PÁLYÁJÁNAK ELSŐ KORSZAKA
Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debrecenben. Apja borbélysebész, anyja szabómester lánya. Családjában élt a nemességhez tartozás tudata, jóllehet nem volt több ez családi legendánál. Nevét hol i-vel, hol y-nal írta. A debreceni kollégiumba iratkozott be. Az apa korai halálával nélkülözések szakadtak a családra. Szűkös anyagi helyzete és a gondolkozására döntő hatású iskola polgárnak nevelte Csokonait.
Latinul már gyermekfejjel irodalmi szinten írt, megtanult olaszul, franciául, németül és görögül. Tanárai felfigyeltek tehetségére, s költői próbálkozásait méltányolták.
Az első latin és magyar verskísérletei iskolai feladatként készültek. A zsengék a "sententia" (=mondás) vagy a "pictura" (=kép) műfajába tartoznak: az antik klasszikusokból vett bölcsességeket, tájakat, évszakokat, embertípusokat írnak le. Csokonai egész pályáját jellemzi, hogy az alkotással feladatot akar megoldani. Könnyed versei sem kivételek ez alól: ilyenkor a feladat a játékos hangzás elérése. Klasszicista hatást látunk abban is, hogy Csokonai a már megalkotott művek szövegét később bővítette (pl.: az Egy város leírása és későbbi változata, a Konstancinápoly) illetve csökkentette (pl.: Estve jött a parancsolat... "Szegény Zsuzsi, a táborozáskor).
Csokonait sokoldalú érdeklődés, nyitottság jellemezte. Az iskolai költői anyagot szűkösnek érezte, így tanulmányozta az olasz barokk, valamint az olasz és német rokokó költészetét. Zeneiségének fejlesztésében az olasz canzonetták (e. kanconetta, =rövid dal) és kantáták követéséből tanul sokat. 1791-ben barátságot köt a sokoldalúan művelt orvossal, Földi Jánossal, akit mesterének tekint. Levelezésbe kezd Kazinczyval is. A kilencvenes évek elején már első érett műveit írja.
Költészetének első csoportját a polgár- és tanárpukkasztó, humoros "diák-irodalom" alkotja, mely Debrecenben nagy hagyományokkal rendelkezett. Jelentősége, hogy utat nyitott a népies nyelv és műformák felé. A kettő összefüggését mutatja, a Batrachomyomachia vagy Békaegérharc, a homéroszi vígeposz átköltése (1792), melyben az antik képanyagot diákos és népies elemek egészítik ki. Az 1791-ben írt Estve jött a parancsolat... a magyar műköltészet első népies helyzetdala (egy falusi leány panasza, amikor kedvesét elviszik katonának). Később (1802) Csokonai átdolgozta és Szegény Zsuzsi, a táborozáskor címen vált ismertté.
Méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon (1793) című darabjából ismerjük az egyik hitelesen lejegyzett tündérmesét. (Az egyik népi szereplő mondja el, s míg a műveletlen Éva lelkesedik érte, addig a művelt Rozália megvetéssel fogadja.) Csokonai a felvilágosodás lelkes híveként is gyűjt népdalokat.
Verseinek második csoportjában az olasz és német pásztorköltészetet, az ókori anakreoni dalokat követi Csokonai. Az anakreoni sorfajták bonyolultabb hangzást s könnyebb hangulatot segítettek kifejezni. Pl.: a jambusi szökellésű hetest (Rövid vagy Hosszú - Hosszú - Rövid - Hosszú - Rövid - Hosszú - Rövid vagy Hosszú) használta.
Meghonosította a Korábban ismeretlen ionicus a minore (R - R - H - H / R - R - H - H) ritmusát.
Az Egy tulipánthoz című (1793) című vers időmértékes, de magyaros , hangsúlyos (8/7 osztású, kétsoros periódusú) versként is olvasható, vagyis szimultán ritmusú. A vers zeneiségét csengő rímelésével is fokozza: Csokonai ragaszkodik a tiszta rímhez. Inkább ragrímet használ, mint asszonáncot, amelyet elvből elvet.
