A stílus

A stílus fogalma
- a nyelv használatának jellegzetes módja
- a stílus szót először a görögök használták, latin jelentése a mai radírnak felelt meg
- mai jelentése a középkorban alakult ki
- a szöveg nyelvi elemei és a kifejezendő tartalom kapcsolata
- választás és elrendezés eredménye
- többlettartalommal gazdagítja a szöveget, hatást gyakorol a hallgatóra
- lehet gondolati, érzelmi vagy hangulati többlet

A stílushasználat célja
- szándékolt hatás gyakorlása a hallgatóra
- fontos a fogalmazás világossága, az érdeklődés fenntartása, a megfelelő hangnem

A stílust befolyásolja, hírértékét meghatározza
- beszélő egyénisége
- alkalmi szándék
- beszédhelyzet
- pillanatnyi lelkiállapot

Kapcsolódó fogalmak
Stíluselem
- a stílus hatásának forrása
- a közlést többlettartalommal ellátó nyelvi elem

Stílusérték
- egy nyelvi elem adott szövegben érvényesülő sajátos jelentéstöbblete
- állandósult: a szó jelentésének része, mindig érvényesül
- alkalmi: egyéni és alkalmi felhasználásból nyert jelentéstöbblet

Expresszivitás
- kifejező érték
- függ a másodlagos jelentés intenzitásától

Az expresszivitás növelése
- nagyítás, túlzás
- gúnyos vagy kedveskedő kicsinyítés
- ismétlések
- egyszerű ismétlés, szerkezetismétlés
- felsorolás, halmozás, fokozás
- zenei eszközök
- kifejező hangváltozások
- hosszabb szünet
- tempó megválasztása
- rokon értelmű kifejezések közül az erősebb érzelmi tartalmú szavak választása
- archaizmus, neologizmus, idegen szavak
- argó kifejezések, szleng, népiesség
- szakszavak, szakkifejezések
- szóképek, szólások
- rokon és ellentétes értelmű szavak

A stílusárnyalat fogalma
- a beszélő lelkiállapotának, a hallgatóhoz és a témához való viszonyának megnyilatkozása
- nyelvi megjelenése a hangnem – köznyelv semleges közlésmódjától való eltérés

Többféle megnevezés
- lelkiállapot szerint (pl. kedélyes, tréfás)
- beszédhelyzetre utalva (pl. ünnepélyes, utcai)
- beszélő és a hallgató viszonyára utalva (pl. bizalmas, távolságtartó)

Stílusárnyalatok rendszerezése
- pozitív viszony: választékos, emelkedett, ünnepélyes, fennkölt, patetikus
- negatív viszony: vulgáris, durva
- esztétikai minőségek keveredése: tréfás, komikus, humoros, ironikus, szatirikus, gúnyos

Különféle stílusárnyalatok
Eufemizmus
- a hallgatót tapintatból vagy más okból kímélő, a mondanivalót enyhítő eljárás

Semleges stílus
- a hétköznapokban használt stílus
- követi a kialakult szokásokat
- kis expresszivitású nyelvi elemek alkalmazása

Patetikus
- pátosz: szenvedély, lelkesedés – a romantika korában volt általánosan elterjedt
- ünnepélyes, fennkölt hangulatú szavak, kifejezések
- hétköznapiság kerülése
- szónoki stílusra jellemző stíluselemek

Gúny, irónia
- gúny: túlzás, nagyítás; néha sértő, durva szavak
- irónia a gúny burkoltabb, enyhébb formája
- jellemző az elítélendő jelenségek ellenkezőjének leírása

Humor
- kedéllyel, részvéttel kezeli a nevetés tárgyát
- gazdag nyelvi eszköztár; szorosan összefügg a komikummal
- mai irodalmi nyelv jellegzetes stílusárnyalata a tragikomikum

A szótárak stílusminősítései
- használati kör: nyelvváltozat, stílusréteg megjelölése (pl. tudományos, argó, stb.)
- érzelmi árnyalat: a stílusárnyalatnál szűkebb meghatározás, pl. durva, választékos

Jelentésre vonatkozó minősítések
- elsődleges jelentés: a szó fogalmi, szótári jelentése
- másodlagos jelentés: az adott helyzetben kialakuló többletjelentés

Kapcsolat a hangalak és a jelentés között
- motiválatlan: megszokáson alapuló viszony, pl. rövidítések, mozaikszavak
- motivált: közvetlenebb kapcsolat, növeli a stílusértéket, pl. hangutánzó szavak

A stílusrétegek
A stílus gondolataink, érzéseink nyelvi eszközökkel történő kifejezési módja. Minden ember másképp használja a nyelvi eszközöket, tehát más a stílusa. A társadalmi érintkezés különféle területein más a közlés jellege, a kifejezési mód. Meghatározott helyzetekben tipikusan alkalmazunk bizonyos nyelvi eszközöket. Ezek használatának köre a stílusréteg.

