Friss tételek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érettségi vizsga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érettségi vizsga. Összes bejegyzés megjelenítése

20. B) ILLÉS PRÓFÉTA



  • Próféta=nabi=látó 
  • Próféta feladata (Úr szavának közvetítése...) 
  • Igaz és hamis próféták 
  • Illés a kettészakad országrész északi részén (Izrael) prófétált Áháb király idején. A nép az Isten iránti hűtlenség tetőpontjára ér Áháb idején (ok: felesége egy szidóni asszony, 
  • Jezabel, aki behozza Isten népe közé a Baál kultusz imádatát - pogány Isten) 
  • Baál papokat hozat a feleség és Baál-templomokat épített szerte az országban 
A Gileádban lakó Illés ezt mondta Ahábnak: 

Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom. 

Ezután így szólt hozzá az Úr igéje: 

Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. 

A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott. Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Üldözötté válik az országban, de Isten gondoskodik róla 

Történet: 2Kir 18,20-40. (Istenítélet a Karmel-hegyen) 

Összegyűltek a Karmel-hegyen a népek és a próféták. Illés megkérdezte a néptől, hogy még meddig sántikálnak még kétfelé? Ha az Úr az Istenük, akkor kövessék őt, ha pedig Baal akkor őt kövessék. De a nép nem szólt egy szót sem erre. Illés kért két bikát. A Baabok darabolják, fel fahasábokra rakják rá, de tűzet, ne gyújtsanak! Ő is elkészíti a másik bikát és tűzet, ő sem gyűjt. Ezután hívják segítségül a Baal Istent, hogy gyújtsa, meg a tűzet és én is segítségül hívom az én Uram nevét. Amelyik isten tűzzel felel az az Isten. Erre a nép így felel Jó lesz így! Baal próféták fogták az egyik bikát, elkészítették és segítségük hívták Baalt reggeltől egészen délig, de nem jött válasz. Illés gúnyolni kezdte őket. Kiáltsatok hangosabban, talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy tán alszik, majd fölébred. Erre elkezdtek hangosabban kiáltani. De nem figyelt és nem felelt nekik senki. Illés azt mondta a népnek gyertek ide hozzám! Odamentek. Illés fogott 12 követ és oltárt épített belőle az Úr nevébe. Árkot húzott az oltár körül. Elhelyezte a bikát és a fahasábokat. Azt mondta négy vödör vizet öntsenek rá és ezt még háromszor ismételjék meg a víz már folyt az oltár körül és az árok is megtelt vízzel. Illés segítségül hívta az Urat és ő segített meggyújtotta a tüzet. Amikor látta a nép akkor arcra borult, és ezt mondták az Úr a Isten, az Úr az Isten.

20.A) ESETELEMZÉS


Szempontok, javasolt igék a kitalált történet magyarázatához, értelmezéséhez: 

EMBER TEREMTÉSE:
„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Mózes 2,18-24.) 

HÁZASTÁRSAK INTÉSE:
„Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Efézus 5,21-33.) 

SZERETET HIMNUSZA
„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.” (1Korinthus 13,1-7.) 

EGY AKARAT:
„Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.” (Máté 18,19.) 

KÖLCSÖNÖS EGYETÉRTÉS:
„A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Róma 15,5-6.) 

MEGBOCSÁTÁS:
„Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottjai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsátsátok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kolossé 3,12-13.) 

VÁLÁS:
„Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: „Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” (Máté 19,3-6.) 

VII. PARANCSOLAT: „Ne paráználkodj!” (2Mózes 20,14.) 

HARAG KEZELÉSE: „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.” (Efézus 4,26.) 

HIBÁZTATÁS:
„Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! - miközben ott a gerenda a saját szemedben? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.” (Mt 7,3-5.) 

KÉRÉS ISTENTŐL:
„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. (Mt 7,7-8.) 