Az anakreoni dalok bája, miniatűr képei a rokokó stílus hatását mutatják. Az irányzat a kagylótól (ami franciául rocaille) kapta nevét. A XVIII. sz.-i francia udvarból indult , elsősorban a díszítőművészetben nyilvánult meg, de a festmények és versek játékossága is rokokó sajátság.
A rokokó hangulatával éppúgy, mint a diákos-népies versek hangvételével Csokonai szórakoztatni akar.
Lényegesen összetettebb feladatot látnak el nagy gondolati költeményi, amelyek a felvilágosodás eszméinek igen tömör foglalatai. Csokonai a korábbi "pictura" műfajt fejleszti tovább, egészíti ki elmélkedő-vitázó eszmefuttatással. Az egykori versgyakorlat, az Egy város leírása (1785.?), amely "Konstancinápoly" látnivalóit beszéli el, indulatos, számonkérő fejtegetéssel folytatódik. A mecsetek látványa a mohamedán vallást juttatja eszébe, s ez kiváltja a vallási elfogultság és papi képmutatás kritikáját.
Az estve
Hasonlóképpen változik meg Az estve korábbi változatának (1789) jelentése a kiegészítés (1794) nyomán. A természet esti nyugalma nem szemlélődésének tárgya, inkább gondolati vívódását elindító helyzet. Az eredeti és a kiegészítő szövegrészek élesen elkülönülnek, nemcsak a kifejtés módja, hanem a kifejtett szemlélet miatt is. A korábbi a felvilágosodás korai szakaszának elképzelését tükrözi, a kiegészítés az egykori harmónia elvesztését siratja. Rousseau szellemében a tulajdont okolja a szabad természetes állapot megszűnéséért. A meditáció fogalmi érvelését a számonkérés teszi színesebbé, de a költői én csak az érveléssor előtt és után jelenik meg.
Az ország szegénye
Az 1795-ös év fordulatot hozott Csokonai életében. Halasra és Kecskemétre küldte a kollégium legációba. Dolgavégeztével Budára ment, ahol szemtanúja volt Martinovics és társai kivégzésének. A kollégiumi törvényszék kicsapásra ítélte. A kicsapás biztos tudatában nagy hatású, önérzetes búcsúbeszédet mondott diákjainak.
Ettől fogva élete kilátástalan küzdelmekben telt el. Egy ideig jogot tanult Sárospatakon. 1796-ban kis földbirtokért folyamodik a császárhoz, de eredménytelenül. Levelekkel ostromolja támogatásért a művészetpártoló főurakat. De a magyar főnemesség nem volt hajlandó támogatni a nemzeti kultúrát, a köznemesség pedig túlságosan elmaradott. Kevés számú vállalkozása, így a Pozsonyban kiadott Diétai Magyar Múzsa című verses újsága, tiszavirág-életű volt.
Sorsának tanulságát előlegezte említett darabjának már a címe: Méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon. Nem annyira dráma, mint inkább szatirikus seregszemle: felvonultatja azokat a jellegzetes magyar figurákat, akik a költészetet lenézik és nem támogatják.
Komáromban ismerkedett meg 1797 nyarán Vajda Júliával, akit verseiben Lillának nevez. Házasodni szeretne, biztos jövedelmet kell szereznie. Több kísérlet után Somogyban járt állás után, s Lillát ezalatt szülei hozzáadták egy gazdag kereskedőhöz. Átmenetileg álláshoz jut, fél évig Csurgón a gimnázium helyettes tanára. A valóságos helyzetet hívebben adja vissza komikus eposzában (Dorottya, vagyis a dámák diadala a Fársángon, 1798).
