Kazinczy Ferenc, az első nagyhatású nyelvművelő

Kazinczy munkásságának kezdetén (a 18. század végén) fordítani kezdett, és ennek során a stílusra és a nyelvre terelődött a figyelme. Fontosnak vélte, hogy idegen nyelvi minták alapján áttett szavakkal és kifejezésekkel, fordulatokkal bővüljön a magyar nyelv készlete, de nem volt híve a szófaragásnak. Mindeközben azért olykor maga is használt régről felelevenített vagy újonnan alkotott szavakat. A szófaragványokkal kapcsolatban viszont - mint fentebb már szóba került - megírta az első ortológus (!) kritikát, amelyben megszabta az újító lehetőségeit, stiláris korlátait.

Vergilius eklogái és hatásuk a XX. századi magyar költészetre

Publius Vergilius Maro Odivius és Horatius mellett az augustusi aranykor költőtriászának legnagyobb epikus költője.

Andesben született (Kr.e.: 70-19), egyszerű paraszti családban. Édesapja tanítatta és közéleti pályára szánta, de Vergiliust nem vonzotta a politika. Életútját a költészet és a filozófia határozta meg. Kr.e. 41-ben a polgárháborúk ideén édesapja kisbirtokait kisajátították Octavianus veteránjai számára. Tekintélyes barátai később kieszközölték, hogy az egyre ismertebbé váló költő visszakapja családi birtokát. Ettől kezdve Augustus személye és politikai programja a költő szemében eggyé vált a társadalmi igazság, a jólét és a béke eszményével. Maecenas vette pártfogásába, s bejáratos lett a császári udvarba is.

Kr.e 37-ben adta ki válogatott bukolikáit, pásztori költeményeit Ecloage címmel. (eklogé – „szemelvények”, „válogatott versek”). Ez a költemény tíz, gondosan elrendezett hexameteres költeményből áll. A sorszámok nem a megírás dátumát fejezik ki. A görög bukolosz, vagyis marhapásztor szó alapján nevezzük bukolikus költészetnek, bukolikának. Később a ezt a műfajt ekloga névvel illeték a vergiliusi cím miatt.

A műfaj megteremtője a görög Theokritosz, az idillnek nevezett költeményeiben ő szerepeltetett először pásztorokat. Hexameterekben írt és párbeszédes formájú verseiben a pásztorok a természetben élnek, a nyájukat őrzik és dalolnak, szerelmeskednek. Eszményesített világ ez: a korabeli társadalmi-politikai valóságból elvágyódó s egy új aranykor után áhítozó emberi közérzet jelenik meg.

Vergilius nem ragaszkodott a hagyományhoz, az ő szereplői inkább földművesek. Eklogáiban fontos szerepet játszik a politika. Hőseinek, pásztorainak idillikus életét a polgárháború dúlja fel. Nem menekülhetnek a durva valóság elől valamiféle idealizált világba, hiszen földjeikről a veteránok, a kiszolgált katonák bármikor elűzhetik őket és földönfutóvá válhatnak. A száműzött földműves mellett megjelenik a másik, aki már visszakapta otthonát, s a kialakult új rendben, az augustusi békében élvezheti a biztonságot, a nyugalmat.

A leghíresebb és legtöbb értelmezési kísérletet kiváltó idillje a IV. ecloga, mely egy születendő gyermekhez kapcsolja az új aranykor eljövetelét. A különböző keleti vallások Messiást ígérő tanításai és a cumaei (kumé) Apollón papnőinek, a Sybilláknak (szibilla) a jóslatai táplálták az emberekben a polgárháborúk vérontása közepette a világ megtisztulásának vágyát. A költemény tele van olyan motívumokkal is, amelyek elősegítették, hogy a keresztény egyházatyák később a IV. eklogában Krisztus születését megjövendölő próféciát lássanak, és Vergiliust a középkorban valóságos „pogány szent”-ként tisztelhessék. Ez a kivételes megbecsülés teszi meg Vergiliust Dante kísérőjévé. Ilyen motívumok pl.: „ már megtérhet a Szűz”; „már új sarjat küld a magasból a földre az ég is”… a most születő gyermekkel beköszönt az aranykor, s letörlik rólunk a bűn nyomát; az „isteni szent gyermek, nagy magzata Jupiternek” isteni életet él, s „ujjong a világ a jövendő korszak elébe”.

Vergilius nem jövendölhette meg Jézus Krisztus eljövetelét Kr.e. 40.ben, a vers megírása idején. Valószínűleg a brundisiumi béke megkötésével állhat kapcsolatban. A békét a szerződő felek házassággal pecsételték meg: Antonius feleségül vette Octaviát, Octavianus nővérét. Octavia azonban terhes volt az előző férjétől, aki pár hónappal korábban halt meg, s a megszületendő gyermek Antonius örökbefogadottja a politikai kibékülés jelképe lehetett. A megszületett fiút, Marcellust Augustus örökösének szemelte ki, de a fiú 18 éves korában meghalt. Ekkor támadt fel rövid időre a békében vetett remény.

Egy másik értelmezés szerint a versben említett gyermek nem más, mint a költemény címzettjének, Asinius Pollio consulának a fia. A születendő gyermek azonosítására vonatkozó értelmezésekről függetlenül a vers a háborúktól elgyötört és sokat szenvedett emberiség békevágyáról szól.

A IX. eklogában két pásztorköltő, Moeris és Lycidas beszélget a polgárháborúk kegyetlenségéről, a jogtalan földfoglalásról, a földjeikről elűzött parasztok szenvedéseiről. A dal és a költészet szépségével vigasztalják magukat és egy Menalcas nevű költő érkezését várják, hogy együtt dalolhassanak. Mindhárman határhelyzetű szereplők: költő és pásztor között és mindhárom alak a költő véleményét tükrözi. Menalcas valószínűleg maga Vergilius, a műben kiragadott részleteket idéz elfeledett vagy befejezetlen költeményeiből,. Ez érdekes és szokatlan kísérlet a költői töredékek bevonására. A harmadik költő meg tudta védeni földjét „Verseivel néktek megvédte Menalcas a földet”. A polgárháborúk zűrzavarában a költészet is háttérbe szorul, így a költőknek el kell hallgatniuk, a költőket figyelmezteti egy holló: „Hisz ha a holló épp az imént a baloldali odvas / Tölgy tetején nem szól s a viszályt le nem inti jelével”. A két pásztor-költő is abbahagyja a dalt. Az ekloga keserű bírálat is Vergilius korának viszonyairól.

Vergilius eklogáinak hatása:
Az ekloga műfaja Radnóti Miklós XX. századi költő lírájában él tovább 1937-ben felkérték Radnótit Vergilius eklogáinak fordítására. A költő alkalmasnak érezte ezt a formát arra, hogy benne az embertelen kort, veszélyeztetett létét és boldogságigényét kifejezésre juttassa. Ezekben a költeményekben a költő idillikus érzése és sorsának tragikus tudata egységbe forrva jelenik meg.

Az „Első ecloga”-ban Radnóti hangsúlyozni kívánta a mű vergiliusi jellegét. A szöveg mottóját Vergilius Georgicájából vette. A mottó a világ romlására utal, fordítása: „Mihelyt a jog és a jogtalanság összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága”. A költemény tavaszi tájképpel indít. Ebben a világban találkozik a pásztor és a költő, felidézik a spanyol polgárháború szörnyűségeit, Federico García Lorca és József Attila sorsából következtet Radnóti a saját végzetére: „ Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.” „Garcia Lorca halott!”, „ Háborúról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő, / így tűnik el!”, „Észre se vették.” – észre sem veszik, ha meghal egy költő. „Igaz i, hova futhat a költő?/ Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett / folyton a rendre”. A költő tudja, hogy őt is megölik, de addig is teszi a dolgát, vagyis ír. A reménytelenséget az alkotó munka váltja fel. Radnóti a „tölgyfa” hasonlattal mondja el legszemélyesebb vallomását, és ez élete végéig programja marad : „ Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint / ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik / bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap / már a favágó, -várja, de addig is új levelet hajt.” Vagyis ő a tölgyfa, meg van jelölve, ahogyan megjelölik a zsidókat, majd kivégzik, de mint a tölgyfa ő is új levelet hajt, vagyis tovább ír. A tölgy a beteljesedő költősors szimbóluma. A költő azzal győzi le a halált, hogy úgy alkot, dolgozik a halál közelségében, mintha örökké élne.

Negyedik ecloga c. költeménye Radnóti szenvedélyes szabadságvágyát fejezi ki. Ebben a műben a költő már nem alkalmazza a pásztori műfaj kellékeit, eltávolodik a vergiliusi példától. A Költő és a Hang beszélgetnek: a költői én belső vitáját, drámáját szólaltatja meg a párbeszéd. A Költő reménytelenül, csüggedten szól életéről, a Hang pedig bátorítja, bíztatja, és felidézi életének sikereit, szép emlékeit. A reménytelenség, vágyódás és bizakodás küzdelmét kísérhetjük nyomon a versben. A rabságból csak a halál szabadíthatja meg a költőt. Meghatározó gondolata a reménytelen, tragikus körülmények között, a halál biztos tudatában is a költői hivatás vállalása: „az égre írj, ha minden összetört!”

Babits Mihály az antik kultúra nagy tisztelője, ismerte és alkalmazta az ókori strófaszerkezeteket, a mitológiai hagyományt, az antik műfajokat, mint pl.: óda, himnusz, ekloga. Nagy művészelődeivel is azonosul, ilyen pl.: Horatius, de különbözik is tőle, mivel Babits újat akar. Ekloga című versének két szereplője van, egy Titirusz nevű képzeletbeli pásztor, akit a vers elején és végén szólít meg a költő, illetve maga Babits; az ókori pásztor-költő a valóságban is részese az idillnek, valódi „terebélyes bikkfa” alatt heverészik és nádsípját fújja, míg Babits csak lélekben jut el az idill világába: „én okosan / lelkem küldöm el inkább és magam / itt maradok”.

Weöres Sándor művészetében az ókori kultúrák egységes világképét tekinti példának, régi mítoszokat vesz alapul és értelmez újjá egyéni módon, Bukolika című verse hexameterekben íródott. Témája a szerelem, szereplői azonban nem pásztorok, hanem egy fiú és egy leánygyermek, akik játszótársak és a játék közben ismerkednek a szerelemmel. Pajzán, erotikus hangvételű a vers, tele van vidámsággal, életörömmel, az ókori görögök derűs világát idézve. A versforma nem párbeszédes, de vannak benne párbeszédrészletek.

Antik ekloga c. költeménye is szerelmi témájú, az előbbihez szorosan kötődő alkotás; a versforma disztichon (1 sor hexameter 1 sor pentameter), és az erotika ebben a műben is jelentős szerepet játszik. A testi szerelem, mint az élet egyik örömforrása áll a vers középpontjában. A fiú és a lány párbeszédtöredéke a szövegbe beépülve teszi teljessé a vers hangulatát.

Vergilius a későbbi korok számára a legnagyobb és legtöbbet idézett római költő volt. A magyar irodalomra gyakorolt hatása is jelentős: műveit fordította Csokonai Vitéz Mihály, Devecseri Gábor, Radnóti Miklós. Erőteljesen hatot Zrínyi Miklós eposzára, és hexameterben íródott eposzaink is az ő példája nyomán születtek, mint Vörösmarty Mihály Zalán futása c. alkotása.

Csokonai Vitéz Mihály A felvilágosult eszme hirdetője és a szerelmi költészete

A felvilágosodás

Előzmények

- A feltörekvő polgárság egyre nagyobb szerephez jut az ipari forradalmak révén.

- A természettudomány jelentős felfedezéseket tesz, mely hatással van az emberek gondolkodására.

- A 18. sz. az ész, a világosság százada.

Jellemzői

- A polgárság ideológiájává (világnézetévé) növi ki magát.

- Szellemi mozgalomként indul, majd művelődéstörténeti korszakká válik.

- Feudalizmus-ellenesség

- Egyház-ellenessé (antiklerikalizmus)

- Racionalizmus (ésszerűsség, célszerűség) [ratio=ész, kidolgozója a francia Descartes – „Gondolkodom, tehát vagyok” (Cogito ergo sum)]

- Empirizmus (A megismerés alapja a tapasztalatszerzés) [kidolgozói: Bacon, Locke (filozófusok)]

- Deizmus (elismerik, hogy Isten teremtette a világot, de a továbbiakban a világ működését a természet törvényeire bízta)

Fontosabb országok

- Anglia

o Itt jelentkezik elsőként a felvilágosodás.

o Angol polgári és ipari forradalom.

o A városi élet fejlődése:

 London nemcsak ipari és kereskedelmi, hanem szellemi központ is.

o Irodalom: független a királyi udvartól.

o Új írótípus, aki írói működéséből, újságírásból próbál megélni  A sajtó fejlődése, 26 napilap megjelenése.

o Az angol felvilágosult irodalom legjelentősebb alakjai:

 Daniel Defoe: Robinson Crusoe, Jonathan Swift: Gulliver utazásai

- Franciaország

o Később, de fejlettebb formában jelentkezik a felvilágosodás  átveszik az angol tapasztalatokat.

o A francia forradalom előtti időszak, melyben a követelések erősebbek.

o A nagy francia Enciklopédia (1751-1772-ig tartott a szerkesztése).

