Ma kezdődnek a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgákkal megkezdődik a 2009/2010. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka. Ez a 12. vizsgaidőszak a 2005-ben bevezetett új, kétszintű vizsgarendszerben.
Május 3. és június 25. között 139 453-an érettségiznek a középiskolákban 1166 vizsgahelyszínen. A mintegy 140 ezer diákból 93 ezer diák a végzős középiskolás. A diákok együttesen, ténylegesen 485 099 vizsgát tesznek le, s ebből 27 038 vizsga emelt szintű, 458 061 pedig középszintű vizsga. A vizsgák mintegy 3 700 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd.| A kétszintű érettségi vizsga 2005 óta - a művészet és a művészetközvetítés képzési terület kivételével - kiváltja az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgákat is. • A vizsgaidőszak kezdete május 3. (első vizsganap), a vége június 25. (középszintű szóbelik utolsó vizsganapja). • Az írásbeli vizsgák május 3-tól május 25-ig tartanak. • Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete június 3., vége június 9., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka június 14-25. |
| Érettségi vizsgák száma vizsgatípusonként (2005-2010) | ||||||
| 2005* | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | |
| rendes | 436.725 | 434.172 | 434.039 | 406.469 | 442.413 | 425.462 |
| előrehozott | 26.047 | 25.448 | 35.330 | 33.632 | 36.048 | 39.138 |
| szintemelő | 8829 | 9610 | 5065 | 4213 | 4678 | 6102 |
| kiegészítő | 5385 | 3968 | 2989 | 3303 | 3724 | 4027 |
| ismétlő | 3346 | 4775 | 5374 | 5882 | 5395 | 7696 |
| pótló | 152 | 216 | 254 | 224 | 270 | 276 |
| javító | 1567 | 940 | 1527 | 1834 | 2062 | 2398 |
| összesen | 482.051 | 479.129 | 484.578 | 455.557 | 494.590 | 485.099 |
* A 2005. évi előrehozott vizsgák számát jelentősen növelte a nyelvvizsgák akkori elismertethetősége!Definíciók:
Derékszögű háromszög: olyan háromszög, amelynek van 90°-os szöge.
Befogó: a derékszöget közrefogó oldalakat nevezzük befogónak.
Átfogó: a derékszöggel szemközti oldal.
Magasságvonal, magasságegyenes: a háromszögnek egy csúcsából a szemközti oldalegyenesére bocsátott szakaszt (egyenest) a háromszög magasságának (magasságvonalának) nevezzük.
Derékszögű háromszögeknél a befogóhoz tartozó magasságok a másik befogóval egyeznek meg: 
.
Oldalfelező merőleges: azt az egyenest, amely egy szakasz felezőpontján halad át, és amely merőleges a szakaszra, a szakasz (oldal) felezőmerőlegesének nevezzük. (A szakasz felezőmerőlegese a szakasz két végpontjától egyenlő távol lévő pontok halmaza a síkon.)
Hegyesszögek szögfüggvényei:
Két háromszög hasonló, ha két szöge egyenlő. Hasonló háromszögekben az oldalak aránya egyenlő. Ebből következik, hogy bármely két derékszögű háromszög hasonló, ha egy hegyesszögük egyenlő. Ebben az esetben tehát oldalaik aránya egyenlő.
Ha a derékszögű háromszögben megváltoztatjuk az egyik hegyesszöget, akkor megváltozik az oldalak aránya, és fordítva, ha két derékszögű háromszögben az oldalak aránya eltérő, akkor azok nem hasonlóak, hegyesszögeik eltérőek.
Tehát a derékszögű háromszögekben az oldalak aránya jellemző a hegyesszögre, ezért ezeket az arányokat szögfüggvényeknek nevezzük.
A derékszögű háromszögben a hegyesszöggel szemközti befogó és az átfogó arányát a szög szinuszának nevezzük. 
A derékszögű háromszögben a hegyesszög melletti befogó és az átfogó arányát a szög koszinuszának nevezzük.
A derékszögű háromszögben a hegyesszöggel szemközti befogó és a szög melletti befogó arányát a szög tangensének nevezzük.
A derékszögű háromszögben a hegyesszög melletti befogó és a szöggel szemközti befogó arányát a szög kotangensének nevezzük.
Tételek:
Magasságtétel:
Derékszögű háromszög átfogóhoz tartozó magasságának hossza mértani közepe azon két szakasz hosszának, amelyekre a magasság az átfogót osztja.
Bizonyítás
Legyen az ABC derékszögű háromszög átfogóhoz tartozó magasságának (m) talppontja T. Az m magasságra bizonyítjuk, hogy a BT (p) és az AT (q) mértani közepe. Az ATC és a CTB háromszögek hasonlóak, mert megfelelő szögeik merőleges szárú szögek, tehát egyenlők. A hasonlóság miatt megfelelő oldalaik aránya megegyezik.
Befogótétel:
Derékszögű háromszög befogójának hossza mértani közepe az átfogó és a befogónak az átfogóra eső merőleges vetülete hosszának.
Bizonyítás
ill. 
Pitagorasz-tétel:
A derékszögű háromszög befogóira emelt négyzetek területeinek összege egyenlő az átfogóra emelt négyzet területével.
Bizonyítás
A befogótétel miatt:
Thalész tétele
Ha egy kör átmérőjének két végpontját összekötjük a körvonal bármely más pontjával, akkor derékszögű háromszöget kapunk.
Bizonyítás
Vegyünk fel egy O középpontú kört, és annak egy AB átmérőjét, majd az A és a B pontokat kössük össze a kör egy tetszőleges C pontjával az ábra szerint.
OA=OC=r, tehát OAC háromszög egyenlő szárú, így 
.
OB=OC=r, tehát OBC háromszög egyenlő szárú, így 
.
A háromszög belső szögeinek összege 180°: 
Thalész tételének megfordítása
Ha egy háromszög derékszögű, akkor a köré írható körének középpontja az átfogó felezőpontja.
Bizonyítás
Vegyünk fel egy ABC derékszögű háromszöget, és tükrözzük átfogójának felezőpontjára.
A középpontos tükrözés tulajdonságai miatt BC=AC’ és AC’BC szögei 90°-osak (), tehát AC’BC téglalap. A téglalap átlói egyenlők és felezik egymást, így AF=FB=FC, vagyis F egyenlő távol van az ABC háromszög csúcsaitól, így a köré írható kör középpontja.
Alkalmazások:
Matematikai:
A matematikában a síkidomok magasságának kiszámításánál gyakran használjuk Pitagorasz tételét.
Testek térfogatának, felszínének kiszámításánál, megfelelő síkmetszetben.
Matematikán kívüli:
Fizikában az erők felbontásánál (vízszintes és függőleges komponensekre).
Forgatónyomatékok kiszámításánál, sebességek, mágneses indukcióvektor, térerősség felbontásánál.