A füredi parton (A tihanyi Ekhóhoz),
A Magánossághoz
A kollégium közösségéből kiszakadva Csokonai azt a közönséget veszítette el, amelyre leginkább számíthatott. Visszhangtalansága egyre jobban elszigeteli. A kilencvenes évek derekától egyre gyakoribb megjelenített élménye a magány. Magányától azt reméli, hogy bölcsebbé teszi (A füredi parton, 1796, - A tihanyi Ekhóhoz, 1803), és úgy véli, ez a legértékesebb állapot (A Magánossághoz, 1798). E két versének hangneme kevert, s ugyanakkor egységes. Az előrehaladást késlelteti-gyorsítja: a szakaszkezdő hosszabb sorokat rövidebbek, az első rész keresztrímeit páros rímek váltják fel. Ezzel ellentétesen hat fokozatosan emelkedő érvelésük.
E versek jelzik a stílustörténeti váltást is. Klasszicista az érvelés és allegorikus a megszólítás. Emellett az érzelmeket hangsúlyozza, és a költő szerepéről - az angol Youngtól származó - új felfogásban szól.
A Lilla-versek költője
Csokonai magányának feloldása, majd betetőzése volt a Lilla-szerelem. Lilla elvesztése a polgári életbe való beilleszkedés meghiúsulását, a megálmodott idealizált emberi kapcsolat megvalósításának lehetetlenségét is jelentette. Lillához írt szerelmes verseiben egyszerre van jelen az öröm és az aggodalom (pl.: A boldogság, 1797). A füredi parton magányélménye a Lilla-szerelem után teljes lesz, elhagyatottsága nem fokozható tovább.
A Reményhez
A Lilla-verseket kötetbe gyűjtötte össze, s az 1803-ban írt költeményt a kötet záródarabjának szánta. A cím megszemélyesített lelkiállapotot szólít meg, és a vers megszólítással kezdődik. A megszólítás bonyolult: a mellérendelés miatt két megszólított van (tünemény- remény).
A folyamatos érvelés, logikus előrehaladás helyére itt a mellérendelések laza, asszociációs kötése lép: a kép és a hangzás fontosabb szerepet játszik, mint a logikai kapcsolat. Nem lehet eldönteni, hogy A Reményhez óda vagy dal: átmeneti műfaj.
A szakaszok tagoltságát az idő- és az értékszerkezet teszi egyértelművé. A jelen időből régmúltra, majd közelmúltra vált, s innen tér vissza a jelenbe. A két középső szakasz ellentétes világot jelenít meg: értéktelítettet és étékvesztettet. Az első és a negyedik versszak keretként zárja őket, a vershelyzetet jelezve: a költő perlekedését a reménnyel. A számonkérés lemondó búcsúszóval zárul. A búcsú nem csupán a Lilla-szerelemnek szól. A belső állapotot megjelenítő természeti tárgyakat csaknem végig többes számú főnevek jelölik, nem egy veszteséget, hanem veszteségek sorozatát fejezik ki. A többes szám a költemény végén ismét azt hangsúlyozza: minden reményt, minden nőt, minden szerelmet búcsúztat a költő.
A pálya vége
Utolsó éveiben Csokonai sajtó alá rendezi, újraalakítja korábbi verseit. Rövidíti és tömöríti a korábbi változatot. A tömörítés összefogottabbá, általánosabb érvényűvé emeli a verset: alkalomhoz, helyzethez kötöttségét szünteti meg. Hasonló szerepet tölthet be a címváltozás is (A rózsabimbóhoz, Tartózkodó kérelem, A tihanyi Ekhóhoz).
Csokonai anyagi viszonyai végképp leromlanak, amikor 1802-ben házuk a debreceni tűzvész martaléka lesz. Ekkor már keveset ír. 1804 áprilisában Nagyváradra hívják, hogy verset írjon Rhédey grófnő temetésére. Közben tüdőgyulladást kap, és betegen mondja el a felkérésre írt Halotti verseket (más címe: A lélek halhatatlansága). Egészségi állapota hanyatlik, hosszas betegség után, harminckét évesen hal meg 1805. január 28-án.
Kaninczy elmarasztalása, valamint Kölcsey bírálata két évtizedre kirekesztette a költőt az irodalmi köztudatból, de népi helyzetdalaiban Csokonai valóságos hagyatéka élt tovább. Később a Nyugat nagyjai: Ady, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád fedezték fel benne elődjüket - az utóbbira már elégikus hangneme hatott elsősorban.
Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debrecenben. Apja borbélysebész, anyja szabómester lánya. Családjában élt a nemességhez tartozás tudata, jóllehet nem volt több ez családi legendánál. Nevét hol i-vel, hol y-nal írta. A debreceni kollégiumba iratkozott be. Az apa korai halálával nélkülözések szakadtak a családra. Szűkös anyagi helyzete és a gondolkozására döntő hatású iskola polgárnak nevelte Csokonait.
Latinul már gyermekfejjel irodalmi szinten írt, megtanult olaszul, franciául, németül és görögül. Tanárai felfigyeltek tehetségére, s költői próbálkozásait méltányolták.
Az első latin és magyar verskísérletei iskolai feladatként készültek. A zsengék a "sententia" (=mondás) vagy a "pictura" (=kép) műfajába tartoznak: az antik klasszikusokból vett bölcsességeket, tájakat, évszakokat, embertípusokat írnak le. Csokonai egész pályáját jellemzi, hogy az alkotással feladatot akar megoldani. Könnyed versei sem kivételek ez alól: ilyenkor a feladat a játékos hangzás elérése. Klasszicista hatást látunk abban is, hogy Csokonai a már megalkotott művek szövegét később bővítette (pl.: az Egy város leírása és későbbi változata, a Konstancinápoly) illetve csökkentette (pl.: Estve jött a parancsolat... "Szegény Zsuzsi, a táborozáskor).
Csokonait sokoldalú érdeklődés, nyitottság jellemezte. Az iskolai költői anyagot szűkösnek érezte, így tanulmányozta az olasz barokk, valamint az olasz és német rokokó költészetét. Zeneiségének fejlesztésében az olasz canzonetták (e. kanconetta, =rövid dal) és kantáták követéséből tanul sokat. 1791-ben barátságot köt a sokoldalúan művelt orvossal, Földi Jánossal, akit mesterének tekint. Levelezésbe kezd Kazinczyval is. A kilencvenes évek elején már első érett műveit írja.
Költészetének első csoportját a polgár- és tanárpukkasztó, humoros "diák-irodalom" alkotja, mely Debrecenben nagy hagyományokkal rendelkezett. Jelentősége, hogy utat nyitott a népies nyelv és műformák felé. A kettő összefüggését mutatja, a Batrachomyomachia vagy Békaegérharc, a homéroszi vígeposz átköltése (1792), melyben az antik képanyagot diákos és népies elemek egészítik ki. Az 1791-ben írt Estve jött a parancsolat... a magyar műköltészet első népies helyzetdala (egy falusi leány panasza, amikor kedvesét elviszik katonának). Később (1802) Csokonai átdolgozta és Szegény Zsuzsi, a táborozáskor címen vált ismertté.
Méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon (1793) című darabjából ismerjük az egyik hitelesen lejegyzett tündérmesét. (Az egyik népi szereplő mondja el, s míg a műveletlen Éva lelkesedik érte, addig a művelt Rozália megvetéssel fogadja.) Csokonai a felvilágosodás lelkes híveként is gyűjt népdalokat.
Verseinek második csoportjában az olasz és német pásztorköltészetet, az ókori anakreoni dalokat követi Csokonai. Az anakreoni sorfajták bonyolultabb hangzást s könnyebb hangulatot segítettek kifejezni. Pl.: a jambusi szökellésű hetest (Rövid vagy Hosszú - Hosszú - Rövid - Hosszú - Rövid - Hosszú - Rövid vagy Hosszú) használta.
Meghonosította a Korábban ismeretlen ionicus a minore (R - R - H - H / R - R - H - H) ritmusát.
Az Egy tulipánthoz című (1793) című vers időmértékes, de magyaros , hangsúlyos (8/7 osztású, kétsoros periódusú) versként is olvasható, vagyis szimultán ritmusú. A vers zeneiségét csengő rímelésével is fokozza: Csokonai ragaszkodik a tiszta rímhez. Inkább ragrímet használ, mint asszonáncot, amelyet elvből elvet.
Az anakreoni dalok bája, miniatűr képei a rokokó stílus hatását mutatják. Az irányzat a kagylótól (ami franciául rocaille) kapta nevét. A XVIII. sz.-i francia udvarból indult , elsősorban a díszítőművészetben nyilvánult meg, de a festmények és versek játékossága is rokokó sajátság.
A rokokó hangulatával éppúgy, mint a diákos-népies versek hangvételével Csokonai szórakoztatni akar.
Lényegesen összetettebb feladatot látnak el nagy gondolati költeményi, amelyek a felvilágosodás eszméinek igen tömör foglalatai. Csokonai a korábbi "pictura" műfajt fejleszti tovább, egészíti ki elmélkedő-vitázó eszmefuttatással. Az egykori versgyakorlat, az Egy város leírása (1785.?), amely "Konstancinápoly" látnivalóit beszéli el, indulatos, számonkérő fejtegetéssel folytatódik. A mecsetek látványa a mohamedán vallást juttatja eszébe, s ez kiváltja a vallási elfogultság és papi képmutatás kritikáját.
Az estve
Hasonlóképpen változik meg Az estve korábbi változatának (1789) jelentése a kiegészítés (1794) nyomán. A természet esti nyugalma nem szemlélődésének tárgya, inkább gondolati vívódását elindító helyzet. Az eredeti és a kiegészítő szövegrészek élesen elkülönülnek, nemcsak a kifejtés módja, hanem a kifejtett szemlélet miatt is. A korábbi a felvilágosodás korai szakaszának elképzelését tükrözi, a kiegészítés az egykori harmónia elvesztését siratja. Rousseau szellemében a tulajdont okolja a szabad természetes állapot megszűnéséért. A meditáció fogalmi érvelését a számonkérés teszi színesebbé, de a költői én csak az érveléssor előtt és után jelenik meg.
Az ország szegénye
Az 1795-ös év fordulatot hozott Csokonai életében. Halasra és Kecskemétre küldte a kollégium legációba. Dolgavégeztével Budára ment, ahol szemtanúja volt Martinovics és társai kivégzésének. A kollégiumi törvényszék kicsapásra ítélte. A kicsapás biztos tudatában nagy hatású, önérzetes búcsúbeszédet mondott diákjainak.
Ettől fogva élete kilátástalan küzdelmekben telt el. Egy ideig jogot tanult Sárospatakon. 1796-ban kis földbirtokért folyamodik a császárhoz, de eredménytelenül. Levelekkel ostromolja támogatásért a művészetpártoló főurakat. De a magyar főnemesség nem volt hajlandó támogatni a nemzeti kultúrát, a köznemesség pedig túlságosan elmaradott. Kevés számú vállalkozása, így a Pozsonyban kiadott Diétai Magyar Múzsa című verses újsága, tiszavirág-életű volt.
Sorsának tanulságát előlegezte említett darabjának már a címe: Méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon. Nem annyira dráma, mint inkább szatirikus seregszemle: felvonultatja azokat a jellegzetes magyar figurákat, akik a költészetet lenézik és nem támogatják.
Komáromban ismerkedett meg 1797 nyarán Vajda Júliával, akit verseiben Lillának nevez. Házasodni szeretne, biztos jövedelmet kell szereznie. Több kísérlet után Somogyban járt állás után, s Lillát ezalatt szülei hozzáadták egy gazdag kereskedőhöz. Átmenetileg álláshoz jut, fél évig Csurgón a gimnázium helyettes tanára. A valóságos helyzetet hívebben adja vissza komikus eposzában (Dorottya, vagyis a dámák diadala a Fársángon, 1798).
A füredi parton (A tihanyi Ekhóhoz),
A Magánossághoz
A kollégium közösségéből kiszakadva Csokonai azt a közönséget veszítette el, amelyre leginkább számíthatott. Visszhangtalansága egyre jobban elszigeteli. A kilencvenes évek derekától egyre gyakoribb megjelenített élménye a magány. Magányától azt reméli, hogy bölcsebbé teszi (A füredi parton, 1796, - A tihanyi Ekhóhoz, 1803), és úgy véli, ez a legértékesebb állapot (A Magánossághoz, 1798). E két versének hangneme kevert, s ugyanakkor egységes. Az előrehaladást késlelteti-gyorsítja: a szakaszkezdő hosszabb sorokat rövidebbek, az első rész keresztrímeit páros rímek váltják fel. Ezzel ellentétesen hat fokozatosan emelkedő érvelésük.
E versek jelzik a stílustörténeti váltást is. Klasszicista az érvelés és allegorikus a megszólítás. Emellett az érzelmeket hangsúlyozza, és a költő szerepéről - az angol Youngtól származó - új felfogásban szól.
A Lilla-versek költője
Csokonai magányának feloldása, majd betetőzése volt a Lilla-szerelem. Lilla elvesztése a polgári életbe való beilleszkedés meghiúsulását, a megálmodott idealizált emberi kapcsolat megvalósításának lehetetlenségét is jelentette. Lillához írt szerelmes verseiben egyszerre van jelen az öröm és az aggodalom (pl.: A boldogság, 1797). A füredi parton magányélménye a Lilla-szerelem után teljes lesz, elhagyatottsága nem fokozható tovább.
A Reményhez
A Lilla-verseket kötetbe gyűjtötte össze, s az 1803-ban írt költeményt a kötet záródarabjának szánta. A cím megszemélyesített lelkiállapotot szólít meg, és a vers megszólítással kezdődik. A megszólítás bonyolult: a mellérendelés miatt két megszólított van (tünemény- remény).
A folyamatos érvelés, logikus előrehaladás helyére itt a mellérendelések laza, asszociációs kötése lép: a kép és a hangzás fontosabb szerepet játszik, mint a logikai kapcsolat. Nem lehet eldönteni, hogy A Reményhez óda vagy dal: átmeneti műfaj.
A szakaszok tagoltságát az idő- és az értékszerkezet teszi egyértelművé. A jelen időből régmúltra, majd közelmúltra vált, s innen tér vissza a jelenbe. A két középső szakasz ellentétes világot jelenít meg: értéktelítettet és étékvesztettet. Az első és a negyedik versszak keretként zárja őket, a vershelyzetet jelezve: a költő perlekedését a reménnyel. A számonkérés lemondó búcsúszóval zárul. A búcsú nem csupán a Lilla-szerelemnek szól. A belső állapotot megjelenítő természeti tárgyakat csaknem végig többes számú főnevek jelölik, nem egy veszteséget, hanem veszteségek sorozatát fejezik ki. A többes szám a költemény végén ismét azt hangsúlyozza: minden reményt, minden nőt, minden szerelmet búcsúztat a költő.
A pálya vége
Utolsó éveiben Csokonai sajtó alá rendezi, újraalakítja korábbi verseit. Rövidíti és tömöríti a korábbi változatot. A tömörítés összefogottabbá, általánosabb érvényűvé emeli a verset: alkalomhoz, helyzethez kötöttségét szünteti meg. Hasonló szerepet tölthet be a címváltozás is (A rózsabimbóhoz, Tartózkodó kérelem, A tihanyi Ekhóhoz).
Csokonai anyagi viszonyai végképp leromlanak, amikor 1802-ben házuk a debreceni tűzvész martaléka lesz. Ekkor már keveset ír. 1804 áprilisában Nagyváradra hívják, hogy verset írjon Rhédey grófnő temetésére. Közben tüdőgyulladást kap, és betegen mondja el a felkérésre írt Halotti verseket (más címe: A lélek halhatatlansága). Egészségi állapota hanyatlik, hosszas betegség után, harminckét évesen hal meg 1805. január 28-án.
Kaninczy elmarasztalása, valamint Kölcsey bírálata két évtizedre kirekesztette a költőt az irodalmi köztudatból, de népi helyzetdalaiban Csokonai valóságos hagyatéka élt tovább. Később a Nyugat nagyjai: Ady, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád fedezték fel benne elődjüket - az utóbbira már elégikus hangneme hatott elsősorban.
Megjegyzés küldése