata de Doamna Maria si Oana, bunatate fata de supusii devotati, asprime fata de uneltitori, perspicacitate politica, vointa nezdruncinata in indeplinirea planurilor), pentru a pune in lumina, odata cu punctul culminant al actiunii (inscaunarea lui Bogdan si discursul lui Stefan), o personalitate impresionanta prin sinceritatea dragostei de patrie.

Momentul inscaunarii lui Bogdan este urmarea unor acumulari conflictuale treptate, care scot in evidenta un conflict cu dublu aspect: politic si psihologic. Dramatismul momentului este reliefat si prin folosirea unor procedee specifice oratoriei: exclamatii, interogatii si enumeratii. In plus, fulgere, tunete, trasnete si o ploaie torentiala subliniaza relatarea anumitor fapte sau stari sufletesti.

In actul al IV lea, actiunea scoate in relief doua momente dramatice distincte care unesc, in deznodamant, cele doua aspecte al conflictului. Astfel, acum are loc pedepsirea tradatorilor, dar si moartea marelui domnitor.

Lucrarea contureaza chipul unui personaj literar cu o mare forta educativa, pornind de la existenta unui personaj istoric. Stefan, ca erou literar, desi aduce mult cu domnitorul Moldovei, este totusi expresia unei subiectivitati creatoare, ceea ce face ca in structura sa moral caracteriologica sa se rasfranga ceva din aspiratiile dramaturgului insusi. In figura lui Stefan, Delavrancea a proiectat idealul de libertate si dragoste de tara.

Patriotismul, trasatura dominanta a portretului lui Stefan, este ilustrata prin fapte, conceptii si atitudini. In primul rand, domnitorul doreste asigurarea continuitatii politicii sale, prin inscaunarea lui Bogdan, oferind astfel Moldovei stabilitate interna si rezistenta in fata dusmanilor. Pe de alta parte, expeditia in Pocutia are loc datorita uni motiv bine intemeiat: aceasta este “o bucata de pamant mai mult moldoveneasca decat leseasca”. Stefan isi identifica vointa cu destinul tarii, fiind el insusi un simplu slujitor al intereselor Moldovei. De altfel, testamentul sau este expresia desavarsita a patriotismului.

Domnitorul este abil in politica externa stiind sa construiasca un sistem de aliante ce au dus la stabilitate in sude estul Europei.

Acelasi Stefan este drept cu toti supusii sai: “Boier, razas, taran supus era totuna in fata lui”.

Din dorinta de a polariza intreaga atentie asupra domnitorului, Delavrancea face din celelalte personaje simple elemente de décor. Ele au rolul de a constitui fundalul pe care sa se proiecteze profilul masiv si impunator al lui Stefan. Pe langa procedeul caracterizarii personajului principal prin propriile actiuni, fapte si vorbe, dramaturgul foloseste si caracterizarea prin vorbele celorlalte personaje *pentru Oana el este “Slavitul Domn al Mare”, pentru Moghila este “leul Moldovei”, in timp ce boierii tradatori il numesc “Soimanul”, “Vulturul”). Putem spune ca scriitorul foloseste tehnica basoreliefului, care in artele plastice consta in scoaterea in relief a unei sculpturi (figuri) fata de un fond, cu care, dealtfel, face corp comun.

Caracterul romantic al operei este asigurat de construirea personajul ca erou exceptional situat in imprejurari excetionale; Stefan devine personaj de legenda, tratat ca om si supraom. Un alt element romantic consta in culoarea epocii reliefata de o anume atmosfera arhaizanta, izvorata din evocarea unor superstitii, credinte si semne prevestitoare de rau. Decsrierea cadrului naturii dezlantuite, din indicatiile scenice, este si ea romantica, ca si prezenta unor cuvinte si expresii populare, ce dau culoare si expresivitate stilului.

Inscriindu se in sirul dramelor istorice, inaugurat de Bogdan Petrceicu Hasdeu (“Razvan si Vidra”) si Vasile Alecsandri (“Despot Voda”) lucrarea lui Delavrancea este o realizare deosebita.