A kapitalizmus korai formái a XVI. Század első felében Németországban is kibontakoztak. A politikailag széttagolt országban azonban az egyház hatalma erősebben érvényesült, az egyház kizsákmányolása nagyobb méretű volt, mint máshol. Ezért a társadalmi harc, a polgárság küzdelme a fejlődésért erősen egyházellenes formát öltött, és a reformációhoz vezetett. A humanizmusnak nagy szerepe volt a reformáció előkészítésében. A szellemi életre nagy hatással volt a németalföldi származású Rotterdami Erasmus. Szatirikus művei a kor legizgalmasabb kérdéseit írták le s feltárták a feudális világ visszásságait. Az egyházzal azonban nem szakított, hanem belső megújulásáért, megtisztulásáért küzdött, racionális alapokra helyezett teológiát kívánt. A humanista eszmék békés hirdetője, a radikális változtatásoktól idegenkedett. Így, noha előkészítője volt a reformációnak, azt tartózkodással fogadta. A XVI. Században a német szellemi életben erős erjedés indult. Humanista körök alakultak, a korábbinál merészebb programmal, az eszmék gyakorlati megvalósításának igényével. Luther Márton fellépése új irányba terelte az eseményeket. Amikor a híres 95 tételét kiszegezte(Wittenberg, 1517.X.31.), még nem gondolt a szakításra Rómával. Tételei mérsékeltek voltak, egy részük korábban is elhangzott, az adott forrongó egyházellenes helyzetben azonban óriási hatással volt a tömegekre. A tömegek sodorták magukkal Luthert a mozgalom élén, és változtatták a mérsékelt követeléseket az egyház egészére kiható reformációvá. A reformáció egyfelől a középkori eretnekségek folytatása magasabb fokon, másfelől új, önálló szellemi irányzat. Előzménye a humanizmus, de a reformáció nem a humanizmus közvetlen folytatása. A vallás alapelemeit(Isten, túlvilág) újra a tudat középpontjába akarta helyezni, ezért szembefordult a reneszánsz kultúrával. Elutasító álláspontra helyezkedett a művészettel szemben is, és a középkor művészetét bálványimádásnak minősítette. A humanisták többsége tartózkodó volt a reformációval szemben. De a reformáció társadalmi alapja ugyanaz, mint a reneszánszé, s a vallási mozgalom a polgárság támogatása a feudalizmus nemzetközi intézménye, a római egyház ellen. A reformáció a humanizmus számos eredményét a magáévá tette, felhasználta, s mivel elősegítette a műveltség széleskörű terjesztését az anyanyelven, gazdagította is. Luther később elfordult a tömegektől és a fejedelmek mellé állt. Ez azonban nem változtatott azon, hogy a pápai zsarnok uralom ellen lázadó nagy szellemi mozgalom elindítója volt. Tanítása egyszerű és népies. Az ember a hit által üdvözülhet, Isten és az ember közt nincs szükség az egyház misztikus közvetítésére. Isten tanítását meg lehet ismerni a Bibliából. A reformációban kialakuló új felekezetekkel hatalmas tömegek váltak ki a római egyházból. Legradikálisabb az anabaptizmus. A lutheri reformáció készítette elő a talajt a nála radikálisabb kálvini irányzatnak. Kálvin János a polgári igényeknek legjobban megfelelő egyházi tételeket és szervezetet dolgozta ki. Tanításának fontos része a preadestinatio. E szerint az Isten bizonyos embereket eleve kiválaszt az üdvösségre. Ezek tevékeny, a munkának élő, erős lelkű egyéniségek. Kálvin szerint az Isten az ember által formálja a világot, a munka tehát részvétel az Isten teremtő tevékenységében. Polgári vonás az is, hogy a kálvinizmusban benne van a racionalizmus némi igénye. A szertartások egyszerűsödtek, anyanyelven szóltak. A római egyházat a reformáció gyors terjedésével súlyos csapás érte. De hamar magához tért, rendezte sorait, megindította harcát elvesztett pozíciója visszaszerzésére. Az ellenreformációban nagy szerepe volt a tridenti zsinatnak és a jezsuita rendnek. A tridenti zsinaton(1545) a konzervatív álláspont győzött. A legkirívóbb visszaéléseket(pl. a búcsúcédulák árusítását) megszüntették, de mereven elutasítottak minden lényegbe vágó reformkísérletet. Az egyház élesen szembefordult a humanista irodalommal és a fejlődő természettudománnyal. A reformáció tanításait, összes műveit egyházi átokkal sújtották. Újult erővel éledt fel az inkvizíció. Az ellenreformációnak nagy lendületet adott a jezsuita rend megalapítása(1540). A rend katonai szervezet, főnöke a generális. A rend kerülte tagjainak vallási túlterhelését, nagy figyelmet fordított tudományos képzésükre. Uralkodó befolyásolásra tettek szert a közép és felsőoktatásban. Ügyes alkalmazkodással minden társadalmi rétegbe beférkőztek, s különösen az uralkodókat és a befolyásos embereket igyekeztek behálózni. Így politikai, állami döntések gyakori sugalmazói voltak.
