Móricz Zsigmond A Barbárok és az Árvácska

Élete

- 1879 július 2-án született Tiszacsécsén

- Édesapja M. Bálint, felfelé törekvő kisparaszt, édesanyja Pallagi Erzsébet, pap

- Rossz anyagi körülmények

- Iskolák: debreceni református kollégium, Sárospatak, majd Pallagi Gyula magával vitte saját iskolájába, Debrecenben református teológia

- Felesége Holics Eugénia, nem hoz idilli boldogságot (Janka, 1925 áprilisában öngyilkos lesz, közös gyermekeik meghalnak)

- 1911 – írói sikerek, birtokot vesz Leányfalun

- 1915 – haditudósító a keleti fronton

- 1929-1933 – Babits-csal szerkesztik a Nyugatot

- 1936-ban megismerkedik egy kis árva lánnyal, Littkey Erzsébettel (Csibe)

- 1942. szeptember 4-én halt meg Budapesten

Újságok: Az Újság, Nyugat, Pesti Napló

Regények: Sárarany, Az Isten háta mögött, A galamb papné, Kerek Ferkó, A fáklya, Légy jó mindhalálig, Tündérkert, Kivilágos kivirradtig, Úri muri, Forr a bor, Életem regénye, A boldog ember, Árvácska, Rokonok

Barbárok

(1931)

Műfaja: novella (de rokonságot mutat a drámával és a balladával is)

Ismétlések, kihagyások (Moldvában és Háromszéken hasonló témában volt a Megölt havasi pásztor c. ballada) Drámai felépítésű, sok párbeszédű

I. II. III.

Tetőpont: Gyilkosság

Idő: A cselekmény néhány órát vesz igénybe (alkonyattól holdfelkeltéig)

Tér: A nagy puszta egy pontján a három nyája juhász találkozik Tetőpont: A holtak megtalálása

Idő: A gyilkosság óta 10 nap telt el, a cselekmény 1 bő évig tart (nyár elejétől a következő év augusztusáig)

Tér: Bodri juhász felesége az ura és a fia keresésére indul, elmegy egész a Dunántúlra, majd vissza Tetőpont: A gyilkos bevallja tettét

Idő: Pontosan nem tudjuk mennyi idő telt el. A vallatási jelenet a vége felé tart.

„megérett a kötél” – kb. az utolsó 15-20 percnek vagyunk a tanúi

Tér: A tárgyalóteremben Szögedében

A rézveretes szíj mindhárom részben szerepel  motívumként tekinthetjük

Ürügy a gyilkosságra: ezt kötik a Bodri juhász nyakára, hogy holttestét bele tudják húzni a gödörbe. Bodri juhász szépérzékét mutatja a rézveretes szíj. A pandúrok veszik le a szíjat, az azonosítás eszközét a holttestről és elviszik tárgyi bizonyítékként Szegedre. A kilincsre akasztott szíj láttán a Veres juhász megtörik és bevallja bűnét. Itt a ráhatás, a meggyőzés eszköze.

A cím

1. Tárgyilagos ténymegállapítás

Kultúra alatti babonás misztikummal átszőtt világ az alföldi pásztorok élete. Ez szülhetett olyan erkölcsöt, mint a Veres juhészé, aki puszta nyereségvágyból, irigységből (nem tetszett neki hol legeltetett a Bodri juhász) képes arra, hogy brutális kegyetlenséggel megölje embertársát. Megöli ártatlan gyermekét és a pulit is. A két komondort saját két komondorával tépte szét. Emberhez méltatlan, ahogy elkaparják apát és gyermekét a kutyákkal, majd a sírra tüzet raknak, és jóízűen megvacsoráznak.

2. Írói ítélkezés

Magában a novellában az elbeszélő személytelen, kerüli a magyarázatot. A novella drámaiságát nyelvi eszközökkel fokozza Móricz.

− Párbeszédek (szűkszavúak, tömörök, gyakran hiányos mondatokból állnak)

− Hiányzik a közvetlen korfestés

− Hiányzik a direkt írói minősítés

Balladisztikus elemek

„Egy magas fekete asszony bodászott a pusztán, fejér vászonruhája volt…”

A fekete-fehér kontrasztja a népballadák színvilágát idézi.

„Az asszony pedig ment, ment, elment.”

Az ismétlés a népballadák és a népmesék világát is felidézik.

A novella nyelvezete: alapvető nyelve jellemzésének.

Hiteles népnyelv

- hangalakkal (vót, gyün)

- a népi szókincs alakjaival (fogd megek)

- szókapcsolatokkal (ladikos embert lelt)

Móricz parasztábrázolása

- Míg korábban Jókai kedves, kedélyes epizódszereplőkként, Mikszáth pedig romantikus, tündéri bájjal vonta be a parasztságot, Móricz egészen más oldalról közelítette meg sorsukat

- Parasztábrázolása szétrombolta az illúziót, miszerint a falu a derű, és a nyugalom és a megelégedettség színtere. Móricz bemutatta szegénységüket, elégedetlenségüket, nyomorukat. (Hét krajcár)

Naturalisztikus ábrázolásmód

- Móricz a valóságot már-már túlzó részletességgel mutatja be. (Tragédia)

Árvácska

(1931)

Előzmények

- 1936 őszén Móricz megismerkedett egy fiatal lánnyal, Littkei Erzsébettel (Csibe), aki lelencként nevelkedett.

- Móricz megmentette őt az öngyilkosságtól

- Megismerésének élménye, élete története megihlette az írót

Árvácska

- A főszereplő, Csöre életének pár évét követhetjük nyomon a regényben.

- Móricz az ő szemszögéből láttatja az eseményeket.

- Nincs valódi neve (Állami Árvácska

- Pösze, nem tanult meg rendesen beszélni, nem járhatott iskolába

- Árvácskát senki se szereti, mindenhol sérelem éri, ám ő maga viszont szeretetre vágyik, ragaszkodó jellem, csupán azért maradhatott a házaknál, mert hasznot hozott, sorsa az örökös kiszolgáltatottság és megalázottság

Szerkezet

o A művet Móricz hét zsoltárra osztotta.

o Első zsoltár: A Dudáséknál töltött időről szól. Elveszik a neki járó ruhát, nem engedik iskolába, egy leszakított dinnyéért parázzsal égetik meg.

o Második zsoltár: Kadarcs István „elkapja” mikor átszöknek hozzá szőlőt enni, Dudásék is megsajnálják

o Harmadik zsoltár: Sorozatos megaláztatások érik. Meztelensége miatt sok férfi figyeli. Kadarcs István szellemnek öltözve ijesztgeti őket, Dudás lelövi (önvédelemnek állítja be). Csöre tudja csak mi történt igazából.

o Negyedik zsoltár: Elveszik a gyereket Dudásnétól. Nem akar állami gondozásban maradni, megszökik, és egy házba befogadják az éjszakára. Mivel itt ismerték addigi tartóit, visszavitték hozzájuk. Másnap visszakerül a városba, út közben elmagyarázzák neki, hogy csak haszonból tartották és nem szeretetből.

o Ötödik zsoltár: Új helyre kerül Árvácska, Szennyesékhez. Kezdetben Zsaba Márival alszik, ám mikor megtudja, hogy vacsorájában légy volt, hányni kezd, innentől Zsófi, a cseléd mellé kerül. Itt is bántalmazzák és itt se járhat iskolába.

o Hatodik zsoltár: Zsófi mesél neki egy öregemberről, aki aztán elviszi Árvácskát egy templomba. Beszél neki Kadarcs István meggyilkolásáról, aztán beszélnek a csendőrökkel. otthon elverik, mert nem akarta elárulni mit beszéltek. Lúgos vízbe nyomják az arcát és kiütik a fogait. Az orvosnak hazudnia kellett, hogy egy állat tette. Az öregnek vinnie kellett egy bögrét, amibe Zsaba Mari titkon mérget rakott. Árvácska is kapott egy ilyen bögrét, de ő nem szerette a tejet. Oda akarta adni a csecsemőnek, ám Zsaba Mári megakadályoza, férje jobbnak látta visszaadni a gyereket.

o Hetedik zsoltár: Új családhoz kerül, Verőné kezei közé. Először úgy tűnik jobb dolga lesz, aztán befogják a disznó mellé. Enni ugyan adtak, de itt is verték, és életét a lányuk, Ditti is megkeserítette. Karácsonykor nagyon várja, hogy ajándékot kapjon, ám nem kap semmit. Az édesanyja emlékére meggyújtott gyertya leégeti a házat. A család és Árvácska is meghal.

MóRICZ ZSIGMOND úri muri (1927)

Pedig az úri murit nem a dzsentri "eltemetésének" a szándékával írta. Arra akart figyelmeztetni, hogy "a magyarság legmagasabb társadalmi rétege" elpusztul, ha nem talál vissza a céltudatos építő munkához. Szakhmáry Zoltánban hőst akart rajzolni, prófétát, aki visszavezeti a dzsentrit a kívánatos munkához. Nem lett belőle célját érő hős, elbukott.
(CZINE MIHáLY)

Az 1920-as években Móricz Zsigmond a "történelmi osztály"-ban keresi az erőt a
magyar Ugar felszámolásához, a félfeudalizmusból való kilábaláshoz. A Tündérkert (1922) c. történelmi regénye után azt kutatja, hogy van-e Bethlen Gáborhoz fogható vezéralakja a jelennek, az ezeréves nemesi Magyarországnak.
A cím azt sejteti: nincs. Az életet kitölti a léha dorbézolás, a még esetleg adódó lehetőségek felelőtlen eltékozlása. A megélhetés évszázados alapja, a földbirtok vagy összezsugorodott, elveszett (pl. a Szakhmáryaké, részint a történelem viharaiban, részint mert "eladogatták"), vagy megszerezhető volt ugyan "sefteléssel", ügyeskedéssel (pl. Borbíró, Csörgheő esetében), de a gazdálkodás mindenütt veszteséges. Egyetlen birtokon jelent meg modernizáció "az egész Hajdúságon a Tiszáig", mégpedig a Szakhmáry Zoltánén (a terület a felesége révén az övé, Rhédey Ferenc váradi kapitány még Bethlen Gábor idején nagy uradalmat "szerzett össze a zavarosban"). Hősünk hatalmas vállalkozásba fogott: a háromszáznegyvenhét holdjához két éve még hatalmas földbérletet is váltott, és itt próbálkozik a belterjes gazdálkodás kialakításával. Sikere vagy bukása óriási jelentőségű, korántsem csupán személyes sorskérdés.
A környezet nem sok jóval kecsegtet. Regényünk központi színtere a "poros Alföldön", a Körös és a Berettyó vidékén egy megnevezetlen - tipikus - nagyváros, mely "a maga mogorván primitív képével egy gazdag és csodálatos lápvilágot takar. Annyi élet fojtódik itt el s lesz kívülről egyszínűvéÉ" A városban és a környező tanyákon mindössze két változat jelenik meg: az általános tespedés (ennek példája "Nyomorlak", a Csörgheő-tanya) és a néhány ritka kivétel (a grófi arborétum vagy Szakhmáry "valóságos kis kastélya"). Joggal merül fel a kérdés (egy kívülről érkező idegen veti fel): "mért nem lehet ilyen akkor az egész Alföld?"
A vidéket Lekenczey Muki szemével látjuk meg, az ő körültekintése, körülvezetése során ismerkedünk meg a körülményekkel, az ő ellenvetései és ellenpéldái teljesítik ki képünket az alföldi valóságról.
A város egészét tekintve csupán a kocsmában (az expozícióban) és a kaszinóban (a tetőpontra érkezve) időzünk hosszabban - ezek a jellemző helyszínek. Futólag megismerhetünk még egy-két udvarházat. Megjelenik a vasút is, amely az elmaradottság és a kívülrekedtség megszüntetője lehetne, de regényünk szereplőiben ez a lehetőség nem tudatosodik. Személyes érdekek (pl. a Herzog-uradalomé) és hivatali panamák miatt végül is a vasút majd "a Berettyó túlsó felin" fogja "elvágni a földeket" - a városban minden változatlan marad.
A cselekmény ideje a millennium éve. Vajon mit jelent az a tény, hogy "itt vagyunk ezer esztendő óta"? A szereplők számára semmit; megállt az idő. Még Zoltán is úgy érzi: "engedte elúszni a perceket s az órákat", "egész élete így folyt le". Négy nap történéseit sorakoztatja a mű, de nincs valódi cselekmény, vég nélküli mulatozás folyik ("egy jó murit akarunk csinálni"), és egymást váltják az anekdoták, adomák, tréfák
is. Ha valami rendkívüli mégis megesik (pl. húsz tojásból készül rántotta, kézzel eszi meg Csuli és Muki), rögtön az a kérdés, hogy "hogy fogják ezt elmondani". Az adomázás egyfelől szerkezeti forma, másrészt az eseménytelen, tartalmatlan élet tükre, harmadsorban az objektivitás eszköze (a szereplők beszéltetése révén). Minden szóba kerül a fehér asztal mellett: vadászkaland, tyúkgané vásárlása, az aszúbor készítése, iskolai esetek, a gyümölcsök sajátosságai stb.
A mű felépítésében a történetsor derekáig semmilyen előrehaladás nincs, eseménytelenség és sodródás érződik, egyetlen epizódsorozat fut némi színhely- és szereplőváltozással. A felvezető kocsmai fejezetek (1-3. rész) után elindul ugyan bizonyos cselekmény Csörgheő Csuli, illetve Szakhmáry Zoltán körül (a 4-7., ill. a 8-15. részekben), de mindkettő elakad, az életcsődöt illusztrálja, nem lépi túl az expozíció szerepét. (Csulinak a gazdálkodása fenyeget összeomlással, Zoltánnak a magánélete.) E párhuzamok zárásaként Csörgheő az elkeseredését még szilajabb mulatozásba fojtja, Szakhmáry részegsége dührohamba és eszméletvesztésbe torkollik. A folytatásban, a kábulatból ébredéskor Csuli "a családi élet reménytelenségére" döbben rá, és vigaszt a "vendéglőben vagy a kaszinóban vagy az utcán" keres (16-17.), Zoltánt pedig pénztelenség fojtogatja, szorul a hurok: a csugariakat kellene kifizetnie. életveresége már tény (a zsidó bankár ennek okaira is rámutat), utolsó esélyként Rozika lelkéhez akar hozzáférkőzni, sikertelenül.
A bonyodalom hirtelen robban ki. Megjelenik a tanyán a féltékeny feleség, majd eszeveszett hisztériája elűzi mellőle Zoltánt, a férfi számára a családi harmónia reménye végleg megsemmisül. Férj és feleség központi és kulcsfontosságú jeleneteiből (21-23.) kiderül: mások a céljaik, nem érthetik meg egymást.
Zoltán tehát végleg talajvesztetté válik, a kaszinóban látjuk viszont (24.). Csaknem az egész város jelen van, feszültségektől terhes a légkör. Hosszú, a tetőpontig folyamatosan forrósodó levegőjű, újabb epizódsor kezdődik. Zoltánnal már a végkifejletig nem történik semmi, magába roskadva elmélkedik és társalog ("istálló az élet"), belső viharait "nótázása" és hegedűjátéka érezteti. Aztán egy felvillanó ötlettel az egész kompániát a tanyájára invitálja: "olyan muriban lesz részük az uraknak, amilyen még nem volt". A zárójelenet elé még két közjáték illeszkedik: a természet hatalmát és szépségét példázó daruvadászat, valamint a társadalmi élet romlottságát illusztráló vasútpanama. Végül a Szakhmáry-tanyán egy minden addigit felülmúló tivornya alakul ki (a summáslányok "táncba" vitele Rozika sorsára is visszautal). Zoltán elveszti a fejét, elpusztítja tanyáját, és véget vet céltalannak érzett életének.
A regény szerkezetét tehát maga az életanyag alakítja sajátossá: a laza kompozíciót drámai csomópontok tagolják, felizzó-elhamvadó szenvedélyek telítik feszültséggel, a lezárás hirtelen lesz kivételesen drámai (a Hét krajcár-novellákra emlékeztetően).
A szerkezetet motívumok fogják össze. Gúnyos tréfa tárgya a könyv - nincs rá szükség, "nem kell", van itt elég "filozófia". A társaság (főként Csuli megalázó vicceivel) bolondot csinál "a kis Wagnerrel" is, Zoltánnak viszont a hegedűhöz és az énekléshez (mint minden magasrendű értékhez) különleges tehetsége van: a zene motívumában is megjelenik tehát a hős és a környezet konfliktusa. A főszereplő mélyen átélt, kifejező "nótázása" egyrészt az úri társaság felszínes adomázgatásának is az ellenpontja (Vasy Géza), másrészt a népdalok, a pásztordalok éneklése azt is sugározza, hogy Zoltán sorsa általános magyar sors. Hangszerével pedig úgy tudott játszani, "mintha a hegedű a szíve hangja volna", "csak úgy beszélgetett a hegedűvel", "szikrák villogtak benne, mint a megpiszkált pásztortűzben s úgy lobogott ki benne az érzés, ahogy a tűz magasra csavarodó füstjéből a pusztai sellők repültek fel". Itt is megjelenik a belső tűz, amely a befejezésben pusztító külső elemmé tornyosul. Az öngyilkosság először Rozi emlékeiben jelentkezik, aztán Zoltán tudatában is mind mélyebb gyökeret ver.
Szakhmáry Zoltán küldetést teljesít, amikor szinte reménytelen vállalkozásba fog. (Társai közt "egyben sincs valami koncepció", "soha egyetlenegy sem gondol arra, hogy kezdjen valamit".) Az eszményt kitűzi, a hozzá vezető úton azonban nem tud végigjárni. ("érezte, hogy volna benne képesség arra, hogy az emberek lelkét megboszorkányozza, hogy magával repítse, hogy valaki legyen belőle a hegedű által. De tanulniÉ") Vívódó hős, Móricz jellegzetes figurája, aki kegyetlen őszinteséggel bírálja önmagát: "Volt benne valami nagy vágy, hogy felfogja s felemelje az új idők zászlaját, de ez a zászló oly távol volt, hogy csak látta, még látni is csak ritkán látta, de megragadni sohase lett volna képes."
Tán mégis elérné a sikert, mert világosan látja, hogy "kemény, kitartó és vad munkával lehet valamivel előbbre jutni", és egy ideig tud is szívósan küzdeni. Rendkívüli energiái azonban szétforgácsolódnak és végül elégtelennek bizonyulnak, elsősorban azért, mert nincs meg a biztos családi háttere - mint ahogy Móricz hőseinél megszokhattuk. Sőt, épp a családi élet fojtja meg a feltörekvő férfit, és nem csupán Zoltánt.
A kaszinóbeli nagyjelenetben láthatjuk: a legrendezettebbnek látszó családokban is megvan ugyanez az ellentmondás. A tehetséges fiatalemberek "ahogy lekerülnek az Alföld porába, a fátlan és porban fürdő városba, összetört ambícióval, magukra maradva, a családi élet kis kalitkájába zárva, fokról fokra törnek le", "a családba gubózzák magukat".
A nő ellentmondásos helyzete magyar sajátosság - véli Lefkovits, a zsidó bankár: "Minden nő feleség és hetéra egyszemélyben. Minden csak attól függ. hogy milyennek érzi a pozícióját." Hasonlóan vélekedik a kaszinóbeli főorvos. Zoltán sem látja világosan, mit vár a feleségétől. "Boldogasszony"-ra vágyakozik, aki az élet küzdelmeiben mindig mellette áll, aki megteremti számára az otthon melegét, de ugyanakkor imádni való felsőrendű lény is tud lenni. Eszter viszont nem lehetett Zoltán eszményi társa: a szerelemben görcsös, "frigid" volt, "nem engedte magát legyőzni", és vélhetően a kapcsolatuk zavarai miatt is hajlamos a féltékenységre. Elvárja a férjétől, hogy csak a családnak éljen, adja fel ábrándjait, amire viszont Zoltán képtelen. ő szárnyalni akar ("virágot tudott volna virágozni") - a feleségére ezért a józanság követelménye hárul -, de a "parancs" és a "tiltás" megfojtja. Eszter akadályozza őt a tanyai gazdálkodásában, pedig az a férfi életharcának színtere, a lételeme, csak ott bontakozhat ki, csak ott mutathatja meg, hogy "mégis ő az első". "édent" akar varázsolni, és mivel felesége nem érti meg, Rozika felé fordul, reá pazarolja érzelmeit és anyagi javait, őt ékesíti, taníttatja - légvárat épít. Rozikáról sem tudja azonban eldönteni Zoltán, hogy a teste vagy a lelke kell-e neki; a testéhez "áhítatos csodálattal" vonzódik, a lelkét viszont nem látja meg. Rozika más világból való, ők sem érthetik meg egymást.
A családi élet melege helyett tehát egy kusza szerelmi háromszögben él Szakhmáry Zoltán, és regényünk cselekménye mindössze annyi: az ellentmondások a felszínre kerülnek, mindkét nőt elveszti, ezért céltalanná válik életküzdelme. Amikor Rozikát is már csak "cafra" bestiának látja, akkor már az egész világból kiábrándul: "Hát ez az egész világ csalás?"
A többi szereplő lényegében nem különbözik egymástól. Lekenczey Muki világlátott, széles látókörű, objektív bírálónak látszik, de a rántotta-epizód már azt is sejteti, hogy egyívású Csulival, és jóllehet lényegre mutató megállapításokat tesz, de idővel elmerül a mulatozó társaságban. Sőt, róla is kiderül, a családja óriási vagyont ("ötezer holdat, kilenc budapesti házat") mulatott el. Csörgheő Csuli (teljes nevén: "csörgövizi és berettyói Csörgheő") erőteljes vonalakkal jellemzett típus. Elődje Pató Pál úr (ő is mondja: "ráérünk"), avagy az ún. parlagi nemes, pl. Csollán Berti Jókaitól (az és mégis mozog a föld szereplője). "Kövéren, kereken, piros arccal" jár-kel, semmi sem szent előtte, minden érték veszendőbe megy mellette. Az elpusztult malacok tetemét nem hajlandó szappannak kifőzetni ("nem babrálok vele"). életrevaló, a csugariakat is ő küldi el fortéllyal - Zoltán erre nem képes -, de csak elodázza a problémát, megoldására nem gondol. Elve: "túl tudjál járni mások eszén".
Móricz "benne él a hősben" (Czine Mihály), együtt vívódik alakjaival, velük együtt keresi a megoldást gondjaikra. Ily módon egyfajta homogén stílus és világlátás fejeződik ki művében, a sorsok hasonlósága, az általános enerváltság, a többre vágyó keveseket tekintve pedig a tehetetlenség és kilátástalanság. Külső és belső nézőpont váltakozik, jellegzetes előadásmódja a szabad függő beszéd. E regény stílusában immár alig érződik a naturalizmus, főként az adomázgatás és a tájnyelvi forma révén erőteljes realizmus érvényesül. Hatalmas belső drámákat jelez egy-egy szóval. ("Az asszony megérezte, hogy megundorodott tőle az ura és elhalt.") Az élő tájnyelvet emeli be az irodalomba.
Az ábrázolásmódot didaktikus célzat hatja át; e műnek elsősorban az a feladata, hogy az író mondanivalóját és ítéletét tükrözze a magyar valóságról. Ebből következik a jellegzetes kettősség: egyes részekben még felvillan a távlat, a kibontakozás lehetősége, a szerző még nem mondott le teljesen a hőseiről. Hangjában ezért csendül meg néha a leleplező komikum és az idillikus szépség, a tündéri harmónia, pl. a hatodik részlet elején: "Zöld színek hamvában lebeg a világ." De aztán ez kerül az író tollára: "Csak ahol az ember beleszól, az emberi kéz, az emberi akarat: rögtön zavar, nyugtalanság."

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig (1920) - Magyar irodalom érettségi tétel

Magyar irodalom érettségi tétel

Nyilas Misi, a debreceni nagy kollégium kis diákja merő tisztaság, becsület és tehetség. A mélységből jön, érzékeny lélekkel, a szülői ház emlékével. Azt hiszi, a felnőttek jók és tiszták. Ez a nagy tévedése, mert hazugok és rosszak; világuknak még az alapja is hazug. A kis Nyilas Misi csalódása a felnőtt Móricz Zsigmondé, övé a regényt felhőző szomorúság és tanácstalanság, és övé Nyilas Misi jósága és emberséget hirdető elszántsága is.

(CZINE MIHáLY)

A regény kezdetén egy másodikos, tizenegy esztendős kisdiák áll szemben a debreceni kollégium "nagy, komor, négyszögletű" épületével. Fél tőle, de büszke is rá. Alig egy hónap múlva, történetünk végén azonban dacos eltökéltséggel ismételgeti, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. Határtalan bizalma szertefoszlott, megsemmisült. Regényünk témája: ez a teljes és tragikus illúzióvesztés. A mű drámaiságát még az is növeli, hogy a talpig becsületes és tiszta gyermeket vádolják a felnőttek csalással, hazugsággal, a mások bizalmával való visszaéléssel (ezt célozza Gyéres tanár úr példamondata: "Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja"). Jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát, naiv hitét.

A szerkezet első egységében, az expozícióban (1-3. fejezet) Nyilas Misi körülményeivel, személyiségével, a kollégiumi élettel, tanulótársaival és tanáraival ismerkedhetünk meg. A bonyodalom (a 4. fejezettől) abból adódik, hogy szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal: felolvasást vállal a vak Pósalaky bácsinak (kulcsmozzanat a reskontó vásárlása), házitanító lesz Doroghy Sanyi mellett, és felkeresi Törökéket, egy évvel korábbi szállásadóit. Egyre inkább megveti a lábát a nagyvilágban, megállja a helyét az életben, és egyre magabiztosabbá is válik. éles fordulatot jelent azonban sorsában, hogy (a 6. fejezet végén) nem találja a reskontót. A regény második felében (a 7-12. részekben) Misi mély válságon megy át. Csaknem minden felnőttben csalódik, a tetőponton (a fegyelmi tárgyaláson) teljes értetlenséggel és rosszhiszeműséggel találkozik. Iskolatársai között is egyre idegenebbnek érzi magát. Lélekben azonban kezd megedződni, keserű tapasztalatai lassanként leülepednek benne ("hát lehetetlen, hogy az igaz ember a sötét s buta emberek közt élni tudjon?É"), és megfogalmazódik életideálja: költő és tanító akar lenni. A megoldáshoz bátyja érkezése segíti hozzá: az ő közreműködésével tisztázódnak a félreértések, de Nyilas Misi elhatározása már megmásíthatatlan: elmegy Debrecenből, és másutt akarja szolgálni a legnemesebb eszméket. 

A főhős szegénysorsú, egyszerű szülők gyermeke, akiket a kisfiú rajongva szeret: apjára tisztelettel felnéz, anyjához forró érzelmi kapcsok fűzik. (Móricz Zsigmond saját önéletrajzi vonásai: Misi édesanyja is "paplány"; nagybátyja, Isaák Géza Patakon tanár - Móriczé Pozsonyban; a nagy vállalkozásokba fogó apa csődbe kerül, mert a "tüzes gépünk [É] felrobbant", s ekkor az idilli kisgyerekkor színhelyéről "elköltöztünk egy más faluba"; maga Móricz is épp 1892-ben került a debreceni iskolából Patakra stb.) Nyilas Misi sérelmei akkor lépik túl az elviselhetőség határát, amikor a fekete szakállas professzor a fegyelmi tárgyaláson apját kezdi becsmérelni. 

A kamaszgyerek mélyen érző, tiszta érzésű és gondolkodású, végtelenül jóhiszemű, szemérmes, félénk, poétikus alkat. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, jóllehet tapasztalnia kell, hogy a tanárok többségét a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Magatartása azért ingatag, mert hatalmas terhek, feladatok nehezednek rá. A szerető édesanyától és a becsületességben példát mutató édesapától elválasztva, egyedül próbál meg - kisfiú létére - felnőttként viselkedni. épp ezért érzelmileg kiegyensúlyozatlan; néha túláradó boldogság tölti el, máskor egyszer csak "elkezdett kimondhatatlanul zokogni". Nagyon egyedül érzi magát, ezért kezdi gondosan kiépíteni saját kis "önálló várát" (csúnya, de különálló ágyat választ a coetusban), saját meghitt világát (főként a könyvek és a versek révén), amelybe nem enged bepillantást senkinek. Még Gimesi előtt is titkolózik, pedig ő "az egyetlen jó társa". Fizikailag gyenge ("utolsó volt" a tornaórán, "neki mindjárt fájt a feje a legcsekélyebb érintésre is"), de önérzetében erős ("ha ő egyszer kimondta, hogy nem kér, akkor nem kér"). Erkölcsileg érett, egyenes ("ő úgy érezte, hogy kétféle viszony két ember közt nem lehet" - "ő nemcsak hogy nem tett, de nem is gondolt rosszat senkiről és semmiről"), mégis könnyen hazugságba keveredik, mert szemérme még erősebb, és tart - látjuk, jogosan - a félreértéstől ("ilyen könnyű a hazugság, csak egy szó az egész. érdemes volna annyi bajt magára zúdítani, mikor csak ennyibe került a szabadulás?").

Társas kapcsolatait tekintve tudja, hogy ő más, mint a többi, sőt azt is érzékeli és kimondja, hogy "ő különb a többi fiúnál". ő "nagy ember szeretne lenni: unja már ezt a hosszú gyerekeskedést", "unja már, hogy még mindig csak kisdiák". áhítja, hogy ismerjék fel jóságát és tisztaságát ("senki sincs, aki őt megértené"), és hálás, amikor István bácsi, a pedellus "szelíden s jósággal szólt hozzá". Magatartásának ellentmondásaival is tisztában van, önvád gyötri (talán ő mégis "csakugyan rossz"), de a durva, igaztalan támadást ("önző, követelő, anyagi érdekekkel telített lélek") magabiztosan visszautasítja ("én nem akarok debreceni diák lenni tovább!"), bár azért megerősítést vár az igazgató úrtól ("azért jó fiúnak tetszik engem gondolni, ugye?"). A lányok szépsége is megragadja Misit, de kamasz-szégyene (pl. Orczyéknál) menekülésre ösztökéli. Orczyné "finom néni volt", ruhája mintha "festve" lenne - más, mint Misi édesanyja. Török néninek és Gimesi nagymamájának azonban kezet csókol. Bella szépsége megigézi a kisfiút, felette álló, idegen, de rendkívül vonzó lénynek érzi. Nem érti meg, de megsejti Bella jogát a boldogságra, bár a maga módján féltékeny Török Jánosra. 

Külön vizsgálandó, gazdag terület Nyilas Misi szellemi világa. Szüleitől a becsületesség és a "jóság" parancsát hozza magával. Lelki kibontakozásában nagy szerepet kap a könyv. Olvashatatlannak bizonyuló, mégis kincset érő kötetet vásárol Csokonairól, és így már "van egy saját vásárlású, igazi, vastag könyve, amire ráírta a nevét", egy füzetet is vesz a "Történelmi Arcképcsarnokból". A kulturális értékekhez elemi erővel vonzódik. A színház is elvarázsolja, jóllehet a látott előadás úgyszintén felfoghatatlan a számára. (A Fenegyerekek c. darabot látja, pedig a korszak nagy sikere 

- Móricz pontosan dokumentálja a kulturális állapotokat - Csepreghytől A piros bugyelláris c. népszínmű, Nyilas Misi is erre áhítozik.) Debrecen hagyománya lenyűgözi, Csokonai Vitéz Mihály a példaképe; csodálattal tekint fel a Csokonai-szoborra, a legendás Hatvani professzor sírkövére, a Rákóczi ültette bokorra. Rendkívül megragadja Simonyi óbester alakja, mert a nagyratörés, a felülemelkedés és a varázserő megtestesítőjét fedezi fel benne. Sorsszimbólum az ő számára Zichy Mihály Tragédia-illusztrációja is: ádám a sziklán. Petőfi és Jókai példája hasonlóképpen a szeme előtt lebeg - ő is "Csittvári Krónikát" akar írni. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet, mégsem adja fel édesanyja tanításának szolgálatát.

A tudás megszerzése és a tudás átadása lesz az egyik életcélja. "ő mindent tudni akar, egyszerre tudni, úgy képzeli, hogy [É] akinek felnyílik a lelke, abból kijön a tudomány"É Sanyika tanításakor, Bella közelségében úgy érezte, hogy "valami magasabb cél volt előtte". Bella előtt megnyitja a lelkét: "én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem". Az emberiség tanítója, a "jóság" apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni: "légy jó mindhalálig" (a Bibliából való idézet, a Jelenések könyvének 2.10. részéből). De ráadásul kezdettől fogva az önkifejezés vágya is sarkallja. 

A legbecsesebb kincse - az egyetlen, amit Debrecenből magával visz - a pergamen kötésfedélbe köttetett 50 ív fehér papír, amibe minden fontos dolgot be akar írni, elsőként az olvasmányélményeit, de egyelőre még teljesen üres, tiszta; a Simonyi óbesterről költött vers talán majd bekerül. Most még csak formálódnak a sorok, szakaszok, "valami ideges tűz gyúlt ki a vérében" - ez már az ihlet, a művészi alkotás izgalma. (Ellenlábasának, Orczynak ugyan már megjelent egy cikke a Kis Lapban "Nyári gyönyörűségek" címmel, de a bátyja "beleírt" - és az iskolai fogalmazására is csak 2-est kapott a fiatal segédtanártól) 

A Légy jó mindhalálig - Móricz műveire általában jellemzően - koncentrikus felépítésű, azaz a főszereplő mindig a színen van, körülötte bonyolódnak az események. A történteket is mindig az ő nézőpontjából látjuk, azt a folyamatot követve, ahogy ő tekint mind messzebbre - de minthogy ezúttal gyerekhősről van szó, az olvasó nála természetszerűleg többet láthat meg. A regény színterei ily módon egyre tágabb sugarú koncentrikus köröket alkotnak, amelyeknek középpontjában, legbelül Nyilas Misi áll.

Misi legszűkebb környezetét a diáktársak alkotják, konkrétan a "coetus" (négy évfolyamtárssal és két végzőssel), illetve a kollégium gimnáziumának második B osztálya. élete elsősorban az ő körükben telik, bár jellemzően kevés velük a kapcsolata, inkább befelé fordul. A diáktársak viselkedésének okait csak akkor ismeri fel, amikor képes meglátni a mélyebb összefüggéseket is: a társak családi hátterét, társadalmi helyzetét. Első élményei éppen ezért eleinte csak megzavarják, növelik amúgy is nagyfokú szorongásait (pl. fogadtatásakor Orczyéknál). Gimesi valóban társa lesz (megérzi, hogy elveszett a reskontó), Orczy pedig - a családi háttér segítségével - ellenpontja. Mindketten a maguk módján jó barátai Misinek. A tanárokról eleinte csak felszínes impressziókat, bár a lényeget sejtető benyomásokat kapunk ("három büdös gígerli"), de egyes gesztusaikból és megnyilvánulásaikból már közvetlenül a magyar társadalmi valóságra pillanthatunk - Misiben a kép csak az élmények leülepedése után áll össze. ő eleinte még rendkívül büszke a kollégiumra. 

A város, a magyar társadalom Misi külső kapcsolatai, látogatásai révén tárul fel előttünk. Sokatmondó a házak, lakások elhelyezkedése, mérete. Pósalaky úr, a nyugalmazott tanácsos az elmúlt szép idők képviselője, a város köztiszteletben álló régi polgárainak egyike. Szikszay Lajos bácsi is makulátlan tisztességgel szolgált (számvevőként) évtizedeken át, egy leltárhiány ürügyén mégis félreállították - panamák sejthetők a háttérben. Török bácsi, a becsületes, nyugdíjas tanító (most is "bújja a könyveket", "olyan jól senkivel sem lehetett meglenni, mint a bácsival") már régóta szegénységben él, ad a becsületre (megfizeti fia után a kárt). Török János és Doroghy Sanyika apja a felelőtlen, talajvesztett dzsentrit képviseli. Kiemelkedni ezekből a süllyedő családokból legfeljebb a fiúgyermeknek volna esélye - ha tanulna (Sanyika). A nők, pl. Török Ilonka és Doroghy Bella helyzete kilátástalan, a szegénységből egyetlen kiút kínálkozik számukra: az érdekházasság. (Bella kérdése, mely a boldogsághoz való jog és az erkölcs ellentmondására mutat rá, különösen összekuszálja Misit.) A házasság Bellának mesés-romantikus fordulattal sikerül - a többieknek nem. Török néni és Gimesi nagymama jóságos zsörtölődéssel végzi a munkáját, belenyugvással éli életét.

A legtágabb szféra: a magyarság sorsa. Nagy úr kezdi el felnyitni Nyilas Misi szemét népünk múltjára és jelenére, a jóságos földrajztanár őstörténeti előadása ad még nagyobb kultúrtörténeti távlatokat. "Nincs itten semmi baj ebben az országban: csak a politika"É - véli Nagy úr. (Móricz mottója két évtizeddel a Légy jó mindhalálig írása után, a második világháború idején szerkesztett folyóiratán ez lesz: "Hagyd a politikát, építkezz!") A program azonban adott: Magyarország "Európa belső kertje lesz", "meg kell építeni itt az egyenlőség, szabadság, testvériség igazi hazáját"; "dolgozni, tanulni, építeni"! Misiben életre kelnek ezek a szavak , különösképpen azért, mert szülei sorsának okaira is rádöbben ("az édesapja élete is itt van az ő betegségében [É], és az apja őseinek nagy szerencsétlensége, a jobbágyok, a földesurak rajtuk feküdtek").
A regény alapkonfliktusában végső soron a lelki tisztaság áll szemben a pénzzel. A "lélek" tisztasága a cím bibliai idézetében összegeződik: "Légy jó mindhalálig". 

A "pénz" motívuma sokszor jelenik meg sokféle jelentésben. Kincset ér a 30 krajcáros könyv Misinek, mást jelent a 120 forint Török Jánosnak és Török bácsinak, a 10 forintos juttatás Török Jánosnak és Misinek, az egyforintos küldemény Misi apjának és a kétszeres összeg a kisfiúnak, ugyanez a fegyelmi bizottság tagjainak, az 50 forintos kártérítés Isaák Gézának stb. Debrecen város betűjele, a DV úgy is értelmezhető: "Dugdel, Viddel".

Minthogy Misi szemével nézünk ebben a regényben, az ő stílusában íródik a mű. Ennek nyelvi formája a szabad függő beszéd, más szavakkal az átképzeléses előadásmód. ("Most nem tudta, mit csináljon, ezen nem lehet bemenni, ha nincsen kilincse, sokáig állt ott" - a szöveg függetlenedik a felvezető főmondattól.) Az egyes szám harmadik személyes forma mindvégig megmarad, a belső monológokban is, ez az elbeszélő objektivitását is kifejezi, az elmondottak hitelét is fokozza. A tájnyelvi kiejtés megjelenik a helyesírásban is: "hun voltál"; "meghíjt" stb. A hagyományos debreceni diáknyelv, illetve az archaizmus is jellemző vonása Móricz nyelvének ("kápsálás", "brúgó" "prepa", "szénior" stb.), a szavak egy részében a latinizmus is megőrződött ("gerundium", "semper"). A közvetlen emberi kapcsolatokat és az úrias, polgári gesztusokat egyaránt néhány szóval tudja jelezni az író ("elvárlak", "Bébuci"). Az írói eszköztár jellegzetes eleme a hagyományos epikából felelevenített, fejezetenkénti tartalmi előzetes, amely vagy a fabulát ("amelyben egy kisdiák elveszti a kalapját" stb.) vagy a cselekmény előzetes értelmezését kapjuk meg ("amelyben a kisdiák átmegy a felnőttek minden gyötrelmén"). 

"A Légy jó mindhalálig a szenvedés tüzében tisztult alkotás. Mintha stílusa is megolvadt volna a nagy szenvedésekben, kiégett belőle minden szennyező anyag. Viszszafogottabb, mélyebb, melegebb a hangja, egyenletesebb fényű, teltebb zengésű. Az ember és az író ebben a művében forr igazán egybe" (Czine Mihály). Tudvalévő, hogy ebben az 1920-ban keletkezett regényében Móricz Zsigmond a nemzeti katasztrófák utáni mély válságát fejezte ki, a "gyermeki szív" érzékeny rezdüléseivel jelezte saját életérzését.
Nyilas Misi életútját a Forr a bor c. regényében írta tovább Móricz Zsigmond.

Móricz Zsigmond

a) A Móricz-hősök útjai és lehetőségei - egy regény elemzése alapján
b) A drámaiság jegyei Móricz művében

Móricz Zsigmond, a magyar Ugar írója

Móricz Zsigmond a Nyugat első nemzedékének tagja, a XX. század első felének egyik legjelentősebb prózaírója. Magába olvasztotta a nagy elődök (Eötvös, Jókai, Kemény, Mikszáth) elbeszélő örökségét. Megvolt benne Jókai mesélő kedve, Mikszáth anekdotázó hajlama, de prózája túl is lépett a hagyományokon. Önálló írói hangjának megtalálásában fontos szerepet játszott Ady költészete. Móricz művészetének újszerűsége témaválasztásban, ábrázolásmódjában és stílusában keresendő. Elsősorban a parasztság és az úri osztály világát ábrázolta. A falu világát belülről látatta, a parasztot az őserő szimbólumaként jelenítette meg. Ábrázolásmódjára a realista, naturalista tényfeltárás jellemző. Műveiben egyidejűleg van jelen a líraiság, az epikusság és a drámaiság és a mély lélektan. Újításai közé tartozik, hogy hőseit a paraszti beszéddel és gondolkodásmóddal életre kelti, gyakran az íráskép is tükrözi - fonetikusan - beszédmódjukat, s kedveli az archaizálást is (pl. Erdély című trilógia).
Táj szerint az alföldi kisváros írója elsősorban, s a szerelmet ő is férfi és nő harcának látja, akárcsak Ady. Móricz hősei különleges egyéniségek; mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyratörő vágyakkal. A fojtó környezetből kitörni akaró hősöket azonban visszahúzzák a körülmények, saját hibáik. A főhős ábrázolása, külső-belső jellemzése árnyalt. Az író aprólékosan tárja fel a tettek indítékait, gyakran a vágyak, az ösztönök világában keresi a bajok okait. Hősei vívódó hősök, elégedetlenek önmagukkal és környezetükkel, magányosak, társtalanok, változtatni nem tudnak, mert vagy gyengék vagy gyávák - sorsuk csak a pusztulás lehet.

Dzsentritéma a Móricz-korabeli Magyarországon

A dzsentri, amely a 48-as forradalom és a szabadságharc idején még a nemzet vezető osztálya volt, a kiegyezés után - és ettől kezdve - a magyar nemzet "sírva vigadó" osztálya lett. A dzsentriréteg folyamatos vizsgálatával nyomon követhető a félfeudális Magyarország kialakulása. Móricz dzsentrije azonban nem volt azonos a Mikszáth-féle dzsentriréteggel, annál sokkal szélesebb kategóriát jelentett. Egyaránt beletartoztak a birtokos hivatalnokok, a polgárból lett gazdák, az apadt birtokú földesurak is. Az ő főhősei nem afféle úri svihákok, vagy úri Don Quijote-ék, hanem kiemelkedő képességű emberek, akikben nagy, előremutató tervek lobognak. Mikszáth ún. "színváltós" ábrázolása Móricznál is megvolt: együtt jelenik meg bírálat és együttérzés, humoros szeretet, vád és védelem. Móricz a 20-as években négy dzsentriregényt írt (Kivilágos kivirradtig, Úri muri, Forró mezők, Forr a bor), s végül egy összefoglalónak szánt művet, a Rokonokat.

Úri muri

Móricz az Úri muri főhősében, Szakhmáry Zoltánban igazi hőst akart rajzolni, prófétát, akinek vannak homályos elképzelései, hogy valamit meg kell tenni - de az is mindig benne él, hogy úgy sem lehet tenni semmit. Nem is visz végig soha semmit. Ő is egy "lefelé szálló levél" társai
között. Amikor felismeri osztálya és személyes élete csődjét, a murizó urak közül átlép a ballada világába. A regényben a murizás egy kicsit a kipányvázott lelkek rúgkapálása is a magyar Ugaron.

Az Úri muri négy dáridós nap története, amelyben az egész Alföld felvonul, színt vall, megnyilatkozik. A regény a közelmúltat eleveníti meg. A cselekmény a millennium esztendejében, 1896-ban játszódik, de az ábrázolt kép, amelyet a társadalmi állapotokról fest az író, ráillik az 1920-as évekre. Tulajdonképpen Móricz a millennium világát igyekszik művészetében feleleveníteni, hogy az abból levonható ítéleteket és tanulságokat érvényesítse saját korára. A cselekményindító helyszín, a Sárga Rózsa kocsma már nem a társadalmi érintkezés színhelye, mint volt például Petőfi idejében, hanem csak a pusztító és végeérhetetlen unalom elűzésének a helye. Tágabb helyszínként egy képzeletbeli alföldi mezőváros jelölhető meg a környező tanyavilággal. A cselekményt voltaképpen elindító jelenet a regény egész problémavilágát felveti: az unalmat, a semmittevést, az elmaradottságot, s az ijesztő kultúrálatlanságot. Ebből a mozdulatlanságból az egyetlen lehetséges "menekülési út" a vaskos tréfák, a vad duhajkodások világába vezet - érezzük a regény kezdetén. A regény fő szerkesztő elve az anekdotázás: az egyes anekdotákon keresztül ismerhetjük meg az egyes szereplők jellemét, gondolkodásmódját, viszonyulását a világhoz.

Szakhmáry Zoltán, a dzsentri-hős

Szakhmáry Zoltán a regény központi hőse, aki tudatában van annak, hogy valami elromlott. Egyszerre két síkon küzd saját kora s környezete ellen; egyfelől küzd saját gazdaságának elmaradottsága ellen, másrészt a magánéletben egy megfelelő, nem visszahúzó, hanem előrelendítő párért - mindkét küzdelme csúfosan megbukik. Zoltán bukásának objektív gazdasági okai vannak, hiszen a birtok modernizációjára lett volna pénze (például kölcsönök útján - erre lehetősége volt), de szükség lett volna kitartó munkára is, a kezdeti kudarcokból felemelkedő továbbküzdésre is. Ő lehetett volna talán az a próféta, aki visszavezethette volna osztályát a céltudatos építőmunka felé. Példát akar mutatni, de környezete lehúzza magához, s meghiúsítja törekvéseit. Zoltán annyival különb a Csörgheőknél és a Borbíróknál, hogy már látja saját helyzetét, s keresi a belőle kivezető utat, ugyanakkor társai csak homályos sejtésként élik át, s egyrészt megvetik az örökös útkeresésért és afféle különcnek tartják, másrészt ugyanezért tisztelik is.

A férfi-nő kapcsolat megjelenése a regényben

Szakhmáry Zoltán és felesége, Rhédey Eszter alakjában (a férj-feleség viszonyban) az író - mint oly sokszor - Jankát és házasságuk gondjait elevenítette meg. Zoltán a feleségével nem lehet boldog, ezért szeret bele a summáslányból lett (később maga Zoltán által "hivatásos szeretővé" tett) Rozikába. Benne a testi szépségen kívül észreveszi az őszinte és kislányos kedvességet is, akárcsak az erős akaratot, a bátorságot és a tiszta gondolkodást. Igyekszik őt szép, de haszontalan üvegházi virággá átalakítani tanyáján, melyet virágos kertté rendezett be szép park közepén a sivár alföldi pusztán. Zoltán újítási szándékainak legádázabb ellenzője éppen felesége, akitől pedig talán joggal várt volna támogatást tervei megvalósításához. Szakhmáry Zoltánt nem is gazdasági terhei roppantják össze igazán, hanem családi és szerelmi életének feszítő ellentmondásai. Tisztelve szereti a feleségét, de nem tud elszakadni Rozikától sem.

A "szent tűz"

A negyedik nap éjszakáján mindenkiben, a regény majdnem összes szereplőjében feltör elrontott életének fájdalmas panasza. Ezek az emberek a magyar Ugar áldozatai, a lápba fulladt, a gazban elveszett emberek. Zoltán kihívja tanyájára a társaságot egy utolsó, igazi murira: őrült táncba kezd a lerészegedett emberekkel. Elkezdi énekelni az "Ég a kunyhó, ropog a nád" kezdetű nótát, s miután lelkében elpattan a húr, felgyújtja tanyáját és szívenlövi magát. Az egész regény eseménysora ugyanannak a társaságnak muriról murira vonszolódása négy napon át; de a dáridók hangulata lépésről lépésre változik, hogy végül betetőzzék egy igazi úri muriban: "ez ám a muri!...jó kis muri!...Úri muri!".

Barbárok

Móricz a 30-as években újra a nép problémái felé fordult, akkor termékeny kölcsönhatás bontakozott ki közte és az ún. "falukutató" népi írók között. A népi irodalom különös képződménye a magyar irodalmi életnek. Nyugat-Európában a XIX. század második felében perifériára szorult a téma. A magyar népi irodalom a korabeli társadalom valamennyi problémájának a megoldására programot akart adni (pl. földosztás, demokráciahirdetés). A népi irodalom érlelője az elbukott forradalom, a szinte teljes reménytelenség volt, valamint számos egyéb társadalmi probléma (a magyarság szétszóródása, a nép pusztulása). Néhány fontosabb népi író: Szabó Pál, Sinka István, Veres Péter.

Móricz egyik legmegrendítőbb s művészileg is legkiválóbb novellája ebből az időszakból a Barbárok (1931). Móricz népi novelláiban szinte teljeskörű leírását adja a korabeli agrártársadalomnak, és ebben a novellában is felfedezhetünk szociográfiai elemeket. Az író előadásmódjára a következők jellemzők:

• Párbeszédekre építő, a cselekményt szűkszavúan leíró novella.
• Végsőkig egyszerűsített leírások találhatók a novellában, az írói közlés háttérbe szorul. Móricz nem értelmezi az eseményeket, riporteri módon, szűkszavúan közli a tényeket. Sem többet, sem kevesebbet nem mond a feltétlenül szükségesnél.
• A párbeszédek egymásba villanó drámai szópárjai teszik balladai tömörségűvé.
• A balladai homályt fokozza az idő meghatározhatatlansága, illetve bizonyos részek "kimaradása".
• Népi íróhoz méltóan néhány népmesei motívumot is belesző az író a novellába. Ilyen elem például, amikor a kutya megtalálja a holttestet, illetve, hogy az asszony "ment, ment, mendegélt" férje után.

Az első fejezet fojtott feszültséggel indul. A hosszú hallgatás, az alkony közeledte vibráló nyugtalanságot gerjeszt. Ebben a fejezetben csak pár szavas beszélgetés található. A második rész azt bizonyítja, hogy a kultúra alatti életben barbár szépségek is vannak (pl. fekete asszony). Itt találhatók a már említett népmesei fordulatok. A harmadik fejezet csupa drámai párbeszéd (vizsgálóbíró-veretes juhász). Az író mély lelki ábrázolást alkalmaz a szereplők tettein keresztül. Végül azt tudjuk meg, hogy Bodri juhász is "barbár", de belőle nem veszett ki az emberség.

Móricz Zsigmond (1879 – 1942) - Magyar irodalom érettségi tétel

Tiszacsécsén született – Tündérszigetnek nevezi a helyet - 1879. július 2-án. Apja Móricz Bálint (vállalkozó); anyja Pallagi Erzsébet (református papi családból származik). Anyagi gondjaik voltak: a család Prügyre, Móricz Zsigmond pedig Tiszaistvándiba költözik. 1890-ben a debreceni Református Kollégiumba jár, majd 1892-től Sárospatakra, ahol nem érzi jól magát. 1899-ben érettségizik Kisújszálláson, író szeretne lenni. Debrecenben református teológiát és jogot tanul, a jogot Pesten folytatja. 

1903-tól Az Újság gyerekrovatának vezetője, ekkor írja a Török és a teheneket; meséket gyűjt. 1905-ben feleségül veszi Holics Eugéniát (Jankának hívja), minden nőalak műveiben ő. Móricz állandóan megcsalta a feleségét, Simonyi Máriával és Magos Olgával, ezért Janka 1925-ben öngyilkos lett. Első sikere: Hét krajcár (1908) – ezzel kezdődött első írói korszaka (1908–1919). A a magyar falu és a vidéki kisváros életét más szemszögből mutatja be. Írói sikerei miatt jó anyagi körülmények között élnek, 1911-ben telket vásárolnak Leányfalun. Első regénye a Sárarany (1911). További regényei: Az Isten háta mögött – egy felvidéki kisváros sivár élete jelenik meg; A Galamb papné (1912); Kerek Ferkó (1913) – Móricz először ír a dzsentrikről; Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1914). 

Az első világháború hamis ideológiája félrevezette, 1915-ben jelentkezik haditudósítónak. Hamarosan kiábrándul, tiltakozását fejezi ki a Szegény emberek (1916) című novellájában. A fáklya (1917) című regényében a vidéki értelmiség kudarcát írja le. Gyermekkori érzései jelennek meg a Légy jó mindhaláligban (1920). A Tündérkert Bethlen Gáborról szól; később két másik regénnyel – A nagy fejedelem, A nap árnyéka – kiegészíti Erdély címen. A 20-as években új témát választ: a történelmi félmúltat, a dzsentrik tegnapját írja le; kezdetben szimpatizál velük, majd kiábrándul belőlük. Kivilágos kivirradtig (1924) – két generáció erkölcsi felfogása áll szemben. A környezetéből kiemelkedni akaró, de elbukó ember tragédiája jelenik meg az Úri muriban (1927). 

A Légy jó mindhalálig folytatása a Forr a bor (1931), ahol Nyilas Mihály érettségi előtt áll. Rokonok – a világgazdasági válság miatt kiábrándul az uralkodó osztály becsületességének lehetőségéből. 1926-ban elvette Simonyi Máriát, de 1937-ben elváltak. 1929 és 1933 között Babitscsal szerkesztik a Nyugatot. Az 1930-as évektől ismét a paraszti – népi világ felé fordul. Ilyen témát dolgoznak fel a Barbárok (1932) és a Komor ló novellái. Az írói közlés háttérbe szorul, csak a drámai párbeszédeken van a lényeg. A boldog ember (1935) című regényben a főhős maga meséli el élettörténetét. Saját élete első 10 évét írja meg az Életem regényében. 1939-től haláláig szerkesztette a Kelet Népe című folyóiratot. 1936-ban megismerkedett egy árva lánnyal, Littkey Erzsébettel, Csibével. Az ő élményeiből írta meg az Árvácska című regényét (1941) s még 20 novellát. Rózsa Sándorról tervezett egy trilógiát, de csak az első két részt tudta befejezni – Rózsa Sándor a lovát ugratja, Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét. 1942. szeptember 4-én agyvérzésben halt meg Budapesten 63 éves korában.

Helyszínek:
Tiszacsécse - születési hely
Debrecen - Légy jó mindhalálig őrzi
Kisújszállás - érettségi
Pest - jog + teológia
Leányfalú - nyaraló, lakhely
Budapest - munkái, halála

Személyek:
Holics Janka - első felesége, öngyilkos lesz
Simonyi Mária - szerelme, második felesége
Magos Olga - késői szerelme
Littkey Erzsébet - "árva", Csibe - Árvácska című regény őrzi
Lili, Virág, Gyöngyi - gyermekei
Virág - lánya, ő írja az Apám regénye című művet

Lapok:
Az Újság - gyermek rovat
Nyugat - Hét krajcárral debütált, később szerkesztője (1929-33)
Pesti Napló - 1930-ban részletekben közli a Rokonok című művét, majd az Életem regényét
Kelet Népe - saját lapja

Művei:
Móricz író, újságíró, aki több műfajban alkotott.
A 10-es évek: (Hét krajcár, Tragédia, Judit és Eszter, Kis Samú Jóska, Szegény emberek)

A téma a szegénység és a világháború pusztítása. Majd 29 évesen talált rá saját hangjára és a paraszti novellákkal indul el. Teljesen új ábrázolás módot hoz. Leszámol a korabeli illúziókkal, hogy a falú a derű, a csönd világa. Mert meglátja a nyomort, a szegénységet. Leszámol még a kedélyes parasztfigurákkal, Mikszáth idealizált alakjaival, korának népszínműveivel (1-1 jellem domborodik ki). Később ezeket Illyés Gyula folytatja a szociográfiáiban.

HÉT KRAJCÁR 

1908-ban fut be, a Nyugat első számában jelenik meg a Hét krajcár. Újszerű a mű szerkezete és ábrázolása.

Háttere: Személyes tapasztalat, életének motívumai (olajos ruhák lógnak a falon - gépész apa; cérna, tű - varró anya, 7 krajcár - szegénység). Tágabb háttere a korabeli Magyarország, a három millió koldus országa - felbukkan a koldus, aki kisegíti őket.

Téma: Napszámos család nyomora, a mindennapi szükségletek hiánya. A szomszédok is ugyanolyan szegények, Sósék generációja.

Szerkezete: 

1. Távolról indít: hangulatilag előkészít (sírás, rívás és), majd az általános után E/1-re vált, azaz én-elbeszélésre.
2. Előrevetíti a véget, az anya halálát, idősíkot vált, kezdi visszaidézni a gyermekkort, a múltat. Megjelöli a témát, a krajcár keresését.
3. A keresés leírása. Az első 4 krajcár keresését tömöríti, sűríti, de a maradék hármat kifejti. Funkciója az, hogy az élet és a jellemeket be tudja mutatni. A család borzalmasan szegény (nincs szerkényük, egy ruha van az apának). Az anya jelleme ellentétben áll, ő mindent kacagva, vidáman fog fel (nevetgél, nem törődik a betegségével). Ezt a részt a nyelvi játékok, versikék és indulatszavak jellemzik. Sajnos csak 6 krajcárt találtak meg.
4. Koldus érkezése: a koldus együtt érez a családdal és kölcsön ad 1 krajcárt, de még a koldus hálálkodik.
5. Móricz tovább fokozza a feszültségeket, mivel nem old meg semmit. Az anya halálával a legdrámaibb ponton zárja a művet.

Mikszáth és Gárdonyi parasztábrázolását folytatja. A művet az ellentétek rendszere hatja át. A párbeszédek pergők. A falusi szavak mellett ott van Móricz írói választékos nyelve is. Műfaja: Én-novella.

SZEGÉNY EMBEREK (1916)

A mű az első világháború idején keletkezett. Érdekes Móricz véleményének alakulása: kezdetben híve volt a háborúnak, majd tisztító tűzként fogja fel, s végül ráébred a lélekpusztító hatására. A mű elbeszélés (műfaja: hosszú elbeszélés vagy kisregény). Különböző dinamikájú: statikus és dinamikus képeket ábrázol filmszerűen. Naturalista ábrázolásmód jellemzi, mert alapos a lélekábrázolása.

Főhőse egy katona, akit nem nevez meg, ezzel általánosít; először fiatalembernek, utána katonának, végül embernek nevezi.
1.: Kert, két egy idősebb és egy fiatalabb ember beszélgetnek, a téma a háború szóba kerül a katona első gyilkossága; az öreggel alibit akar szerezni magának.
2.: Elhatározza, hogy lopni fog, útban van Vargáék háza felé itt már keverednek a jelen és a múlt eseményei – az árokról eszébe jut a háború mindent úgy hajt végre, mintha a háborúban lenne, mintha parancsot teljesítene.
3.: Belép a házba, ahol otthon vannak a gyerekek – az ő megölésüket rendkívül naturalistán ábrázolja
elviszi a pénzt is, de kevesebb van, mint amennyire számított
4.: Hazafelé menet találkozik az öreggel, akivel együtt ásott; próbálja igazolni az alibijét, de az csak nevet rajta
5.: Az uzsorásnál nem adja meg a teljes tartozást, csak 20 pengőt Sóvágónak, az uzsorásnak a háború üzlet megjelenik a szegény–gazdag ellentét.
6.: Otthon van; megtudjuk, hogy szereti a családját, idilli a légkör csak akkor mondja el, hogy mit tett, amikor a gyerek észreveszi, hogy véres a keze a család nyugodtan viseli a helyzetet
7.: Elindulnak a vásárba, a folyó melletti töltésre megint azt hiszi, hogy lövészárok egyre inkább képzelődik, leugrik a töltésről, mert azt hiszi, lőnek a felesége rájön, hogy megzavarodott a férje; sajnálja, megérti, hogy a háború miatt lett ilyen monológjában a katona ráérzett, hogy a háború tulajdonképpen a gazdagok és a szegények között zajlik rájött, hogy igazságtalanul cselekedett
8.: A vásárban csak egy új ásót vett, hogy tudjon mivel dogozni és egy mézeskalácsot, amit megígért a fiának
9.: Hazafelé menet beledobta a pénzt a folyóba – innentől kezdve teljesen normálisan viselkedik, eltűnnek a víziói
10.: Otthon keresik a csendőrök, tagadni próbál, de a fia lebuktatja azzal, hogy az igazságot mondja el nem tud emiatt haragudni rá. 

Egyenes időábrázolású, de keverednek az idősíkok, a jelenbe néha bevillan a múlt az otthon képeibe bejönnek a háborús képek, víziók a végére egyre jobban elborul a főhős elméje, széthull: nem tud egyszerre két színtéren élni.
Móricz a művel megpróbálja bemutatni, hogy hogyan pusztítja el a személyiséget a háború a mű tempója: lassú gyors (gyilkosság) lassú. A katona áldozatnak tekinthető a háború hatásai miatt, de mégis bűnös. A műben tájnyelvi, katonai szavak találhatóak.

TRAGÉDIA (1909)

Már a cím és a tartalom között is groteszk ellentét van. Egyfelől a tragédiát az okozza, hogy halálra eszi magát a hős. A cél kisszerű, mivel ki akarja enni Kis János a falú urát, Sarudyt vagyonából, de úgy éli meg, mintha hőstettet hajtott volna végre. A cselekmény nevetséges, tragikus, de mégis elgondolkodtató, hogy az éhezés és a nyomor hogyan torzítja el az emberi lelket. A hőst csak az evés és a jól lakás foglalkoztatja. Móricz legelőször evés közben mutatja be. A hős először megette az almástáskát és kezd elaludni, de még ekkor is az evés, a lakodalom foglalkoztatja. Majd az életének képei következnek (saját lakodalma). Irreális gondok és tervek foglalkoztatják. Azt tervezi, hogy 60 gombócot eszik meg, de előtte sanyargatja magát, mert nem akar enni.

Kis János rögtön az első fogás után jóllakik, utána már csak feladatból eszik, miután két óra hosszat evett folyamatosan, egy hús a torkán akad, meghal. Halálát senki sem vette észre, mint őt életében.

Ábrázolásmódja realista, szegény - gazdag ellentét. Naturalisztikusan írja le az evést. A műfaja dráma, mert 1,5 nap alatt játszódik le, kis terjedelmű.


Móricz novellájának harmadik korszaka a 30-as évek. Újat hoz, mert bemutatja a falusiak ijesztő világát, elmaradottságát, babonás, erkölcsökben lezüllőt világát. Ábrázolásmódja ismét megújult: tömörít, sűrít, balladisztikusabbak, szinte szociográfiára utal. A film vágás technikájával él.

BARBÁROK (1931)

A civilizációt csak a bíró képviseli, a többiek a zárt, törvényen kívüli világ képviselői. Móricz legnagyobb hatású novellája, számos kortársa felismerte a nagyságát 

Téma: nyereségvágyból elkövetett emberölés. Különbözik Móricz többi novellájától, mert nem a szegénység, hanem az elvadultság, lelki sivárság jelenik meg. Elbeszélés rokonságot tart a balladával, a drámával és a mesével is. Eszköze a sűrítés, a tömörítés és a homályban hagyás. Szűkszavú, de sokat sejtető részek jellemzik és nagyon kevés az írói közlés. A mű kontrasztja is balladisztikus: civilizált bíró - Veres juhász.

Baljós előjellel – a kutya csaholásával – kezdődik a történet, majd három juhász érkezik, megsokasodnak a zavaró mozzanatok.. Az egyik juhász kéri Bodri juhásztól a szíját, de ez csak ürügy.

Móricz előre sejteti a tragédiát – hirtelen sötét lett. A gyilkosságot szűkszavúan írja le, a gyerek végignézi, amíg megölik az apját, őt csak utána ütik agyon, a kutyák is elintézik egymást.

A szíjat otthagyják, a gyilkosság után a síron tüzet raknak és megvacsoráznak. A gyilkosok teljesen nyugodtak, úgy viselkednek, minta nem történt volna semmi.

1.: Találkoznak a pásztorok, a fejezet alkonyattól estig tart. Erre a részre jellemző a vontatott, hosszú párbeszéd, de szembeötlő a rövid gyilkosság. Árulkodó jelek: kutyák ugatása, agresszív viselkedés, puhatolózás, kérdezősködés a feleségről. A gyilkosság után tovább fokozódik, hogy a Veres juhászék hazudnak az asszonynak.
2.: A második rész az asszony útjától a holtestek felfedezéséig tart. 10 nap telik el a gyilkosságtól, de a későbbiekben közel egy évet ölel át. A térkezelése roppant kiterjedt, egészen a Dunántúlig nyúlik el, majd augusztusban találják meg. A Veres juhász és az asszony találkozása is ebben a részben van. Itt kontrasztban áll a fehér ruha a "fekete" nővel. Az asszony naiv, hisz a juhásznak, mivel hűséges. A Veres juhász elvetemült, szűkszavú. Árulkodó jelek sokassága figyelhető meg: juhok száma, rézveretes szíj említése. A tetőpont a Veres juhász letartoztatása.
3.: Tárgyalás 10 nappal a tetemek megtalálása után. Végig drámai párbeszédek vannak a bíró és a juhász között. A juhász mindvégig primitív, egyszerű; a bíró: ravasz, furfangos, ismeri a bűnösök lelkiismeretét, nyelvét. A bíró lassan, eltűnődve mondja a távozó ember után: "Barbárok". Megállapítása mélységesen igaz, mivel senki sem ítélkezhet másként. A természetes emberi igazságérzet ítéletét mondja ki a bíró: nem az indulat szült, inkább a szomorúság. A cím nemcsak a vademberekre, hanem a novella többi szereplőjére vonatkozik. Bodri juhász és családja is barbár viszonyok között élt, emberhez nem méltó körülmények között, de belőle nem veszett ki az emberi érzés. Éppen ezért rokonszenvesek.

Móricz Zs.: A drámaiság Móricz műveiben egy novella alapján

Móricz művészetének újszerűsége témaválasztásában, problémaérzékenységében, ábrázolásmódjában és stílusában egyaránt keresendő. Elsősorban a parasztság és az úri osztály világát ábrázolta. A falu világát belülről láttatta, ő fedezte fel irodalmunkban a falu társadalmi tagozódását, éles rétegződését.

A parasztot az őserő szimbólumaként jelenítette meg, az úri világot "kettős tudattal", azaz elfogadva, de ereje mellett gyengéig is megvilágítva. Az ő úri szereplői: a jómüdu falusi református pap, a gazdag kisvárosi polgár, a grófi nagybirtok hatalmaskodó ispánja, a kisvárosi intelligencia. Móricz a realista tényfeltárást mélyítette el. Hamar túllépett a naturalizmus biológiai-társadalmi determinizmusán, és jóllehet annak elemeit kiforrott műveiben is alkalmzta, a külső és belső folyamatokat együttesen vizsgálta. Az impresszionizmus és expresszionizmus vívmányait is felhasználta. Ábrázolásmódját a remekművekben a líraiság és ezzel egyidejőleg a drámaiság magas foka jellemzi (kiélezett konfliktusok, határozott vonalvezetés, feszes szerkezet). Móricz nyelve mindig simul a tárgyhoz, stiláris remekeit a párbeszéldben alkotja. A magyar nyelvnek az irodalomban addig ismeretlen jelenségeit, változatait szólaltatja meg, az Erdély trilógiában pedig archaizálva kelti életre a kort. Az egyik legutolsó műve, A boldog ember a paraszti beszéd és gondolkodás mesteri feljegyzőjeként állítja elénk Móricz Zsigmondot.

Móricz hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyratörő vágyakkal. A fojtó környezetből kitörni akaró hősöket azonban rendre visszahúzzák a körülmények, saját hibáik. Művei cselekményét, a történéseket jellegzetes a főszereplő nézőpontjából látjuk, aki mindig a színen van. Móricz mindig együtt birkózik a hős problémájával. A mellékalakok kidolgozása gyakran jelzésszerű, de a főhős ábrázolása, külső-belső jellemzése is árnyalt. Az író aprólékosan tárja fel a tettek indítékait, a tudatosult vágyak és az ösztönszféra világát. A tudatábrázolást egyik jellegzetes módja az átképzeléses írásmód.

Vívódó hősei (Matolcsy Miklós A fákláyban, Turi Dani a Sáraranyban, Szakhmáry Zoltán az Úri muriban, Kopjáss István a Rokonokban, stb.) két világ határán élnek: elégedetlenek önmagukkal és a környezetükkel, magányosak és társtalanok. Változtatni, új világot teremteni azonban nem tudnak, mert vagy gyávák, vagy emberileg aránytalanul nagy számukra a feldat. Sorsuk csak a pusztulás lehet. Két világ, két ideológia, két asszony között őrlödnek. A vonozó, de hideg "szépasszony" és az otthonteremtő, de békétlen "boldogasszony" kozott (Czine Mihály szembeállítása).

Hét krajcár, Légy jó mindhalálig, Tündérkert, Úri muri, Barbárok