Csokonai Vitéz Mihály

a) A felvilágosodás eszméi és stílusáramlatai Csokonai költészetében - néhány mű elemzése alapján
b) A magány élményének megjelenítése Csokonai költészetében

Felvilágosodás Magyarországon

A felvilágosodás eszméi Magyarországon (és más Kelet-Európai országban is) viszonylag későn terjedtek el. A több évszázados függés következtében nem volt erős polgárság, s ezeket az új eszméket csak a műveltebb főúri családok tudták magukévá tenni.

A magyar felvilágosodás első szakaszát 1772-től (Bessenyei György: Ágis tragédiája) 1795-ig (a magyar jakobinus mozgalom felszámolása) számítjuk. Mária Terézia Bécsben testőrséget állított fel, ahol a magyar ifjak művelődhettek, s megszervezték az első magyar írói társaságot Bessenyei György vezetésével. Az 1801-ben szabaduló Kazinczy neve fémjelzi a magyar felvilágosodás második szakaszát, mely 1801-től 1825-ig, a reformkorig tart.

Irodalmi élet

Az 1770-es, 80-as években pezsgő irodalmi élet bontakozott ki: 1790-ben megalakult az első magyar színjátszó társulat Kelemen László vezetésével, számos folyóirat alakult: Magyar Museum, Uránia, Orpheus címmel. A klasszicizmus alakjai e korban: Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, a szentimentalizmus írói: Verseghy Ferenc.

Csokonai Vitéz Mihály

Stílusának sokfélesége

Csokonai a magyar felvilágosodás legsokoldalúbb költője - ezt műveinek gondolatgazdagsága, szellemi és érzelmi fogékonysága, műfajainak és stílusának változatossága bizonyítja. Gondolkodását mindvégig a felvilágosult humanizmus, a haladásba vetett hit jellemezte. Költészetében sokféle ízlés érvényesül: a kor divatos rokokó és klasszicista vonásai, a szentimentalizmus panaszos hangja, a népies-diákos hatások.

Költeményeit három csoportba soroljuk:

1. Filozófiai költemények: Az estve, Konstancinápoly
2. A népről szóló népies versek: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor, Szerelem dal a csikóbőrös kulacshoz
3. Szerelmes versei: Tartózkodó kérelem, A Reményhez, A tihanyi Ekhóhoz,
A Magánossághoz

Csokonai lírája a 90-es években a sententia (az antik költők bölcseleteinek, tanításaink kifejtése) és a pictura (tájak, természet, ember elírás) vegyítéséből nőtt ki. A felvilágosodás legfőbb gondolatait szólaltatja meg. Különösen Voltaire és Rousseau hatottak rá. A Konstancinápoly és Az estve a felvilágosodás két fő irányzatát képviseli. Az első vers Voltaire egyházellenességét, Az estve pedig Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet idilli harmóniáját hirdeti.

Filozófiai költemények

Az estve

A költemény kezdetét - bevezetés, befejező rész - az alkonyi természet finom leírása adja költői képek egész sorával. Az első rész csupa szín és hang (tündöklő, arany, rózsaszín, hangicsál, bömböl) és alig-alig érezhető a mozgás. Szelíd, nyugodt hangulatot áraszt a természet az alkonyi erdő. A vers elején kifelé figyel a költő, majd a következő részben befelé fordul, a külvilágot önmagára vonatkoztatja. A harmonikus természet ideálvilágba menekül a "szomorú lelkű" Csokonai. Az érzékelés kiszélesedik ebben a strófában: az alkonyi természet színeit, hangjait illatérzetek egészítik ki. Az erdő "fűszerszámozott theátrommá", illatos színházzá varázsolódik át. A költő megállítaná az időt, késleltetné komor és setét éj eljövetelét. Az éjszaka az elviselhetetlen emberi világ igenlő képévé tágul. Az esti természet csendes szépségével szembeállítja a zajos, durva, közönséges emberi társadalmat, melyet a kevély és a fösvény csörtetése ural. Kiszakad a költőből a panasz: "e világban semmi részem nincsen". A vers hosszabb, elmélkedő részében írja le, hogy a világ romlottságáért a "bódult emberi nem" a felelős, mert eltért a természet törvényeitől. A további eszmefuttatásban rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon ("az enyim, a tied") megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A szépnek látott múltat a negatív festés módszerével idézi fel: a korabeli társadalom bűneinek, visszásságainak hiányát sorolja fel leltárszerűen. Gyakran utal a magyarországi viszonyokra is (dézsma, porció). A magántulajdon minden baj és háborúskodás forrása. A nyomorúság hajtja az embereket erkölcstelen cselekedetekre (tolvajlás). A korabeli feudális viszonyok kemény bírálata után a befejező részben visszatér a természethez. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő. Csokonai is a természet gyermekének vallja magát, számára ez a menedéket nyújtó otthon.

Csokonai szerelmi költészete

Csokonai Komáromban ismerkedett meg nagy szerelmével, Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő lányával, akit verseiben Lillának nevezett. A lány is viszonozta érzelmeit, s Csokonai zaklatott életében talán ez volt az egyetlen boldog korszak. Megható erőfeszítéssel keresett állást a Dunántúlon, de közben a lányt férjhez adták egy más férfihoz. E nagy szerelem élménye, s később a kiábrándulás hívta életre verseit, melyet Lilla, érzékeny dalok III. könyvben, 1802-ben rendezett sajtó alá. A 60 versből megszerkesztett ciklus a boldog szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel, a kilátástalansággal árul. Ezekből a versekből eltűnik a korai költeményekre jellemző örömérzet kecses játékosság. Helyette a mélyen átérzett és megszenvedett csalódottság, fájdalmas szenvedés lép. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái a búcsúzás, a kényszerű elválás fájdalmas hangján szólnak.

A pillantó szemek, A boldogság, Tartózkodó kérelem

E három költemény fejezi ki leginkább a költő Lilla - Vajda Julianna - iránt érzett szerelmét. A pillantó szemek a kezdetektől indul el, arról szól, hogy miként igézte meg a költő Csokonait Lilla szemei. A boldogság, mint címe is jelzi, a beteljesedett szerelmet fejezi ki. E két mű keletkezési ideje 1797, tehát az egész életét meghatározó szerelem kellős közepe. A Tartózkodó kérelem azonban már 1803-ban született, mikor egymáshoz fűződő viszonyuk gyengülni kezdett - legalábbis Lilla részéről. Mindhárom költemény rokokó stílusban íródott. A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, a hétköznapi dolgokon való felülemelkedést. Legfőbb tárgyköre a viszonzottnak érzett szerelem, a finom erotika.

A Reményhez

Lilla szerelme boldogságba ringatta Csokonait, elfeledtette vele csalódottságát, kárpótolta vágyaiért. Lilla elvesztése után (1798) öt évvel keletkezett később ez az elégia, tehát a Vajda Julianna iránt érzett - s viszonzott - szerelem igen mély nyomot hagyott a költőben. E nagy szerelem élménye és a kiábrándulás hívta életre verseit, melyet "Lilla - érzékeny dalok III. könyvben" címmel 1802-ben rendezett sajtó alá. Az ebben a kötetben található verseket ciklussá szervezte: a boldog szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel zárul. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái az elválás fájdalmas hangján szólnak. Ilyen vers A Reményhez is.

Ebben a költeményben búcsúzik el attól és azoktól (Lilla), akik életét tartalmassá tették. Az elégia, szerkezetét tekintve négy versszakos, melyek egyenként 16 sorosak. Érdekessége, hogy minden második sor rövidebb a körülötte állóknál. Strófaszerkezete tehát meglehetősen bonyolult; ez is mutat egyfajta klasszicista vonást (merev szabályok, harmónia). Ritmuslejtése mindvégig trocheikus, rímképlete: abab, cdcd, stb., vagyis keresztrím. E összetett strófaszerkezet kialakulásában az a tény is közrejátszhatott, hogy Csokonai, szövegét egy már Kossovits József által megadott dallamra írta. A vers szerkezete átgondolt, logikus: az 1. és a 4. versszakban párhuzam fedezhető fel, míg a 2. illetve a 3. strófa egymással ellentétben áll.