IMÁDSÁG:
 „Mindenkor örüljetek, szüntelen imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1 Thessz 5,16-18.) ERŐ: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13.) GOND: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van rátok.” (1Pét 5,7.) 

KÍSÉRTÉS: „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsid 2,18.) 

ÖRDÖG: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordít oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan.” (1Pét 5,8-9.) 

SARKADI PROFESSZOR MONDÁSA (nem bibliai példa): Jézus szeretetére nem az a jellemző, hogy szeretlek, ha megváltozol, hanem az, hogy szeretlek, hogy megváltozz! Ez érvényes a házasságra is.

19.B) REFORMÁTUS EGYHÁZ A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁ



  • Magyarország megszállása (1944: német, 1945: szovjet), a győztes Szovjetunió támogatásával kommunista rendszer kerül hatalomra Magyarországon. 
  • 1941-45: magyar katonák frontélményei, hadifogság, málenkij robot (imaközösségek alakulnak, a Biblia erőt, reményt adott a katonáknak) 
  • A II. világháború (ezután VH) bűnbánati heteket tartottak a Ref. Egyházban (az emberek erkölcstelensége az oka az ország pusztulásának) 
  • földreform, egyházi nagybirtokok államosítása 
  • összes egyházi földet elveszik 
  • évi kékcédulás választás: kommunista hatalomátvétel Mo-on, egyház számára a ellehetetlenítés korszaka kezdődik 
  • 1946-49: vallásos egyesületeket országszerte betiltották
  • Egyházi vezetők ellen elindulnak a támadások: Mindszenty Józsefet (esztergomi érsek), Ordass Lajost (evangélikus püspök) koholt vádak alapján börtönre ítélik. Ravasz Lászlót és Révész Imrét (református püspökök) lemondtattak. Új, kommunista hatalom számára elfogadható egyházi vezetők kerültek vezetői székbe.
  • 1948: Egyházi iskolák államosítása néhány hét alatt (Ref. egyházban: 1024 általános iskolát, 34 középiskolát). 
  • 1952-ig: megmarad 4 történelmi Református Gimnázium (Budapest, Pápa, Debrecen, Sárospatak)
  •  1952-től: Csak a Debreceni Ref. Gimnázium (középiskola) és a Budapesti Ref. Teológia (felsőoktatás) és Debreceni Ref. Teológia (felsőoktatás) marad meg 
  • 1948-as Egyezmény: létrejön az államhatalom és a már új emberekkel felállított Ref. Egyház között (fejezetei: teljes vallásszabadság, szeretetintézmények megtartása, iskolák államosítása, imádkozás a felsőbbségért)
  • Rákosi Mátyás 20 éves elsorvasztási politika (5 évente 25%-kal csökkenti az állam a támogatását az egyház felé: 20 év alatt a támogatás megszűnik)
  • Hitoktatást eltörölték
  • Létrejön az Állami Egyházügyi Hivatal (lelkészeket üldözi, fenyegeti, áthelyezi)
  • Az egyház ezen korszaka hasonló a Római Birodalomban a keresztyén üldözésekkel. Egyik időszakban sem lehetett megszüntetni a keresztyénséget.
  • A rendszerváltás után (1989) az elvett földek egy részét visszaadták, az államosított egyházi iskolák töredékét (5-10%) visszakapta az egyház, megszüntetett egyesületek újra indulhattak. 
  • A kommunista (egyházellenes) intézkedéseknek mindmáig kihatásait érezzük Magyarországon.

19. A) HÁZASSÁGTÖRŐ ASSZONY TÖRTÉNETÉNEK ELEMZÉSE


Történet:
János 8,1-11. ben található a Házasságtörő asszony története. Volt egy Jézushoz vezettek egy asszonyt, akit házasságtörésen kaptak, azaz megcsalta a férjét. Mózes azt parancsolta nekik, hogy kövezzék meg az asszonyt. Jézus lehajolt és ujjával irt a földre. Felegyenesedett és ezt mondta nekik az vesse rá az első követ, aki bűntelen erre az emberek letették a követ és elmentek. Jézus se ítélte el. Csak annyit mondott mostantól fogva ne vétkezz! 

Szavak értelmezése: 

  • "Jézus": - A keresztény hagyomány szerint Betlehemben született, Názáretben nőtt fel, 12 tanítványt gyűjtött maga köré, Isten igéjét, a mennyek országát hirdette. 
  • "Olajfák hegye": - Jeruzsálem külső részén található (Észak-keletre), a hegyen található az olajfa
  • Gecsemáné kert - , ahol Jézust elfogták halála előtt. Jézus sokat járt a hegyre imádkozni, elvonulni a tömegben.
  • "templom": Isten háza, zsinagóga a zsidók számára, Jézus sokat tanít a templomban 
  • "írástudók, farizeusok": ismerték az ószövetséget, de nem fogadták el Jézust, mint a megígért 
  • Ószövetségi Messiást. Jöttek, hogy Jézuson fogást találjanak, hogy Jézus mondja ki az ítéletet a nő felett
  • "házasságtörés": megcsalás 
  • Mester": Jézust tanítóként (rabbi) elfogadták az írástudók, ezt jelzi a megszólítás
  •  "Mózes azt parancsolta kövezzük meg": Mózesi-zsidó törvényekre utalnak (5Móz 22,22-24.). A nő házasságtörése valóban halálos bűnnek számított. 
  • "azért mondták, hogy próbára tegyék": Ha Jézus ragaszkodik a mózesi törvényekhez, akkor mégis ő a Messiás, de akkor a nőt halálra kell kövezni, azaz Jézus nevéhez egy gyilkosság tapad. Jézusnak ez nem jó! 
  • Ha Jézus a nőnek megbocsát, ami Jézus személyéből, egész életéből fakad akkor viszont felróható neki, hogy nem tartja be a mózesi törvényeket (nem rendelte el a megkövezését), magyarul mégsem ő a Messiás. Jézus patthelyzetbe helyezik - látszólag csapdában van! 
  • ujjával írt a földre": nem tudjuk mit írt... - arra utalhat, hogy nem kíván bíróként fellépni az ügyben, más síkra tereli a helyzetet 
  • "bűntelen vesse rá először a követ": Jézus így lesz úrrá a patthelyzeten. A zsidók, vének szépen elvonulnak. Jézus rávilágított, hogy ők is ugyanolyan bűnösök, mint a nő (csak más bűnök van). Nincs joguk megkövezni. Az ítélet az Isten joga. 
  • "én sem ítélek el": Jézus megbocsátott az asszonynak. Jézustól visszakapta az életét, új életet
  •  nyert! Ez a kegyelem!

18.B) EBED-JAHVE ÉNEKEK - AZ ÚR SZENVEDŐ SZOLGÁJA


1. Bevezető 

Az Ószövetségben 3 kiemelt tisztség volt ismert: pap (áldozatot mutatott be), király (nép vezetője), próféta (Isten szavának közvetítője) Újszövetségben Jézusnak szintén 3 tisztsége volt: pap (ő maga volt az áldozat a kereszten), király (királyként tisztelik), próféta (Isten szavát közvetítette) A Próféta szó eredeti jelentése: nabi=látó (héber) Próféta feladata: egy adott korban látást kap Istentől a jelen, vagy a jövő eseményeire vonatkozóan. Azt megérti és továbbadja a népnek. Ézsaiás próféta kre. 740-ben kapja elhívását Jeruzsálemben. 