Építészetben
Földmérésnél
Magyarország egyik régi és gazdag arisztokrata családjából származott. A grófi rangot és a birtok jelentős részét Károlyi Sándor, a szatmári béke egyik létrehozója kapta a Habsburgoktól. Országgyűlési képviselőként Tisza István egyik legelszántabb ellenfele volt, 1912-ben még párbajra is sor került kettejük között. Az őszirózsás forradalom után miniszterelnök, majd 1919-től ideiglenes köztársasági elnök lett. 1919 júliusában feleségével, gróf Andrássy Katinkával együtt elhagyta Magyarországot. Érdemeit 1946-os hazaérkezésekor a magyar nemzetgyűlés törvénybe iktatta. Párizsi követként szembekerült a Rákosi-féle kommunista vezetéssel, ezért 1949-ben ismét emigrációba kényszerült. Franciaországban halt meg. Önéletrajzának címe: Hit, illúziók nélkül.
1875. március 4-én született Budapesten, nagybirtokos családban. Az ifjú arisztokraták életét élte, a budapesti egyetemen doktorált jogból. Nagybátyja, Károlyi Sándor hatására a szövetkezeti mozgalom szervezésébe kapcsolódott be, 1901-től a Szabadelvű Párt tagja volt, de Zilahon alulmaradt a választásokon. 1905-től függetlenségi programmal a pétervásári, majd 1910-től pártonkívüliként a kápolnai kerület képviselője lett. A Parlamentben támadta Tisza István erőszakos, antidemokratikus politikáját, amikor Tisza karhatalommal dobatta ki a Házból az ellenzéki képviselőket, párbajoztak is. Károlyi szót emelt a német orientáció és a hármas szövetség ellen, az antant-kapcsolatok és a szomszéd népekhez való közeledés híve volt. Szociális reformokat, földosztást és általános választójogot követelt. 1914-ben elvette a nála húsz évvel fiatalabb Andrássy Katinka grófnőt, aki élete végéig hű társa maradt.
Az I. világháború Franciaországban érte, ahol internálták, s csak rokonai révén szabadult ki, majd hazatérte után - bár ellenezte a háborút - a román fronton huszártiszt lett. 1916-ban létrehozta a Károlyi-pártot, együttműködött a polgári radikálisokkal és szociáldemokratákkal, s követelte a kilépést a háborúból. 1918-ra a szélesedő forradalmi mozgalom vezére lett, amikor Tisza híres parlamenti beszédében bejelentette, hogy a háborút elvesztettük, hozzátette: igaza volt Károlyinak. Az őszirózsás forradalom Nemzeti Tanácsának alapítója s elnöke lett, október 31-én a nép tette kormányfővé, a külügyi tárcát is ő töltötte be.
A háborús vereség, a kisantant területfoglalásai miatt gazdasági és politikai válság alakult ki, mindkét oldalon megerősödtek a szélsőségek. Károlyi elszigetelődött, a közellátási nehézségek, a földreform elhúzódása, a nemzetiségek elszakadási mozgalmai is rontották helyzetét. Bár az antanttal aláírta a súlyos feltételeket szabó belgrádi fegyverszüneti egyezményt, külső támogatást nem kapott, s hiába léptett életbe demokratikus reformokat. 1919. január 11-én államfővé választották, a földreform február 23-i kezdetén saját kápolnai birtokát osztotta szét. A köztársaság sorsát a március 20-i Wyx-jegyzék pecsételte meg, amely egy alföldi területsáv átadását követelte. Ezt nem lehetett elfogadni, a visszautasítás viszont addigi politikája csődje lett volna. Károlyi félreállt, másnap a kommunisták vették át a hatalmat, akikkel nem akart együttműködni. 1919. július 4-én emigrált, Ausztriában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában élt, miközben agitált a Horthy-rendszer ellen. 1923-ban hazaárulás és hűtlenség vádjával Horthyék vagyonelkobzásra ítélték, az ítéletet több fellebbezése után jóváhagyták.
Ezután az emigrációban már a kommunistákkal is kapcsolatot keresett, ellátogatott Amerikába és a Szovjetunióba, itt szerzett tapasztalatairól lelkes cikkeket írt. A moszkvai perek, a Hitler-Sztálin paktum lehűtötték lelkesedését, de hitt a náciellenes összefogásban, ezért inkább hallgatott. 1934-ben feleségével Svájcba költöztek, majd Londonban és Párizsban éltek, Károlyi kapcsolatban állt az emigráció balszárnyával, köztük Jászi Oszkárral. A II. világháború alatt Londonban magyar szervezeteket hozott létre, földreformot tervezett s a BBC magyar adásában a nácik elleni harcra buzdított.
1945 áprilisában jelölték az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1946-ban az új magyar állam törvénybe iktatta érdemeit és semmisnek mondta ki az ellene hozott ítéleteket. Károlyi ezután hazatért, de a nagypolitikába nem engedték bekapcsolódni, a kommunisták igyekeztek elszigetelni. Részt vett a párizsi békekonferencián, majd 1947-ben párizsi nagykövetté nevezték ki. Károlyit egyre jobban riasztotta a kialakuló diktatúra és a hidegháború. Szót emelt a letartóztatott Mindszenty bíboros érdekében, kérve hogy engedjék ki Rómába, de elutasították. A Rákosi-rendszerrel véglegesen a koncepciós Rajk-per nyilvánvaló hazugságai miatt szakított, 1949. június 2-án lemondott tisztségéről. "Ünnepélyesen kérem a kormányt, hogy rendelje el a per felülvizsgálatát ...mivel meg vagyok győződve róla, hogy az ítélet végrehajtásával elkövetendő justizmord mindenképpen lelepleződne. Ez óriási kárt okozna a magyar demokráciának" - írta táviratában, melyet a világsajtó közölt. A nemzetközi közvéleményt nem sikerült felráznia, de Rákosiék a népi demokrácia árulójának nyilvánították, így másodszor is emigráns lett. Utolsó éveiben a dél-franciaországi Vence-ban élt, írásai itthon nem jelenhettek meg, ki akarták törölni a történelemből. Hamvait csak 1962-ben hozták haza, és a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Egy egész világ ellen címmel 1922-ben jelentek meg emlékiratai Münchenben (magyarul 1965-ben). Újabb önéletírását, a Hit illúziók nélkült 1956-ban Londonban, itthon 1977-ben (cenzúrázva) adták ki. Felesége Együtt a forradalomban és Együtt a száműzetésben címmel írta meg életüket. Károlyi naiv és jóhiszemű volt, de tetteit a felismert igazságokhoz kötötte, tekintet nélkül saját és osztálya érdekeire. Nem mondható kiemelkedő politikusnak, de makulátlan tiszta ember volt - az ország akkori nehéz helyzetével sem ő, sem más nem birkózhatott volna meg.
