Szóelvonás - nyelvújíás

A képzéssel ellentétes jelenség. Lényege, hogy a szó végéről leválasztották a képzőt vagy a képzőnek érzett végződést, és használni kezdték az így megmaradt - és egykor önmagában is létezett (vagy inkább csak ilyennek feltételezett) - szót. Így keletkezett a dics (a dicsérből), a gyönyör (a gyönyörűből), a vizsga (a vizsgálból), az emlék (az emlékeztetőből), a pír (a pirosból), a szomj (a szomjazikból), az ék (az ékesből), az űr (az üresből), a tan (a tanítból). 

 Téves kikövetkeztetéssel született az érdek (az érdekelből: ér ige + -dekel képző), az ábra (az ábrázolból: a -z szóvég a szláv jövevényszó része), a gyár (a gyártból: a szóvég a török jövevényszó része), a zöm (a zömökből: a -k a szótő része, és nem képző), a cég (a cégérből: a szóvég a német jövevényszó része), a cím (a címerből: a szóvég a francia jövevényszó része), a cikk (a cikkelyből: a szóvég a német jövevényszó része), a gép (a gépelyből: a szóvég a német jövevényszó része). A nyelvújítás kései korszakában valószínűleg az egyik képzőből is alakult elvonás útján új szó: a ded, amely a -d kicsinyítőképző halmozása, és a kisded ('aprócska') szóról választották le (bár a szó keletkezését illetően másféle magyarázat is elképzelhető).

Ritkább esetben összetett szavakból is keletkezett elvonás útján új szó, például: kelet, nyugat (a napkelet, napnyugat szavakból), lom (a lim-lom-ból), monda (a mende-mondá-ból), zene (a zeneboná-ból), ön (Széchenyi híres alkotása az önhitt, öndícséret-féle szavakból).

Share this: