Szóértékű szókapcsolatok

A szókészletnek a szavakon kívül vannak több szó állandó kapcsolatából kialakult elemei is. Ezeket frazeológiai vagyis állandó szókapcsolatoknak nevezzük.
Szokványos kiterjesztésmódok, eredeti jelentésükben használt szókapcsolatok
• társalgási fordulatok (Pl.: Hogy vagy? Mi újság?)
• népmesei fordulatok (Pl.: Egyszer volt, hol nem volt...)
• körülírások (Pl.: Számolja a napokat.)
• kötött szókapcsolatok (Pl.: Tótágast áll.)
Szólások: olyan több szóból álló szókapcsolatok
• amelyeknek jelentése más, mint az alkotó szavak jelentése.
• szervesen illeszkednek a mondatba. (Pl.: Itatja az egereket.)
• szóláshasonlatok: főmondat és a hasonlító mellékmondat (Pl.: Fehér, mint a fal.)
Formailag lehet mondat, de a jelentése így is szóértékü. A szólás sokszor lehet köz¬mondás is, ezt a szövegkörnyezet szabja meg.
Közmondások
• valamilyen általános érvényű megfigyelést, életigazságot tartalmazó mondatok. (Pl.: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.)
Szállóigék
• olyan tartósan használt kifejezések, amelyeknek irodalmi eredete és törté¬nelmi szerzője kimutatható. Mindig teljes mondatok.
Mindegyik szóértékü szókapcsolatra jellemző, hogy szemléletesebbé teszik a mondanivalót, színesítik, gazdagítják a stílust.

A nyelv rétegződése

A nyelvben mindig többféle belső nyelvtípus, nyelvváltozat él egymás mellett, amelyeket több szempontból osztályozhatunk. Lehet¬nek írott és beszélt, területi (nyelvjárások) és társadalmi nyelv¬változatok (csoport- és rétegnyelvek, szaknyelvek, életkori nyelv¬változatok). Lehetnek normatív (szabályokkal leírható, követendő, tudatos nyelvalakító tevékenység eredményeképpen létrehozott) és kevésbé normatív nyelvváltozatok. Normatív például a művelt köznyelv és az irodalmi nyelv, míg a népnyelv és a nyelvjárások kevésbé normatívak. (Ugyan van saját belső normarendszerünk, de az egész nyelvközösség számára nem kötelező az adott normák be¬tartása.) A beszélt és írott nyelvváltozatok összessége a nemzeti nyelv.

A tagolódás kétféle: a, vízszintes (földrajzi): nyelvjárásokban – a nyelv területi tagolódása szerinti nyelvváltozatok. A magyar nyelvjárások hangkészletükben különböznek leginkább (nyugati, dunántúli, palóc, déli [Szeged], tiszai, északkeleti, mezőségi, székely). Diftongusok: olyan magánhangzók, melyeket együtt ejtünk. A szókészlet eltérése kisebb mértékű, a nyelvtani rendszer szinte ugyanaz. A Honfoglalás előtt törzsi tagoltság volt. Nemzeti nyelv: a, irodalmi nyelv (írott); b, köznyelv (beszélt). b, függőleges: társadalmi rétegzettség szerint: rétegnyelvek, csoportnyelvek. Csoportnyelvek: egy-egy szakterület nyelve, főleg a szókincs más (foglalkozások, hobbi, tudományterületek, sportágak). Tolvajnyelv: az alvilág nyelve. Argó: köznyelv és tolvajnyelv keveredése. Zsargon: beszédhelyzet figyelmen kívül hagyása. Rétegnyelv: életkor szerint: gyermeknyelv, diáknyelv (rövidítések), szleng. A nyelvváltozatok összessége a nemzeti nyelv.

2Szövegösszefüggés megvalósításának nyelvi eszközei

A szöveg fogalma
- a nyelv és a beszéd legnagyobb egysége
- a kommunikációs folyamatban az üzenet hordozója
- elemi részeit szövegkohézió tartja össze
- egységeit megszerkesztettség és beszerkesztettség jellemzi
- megszerkesztettség: a nyelvtan szabályainak megfelelő megalkotás
- beszerkesztettség: logikai kapcsolatok szerinti elhelyezés a szövegben

A szöveg mondatait, nagyobb egységeit kapcsoló elemek kötik össze. Ezeket csoportosítva
- grammatikai
- jelentésbeli
kapcsolóelemekről beszélünk.