1868. június 18-án egy tiszántúli, pár száz holdas dzsentricsalád ötödik gyermekeként született Kenderesen. Látványos karriert futott be, Ferenc József szárnysegéde, a Monarchia flottájának főparancsnoka, majd Magyarország államfője lett. Nem vonzották az elméleti kérdések, sokkal inkább katonatiszt volt, mint politikus. Tekintélye, népszerűsége a második világháború végéig töretlennek látszott, politikai pályafutása végén azonban meg kellett élnie a nevével fémjelzett rendszer összeomlását. Családja megmaradt tagjaival együtt a németek elhurcolták. Végül Portugáliában telepedett le, és 1957-ben itt érte a halál.
Tengerésztiszt, politikus. 1886-ban lett a hadiflotta tagja. 1909 és 1914 között Ferenc József szárnysegéde. Az első világháború kitörését követően különböző hadihajókon szolgál. A hadműveletek során megmutatkozik rendkívüli parancsnoki tehetsége. A háború végén ellentengernagy, a Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka. A proletárdiktatúrát követően 1920. március 1-től 1944. október 15-ig Magyarország kormányzója. Külpolitikájának alapvető célkitűzése a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ennek érdekében kereste a szövetséget Német- és Olaszországgal is. Bár Hitlerrel kölcsönösen nem szerették egymást, nem látott más utat a magyar érdekek érvényesítésére, mint a németek mellett való fegyveres beavatkozást, melytől barátjának, Teleki Pál miniszterelnöknek az öngyilkossága sem tartotta vissza. Igyekezett minimális szinten tartani a németek rendelkezésére átadott haderő létszámát, sőt 1942-től az angolszász hatalmakkal titkos béketárgyalásokat folytatott. A belpolitikájában mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesektől tartózkodó Horthy nem látta, hogy a hadsereg és főként a tisztikar fiatalabb tagjai a politizálást megtiltó rendelkezései ellenére egyre inkább politikai céljaik megvalósítását is szem előtt tartották, és a szélsőséges mozgalmakban vélték megtalálni érdekeik képviselőit.
Magyarország német megszállása után igen szűk mozgástere maradt, bár miután belátta, hogy ellenkező esetben nem kerülheti el a felelősségre vonást, leállította a zsidóság deportálását. Megpróbálta kivonni az országot a harci cselekményekből, de miután 1944. október 15-i kiugrási kísérlete nem sikerült, a hatalmat átadta Szálasi Ferencnek. Ezután a németek, a háborút követően pedig az amerikaiak fogságába került. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki. Portugáliában halt meg, 1957-ben. 1993-ban Kenderesen újratemették.
Ajánlott irodalom:
Földrajztudósként alapozta meg hírnevét. Alkatra inkább tudós volt, mint politikus, ennek ellenére kétszer töltötte be a miniszterelnöki pozíciót igen nehéz időkben. Erkölcsi nagyságára utal a maga választotta tragikus vég: politikai felelősségének elismerésével öngyilkos lett. Neki köszönhetjük a vörös térképet, 1920-ban tagja volt a párizsi magyar békedelegációnak.
1920. július 25-én Horthy Miklós kormányzó kinevezte miniszterelnökké. Emellett ő volt a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere és ő vezette a külügyi tárcát is. IV. Károly visszatérési kísérlete után, 1921. április 14-én végérvényesen lemondott a miniszterelnökségről. 1925-ben részt vett a török-iraki határ megállapítása előtti felmérésben, mint a Népszövetség által kiküldött bizottság tagja. A korszak tudományos életében meghatározó szerepet töltött be: tanszékvezető, dékán, majd rektor volt különféle egyetemeken. Az Eötvös-kollégiumnak is kurátora ebben az időben. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal ismerték el.
Az 1920-as numerus clausus elsősorban a magyar felsőoktatásban tanulók számát kívánta az ország gazdasági igényeihez igazítani.
A numerus clausus tulajdonképpen az 1920. évi 25. törvény ("a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról") A parlament elé a vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette. 1920 júliusában fogadták el.
A törvény korlátozni kívánta a felsőoktatásba bekerülők számát. Meghatározta azt is, hogy egy adott iskolaévben tudományterületenként hány hallgatót vehetnek fel az egyetemek és főiskolák.
A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban tükrözniük kellett a Magyarországon élő "népfajok" arányszámát legalább 90%-ban. A törvény fő célja elsősorban az volt, hogy korlátozza az egyetemekre bekerülő izraeliták|zsidók számát. Ennek folyományaképpen számos érettségizett zsidó fiatal nem mehetett Magyarországon egyetemre. A zsidóság ugyanis akkoriban a teljes magyar lakosság kb. 5%-át adta, a zsidó lakosság számaránya a jobb iskolázottságú rétegekben viszont lényegesen magasabb volt. Ezt az arányszámot ugyanakkor nem minden egyetem tartotta be. A budapesti Műszaki Egyetem például maradéktalanul betartotta az arányokat, a pécsi egyetemre viszont a megengedettnél majdnem kétszer több zsidó iratkozhatott be.
1938-ban visszatér a politikába, először kultuszminiszterként. Az első bécsi döntés tárgyalásánál a magyar delegáció egyik vezetője volt. Az elvesztett területek visszaszerzése érdekében Németország és Olaszország, más szóval a tengelyhatalmak felé forduló Imrédy-kormánnyal szemben a meggyőződéses angolbarát volt. 1940. november 20-án a magyar kormány csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez (Németország, Olaszország és Japán), elismerve a fasiszta Olaszország és a náci Németország európai hegemóniáját. Az egyezmény értelmében ha a világháborúban addig részt nem vevő állam támadná meg a tengelyhatalmakat, Magyarország szolidaritást vállal a megtámadottal.
A magyar kormány 1940. december 12-én Belgrádban örök barátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Az ottani katonai puccs - mely egyúttal németellenes élű volt - után azonban a berlini vezetés bejelentette igényét arra, hogy német csapatok Magyarországon áthaladhassanak. Telekinek választania kellett a revíziót lehetővé tevő és addig győztes helyzetben levő Németország, és a térséget minden szempontból feladó, de nagy anyagi tartalékokkal rendelkező angolszász hatalmak és a velük potenciálisan szövetséges Szovjetunió között. Teleki mindenképpen tartani akarta magát a barátsági szerződéshez, Németország ellenében. A német hadsereg Jugoszlávia elleni felvonulásának másnapján 1941. április 3-án Teleki máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Azon a hajnalon drámai hangú levelet találtak nála a kormányzónak címezve, melyben olyan kifejezéseket használ, amilyeneket életében soha nem vett szájára. A német csapatok már a halálhír előtt elindultak Jugoszlávia ellen. Magyarországon elegendő bizonyíték híján öngyilkosságként könyveltetett el az eset.
Ajánlott irodalom:
Erdélyi arisztokrata család sarja, 1874-ben született Gernyeszegen. A konzervatív-nacionalista politikai gondolkodás egyik utolsó nagy 20. századi képviselője. A húszas években miniszterelnökként, a harmincas években a háttérből, Horthy bizalmasaként meghatározó szerepet játszott a politikai döntésekben. Halálának körülményeivel kapcsolatban sok legenda keringett. A kilencvenes években előkerült dokumentumok alapján vált bizonyossá, hogy egy moszkvai börtönben halt meg szívbénulásban 1946. október 5-én.
Gróf Bethlen István 1921 áprilisától 1931 augusztusáig állt a magyar kormány élén. Korának legfelkészültebb, legtehetségesebb politikusai közé tartozott. Nyugalma, határozottsága kiváló taktikai érzékkel párosult.
1874. október 8-án született a Maros-Torda megyei Gernyeszegen, régi erdélyi főnemesi családok sarjaként: apja Bethlen István gróf, anyja Teleki Ilona grófnő volt. A bécsi Theresianumban tanult, majd jogot végzett Budapesten, angliai tanulmányútja és egyéves katonáskodás után a magyaróvári mezőgazdasági akadémiára járt. 1900-tól az erdélyi Mezősámsondon birtokát vezette, 1901-től a szabadelvű, majd a függetlenségi, 1913-18 közt az alkotmánypárt képviselője volt.
1901-ben vette el unokatestvérét, az író-szerkesztő Bethlen Margit grófnőt. A világháborúban több fronton szolgált. 1918 őszén bírálta a Károlyi-kormány földreform-tervét s a vagyondézsmát, korábbi nacionalizmusával szemben Jászi Oszkár nézeteihez közeledett. 1919-ben létrehozta a jobboldali konzervatív Nemzeti Egyesülés Pártját, majd Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetője lett, s 1920-ban tagja volt a párizsi magyar békedelegációnak.
1920-39 között képviselő, 1921-31 közt kormányfőként stabilizálta Magyarországot. 1921 októberében, legitimista érzelmei dacára a budaörsi csatával meghiúsította IV. Károly második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását. A soproni népszavazás révén és a baranyai háromszög visszatértével csökkentette a területi veszteségeket. A Bethlen-Peyer-paktummal lojális ellenzékké tette a szociáldemokrata pártot. A Kisgazdapártra építve 1922-ben létrehozta a nagy többségű Egységes Pártot, majd rendeleti úton leszűkítette a választójogot és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezáltal kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó pártnak, amelyből 1923-ra kiszorította a Gömbös-féle szélsőjobb fajvédőket.
Később a gazdasági stabilitás volt a célja: 1924-ben létrehozta a Nemzeti Bankot és 250 millió korona népszövetségi hitelt szerzett. Rendezte az állam veszteségeit, új vámrendszert dolgozott ki, 1927-ben bevezette a pengőt. Helyzete először 1926-ban, a frankhamisítási ügy kipattanása miatt ingott meg, de a kormányzó ekkor még nem fogadta el lemondását. Bethlen ezután új szociális és kultúrpolitikát indított, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be, fejlesztette a népiskolai hálózatot s a közegészségügyet.
Külpolitikája Trianon revíziójára, a német és orosz veszély elhárítására irányult. Népszavazás nélkül akarta visszakapni a határ menti magyarlakta területeket, ahol a szlovákoknak és ruszinoknak autonómiát biztosított volna, s dönthettek volna hovatartozásukról. A Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt, népszavazást javasolt, s autonómiát akart Erdélynek, népei egyenjogúsága alapján. Dunai együttműködési tervei a magyar területi követelések és a kisantant létrejötte miatt meghiúsultak, ezután Angliára és Olaszországra próbált támaszkodni. 1927-ben magyar-olasz barátsági szerződést kötött, majd Németországhoz is közeledett. A világválság idején próbálta annak hatásait csökkenteni, hiteleket vett fel s megszorító intézkedésekre kényszerült.
A magyar politika grand old man-je
Bethlen a növekvő elégedetlenség miatt 1931 augusztusában lemondott, de a kormánypárt vezetőjeként 1935-ig fontos szerepet játszott. Ekkor Gömbös Gyulával a német politika kérdésében támadt ellentétei miatt kilépett az Egységes Pártból, de Horthy tanácsadója maradt. Előadókörutat tartott külföldön a magyar ügyről, 1939-ben a felsőház örökös tagja lett.
A részleges revíziót hozó bécsi döntések után kivárt, ellenezte az egyoldalú német orientációt, a kapcsolatok megszakítását a Nyugattal. A második világháborúba lépést hibának tartotta, a zsidótörvényeket pedig egyértelműen elítélte. 1941-ben ő beszélt elsőként nyilvánosan a német vereség lehetőségéről. 1943-44-ben támogatta a kiugrást, s angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett.
Az 1944. március 19-i német megszállás után illegalitásba vonult, a nógrádi Herencsényben, majd egy somogyi vadászházban bujkált, ezalatt kétszer kapott agyvérzést. 1944 decemberében az oroszok kezére adva magát felajánlotta együttműködését, ám ők házi őrizetben tartották, majd 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték, hogy a kommunistaellenes erők fókuszába kerülését megakadályozzák. Moszkvában halt meg 1946. október 5-én, a Butirszkaja-börtön kórházában, szívbénulásban. Közös sírból feltárt hamvait 1994-ben hazahozták, s a Kerepesi-temetőben helyezték el.
Bethlen István konzervatív politikus volt, liberális vonásokkal. Kormányfőként sikerült az első világháború és a forradalmak alatt tönkrement országot gazdasági és politikai téren konszolidálnia. Igyekezett mindkét szélsőséget távol tartani a hatalomtól. Nem volt demokrata, de ő a Horthy-kor legnagyobb formátumú politikusa, aki többnyire felismerte a nemzet valódi érdekeit. Mindent megtett a náci veszedelem ellen, a világháborús anyagi és erkölcsi veszteségek csökkentéséért, s Horthyt is ebbe az irányba próbálta befolyásolni.
1886-ban született egy kis Tolna megyei német faluban, Murgán. Elvégezte a tiszti iskolát, s az első világháború alatt századosi rangig jutott. A Tanácsköztársaság alatt kapcsolatba került a bécsi és a szegedi ellenforradalmi központtal, részt vállalt a nemzeti hadsereg szervezésében. A katonatiszti pályát azonban felcserélte a politikaival, s 1922-ben az újonnan megalakult Egységes Párt ügyvezető elnöke lett. Bár gyakran került szembe Bethlennel, Horthy bizalmát mindvégig élvezte. A rutinos politikussá váló Gömbös számára 1932-ben megnyílt az út a miniszterelnöki székbe.
1886. december 26-án született Murgán, édesapja a falu iskolájában volt evangélikus tanító. Felmenői főként németek voltak, de akadtak köztük magyar nemesek is. Az elemi iskola négy évét Murgán végezte, majd miután a család 1897-ben Sopronba költözött, az itteni evangélikus líceumban folytatta tanulmányait. 1901-től a pécsi hadapród iskola növendéke volt, 1905-ben avatták zászlóssá. Első állomáshelyéül Zágrábot jelölték ki, ahol a 25. gyalogezred katonájaként szolgált, 1912-ben a bécsi hadiiskolába került, vezérkari tiszti képzésben vett részt. Az I. világháborúban harcolt a szerb fronton, majd később az oroszok ellen. 1916-ban megsebesült, felgyógyulása után a honvédelmi minisztériumba helyezték, 1918-tól a hadműveleti osztály balkáni csoportjának vezetője volt.
A vesztes háború után belépett a Magyar Országos Véderő Egyesületbe (MOVE), amelynek rövidesen elnöke is lett. Politikai tevékenysége miatt internálni akarták, de sikerült Bécsbe menekülnie. A Tanácsköztársaság kikiáltása után bekapcsolódott a magyar emigránsok által létrehozott Antibolsevista Comité (ABC) tevékenységébe. Belgrádi útja alkalmával kapcsolatba került az aradi, majd a szegedi ellenkormánnyal is, amelynek hadügyi államtitkára lett. A proletárdiktatúra bukását követően a MOVE megszervezésével foglalkozott, s aktív politikai szerepet vállalt.
1920-ban kisgazda színekben került be a nemzetgyűlésbe, ahol hamarosan a fajvédők és a szabad királyválasztók vezére lett. 1921-ben a MOVE mozgósításával nagyban hozzájárult IV. Károly második visszatérési kísérletének megakadályozásához. A kormánypárt (KNEP) és a kisgazdák egyesüléséből létrejött Egységes Pártban ügyvezető alelnöki posztot kapott, ám elvbarátaival 1923-ban kilépett, mert szembekerültek Bethlen István kormányfővel a konszolidációs politika kérdéseiben. Még ugyanebben az évben megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot, amely a szélsőjobboldali ellenzék legjelentősebb erejévé vált.
A bethleni konszolidáció sikerei arra sarkallták, hogy 1928-ban feloszlassa pártját és visszatérjen az Egységes Párt soraiba. 1929. november 10-én hadügyminiszterré nevezték ki, szolgálaton kívüli tábornokká léptették elő, s ugyanebben az évben vitézi címet kapott, ettől kezdve Vitéz jákfai Gömbös Gyula lett teljes neve. Miniszteri intézkedései között szerepelt a katonai büntetőjog megreformálása, a rokkanttörvény elfogadtatása, valamint a honvédség csapattesteinek történelmi nevekkel való ellátása.
Károlyi Gyula kormányában szintén hadügyminiszterként szolgált, majd Károlyi lemondását követően, 1932. október 1-jén ő került a kabinet élére. Kormányfői tisztsége mellett a hadügyminiszteri posztot irányította. Gömbös az Egységes Pártot a Nemzeti Egység Párt (NEP) névre keresztelte át, s haláláig a párt vezetője maradt. Kormányzati programját a 95 pontos Munkatervben hirdette meg, amelyet kritikusai csak "Álmoskönyvként" emlegettek. A nagyrészt Mussolini által ihletett Munkaterv a közjogi, államigazgatási, gazdasági és kulturális berendezkedés átalakítását tűzte ki célul, de fontos elem volt a parasztság életkörülményeinek javítása is. Az érdekképviseleti szervek működését - szintén olasz minta alapján - korporációs rendszerbe akarta szervezni.
Kormányzásának első felében jelentős gazdasági és külpolitikai sikereket ért el: az exportot jelentősen növelő gazdasági megállapodásokat kötött Ausztriával és Olaszországgal, s római látogatása alkalmával kivívta XI. Pius pápa rokonszenvét is. Adolf Hitler hatalomra kerülése után Németországba is ellátogatott (a vezető európai politikusok közül elsőként), ahol szintén kereskedelmi megállapodást írt alá. Érdekesség, hogy külpolitikai tárgyalásai alkalmával - a kor elvárásaihoz képest - csak kevéssé tért ki a revízió ügyére. Hivatalos látogatást tett több környező országban, így járt Romániában, Bulgáriában, s Törökországban is. Diplomáciai sikernek számított, hogy 1932-ben elengedték Magyarországnak a háborús jóvátétel fizetését, illetve csökkentették a külföldi kölcsönök kamatfizetését is.
Kezdeti sikereire építkezve hozzálátott a politikai szerkezet átalakításához, az addigi konzervatív-liberális bethleni irányvonalat a jobbra nyitás és az autokratizmusra való törekvés váltotta fel. 1933-ban támogatta a kormányzói jogkörök kiszélesítését, majd megegyezést kötött a kisgazdákkal a bethleni csoport elszigetelésére. 1935-ben átalakította kormányát, a fontosabb miniszteri székekbe saját híveit ültette, s a hadseregben is olyan fiatal tisztek kinevezését pártolta, akik támogatói közé tartoztak. Amikor 1935 márciusában Horthy kormányzó feloszlatta az országgyűlést, a választásokat - igen erőszakos eszközöket is bevetve - a NEP nyerte meg.
Gömbös intézkedései nem találtak széleskörű támogatottságra, az átalakítások nem hozták meg a várt eredményt, s tekintélyuralmi törekvései miatt lassan a kormányzó is kihátrált mögüle. 1936-ra helyzetét egyre súlyosbodó vesebetegsége is nehezítette. Három hónapos gyógykezelésen kellett részt vennie, ez idő alatt Darányi Kálmán látta el feladatait. Gömbös Gyula még egy rövid, két hetes időszakra visszatért funkciójába, ám rohamosan romló egészségügyi állapota miatt 1936. szeptember 3-án ismét be kellett jelentkeznie egy müncheni klinikára. A kezelés azonban nem járt sikerrel, Gömbös Gyula 1936. október 6-án meghalt. A Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.
1937-ben Sztranyavszky Sándor vezetésével megalakult az egykori miniszterelnök emlékét örző Gömbös Gyula Társaság, akik hamarosan szobrot állítottak a fajvédő politikus emlékére. A szobrot azonban 1944-ben a Marót-csoport kommunista partizánja felrobbantották.
Rákosi Mátyás a kispolgári Rosenfeld család negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A családi hagyományt folytatva okleveles kereskedői képesítést szerzett. Az első világháborúban orosz hadifogságba esett, majd hazatérve belépett a Kommunisták Magyarországi pártjába. Szerepet vállalt az 1919-es Tanácshatalom alatt. 15 évet ült a Horthy-rendszer börtöneiben, majd 1940-ben szabadult azzal a feltétellel, hogy a Szovjetunióba távozik. A moszkvai kommunista emigráció első számú vezetőjeként vette át 1945-től a párt irányítását Magyarországon. Éles eszű, művelt, több nyelven beszélő, jó taktikai érzékű politikus volt. Előnytelen megjelenését – alacsony, zömök testalkat, kopasz fej - simulékony modorával, egyszerű és érthető beszédstílusával kompenzálta.
1892. március 9-én született Rosenfeld Mátyás néven a bácskai Adán (Vajdaság-Szerbia), tizenkét gyerekes zsidó kereskedőcsaládban. Sopronban járt elemi, Szegeden középiskolába, 1912-ben végzett a budapesti Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán, ekkor már több nyelven beszélt. (A Rákosi nevet 1904-től viselte.) 1910-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba, 1911-ben a Galilei Kör titkára lett, majd ösztöndíjasként Hamburgban és Londonban dolgozott. A világháború kitörésekor behívták, 1915-ben orosz fogságba esett, a távol-keleti fogolytáborból 1918-ban megszökött, majd Pétervárott az internacionalista mozgalomban működött. Az év végén hazajött, egyik alapítója lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919 februárjában a többi vezetővel együtt lefogták.
A Tanácsköztársaság alatt a Forradalmi Kormányzótanács tagja, kereskedelmi népbiztos-helyettes, a szociális termelés egyik népbiztosa volt, majd politikai biztos a déli fronton, 1919 júniusában pedig a Vörös Őrség parancsnoka lett. A bukás után Bécsbe ment, de egy beszéde miatt kitiltották Ausztriából. A frakcióharcok során Kun Bélát támogatta, majd 1920-24 közt Nyugat-Európában a Komintern egyik titkáraként ténykedett.
1924-től Magyarországon szervezte az illegális pártot, de lebukott, s 1925-ös perében lázadás vádjával nyolc és fél évre, majd tíz év múlva a kommün alatti tevékenységéért életfogytiglanra ítélték. A nemzetközi tiltakozások révén a legismertebb magyar kommunista lett, és 1940-ben az Oroszország által 1849-ben zsákmányolt zászlók ellenében kiengedték Moszkvába. Ott a magyar párt vezetője, a Kossuth rádió munkatársa lett, s feleségül vette a jakut nemzetiségű Fenya Kornyilovát.
A második világháború után 1945-ben érkezett ismét Magyarországra, ahol Moszkva embereként újjászervezte a kommunista pártot, amelynek főtitkára, továbbá kormányfő-helyettes és államminiszter lett. Kezdetben a pártok összefogásával hirdette megvalósítani az újjáépítést, ám az 1945 őszi, 57 százalékos kisgazda győzelemmel zárult parlamenti választások után a szovjet megszálló csapatok és a kommunista irányítás alatt álló államrendőrség segítségével megkezdte az úgynevezett szalámi-taktika érvényesítését, fokozatosan felszámolta a kisgazdákat és a többi demokratikus pártot.
1947-től "szocialista fordulatot" hajtott végre, összeesküvéssel vádolta és lemondásra kényszerítette a Svájcban pihenő Nagy Ferenc kormányfőt. Pártja 1947-ben a kékcédulás választási csalással a legtöbb szavazatot (22 százalékot) kapta, ezután tovább folytatódott a képviseleti rendszer szétverése, az ellenfelek kiszorítása. 1948-ban beolvasztotta pártjába a szociáldemokratákat, Magyar Dolgozók Pártja néven létrejött az állampárt. Rákosi példátlan személyi kultusza során Sztálin legjobb magyar tanítványának címezte magát. A jugoszláv-szovjet vitában Tito ellen lépett fel.
1949-ben a törvénytelen eljárásokat saját pártjára is kiterjesztette: "sok álmatlan éjszakámba került, míg a végrehajtás terve alakot öltött" - mondta a Rajk-perről, amelyben koholt vádakkal ítéltek halálra kommunista vezetőket. A többi koncepciós üggyel ez lett az állandó terror kezdete, amelynek fő eszközét az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) jelentette. Az országot a négyes (Rákosi mellett Farkas Mihály, Révai József és Gerő Ernő) vezette. Gazdaságpolitikáját a túlfeszített iparosítás, a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a nagyipar után az egész gazdaság államosítása jellemezte.
A háború utáni stabilizáció eredményei semmivé váltak, ismét jegyrendszert vezettek be. Rákosi, aki 1952-ben óriási felhajtással ünnepeltette meg hatvanadik születésnapját, az év augusztusától a kormányfői posztot is betöltötte. Sztálin 1953 márciusi halála korrekciókat hozott, elvtársai Moszkvába rendelve őt, fejére olvasták "hibáit" - azokat a törvénysértéseket, amelyeket Moszkva tudtával és közreműködésével követett el. Rákosi önkritikára kényszerült és a kormányt 1953. július 4-én Nagy Imrének kellett átadnia. Ám az új szakasz politikáját minden eszközzel fékezte, intrikáival 1955-re elérte, hogy Nagy Imrét leváltsák és a kormány élére az akkoriban az ő emberének számító fiatal Hegedűs András kerüljön.
A szovjet párt 1956 februári XX. kongresszusa után Rákosi felelőssége is felmerült a törvénysértésekben, ő azonban mindent Péter Gáborra és Farkas Mihályra igyekezett hárítani. Az 1956. július 18-ai pártaktíván mégis megfosztották tisztségeitől, s "gyógykezelésre" a Szovjetunióba ment, utóda Gerő Ernő lett. A szovjet vezetők vele is konzultáltak az 1956-os forradalom idején, de Kádár János megakadályozta hazatérését.
Újabb száműzetését 1957-62 közt a Kubán-vidéki Krasznodarban, 1962-66 közt a kirgíziai Tokmakban, majd haláláig Gorkijban töltötte. Itthon 1957-ben megvonták parlamenti mandátumát, 1962-ben kizárták a pártból. 1963-ban minden korábbi vezető amnesztiát kapott - őt kivéve, ám egy harmadik Rákosi-pert Kádár már nem mert vállalni. Bár Rákosi többször kérte, hogy hazatérhessen, a feltételeket (házi őrizet, a nyilvános megszólalás tilalma) nem fogadta el.
Hamvait halála után hazahozták, s titokban temették el. Életét többek között Pünkösti Árpád könyvei dolgozzák fel; Emlékiratai 1997-ben és 2002-ben jelentek meg.
Az első világháború alatt orosz fogságban ismerkedett meg a bolsevik eszmékkel. 1921-ben tért haza, és a KMP agrárszakértője lett. 1928-ban Bécsbe, majd a Szovjetunióba emigrált. A háború után az MKP a belügyek irányításával bízta meg. Miután kiderült, hogy tanáros alkata, békés természete, egész intellektusa alkalmatlanná teszik a fegyveres szervek irányítására a mezőgazdasági terület felügyeletét bízták rá. 1947-48-ban került szembe először a vezetéssel, amikor ellenezte a gazdaság gyors átalakítását. Az ötvenes években mégis elvállalta a begyűjtési miniszteri posztot. A feltétlen odaadás és a rejtett kétségek között vívódó politikus számára a válaszút 1953-ban érkezett el.
1896. június 7-én született Kaposvárott Nagy Imre. Neve összekapcsolódik a jelenkori magyar történelem fordulópontjaival. 1945 után "földosztó miniszterként" érkezett haza, szinte teljesen ismeretlen hazai s még titokzatosabb moszkvai előélettel a háta mögött. 1953-ra ez a jószerével elhalványult emlék adta át helyét az ún. "új szakasz" miniszterelnökének, aki Sztálin halála után a korrekció és a reform ígéretét testesítette meg. 1955-ös bukása után az ő neve táplálta a reményt a Rákosi-féle restaurációval szemben. 1956. október 23-án ezzel a reménnyel skandálták a budapesti tüntetők: Nagy Imrében bizalmunk!
Apja tisztiszolga és vasúti szerelő, anyja cseléd volt. Négy gimnázium után lakatossegéd lett, a munkásmozgalomhoz Budapesten csatlakozott. 1915-ben behívták katonának, egy év múlva orosz fogságba került. A polgárháborúban a Vörös Gárda tagjaként vett részt, 1920-ban Irkutszkban lett bolsevik párttag. 1921-ben hazatért, tisztviselő lett Kaposvárott. Részt vett a helyi szociáldemokrata pártszerv munkájában, jelen volt az Magyarországi Szocialista Munkáspárt alapításánál. 1927-ben többször letartóztatták, így 1928-ban Bécsbe emigrált, hazatérve közreműködött a Parasztok Lapja indításában. 1930-tól Moszkvában élt, a sztálini terror idején elbocsátották és kizárták a pártból.
1940-től a moszkvai rádió magyar adásait szerkesztette. 1944-ben tért haza, s az Ideiglenes Kormány földművelési minisztere lett. A Tildy-kormányban belügyminiszter volt, de Rákosi gyengének tartotta és Rajk Lászlóval váltotta fel. 1947-49 közt az Országgyűlés elnöke volt. Bírálta a gyors és erőszakos kollektivizálást, s hiába gyakorolt önkritikát, kiszorult a pártvezetésből. 1948-tól a Közgazdasági és az Agrártudományi Egyetemen tanított. 1950-től a párt Központi Vezetőségén (KV) az adminisztratív osztály vezetője, előbb élelmezési, majd begyűjtési miniszter lett. 1951-ben visszakerült a KV titkárságába és a szűkebb vezetőszervbe, a Politikai Bizottságba (PB) is, 1952-től Rákosi kormányfő-helyettese lett.
Amikor 1953-ban Sztálin halála után Moszkvába rendelték a pártvezetést, kifejezetten szovjet utasításra ő lett a leváltott Rákosi utóda a kormányfői tisztségben. A magyar pártvezetés természetesen "elítélte Rákosi, Gerő, Farkas és Révai elvtársak baloldali kalandorpolitikáját" s elfogadta Nagy Imrét. 1953. júliustól felálló kormánya fékezte az erőltetett iparosítást, engedélyezte a magán-kisipart, emelte az életszínvonalat, törekedett a törvényesség helyreállítására, megszűnt a rendőrbíráskodás, deportálás, kuláklista.
Rákosi nem nyugodott bele félreállításába, 1954 nyarán a pártvezetés is elfordult tőle, s Rákosinak novemberre sikerült meggyőznie Moszkvát, hogy a reformok iránya alapjaiban rossz. Nagy Imrének 1954 októberében még sikerült felülkerekednie, de a szovjet belpolitikai változások nyomán elvesztette külső támogatását. 1955 elején Moszkvában az Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) vezetése előtt - a kommunista mozgalomban példátlan módon - megtagadta az önkritikát. Áprilisban pártellenes tevékenység és frakciózás címén leváltották a miniszterelnöki tisztségről és kizárták a KV-ből. Programját azonban ezután sem adta fel, tanulmányaiban a gazdaság és politika kérdéseit elemezte, író, újságíró, művész-hívei memorandumukban változásokat követeltek, így 1955 decemberében a pártból is kizárták.
1956. október 13-án úgy vették vissza a pártba, hogy nem tagadta meg nézeteit. Október 23-án kitört a forradalom, a tüntetők követelésére másnap újból kormányfő lett. Lépései kezdetben csalódást keltettek, korábbi funkcionáriusokat is kormányába vett, igyekezett mérsékelni a túlzottnak vélt követeléseket. Október 28-ra tűzszünetet hirdetett s ekkor már, radikális fordulattal, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszert, feloszlatta az ÁVH-t, bér- és normarendezést ígért. Amikor a tűzszünet dacára újabb szovjet csapatok érkeztek, november 1-jén deklarálta az ország semlegességét, a kilépést a Varsói Szerződésből, s a négy nagyhatalom s az ENSZ támogatását kérte. November 3-én kiszélesítette kormánya bázisát.
November 4-én drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd többedmagával a jugoszláv követségre ment, tisztségéről nem mondott le. November 22-én Kádárék garanciája nyomán elhagyták a követséget, de buszukat a mátyásföldi szovjet parancsnokságra terelték, majd a romániai Snagovban "házi őrizetbe", fogságba kerültek. Beszélgetéseiket lehallgatták, irataikat lefotózták, 1957 áprilisában hozták Budapestre őket.
Nagy Imrét és társait a nyilvánosság teljes kizárásával 1958. február 6-án bíróság elé állították. A pert júniusban, Hruscsov döntése nyomán folytatták. Nagy Imrét 1958. június 15-én Vida Ferenc tanácsa szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélte, másnap Maléter Pállal és Gimes Miklóssal együtt kivégezték. Vádlott-társai közül Losonczy Géza 1957 végén börtönben halt meg, Szilágyi Józsefet külön perben hozott ítélet nyomán 1958. április 24-én végezték ki. Nagy Imre holttestét előbb a börtön udvarán földelték el, 1961-ben pedig az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették.
Az 1956-os forradalom jelképévé vált Nagy Imre és mártírtársai rehabilitációja az ellenzék egyik fő követelése volt. 1989. június 16-án a Hősök terén 250 ezren búcsúztak tőlük, majd az Új Köztemető 301-es parcellájában ünnepélyesen újratemették őket. 1989. július 6-án Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit felmentették az 1958-as vádak alól. Nagy Imre szobrát, Varga Tamás művét 1996. június 6-án avatták fel a budapesti Vértanúk terén.
Nagy Imre a kommunista eszme híve volt, eredetileg azt akarta megreformálni, ám 1956-ban az események sodrában igazi forradalmi vezetővé vált, és ezután sem alkudott sem a forradalom, sem a szovjet intervenció megítélésével kapcsolatban, élete árán is hű maradt álláspontjához.
Egy cselédlány törvénytelen gyermekeként 1912-ben született Fiuméban. Bár kitanulta a műszerész szakmát, életét ifjúságától kezdve a kommunista mozgalom érdekében folytatott tevékenység töltötte ki. Megjárta Horthy börtöneit, s a háború alatt a magyarországi kommunisták egyik meghatározó személyiségévé vált. 1945-től karrierje meredeken ívelt felfelé, előbb Budapest rendőrfőkapitány-helyettese, majd belügyminiszter lett. Rajk László haláláért személyes felelősség terheli. 1950-ben saját elvtársai – természetesen koholt vádak alapján – 4 évi börtönre ítélték. A forradalom első napjaiban nagy Imre feltétlen hívének tűnt, ezért döbbentett meg oly sokakat pálfordulása. 1956 végén kevés gyűlöltebb politikusa volt az országnak. Közel tíz év után mind a magyar, mind a nemzetközi közvélemény jelentős része a legnépszerűbb kommunista vezetők között emlegette. Igyekezett kihasználni a Szovjetunió által diktált szűk mozgástér adta lehetőségeket. Nem tűrt meg személye körül semmiféle kultuszt, életmódjában és beszédstílusában megmaradt egyszerű munkásembernek. Életének utolsó évtizedében hithű kommunistaként képtelen volt belátni rendszere hanyatlásának alapvető okait. 1988-as bukásában rohamosan romló szellemi és fizikai állapota is közrejátszott. A rendszerváltozást már nem érte meg, néhány nappal Nagy imrének és társainak újratemetése után, 1989-ben hunyt el.
Kádár János 1912-ben született Fiumében, eredeti neve Csermanek János. Édesanyja cselédként dolgozott, de a gyermek születése után elbocsátották, édesapja kiléte ismeretlen. Csermanek Borbála fiát a Somogy megyei Kapolyra adta nevelőszülőkhöz, majd 1918-ban a család Budapestre költözött. Csermanek János itt végezte el az elemi és a polgári iskolát.
Kádár írógépműszerész-tanonc lett, 1930-ra tanulta ki a szakmát, és néhány hónapig segédként dolgozott a műhelyben. 17 évesen a Vasas Szakszervezet ifjúsági csoportjának lett a tagja, majd 1931-ben belépett az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ) és a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Mozgalmi fedőneve Barna János lett.
1931 novemberében letartóztatták, és bár bizonyítékok hiányában szabadon engedték, rendőrségi megfigyelés alá helyezték. 1933-ban a KIMSZ KB titkára lett. Ekkor újra letartóztatták és októberben kommunista szervezkedésért két év fegyházbüntetésre ítélték. Az év végén - a rendőrségen tanúsított "gyávasága" miatt - a KIMSZ kizárta soraiból.
A börtönévek alatt ismerkedett meg számos büntetését töltő kommunistával, pl. Rákosi Mátyással is. Szabadulása után több helyen dolgozott segédmunkásként, közben bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt munkájába. Rövidesen az SZDP VI. kerületi szervezetének tagja lett, 1940-ben pedig megbízták az SZDP VB Ifjúsági Csoportjának a vezetésével.
1941 tavaszán a Kommunisták Magyarországi Pártja Budapesti Területi Bizottságának tagja, 1942 májusától a KMP KB tagja, 1942 decemberétől KB titkár és 1943 februárjában vezető titkár lett. Ekkor új nevet kapott a mozgalomban: "megszületett" Kádár János. A Kommunista Internacionálé feloszlatása után 1943 júniusában feloszlatta a KMP-t és megszervezte a Békepártot.
1944 áprilisában Jugoszláviába küldték, hogy felvegye a kapcsolatot az emigrációban élő kommunista vezetőkkel, azonban a határon elfogták. Valódi kilétét sikeresen eltitkolva katonaszökevényként emeltek vádat ellene, és két év börtönre ítélték. 1944 novemberében megszökött és visszatért Budapestre.
Budapest ostroma után a "budapesti" KB kinevezte Budapest rendőrfőnökének a helyettesévé. 1945 januárjában a fővárosba érkező Gerő Ernő vette át tőle a vezető titkári tisztet. Áprilisban megválasztották az MKP Központi Vezetőségének tikárává, az MKP Budapesti Területi Bizottságának titkárává és az MKP KV Káder Osztályának vezetőjévé, majd májusban az akkor létrehozott Politikai Bizottság tagjává. 1946-tól az MKP, később az MDP főtitkárhelyettese.
Főtitkárhelyettesi beosztását, MKP ill. MDP KV és PB tagságát letartóztatásáig, 1951-ig tartotta meg. 1948 és 1950 júniusa között belügyminiszterként jelentős szerepe volt a Rajk-per megrendezésében. 1950 májusától az MDP KV Szervező Bizottság tagja, valamint a Párt- és Tömegszervezeti Osztályának vezetője.
1951 tavaszán az ÁVH letartóztatta, és az MDP KV májusi ülésén minden testületi tagságtól megfosztották. A Legfelsőbb Bíróság 1952 decemberében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. 1954 júliusában rehabilitálták és szabadlábra helyezték.
Az MDP XIII. kerületi pártbizottság titkára, majd 1955 szeptemberétől az MDP Pest Megyei Pártbizottság első titkára lett. Az MDP KV 1956. júliusi plénumán visszavették a testületbe, és megválasztották a Politikai Bizottság tagjának, valamint a Központi Vezetőség másodtitkárának.
1956. október 25-én az MDP KV első titkárává választották. Az október 26-i MDP KV ülésén a PB helyett életre hívott Direktórium tagja lett. Október 28-án az akkor választott MDP Elnökségének elnöke lett. A Minisztertanácson belül október 30-án létesült Kormány Kabinet tagjává és államminiszterré nevezték ki. Október 31-én az alakuló MSZMP Intéző Bizottság tagja lett.
November 1-jén Münnich Ferenccel együtt átállt a szovjetekhez, és elhagyta Magyarországot. November 2-4. között Moszkvában részt vett az SZKP KB Elnökségének ülésein, a szovjet vezetés őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én rádióközleményben jelentette be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, s a nap folyamán szovjet katonai géppel vitték Szolnokra. November 7-én a szovjet hadsereg Budapestre szállította, és Dobi István kinevezte a Minisztertanács elnökévé.
A forradalom leverése után kezdetét vette a megtorlás és a forradalom eredményeinek felszámolása. Az új rendszer ellen az egész társadalmat átható ellenállás bontakozott ki, a tüntetésekre és sztrájkokra az új hatalom sortüzekkel válaszolt, bevetette az újonnan szervezett munkásőrséget, bevezették a rögtönbíráskodást, tömeges perek kezdődtek. Egyidejűleg bevezettek "népszerűségszerző" intézkedéseket is: a gyermektelenségi adót eltörölték, a húsvét hétfőt, a karácsony mindkét napját munkaszüneti nappá nyilvánították
1957. február 26-án az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága elnökévé választották. Az 1957 júniusi országos pártértekezleten az MSZMP KB első titkárává, a PB tagjává választották. 1958. január 28-án lekököszönt a Minisztertanács éléről és államminiszter lett. 1961. szeptember 13-tól ismét a Minisztertanács elnöke 1965. június 30-ig.
Az MSZMP KB első titkári tisztét 1985-ig töltötte be. 1985 és 1988 között az MSZMP KB főtitkára volt. Az 1988-as országos pártértekezleten kimaradt az MSZMP PB-ből, de ugyanakkor az MSZMP elnökévé választották, ami egy újonnan létrehozott, feladatkör és hatalom nélküli pozíció volt. Az MSZMP KB 1989. májusi tanácskozásán - egészségi állapotára hivatkozva - felmentették KB tagságából és pártelnöki tisztéből. Hosszú betegség után 1989. július 6-án halt meg.
Ajánlott irodalom:
