A 19. század az orosz irodalom fénykorának tekinthető. Rengeteg tehetséges író lett ismert ebben az időszakban, akik közül az egyik legkiemelkedőbb Anton Pavlovics Csehov. Oroszországban a társadalom feudális megrekedtsége miatt nem volt még erős, művelt polgári osztály. A cári rendszer áttekinthetetlenül bonyolult bürokratizmusa és az ország siralmas helyzete lett a mind erőteljesebben kibontakozó orosz realizmus legfőbb témája. A közállapotok sivársága, a városokban élő kisemberek szánalmas vergődése áll középpontban.
Az ókori dráma konfliktusra épült, a vígjáték és a tragédia egyaránt. A főhősök közti konfliktus általában királyok és leszármazottaik között zajlik, vagyis előkelő királyi sarjak összecsapásán alapszik. A 19. századra azonban ez megváltozik. Csehov a novella műfajának megújítója és az úgynevezett „drámátlan drámák”, vagy cselekmény nélküli drámák megteremtője, melyek inkább lírai hangulatúak. Ezekben a művekben is találhatók konfliktusok, de nem olyan szintűek és kimenetelűek mint azelőtt. A mindennapi emberek mindennapi problémáit mutatják be. Ez a Ványa bácsi című művében látszik leginkább.
Az igazi konfliktus itt Ványa bácsinál halmozódik fel, hiszen élete hanyatlásáért Alexandrt okolja és felnagyítja a professzor hibáit. Váltig állítja, hogy nem is ért a művészethez, csak ’visszakérőzik’. Ám a rágalmazás mögött ott lapul a tény, hogy Ványa bácsi maga rontotta el az életét. Ha lett volna tehetsége, többre vihette volna, de ő bezárta magát ebbe a sorsba és most bűnbakot keres. Ez jellemző a Csehov-hősökre. Képtelenek cselekedni. Az író számára fontosabb volt a cselekménynél a szereplők beszélgetése, gondolkodása, vagy hangulata. Nem jellemzi közvetlenül őket, arra törekszik, hogy minden, ami velük kapcsolatos az a cselekedetekből és beszélgetésekből derüljön ki. A szereplők így csak beszélgetnek, vágyakoznak, bosszankodnak, állandóan azt hajtogatják, hogy cselekedni kéne, de nem teszik.
Az orosz realista, vagy a realizmushoz közel álló írók művei jórészt arról szólnak, hogy hogyan nem szabad, vagy nem érdemes élni. A „fölösleges ember” alakja igen fontos szerepet játszik ezekben a művekben. Ezek olyan emberek, akik valamilyen magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik életüket; nem használnak senkinek, semminek, képtelenek bárkit is boldogítani, s maguk is reménytelenül boldogtalanok. Ugyan a professzor tulajdonképpen nem cselekszik, mert nem ért ahhoz, amit tesz, az igazán felesleges ember Ványa bácsi a műben, hiszen ő a zsörtölődésen kívül semmit nem csinál.
Újabb konfliktusforrás, hogy Szonja, a professzor lánya szerelmes Asztrovba, aki egy megkeseredett orvos, hiszen vidéken, lehetetlen körülmények között próbálja képviselni hivatását. Ő is egy átlagember, élete egyhangú, unalmas, robotol a napi betevőért. A problémát az okozza, hogy ugyan tiszteli Szonját, inkább Yelenába, a professzor fiatal feleségébe szerelmes. Yelena azonban feladta életét, hiszen azzal bíztatja férjét, hogy 5-6 éven belül ő is öreg lesz. Ám akkor 32 éves lenne, ami még nem nevezhető öregnek. Yelena beletörődött élete monotonitásába, és inkább hozzáhervad férjéhez, minthogy kockáztatnia kelljen. Ez is jellemző a Csehov-hősökre. Saját lelki világukba zárkóznak, és egyedül maradnak szorongásaikkal, vágyaikkal.