 Szerkesztője: Denis Diderot

 Segítői:

• Montesquieu

• Voltaire

• Helvetius

• D’Holbach

o A tudományok, mesterségek és a művészetek értelmező szótára ábrákkal.

A felvilágosodás stílusirányzatai

- Szentimentalizmus

o A romantika felé közeledő irányzat, az empirizmusra épül. Az ész mindenhatóágába vetett hit megrendül, a tapasztalatokra épített lelki folyamatokat elemzi.

o Tipikus szereplői: szenvedélyes szerelmesek, akik például a társadalmi, vagyoni különbségek miatt nem lehetnek egymáséi.

o A szereplők érzelmekben gazdagok, ám cselekvésre képtelenek: szenvednek, gyötrődnek, visszahúzódóak lesznek.

o A sérült lelkű hősök a bánatukkal a természet magányába menekülne  elfordulnak a társadalmi kötöttséget jelentő várostól (a világtól elidegenedett ember).

o Jellemző műnem a líra.

o Jellemző műfaj az elégia.

 Rousseau: Új Héliose

 Kármán József: Fanni hagyományai – napló és levélregény

- Klasszicizmus

o A felvilágosodás uralkodó stílusirányzata

o Classis(latin)=osztály

o Eredeti jelentése: az első, a legjobb osztályba tartozó, kiváló, tökéletes

o Klasszikus alkotás: A művészi mondanivalót tökéletesen alakított formában jeleníti meg, örök érvényű, harmonikus alkotás.

o A polgárság ízlését és erkölcsét tükrözi.

o A klasszicisták racionalisták is egyben.

o Utánzás: Az antik művészet utánzása

o Miért? Mert művészileg tökéleteset alkottak.

- Klasszicizmus legfőbb stílusjegyei az irodalomban

o Mértéktartó, fegyelmezett stílus

o A művészek elvetnek minden felesleges díszítést

o A művek szerkezete áttekinthető

o Jól elkülöníthető részekből álló, logikusan elrendezett egész

o Az előkelők és jómódúak ízléséhez igazodik

o Jellemzi az eleganciára való törekvés, a kényes műgond

o A műnemek, műfajok nem keverednek egymással.

o Merev művészi szabályok (drámai hármas egység. tér, idő, cselekmény egysége, Arisztotelész Poeticáját nagyon is félreértették)

o Legfőbb műfajok: óda, epigramma, eposz, tanmese (a műalkotás erkölcsi célt szolgál), episztola, államregény, művelődési regén

- A rokokó

o Franciaországban bontakozott ki.

o Elnevezése utólagos, a rocaille (kagyló) szóból képezve utal a stílusban általánosan használt szétágazó csigavonalakra és a kagyló motívumára.

o Ez a stílus az udvari arisztokratikus kultúra utolsó kivirágzása.

o Jellemzője az erőteljes díszítettség, a kecsesség, a játékosság, a bájosság.

o Egyik leggyakoribb témája az erotika, az érzékiesség, a szerelem.

A felvilágosodás képviselői

- Franciák

o Voltaire (Candide)

o Rousseau (Új Heloise)

o Carmeille

o Racine

o Moliere

- Németek

o Goethe (Faust)

o Schiller (A kesztyű, Az örömhöz)

o Kölderlin

- Magyarok

o Kazinczy Ferenc

o Berzsenyi Dániel

A magyar felvilágosodás

I. szakasz (1772-1795)

- 1772 – Bessenyei György: Ágis tragédiája

- 1795 – a Martinovics-féle jakobinus mozgalom vezetőinek kivégzése

II. szakasz (1795-1825)

- 1825 – Széchenyi István az országgyűlésen birtokai jövedelmének egy részét felajánlja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapítására.

- Sajátos viszonyok:

o Nem volt számottevő polgárság

o A közép- és kisnemesség, a főúri családok tagjai lettek „felvilágosodottak”  a nyugati polgárság forradalmi eszméi átalakultak

o Mi volt a fő cél?

 Az elmaradottság leküzdése

 A kulturális haladás

 A nemzeti kultúra alapjául szolgáló nyelv művelése

o Mária Terézia 1760-ban testőrséget állítatott fel Bécsben  a magyar nemesifjak művelődhettek, megszervezték az első magyar írói társaságot

o Szépirodalmi folyóiratok: Magyar Museum, Orpheus, Uránia, Mindenes Gyüjtemén

o Testőr-írók: Baróczy Sándor, Barcsay Ábrahám, Bessenyei György

o Nyelvújítási harc

 Ortológusok  nyelvújítás ellenzői

 Neológusok  nyelvújítók

Csokonai, a felvilágosult eszme hirdetője

Az estve

- A cím pictúrát, azaz leírást ígér, azonban nagyobb ívű, átfogó-jellegű eszmei és stílushatásokat összegző alkotás

- 1792-ben írta 19 évesen

- Kazinczynak küldte el

- 1794-ben társadalombíráló résszel kiegészítve a Magyar Museumban jelenik meg.

- 1796-van a Diétai Magyar Múzsában jelenik meg, kivéve a középső részt.

- A műben Rousseau hatása érezhető, miszerint a romlott társadalommal szembe kell állni, és vissza kell térni a természethez.

- Szerkezet:

1. Az alkonyat ROKOKÓ leírása

2. A felvilágosodás eszméinek megfogalmazása KLASSZICISTA eszközökkel

3. A zárlat ódai hangja SZENTIMENTALISTA, visszafordulás a természethez

1. Az erdei alkonyat képei

Rokokó idill

Eszközei: hanyatló nap, harmat, rózsák, madárkák

Színek: tündöklő, pirul, aranyos

Akusztikai hatások: bömböl, hangicsál

Megszemélyesítés: „Mosolyog a híves szárnyon járó estve”

Alliteráció: „Barlangjában belől bömböl a mord medve”ű

„vidám melancholia”  mélabú, elérzékenyülés

Az erdő „Egy fűszerszámozott theátromot csinál”

Jelentése: illatosított színház, a fűszerszám a fűszer régi neve.

Az édes koncertek dallamára a Hold rezgő fényénél a gráciák (a báj, a kellem istennői) táncot járnak.

Illatérzék: fűszerszámozott theátrom – mennyei illat: zefírek – enyhe nyugati szellő

„E világba semmi részem sincsen”

Harmónia Diszharmónia

- Természet

- Édes koncertek

- Gráciák tánca

- Nyugalom - Társadalom

- Lárma

- A kevély, a fösvény csörtetése

- Kényektől részeg tolongás

2. „Bódult emberi nem, hát szabad létedre / Mért vertél zárbéklyót tulajdon kezedre?

Az éj, az elviselhetetlen emberi világ, a megromlott társadalom metaforájává válik.

Az eszmefuttatás a Rousseau-i gondolatmenetet követi.

 magántulajdon

 a szabadság elvesztése

 megromlott emberi viszonyok

Leltárszerűen számba veszi a társadalom visszásságait (háborúk, egyenlőtlenség, zsarnoki hatalom, kapzsiság, a jónak született ember bűnbe hajszolása).

A fogalmi érvelés túlsúlya jellemzi ezt a részt.

A korabeli magyar viszonyokra utal a dézsma, a porció, a földterületek bekerítése.

3. A megnyugvást adó természet képéhez tér vissza.

A természet fennkölt hangú, ódai megszólítása.

„Oh arany holdvilág

Oh édes erdei hangzások

Oh áldott természet”

A civilizáció teremtette egyenlőtlenség a természetben nem létezik, itt minden ember egyenlő.

A természet örökös földesura Csokonai  lelki gazdagság (arany holdvilág, éltető levegő, az erdei madarak éneke)

Konstancinápoly

Első változata: Egy város leírása (1785?), iskolai versgyakorlat.

1794-ben ezt a leírást fejtegetéssel egészítette ki.

Konstantinápolyt (Isztambul/Bizánc) idézi elénk.

A távoli városról veszélytelenebb beszélni, mint közvetlenül a hazáról.

A műben megjelenik Voltaire egyházellenességének hatása.

Konkrét képsor:

- Utcák színes forgataga

- Hárem = „damae-bibliotecha”

- „fénylő Stambul”

- „roppant templomok”

- „kőszálnyi mecsetek”

- Filozófiai általánosítások

- Babona, vak buzgóság

- Felidézi azt az időt, amikor még a természetben élt ember boldog volt

- Elítéli a fanatizmust  a minden embert és népet egybeölelő testvériséget hirdeti. A török hívők vakbuzgóságáról szólva a kereszténységről is beszél, erre utal a harang, a pénteki böjt, az oltár, a sekrestye.

A vers befejező része:

- Új világról szóló jövendölés

- Az értelem, a szeretet uralkodik majd.

- A harangokból szerszámot öntenek.

- A cifra tornyok emelése helyett „száz embertárson segítenek”

- A „boldog kor” eljövetelét csak a „késő századtól” reméli

A magánossághoz

- Szentimentalista mű

1. vsz.

- Megszólítja és hívja a Magánosságot

2. vsz.

- Leírja a Magánosság „lakhelyét”, a természetet.

- Filozófiai mondanivalóval is bír: az élet szépségeit és értékeit csak az érzékeny, művelt emberek veszik észre

4 - 5. vsz.

- Az előző részben bemutatott világ ellentétét írja le.

- Leírja, mely helyeket kerüli a Magánosság (királyi udvarokat, városokat), és kinek szül gyötrelmet (fösvények, nagyravágyók)

- Kedveli a szelíd falut, a természetet és az érző szívet

6 - 7. vsz.

- Ismét szemléletváltás: most a magány áldásait, jótéteményeit emeli ki (az erény, vagyis a virtus szülője, a bölcsesség forrása)

- Felvillan a későbbi romantika és a művészi szabadság gondolata

„Midőn teremt új dolgokat

S a semmiből világokat.”

„a sebes villám setétes éjjel”

8 - 9. vsz.

- A magánosság megérti a költőt és hűséges hozzá

- Számára a halál nem elrettentő, hanem kívánatos

10 - 11. vsz.

- Háromszor hangzik el az „Áldott Magánosság” megszólítás, amely a végső magánosságot, az elmúlást sietteti

A tihanyi Ekhóhoz

- Eredeti cím: A füredi parton

- Műfaja: elégia, ódai elemekkel

- Szerkezetileg három részre tagolható

I.

1. versszak

- A megszemélyesített alak megszólítása (invokáció)  ódai jelleg

- Megidézi a visszhangot, a párbeszéd valójában monológ:

- A nimfa csupán a csalódott költő szavait adja vissza (halvány Hold – szentimentális kép; a Hold is egyedül van, nincs társa)

2. versszak

- Füreden mások vigadoznak  A költő magányos, szomorú, boldogságra áhítozik

II.

3 - 6. versszak

- Több az emberség a durva bércekben, mint az emberekben, a jó barátok üldözői lettek.

- Szívtelen emberek, érdekházasság, tiran (zsarnoki) törvény (Lillára utal)

- A művészi kifejezőeszközök is a lelki fájdalom nagyságát sugallják: a vidám, boldog Lilla-verse természeti képeit vad természeti képek váltják fel. Így jut el a panasz-sor csúcsára… „még Lilla is…”

- „Te áldott lélek” – szeretettel emlékszik vissza Lillára

III.

7 - 10. versszak

- Éles vonalakkal válik el a második résztől.

- A költő fájdalmas büszkeséggel visszavonul a társadalomból, és az önként vállalt magánytól remél megoldást.

- A természet magányában remél az lenni, ami a társadalomban nem lehetett.

- „Ember [egyenlő] és polgár [nem alattvaló] leszek.”

Az utolsó szakaszban idősíkot vált

- Jövő idő

- Mint ember, tiszteletet érdemel

- Bízik a kései igazságszolgáltatásban

Csokonai szerelmi költészete

- 1797 nyarán ismerkedik meg Vajda Juliannával (Lilla)

- Kapcsolatuk kilenc boldog hónapig tartott, aztán Lillát férjhez adják máshoz (tiran törvény)

Tartózkodó kérelem

- 1795 előtt Laurához és Rózához írta szerelmes verseit

- Több versét átdolgozta és besorolta a Lilla – érzékeny dalok verseskötetébe.

