Magyarország földrajzi helyzete
Hazánk Kelet-Közép-Európában, az Alpok keleti végződésétől a Keleti-Kárpátok íveléséig terjedő Közép-Duna-medence északi és középső részén fekszik.
A földrajzi fokhálózat (koordináta rendszer) szerint országunk az északi szélesség 45 fok 48' és 48 fok 35', a keleti hosszúság 16 fok 5' és 22fok 58'-e között terül el. (Ez a földrajzi helyzet magyarázza például éghajlatunk átmeneti jellegét.)
Az ország maximális kelet-nyugati szélessége 526 km, míg legnagyobb észak-déli kiterjedése 268 km.
A Magyar Köztársaság területe 93.033 km. Határának hossza 2.442 km, melyen hét országgal osztozik: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria. Természetes határszakaszok a Duna, Ipoly, Dráva és a Tisza mentén alakultak ki.
Tipikusan kontinentális fekvésű országunk a legközelebbi - Adriai - tengertől 200 km-re fekszik.
Magyarország központi helyzeténél fogva fontos átmeneti, összekötő térsége Európának földrajzi, gazdasági, közlekedési, kulturális téren egyaránt.
Világgazdasághoz való kapcsolódásunk szempontjából igen kedvező, hogy a világkereskedelem egyik legjelentősebb pólusához, az Európai Közösséghez közeli a földrajzi fekvésünk.
Az ország területe mesterséges kialakítású, nem önálló földrajzi egység, mint például Olaszország.
Földrajzilag (is) nyitott, vagyis az országhatár nem zár le tájakat, geológiailag, morfológiailag nem képez önálló egységet, nagy tájaink átmenet nélkül folytatódnak - a szomszédos országokban - a bennünket körülölelő fiatal lánchegységek, az Alpok, a Kárpátok és a Dinaridák belső peremvidékeihez.
Abszolút földrajzi helyzetünk egyik - ha nem a legfontosabb - meghatározó eleme a medencejelleg, Közép-Duna-medencében (Kárpát-medencében) kialakult fekvésünk igen sok mindenre kihat, például:
• domborzat: csekély szintkülönbségek
• éghajlat: száraz, napsütéses, kontinentális klíma, főn szelek
• természetes növényzet: döntően pusztai vegetáció, szárazságtűrő lombos erdők
• vízrajz: a környező földrajzi tájak vízrendszeréhez kapcsolódunk, a felszíni vizek jelentős részben itt rakják le hordalékaikat, szennyeződéseiket; árterek, mocsarak, belvizek jellemzők
• ásványkincsek: viszonylagos szegénység
• gazdaság: a mezőgazdaság viszonylagos fontossága
• közlekedés: tranzit utak, sugaras (centrális) úthálózat.
Magyarország földtörténeti áttekintése, domborzatának kialakulása
A földtörténet őskorát nagy mélységben megmerevedett magmás kőzetek és hatalmas nyomáson átkristályosodott palák képviselik. Egy milliárd éves kristályos palát találunk a Szeged környéki kőolajkutató fúrásokban, 900 millió éves csillámpala képviseli az ősi kort az ország északkeleti szögletében Vilyvitánynál.
A legidősebb tengeri üledékes kőzetek közel félmilliárd évesek. Az ókorban ugyanis hazánk melegvizű, trópusi tengerfenék volt. Az ókor vége felé azonban a Variszkuszi-hegységképződés (karbon időszak) kiemelte hazánk területének nagy részét, így az ókor végére (perm) a tenger keskeny sávvá zsugorodott össze. A Variszkuszi hegységképződés felszínen lévő maradványa a Velencei-hegység gránitja és a Soproni-hegység gneisz- és csillámpalája. A perm időszakot vörös színű, sivatagi-félsivatagi éghajlatra utaló üledékek képviselik (pl. Mecsek - Jakab-hegy), ahol a permi vöröshomokkő uránérc-tartalmú lencséket is rejt.
A földtörténeti középkor elején, a triász időszakban hazánk területét újra tenger öntötte el. Először homokkő és márgarétegek, majd hatalmas tömegű mészkő és dolomit rétegek rakódtak le. Ez építi fel a Dunántúli-középhegység legnagyobb részét, a Kisalföld medencealjzatát, de a Dunától keletre is megtalálható, a Naszály és a Bükk kőzetanyagaként. Az észak-borsodi karszt világhírű cseppkőbarlangja is triászkorú mészkőben alakult ki. A mélyből feltörő forróvizes oldatok az üledéktömeg egy részét vasérccé alakították (Rudabánya).
A jura tenger vörös mészkőrétegei a Gerecsében az ún. piszkei márványként ismertek, de fellelhetők a Villányi-hegységben is. A Bakonyban jelentős mennyiségű mangán-karbonát és mangánoxid is lerakódott, míg a Mecsek-hegység területén lévő mocsarakban Pécs és Komló környékén feketekőszén telepek keletkeztek.
A középkor utolsó időszakában, a krétában a Tethys-tenger déli szegélye ék módjára nyomult a Tethys északi partszegélyéhez.
A törésvonal mentén tengeri vulkánok keletkeztek, melynek nyomait a Mecsekben megtalálhatjuk.
Eszerint hazánk medencealjzatában két jól elkülöníthető kőzetlemez található. (A Tethys déli szegélye Magyarország északnyugati részén és a Tethys északi partszegélye hazánk déli részén.) Ezeket választja szét a Zágráb-Kaposvár-Dunaújváros-Miskolc-Sjátoraljaújhely-Kassa vonalában húzódó törésrendszer. Az Eurázsiai-hegységrendszer, ezen belül az Alpok és Kárpátok felgyűrődésével egyidőben hazánk területének nagy része is kiemelkedett, a tenger a Dunántúlon a Bakonytól nyugatra eső területre szorult vissza, míg az Alföldön hosszan elnyúlt tengervályú alakult ki. A Dunántúli-középhegység kiemelkedése következtében a meleg éghajlaton a mészkőféleségek karsztosodtak, a nedves és száraz éghajlat változása során különleges mállási folyamatok indultak, melyek a szilikátos kőzetek alumíniumvegyületeit alumínium-oxiddá és hidroxidokká alakították.
A földtörténet újkorában, 60-70 millió évvel ezelőtt az eocén időszakban ismét elöntötte hazánkat a tenger, melyből szigetként emelkedett ki a Dunántúli-középhegység. A szubtrópusi, trópusi éghajlaton keletkezett a barnakőszén. A miocén időszakban a trópusi tengerből, szigetként emelkedett ki a Dunántúli-középhegység és a Bükk. Kb. 20 millió évvel ezelőtt hatalmas törésvonal mentén felhasadt a földkéreg Szentendre-Visegrád környékétől egészen Tokajig. Ekkor keletkeztek az Északi-középhegység vulkáni tagjai: a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, a Zempléni-hegység, valamint a Dunántúlon a Visegrádi-hegység (a Kárpátok belső vulkáni ívének tekinthetők). A Szentendre-Visegrádi andezithegység ekkor még összefüggött a Börzsönnyel. Az utólagos folyóvízi tevékenység alakította ki a visegrádi Duna-szorost.
A miocén vulkánok kialudtak, s a kb. 10 millió éve (pliocén időszak) megkezdődött a pannóniai-medence kialakulása. A lassan süllyedő medencét elöntötte a Pannon-tenger és több ezer méter vastag homok- és agyagüledék rakódott le. A medence feltöltődésével a beltenger helyén édesvizű, elmocsarasodott tó maradt vissza. Ezek emlékét őrzik a lignittelepek a Mátra és a Bükk előterében, de akkor keletkezett a kőolaj és földgáz jelentős része is. A pannóniai beltenger rétegeit bazalt vulkánok törték át, beborítva és ezáltal megvédve az alattuk lévő agyag- és homokrétegeket a későbbi lepusztulástól. A bazalthegyek a pannóniai rétegek eredeti magasságát őrzik, ezért nevezzük őket tanúhegyeknek (Tapolcai-medence tanúhegyei: Badacsony, Szentgyörgy-hegy, a Ság és Somló, valamint Salgótarján környékén Salgó és Somoskő).
A bazaltvulkánosság mellett a forróvízkitörések, gejzírek (Tihanyi-félsziget) már átnyúltak a jégkorszakba (pleisztocén időszak). Összefüggő jégtakaró nem fedte hazánk területét, de a hideg szélviharok a folyómedrekből rengeteg port szállítottak, melyet a sztyepp jellegű növényzet löszrétegként megkötött (Dunántúli-dombság, Alföld, Hajdúság, Körös-Maros-köze). Ezt követően a folyóvíz és a szél alakította, formálta hazánk felszínét. A folyók feltöltötték árterületeiket (így keletkeztek az asztal simaságú tökéletes síkságok, pl. Nagykunság), míg a szél dűnékbe, buckákba halmozta a homokot ott, ahol a növényzet nem kötötte meg (Belső-Somogy, Kiskunság, Nyírség).
A földtörténeti változások sohasem fejeződnek be. Jelenleg is enyhe emelkedések, süllyedések jellemzik a felszínt. A törésvonalak mentén (pl. a Dunával párhuzamos törésrendszer) rendszerint melegforrások, gyógyvizek törnek fel.
Magyarország sajátos domborzatának jellemzői
A mai felszín kialakulása hosszú, soktényezős folyamat. Évmilliók során a jelen pillanatig a belső erők (kőzetlemezek mozgása, gravitáció, vetődés, vulkanizmus) és a külső erők (szél, csapadék és folyóvíz, jég, hőingás) egymásra hatása irányította a domborzat fejlődését.
Az emberi átalakító tevékenység csak pár száz éve jelentős tényező, de annál erősebb, intenzívebb hatású a táj átalakulására. Utak, települések, bányák, meddőhányók, gátak, mocsárlecsapolások, halastavak .... változtatják környezetünket.
A hazai domborzat legalapvetőbb jellemvonása a gyenge függőleges tagoltság. Ebből következik, hogy uralkodó domborzati formánk a síkság, vagyis az alföldek túlsúlya, az 1000 méternél magasabb hegységek hiánya jellemző.
A kismértékű abszolút szintkülönbség mellett a hazai felszín három térszintbe sorolható: alföldek, dombvidékek, középhegységek.
Alföldek: síkságok, melyek tengerszint feletti magassága nem haladja meg a 200 métert (tszf. 0-200 méterig terjednek). Döntően üledékgyűjtő medencék feltöltődésével keletkeztek. Elsősorban a folyók, kisebb területeken a szél akkumulálta a hordalékot. Ritkán (Marcal-medence) magasabb térszín lehordásával (lepusztulásával) jöttek létre. Az Alföld és a Kisalföld területei tartoznak ide.
Dombságok: Átlagos tengerszint feletti magasságuk 200-500 méter közé esik. (Szigorúan véve ide tartozik néhány hegységünk, köztük a Villányi-, Velencei-hegység és a Vértes.) Hegységek lesüllyedésével és lepusztulásával, ill. alföldek részleges megemelkedésével, feldarabolódásával keletkeztek. Hazánkban önálló egységként (pl. Dunántúli-dombság), vagy hegységek pereméhez kapcsolódva (Bakony-alja) lelhetők fel. Felszínükön főleg pannon tengeri üledék, ill. negyedkori lösz, kavics, Belső-Somogyban nagyrészt homok található. Minél magasabban helyezkedik el a környezetéhez képest a dombvidék, felszíne annál tagoltabb (Hegyhát, Zselic, Göcsej). A Mezőföld, a Tolnai-dombság és Belső-Somogy területén a folyóvízi erózió kisebb mértékű, a formák lankásabbak, szelídebbek.
Középhegységek: Magasságuk tengerszint felett 500-1500 méterig terjedhet, hazánkban a legmagasabb pont 1014 méter (Kékes-tető). Középhegységeink építőanyaga ókori gránit, középkori mészkő, dolomit, pala, harmadkori vulkáni kőzetek. Kiemelkedésük óta pusztuló felszínüket ma főleg a folyóvízi erózió alakítja, mély völgyeket hozva létre. Ide tartoznak az Alpokalja hegységei, a Dunántúli- és az Északi-középhegység tagjai, valamint a Mecsek.
A három térszint (alföldek, dombságok, középhegységek) egymáshoz viszonyított területe igen aránytalan. Az ország 68%-a alföldi jellegű síkság, s csak alig 1% a tszf. 500 méternél magasabb térség.
Magyarország vízrajza
Felszín alatti vizeink
A kéregben előforduló vizeink sokfélék (talajvíz, rétegvíz, ásványvíz, hévíz, karsztvíz, artézi víz), és ezekből gazdagnak mondhatjuk magunkat.
A talajvíz általában a felszínhez közel, az első vízzáró réteg fölött található. Sajnos országosan jellemző erős szennyezettsége, ivásra ezért a kerekes kutak, talajvízforrások (főleg az Alföldön) nem alkalmasak.
A rétegvizek legtöbbször tiszta, iható vizet adnak (kivétel az Alföld délkeleti része az arzén tartalom miatt), mivel mélyebben, a vízzáró rétegek között helyezkednek el. Ide sorolhatók az artézi vizek, ásványvizek, hévizek.
Hazánk területén az átlagosnál vékonyabb a földkéreg, melyet szerkezeti vonalak, törésvonalak szabdalnak. Mindezek következtében a geotermikus grádiens értéke hazánk területén az átlagosnál nagyobb, a 33 méterenként 1 fok C növekedés helyett 20-22 méterenként emelkedik 1 fok C-al a belső hőmérséklet.
Forróvizeink hőmérséklete különböző, előfordul a 70-90 fokos is (pl. Zalakarosnál 3370 m mélységből 90 fokos tör fel). Legnagyobb kiterjedésű, legsűrűbb hévíztermelő területünk az Alföldön helyezkedik el. Földrajzi elrendeződésünk a fő szerkezeti vonalat és a szénhidrogén-kutatások útját követi. Különösen kedvező az Alföldön a felső-pannon üledéktakaró teknője.
A karsztvizek a mészkő és dolomit hegységeinkben végzik oldó, szállító, építő munkájukat, létrehozva a csodálatos karsztjelenségeket (pl. karrmező, barlang, cseppkő, dolina, dolina-tó).
Felszíni vizek
Folyóvizek
Vízrajzi szempontból meghatározó hazánk medence fekvése. Folyóink a környező hegységekben (Alpok, Kárpátok) erednek, a vízfolyások 96%-a külföldről érkezik hozzánk. A medencealji fekvés következménye a jelentős mennyiségű szennyeződés leülepedése, lerakódása, másrészt az árvíz- és belvízveszélyes területek jelentős nagysága. Mindezek veszélyeztetik a vízminőséget, szükségessé teszik a nemzetközi vízügyi együttműködést.
Folyóvizeink a Duna vízgyűjtő rendszeréhez tartoznak. A Duna-meder futását két egymásra merőleges, fiatal törésvonal jelöli ki, ezzel magyarázható viszonylag "egyenes" folyásiránya. Ahol keresztezik egymást (Dunakanyar) ott felsőszakasz jellegű a folyó, s főleg eróziós, romboló munkát végez. Közép- és alsószakasz jellegű részein szállító- és építő tevékenység jellemzi, szigeteket, hordalékkúpokat hoz létre. Jobbpart mellékfolyói az Alpokban erednek (Rába, Répce, Dráva), mellettük lassabb középhegységi patakok vizét is felveszi, melyek inkább szép turista helyek, vízhozamuk kevéssé jelentős. Balparti mellékfolyói a Kárpátokból, Szlovákia területéről
érkeznek.
A Tisza a "legmagyarabb" folyó, a Máramarosi havasokban ered, az Alföldre érve jelentősen lelassul, "megszelídül", kis sebességű, kanyargó (meanderező) folyóként szeli át az Alföldet és töltögeti a vizében lebegő sok iszappal. Vízjárása erősen ingadozó. Fontosabb mellékfolyói a jobb parton a Bodrog, Sajó és a Zagyva, míg bal oldalon a Szamos, Hármas-Körös és a Maros.
Több folyónkat kíséri lefűződött vagy levágott holtág, vagyis morotva tó. Jelentős a víztározó tavak száma is: Tisza-tó, Rakacai- és Zámolyi-víztározók.
Állóvizek
Állóvizeink közül legnagyobb a Balaton (700 km2), egyben Közép-Európának is a legnagyobb tava. A gyorsan felmelegedő tó medencéje árkos vetődéssel keletkezett, fiatal negyedidőszaki képződmény. Hosszúsága északkelet-délnyugati irányban 78 km, szélessége kb. 12-15 km (kivéve Tihany kb. 2 km), átlagos mélysége 3 méter, legmélyebb pontja a Tihanyi-kútnál 11 méter. Medre észak-déli irányban asszimetrikus, északon hirtelen, míg délen fokozatosan mélyül. Vízutánpótlását főleg a csapadék, a beömlő Zala-folyó és kisebb patakok adják. A Kis-Balaton a tó nyugati részén, a Zala-folyó által feltöltött, elmocsarasodott öböl volt, melynek nagy részét lecsapolták, s így a Zala-folyó hordaléka a Keszthelyi-öbölben ülepedett le. Ma a hordalék kiülepedése érdekében az eredeti állapotot - a Kis-Balaton szűrő szerepét - próbálják visszaállítani. A természetvédelmi terület madárvilága is nagyon értékes.
A Velencei-tó jelentőségét növeli a fővároshoz közeli fekvése. Területe 27 km2, de jelentős részét nádasok fedik. Sekély (átlagosan 1,5 méter mély), erősen feltöltődött, pusztuló tó. Vízellátása rapszodikus, vízszintje változó. Nyugati része madárrezervátum.
A Fertő-tó méginkább haldoklik, a tópusztulás előrehaladottabb stádiumban van. Sekély, nádasokkal tarkított vize már többször kiszáradt. Mint a legnyugatibb helyzetű sztyepp-tó, védelmet élvez. Osztrák-magyar együttműködéssel létrejött a Fertő-Hanság
Nemzeti Park. A tó teljes felszíne 322 km2, de ebből csak 82 km2˛ jut hazánk területére.
Több "apró", szélvájta mélyedésekben kialakult tó található a Kiskunság és Nyírség homokbuckái között. Többségük szikes terület, sajátos növény- és állatvilággal (nyíregyházi Sós-tó, szegedi Fehér-tó, Fülöpháza környéki tavak, Kolon-tó).
A Jósvafő melletti Vörös-tó dolina tó.
Patakok, folyóvizek visszaduzzasztása során kialakított szép fekvésű tavaink például az Orfűi-tórendszer és az Abaligeti-tó.
Magyarország éghajlatának főbb jellemzői
Hazánk az északi mérsékelt klímaövben van, éghajlata mérsékelten szárazföldi. Területe a kelet-európai szárazföldi (kontinentális), a nyugat-európai óceáni és a földközi-tengeri mediterrán éghajlat által keltett (kölcsön)hatások színtere, amelyet a medence-jelleg is befolyásol. Ezért az időjárás változatos, szeszélyes.
Az egyes régiók éghajlata kissé eltérő (11. ábra). Az évi középhőmérséklet 10C körüli, a januári -1,7C, a júliusi +20,5C.
11. ábra: Magyarország fő éghajlati körzetei
(I a, b, c: Nagyalföld és Mezőföld, II. Kisalföld, III a, b, c: dunántúli hegy- és dombvidék, IV. északi hegy- és dombvidék)
Az évi átlagos csapadék 580 mm, az ország nyugati felén 600-800, keleten 500-600 mm. Jellegzetes a tavaszvégi-nyáreleji fő csapadékmaximum (60-110 mm/hó) és az őszi - második - csapadékmaximum (50-80 mm/hó).
A havas napok száma átlagosan 15-30, a november-márciusi időszakban. A hóval borítottság a síksági és dombvidéken 25-30 nap, 50-100 nap a középhegységekben, de hótakarómentes tél is előfordul.
A napsütéses órák átlaga 1700-2100/év. Maximumot a Duna-Tisza közén, minimumot az ország nyugati részén mutat.
Leggyakoribb és legerősebb az északnyugati szél. A szélsebesség átlagos évi középértékének felső határa 3,5 m/s (közepes szélerősség). A defláció (szélerózió) elsősorban a homok és lösz borította Duna-Tisza közi, nyírségi és nyugat-somogyi területeket pusztítja.
A helyi éghajlatot (mezo- és mikroklíma) a domborzat, a talaj, a természetes növénytakaró, a mezőgazdasági termelés és az emberi tevékenység (fásítás, öntözés, légszennyezés stb.) együttes hatásai módosítják.