A kor művelődéstörténetének nagy irányzata a barokk. Egyetemes kulturális jelenség, egész korszak az európai művelődés történetében. Keletkezésének társadalmi alapja a feudalizmus központosítás és abszolutizmus útján történő megerősödése a reneszánsz utáni Európában, s a katolikus egyház ellenreformációs tevékenysége. A kapitalizmus általános elterjedéséhez ekkor még hiányoztak a gazdasági-technikai feltételek. A hűbéri rend viszont alkalmazkodott az új viszonyokhoz, kihasználta a polgári fejlődés eredményeit és megerősödött. A barokk az újraéledő feudalizmus és a restaurálódó egyházi hatalom kifejezője. Társadalmi bázisa a nemesség, de más osztályok érdekei, néhol progresszív törekvések is helyet kapnak benne. A kor kultúrájában természetesen vannak vele ellentétes irányzatok is, különösen a Németalföldön és Angliában, ahol a polgárság a hatalom birtokosa lett. A szellemi életben azonban valamilyen mértékben minden országban érvényesült a barokk befolyása. A barokk ideje a XVI. Század végétől a XVIII. Század közepéig tart. A fejlett országokban rövid életű, a gazdaságilag elmaradottabb helyeken még a XVIII. Században is jelentős tényező. Keletkezésében más tényezők is szerepeltek. A technika és a tudomány fejlődése a középkor végi Európában felgyorsult. A felfedezett új területekkel a világ hatalmasan kitágult. A középkorral szemben modernnek tűnő, az antik formákat használó reneszánsz az egyre bonyolultabbá váló valóság kifejezésére alkalmatlan lett. A filozófia és a természettudományok ekkor még nem tudtak egységes képet adni a világról. Ebben a helyzetben a vallás lépett fel a jelenségek egységes magyarázatának ígéretével. Az ellenreformáció nyíltan vallott célja az egyház egységének és a katolikus hittételek tekintélyének helyreállítása. A barokkban kifejezésre jut a katolikus egyház nagy kísérlete, hogy a vallási tudatformát újra uralkodóvá tegye. A barokk kor szellemi törekvéseinek fő jellemzője a hit és a valóságról szerzett ismeretek ellentmondásának valamilyen feloldása. A barokk alkotások nagyméretű kompozíciói , az eposzok, a freskók, a valóságot elfedő látványos díszítések a széthullt szálakat akarják egybefoglalni. A barokkban illuzionista látszatvilág alakult ki a valóság felfokozása révén: a vallási és világi hatalmak az erő, a szépség, a nagyság jegyében jelentek meg. Találó mondás: A barokk lényege egy még tudatossá nem vált társadalmi válság ragyogó leplezése. Meghökkenteni, lenyűgözni, gyönyörködtetni, leginkább formai elemekkel lehet. A régi tartalmat az új történelmi helyzetnek megfelelő korszerűbb formai elemekkel, a tömegeket megragadó szuggesztivitás erejével akarták újraéleszteni. Az igazi célt azonban a templomok mutatták meg. Az előző kor diadalmas alkotásait akarják velük túlszárnyalni, ezért nagy méretekre törekedtek. A pompa szertelen túlhajszolása, a szabálytalan mozgalmas formák, az érzékek elkápráztatására törekvés, misztikum, sejtelmesség jellemzi e templomokat. A barokk templomban a hívő nemcsak a prédikációt hallja, hanem az arany díszítésektől roskadozó falakon, a képek, a szobrok sokaságán, a lebegő angyalok, a vallásos extázisban vonagló szentek misztikus jelenetein a csodákat is szemlélheti. Az új stílus kiválóan alkalmas volt arra is, hogy az uralkodó osztály pompakedvét kielégítse. (Leghíresebb alkotása, a versailles-i királyi kastély, hosszú időn át a főúri kastélyok mintaképe.) A barokk főleg a katolikus országokban terjedt el. Azokban az országokban viszont, ahol a reformáció diadalmaskodott, nemcsak másképpen jelentkezett a barokk, hanem tovább éltek a humanizmus és a reneszánsz hagyományai is, és a polgári átalakulás talaján új szellemű művelődés bontakozott ki.
