A gondolkodás logikai törvényei. Az azonosság törvénye. Az ellentmondás elkerülésének törvénye.

Az objektív valóságban törvények léteznek.
A logikának mint tudománynak, az az egyik speciális feladata, hogy a maga kutatási területén feltárja az objektív törvényszerűségeket. Mivel a logika tárgya a gondolkodás, e téren állapította meg a legfontosabb összefüggéseket. Ezeket az összefüggéseket nevezzük a gondolkodás logikai törvényeinek.

 A gondolkodás logikai törvényei objektív törvények. Ha azonban a törvények ismeretében gondolkodunk, kevesebb hibát vétünk, gondolkodásunkat úgy irányíthatjuk, hogy az megfeleljen a helyes gondolkodás szabta követelményeknek. A gondolkodás a valóság megismerésére irányul.

 Ha a valóságban a tárgy nem változott meg, nem cserélődött fel más tárggyal, akkor a gondolkodásukban is így kell azt tükrözni.

A valóság törvényei alapján születnek meg a gondolkodás törvényei, a négy logikai alaptörvény:
1. Azonosság törvénye
2. Ellentmondás elkerülésének törvénye
3. A harmadik kizárásának törvénye
4. Elégséges alap törvénye

Az objektív valóság igaz tükrözése megköveteli, hogy gondolkodásunkban egyértelműek, következetesek, határozottak legyünk és gondolkodásunk megalapozott legyen. Ehhez a nyelvi formának is szerepe van, mert mindezt a nyelv segítségével tudjuk kifejezni.

Az azonosság törvénye: a gondolkodásunk egyértelműségét biztosítja.

Az azonosság törvénye kimondja, hogy : minden dolog a valóságban adott időben és adott vonatkozásban azonos önmagával, tehát a róla alkotott gondolatnak is azonosnak kell lennie önmagával és nem lehet azt felcserélni egy másik gondolattal.
Ne használjunk minden áron idegen kifejezést, még akkor sem, ha tudjuk a jelentését. Ha van magyar megfelelője, inkább használjuk azt.
Előfordul, hogy van, amikor feltétlenül használni kell az idegen kifejezéseket, mert a tudományos szint megköveteli, mert nincs magyar megfelelője, mert használata mindennapivá vált, vagy mert nyelvünkön nehéz röviden, egyértelműen kifejezni a fogalmat.
Az idegen kifejezések használata lehetetlenné teheti a megértést még akkor is, ha használja tudja azoknak a jelentését. Mindig fel kell mérni, hogy kikhez szólunk, és annak megfelelően kell a kifejezéseket használnunk.
Az egy jelentésű kifejezések általában nem zavarják az egyértelműséget.

Két vagy több jelentésű kifejezések használata már zavarhatja az egyértelműséget. Ilyen esetben úgy biztosíthatjuk az egyértelműséget, hogy a kifejezés használja, jelzi, hogy adott esetben ezt és ezt érti a kifejezésen, illetve, hogy milyen jelentésben használja azt.

Az azonosság törvényének megsértése.
Megsérthetjük az azonosság törvényét:
1.) Szándékosan, tudatosan
Azzal is számolni kell, ha a kifejezés, amit használunk a gyermek számára nem biztos, hogy ismert.

2.) Ismereteink hiányosságából fakadóan is megsérthetjük az azonosság törvényét. Ezt két formában fordulhat elő:
A/ A valóságban azonos dolgot a gondolkodásunkban ketté választunk és úgy kezeljük azokat, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. Ezt azon az alapon tesszük, hogy nem tudjuk, a két dolog egy és ugyanaz.
B/ A valóságban két különböző dolgot a gondolkodásomban teljesen azonosítok, és úgy kezelem őket, mintha semmi különbség nem lenne közöttük.

A valóság tárgyainak, dolgainak, jelenségeinek tükrözése során azt is figyelembe kell venni, hogy változnak, fejlődnek és ennek következtében - miközben azonosak maradnak önmagukkal - különbözővé is válnak önmaguktól.
A valóság tárgyainak, dolgainak, jelenségeinek tükrözése azt is jelenti, hogy minden dolog magában hordja a változás, fejlődés lehetőségét, ennek következtében képes arra, hogy önmagától különbözővé váljon.

Az ellentmondás elkerülésének törvénye: gondolkodásunk kö¬vetkezetességét biztosítja.
Az ellentmondás elkerülésének törvénye kimondja, hogy: két egymásnak ellentmondó gondolat ugyanabban az időben és ugyanabban a vonatkozásban egyszerre, együtt igaz nem lehet.
IGAZ LEHET AKKOR két egymásnak ellentmondó gondolat ha:
a) különböző időben, de azonos vonatkozásban hangzik el egy adott dologról a két egymásnak ellentmondó ítélet.
b) azonos időben, de különböző vonatkozásban hangzik el az adott dologról a két egymásnak ellentmondó ítélet.
c) Ha a valóságban fennáll az ellentmondás és a tárgyat ellentmondásosságával együtt tükrözzük.

Tehát a logikai törvény értelmében csak azonos vonatkozásban és azonos időben nem lehet egyszerre, együtt igaz, két egymásnak ellentmondó gondolat.
Ez a logikai törvény nem foglalkozik azzal, hogy az egymásnak ellentmondó két gondolat közül melyik az igaz. Azzal sem foglalkozik, hogy mi van akkor, ha két egymásnak ellentmondó gondolat közül az egyik igaz, akkor milyen lesz a másik.
Ez a logikai törvény csak arra figyelmeztet, hogy egymásnak ellentmondó gondolat ugyanabban az időben és vonatkozásban nem lehet egyszerre igaz. Gondolkodásunkban következetesnek kell lennünk. Ha egyértelmű kijelentést teszünk, akkor a további gondolatainknak is egyértelműen ezt kell tükrözniük.

Az ellentmondás elkerülésének logikai törvényét megsérthetjük:
1. Ha gondolkodásunkban közvetlen ellentmondás van: ez azt jelenti, hogy egy kijelentésünknek, a következő kijelentésünk mond ellent.

2. Ha gondolkodásunkban közvetett ellentmondás van: ez azt jelenti, hogy egy kijelentésünknek, az azt követő kijelentésekből levonható következtetés mond ellent. Ezt nehezebb felismerni és kiküszöbölni is bonyolultabb feladat.

3. A harmadik kizárásának törvénye

A gondolkodás szintjei. A gondolkodás és a tanulás összefüggései.

A megismerő gondolkodásnak logikailag nemcsak alkotó elemei (tartalom, forma), nemcsak alapvető tulajdonságai (igaz-hamis, helyes-helytelen), nemcsak nyelvi kifejezői (beszéd) vannak, hanem két alapvető fajtáját is megkülönböztetjük.

 A megértő gondolkodás:
Ez a tágabb értelemben vett gondolkodás. A megismerés alapját képei. Megértésen alapul. Magyarázó jellegű.
Folyamatát tekintve azt jelenti, hogy valakinek a gondolatát követjük, azt lépésről-lépésre megértjük és végül oda jutunk el ahová az eljut.
 a megértés nem azonos a tudással, de az igazi tudás alapja a megértés,
 a megértés nem egyenlő az egyetértéssel, de az igazi egyetértés alapja a megértés, és semmiképpen sem a szubjektív elemek.
Előadások vagy cikkek, jegyzetek olvasása is a megértő gondolkodást igényli.

 A problémamegoldó gondolkodás:
Ez a szűkebb értelemben vett gondolkodás. A megértő gondolkodás közben jelentkezik. Megértett ismeret nélkül nincs igazi probléma, csak álprobléma, kitalált probléma.
Jellegét tekintve: kételkedő, kutató-kereső, rácsodálkozó jellegű lehet.
Meghatározott folyamatban zajlik le, amelynek logikailag négy szakaszát különíthetjük el:
1. A probléma felmerülése és annak a precíz megfogalmazása,
2. A megoldás keresése,
3. A megoldás megtalálásának vagy lehetetlenségének a kimutatása,
4. A megoldás csiszolása, pontosítása.

A probléma felmerüléséhez lényeglátás szükséges.
A problémákat általában kérdés formájában fogalmazzuk meg, de nem minden kérdés fejez ki problémát.

A megoldás pontosítása, absztrahálása, konkretizálása a tanár közvetlen irányításával történik.

A gondolkodás és a tanulás összefüggései
Logikai szempontból a tanulásnak két alapvető formáját különböztetjük meg.

 Reproduktív tanulás:
A tanuló az új feladatot általa már ismert tanulási séma alapján oldja meg. Tehát csak a feladat új, a megoldási mód már ismert.
Ez a tanulásnak az alacsonyabb szintje, mert a megoldási módokra konkrét példákat kap a tanuló, és ezt kell alkalmaznia az új feladatra.

 Produktív tanulás:
A tanuló az új feladatot újszerűen oldja meg. A feladat is új, és a megoldási mód is új számára. Ez a magasabb szintje a tanulásnak.

Néhány tantárgy tanításában (nyelvoktatás) használjuk a tanulás ún. receptív (megértő) szintjét. (Pl. A szókincs tanításánál).

A szavak ismerete szempontjából kétféle szótudást szoktunk megkülönböztetni: receptív és produktív szótudást. (A különféle módszertanok a passzív, ill. aktív vagy receptív és produktív elnevezéseket is használják.)

A megismerés logikai folyamata. A gondolkodás tartalma és formája. A gondolat igazsága és a gondolkodás helyessége, gondolkodás és a nyelv.

Az emberiség történelme egyértelműen bizonyítja, hogy az embernek alapvető szükséglete, célja, törekvése a valóság megismerése. A megismerés folyamat jellegű. Nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez a folyamat két lényeges, egymástól elválaszthatatlan szakaszra bontható:
 Érzéki megismerés – a valóság közvetlen és egyedi formában való tükrözése.
Az érzéki megismerés nélkülözhetetlen a valóság megismerésében, de nem elegendő. Csak a lényegtelen, felszíni tulajdonságokat tükrözzük, de mégis nagyon fontos, mert ehhez kapcsolódóan kereshetjük a miért kérdésekre a választ, a dolgoknak, a jelenségeknek lényegét.
 Gondolati megismerés – a valóság közvetett és általánosított formában való tükrözése.
A gondolkodás segítségével képesek vagyunk a konkrét egyedi dolgoktól, jelenségektől elvonatkoztatni, általánosítani és így feltárni a dolgoknak, jelenségeknek a lényegét, a miért kérdésekre a választ megkeresni. E nélkül nincs igazi megismerés.
 a megismerés során egymagában egyik szakasz sem ad teljes értékű ismeretet a valóságról;
 általában az érzéki megismerés indítja el a gondolati megismerést;
 az iskolai munkában a szemléltetésnek mindig meghatározott célja van. A szemléltetéssel az érzéki megismerésre hatunk, de egyben meg kell indítanunk a gondolati megismerést is.
A megismerő gondolkodásnak két alkotó eleme van:
 A gondolkodás tartalma az objektív valóság megjelenése a tudatban. ezt minősíthetjük és ez lehet igaz vagy hamis, téves, nem igaz.
IGAZ a tudat, a gondolkodás tartalma akkor, ha a valóságot hűen tükrözi.
HAMIS, téves, nem igaz a gondolkodás tartalma, ha a valóságot nem annak megfelelően tükrözi.
A gondolkodás formájához úgy jutunk el, hogy időlegesen, feltételesen elvonatkoztatunk a gondolkodás tartalmától és keressük a gondolatok belső szerkezetében a közöset. Így jutunk el két alapvető gondolati formához: fogalomhoz és az ítélethez.
A fogalmakkal a valóság tárgyainak, jelenségeinek a lényegét, a lényeges jegyeit tükrözzük. Az ítélettel a valóságban meglévő vagy nem lévő összefüggéseket.
A gondolkodás formai oldala vagy helyes, vagy helytelen.
Helyes akkor a gondolat formája: ha a tárgyak lényeges jegyeit tükrözi, ha az összefüggéseket helyesen tárja fel; ha az okokat nem cseréli fel az okozattal; ha helyesen végzi el a logikai műveleteket; ha betartja a gondolkodás szabályait. Az állítás logikai műveletét végzi el.
Helytelen akkor a gondolkodás formai oldala: ha nem egyértelműen választja el a lényegtelentől; ha az összefüggéseket hibásan tárja fel; ha a gondolkodásban az okokat felcseréli az okozattal,; ha helytelenül végzi el a gondolkodás logikai műveleteit; ha megsérti a logika törvényeit és műveleti szabályait.
A gondolat igazsága és a gondolkodás helyessége:
Ahhoz, hogy logikailag igaz ismerethez jussunk tudni kell, hogy:
- a gondolkodás tartalma és formája elválaszthatatlanok egymástól;
- a gondolkodás tartalma (amit tükrözünk) lehet igaz vagy hamis (téves);
- A gondolkodás formája (ahogy tükrözzük) lehet helyes vagy helytelen.

Az ismerethez való eljutásban lehetséges:
1.) Igaz gondolati tartalomból indulunk ki és helyesen végezzük el a logikai műveleteket.
2.) Igaz gondolati tartalomból indulunk ki és helytelenül végezzük el a logikai műveleteket.
3.) Hamis gondolati tartalomból indulunk ki és helyesen végezzük el a logikai műveleteket;
4.) Hamis gondolati tartalomból indulunk ki és helytelenül végezzük el a logikai műveleteket.
Egyetlen egy esetben juthatunk igaz ismerethez, ha az igaz gondolati tartalomból indulunk kis és a logikai műveleteket is helyesen végezzük el.
Gondolkodás és a nyelv
A gondolati formának a külső megjelenési formája a nyelv. A kettő egymástól elválaszthatatlan, de nem azonos. Fontos, hogy a gondolati formát megfelelő nyelvi formában fejezzük ki. A nyelvi forma mindig helyesen jelölje a gondolati formát, és ezen keresztül igazán tükrözze a gondolati tartalmat.
A gondolatot ugyanaz a nyelv is többféleképpen fejezheti ki.
Nem szabad azonosítani a gondolati formát a nyelvi formával. A gondolati forma a gondolatok belső szerkezetét, a nyelvi forma a gondolatok külső burkát képezi.
A nyelvi kifejezés terén a mindennapi életben két végletes gyakorlattal találkozunk:
 Rövidített kifejezésmód (lakonikus beszéd) tömörségre törekszik. E kifejezésmód számos esetben problematikus, mert nehéz megérteni a mögötte rejlő gondolatot.
 Terjengős kifejezésmód (szószátyár beszéd). A gondolkodás a lényeg általánosítása, a dagályos, szószaporító, szőrszálhasogató beszéd a gondolkodásnak éppen erről a sajátosságáról tereli el a figyelmet.
A gondolkodásfejlesztés és a nyelvművelés és tanítás egyik alaptörvénye.
Világosan kell látnunk, hogy a cél az igaz gondolatok kifejezése, a helyes gondolkodás biztosítása. A helyes kifejezés a nyelv lehetőségeinek felhasználása az önkifejezésben.

A logika tárgya, eredete, kapcsolata a szaktudományokkal. A formális, a matematikai és a szimbolikus logika.

A logika a „logosz” többjelentésű görög szóból származik. Jelentése: gondolkodás, beszéd, szó. A logika kifejezést használjuk a tudomány megnevezésére is, annak a tudománynak a megnevezésére, amely a gondolkodást, mint az objektív igazság feltárásának eszközét vizsgálja és a gondolkodás törvényeit, formáit és műveleteit rendszerbe foglalja.
A logika az igaz, a helyes, a megismerő végső fokon a tudományos gondolkodás törvényeivel, formáival és műveleteivel foglalkozik. Ahhoz ad segítséget, hogy hogyan használhatja fel az ember a gondolkodását annak érdekében, hogy a valóságot igazán hűen tárja fel.
A szaktudományok tárgya a tőlük függetlenül létező valóság, a logikáé a gondolkodás. A logika a megismerés feltételeit vizsgálja, segíti az egyes tudományokat a valóság megismerésében, és a tudományok vívmányai alapján fejlődik.
A gondolkodással foglalkozik a pszichológia is, de más szemszögből vizsgálja a gondolkodást.
A logikai kutatás tárgya kizárólagosan a gondolkodás. A pszichológia a gondolkodáson kívül, amelynek egyike a gondolkodás, az érzelmeket és a cselekvést is vizsgálja.

A logika annak kutatását tűzi ki célul, hogy milyen feltételek, szabályok megtartása mellett válik a gondolkodás a világ hű tükrözésének eszközévé.

Tárgya a helyes-, a megismerő-, a tudományos gondolkodás.
Arisztotelész nevéhez fűződik a logika tudomány megteremtése. Arisztotelész a nagy filozófusok gondolatai közül kiválogatta azokat a nézeteket, amelyek az emberi gondolkodásra vonatkoztak. Rendszerbe foglalta és kiegészítette sok új ismerettel. Ezért mondjuk, hogy ő a logika atyja.
A formális logika a logikának az az ága, amely a gondolkodást a tartalomtól elvonatkoztatva vizsgálja, és csak a tartalom részeinek közös összefüggési módjait kutatja. A matematikai logika a matematika és a logika határtudománya. Tárgya lényegében azonos a logika tárgyával, tárgyalási módjára viszont matematikai módszerek alkalmazása jellemző. A logikai szimbólumok eredményei megfogalmazhatók szimbólumok nélkül, a köznapi nyelv szavaival is, csak nem annyira szabatosan, tömören és gazdaságosan.

Newcomb Theodore M. - A kommunikatív aktus

Feltevés: az emberek között folyó kommunikáció lényeges funkciója lehetővé tenné két vagy több egyén számára, hogy fenntartsák az egyidejű orientációt egymásra mint kommunikátorokra és a kommunikáció tárgyaira.
1. Koorientáció és az A-B-X rendszer
Kommunikatív aktus = egy megkülönböztethető ingerekből álló információnak a forrásból a befogadóhoz való továbbítása. Feltételezzük, hogy a megkülönböztethető ingereknek referensük van, felismerhető tárgy alakjában.
Legegyszerűbb kommunikatív aktus = egy személy (A) információt ad át egy másik személynek (B) valamiről (X). Szimbolikusan = A B-nek X-ről.

Orientáció fogalma = (attitűd): az érzéki és a kognitív tendenciákat egyaránt magába foglalja.

Egyidejű orientáció = (koorientáció): A orientációja B-re és X-re kölcsönösen függ egymástól. Tehát A - B - X rendszerként tekintendő.
Mit jelent ez? A és B, A és X, valamint B és X között fennálló definiálható viszonylatokat kölcsönösen összefüggőnek tekintünk. Ez a rendszer:
• Fenomenálisnak tekinthető: amely A vagy B életterében van jelen
• Objektívnek tekinthető: amelyek A és B viselkedésére vonatkozó megfigyeléseinkből kikövetkeztethetők.

Kimondjuk, hogy a rendszer adott állapotban van akkor, ha előfordul A B-nek X-ről valamilyen adott esete, s hogy ennek az előfordulásnak a következtében a rendszer valamilyen változást szenved (még akkor is, ha a változás nem egyéb, mint az előzőleg létező állapot megerősödése).


1. A orientációja X-re: amely magába foglalja az X-szel kapcsolatos attitűdöt is, amely arra mint megközelítendő vagy kerülendő (lejek és intenzitás által jellemzett) tárgyra vonatkozik, valamint a kognitív tulajdonságokat is (a hiedelmeket és a kognitív strukturálódást)
2. A orientációja B-re: pontosan a fenti értelembe. A félreértések elkerülése végett azt mondjuk, hogy pozitív vagy negatív vonzódás áll fen A vagy B mint személyek iránt, s kedvező vagy kedvezőtlen attitűd X-szel szemben.
3. B orientációja X-re
4. B orientációja A-ra

A és B közötti lehetséges hasonlóság- és különbségviszonyok:
• Dichotómiákat alkalmazunk e négy viszonylatra vonatkozólag.
Vagyis, A és B valamely adott X vonatkozásában, valamely adott időpontban attitűd és vonzódás szempontjából lehet:
• ösztön szinten hasonló (+ + vagy - - ) VAGY
• különböző (+ - vagy -+)
• kognitíve hasonló
• kognitíve különböző

Fokozatok:
A fokozatok esetében is egyszerű kettős tagolással dolgozunk, vagyis azt mondjuk hogy nagyobb mértékben hasonló, kisebb mértékben hasonló, stb.

Szimmetrikus viszonylat: ha A és B X-re való orientációiban kétoldali hasonlóságokat tapasztalunk.

További korlátozások:
• Kommunikatív aktuson most miden esetben csak verbális és személyes kommunikáció értendő
• A kommunikatív aktus kezdeményezését szándékosnak tekintjük
• Feltételezzük, hogy a "közleményt" vették, vagyis hogy a kommunikatív aktus megérkezett a szándékolt befogadóhoz, de e tekintetben már nem írunk elő semmiféle meghatározott pontossági fokot
• Feltételezzük hogy A és B ugyanannak a csoportnak a tagja, s hogy itt folyamatos a társulás.

Feltevés: a koorientáció az emberi élet lényeges része. 2 megfontoláson alapul:
1. ritkán fordul elő az, hogy A-nak B-re való orientációja (feltéve hogy mindketten képesek verbális kommunikációra) környezeti vákuumban lépjen fel (példa: szeretők) egyáltalán nem bizonyos, hogy akár legszemélyesebben orientált kommunikációik is mentesek mindennemű környezeti referenciától. Minél intenzívebben törődik egyik ember a másikkal, valószínűleg annál érzékenyebb az illetőnek a környezeti objektumokkal kapcsolatos orientációja.
2. Ritkán fordul elő az, hogy bármilyen - verbális kommunikációra képes - A-nak lényegileg bármilyen X-re való orientációja szociális vákuumban lépjen fel. Kevés olyan tárgy van, amely annyira privát volna, hogy egy ember ráirányuló orientációját ne befolyásolná mások orientációja. Különösen vonatkozik ez arra, amit "szociális realitásnak" neveznek: vagyis minél kisebb a lehetőség arra, hogy egy ember a saját feltevéseit e feltevések fizikai következményeinek megfigyelésével ellenőrizze, annál inkább hagyatkozik a szociális megerősítésre abba, hogy mi igaz és érvényes (elhiszem, hogy a kályha forró és nem nyúlok hozzá, kivéve ha teljesen hülye vagyok). Tehát gyorsabb vagy biztonságosabb próbaként gyakran elfogadjuk a szociális realitást. A szociális realitásnak egy jelentős része bele van építve magába a nyelvbe, amellyel a dolgokról kommunikálunk.

Röviden: szinte állandó emberi szükségesség, hogy orientálódjunk környezeti tárgyakra és egyidejűleg egy másik személyre is, aki szintén orientálódik ugyanezekre a tárgyakra.

Abban a mértékben, amelyben A-nak akár X-re, akár B-re való orientációja függ B-nek X-re való orientációjától, A-nak késztetése van arra, hogy befolyásolja B-nek X-re való orientációját és /vagy informálódjék erről az orientációról. Ennek pedig legáltalánosabb és rendszerint leghatékonyabb eszköze a kommunikáció.

2. Az orientáció szimmetriája
Vizsgáljuk: a posztulált A-B-X rendszeren belül milyen viszonylatok keletkeznek A-nak és B-nek X-re való orientációi között.
Feltevések:
• Bár a rendszer bármely adott pillanatban "nyugalmi állapotban" levőnek fogható fel, nem erők hiánya, hanem egyensúlya jellemzi.
• A rendszer bármelyik részének a megváltozása változást idézhet elő valamennyi többiben (1. ábra)
• A rendszerre ható erők viszonylag igen nagyok és tartósak, s így feszültségek működnek a preferált egyensúlyi állapotok irányában (ez nincs benne a modellben).

Abban a mértékben, amelyben A-nak X-re való orientációja függ B-nek X-re való orientációjától, A koorientációját megkönnyíti, ha saját X-re való orientációja hasonlít B-éhez.
A szimmetria előnye:
• Könnyű kiszámítani a másik viselkedését, minél hasonlóbb A és B kognitív orientációja, annál kevésbé van szükségük bármelyiküknek arra, hogy lefordítsa X-et a másik orientációjának terminusaiban, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy az ilyen fordításban hiba vagy tévedés csúszik be, s így annál kevésbé különböző és / vagy annál kevésbé téves bármelyikük koorientációja.
• Az ember érvényesítheti saját X-re való orientációját, minél hasonlóbb A és B orientációja, annál inkább megbízhat mindkét fél a saját kognitív és értékelő orientációiban.

Természetesen csekély szimmetriával vagy anélkül is lehetséges koorientáció, de a szimmetria nyilvánvalóan igen nagy mértékben megkönnyíti a koorientációt.

Mindezeket a feltevéseket a következő posztulátum alakjában fogalmazhatjuk meg:
• Minél nagyobb erők hatnak abba az irányba, hogy létrejöjjön A koorientációja éB és X vonatkozásában.
• Annál erősebben törekszik A a B-vel való szimmetriára X vonatkozásában és
• Annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy vagy több kommunikatív aktus eredményeképpen fokozódik a szimmetria.
A posztulátum második része:
Magába foglalja azt a lehetőséget, hogy A és B egyaránt módosítsa X-re való orientációját (bizonyos idő elteltével információ - továbbítóként és befogadóként szerepet cseréltek).

Ebből levezetett kijelentések:
1. olyan körülmények között, amikor akár a B-re, akár az X-re való orientáció egyaránt megköveteli a másikra való orientációt, akkor annál nagyobb erő keletkezik a koorientáció irányában, minél nagyobb B vagy X "vegyértéke", s így annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy fellép a szimmetria irányában ható késztetés, és hogy az létre is jön.

Kutatási eredmények:
1. Festinger, Thibaut, Schachter és Back: az a tény, hogy egy ember mennyire próbálja elfogadtatni valaki mással saját álláspontját, az illető iránti vonzódásától függ.
2. Második tanulmány: az összetartó csoporton belül a kommunikáció leggyakrabban a csoport a deviánsként észlelt tagjai felé irányul, egészen addig a pontig, amíg a deviánst szociometrikus értelemben el nem utasítják, s ezen a ponton túl a feléjük irányuló kommunikáció megritkul. A befolyásolást célzó kommunikáció gyakorisága függ a csoport vitatémája iránti érdeklődés fokától.
3. Festinger és Thibaut: az "egyöntetűség irányába ható nyomást" és a "homogén csoportösszetétel észlelését" változtatva, azt találta, hogy ilyen viták után az egyöntetűség értelmében bekövetkezett tényleges változás mindkét változótól függött. Bizonyos változások az egyöntetűség irányában bármilyen csoportban minden körülmények között bekövetkeznek.
4. Back: olyan kísérleti személyek, akik eredetileg eltérően értelmezték ugyanazt a dolgot, majd lehetőséget kaptak, hogy megvitassák a problémát egymás között, oly módon befolyásolták egymást, hogy ez közvetlenül függött kölcsönös vonzódásaiktól.
5. Közösségkutatások: csupán azt a feltevést igazolták, hogy a kommunikáció gyakorisága a vonzódástól függ. Mivel mindkét csoportban teljes volt a kapcsolatteremtési szabadság, ezt a feltevést kiválóan igazolták.
• (két főiskolai csoport tagjai között a barátválasztások mennyiben függnek össze a politikai attitűdökkel). Az attitűdkontinuum két szélső tartományában lévő diákok általában olyan barátokat választottak, akiknek attitűdjei hasonlított az övékéhez.
• Festinger, Schachter és Back: lakótelepi vizsgálat alkalmával megállapította, hogy a vonzódás mértéke és az attitűdkonformitás mértéke között +0,72 a korreláció.

Más empirikusan ellenőrizhető kijelentések:
• A hogyan ítéli meg saját és B-nek X-re vonatkozó álláspontja közötti szimmetriát. Ezeket az ítéleteket észlelt konszenzusnak nevezzük. A fenomenális A-B-X rendszeren belül a B-X szimbólum reprezentálja. Ez az ítélet:
• Nagymértékben determinálja valamilyen adott A B-nek X-ről valószínűségét, mert a szimmetriára való törekvést befolyásolja a fennálló szimmetria észlelése.
• Megerősíti, vagy módosít bármilyen választ, amellyel B reagál A B-nek X-ről. Ilyenformán az A-B-X rendszer folyamatossága függ az észlelt konszenzustól, amelyet független vagy függő változónak egyaránt tekinthetünk.
Annak a valószínűsége, hogy az objektív módon megfigyelhető szimmetria a kommunikatív aktusok következményeképpen fokozódjék, annál nagyobb, minél erősebb a vonzódás és minél intenzívebb az attitűd. Az észlelt szimmetria valószínűsége feltehetőleg szintén növekszik e változókkal. A szimmetriaítéleteket ugyanúgy, mint más ítéleteket, befolyásolják mind a "realitás", min az "önös" tényezők.
• A legfontosabb "realitás"-tényező a B-vel X-ről való kommunikáció gyakorisága, ez pedig, mint láttuk, a dolog tendenciáját tekintve a B-hez és az X-hez kötött vegyértékkel változik.
• "Önös" tényező: Minél erősebb a pozitív vonzódás B iránt, és minél intenzívebb az X-szel kapcsolatos attitűd, annál nagyobb a szimmetria irányába mutató kognitív torzítás valószínűsége.

Tanulmányok: a kísérleti személyek saját attitűdjei összefüggnek azzal, hogy milyennek látják valamilyen konkrét csoport egészének vagy valamely töredékének helyzetét.
1. táblázat
A kísérleti személy szerint Maga a kísérleti személy
Truman barát Truman ellenes
"Legközelebbi barátaim többsége"
Truman barát
Truman ellenes
Egyik sem
48
0
4
2
34
4
"A legtájékozatlanabb emberek"
Truman barátok
Truman ellenesek
Egyik sem
6
32
14
13
14
13

Ha elfogadjuk, hogy a hallgatók számára "legközelebbi barátaik" vonzóbbak, mint a "tájékozatlan emberek", ezek az adatok alátámasztják a vonzódási hipotézist.

Az észlelt szimmetria, ha független változónak tekintjük, nyilvánvalóan a szimmetria irányába törekvő kommunikáció egyik ösztönző determinánsa.
Festinger (egyöntetűség irányába ható nyomásra jellemző csoportok esetében): az a csoport tagjaira ható nyomás, hogy kommunikáljanak más csoporttagokkal valamilyen x-ről, egyenletesen nő aszerint, hogy a csoport tagjai kölcsönösen mennyire észlelnek nézeteltéréseket erről az X-ről.

Kommunikációs partner megválasztása: az az erő, amely az egyik csoporttagot arra készteti, hogy az x-ről a csoportnak egy bizonyos tagjával kommunikáljon, növekszik aszerint, ahogyan nézeteltérést észlel a csoportnak ezzel a tagjával, és csökken abban a mértékben, amelyben az illető nem a csoport tagjának észleli, illetve amelyben nem szeretné, hogy a csoport tagja legyen.

Valamely szimmetria irányába törekvő A B-nek X-ről valószínűsége több tényezőnek a függvénye:
• nevezetesen az észlelt diszkrepanciáé (vagyis fordított értelemben függ az észlelt szimmetriától), továbbá a
• B-hez kötött és az X-hez kötött "vegyértéké".

Példa:
• A megállapítja, hogy egy vonzó B másképpen vélekedik valamilyen fontos kérdésről, és megpróbálja létrehozni a szimmetriát oly módon, hogy elfogadtatja B-vel a saját álláspontját.
• A igyekszik megnyugtatni magát afelől, hogy B álláspontja nem tér el az övétől
• A információt ad B-nek X-ről
• Információt kér B-től X-ről.
Következtetés:
• A aszimmetriát észlelt, s hogy kommunikációja a szimmetria irányába törekszik.
• A szimmetria a kommunikáció eredménye
• Nincs olyan szociális jelenség, amely oly általánosan megfigyelhető volna, mint szabadon kommunikáló személyeknek az a törekvése, hogy hasonló módon orientálódjanak őket közösen érdeklő tárgyakra.
• A fokozódó szimmetria megjósolható: hiszen a kommunikáció következtében most már A és B is rendelkezik azzal az információval, amely addig csak A-nak volt a birtokában. B természetesen nem fogadja el vagy nem hiszi el feltétlenül az A által közölt valamennyi információt, de annak a valószínűsége, hogy ez történik, nemcsak A iránti vonzódásától, hanem X-szel kapcsolatos attitűdje intenzitásától is függ, hiszen hosszú távon minél fontosabb számára X, annál valószínűbb, hogy kerülni fogja a kommunikációt B-vel X-ről abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy B nem hisz neki.
• Ellentéte: nem minden kommunikáció irányul szimmetriára és a szimmetria sem feltétlenül a kommunikáció következménye, még ha a vonzódás erős és az attitűdök intenzívek is. Előfordul, hogy egymáshoz vonzódó emberek tovább kommunikálnak olyan kérdésekről, amelyekben továbbra sem értenek egyet.

Összefoglalva:
A kutatási eredmények alátámasztják azt a feltevést, hogy
• a szimmetriára irányuló késztetés,
• a szimmetria észlelése és
• a szimmetria tényleges megvalósulása függ
• az X-szel kapcsolatos attitűd intenzitásától és a
• B iránti vonzódástól.

Minthogy azonban igen könnyen találunk kivételeket, ez azt mutatja,
• hogy itt más változóknak is közre kell játszaniuk.

Kijelentéseink a legjobb esetben a ceteris paribus előfeltevésen alapulnak, nem tudják figyelembe venni azt a tényt,
• hogy a valamilyen adott X-ről való kommunikálás késztetésének valószínűsége A számára nem azonos minden potenciális B vonatkozásában, sem azt a tényt, hogy
• a valamely adott B-vel való kommunikálás késztetése nem azonos minden X esetében.

Ezért abból a feltevésből, hogy mind a szimmetriaára való késztetés, mind a szimmetria megvalósulása függ a valamely adott helyzetben működő koorientációs erők nagyságától, néhány további kijelentés levezetése következik.
A koorientáció dinamikája
Az előbbi kijelentések :
1. Heider "egyensúlyi állapotokkal" kapcsolatos elvét miszerint: ha ilyen állapot nem áll fenn, a részviszonylatok akció vagy kognitív átszervezés útján megváltoznak.
2. Horowitz és mások: az egyensúlyhiány állapotának következő lehetséges megoldását rögzítik:
• Az egyén módosítja az aktus jel "vegyértékét", hogy egyetértsen az aktorral
• Ennek a fordítottja
• Az egyén az aktust kognitíve elválasztja az aktortól, ennek következtében elviselhetővé válik a diszharmónia.
Itt:
• Az A által B-nek tulajdonított orientációkat egyenértékűnek tekintjük az A által B-nek Heider értelmében tulajdonított aktusokkal
• A szimmetriát pedig speciális egyensúlyi esetnek vesszük.
A fenomenális rendszerében:

Képlet Vagyis Példa (by Barbara)
+A:X A-nak pozitív az attitűdje X-szel kapcsolatban A mama (A) szereti a spenótot (X),
+A:B Pozitív módon vonzódik B-hez és a mama (A) szereti a gyerekét (B) is
-B:X Negatívnak észleli B-nek X-szel kapcsolatos attitűdjét A gyerek (B) utálja a spenótot (X)
+B:A B-nek A iránti vonzódását viszont pozitívnek. A gyerek (B) szereti a mamáját (A)

Ebben az esetben a Heider módszerhez hasonlóan három megoldási kísérlet lehetséges:
1. -A: X, a mama feladja és negatív lesz a viszonya a spenóttal
2. -A: B, a mama megutálja azt a rohadt kölyköt, mert az nem hajlandó megenni a spenótot.
3. kognitív szétválasztás.
• Mindez bekövetkezhet a B-vel való mindennemű kommunikáció nélkül
• Harmóniára (szimmetriára) irányuló kísérletek is felléphetnek a +B:X irányába törekvő kommunikáció révén (mamzi elmagyarázza, hogy a spenót milyen fincsi meg egészséges és a kölyök végre felfogja a dolgot). Ha kudarc lép fel:
• Kommunikáció nélküli három alternatíva is lehetséges
• A kommunikációt követő kompromisszum
• megeszi a spenótot, ha utána kap pudingot, mondjuk spenótosat
• egyetértenek az egyet nem értésben (a kölyök reménytelen, de az anyja is)

A szimmetria a koorientációnak nem nélkülözhetetlen, hanem csak megkönnyítő feltétele. Míg a szimmetria valószínűsége ceteris paribus függ a koorientáció igényétől, azt az elmélet nem írja elő, hogy valahányszor a koorientáció erős igénye fennáll, mindig fellépjen a szimmetria irányába tartó A B-nek X-ről. Az elmélet előírása értelmében ez annyiban, akkor és csak abban az esetben fordul elő, amennyiben és amikor ezáltal könnyebb lesz a koorientáció.

A koorientáció irányába ható erő természete, hogyan függnek össze a szimmetria ellen ható lehetséges erőkkel?
• Bizonyos fajta szituációs változó azoknak az erőknek a természetével függ össze, amelyek A és b érintkezésbe lépése révén állnak elő.
• Különösen fontos a kényszerű (erőltetett) és az önkéntes érintkezés ellentéte, valamint az, hogy az érintkezés tág vagy szűk közös érdeklődésen alapul-e.
• Ezek az erők valószínűleg befolyásolják, mekkora lesz X-nek az a tartománya, amelynek a vonatkozásában fellép a koorientáció igénye.
• A problémát minden jel szerint a következőképpen általánosíthatjuk: minél kisebb a vonzódás A és B között, a szimmetriára irányuló törekvés annál inkább korlátozódik azokra a konkrét X-ekre, amelyeknek vonatkásában az érintkezés feltételei megkövetelik a koorientációt.
• Példa: olyan mértékben, ahogyan a házasfelek között csökken a vonzódás, a szimmetriára irányuló törekvés mindinkább leszűkül azokra az X-ekre, amelyeknek vonatkozásában erre a személyes kényelem és a vagyontárgyak miatt szükség van.
Az előbb idézett tanulmányok egy része úgy vélte, hogy a kommunikáció gyakorisága függ a vonzódástól, de ez a kényszerű érintkezés feltételei között nincs feltétlenül így.

Ezzel a problémával két újabb elmélet foglalkozik:
1. Homans: itt az egyik csoportváltozója az "interakció" gyakorisága" (de ez nem teljesen azonos a kommunikációval)
• Ha két vagy több személy között nő az interakció gyakorisága, növekszik egymás iránti rokonszenvük és megfordítva, továbbá
• Minél gyakrabban lépnek emberek egymással interakcióba, fellép az a tendencia, hogy bizonyos szempontokból mind hasonlóbbá váljanak tevékenységeik és érzelmeik.
• Ez utóbbi korlátozása: hipotézisünk csak akkor érvényes teljes mértékben, ha az emberek szociálisan egyenlő felekként lépnek interakcióba, s munkafeladataik nem különböznek egymástól túlságosan.
Hangsúlyozza: a különféle kényszerjellegű erők milyen szorosan korlátozzák a vonzódás, az attitűdbéli hasonlóság és a kommunikáció közötti viszonylatokat.

2. Blake:
• Rámutat, hogy az ellenséges érzület nem tekinthető egyszerűen a pozitív vonzódás pszichológiai ellentétének, de azt javasolja, hogy Homans egyenes vonalú hipotézisét görbe vonalúval cserélje fel.
• Ha olyan nyomások működnek, amelyek összetartják egy csoport tagjait, a tagokat az interakció irányába terelő erők a pozitív és a negatív érzelmi állapotok közepette egyaránt nagyobbak lesznek, mint semleges állapotokban.
• 1. Szituációs változó: A koorientáció tekintetében fennálló igények feltehetőleg függnek az érintkezésre ható kényszerek természetétől és fokától, ilyenformán a kommunikatív aktusok, következményeikkel együtt, szintén függő viszonyban lesznek ezekkel a kényszerekkel.
• Egy másik szituációs változó azzal a ténnyel függ össze, hogy az előírt szerep differenciáció körülményei között előfordulhat, hogy a szimmetria inkább a "komplementaritás" alakját ölti, nem pedig az azonosságét. (pl. apa és fia, kommunikációt követően elfogadják ugyanazt a normát, amely más és más viselkedést ír elő a férfi és a fiú számára, egy pohár whiskyvel kapcsolatban. De a szimmetria irányában ható erő csak abban az értelemben van jelen, hogy ugyanazt a "kódot" kell betartaniuk, nem pedig olyan értelemben, hogy személyesen azonos módon orientálódjanak a whiskyre. Olyan körülmények között, amikor más a szerepelőírás A-ra és B-re nézve X vonatkozásában, minél nagyobb a koorientációt illető követelmény, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy fellép a szimmetria irányában ható erő a szereprendszer vonatkozásában.
• 3-ik szituációs változó: a szimmetria fenyegető is lehet az egyénre nézve. A szégyen, bűntudat, büntetéstől való félelem körülményei között nagy erők léphetnek fel a szimmetria irányába tartó A B-nek X ellenében, különösen akkor, ha az X-szel (a vétkes aktus) kapcsolatos attitűd és a B iránti vonzódás erős (B, aki elől az aktust el kell titkolni). Itt a koorientációt illető igény jelenti a problémát, ha a minden további nélkül el tudja választani B-től x-et (saját aktusát), nem érzi magát vétkesnek. A szimmetria irányában ható erők ellenében azonban más erők hatnak. A koorientáció igénye feszültséget kelt a szimmetria megteremtésére, de ez nem vezet szükségképpen A B-nek X-ről irányította szimmetriához.

Hasonló helyzet keletkezhet abból a tényből is, hogy a csoportok általában több tagból állnak. Vagyis az X vonatkozásában B1-gyel való szimmetria irányában ható nyomást ellensúlyozhatja a B2-vel való szimmetria irányában ható nyomás, akinek X-re való orientációját A ellentétesnek érzi B1-éhez képest. 8két barát egyetért abban, hogy nem ért egyet valamiben, ami mindkettőjük számára fontos).


Az egyik vizsgálat megállapította, hogy azok a csoporttagok, akiket a legkevésbé befolyásolt a saját csoportnormáikkal kapcsolatban kapott információ, egyszersmind a legerősebben vonzódtak olyan csoportokhoz, amelyeknek normáit a saját csoportjukétól erősen eltérőnek észleltek. Tehát a kommunikatív aktusok ugyanúgy gátlásnak vannak alávetve, mint bármilyen más aktus. Mindazonáltal az olyan megoldások, mint amilyen az "egyet nem értésben való egyetértés" feszült egyensúlyi állapotokat jelentenek. Az ilyen típusú feszültségekben lévő A - B - X rendszerek különösen változékonyak. A változás nem feltétlenül a rendszer legnagyobb nyomás alatt álló régiójában következik be.

Az ilyen rendszer dinamikája távolról sem korlátozódik a szimmetria irányában ható nyomásokra, hanem annak magába kell foglalnia a fennálló aszimmetria elfogadásából eredő változásokat is. A dinamikus változások lehetséges tartományát a következő ábra mutatja be.

• A két oldalt lévő A, illetőleg B = a kommunikáló személyek
• A középen lévő A és B = ugyanezek a személyek mint a koorientáció objektumait jelenti
• A szaggatott vonal A-nak B orientációjára vonatkozó ítéletét szimbolizálja
• Ha adva van X vonatkozásában az észlelt aszimmetria, s fennáll a koorientáció igénye B és X vonatkozásban, A lehetőségei a következők:
1. Elérheti, illetőleg megpróbálhatja elérni a szimmetriát X vonatkozásában:
• Úgy, hogy B-t saját orientációja értelmében befolyásolja,
• Úgy, hogy saját orientációját feladja, és elfogadja B-ét,
• Úgy, hogy kognitíve meghamisítja B orientációját
2. Változásokat idézhet elő a rendszer más részeiben, nevezetesen:
• Módosíthatja vonzódását B iránt
• Módosíthatja saját B iránti vonzódására vonatkozó önnön ítéletét
• Módosíthatja önmagára (A-ra) vonatkozó megítélését és önmaga iránti vonzódását,
• Módosíthatja arra vonatkozó ítéletét, hogy B hogyan ítéli meg önmagát (B-t),
3. Eltűrheti - változtatás nélkül - az aszimmetriát

Az aszimmetria követelménye a koorientációt illető igény fennállása esetén A-t olyan probléma elé állíthatja, amelyet megpróbálhat megoldani a viselkedés szintjén és / vagy kognitíve. Bármilyen megoldást válasszon is, ez mindenképpen kihat A fenomenális A-B-X rendszerére, tudni illik vagy megerősíti, vagy módosítja azt. Ha A ismételten szembekerül valamely B és adott X vonatkozásában a koorientáció problémáival, azokat ismételten megoldja, végül kialakul egy viszonylag stabil egyensúly.
Ha A saját tetszésétől függ, hogy folytatja-e B-vel való érintkezését vagy sem, a következő két végeredmény lehetséges:
1. vagy olyan egyensúly termet, amelyet B iránt viszonylag erős vonzódás és viszonylag nagyfokú észlelt szimmetria jellemez, és az érintkezés fennmarad
2. vagy olyan egyensúly teremt, amelyet B iránt viszonylag csekély vonzódás és viszonylag kismértékű észlelt szimmetria jellemez, s az érintkezés megszűnik. Ez a csekélymértékű kényszer körülményei között feltételezett vagylagosság körkörös viszonyt feltételez a vonzódás és a szimmetria észlelése között.

Ha A-nak csak kissé vagy egyáltalán nem áll szabadságban megszakítani az érintkezést, ezt a körkörösséget nem feltételezhetjük. Az érintkezés fenntartását parancsoló körülmények a koorientáció követelményeit is előírják, s e követelmények ekkor függetlenek lesznek a vonzódástól. Az empirikus adatok tanúsága szerint a vonzódásnak a szimmetriától való függetlensége egyenes arányban áll azzal, hogy az érintett személy mekkorának észleli a kényszert (nem pedig attól, hogy az objektíve megfigyelhető módon mekkora).

Csoporttulajdonságok:
Valamely csoport bizonyos tulajdonságai és a csoporton belüli kommunikatív viselkedéssel kapcsolatos változók között megjósolható viszonylatoknak kell lenniük. Így pl. egy csoport strukturális tulajdonságai, ha független változóknak tekintjük őket, kommunikációs problémákat teremthetnek, vagy megoldásokat nyújthatnak más kommunikációs problémákra. Más szempontból nézve viszont, egy csoport számos tulajdonsága tulajdonképpen nem más, mint kommunikatív praxisának következménye.
E tulajdonságok három fajtája:
Hipotetikusan mindhármat azzal hozzuk összefüggésbe, hogy mekkora valószínűséggel fordul elő bizonyos fajta kommunikatív aktus:
1. homogén orientáció bizonyos fajta tárgyra: ez a tulajdonság nem jelenti feltétlenül azt, hogy a csoport valamennyi tagja hasonló akciókat visz véghez, hanem csak igényt vagy elvárást jelent.
2. Az észlelt konszenzus homogenitása (vagyis az orientáció homogenitására vonatkozó ítéletek homogenitása):
3. A csoport tagjai közötti vonzódás: a bizonyos fokú pozitív vonzódás kapcsolatai minden esetben jellemzik a minimális kényszer körülményei között tartósan fennálló csoportokat, sőt rendszerint még a nagyfokú kényszer körülményei között is megállapíthatók.
Természetesen nem ezek az egyedül fontos csoporttulajdonságok, sőt azt sem mondhatjuk, hogy e tulajdonságok kizárólag a csoporton belüli kommunikáció eredményei. A kommunikatív aktusok hipotetikus feltételei és következményei nemcsak a kéttagú csoportokra korlátozódnak, s hogy a megfigyelt csoportok bizonyos fontos tulajdonságai konzisztensek az A-B-X rendszerek feltételezett dinamikájával.

Összefoglalás:
A kommunikatív aktusok annyiban sajátosak, hogy olyan változások következményei és okai lehetnek, amelyek két vagy több kommunikátor és ezek kommunikációjának tárgyai között fennálló viszonyok rendszerében bármely ponton bekövetkeznek.