Friss tételek

Ady Endre Világháborús költészet


- Az 1914 júliusában kitörő I. világháború Adyban új küldetéstudatot ébresztett
- Rögtön az első perctől a nacionalista eszmék ellen fordul
- A múlt átértékelődik benne, a humánus értékeket őrző közelmúlt értékké válik
- Félti a magyarságot, amiért vakon idegen érdekekért küzd, együtt érez népével a nagy tragédiában
Emlékezés egy nyár éjszakára
- A halottak élén c. kötet legelső verse.
- 1917-ben jelenik meg a Nyugatban.
- Egy különös éjszaka látomássorozatának emléke a vers
- A vers három részre tagolható:
• a mindennapi valóság képei
• a valóságos világon túlmutató, de ismert jelképek
• a költői én látomásai
- A mű a tetőponton indít: az Apokalipszis dühödt angyalának látomása (elővetíti a teljes pusztulást)
- A világ kettéhasad, minden a visszájára fordul azon az éjszakán („Csörtettek bátran a senkik / És meglapult az igaz ember”)
Falusi idill   Megőrül a világ
- ménesünk
- csikónk
- jó kutyánk
- szolgálónk - szeretethiány
- az ember erkölcsileg eltörpül
 káosz, iszonyúság, borzalom
- A költő a rettenetes éjszaka emlékének „mind mostanig” hatása alatt áll.

Az eltévedt lovas

- Az emberiség történelmi eltévedését jelenítette meg Ady ebben a művében
- Az elnyúló háború borzalma ekkor már valós fenyegetést jelentett, és erre egyre többen ébredtek rá
- Az történelem útvesztőjében eltévedt emberiség jelképe a lovas
- A lovas nem jelenik meg előttünk, csupán akusztikai elemek hatására idéződik fel bennünk (pl.: „vak ügetés”)
- A táj is kísérteties, félelemmel és szorongással teli a táj, mely egyben az emberi létezés időtlen táját jelképezi
- A jövő teljesen eltűnik, a lovas céltalan, kilátástalan

Ember az embertelenségben
- Ady világháborús költészetének csúcspontja
- Történelmi háttér: Románia titkos szerződése az Antanttal (román csapatok indulnak Erdély felé, az ott élő magyaroknak meneküliük kelett)
- Életrajzi háttér: A csucsai kastély alatt húzódó úto vonult a menekülők áradata
- Nem a magyarságát hanem emberségét hangsúlyozza
- Kulcskifejezés: Ember az embertelenségben
• a címben
• a harmadik vsz. harmadik sorában
• az utolsó sorban
- A vers e két fogalom szembesítése
EMBER
o értelem – uralja az egész költeményt
o érzelem – szív (ötször), erő, makacs hit
EMBERTELENSÉG
o A lét értelmét vesztette
o Téboly, melyet fokoznak a borzalmak
o Rémség, dzsin (a gonosz szellem), a félelemben, rettegésben élés
- Az emberi szervek, amelyek a külső világgal összekötnek, megszűnnek létezni, hisz rátelepednek a rémségek, megsemmisülés fenyegeti az embert:
 szívre – puskatus
 szemre – rémség
 torokra – némaság
 agyra – téboly
- Nem egyforma hosszúságú versszakok, szabálytalan rímelés, többszörösen összetett mondatok

Ady Endre Szerelmi költészete


A Léda-szerelem

- Ady 1903-ban ismerkedik meg Nagyváradon Dióssy Ödönné Brüll Adéllal.
- Adynál idősebb férjes asszony volt.
- Kapcsolatukat az állandó konfliktus és az azt követő egymásra találás jellemezte („megszépítő messzeség”)
- Egyenrangú társa volt Adynak.
- A Léda szerelme szenvedélyesen érzéki, viaskodó jellegű, nagy mámorok és keserűségek jellemzik, mivel túl sokat vártak egymástól
- Kapcsolatuk és költészete pont az ellentéte a harmonikus Csinszka szerelemnek
- Kapcsolatuk 1912-ben ért véget.
Léda hatása Adyra és költészetére

- Segített rátalálni Ady igazi költői hangjára, felhívta figyelmét a modern művészetekre
- szerelmi költészetének ihletője
- Jellemző a szecessziós stílus (a hiábavalóság érzete, halálhangulat) a Léda-versekre.