Grammatikai: kötőszók, mutatószók (névmások, határozószók), egyéb nyelvtani viszonyító elemek (igei személyrag, birtokos személyjel).
Jelentésbeli: pl.: a szinonímák.
Az egyes részek, elemek szoros összetartozását, egybeszövődését nevezzük kohéziónak. A mondatok sorozatát akkor tekinthetjük szövegnek, ha a részek szerves rendszert alkotnak benne, és együttesükben megvan a szövegszerűség legnagyobb követelménye: a tartalom egysége, előrehaladás és lezártság. A szöveg egységének megteremtésében, vagyis a szövegkohézió létrehozásában a lineárisan - tehát a szövegben való folyamatos előrehaladással - megragadható tényezők mellett szerepük van a szövegegészre utaló sajátosságoknak is. A szöveg a teljesség és lezártság érzését kelti, tehát egymással összefüggő mondatok sorából szerkesztett egész. A lineáris kohézió a szövegfolytonosságban mutatkozik meg, a kisebb elemek összefüggését jelenti. Ez elsősorban grammatikai kapcsolat. Kapcsolóelemei: kötőszó, névelő, utalás rámutató szókkal, ragokkal, jelekkel, igei személyragokkal. Katafora: előreutalás, az érdeklődést lehet vele felkelteni az első sorban vagy a címben. Anafora: visszautalás, idézeteknél. Deixis: rámutatás. Globális kohézió a szöveg tartalmi, jelentésbeli egységét biztosítja. A szöveg egy meghatározható dologról, valóságelemről szól, ezt a valóságelemet sokféle nyelvi formában jeleníti meg. A globális kohéziót az ismétlések tartják fenn. Fajtái: szószerinti, szinonímával, párhuzam, ellentét, tematikus szavak. Izotópia: azonos vagy rokon értelmű szavak láncolata. A grammatikai és globális kohézió együtt hat, de arányuk és jelentőségük nem azonos; a kisebb egységeket grammatikai, a nagyobbakat lineáris kohézió tartja össze. A cím nem a szöveg része, hanem rámutat a szöveg egészére; lehet megnevező vagy mondatszerű. A szöveg minden szintjén hatnak a grammatikai kapcsolóelemek és a jelentésbeliek is. Arányuk és jelentőségük az egyes szinteken azonban nem azonos. A szöveg egy mondatán belül, vagy két egymást követő, egymással összefüggő helyzetben lévő mondat kapcsolatában általában erősebb a grammatikai elemek kapcsoló szerepe, a szöveg egészében és nagyobb egységeiben vagy ezek között megnő a jelentésbeli összetartó erők súlya.

A közlésfolyamat funkciói és tényezői

A nyelv gondolataink, érzelmeink, akaratunk kifejezésének eszköze. Tehát ismereteink legfőbb forrása, további fejlesztésének nélkülözhetetlen eszköze. Az ember a múltból átörökíti azokat az ismereteket, amelyeket elődeink tudtak. A nyelv is hosszú fejlődés eredménye, ma is fejlődik, változik. E fejlődést a nyelv belső törvényei szabályozzák. A nyelv fejlődése az egyén életében is végbemegy. Az anyanyelv, amit a gyermek anyjától tanul. Ezt tudjuk legjobban, ezen gondolkodunk, ezt használjuk legszívesebben. Végigkíséri használóját élete során. Igényes használata nemzeti létünk feltétele. A nyelv mint eszköz az egész társadalom tulajdona. Ezt a közös tulajdont az egyes ember egyéni módon használja fel. A beszéd tehát egyéni jellegű.

Közlésfolyamat
- bármely jelrendszer emberi érintkezésben való szándékos és kölcsönös felhasználása
- információ: egyoldalú tájékoztatás
- a közlésfolyamat mozgásba lendíti az információt két fél között
A közlésfolyamat funkciói
- nem elszigetelten, hanem keveredve jelennek meg
- az arány alapján lehet eldönteni, hogy melyik domináns
Alapfunkciók
- tájékoztató (referenciális): vélemény-, gondolatközlés a valóságról, ill. egyéb dolgokról
- kifejező (expresszív): belső tartalom, általában érzelem kifejezése
- jellegzetes forma: E/1 „én-líra”, vallomások
- felhívó (konatív): hallgató befolyásolását szolgáló törekvés
- általában E/2, magázás, jellemző a felszólító mód és a megszólítás
Kiegészítő funkciók
- kapcsolatfenntartó (fatikus): befogadás megkönnyítése, felek viszonyának tisztázása
- gyakori a közlésfolyamat elején és végén
- pl. köszönő formulák, szokásos kérdések, közhelyek
- értelmező (metanyelvi): nyelvi megformálásra feltett kérdések
- esztétikai (poétai, művészi): a nyelvi megformáltságra irányítja a figyelmet – pl. szépirodalom
- fontos szerephez jut az üzenet nyelve; közlés gazdagítása

A közlésfolyamat tényezői
- beszélő (adó) közölni akar valamit; gondolatait megformálja és kódolja
- hallgató (címzett) befogadja az üzenetet – észleli, felfogja, értelmezi a hallottakat
- a közlésfolyamat alkotó folyamat mindkét fél részéről
- alapkövetelmény: mindkét fél által ismert kódrendszer (nyelv), a valóság egy közös része
- csatorna: a kapcsolattartás közege, pl. hanghullámokat közvetítő levegő, telefon, fax, e-mail
- beszédhelyzet: kommunikáció során a beszélők között kialakuló aktuális viszonyok
- üzenet: a kommunikáció tárgya; a kódolt (elmondott), majd dekódolt (megértett) információ
A közlésfolyamat nem nyelvi kifejezőeszközei
Gesztusnyelv
- mondanivalót kísérő külső jelenségek: gesztikuláció, mimika, testtartás
- lehet ösztönös (pl. nevetés) vagy tanult (pl. fejrázás)
- meghatározzák a társadalmi szokások és a beszédhelyzet
- szerepe
- hallgató tájékoztatása a beszélő érzelmi állapotáról
- szavak, mondatok hatásának felerősítése vagy gyengítése
- megkérdőjelezheti a megnyilatkozás őszinteségét
- szavak helyettesítése, további üzenet küldése

Szavak csoportosítása a hangalak és jelentés viszonya alapján

Szó: hangalak + jelentés
A hangalak és jelentés viszonya többnyire megegyezésen alapul (konvencionális)
Ha a hangalak és jelentés között valódi viszony van, akkor a hangalakból következtetni lehet a jelentésre. Ezek a motivált szavak. Ide tartoznak a hangutánzó és hangulatfestő szavak

Szavak csoportosítása hangalak és jelentés viszonya alapján
1. Egyjelentésű szavak: a hangsor csak egyetlen jelentést idéz fel. Kevés ilyen szó van, többnyire összetett szavak
Pl: ablakpárkány
2. Többjelentésű szavak: egy hangsorhoz több egymásból levezethető jelentés kapcsolódik
Pl.: csiga, zebra
3. Azonos alakú szavak: a hangalak azonos, de a jelentések között nincs semmilyen kapcsolat (homonímák)
 Szótári homonímák: a szavak szótári alakjának azonossága
Pl: ég, dob, csap
 Nyelvtani homonímák: toldalékos szóalakok azonossága
Pl: merek, sírt
 Vegyes homonímák: szótári alakok és toldalékos alakok egybeesése
Pl: szemét, hasad
4. Rokonértelmű szavak: szinonímák
 Azonos jelentésű, különböző hangalakú szavak
Pl: kutya-eb, kerékpár- bicikli
 Hasonló jelentésű szavak
Pl: rohan-szalad, kiabál-ordít-üvölt
5. Hasonló alakú szavak: hasonló hangsor, de eltérő jelentés
Pl: helység-helyiség, fáradság-fáradtság