2. Ebed-Jahve énekek:
Ézsaiás könyvében találhatóak ezek a különleges, Isten Szolgájáról (Jézus Krisztus) szóló fejezetek: 42., 49., 52., 53. Ézsaiás majd 700 évvel Jézus előtt prófétált Krisztusról! Ebed-Jahve jelentése = Isten szolgája A próféciák idején kérdés volt, hogy ki is ez a szenvedő szolga: Isten népe, maga a próféta, Jézus (ismerve az Újszövetséget) 

3. Ézsaiás 53. fejezetének értelmezése:
Az 53. fejezet szó szerint beteljesedett Jézus szenvedéseiben A hithű zsidók számára az 53. fejezet ma is tiltott fejezete az ószövetségnek, hiszen nem fogadják el Jézust, mint Isten Fiának a megváltását. 

  • A fejezet verseit veszem sorra és azt hozom összefüggésbe Jézussal, jelezve, hogy az hogy vonatkozik Jézus szenvedésére. 
  • "mint vesszőszál sarjadt ki": zsidó származású volt Jézus 
  • "megvetett volt": elítélték, szenvedett Jézus a kereszten, de életében is sok támadás érte - "fájdalmak férfia": meghalt a kereszten Jézus 
  • "mi betegségeinket, fájdalmainkat hordozta": meghalt értünk a kereszten
  • "mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt térték össze" - bűneink miatt halt meg a kereszten
  • "ő bűnhődött, hogy békességünk legyen": meghalt értünk a kereszten, hogy nekünk örök békénk legyen már itt a földön és majd fenn a mennyben
  • "amikor kínozták, alázatos maradt": Jézus a botverést, kereszthalált alázatosan tűrte, nem szólt vissza, nem nyavalygott 
  • "mint a bárány, ha vágóhídra viszik": Passio c. film véres jelenetei, bárány=páskaünnep (Jézus a megölt bárány)
  • "bűnösök közt adtak neki sírt": arimátiai József által felajánlott, normál sírboltba temették Jézust (nem VIP temető!)
  • "gazdagok közé jutott halála után": felment Jézus a mennyországba, itt a lelki gazdagságra utal
  • "nem követett el gonoszságot": Jézus bűntelen volt, egyedüli ember a történelembe, akire ez a kifejezés igaz 
  • "az Úr akarata volt az": Jézus mondja a kereszten: "Elvégeztetett", azaz Isten akarata elvégzésre került 
  • "önként ment a halálba": Jézus mondja Pilátusnak a halála előtt: önként vállalom halálomat, nincs rajtam római helytartóként hatalmad
  • "közbenjárt a bűnösökért": Solus Christus, azaz Jézus az egyedüli közbenjáró. Jézus mondja élete során, hogy nincs más út az Atyához, csakis őáltala. Azaz Isten és az ember között az út Jézuson keresztül vezet. Ezért ő a közbenjáró. 
Az elmondottakból látszik, hogy Ézsaiás próféta 700 évvel Jézus szenvedése előtt milyen szépen, csodálatosan és egyben pontosan jövendölte meg az Ő szenvedését és halálát.

18.A) SÁKRAMENTUMOK (KERESZTSÉG ÉS ÚRVACSORA)

Bevezető - Sákramentum szó = megszentelt dolog, tett (szent cselekmény) jelent. 

  • Katolikus Egyházban 7 szentség, Református Egyházban 2 szentség van. 
  • Szentség kritériuma nálunk: Jézus elrendelése, látható jel, üdvösség ígérete 
  • Sákramentum = Látható Ige (Írott-, Testé lett-, Hirdetett Igén túl) 
b) Keresztség 

  • Szereztetési ige: Mt 28,18-20. ("Menjetek el tehát...") - ekkor rendeli el Jézus 
  • Ószövetség előzménye: zsidók körülmetélése (8 naposan) , de ez csak a gyülekezettagjává váló fiúgyermekre vonatkozott. 
  • Újszövetség előzménye: Jézus megkeresztelése (30 évesen) 
  • Jelentősége: ez által válunk a közösségbe tartozás 
  • Jel - jelzett dolog: víz - megtisztulás (nem valóságosan, csak bemutatva)
  • Nem üdvkérdés (nem múlik rajta az üdvösségünk) ha én meghalok, és nem vagyok megkeresztelve attól meg kerülhettek a mennybe. 
  • Életkor: 
  • Gyermek keresztség (előbb a tett – a megkeresztelés, utána a hit- bízunk benne, hogy hinni fog)
  • Felnőtt keresztség (előbb a hit -, utána a tett – a megkeresztelés)
  • Hogyan történik a keresztség a templomban? lelkész elmond, egy prédikációt utána odahívja a keresztszülőket elmondja, a nevét megkeresztellek az atya a fiú és a szentlélek nevében letörli, a fejét áldást mondd rá és jelen vannak a keresztszülők.
  • Személyes élmény. 2015 konfirmálás után kereszteltek meg. 
c) Úrvacsora - Szereztetési ige: 1Kor 11,23-30. ("Vegyétek, egyétek, ez az én testem...") 

Ószöv. előzménye: páskaünnep (Egyipt. szabadulás: bárány vére az ajtófélfákon) Egyiptomból kiakart szabadulni a nép a 10 dik csapás az volt hogy az egyiptomi elsőszülött gyermek halála. Isten angyala azt mondta, hogy aki megöl egy bárányt és a bárány vérével bekeni, az ajtófélfát az megmenekül és a gyerekek nem halnak meg a zsidók ezt megtették. Kiszabadultak Egyiptomból és a nép évszázadokon keresztül mindig évente egyszer páskaünnepén megünnepelték ezt a tetet, hogy egy bárányt megöltek a vére és a teste a szabadulást adott nekik. 

Újszöv. előzménye: utolsó vacsora (Jézus és a 12 tanítvány nagycsütörtökön), Jézus a bárány és az ő vére menekít meg a végső haláltól (utalva a páskaünnepre)
Jelentősége: tanít, megerősít, emlékeztet Krisztus tettére (meghalt értem), közösség Krisztussal és a jelenlévő gyülekezet tagokkal
Jelzett dolog: kenyér - Jézus teste; bor - Jézus vére - Nem üdvkérdés (nem múlik rajta az üdvösségünk) 

Csak konfirmált ember vehet úrvacsorát Alkalma: Jézus idejében: mindennap, később: hetente, reformáció idején: hetente, ma: havonta, vagy évente 5-6 alkalommal 

Hogyan történik az úrvacsora a templomban? Amikor vége az istentiszteletnek elmondjuk az Apostoli hitvallást. Padsoronként félkörbe kiállunk az úrasztala elé a lelkész ad egy kis darab kenyeret, amit két ujjal kell elvenni beteszed a szádba és fejet hajtasz. Miután mindenki megkapta a kenyeret a lelkész kettesével előlépve a sorból a kezedbe adja a kispohárban levő bort megiszod és a helyedre mész. A legvégén a lelkész is velünk együtt ígéri és fogadja. Egy presbiter segítségével vagy egy másik lelkésszel ő maga is úrvacsorát vesz. 
Saját esemény: 2015ben . Szigetszentmiklós Újvárosi Református Templom. Harmathy András

17.B) KORINTHUSIAKHOZ ÍRT ELSŐ LEVELE (SZERETET HIMNUSZA)


1. Korinthusi levelekről röviden (I-II.) 

Pál apostol a gyülekezetről érkezett hírekre felelt, a következő témák alapján. Az első korinthusi levélben válaszol Pál arra a helyzetre, mely szerint a korinthus keresztyén közösség között nézeteltérés alakult ki az alapján, hogy ki-kihez tartozónak vallotta magát (gyülekezeti vezetők). Szó van még a levélben arról, hogy Pál az egyházat az emberi testhez hasonlítja, tanít Pál részletesen az úrvacsoráról, a kegyelmi ajándékokról, test feltámadásáról és a tétel témájáról, azaz a szeretetről. 

A második korinthusi levélben válaszol azokra a támadásokra, melyek őt érték az apostoli tisztsége miatt, de tanít Pál az adakozás rendjéről is. 

2. Pál apostolról röviden

Pál eredeti neve Saul (nagy) volt és farizeusi neveltetése miatt üldözte a keresztyéneket. Zsidó származású Római polgár. Egy útja során Jézussal találkozik és megtér és Isten elhívja őt a pogányok apostolává. Pál 3 missziós utat szervez a világ több pontjába, ott gyülekezeteket alapít, elvíve oda az isteni örömhírt. Pál apostol Korinthusba is elvitte Krisztus gazdag üzenetét. 

3. Szeretet szó: 

Pál a korinthusi gyülekezetnek megfogalmazza a szeretet himnuszát, ami az isteni szeretetről tesz bizonyságot, de mi emberek ehhez kell, hogy igazodjunk. A görög nyelvben 3 szót használtak a szeretet szó kifejezésére. Mindegyik szeretet jelentett, de más tartalommal. 

  • Filia = testvéri szeretet, ahogy 2 barát szereti egymást (ember-ember között)
  • Eros = testi szeretet, ahogy 2 szerelmes szereti egymást (különböző neműek szeretete) 
  • Agape = isteni szeretet, ahogy az Isten szereti a világot és benne az embert, feltétel nélkül (Isten-ember között). A szeretet himnuszának eredeti görög szövegében az agape szerepel. 
4. Szeretet himnuszának értelmezése (1Kor 13,1-8; 13.) 

a) 1-3. vers:
Milyen az emberszeretet nélkül? Olyan, mint a zengő érc, vagy a pengő cimbalom. Szeretet nélkül az ember semmi. Hiába prófétál, tud sok mindent, bölcs, szeretet nélkül nem teljes az élet. 

b) 4-8. vers: 
15 tulajdonságot említ Pál a szeretetről (2 pozitív, 8 milyen nem a szeretet, 5 pozitív, 1 pozitívan negatív). 

Ezek a következők: 

  • Türelmes: Türelmesek vagyunk azok felé, akit szeretünk. Isten ad rá erőt. 
  • Jóságos: Jóval ajándékozzuk meg azokat, akiket szeretünk. Isten ad késztetést rá. 
  • Nem irigykedik: Akit szeretünk, arra nem irigykedünk. Megelégszünk azzal, amit Isten ad. 
  • Nem kérkedik: Akit szeretek, az előtt nem dicsekszem saját dolgaimmal. 
  • Nem fuvalkodik fel: A szeretet nem büszke magára, nem gőgös a másik előtt.
  • Nem viselkedik bántóan: A szeretet kapcsolatba nem fér bele a megbántás. Isten ad erőt.
  • Nem keresi a maga hasznát: Ha szeretek valakit, akkor az ő javát keresem, nem a sajátom.
  • Nem gerjed haragra: Akit szeretek, arra nem haragszom. Gyakorolom a megbocsátást. 
  • Nem rója fel a rosszat: A szeretet nem emlegeti folyton a rosszat. A jót látom meg. 
  • Nem örül a hamisságnak: Nem örülök, ha a szerettem rossz úton jár. Megakadályozom. 
  • Együtt örül az igazsággal: Örülök, ha a szerettem jó úton jár. Megtalálja Istent az életben.
  • Mindent elfedez: A szeretet mindig megbocsájt, ezért elfedezi az elkövetett bűnöket. 
  • Mindent hisz: A szeretet a másikról mindig a jót feltételezi. Hisz a másik ember szavának.
  • Mindent remél: A szeretet soha nem adja fel. Szava reményteljes és bíztató. 
  • Mindent eltűr: A szeretettemmel, ha kell, együtt szenvedek és tűröm viselt dolgait. 
  • Soha el nem múlik: A szeretet Isten ajándéka, ezért mindig volt, van és lesz (mint Isten). 
c) 13. vers: 

„Most azért megmarad a hit, a remény, szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.”
Így zárul a szeretet himnusza. Fontos az életben a hit, a remény, de a szeretet a legnagyobb, legfontosabb, legértékesebb vonása az emberi életnek. 

5. A szeretet himnuszának aktualitása 

Mai modern világunkban különösen nagy jelentősége van a szeretet himnusza üzenetének. Egészen megváltozna jó értelembe a családok élete, a szülők élete, gyermekek élete, ha szeretnék egymást a himnusz szerint. Minden családnak tudnia kellene a szeretet himnuszáról. Biztos, hogy kevesebb lenne a veszekedés, a vita, a válás, a megcsalás és még sorolhatnánk. Ha betartanák, élhetőbb lenne a világ. Minden keresztyén embernek az a feladata, hogy ezt a jó hírt élje bele a világba.

16. B) BABILONI FOGSÁG


Kr.e.: 930 körül.: az ország kettészakadása: Salamon uralkodása után egy trónviszály következtében az ország két részre szakad. 

Északi országrész: Izrael.
Déli országrész: Júda, fővárosa: Jeruzsálem.

(A kor legfőbb prófétái: Illés és Elizeus.) 

Kr.e. 722.: az északi országrészt elfoglalja Asszíria és a nép nagy részét fogságra viszi. A beolvasztás politikája ez. 

Babilon elfoglalja Asszíriát, és vele együtt az északi országrésznek is ura lesz 

Kr.e. 598.: a déli országrészt elfoglalja el Babilon, és Nabukodonozor király a nép nagy részét innen is fogságra viszi, hogy beolvassza népe közé. 

Kr.e.: 587.: lerombolják a Jeruzsálemi templomot a várossal együtt. A királyság koráról, az ország kettészakadásáról és a fogságra vitelről I-II. Sámuel, I-II. Királyok, I-II. Krónikák könyve számol be Eszter könyve a fogságban élő nép mutatja be. 

Eszter királyné lesz és élete kockáztatása árán menti meg népét, melyet ki akarnak irtani. Az egyetlen bibliai könyv, melyen nem szerepel Isten neve, mégis kiderül, hogy Ő szabadítja meg népét a különböző eseményeken keresztül 

Perzsia elfoglalja Babilóniát és vele együtt egész Izrael, az északi és a déli országrész is az övé lesz. 

Kr.e. 531.: Círusz perzsa király megengedi, hogy a zsidók hazatérjenek – erről Ezsdrás könyve számol be – Jeruzsálem újjáépítéséről pedig Nehémiás könyve számol be. Sokan maradtak azon a területen, ahová fogságra vitték őket, hiszen akkorra már berendezkedtek. Őket hívjuk diaszpórának (szétszóratás). 

A fogságban azért maradt meg a zsidó nép nemzeti identitása (annak ellenére is, hogy nyelvüket elvesztették), mert megtartották a mózesi törvényeket, mely megkülönböztette őket minden más néptől. 

A hazatérő nép az ország középeső részén egy keverék népet talál. Hiszen a beolvasztás politikája révén oda idegen népet telepítettek be a kitelepített zsidók helyére, hogy az ott maradókkal keveredjenek és elveszítsék identitásukat. A keverék nép Samária országrészben lakott, ők a samaritánusok. A hazatérő nép sokkal jobban megőrizte identitását a fogságban. A zsidók és a samaritánusok hosszú évszázadokra ellenségei lettek egymásnak. 

Kr.e. 515-re épül fel újból a templom. Isten népe a fogságot nem Kr.e. 598-tól 531-ig számolja, hanem Kr.e. 587-től 515-ig, vagyis a templom lerombolásától annak felépüléséig, mert ha az országot el is foglalják, de a nép keresi Istent, addig van remény, de ha már nem keres utat Istenhez, akkor hiába van országa, kiszolgáltatott.

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates