Friss tételek

5. A) PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE



Pál apostol eredeti neve Saul volt. Születési ideje ismeretlen. István megkövezésekor még nem volt 30 éves. Tarzusz nevű nagyvárosban született, a mai Törökország területén fekszik. Apja után ő is farizeus ember volt nem találkozott Jézussal. 

Olyan ember, aki ismerte Ézsaiás jövendölését, hogy Jézus majd elfog jönni, de ő abba született bele, hogy Jézus Krisztus biztos, hogy nem az a valaki, akit az ószövetségben megírtak. Pál apostol nem hitte el és a családja sem. A család Benjamin törzsből való. Gamálielnél tanult, aki a kor leghíresebb írástudója volt. 

Először Jeruzsálemben üldözte Jézus követőit, börtönbe zártatta őket. Pál megtérése, Jézus maga hívta el. A damaszkuszi úton haladt, azzal a küldetéssel, hogy Jézus tanítványait elfogja és Jeruzsálembe hurcolja, amikor Jézus mennyei fénnyel jelent meg neki. Elveszítette három napra a látását ekkor. 

Később Damaszkuszba, egy Anániás nevű tanítvány segítségével visszanyerte a látását, és megkeresztelkedett, Krisztus követője lett. Megtérése után a Saul név helyett a Pál nevet kezdte használni, aminek a jelentése: kicsi, alacsony. Tanításait az általa írt levelekből is megismerhetjük. 

Az Újszövetségben 13 Pál apostol által, különböző személyekhez vagy gyülekezetekhez szóló levéllel találkozhatunk. A megtérés nem csak Saullal történhetett meg, hanem ma is bárkivel. Ezért mondja a köznyelv: pálfordulásnak.

Share this:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates