Móricz művészetének újszerűsége témaválasztásában, problémaérzékenységében, ábrázolásmódjában és stílusában egyaránt keresendő. Elsősorban a parasztság és az úri osztály világát ábrázolta. A falu világát belülről láttatta, ő fedezte fel irodalmunkban a falu társadalmi tagozódását, éles rétegződését.
A parasztot az őserő szimbólumaként jelenítette meg, az úri világot "kettős tudattal", azaz elfogadva, de ereje mellett gyengéig is megvilágítva. Az ő úri szereplői: a jómüdu falusi református pap, a gazdag kisvárosi polgár, a grófi nagybirtok hatalmaskodó ispánja, a kisvárosi intelligencia. Móricz a realista tényfeltárást mélyítette el. Hamar túllépett a naturalizmus biológiai-társadalmi determinizmusán, és jóllehet annak elemeit kiforrott műveiben is alkalmzta, a külső és belső folyamatokat együttesen vizsgálta. Az impresszionizmus és expresszionizmus vívmányait is felhasználta. Ábrázolásmódját a remekművekben a líraiság és ezzel egyidejőleg a drámaiság magas foka jellemzi (kiélezett konfliktusok, határozott vonalvezetés, feszes szerkezet). Móricz nyelve mindig simul a tárgyhoz, stiláris remekeit a párbeszéldben alkotja. A magyar nyelvnek az irodalomban addig ismeretlen jelenségeit, változatait szólaltatja meg, az Erdély trilógiában pedig archaizálva kelti életre a kort. Az egyik legutolsó műve, A boldog ember a paraszti beszéd és gondolkodás mesteri feljegyzőjeként állítja elénk Móricz Zsigmondot.
Móricz hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyratörő vágyakkal. A fojtó környezetből kitörni akaró hősöket azonban rendre visszahúzzák a körülmények, saját hibáik. Művei cselekményét, a történéseket jellegzetes a főszereplő nézőpontjából látjuk, aki mindig a színen van. Móricz mindig együtt birkózik a hős problémájával. A mellékalakok kidolgozása gyakran jelzésszerű, de a főhős ábrázolása, külső-belső jellemzése is árnyalt. Az író aprólékosan tárja fel a tettek indítékait, a tudatosult vágyak és az ösztönszféra világát. A tudatábrázolást egyik jellegzetes módja az átképzeléses írásmód.
Vívódó hősei (Matolcsy Miklós A fákláyban, Turi Dani a Sáraranyban, Szakhmáry Zoltán az Úri muriban, Kopjáss István a Rokonokban, stb.) két világ határán élnek: elégedetlenek önmagukkal és a környezetükkel, magányosak és társtalanok. Változtatni, új világot teremteni azonban nem tudnak, mert vagy gyávák, vagy emberileg aránytalanul nagy számukra a feldat. Sorsuk csak a pusztulás lehet. Két világ, két ideológia, két asszony között őrlödnek. A vonozó, de hideg "szépasszony" és az otthonteremtő, de békétlen "boldogasszony" kozott (Czine Mihály szembeállítása).
Hét krajcár, Légy jó mindhalálig, Tündérkert, Úri muri, Barbárok
A parasztot az őserő szimbólumaként jelenítette meg, az úri világot "kettős tudattal", azaz elfogadva, de ereje mellett gyengéig is megvilágítva. Az ő úri szereplői: a jómüdu falusi református pap, a gazdag kisvárosi polgár, a grófi nagybirtok hatalmaskodó ispánja, a kisvárosi intelligencia. Móricz a realista tényfeltárást mélyítette el. Hamar túllépett a naturalizmus biológiai-társadalmi determinizmusán, és jóllehet annak elemeit kiforrott műveiben is alkalmzta, a külső és belső folyamatokat együttesen vizsgálta. Az impresszionizmus és expresszionizmus vívmányait is felhasználta. Ábrázolásmódját a remekművekben a líraiság és ezzel egyidejőleg a drámaiság magas foka jellemzi (kiélezett konfliktusok, határozott vonalvezetés, feszes szerkezet). Móricz nyelve mindig simul a tárgyhoz, stiláris remekeit a párbeszéldben alkotja. A magyar nyelvnek az irodalomban addig ismeretlen jelenségeit, változatait szólaltatja meg, az Erdély trilógiában pedig archaizálva kelti életre a kort. Az egyik legutolsó műve, A boldog ember a paraszti beszéd és gondolkodás mesteri feljegyzőjeként állítja elénk Móricz Zsigmondot.
Móricz hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyratörő vágyakkal. A fojtó környezetből kitörni akaró hősöket azonban rendre visszahúzzák a körülmények, saját hibáik. Művei cselekményét, a történéseket jellegzetes a főszereplő nézőpontjából látjuk, aki mindig a színen van. Móricz mindig együtt birkózik a hős problémájával. A mellékalakok kidolgozása gyakran jelzésszerű, de a főhős ábrázolása, külső-belső jellemzése is árnyalt. Az író aprólékosan tárja fel a tettek indítékait, a tudatosult vágyak és az ösztönszféra világát. A tudatábrázolást egyik jellegzetes módja az átképzeléses írásmód.
Vívódó hősei (Matolcsy Miklós A fákláyban, Turi Dani a Sáraranyban, Szakhmáry Zoltán az Úri muriban, Kopjáss István a Rokonokban, stb.) két világ határán élnek: elégedetlenek önmagukkal és a környezetükkel, magányosak és társtalanok. Változtatni, új világot teremteni azonban nem tudnak, mert vagy gyávák, vagy emberileg aránytalanul nagy számukra a feldat. Sorsuk csak a pusztulás lehet. Két világ, két ideológia, két asszony között őrlödnek. A vonozó, de hideg "szépasszony" és az otthonteremtő, de békétlen "boldogasszony" kozott (Czine Mihály szembeállítása).
Hét krajcár, Légy jó mindhalálig, Tündérkert, Úri muri, Barbárok
Megjegyzés küldése