 |
A szóképzés
után valószínűleg a legtermékenyebb szóalkotási mód. Főleg alárendelő
összetételek születtek; megtalálható közöttük az összes gyakoribb típus: a
jelzős (helyesírás), a tárgyas (hőmérő) és a határozós (alvajáró) alárendelés.
A legtermékenyebb elő- és utótagok között voltak a következők: egy-, elő-,
erő-, ész-, fény-, had-, kör-, köz-, mű-, nép-, nyelv-, ön-, rend-, szín-,
túl-, vég-; -szomj, -tár, -tan, -ügy, -vágy, -véd, -zár.
Jelentősen
felszaporodtak - részben német minták nyomán - az új vagy addig csak ritka
alkotásmódú összetett szók. Jelöletlen határozóval: szellemdús, vérbő; puszta
igetővel, esetleg megcsonkított formában: láthatár, gyógyszer; dúvad, indok;
jelzős szószerkezet összerántásával: gyümölcskosár, falióra; két szó
mellérendelésszerű összeillesztésével: egyén, jelmez; megcsonkított névszók
összerántásával: csőr (cső + orr), rovar (rovátkolt + barom).
A példákból
is látható, hogy minden - akár eleinte helytelenített - típus elterjedt, s ma
már a legfurcsábbakat sem érezzük különösnek, sőt, akár összetett szónak sem -
például könnyelmű (könnyű + elméjű), lég (levegő + ég), higany (híg + anyag),
delej (dél + éj), indóház (induló + ház), talaj (talp + alj). És természetesen
keletkezett rengeteg olyan összetett - és csonkoltan egybeolvasztott - szó is,
amely nem állta ki az idő próbáját, például: lebtan ('meteorológia'),
tevepárduc ('zsiráf'), dalabáj ('fülemüle'), szarvorrú ('orrszarvú'), császna
('császári korona'), popont ('kettőspont'), emember ('művelt ember'), szemcső
('látcső'), ébrény ('ébredő lény'), tűzjáték ('tűzijáték'), kirányú
('centrifugális').
Megjegyzés küldése