Friss tételek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar nyelvtan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar nyelvtan. Összes bejegyzés megjelenítése

A nyelv területi tagolódása és társadalmi rétegződése

Ugyanaz a nyelv különféle változatokban él. A változatok területi és tár¬sadalmi tagozódás szerint alakulnak ki. Ter.-i tagozódás szerint nyelvjárások van¬nak, társ.-i tagozódás szerint pedig csoportnyelvek: foglalkozások, élemód szerint. A nyelvjárási széttagolódás ellen hat a köznyelv, amely a korábbi területi vál¬tozatok egyesülésébõl vált a nemzeti nyelv központi változatává és ezzel együtt követendõ mintává, normává. A magyar köznyelv a 19. sz. közepe táján alakult ki, hatása az 196o-as évektõl egyre erõsebb. Az irodalmi nyelv a nemzeti nyelvnek le¬gigényesebb, országszerte legegységesebb változata. Ma is merít a nyelvjárások¬ból és más nyelvi rétegekbõl. A reformkor óta a publicisztika, 1844- tõl a hivata¬los élet nyelve is egyben. A regionális köznyelv a vidéki városok értelmiségének nyelvhasználata (a legjellegzetesebb helyi nyelvi vonások használatát megengedi).A szakmák, foglalko- zások, kedvtelések nyelve 1-1 foglalkozáshoz,kedvteléshez fûzõdik, országosan összeköti az azonos foglalkozásúakat (pl. a sportágak nyelve). Ezen belül a zsargon az egyes szakmai nyelv eluralkodása az egyéni nyelvhasználat¬ban (ennek használata lehetõség szerint a társalgási nyelvben kerülendõ). Az argó (tolvajnyelv,jassznyelv) alvilági, társadalmon kívüli csoportok nyelve. Különösen szókészletében térel a köznyelvtõl. Sok idegen eredetû és tájnyelvi elem található benne. Már a 18.sz.-tól vannak gyûjtemények, amelyek a köznyelvet beszélõk számára gyûjtik össze az argó nyelvi adatokat (pl. emeletes zsaru = lovas¬rendõr). Végül a rétegnyelv az életkor, társadalmi rétegek nyelve (pl. ifjúsági nyelv). Minden ember több nyelvváltozatot használ a kommunikáció körülményeitõl függõen.

NYELVJÁRÁSOK

1. DUNÁNTÚLI (Veszprém, Tolna, Csallóköz) föld : fõd
2. NYUGATI (Sopron, Zala, Göcsej)
csinál : csinyál Vas megye : vazsmegye
3. DÉLI (Baranya, Szeged, Makó, Hódmezõvásárhely)
húsvét : húszvét
4. TISZAI (Duna-Tisza köze, Berettyó, Körösök) kék : kík
5. ÉSZAK-KELETI (Hajdú-Bihar) lány : jány
6. PALÓC Salgótarján : sálgótarjón
7. MEZÖSÉGI (Kalotaszeg, Kolozsvár) borotva : borodva
8. SZÉKELY, CSÁNGÓ (Udvarhely, Nádasszék)
kender : kendör zsák : zák nincs : ninc

A nyelvi jel és jelrendszer

A jel vmilyen érzékszerveinkkel felfogható (látható,hallható, tapintható) jelenség, amely egy másik (önmagán túli) jelenségre utal. Jelentését meghatározza, hogy a valóság mely részét, milyen körülmények között, milyen jelrendszerbe illeszkedve képes felidézni. A jelek szerepe mindig általánosító, mert egyszerûb¬bek, mint a valóság, amelyre vonatkoznak. Jellé csak úgy válhatnak, ha egy közösség minden tagja elfogadja, jelként értelmezi õket. A je- lek csak egy jelrendszer tagjaiként mûködnek. A jel csak az emberi érintkezésben, a szándékos tájékoztatás folyamatában töltheti be lényegi szerepét: a jelzést. A jelölõ felidézheti a jelölt dolgot hasonlóság alapján (pl. a közl. lámpa tilos mezõjében álló - a szabad mezõben lépõ emberalak). Vannak jelölõk, amelyek nem hason- lítanak a jelöltre, de vmiféle kapcsolatban állnak vele (pl. a közl. lámpában a nyíl a haladás irányát jelöli). És vannak jelek, amelyeket csak a társ.-i megállapodás kapcsol össze a jelölt dologgal (pl. a közl. lámpák színei). A nyelv a legegyetemesebb jelrendszer. A leginkább alkalmas a külsõ és belsõ valóság bonyo- lultságának teljes kifejezésére. A nyelv egy közösség alkotása, amelyet évezredek folyamán a társ. hozott létre. Ez a jelrendszer az alapja az egyes ember beszédtevékenységének, és ezt a jelrendszert az egész társ. elfogadja. A nyelv foglalja magában a beszéd¬tevékenység szabályrendszerét, és biztosítja számunkra a társi érintkezés egyik legegyszerûbb formáját. A nyelv állandóan növelhetõ. A beszédben megtestesülõ nyelv hangokból épül fel. A beszédhangoknak önmagukban nincs jelentésük, csak jelentés megkülönböztetõ szerepük van (pl.: tár-zár-kár-már). Morfémának nevezzük azokat a nyelvi elemeket, amelyek hangtestekbõl állnak és jelentés fûzõdik hozzájuk (pl.szó, rag). A szintagmák (szószerkezetek) morfémákból épülnek fel (pl.: ír - könyvet ír). Ezek alkotják a beszéd magasabb egységeit: a mondatot és a szöveget. A morfémákat jelentésük, alaktani viselkedésük és mondatbeli szerepük szerint csoportokba soroljuk (pl. a szavakat szófaji csoportokba). A nyelvben nincsen szó minden egyes tárgyra v. emberre, hanem egyes csoportnak, osztálynak van 1-1neve (pl. nincs minden fának külön neve, hanem van almafa, körtefa stb., vagyis 1-1 csoport). Ua. a nyelvi jelek változatos összekap¬csolódásával a konkrét tárgyak, cselekvések legfinomabb egyedi árnyalata is kifejezhetõ. A nyelvtani szabályok: a nyelvi jeleket minden nyelv jellegzetes, rendszerré szervezõdött szabályok szerint kapcsolja össze.

A közlésfolyamat funkciói és tényezõi

Közlésfolyamat (más néven kommunikáció): bármely jelrendszernek, mindenekelõtt a nyelvnek az emberi érintkezésben való szándékos és kölcsönös felhasználása. Ezt megkülönböztetjük az információ- tól, amely csak egyoldalú tájékoztatást jelent. A közlésfolyamat választá- sok, döntések sorozata, sokféle emberi viszonylat mérle- gelésének eredménye, tehát társas cselekvés is. Létrejöttében több tényezõnek van szerepe. A beszélõ és a hallgató állandó kölcsönha- tásban álln¬ak egymással, a közvetlen beszélgetésben általában többször szerepet is cserélnek. A beszédtevékenység mindkét fél részérõl alkotó folyamat, mivel a beszélõ elgon¬dolja, megformálja és kimondja gondolatait, a hallgató pedig észleli, felfogja és ér- telmezi a mondottakat. A tudatos tényezõk mellett sok benne az au- toma¬tikus mozzanat. A hallgató is aktív résztvevõje a folyamatnak, ezért úgy kell meg¬formálni gondolatainkat, hogy a lehetõ legtöbbet foghasson fel belõle, és a kívánt hatással legyen rá.
Visszajelzéssel erõteljesebben irányíthatja a beszélõ tevékenységét. A megértés követelménye, hogy a közlésfolyamatnak mindkét fél által ismert nyelven kell folynia. (Bár azonos nyelvûek között is fennakadást okozhat, ha a hallgató pl. ismeretlen szavakat hall.)
A közlésfolyamat eszköze mindig érzékszerveinkkel felfogható jelek sorozata, ezeket a hallgató csak úgy tudja érzékelni, ha biztosítvavan a kapcsolat¬tartásuk valamilyen közege, csatornája (pl. telefonvonalak, könyv stb.). Köz¬vetlenül a beszédhelyzet, va- gyis a beszélõk között kialakult pillanatnyi viszon¬yok befolyásol- ják a kommunikációt. Az eredményes közlésfolyamatnak feltétele, hogy a valóság ismert legyen a hallgató elõtt is. A közlésfolyamat eredménye az üzenet. Az üzenetet nemcsak nyelvi eszközök hordoz- zák, hanem egyéb jel¬rendszerek is (pl. arcjáték).
A kommunikáció funkciói: az üzenetnek 3 alapvetõ szerepét különböztetjük meg. 1.és legfontosabb a tájékoztatás, ebben az ural- kodó szándék a valóságra vonatkozó ismereteink tárolása, vélemé- nyünk közlése, gondolataink formába öntése. A tárgyila¬gos közlést gyakran kíséri valamilyen belsõ tartalomnak, elsõsorban érzelemnek a kifejezése, sõt lehet ez a közlés fõ célja is. Felhívás a szere- pe minden olyan üzenetnek, amely kérést, kívánságot, felszólítást fogalmaz meg, elsõsorban tehát a hallgatóra irányul, õt befolyá- solja. A 3 funkció sohasem jelentkezik elszigetelten, tiszta formában, minden üzenetben
valamilyen mértékben jelen van mind.

Nyelvünk eredete

Nyelvrokonság: Nyelveknek közös eredeten alapuló kapcsolata.
Nyelvcsalád: Egy közös nyelvből kifejlődött rokon nyelvek csoportja.
Szinkrónia: Egy adott korszak nyelvállapota egységet mutat, olyan jegyeket, melyek alapján meg tudjuk különböztetni más korszakok nyelvállapotától, ezt az egységet nevezzük nyelvi szinkróniának, egy adott korszak nyelvállapotának vizsgálatát pedig szinkrón nyelvvizsgálatnak. (szün (együtt) + kronosz (idő))
Diakrónia: A nyelvtörténet, a nyelv időbeli változása, a nyelvi rendszerek időbeli egymásutánja. Diakrón vizsgálat: történeti nyelvvizsgálat. (dia (át, keresztül) + kronosz (idő))
Az összehasonlító nyelvészet: a nyelvek tudományos összevetése, a nyelvtörténeti kutatás egyik fő módszere.
1. A szókészlet összevetése, az egyezések kimutatása a szabályos hangmegfelelések alapján. A szabályos hangmegfelelés nem az azonos jelentésű szavak hasonló hangzását jelenti. A külön élő népek azonos jelentésű szavai több pontok eltérnek az eredeti alaktól, de az eltérésekben szabályszerűségek mutathatók ki, vagyis az azonos helyzetben lévő hangok egy-egy nyelvben ugyanúgy viselkednek: vagy megmaradnak, vagy azonos módon változnak meg. Az ősi szókészlet egyszerű, elemi, mindennapi dologra vonatkozik (pl. számok, testrészek, természeti tárgyak és jelenségek), és rövid hangalakkal rendelkezik. Nem vehetők figyelembe a véletlen egyezések (ház–Haus) és a szóátvételek (iskola–schola).
2. A nyelvtani rendszer összevetése. (Pl. a birtokos személyjelezés közös sajátossága az uráli nyelveknek.)

A nyelvtörténet támaszkodik más tudományokra is: a történettudományra, a néprajzra, a régészetre, sőt a geológiára, a növény- és állatföldrajzra, így a fizikára, kémiára és biológiára is.

A MAGYAR NYELVTÖRTÉNET

1.) Előmagyar kor – A nyelvrokonainkkal való együttélés ideje.
A magyar az uráli népek közül való, melyek a nagy Volga-kanyar és az Urál között éltek Északkelet-Európában. (Léteznek olyan elképzelések is melyek az uráli őshazát a Közép-Uráltól északra, Nyugat-Szibériában képzelik el.)
Az összes uráli nyelvek összevetésével megállapítható szókészleti egyezések száma mintegy 1000–1200-ra tehető.
I. e. V. és IV. évezred fordulója, uráli nyelvcsalád * szamojéd nyelvcsoport (nyenyec, enyec, nganaszan, szölkup),
* finnugor nyelvcsoport.
I. e. III. és II. évezred fordulója, finnugor nyelvcsoport * ugor ág (magyar, vogul (manysi), osztják (chanti)),
* finn-permi ág (volgaiak (cseremiszek és mordvinok), permiek (zörjének, votjákok)),
A ugor népcsoport az i. e. I. évezred közepéig élt együtt.

Legközelebbi rokonaink az obi-ugorok, akik Ny-Szibériában élnek. A finn ágba tartozó két legnagyobb rokon népünk az észt és a finn. Az uráliak lélekszáma mintegy 23-24 millió. Az uráli nyelvcsaládnak a magyar után a finn a legnagyobb népe (4,5 millió). A lappok is uráli nyelvet beszélnek, de ők nem tartoznak ebbe a népcsoportba, hanem nyelvcserével vettek át egy finnugor nyelvet.

Nyelvrokonságunk kutatásának kiemelkedő alakjai:
Sajnovics János: Csillagász, a norvégiai lappok nyelvét tanulmányozta. Elsőként kereste módszeresen (szókészlet, nyelvtani rendszer) és helyes irányban a magyar nyelv rokonságát. 1770: Annak bizonyítása, hogy a magyar és lapp nyelv azonos.
Gyarmathy Sámuel: A 19. században a rokonságot több finnugor nyelv összehasonlításával, nyelvtani egyezéseinek keresésével bizonyította.
Reguly Antal: A reformkor nyelvésze és néprajztudósa. A vogulok, osztjákok és cseremiszek között gyűjtött nyelvészeti anyagot.
Budenz József és Vámbéry Ármin: Ugor–török háború, az 1870-es években.

2.) A magyar nyelv önálló életének ideje – (I. e. I. évezred közepétől, az ugor népcsoport szétválásától).
I.) Nyelvemléktelen kor (ősmagyar kor): – Másfél évezred.
II.) Nyelvemlékes kor: – A honfoglalás táján kezdődött.
Szórványemlékek: Valamilyen idegen nyelvű szövegbe beékelt magyar szavak, kifejezések.
– külföldi: Bíborbanszületett Konstantin császár műve: A birodalom kormányzásáról (görög nyelvű, 950–951),
– hazai: a tihanyi apátság alapítólevelében (1055) található magyar szavak.
Szövegemlékek: Magyar nyelvű szövegek.
– kéziratosak: Halotti Beszéd és Könyörgés (12. század vége),
– nyomtatottak: – Komjáti Benedek: Az Zenth Pal leveley magyar nyelven (fordítás, 1533),
– Szenci Molnár Albert: magyar–latin, latin–magyar szótár (1604).

Egységes irodalmi- és köznyelvről hosszú ideig nem beszélhetünk.

A stílusárnyalat

A stílusárnyalat (hangnem): a stílusnak az az árnyalata, amelyben megnyilatkozik a beszélő lelkiállapota, valamint a hallgatóhoz és a témához való viszonya. Szorosan összefügg az állandósult jelentéssel, a stílusértékkel és az alkalmi többletjelentéssel.
A stílusárnyalat meghatározható: – lelkiállapot szerint (kedélyes, tréfás),
– beszédhelyzetre utalva (ünnepélyes, családias),
– a beszélő és a hallgató viszonyára utalva (bizalmas, fesztelen).
Eufemizmus: A hallgatót tapintatból kímélő, a mondanivalót enyhítő eljárás (öreg – idős).
Semleges stílus: – a kialakult szokástól nem térünk el,
– csekély érzelmi, hangulati töltés,
– köznyelven alapul,
– hétköznapok stílusa.
A patetikus stílus: – pátosz, szenvedély, lelkesedés,
– pozitív, ünnepélyes, fennkölt hangulatú szavak, kifejezések,
– hétköznapiság kerülése,
– érzelmi felfokozottság,
– szónoki stílusra jellemző megszólítások, felkiáltások, költői kérdések, halmozás, fokozás.
A gúny: – túlzás, nagyítás,
– sértő, durva hatású szavak,
– általában rosszindulatú.
Irónia: – a gúny burkoltabb formája, kevésbé rosszindulatú,
– az elítélendő jelenséget éppen ellenkezőleg írjuk le, de ez egyértelműen annak bírálata.
A humor: – megbocsátóan, kedéllyel közöl dolgokat,
– nem rosszindulatú.
A stílus felidéző ereje: Felidézhetünk más korokat, beszédmódokat, embereket. Nyelvi utánzás, vagy paródia (Így írtok ti).

A szótárak stílusminősítései

Használati kör: milyen nyelvváltozatban, stílusrétegben szerepel. (pl. tudományos, argó, tájnyelvi szó)
Érzelmi árnyalat: pl. közömbös, durva, pejoratív, választékos, stb.
Hangutánzó, hangfestő.
A szavaknak a szótárban általában több jelentésük van azonban a szövegben már csak egy.
Elsődleges jelentés: (denotatív) a szó fogalmi jelentéséből adódik.
Másodlagos jelentés: (konnotatív) a szövegösszefüggésből kialakuló másodlagos többletjelentés.
Kapcsolat hangalak és jelentés között:
Motiválatlan: megszokáson alapuló viszony
Motivált: közvetlenebb kapcsolat (hangutánzó, hangfestő, képszerű szavak). Növeli a stílusértéket.

A regény (Poetika)

A regény műfaji jellegzetességei

A regény a modern epika legfontosabb és általában az irodalomnak a XIX. század óta legelterjedtebb műfaja. Ez a műfaj azonban olyan hatalmas változásokon ment át az antik (görög és latin erotikus, szatirikus) "regényektôl" kezdve a XX. századi "új regényig", hogy egyértelmű meghatározása mindmáig nincs, s talán nem is lehetséges pontos definíciót adni. A számtalan regénymeghatározás mindegyike ugyanis legfeljebb néhány regénytípusra lehet érvényes maradéktalanul. – Maga az elnevezés is - "román" - csak a XIII. századtól kezdve használatos : a közé kori francia irodalomban olyan elbeszélést jelentett, amelyet nem latin nyelven, hanem a latinból származó "lingua romaná"-n írtak.

A regény - bizonyos antik elôzményeket nem számítva - lényegében a feudalizmus bomlásával, a pólgárság megjelenésével egy idôben alakult ki. A polgárság elôretörésével, majd késôbbi hatalomra jutásával a társadalmi viszonyok s az emberi kapcsolatok olyan bonyolulttá és áttekinthetetlenné váltak, hogy ábrázolásukra a régi, hagyományos epikus műfajok (pl. eposz) már nem voltak alkalmasak.
Ha végigtekintünk a műfaj több évszázados fejlôdésén - leegyszerűsítve és több regényváltozatot összevonva -, nagyjából kétféle alapvetô regénytipust különböztethetünk meg.

Az egyiket elnevezhetjük kalandregénynek. Ebben a hôs sok és rendkivül változatos eseményen megy keresztül, az olvasót folytonos meglepetések, váratlan fordulatok érik. Az író az eseményeket mintegy láncra fűzi, egymás után sorakoztatja az érdekes kalandokat, de ezek száma és sorrendje teljesen esetleges; tehát több és kevesebb is lehetne Sorrendjük felcserélhetô anélkül, hogy a regény egésze csorbát szenvedne. Jelentôségük többnyire csak abban áll, hogy megtörténnek, a hôs keresztülmegy rajtuk, de, lélekalakító, jellemet formáló hatásuk nincs.
A kalandok önmagukban érdekesek. A regényhôs élete idôben és térben terjed ki elôttünk; a hôs állandóan megy, vándorol, utazik, világot lát, s kalandból kalandba sodródik. Kb. a XVIII. század végéig ez a regénytípus volt az uralkodó. Ide sorolhatjuk az elsô igazán jelentôs újkori regényt, Cervantes Don Quijote című művét, ezen kívül Defoe Robinson Crusoe és Voltaire Candide című regényét.
A másik regénytípust jellemregénynek nevezhetnénk. Szerepe a polgárság uralomra jutásával, a XVIII. század végén és a XIX. században nôtt meg. Ebben a regényváltozatban az események már nem öncélúak hanem a hôs lelki fejlôdését, jellemének alakulását szolgálják, tehát fontos szerepük van. A világ itt nem panoráma, mint az elôzô típusnál, hanem háttér. A regény ettôl kezdve az emberi lélek gazdagságának ábrázolását is feladatának tekintette, s elôtérbe került a lélekrajz. A "kalandok" számát, arányát már a jellemek bemutatásának logikája határozza meg, a regényt tudatosan szerkeszteni kell, hogy elérje célját, hogy jó legyen.
A XIX. század alakította ki azt a regénymodellt, amely általában a köztudatban él, s amely a XX. századi regények egy részére is érvényes még.
A regény egy meg nem történt eseményt, eseménysort megtörténtként ad elô. Tehát a regénynek van cselekménye, eseményvilága. A regénycselekmény azoknak az eseményeknek és történéseknek szerves rendszere, amelyek során a regényvilág megvalósul. Az eseményrészleteket az író a maga élményeibôl és az általa elképzelt világ elegyítésébôl alakítja ki. A regényvilágot az író - rendszerint - harmadik személyű, tárgyilagos (objektív) elôadása hozza létre. A regényíró beleolvad ugyan teremtményeibe, de "többet tud" náluk, s e "tudása" alapján építi fel regényét. Mindez nem zárja ki, hogy a regényben lehetnek drámai (párbeszédek) és lírai elemek is.
A klasszikus polgári regényben az események menete térben és idôben lineáris (egyenes vonalú); az egymást követô eseményeket ok-okozati meghatározottság jellemzi, a mű szerkezetében minden esemény tovább viszi az elôzôeket, s magasabb szintűvé emeli. Fontos a részle-tek gazdagsága is, mert a cselekménnyel együtt ez keltheti az olvasóban az élet teljességének illúzióját.
A regénytér - mint fontos regényelem - vagy valóságos földrajzi táj,vagy jelképes tér. Minden regénybeli esemény valahol történik, játszódik.
A regényidô is valóságos idô: a szereplôk "órája" együtt jár az olvasóéval. A regény szereplôinek létezése ugyanúgy percrôl percre, napról napra, évrôl évre halad elôre az idôben, a születéstôl az elmúlásig, mint minden emberé.
A regény egyik lényeges eleme a regényhôs: olyan ember, teremtmény,élôlény, aki a regénytörténetet hordozza, az eseménysor folyamatos részese. Egyedi jellemvonások mellett társadalmi meghatározottsággal rendelkezik : önmaga egyszeri embervoltában önmagán túli általánosítást is kifejez.
Minden regény ismereteket is tartalmaz, függetlenül attól, hogy a regényíró törekszik-e ismereteket továbbítani, vagy sem. A regényvilág önmagában szükségképpen ismereteket (információkat) tartalmazó és átadó közeg.
A regénynek mindig van világképe: megtalálható benne az író fôbb filozófiai, erkölcsi, vallási, politikai stb. nézeteinek összessége, e nézetek összefüggô vagy szétesô rendszere. A jó regényben az író világképe harmonikusan-szervesen beépül a regényvilágba.
Ezek a regényelemek a modern, XX. századi regény egyes tipusaiban lényegesen módosultak. A cselekmény általában elszegényedett, s ez együtt járt a regényhôs személyiségének zsugorodásával, arctalanná válásával. A legnagyobb változáson a regényidô és a regénytér ment át.
A hagyományos idôrend felbomlott, átalakult: vagy perccé zsugorodott, vagy végtelenné tágult. A valóságos földrajzi táj helyébe a konkrét elemekbôl összeállított általános, absztrakt (elvont) regénytér került. - A XX. századi modern regény legjelentôsebb megújítói közül meg kell említeni Marcel Proust (1871-1922), James Joyce (1882-1941),Franz Kafka (1883-1924), Albert Camus (1913-1960) nevét.

A reformáció és ellenreformáció kulturális törekvései. A barokk kultúra.

A kapitalizmus korai formái a XVI. Század első felében Németországban is kibontakoztak. A politikailag széttagolt országban azonban az egyház hatalma erősebben érvényesült, az egyház kizsákmányolása nagyobb méretű volt, mint máshol. Ezért a társadalmi harc, a polgárság küzdelme a fejlődésért erősen egyházellenes formát öltött, és a reformációhoz vezetett. A humanizmusnak nagy szerepe volt a reformáció előkészítésében. A szellemi életre nagy hatással volt a németalföldi származású Rotterdami Erasmus. Szatirikus művei a kor legizgalmasabb kérdéseit írták le s feltárták a feudális világ visszásságait. Az egyházzal azonban nem szakított, hanem belső megújulásáért, megtisztulásáért küzdött, racionális alapokra helyezett teológiát kívánt. A humanista eszmék békés hirdetője, a radikális változtatásoktól idegenkedett. Így, noha előkészítője volt a reformációnak, azt tartózkodással fogadta. A XVI. Században a német szellemi életben erős erjedés indult. Humanista körök alakultak, a korábbinál merészebb programmal, az eszmék gyakorlati megvalósításának igényével. Luther Márton fellépése új irányba terelte az eseményeket. Amikor a híres 95 tételét kiszegezte(Wittenberg, 1517.X.31.), még nem gondolt a szakításra Rómával. Tételei mérsékeltek voltak, egy részük korábban is elhangzott, az adott forrongó egyházellenes helyzetben azonban óriási hatással volt a tömegekre. A tömegek sodorták magukkal Luthert a mozgalom élén, és változtatták a mérsékelt követeléseket az egyház egészére kiható reformációvá. A reformáció egyfelől a középkori eretnekségek folytatása magasabb fokon, másfelől új, önálló szellemi irányzat. Előzménye a humanizmus, de a reformáció nem a humanizmus közvetlen folytatása. A vallás alapelemeit(Isten, túlvilág) újra a tudat középpontjába akarta helyezni, ezért szembefordult a reneszánsz kultúrával. Elutasító álláspontra helyezkedett a művészettel szemben is, és a középkor művészetét bálványimádásnak minősítette. A humanisták többsége tartózkodó volt a reformációval szemben. De a reformáció társadalmi alapja ugyanaz, mint a reneszánszé, s a vallási mozgalom a polgárság támogatása a feudalizmus nemzetközi intézménye, a római egyház ellen. A reformáció a humanizmus számos eredményét a magáévá tette, felhasználta, s mivel elősegítette a műveltség széleskörű terjesztését az anyanyelven, gazdagította is. Luther később elfordult a tömegektől és a fejedelmek mellé állt. Ez azonban nem változtatott azon, hogy a pápai zsarnok uralom ellen lázadó nagy szellemi mozgalom elindítója volt. Tanítása egyszerű és népies. Az ember a hit által üdvözülhet, Isten és az ember közt nincs szükség az egyház misztikus közvetítésére. Isten tanítását meg lehet ismerni a Bibliából. A reformációban kialakuló új felekezetekkel hatalmas tömegek váltak ki a római egyházból. Legradikálisabb az anabaptizmus. A lutheri reformáció készítette elő a talajt a nála radikálisabb kálvini irányzatnak. Kálvin János a polgári igényeknek legjobban megfelelő egyházi tételeket és szervezetet dolgozta ki. Tanításának fontos része a preadestinatio. E szerint az Isten bizonyos embereket eleve kiválaszt az üdvösségre. Ezek tevékeny, a munkának élő, erős lelkű egyéniségek. Kálvin szerint az Isten az ember által formálja a világot, a munka tehát részvétel az Isten teremtő tevékenységében. Polgári vonás az is, hogy a kálvinizmusban benne van a racionalizmus némi igénye. A szertartások egyszerűsödtek, anyanyelven szóltak. A római egyházat a reformáció gyors terjedésével súlyos csapás érte. De hamar magához tért, rendezte sorait, megindította harcát elvesztett pozíciója visszaszerzésére. Az ellenreformációban nagy szerepe volt a tridenti zsinatnak és a jezsuita rendnek. A tridenti zsinaton(1545) a konzervatív álláspont győzött. A legkirívóbb visszaéléseket(pl. a búcsúcédulák árusítását) megszüntették, de mereven elutasítottak minden lényegbe vágó reformkísérletet. Az egyház élesen szembefordult a humanista irodalommal és a fejlődő természettudománnyal. A reformáció tanításait, összes műveit egyházi átokkal sújtották. Újult erővel éledt fel az inkvizíció. Az ellenreformációnak nagy lendületet adott a jezsuita rend megalapítása(1540). A rend katonai szervezet, főnöke a generális. A rend kerülte tagjainak vallási túlterhelését, nagy figyelmet fordított tudományos képzésükre. Uralkodó befolyásolásra tettek szert a közép és felsőoktatásban. Ügyes alkalmazkodással minden társadalmi rétegbe beférkőztek, s különösen az uralkodókat és a befolyásos embereket igyekeztek behálózni. Így politikai, állami döntések gyakori sugalmazói voltak.
A kor művelődéstörténetének nagy irányzata a barokk. Egyetemes kulturális jelenség, egész korszak az európai művelődés történetében. Keletkezésének társadalmi alapja a feudalizmus központosítás és abszolutizmus útján történő megerősödése a reneszánsz utáni Európában, s a katolikus egyház ellenreformációs tevékenysége. A kapitalizmus általános elterjedéséhez ekkor még hiányoztak a gazdasági-technikai feltételek. A hűbéri rend viszont alkalmazkodott az új viszonyokhoz, kihasználta a polgári fejlődés eredményeit és megerősödött. A barokk az újraéledő feudalizmus és a restaurálódó egyházi hatalom kifejezője. Társadalmi bázisa a nemesség, de más osztályok érdekei, néhol progresszív törekvések is helyet kapnak benne. A kor kultúrájában természetesen vannak vele ellentétes irányzatok is, különösen a Németalföldön és Angliában, ahol a polgárság a hatalom birtokosa lett. A szellemi életben azonban valamilyen mértékben minden országban érvényesült a barokk befolyása. A barokk ideje a XVI. Század végétől a XVIII. Század közepéig tart. A fejlett országokban rövid életű, a gazdaságilag elmaradottabb helyeken még a XVIII. Században is jelentős tényező. Keletkezésében más tényezők is szerepeltek. A technika és a tudomány fejlődése a középkor végi Európában felgyorsult. A felfedezett új területekkel a világ hatalmasan kitágult. A középkorral szemben modernnek tűnő, az antik formákat használó reneszánsz az egyre bonyolultabbá váló valóság kifejezésére alkalmatlan lett. A filozófia és a természettudományok ekkor még nem tudtak egységes képet adni a világról. Ebben a helyzetben a vallás lépett fel a jelenségek egységes magyarázatának ígéretével. Az ellenreformáció nyíltan vallott célja az egyház egységének és a katolikus hittételek tekintélyének helyreállítása. A barokkban kifejezésre jut a katolikus egyház nagy kísérlete, hogy a vallási tudatformát újra uralkodóvá tegye. A barokk kor szellemi törekvéseinek fő jellemzője a hit és a valóságról szerzett ismeretek ellentmondásának valamilyen feloldása. A barokk alkotások nagyméretű kompozíciói , az eposzok, a freskók, a valóságot elfedő látványos díszítések a széthullt szálakat akarják egybefoglalni. A barokkban illuzionista látszatvilág alakult ki a valóság felfokozása révén: a vallási és világi hatalmak az erő, a szépség, a nagyság jegyében jelentek meg. Találó mondás: A barokk lényege egy még tudatossá nem vált társadalmi válság ragyogó leplezése. Meghökkenteni, lenyűgözni, gyönyörködtetni, leginkább formai elemekkel lehet. A régi tartalmat az új történelmi helyzetnek megfelelő korszerűbb formai elemekkel, a tömegeket megragadó szuggesztivitás erejével akarták újraéleszteni. Az igazi célt azonban a templomok mutatták meg. Az előző kor diadalmas alkotásait akarják velük túlszárnyalni, ezért nagy méretekre törekedtek. A pompa szertelen túlhajszolása, a szabálytalan mozgalmas formák, az érzékek elkápráztatására törekvés, misztikum, sejtelmesség jellemzi e templomokat. A barokk templomban a hívő nemcsak a prédikációt hallja, hanem az arany díszítésektől roskadozó falakon, a képek, a szobrok sokaságán, a lebegő angyalok, a vallásos extázisban vonagló szentek misztikus jelenetein a csodákat is szemlélheti. Az új stílus kiválóan alkalmas volt arra is, hogy az uralkodó osztály pompakedvét kielégítse. (Leghíresebb alkotása, a versailles-i királyi kastély, hosszú időn át a főúri kastélyok mintaképe.) A barokk főleg a katolikus országokban terjedt el. Azokban az országokban viszont, ahol a reformáció diadalmaskodott, nemcsak másképpen jelentkezett a barokk, hanem tovább éltek a humanizmus és a reneszánsz hagyományai is, és a polgári átalakulás talaján új szellemű művelődés bontakozott ki.
A Németalföld már a feudalizmus korában a “városok hazája” volt, erőteljesen fejlődő kézműiparral. Amikor pedig a világkereskedelem középpontja az Atlanti-óceán partjaira tolódott át, forgalmának legnagyobb haszonélvezője lett és fokozatosan a tengeri kereskedelem urává vált. A XVI. Században a spanyol hódítókkal szemben kivívta függetlenségét és köztársaság lett. Polgári fejlődése a tőkés fejlődés korai szakaszának eredménye. A polgári fejlődés gyorsulásával nagy kulturális fellendülés járt együtt. A protestantizmus a korai polgári forradalmak ideológiája lett. A reformáció a Németalföldön gyorsan gyökeret vert. A fejlett társadalom igényeinek legjobban a kálvinizmus felet meg. A vallás hatása erős volt a mindennapi élet szokásaira, a gondolkodásra a szellemi életre. Az egyház szerepe jelentős. Az itáliai kultúrának nagy volt az ösztönző hatása. A németalföldi, szorosabban a holland szellemi élet sajátossága a kultúra egyes területeinek eltérő fejlődése, különböző szintje. Az irodalom a humanizmus és a reneszánsz hagyományai folytatta, fejlődésének lehetőségeit azonban a kálvinista puritanizmus szűkre szabta. Különösen a színház és a dráma fejlődését gátolta, s ezzel az irodalom világiassá válásának polgári viszonyok közt természetes folyamatát. Az irodalom így alkalmatlan volt súlyosabb, modernebb társadalmi mondanivaló kifejezésére. Nem voltak nagy tehetségei, teljesítménye elmaradt a nyugat-európai irodalmak színvonalától. Az új társadalom emberének legfőbb kifejezési formája a festészet lett. A holland aranykor ragyogó fejezet a piktúrában, az újkori kifejezési formák egyik megteremtője. A városok polgári életviszonyai fejlett szellemi élete új közízlést teremtettek, a festészetet a realizmus felé terelték. Az itáliai reneszánsz után, a barokk uralma idején olyan realista festészet alakult ki, amely hűen tükrözi a polgári társadalom mindennapi életét. A képek iránt erőteljes társadalmi szükséglet támadt. A protestánssá lett templomokba ugyan nem tűrték meg a képeket, de a középületek, a lakóházak, sőt a műhelyek és a kocsmák is tele voltak velük. Képleltárak, árverési katalógusok mutatják a gyűjtés valóságos szenvedéllyé válását, de azt is, hogy a műalkotások egyre inkább áruvá váltak. A holland polgárt nem vonzották az ókori témák. A festők a holland élet hétköznapjait ábrázolták. Nyugalmas témáikat, az arcképeket, a holland életet és tájat eszményítés és mitológiai törekvés nélkül, valóságszerűen igyekeztek visszaadni. A képen a polgár önmagát, a maga életét látta, amilyen volt, vagy amilyen szeretett volna lenni. Ez magyarázza az életkép, a tájkép, a csendélet nagy népszerűségét. A holland festészet e műfajokban hozott újat. A művész nem egy főúri mecénástól függ: az előkelő megbízók helyébe a polgárság lépett, s a művész a piacon kialakult áron adta el a művét. A holland aranykor értéke Rembrandt művészete. A lelki élet mély ábrázolásával, a fényhatások művészi alkalmazásával messze a kortárs művészek fölé emelkedett. Az első polgári társadalom művelődésének fontos tényezője, hogy széles tömegek igényeit ki tudta elégíteni. Ebben különösen nagy szerepet játszottak a könyvkiadás és a főiskolák, egyetemek. A holland nyomdászat a legfejlettebb volt Európában. Hollandiában nem volt cenzúra sem. Itt nyomtatták ki az egyház vagy mások által tiltott könyveket. A polgári családoknak házi könyvtáruk volt, s a parasztok nagy része is megtanult írni-olvasni. Európában itt a legkisebb az analfabéták száma. A fogalommá vált Elzevir-kiadások -kisebb formátuvu sorozataikkal- a polgárság igényeinek ismeretében jelentek meg. A holland könyvkiadás a modern európai könyvkultúra előzménye. A felszínre törő tudományos energiák a holland főiskolákat, egyetemeket, az európai szellemi élet elsőrendű tényezőivé, a haladó tudomány központjaivá tették. Az egyetemek újak, a skolasztikus hagyományok nem kötötték őket, helyet adtak a legmodernebb irányzatoknak is. Ez magyarázza a filozófia, a csillagászat, a botanika gyors fejlődését. A holland tudósok nagy része elfogadta a kopernikuszi rendszert. A polgárság viszonya a kulturális fejlődéshez e korai időszakban sem egyértelmű. Támogatta a tudományt és a művészetet, de nem tűrte meg neki kellemetlen igazságok kimondását. A XVIII. Században a vallásos keretek lazulását, sőt bomlását figyelhetjük meg. A holland kultúra nem vált ugyan teljesen világivá, a filozófia és a tudomány még nem győzte le a vallást, de megjelent egy nagy filozófus, Spinoza. A Németalföld jelentősen hozzájárult a polgári kultúra fejlődéséhez. A XVII. Század végére Anglia tört az európai fejlődés élére.
Anglia A XVI. Században még a középkorban élt, messze elmaradt a fejlett európai szellemi élettől, a XVII. Század második felében pedig már angol tudósok dolgozták ki az új természettudományos világképet, s a polgári társadalom elméleti alapjait. Anglia gazdasági hatalmát az alapozta meg, hogy míg korábban nyersgyapjút termelt, amit a Németalföldön dolgoztak fel, most kifejlesztette posztóiparát, s ez már a XVI. Században tőkés vállalkozássá alakult át. Ez a század az anyagi és szellemi javak gyors felhalmozódásának kora az angol polgárság történetében. Viszonylagosan nyugodt időszak: itt nem volt parasztháború, a reformáció nem járt olyan heves összecsapásokkal, mint más országokban, s lezárult egy középutas változattal, az anglikán egyház megszervezésével. A humanizmus nem rekedt meg a főúri udvarokban, hanem a humanista szellemű iskolák révén szétáramlott. A XVI. Század vége, a XVII. Század eleje az angol reneszánsz nagy korszaka. A képzőművészet kevésbé bontakozott ki. A vezető szerep az irodalomé, s ezen belül a drámáé Mind Londonban, mind a vidéki városokban rendkívül élénk színházi élet virágzott ki. Az előadásokat a lakosság minden rétege látogatta. A drámaírás legnagyobb alakja Shakespeare. Az Erzsébet-kori gazdasági egyensúly felbomlásakor jelentkező világnézeti, gazdasági válságban a reneszánsz emberközpontú világnézete széthullt. A korszak ideológiája a puritanizmus lett, a reformáció utolsó jelentős irányzata. A puritanizmus a lelki egyenlőség elvét vallotta. A puritanizmus befolyásának növekedésével a színház hanyatlásnak indult, 1640-ben a parlament bezáratta a színházakat. A forradalom felé haladó Angliában az államhatalom megszigorított a cenzúrát is, s ez érvényesült a művészet valamennyi ágában. 1641-ben azonban a cenzúra megszűnt, s a szabadabb légkör kedvezett a tudományos eszmék terjedésének.
A tudomány, a filozófia és a nevelés a korai polgári fejlődés idején.
Nagy hatásuk volt a földrajzi felfedezéseknek. Igazolódott a Föld gömbalakjáról korábban is vallott felfogás. A tudomány fejlődését a reneszánsz indította el. Kopernikusz évtizedes kutatással hat tételben foglalta össze felfedezéseit. Bizonyította a Föld tengely körüli forgását és a Nap körül keringését. A természettudományos kutatás legfőbb területe a mechanika lett. Első nagy tudósa az újkori fizika megalapítója, Galilei. A maga készítette teleszkóppal figyelte a csillagok nagy sokaságát, a bolygók holdjait. Galilei kísérleteivel megteremtette a dinamikát. Kepler fontos pontokon helyesbítette Kopernikusz kutatásait. Megállapította a bolygók Nap körül keringésének törvényeit. Gilbert a mágnesességről szóló művével lépett elő. Rendszeressé vált a boncolás, és sok új ismeret született a szervezetről, a betegségekről és a gyógyításukról. Vesalius megalapozta az anatómiát, az angol Harvey a vérkeringés törvényeit tárta fel. A skolasztikával való szembefordulás első formája a panteizmus: Isten azonosítása a természettel. A humanizmus legnagyobb gondolkodója Giordano Bruno. Milyen tényezők irányítják a népek, az országok sorsát? Mi a társadalmi változásokban az emberek, mi a fejedelmek szerepe? Ilyen és hasonló kérdésekre kereste a választ Machiavelli. A reneszánsz gondolkodók a régi és az új határán többnyire utópisztikus megoldáshoz jutottak. Maga a kifejezés is Morus Tamás ilyen irányú, Utópia című műve nyomán keletkezett. Ez a mű az angol humanizmus első szakaszának legnagyobb alkotása. Campanella olasz szerzetes hirdette, hogy a tudomány célja az emberek életének jobbá tétele. Különösen fontosnak tartotta a természettudományokat. A megszilárduló polgári életforma a XVII. Században szabadabb gondolkodást tett lehetővé, és új igényeket támasztott a tudománnyal és a filozófiával szemben. A tudományok sorra leváltak a filozófiáról. Francis Bacon a megismerés empirikus módszereiről kidolgozott elvei széles körben elterjedtek. A XVII. Században kialakuló francia racionalizmus legnagyobb alakja Descartes. Szintén új módszert és világnézetet dolgozott ki. Szerinte a legfőbb igazság: “Gondolkodom, tehát vagyok!”. A megismerés fő forrása az ész, még az Isten megismeréséé is. A gyakorlati pedagógia neves úttörője Vittorio de Feltre. A szatirikus regényéről ismert Rabelais a neveléstörténet egyik klasszikusa. A realisztikus műveltség híve. Montaigne élesen bírálta a középkori nevelést. Esszék című művében szembefordult a dogmatizmussal. Hatással volt a pedagógia fejlődésére Rotterdami Erasmus is. A nevelés szerinte csak emberséges bánásmóddal, a gyermek egyéni hajlamainak tanulmányozása alapján lehet eredményes. Merészen új gondolataikkal új fejezetet nyitottak a pedagógiai elmélet történetében az első utópisták, s hatásuk éppen azért volt szélesebb, mert a társadalom egészének vizsgálatába helyezték el a nevelés kérdéseit, s többé-kevésbé regényes formában.
E gondolatokhoz nagyon hasonlítottak az eretnek mozgalmak nevelési elvei. Vezetőik a műveltség fontosságát helyesen ítélték meg, s mivel hittételeik alapja az anyanyelvre lefordított Biblia, legfontosabbnak az anyanyelvi írás-olvasás tanítását tartották. A latint, a skolasztikus módszereket elvetették. Különösen széles körű művelődési törekvésekkel találkozunk a huszita mozgalomban. A művelődés és a nevelés jelentőségét a katolikus egyház elleni harcban Luther is felismerte és arra törekedett, hogy az iskolát az új hit terjesztésének eszközévé tegye. Az ellenreformáció is látta a nevelés fontosságát. A katolikus országok közép és felsőfokú oktatásának irányításában a jezsuiták vették át a vezető szerepet. Tantervük sokoldalú volt, alapos műveltséget adott. A művelődés egyik legjelentősebb eszköze továbbra is a könyv. A humanisták a kódexeket becsülték nagyra. A nyomtatott könyvek csak a XV. Század végén kapnak otthont a könyvtárakban. A nagy kereslet fellendítette a könyvmásoló műhelyeket, s a Németalföldön könyvmásoló testületek is alakultak. A reformáció idején egész sor német városban alakult könyvtár(Hamburg, Nürnberg, Augsburg), s az egyetemeket már könyvtárral alapították(Jena, Königsberg). Az oxfordi Bibliotheca Bodleiana(1602), a milánói B. Ambrosiana(1609), a példájukra alakított párizsi Királyi Könyvtár, a madridi Királyi Könyvtár már teremkönyvtárak. Állományukat rendszeresen gyarapítják, megindul a katalogizálás, rendszerezés.


A barokk építészet

Itália építészete a XVll. században a manierizmus meglepő hatásokra alapozó és minden harmóniát nélkülöző épületei elfeledtették a reneszánsz nagy mestereinek a barokk felé mutató vonásait. Elsősorban Michelangelóra gondolunk, az ő művei közül is főleg a római Szent Péter templom kupolájára. A XVll. század nagy építészegyéniségei visszatértek Michelangelóhoz, és új harmóniát hoztak létre. Az így keletkezett új stílus is szertelen formákkal, nyugtalan hullámzással és a díszítmények túlburjánzásával lep meg bennünket, de ezt bizonyos belső logikával és sajátos harmóniával teszi. Az ellenreformáció sikeres előretörése, a vallás új felfogásának elterjedése megadták a szükséges eszmei alapot is ahhoz, hogy ez az új összhang megteremtődjön. Megerősödött azaz európai országokban elfogadott szokás, hogy a Rómában tett utazás a jó nevelés része. Aki nem járt Rómában, az nem kapott kellő útravalót az élethez. Így a világi megrendelők is a Rómában látottakhoz igazodtak. A velencei Santa Maria dell' Salute-templom erős fény-árnyék hatásaival, gazdag díszítettségével és ragyogó városképi elhelyezésével megfogja a nézőt. Jóllehet nem egészen értjük a külső láttán, hogy hogyan is alakul az épület, de ez nem zavaró. A hatalmas, csigavonalakban csavarodó elemekkel megtámasztott kupola láttán centrális térre gondolunk. De már a külsőben is gyanút kelt bennünk a második kupola, amely közvetlenül az első mögött áll. A belsőben aztán a nyolcszögletű körüljáróból a kupola alá belépve újabb titokként tárul elénk a második kupola alatti tér. Itt van az oltár is, sőt még mögötte is egy kis térrész. Ez a második kupola alatti, két félkupolával bővített kisebb centrális tér végül is hosszanti elrendezésűvé alakítja a két centrális részt.Longhena így eléri, hogy szinte megszédíti a nézőt, aki csak az alaprajz ismeretében érti meg igazán, mit is látott. Természetesen az alaprajz a templomba lépéskor nem szokott a kezünkben lenni. Ez a térrel történő varázslás jellegzetesen barokk gondolat. Az építészet feladata a Rómában született új stílus hamar elterjedt Észak-Itáliában is, és nem sokat váratott magára az európai elterjedése sem. Ennek több oka volt. Az ellenreformáció terjedésével a pápai udvar visszanyerte irányító szerepét. A bíborosok, püspökök gyakori római látogatásai azzal is jártak, hogy látva az új templomokat, hazatérve hasonlóakat rendeltek. Így az európai építészek rákényszerültek, hogy maguk is Rómába utazzanak, és a helyszínen tanulmányozzák az új stílust. A jezsuita rend templom- és rendházterveit a rend római generálisával kellett aláíratni. Természetesen jobb esélye volt annak, hogy a generális egy a saját templomához, a római Il Gesuhoz hasonlító épület tervét aláírja. Ilyeneket is készítettek az európai jezsuita építkezéseknél. A barokk építészet feladata tehát templomok, királyi és fejedelmi kastélyok, városi paloták, polgári lakóházak építése. Megnő a városépítészet jelentősége. Téralakítás: a barokk építészet az axis mentén szervezett terek csoportját egy hangsúlyos, a haladás célját kijelölő, uralkodó térmotívumnak rendeli alá. A hosszirányú templomoknál ez a kupolatér kiemelése. A palotáknál és kastélyoknál a tengely mentén egymást követő terek kapcsolata. Jellemző megoldás az enfilade. Enfilade: a francia barokk palota és kastély térsorolási módszere. Díszes ajtóit azonos tengelyre fűzték, így összenyitásukkor hatásos távlat jött létre. A barokk palota térsorának egyik legfontosabb eleme a belépőt fogadó tágas előcsarnok, amelyből ünnepélyes hatású lépcső vezet fel az épület középtengelyében elhelyezett első emeleti díszterembe. Ehhez csatlakoznak kétoldalról enfiladeként a szalonok. Ez a hangsúlyos szint az úgynevezett piano nobile (nemes emelet). A paloták és kastélyok dísztereinek jellegzetesen barokk típusa a francia építészetben kifejlődő, folyosószerűen elnyújtott galéria. A templomépítészetben leggyakoribb a hosszanti elrendezés. De igen jelentősek a középpontos térszerkezetek is. Az áthidalások boltozottak. A hagyományos ívformák (félkör, szegmens) mellett igen gyakori a kosárív. Kedvelt forma a kosáríves csehsüvegboltozat, tükörboltozat, elliptikus kupola. Sajátos barokk megoldás az olyan kettős héjú kupola, amelynél a belső héjat nagyméretű opeion nyitja meg s azon keresztül feltárul a külső kupolatér freskóval díszített felülete. Rizalit: a homlokzat megmagasítása, az alapsíkból teljes magasságban, derékszögű vagy lépcsős vonalú kiugrással képzett páratlan számú nyílással áttört, hangsúlyosan tagolt falszakaszokkal. Manzárdteto: 2 eltérő hajlású síkkal képzett magas tető. Itália: két irányzat alakult ki, az egyik vezéregyénisége: Lorenzo Bernini, a másiké: Francesco Borromini. Bernini műveire a méltóság és a szervezettség jellemző. Legfontosabb művei: a S. Pietro előtti téregyüttes, a S. Andrea al Quirinale és a Chigi-Odescalchi palota.Francesco Borromini: szenvedélyes egyénisége nem tűrte a szabályokat. Meghökkentő újszerűséggel alakította épületeit. Legfontosabb művei: San Carlo alle Quattro Fontane, San Ivo alla Sapienza, Sant't Agnese. Franciaország: a stílusra jellemző megoldások a tömegformálásban alakultak ki a kert és enteriőrművészetben. A francia barokk stílusát rendszerint XIV. Lajos stílusának nevezik. A nagy alkotások a kastélyépitészet terén keletkeztek. Épületek: Versailles-i kastély, Dome des Invalides, Louvre keleti homlokzata. Anglia: Szent Pál székesegyház, Magyarország: Esterházy-kastély, Jászói premontrei templom (cseh-morva hatás) nagyszombati és győri jezsuita templom Gödöllő: volt Grassalkovich kastély

Szobrászat

Barokk = szokatlan, szeszélyes, különc gondolkodásmód
A renaissance szobrászat problematikája a különböző mesterek, főleg Michelangelo alkotásaiban teljesen kimerült. A csodáló vagy féltékeny utódok számára nem maradt más hátra mint a kiváló előképeket saját eszközeikkel felülmúlni. Szabadjára engedni a technikai virtuozitást, fokozni a külső és belső mozgás jelenségeit, növelni a méreteket és elfinomítani az arányokat, kikeresni az alakok vagy csoportok szinte lehetetlenek tűnő egyensúlyi helyzetének megoldásait. Mindez a külsőségek ragyogásához és belső értékek elsekélyesedéséhez vezetett. Egyéniség helyett a típus, mozdulat helyett a szabvány, érzés helyett pedig a szenvelgés vált uralkodóvá.
A valóság élethű visszaadására törekedtek. Végsőkig kiaknázzák a kontraposzt nyújtotta lehetőségeket. Meglepetést keltő fény-árnyék hatásokra törekszenek. Az ölelkező mozdulattal egymáshoz kapcsolt alakok csoportja szinte kikényszeríti a nézőt, hogy járja körül a műalkotást.
Az ókori művészek örököseinek érezték magukat, s alkotásaikat mindig az antik emlékéhez mérték.
A korszak kezdetének szobrászatát kissé egyhangú, lélektelen klasszicizáló felfogás, gondos, részletező faragás jellemezte.
Maderno, Mochi és a XVII. század első harmadában tevékenykedő szobrászok jelentősége abban áll, hogy lépésről lépésre előkészítették a barokk szobrászat kibontakozását. Műveiben a felfokozott mozgás, az érzelmek, a lelki élet ábrázolásának szándéka, a formák fellazítása, a környezettel való kapcsolat megteremtése, kifinomult faragási technika a seicento szobrászatának alapvető törekvéseit vetíti előre.
Bernini formált igazi érett barokk művészi stílust. Felfogását festőiség, mozgalmasság, drámaiság és pátosz jellemezte. Bravúros mintázása, virtuóz faragása addig elképzelhetetlen, a szobrászat lehetőségeit szinte meghaladó feladatok megoldására is alkalmassá tették. Komolyan vette a témát, és szobrait a kifejezés szándéka határozta meg. Márványkezelése bámulatos volt. Anyagszerűsége utolérhetetlenül befejezett. A márvány felületének kifejező kezelésében a legjobb mesterek közé sorolható.
Legjelentősebb műve az Apolló és Daphné, a Borghese-gyűjtemény része. A férfi és a női test, a szikla és drapéria, a fakéreg és a levelek anyagszerűsége szinte érzéki hatást kelt. Lassan fává változó nő és a csodálkozó férfi. A művésznek egyetlen szoborcsoportban kellett összefoglalnia a hosszú eseménysort, az üldözés, a kétségbeesett segélykérés és az átváltozás pillanatait. A történetből egyetlen pillanatot ragadott ki, amely az előzményeket, az üldözés és menekülés folyamatát éppúgy magába foglalta, mint a bekövetkező eseményeket, a megriadó Daphné rémült mozdulatát és a babérfává váló lánytest átváltozását.
Dávid: csodálatraméltó szuggesztivitással láttatja a cselekvés döntő pillanatában kifejtett erőt és mozgást, a teljes összpontosítás feszültégét.
Bernini festői irányzatával szemben a művészek egy csoportja nyugodtabb, fegyelmezettebb csoportépítést, kevesebb mozgást, rajzosabb mintázást kívánt. Hívei: Algardi, Duquesnoy.
A barokk művészet társadalmi szerepének megfelelően a szobrászatban is azok a témák jutottak túlsúlyra, amelyek a kegyeletet, a hit erejét fokozták, diadalát hirdették. Az egyházi épületek külsején - fülkékben, oromzatokban igen sok szobrászati alkotás kapott helyet, de még fontosabb szerephez jutottak a belsőkben. A XVII. században a fő és mellékoltárok, a szentély és a kápolnák díszítésében egyre jelentősebb feladatot kapott a szobrász.
A barokk oltárok mozgással teli, monumentális hatású alkotások. Az itáliai oltárokon egyre gyakrabban bontakozik ki egységes cselekmény.
A XVII. század utolsó évtizedének plasztikáját a sokszínűség, az elemek kimeríthetetlen gazdagsága és a mintázás illuzionizmusa jellemzi.
Német szobrászat: nagy hangsúly a gesztusok mellett a redőzet hullámzása, kavargó-csavarodó áramlása.

A portré:

Az arcvonások és a személyiség belső jegyeinek megörökítését mindennél fontosabbnak tartották.
Bernini továbbfejlesztette a bensőséges, magánember portréit és a "hivatalos", uralkodó vagy nagyúri portrét.

Szabadtéren álló szobrok

A barokk kert szerves része az építészeti koncepciónak; formálásának elve megegyezik a kastélyéval. Szobordíszei nem öncélú, hanem része az egész együttest átfogó programnak: ugyanazt a jelképes politikai-ideológiai mondanivalót hirdeti, mint az épület festett vagy plasztikus díszítményei. A kastélykertet már a XVI. században allegorikus figurák mitológiai jelenetek népesítették be.

Festészet

Rembrandt Harmensz van Rijn (1606-1669)
Hollandiában, Leydenben született. Mint arcképfestő szerzett magának először elismerést. A Tulp doktor anatómiájának sikerét több megbízás követte. Arcképfestészetének főműve az Éjjeli őrjárat.
Vallásos tárgyú képeket is festett, mind ószövetségi, mind újszövetségi témákat feldolgozott. A képeket minden illuzionista külsőségtől mentesen, mint történelmi vagy mint életképeket fogott fel és valósított meg. A mitológiát is tárgykörébe vonta ugyanolyan tárgyilagossággal mint vallásos képeit.
Festészetét úgy jellemezhetjük, hogy ifjúkorának részletező, tapogató, külsőségekben is realista stílusától töretlen és állandóan felfelé ívelő vonalban haladt, a részletek nélküli nagyban való látás és megjelenítés, a színek és a fény külön és egymásra vonatkoztatott gazdag buzgása felé. Kevés színnel nagyon színes tudott lenni, a fénnyel pedig alkotott és jellemet épített.
A barokkra jellemző a lendületes vonalvezetés.

A barokk zenében is kimutathatók a barokk képzőművészet és irodalom stílusjegyei: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások.
A barokk zene feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, sűrűn alkalmaz díszítéseket.
A barokk zene stílusjegyei nemzetenként is mást jelentenek, eredményeznek. A zenében a barokk a legnagyobb formaalkotó korszak. Olyan zenei formák és műfajok alakulnak ki, amelyek ma is használatosak. Kezdik megkülönböztetni az énekes és a hangszeres muzsikát egymástól, s a vokális zenén belül szétválik a szólóének és a kórus.
Létrejönnek a csak egyes hangszereket foglalkoztató kamaraegyüttesek, kialakul a több hangszercsoportot magába foglaló barokk zenekar, melynek felépítése a későbbi szimfonikus zenekarok máig érvényes modellje lett.

A barokk zenekar összeállítása
A barokk kor zenekarának nélkülözhetetlen szólama volt a continuó, melyet csembaló, orgona vagy lant játszott. Ez a szólam biztosította a tömörséget és a folyamatosságot (continuó = folyamatos). A continuón általában a zenekar vezetője játszott.
A barokk zene talán legfontosabb stílusjegye, hogy a reneszánsz polifóniáját mégjobban beteljesíti, a fényűzésig fokozza. A polifonikus szerkesztésen belül pedig kiemelkedő szerep jut a kontrapunkt (ellenpont) zeneszerzői technikának. Az adott szólamhoz képest a másik "pont ellen pontot", hang ellen hangot állít a zeneszerző. A jó ellenpontban a szólamok egymás ellen dolgoznak, egymást kiegészítik, egyik a másikat kilendíti a helyzetéből. Az ellenpont a zeneszerzői íráskészség legjobb iskolája volt, mindmáig a zeneszerzés tantárgy fontos ágazata. Az énekestől, hangszerestől nagy figyelmet kíván, hogy szólamát összehangolja a másikkal, ugyanakkor a lehető legvilágosabban kiemelje saját szólamának sajátosságát.

A barokk zene műfajai
I.Énekes műfajok
1.Az opera
Létrejöttének előzményei a pásztorjátékok, vásári komédiák. A szenvedélyes egyéni érzelmek kifejezésére a hangszerrel kísért szólóének, a szólómadrigál látszott a legmegfelelőbbnek. Ezt a görög drámák hangszerrel kísért szólóénekéről nevezték el monodiának, azaz énekbeszédnek. Firenzében létrejött egy zenei társaság "Camerata" néven, amely elsőként vezette be az akkordokkal kísért szólóének gyakorlatát, s meghirdette vezérgondolatát: a zenének mindenkor a szöveget kell szolgálnia. Zeneszerzői arra törekedtek, hogy dallamaik megközelítsék az élő beszéd kifejező erejét. A zeneszerzők műveiket már nem csupán kisebb körök, társoságok, rezidenciák (egyház, királyi, hercegi udvarok) számára írták, hanem a nagyközönség elé szánták a műveiket.
1637-ben Velencében megnyílt az első belépődíjas operaház, s 1662-ben Londonban már nyilvános hangversenyeket rendeztek.
Mindezek a próbálkozások segítették egy új műfajnak az operának a megszületését. Az opera egy adott dráma megzenésítése, melyben a szólóének, kórus, zenekari együttes és tánc egységes kompozícióba olvad össze.
Szövegkönyvét idegen szóval librettónak nevezzük. A műfaj kialakulása idején a szerzők a zenedráma (dramma per musica) elnevezést használták, s a szövegkönyvek témáját főként a mitológia tárgyköréből válogatták. (Mitológia: egy nép történetéhez kapcsolódó mítoszok "istenekről, isteni származású hősökről szóló történetek " összessége).
Az opera, témája szerint lehet: opera seria (komolyopera), mely bonyolult lelki vívódásokról, hősökről, társadalmi problémákról szól, valamint opera buffa (vígopera). Ez utóbbinak szerkezete megegyezik a komolyoperáéval, témája azonban könnyed, szórakoztató.
Az operában a történetet énekelve adják elő. Ez kétféleképpen lehetséges: az egyik az eseményt továbblendítő, a beszéd lejtését követő énekbeszéd, idegen szóval recitativo (e: recsitatívó), amelyet csembaló vagy orgona akkordjai kísérnek. Az ilyen éneklési móddal a szereplők rövid idő alatt sokat mondhatnak el a történetből. Az éneklés másik formája a hangszerrel kísért szólóének, az ária, mely rendszerint érzelmes, lírai tartalmú. Ebben nem is annyira a történet, inkább a szép ének, az érzelmekre, szívre ható dallamosság a fontos.
Az operában azonos időben egyszerre többen is énekelhetnek. Az együtténeklők számától függően beszélhetünk duettről, tercettről, kvartettről, és kvintettről, attól függően, hogy ketten, hárman, négyen vagy öten énekelnek egyszerre. Ha egy prózai műben négyen-öten egyszerre beszélnének, abból zűrzavar támadna. Csodálatos módon az operában ez nem zavaró körülmény, mert a zenében éppen a többszólamúság teremt harmonikus egységet.
Az ókori drámában a kórusnak rendkívül fontos szerepe volt. Dicsért, elmarasztalt, lelkesített, tanácsolt, vígasztalt, egyszóval mindvégig kapcsolatban állt a szereplőkkel. Ezt a hagyományt a kórus az operában is megtartotta.
Az operazenekar általában szimfonikus összetételű, de a legkülönfélébb hangszerek is helyet kaphattak benne, például Erkel elsőként szerepeltette együttesében a cimbalmot, s ezzel indult el ennek a népi hangszernek a komolyzenei térhódítása. A zenekar szerepe a kezdéstől a zárásig, azaz a nyitánytól a fináléig tart. A nyitány hangulatteremtő bevezető zene, a finálé az egyes felvonások látványos, színes zárójelenete. Az operaszínpadon a változatosságot és a látványosságot fokozzák a kóruson kívül a balett- és a különböző táncjelenetek. A barokk opera kimagasló mestere Claudio Monteverdi (1567-1643)

A nyelvújítás

A magyar nyelv fejlődésének üteme a XVII. század második felében lelassult, 1711 után csökkent a magyar művelődés központjainak hatóereje, az anyanyelv használata visszaszorult a közéletben, a közéletben, a tudományban, megnőtt a német, latin hatás. Nyelvújításunk sajátos vonása, hogy szorosan kapcsolódik a politikához ( összekapcsolódott a nemzeti függetlenség, a társadalmi felemelkedés és a magyar nyelv ügye.) , és kezdettől fogva a feudalizmus elleni harc egyik formája volt. Központi kérdés lett a nyelv jogainak helyreállítása, államnyelvvé tétele, egyenjogúságának biztosítása a művelődésben és a közéletben.(Ez elsősorban politikai küzdelem volt, csak az 1844-i országgyűlés emelte államnyelvvé a magyart.)
Legalább ilyen fontos feladat volt a magyar nyelvet alkalmassá tenni megnövekedett szerepére:
- meg kellett tisztítani az idegen hatásoktól
- gazdagítani kellett a szókincsét a korban növekvő új fogalmak megnevezésével
- hajlékonyabbá tenni az új szépirodalmi irányzatok kifejezésére
- sokszínűség biztosítása
Az 1772-vel kezdődő időszak az egyenjogúsítás és a fejlesztés sikeres megvalósítása révén vált kiemelkedő jelentőségűvé. Felismerték, hogy az anyanyelv a nemzeti felemelkedés és megmaradás legfőbb záloga.*országos érdeklődést biztosított a nyelvnek:
- nyelvfejlesztő társaságok, irodalmi szalonok jöttek létre
- folyóiratok, napilapok jelentek meg*terjesztik az új szavakat (Magyar Hírmondó)
- rohamosan fejlődött a magyar színjátszás
- megnőtt a tudományos és szépirodalmi könyvkiadás
- Pest lesz a központ*Magyar Tudós Társaság
- több nyelvtan, szótár, szójegyzék, szakszótár, nyelvtudományi vitairat jelent meg, mint eddig együttvéve
*
Felélénkült tudományos tevékenység*országos viták:
- nyelvjárások és az egységes irodalmi nyelv viszonya
- az egységes nyelv alapja mi legyen:
- korabeli élőbeszéd
- régi irod-ban ránk hagyott magyarság
- kinek van joga dönteni a nyelv ügyében:
- írók, nyelvtudósok vagy a beszélők
- mi fejleszti jobban a nyelvünket:
- fordítások vagy az eredeti magyar művek
- Jottista-ypszilonista háború (Révai Miklós, Kazinczy*Verseghy Ferenc)
A legjelentősebb a Kazinczy vezette nyelvújítási harc, a XIX.század első két évtizedében. A nyelvvel, irodalommal foglalkozók táborán belül valóságos háború dúlt a hagyományőrzők(ortológusok) és a nyelvújítók(neológusok) között.
1813: Mondolat c. gúnyirat megjelenése.(ortológusok írták)
1815: Felelet a Mondolatra (Kölcsey és Szemere Pál)
Volt néhány szélsőséges újító, de alapjában véve a neológusoknak volt igazuk, mert a magyar nyelvnek szüksége volt arra a tudatos alakításra és gyarapításra, amit Kazinczyék csináltak.
Módszere: szógyarapítás
- forrása: a régi nyelv és a nyelvjárások szókészlete*számos elavult szót újítottak fel (hon, hős, dísz, terem, iker verseny, tartalom).
- módosították vagy bővítették a szavak jelentését (baj).
- tájnyelvi szók használata, irodalmi szóvá tevése. (betyár, hullám, poggyász, kelme, rimánko- dik, bozontos, burgonya, hanyag, pata, szikár, sejt, zamat)
- a legtöbb új szót: - képzéssel:
- képzők: -aszt, -eszt, -kozik, -kezik, -ong, -eng, -öng, -ít, -z, -dék,

- kodik, -alom, -elem, -dalom, -al, -ék, -lék, -mény, -at-et, -ékony, - -atag, -ár, -ér, -ály, -ény, -am, -cs, -sít, -zat,
- szavak: mulaszt, szórakozik, borong, lazít, jeleskedik, fogalom, iroda- lom, vonal, érzék, adalék, állítmány, fogékony, üzér
- összetétellel: baloldal, hullócsillag, anyanyelv, hőmérő
- elvonással : (képző levágás): dac-os, nyomor-ú, óhaj-t, derű-l;
-és csonkítással alkották:(hosszú szavak rövidítése)árny-ék,cég-ér;
1832: Az első magyar helyesírási szabályzat*bizonyítja a nyelvészet és az irodalom szoros kapcsolatát. Bessenyei: "Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem."
Ebben a korszakban formálódott ki véglegesen az egységes magyar irodalmi nyelv, jött létre a művelt köznyelv.
A nyelvújítással együtt járt a stílusújítás is. Megújult a szépirodalom, a társalgás, a tudomány stílusa,
* és kifejlődött a publicisztikai stílus.
A nyelvvel és a stílussal való tudatos, sőt programszerű törődés hagyományként élt tovább. A szókincs-gyarapítási törekvések is tovább hatnak.
1872: Magyar Nyelvőr c. folyóirat.(Szörnyű, kibírhatatlan!!!!!)