Héja nász az avaron

- Szokatlan szerelmi szimbólum a héja-pár (~viaskodás)
- A diszharmonikus szerelmet mutatja be Ady
- Az egymásratalálás: „csókos-ütközet”
- A szerelem útja a Nyárból az Őszbe visz
Nyár   Ősz
- Élet
- Ifjúság
- Boldogság - Elmúlás
- Öregség
- Boldogtalanság
- Az utat egyre gyorsuló mogással írja le: útra kelünk – szállunk – űzve szállunk
- A halál és az állandó körforgás és a céltalanság gondolata
Hangutánzó szavak gyakorisága:
- felsorolás
- fokozás
- szokatlan költői kifejezések

Lédával a bálban

- Sejtelmes vízió, modern lélektani ballada
- Kétféle szerelem bemutatása:
o A boldogan bálozó párok (harmónia, öröm, életerő)
o És a halál-arcú fekete pár (Ady és Léda)
- Fő stíluseszköz az ellentétek és a jelzők használata
- A fekete pár belépésekor a sikoltó zene elhal, a boldog párok sikoltva menekülnek mikor táncba kezdenek
- Szecessziós hatás (A szerelem és a halál egybefonása), kifejezi a szerelem ellentmondásait: vágy és taszítás, boldogság és boldogtalanság

Elbocsátó szép üzenet

- Többszöri szakítási próbálkozás után ez a mű vetett véget a Léda-korszaknak
- A költő gőgős, kegyetlen és kiábrándító Lédához intézett utolsó szavaiban
- Megtagadja az asszonyt és a szerelmüket, visszavesz mindent amit egykor adott, kegyes hazugságának tulajdonítja eddigi kapcsolatukat
- Minden nőben önmagát szereti („magamimádó önmagam imáját”)

Arany János Toldi és Toldi estéjének összehasonlítása

Műfajuk: elbeszélő költemény
A Toldi trilógia tagjai megjelenés sorrendjében: Toldi, Toldi estéje, Toldi szerelme

- A Toldi estéje szorosan kapcsolódik a Toldi eszmeiségéhez. Míg a Toldi a nép felemelkedéséről szól, a Toldi estéje ennek a folyamatnak az ellentmondásait tárja fel.
- A két műben sok a közös motívum
o A főhős személye
o Azonos cselekmény elemek
 Párviadal
 Gyilkosság
 A király bocsánata
 A Nagyfaluból Budára vezető út
- Párhuzam figyelhető meg az évszakok és az emberi élet között

TOLDI Szempont TOLDI ESTÉJE
Elbeszélő költemény Műfaj Elbeszélő költemény
Nagy Lajos király uralkodásának eleje, Toldi fiatalsága Kor Nagy Lajos uralkodásának vége, Toldi öregsége
Kegyelmet kapni a királytól a cseh vitéz legyőzésével Toldi célja A nemzet becsületének visszaállítása az olasz vitéz legyőzésével
Nagyfalu, nádas, Buda, Pest Helyszínek Nagyfalu, Rákosmező, Pest
Toldi Miklós, béreslegények, Toldi György, Laczfi nádor, Toldi édesanyja, Bence, Lajos király, cseh vitéz
Szereplők Toldi Miklós, Bence, a nép, az olasz vitéz, Nagy Lajos, a király udvaroncai, Pósafalvi János, Allaghi Simon

TOLDI Szempont TOLDI ESTÉJE
12 sor Versszakok hossza 12 sor
Ilosvai-idézetek Idézetek Ilosvai-idézetek
Nyár Évszak Ősz és kora tél
Hasonlatok Művészi kifejezőeszközök Metaforák
Diadal A mű befejezése Tragédia
Számít a hírnév Értékek Nem számít a hírnév
Hit, bizalom Hangulat Aggodalom
Idealizált alakok: bölcs király, Toldi példakép A főhősök alakja Nem idealizált alakok: Toldi kegyvesztett vitéz, árnyaltabb jellemábrázolás, a király hirtelen haragú de haragján úrrá lenni tudó öreg ember

Toldi és a király párbeszéde
Toldi halálos ágyánál Lajos királlyal beszél a történelmi haladásról. A párbeszéd valójában kivetített belső vita, mely a költőben játszódik le. Madách: Az ember tragédiája c. művében is találkozhatunk vele.
TOLDI LAJOS KIRÁLY
A nemzeti gyökerekhez kell ragaszkodni úgy lesz a magyar nép erős.
„Nehezebb eltörni a faragatlan fát.”
(az események [az apródok léha magatartása] őt igazolják) A polgárosodás és az olasz ízlés híve. Szereti a magyar népet, határait három tengerig is kiterjesztette, mindig azon fáradozott hogy kivívja az országnak a tiszteletet, azonban muszáj haladni a korral. Példának hozza fel a puskaport (az ész ereje a testi erővel szemben)


Egyazon érme két oldala
Magyarországnak úgy kell fejlődnie, hogy gyökereihez közben végig hű marad.

