Reformáció
A reformáció a XVI. századi Európában kibontakozó katolikus egyház ellenes mozgalom. Ezzel szoros összefüggésben jelentkeznek az antifeudális társadalmi, politikai és ideológiai harcok is. A reformáció legfőbb célkitűzése (mint minden eddigi eretnek mozgalomnak) az egyház apostoli szegénységének visszaállítása és a papi kiváltságok eltörlése. A mozgalmat az egyház tekintélyének hanyatlása, erkölcsi lezüllése, lelki feladataik elhanyagolása és az egyre pénzéhesebb elvilágiasodott papság elleni felháborodás eredményezte. Követői nemcsak a polgárságból kerülnek ki, hanem támogatókra talál a feudális nagybirtokosok között, akik az egyházi birtokok megszerzése érdekében csatlakoznak, valamint a parasztság soraiból, akik a reformban a feudális társadalom szociális igazságtalanságainak megszüntetésében bíznak.
A reformáció történelmi előfeltételeinek vizsgálatakor a XII. századig kell visszanyúlnunk. Néhány évvel Assisi Szent Ferenc feltűnése előtt Lyon városának népét megdöbbenti egy gazdag kereskedő, Pietro Valdo azzal a tettével, hogy lemond egész vagyonáról és az evangéliumi szegénység hirdetésének szenteli az életét. Követői, a valdensek szektát alakítanak a szegények megsegítésére, elítélik a klérus gazdagságát és szorgalmazzák a Bibliának a nép nyelvére való lefordítását. A XIV. században Angliában élt John Wiclif (1324-1384) lutterworthi lelkész az első, aki írásban rögzíti az eretnek mozgalmak központi gondolatát: az egyetlen hitforrás a Biblia. Művei, tanításai hatással voltak Husz Jánosra, a prágai egyetem teológia tanárára. Ő kezdi a wiclifi gondolatokat továbbfejleszteni és terjeszteni. Az egyházi és világi fejedelmekből álló 1414-es konstanzi zsinat törvényhozói Husz Jánost máglyahalálra ítélik, majd egy évvel később társát és követőjét, prágai Jeromost szintén. Ez a két vértanúhalál és a rablólovagok sanyargatása, zsarolása a cseh nép alsóbb rétegeit még nagyobb elszántságra, parasztlázadásokra ösztönzi. Később ezek a vallási mozgalmak szélsőséges csoportok társadalmi problémáinak kifejezői lesznek és az urak ellen fordulnak. Ezen kívül említhetnénk még sok gondolkodót, aki támadta a Szentszék egyeduralomra törő szándékát, például Savonarola, Pico della Mirandola, Szent Bernát stb.
Az egyházak elterjedése az V - XI. század között ment végbe, egészen a szláv világ határáig terjedt igehirdetésük. Az évek során a feudális rendszer része lett és hamarosan világintézménnyé vált. A XII-XIII. században az egyház az uralkodó hatalom, melyet VII. Gergely pápa egyházkormányzati reformja és a hitelvek pontos összegyűjtése és kiadása segít elő. A Gergely által írt „Dictatus papae” 27 vezérgondolatot tartalmaz, amely a korlátlan hatalom felé vezető utat nyitja meg. Az egyház kimondja, hogy az üdvözülés egyetlen útja a szentségekben adatik, melyeket kizárólag az egyház szolgáltathat ki papjai által Így születik meg a pápai teokrácia. A bomlási folyamat oka a fényűző életet élő papság miatt kiürülni kezdő kincstár volt. A pénzszerzés legjobb módjának a búcsúcédulák árusítása tűnt. A pápák kijelentették, hogy a szenteknek Istentől kapott érdemtöbbletük van, ami a földi világban a vagyonban mutatkozik meg. 1517-ben X. Leó pápa a Szent Péter- templom felépítésére búcsúcédulákat bocsát ki, amik bizonyos pénzösszeg fejében megvásárolhatók. Ezek révén a böjtölés, zarándoklat, imák elmondása alól felmentik a vásárlót. Az árakat az illetők anyagi körülményeihez szabták és ahhoz, hogy csak a saját vagy a már elhunyt hozzátartozók bűneinek bocsánatát is meg kívánta-e vásárolni. A Gutenberg könyvnyomtató műhely első fennmaradt nyomtatványai ilyen búcsúcédulák.
Ekkor lép fel Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes, a wittembergi egyetem teológia tanára, aki 1517. október 31-én közzétett 95 tételével vitára szólítja fel az egyházat a bűnbocsánat kérdéséről. Luther belső gyötrelmei, nyugtalansága és a Bibliával kapcsolatos vizsgálódásai által jutott el a hitújításhoz. Szent Ágoston és Pál apostol gondolatait tanulmányozva megtalálja az irgalmas és igazságos Istent, s annak a Krisztus által megmutatott megigazító és megváltó művét.
Teológiájának fő gondolata szerint az az ember, aki hisz és Isten előtt bűnösnek vallja magát, „elismeri, hogy nincs benne semmi igazságosság, és hogy egyedüli lehetősége a létezésre Krisztus megváltó művében van... A hitben az ember elismeri, hogy képtelen megszerezni az üdvösséget... Az ember nem azért igazul meg, mert hisz, hanem azáltal, hogy hisz.”/1/ A bűnök megbocsátására senki más, sem a pápa, sem az egyház nem vállalkozhat, mert az egyedül Isten privilégiuma. Luther minden egyházi tekintélyt hamisnak tartott, ami nem az Íráson alapul. Gondolataiban hangsúlyt kap ismét Isten és ember szoros kapcsolata, felszabadítva, közvetítők nélkül. Az a forradalmian erős, néptömegeket megérintő és megmozgató gondolat, ami tűzként terjed Európában, a „sola fide” elve - egyedül a hit által üdvözül az ember. Isten kegyelmétől függ a megigazulás. Dogmatikai nézeteiben a hét szentség közül csak kettő tart az Evangéliumból leszármaztathatónak, a keresztséget és az úrvacsorát. Válaszként X. Leó pápa - látva, hogy az egyház tekintélye romba dől , s anyagi téren is veszély fenyegeti - 1520. június 15-én Luthert eretneknek nyilvánította és kiközösítette a katolikus egyházból. Ezt a bullát (Exurge Domine) Luther elégeti. Ekkor már Luther nagyszámú pártfogó rétegre talált. Támogatták őt Melanchthon és Hutten, valamint a német fejedelmek, akiket könnyen lehetett fellázítani az egyházi birtokok reményében a római kizsákmányolás ellen. A tanok terjedését a könyvek és röpiratok nagyban segítették.