A Németalföld már a feudalizmus korában a “városok hazája” volt, erőteljesen fejlődő kézműiparral. Amikor pedig a világkereskedelem középpontja az Atlanti-óceán partjaira tolódott át, forgalmának legnagyobb haszonélvezője lett és fokozatosan a tengeri kereskedelem urává vált. A XVI. Században a spanyol hódítókkal szemben kivívta függetlenségét és köztársaság lett. Polgári fejlődése a tőkés fejlődés korai szakaszának eredménye. A polgári fejlődés gyorsulásával nagy kulturális fellendülés járt együtt. A protestantizmus a korai polgári forradalmak ideológiája lett. A reformáció a Németalföldön gyorsan gyökeret vert. A fejlett társadalom igényeinek legjobban a kálvinizmus felet meg. A vallás hatása erős volt a mindennapi élet szokásaira, a gondolkodásra a szellemi életre. Az egyház szerepe jelentős. Az itáliai kultúrának nagy volt az ösztönző hatása. A németalföldi, szorosabban a holland szellemi élet sajátossága a kultúra egyes területeinek eltérő fejlődése, különböző szintje. Az irodalom a humanizmus és a reneszánsz hagyományai folytatta, fejlődésének lehetőségeit azonban a kálvinista puritanizmus szűkre szabta. Különösen a színház és a dráma fejlődését gátolta, s ezzel az irodalom világiassá válásának polgári viszonyok közt természetes folyamatát. Az irodalom így alkalmatlan volt súlyosabb, modernebb társadalmi mondanivaló kifejezésére. Nem voltak nagy tehetségei, teljesítménye elmaradt a nyugat-európai irodalmak színvonalától. Az új társadalom emberének legfőbb kifejezési formája a festészet lett. A holland aranykor ragyogó fejezet a piktúrában, az újkori kifejezési formák egyik megteremtője. A városok polgári életviszonyai fejlett szellemi élete új közízlést teremtettek, a festészetet a realizmus felé terelték. Az itáliai reneszánsz után, a barokk uralma idején olyan realista festészet alakult ki, amely hűen tükrözi a polgári társadalom mindennapi életét. A képek iránt erőteljes társadalmi szükséglet támadt. A protestánssá lett templomokba ugyan nem tűrték meg a képeket, de a középületek, a lakóházak, sőt a műhelyek és a kocsmák is tele voltak velük. Képleltárak, árverési katalógusok mutatják a gyűjtés valóságos szenvedéllyé válását, de azt is, hogy a műalkotások egyre inkább áruvá váltak. A holland polgárt nem vonzották az ókori témák. A festők a holland élet hétköznapjait ábrázolták. Nyugalmas témáikat, az arcképeket, a holland életet és tájat eszményítés és mitológiai törekvés nélkül, valóságszerűen igyekeztek visszaadni. A képen a polgár önmagát, a maga életét látta, amilyen volt, vagy amilyen szeretett volna lenni. Ez magyarázza az életkép, a tájkép, a csendélet nagy népszerűségét. A holland festészet e műfajokban hozott újat. A művész nem egy főúri mecénástól függ: az előkelő megbízók helyébe a polgárság lépett, s a művész a piacon kialakult áron adta el a művét. A holland aranykor értéke Rembrandt művészete. A lelki élet mély ábrázolásával, a fényhatások művészi alkalmazásával messze a kortárs művészek fölé emelkedett. Az első polgári társadalom művelődésének fontos tényezője, hogy széles tömegek igényeit ki tudta elégíteni. Ebben különösen nagy szerepet játszottak a könyvkiadás és a főiskolák, egyetemek. A holland nyomdászat a legfejlettebb volt Európában. Hollandiában nem volt cenzúra sem. Itt nyomtatták ki az egyház vagy mások által tiltott könyveket. A polgári családoknak házi könyvtáruk volt, s a parasztok nagy része is megtanult írni-olvasni. Európában itt a legkisebb az analfabéták száma. A fogalommá vált Elzevir-kiadások -kisebb formátuvu sorozataikkal- a polgárság igényeinek ismeretében jelentek meg. A holland könyvkiadás a modern európai könyvkultúra előzménye. A felszínre törő tudományos energiák a holland főiskolákat, egyetemeket, az európai szellemi élet elsőrendű tényezőivé, a haladó tudomány központjaivá tették. Az egyetemek újak, a skolasztikus hagyományok nem kötötték őket, helyet adtak a legmodernebb irányzatoknak is. Ez magyarázza a filozófia, a csillagászat, a botanika gyors fejlődését. A holland tudósok nagy része elfogadta a kopernikuszi rendszert. A polgárság viszonya a kulturális fejlődéshez e korai időszakban sem egyértelmű. Támogatta a tudományt és a művészetet, de nem tűrte meg neki kellemetlen igazságok kimondását. A XVIII. Században a vallásos keretek lazulását, sőt bomlását figyelhetjük meg. A holland kultúra nem vált ugyan teljesen világivá, a filozófia és a tudomány még nem győzte le a vallást, de megjelent egy nagy filozófus, Spinoza. A Németalföld jelentősen hozzájárult a polgári kultúra fejlődéséhez. A XVII. Század végére Anglia tört az európai fejlődés élére.