Fő gondolat:
- Felelős-e az ember a tetteiért?
- Mi legyen a történelmi haladás útja?

Arany János Balladái és egy ballada részletes ismertetése

- Arany Jánost a balladaírás Shakespeare-jeként is szokás nevezni.

Előzmények
o Goethe és Schiller balladái
o Reformkori magyar műballadák (Kölcsey, Kisfaludy Károly, Vörösmarty)
o Székely ás skót népballadák
o Spanyol románcok

A ballada
- Arany János Balladáiról Greguss Ágost írt tanulmány 1969-ben.
„A ballada tragédia [dráma] dalban [líra] elbeszélve [epika].”

Jellemzői

Dráma: párbeszédes előadásmód; tömörség
Líra: érzelmek, szenvedélyek motiválják a szereplőket
Epika: (tragikus) történet; szaggatott előadásmód; balladai homály; időbeli- , térbeli- kihagyások, váltás

Szerkesztésmódok

1. Egyszólamú, vonalszerűen előrehaladó balladák
- Lépcsőzetes építkezés, kihagyások
- Gyors átkötések
- Példa: A walesi bárdok
2. Többszólamú, Párhuzamos szerkesztésű balladák
- Szaggatottság
- Párhuzamos történések térben vagy időben
- Példa: Szondi két apródja (időbeli), V. László (térbeli)
3. Egyszólamú de körkörös szerkesztésű balladák
- A befejezésben a kezdő képsor visszatér
- Példa: Ágnes asszony

Téma szerint

- Parasztballadák (népi ihletésűek)
o Pl.: Tengeri hántás
- Romantikus balladák
o Pl.: Éjféli párbaj, Tetemre hívás
- Nagyvárosi balladák
o Pl.: Híd-avatás, Párviadal
- Történelmi balladák
o Pl.: Szondi két apródja, A walesi bárdok, V. László

Keletkezés szerint

- Nagyszalonta
o Románcok
o Pl.: Szőke Panni, A Varróleányok
- Nagykőrös (1850-es évek)
o Történelmi balladák
o Pl.: Mátyás anyja, Hunyad csillaga
o Ágnes asszony
- Őszikék balladái
o Pl.: Tetemre hívás, Vörös Rébék

Ágnes asszony
(1853)

A bűn és bűnhődés lélektanilag árnyalt bemutatása emelte Arany műveit a kor többi balladái fölé.

Műfaj: Lélektani ballada
Szerkezete: Körkörös felépítésű

Négy tartalmi egységre bontható
I. A patakban a gyilkosság után a véres leplet mosó Ágnes asszony
II. Várakozás a börtönben
III. A tárgyalás
IV. A patakban mosó Ágnes asszony
Ágnes asszony tette csak a tárgyaláson derül ki: szeretőjével együtt megölték a férjét.

Idősíkok
1 – 3. rész időkerete bizonytalan, de rövid idő alatt történnek az események
4. rész a végtelen fele nyílik „és ez így megy évről évre”

A megőrülés fokozatai
- A kérdezősködő gyermek azonnali megnyugtatása „csitt, te…”
- A felnőttek óvása a szobába való belépésétől
- A hajdúnak adott válasz váratlansága
 Mindezek Ágnes asszony realitás érzékének elvesztését jelzik
- A tömlöcben a sötétség és a fény kettőse Ágnes asszony belső világának képi megfelelője (az őrülettől való riadalom, a bírák előtt ennek takargatása, a teljes téboly)


- Ágnes asszony evilági törvényszék előtt már nem bűnös. A bíróság emberséggel érti meg a történteket.
- A vérfoltos lepedő Ágnes lelkét tükrözi, és bár a lepedő tiszta, a lelkében még mindig ott a folt.