A szereplők töprengése, beszélgetése nem jár eredménnyel, nem jutnak semmire, és a tragikumot rendszerint komikus színezettel, groteszk formában élik át. A Ványa bácsiban ez akkor jelenik meg, amikor a professzor el akarja adni a birtokot, és ez Ványa bácsit annyira feldühíti, hogy még rá is lő a professzorra, ám nem találja el. Ennek az az oka, hogy a konfliktus nem elég komoly ahhoz, hogy Ványa bácsi öljön. Túlzás lenne, ha Szerberajkov meghalna, így inkább komédiába hajlik.
A szereplők tehetetlenségének következtében a viszonyok nem rendeződnek. Ványa bácsiban megmarad a méreg, bár a birtokot nem adja el a professzor. Így morfiumot lop az orvostól, amit nem vesz be rögtön. Figyelem felkeltő szándékát azonban eléri, és Szonja kérleli, hogy adja vissza a gyógyszert. Kéri bácsikáját, hogy tűrjön, mert ez az egyetlen megoldás, tehát ő is – csakúgy, mint Yelena - eltemeti magát. Nem teljesül be szerelem, Asztrov elhagyja a házat, és a professzor ugyanolyan ripacs marad, mint a mű legelején.
Csehov műveiben a 19. század végi orosz mozdulatlanság jelenik meg. Alig van bennük hagyományos értelembe vett eseménysor és nem ad tanácsokat, vagy magyarázatokat, így az elhallgatás nagy mestere, mégis teljes erővel érzékeltetni tudja az író, hogy valami baj van az orosz élettel. Ám nem hűvös tárgyilagossággal nézi szenvedő hőseit, iróniájában megtalálható a részvét és a szánalom egyaránt. Harag és felháborodás nélkül írt, legfeljebb a csodálkozó értetlenség fedezhető fel amiatt, hogy milyen ostobán és képtelenül élnek az emberek.
Csehov orvosi diplomát szerzett, fölemelkedő család sarja volt. Korai halálának oka tüdőbaj volt.
Novellákat és színműveket / drámákat írt főleg:
• Manó – Vb elődje, dráma
• Ványa bácsi – színmű
• Sirály – színmű
• Cseresznyéskert - színmű
• Három nővér - színmű
• A 6-os számú kórterem – kisregény
• A csinovnyik halála – novella
• A köpönyegforgató
Az ókori dráma konfliktusra épült, a vígjáték és a tragédia egyaránt. A főhősök közti konfliktus általában királyok és leszármazottaik között zajlik, vagyis előkelő királyi sarjak összecsapásán alapszik. A 19. századra azonban ez megváltozik. Csehov a novella műfajának megújítója és az úgynevezett „drámátlan drámák”, vagy cselekmény nélküli drámák megteremtője, melyek inkább lírai hangulatúak. Ezekben a művekben is találhatók konfliktusok, de nem olyan szintűek és kimenetelűek mint azelőtt. A mindennapi emberek mindennapi problémáit mutatják be. Ez a Ványa bácsi című művében látszik leginkább.
Az igazi konfliktus itt Ványa bácsinál halmozódik fel, hiszen élete hanyatlásáért Alexandrt okolja és felnagyítja a professzor hibáit. Váltig állítja, hogy nem is ért a művészethez, csak ’visszakérőzik’. Ám a rágalmazás mögött ott lapul a tény, hogy Ványa bácsi maga rontotta el az életét. Ha lett volna tehetsége, többre vihette volna, de ő bezárta magát ebbe a sorsba és most bűnbakot keres. Ez jellemző a Csehov-hősökre. Képtelenek cselekedni. Az író számára fontosabb volt a cselekménynél a szereplők beszélgetése, gondolkodása, vagy hangulata. Nem jellemzi közvetlenül őket, arra törekszik, hogy minden, ami velük kapcsolatos az a cselekedetekből és beszélgetésekből derüljön ki. A szereplők így csak beszélgetnek, vágyakoznak, bosszankodnak, állandóan azt hajtogatják, hogy cselekedni kéne, de nem teszik.
Az orosz realista, vagy a realizmushoz közel álló írók művei jórészt arról szólnak, hogy hogyan nem szabad, vagy nem érdemes élni. A „fölösleges ember” alakja igen fontos szerepet játszik ezekben a művekben. Ezek olyan emberek, akik valamilyen magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik életüket; nem használnak senkinek, semminek, képtelenek bárkit is boldogítani, s maguk is reménytelenül boldogtalanok. Ugyan a professzor tulajdonképpen nem cselekszik, mert nem ért ahhoz, amit tesz, az igazán felesleges ember Ványa bácsi a műben, hiszen ő a zsörtölődésen kívül semmit nem csinál.
Újabb konfliktusforrás, hogy Szonja, a professzor lánya szerelmes Asztrovba, aki egy megkeseredett orvos, hiszen vidéken, lehetetlen körülmények között próbálja képviselni hivatását. Ő is egy átlagember, élete egyhangú, unalmas, robotol a napi betevőért. A problémát az okozza, hogy ugyan tiszteli Szonját, inkább Yelenába, a professzor fiatal feleségébe szerelmes. Yelena azonban feladta életét, hiszen azzal bíztatja férjét, hogy 5-6 éven belül ő is öreg lesz. Ám akkor 32 éves lenne, ami még nem nevezhető öregnek. Yelena beletörődött élete monotonitásába, és inkább hozzáhervad férjéhez, minthogy kockáztatnia kelljen. Ez is jellemző a Csehov-hősökre. Saját lelki világukba zárkóznak, és egyedül maradnak szorongásaikkal, vágyaikkal.
A szereplők töprengése, beszélgetése nem jár eredménnyel, nem jutnak semmire, és a tragikumot rendszerint komikus színezettel, groteszk formában élik át. A Ványa bácsiban ez akkor jelenik meg, amikor a professzor el akarja adni a birtokot, és ez Ványa bácsit annyira feldühíti, hogy még rá is lő a professzorra, ám nem találja el. Ennek az az oka, hogy a konfliktus nem elég komoly ahhoz, hogy Ványa bácsi öljön. Túlzás lenne, ha Szerberajkov meghalna, így inkább komédiába hajlik.
A szereplők tehetetlenségének következtében a viszonyok nem rendeződnek. Ványa bácsiban megmarad a méreg, bár a birtokot nem adja el a professzor. Így morfiumot lop az orvostól, amit nem vesz be rögtön. Figyelem felkeltő szándékát azonban eléri, és Szonja kérleli, hogy adja vissza a gyógyszert. Kéri bácsikáját, hogy tűrjön, mert ez az egyetlen megoldás, tehát ő is – csakúgy, mint Yelena - eltemeti magát. Nem teljesül be szerelem, Asztrov elhagyja a házat, és a professzor ugyanolyan ripacs marad, mint a mű legelején.
Csehov műveiben a 19. század végi orosz mozdulatlanság jelenik meg. Alig van bennük hagyományos értelembe vett eseménysor és nem ad tanácsokat, vagy magyarázatokat, így az elhallgatás nagy mestere, mégis teljes erővel érzékeltetni tudja az író, hogy valami baj van az orosz élettel. Ám nem hűvös tárgyilagossággal nézi szenvedő hőseit, iróniájában megtalálható a részvét és a szánalom egyaránt. Harag és felháborodás nélkül írt, legfeljebb a csodálkozó értetlenség fedezhető fel amiatt, hogy milyen ostobán és képtelenül élnek az emberek.
Csehov orvosi diplomát szerzett, fölemelkedő család sarja volt. Korai halálának oka tüdőbaj volt.
Novellákat és színműveket / drámákat írt főleg:
• Manó – Vb elődje, dráma
• Ványa bácsi – színmű
• Sirály – színmű
• Cseresznyéskert - színmű
• Három nővér - színmű
• A 6-os számú kórterem – kisregény
• A csinovnyik halála – novella
• A köpönyegforgató
Megjegyzés küldése