A költő az első versszakban egy fogalomhoz szól, melyet költői eszközökkel megszemélyesít: ez a Remény. Csokonai és a Remény között párbeszéd természetesen nem alakulhat ki, tehát e költemény fájdalmas hangon előadott monológ. Már itt (ti. az első versszakban) megmagyarázza a Reményt, mint fogalmat, tulajdonképpen definiálja azt: nem isten, csak annak látszó; tünemény, csalfa és vak. Ennek ellenére igen nagy hatalommal rendelkezik az emberek - elsősorban a boldogtalanok - felett: "Síma száddal mit kecsegtetsz?" - hitegeti őket. A kilencedik sortól kezdődően a Remény szemére veti, hogy: "...mégis megcsalál.". Ettől kezdve már reménykedni sem akar. A 2. és a 3. strófában a már jelzett ellentétes kapcsolat bontakozik ki: a tavaszi virágoskert pompájával jellemzi élete boldog, felhőtlen korszakát, s a következő, a 3. versszak már a lélek állapotát tükrözi a kert télen bekövetkező pusztulásával. Ám nem csak Lilláról szól, hanem élete egyéb elveszett vagy elvesztett értékeiről is. Néhány ellentétpár: rózsa, nárcisz - elhervadt; patak, fa - kiszáradt; boldogság - bú. E két versrészben is felfedezhetők a rokokó stílusjegyei: a színek, szagok, stb., bár a vers egészét a szentimentalizmus jellemzi. A befejező strófában a reménytelenség már-már a halálvággyal azonosul. Az élet Lilla elvesztése után értelmetlenné vált Csokonai számára. Ezután hangzik el a fájdalmas búcsú: "Bájoló lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!"

A Remény című költemény és más hasonló versek, pl. A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz című költeményei is mind azt bizonyítják, hogy Csokonai Vitéz Mihály életében milyen óriási szerepet töltött be Vajda Julianna, azaz Lilla, s hogy az ettől a nőtől való megválás nagyon megsebezte. Olyannyira, hogy verseiben megjelenik a halálvágy gondolata is; és az élet elvesztése alig két évmúltán be is következik.

A felvilágosodás gondolatai Csokonai Vitéz Mihály költészetében.

A felvilágosodás, mint egyetemes nemzetközi eszmerendszer Európa országaiban eléggé változatos képet mutat. Ennek oka, hogy más és más volt mindenütt a történelmi társadalmi helyzet.
A magyar felvilágosodás egyik legnagyobb alakja Csokonai Vitéz Mihály.

1773. november 17-én született Debrecenben. Apja borbélysebész, anyja egy szabómester lánya. Családjában élt a nemességhez tartozás tudata, jóllehet nem volt több ez családi legendánál.

A debreceni kollégiumba iratkozott be. Az apa korai halálával nélkülözések szakadtak a családra.
Szűkös anyagi helyzete, és a gondolkodására döntő hatású iskola, polgárnak nevelte Csokonait.
Az első latin és magyar verskísérletei iskolai feladatként készültek, amelyek a szentencia és a piktúra műfajába tartoznak. E két verstípus vegyítéséből, határainak elmosódásából, nő ki a 90-es évek első felének nagy filozófiai lírája, melyben egyértelműen nyílt bátorsággal szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait. Kiemelkedő alkotásai e témakörben a Konstancinápoly és Az estve. E két vers egyúttal a felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli. Csokonai egész pályáját jellemzi, hogy az alkotással feladatot akar megoldani, könnyed versei sem kivételek ez alól.

A Konstancinápoly verse eredetileg egy város leírásaként készült. A versben voltaire-i hatás figyelhető meg, mesés tájakra, az iszlám tájaira kalandozik el a költő, de a vallási fanatizmus leleplezése céljából. A különöstől, az egzotikustól eljut az általánosig, az egyetemes emberi gondolatig. Az első részében a versnek Csokonai a kelet, vonzó, színes, mozgalmas látványosságait mutatja be. Megemlíti Bizánc városát, utcáit a nyüzsgő embereket. Öltözködési szokások, és egyéb életmódra vonatkozó megjegyzések jelennek meg. Ez a része a versnek színes, nyugodt leírás.

A következő szakaszban a furcsa iszlámszokásokat mutatja be, gúnyos, élcelődő hangon, majd A szultáni hárem titkaiba vezet be minket, olvasmányélményei, és saját fantáziája alapján. Itt a pikantériát hangsúlyozza, színes, érdekes, egyedi kifejezéseket használ, célzások, utalások vannak benne a háremben folyó tevékenységről. Voltaire hatása nagyon érezhető és a diákköltészet hagyományai is fellelhetők. A vers harmadik részében egyre inkább a vallás, a vallási szokások kerülnek a középpontba és a költő a vallási fanatizmus felé halad. Jellegzetes mohamedán épületek, templomok, mecsetek bemutatása. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az iszlám hírhedt vallási fanatizmusa. Csokonai nagyon jó taktikus, mert a konkrét földrajzi helyhez kötött képeket észrevétlenül filozófiai általánosításba viszi át.

A negyedik részben már nem az iszlámról van szó, hanem a feudális hatalommal összejátszó katolikus egyházról beszél, mélységesen elítéli ezt. Az ötödik szakasz a vers tetőpontja, a „Természet! emeld föl örök törvényedet” felkiáltással kezdődik. Visszasírja a feltételezett régi idilli állapotot, és ezzel Rousseau-t idézi. Ő úgy tartotta, hogy az aranykor megszűnésének az oka, a magántulajdon megjelenése. Csokonai ezt a gondolatot továbbviszi és még további okokat sorol, mint például az egyházat, a vallást és a vakbuzgóságot. Ő, mint felvilágosult világpolgár, minden embert és népet egybefogó nagy testvériségről beszél.

A vers zárása egy átszellemült látnoki szózat, a jövőről, mint egy újabb aranykorról. Csokonai teljes mértékben hisz ebben, de késő századokra teszi megvalósulását. A késő utókortól várja az ő hitének beigazolódását, és az elismerést.

A Konstancinápoly mellet Az estve című műve is egy felvilágosult költemény.
Az estve hangulatteremtő, páratlanul szép természetleírás. A természet esti nyugalma nem szemlélődésének tárgya, inkább gondolati vívódását elindító helyzet. Rousseau szellemében a tulajdont okolja a szabad természetes állapot megszűnéséért. A meditáció fogalmi érvelését a számonkérés teszi színesebbé, de a költői én, csak az érveléssor előtt, és után jelenik meg.

A vers bevezetése csordultig van rezzenetszerű leírásokkal. Tekintetünket először fentre, a magasba, az alkonyra irányítja, majd egyre közeledik az apróbb dolgok felé. Először színhatás, majd hanghatás érezhető és mindenből a nyugalom árad. A költő megszólítja az alkonyi természetet, mert a társadalomban megsebzett énje, nem találja helyét és csak itt érzi jól magát.

A második része a versnek Csokonai legsúlyosabb bírálatát, társadalom kritikáját tartalmazza,
A két rész egységének az alapja, ismét a rousseau-i gondolat, hogy a természet harmóniájába az ember viszi a diszharmóniát, majd a negatív festés módszerét tartalmazza. Konkrét utalások történnek benne a magyarországi viszonyokra. A társadalomból kiszorított embereknek, csak a természet maradt vigaszként.
Az utolsó négy sor a költő helyzetét mutatja be, és azt hangsúlyozza, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.

Ezekben a nagy gondolati, klasszicista versekben kapcsolódik Csokonai Berzsenyi körének az elmélkedő költészetéhez, a francia felvilágosodás nagy költőihez és művészeihez. Csokonai továbbfejlesztette és gazdagította ezt a két irányt stílusban, kifejező erőben és műveltségben, így tudta összekapcsolni a magyar költészetet az európaival.

Utolsó éveiben Csokonai sajtó alá rendezni, újraalakítja korábbi verseit. Kazinczy elmarasztalása, valamint Kölcsey bírálata, két évtizedre kirekesztette a költőt az irodalmi köztudatból, de népi helyzetdalaiban Csokonai valóságos hagyatéka élt tovább.

@TIM@

Szabo Magda Kialts Varos

Holtig haza, Debrecen

A debreceniség bemutatása

Szabó Magda: Kiálts város! című műve és az írónő emlékei alapján

Zavaczki István

XI. B.

Dicsőséges múltú szülővárosom, Debrecen számos irodalmi kiválóságot nevelt fel a történelem viharos évszázadaiban. Ebben a csodálatos városban töltötte gyermekkorát a XX. század egyik legnagyobb magyar írónője, Szabó Magda is .

Szinte teljes egészében Debrecené az az életmű, amelyért három város is verseng, ám Budapest és Hódmezővásárhely csak tisztesség okából versenghet ezért a rangért. Az írónő sorsának alakulását, változatos műfajú életművének emberi világát, eszmerendszerét csak egyetlen városba lehet visszavezetni: Debrecenbe, ahol az Ágyai Szabó Elek és Jablonczay Lenke házasságából 1917-ben megszületett Szabó Magda.

Szabó Magda számára is sokkal többet jelent Debrecen egy földrajzi helynél, egy városnál.

Talán a "Város" kifejezéssel lehetne legélethűbben érzékeltetni, hogy Debrecen az írónő gondolatvilágában, műveiben már-már személlyé formálódott, melyet szenvedélyes szerelemmel szeret, istenít. Rajongása mítoszt szőtt Debrecen köré, pontosabban felnagyítva újrafogalmazta azt az évszázados mitikus látványt, melyben a magyar történelem és irodalom egyik főszereplője, sőt nem is főszereplője, az egyetlen igazi karaktere, "akit" sokan, gyakran félreismernek ugyan, de mégis napjainkig sugárzó erő maradt és alakító példa.

Ennek a városnak a történelmi múltjáról írta Szabó Magda "A kiálts város!" című drámáját Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára. Arról a városról írva, amely felnevelte, elűzte, majd újra befogadta poétáját, ám drámájában ennek semmi jelét sem tükrözi.

Œgy szól Csokonairól a költőnő, hogy a városról beszél, a megtartó erőről, a "debreceniségről", ahogyan Debrecen kőfalak nélkül, furfanggal, pénzzel, polgárainak szigorú hitével védte önmagát és népét három hatalom és két vallás ütközőpontján. Kálvin puritanizmusa, Méliusz Juhász Péter hitvédőigyekezetén rideg dogmává merevedett, de mégis ebben gyökerezett a város megtartó hite.Ez tette Debrecent a "maradandóság városává".

A reformáció és Debrecent a katolikus központtól elszigetelő török uralom kezdete egybeesik. Debrecen szigethelyzetbe kerül: három ország: a királyi, az erdélyi fejedelemség és a török hódoltsági Magyarország határán. Minden oldalról ostromlott szigetté válik, ahová azonban menekülni lehet. Történelmi helyzete a városnak eleve meghatározza az emberek sorsát. Hatalmas erkölcsi problémája ám Debrecen városának, hogy az értékes embereket veszni hagyja vagy elűzi. Erre a fontos gondolatra hívja fel olvasóinak a figyelmét az írónő, hiszen drámájában Borzán Gáspár sorsa rokon Csokonaiéval. Ezért írta Szabó Magda nagy poétánk születésének 200. évfordulójára drámáját.

Csokonai Vitéz Mihály

(Debrecen, 1773. nov. 17.-Debrecen, 1805. jan. 28. )

A magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa és egyben városunk máig legsokoldalúbb költői egyénisége. A Hatvan u. 23. sz. alatti, úgynevezett Diószegi házban született, majd a Darabos u. 19. sz. alatt élt és ott is halt meg.

A költő nevét viseli ma a Csokonai Színház, és a Csokonai Gimnázium. Az Izsó Miklós által készített, az ország egyik legszebb köztéri szobra a Kálvin téren található, a református Kollégium épületével néz szembe, amelynek diákja volt. Csokonai síremléke a Hatvan utcai temetőben, a - Dorottya utcában - található, vas obeliszk, melyet 1836-ban öntöttek Ungváron Beregszászi Pál tervei szerint. Csokonai neve már 1850-ben Debrecen térképen megtalálható utcanév.

Ennek a dicső múltú városnak a történelmébe, pontosabban 1604 végére, Bocskai István korába kalauzolja Szabó Magda a közönségét "A Kiálts város" - című művében azokba a napokba, amikor a hajdúk fejedelme győzelmet aratott Álmosdnál. Kettős ok amiért az írónő ezt a kort választotta. Az egyik, hogy rekonstruálniakarja Debrecen történelmét, a másik ám közel sem utolsó indok, hogy felhívja a ma élők figyelmét vajon honnan erednek a furcsa debreceni utcanevek: Kandia, Burgundia, s legfőképp honnan a Borzán Gáspár utcanév?

Amint említettem már a reformáció volt nálunk az első olyan társadalmi és szellemi áramlat, amely Debrecen nevével fonódott öszze. Itt honosodott meg, itt vált magyar vallássá a reformáció puritánabb ágazata, a kálvinizmus, s maga a város Méliusz Péter alatt "Erdély s Magyarország világosító lámpásává". Ezért próbálja Szabó Magda a kálvinizmus kettős arculatát kifejteni olvasói számára, azt a kálvinizmust, amely egyik oldalról a nemzeti nyelvű tudomány és irodalom nevelőatyja, s a haladó európai szellem megtestesítője, amely Debrecent a kálvinizmus védelmezőjévé tette, az üldözöttek támaszává, ahol minden polgár a reformált egyház tagja, de amely alig hetven évvel a kálvinizmus megszületése után erőszakosan ragaszkodva az új dogmákhoz életformájában, magatartásában rideggé, könyörtelenné vált. A vallási tolerancia elvét csak hírdette, de maga is türelmetlen volt.

A város, amelynek főbírája, tanács és minden polgára egyenként alá van rendelve az egyháznak, s itt szereplő képviselőjének, a tántoríthatatlan, csak szabályokban és hitelvekben gondolkodó Hodászi Lukács papnak, mint világi hatalom, mint polgárainak oltalmazója és összetartó ereje. A puritanizmus a festett kép, a cifraság elvetésével, minden hívság üldözésével művészetellenes és embertelen tan lett, melynek kihangsúlyozásának elkerülését a drámában talán a különleges alkalom tette vagy talán az írónő feltétlen rajongása okozta, hogy hőseiben csak a pozitívumot hangsúlyozta, s Debrecent is olyannak látta aminek bűvköréből nem lehet szabadulni.

Egyedűl a görög kalmár mondja ki , hogy e város ortodoxiája éppen olyan kegyetlen, mint katolikus ellenfeleié.

Szabó Magda a drámájában Borzán Gáspárnak, az ismeretlen katonának emel emlékművet, akiről a nevénél alig tudunk meg többet. Csak, mint áldozat jelenik meg a műben. Egyike azoknak a millióknak, akik elestek a harcban, és akik közül néhánynak a földi maradványai fölé emlékművet emeltek szimbólum gyanánt.

1604 őszén is, mint Debrecen történelme során olly sokszor megint pénzzel kell megváltani a város nyugalmát a vesztett álmosdi csatából elvonuló császári csapatoktól, mivel a hajdúk, akik egy időre a császár oldalára álltak, most visszapártolnak Bocskai mellé, s megverik Belgijoso gróf zsoldosseregeit. Fenyegető közellétük nyugtalanító, mivel az éhes, fáradt zsoldosok fosztogatásait, gyújtogatásait már nem tudná elviselni az agyonra adóztatott, sanyargatott polgárság. A fáradt, meggyötört főbíró, Gál Nagy István kétségbeesése, kimerültsége elővigyázatlanságba sodorja. Az ellenséges császári csapatok követe pedig kihasználja az információt. Ez okozza Gál Nagy István vesztét. Gál Nagy István a kálvinizmus bástyáján, Debrecenben maga is bástya.

Meggondolt, keménykezű, élete minden percét hitének s városának áldozó ember. Mindenekelőtt főbíró, akit Debrecen polgárainak védelmére, vezetésére jelöltek ki. Kötelességet, mint jobb papok a hivatásukat alázattal és önfeláldozóan teljesíti. A város oltalma szent előtte, és előbbre való, mint családja, lánya.

Hasonló találkozás zajlik le Szabó Magda "Kiálts város" című drámájában, mint Bernard Shaw a Szent Johanna utójátékában, ahol az író irónikus összejövetelt rendez élők és holtak között. Ám ebben a műben az egyetlen napirendi kérdés: a bűnösség és egyetlen tanulság az, hogy a rehabilitált áldozatot újra el kell itélni.

Szabó Magda drámája is egyetlen kérdésre alapszik: Ki ölte meg Borzán Gáspárt? Ezzel a kérdéssel indul a darab, ahol a török szultán, II. Fülöp spanyol és Rudolf magyar király, Kálvin János, Bocskai István jövendő erdélyi fejedelem és Belgiojoso császári hadvezér bűnösségüket tisztázandó gyűltek össze a drámaíró intésére egy 1604-ben, Debrecenben esett gyilkosság ügyében.

A Shaw-i szituáció nem csupán annyiban fordul meg, hogy utólagos társadalombölcseleti tanulságból egy történelmi krimi előzménye lesz. Ám Borzán gyilkossági perújrafelvételében koronás fők, hadvezérek és vallásreformátorok a gyanusítottak.

Aztán pedig: Johanna népvezér, akinek emléke túléli gyilkosaiét. És drámai hős.

Szabó Magda művében már az előjátékban kiderül, noha sem Ahmed szultán, sem Kálvin, sem Bocskai, sem Belgijoso nem ismerte soha Borzán Gáspárt, mindnyájan részesei halálának.

Az írónő kétféleképpen vési fel ugyanazt a történetet Borzán Gáspár emlékére: Az egyiken városának, Debrecennek áldozata Borzán Gáspár. Annak a városnak, amely késlekedett hadisarcot fizetni, hogy kiváltsa őt, saját szenátorát, Belgijoso császári hadvezér fogságából. Nem puszta közömbösségből, hanem azért, mert a váltságdíj fejében meg kellett volna szegnie egyik törvényét, amely szerint nem bocsát teljes jogú polgárként falai közé idegent addig, amíg az országszerte folyó protestánsüldözések idején a Kálvin hitét vallók utolsó menedékének modhatja magát. Az üldözöttek jogos védekező reflexéből válik itt önpusztító megátalkodottság.

A debreceni mentalitás csak egyik oldala a tragédiának. Az események úgy is elbeszélhetők, hogy a várost a kor történelmi mozgásainak gyújtópontjában látjuk. A török portyák, a császári és Bocskai hajdúinak összecsapásai, az állandó hadszintérlét Debrecent is politikai lavírozásra kényszeríti.

A dráma megírásakor, 1971-ben rövid időn belül Darvas és Hubay után Szabó Magda a harmadik, aki a három részre szakadt Magyarország társadalmi szituációját fogalmazza meg.

Ezek szerint Borzán Gáspár a város és a történelem áldozata. Igaz, hogy Borzán Gáspár a dráma egyik legnagyobb áldozata, ám közel sem válik Szabó Magda drámájának főszereplőjévé, még halálával sem, hiszen sohasem jelenik meg és egyáltalán nem is választja, csak elszenvedi sorsát. A dráma valóságos hőse Gál Nagy István , akihez a mű teljes egészében kötődik. Borzán Gáspár pedig Gál Nagy Eszternek, Gál Nagy István jegyző lányának, a jegyese. Esküvőjüket már többször, (ötször) el kellett halasztani a várost érintő egy-egy tragikus veszedelem (dúlás, tűzvész, pestis, fosztogatás) miatt. Ezért Eszterben az egybekelés iránt már-már valószínütlen méretű vágyakozás él, másra sem tud gondolni, mint Borzánra, és az esküvő legújabb, az események kezdetének másnapjára kitűzött időpontjára. Alakjának drámaiságot kölcsönöz elvágyódását ellenpontozó szorongása egy ismét bekövetkezhető szerencsétlen fordulat miatt. Eszter az első és a második felvonásban lázad ugyan a sors ellen, de lázadása nem több lázongásnál, passzív türelmetlenkedésnél, a hagyományok s annak képviselői: a város és nagyanyja elleni berzenkedésnél. Eszter azt hiszi, hogy nem szereti az apja, s sohasem törődik vele, és nem érti meg a folytonosan elfojtott szerelmi vágy beteljesületlenségének fájdalmát sem.

A főbíró ekkor még az anyjával, a legtulzóbb, legszélsőségesebb puritánnal egyetértésben van és sziklaszilárd abban a hitben, hogy Debrecennek állnia kell, mert ez a város sziget az iszonytatban.

A második felvonás engesztelődést, nyugalmat áhitó kezdő fohásza a remény halvány kis sugarát lopja a nézőkbe, olvasókba , ám ez a halvány reménysugár is elszáll , amikor megszólal a lármahang, amely ellenség közeledtét jelzi.

Nagyon kegyetlenül hat az olvasókra a nagymama Eszter megnyugtatására, leintésére mondott szavai, amelyeknél megindul a lavina, az emberfölötti küzdelem, valamint amikor az ifjú Portörő elárulja, hogy a fogvatartott túsz Borzán Gáspár, a vőlegény.

A második felvonás viszonylagos békéjében, amikor csak a természetes ellenséggel kell megvívnia Gál Nagynak, s lányának kitörései mindössze magánemberi létét karcolják meg, ha mélyen is, most, a harmadik felvonásban, az egyre nyomasztóbb és kilátástalan helyzetben odáig kell eljutnia, hogy mind hitében, mind hivatalában, mind emberségében keresztút elé álljon, válasszon és döntsön, miként folytathatja életét, hiszen Debrecen ezt az összeget csak akkor tudná kifizetni, ha elfogadná egy görög kereskedő ajánlatát, aki magára vállalná a váltságdíj kifizetését, ha cserébe a város polgára lehetne. Gál Nagy István hiába próbálja eltéríteni kérésétől (a legszebb áruk, a templomi kelyhek felkínálásával) nem sikerül, hiszen Jorjosz Sztavriasz, a görög kereskedő eddig hosszú évek során önérzetében megsértett ember volt. Most végre neki is lehetnének feltételei. Ám Gál Nagy István először elutasítja a javaslatot, de amikor kiderül, hogy a császáriak által túszul ejtett Borzán Gáspár élete forog kockán (aki a városi tanács tagja is) megmásítja a döntését, és inkább vállalja az eklézsiából való kizárását, hogy meg kell válnia hivatalától az első adandó pillanatban, hogy el kell szakadnia anyjától, aki aligha bocsátja meg engedékenységét, valamin lányának háláját is , aki azt hiszi szegény, hogy érte tette, szeretetből tette, mintsem hogy egy debreceni polgárt veszni hagyjon. Áldozatvállalása azonban értelmetlennek bizonyul, mert időközben megérkezik Bocskai levele, melyben felégetéssel fenyegeti meg a várost, ha az ellenséget bérmiben segíti. Így Borzán Gáspárnak meg kell halnia, mivel a debreceni főbíró hite és meggyőződése szerint élt és aszerint választott, hiszen 12000 ember több, mint egy.

Szabó Magda a főbíróban, Gál Nagy Istvánban azt az eszmét mutatja be, mint mire az írónőt tanították Debrecenben szülei, iskolája, s maga Debrecen: az életet minden pillanatában vállalnunuk kell, akármilyen megpróbáltatással néz szembe az ember: Nem szabad meghátrálnunk! Nagyobb emléket sohasem állíthatott volna szeretett szülőföldjének, Debrecennek a kiváló írónő a "Kiálts város" című művénél.

- A. (ntal) G. (ábor)

Magyar Nemzet, 1973. okt. 7.

- Balázs Ádám: Táguló világ: Beszélgetés Szabó Magdával a szülőföldről

- Banyai Gábor:

Népszabadság, 1973. okt. 12.

- Berkes Erzsébet: Jegyzetek új magyar drámákról

Kortárs, 1974. 2. sz.

- Hajdufy Miklós: Protestáns

Élet és irodalom, 1979. 35. sz.

- Juhász Béla: Kötés és szárnyalás

- Koltai Tamás: Ismeretlen katona

XVII. századból

Élet és irodalom, 1973. 41. sz.

- Kovács Kálmán: Még egyszer:Kiálts, város !

Alföld, 1974. 2. sz.

- Lukácsi András:

Magyar Hírlap, 1973. okt. 6.

- Magyar Vilmos:

Alföld, 1973. 12. sz.

- Papp Lajos: Napjaink 1974. 1. sz.

- Sima Zoltán: Egy város bűvöletében

Alföld, 1977. 10. sz.

Simon Zoltán:

Kritika, 1973. 11. sz.

Sík Csaba: A költő Szabó Magda

Kortárs, 1975. 11. sz.

- Szabó Magda: A holtig haza: Debrecen

- Szabó Magda: Debrecen három arca

- Szabó Magda: Levél a kritikusnak

Élet és irodalom, 1979. 35. sz.

- Szemánn Béla:

Népszava, 1973. okt. 4.

- Székelyhidi Ágoston: Szabó Magda Debrecene

Alföld, 1987. 10. sz.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

PÁLYÁJÁNAK ELSŐ KORSZAKA

Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debrecenben. Apja borbélysebész, anyja szabómester lánya. Családjában élt a nemességhez tartozás tudata, jóllehet nem volt több ez családi legendánál. Nevét hol i-vel, hol y-nal írta. A debreceni kollégiumba iratkozott be. Az apa korai halálával nélkülözések szakadtak a családra. Szűkös anyagi helyzete és a gondolkozására döntő hatású iskola polgárnak nevelte Csokonait.
Latinul már gyermekfejjel irodalmi szinten írt, megtanult olaszul, franciául, németül és görögül. Tanárai felfigyeltek tehetségére, s költői próbálkozásait méltányolták.