Az Ágnes asszonyhoz Zichy Mihály készített illusztrációkat.

Petőfi Sándor Természetszemlélet, tájfestés

- Petőfi Sándor az Alföld költője
- Elsőként fedezi fel a magyar líra számára a magyar róna szépségeit
- Tájleírása pontos, hiteles és részletes. A tájábrázolásba belejátszik a személyes érzelem
- A puszta sík területet a haza, a hazaszeretet és a szabadság jelképévé emeli (szimbólum)

Az alföld
- Kétféle tájideál: Zordon hegyvidék – Az alföld, a szabadság szimbóluma
- Perspektívakezelés: A magasból, a látóteret fokozatosan szűkítve mutatja be az alföld tájait. (fellegek  a földről tekint körbe)
- A leírásban nagy szerepe van a személyes érzelemnek
- Az alföld „lakóit” felsorakoztatva mutatja be a táj hangulatát
o Az alföld növényei: kalászos búza, nádasok, bús árvalányhaj, gyümölcsfák, nyárfaerdő, királydinnye, szamárkenyér
o Az alföld állatai: száz kövér gulya, ménesek, vadludak, visító vércse, tarka gyíkok
o Az alföld emberei: csikósok, betyárok
- Az alföld végtelenségének érzetét kelti a távoli templomtornyok és gyümölcsfák képével.

A puszta, télen
Szerkezete

I. szerkezeti egység

1. versszak
- A kezdősor nagy érzelmi nyomatékú felkiáltás.
- Szójátékra épül, a puszta szó főnévi és melléknévi jelentésére
- Az évszakokat emberi tulajdonságokkal ruházza fel
2. versszak
- Negatív tájfestés (hasonlóan Berzsenyi: A közelítő tél c. verséhez)
o Különféle tagadások (nincs, nem, sem)
o A hangtalanságot kifejező ige („elnémultanak”) - a mozgás és az élet hiányára utalnak.
3. versszak
- Nap-hasonlat
o „Alant röpül a nap, mint a fáradt madár.”  távlati (perspektivikus) hatás
o megszemélyesítés: a nap öregemberként jelenik meg

II. szerkezeti egység

4. versszak
- A lakatlan csőszkunyhó, a csőszház a téli világ része
- Az élet apró jeleit csak a tanyák jelzik: „a jószág benn szénáz”

5. versszak
- „Leveles dohányát a béres leveszi / A gerendáról”
o A lelassult élet leírása
6. versszak
- A hallgatag csárdák bemutatása jellemző motívum Petőfi tájverseinek (Az alföld, A csárda romjai, Kutyakaparók)
- Kitágul a tájkép. Az utat látjuk  átvált a következő szerkezeti egységbe.

III. szerkezeti egység

7. versszak
- A költői képzelet romantikus szárnyalása: a téli viharok rajza.
- Az igei állítmányok mozgalmasságot, elevenséget érzékeltetnek. (kavarog, nyargal, szikrázik, szemközt jő)
8. versszak
- Az előző versszak ellentéte: A fáradt, sejtelmes képek a téli alkonyt jelenítik meg.
- Lelassul az ütem: az első két sor végi rímmel (Elülnek, települnek”)
- A betyár alakjának megjelenítése (háta mögött farkas, feje fölött holló)  a félelemérzetet erősíti
9. versszak
- Egyetlen nagy költői kép: a lebukó nap látványához az országból elűzött király képzetét társítja
- Petőfi több versében is a nap ,mint képszimbólum összefonódik a vér, a halálos áldozat költői megérzésével

Minden versszak egy-egy mondat, minden versszak egységes, önálló képet alkot. Minden versszak 6 soros. A két első és két utolsó 12, a középső két sor 6 szótagú.

Petőfi Sándor Az apostol (1848)

Műfaj: elbeszélő költemény
Stílus: romantikus
Szerkezet: Az időkezelés szervezi

Első rész (1 – 4. ének) : Jelen
Második rész (5 – 14. ének) : Múlt (kronologikus időkezelés)
Harmadik rész (15 – 19. ének) : Jelen
Negyedik rész (20. ének) : Jövő

Cselekmény:
Első rész (jelen): Kis szobában a család (férj, feleség, két gyerek). Egyik gyerek éhes, nem bír aludni, Szilveszter az asztalnál gondolkodik. Isten jelenik meg, Sz. felfedi előtte gondolatait: Minden földi bűn oka a szolgaság, ő pedig harcolni fog ez ellen.
Második rész (múlt): Egy asszony ismeretlen okból meg akar válni újszülöttjétől, egy bérkocsiba helyezi. A kocsis egy kocsma aljába teszi. Kifele jövet egy részeg felbukik benne, haza viszi, hogy a szomszédasszonnyal tolvajt neveljen belőle. Szilveszter napján született, ezért ezt a nevet kapja.
Négy éves korában az öreg tolvajt felakasztják, keresztanyja elzavarja Szilvesztert. Egy vén koldusasszony szállást ad neki a kutyája mellett, cserébe helyette koldulnia kell.
Hétéves koráig él itt. Egy úrnak nem tudott hazudni, aki elvitte magához, akinek a gyermekét kellett szolgálnia. Rosszul bántak vele, de sokat tanult a fiú órái alatt. Tizenhat éves korában elhagyta a házat. Az úrfi gyermekének tanára egy évi jövedelmét adta neki.
Kiérve a sosem látott természetbe rádöbben Isten hatalmasságára.
A kapott pénzből folytatja a tanulást, úgy érzi egyetlen célja a szabadságért való küzdelem lehet.
Az iskola után egy kis faluba érve jegyzőnek áll, ahol beszélni kezd a szegényekhez, akik megszerették, ám a kastélyok és templomok lakói nem tűrték a ténykedését. Egyedül egy kastélyban élő kisasszony barátkozott össze vele, akinek elmesélte élettörténetét.
Egy pap Sz. ellen fordítja a tömegeket, akik elüldözik őt. Visszautazik a fővárosba és kibérel egy padlásszobát. A kisasszonytól előzőleg egy gyűrűt kapott, és miután elüldözték, követte, és együtt maradnak.
Szilveszterben még él a tenni akarás, könyvet ír az elnyomók ellen, de a cenzúra nem engedte kiadni. Másolásból élt.
Harmadik rész (jelen): Vissza a jelenbe. Másnap a csecsemő holtan ébred. Sz. hatalmas keserűséggel rászánja magát, hogy eladja a feleségétől kapott gyűrűt, hogy eltemethesse fiát.
Küzd életcéljáért: egy titkos nyomdában kinyomtatja művét, mely el is terjed, ám elkapják és bebörtönzik, elbúcsúzni se hagynak neki időt.
Rabsága ideje alatt megjelenik neki felesége szelleme, aki tudtára adja, hogy már meghalt.
Tíz év után veréb száll az idősödő Sz. ablakára, aztán egy őr szabadon engedi.
Felkeresi régi otthonát, ahol tudatják vele felesége halálát, de nem leli a sírját. Merényletre készül a király ellen. Mikor felvonul a város utcáin, rálő, de nem talál, elfogják és kivégzik.
Negyedik rész (jövő): Az új generációk lerázzák magukról a rabláncot, tisztelettel néznek fel a régmúlt apostolára.
Életrajzi párhuzamok a költő és az apostol között:

– Szilveszter vándorlásai emlékeztetnek Petőfi országjárására, nyugtalan ifjú korára
– A kastély kisasszonya Szendrey Júliát idézi
– A feleség magasabb származású (a földesúr leánya)
– Az ifjú családapa másolásból él a szűkös lakásban
– Szabadszállási kudarca (képviselővé választás) hasonlít Szilveszter népben való csalódására
– Legfőképp a főhős és a költő jelleme rokonítható: lángoló rajongása, az eszmék bűvölete, szenvedély, indulat

Szilveszter Istenhez való viszonya:

– 2. ének: „Oh ég, isten! mivégre alkottál?” Nem érti az isten miért adott neki életet és családot ha nem képes gondjukat viselni, ám nem vitatja akaratát.
– 3. ének: Leborul isten előtt és felfedi gondolatait. Minden bűnök szülője a rabszolgaság, életét az ez ellen való küzdelemnek szenteli, még ha végső jutalma el is marad érte.
– 10. ének: Mikor elhagyja az öregúr házát és kiér a természetbe, elcsodálkozik Isten hatalmasságán.
– 17. ének: Szilveszter kesereg, amiért az Isten nem adta meg neki az utolsó lehetőséget, hogy szeretteivel találkozhasson. Zsarnoknak nevezi, átkozza és megtagadja. Követeli, hogy vegye vissza az „alamizsna-életet”.