A nyelvújítás szakaszai

1.:Bessenyei fellépésével a magyar irodalom művelése, a nyugati irodalmakkal azonos szintre emelése nemzeti programmá lett. Az írók figyelme szükségszerűen irányult a nyelv kérdéseire.
Jelentős:
- Baróti Szabó Dávid: aggastyán, csíra, fegyelem, csupasz, nyomtatvány, visszhang;
- Dugonics András: délkör, egyenlet, gömb, gyök, szög, köb, kör, különbözet, hasáb;
- Bartzafalvi Szabó Dávid:(4oo szavából még 8o ma is él) társadalom, olvasmány, előzmény, tünemény, felület, újonc, csontváz, naptár, belváros, arány, cikk, cím, szakma;

2.:1795:Debreceni Grammatika: az első teljes magyar nyelvtan, gond: ortológus beállítottságú.
Jelentős még:
- Verseghy Ferenc: Preludiumával(rövid, latin nyelvű magyar nyelvtan)
- Baróti Szabó Dávid: Helyesírási és nyelvtani észrevételek
- Vályi András:első nyelvész professzor, korai halála miatt csak kéziratban maradt fenn nyelvta- na 1798-ból.
- Kultsár István pályázata az 18o4-i Magyar Kurirban: a magyar nyelv kimíveltetéséről
Ezek a művek inkább ortológus felfogásúak voltak, így a neológiát látszólag elnyomták. De egyre több jel mutatta, hogy ez hamarosan meg fog változni:
- Csokonai: új szavakat alkotott, sokat merített a népnyelvből.
- Wándza Mihály: Búsongó Ámor(18o6) c. könyve is tele van újításokkal.
- Folnesics Lajos: Alvina: "nőstényítés"(őné=az ő névmás nőre értve)

3.: Kazinczy tudatosan kirobbantotta azt a háborút, amelyben annak kellett eldőlnie, hogy a magyar nyelv fejlesztése a nyelvőrzés vagy a nyelvújítás elvei alapján történjen.
18o8: Magyar régiségek és ritkaságok c. nyelvemlékgyűjtemény*erősen támadta az ortológusokat (Kazinczy)
1813: Mondolat*válasz
1815: Felelet a Mondolatra (Kölcsey, Szemere)
Az egy évtizedig tartó vitát Kazinczynak az Orthologus és Neologus; nálunk és más nemzeteknél c. tanulmánya zárta le: "Jól és szépen az ír, a' ki tüzes orthologus, és tüzes neologus egyszer' smind, 's egységességben és ellenkezésben van önmagával."
Teleki József: A' magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és szóllásmódok által c. tanulmánya összefoglalta a nyelvújítás elméleti és gyakorlati kérdéseit, lehetőségeit és határait, határozottan állást foglalva a neológia mellett.
Révai Miklós: Elaboratior grammatica hungarica

4.: A reformkori nyelvújítás:Az 182*-as évektől a politikai élet megélénkült, a nyelvről való viták csendesültek, illetve a korábbitól eltérő jelleget öltöttek. Ekkor már nyíltan is lehetett cselekedni, arról kellett dönteni, hogy milyen eszközökkel és mely területeken történjék. A Magyar Tudós Társaság fogta össze a munkát és irányította is.*1832:Magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai
A reformkor nyelvújításunk legeredményesebb szakasza, de ennél is fontosabb, hogy ekkor alakult ki véglegesen a magyar nemzeti nyelv.

A nyelvi jel és jelrendszer

Jel:
– Érzékszerveinkkel felfogható jelenség.
– Mindig valamilyen jelrendszer tagja.
– A kommunikáció során felhasználva egy másik embert tájékoztató jelzés, csak az emberi érintkezésben töltheti be jelölő szerepét..
– Felidéző szerepének eléréséhez fontos, hogy egy – kisebb vagy nagyobb – közösség minden tagja elfogadja.
– Önmagánál mindig többet jelent (felidézi vagy helyettesíti a valóság egy darabját).
– Jelentését meghatározza, hogy a valóság mely részét, milyen körülmények között képes felidézni.
– Egyszerűbb, mint a valóság, amire vonatkozik * általánosít.

Jelölő és jelölt kapcsolata:
– motivált:
– hasonlóság (pl. a közlekedési lámpában az emberalak),
– nem hasonlít, de kapcsolatban, érintkezésben áll a valósággal (pl. a közlekedési lámpában a nyíl),
– motiválatlan:
– csak tásadalmi megállapodás. (pl. a közlekedési lámpák színei).

A jelek kialakulása és működése összefügg az emberrel és a társadalommal. A társadalom és az emberi gondolkodásmód változásával együtt jár a jelek, jelrendszerek változása is.

A nyelv:
– a legegyetemesebb jelrendszer,
– összetettsége miatt leginkább alkalmas a valóság ábrázolására,
– általában minden ember ismeri,
– a társadalom alkotása, de minden egyén másképp használja, alapja az egyén beszédének.
A beszéd a nyelvi jelek és szabályok alkalmazása a közlésfolyamat során.

NYELVI RENDSZER:
– változtatható, növelhető jelkészlet,
– a jelek használatának módját meghatározó szabályok.

A beszélt nyelv hangokból épül fel. A hangoknak nincs önálló jelentésük, csak jelentésmegkülönböztető szerepük.
A nyelvi jelrendszer legkisebb, érzékelhető hangtestből álló és önálló jelentéssel rendelkező elemeit elemi jeleknek, morfémáknak nevezzük.
A morfémákból szószerkezeteket, szintagmákat állítunk össze, amik a beszéd nagyobb egységeit alkotják. A morfémákat csoportokba soroljuk.

A jelentés rétegzettsége: a nyelvi jel alapjelentésén kívül a jelentéshez másodlagos jelentés társul, amit befolyásol stílusárnyalatuk, nyelvrétegbeli hovatartozásuk.

Gazdaságosság és pontosság:
– A nyelv valóságfelidéző szerepe az elvonatkoztató gondolkozáson alapszik, minden nyelvi jel a nem a valóság egyedi darabjára vonatkozik, hanem jelenségek, tárgyak egy csoportjára.
– A nyelvi jelek változatos összekapcsolásával az általános jelek segítségével a valóság bármely konkrét részletét ábrázolni tudjuk.
Ezek segítségével megvalósítható a pontos ábrázolás anélkül, hogy túl sok nyelvi jelet kellene megtanulnunk.

A névmások

A névmások a többi szónál közvetlenebb kapcsolatban vannak a valósággal, teljes jelentéstartalmukat csak az élő szövegben vagy egy adott beszédhelyzetben kapják meg.
A névmások szerepe:
– A névmás helyettesítheti a mondat, tagmondat egy korábban előfordult, vagy később említendő szavát, szószerkezetét, de összefoglalhatja egy mondat vagy akár egy egész bekezdés tartalmát is.
– Mondatrészi szerep: a névszókat, határozószókat mondatészi szerepükben is helyettesítik, ezért mindenféle mondatrész szerepét betölthetik (kivéve az igei állítmányt), de általában nem lehetnek szintagmák alaptagjai.
– Névmásítás: ismétlődő főnév névmással való helyettesítése. Tömörítés, jelentéssel nem bíró szóismétlés elkerülhető.
– Előre és visszautalások, szövegkohéziót teremtenek.
Alaktani viselkedésük:
– A névmások kaphatnak jeleket és ragokat, hiszen alaktani jellemzőikben meg kell egyezniük a helyettesített szóval.
– Képző csak kivételesen járulhat hozzájuk.
A névmások különböző szófajokra utalhatnak, ennek megfelelően:
Egyirányú névmások (csak főnévre irányulhatnak):
– Személyes névmás: külön jelentésárnyalat nélkül helyettesíthet főneveket. E–T/1–2. névmás a beszédhelyzetből, az E–T/3. a szövegösszefüggésből telik emg tartalommal. (Én, te, ő, mi, ti, ők; velem, melletted, hozzánk, nélküle)
– Visszaható névmással helyettesítjük a mondat tárgyát vagy határozóját, ha azonosak a mondat alanyával. (magam; magammal)
– Kölcsönös névmást használunk, ha két cselekvésnek kölcsönös egymásra irányulását fejezi ki a tárgy vagy a határozó (egymást, egymással).
– Birtokos névmás: nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára. A birtok mandatbeli szerepében áll, megnevezi a birtokos személyét és számát, továbbá a birtok számát. (enyém, mienk, övék; enyéim, tieddel)
Többirányú névmások (főnevet, melléknevet és határozószót helyettesíthetnek):
– Mutató névmás kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítő szerepében érintkezik a személyes névmással, ezért gyakran helyet is cserélhet vele. Utalószóként állhat a főmandatban, és ezzel előre- és visszautalhat arra mondatrészre, melyet tagmondattal fejeztünk ki. Minden alakjában megvan a közelre és távolra mutatás. (ez, ugyanez, ilyen, ekkora, ennyi, itt, akkor, így; ezt, ilyennél)
– Vonatkozó névmás kötöszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékű mondatrészi szerepe is van. (aki, ahová; amihez)
– Kérdő névmás mint a kiegészítendő kérdés kifejezőeszköze egy a kérdezőtől nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat főhangsúlyos része. (ki, mi, mennyi, hol, mióta, hogyan; kit, melyikhez)
– Határozatlan névmások: olyan személyre, dologra, mennyiségre utal, amelyet nem tudunk vagy nem akarunk megnevezni.
– Határozatlan névmás. (bármi, akármilyen)
– Általános névmás. (mindenki, minden)
– Tagadó névmás. (semelyik, sehogyan)

A mondat ...

... a szöveg egysége, viszonylag önálló, kerek egész. A mondat építõelemei a szavak, melyek bizonyos nyelvtani kapcsolatban állnak egymással. A szavak mondatbeli kapcsolatrendszere szintezettséget mutat.


A mondat szintjei:
I. alany  állítmány
II. közvetlen bõvítményeik
 a bõvítmények bõvítményei

Az 1. és 2. szinten levõ mondatrészek szabad szórendûek a jelzõ kivételével.