Stílusrétegek: társalgási, tudományos-szakmai, közéleti-hivatalos, szónoki, publicisztikai, szépirodalmi.

A nyelvújítás

Előzményei
- XVI-XVII. századbeli nyelvkönyvek (Szenczi Molnár Albert, Bod Péter, Sajnovics János)
- humanizmus – Bibliafordítások
- barokk – Pázmány Péter, Aranka György
- felvilágosodás
- Bessenyei György: A magyarság (1778), Jámbor szándék (1781)
- Kármán József Uránia című lapja, 1794-től „eredetiségprogram”

A nyelvújítás mozgalma (1811- 1822)
- 1811 – Kazinczy: Tövisek és virágok (epigrammák, aforizmák)
- kultúra központja K-en Széphalom: Kazinczy, neológusok
- É-Dunántúlon ortológusok
- jottisták és ipszilonisták háborúja (Révai és Verseghy)
- 1813 – Mondolat (ortológusok gúnyirata)
- 1815 – Felelet a Mondolatra (Kölcsey és Szemere közös műve)
- 1819 – Kazinczy tanulmánya, nyelvújítók győznek az ortológus-neológus csatában
- 1822 – Auróra almanach (Kisfaludy)

Eredménye
- 10000 szó keletkezett, lelőhelyük a Nyúsz (nyelvújítási szótár)

Módjai
- régi szavak feltámasztása
- népnyelvi szavak köznyelvivé válása
- szóösszerántás pl. csőr <> cikk, gyárt > gyár
- szóképzés
- szóösszetétel
- halva született szavak pl. ugrány (kenguru), zsiráf (foltos nyakorján), jellegzetes példa: nyakkendő (kravátli helyett nyaktekerészeti mellfekvenc)

A magyar nyelv eredete és rokonsága

Diakrónia: a nyelv időbeli változásának vizsgálata, kialakulás a XIX. században

Nyelvtörténeti korszakok:
Előmagyar kor (ie. 4. évezred – ie. 500)
- a magyar nyelv még nem különül el
Ősmagyar kor (ie. 500 – 896)
- nyelvünk önálló fejlődésének nyelvemléktelen korszaka
Ómagyar kor (896 – 1526)
- megjelennek írott szórványemlékek, pl. a tihanyi apátság alapítólevele, valamint Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzásáról c. művében néhány magyar szó
- néhány szövegemlék, leghíresebb a Halotti Beszéd és Könyörgés
Középmagyar kor (1526 – 1772)
- 1527-ben első magyar nyomtatvány: Sylvester János latin nyelvtanában levő értelmezések
- megjelenik az első teljes bibliafordítás – Károli Gáspár, Vizsoly, 1590
- magyar költészet gyökerei (Tinódi, Balassi)
- a kor Sajnovics János nyelvtörténeti munkájával zárul
Újmagyar kor (1772 – napjainkig)
- megjelenik a magyar nyelvtudomány, a nyelv tudatos ápolása
- Kazinczy vezetésével megindul a nyelvújítás mozgalma (ortológusok és neológusok)
- megjelenik az első helyesírási szabályzat és magyar—német szótár (Vörösmarty)
Előmagyar kor
Nyelvrokonság
- uráli alapnyelv (ie. IV.e.)  finnugor alapnyelv (ie. III. e. végéig) + köz-szamojéd alapnyelv
- finnugor alapnyelv  ugor alapnyelv + finn—permi alapnyelv (ie. II. e. közepéig)
- ugor alapnyelv  ősmagyar ( magyar) + ős-obiugor ( vogul, osztják)
- finn—permi alapnyelv  permi alapnyelv ( zürjén, votják) + finn—volgai alapnyelv
- finn—volgai alapnyelv  köz-finn (finn, vót, észt, lív) + volgai (mordvin, cseremisz) + lapp
A finnugor rokonságkutatás története
- Sajnovics János (1770) – magyar és lapp nyelv összehasonlítása
- Gyarmathy Sámuel (XIX. sz. eleje) – több finnugor nyelv elemzése
- Reguly Antal – külföldi tanulmányút, anyaggyűjtés
- Budenz József – az 1870 körüli „ugor-török háború” ugor pártjának élharcosa
A nyelvrokonság bizonyítékai
Rendszertani bizonyítékok
- agglutináló nyelvtípus
- igeragozás
- nyelvtani nemek hiánya
- hangrend és illeszkedés
- birtokos személyjel
- jelzőt nem egyeztetjük
- sajátos nyelvszemlélet
- páros testrészek
Szókincsbeli bizonyítékok
- jellegzetes szócsoportok
- létigék, alapcselekvések, életmód
- testrészek, rokonságok, természet

Hangalak és jelentés

Minden szónak van hangalakja és jelentése. A hangalak: értelmes hangsor. A
jelentés: a valóság egyes elemeire utal ( a jel használati értéke).

I. A hangalak és jelentés kapcsolata
-általában önkényes és szokásszerű, megállapodáson alapul;
- szükségszerű és okszerű, ha a hangalakból következtetni lehet a
jelentésre (hangutánzó és hangulatfestõ szavak) H - J
A HANGULATFESTÕ SZÓ hangalakja jellegzetes hangokat, zörejeket utánoz.
(libeg, pipogya, bólingat).
A HANGUTÁNZÓ SZAVAK cselekvéseket ábrázolnak vagy tulajdonságokat
jellemeznek hangzásukkal. (cincog, csobog, cirpel, füttyent)

II. A jelölõ és a jelentés viszonya alapján a szavak egyjelentésûek,
többjelentésûek, rokon értelmûek, egyalakúak, többalakúak, azonos
alakúak és hasonló alakúak lehetnek.
1. Az EGYJELENTÉSŰ SZÓ hangsora egyetlen jelentést idéz fel. (fém,
mûanyag, négy, piros, hétfõ stb.) H - J
2. A TÖBBJELENTÉSŰ SZÓ hangalakjához többféle jelentés fûzõdik, és e
jelentések között kapcsolat van. A többféle jelentés közül az egyik
az eredeti, az alapjelentés, a többi a késõbben kialakult második,
harmadik stb. jelentés: mellékjelentések. (levél, daru, toll,
zebra stb.)
3. Az AZONOS ALAKÚ SZAVAK (homonímiák) két vagy több jelentése között
nincs kapcsolat, a hangalak véletlenül azonos; legtöbbször a
szófajuk is eltérõ. (ég, õsz, tõke, vár, terem, nyúl stb.)
Az azonosalakúság nem zavarja a kommunikációt, a
beszédhelyzetben már nincs homonimitás; mind a szónak, mind a
toldalékoknak a mondatban csak egyetlen jelentése van.
A viccek, találós kérdések nyelvi humora sokszor fakad az azonos
hangalak mögött megbúvó kétféle jelentésbõl.
4. A ROKON ÉRTELMŰ SZAVAK (szinonimák) teljesen eltérõ hangalakokkal
azonos jelentést fejeznek ki. A jelentésbeli azonosságot mutató
rokon értelmû szavak sem cserélhetõk fel bármikor, használatuk
stílusértéke, ill. érvényességi köre eltérõ is lehet.
5. TÖBB ALAKÚ a nyelvi jel, ha egy jelentést alakváltozatokkal
fejezünk ki. Lehetnek:
tõszavak: csepp csöpp; lány leány; foltoz foldoz;
toldalékos formák: kérd kérjed; fogózkodik fogódzkodik; oly
olyan stb.
6. A HASONLÓ ALAKÚ szavaknak csak a hangzása hasonló, a hangalakjuk
és a jelentésük eltérõ, semmiféle kapcsolat nincs közöttük, nem
szabad összekeverni õket:
egyelõre (most és még egy kis ideig) egyenlõre (egyenlõ
alakúra) fáradság (fáradozás) fáradtság (fáradt állapot)
A jelölõ és a jelentés viszonya alapján a toldalékok is lehetnek:
1. Egyjelentésûek: -é birtokjel: lányoké, -hat, -het igeképzõ:
olvashat;
2. Többjelentésûek: az -s képzõnek sok jelentésárnyalata van: Julis
(becézõ), nádas (gyûjtõnevet hoz létre), órás (foglalkozásnevet
hoz létre);
3. Rokon értelmûek: a cselekvés eredményét (jelenti( három képzõnk
is: -at, -et (épület), -mány, -mény (költemény), -vány, -vény
(kiáltvány);
4. Egyalakúak: -ig (házig, ötig, keddig), -i (pécsi);
5. Több alakúak: -ban, -ben (házban, ötben), -hoz, -hez, -höz
(házhoz, kézhez, könyvhöz);
6. Azonos alakúak: -at, -et: hallat, festet (mûveltetõ igeképzõ)
látszat, erezet (fõnév-képzõ), -t: ajtót, embert (tárgyrag)
beszélt, aludt (múlt idõ jele).

Helyesírási alapelvek, írásjelek

Helyesírásunk alapelvei: azok az eljárások, amelyek szerint szavainkat, szóalakjainkat leírjuk
Kiejtés szerinti (fonetikus) írásmód
- szótöveket, önálló szavakat és toldalékokat rendszerint a művelt köznyelvi kiejtés szerint írjuk
- nyelvjárási, régies, hibás formákat írásban nem rögzítjük
- gondot okozhatnak a tájnyelvi változatok
- a Dunántúlon a hosszú í, ú, ű hangot röviden ejtik
- a Tiszántúlon a rövid magánhangzókat megnyújtják
- nyelvtörténeti oka van bizonyos alakváltozatok meglétének
- ezek mindegyike használatos és elfogadott:
- fel – föl, hova – hová, gyerek – gyermek, lány – leány, vakarózik – vakaródzik
- a betűszók –a, –e végződése a toldalékok előtt –á, –é hangra változik a kiejtésben
- ezt az íráskép nem tükrözi: ELTE – ELTE-nek, USA – az USA-ban
Szóelemző (etimologikus) írásmód
- a nyelvújítás korában Révai Miklós teremtette meg az elméleti alapjait
- kiegészíti a kiejtés szerinti helyesírást
- nem vesszük figyelembe a beszéd alkalmi hangváltozásait
- az egyes szóelemeket úgy írjuk le, ahogy egyenként, külön-külön hangzanak
- ha az eredeti szóelemek már elhomályosultak, a kiejtés szerinti elv váltja fel
- beszéd legkisebb egysége
- rendszerint nem önmagában áll, hanem a szövegnek láncszemnyi részeként
- a közlésfolyamatban minden mondatban kifejeződik
- a beszélőnek a valósághoz való viszonya és
- szándéka, hogy beszédével a hallgatóra valamilyen hatást tegyen
A mondat jelentésének rétegzettsége
- első réteg
- mondatot alkotó nyelvi jelek összességét mindig árnyalja másodlagos jelentés
- e kettő együtt a mondat tartalma
- második réteg
- szándék, amelyet a beszélő a mondat megalkotásával meg akar valósítani
- tájékoztat, felhív, kér, feltételez
- harmadik réteg
- szándékolt hatás, amelyet a mondat a hallgatóra gyakorol
A mondat szerkesztettsége
- tagolt
- szerkezetileg teljes
- alanyi-állítmányi rész szervesen megjelenik
- pl. Minden nap ünnep a számára.
- szerkezetileg hiányos
- fő mondatrészek egyike, vagy mindkettő hiányzik
- logikailag kiegészíthető a beszédhelyzetből, szövegösszefüggésből
- pl. János kétszersülttel a zsebében.
- tagolatlan
- alanyi-állítmányi rész nincs kifejezve és nem egészíthető ki logikailag
- pl. Ez az! Ó, igen! Még!
Írásjelek:
- segítségükkel a mondanivalónkat világosan tudjuk tagolni.
- Az írásjelek a mondat és szövegfonetikai eszközökkel kifejezett értelmi és érzelmi árnyalatok egy részét is érzékeltetik ( pont, felkiáltójel , kérdőjel , vessző )
- Pontosvessző:
A vesszőnél határozottabb elkülönítésre szolgál.
a.,felsorolás az összetartozó nagyobb egységek után
b.,többszörösen összetett mondatok szorosabban összetartozó részeinél kötőszó
nélküli kapcsolás, 2. Tagmondat tartalma erősen eltér az 1. Től
- Kettőspont:
Figyelemfelkeltés, érzelmi, gondolati előkészítés a következő szakaszra
a., bevezethet idézetet
b., felsorolásnál
c., összetett mondatoknál az erősebb tagolásnál
d., sűrítés, feszültségfokozás
- Gondolatjel:
Közbevetések, logikai v. hangulati változások
a., párbeszédben a beszélők megszólalásának kezdete
b., új gondolatsor, meglepő fordulat
c., gondolatjelpárként beékelést jelez és emel ki
- Zárójel:
Közbevetett v. kevésbé fontos szövegrész
a., a közlést pontosabbá tevő magyarázó jelleg
b., összetett szerepe a hangulati és logikai fordulat elkülönítése
- Idézőjel:
A kiemelés egyik módja, a szöveg egy részének sajátos szempontú elkülönítését szolgálja.
a., ha más szavait idézzük
b., a szöveg egy részét egy sajátos érzelmi színezettel látjuk el és ezzel
megváltoztatjuk alkalmilag a szó eredeti jelentését.
1. idéző mondat: "idézet"
2. "idézet" - idéző mondat
3. "idézet - idéző mondat - idézet"
Egyéb látható nyelvi eszközök:
- a gondolatsor félbeszakítását jelző három pont, amelynek az élőszóban hosszabb szünet felel meg.
- Dőlt , ritkított vagy vastag betűs írás, melyek értelmi és érzelmi többletet adnak a szövegnek.
- Bekezdés: új gondolatsor kezdete