A szőlőszem-parabola értelmezése:

– Szilveszter filozófiáját a szőlőszem-hasonlaton keresztül érthetjük meg.
– A földet egy parányi szőlőszemhez hasonlítja, ami viszont annál több milliószor nagyobb.
– Ha egy kis szőlőszem megéréséhez egy évre van szükség, a Földnek évezredek vagy évmilliók kellenek.
– Viszont a Földnek nem a nap sugarára van szüksége, hanem a nagy lelkekre.
– Szilveszter egy ilyen „sugárnak” tartja magát, aki vezeti a népet a helyes út felé.
– Ilyen emberek csak ritkán születnek. „Hogyan kívánhatnánk tehát, hogy A föld hamar megérjék?...”

Csokonai szerelmi költészete

- 1797 nyarán ismerkedik meg Vajda Juliannával (Lilla)
- Kapcsolatuk kilenc boldog hónapig tartott, aztán Lillát férjhez adják máshoz (tiran törvény)

Tartózkodó kérelem
- 1795 előtt Laurához és Rózához írta szerelmes verseit
- Több versét átdolgozta és besorolta a Lilla – érzékeny dalok verseskötetébe.
- A vers miniatűr remekmű
- Rokokó stílus
- Csokonai korában énekelték
- Szimultán verselés: egyszerre ütemhangsúlyos és időmértékes verselésű
- A szerelem tűz (metafora)
- Tűz  Seb  Ír (gyógyír)  Tulipán (metafora)
- „Ajakid harmatozása” = szerelmes szavak
- Költői udvarlás: viszontszerelmet kér kedvesétől, az igenlő válaszért ezer ambrózia csókot ígér
- Az isteni szféra magasságaiba emeli a bókokat
 A keresztény angyali
 Az antik ambrózia összekapcsoló szavakkal

Az esküvés
- Csokonai esküt tesz, hogy örökké szeretni fogja Lillát, viszonzást vár
- Toposzok (hószín kéz, rózsa száj, tűz szem – ezekre esküszik Cs. Lillának.)
- Rokokó stílus
- Szimultán verselés

A boldogság
- Minden megszépül a természetben, vele van Lilla, a kertben leheveredve csókolóznak, iszogatnak, Anakreón verseit olvassák, friss epret esznek  tökéletes boldogság
- jázminos illat, a hűvös este, a susogó szellő, zöld gyepágy, eperillat
- Az utolsó három sorban a költő összegzi boldogságát.



A Reményhez
- A Lilla-versgyűjtemény utolsó verse. Műfaja elégico-óda
Szerkezete:
1 és 4. vsz. Tartalmi, érzelmi párhuzam
2 és 3. vsz. Hangulati ellentétesség
- A Lillával töltött 9 boldog hónap után a lányt férjehz adják, Csokonainak állása sincs  reményei összeomlanak
I. versszak IV. versszak
A megszemélyesített lelkiállapotot, a Reményt szólítja meg:
- Istenségnek látszik
- Csalfa, vak
- A boldogtalanokat hitegeti
- „Csak maradj magadnak” - Az élet értelmetlen lett a veszteségek után.
- Ellentétek:
- Zengő liget  Kietlen liget
- Nap  Éj
- A természet és az emberi táj kiüresedése
- Fájdalmas, egyetemes búcsút vesz: költészettől, jókedvtől, reményektől, szerelmektől  halálvágy

II. versszak III. versszak
- Értéktelített
- Rokokó kert: tavasz, nárciszok, csörgő patak, fák
- „Ezer virággal”
- Rózsák
- Életének reményekkel teli szép korszaka
- A viszonzott szerelem
„Lilla szívét kértem;
S megadá az ég” - Értékvesztett
- Tél
- A kert téli pusztulása: kiszáradt fa, patak, fa
- A rózsák elhervadnak
- Művészi vágyainak kudarca  gyöngykoszorúk (hírnév, dicsőség)
- Lilla elvesztése
„Óh, csak Lillát hagytad volna”

A kelta kereszténység és a katolicizmus konfliktusa

Kelta kereszténység

- A brit szigeteken a kereszténység a II. századtól három hullámban terjed el. 3 fő tradíció: óbrit, ír-skót (ez a kettő összefoglaló néven kelta kereszténység), és angolszász.
- A katolicizmus szinte egyeduralkodó volt a mai Anglia és Wales területén az V. századig, amikor is a meggyengült Római Birodalom légiói elhagyták Britanniát.
- Az ír-skót (kelta) kereszténység kialakulása elsősorban az ír Szt. Patrik nevéhez (389-461), és a walesi Szt. Kolumba (521-597) térítése folyamán elindult missziósi tevékenységhez köthető. A kelta kereszténység tradíciói eltértek a katolicizmusétól, de a bibliával sem voltak összeegyeztethetőek. Jellemzője az erős aszketizmus, és a térítői buzgalom.

Angolszászok katolizálása

- A Britanniába benyomuló angolszászok 7 pogány királyságot hoztak létre.
- Az angolszászok megtérítésébe I. Nagy Szt. Gergely pápa (590-604) aktívan bekapcsolódott. Gergely vallásos légkörben nőtt fel római családban. Fiatalon bencés szerzetes lett. A sok böjtölés életre szóló gyomorbajt okozott számára. A bibliai igazságok iránt nem volt nyitott (hamis látás a miséről, purgatóriumról, halottakért való imáról, ereklyékről, szent hagyományról). Személyét a katolikus egyház a négy nagy egyháztanító egyikeként tartja számon. Nevéhez sok liturgikus reform, és a gregoriánus himnuszok kialakulása is fűződik.
- Gergely a térítésre két fő technikát alkalmazott:
- Békés, kompromisszumokra alapuló katolizálás (bálványtemplomokban a régi bálványok lecserélése ereklyékkel és új bálványokkal, újfajta szertartás, amelyben azonban a „zökkenőmentes váltás jegyében” a helyi pogány szokásokat is „implementálták”). Az angolszász térítésre ez a módszer jellemző.
- Államhatalmi segédlettel, kényszerítő eszközökkel (testi erőszak is) történő katolizálás (teológiai előkészítés Szt. Ágoston).
- A térítés 596-ban kezdődött meg Ágoston apát és 40 bencés szerzetes részvételével. Az angolszász Ethelbert király jóindulattal fogadta a térítőket, ugyanis frank katolikus hercegnő volt a hitvese. A király 601-ben megtört, katolikus lett. Az egész országban ettől kezdve állami támogatással folyt a katolizáció.

A katolicizmus és a kelta kereszténység

- A kétféle keresztény tradíció meglehetősen elszakadt az igétől. Azonban sok különbség volt egymáshoz képest is a liturgiák területén, a húsvét számításában, és a papok megjelenésében is (ruházat, tonzúra alakja).
- A katolikusok az őslakos kelta-keresztényekkel szemben korántsem voltak olyan toleránsak, mint a pogányokkal.
- Ágoston követelte, hogy rendeljék alá magukat Britannia prímásának, és kövessék a katolikus tradíciókat. Az ír-kelta főpapok azonban nem engedelmeskedtek.
- A két irányzat harcában először a katolicizmus aratott győzelmet. A 7 közül a legjelentősebb angolszász király Ethelbert (Kent) katolikus lányát vette feleségül, majd egy hadjárat után áttért a katolicizmusra udvartartásával együtt 627-ben. Edwin azonban 632-ben elesett Oszwalddal szemben, aki kelta keresztény volt, és kelta térítőket hívatott. Az állami támogatását elvesztett katolicizmus látványosan összeomlott.
- Oszwald fia, Oszwin politikai megfontolásból ismét Kentből hozatott katolikus feleséget. Ez komoly vallási konfliktusok szinterévé tette a királyi udvart. Végül 664-ben egy teológiai tanácskozáson Oszwin a katolicizmus mellett döntött, mondván, inkább Szt. Pétert választja Kolumba helyett. Ezzel végleg a katolicizmus javára dölt el a kűzdelem.