Egy évvel később a wormsi birodalmi gyűlésen V. Károly császár - félve az egyház támogatásának elvesztésétől, hatalmi fölényének biztosítása érdekében - ugyancsak eretneknek nyilvánította Luthert, mivel az nem vonta vissza tanait. Ekkor mondta állítólag híres szavait: „Itt állok és nem tehetek másként.” /2/ Birodalmi átokkal sújtották, ami azt jelentette, hogy bárki megölhette büntetlenül. Bölcs Frigyes azonban menedéket adott neki Wartburg várában, ahol 10 hónapi tartózkodása idején németre fordította az Erasmus által kiadott Bibliát (‘Szeptemberi Biblia’). Ez nagyon fontos esemény a német irodalmi nyelv kialakulása és fejlődése szempontjából.
Az 1524-26-os években a reformációt képviselő Luther és a humanista Rotterdami Erasmus, a kor két legnagyobb alakja között a kezdeti szimpátia után hamarosan vita alakul ki a szabad akarat és a szolgai akarat kérdésében. A humanista embereszményért küzdő Erasmus a lutheri szolgai akarat - gondolatában az emberi individuum szabadságát látta veszélyeztetve. Ő a reneszánsz kultúra , a művészet korlátlan megismertetését, kibontakozásának elősegítését tűzte ki célul, a reformáció viszont inkább nevelő-oktató, propagandisztikus szerepet szánt a művészetnek. Például az egyik legkedveltebb műfaj a zsoltárköltészet, korál és egyéb vallásos énekek. Luther is írt zsoltárszövegeket, néha még a dallamát is ő szerezte. Talán legismertebb ezek közül az Erős vár a mi Istenünk kezdetű (József Attila fordításában).
1529-ben a speyeri birodalmi gyűlésen kimondták, hogy Luther hívei megtarthatják hitüket, de nem terjeszthetik tanaikat. Ez ellen tiltakoztak, ‘protestáltak’ a reformáció hívei, így kapták a nevüket.
1530-ban az augsburgi birodalmi gyűlésen Luther tanai alapján beterjesztették az „Ágostai hitvallás”-t.
1531-ben a protestáns fejedelmek megalakítják a schmalkaldeni szövetséget és az egyházi birtokokat, kolostorokat elfoglalják. Bár 1547-ben V. Károly fegyveres sereggel leverte őket, mégis kénytelen volt rendezni a vallási ügyeket Németországban. Erre 1555-ben az augsburgi vallásbékén került sor, ahol kimondják, hogy a katolikusok és protestánsok kötelesek békét kötni. Az emberek hitgyakorlásának alapja a „Cuius regio, eius religio” (‘Akié a föld, azé a vallás’).- elve. Tehát aki nem követi a fejedelem vallását, annak el kell vándorolnia.
A reformáció Németországban az elnyomott szegény néptömegek körében új irányzatot szült. Az anabaptisták (‘újrakeresztelők’) tagadják a gyermekkori megkeresztelés szükségességét és az embernek ujrakeresztelés általi megszentelődésében hisznek. Vezetőjük Münzer Tamás, zwickau-i próféta, értelmiségi, aki egész életét lázadásra és igazságkeresésre tette fel. Meggyőződése, hogy a kiválasztottak közvetlenül a lélek által kapják Isten igéjét, így az Írás másodlagos jelentőségűvé válik. Lutherrel ellentétben azt állítja, hogy krisztus azok közül is kiválaszthatja az övéit, akik őt nem is ismerik. Hirdeti Isten országának eljövetelét ahol nincsenek gazdasági és társadalmi különbségek az emberek között. Lázadásokat szít, fanatikus követőkből álló seregek élére áll. Még Luther is felszólal az írásait félreértelmező lázadók ellen „Intelem a békére” című művében. A fejedelmek segítségét kéri és a parasztokat „...a felsőbbség iránti türelmes engedelmesség...”-re /3/ inti. Münzer azonban nem hallgat rá, így 1525 májusában elfogják és lefejezik.
A reformáció Svájcban a humanista Ulrich Zwingli (1484-1531) munkássága által terjed el. Svájcban demokratikus kormányzás van, a falvak, városok polgári hatóságai közvetlenül érdekelve voltak az egyház életében. Zwingli az antik műveltség kiváló ismerője, felvilágosult nézeteivel és Biblia elemzéssel jut el oda, ahová Luther a belső gyötrődései által. Zürich lelkésze lett és elkezdte hirdetni tanait. A pápaság intézményével hamar szembe kerül, mert ellenezte hogy a parasztságot, mint zsoldosokat a pápa védelmére és szolgálatára kényszerítsék. Majd intézkedéseket tett a papi nőtlenség, a böjt, a mise eltörlésére. Az ő istentiszteleteit is egyszerűség jellemezte, csupán úrvacsorából és Isten igéjének hirdetéséből álló prédikációkból álltak. Szentképeket és ereklyéket szükségtelennek tartott a templomban. Zwingli azt vallja, hogy minden egyedül Isten akaratától függ, minden Isten műve, még a rossz is. Így nincs bűn és bűnbocsánatra sincs szükség. Krisztus személyének jelentőségét hangsúlyozza. Az úrvacsora szimbolikus jelentéséről alkotott véleménye miatt összetűzésbe kerül Lutherrel. Felfogásában az egyház az isteni lélek élő teremtménye. Fő műve „Az igaz és hamis hit magyarázata” (1525).
A reformáció következő nagy állomása Genf, ahol Kálvin János (1509 - 1564) fejleszti tovább Zwingli tanait. Az 1536-ban íródott „Institutio Religionis Christianae”- (‘A keresztény hit rendszere’) a protestáns dogmatika átfogó összefoglalása. 1536 és 1538 között Kálvin nagy lelkesedéssel kezd neki Genfben az egyházi élet újjászervezésének. Bevezetteti kötelező jelleggel a vallásoktatást a fiataloknál, a zsoltáréneklést az istentiszteletek részévé teszi, polgári bíróságot hoz létre a házassági ügyek rendezésére. Végül túl messzire megy: a nép felháborodik és fellázad, mikor a kötelező hitvallást akarja kényszerítő jelleggel aláíratni. Elkergetik, de megbánják és hamarosan visszahívják. Csak három évvel később, többszöri unszolásra enged a kérésnek.
Mivel Kálvin csak olyan uralkodónak hajlandó engedelmeskedni „aki nem tesz semmi Istennel ellenkezőt” /4/ így saját magát tartja a vezetésre legalkalmasabbnak és a svájci demokratikus állam élére áll. Ettől kezdve Kálvin egyeduralmat alakít ki Genfben. Megírja a genfi köztársaság alkotmányát, melyben az egyház jogi- szervezeti rendszerét vázolja. Az egyház köztársasági alapelvekre épül, élén a prédikátorok és presbiterek által létrehozott tanács. Kálvin szerint négy hivatásnak van létjogosultsága részt venni a rendszerben: a diakónusoknak, akiknek életüket a szegények és betegek ápolására kell feláldozniuk, a vének (presbiterek), akiknek a polgárság erkölcseinek védelme érdekében kell cselekedniük, a tanítók, akiknek a hívek okítása a feladatuk és a pásztorok, akik az egyházi fegyelem fenntartásával és az Evangélium hirdetésével, segítik az összmunkát. A kálvini eszmék vezérgondolata a predestináció-elve (‘eleve elrendelés’), mely abban áll, hogy Isten minden embernek még születése előtt elhatározta sorsát, hogy kárhozatra vagy üdvösségre jut-e a lelke. Életünkben a hit mutatja meg, ki az, aki részesedik a kegyelemben. A hitetlen elkárhozik. Ez eredményezi, hogy a túlvilággal szembeni félelem megerősödik. Így az életben az erkölcsi szabályok betartása, a bűntelenség és a hit kap főszerepet.
A puritanizmus a kálvinizmus egyik ága, mely teljes egyszerűséget kíván híveitől, megtiltva minden szórakozást és luxust, viszont lelkiismeretes munkát és fáradhatatlanul dolgozó embert követel. A kereskedelmi tevékenység eredménye - Kálvin követői szerint - a kiválasztottság jele lehet. A rendszerrel szemben állók vagy csak tőlük részben különbözők ellen következetesen fellépnek, mely odáig fajul, hogy az eretneknek kikiáltott Szervét Mihályt máglyahalálra ítélik.
Szervét spanyol orvos, az antitrinitárius csoport vezéregyénisége. Az irányzat tagjai monoteisták, nem fogadják el a szentháromságot. Ezt azzal indokolják, hogy a bibliában nincsen szó a szentháromság dogmájáról. Szervét követői unitáriusoknak nevezik magukat. Mind a katolikus, mind a protestáns egyház üldözi őket, így keletre menekülnek, Erdélyben és Lengyelországban húzódnak meg a XVI. század második felében. Magyarországon ma is önálló unitárius püspökség működik.
A XVI. század első felében Magyarországon is a reformáció határozta meg az ország szellemi életének fejlődését. Új művelődési központok alakulnak ki, mint pl. Brassó, Kolozsvár, Debrecen, ahol sorra nyílnak a nyomdák, az iskolák, amik a reformáció terjesztésének legfőbb eszközei. A reformátusok legjelentősebb iskolái Sárospatakon és Debrecenben, az evangélikusoké Bártfán és Brassóban, az unitáriusoké Kolozsváron működött. A magyarországi reformáció legjelentősebb irodalmi alakjai : Dévai Bíró Mátyás, ferences szerzetes, aki a hitet magyar nyelven terjeszti és megírja a Magyar ábécés könyv”-et, Baranyai Detsi János, történész tudós folklorista pedig közmondásgyűjteményt állít össze. Dávid Ferenc unitárius prédikátor és Méliusz Juhász Péter református hitvitázó vitairatai és prédikáció gyűjteményei maradtak ránk a korból. Szylveszter János 1541-ben lefordította az Új Szövetséget, de a teljes biblia fordítást csak 1590-ben Károlyi Gáspár gönci prédikátor készítette el. Az írástudatlanok között az anyanyelvi templomi énekekkel terjesztették a protestáns eszméket és a szépirodalmi műveknél is elsődleges szempont a tanító jelleg. Az Európát járt Szenczi Molnár Albert hazatérve kiadta a magyar-latin és latin-magyar szótárát, az „Új Magyar Nyelvtan” című könyvét. Jelentősek a bibliai zsoltárfordításai valamint Kálvin Institutió-jának fordítása. A magyar reformáció irodalmának két legnagyobb alakja Heltai Gáspár és Bornemissza Péter A magyar dráma a XVI. század második felében már humanista szellemmel dúsul.
Ellenreformáció
A XVI század második negyedében a pápaság felismerte, hogy a reformáció ideológiájának rohamos térhódításával szemben , az antifeudális mozgalmak megsemmisítése és saját tekintélyének visszaszerzése érdekében lépnie, változtatnia kell. Ennek elindítója a tridenti zsinat (1545-1565)volt. Az újjászervezés kétirányú volt, egyrészt teológiai-valláserkölcsi, másrészt egyházszervezeti-fegyelmi jellegű. A zsinat és a pápák intézkedései a papság életmódjának szigorú szabályszerűségét írták elő. Megszüntették, hogy egy személy több egyházi méltóságot töltsön be, az érsekek és püspökök nem hagyhatták el egyházmegyéjüket, nekik kellett felülvigyázniuk a papság erkölcseit, kötelességeik betartását, hitéletük tisztaságát. A visszaéléseket, engedetlenségeket szigorú büntetésekkel megszüntették. A protestáns papokénak megfelelő szintű képzettséget, műveltséget és erkölcsi tisztaságot kellett elérniük a katolikus egyház papjainak, hogy egyenrangú vitázó felekké váljanak. E célból új papnevelő intézeteket hoztak létre. Fegyelmező erőként újjászervezték a pápai inkvizíciót és összeállították a tiltott könyvek jegyzékét. Új szerzetesrendeket hoztak létre, a meglévőket megreformálták. Először 1524-ben a theatinusok rendje, majd 1526-ban a ferencesekből kivált szigorú kapucinus- rend jött létre. 1530-ban a szegények és betegek gondozására tették fel az életüket Milánóban a barbaniták és 10 évvel később az irgalmas rend tagjai. A leánynevelést végző orsolyiták rendje szintén 1530-ban alakult.
Az ellenreformáció igazi ütőkártyája a gondosan kinevelt, katonás rendre és engedelmességre szoktatott jezsuita-rend lett, „a pápaság diplomatái”. A rend megalapítója Loyola Ignác /1491-1556/ spanyol nemes volt. „ „Exercitia spiritualia” (lelkigyakorlatok) című művében lejegyzett misztikus víziói és aszkétikus önfeltárása az akarat és vallási odaadás iskolájául szolgál számára.” /5/ A Társaság három legfontosabb feladata a pápai egyház megújítása, az eretnekek elleni harc és a térítőmunka. Tanaik terjedésének oka többek között, hogy kihasználta a reformáció puritanizmusát és ékes monumentális templomokba csalogatta a híveket, szinte a földre hozva nekik a mennyországot. A katolikus hit azt hirdette - ellentétben a protestáns egyházzal - , hogy egyenes az út a Paradicsomba. Miután ismét megszilárdult a hatalmuk, megkezdték visszahódítani a reformációhoz csatlakozó területeket, nem egyszer erőszakkal is. Például Franciaországban évekig tartott a vallásháború, míg végül véres események árán visszaszorították a reformáció terjedését ( a hugenották meggyilkolása Szent Bertalan éjjelén 1572. augusztus 24.).
Magyarországon az ellenreformáció a XVII. században indult meg és erős lökést adott neki a Bocskai-szabadságharcban lefoglalt egyházi birtokok visszaszolgáltatása az egyháznak. A mozgalom együttműködött a Habsburg centralizációs törekvéssel. A jezsuitákat az esztergomi érsek, Oláh Miklós letelepítette Nagyszombatban 1561-ben, Báthori István pedig Erdélyben. Misszionáriusok lepték el az ország rekatolizációs céllal.
A magyar ellenreformáció legnagyobb alakja Pázmány Péter (1570-1637). Először jezsuita pap, majd bíboros és 1616-ban esztergomi érsek lesz. Irodalmi működését a katolikus egyház érdekében fejtette ki. A műveltséggel akar hatni az emberekre. A Pázmány által alapított nagyszombati egyetem (1636) a hazai művelődés előmozdítását célozta. A nemzeti nyelv fontosságát az ellenreformátorok is hirdették. Például Pázmány Bethlennel együtt támogatta Káldi György katolikus Biblia-fordításának kiadását (1626). Pázmány legfontosabb művei: „Imádságos Könyv”, „Prédikációk” (101 szentbeszéd) valamint protestáns hitvitázókkal szembeni vitairatok. Műveinek legfőbb értéke, hogy stílusa mindenki számára közérthető és jól követhető. Logikusan felépített, hasonlatokkal átszőtt körmondatai, realisztikus képei még ma is élményt nyújtanak. Egyik legjelentősebb vitairata „Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél” (1609). Alvinci Péter kassai protestáns prédikátor volt. A műben az indulatos érvelés mellett megtalálhatók a gúny, a szatíra és a humor stíluseszközei is.
„Minekutánna, úgymond ez az jámbor, ti Calvinisták, Servétust megégetétek, Gentilis Bálintnak fejét vétetétek, Ochinust számkivetétek, minémű orcával hányhatjátok a pápa kegyetlenségét? ... Méritek-é mondani, hogy lelki és nem testi az ti fegyveretek?... Hirdetitek-é mégis, hogy az hitért nem kell senkit megbolygatni?” /6/
A XVII. század második felében és a XVIII. század első felében az ellenreformáció egy új stílussal, a barokkal elegyedik, mely a kultúra minden ágára hatással van.
Bár az ellenreformáció kulturális téren előremozdító hatással volt, mégis Magyarországon a Habsburg abszolutizmus megerősödését és az elnyomást támogató ideológiájával, a haladó szellem üldözésével gátolta a magyar fejlődés
Idézetek:
/1/ Sergio Ronchi: A protestantizmus. 31. old.
/2/ Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet. 238. old.
/3/ Világtörténelem SH atlasz. 233. old.
/4/ Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet. 243. old.
/5/ Világtörténelem SH atlasz. 239. old.
/6/ Irodalmi szöveggyüjtemény II. tk. 14. old.
Felhasznált irodalom:
• Gergely Jenő: A pápaság története. Budapest, 1982. Kossuth Kiadó
• .Nemeskürty István: Kis magyar művelődéstörténet. Budapest, Szent István Társulat
• Léderer Emma: Egyetemes művelődéstörténet. Budapest, 1935. Káldor Könyvkiadó Váll.
• Sergio Ronchi: A protestantizmus. Budapest, 1991. Gondolat Kiadó.
• Világtörténelem SH Atlasz. Budapest, 1994.
