A keresleti és a kínálati v. költséginfláció
A makroegyensúly
Az összkereslet és az összkínálat egyensúlya
Az összkereslet és az összkínálat akkor van egyensúlyban, ha vállalati szektor éppen annyi terméket termel, amennyit a gazdaság szereplői fogyasztási és beruházási célra meg akarnak venni. Ekkor a beruházás és a megtakarítás is egyensúlyban van. Ha az összkereslet és az összkínálat eltér egymástól, akkor a klasszikus piaci mechanizmusoknak megfelelően az árszint változása egyensúlyba hozza a keresletet és a kínálatot.
Munkanélküliség és infláció
A munkanélküliség mellett a másik probléma az infláció. Ha a makrokereslet növekszik, akkor növekszik a termelés és nő a foglalkoztatás is, de ezzel együtt jár az árszínvonal növekedése. Az árszínvonal tartós növekedése pedig káros hatásokat eredményezhet. Az összkereslet - összkínálat eddig megismert összefüggései alapján az inflációnak egyik öngerjesztő hatását is kimutathatjuk. A kereslet és a termelés egyidejű növekedésének hatására kialakul az összkereslet és az összkínálat egyensúlya – egy magasabb árszínvonal mellett. Az árszínvonal növekedése miatt azonban csökkennek a reálbérek, hiszen a nominálbérek csak késve és rugalmatlanul igazodnak az árak változásához. A csökkenő reálbérek arra késztetik a munkavállalókat, hogy a bértárgyalásokon a nominálbérek növelését követeljék. Jó esetben a vállalatok teljesítik ezt. Ezért a reálbér növekedni fog, a makrokínálat magasabb árszint mellett éri el ugyanazt a kibocsátást. Emiatt az összkereslet - összkínálat egyensúlya is magasabb árszinten alakul ki, tehát az árszínvonal tovább nő. Ha ez újabb nominálbér növekedést vált ki, akkor az infláció tovább gyorsul, ez a folyamat a bér-ár spirál.
A bér-ár spirált csak a kereslet csökkenése vagy a nominálbérek növekedésének korlátozása képes lefékezni, ekkor a kibocsátás csökkenni fog, a munkanélküliség pedig növekedni.
Ebből az is következik, hogy az infláció gyorsulása esetén a munkanélküliség csökken, az infláció lassulásakor pedig nő. A munkanélküliség és az infláció ellentétes irányban változnak.
A II. vh. utáni gazdasági események hosszú időn át igazolták zt az összefüggést. A 70-es évek második felétől azonban felütötte fejét a stagfláció. A gazdasági stagnálás és az infláció együtt jelentkezett, a munkanélküliség és az infláció egy irányban változott, mert míg a korábbi időszakban az inflációt döntően a kereslet növekedése váltotta ki, a 70-es években az inflációnak egy új típusa alakult ki: a költséginfláció. Ebben az esetben a költségek a gazdaságban általánosan növekednek, ezért a vállalatok ugyanazt a termékmennyiséget csak magasabb áron akarják eladni. Ez növeli az általános árszintet, csökkenti a keresletet és ezzel a kínálatot is. A kereslet hiába csökkent, az árak nem csökkentek, csak a munkanélküliség nőtt.
A makroegyensúly
Az összkereslet és az összkínálat egyensúlya
Az összkereslet és az összkínálat akkor van egyensúlyban, ha vállalati szektor éppen annyi terméket termel, amennyit a gazdaság szereplői fogyasztási és beruházási célra meg akarnak venni. Ekkor a beruházás és a megtakarítás is egyensúlyban van. Ha az összkereslet és az összkínálat eltér egymástól, akkor a klasszikus piaci mechanizmusoknak megfelelően az árszint változása egyensúlyba hozza a keresletet és a kínálatot.
Munkanélküliség és infláció
A munkanélküliség mellett a másik probléma az infláció. Ha a makrokereslet növekszik, akkor növekszik a termelés és nő a foglalkoztatás is, de ezzel együtt jár az árszínvonal növekedése. Az árszínvonal tartós növekedése pedig káros hatásokat eredményezhet. Az összkereslet - összkínálat eddig megismert összefüggései alapján az inflációnak egyik öngerjesztő hatását is kimutathatjuk. A kereslet és a termelés egyidejű növekedésének hatására kialakul az összkereslet és az összkínálat egyensúlya – egy magasabb árszínvonal mellett. Az árszínvonal növekedése miatt azonban csökkennek a reálbérek, hiszen a nominálbérek csak késve és rugalmatlanul igazodnak az árak változásához. A csökkenő reálbérek arra késztetik a munkavállalókat, hogy a bértárgyalásokon a nominálbérek növelését követeljék. Jó esetben a vállalatok teljesítik ezt. Ezért a reálbér növekedni fog, a makrokínálat magasabb árszint mellett éri el ugyanazt a kibocsátást. Emiatt az összkereslet - összkínálat egyensúlya is magasabb árszinten alakul ki, tehát az árszínvonal tovább nő. Ha ez újabb nominálbér növekedést vált ki, akkor az infláció tovább gyorsul, ez a folyamat a bér-ár spirál.
A bér-ár spirált csak a kereslet csökkenése vagy a nominálbérek növekedésének korlátozása képes lefékezni, ekkor a kibocsátás csökkenni fog, a munkanélküliség pedig növekedni.
Ebből az is következik, hogy az infláció gyorsulása esetén a munkanélküliség csökken, az infláció lassulásakor pedig nő. A munkanélküliség és az infláció ellentétes irányban változnak.
A II. vh. utáni gazdasági események hosszú időn át igazolták zt az összefüggést. A 70-es évek második felétől azonban felütötte fejét a stagfláció. A gazdasági stagnálás és az infláció együtt jelentkezett, a munkanélküliség és az infláció egy irányban változott, mert míg a korábbi időszakban az inflációt döntően a kereslet növekedése váltotta ki, a 70-es években az inflációnak egy új típusa alakult ki: a költséginfláció. Ebben az esetben a költségek a gazdaságban általánosan növekednek, ezért a vállalatok ugyanazt a termékmennyiséget csak magasabb áron akarják eladni. Ez növeli az általános árszintet, csökkenti a keresletet és ezzel a kínálatot is. A kereslet hiába csökkent, az árak nem csökkentek, csak a munkanélküliség nőtt.
Megjegyzés küldése