Reneszánsz elemek Balassi költészetében

Reneszánsz:
Az európai művelődéstörténetnek az 1300-as évektől az 1500-as évekig terjedő korszaka és egyúttal az ebben a korban érvényes stílusjegyek összessége, azaz stílusirányzat. A magyar elnevezés a francia reneissance szóból származik aminek jelentése: újjászületés.Vasari szerint három korszaka voltl Az 1300-as évek művészete a „Trecento”, az 1400-as éveké a „Quattrocento” és az 1500-as éveké a „Cinguecento. Itálián kívül a reneszánsz csak erős abszolutista uralkodó udvarában jöhet létre, társadalmi bázis nélkül az itáliait imitálva. Ilyen volt például Mátyás király udvara. A reneszánsz világi ideológiája a humanizmus. Ez emberközpontúságot jelent és művelői a humanisták azaz a polihisztorok akik szűk csoportot alkottak, játrasak voltak az antik művekben és művelték az antik szövegek helyreállítását.Az írók klasszikus latin nyelven írtak amit a humanisták fontos meghatározó jellegűnek tartottak.
A reformáció is nagy szerepet játszott a reneszánsz kialakulásában. Tiltakozás a keresztény alapeszményeitől távolodó római egyház ellen, jogos követeléseit és felismeréseit a pápa nem tolerálta, ezért végleges szakadás történt az addigi homogén vallású és szellemiségű Európában.

A reneszánsz filozófiáját többen, sokféleképpen próbálták megfogalmazni. Az egyik legmeghatározóbb mégis a természetfilozófia ,aminek célja a természettudományok új eredményei és a keresztény vallási tanítások összehangolása, és az neoplatonizmus. Célja a platóni ideatan, a keresztény vallás és a keleti filozófiák lélekvándorlás-tana között összhangot teremteni.

Balassi Bálint az első magyar nyelven író költőnk aki 1554-ben született Zólyom várában. A kor egyik leggazdagabb, legműveltebb emberének számított. Kitűnő nevelést kapott Bornemissza Pétertől, Nünbergben egyetemre is járt.Családja sajátos keveréke a középkori lovagoknak és a reneszánsz kalandoroknak. Apja összetűzésbe keveredett a bécsi udvarral, letartóztatták , és a család Lengyelországba menekült. Balassi élete mindvégig hányattatott volt, hiába pereskedett birtokaiért, érdekházasságát Dobó Krisztinával, unokatestvérével felbontatták;bár áttért katolikus hitre, még inkább kegyvesztett lett. Legnagyobb szerelme, Losonczy Anna is kikosarazta. Megtört hírnevét a török elleni háborúban szerette volna visszaszerezni, ám 1594-ben Esztergom ostromakor megsebesült és meghalt. Kilenc nyelven beszélt és írt, ismerte az antik poétikát és poézist, az újlatin humanista költői törekvéseket, az európai líra fejlődéstörténetét, kora köz- és népköltészetét. Balassi egyszerre volt hódító lovag, harcos, s vallásos ember. Ezen összetettsége emelte a kor legnevesebb költői közé.

Versei három témakör köré csoportosulnak: vallás, szerelem, harc. Szókincse gazdag, költői képvilága változatos.Drámai művet is írt, egy korszerű reneszánsz pászotorjátékot, Szép magyar komédia címmel. Sok verset fordított, de nem szó szerint, inkább csak témájukat vette át, s saját verseiként kezelte őket. Verseit versciklussá, magyar Daloskönyvvé szervezte. Legtöbb verse az úgynevezett Balassa-kódexből maradt ránk.

Balassi reneszánsz költő volt ami megfigyelhető szerelmi költészetében is. Fiatalkori udvarló költeményei a reneszánsz szerelmi költés, a petrarkizmus sablonjai szerint születtek.
Megteremti, honosítja továbbá a provanszál trubadúrlíra verstípusait, az újplatonista szerelmi énekeket, beépíti költészetébe a virágénekeket, a népköltészet fordulatait. Merít Balassi a populáris regiszter szerelmi daltípusaiból is. És éppen ezáltal, hogy hagyományt követ lesz hagyományteremtő a magyar líra történetében. Szerelmes verseit három nőhöz lehet kapcsolni. Losonczy Annához, Céliához, azaz Wesselényiné Szárkándy Annához és Fulviához akiről nem tudunk sokat. Verseinek hagyományos voltát az is jelzi, hogy szerelmeit antik-humanista hagyomány alapján nevezi el: Célia, Fulvia.

Míg a Júlia ciklus versei egy széles érzelmi skálán mozogtak addig a legismertebb Célia verse a Kiben az kesergő Céliárul ír, már a csendes beteljesült szerelem hangulatát árasztja .Ebben nincsenek kitörések, nagy indulatok, érzelmi háborgások.
Fulviát Balassi mindössze egy epigrammájában említi csak meg, melyben azt írja, hogy a nő lángra lobbantotta. („Tüzén meggerjedtem”)

Legtöbb szerelme versét Júliához, azaz Losonczy Annához írta. Ezekben a versekben a költő a boldog találkozás ujjongó örömétől a lemondás teljes reménytelenségéig széles érzelmi skálát jár be. Júlia egyre elérhetetlenebb eszménnyé, az élet értelmének egyetlen jelképévé válik.Szerelmes verseinek a formai sajátosságai a kifinomult stílus az újszerű strófaszerkezet és a szimmetrikus szerkesztésmód . Képei, jelzői a reneszánsz értékrend jegyében születtek.
Hogy Júliára talála :A provanszál trubadúrlíra, az udvarló-, bókoló verstípus legszebb darabja a magyar költészetben. A kezdő- és záróstrófában megalkotott szituáció a lovagi költészet szerelemeszményét tükrözi: a hölgy felette áll udvarlójának, a szerelem egyoldalú, a jutalom csak egy mosoly. A köztes strófákban metafora halmozással érzékelteti Balassi szerelmének nagyságát. A virágképek egyszerre kerülhettek be a versbe a népdalokból és az arisztokratikus lovagi költészetből is.

Balassi a magyar vallásos líra mestere. Ő nem az egyházban hitt, hanem (mindezektől függetlenül) Istenben hitt. Nem is tehetett, hisz protestánsnak született, házassága miatt viszont át kellett térnie a katolikus hitre, így kivívta maga ellen az egyház haragját. Istenes lírájának egyik fő jellegzetessége az, hogy kevésnek érzi hitét, mely tipikus reneszánsz jelenség. A legszebb istenes költeményei válságos éveiben születtek. Ilyen például a
Kiben bűne bocsánatáért könyörgött (Bocsásd meg Úristen…) című műve.
Kiemelt fontosságát a ciklusban elfoglalt helye jelzi. Az ifjúságából a felnőttkorba lépő költő könyörög kegyelemért, esedezik bűnbánatért. Az érvelő rész (argumentáció) viszonylag hosszúra sikeredik, a benne felemlített bizonyító anyag az isteni irgalmasság végtelenségére épül. A személyes hang, az egyéni argumentáció csak a költő voltra történő hivatkozásnál jelenik meg. Balassi értelmezésében az ember kiszolgáltatottja mind a világ csábításainak, mind az ördög kísértéseinek. Hiába tusakodik ezekkel a lírai én, Isten kegyelme nélkül képtelen ellenállni. A vers akrosztichont tartalmaz ami azt jelenti, hogy a versfőket összeolvasva saját nevét kapjuk. A zárlat kolofon jellegű.

Többek között vitézi és bujdosó verseket is írt. A vitézi énekek a históriás énekekhez hasonlóak. Legtökéletesebben szerkesztett és legtöbbet emlegetett verse is vitézi vers, melynek címe:
Egy katonaének A vers felépítésében a mellé és fölérendeltség, a harmónia és szimmetria reneszánsz rendje, törvényszerűsége érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám. Az Egy katonaének hárompillérű verskompozíció, s ez a három pillér az 1., 5., 9. strófa. Az első versszakban megtudhatjuk azt, hogy a végvári életformánál nincs szebb dolog a világon. A költemény címzettjei a vitézek: nemcsak róluk, hanem hozzájuk szól a vers. A 2-4. versszak az első strófa állítását igazolja, részletezi. Megjeleníti a végvári vitézek életének mozzanatait. Nem titkolja a vitézi élet keménységét, sőt azt sugallják a képek, hogy éppen emiatt szép itt az élet. Ezt a mozzanatot emeli magasabb szintre az 5. versszak, a második pillér. A részleteket itt már elhagyva a katonaéletet a kor legmagasabb eszméjévé emeli. A 16. századi magyar humanista világnézetnek az emberség és a vitézség az erkölcsi értékei, s Balassi szemében a végek vitézeinek jellemző tulajdonságai. A következő nagyobb szerkezeti egység ismét három szakaszból áll 6.-8.-ig. Újra mozzanatos képeket látunk itt a katonaéletről, de az élet hangulata már gyászosabb, mint a 2-4. strófában láttuk. Különösen szembetűnő a hangulati-tartalmi ellentét a 4. és a 8. versszak zárósoraiban. Ott: a „nyugszik reggel, hol virradt” s a „mindenik lankadt s fáradt” még csak a csata utáni elnyugvást, erőt gyűjtő pihenést jelentik; itt a „halva sokan feküsznek” s a „koporsója vitézül holt testeknek” már az örök elnyugvást, hősi halált mutatják. A harmadik pillér a verset lezáró 9. strófa elragadott felkiáltással zengi az örök dicsőséget. Ez a nagy erejű érzelmi kitörés egyszerre válasz is a két, hangulatilag eltérő képsorozatra.

A minden más téren hírhedtté vált költő vitézi erényeit senki nem vonhatta kétségbe: emlékművet állíthatott Egernek, a vitézi életforma eltűnő hőskorának és önmagának is.

A reneszánszban az erős egyéniség uralkodik a politikában, ahol az absztrakciók elhalványodásával mindent a legreálisabb célszerűségi szempont irányít, ugyancsak az egyéniség kultusza határozza meg a társadalmi emelkedést, amennyiben a kiválasztódásban az addig szinte kizárólagos születési helyzet mellett döntő fontosságú szerephez jut a rátermettség. Általában mindenütt előtérbe kerül az „én”, az önérték érzése s ezzel kapcsolatban nagy szerephez jut a hírnév, a dicsőség utáni sóvárgás.Ennek ellenére verseinek jórészében idegennyelvű mintákat követ, a humnizmus idején ugyanis nem hogy nem számíott hibának az, ha egy költő másnak a művéből merít, hnem inkább erény volt, mert ezzel műveltségét tudta bizonyítnai. Balassinak is nagyon fontos az, hogy elismerjék, híres legyen. Költészete a kisebb utánzókon kívül hatott Zrínyi Miklósra, a barokk költőre. Balassi alkotta a róla elnevezett Balassi-strófát, ezt a 9 soros, 3 periódusból álló versformát. Ez a roppant méretű utóélet is költői nagyságának, zsenialitásának bizonyítéka.

Stendhal

Stendhal egy vidéki városban 1783-ban született. Imádott édesanyját korán elvesztette, apját és nevelőjét nem szerette, ezért idősebb korában mindent elkövetett, hogy elszakadjon a családi háztól, és Párizsba mehessen. 1799-ben Párizsba utazott. Előbb hivatalnokként, majd Napoleon katonatisztjeként dolgozott. Később hadnagyként vett részt az olaszországi hadjáratban és Itália teljesen elbűvölte. Napoleon bukása után Milánóba költözött és itt írta meg a Vörös és feketét.

Bár Stendhal romantikus írónak mondta magát, a Vörös és fekete tanulmányozása során a realizmus kialakulásának lehetünk tanúi. A realista ábrázolásmódhoz közelítette őt mindenekelőtt a képmutatást megvető őszinteség. Stendhalt főképp az ember, az emberi lélek érdekelte. Ő teremtette meg fő művével az ún. lélektani regényt.
A Vörös és fekete főhősei – Julien Sorel, de Rénalné, de La Mole kisasszony – még romantikus lelkek, nagy, lázadó romantikus szenvedélyekkel, de az író kalandos lelkű hőseit mindig valóságos körülmények közé helyezi. A főszereplők nemcsak beszélnek, cselekednek, hanem sokat gondolkodnak, töprengenek. Mindez a regényben az ún. belső monológok formájában valósul meg. A mű egyébként bővelkedik az író életére vonatkozó jelenetekben, hasonlóságokban.
Julien Sorel rejtélyes, sokarcú hős. Egyszerre és szinte két időben: közelmúltban, Napoleon „dicsőséges” korában és a jelenben. Becsvágyát, feltörekvési szándékát és önérzetét a múlt táplálja, de vágyait és célkitűzéseit egy olyan jelenben akarja megvalósítani, amely a múlt érvényesülési lehetőségeit már elzárta előle. A szabadságért, Napoleonért rajong, de titkolnia kell. Legnagyobb dilemmája: lenn maradni a mélyben, a szegénységben, vagy aljassá válni. Végül az utóbbit kényszerül választani: képmutatóvá lesz, álszent, hazug szerepet kényszerít magára, de szerepével sem tud tökéletesen azonosulni, ugyanis ki-kiesik belőle, és szenved az örökös színészkedés miatt. A mű egyébként az ún. karrier-regények közé tartozik.
Már a legelső fejezet felvillantja a polgármester, de Rénal úr alakját, jellemét: elfoglaltnak látszó, fontoskodó férfi, tekintetében önelégültség és elbizakodottság ül. A helybeli ács fiát, Julient is csak azért akarja felfogadni 3 kisfia nevelőjének, hogy ezzel is előkelőségét fitogtassa.
A törékeny testű fiú fizikai valójában és szellemileg is elütött környezetétől. Egyedül az öreg tábori sebészt imádta, aki kedvéért szórul szóra megtanulta az egész Újszövetséget latinul.
A de Rénal-házban nagy, szenvedélyes szerelem bontakozik ki Rénalné és Julilen között. Az asszony nemcsak elbűvölő szépségű fiatalasszony, de kiemelkedik faragatlan, durva lelkű környezetéből. Eleinte csak csodálja Julient, tetszik neki a fiú túlzott önérzete, érzékenysége, de amikor megtudja, hogy Elisa, a szobalány Julien felesége akar lenni belebetegszik a féltékenységbe, és amikor megtudja, hogy az ifjú visszautasította a szobalányt, gyönyörűséges kéjt érez. Ezután a nő mindenben Julien kedvét keresi és vállalja a házasságtörés bűnét.

Bár a fiút már a legelső pillanatban elbűvölte az asszony szépsége, mégsem tudja élvezni a szerelem igazi örömét, hisz „katonai feladatának” tartja az asszony megszerzését, így akar fülébe kerülni a polgármesternek. Úgy viselkedik, mint Moliére Tartuffe-je: álarcot hord, és csak amikor pillanatokra megfeledkezik „szerepéről”, akkor veszi észre, hogy esztelenül szerelmes, és ilyenkor elvet minden képmutatást.
Azonban Juliennek 2 dolog miatt is el kell hagynia a házat. Az egyik Elisa árulása, a másik a magasba törő vágyai. Ezután egy papneveldébe kerül, amelyről kiderül, hogy a képmutatás magasiskolája. A fiú itt is hű marad színlelt elveihez: társait ellenségének tekinti, és mindegyiküknél veszedelmesebbnek Pirard abbét, az intézet igazgatóját tartja. Később Julien helyzete tarthatatlanná válik a papneveldében, és amikor az atya kénytelen lemondani igazgatóságáról, régi pártfogójának de La Mole márkinak a házába ajánlja Julient, a márki pedig titkárként alkalmazza.
A vidéki és papi környezet után fővárosi és arisztokrata társaságba kerül a főhős. A helyszín egyre tágasabb, a tét nagyobb. Már a legelső nap tekintélyt szerez műveltségével a márki házának vendégei között, de La Mole úrral pedig napról napra őszintébb és bizalmasabb lesz a kapcsolatuk. Julien megismerkedik a márki lányával Mathilde-val, akit csaknem ugyan olyan vonások jellemeznek, mint a fiút. Ő is egyszerre és két időben: a szebbnek, hősiesebbnek tartott 16. században gondolkodik, képzeletét a lefejezett Boniface de La Mole és Navarrai Margit szerelme gyújtja fel. Minden év április 30-án, őse kivégzése évfordulóján gyászruhát hord. A lány beleszeret Julienbe, aki azonban úgy lesz a szeretője, hogy nem érez iránta szerelmet. Mathilde azonban teherbe esik, és ez végre eljuttatja Julient arra a magaslatra, amelyre kezdettől fogva vágyott, ugyanis a márki beleegyezik a házasságba. Így a művészetté emelt képmutatás eredményesnek bizonyul. Azonban ekkor érkezik meg Rénálné mindent tönkretevő levele. Julien erre visszamegy a vidéki városkába, és a templomban kétszer rálő az asszonyra. A nő nem hal meg, de a fiú börtönbe kerül, ahol végképp lehull róla a tartuffe-i álarc. Végre azonosul önmagával, már nem vár semmit az élettől, meghalt benne minden nagyravágyás, eltűnt a képmutatás, de ismét felparázslott a régi szenvedély Rénálné iránt.
Juliennek nem kellene meghalnia, ugyanis Mathilde ki tudná őt hozni a börtönből, de Julien már nem akar élni, a tárgyaláson sem védekezik. Csak most, a börtönben ismeri meg a lángoló szerelmet és ez kárpótolja elvesztett életéért. Kivégzéséről Stendhal nem ír semmit, csak arról, hogy barátja Fouqué megvásárolja Julien halott testét, Mathilde pedig maga temeti el kedvese fejét. Rénálné három nappal szerelme halála után, gyermekeit átölelve belehal a fájdalomba.
A műből kiderül, hogy Julien az álarc mögé rejtette jobbik énjét. Lelke épségét úgy menti meg, hogy kilép az életből.

A Vörös és fekete nem csupán egy kettétört karrier érdekes története, hanem az író keserűségének a kifejezése, a társadalom hazug erkölcsinek leleplezése is. Stendhalt, mint írót kortársai nem ismerték el, egyedül pályatársa Balzac értékelte, fedezte fel zsenialitását. Az író öregen, magányosan töltötte utolsó éveit, de további regényterveken dolgozott. 1841 novemberében Páriszba utazott és 1842-ben itt is halt meg.

Arany János (1817-1882) Toldi, Toldi estéje, c. művek összehasonlító elemzése

- Keletkezésének körülményei
- Műfajának meghatározása
- A művekben előforduló különbségek
- Érdekességek

Arany János történelmi tárgyú elbeszélő költeményét, a Toldit 1846-ban írta meg, mely a 19.sz-i magyar irodalom és a népi realizmus egyik remek alkotása. Trilógiává egészült ki a Toldi estéjével 1854-ben, majd a Toldi szerelmével 1879-ben.
A Toldi c. művet 1847-ben adták ki. A mű a Kisfaludy Társaság pályázatára íródott, mely pályázat feltételei között szerepelt a magyar nyelv és a magyar népiesség bemutatása. Arany, Ilosvai Selymes Péter Toldiját választotta, az eredetiből csupán egy – két szövegrészt hagyva meg. Az eredeti Toldi nevetséges figura, míg Aranynál vitéz, aki egy időben egy faragatlan jellem is.

A művek az eposz műfajában íródtak. Németh G. Béla a Toldit eposz formájú idillnek; a Toldi estéjét eposz formájú elégiának tartja. A két mű összefüggése az idealizált hős tündöklése és bukása. A Toldi tizenkét énekből, a Toldi estéje hat énekből áll. Mindkét mű 12 soros versszakokból tevődik össze.

A költő az elemzett két művel igyekezett megmutatni, hogy a nemzet és a haladás érdekeit nem lehet egyszerre szolgálni. A Toldi és a Toldi estéje a realizmus korában, a kiegyezés előtti időszakban keletkezett. Tökéletesen mutatja a feudalizmus és a haladás össze férhetetlenségét.
Harc a maradiság és a fejlődés között, ahol Lajos király képviseli a haladás szellemiségét.

„… Hajt az idő gyorsan – rendes útján eljár –
Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;”
(Toldi estéje 6/31)

A legfeltűnőbb különbségek a két kor, ill. korszak költői képében fedezhető fel. A nyár ill. a tél, a fiatalság – öregség összefüggésében. A Toldi cselekményes mű olvastatja magát. A Toldi estéje az elmúlást idézi a történet vontatottságával, a főszereplő szótlanságával.

A király a trilógia első részében jó emberismerő, ravasz. Ezt bizonyítja, hogy György ármánykodásán is átlát.
A második részben Lajos királyon kora előrehaladtával, és a kor haladtával túlnőttek a királysággal együtt járó feladatok.

Miklós az első részben azért indul Budára, hogy kegyelmet kapjon a királytól, amit a cseh vitéz legyőzésével el is ér.
Toldi estéjében hívják, el is megy, de most a nemzet becsületének helyreállítása a célja.

Groteszk különbség, hogy Miklós a Toldiban harcolni akar, úgy érzi szükség van rá.

„ … Hej! Ha én is, én is köztetek mehetnék,
Szép magyar vitézek, aranyos leventék!”
(Toldi 1/6)

A Toldi estéje c. műben a saját sírját kezdi ásni, mert szükségtelennek, feleslegesnek érzi magát.
„ Nincsen az élethez tovább ami kössön,…”
(Toldi estéje 1/30)


- Toldi egy nemes ember második fiúgyermeke. Az akkori örökösödési törvényeknek megfelelően az idősebb gyermek örökölte a család vagyonát, az apa rangját és pozícióját.
- Arany János művében Toldi az ideális magyar embert és a magyar nemzetet
képviseli. A Himnuszban Kölcsey a magyar nép történelmi sorsáról ír, ami szinte megegyezik Toldi Miklós sorsával.

- „… Bujdosik az éren, bujdosik a nádon
Nincs hová lehajtsa fejét a világon.
Hasztalan kereste a magánságot,
Mert beteg lelkének nem nyert orvosságot.”
Toldi


„Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjába,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában.”
Himnusz

- Toldi estéje c. műben a tizedik versszakban Bibliai kép – hasonlat.

„… Összenézett a nép, nézett, de hallgatott
S a lovas barátnak nagy sikátort adott,
Mint mikor a Vörös-tenger kettéválván
Habjai csendesen ültek egymás vállán.”

- Arany János születésének helye és életének első fele egybevág azon helyek leírásával, ahol a Toldi története is zajlik. Nagyszalonta szülővárosa, megegyezhet Nagyfaluval. A város az akkori Magyarország területén helyezkedett el, ma Romániához tartozik. A terület több, kisebb patakkal van körülvéve, ahol gyermekkorában bujkálhatott, csavaroghatott. Ezáltal a farkasokkal való találkozásnak is lehetett valós alapja. A Toldi c. műben felvázolt Budára vezető útvonal térben és időben megegyezhet az általa bejárt útvonalakkal.

- A legfontosabb üzenet a nemzet és a fölöttük uralkodók számára a Toldi estéjében olvasható.

„… Szeresd a magyart, de ne faragd le” – szóla,
„Erejét, formáját, durva kérgét róla:
Mert mi haszna, símább, ha jól megfaragják?
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.”
6/28

Shakespeare Rómeó és Júlia

Shakespeare az angol irodalom és talán egész Európa legnagyobb reneszánsz kori drámaírója. Az ő ideje alatt vált a dráma az angol irodalom vezető műnemévé. Anglia gazdasági sikerei, az átmeneti nyugalom, ami Erzsébet királynőnek volt köszönhető sokat segített a tudományok és a kultúra fejlődésében.


Shakespeare élete
• 1564 április 23-án született Stratford-upon-Avon-ban.
• Felesége Ann Heathaway, 3 gyermek anyja. Londonba megy.
• Szerzők ebben az időszakban: Christopher Marlow, Ben Johnson
• Három alkotói korszaka:
1) 1590-es évek: királydrámák korszaka – 2., 3. Richárd, 4., 5., 6. Henrik (a 8. Henrik nem tartozik ide) + Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, Vízkereszt, Ahogy tetszik.
2) 1600-1612/13: nagy tragédiák korszaka – Hamlet, Lear király, Antonius és Kleopátra, Macbeth, Othello.
3) 1613-1614 † - színművek korszaka – tragédiának indulnak, de elhárul a konfliktus és jó vége lesz: Téli rege, Vihar.
• Lírai szonetteket is írt: 4433 vsz, 14 soros.

Középkori színjátszás:
Szekereken liturgikus, szakrális témákat dolgoztak fel, a templom előtt v. a főtéren adták elő. Hosszú művek nagy díszletekkel.
A színpad szimultán technikával ábrázolta párhuzamosan a mennyet, a földet és a poklot.
Színpadtechnikák:
 Processziós: több színpad, a közönség jelenetenként vándorolt
 Kocsi színpad: itt a színpad mozog
 Szimultán: 3 részre tagolt színpad: menny, föld, pokol.
Előadások témái:
 Misztérium játék: 1-1 bibliai történet
 Miráculum (csoda): szentek élete, tanulságként a közönségnek csodákkal.
 Moralitás: a szereplők 1-1 jellemvonást testesítenek meg, erkölcsnemesítő cél

A reneszánsz drámák jellemzői
Shakespeare életéről igen kevés információ maradt fent, de azt tudjuk, hogy pályája során dolgozott színész, író, rendező és színházrészvényesként. A színház melyben oly sokat alkotott a Globe színház volt. A kívülről nyolcszögletű, belülről kör alakú épület némileg követi a szimultán színpad jellegzetességeit. A három részből álló színpadrendszer első egysége meglehetősen nagy volt, ez volt alkalmas nagy tömegek megmozgatására.
A színpad fölötti felső részen erkély és bástya jeleneteket adtak elő. A harmadik, hátsó rész az épületek szobáiban történő események bemutatására volt kialakítva. Nem voltak viszont díszletek és a művek nem voltak felvonásokra bontava, viszont színek illetve jelentetek voltak, melyek váltakozását a szereplők számának változásában lehetett érzékelni.
Kizárólag férfi színészek játszottak, igen jellegzetes volt a művekben újra és újra feltűnő tipikus alakok, mint például a dajka vagy a cselédek.
A hármas egységet tér, idő, cselekmény sokkal szabadabban kezelték, mint mondjuk Moliére korában. Shakespeare drámái sokszor éveket foglalnak össze, nem 1 napot és sok a helyszín.
A reneszánsz drámában a hangnem, a stílus változékony volt: tréfástól pajzánon át magasztos és fennkölt is lehetett.
Az angol drámát az tette naggyá, hogy nem alkalmazkodott semmiféle merev szabályhoz, elvetett mindenféle kötöttséget, kialakított egy sajátos dramaturgot.

A Rómeó és Júlia című alkotás Shakespeare életének talán egyik legnagyobb műve. Alkotói korszakának első részében, az 1500-as években íródott.
Ez volt az angol reneszánsz első olyan tragédiája, melynek középpontjában a szerelem, a szabad párválasztás állt. Ez az alkotás azért tragédia, mert óriási értékveszteségek vannak benne. Ezek ártatlan emberi életek elmúlása /Rómeó, Júlia, Tybalt, Mercucius,/, illetve erkölcsi vesztességek, mint például a szerelem, a barátság és bizalom pusztulása. Eredetileg + szereplők halnak meg.
A mű hordozója a párbeszéd/dialógus és az egész történet konfliktusokra épül.

Konfliktus:A két híres veronai család a Capulet és Montague már régóta ádáz ellenségek voltak, de a sors különös fintorának köszönhetően a két család gyermekei egymásba szeretnek. A mű fő konfliktusát az adja, hogy a gyermekek és a szülők akarata összeütközik.
Rómeó és Júlia képviselik az újat, a szabadságot, a reneszánsz eszméjét, akik csak a szokást vetették el, nem az erkölcsöket, hiszen összeházasodtak.
A mű egészét átjárja egy fajta baljós hangulat, ami arra utal, hogy a mű végén tragikus esemény fog történni. Ezt már az előhangból is érzékelhetjük. Ugyanakkor vásári hangulatot idéző, komédiára utaló vonások is vannak. Például a dajka és Rómeó párbeszéde, vagy a dajka Benvolioval és Mercucioval: „vesszeje”, vagy a két család groteszk vitája a mű elején (kard és mankó).

Bonyodalom: ott kezdődik, mikor Rómeó még ficsúrként (18) elmegy Capuleték báljába, ahol Júlia még kislány (14).
A dráma egyik fordulópontja Tybalt (haragtartó, lobbanékony, agresszív) és Mercucius halála, amiért Rómeó volt a felelős, és aminek következtében az ifjúnak menekülnie kell. Innentől fogva már két szálon futnak az események, hisz Veronában és Montavában is egyre bonyolultabbá válik minden. Ez egy tipikus reneszánsz vonás.

Júlia látszólag beleegyezik, hogy Párishoz megy, de még aznap éjszaka megissza a Lőrinc atyától kapott csodaszert, ami 48 órára alvást okoz, minek segítségével azt akarja elhitetni, hogy meghalt. A sors kegyetlensége miatt Rómeó ezt el is hiszi és a Kripta jelenetben kiengesztelhetetlen bánata miatt öngyilkos lesz. Júlia éppen ebben a pillanatban tért magához álmából, és szerelme halála láttán ő is a túlvilágba menekül.

A mű végére egy jellemváltozást észlelhetünk, miszerint a mű elején Rómeó egy fiatal ficsúrként megy be a bálba és Júlia is csak egy kislány volt még akkor, viszont a mű végére szerelmük miatt képesek voltak egymás miatt, egymásért felelősséget vállalni, és tetteikért is felelősséget vállaltak és képesek döntéseket hozni. Így pár nap alatt felnőtté váltak.

A két család ostoba, értelmetlen harcából fakadó vesztességeknek köszönhetően, minden átértékelődött a mű végére. Harc helyett béke lesz a családok között. Ezzel Shakespeare egy olyan gondolatot fogalmazott meg, miszerint a radikális változások bekövetkezésére mindig valami nagy áldozatra van szükség.

A dráma megújulása a 19. században: Anton Pavlovics Csehov

A 19. század az orosz irodalom fénykorának tekinthető. Rengeteg tehetséges író lett ismert ebben az időszakban, akik közül az egyik legkiemelkedőbb Anton Pavlovics Csehov. Oroszországban a társadalom feudális megrekedtsége miatt nem volt még erős, művelt polgári osztály. A cári rendszer áttekinthetetlenül bonyolult bürokratizmusa és az ország siralmas helyzete lett a mind erőteljesebben kibontakozó orosz realizmus legfőbb témája. A közállapotok sivársága, a városokban élő kisemberek szánalmas vergődése áll középpontban.

Az ókori dráma konfliktusra épült, a vígjáték és a tragédia egyaránt. A főhősök közti konfliktus általában királyok és leszármazottaik között zajlik, vagyis előkelő királyi sarjak összecsapásán alapszik. A 19. századra azonban ez megváltozik. Csehov a novella műfajának megújítója és az úgynevezett „drámátlan drámák”, vagy cselekmény nélküli drámák megteremtője, melyek inkább lírai hangulatúak. Ezekben a művekben is találhatók konfliktusok, de nem olyan szintűek és kimenetelűek mint azelőtt. A mindennapi emberek mindennapi problémáit mutatják be. Ez a Ványa bácsi című művében látszik leginkább.

Az igazi konfliktus itt Ványa bácsinál halmozódik fel, hiszen élete hanyatlásáért Alexandrt okolja és felnagyítja a professzor hibáit. Váltig állítja, hogy nem is ért a művészethez, csak ’visszakérőzik’. Ám a rágalmazás mögött ott lapul a tény, hogy Ványa bácsi maga rontotta el az életét. Ha lett volna tehetsége, többre vihette volna, de ő bezárta magát ebbe a sorsba és most bűnbakot keres. Ez jellemző a Csehov-hősökre. Képtelenek cselekedni. Az író számára fontosabb volt a cselekménynél a szereplők beszélgetése, gondolkodása, vagy hangulata. Nem jellemzi közvetlenül őket, arra törekszik, hogy minden, ami velük kapcsolatos az a cselekedetekből és beszélgetésekből derüljön ki. A szereplők így csak beszélgetnek, vágyakoznak, bosszankodnak, állandóan azt hajtogatják, hogy cselekedni kéne, de nem teszik.
Az orosz realista, vagy a realizmushoz közel álló írók művei jórészt arról szólnak, hogy hogyan nem szabad, vagy nem érdemes élni. A „fölösleges ember” alakja igen fontos szerepet játszik ezekben a művekben. Ezek olyan emberek, akik valamilyen magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik életüket; nem használnak senkinek, semminek, képtelenek bárkit is boldogítani, s maguk is reménytelenül boldogtalanok. Ugyan a professzor tulajdonképpen nem cselekszik, mert nem ért ahhoz, amit tesz, az igazán felesleges ember Ványa bácsi a műben, hiszen ő a zsörtölődésen kívül semmit nem csinál.

Újabb konfliktusforrás, hogy Szonja, a professzor lánya szerelmes Asztrovba, aki egy megkeseredett orvos, hiszen vidéken, lehetetlen körülmények között próbálja képviselni hivatását. Ő is egy átlagember, élete egyhangú, unalmas, robotol a napi betevőért. A problémát az okozza, hogy ugyan tiszteli Szonját, inkább Yelenába, a professzor fiatal feleségébe szerelmes. Yelena azonban feladta életét, hiszen azzal bíztatja férjét, hogy 5-6 éven belül ő is öreg lesz. Ám akkor 32 éves lenne, ami még nem nevezhető öregnek. Yelena beletörődött élete monotonitásába, és inkább hozzáhervad férjéhez, minthogy kockáztatnia kelljen. Ez is jellemző a Csehov-hősökre. Saját lelki világukba zárkóznak, és egyedül maradnak szorongásaikkal, vágyaikkal.
A szereplők töprengése, beszélgetése nem jár eredménnyel, nem jutnak semmire, és a tragikumot rendszerint komikus színezettel, groteszk formában élik át. A Ványa bácsiban ez akkor jelenik meg, amikor a professzor el akarja adni a birtokot, és ez Ványa bácsit annyira feldühíti, hogy még rá is lő a professzorra, ám nem találja el. Ennek az az oka, hogy a konfliktus nem elég komoly ahhoz, hogy Ványa bácsi öljön. Túlzás lenne, ha Szerberajkov meghalna, így inkább komédiába hajlik.

A szereplők tehetetlenségének következtében a viszonyok nem rendeződnek. Ványa bácsiban megmarad a méreg, bár a birtokot nem adja el a professzor. Így morfiumot lop az orvostól, amit nem vesz be rögtön. Figyelem felkeltő szándékát azonban eléri, és Szonja kérleli, hogy adja vissza a gyógyszert. Kéri bácsikáját, hogy tűrjön, mert ez az egyetlen megoldás, tehát ő is – csakúgy, mint Yelena - eltemeti magát. Nem teljesül be szerelem, Asztrov elhagyja a házat, és a professzor ugyanolyan ripacs marad, mint a mű legelején.

Csehov műveiben a 19. század végi orosz mozdulatlanság jelenik meg. Alig van bennük hagyományos értelembe vett eseménysor és nem ad tanácsokat, vagy magyarázatokat, így az elhallgatás nagy mestere, mégis teljes erővel érzékeltetni tudja az író, hogy valami baj van az orosz élettel. Ám nem hűvös tárgyilagossággal nézi szenvedő hőseit, iróniájában megtalálható a részvét és a szánalom egyaránt. Harag és felháborodás nélkül írt, legfeljebb a csodálkozó értetlenség fedezhető fel amiatt, hogy milyen ostobán és képtelenül élnek az emberek.

Csehov orvosi diplomát szerzett, fölemelkedő család sarja volt. Korai halálának oka tüdőbaj volt.
Novellákat és színműveket / drámákat írt főleg:
• Manó – Vb elődje, dráma
• Ványa bácsi – színmű
• Sirály – színmű
• Cseresznyéskert - színmű
• Három nővér - színmű
• A 6-os számú kórterem – kisregény
• A csinovnyik halála – novella
• A köpönyegforgató