• Vallástörténeti Kislexikon. Budapest, 1975. Kossuth kiadó
A reformáció a XVI. századi Európában kibontakozó katolikus egyház ellenes mozgalom. Ezzel szoros összefüggésben jelentkeznek az antifeudális társadalmi, politikai és ideológiai harcok is. A reformáció legfőbb célkitűzése (mint minden eddigi eretnek mozgalomnak) az egyház apostoli szegénységének visszaállítása és a papi kiváltságok eltörlése. A mozgalmat az egyház tekintélyének hanyatlása, erkölcsi lezüllése, lelki feladataik elhanyagolása és az egyre pénzéhesebb elvilágiasodott papság elleni felháborodás eredményezte. Követői nemcsak a polgárságból kerülnek ki, hanem támogatókra talál a feudális nagybirtokosok között, akik az egyházi birtokok megszerzése érdekében csatlakoznak, valamint a parasztság soraiból, akik a reformban a feudális társadalom szociális igazságtalanságainak megszüntetésében bíznak.
A reformáció történelmi előfeltételeinek vizsgálatakor a XII. századig kell visszanyúlnunk. Néhány évvel Assisi Szent Ferenc feltűnése előtt Lyon városának népét megdöbbenti egy gazdag kereskedő, Pietro Valdo azzal a tettével, hogy lemond egész vagyonáról és az evangéliumi szegénység hirdetésének szenteli az életét. Követői, a valdensek szektát alakítanak a szegények megsegítésére, elítélik a klérus gazdagságát és szorgalmazzák a Bibliának a nép nyelvére való lefordítását. A XIV. században Angliában élt John Wiclif (1324-1384) lutterworthi lelkész az első, aki írásban rögzíti az eretnek mozgalmak központi gondolatát: az egyetlen hitforrás a Biblia. Művei, tanításai hatással voltak Husz Jánosra, a prágai egyetem teológia tanárára. Ő kezdi a wiclifi gondolatokat továbbfejleszteni és terjeszteni. Az egyházi és világi fejedelmekből álló 1414-es konstanzi zsinat törvényhozói Husz Jánost máglyahalálra ítélik, majd egy évvel később társát és követőjét, prágai Jeromost szintén. Ez a két vértanúhalál és a rablólovagok sanyargatása, zsarolása a cseh nép alsóbb rétegeit még nagyobb elszántságra, parasztlázadásokra ösztönzi. Később ezek a vallási mozgalmak szélsőséges csoportok társadalmi problémáinak kifejezői lesznek és az urak ellen fordulnak. Ezen kívül említhetnénk még sok gondolkodót, aki támadta a Szentszék egyeduralomra törő szándékát, például Savonarola, Pico della Mirandola, Szent Bernát stb.
Az egyházak elterjedése az V - XI. század között ment végbe, egészen a szláv világ határáig terjedt igehirdetésük. Az évek során a feudális rendszer része lett és hamarosan világintézménnyé vált. A XII-XIII. században az egyház az uralkodó hatalom, melyet VII. Gergely pápa egyházkormányzati reformja és a hitelvek pontos összegyűjtése és kiadása segít elő. A Gergely által írt „Dictatus papae” 27 vezérgondolatot tartalmaz, amely a korlátlan hatalom felé vezető utat nyitja meg. Az egyház kimondja, hogy az üdvözülés egyetlen útja a szentségekben adatik, melyeket kizárólag az egyház szolgáltathat ki papjai által Így születik meg a pápai teokrácia. A bomlási folyamat oka a fényűző életet élő papság miatt kiürülni kezdő kincstár volt. A pénzszerzés legjobb módjának a búcsúcédulák árusítása tűnt. A pápák kijelentették, hogy a szenteknek Istentől kapott érdemtöbbletük van, ami a földi világban a vagyonban mutatkozik meg. 1517-ben X. Leó pápa a Szent Péter- templom felépítésére búcsúcédulákat bocsát ki, amik bizonyos pénzösszeg fejében megvásárolhatók. Ezek révén a böjtölés, zarándoklat, imák elmondása alól felmentik a vásárlót. Az árakat az illetők anyagi körülményeihez szabták és ahhoz, hogy csak a saját vagy a már elhunyt hozzátartozók bűneinek bocsánatát is meg kívánta-e vásárolni. A Gutenberg könyvnyomtató műhely első fennmaradt nyomtatványai ilyen búcsúcédulák.
Ekkor lép fel Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes, a wittembergi egyetem teológia tanára, aki 1517. október 31-én közzétett 95 tételével vitára szólítja fel az egyházat a bűnbocsánat kérdéséről. Luther belső gyötrelmei, nyugtalansága és a Bibliával kapcsolatos vizsgálódásai által jutott el a hitújításhoz. Szent Ágoston és Pál apostol gondolatait tanulmányozva megtalálja az irgalmas és igazságos Istent, s annak a Krisztus által megmutatott megigazító és megváltó művét.
Teológiájának fő gondolata szerint az az ember, aki hisz és Isten előtt bűnösnek vallja magát, „elismeri, hogy nincs benne semmi igazságosság, és hogy egyedüli lehetősége a létezésre Krisztus megváltó művében van... A hitben az ember elismeri, hogy képtelen megszerezni az üdvösséget... Az ember nem azért igazul meg, mert hisz, hanem azáltal, hogy hisz.”/1/ A bűnök megbocsátására senki más, sem a pápa, sem az egyház nem vállalkozhat, mert az egyedül Isten privilégiuma. Luther minden egyházi tekintélyt hamisnak tartott, ami nem az Íráson alapul. Gondolataiban hangsúlyt kap ismét Isten és ember szoros kapcsolata, felszabadítva, közvetítők nélkül. Az a forradalmian erős, néptömegeket megérintő és megmozgató gondolat, ami tűzként terjed Európában, a „sola fide” elve - egyedül a hit által üdvözül az ember. Isten kegyelmétől függ a megigazulás. Dogmatikai nézeteiben a hét szentség közül csak kettő tart az Evangéliumból leszármaztathatónak, a keresztséget és az úrvacsorát. Válaszként X. Leó pápa - látva, hogy az egyház tekintélye romba dől , s anyagi téren is veszély fenyegeti - 1520. június 15-én Luthert eretneknek nyilvánította és kiközösítette a katolikus egyházból. Ezt a bullát (Exurge Domine) Luther elégeti. Ekkor már Luther nagyszámú pártfogó rétegre talált. Támogatták őt Melanchthon és Hutten, valamint a német fejedelmek, akiket könnyen lehetett fellázítani az egyházi birtokok reményében a római kizsákmányolás ellen. A tanok terjedését a könyvek és röpiratok nagyban segítették.
Egy évvel később a wormsi birodalmi gyűlésen V. Károly császár - félve az egyház támogatásának elvesztésétől, hatalmi fölényének biztosítása érdekében - ugyancsak eretneknek nyilvánította Luthert, mivel az nem vonta vissza tanait. Ekkor mondta állítólag híres szavait: „Itt állok és nem tehetek másként.” /2/ Birodalmi átokkal sújtották, ami azt jelentette, hogy bárki megölhette büntetlenül. Bölcs Frigyes azonban menedéket adott neki Wartburg várában, ahol 10 hónapi tartózkodása idején németre fordította az Erasmus által kiadott Bibliát (‘Szeptemberi Biblia’). Ez nagyon fontos esemény a német irodalmi nyelv kialakulása és fejlődése szempontjából.
Az 1524-26-os években a reformációt képviselő Luther és a humanista Rotterdami Erasmus, a kor két legnagyobb alakja között a kezdeti szimpátia után hamarosan vita alakul ki a szabad akarat és a szolgai akarat kérdésében. A humanista embereszményért küzdő Erasmus a lutheri szolgai akarat - gondolatában az emberi individuum szabadságát látta veszélyeztetve. Ő a reneszánsz kultúra , a művészet korlátlan megismertetését, kibontakozásának elősegítését tűzte ki célul, a reformáció viszont inkább nevelő-oktató, propagandisztikus szerepet szánt a művészetnek. Például az egyik legkedveltebb műfaj a zsoltárköltészet, korál és egyéb vallásos énekek. Luther is írt zsoltárszövegeket, néha még a dallamát is ő szerezte. Talán legismertebb ezek közül az Erős vár a mi Istenünk kezdetű (József Attila fordításában).
1529-ben a speyeri birodalmi gyűlésen kimondták, hogy Luther hívei megtarthatják hitüket, de nem terjeszthetik tanaikat. Ez ellen tiltakoztak, ‘protestáltak’ a reformáció hívei, így kapták a nevüket.
1530-ban az augsburgi birodalmi gyűlésen Luther tanai alapján beterjesztették az „Ágostai hitvallás”-t.
1531-ben a protestáns fejedelmek megalakítják a schmalkaldeni szövetséget és az egyházi birtokokat, kolostorokat elfoglalják. Bár 1547-ben V. Károly fegyveres sereggel leverte őket, mégis kénytelen volt rendezni a vallási ügyeket Németországban. Erre 1555-ben az augsburgi vallásbékén került sor, ahol kimondják, hogy a katolikusok és protestánsok kötelesek békét kötni. Az emberek hitgyakorlásának alapja a „Cuius regio, eius religio” (‘Akié a föld, azé a vallás’).- elve. Tehát aki nem követi a fejedelem vallását, annak el kell vándorolnia.
A reformáció Németországban az elnyomott szegény néptömegek körében új irányzatot szült. Az anabaptisták (‘újrakeresztelők’) tagadják a gyermekkori megkeresztelés szükségességét és az embernek ujrakeresztelés általi megszentelődésében hisznek. Vezetőjük Münzer Tamás, zwickau-i próféta, értelmiségi, aki egész életét lázadásra és igazságkeresésre tette fel. Meggyőződése, hogy a kiválasztottak közvetlenül a lélek által kapják Isten igéjét, így az Írás másodlagos jelentőségűvé válik. Lutherrel ellentétben azt állítja, hogy krisztus azok közül is kiválaszthatja az övéit, akik őt nem is ismerik. Hirdeti Isten országának eljövetelét ahol nincsenek gazdasági és társadalmi különbségek az emberek között. Lázadásokat szít, fanatikus követőkből álló seregek élére áll. Még Luther is felszólal az írásait félreértelmező lázadók ellen „Intelem a békére” című művében. A fejedelmek segítségét kéri és a parasztokat „...a felsőbbség iránti türelmes engedelmesség...”-re /3/ inti. Münzer azonban nem hallgat rá, így 1525 májusában elfogják és lefejezik.
A reformáció Svájcban a humanista Ulrich Zwingli (1484-1531) munkássága által terjed el. Svájcban demokratikus kormányzás van, a falvak, városok polgári hatóságai közvetlenül érdekelve voltak az egyház életében. Zwingli az antik műveltség kiváló ismerője, felvilágosult nézeteivel és Biblia elemzéssel jut el oda, ahová Luther a belső gyötrődései által. Zürich lelkésze lett és elkezdte hirdetni tanait. A pápaság intézményével hamar szembe kerül, mert ellenezte hogy a parasztságot, mint zsoldosokat a pápa védelmére és szolgálatára kényszerítsék. Majd intézkedéseket tett a papi nőtlenség, a böjt, a mise eltörlésére. Az ő istentiszteleteit is egyszerűség jellemezte, csupán úrvacsorából és Isten igéjének hirdetéséből álló prédikációkból álltak. Szentképeket és ereklyéket szükségtelennek tartott a templomban. Zwingli azt vallja, hogy minden egyedül Isten akaratától függ, minden Isten műve, még a rossz is. Így nincs bűn és bűnbocsánatra sincs szükség. Krisztus személyének jelentőségét hangsúlyozza. Az úrvacsora szimbolikus jelentéséről alkotott véleménye miatt összetűzésbe kerül Lutherrel. Felfogásában az egyház az isteni lélek élő teremtménye. Fő műve „Az igaz és hamis hit magyarázata” (1525).
A reformáció következő nagy állomása Genf, ahol Kálvin János (1509 - 1564) fejleszti tovább Zwingli tanait. Az 1536-ban íródott „Institutio Religionis Christianae”- (‘A keresztény hit rendszere’) a protestáns dogmatika átfogó összefoglalása. 1536 és 1538 között Kálvin nagy lelkesedéssel kezd neki Genfben az egyházi élet újjászervezésének. Bevezetteti kötelező jelleggel a vallásoktatást a fiataloknál, a zsoltáréneklést az istentiszteletek részévé teszi, polgári bíróságot hoz létre a házassági ügyek rendezésére. Végül túl messzire megy: a nép felháborodik és fellázad, mikor a kötelező hitvallást akarja kényszerítő jelleggel aláíratni. Elkergetik, de megbánják és hamarosan visszahívják. Csak három évvel később, többszöri unszolásra enged a kérésnek.
Mivel Kálvin csak olyan uralkodónak hajlandó engedelmeskedni „aki nem tesz semmi Istennel ellenkezőt” /4/ így saját magát tartja a vezetésre legalkalmasabbnak és a svájci demokratikus állam élére áll. Ettől kezdve Kálvin egyeduralmat alakít ki Genfben. Megírja a genfi köztársaság alkotmányát, melyben az egyház jogi- szervezeti rendszerét vázolja. Az egyház köztársasági alapelvekre épül, élén a prédikátorok és presbiterek által létrehozott tanács. Kálvin szerint négy hivatásnak van létjogosultsága részt venni a rendszerben: a diakónusoknak, akiknek életüket a szegények és betegek ápolására kell feláldozniuk, a vének (presbiterek), akiknek a polgárság erkölcseinek védelme érdekében kell cselekedniük, a tanítók, akiknek a hívek okítása a feladatuk és a pásztorok, akik az egyházi fegyelem fenntartásával és az Evangélium hirdetésével, segítik az összmunkát. A kálvini eszmék vezérgondolata a predestináció-elve (‘eleve elrendelés’), mely abban áll, hogy Isten minden embernek még születése előtt elhatározta sorsát, hogy kárhozatra vagy üdvösségre jut-e a lelke. Életünkben a hit mutatja meg, ki az, aki részesedik a kegyelemben. A hitetlen elkárhozik. Ez eredményezi, hogy a túlvilággal szembeni félelem megerősödik. Így az életben az erkölcsi szabályok betartása, a bűntelenség és a hit kap főszerepet.
A puritanizmus a kálvinizmus egyik ága, mely teljes egyszerűséget kíván híveitől, megtiltva minden szórakozást és luxust, viszont lelkiismeretes munkát és fáradhatatlanul dolgozó embert követel. A kereskedelmi tevékenység eredménye - Kálvin követői szerint - a kiválasztottság jele lehet. A rendszerrel szemben állók vagy csak tőlük részben különbözők ellen következetesen fellépnek, mely odáig fajul, hogy az eretneknek kikiáltott Szervét Mihályt máglyahalálra ítélik.
Szervét spanyol orvos, az antitrinitárius csoport vezéregyénisége. Az irányzat tagjai monoteisták, nem fogadják el a szentháromságot. Ezt azzal indokolják, hogy a bibliában nincsen szó a szentháromság dogmájáról. Szervét követői unitáriusoknak nevezik magukat. Mind a katolikus, mind a protestáns egyház üldözi őket, így keletre menekülnek, Erdélyben és Lengyelországban húzódnak meg a XVI. század második felében. Magyarországon ma is önálló unitárius püspökség működik.
A XVI. század első felében Magyarországon is a reformáció határozta meg az ország szellemi életének fejlődését. Új művelődési központok alakulnak ki, mint pl. Brassó, Kolozsvár, Debrecen, ahol sorra nyílnak a nyomdák, az iskolák, amik a reformáció terjesztésének legfőbb eszközei. A reformátusok legjelentősebb iskolái Sárospatakon és Debrecenben, az evangélikusoké Bártfán és Brassóban, az unitáriusoké Kolozsváron működött. A magyarországi reformáció legjelentősebb irodalmi alakjai : Dévai Bíró Mátyás, ferences szerzetes, aki a hitet magyar nyelven terjeszti és megírja a Magyar ábécés könyv”-et, Baranyai Detsi János, történész tudós folklorista pedig közmondásgyűjteményt állít össze. Dávid Ferenc unitárius prédikátor és Méliusz Juhász Péter református hitvitázó vitairatai és prédikáció gyűjteményei maradtak ránk a korból. Szylveszter János 1541-ben lefordította az Új Szövetséget, de a teljes biblia fordítást csak 1590-ben Károlyi Gáspár gönci prédikátor készítette el. Az írástudatlanok között az anyanyelvi templomi énekekkel terjesztették a protestáns eszméket és a szépirodalmi műveknél is elsődleges szempont a tanító jelleg. Az Európát járt Szenczi Molnár Albert hazatérve kiadta a magyar-latin és latin-magyar szótárát, az „Új Magyar Nyelvtan” című könyvét. Jelentősek a bibliai zsoltárfordításai valamint Kálvin Institutió-jának fordítása. A magyar reformáció irodalmának két legnagyobb alakja Heltai Gáspár és Bornemissza Péter A magyar dráma a XVI. század második felében már humanista szellemmel dúsul.
Ellenreformáció
A XVI század második negyedében a pápaság felismerte, hogy a reformáció ideológiájának rohamos térhódításával szemben , az antifeudális mozgalmak megsemmisítése és saját tekintélyének visszaszerzése érdekében lépnie, változtatnia kell. Ennek elindítója a tridenti zsinat (1545-1565)volt. Az újjászervezés kétirányú volt, egyrészt teológiai-valláserkölcsi, másrészt egyházszervezeti-fegyelmi jellegű. A zsinat és a pápák intézkedései a papság életmódjának szigorú szabályszerűségét írták elő. Megszüntették, hogy egy személy több egyházi méltóságot töltsön be, az érsekek és püspökök nem hagyhatták el egyházmegyéjüket, nekik kellett felülvigyázniuk a papság erkölcseit, kötelességeik betartását, hitéletük tisztaságát. A visszaéléseket, engedetlenségeket szigorú büntetésekkel megszüntették. A protestáns papokénak megfelelő szintű képzettséget, műveltséget és erkölcsi tisztaságot kellett elérniük a katolikus egyház papjainak, hogy egyenrangú vitázó felekké váljanak. E célból új papnevelő intézeteket hoztak létre. Fegyelmező erőként újjászervezték a pápai inkvizíciót és összeállították a tiltott könyvek jegyzékét. Új szerzetesrendeket hoztak létre, a meglévőket megreformálták. Először 1524-ben a theatinusok rendje, majd 1526-ban a ferencesekből kivált szigorú kapucinus- rend jött létre. 1530-ban a szegények és betegek gondozására tették fel az életüket Milánóban a barbaniták és 10 évvel később az irgalmas rend tagjai. A leánynevelést végző orsolyiták rendje szintén 1530-ban alakult.
Az ellenreformáció igazi ütőkártyája a gondosan kinevelt, katonás rendre és engedelmességre szoktatott jezsuita-rend lett, „a pápaság diplomatái”. A rend megalapítója Loyola Ignác /1491-1556/ spanyol nemes volt. „ „Exercitia spiritualia” (lelkigyakorlatok) című művében lejegyzett misztikus víziói és aszkétikus önfeltárása az akarat és vallási odaadás iskolájául szolgál számára.” /5/ A Társaság három legfontosabb feladata a pápai egyház megújítása, az eretnekek elleni harc és a térítőmunka. Tanaik terjedésének oka többek között, hogy kihasználta a reformáció puritanizmusát és ékes monumentális templomokba csalogatta a híveket, szinte a földre hozva nekik a mennyországot. A katolikus hit azt hirdette - ellentétben a protestáns egyházzal - , hogy egyenes az út a Paradicsomba. Miután ismét megszilárdult a hatalmuk, megkezdték visszahódítani a reformációhoz csatlakozó területeket, nem egyszer erőszakkal is. Például Franciaországban évekig tartott a vallásháború, míg végül véres események árán visszaszorították a reformáció terjedését ( a hugenották meggyilkolása Szent Bertalan éjjelén 1572. augusztus 24.).
Magyarországon az ellenreformáció a XVII. században indult meg és erős lökést adott neki a Bocskai-szabadságharcban lefoglalt egyházi birtokok visszaszolgáltatása az egyháznak. A mozgalom együttműködött a Habsburg centralizációs törekvéssel. A jezsuitákat az esztergomi érsek, Oláh Miklós letelepítette Nagyszombatban 1561-ben, Báthori István pedig Erdélyben. Misszionáriusok lepték el az ország rekatolizációs céllal.
A magyar ellenreformáció legnagyobb alakja Pázmány Péter (1570-1637). Először jezsuita pap, majd bíboros és 1616-ban esztergomi érsek lesz. Irodalmi működését a katolikus egyház érdekében fejtette ki. A műveltséggel akar hatni az emberekre. A Pázmány által alapított nagyszombati egyetem (1636) a hazai művelődés előmozdítását célozta. A nemzeti nyelv fontosságát az ellenreformátorok is hirdették. Például Pázmány Bethlennel együtt támogatta Káldi György katolikus Biblia-fordításának kiadását (1626). Pázmány legfontosabb művei: „Imádságos Könyv”, „Prédikációk” (101 szentbeszéd) valamint protestáns hitvitázókkal szembeni vitairatok. Műveinek legfőbb értéke, hogy stílusa mindenki számára közérthető és jól követhető. Logikusan felépített, hasonlatokkal átszőtt körmondatai, realisztikus képei még ma is élményt nyújtanak. Egyik legjelentősebb vitairata „Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél” (1609). Alvinci Péter kassai protestáns prédikátor volt. A műben az indulatos érvelés mellett megtalálhatók a gúny, a szatíra és a humor stíluseszközei is.
„Minekutánna, úgymond ez az jámbor, ti Calvinisták, Servétust megégetétek, Gentilis Bálintnak fejét vétetétek, Ochinust számkivetétek, minémű orcával hányhatjátok a pápa kegyetlenségét? ... Méritek-é mondani, hogy lelki és nem testi az ti fegyveretek?... Hirdetitek-é mégis, hogy az hitért nem kell senkit megbolygatni?” /6/
A XVII. század második felében és a XVIII. század első felében az ellenreformáció egy új stílussal, a barokkal elegyedik, mely a kultúra minden ágára hatással van.
Bár az ellenreformáció kulturális téren előremozdító hatással volt, mégis Magyarországon a Habsburg abszolutizmus megerősödését és az elnyomást támogató ideológiájával, a haladó szellem üldözésével gátolta a magyar fejlődés
Idézetek:
/1/ Sergio Ronchi: A protestantizmus. 31. old.
/2/ Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet. 238. old.
/3/ Világtörténelem SH atlasz. 233. old.
/4/ Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet. 243. old.
/5/ Világtörténelem SH atlasz. 239. old.
/6/ Irodalmi szöveggyüjtemény II. tk. 14. old.
Felhasznált irodalom:
• Gergely Jenő: A pápaság története. Budapest, 1982. Kossuth Kiadó
• .Nemeskürty István: Kis magyar művelődéstörténet. Budapest, Szent István Társulat
• Léderer Emma: Egyetemes művelődéstörténet. Budapest, 1935. Káldor Könyvkiadó Váll.
• Sergio Ronchi: A protestantizmus. Budapest, 1991. Gondolat Kiadó.
• Világtörténelem SH Atlasz. Budapest, 1994.
• Vallástörténeti Kislexikon. Budapest, 1975. Kossuth kiadó
Megjegyzés küldése