Róma öröksége, katolicizmus terjedése

A katolicizmus államvallássá szilárdulásával párhozamosan a római birodalom látványosan elvesztette hatalmát, helyette a nagy népvándorlás népei kerültek vezető pozícióba. A Nyugat-Római 476-ban mint állam megszűnt létezni, azonban a katolicizmuson keresztül tovább élt:

- Központja Róma
- Egyházmegyei beosztás a Római Birodalom tartományi beosztását őrizte meg
- Nyelve latin - a Birodalom nyelve - annak ellenére, hogy a VI-VII. századtól már sehol sem használták a latin nyelvet anyanyelvként. Így az emberek nagy része (laikusok) a szertartás szövegéből semmit sem értett. Egyedül egy rövid prédikációt voltak hajlandóak érthetően mondani. Emellett egyedül a latin bibliafordítást tekintették mérvadónak.
- Átörökítették a Birodalom hivatali öltözékeit, melyek liturgikus öltözetté váltak.
- A római egyház vezetője az V. századtól átvette és tovább vitte a római császárok pogány főpapi titulusát, a Pontifex Maximus címet (habár ezt már egyszer Gratianus császár elhagyta Ambrus tanácsára)
- A pogány római vallás számos eleme is tovább élt a katolicizmus keblein. A Máriakultuszban a pogány istennők éltek tovább (Diana – Mária mennybemenetele, Victoria - Győzelem Úrnője, stb.), a szentek kultuszában pedig az élet minden területéért felelős pogány istenek tudtak elrejtőzni, és átvészelni a pogány kultuszok un. visszaszorítását.

Különösen érdekes, hogy a legyőzött Római Birodalom legyőzött vallása, a Katolicizmus mégis tovább él Európában, majd kizárólagos uralomra tesz szert. A népvándorlás népei mind pogányok vagy ariánusok voltak.

Frank modell: pogányság helyett katolicizmus

A Rajnától keletre élő frankok a IV. században mint katonai szövetségesek a meggyengült Birodalomba költöztek, és fokozatosan terjeszkedtek nyugatra. A vezető réteg még a Birodalom bukásakor is pogány volt, de uralmi térségükön jelentős volt a katolikus (római) polgárság, akik szabadon gyakorolhatták vallásukat.

- A római egyház taktikája: katolikus feleségen keresztül befolyásolni a királyt, aki ha megtér, államhatalommal kényszeríti az országát is megtérésre (frank modell).
- Szt. Remigius (Reims püspöke) és Szt. Avitus (Burgundia) a meroving dinasztiából származó Klodvignak (481-511) bemutatja Klotild buzgó katolikus hercegnőt.
- Klodvig és Klotild gyermeke meghal a keresztség után. Ez nem használ Klodvig „megtérésének”, hallani sem akar a dologról.
- 496-ban Klodvig a frankokkal szemben „Klotild istene” segítségével győz szorult helyzetében. 498 karácsonyán egész udvarával (3000 ember) megkeresztelkedik
- A frank népre államhatalmi eszközökkel rákényszerítik a katolicizmust.
- A Frank királyság a legjelentősebb európai hatalommá válik, amely minden erővel terjeszti a katolicizmust, és nyomást gyakorol a szomszédos (pogány és ariánus) népekre.
- Sikeresen alkalmazzák a dinasztikus házasságok eszközeit nem katolikus uralkodók áttérítésére.

Arianizmus a népvándorlás korában

Az arianizmus csak rövid ideig virágzott a Római Birodalomban. Jelentőségének elvesztése után azonban tovább élt kisebb népcsoportokban, mint törzsi vallás.

Arianizmus a nyugati gótok között

A pogány gótok Észak-Európából vándoroltak a Fekete-tenger vidékére. A keleti gótok a Krím félsziget körül, a nyugati gótok az Al-Duna vidékén telepednek meg

- 341-ben (Ariánus időszak) Euszebiosz nikodémiai püspök Konstantinápolyban gót missziós püspökké szenteli a gótok által gyermekként foglyul ejtett ariánus Wulfilát.
- Wulfila elkészíti a gót írást, és bibliát (Codex Argentus), nagy erővel ariánus térítő munkát folytat. Pogány vezetők részéről erős ellenállás
- 375-ben a hunok legyőzik a keleti gótokat. A nyugati gótok a Birodalom határai mögé menekülnek, és felveszik az ariánus vallást
- Gót arianizmus államegyház volt, szoros kapcsolat a katonai-törzsi és az egyházi berendezkedés között. Ez előrevetítette a népvándorlás utáni időszakot, amikor a király és a nemesség jelöli ki a papokat.
- A gót istentiszteletek anyanyelven folytak
Teológiájuk alapeleme Jézus istenségének tagadása
 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates