Holtig haza, Debrecen
A debreceniség bemutatása
Szabó Magda: Kiálts város! című műve és az írónő emlékei alapján
Zavaczki István
XI. B.
Dicsőséges múltú szülővárosom, Debrecen számos irodalmi kiválóságot nevelt fel a történelem viharos évszázadaiban. Ebben a csodálatos városban töltötte gyermekkorát a XX. század egyik legnagyobb magyar írónője, Szabó Magda is .
Szinte teljes egészében Debrecené az az életmű, amelyért három város is verseng, ám Budapest és Hódmezővásárhely csak tisztesség okából versenghet ezért a rangért. Az írónő sorsának alakulását, változatos műfajú életművének emberi világát, eszmerendszerét csak egyetlen városba lehet visszavezetni: Debrecenbe, ahol az Ágyai Szabó Elek és Jablonczay Lenke házasságából 1917-ben megszületett Szabó Magda.
Szabó Magda számára is sokkal többet jelent Debrecen egy földrajzi helynél, egy városnál.
Talán a "Város" kifejezéssel lehetne legélethűbben érzékeltetni, hogy Debrecen az írónő gondolatvilágában, műveiben már-már személlyé formálódott, melyet szenvedélyes szerelemmel szeret, istenít. Rajongása mítoszt szőtt Debrecen köré, pontosabban felnagyítva újrafogalmazta azt az évszázados mitikus látványt, melyben a magyar történelem és irodalom egyik főszereplője, sőt nem is főszereplője, az egyetlen igazi karaktere, "akit" sokan, gyakran félreismernek ugyan, de mégis napjainkig sugárzó erő maradt és alakító példa.
Ennek a városnak a történelmi múltjáról írta Szabó Magda "A kiálts város!" című drámáját Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára. Arról a városról írva, amely felnevelte, elűzte, majd újra befogadta poétáját, ám drámájában ennek semmi jelét sem tükrözi.
Œgy szól Csokonairól a költőnő, hogy a városról beszél, a megtartó erőről, a "debreceniségről", ahogyan Debrecen kőfalak nélkül, furfanggal, pénzzel, polgárainak szigorú hitével védte önmagát és népét három hatalom és két vallás ütközőpontján. Kálvin puritanizmusa, Méliusz Juhász Péter hitvédőigyekezetén rideg dogmává merevedett, de mégis ebben gyökerezett a város megtartó hite.Ez tette Debrecent a "maradandóság városává".
A reformáció és Debrecent a katolikus központtól elszigetelő török uralom kezdete egybeesik. Debrecen szigethelyzetbe kerül: három ország: a királyi, az erdélyi fejedelemség és a török hódoltsági Magyarország határán. Minden oldalról ostromlott szigetté válik, ahová azonban menekülni lehet. Történelmi helyzete a városnak eleve meghatározza az emberek sorsát. Hatalmas erkölcsi problémája ám Debrecen városának, hogy az értékes embereket veszni hagyja vagy elűzi. Erre a fontos gondolatra hívja fel olvasóinak a figyelmét az írónő, hiszen drámájában Borzán Gáspár sorsa rokon Csokonaiéval. Ezért írta Szabó Magda nagy poétánk születésének 200. évfordulójára drámáját.
Csokonai Vitéz Mihály
(Debrecen, 1773. nov. 17.-Debrecen, 1805. jan. 28. )
A magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa és egyben városunk máig legsokoldalúbb költői egyénisége. A Hatvan u. 23. sz. alatti, úgynevezett Diószegi házban született, majd a Darabos u. 19. sz. alatt élt és ott is halt meg.
A költő nevét viseli ma a Csokonai Színház, és a Csokonai Gimnázium. Az Izsó Miklós által készített, az ország egyik legszebb köztéri szobra a Kálvin téren található, a református Kollégium épületével néz szembe, amelynek diákja volt. Csokonai síremléke a Hatvan utcai temetőben, a - Dorottya utcában - található, vas obeliszk, melyet 1836-ban öntöttek Ungváron Beregszászi Pál tervei szerint. Csokonai neve már 1850-ben Debrecen térképen megtalálható utcanév.
Ennek a dicső múltú városnak a történelmébe, pontosabban 1604 végére, Bocskai István korába kalauzolja Szabó Magda a közönségét "A Kiálts város" - című művében azokba a napokba, amikor a hajdúk fejedelme győzelmet aratott Álmosdnál. Kettős ok amiért az írónő ezt a kort választotta. Az egyik, hogy rekonstruálniakarja Debrecen történelmét, a másik ám közel sem utolsó indok, hogy felhívja a ma élők figyelmét vajon honnan erednek a furcsa debreceni utcanevek: Kandia, Burgundia, s legfőképp honnan a Borzán Gáspár utcanév?
Amint említettem már a reformáció volt nálunk az első olyan társadalmi és szellemi áramlat, amely Debrecen nevével fonódott öszze. Itt honosodott meg, itt vált magyar vallássá a reformáció puritánabb ágazata, a kálvinizmus, s maga a város Méliusz Péter alatt "Erdély s Magyarország világosító lámpásává". Ezért próbálja Szabó Magda a kálvinizmus kettős arculatát kifejteni olvasói számára, azt a kálvinizmust, amely egyik oldalról a nemzeti nyelvű tudomány és irodalom nevelőatyja, s a haladó európai szellem megtestesítője, amely Debrecent a kálvinizmus védelmezőjévé tette, az üldözöttek támaszává, ahol minden polgár a reformált egyház tagja, de amely alig hetven évvel a kálvinizmus megszületése után erőszakosan ragaszkodva az új dogmákhoz életformájában, magatartásában rideggé, könyörtelenné vált. A vallási tolerancia elvét csak hírdette, de maga is türelmetlen volt.
A város, amelynek főbírája, tanács és minden polgára egyenként alá van rendelve az egyháznak, s itt szereplő képviselőjének, a tántoríthatatlan, csak szabályokban és hitelvekben gondolkodó Hodászi Lukács papnak, mint világi hatalom, mint polgárainak oltalmazója és összetartó ereje. A puritanizmus a festett kép, a cifraság elvetésével, minden hívság üldözésével művészetellenes és embertelen tan lett, melynek kihangsúlyozásának elkerülését a drámában talán a különleges alkalom tette vagy talán az írónő feltétlen rajongása okozta, hogy hőseiben csak a pozitívumot hangsúlyozta, s Debrecent is olyannak látta aminek bűvköréből nem lehet szabadulni.
Egyedűl a görög kalmár mondja ki , hogy e város ortodoxiája éppen olyan kegyetlen, mint katolikus ellenfeleié.
Szabó Magda a drámájában Borzán Gáspárnak, az ismeretlen katonának emel emlékművet, akiről a nevénél alig tudunk meg többet. Csak, mint áldozat jelenik meg a műben. Egyike azoknak a millióknak, akik elestek a harcban, és akik közül néhánynak a földi maradványai fölé emlékművet emeltek szimbólum gyanánt.
1604 őszén is, mint Debrecen történelme során olly sokszor megint pénzzel kell megváltani a város nyugalmát a vesztett álmosdi csatából elvonuló császári csapatoktól, mivel a hajdúk, akik egy időre a császár oldalára álltak, most visszapártolnak Bocskai mellé, s megverik Belgijoso gróf zsoldosseregeit. Fenyegető közellétük nyugtalanító, mivel az éhes, fáradt zsoldosok fosztogatásait, gyújtogatásait már nem tudná elviselni az agyonra adóztatott, sanyargatott polgárság. A fáradt, meggyötört főbíró, Gál Nagy István kétségbeesése, kimerültsége elővigyázatlanságba sodorja. Az ellenséges császári csapatok követe pedig kihasználja az információt. Ez okozza Gál Nagy István vesztét. Gál Nagy István a kálvinizmus bástyáján, Debrecenben maga is bástya.
Meggondolt, keménykezű, élete minden percét hitének s városának áldozó ember. Mindenekelőtt főbíró, akit Debrecen polgárainak védelmére, vezetésére jelöltek ki. Kötelességet, mint jobb papok a hivatásukat alázattal és önfeláldozóan teljesíti. A város oltalma szent előtte, és előbbre való, mint családja, lánya.
Hasonló találkozás zajlik le Szabó Magda "Kiálts város" című drámájában, mint Bernard Shaw a Szent Johanna utójátékában, ahol az író irónikus összejövetelt rendez élők és holtak között. Ám ebben a műben az egyetlen napirendi kérdés: a bűnösség és egyetlen tanulság az, hogy a rehabilitált áldozatot újra el kell itélni.
Szabó Magda drámája is egyetlen kérdésre alapszik: Ki ölte meg Borzán Gáspárt? Ezzel a kérdéssel indul a darab, ahol a török szultán, II. Fülöp spanyol és Rudolf magyar király, Kálvin János, Bocskai István jövendő erdélyi fejedelem és Belgiojoso császári hadvezér bűnösségüket tisztázandó gyűltek össze a drámaíró intésére egy 1604-ben, Debrecenben esett gyilkosság ügyében.
A Shaw-i szituáció nem csupán annyiban fordul meg, hogy utólagos társadalombölcseleti tanulságból egy történelmi krimi előzménye lesz. Ám Borzán gyilkossági perújrafelvételében koronás fők, hadvezérek és vallásreformátorok a gyanusítottak.
Aztán pedig: Johanna népvezér, akinek emléke túléli gyilkosaiét. És drámai hős.
Szabó Magda művében már az előjátékban kiderül, noha sem Ahmed szultán, sem Kálvin, sem Bocskai, sem Belgijoso nem ismerte soha Borzán Gáspárt, mindnyájan részesei halálának.
Az írónő kétféleképpen vési fel ugyanazt a történetet Borzán Gáspár emlékére: Az egyiken városának, Debrecennek áldozata Borzán Gáspár. Annak a városnak, amely késlekedett hadisarcot fizetni, hogy kiváltsa őt, saját szenátorát, Belgijoso császári hadvezér fogságából. Nem puszta közömbösségből, hanem azért, mert a váltságdíj fejében meg kellett volna szegnie egyik törvényét, amely szerint nem bocsát teljes jogú polgárként falai közé idegent addig, amíg az országszerte folyó protestánsüldözések idején a Kálvin hitét vallók utolsó menedékének modhatja magát. Az üldözöttek jogos védekező reflexéből válik itt önpusztító megátalkodottság.
A debreceni mentalitás csak egyik oldala a tragédiának. Az események úgy is elbeszélhetők, hogy a várost a kor történelmi mozgásainak gyújtópontjában látjuk. A török portyák, a császári és Bocskai hajdúinak összecsapásai, az állandó hadszintérlét Debrecent is politikai lavírozásra kényszeríti.
A dráma megírásakor, 1971-ben rövid időn belül Darvas és Hubay után Szabó Magda a harmadik, aki a három részre szakadt Magyarország társadalmi szituációját fogalmazza meg.
Ezek szerint Borzán Gáspár a város és a történelem áldozata. Igaz, hogy Borzán Gáspár a dráma egyik legnagyobb áldozata, ám közel sem válik Szabó Magda drámájának főszereplőjévé, még halálával sem, hiszen sohasem jelenik meg és egyáltalán nem is választja, csak elszenvedi sorsát. A dráma valóságos hőse Gál Nagy István , akihez a mű teljes egészében kötődik. Borzán Gáspár pedig Gál Nagy Eszternek, Gál Nagy István jegyző lányának, a jegyese. Esküvőjüket már többször, (ötször) el kellett halasztani a várost érintő egy-egy tragikus veszedelem (dúlás, tűzvész, pestis, fosztogatás) miatt. Ezért Eszterben az egybekelés iránt már-már valószínütlen méretű vágyakozás él, másra sem tud gondolni, mint Borzánra, és az esküvő legújabb, az események kezdetének másnapjára kitűzött időpontjára. Alakjának drámaiságot kölcsönöz elvágyódását ellenpontozó szorongása egy ismét bekövetkezhető szerencsétlen fordulat miatt. Eszter az első és a második felvonásban lázad ugyan a sors ellen, de lázadása nem több lázongásnál, passzív türelmetlenkedésnél, a hagyományok s annak képviselői: a város és nagyanyja elleni berzenkedésnél. Eszter azt hiszi, hogy nem szereti az apja, s sohasem törődik vele, és nem érti meg a folytonosan elfojtott szerelmi vágy beteljesületlenségének fájdalmát sem.
A főbíró ekkor még az anyjával, a legtulzóbb, legszélsőségesebb puritánnal egyetértésben van és sziklaszilárd abban a hitben, hogy Debrecennek állnia kell, mert ez a város sziget az iszonytatban.
A második felvonás engesztelődést, nyugalmat áhitó kezdő fohásza a remény halvány kis sugarát lopja a nézőkbe, olvasókba , ám ez a halvány reménysugár is elszáll , amikor megszólal a lármahang, amely ellenség közeledtét jelzi.
Nagyon kegyetlenül hat az olvasókra a nagymama Eszter megnyugtatására, leintésére mondott szavai, amelyeknél megindul a lavina, az emberfölötti küzdelem, valamint amikor az ifjú Portörő elárulja, hogy a fogvatartott túsz Borzán Gáspár, a vőlegény.
A második felvonás viszonylagos békéjében, amikor csak a természetes ellenséggel kell megvívnia Gál Nagynak, s lányának kitörései mindössze magánemberi létét karcolják meg, ha mélyen is, most, a harmadik felvonásban, az egyre nyomasztóbb és kilátástalan helyzetben odáig kell eljutnia, hogy mind hitében, mind hivatalában, mind emberségében keresztút elé álljon, válasszon és döntsön, miként folytathatja életét, hiszen Debrecen ezt az összeget csak akkor tudná kifizetni, ha elfogadná egy görög kereskedő ajánlatát, aki magára vállalná a váltságdíj kifizetését, ha cserébe a város polgára lehetne. Gál Nagy István hiába próbálja eltéríteni kérésétől (a legszebb áruk, a templomi kelyhek felkínálásával) nem sikerül, hiszen Jorjosz Sztavriasz, a görög kereskedő eddig hosszú évek során önérzetében megsértett ember volt. Most végre neki is lehetnének feltételei. Ám Gál Nagy István először elutasítja a javaslatot, de amikor kiderül, hogy a császáriak által túszul ejtett Borzán Gáspár élete forog kockán (aki a városi tanács tagja is) megmásítja a döntését, és inkább vállalja az eklézsiából való kizárását, hogy meg kell válnia hivatalától az első adandó pillanatban, hogy el kell szakadnia anyjától, aki aligha bocsátja meg engedékenységét, valamin lányának háláját is , aki azt hiszi szegény, hogy érte tette, szeretetből tette, mintsem hogy egy debreceni polgárt veszni hagyjon. Áldozatvállalása azonban értelmetlennek bizonyul, mert időközben megérkezik Bocskai levele, melyben felégetéssel fenyegeti meg a várost, ha az ellenséget bérmiben segíti. Így Borzán Gáspárnak meg kell halnia, mivel a debreceni főbíró hite és meggyőződése szerint élt és aszerint választott, hiszen 12000 ember több, mint egy.
Szabó Magda a főbíróban, Gál Nagy Istvánban azt az eszmét mutatja be, mint mire az írónőt tanították Debrecenben szülei, iskolája, s maga Debrecen: az életet minden pillanatában vállalnunuk kell, akármilyen megpróbáltatással néz szembe az ember: Nem szabad meghátrálnunk! Nagyobb emléket sohasem állíthatott volna szeretett szülőföldjének, Debrecennek a kiváló írónő a "Kiálts város" című művénél.
- A. (ntal) G. (ábor)
Magyar Nemzet, 1973. okt. 7.
- Balázs Ádám: Táguló világ: Beszélgetés Szabó Magdával a szülőföldről
- Banyai Gábor:
Népszabadság, 1973. okt. 12.
- Berkes Erzsébet: Jegyzetek új magyar drámákról
Kortárs, 1974. 2. sz.
- Hajdufy Miklós: Protestáns
Élet és irodalom, 1979. 35. sz.
- Juhász Béla: Kötés és szárnyalás
- Koltai Tamás: Ismeretlen katona
XVII. századból
Élet és irodalom, 1973. 41. sz.
- Kovács Kálmán: Még egyszer:Kiálts, város !
Alföld, 1974. 2. sz.
- Lukácsi András:
Magyar Hírlap, 1973. okt. 6.
- Magyar Vilmos:
Alföld, 1973. 12. sz.
- Papp Lajos: Napjaink 1974. 1. sz.
- Sima Zoltán: Egy város bűvöletében
Alföld, 1977. 10. sz.
Simon Zoltán:
Kritika, 1973. 11. sz.
Sík Csaba: A költő Szabó Magda
Kortárs, 1975. 11. sz.
- Szabó Magda: A holtig haza: Debrecen
- Szabó Magda: Debrecen három arca
- Szabó Magda: Levél a kritikusnak
Élet és irodalom, 1979. 35. sz.
- Szemánn Béla:
Népszava, 1973. okt. 4.
- Székelyhidi Ágoston: Szabó Magda Debrecene
Alföld, 1987. 10. sz.
Megjegyzés küldése