- A vers miniatűr remekmű

- Rokokó stílus

- Csokonai korában énekelték

- Szimultán verselés: egyszerre ütemhangsúlyos és időmértékes verselésű

- A szerelem tűz (metafora)

- Tűz  Seb  Ír (gyógyír)  Tulipán (metafora)

- „Ajakid harmatozása” = szerelmes szavak

- Költői udvarlás: viszontszerelmet kér kedvesétől, az igenlő válaszért ezer ambrózia csókot ígér

- Az isteni szféra magasságaiba emeli a bókokat

 A keresztény angyali

 Az antik ambrózia összekapcsoló szavakkal

Az esküvés

- Csokonai esküt tesz, hogy örökké szeretni fogja Lillát, viszonzást vár

- Toposzok (hószín kéz, rózsa száj, tűz szem – ezekre esküszik Cs. Lillának.)

- Rokokó stílus

- Szimultán verselés

A boldogság

- Minden megszépül a természetben, vele van Lilla, a kertben leheveredve csókolóznak, iszogatnak, Anakreón verseit olvassák, friss epret esznek  tökéletes boldogság

- jázminos illat, a hűvös este, a susogó szellő, zöld gyepágy, eperillat

- Az utolsó három sorban a költő összegzi boldogságát.

A Reményhez

- A Lilla-versgyűjtemény utolsó verse. Műfaja elégico-óda

Szerkezete:

1 és 4. vsz. Tartalmi, érzelmi párhuzam

2 és 3. vsz. Hangulati ellentétesség

- A Lillával töltött 9 boldog hónap után a lányt férjehz adják, Csokonainak állása sincs  reményei összeomlanak

I. versszak IV. versszak

A megszemélyesített lelkiállapotot, a Reményt szólítja meg:

- Istenségnek látszik

- Csalfa, vak

- A boldogtalanokat hitegeti

- „Csak maradj magadnak” - Az élet értelmetlen lett a veszteségek után.

- Ellentétek:

- Zengő liget  Kietlen liget

- Nap  Éj

- A természet és az emberi táj kiüresedése

- Fájdalmas, egyetemes búcsút vesz: költészettől, jókedvtől, reményektől, szerelmektől  halálvágy

II. versszak III. versszak

- Értéktelített

- Rokokó kert: tavasz, nárciszok, csörgő patak, fák

- „Ezer virággal”

- Rózsák

- Életének reményekkel teli szép korszaka

- A viszonzott szerelem

„Lilla szívét kértem;

S megadá az ég” - Értékvesztett

- Tél

- A kert téli pusztulása: kiszáradt fa, patak, fa

- A rózsák elhervadnak

- Művészi vágyainak kudarca  gyöngykoszorúk (hírnév, dicsőség)

- Lilla elvesztése

„Óh, csak Lillát hagytad volna”

Nemzeti kultúránk a reformkorban

A polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség kérdései a reformkorban.

1. A feudalizmus bomlásának jelei a gazdasági életben és a társadalomban

a) Mezőgazdaság

Hazánk agrár ország. A XIX. sz. első felére a földesurak kiterjesztik a majorsági területet árutermelés céljából. Ezáltal saját vagyonunk a haszon miatt gyarapszik. (Nagyobb majorság.) Eredmény: több árut tudnak termelni, több a haszon, nagyobb a bevétel). Jellemző maradt a robot, a háromnyomásos, külterjes gabonatermesztés.

Mint látható, a földbirtokosok vagyona nőtt, de a kézben lévő pénzt nem a birtokok fejlesztésére használták föl, hanem elherdálják. Néhány előnyös helyzetben lévő nagybirtokos az ország nyugati, északnyugati peremén arra használja föl a konjunktúrát, hogy birtokát korszerűsítette. A korszerűsített nagybirtokon elterjedt a vetésforgó. Vasekét, vetőgépet használtak, képzett gazdatiszteket alkalmaztak. Példájuk egyre vonzóbb lett, követésük azonban a tőkehiány miatt a legtöbb birtokos számára szinte lehetetlen.

Magyarország a mezőgazdaság szempontjából nem sokat lépett előre. Elhanyagolt gazdaságok és rossz minőség, eladhatatlan termények jellemezték Mo. mezőgazdaságát. (Ennek következménye, hogy a nemesség nagy részénél válsághelyzet alakul ki.)

b) Ipar

A napóleoni háborúk alatt fölvirágzott a kontinentális kereskedelem. Hatására nálunk is új manufaktúrák keletkeznek. Fönnmaradt viszont a kézműipar céhes szervezete. Később, a kereskedelem, a kézművesipar és a manufaktúrák fejlődése leáll. A megkülönböztető vámpolitika elvágta Mo.-t hagyományos kereskedelmi partnereitől, és az örökös tartományok piacává tette. (Mindez hatással volt a társadalom alakulására is.)

c) Társadalom

A társadalom felső rétege differenciálódik. Van a nemességnek egy kis csoportja, akik meggazdagodnak. A nemesség jelentős része viszont (kis- és középnemesség) elszegényedik. Eladási nehézségekkel küszködnek, hiteleket kell felvenniük, nem tudnak fizetni, elszegényednek, nincstelenné válnak. Így kialakul a BOCSKOROS nemesi réteg. Számuk kb. 700.000. Életformájuk, műveltségük nem különbözött a parasztétól. A nagybirtokot gyűlölték, de előjogaikhoz görcsösen ragaszkodtak.

A parasztság is differenciálódik. A parasztság felső rétegének sikerül az árutermelésbe bekapcsolódnia. A nagygazdák igaerejük révén több telket is birtokolhattak, pusztákat bérelhettek, s fölhasználták a nincstelenek munkaerejét. A zsellérek számottevő munkaerő-tartalékot képeztek. Azok a viszonyok azonban, amelyek hozzájárultak termelőeszközeik elveszítéséhez, nem biztosították munkaerejük kihasználását.

A társadalom harmadik csoportja a munkások, kiknek száma igen kevés. A polgárság Mo.-n gyenge, mert a lehetőségek nem olyan nagyok. A hivatalokat, tisztségeket a nemesség képviseli.

Az értelmiségi réteg a legalsóbb társadalmi rétegből termelődik ki. Anyagilag nem ellátottak. A módosabb réteget a jobb családból származók alkotják. A reformok és a polgárosodás legelszántabb hívei az értelmiségiek köréből kerültek ki.

2. Széchenyi programja

A reformkor elindítója gróf Széchenyi István volt, aki 1825-ben az országgyűlésen felajánlja egyéves jövedelmét arra, hogy létrejöjjön a MTA. Ezen az országgyűlésen sok más probléma is felvetődik (pl.: jobbágykérdés, kultúra).

A felajánlás helyszínén 154.000 pengő gyűlik össze, amit 8-10 nemes adott össze. Ez az, ami elindítja a reformokat. Ezen az országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál veti fel a jobbágykérdést. Ez óriási felzúdulást vált ki. A nemesek első reakciója, hogy elzárkóznak a gondolattól. Széchenyi édesapja, Széchényi Ferenc, aki sokat tett az országért. Létrehozta a Nemzeti Múzeumot és a Széchényi könyvtárat. Anyja a Festetics családból származott. Ő is a haladó gondolkodásúak közé tartozik. Széchenyi fiatal korában sokat katonáskodott és utazgatott. Így jutott el Angliába is. Itt alakultak ki reformgondolatai. Mikor visszatért, még élesebben látta a különbségeket Nyugat-Európa és Mo. között.

Gondolatai:

Jobbágykérdés. Azt állítja erről, hogy Magyarország mezőgazdasága azért elmaradott, mert a jobbágyokat semmi nem ösztönzi a munkára, mivel a munkájukért bért nem kapnak. Viszont a terményfelesleg kevés arra, hogy jó életet teremtsenek maguknak. (Széchenyi erre nem talál megoldást. Ő sem tudott volna igazán jobbágyai nélkül élni.)

A Hitel című munkájában felfedezi azt, hogy a nagybirtokosok gazdaságfejlesztő tevékenységének legnagyobb gátja az ősiség törvénye. (Vagyis a birtok nem eladható, nem adományozható, hanem csak örökölni lehet. Ennek következményeként a birtokosoknak ha nincs pénzük, nem tudnak eladni a földjükből, aminek árából kifizetnék az adósságukat.) Nincsenek bankok, nem tudnak hitelt felvenni, mert a bankárok nem látnak fedezetet a pénz visszafizetésére. (Ezt is az ősiség törvénye gátolja.) Széchenyi szerint az ősiséget kellene teljesen eltörölni.

Másik két könyve a Világ és a Stádium. A Stádiumban 12 pontban foglalja össze gondolatait. Ez a három könyv elméleti munkájának eredménye. Mo. és Ausztria kapcsolatával is foglalkozik. Nem volt híve a függetlenségnek Széchenyi. Ő nem akart Ausztriától elszakadni. (Kossuth és Széchenyi közt ez adja a fő ellentétet.)

3. Kossuth programja

Kossuth először az 1832-36-os országgyűlésen tűnt fel. Döntő szerepe volt a nyilvánosság és az országos közvélemény megteremtésében. Kézzel írott, majd nyomtatásos újságát, az Országgyűlési Tudósításokat kézről-kézre adták. A reakciót maró gúnnyal, a reformeszméket tisztelettel és lelkesedéssel kommentálta. Tehetsége már ekkor sok hívet teremtett a reformok ügyének. I. Ferenc halála után a hatalom Metternich kezében összpontosult, aki az erőszak, a megfélemlítés eszközét alkalmazta. Az országgyűlési ifjak után Kossuth következett. Betiltották új lapját, a Törvényhatósági Tudósításokat, melyben az országgyűlés feloszlása után a megyei ellenállást élesztette. Ellenszegült, ezért hűtlenség vádja alapján börtönbe hurcolták. 1839-40-ben ülésező országgyűlés nemcsak az önkéntes örökváltság és az ipari ütemek engedélyeztetését érte el, hanem a politikai foglyok amnesztiáját is. Kossuth a börtönben nemzetgazdaságtant és angol nyelvet tanult. 1841 januárjától Kossuth főszerkesztője a Pesti Hírlapnak, ezt a lehetőséget azért kapta, mert a kormánykörök úgy vélték, hogy a cenzúra és az anyagi érdekeltség majd megnyirbálja Kossuth ellenzékiségét. Kossuth zsenialitása viszont új fegyvert teremtett: a modern újságírást. Politikai vezércikkei sorra vitték a gazdaság és a politika valamint a társadalom égető problémáit.

Kulturális élet

1794 és 1849, azaz a jakobinusok elítélése és a forradalom leveretése nemcsak politikai, de kulturális vonatkozásban is rendkívül nagy veszteséget jelentett, ám a két csapás között bontakozott ki a magyar szabadelvűség, mely társadalmi tekintetben véget vetett a hűbériségnek, kulturálisan pedig különböző irányzatok bonyolult kölcsönhatásával jellemezhető.

Míg a díszítésnek döntő szerepet adó rokokót viszonylag hirtelen váltotta föl a századfordulón az ésszerű, már-már mértani értelemben véve szigorú szerkesztésre törekvő klasszicizmus, ez utóbbi, s a romantika között kevésbé határozottan vonható meg korszakhatár, sokkal inkább kölcsönhatás jellemző az új század elejére. Sőt, nemcsak a stílus-, de az eszmetörténet vonatkozásában is fokozatos átmenetekről lehet beszélni. A klasszicizmus a különböző művészetekben nem egy időben alakult át.

Irodalom:

A szakmai tudás és hivatásszerűség helyét a korszak végére a lángelmére jellemző küldetés és elhívatottság jellemzi. E változás fokozatai érzékelhetők a századforduló költőinél. Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805), és Berzsenyi Dániel (1776-1836) is jelentős képviselői ennek. Kölcsey előbb Csokonai, majd Kazinczy eszményeitől távolodott el s alakított ki önálló szemléletet. A Himnusz (1823) kapcsolatba hozható az újklasszikus eszménnyel, azonban később születnek a romantikához kapcsolódó versei is. A korszak első éveit kétségkívül a bécsi udvarnak a fölvilágosodással szemben megváltozott magatartása határozta meg, mivel keresztezték a magyar polgárosodás ügyét. Ezzel a arányban a nyomdák, és a nyomdai kiadványok száma is csökkent. A fejlődést azonban hosszú távon mégsem lehetett megállítani. Kazinczy és Kisfaludy Sándor (1772-1844) nemzedékével megerősödött a polgárosuló nemesi kultúra. A szépirodalomban a romantika mozgalommá szerveződése Kisfaludy Károlynak köszönhető. A magyar romantikus költészet központi alakja Vörösmarty Mihály a Zalán futása (1825) című eposzával szerzett országos hírnevet. A romantikus költői nyelv megmutatkozik más elhíresült műveiben is, mint pl. a Csongor és Tünde, a Szózat, vagy a Vén cigány című önmegszólító drámai magánbeszéd. Petőfi Sándor (1823-1849) népiességét is gyorsan befogadták. Petőfi életműve ékesen bizonyítja a romantika és a biedermeier összefonódását. Ez a népiesség megfigyelhető Arany János (1817-1882) költészetében is, melynek talán leghíresebb elbeszélő költeménye a Toldi (1846).

Színház:

Kelemen László hozta létre az első magyar színtársulatot, mely 1790.október 25-én Budán kezdte el tevékenységét, Simay Kristóf, Igazházi, a kegyes jó atya című színművének az előadásával. A pesti Magyar Színházat 1837-ben nyitották meg. A színházi kultúra fejlődésével hozható összefüggésbe Katona József (1791-1831) tevékenysége, ki színészként, fordítóként sajátította le azokat az ismereteket, melyek hozzásegítették a Bánk Bán megírásához. Kezdetben nem ismerték fel tragédiájának jelentőségét, hiába küldte el több színháznak is.

Oktatás:

Az oktatás fejlődése is elősegítette a polgári értelmiség térhódítását. Állami ellenőrzés alá vonták a pesti egyetemet, más hasonló intézményt azonban nem állítottak föl. 1848-ban több jogakadémia is létesült. 1806-ban a második Ratio Educationis előírta a 6 és 12 év közötti tankötelezettséget, s így megteremtette a 6 osztályos gimnázium előfeltételét.

A nagy magyar tudósok kevéssé számíthattak elismerésre a magyar nyelv elszigeteltsége miatt. Bolyai Farkas és Bolyai János szám-és mértani felismerései, valamint Jedlik Ányosnak az elektromagnetikus forgómozgások mibenlétére vonatkozó észrevételei sem váltak széles körben ismertté külföldön.

Festészet:

A biedermeierre jellemző műfaj az életkép, s ez szoros kapcsolatban áll a festészettel valamint a litográfiával (kőnyomattal) is. Petőfi Vándorélet című versére keletkezett például Barabás Miklós, Egy utazó cigány család Erdélyben című képe is. A festészetben azonban korlátozta a fejlődést az országon belüli oktatás, sőt a szobrászatban még az anyag hiánya is! Meg kell említenünk azonban Ferenczy Istvánt, aki Bécsben tanult Canovánál, és Thorvaldsennél.

De a külső kényszer és a belső indíttatás feszültsége a korszak festészetében is érezhető. Idősb Markó Károly (1791-1860), lőcsei születésű tájképfestő, Bécsben tanult, és röviddel a Visegrád (1828-1830) című kép elkészítése után olasz földön telepedett le. A háromszéki köznemes családból származó Barabás Miklós (1810-1898) volt jószerivel az első jelentős festő, aki Bukarest, Bécs és Olaszország után hazatért, ám az ő kezdeményezésére is rányomta bélyegét a kereslet egyoldalúsága : míg a harmincas évek közepén olasz földön készített vízfestményein kivételes, rendkívüli látványok megjelenítésére törekedett, közelítvén a romantikához, a későbbiekben- a negyvenes évek néhány életképétől eltekintve- egyre inkább a biedermeier kedvelt műfajainak, az arcképnek, az almanachokban, hírlapokban közölt kőnyomatnak, sokszorosító metszeteknek termékeny művelőjévé vált.

A magyar képzőművészet viszonylagos elmaradottsága legalábbis részben a megfelelő intézmények s a művészeti élet hiányára vezethető vissza. A műkereskedelem jóformán csak az 1839-ben alakult Pesti Műegylet létrehozásával kezdődhetett el, melynek 1840-ben megrendezett első kiállításán körülbelül 350 festmény szerepelt. A belföldi művészképzés kezdetét 1846-tól lehet számítani. Ekkor nyitotta meg magániskoláját Pesten a velencei születésű Giacomo Marastoni, aki egyébként a fényképészet területén is kezdeményező szerepet játszott, hiszen már 1841-ben állított ki dagerotípiákat (Petőfiről is készült).

A biedermeier, melyet olykor megszelídített romantikának neveznek, és általában úgy határoznak meg, mint a romantika ellenhatását és klasszicizáló visszavételét, a bútorkészítésen kívül leginkább a festett, rajzolt és írott életkép műfajában éreztette hatását.

Építészet:

Az építészet hosszabb ideig a klasszicizálás hagyományát követte. Hild János, Hild József, Pollack Mihály a magyar klasszicizmus legjobb képviselői rendeltetési helyüknek megfelelő épületeket is tudtak építeni. A Pollack tervezte Nemzeti Múzeum (1836-1844) példázhatja az újklasszicizmus továbbélését a század közepéig, annak ellenére, hogy a romantika már a művészet elméletében is érvényesült.

Zenei élet:

A zenében szinte megtorpanást sem lehet érezni, legalábbis a népszerű kultúrában nem, ahol a korai verbunkosból szervesen fejlődött ki annak a XIX. Század elején indult nemzedéknek a munkássága, melynek különösen három tagja érdemel említést: a bécsi születésű, Kolozsváron megtelepedő s ott a tízes években alapított Musikai Conservatoriumot 1837-ben átszervező Ruzitska György, névrokona Ruzitska József, a Béla futása (1822) című első fennmaradt magyar opera szerzője, valamint a zsidó származású Rózsavölgyi Márk, a palotás, a körmagyar és a szaloncsárdás egyik kialakítója. A folytonos előrehaladás csak hosszabb idő elteltével vezetett minőségi ugráshoz. A magas kultúrában a zenei élet még a századfordulón is behozatalra szorult. Joseph Haydn 1800-ban Budán vezényelte A teremtést, Beethoven számos alkalommal látogatott Magyarországra-így 1800-ban a budai várszínházban hangversenyezett és ugyanekkor, valamint a következő években Brunsvik grófék martonvásári kastélyában vendégeskedett. Francz Schubert hosszabb időt is töltött az országban: az Esterházy grófoknál volt zenetanár. Aligha lehet tagadni, hogy e szoros kapcsolat a német nyelvterület zenéjével előkészítette azt a minőségi változást, amelyet Liszt Ferenc (1811-1886) munkássága jelentett. Noha nyugat-magyarországi német családból származott, és nem tanult meg magyar, hamar kapcsolatba került a verbunkossal. Magyarnak vallotta magát, és rendszeresen hangversenyzett az országban.

A magyar zene történetében új szakasz kezdődött, amikor Erkel Ferenc (1810-1893) az olasz-francia opera sajátosságaival ötvözve a magas kultúra szintjére emelete a verbunkos örökségét, a Hunyadi Lászlóban, abban a daljátékában, amelyet a Himnusz megzenésítésének évében (1844) mutattak be. Kialakult az új stílusú népzene, a ritmus kötöttebb lett, csökkentek a díszítések és nőtt az ismétlések szerepe. A Szózat megzenésítésére 1843-ban kitűzött pályázat nyertese, Egressy Béni játszott fontos szerepet e népszerű zene kialakításában.

Szabo Magda Kialts Varos

Holtig haza, Debrecen

A debreceniség bemutatása

Szabó Magda: Kiálts város! című műve és az írónő emlékei alapján

Zavaczki István

XI. B.

Dicsőséges múltú szülővárosom, Debrecen számos irodalmi kiválóságot nevelt fel a történelem viharos évszázadaiban. Ebben a csodálatos városban töltötte gyermekkorát a XX. század egyik legnagyobb magyar írónője, Szabó Magda is .

Szinte teljes egészében Debrecené az az életmű, amelyért három város is verseng, ám Budapest és Hódmezővásárhely csak tisztesség okából versenghet ezért a rangért. Az írónő sorsának alakulását, változatos műfajú életművének emberi világát, eszmerendszerét csak egyetlen városba lehet visszavezetni: Debrecenbe, ahol az Ágyai Szabó Elek és Jablonczay Lenke házasságából 1917-ben megszületett Szabó Magda.

Szabó Magda számára is sokkal többet jelent Debrecen egy földrajzi helynél, egy városnál.

Talán a "Város" kifejezéssel lehetne legélethűbben érzékeltetni, hogy Debrecen az írónő gondolatvilágában, műveiben már-már személlyé formálódott, melyet szenvedélyes szerelemmel szeret, istenít. Rajongása mítoszt szőtt Debrecen köré, pontosabban felnagyítva újrafogalmazta azt az évszázados mitikus látványt, melyben a magyar történelem és irodalom egyik főszereplője, sőt nem is főszereplője, az egyetlen igazi karaktere, "akit" sokan, gyakran félreismernek ugyan, de mégis napjainkig sugárzó erő maradt és alakító példa.

Ennek a városnak a történelmi múltjáról írta Szabó Magda "A kiálts város!" című drámáját Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára. Arról a városról írva, amely felnevelte, elűzte, majd újra befogadta poétáját, ám drámájában ennek semmi jelét sem tükrözi.

Œgy szól Csokonairól a költőnő, hogy a városról beszél, a megtartó erőről, a "debreceniségről", ahogyan Debrecen kőfalak nélkül, furfanggal, pénzzel, polgárainak szigorú hitével védte önmagát és népét három hatalom és két vallás ütközőpontján. Kálvin puritanizmusa, Méliusz Juhász Péter hitvédőigyekezetén rideg dogmává merevedett, de mégis ebben gyökerezett a város megtartó hite.Ez tette Debrecent a "maradandóság városává".

A reformáció és Debrecent a katolikus központtól elszigetelő török uralom kezdete egybeesik. Debrecen szigethelyzetbe kerül: három ország: a királyi, az erdélyi fejedelemség és a török hódoltsági Magyarország határán. Minden oldalról ostromlott szigetté válik, ahová azonban menekülni lehet. Történelmi helyzete a városnak eleve meghatározza az emberek sorsát. Hatalmas erkölcsi problémája ám Debrecen városának, hogy az értékes embereket veszni hagyja vagy elűzi. Erre a fontos gondolatra hívja fel olvasóinak a figyelmét az írónő, hiszen drámájában Borzán Gáspár sorsa rokon Csokonaiéval. Ezért írta Szabó Magda nagy poétánk születésének 200. évfordulójára drámáját.

Csokonai Vitéz Mihály

(Debrecen, 1773. nov. 17.-Debrecen, 1805. jan. 28. )

A magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa és egyben városunk máig legsokoldalúbb költői egyénisége. A Hatvan u. 23. sz. alatti, úgynevezett Diószegi házban született, majd a Darabos u. 19. sz. alatt élt és ott is halt meg.

A költő nevét viseli ma a Csokonai Színház, és a Csokonai Gimnázium. Az Izsó Miklós által készített, az ország egyik legszebb köztéri szobra a Kálvin téren található, a református Kollégium épületével néz szembe, amelynek diákja volt. Csokonai síremléke a Hatvan utcai temetőben, a - Dorottya utcában - található, vas obeliszk, melyet 1836-ban öntöttek Ungváron Beregszászi Pál tervei szerint. Csokonai neve már 1850-ben Debrecen térképen megtalálható utcanév.

Ennek a dicső múltú városnak a történelmébe, pontosabban 1604 végére, Bocskai István korába kalauzolja Szabó Magda a közönségét "A Kiálts város" - című művében azokba a napokba, amikor a hajdúk fejedelme győzelmet aratott Álmosdnál. Kettős ok amiért az írónő ezt a kort választotta. Az egyik, hogy rekonstruálniakarja Debrecen történelmét, a másik ám közel sem utolsó indok, hogy felhívja a ma élők figyelmét vajon honnan erednek a furcsa debreceni utcanevek: Kandia, Burgundia, s legfőképp honnan a Borzán Gáspár utcanév?

Amint említettem már a reformáció volt nálunk az első olyan társadalmi és szellemi áramlat, amely Debrecen nevével fonódott öszze. Itt honosodott meg, itt vált magyar vallássá a reformáció puritánabb ágazata, a kálvinizmus, s maga a város Méliusz Péter alatt "Erdély s Magyarország világosító lámpásává". Ezért próbálja Szabó Magda a kálvinizmus kettős arculatát kifejteni olvasói számára, azt a kálvinizmust, amely egyik oldalról a nemzeti nyelvű tudomány és irodalom nevelőatyja, s a haladó európai szellem megtestesítője, amely Debrecent a kálvinizmus védelmezőjévé tette, az üldözöttek támaszává, ahol minden polgár a reformált egyház tagja, de amely alig hetven évvel a kálvinizmus megszületése után erőszakosan ragaszkodva az új dogmákhoz életformájában, magatartásában rideggé, könyörtelenné vált. A vallási tolerancia elvét csak hírdette, de maga is türelmetlen volt.

A város, amelynek főbírája, tanács és minden polgára egyenként alá van rendelve az egyháznak, s itt szereplő képviselőjének, a tántoríthatatlan, csak szabályokban és hitelvekben gondolkodó Hodászi Lukács papnak, mint világi hatalom, mint polgárainak oltalmazója és összetartó ereje. A puritanizmus a festett kép, a cifraság elvetésével, minden hívság üldözésével művészetellenes és embertelen tan lett, melynek kihangsúlyozásának elkerülését a drámában talán a különleges alkalom tette vagy talán az írónő feltétlen rajongása okozta, hogy hőseiben csak a pozitívumot hangsúlyozta, s Debrecent is olyannak látta aminek bűvköréből nem lehet szabadulni.

Egyedűl a görög kalmár mondja ki , hogy e város ortodoxiája éppen olyan kegyetlen, mint katolikus ellenfeleié.

Szabó Magda a drámájában Borzán Gáspárnak, az ismeretlen katonának emel emlékművet, akiről a nevénél alig tudunk meg többet. Csak, mint áldozat jelenik meg a műben. Egyike azoknak a millióknak, akik elestek a harcban, és akik közül néhánynak a földi maradványai fölé emlékművet emeltek szimbólum gyanánt.

1604 őszén is, mint Debrecen történelme során olly sokszor megint pénzzel kell megváltani a város nyugalmát a vesztett álmosdi csatából elvonuló császári csapatoktól, mivel a hajdúk, akik egy időre a császár oldalára álltak, most visszapártolnak Bocskai mellé, s megverik Belgijoso gróf zsoldosseregeit. Fenyegető közellétük nyugtalanító, mivel az éhes, fáradt zsoldosok fosztogatásait, gyújtogatásait már nem tudná elviselni az agyonra adóztatott, sanyargatott polgárság. A fáradt, meggyötört főbíró, Gál Nagy István kétségbeesése, kimerültsége elővigyázatlanságba sodorja. Az ellenséges császári csapatok követe pedig kihasználja az információt. Ez okozza Gál Nagy István vesztét. Gál Nagy István a kálvinizmus bástyáján, Debrecenben maga is bástya.

Meggondolt, keménykezű, élete minden percét hitének s városának áldozó ember. Mindenekelőtt főbíró, akit Debrecen polgárainak védelmére, vezetésére jelöltek ki. Kötelességet, mint jobb papok a hivatásukat alázattal és önfeláldozóan teljesíti. A város oltalma szent előtte, és előbbre való, mint családja, lánya.

Hasonló találkozás zajlik le Szabó Magda "Kiálts város" című drámájában, mint Bernard Shaw a Szent Johanna utójátékában, ahol az író irónikus összejövetelt rendez élők és holtak között. Ám ebben a műben az egyetlen napirendi kérdés: a bűnösség és egyetlen tanulság az, hogy a rehabilitált áldozatot újra el kell itélni.

Szabó Magda drámája is egyetlen kérdésre alapszik: Ki ölte meg Borzán Gáspárt? Ezzel a kérdéssel indul a darab, ahol a török szultán, II. Fülöp spanyol és Rudolf magyar király, Kálvin János, Bocskai István jövendő erdélyi fejedelem és Belgiojoso császári hadvezér bűnösségüket tisztázandó gyűltek össze a drámaíró intésére egy 1604-ben, Debrecenben esett gyilkosság ügyében.

A Shaw-i szituáció nem csupán annyiban fordul meg, hogy utólagos társadalombölcseleti tanulságból egy történelmi krimi előzménye lesz. Ám Borzán gyilkossági perújrafelvételében koronás fők, hadvezérek és vallásreformátorok a gyanusítottak.

Aztán pedig: Johanna népvezér, akinek emléke túléli gyilkosaiét. És drámai hős.

Szabó Magda művében már az előjátékban kiderül, noha sem Ahmed szultán, sem Kálvin, sem Bocskai, sem Belgijoso nem ismerte soha Borzán Gáspárt, mindnyájan részesei halálának.

Az írónő kétféleképpen vési fel ugyanazt a történetet Borzán Gáspár emlékére: Az egyiken városának, Debrecennek áldozata Borzán Gáspár. Annak a városnak, amely késlekedett hadisarcot fizetni, hogy kiváltsa őt, saját szenátorát, Belgijoso császári hadvezér fogságából. Nem puszta közömbösségből, hanem azért, mert a váltságdíj fejében meg kellett volna szegnie egyik törvényét, amely szerint nem bocsát teljes jogú polgárként falai közé idegent addig, amíg az országszerte folyó protestánsüldözések idején a Kálvin hitét vallók utolsó menedékének modhatja magát. Az üldözöttek jogos védekező reflexéből válik itt önpusztító megátalkodottság.

A debreceni mentalitás csak egyik oldala a tragédiának. Az események úgy is elbeszélhetők, hogy a várost a kor történelmi mozgásainak gyújtópontjában látjuk. A török portyák, a császári és Bocskai hajdúinak összecsapásai, az állandó hadszintérlét Debrecent is politikai lavírozásra kényszeríti.

A dráma megírásakor, 1971-ben rövid időn belül Darvas és Hubay után Szabó Magda a harmadik, aki a három részre szakadt Magyarország társadalmi szituációját fogalmazza meg.

Ezek szerint Borzán Gáspár a város és a történelem áldozata. Igaz, hogy Borzán Gáspár a dráma egyik legnagyobb áldozata, ám közel sem válik Szabó Magda drámájának főszereplőjévé, még halálával sem, hiszen sohasem jelenik meg és egyáltalán nem is választja, csak elszenvedi sorsát. A dráma valóságos hőse Gál Nagy István , akihez a mű teljes egészében kötődik. Borzán Gáspár pedig Gál Nagy Eszternek, Gál Nagy István jegyző lányának, a jegyese. Esküvőjüket már többször, (ötször) el kellett halasztani a várost érintő egy-egy tragikus veszedelem (dúlás, tűzvész, pestis, fosztogatás) miatt. Ezért Eszterben az egybekelés iránt már-már valószínütlen méretű vágyakozás él, másra sem tud gondolni, mint Borzánra, és az esküvő legújabb, az események kezdetének másnapjára kitűzött időpontjára. Alakjának drámaiságot kölcsönöz elvágyódását ellenpontozó szorongása egy ismét bekövetkezhető szerencsétlen fordulat miatt. Eszter az első és a második felvonásban lázad ugyan a sors ellen, de lázadása nem több lázongásnál, passzív türelmetlenkedésnél, a hagyományok s annak képviselői: a város és nagyanyja elleni berzenkedésnél. Eszter azt hiszi, hogy nem szereti az apja, s sohasem törődik vele, és nem érti meg a folytonosan elfojtott szerelmi vágy beteljesületlenségének fájdalmát sem.

A főbíró ekkor még az anyjával, a legtulzóbb, legszélsőségesebb puritánnal egyetértésben van és sziklaszilárd abban a hitben, hogy Debrecennek állnia kell, mert ez a város sziget az iszonytatban.

A második felvonás engesztelődést, nyugalmat áhitó kezdő fohásza a remény halvány kis sugarát lopja a nézőkbe, olvasókba , ám ez a halvány reménysugár is elszáll , amikor megszólal a lármahang, amely ellenség közeledtét jelzi.

Nagyon kegyetlenül hat az olvasókra a nagymama Eszter megnyugtatására, leintésére mondott szavai, amelyeknél megindul a lavina, az emberfölötti küzdelem, valamint amikor az ifjú Portörő elárulja, hogy a fogvatartott túsz Borzán Gáspár, a vőlegény.

A második felvonás viszonylagos békéjében, amikor csak a természetes ellenséggel kell megvívnia Gál Nagynak, s lányának kitörései mindössze magánemberi létét karcolják meg, ha mélyen is, most, a harmadik felvonásban, az egyre nyomasztóbb és kilátástalan helyzetben odáig kell eljutnia, hogy mind hitében, mind hivatalában, mind emberségében keresztút elé álljon, válasszon és döntsön, miként folytathatja életét, hiszen Debrecen ezt az összeget csak akkor tudná kifizetni, ha elfogadná egy görög kereskedő ajánlatát, aki magára vállalná a váltságdíj kifizetését, ha cserébe a város polgára lehetne. Gál Nagy István hiába próbálja eltéríteni kérésétől (a legszebb áruk, a templomi kelyhek felkínálásával) nem sikerül, hiszen Jorjosz Sztavriasz, a görög kereskedő eddig hosszú évek során önérzetében megsértett ember volt. Most végre neki is lehetnének feltételei. Ám Gál Nagy István először elutasítja a javaslatot, de amikor kiderül, hogy a császáriak által túszul ejtett Borzán Gáspár élete forog kockán (aki a városi tanács tagja is) megmásítja a döntését, és inkább vállalja az eklézsiából való kizárását, hogy meg kell válnia hivatalától az első adandó pillanatban, hogy el kell szakadnia anyjától, aki aligha bocsátja meg engedékenységét, valamin lányának háláját is , aki azt hiszi szegény, hogy érte tette, szeretetből tette, mintsem hogy egy debreceni polgárt veszni hagyjon. Áldozatvállalása azonban értelmetlennek bizonyul, mert időközben megérkezik Bocskai levele, melyben felégetéssel fenyegeti meg a várost, ha az ellenséget bérmiben segíti. Így Borzán Gáspárnak meg kell halnia, mivel a debreceni főbíró hite és meggyőződése szerint élt és aszerint választott, hiszen 12000 ember több, mint egy.

Szabó Magda a főbíróban, Gál Nagy Istvánban azt az eszmét mutatja be, mint mire az írónőt tanították Debrecenben szülei, iskolája, s maga Debrecen: az életet minden pillanatában vállalnunuk kell, akármilyen megpróbáltatással néz szembe az ember: Nem szabad meghátrálnunk! Nagyobb emléket sohasem állíthatott volna szeretett szülőföldjének, Debrecennek a kiváló írónő a "Kiálts város" című művénél.

- A. (ntal) G. (ábor)

Magyar Nemzet, 1973. okt. 7.

- Balázs Ádám: Táguló világ: Beszélgetés Szabó Magdával a szülőföldről

- Banyai Gábor:

Népszabadság, 1973. okt. 12.

- Berkes Erzsébet: Jegyzetek új magyar drámákról

Kortárs, 1974. 2. sz.

- Hajdufy Miklós: Protestáns

Élet és irodalom, 1979. 35. sz.

- Juhász Béla: Kötés és szárnyalás

- Koltai Tamás: Ismeretlen katona

XVII. századból

Élet és irodalom, 1973. 41. sz.

- Kovács Kálmán: Még egyszer:Kiálts, város !

Alföld, 1974. 2. sz.

- Lukácsi András:

Magyar Hírlap, 1973. okt. 6.

- Magyar Vilmos:

Alföld, 1973. 12. sz.

- Papp Lajos: Napjaink 1974. 1. sz.

- Sima Zoltán: Egy város bűvöletében

Alföld, 1977. 10. sz.

Simon Zoltán:

Kritika, 1973. 11. sz.

Sík Csaba: A költő Szabó Magda

Kortárs, 1975. 11. sz.

- Szabó Magda: A holtig haza: Debrecen

- Szabó Magda: Debrecen három arca

- Szabó Magda: Levél a kritikusnak

Élet és irodalom, 1979. 35. sz.

- Szemánn Béla:

Népszava, 1973. okt. 4.

- Székelyhidi Ágoston: Szabó Magda Debrecene

Alföld, 1987. 10. sz.

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig (1920) - Magyar irodalom érettségi tétel

Magyar irodalom érettségi tétel

Nyilas Misi, a debreceni nagy kollégium kis diákja merő tisztaság, becsület és tehetség. A mélységből jön, érzékeny lélekkel, a szülői ház emlékével. Azt hiszi, a felnőttek jók és tiszták. Ez a nagy tévedése, mert hazugok és rosszak; világuknak még az alapja is hazug. A kis Nyilas Misi csalódása a felnőtt Móricz Zsigmondé, övé a regényt felhőző szomorúság és tanácstalanság, és övé Nyilas Misi jósága és emberséget hirdető elszántsága is.

(CZINE MIHáLY)

A regény kezdetén egy másodikos, tizenegy esztendős kisdiák áll szemben a debreceni kollégium "nagy, komor, négyszögletű" épületével. Fél tőle, de büszke is rá. Alig egy hónap múlva, történetünk végén azonban dacos eltökéltséggel ismételgeti, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. Határtalan bizalma szertefoszlott, megsemmisült. Regényünk témája: ez a teljes és tragikus illúzióvesztés. A mű drámaiságát még az is növeli, hogy a talpig becsületes és tiszta gyermeket vádolják a felnőttek csalással, hazugsággal, a mások bizalmával való visszaéléssel (ezt célozza Gyéres tanár úr példamondata: "Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja"). Jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát, naiv hitét.

A szerkezet első egységében, az expozícióban (1-3. fejezet) Nyilas Misi körülményeivel, személyiségével, a kollégiumi élettel, tanulótársaival és tanáraival ismerkedhetünk meg. A bonyodalom (a 4. fejezettől) abból adódik, hogy szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal: felolvasást vállal a vak Pósalaky bácsinak (kulcsmozzanat a reskontó vásárlása), házitanító lesz Doroghy Sanyi mellett, és felkeresi Törökéket, egy évvel korábbi szállásadóit. Egyre inkább megveti a lábát a nagyvilágban, megállja a helyét az életben, és egyre magabiztosabbá is válik. éles fordulatot jelent azonban sorsában, hogy (a 6. fejezet végén) nem találja a reskontót. A regény második felében (a 7-12. részekben) Misi mély válságon megy át. Csaknem minden felnőttben csalódik, a tetőponton (a fegyelmi tárgyaláson) teljes értetlenséggel és rosszhiszeműséggel találkozik. Iskolatársai között is egyre idegenebbnek érzi magát. Lélekben azonban kezd megedződni, keserű tapasztalatai lassanként leülepednek benne ("hát lehetetlen, hogy az igaz ember a sötét s buta emberek közt élni tudjon?É"), és megfogalmazódik életideálja: költő és tanító akar lenni. A megoldáshoz bátyja érkezése segíti hozzá: az ő közreműködésével tisztázódnak a félreértések, de Nyilas Misi elhatározása már megmásíthatatlan: elmegy Debrecenből, és másutt akarja szolgálni a legnemesebb eszméket. 

A főhős szegénysorsú, egyszerű szülők gyermeke, akiket a kisfiú rajongva szeret: apjára tisztelettel felnéz, anyjához forró érzelmi kapcsok fűzik. (Móricz Zsigmond saját önéletrajzi vonásai: Misi édesanyja is "paplány"; nagybátyja, Isaák Géza Patakon tanár - Móriczé Pozsonyban; a nagy vállalkozásokba fogó apa csődbe kerül, mert a "tüzes gépünk [É] felrobbant", s ekkor az idilli kisgyerekkor színhelyéről "elköltöztünk egy más faluba"; maga Móricz is épp 1892-ben került a debreceni iskolából Patakra stb.) Nyilas Misi sérelmei akkor lépik túl az elviselhetőség határát, amikor a fekete szakállas professzor a fegyelmi tárgyaláson apját kezdi becsmérelni. 

A kamaszgyerek mélyen érző, tiszta érzésű és gondolkodású, végtelenül jóhiszemű, szemérmes, félénk, poétikus alkat. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, jóllehet tapasztalnia kell, hogy a tanárok többségét a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Magatartása azért ingatag, mert hatalmas terhek, feladatok nehezednek rá. A szerető édesanyától és a becsületességben példát mutató édesapától elválasztva, egyedül próbál meg - kisfiú létére - felnőttként viselkedni. épp ezért érzelmileg kiegyensúlyozatlan; néha túláradó boldogság tölti el, máskor egyszer csak "elkezdett kimondhatatlanul zokogni". Nagyon egyedül érzi magát, ezért kezdi gondosan kiépíteni saját kis "önálló várát" (csúnya, de különálló ágyat választ a coetusban), saját meghitt világát (főként a könyvek és a versek révén), amelybe nem enged bepillantást senkinek. Még Gimesi előtt is titkolózik, pedig ő "az egyetlen jó társa". Fizikailag gyenge ("utolsó volt" a tornaórán, "neki mindjárt fájt a feje a legcsekélyebb érintésre is"), de önérzetében erős ("ha ő egyszer kimondta, hogy nem kér, akkor nem kér"). Erkölcsileg érett, egyenes ("ő úgy érezte, hogy kétféle viszony két ember közt nem lehet" - "ő nemcsak hogy nem tett, de nem is gondolt rosszat senkiről és semmiről"), mégis könnyen hazugságba keveredik, mert szemérme még erősebb, és tart - látjuk, jogosan - a félreértéstől ("ilyen könnyű a hazugság, csak egy szó az egész. érdemes volna annyi bajt magára zúdítani, mikor csak ennyibe került a szabadulás?").

Társas kapcsolatait tekintve tudja, hogy ő más, mint a többi, sőt azt is érzékeli és kimondja, hogy "ő különb a többi fiúnál". ő "nagy ember szeretne lenni: unja már ezt a hosszú gyerekeskedést", "unja már, hogy még mindig csak kisdiák". áhítja, hogy ismerjék fel jóságát és tisztaságát ("senki sincs, aki őt megértené"), és hálás, amikor István bácsi, a pedellus "szelíden s jósággal szólt hozzá". Magatartásának ellentmondásaival is tisztában van, önvád gyötri (talán ő mégis "csakugyan rossz"), de a durva, igaztalan támadást ("önző, követelő, anyagi érdekekkel telített lélek") magabiztosan visszautasítja ("én nem akarok debreceni diák lenni tovább!"), bár azért megerősítést vár az igazgató úrtól ("azért jó fiúnak tetszik engem gondolni, ugye?"). A lányok szépsége is megragadja Misit, de kamasz-szégyene (pl. Orczyéknál) menekülésre ösztökéli. Orczyné "finom néni volt", ruhája mintha "festve" lenne - más, mint Misi édesanyja. Török néninek és Gimesi nagymamájának azonban kezet csókol. Bella szépsége megigézi a kisfiút, felette álló, idegen, de rendkívül vonzó lénynek érzi. Nem érti meg, de megsejti Bella jogát a boldogságra, bár a maga módján féltékeny Török Jánosra. 

Külön vizsgálandó, gazdag terület Nyilas Misi szellemi világa. Szüleitől a becsületesség és a "jóság" parancsát hozza magával. Lelki kibontakozásában nagy szerepet kap a könyv. Olvashatatlannak bizonyuló, mégis kincset érő kötetet vásárol Csokonairól, és így már "van egy saját vásárlású, igazi, vastag könyve, amire ráírta a nevét", egy füzetet is vesz a "Történelmi Arcképcsarnokból". A kulturális értékekhez elemi erővel vonzódik. A színház is elvarázsolja, jóllehet a látott előadás úgyszintén felfoghatatlan a számára. (A Fenegyerekek c. darabot látja, pedig a korszak nagy sikere 

- Móricz pontosan dokumentálja a kulturális állapotokat - Csepreghytől A piros bugyelláris c. népszínmű, Nyilas Misi is erre áhítozik.) Debrecen hagyománya lenyűgözi, Csokonai Vitéz Mihály a példaképe; csodálattal tekint fel a Csokonai-szoborra, a legendás Hatvani professzor sírkövére, a Rákóczi ültette bokorra. Rendkívül megragadja Simonyi óbester alakja, mert a nagyratörés, a felülemelkedés és a varázserő megtestesítőjét fedezi fel benne. Sorsszimbólum az ő számára Zichy Mihály Tragédia-illusztrációja is: ádám a sziklán. Petőfi és Jókai példája hasonlóképpen a szeme előtt lebeg - ő is "Csittvári Krónikát" akar írni. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet, mégsem adja fel édesanyja tanításának szolgálatát.

A tudás megszerzése és a tudás átadása lesz az egyik életcélja. "ő mindent tudni akar, egyszerre tudni, úgy képzeli, hogy [É] akinek felnyílik a lelke, abból kijön a tudomány"É Sanyika tanításakor, Bella közelségében úgy érezte, hogy "valami magasabb cél volt előtte". Bella előtt megnyitja a lelkét: "én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem". Az emberiség tanítója, a "jóság" apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni: "légy jó mindhalálig" (a Bibliából való idézet, a Jelenések könyvének 2.10. részéből). De ráadásul kezdettől fogva az önkifejezés vágya is sarkallja. 

A legbecsesebb kincse - az egyetlen, amit Debrecenből magával visz - a pergamen kötésfedélbe köttetett 50 ív fehér papír, amibe minden fontos dolgot be akar írni, elsőként az olvasmányélményeit, de egyelőre még teljesen üres, tiszta; a Simonyi óbesterről költött vers talán majd bekerül. Most még csak formálódnak a sorok, szakaszok, "valami ideges tűz gyúlt ki a vérében" - ez már az ihlet, a művészi alkotás izgalma. (Ellenlábasának, Orczynak ugyan már megjelent egy cikke a Kis Lapban "Nyári gyönyörűségek" címmel, de a bátyja "beleírt" - és az iskolai fogalmazására is csak 2-est kapott a fiatal segédtanártól) 

A Légy jó mindhalálig - Móricz műveire általában jellemzően - koncentrikus felépítésű, azaz a főszereplő mindig a színen van, körülötte bonyolódnak az események. A történteket is mindig az ő nézőpontjából látjuk, azt a folyamatot követve, ahogy ő tekint mind messzebbre - de minthogy ezúttal gyerekhősről van szó, az olvasó nála természetszerűleg többet láthat meg. A regény színterei ily módon egyre tágabb sugarú koncentrikus köröket alkotnak, amelyeknek középpontjában, legbelül Nyilas Misi áll.

Misi legszűkebb környezetét a diáktársak alkotják, konkrétan a "coetus" (négy évfolyamtárssal és két végzőssel), illetve a kollégium gimnáziumának második B osztálya. élete elsősorban az ő körükben telik, bár jellemzően kevés velük a kapcsolata, inkább befelé fordul. A diáktársak viselkedésének okait csak akkor ismeri fel, amikor képes meglátni a mélyebb összefüggéseket is: a társak családi hátterét, társadalmi helyzetét. Első élményei éppen ezért eleinte csak megzavarják, növelik amúgy is nagyfokú szorongásait (pl. fogadtatásakor Orczyéknál). Gimesi valóban társa lesz (megérzi, hogy elveszett a reskontó), Orczy pedig - a családi háttér segítségével - ellenpontja. Mindketten a maguk módján jó barátai Misinek. A tanárokról eleinte csak felszínes impressziókat, bár a lényeget sejtető benyomásokat kapunk ("három büdös gígerli"), de egyes gesztusaikból és megnyilvánulásaikból már közvetlenül a magyar társadalmi valóságra pillanthatunk - Misiben a kép csak az élmények leülepedése után áll össze. ő eleinte még rendkívül büszke a kollégiumra. 

A város, a magyar társadalom Misi külső kapcsolatai, látogatásai révén tárul fel előttünk. Sokatmondó a házak, lakások elhelyezkedése, mérete. Pósalaky úr, a nyugalmazott tanácsos az elmúlt szép idők képviselője, a város köztiszteletben álló régi polgárainak egyike. Szikszay Lajos bácsi is makulátlan tisztességgel szolgált (számvevőként) évtizedeken át, egy leltárhiány ürügyén mégis félreállították - panamák sejthetők a háttérben. Török bácsi, a becsületes, nyugdíjas tanító (most is "bújja a könyveket", "olyan jól senkivel sem lehetett meglenni, mint a bácsival") már régóta szegénységben él, ad a becsületre (megfizeti fia után a kárt). Török János és Doroghy Sanyika apja a felelőtlen, talajvesztett dzsentrit képviseli. Kiemelkedni ezekből a süllyedő családokból legfeljebb a fiúgyermeknek volna esélye - ha tanulna (Sanyika). A nők, pl. Török Ilonka és Doroghy Bella helyzete kilátástalan, a szegénységből egyetlen kiút kínálkozik számukra: az érdekházasság. (Bella kérdése, mely a boldogsághoz való jog és az erkölcs ellentmondására mutat rá, különösen összekuszálja Misit.) A házasság Bellának mesés-romantikus fordulattal sikerül - a többieknek nem. Török néni és Gimesi nagymama jóságos zsörtölődéssel végzi a munkáját, belenyugvással éli életét.

A legtágabb szféra: a magyarság sorsa. Nagy úr kezdi el felnyitni Nyilas Misi szemét népünk múltjára és jelenére, a jóságos földrajztanár őstörténeti előadása ad még nagyobb kultúrtörténeti távlatokat. "Nincs itten semmi baj ebben az országban: csak a politika"É - véli Nagy úr. (Móricz mottója két évtizeddel a Légy jó mindhalálig írása után, a második világháború idején szerkesztett folyóiratán ez lesz: "Hagyd a politikát, építkezz!") A program azonban adott: Magyarország "Európa belső kertje lesz", "meg kell építeni itt az egyenlőség, szabadság, testvériség igazi hazáját"; "dolgozni, tanulni, építeni"! Misiben életre kelnek ezek a szavak , különösképpen azért, mert szülei sorsának okaira is rádöbben ("az édesapja élete is itt van az ő betegségében [É], és az apja őseinek nagy szerencsétlensége, a jobbágyok, a földesurak rajtuk feküdtek").
A regény alapkonfliktusában végső soron a lelki tisztaság áll szemben a pénzzel. A "lélek" tisztasága a cím bibliai idézetében összegeződik: "Légy jó mindhalálig". 

A "pénz" motívuma sokszor jelenik meg sokféle jelentésben. Kincset ér a 30 krajcáros könyv Misinek, mást jelent a 120 forint Török Jánosnak és Török bácsinak, a 10 forintos juttatás Török Jánosnak és Misinek, az egyforintos küldemény Misi apjának és a kétszeres összeg a kisfiúnak, ugyanez a fegyelmi bizottság tagjainak, az 50 forintos kártérítés Isaák Gézának stb. Debrecen város betűjele, a DV úgy is értelmezhető: "Dugdel, Viddel".

Minthogy Misi szemével nézünk ebben a regényben, az ő stílusában íródik a mű. Ennek nyelvi formája a szabad függő beszéd, más szavakkal az átképzeléses előadásmód. ("Most nem tudta, mit csináljon, ezen nem lehet bemenni, ha nincsen kilincse, sokáig állt ott" - a szöveg függetlenedik a felvezető főmondattól.) Az egyes szám harmadik személyes forma mindvégig megmarad, a belső monológokban is, ez az elbeszélő objektivitását is kifejezi, az elmondottak hitelét is fokozza. A tájnyelvi kiejtés megjelenik a helyesírásban is: "hun voltál"; "meghíjt" stb. A hagyományos debreceni diáknyelv, illetve az archaizmus is jellemző vonása Móricz nyelvének ("kápsálás", "brúgó" "prepa", "szénior" stb.), a szavak egy részében a latinizmus is megőrződött ("gerundium", "semper"). A közvetlen emberi kapcsolatokat és az úrias, polgári gesztusokat egyaránt néhány szóval tudja jelezni az író ("elvárlak", "Bébuci"). Az írói eszköztár jellegzetes eleme a hagyományos epikából felelevenített, fejezetenkénti tartalmi előzetes, amely vagy a fabulát ("amelyben egy kisdiák elveszti a kalapját" stb.) vagy a cselekmény előzetes értelmezését kapjuk meg ("amelyben a kisdiák átmegy a felnőttek minden gyötrelmén"). 

"A Légy jó mindhalálig a szenvedés tüzében tisztult alkotás. Mintha stílusa is megolvadt volna a nagy szenvedésekben, kiégett belőle minden szennyező anyag. Viszszafogottabb, mélyebb, melegebb a hangja, egyenletesebb fényű, teltebb zengésű. Az ember és az író ebben a művében forr igazán egybe" (Czine Mihály). Tudvalévő, hogy ebben az 1920-ban keletkezett regényében Móricz Zsigmond a nemzeti katasztrófák utáni mély válságát fejezte ki, a "gyermeki szív" érzékeny rezdüléseivel jelezte saját életérzését.
Nyilas Misi életútját a Forr a bor c. regényében írta tovább Móricz Zsigmond.

KÖLCSEY FERENC (1790 - 1838) ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

A reformkor politikai fellendülése mindenek előtt az értekező próza korszerűsítését tette szükségessé. Ennek a feladatnak a teljesítésére először Kölcsey Ferenc vállalkozott, kinek életműve átmeneti jellegű: a romantikus elemek klasszicista vonásokkal s az érzékenység kultuszával keverednek benne.

1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. (Ez a falu akkor Középszolnok megyéhez tartozott, ma Románia ÉNY-i részén fekszik.) A szülővidék elmaradottsága is szerepet játszott abban, hogy Kölcsey rendkívüli fogékonyságot mutatott a társadalmi egyenlőtlenségek s a politikai fejlődés kérdései iránt. Szülei a magyar köznemességnek igen régi, vagyonos, református felekezetű rétegéből származtak. Ő maga a debreceni református kollégiumban tanult.

Már diákkorában verselt, előbb Csokonai, majd Kazinczy hatására. Eredeti költészete jogi tanulmányainak befejeztével bontakozott ki. 1812-ben birtokára vonult vissza gazdálkodni. Magányában érezte a feszültséget a felvilágosodás polgári műveltsége és nemesi életmódja között. 1814-ben barátjával, Szemere Pállal együtt Feleletet írt a Mondolat c. röpiratra, melyet az előző évben adtak ki a Kazinczy vezette nyelvújítás ellen.

Életében döntő változás volt, amikor 1829-ben tisztséget kapott Szatmár megye vezetőségében. 1832-ben a megye követeként a pozsonyi diétára utazhatott, hol a szabadelvű ellenzéknek egyik szónokává lett. 1835-ben, amikor megyéjében a szabadelvű irány a maradiakkal szemben megbukott, lemondott tisztségéről. Kölcsey éppen a korábban perbe fogott Wesselényi Miklós védőiratán dolgozott, amikor 1838. ugusztus 24-én, a Szatmár megyei Cseke községben egy hirtelen jött betegségnek áldozatul esett.

ÉRTEKEZŐ PRÓZÁJA

Kölcsey jelentékeny költő volt, de értekező prózája terjedelemben és minőségben egyaránt felülmúlja lírai verseit. Költészetét könnyebb levezetni értekező műveiből. Magyar nyelven ő hozott létre először maradandót e műfajban.

Első alkotó korszakában, az 1810-es években főként bírálatokat írt. A Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetések (1815) és a Berzsenyi Dániel versei (1817) műhelytanulmánynak tekinthető. A bennük megfogalmazott, rendkívül szigorú értekezést az indokolja, hogy közvetlen költőelődei példájától el kíván rugaszkodni, mert új stílus megteremtésére törekszik. Felfogása ekkor még ellentmondással terhes: túl akar lépni az előző nemzedék eredményein, de klasszicista neveltetése még gátolja abban, hogy mindazt észrevegye elődeinek műveiben, ami előre mutat. Csokonai népiességét pallérozatlan vidékiességnek látja, és értetlenül áll szemben Berzsenyi metaforákat teremtő képzeletével, amely pedig döntő módon előkészítette a magyar nyelvű romantikus versírást.

Kölcsey második alkotó korszakát az 1820-as évekre tehetjük, amikor is a romantikus nemzetfelfogás került érdeklődése középpontjába. Ekkor írta legjelentősebb tanulmányait. A romantikus történelembölcselet és nemzetjellemtan segítségével a nemzet és az emberiség viszonyát éppen az ellenkező oldalról gondolta át, mint korábban. Kazinczy tanítványaként, a tízes évek elején még a világpolgárságnak következetes szószólója volt. A húszas évek közepére messze eltávolodott e korábbi felfogásáról. A német romantikusok hatására ekkor már minden nemzetnek egyedi értéket tulajdonított, s ezt a nyelvek és szokások sokféleségével indokolta. Mohács (1826) c. tanulmányában elkerülendő veszélyként írt annak a lehetőségéről, hogy az emberiség egyetemes fejlődése a nemzetjellemekben rejlő gazdagság eltűnését eredményezheti. A nemzetek egyenrangúságáról szóló tétele szabadelvű világképének szerves alkotórésze lett.

Nemzeti hagyományok

A klasszicisták világpolgár szemléletének romantikus ellentézisét legkövetkezetesebben Nemzeti hagyományok (1826) c. értekezésében fejtette ki. "Egész nemzeteknek, szintúgy mint egyes embereknek megvannak az ő különböző koraik" - így szól a tanulmány alaptétele. Ez a gondolat az 1820-30-as években már hazánkban is több munkában előfordul. Feltételezhető, hogy Kölcsey után másodiknak Széchenyi István gróf írt kinyomtatott szövegben a nemzetek életkoráról, de ugyanő Naplójában már 1816-tól foglalkozott a témával, melynek eredetét a történészek a római császárság koráig vezették vissza. Kölcsey akkor is Széchenyi nyomában járt, mikor azt állította, hogy a kezdeti hőskor a nemzet történetének egészét meghatározza, ez az időszak teremti meg a nemzet jellemét, hagyományát. Ez az álláspont azt a feltevést rejti magában, mely szerint a kultúra lényegét a folytonosság adja. Ha elszakadunk saját múltunktól, létünket veszélyeztetjük. Kölcsey érdeme a hagyomány irodalmi vonatkozásainak kifejtésében van: "Ahol az ősi hagyomány vagy éppen nincsen, vagy igen keskeny határokban áll, ott nemzeti poesis nem származhatik; az ott születendő énekes vagy saját lángjában sűlyed el, vagy külföldi poesis világánál fog fáklyát gyújtani; s hangjai örökké idegenek lesznek hazájában."

A Nemzeti hagyományok szerzője a fejlődésnek két válfaját különbözteti meg. Görög típusúnak mondja azt a szerves, belső kezdeményezésből kiinduló fejlődést, amely a fa növekedésére emlékeztet. Ezzel a lényegében romantikus gondolattal olyan fejlődésnek az eszméjét állítja szembe, melynek külső ösztönzés az értelmi szerzője. Idegen példa követését látja a római, a középkori keresztény és a humanista reneszánsz kultúrákban. Mivel a görög-latin ókort példaként tisztelő klasszicizmus a fejlődésnek csak ezt a második típusát ismerte, Kölcsey okfejtése egyértelmű szakítás a művelődésnek klasszicista eszményével.

Kölcsey volt az első azoknak a magyar íróknak a sorában, akik a magyarság múltjának elfogulatlan mérlegelésében a nemzeti önismeret elengedhetetlen feltételét láttak. Szerinte a magyar kultúrának, a költészetnek, belső kezdeményezésből kiinduló fejlődésre lett volna szüksége. Ez nem tudott létrejönni, s így a magyarság mindig külső ösztönzésnek van kiszolgáltatva. E borúlátó végkifejlet előtt akad egy megjegyzés a Nemzeti hagyományokban, amely később hatással volt Erdélyi János, Petőfi és Arany által képviselt népiességre. Ez az utalás pórdalainkra vonatkozik, amelyekben Kölcsey nemzeti kultúránk kibontakozásának lehetséges ösztönzőjét látta.

Kölcsey a nemzet visszamaradottságáért saját rétegét, a magyar uralkodó osztályt okolta, s ebben a vonatkozásban az 1848-as polgári forradalom előkészítője volt. "Ez a nép atyáinak bűneiért szenved" - írta egy 1834-es levelében.

Történetfelfogására döntően hatott bekapcsolódása a politikai életbe. Túljutott az elvont nemzetjelleg fogalmán, s történetibb szemléletet alakított ki. Országgyűlési Naplójának 1833-ban írt részei s ugyanekkor keltezett levelei tanúsítják, hogy felismerte: egységes nemzetről mindaddig nem lehet beszélni, "míg a népérdek név alatt legalább három különböző érdek él, miket egymással megegyeztetni (...) nem tudunk, meg nem is akarunk: a nemesség, a polgárság és a parasztság érdeke"; sőt még a nemesség sem egységes. A sajátságos történeti adottságok alapján így fogalmazta meg a korszellemet: "Hétszázezer nemes, és - tízmillió nemtelen ! (...) még adhatunk, várván köszönetet: de megtörténhetik, hogy adni fogunk kénytelen, köszönet nélkül."

Kölcsey kortársaival egyidőben távolodott el a rendi-nemesi szemlélettől, s vált a szabadelvű polgári felfogás hívévé. Wesselényi Miklós hatott rá közvetlenül, ki Balítéletekről c., 1831-ben befejezett könyvében a nemességnek és a parasztságnak az érdekegyesítéséről, valamint a jobbágyi sors megszüntetését célzó örökváltságról úgy írt, mint a forradalom nélküli szerves fejlődés egyetlen lehetséges módjáról. Amikor Kölcsey azt látta, hogy a magyar nemesség többsége nem hajlandó a Wesselényi által kijelölt úton járni, visszavonult a közélettől, és utolsó éveit cselekvő rezignációban töltötte.

KÖLTÉSZETE

A versek Kölcsey életművének mennyiségileg nem számottevő és minőségileg kevésbé jelentős részét alkotják.

Elfojtódás (1814)

Kölcsey a felépítés tudatos kísérletezőjének bizonyult, a költői mondattan megújítására törekedett. Első jelentős versében, az Elfojtódásban az állítmányt sokáig késleltetve, bizonytalanságban hagyta olvasóját afelől, hogy az egymás után következő sorok milyen szerepet fognak betölteni a mondat egészében:

"Ó sírni, sírni, sírni,
Mint sem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után;
Mint nem sírt senki még
Legfelsőbb pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?"

A várhatóságnak ennyire alacsony mértéke, az olvasó figyelmének ilyen erős felcsigázása a romantika fő újságai közé tartozott. 1814-ben Kölcsey még csak belefogott a kísérletezésbe, és csak félsikerig jutott el: az Elfojtódás a felütéstől lényegében különböző, de esztétikai hatásában vele egyenrangú középrész után szokványos és a vers eddigi részétől elütő retorikus kérdéssel fejeződik be, amelyet Berzsenyi joggal marasztalt el.

A vers Kölcsey egyéniségének tükre, s így önértelmező tartalmú. Esztétikai hibája, hogy belső egysége nem teljes. Az utolsó három sor, bár a vers lezárását, kiteljesedését biztosítja, kilóg a versből.
A vers kiáltás, amit a boldogság elvesztése vált ki. Lelkiállapota is megnyilvánul, de érzelmi egyhangúság van jelen. A vers ellentétekre (vágy - valóság, teljesség- teljesíthetetlenség) és az ismétléssel ill. késleltetéssel előidézett feszültségre épül.

Kölcsey az ellentétek pólusai között helyezkedik el. Ezzel magyarázható romantikussága.
A mű befejezése késleltetés: "Ki tud? ki tud?". Ez formailag kérdés, de tartalmilag felkiáltás és megállapítás, ill. válasz: senki nem tud sírni. A harmadik részben elfojtja a sírást, s mintegy "agyoncsapja" a verset ezzel a három sorral.

Himnusz (1823)

A műfajt a cím is jelzi. A könyörgés tárgyát már az első versszak megfogalmazza. A reformáció korának jeremiádjai a nemzeti történelem tragikus fordulatait azzal magyarázták, hogy Isten bűnei miatt ostorozza a magyarságot. S ez a bűnhődés az indok is egyben: "Megbünhödte már e nép a / a múltat s jövendőt!". Az első versszak egyben a keret része is, s így a vers végén kis változtatással megismétlődik.

A kereten belül a II. és III. versszakban a múlt pozitív történelmi képeinek leírása történik. Ezek: a honfoglalás, az Árpád-ház felvirágzása, magyarországi természeti képek, a Hunyadiak győzelmei a török ellen, Mátyás uralkodás és Bécs elfoglalása. Ezt a boldog múltat Kölcsey a versben Isten adományaként értelmezi, s így ez Isten dicséretévé válik egyben.

A IV. és V. versszakban a történelmi negatívumok és ezek oka jelenik meg. A történelmi negatívumok (tatárjárás, törökök, belső viszályok, a nemzeti egység hiánya) bűnhődésként jelennek meg, melynek oka a magyarság bűnössége.

A VI. versszak képe elsősorban Rákóczit jelenti, de bárkit, akit üldöztek a magyarság melletti kiállása, s tettei miatt. Ez a negatív múlt: bujdosás, elnyomás.
A VII. versszakban a múlt és jelen ellentétpárokkal történő szembeállítása következik (jelen - értékhiányos; múlt - értékesebb ,jobb). A történelem folyamán a magyar nép, a nemzet a szabadságot vesztette el. A kérését a bűnhődés részletes leírásával indokolja.

A VIII. versszakban már csak szánalmat kér Istentől. A szenvedést (bűnhődést) hangsúlyozza ki. Már a múltat megbűnhődtük korábban a történelemben, ezért a jövőt most, a jelenben bűnhődjük.
A vers hiányolja a nemzetből a nemzettudatot, ugyanakkor a himnuszból hiányzik az önbizalom, hiszen Kölcsey pesszimista, s ezt a pesszimizmust a vers trocheikus (H - R) lejtése fejezi ki, ami pesszimistább, mint a jambikus (R - H).

A Himnuszban is megfigyelhető Kölcsey szándéka költői nyelv megújítására. A mondat felépítésének bonyolítására irányuló törekvés megnyilvánul például az első versszakban:
"Isten, álld meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Balsors a kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
a múltat s jövendőt!"

Az ötödik sor az első sor tárgyát értelmezi, miközben állandó határozói tagmondatként a hatodik sorhoz kapcsolódik. A mondattani kidolgozottságnak ilyen fokát a klasszicizmus nem engedte meg.

ÚJ VERSTÍPUSOK

A húszas évek elejétől Kölcsey rendhagyó szerkesztésű mondatait már szerves versegészbe tudta építeni, s néhány művével a magyar romantikus líra verstípusait teremtette meg: a Zrínyi dalával a párbeszédbe kivetített monológot, a Vanitatum vanitasban a vele rokon önmegszólító verset, Csolnakon (1822) c. költeményével s egy-két más szövegével pedig az 1770-es évek német irodalmi mozgalma, a Sturm und Drang által kialakított dal (Lied) magyar változatát. Ezekben a magyar nyelven új verstípusokban teljes művészi hatású költeményeket írt, amelyek döntően hatottak a késői magyar költészetre - dalainak elégikus hangneme alap volt a lírikus Arany számára.

Vanitatum vanitas (1823)

A cím jelentése hiúságok hiúsága. Az írás, amelyre a versindítás hivatkozik: a Prédikátor könyve az Ószövetségből. A mulandóságról szóló tanítás a rezignált bölcsességet dicséri, visszatérő sora: minden hiábavaló.

Az elmélkedés innen indul, a tételt a történelemre alkalmazza: a hódítók, az erény és önfeláldozás példái, a filozófia és a művészet nagyjai minden tettükkel és alkotásukkal a hiábavalóság példáivá törpülnek. A tudomány, a történelem és a filozófia hiábavalóságával az emberiség értelmét tagadja. Az ellentétekben mozgó szerkesztés, a paradoxonok és oximoronok (értelmileg látszólag egymást kizáró ellentéteknek stilisztikai, rendszerint humoros összekapcsolása a beszéd során) sor a vívódó keserűség hangnemét teszi uralkodóvá. A gyors mulandóság képei az egyéni élet szintjén sem a biblikus belenyugváshoz, hanem a teljes tagadáshoz vezetnek az önmegszólítás zárlatában. Az ember végső célja a boldogság, de a halállal ez is hiábavaló lesz. Jó tanácsa az életre vonatkozik, mely szerint: érzelem, életcél nélkül közömbösen kell élnünk. A műből hiányzik a megoldás, a feloldás.

Kölcsey prózája és versei között szoros a kapcsolat. Élete végén, politikai reményeinek szertefoszlása után unokaöccse számára Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (1837) címmel összefoglalta intelmeit. A kiábrándultság az intelmekben is megnyilvánul. E műben azonban az erényes életet önértéknek tekinti a szerző, s a sztoikus magatartás mellett foglal állást. A természet és az emberiség sors szabta fejlődésének a gondolatát fejti ki. Ez összefügg kálvinista neveltetésével, az isteni eleve elrendelés hitével. A végzetszerűség elfogadása ellenére önismeretre, önnevelésre, haza és emberiség tevékeny szeretetére szólítja olvasóját.

Zrinyi dala (1830), Zrinyi második éneke (1838)

Kölcsey értekező prózájában lesújtó véleményt alkotott a magyar nemességről. Ez az ítélete késztette arra, hogy nemzethalál gondolatát fejezze ki prófétáló verseiben, a Zrinyi dalában és a Zrinyi második énekében.
A Zrinyi dala eredeti címe "Szobránci dal" volt, a cenzúra miatt változott. A második költeményben az elsőhöz hasonlóan párbeszédes formában vetíti ki sötét látomását. De míg a Zrinyi dalában a belső vívódást egyenrangú felek, a költő és a vándor kérdés-felelet sorában fejezi ki, itt a megszólított a könyörtelenül ítélő Sors. A Zrínyivel azonosult beszélő könyörgése és a végzet elutasító szava váltakozik, s az utóbbi zárja a verset.

Zrinyi dala

A mű kérdés-felet formában írt párbeszéd. A kérdező a vándor, a válaszoló a költő (esetleg Zrínyi). A vándor visszatér, s keres valamit, amit nem talál meg. Keresésének tárgyai: a hon - a magyar haza azonban megváltozott, negatív lett, nem hordozza már a dicső múlt értékeit; a bérc, ami a hősi hazát mentő török elleni harcok jelképe - ez azonban a válaszban nincs meg, az utókor (Kölcsey jelene) elfordult a múlttól; a nép, a magyarság - a magyarság itt van még, de ez már elvesztette mindazt, amiért magyarnak nevezhető: "Névben él csak, többé nincs jelen.".

A mű ostorozó vers. Az értékes nemzet = a múlt és az értéktelen jelen ellentétére épül. A magyar romantika visszatérő gondolata fogalmazódik meg: a nemzethalál, ami itt nem konkrét képben jelenik meg.
A vers formailag párbeszéd, tartalmilag azonban a költő monológja; párbeszédbe kivetített monológ.

Zrinyi második éneke

A mű a Sors és a költő "párbeszéde". A költő könyörög, hiszen a Sors magasabb rendű. Köztük alárendeltségi viszony van.
A vers kérés-felelet (elutasítás) formában íródott. Az I. versszak vészhelyzetet tár fel, melyek belső problémák is lehetnek, s a nemzet pusztulását okozhatják. Ezért a költő a Sors segítségét kéri. A Himnuszhoz hasonló kérések is megtalálhatók a műben.
A II. versszakban a Sors válasza következik: egy "épkézláb" nemzetnek egyedül kell harcát vívnia. A Sors indokai, amiért szembefordul a magyarokkal: a magyarok gyávasága, a Sors korábbi segítségeinek elpazarlása. Ez már elutasítást sejtet.

A III. versszakban a kérés intenzitása fokozódik. Kölcsey kéri a Sorsot, hogy a hazát (Magyarországot) őrizze, de a magyarságot pusztíts el bűnei miatt, hátha a jövőben megszületik egy új magyarság, mely jobb lesz.
A IV. versszak a Sors ítéletét hozza, amely kegyetlen és kategorikus: "Törvényem él". Ez nem enged további kérést, így nem folytatódhat a vers sem. Az ítélet szerint eltűnik a magyarság, s helyét új nép vesz át, mely kihasználja lehetőségeit (amiket a magyar nép elmulasztott). Kölcsey nemzethalálában a magyar hon a magyarok bűnei miatt szűnik meg.
A vers hasonló a Himnuszhoz (kérés), de itt megvan a válasz is. Erősebb az önostorozás és a nemzeti bűnök felsorolása általános (belső egység hiánya, külső segítség várása).

Rebellis vers

Rebellis = lázadó. Történelmi példákat hoz fel, olyan személyeket, akik a magyarság szabadságáért harcoltak. Az utókor azonban nem követte őket. Akkor még lehetőség volt a szabadságunk kivívására, de később nem éltünk vele. Ezért a költő a rabság átkát mondja ki. Itt nem tényként jelenik meg a nemzethalál, nem a sors hozza, hanem a költőnek kell megtennie a nemzet elátkozását. Ez a verse is nemzetostorozó (átok, romantikus jellemzők), amellyel a nemzetet próbálja meg felrázni.

A vers egy fordított imához hasonlít, melynek végkifejlete az, hogy a magyarság csak akkor él, ha szenved.

Huszt

Kölcsey egyik optimista verse. A nemzet számára van tanácsa, ezt az utolsó sor írja le. A vers agitatív, cselekvésre szólító mű, mely szerint: az alapvető érték a jelen; cselekedni kell, s el kell vetni a múltat.
Versformája epigramma (disztichonokból álló verses költemény). Az első verssor hexameter, a második verssor pentameter. A versforma klasszicizálódó. A műben a hexameter ötödik és hatodik verslába kötelezően daktilus (H - R - R) és spondeus (H - H).

Végkövetkeztetésünk: Kölcsey munkáiban a felvilágosult klasszicizmus és a romantika kettős hatása érvényesült. A legmaradandóbb írásaiban az ember s a nemzetsors végső céljáról értekezik. A Vanitatum vanitas és nagy prózai vallomásai belső vívódást fejeznek ki. Első volt a magyar értekezők sorában, akit következetesen elméleti igény vezérelt.