Anglia A XVI. Században még a középkorban élt, messze elmaradt a fejlett európai szellemi élettől, a XVII. Század második felében pedig már angol tudósok dolgozták ki az új természettudományos világképet, s a polgári társadalom elméleti alapjait. Anglia gazdasági hatalmát az alapozta meg, hogy míg korábban nyersgyapjút termelt, amit a Németalföldön dolgoztak fel, most kifejlesztette posztóiparát, s ez már a XVI. Században tőkés vállalkozássá alakult át. Ez a század az anyagi és szellemi javak gyors felhalmozódásának kora az angol polgárság történetében. Viszonylagosan nyugodt időszak: itt nem volt parasztháború, a reformáció nem járt olyan heves összecsapásokkal, mint más országokban, s lezárult egy középutas változattal, az anglikán egyház megszervezésével. A humanizmus nem rekedt meg a főúri udvarokban, hanem a humanista szellemű iskolák révén szétáramlott. A XVI. Század vége, a XVII. Század eleje az angol reneszánsz nagy korszaka. A képzőművészet kevésbé bontakozott ki. A vezető szerep az irodalomé, s ezen belül a drámáé Mind Londonban, mind a vidéki városokban rendkívül élénk színházi élet virágzott ki. Az előadásokat a lakosság minden rétege látogatta. A drámaírás legnagyobb alakja Shakespeare. Az Erzsébet-kori gazdasági egyensúly felbomlásakor jelentkező világnézeti, gazdasági válságban a reneszánsz emberközpontú világnézete széthullt. A korszak ideológiája a puritanizmus lett, a reformáció utolsó jelentős irányzata. A puritanizmus a lelki egyenlőség elvét vallotta. A puritanizmus befolyásának növekedésével a színház hanyatlásnak indult, 1640-ben a parlament bezáratta a színházakat. A forradalom felé haladó Angliában az államhatalom megszigorított a cenzúrát is, s ez érvényesült a művészet valamennyi ágában. 1641-ben azonban a cenzúra megszűnt, s a szabadabb légkör kedvezett a tudományos eszmék terjedésének.
A tudomány, a filozófia és a nevelés a korai polgári fejlődés idején.
Nagy hatásuk volt a földrajzi felfedezéseknek. Igazolódott a Föld gömbalakjáról korábban is vallott felfogás. A tudomány fejlődését a reneszánsz indította el. Kopernikusz évtizedes kutatással hat tételben foglalta össze felfedezéseit. Bizonyította a Föld tengely körüli forgását és a Nap körül keringését. A természettudományos kutatás legfőbb területe a mechanika lett. Első nagy tudósa az újkori fizika megalapítója, Galilei. A maga készítette teleszkóppal figyelte a csillagok nagy sokaságát, a bolygók holdjait. Galilei kísérleteivel megteremtette a dinamikát. Kepler fontos pontokon helyesbítette Kopernikusz kutatásait. Megállapította a bolygók Nap körül keringésének törvényeit. Gilbert a mágnesességről szóló művével lépett elő. Rendszeressé vált a boncolás, és sok új ismeret született a szervezetről, a betegségekről és a gyógyításukról. Vesalius megalapozta az anatómiát, az angol Harvey a vérkeringés törvényeit tárta fel. A skolasztikával való szembefordulás első formája a panteizmus: Isten azonosítása a természettel. A humanizmus legnagyobb gondolkodója Giordano Bruno. Milyen tényezők irányítják a népek, az országok sorsát? Mi a társadalmi változásokban az emberek, mi a fejedelmek szerepe? Ilyen és hasonló kérdésekre kereste a választ Machiavelli. A reneszánsz gondolkodók a régi és az új határán többnyire utópisztikus megoldáshoz jutottak. Maga a kifejezés is Morus Tamás ilyen irányú, Utópia című műve nyomán keletkezett. Ez a mű az angol humanizmus első szakaszának legnagyobb alkotása. Campanella olasz szerzetes hirdette, hogy a tudomány célja az emberek életének jobbá tétele. Különösen fontosnak tartotta a természettudományokat. A megszilárduló polgári életforma a XVII. Században szabadabb gondolkodást tett lehetővé, és új igényeket támasztott a tudománnyal és a filozófiával szemben. A tudományok sorra leváltak a filozófiáról. Francis Bacon a megismerés empirikus módszereiről kidolgozott elvei széles körben elterjedtek. A XVII. Században kialakuló francia racionalizmus legnagyobb alakja Descartes. Szintén új módszert és világnézetet dolgozott ki. Szerinte a legfőbb igazság: “Gondolkodom, tehát vagyok!”. A megismerés fő forrása az ész, még az Isten megismeréséé is. A gyakorlati pedagógia neves úttörője Vittorio de Feltre. A szatirikus regényéről ismert Rabelais a neveléstörténet egyik klasszikusa. A realisztikus műveltség híve. Montaigne élesen bírálta a középkori nevelést. Esszék című művében szembefordult a dogmatizmussal. Hatással volt a pedagógia fejlődésére Rotterdami Erasmus is. A nevelés szerinte csak emberséges bánásmóddal, a gyermek egyéni hajlamainak tanulmányozása alapján lehet eredményes. Merészen új gondolataikkal új fejezetet nyitottak a pedagógiai elmélet történetében az első utópisták, s hatásuk éppen azért volt szélesebb, mert a társadalom egészének vizsgálatába helyezték el a nevelés kérdéseit, s többé-kevésbé regényes formában.
E gondolatokhoz nagyon hasonlítottak az eretnek mozgalmak nevelési elvei. Vezetőik a műveltség fontosságát helyesen ítélték meg, s mivel hittételeik alapja az anyanyelvre lefordított Biblia, legfontosabbnak az anyanyelvi írás-olvasás tanítását tartották. A latint, a skolasztikus módszereket elvetették. Különösen széles körű művelődési törekvésekkel találkozunk a huszita mozgalomban. A művelődés és a nevelés jelentőségét a katolikus egyház elleni harcban Luther is felismerte és arra törekedett, hogy az iskolát az új hit terjesztésének eszközévé tegye. Az ellenreformáció is látta a nevelés fontosságát. A katolikus országok közép és felsőfokú oktatásának irányításában a jezsuiták vették át a vezető szerepet. Tantervük sokoldalú volt, alapos műveltséget adott. A művelődés egyik legjelentősebb eszköze továbbra is a könyv. A humanisták a kódexeket becsülték nagyra. A nyomtatott könyvek csak a XV. Század végén kapnak otthont a könyvtárakban. A nagy kereslet fellendítette a könyvmásoló műhelyeket, s a Németalföldön könyvmásoló testületek is alakultak. A reformáció idején egész sor német városban alakult könyvtár(Hamburg, Nürnberg, Augsburg), s az egyetemeket már könyvtárral alapították(Jena, Königsberg). Az oxfordi Bibliotheca Bodleiana(1602), a milánói B. Ambrosiana(1609), a példájukra alakított párizsi Királyi Könyvtár, a madridi Királyi Könyvtár már teremkönyvtárak. Állományukat rendszeresen gyarapítják, megindul a katalogizálás, rendszerezés.
A barokk építészet
Itália építészete a XVll. században a manierizmus meglepő hatásokra alapozó és minden harmóniát nélkülöző épületei elfeledtették a reneszánsz nagy mestereinek a barokk felé mutató vonásait. Elsősorban Michelangelóra gondolunk, az ő művei közül is főleg a római Szent Péter templom kupolájára. A XVll. század nagy építészegyéniségei visszatértek Michelangelóhoz, és új harmóniát hoztak létre. Az így keletkezett új stílus is szertelen formákkal, nyugtalan hullámzással és a díszítmények túlburjánzásával lep meg bennünket, de ezt bizonyos belső logikával és sajátos harmóniával teszi. Az ellenreformáció sikeres előretörése, a vallás új felfogásának elterjedése megadták a szükséges eszmei alapot is ahhoz, hogy ez az új összhang megteremtődjön. Megerősödött azaz európai országokban elfogadott szokás, hogy a Rómában tett utazás a jó nevelés része. Aki nem járt Rómában, az nem kapott kellő útravalót az élethez. Így a világi megrendelők is a Rómában látottakhoz igazodtak. A velencei Santa Maria dell' Salute-templom erős fény-árnyék hatásaival, gazdag díszítettségével és ragyogó városképi elhelyezésével megfogja a nézőt. Jóllehet nem egészen értjük a külső láttán, hogy hogyan is alakul az épület, de ez nem zavaró. A hatalmas, csigavonalakban csavarodó elemekkel megtámasztott kupola láttán centrális térre gondolunk. De már a külsőben is gyanút kelt bennünk a második kupola, amely közvetlenül az első mögött áll. A belsőben aztán a nyolcszögletű körüljáróból a kupola alá belépve újabb titokként tárul elénk a második kupola alatti tér. Itt van az oltár is, sőt még mögötte is egy kis térrész. Ez a második kupola alatti, két félkupolával bővített kisebb centrális tér végül is hosszanti elrendezésűvé alakítja a két centrális részt.Longhena így eléri, hogy szinte megszédíti a nézőt, aki csak az alaprajz ismeretében érti meg igazán, mit is látott. Természetesen az alaprajz a templomba lépéskor nem szokott a kezünkben lenni. Ez a térrel történő varázslás jellegzetesen barokk gondolat. Az építészet feladata a Rómában született új stílus hamar elterjedt Észak-Itáliában is, és nem sokat váratott magára az európai elterjedése sem. Ennek több oka volt. Az ellenreformáció terjedésével a pápai udvar visszanyerte irányító szerepét. A bíborosok, püspökök gyakori római látogatásai azzal is jártak, hogy látva az új templomokat, hazatérve hasonlóakat rendeltek. Így az európai építészek rákényszerültek, hogy maguk is Rómába utazzanak, és a helyszínen tanulmányozzák az új stílust. A jezsuita rend templom- és rendházterveit a rend római generálisával kellett aláíratni. Természetesen jobb esélye volt annak, hogy a generális egy a saját templomához, a római Il Gesuhoz hasonlító épület tervét aláírja. Ilyeneket is készítettek az európai jezsuita építkezéseknél. A barokk építészet feladata tehát templomok, királyi és fejedelmi kastélyok, városi paloták, polgári lakóházak építése. Megnő a városépítészet jelentősége. Téralakítás: a barokk építészet az axis mentén szervezett terek csoportját egy hangsúlyos, a haladás célját kijelölő, uralkodó térmotívumnak rendeli alá. A hosszirányú templomoknál ez a kupolatér kiemelése. A palotáknál és kastélyoknál a tengely mentén egymást követő terek kapcsolata. Jellemző megoldás az enfilade. Enfilade: a francia barokk palota és kastély térsorolási módszere. Díszes ajtóit azonos tengelyre fűzték, így összenyitásukkor hatásos távlat jött létre. A barokk palota térsorának egyik legfontosabb eleme a belépőt fogadó tágas előcsarnok, amelyből ünnepélyes hatású lépcső vezet fel az épület középtengelyében elhelyezett első emeleti díszterembe. Ehhez csatlakoznak kétoldalról enfiladeként a szalonok. Ez a hangsúlyos szint az úgynevezett piano nobile (nemes emelet). A paloták és kastélyok dísztereinek jellegzetesen barokk típusa a francia építészetben kifejlődő, folyosószerűen elnyújtott galéria. A templomépítészetben leggyakoribb a hosszanti elrendezés. De igen jelentősek a középpontos térszerkezetek is. Az áthidalások boltozottak. A hagyományos ívformák (félkör, szegmens) mellett igen gyakori a kosárív. Kedvelt forma a kosáríves csehsüvegboltozat, tükörboltozat, elliptikus kupola. Sajátos barokk megoldás az olyan kettős héjú kupola, amelynél a belső héjat nagyméretű opeion nyitja meg s azon keresztül feltárul a külső kupolatér freskóval díszített felülete. Rizalit: a homlokzat megmagasítása, az alapsíkból teljes magasságban, derékszögű vagy lépcsős vonalú kiugrással képzett páratlan számú nyílással áttört, hangsúlyosan tagolt falszakaszokkal. Manzárdteto: 2 eltérő hajlású síkkal képzett magas tető. Itália: két irányzat alakult ki, az egyik vezéregyénisége: Lorenzo Bernini, a másiké: Francesco Borromini. Bernini műveire a méltóság és a szervezettség jellemző. Legfontosabb művei: a S. Pietro előtti téregyüttes, a S. Andrea al Quirinale és a Chigi-Odescalchi palota.Francesco Borromini: szenvedélyes egyénisége nem tűrte a szabályokat. Meghökkentő újszerűséggel alakította épületeit. Legfontosabb művei: San Carlo alle Quattro Fontane, San Ivo alla Sapienza, Sant't Agnese. Franciaország: a stílusra jellemző megoldások a tömegformálásban alakultak ki a kert és enteriőrművészetben. A francia barokk stílusát rendszerint XIV. Lajos stílusának nevezik. A nagy alkotások a kastélyépitészet terén keletkeztek. Épületek: Versailles-i kastély, Dome des Invalides, Louvre keleti homlokzata. Anglia: Szent Pál székesegyház, Magyarország: Esterházy-kastély, Jászói premontrei templom (cseh-morva hatás) nagyszombati és győri jezsuita templom Gödöllő: volt Grassalkovich kastély
Szobrászat
Barokk = szokatlan, szeszélyes, különc gondolkodásmód
A renaissance szobrászat problematikája a különböző mesterek, főleg Michelangelo alkotásaiban teljesen kimerült. A csodáló vagy féltékeny utódok számára nem maradt más hátra mint a kiváló előképeket saját eszközeikkel felülmúlni. Szabadjára engedni a technikai virtuozitást, fokozni a külső és belső mozgás jelenségeit, növelni a méreteket és elfinomítani az arányokat, kikeresni az alakok vagy csoportok szinte lehetetlenek tűnő egyensúlyi helyzetének megoldásait. Mindez a külsőségek ragyogásához és belső értékek elsekélyesedéséhez vezetett. Egyéniség helyett a típus, mozdulat helyett a szabvány, érzés helyett pedig a szenvelgés vált uralkodóvá.
A valóság élethű visszaadására törekedtek. Végsőkig kiaknázzák a kontraposzt nyújtotta lehetőségeket. Meglepetést keltő fény-árnyék hatásokra törekszenek. Az ölelkező mozdulattal egymáshoz kapcsolt alakok csoportja szinte kikényszeríti a nézőt, hogy járja körül a műalkotást.
Az ókori művészek örököseinek érezték magukat, s alkotásaikat mindig az antik emlékéhez mérték.
A korszak kezdetének szobrászatát kissé egyhangú, lélektelen klasszicizáló felfogás, gondos, részletező faragás jellemezte.
Maderno, Mochi és a XVII. század első harmadában tevékenykedő szobrászok jelentősége abban áll, hogy lépésről lépésre előkészítették a barokk szobrászat kibontakozását. Műveiben a felfokozott mozgás, az érzelmek, a lelki élet ábrázolásának szándéka, a formák fellazítása, a környezettel való kapcsolat megteremtése, kifinomult faragási technika a seicento szobrászatának alapvető törekvéseit vetíti előre.
Bernini formált igazi érett barokk művészi stílust. Felfogását festőiség, mozgalmasság, drámaiság és pátosz jellemezte. Bravúros mintázása, virtuóz faragása addig elképzelhetetlen, a szobrászat lehetőségeit szinte meghaladó feladatok megoldására is alkalmassá tették. Komolyan vette a témát, és szobrait a kifejezés szándéka határozta meg. Márványkezelése bámulatos volt. Anyagszerűsége utolérhetetlenül befejezett. A márvány felületének kifejező kezelésében a legjobb mesterek közé sorolható.
Legjelentősebb műve az Apolló és Daphné, a Borghese-gyűjtemény része. A férfi és a női test, a szikla és drapéria, a fakéreg és a levelek anyagszerűsége szinte érzéki hatást kelt. Lassan fává változó nő és a csodálkozó férfi. A művésznek egyetlen szoborcsoportban kellett összefoglalnia a hosszú eseménysort, az üldözés, a kétségbeesett segélykérés és az átváltozás pillanatait. A történetből egyetlen pillanatot ragadott ki, amely az előzményeket, az üldözés és menekülés folyamatát éppúgy magába foglalta, mint a bekövetkező eseményeket, a megriadó Daphné rémült mozdulatát és a babérfává váló lánytest átváltozását.
Dávid: csodálatraméltó szuggesztivitással láttatja a cselekvés döntő pillanatában kifejtett erőt és mozgást, a teljes összpontosítás feszültégét.
Bernini festői irányzatával szemben a művészek egy csoportja nyugodtabb, fegyelmezettebb csoportépítést, kevesebb mozgást, rajzosabb mintázást kívánt. Hívei: Algardi, Duquesnoy.
A barokk művészet társadalmi szerepének megfelelően a szobrászatban is azok a témák jutottak túlsúlyra, amelyek a kegyeletet, a hit erejét fokozták, diadalát hirdették. Az egyházi épületek külsején - fülkékben, oromzatokban igen sok szobrászati alkotás kapott helyet, de még fontosabb szerephez jutottak a belsőkben. A XVII. században a fő és mellékoltárok, a szentély és a kápolnák díszítésében egyre jelentősebb feladatot kapott a szobrász.
A barokk oltárok mozgással teli, monumentális hatású alkotások. Az itáliai oltárokon egyre gyakrabban bontakozik ki egységes cselekmény.
A XVII. század utolsó évtizedének plasztikáját a sokszínűség, az elemek kimeríthetetlen gazdagsága és a mintázás illuzionizmusa jellemzi.
Német szobrászat: nagy hangsúly a gesztusok mellett a redőzet hullámzása, kavargó-csavarodó áramlása.
A portré:
Az arcvonások és a személyiség belső jegyeinek megörökítését mindennél fontosabbnak tartották.
Bernini továbbfejlesztette a bensőséges, magánember portréit és a "hivatalos", uralkodó vagy nagyúri portrét.
Szabadtéren álló szobrok
A barokk kert szerves része az építészeti koncepciónak; formálásának elve megegyezik a kastélyéval. Szobordíszei nem öncélú, hanem része az egész együttest átfogó programnak: ugyanazt a jelképes politikai-ideológiai mondanivalót hirdeti, mint az épület festett vagy plasztikus díszítményei. A kastélykertet már a XVI. században allegorikus figurák mitológiai jelenetek népesítették be.
Festészet
Rembrandt Harmensz van Rijn (1606-1669)
Hollandiában, Leydenben született. Mint arcképfestő szerzett magának először elismerést. A Tulp doktor anatómiájának sikerét több megbízás követte. Arcképfestészetének főműve az Éjjeli őrjárat.
Vallásos tárgyú képeket is festett, mind ószövetségi, mind újszövetségi témákat feldolgozott. A képeket minden illuzionista külsőségtől mentesen, mint történelmi vagy mint életképeket fogott fel és valósított meg. A mitológiát is tárgykörébe vonta ugyanolyan tárgyilagossággal mint vallásos képeit.
Festészetét úgy jellemezhetjük, hogy ifjúkorának részletező, tapogató, külsőségekben is realista stílusától töretlen és állandóan felfelé ívelő vonalban haladt, a részletek nélküli nagyban való látás és megjelenítés, a színek és a fény külön és egymásra vonatkoztatott gazdag buzgása felé. Kevés színnel nagyon színes tudott lenni, a fénnyel pedig alkotott és jellemet épített.
A barokkra jellemző a lendületes vonalvezetés.
A barokk zenében is kimutathatók a barokk képzőművészet és irodalom stílusjegyei: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások.
A barokk zene feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, sűrűn alkalmaz díszítéseket.
A barokk zene stílusjegyei nemzetenként is mást jelentenek, eredményeznek. A zenében a barokk a legnagyobb formaalkotó korszak. Olyan zenei formák és műfajok alakulnak ki, amelyek ma is használatosak. Kezdik megkülönböztetni az énekes és a hangszeres muzsikát egymástól, s a vokális zenén belül szétválik a szólóének és a kórus.
Létrejönnek a csak egyes hangszereket foglalkoztató kamaraegyüttesek, kialakul a több hangszercsoportot magába foglaló barokk zenekar, melynek felépítése a későbbi szimfonikus zenekarok máig érvényes modellje lett.
A barokk zenekar összeállítása
A barokk kor zenekarának nélkülözhetetlen szólama volt a continuó, melyet csembaló, orgona vagy lant játszott. Ez a szólam biztosította a tömörséget és a folyamatosságot (continuó = folyamatos). A continuón általában a zenekar vezetője játszott.
A barokk zene talán legfontosabb stílusjegye, hogy a reneszánsz polifóniáját mégjobban beteljesíti, a fényűzésig fokozza. A polifonikus szerkesztésen belül pedig kiemelkedő szerep jut a kontrapunkt (ellenpont) zeneszerzői technikának. Az adott szólamhoz képest a másik "pont ellen pontot", hang ellen hangot állít a zeneszerző. A jó ellenpontban a szólamok egymás ellen dolgoznak, egymást kiegészítik, egyik a másikat kilendíti a helyzetéből. Az ellenpont a zeneszerzői íráskészség legjobb iskolája volt, mindmáig a zeneszerzés tantárgy fontos ágazata. Az énekestől, hangszerestől nagy figyelmet kíván, hogy szólamát összehangolja a másikkal, ugyanakkor a lehető legvilágosabban kiemelje saját szólamának sajátosságát.
A barokk zene műfajai
I.Énekes műfajok
1.Az opera
Létrejöttének előzményei a pásztorjátékok, vásári komédiák. A szenvedélyes egyéni érzelmek kifejezésére a hangszerrel kísért szólóének, a szólómadrigál látszott a legmegfelelőbbnek. Ezt a görög drámák hangszerrel kísért szólóénekéről nevezték el monodiának, azaz énekbeszédnek. Firenzében létrejött egy zenei társaság "Camerata" néven, amely elsőként vezette be az akkordokkal kísért szólóének gyakorlatát, s meghirdette vezérgondolatát: a zenének mindenkor a szöveget kell szolgálnia. Zeneszerzői arra törekedtek, hogy dallamaik megközelítsék az élő beszéd kifejező erejét. A zeneszerzők műveiket már nem csupán kisebb körök, társoságok, rezidenciák (egyház, királyi, hercegi udvarok) számára írták, hanem a nagyközönség elé szánták a műveiket.
1637-ben Velencében megnyílt az első belépődíjas operaház, s 1662-ben Londonban már nyilvános hangversenyeket rendeztek.
Mindezek a próbálkozások segítették egy új műfajnak az operának a megszületését. Az opera egy adott dráma megzenésítése, melyben a szólóének, kórus, zenekari együttes és tánc egységes kompozícióba olvad össze.
Szövegkönyvét idegen szóval librettónak nevezzük. A műfaj kialakulása idején a szerzők a zenedráma (dramma per musica) elnevezést használták, s a szövegkönyvek témáját főként a mitológia tárgyköréből válogatták. (Mitológia: egy nép történetéhez kapcsolódó mítoszok "istenekről, isteni származású hősökről szóló történetek " összessége).
Az opera, témája szerint lehet: opera seria (komolyopera), mely bonyolult lelki vívódásokról, hősökről, társadalmi problémákról szól, valamint opera buffa (vígopera). Ez utóbbinak szerkezete megegyezik a komolyoperáéval, témája azonban könnyed, szórakoztató.
Az operában a történetet énekelve adják elő. Ez kétféleképpen lehetséges: az egyik az eseményt továbblendítő, a beszéd lejtését követő énekbeszéd, idegen szóval recitativo (e: recsitatívó), amelyet csembaló vagy orgona akkordjai kísérnek. Az ilyen éneklési móddal a szereplők rövid idő alatt sokat mondhatnak el a történetből. Az éneklés másik formája a hangszerrel kísért szólóének, az ária, mely rendszerint érzelmes, lírai tartalmú. Ebben nem is annyira a történet, inkább a szép ének, az érzelmekre, szívre ható dallamosság a fontos.
Az operában azonos időben egyszerre többen is énekelhetnek. Az együtténeklők számától függően beszélhetünk duettről, tercettről, kvartettről, és kvintettről, attól függően, hogy ketten, hárman, négyen vagy öten énekelnek egyszerre. Ha egy prózai műben négyen-öten egyszerre beszélnének, abból zűrzavar támadna. Csodálatos módon az operában ez nem zavaró körülmény, mert a zenében éppen a többszólamúság teremt harmonikus egységet.
Az ókori drámában a kórusnak rendkívül fontos szerepe volt. Dicsért, elmarasztalt, lelkesített, tanácsolt, vígasztalt, egyszóval mindvégig kapcsolatban állt a szereplőkkel. Ezt a hagyományt a kórus az operában is megtartotta.
Az operazenekar általában szimfonikus összetételű, de a legkülönfélébb hangszerek is helyet kaphattak benne, például Erkel elsőként szerepeltette együttesében a cimbalmot, s ezzel indult el ennek a népi hangszernek a komolyzenei térhódítása. A zenekar szerepe a kezdéstől a zárásig, azaz a nyitánytól a fináléig tart. A nyitány hangulatteremtő bevezető zene, a finálé az egyes felvonások látványos, színes zárójelenete. Az operaszínpadon a változatosságot és a látványosságot fokozzák a kóruson kívül a balett- és a különböző táncjelenetek. A barokk opera kimagasló mestere Claudio Monteverdi (1567-1643)
Megjegyzés küldése