Az első latin és magyar verskísérletei iskolai feladatként készültek. A zsengék a "sententia" (=mondás) vagy a "pictura" (=kép) műfajába tartoznak: az antik klasszikusokból vett bölcsességeket, tájakat, évszakokat, embertípusokat írnak le. Csokonai egész pályáját jellemzi, hogy az alkotással feladatot akar megoldani. Könnyed versei sem kivételek ez alól: ilyenkor a feladat a játékos hangzás elérése. Klasszicista hatást látunk abban is, hogy Csokonai a már megalkotott művek szövegét később bővítette (pl.: az Egy város leírása és későbbi változata, a Konstancinápoly) illetve csökkentette (pl.: Estve jött a parancsolat... "Szegény Zsuzsi, a táborozáskor).

Csokonait sokoldalú érdeklődés, nyitottság jellemezte. Az iskolai költői anyagot szűkösnek érezte, így tanulmányozta az olasz barokk, valamint az olasz és német rokokó költészetét. Zeneiségének fejlesztésében az olasz canzonetták (e. kanconetta, =rövid dal) és kantáták követéséből tanul sokat. 1791-ben barátságot köt a sokoldalúan művelt orvossal, Földi Jánossal, akit mesterének tekint. Levelezésbe kezd Kazinczyval is. A kilencvenes évek elején már első érett műveit írja.

Költészetének első csoportját a polgár- és tanárpukkasztó, humoros "diák-irodalom" alkotja, mely Debrecenben nagy hagyományokkal rendelkezett. Jelentősége, hogy utat nyitott a népies nyelv és műformák felé. A kettő összefüggését mutatja, a Batrachomyomachia vagy Békaegérharc, a homéroszi vígeposz átköltése (1792), melyben az antik képanyagot diákos és népies elemek egészítik ki. Az 1791-ben írt Estve jött a parancsolat... a magyar műköltészet első népies helyzetdala (egy falusi leány panasza, amikor kedvesét elviszik katonának). Később (1802) Csokonai átdolgozta és Szegény Zsuzsi, a táborozáskor címen vált ismertté.
Méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon (1793) című darabjából ismerjük az egyik hitelesen lejegyzett tündérmesét. (Az egyik népi szereplő mondja el, s míg a műveletlen Éva lelkesedik érte, addig a művelt Rozália megvetéssel fogadja.) Csokonai a felvilágosodás lelkes híveként is gyűjt népdalokat.

Verseinek második csoportjában az olasz és német pásztorköltészetet, az ókori anakreoni dalokat követi Csokonai. Az anakreoni sorfajták bonyolultabb hangzást s könnyebb hangulatot segítettek kifejezni. Pl.: a jambusi szökellésű hetest (Rövid vagy Hosszú - Hosszú - Rövid - Hosszú - Rövid - Hosszú - Rövid vagy Hosszú) használta.

Meghonosította a Korábban ismeretlen ionicus a minore (R - R - H - H / R - R - H - H) ritmusát.
Az Egy tulipánthoz című (1793) című vers időmértékes, de magyaros , hangsúlyos (8/7 osztású, kétsoros periódusú) versként is olvasható, vagyis szimultán ritmusú. A vers zeneiségét csengő rímelésével is fokozza: Csokonai ragaszkodik a tiszta rímhez. Inkább ragrímet használ, mint asszonáncot, amelyet elvből elvet.
Az anakreoni dalok bája, miniatűr képei a rokokó stílus hatását mutatják. Az irányzat a kagylótól (ami franciául rocaille) kapta nevét. A XVIII. sz.-i francia udvarból indult , elsősorban a díszítőművészetben nyilvánult meg, de a festmények és versek játékossága is rokokó sajátság.

A rokokó hangulatával éppúgy, mint a diákos-népies versek hangvételével Csokonai szórakoztatni akar.
Lényegesen összetettebb feladatot látnak el nagy gondolati költeményi, amelyek a felvilágosodás eszméinek igen tömör foglalatai. Csokonai a korábbi "pictura" műfajt fejleszti tovább, egészíti ki elmélkedő-vitázó eszmefuttatással. Az egykori versgyakorlat, az Egy város leírása (1785.?), amely "Konstancinápoly" látnivalóit beszéli el, indulatos, számonkérő fejtegetéssel folytatódik. A mecsetek látványa a mohamedán vallást juttatja eszébe, s ez kiváltja a vallási elfogultság és papi képmutatás kritikáját.

Az estve

Hasonlóképpen változik meg Az estve korábbi változatának (1789) jelentése a kiegészítés (1794) nyomán. A természet esti nyugalma nem szemlélődésének tárgya, inkább gondolati vívódását elindító helyzet. Az eredeti és a kiegészítő szövegrészek élesen elkülönülnek, nemcsak a kifejtés módja, hanem a kifejtett szemlélet miatt is. A korábbi a felvilágosodás korai szakaszának elképzelését tükrözi, a kiegészítés az egykori harmónia elvesztését siratja. Rousseau szellemében a tulajdont okolja a szabad természetes állapot megszűnéséért. A meditáció fogalmi érvelését a számonkérés teszi színesebbé, de a költői én csak az érveléssor előtt és után jelenik meg.

Az ország szegénye

Az 1795-ös év fordulatot hozott Csokonai életében. Halasra és Kecskemétre küldte a kollégium legációba. Dolgavégeztével Budára ment, ahol szemtanúja volt Martinovics és társai kivégzésének. A kollégiumi törvényszék kicsapásra ítélte. A kicsapás biztos tudatában nagy hatású, önérzetes búcsúbeszédet mondott diákjainak.

Ettől fogva élete kilátástalan küzdelmekben telt el. Egy ideig jogot tanult Sárospatakon. 1796-ban kis földbirtokért folyamodik a császárhoz, de eredménytelenül. Levelekkel ostromolja támogatásért a művészetpártoló főurakat. De a magyar főnemesség nem volt hajlandó támogatni a nemzeti kultúrát, a köznemesség pedig túlságosan elmaradott. Kevés számú vállalkozása, így a Pozsonyban kiadott Diétai Magyar Múzsa című verses újsága, tiszavirág-életű volt.

Sorsának tanulságát előlegezte említett darabjának már a címe: Méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon. Nem annyira dráma, mint inkább szatirikus seregszemle: felvonultatja azokat a jellegzetes magyar figurákat, akik a költészetet lenézik és nem támogatják.
Komáromban ismerkedett meg 1797 nyarán Vajda Júliával, akit verseiben Lillának nevez. Házasodni szeretne, biztos jövedelmet kell szereznie. Több kísérlet után Somogyban járt állás után, s Lillát ezalatt szülei hozzáadták egy gazdag kereskedőhöz. Átmenetileg álláshoz jut, fél évig Csurgón a gimnázium helyettes tanára. A valóságos helyzetet hívebben adja vissza komikus eposzában (Dorottya, vagyis a dámák diadala a Fársángon, 1798).

A füredi parton (A tihanyi Ekhóhoz),
A Magánossághoz
A kollégium közösségéből kiszakadva Csokonai azt a közönséget veszítette el, amelyre leginkább számíthatott. Visszhangtalansága egyre jobban elszigeteli. A kilencvenes évek derekától egyre gyakoribb megjelenített élménye a magány. Magányától azt reméli, hogy bölcsebbé teszi (A füredi parton, 1796, - A tihanyi Ekhóhoz, 1803), és úgy véli, ez a legértékesebb állapot (A Magánossághoz, 1798). E két versének hangneme kevert, s ugyanakkor egységes. Az előrehaladást késlelteti-gyorsítja: a szakaszkezdő hosszabb sorokat rövidebbek, az első rész keresztrímeit páros rímek váltják fel. Ezzel ellentétesen hat fokozatosan emelkedő érvelésük.
E versek jelzik a stílustörténeti váltást is. Klasszicista az érvelés és allegorikus a megszólítás. Emellett az érzelmeket hangsúlyozza, és a költő szerepéről - az angol Youngtól származó - új felfogásban szól.

A Lilla-versek költője
Csokonai magányának feloldása, majd betetőzése volt a Lilla-szerelem. Lilla elvesztése a polgári életbe való beilleszkedés meghiúsulását, a megálmodott idealizált emberi kapcsolat megvalósításának lehetetlenségét is jelentette. Lillához írt szerelmes verseiben egyszerre van jelen az öröm és az aggodalom (pl.: A boldogság, 1797). A füredi parton magányélménye a Lilla-szerelem után teljes lesz, elhagyatottsága nem fokozható tovább.

A Reményhez

A Lilla-verseket kötetbe gyűjtötte össze, s az 1803-ban írt költeményt a kötet záródarabjának szánta. A cím megszemélyesített lelkiállapotot szólít meg, és a vers megszólítással kezdődik. A megszólítás bonyolult: a mellérendelés miatt két megszólított van (tünemény- remény).
A folyamatos érvelés, logikus előrehaladás helyére itt a mellérendelések laza, asszociációs kötése lép: a kép és a hangzás fontosabb szerepet játszik, mint a logikai kapcsolat. Nem lehet eldönteni, hogy A Reményhez óda vagy dal: átmeneti műfaj.

A szakaszok tagoltságát az idő- és az értékszerkezet teszi egyértelművé. A jelen időből régmúltra, majd közelmúltra vált, s innen tér vissza a jelenbe. A két középső szakasz ellentétes világot jelenít meg: értéktelítettet és étékvesztettet. Az első és a negyedik versszak keretként zárja őket, a vershelyzetet jelezve: a költő perlekedését a reménnyel. A számonkérés lemondó búcsúszóval zárul. A búcsú nem csupán a Lilla-szerelemnek szól. A belső állapotot megjelenítő természeti tárgyakat csaknem végig többes számú főnevek jelölik, nem egy veszteséget, hanem veszteségek sorozatát fejezik ki. A többes szám a költemény végén ismét azt hangsúlyozza: minden reményt, minden nőt, minden szerelmet búcsúztat a költő.

A pálya vége

Utolsó éveiben Csokonai sajtó alá rendezi, újraalakítja korábbi verseit. Rövidíti és tömöríti a korábbi változatot. A tömörítés összefogottabbá, általánosabb érvényűvé emeli a verset: alkalomhoz, helyzethez kötöttségét szünteti meg. Hasonló szerepet tölthet be a címváltozás is (A rózsabimbóhoz, Tartózkodó kérelem, A tihanyi Ekhóhoz).

Csokonai anyagi viszonyai végképp leromlanak, amikor 1802-ben házuk a debreceni tűzvész martaléka lesz. Ekkor már keveset ír. 1804 áprilisában Nagyváradra hívják, hogy verset írjon Rhédey grófnő temetésére. Közben tüdőgyulladást kap, és betegen mondja el a felkérésre írt Halotti verseket (más címe: A lélek halhatatlansága). Egészségi állapota hanyatlik, hosszas betegség után, harminckét évesen hal meg 1805. január 28-án.

Kaninczy elmarasztalása, valamint Kölcsey bírálata két évtizedre kirekesztette a költőt az irodalmi köztudatból, de népi helyzetdalaiban Csokonai valóságos hagyatéka élt tovább. Később a Nyugat nagyjai: Ady, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád fedezték fel benne elődjüket - az utóbbira már elégikus hangneme hatott elsősorban.

Csokonai Vitéz Mihály és a felvilágosodás

A magyar felvilágosodás
A felvilágosodás Magyarországon megkésve jelentkezik, a XVIII. század második felében. Megjelenésekor a francia hatás jellemző rá (enciklopédiák). Először a bécsi magyar testőrség által jöttek be a felvilágosodás eszméi hazánkba. Testőr írók: Báróczy Sándor, Barcsay Ábrahám, Bessenyei György.
A magyar felvilágosodás jellemzői:
- a nemzeti létünk védelme következtében a felvilágododás és a nyelvművelés összefonódik,
- a felvilágosodás vezetője a nemesség, de a XVIII. sz. végére ez radikalizálódik (jakobinusok).
A magyar felvilágosodás irányzatai:
- klasszicizmus,
- szentimentalizmus,
- népiesség.

Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)
Debrecenben született 1773. november 17.-én. Apja, Csokonai József, egy református lelkész fia. Borbély és seborvos volt, s szorgalmas munkával tekintélyes vagyont gyűjtött. Korán meghalt (1786), és az özvegynek két fiával együtt el kellett hagynia addigi otthonukat, s egy kis nádfedeles házban húzták meg magukat. Édesanyja kosztos diákok tartásával tudta csak biztosítani megélhetésüket. Csokonait Debrecen nevelte fel, mely akkor az ország legnagyobb magyar városa volt. Ez a polgárosodó paraszti közösség nemcsak a maga konzervativizmusával tűnt ki, hanem a korabeli Magyarország egyik legerősebb kisugárzású szellemi központja is volt. 1780-tól a református kollégium tanulója, 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be, majd papnövendék lett, ahol messze kiemelkedett a többiek közül. Csokonai ekkor tanult meg olaszul, latinul, franciául, németül, görögül ismerkedett az angollal, a héberrel és a perzsával. Tanárai már-már a jövendő professzort látták benne, s mint főiskolai hallgatót 1794-ben a gimnáziumi poéta-osztály vezetésével bízták meg. (1794-től 1795 júniusáig tanított.) Műveltségéről, olvasottságáról legendák keringtek, levelezett Kazinczyval, s ezekben az években nőtt nagy költővé, ekkor születtek legkiválóbb filozófiai költeményei (Az estve, Az állom, Konstancinápoly). Kazinczy véleménye Csokonairól: zseniális szórakoztató, alkalmi versek szerzője, ugyanakkor tudatosan készülő tudós költő (poeta doctus). 1795-ben derékba tört nagy reményekkel kecsegtető életpályája: kizárták a kollégiumból. Ennek hivatalos oka fegyelemsértés volt: Csokonai a húsvéti legáció után nem tért vissza Debrecenbe, hanem Pestre ment: kapcsolatokat keresett más írókkal, s szemtanúja volt a Vérmezőn Martinovics és társai kivégzésének. Kicsapásának valódi oka politikai megbízhatatlansága volt, mivel Csokonai a verseiben a felvilágosodás eszméit hirdette. Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra, de ott sem bírta sokáig: 1796-ban abbahagyta tanulmányait, s ezzel lezárult diákpályája (nem szerzett főiskolai oklevelet). Hátat fordítván Sárospataknak megkezdte négyéves dunántúli "tudós koldulását". 1796 őszén Pozsonyba sietett és egyszemélyes verses hetilapot indított Diétai Magyar Múzsa címmel, s ebben régi költeményei mellett közreadott néhány olyan alkalmi verset is amelyben főurak előtt tisztelgett. Vállalkozása - az akkori kulturális viszonyokat tekintve - eleve kudarcra volt ítélve. 1795 világnézeti fejlődésében is törést jelentett. Ekkor a múlt felé fordult, Ćrpádiász címen eposzt kezdett írni, közeledett a nemesi világszemlélethez, verseiben egyre több a franciaellenes indulat.1797 tavaszán Komáromba ment a franciák ellen készülő nemesi bandériumok zászlóavató ünnepségére. Śjraéledtek pozsonyi reményei, verses folyóirat kiadását tervezte itt is Nyájas Múzsa címmel, ebből azonban semmi sem lett. Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliannával - Lillával -, egy jómódú kereskedő leányával. Az ekkor írt versek arról vallanak, hogy kölcsönös és boldog szerelem bontakozott ki köztük, s a költő joggal érezhette magát "víg poétának". Míg állás után járt, a lány szülei 1798 márciusában férjhez adták Lillát egy gazdag kereskedőhöz. Szerelmének elvesztése tudatosította benne társadalmi száműzöttségét, reményeinek végleges összeomlását. Csaknem egy évet töltött Sárközi István alispán kastélyában. Sárközy juttatta be 1799 helyettes tanárnak a csurgói gimnáziumba. Csokonait bizakodás fogta el, s lelkesen vágott bele a pedagógiai munkába. Mikor helyettesítési ideje lejárt, visszatért Debrecenbe meghalni. Szűkösen élt, szüksége lett volna pénzkereső foglalkozásra, de minden terve zátonyra futott. Súlyosbodott - öröklött betegsége - tüdőbaja. Utolsó éveiben új verset már alig írt. Sajtó alá rendezte költeményeit. Művei kiadását nem érhette meg. Életéven mindössze két kötete látott napvilágot: A tavasz és a Dorottya. Hűvös időben megfázott, tüdőgyulladást kapott, s ágynak esett. A Halotti verseket Rhédey a költő tudta nélkül kinyomtatta, s honoráriumot küldött neki.Harminckét éves korában, 1805-ben halt meg Debrecenben. Barátja, Domby Márton rendezte temetését, ő intézte el, hogy a kollégiumi diákság nagy része mégis részt vehessen a gyászszertaráson.
Költészete
Csokonai a magyar felvilágosodás legnagyobb költője. Magas szinten összegzi korának minden jelentős irodalmi irányzatát, személyes mondanivalóját zseniális sokszínűséggel fejezi ki.
Csokonai költészetét tematikusan 3 csoportra oszthatjuk:
1.) A "diákirodalom"
E korszak alkotásaiban sajátította el a népies nyelv és műformák használatát. Csokonai kiáll a népköltészeti művek megismerése mellett.
Az időszak jellemző művei:
- Békaegérharc - vígeposz.
- Estve jött a parancsolat - népies helyzetdal.
- Méla Tempefői avagy Az is bolond aki poétává lesz Magyarországon - az első hitelesen lejegyzett tündérmese található benne.
2.) Pásztorköltészet, anakreóni dalok
A pásztorköltemények Olasz és Német hatást mutatnak, a rokokó stílusjegyeit hordozzák magukban (idill, játékosság, aprólékosság). Anakreóni dalok: kötött forma, időmértékes verselés, ókori hatás, ókori minta. Szimultán, kétarcú, kettős verselés: egyidejűleg időmértékes és hangsúlyos verselés (pl.: Egy tulipánhoz). Csokonai aggályosan ügyel verseinek tiszta rímelésére.
3.) Gondolati költemények
A debreceni kollégiumban Csokonainak meg kellett tanulnia a verscsinálás mesterségét. A "dolgozatoknak" két fő típusa volt: a sentetntia és a pictura, az előbbi bölcseleti jellegű, az utóbbi tájak, évszakok, embertípusok leírása. Az iskolai verselés hatására mutatható ki költészetében a klasz-szicizmus szemlélete. Klasszicista hatást mutat az is, hogy költeményei szövegét nyersanyagként használta, állandóan csiszolta, változtatta azokat (pl.: Egy város leírása - Konstancinápoly,Estve jött a parancsolat - Szegény Zsuzsi táborozáskor). A klasszicizmus által a költészet felé megfo-galmazott követelmények (tanító, gyönyörködtető szándék) közül, Csokonai költészetének első két korszakában a gyönyörködtetés a hangsúlyos szempont. Költészetének új csoportját alkotják ezek a versek, melyekben a tanító, elmélkedő szándék válik elsődlegessé. Ezekben a felvilá-gosodás vezető eszméit foglalja össze, hirdeti, népszerűsíti. Hangot kap költészetében a szentimentalizmus is.

Konstancinápoly:
Az elképzelt Kelet színpompás leírása szinte észrevétlenül hajlik át valláskritikába, a végén pedig a felvilágosodás általános győzelmének hite szólal meg. Csokonai a vers első harmadában a térbeli rendező elvet követi: kívülről, a tenger felől közelít a városhoz, majd a Múzsa kedélyes hívogatása közben a konstancinálpolyi utcák színes forgatagát villantja fel. Ezután egy belső, intim térbe kalauzol a leírás, a szultán háremébe. Az eddigi, inkább ámulatot sugalló színes leírás komolyságát itt a csintalan érzékiség pajzánsága váltja fel a "dáma-bibliothéka" metafora kibontásával. A múzsa figyelmeztetésére a zárt térből újra a szabadba jutunk: a csodálkozó vers tárgya most a roppant nagy templomok kérkedése, mecsetek meghökkentő mé-rete. A leírást követő elmélkedő részben az időbeli szerkezeti elv érvényesül (jelen, múlt, jelen, jövő,). A költő a mohamedán vallásról beszél látszólag, de egyetlen utalás, a pénteki böjtölés, később a harangok említése világossá teszi, hogy a keresztény vallási elvakultság hasonlóképpen száműzi az észt és a virtust, s nem fogadja be az "emberséges embert". A költeményt szárnyaló jövendölés, boldogító látomás zárja le az új világról, melyben a Természet "örök törvénye" fog uralkodni, s megvalósulhat a minden embert és népet egybeölelő testvériség eszménye. Csokonai rendíthetetlenül hisz a eljövendő utópiájában, de ennek megvalósulását csak a késő századoktól reméli - ismerve saját kora kiábrándító realitásait.

Az estve:
Természetleírás és keserű társadalombírálat: Rousseau nyomán a természet romlatlanságát állítja szembe az emberi társadalom romlottságával.A nappali világosság és az éjszakai közti napszak, az alkony, az "estve" tündérien szép leírásával indul a költemény. Ebben az átmeneti időszakban feldúsulnak ugyan a természeti szépségek, de a nappaltól való búcsúzás szomorgó-vidám melankóliával telíti a tájat. A legelső sorokban a színhatások vizuális élménye az uralkodó: a tündöklő fény halovánnyá fakul, a horizont pirult, a felhők szegélye pedig aranyos lesz. Nyugovóra készül a természet, s az erdő világa búcsúzik a fénytől. Most a hanghatások zenei elemei jelennek meg, és a különböző hangjelenségek az első egység utolsó, alliteráló sorában lágy dallammá olvadnak össze: a madár-kák "búcsúzó nótát" énekelnek. Ide, ebbe az ideálvilágba menekül a költő, a sebzett ember vigasztalásért, lelki enyhülésért, bánatot oldó élményekért. Az alkony egyre szebb és vonzóbb lesz. A látványt és a zenei hanghatásokat illatérzetek egészítik ki ebben a részben ("mennyei illat", "fűszerszámozott") mintegy élvezve a különböző érzékelések gyönyöreit . Bánat és vigasz, szomorúság és ennek oldódása teszi érthetővé a "vidám melankólia" (mélabú) jelzős szerkezet ellentmondását: a zsibbasztó emberi görcsök csak a természet "kies szállásain" engedhetnek fel. A "setét éj" nemcsak a teljes fényhiányt jelzi, hanem a megromlott, az értelem nélküli társadalom, az elviselhetetlen emberi világ ijesztő képévé is tágul. Kiszakad a költőből a közvetlen panasz is "e világba semmi részem nincsen". A szépséget elpusztította a durvaság, a harmóniából diszharmónia lett. Ezért az állapotért a "bódult emberi nem" a felelős. A további eszmefuttatásban a közismert rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A múltba visszaálmodott aranykort az ún. negatív festés módszerével idézi fel: korabeli társadalom bűneinek hiányait sorolja fel. Gyakran utal a magyarországi viszonyokra is (dézsma, porció). A befejezés tulajdonképpen keserű sóhaj: az ősi idill maradványa, a közös kincs csupán a termé-szet még áruba nem bocsátott néhány szépsége: "édes erdei hangzások", "arany holdvilág". Ezeknek lett "örökös földesura" a társadalomból számkivetett, abban élni nem tudó ember. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.

Csokonai Vitéz Mihály(1773 – 1805) [irodalom]

Csokonai Vitéz Mihály(1773 – 1805)

A felvilágosodás kora

A felvilágosodás

- XVII. századi polgárosodást előkészítő új eszmerendszer és gondolkodói magatartás

- követői hisznek a végtelen fejlődésben

- „A gondolkodás bátorsága” (Kant)

- „Sapere Aude”, azaz „Merj gondolkodni!” (Horatius)

A felvilágosodás eszmerendszere

- vallási kötöttségektől mentes kritikai gondolkodás

- az emberi ész erejére támaszkodó szabad vizsgálódás

- empirikus módszer

- Bacon, Locke, Hume: az ismeretek végső forrása a tapasztalat

- racionalizmus

- Descartes, Pascal: ismeretek végső forrása az értelem; „Cogito ergo sum”

- a felvilágosodás irodalmi ábrázolása gyakran a sötétség és a világosság eszközeivel történik

- sötét = vallási sötétség, világosság = ész, értelem

A magyar felvilágosodás

- 1772-ben kezdődik Bessenyei György írói fellépésével: Ágis tragédiája

- leginkább a felsőbb rétegekben terjedt el

- fontos szerep: Mária Terézia testőrsége és II. József felvilágosult abszolutizmusa

Csokonai életútja

- Debrecenben születik és nevelkedik, apja korai halálával elszegényednek

- a református kollégium konzervatív légkörében nem érzi magát szabadnak

- teológushallgató, önképzőkört szervez, hatalmas műveltségre tesz szert

- 1794-től a poéta osztály vezetője, Kazinczyval levelezik

- 1795 kisebb kicsapongás miatt kizárják a kollégiumból

- egy évig jogot tanul Sárospatakon, de nem szerez oklevelet

- Pozsonyba megy, hetilapot indít (Diétai Magyar Múzsa) – kudarc

- eposzt kezd írni Árpádiász címmel

- 1797-ben Komáromban ismerkedik meg Vajda Juliannával (Lilla)

- kölcsönös szerelem – Csokonai „víg poéta”

- házassági tervek, Lillát azonban 1798-ban férjhez adják

- dunántúli bolyongás, egy év Sárközy Istvánnál (somogyi alispán) Kisasszondon

- egy évig Csurgón gimnáziumi tanár, megírja Dorottya című vígeposzát

- 1800-ban visszaindul Debrecenbe, szűkösen él, minden terve zátonyra fut, alig ír

- Rhédey Lajos gróf feleségének temetésére írt Halotti versek felolvasásán tüdőgyulladást kap

- fél évvel később, 1805-ben meghal

- „A múzsáknak szózatja / A sírt is megrázkódtatja / S életet fuvall belé”

Költészetének általános jellemzése

- széles skálán mozog: a kor valamennyi stílusában ír (nem egyszerre)

- egyszerre tudós költő (poeta doctus) és őstehetség (poeta natus)

- a barokkos hagyományoktól indul, majd a klasszicizmus iskoláján nevelkedik

- később rokokó elemeket sző a verseibe

- a rousseau-i szentimentalizmus is szerepet kap költeményeiben

- verseit élete végéig csiszolja, alakítja, némelyikhez később kapcsol szentenciát

A felvilágosodás és a klasszicizmus gondolatrendszere

Az estve

- piktúra: E/3 leíró rész

- az alkonyi tájat írja le változatos költői eszközökkel

- hang- és fényhatások, pl. búcsúzó nóta, pirúlt horizon

- ellentétek: madarka, filemile, pacsirta – vadak, farkasok, mord medve

- felhasznál mitológiai elemeket is (napszekér)

- szentencia: E/2 elmélkedés, majd E/1 vallomás

- ellentét a természet nyugalma és a költő lelkiállapota között

- filozófiai mondanivaló

- bódult emberi nem – gondolkodás hiánya

- zárbékó – magántulajdon (Rousseau nyomán)

- a királyt a nép ruházta fel hatalommal – meg is foszthatja tőle

- őstársadalom és az akkori világ közti különbségek

- negatív festés (felsorolja az akkoriban nem létező rossz dolgokat)

- alaptételek

- születési előjogok ellenzése

- mindenki eredendően jónak születik

- lezárásban ódai pátosz keveredik a keserű, rezignált sóhajjal

- visszatér az eredeti természeti képhez

- „Teáltalad embernek születtem” – rousseau-i felfogás

- romlott társadalommal szemben természeti harmónia

Konstancinápoly

- piktúra: térbeli rendező elv szerint

- kívülről befelé közelíti meg a várost

- tengerpart, város, vásár, hárem (intim belső tér)

- a háremből kilépve a mohamedán vallás jellegzetes építményeit veszi sorra

- végig kíséri a múzsája

- költői ihlet, társ, megkönnyíti a versírást (lehet hozzá beszélni)

- szentencia: időbeli szervező elv alapján

- bevezetés: indulatos felkiáltó mondatok: „Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!”

- nézőpontváltás, emelkedettebb hangnem

- felidézi a rousseau-i ősállapotot

- ostorozza a vallási fanatizmus sötétségeit (Voltaire valláskritikája)

- lenyomott értelem, korlátoltság, emberi élet dehumanizálása

- látszólag a mohamedán vallásról beszél

- a pénteki böjt, Paradicsom, harangok említése

- egyértelműsíti, hogy a keresztény vallási fanatizmus áll a háttérben

- az utolsó 18 sorban az elképzelt szép, új világot írja le

- jelzi, hogy ezt csak későbbi korokban várja

- „Én ugyan lelketlen por leszek már akkor…”

A rokokó életérzés

Rokokó

- a barokk kései, monumentalitását elvesztő változata

- tárgyköre: epekedő, boldog, viszonzottnak érzett szerelem, olykor finom erotika

- jellemző a szimultán verselés

- Magyarországon Csokonai honosította meg

Lilla-versek

- kezdetben ábrándozó költemények (plátói szerelem)

- később a beteljesedő szerelem ábrázolása

Tartózkodó kérelem

- eredetileg nem Lillának írta (címe is más volt: Egy tulipánthoz)

- a vers igazi „mondanivalója” a nyelv, formai virtuozitásban, a szimultán verselésben rejlik

- alap: gyakori metafora (toposz): a szerelem tűz

- továbbfejleszti: tűz, éget, ezért csillapítani kell

- orvosság: viszontszerelem

- az utolsó versszakot keresztény angyali és antik ambrózia szavak mélyítik el

Anakreóni dalok

- anakreóni sor: u — | u — | u — | u vagy u — | u — | u — | —

- Csokonai összesen 21 anakreóni dalt írt

- rövid, életvidámságot sugárzó művek

- A boldogsághoz

- leíró rész (14 sor)

- idő (boldogság pillanata) + tér (boldogság környezete, a táj)

- minden érzékszerv szerepet játszik

- tanulság (3 sor)

- két költői kérdés, de nincs válasz Ø a boldogsága nem önthető szavakba

A rousseau-i szentimentalizmus

A kiábrándult költő

- Lilla elvesztése után a Dunántúlon bolyong

- kevesebb verset ír, de jobbakat: mélyen átérzett, sablonmentes költemények

- a szentimentalizmusban kultusza alakult ki a magányosságnak

A Reményhez

- érzelmi-gondolati tartalom ellentétben áll a könnyed ritmussal – érdekes hatás

- tükrözhető versforma

- 1. és 4. versszak tartalmi és érzelmi párhuzam;

- 2. és 3. versszak: hangulati ellentét, éles kontraszt

- az egész vers egy fájdalmas monológ

- végig megvan a párbeszéd lehetősége, ám Csokonai nem él vele

- szerkezet

- 1. definiálja és megszólítja a reményt, istenként tiszteli, de haragszik rá

- 2. tavaszi virágoskerttel jellemzi életének bizakodó korszakát

- 3. visszájára fordítja az évszakmetaforikát: tavasz – tél

- 4. reménytelenség kiteljesedése, világtól való elidegenedés

- fájdalmas, elégikus búcsú Lillától: „Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!”

A tihanyi Ekhóhoz

- elégia műfaj

- nem igazi ekhós vers

- a költő csak megismétli a versszakok utolsó sorait, nem változtatja őket meg

- nyomatékosító szerep, az utolsó sorok mindig a lelkiállapotára vonatkoznak

- szerkezet

- megszólítja Ekhó istennőt: „Tihannak rijjadó leánya”

- a füredi parton ül, Tihannyal szemben, távol a füredi vigadozóktól (hangulati ellentét)

- jellegzetes szentimentális vershelyzet: a halvány holdfénynél ül és sír

- általánosságban beszéli el élete kisiklását, számkivetettségének okát

- megemlékezik Lilláról, aki „a reménynek / még egy élesztője volt”

- 7. – 9. versszakban új emberi tartalmak

- felül akar emelkedni a világon, Rousseau-hoz hasonlóan magányba akar vonulni

- „Ember s polgár leszek” csak vágy: számkivetett ember soha nem lehet igazi polgár Csokonai a magányban remélheti, hogy megközelítheti az általa elképzelt polgári létet

- a végén jóslat: a jövő majd felismeri benne előfutárát

A Magánossághoz

- elégiko-óda

- indítás: istenasszonyhoz szól

- kéri, hogy ne hagyja el

- gazdag tájleírás + filozófiai tartalom

- a magány értékeit csak az érzékeny, művelt emberek (bölcsek és poéták) képesek felfedezni

- 4-5. versszakban éles szemléletváltás:

- királyi udvarban és egyéb zajos helyeken nincs magánosság

- ahol van, ott az emberek számára csak gyötrelmet, gondokat, félelmet és bút jelent

- 6. versszak: visszatér a magány dicséretéhez, sorra veszi az előnyeit

- „Mentsvára a magán szomorkodónak”

- „Tebenned úgy csap a poéta széjjel, / Mint a sebes villám setétes éjjel”

- 10. versszak: az elmúlás ábrázolása

- nem fél a haláltól; a halál az igazi magánosság, a „nemtudás kietlene”

- még utoljára érzékelteti a világból való kitaszítottságát: „Síromba csak te fogsz alá követni”

- ódai lezárás: már kívánja a halált

- a magánosságot a vers végére azonosítja a halállal

- a versben végig megtalálhatóak a magánosság hátrányai is, amiket el kell viselni

- kommunikáció, társaság, irodalmi élet, család hiánya

- közösségből való kitaszítottság

- nem lehet felvilágosult polgár

- nem akar visszakerülni a társadalomba (lemondó, keserű rezignáltság)

Írta: Somogyi Tamás