A mondatban a szavak szókapcsolatokat, szintagmákat alkotnak. A szintagma egymással meghatározott nyelvtani viszonyban levõ szavak kapcsolta. Három fatája van:
I. Hozzárendelõ szintagma  az alany és az állítmány kapcsolata. Mindkettõ feltételezi a másikat, együtt alkotják a mondat szerkezeti magját.
II. Alárendelõ szintagma  az alaptagot bõvíti a meghatározó tag. A meghatározó tag az alaptag alatt helyezkedik el egy szinttel. A meghatározó tagról nevezzük el. Tárgyas, határozós, jelzõs kapcsolat.
III. Mellérendelõ szintagma  halmozott mondatrészek.

Vannak olyan szókapcsolatok, melyek több szóból állnak ugyan, mégsem szintagmák:
1.) Álszintagmák  nyelvtani szerepük a toldalékos szavakhoz hasonlít. Egy ige vagy névszó és egy önálló, de csak kiegészítõ, módosító szerepû szó (névelõ, névutó, igekötõ, néha létige) kapcsolata:
I. névelõs szerkezet,
II. névutós szerkezet,
III. ige + elváló igekötõ,
IV. segédige + fõige,
V. összetett állítmány,
VI. tagadószó + tagadott szó.

2.) Állandósult szókapcsolatok  az idõk során az alkalmilag létrejött szókapcsolatok közül néhány megkövesedett, ezek az alakulatok már szó értékû nyelvi jelnek tekinthetõk. (Pl. perbe fog, részt vesz, színre lép, szóvá tesz, lépre csal.)

A mondat szerkezete a hozzárendelõ szintagmára épül. Ha ezekhez kapcsolódik bõvítmény, akkor szerkezetes alanyról ill. állítmányról beszélünk.
Az állítmány fajtái:
I. igei állítmány  a cselekvés kifejezésének fõ eszköze. Hordozza a mondat modalitását, utal idõvonatkozásra, az alany személyére, határozottságára és a tárgy személyére és határozottságára,
II. névszói (névszói-igei) állítmány  a névszói rész a közlés szempontjából a tartalmas, az igei rész (ha van) fejezi ki a nyelvtani tartalmat (mód, idõ, szám, személy).

Alárendelõ szintagmák:
III. tárgy:
IV. az ige legközvetlenebb bõvítménye (tárgyas, tárgyatlan igék, alanyi, tárgyas ragozás),
V. iránytárgy, eredménytárgy,
VI. fõnévi természetû szó,
VII. alaptagja legtöbbször az igei állítmány (mondat 2. szintjén áll), de lehet bármilyen igenévvel kifejezett mondatrész (alsóbb szinten is állhat),

VIII. határozók:
IX. cselekvés körülményeit határozza meg, ill. személyek, dolgok, fogalmak körülményeire utal,
X. ragos névszó, névutós névszó, határozószó, határozószót helyettesítõ névmás, fõnévi és határozói igenév, ragtalan névszó,
XI. hely, idõféle, állapotféle, módféle, részes, állandó határozók,
XII. háromirányúság,
XIII. jelzõk:
XIV. minõség-, mennyiség-, birtokos és értelmezõ jelzõ,
XV. kötött szórendû,
XVI.  jelzõs szerkezet egy mondatot sûrít magában,
XVII. alaptagja mindig névszó,
XVIII. jelzõi alárendelt mondat.

A képszerűség elemei, stíluseszközei

A szépirodalom sajátos kommunikáció. Tartalma mélyebb, sűrítettebb, eredetibb, mint a köznapi közlésfolyamaté.
Sajátos eszközök kellenek hozzá, melyek alapja a mindennapokban használt nyelv, de alkalmazása, vagyis a szépirodalmi stílus minden más nyelvhasználati módtól eltér. Művészi felhasználással egyénit fejez ki. Tartalma gyakran többrétegű, többértelmű.
Sokszor az adja a stílusértéket, hogy a művész eltér a köznyelvben megszokottól.
2 alapvető törekvés: - képszerűség,
- feszültségkeltés és oldás.
Metafora:
2 jel egymásra vonatkoztatása.
- a kifejezendő elem (vagy szerepel a szövegben [szokásos formájában], vagy nem): egytagú vagy teljes metafora,
- a kifejező elem, amely általában képi jellegű.
A szokásos fogalmi síkot összehozza az alkalmi képi síkkal valamilyen közös jegy, hasonlóság alapján.
A metafora nem egyirányú kép, mert a 2 kép azonosul, de különbözik is.
A stilisztikai érték függ a jelentésbeli távolságtól, és attól, hogy az elemek milyen jelentésosztályba tartoznak.
- érzékletesség, szemléletesség szempontjából,
- érzelmi, hangulati, indulati többlettartalom.
A szövegbe épülés szempontjából lehet:
- egyes különálló kép,
- || képek sorozata,
- alapmetaforából szétágazó komplex kép.
Megszemélyesítés:
Az olyan metaforát, amelyben a kifejezendő nem élőlény, kifejezendő pedig élőlény tulajdonságára utal: megszemélyesítés.
Hasonlat:
A metaforával rokon. Kibontott hasonlat: több megfelelés.
3 tag: - hasonlított, fogalmi sík,
- hasonló, képi sík,
- közös vonás (kimaradhat a szövegből).
A különállás jobban kirajzolódik, csak hasonlóság, nem azonosítás.
Nyelvtani megvalósulás szerint: - összetett mondat,
- egyszerű mondat (.ként, gyanánt),
Metonímia:
A fogalmi és képi sík összekapcsolása nem hasonlóságon, hanem a fogalmak érintkezésén alapul (ok-okozati viszony, rész-egész).
Jellegzetes szerkezeti megoldása az egytagúság.
Szinesztézia:
Többnyire hangulati hasonlóságon, ritkábban érintkezésen alapuló kép.
Valamely érzékterület körébe vágó fogalmat kapcsolunk össze egy más érzékterületről vett szóval.

A mai magyar nyelv hangállományának kialakulása

Hangváltozások  először az élőszóban jelennek meg

a.) szórványos: a változás Ø az egész nyelvre érvényes, csak biz. szavakra
b.) szabályos hangfejlődési tendencia: minden esetben átváltozik az adott hang
Pl. "ly"-t - régen Ø j- nek ejtették
c.) átmeneti hangfejlődési tendencia ( biz. hangok kialakultak, de el is tűntek )
Pl. DIFTONGUSOK (=kettős magánhangzók)

"lau" - ló

"vó˘t" - volt

Korok szerint

1) Ősmagyar kori hangváltozások

a) mássalhangzók

* hangzóközi hosszú msh-k egyszerűsödése
"kutte" - "hat"

* spirantizálódás
"kete" - kéz

* denazalizáció ( a nazális hangzókból másfajta lesz)
mt - d
mp - b
"tumte" - tud

b.) magánhangzók

* tővéghangzók : felső nyelvállásúvá váltak, majd teljesen lekoptak
vete - víz


2.) Ómagyar kori hangváltozások

a.) mássalhangzók

* bilabiális zöngés spiráns
"ß" /w/ - "u" vagy "ü"
"lowu" - lou - ló

* ekkor alakultak ki a zs, ty, gy, c, dz hangok

b.) magánhangzók

* palatalizáció : a veláris mgh - k egy része palatálissá válik
- i
* nyíltabbá válás
ű - ő

- a
ē - az "e" hosszú párja, a 17. sz.-ig létezett
ë - középső nyelvállású, az "é" rövid párja, a 20. sz. elejéig létezett

* diftongusok (kettős magánhangzók) egyszerűsödése
loßu - lou - ló

3.) Középmagyar kori hangváltozások

a.) mássalhangzók - "dzs" megjelenése (török jövevényszavakból)
b.) magánhangzók - ē eltűnik (17.sz.)

4.) Újmagyar kori hangváltozások

a.) mássalhangzók : "ly" eltűnik ( ezentúl "j"-nek ejtik)
b.) magánhangzók: ë eltűnése (addig jelentésmegkülönböztető szerepe volt)

A magyar nyelv eredete és rokonsága

2 nyelvvizsgálati módszar létezik:
- szinkron ( szün = együtt, kronosz = idő )
- diakron ( dia = át, kronosz = idő )

A Földön kb. 3000 féle nyelv létezik, ezek nyelvcsaládokra vezethetők vissza, és vannak alapnyelvek.

A 3 európai nyelvcsalád:
- uráli (pl. magyar)
- indo-európai (pl. angol, francia, német)
- altaji (pl. török)

A magyar nyelv történetének korszakai

I. Előmagyar kor
A magyar nyelv külön élete előtti korszak , mikor még Ø váltunk el nyelvrokonainktól

1. uráli alapnyelv kora: i.e.4. évezredig tart
ekkor az őshaza: Káma & Vjatka folyó közötti terület
( szavak ebből az időből : hal, íj,  halászó - vadászó élet miatt)
2. finnugor alapnyelv kora i.e. 2. évezredig
3. ugor alapnyelv kora i. e. 2000 - 1000

II. Ősmagyar kor
Ekkorra már elszakadtunk nyelvrokonainktól.
De még Ø írásos nyelvemlékek
1. uráli őshaza kora i. sz. 5. sz. közepéig
2. vándorlások kora 895-96 ig.

III. nyelvemlékes kor

1. ómagyar kor 1526-ig (Mohácsi vész)
2. középmagyar kor 1772-ig (Bessenyei Gy.: Ágis tragédiája felvilágosodás kezdete)
3. újmagyar kor 1918/20 ig (OMM fölbomlása)
4. mai magyar nyelv kora (ma is tart)

Bizonyítékok a rokonságra

- összehasonlító nyelvtudomány
 nyelvemlékeket hasonlítja össze.
Az azonos helyzetben álló hangok azonos módon változnak meg. (pl. a finn szavakban a szó eleji "k" a magyarban szó eleji "h" lesz)
 nyelvtani rendszer hasonlósága (pl. birtokos személyjelek)

A mellérendelő összetett mondat

Az összetett mondat kommunikációs szempontból egyetlen mondategész, de tovább tagolható szerkezetileg önálló mondategységekre, azaz tagmondatokra. A tagmondatok közötti kapcsolat alapján megkülönböztetünk alá- és mellérendelő összetett mondatokat.

A mellérendelő összetett mondatban egyik tagmondat sem tekinthető a másik szerkezeti részének, a tagmondatok egyenragúak, tartalmi logikai kapcsolatukat gyakran jellegzetes kötőszavak fejezik ki.

Megkülönböztetünk:
 Kapcsolatos: tagmodatok között egyszerű, természetes összefüggés, kapcsolat van.
- Kötőszavai: és, s, meg, is, sem, se, is-is, sem-sem, se-se, nemcsak hanem is
- Öreg volt a halász, és térdig ért a szakálla.
 Ellentétes: tagmondatainak tartalma között ellentét van.
- Kötőszavai: de, azonban, ellenben, mégis, mégsem, hanem
- Én dolgoztam, te ellenben henyéltél.
 Választó: tagmondatok két vagy több lehetőséget tartalmaznak, amelyek közül választani lehet.
- Kötőszavai: vagy, vagy-vagy, akár-akár
- Vagy igaz világ lesz, vagy nem lesz semmi. (Ady)
 Következtető: a második tagmondat az első tagmondatból levont következtetést fejezi ki.
- Kötőszavai: ezért, tehát, ennélfogva
- Zsebem üres, ennélfogva üres az én hasam is. (Petőfi)
 Magyarázó: a második tagmondat az első tagmondat magyarázatát adja meg
- Kötőszavai: ugyanis, hiszen, tudniillik
- Haragszik rám az én rózsám, mert nem szól.
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates