Villányi László [irodalom]

Villányi László

Élete

1953-ban született Győrött. A középiskolát a Jedlik Ányos Gépipari Szakközépiskolában végezte. „B” osztályba járt, gépgyártás-technológiát tanult, 1971-ben érettségizett.

Az érettségi után kezdett verset írni, ahogy ő fogalmazott, „szerelem okán”. Az első kötetet, amelyben megjelentek versei, Kormos István költő lektorálta

(szintén kötődik megyénkhez, Mosonszentmiklóson született, Mecséren élte gyermekéveit, a XX. sz.-i magyar irodalom egyik jeles költője).

Kormos adott hitet, ő a pártfogó, afféle mecénás, hiszen ez időben a Magvető Kiadó főszerkesztője. Több versében is utal Villányi Kormosra, a mesterre, az öregebb barátra.

Költőnk a 70-es években a Kassák Kollégium tagja ( művészeti kör ), s kezdenek megjelenni kötetei:

Délibábünnep (1978)

Falovak (1982)

Alázat (1990)

Az alma íze (1994)

Vivaldi naplójából (1997)

1989-től Villányi László a Műhely című folyóirat főszerkesztője. A mai magyar irodalom számon tartott költője.

A Műhely című folyóiratról

1978-ban indult Győrben. Társadalomtudományi és közművelődési folyóiratként indult dr. Gecsényi Lajos szerkesztésében. 1985-től dr. Kloss Andor a főszerkesztője, majd 1989-től Villányi László.

A Műhely napjainkra kulturális folyóirattá vált. Újdonság benne a polgárosodás, a bölcselet, a filozófia, a vallástörténet, a természettudományok megjelenése.

A jellemző műfajok: az esszé, naplórészletek, levelek, interjúk, versek, novellák.

Villányi főszerkesztősége idején különszámok jelentek meg Weöres Sándorról, Kormos Istvánról, Galgóczi Erzsébetről, s például a szürrealizmusról is.

Több éve működik a Műhely Baráti Kör, melynek tagjai bizonyos időközönként összejönnek valamilyen művészeti kérdést megvitatni. Bármely érdeklődő csatlakozhat.

A főszerkesztő hitvallása szerint:

„A Műhely azok folyóirata, akik építik és őrzik belső szabadságukat.”

Villányi költészete kötetei, versei tükrében

Délibábünnep (1978) c. kötetéről:

Szárnypróbálgató kötet. Jellemző motívumai:

-a vonat ( Ablak, Menetrend, Zúzottkő, Mariann c. verseiben)

-Kormos Istvánhoz való kötődése ( Dunában gázolva c. vers)

-a gyermekkor

-a városhoz, Győrhöz való tartozás, ragaszkodás versei (Városom, Gyertek már, megjött Ödi fényképezni)

-József Attila hatása

Alázat(1990) c. kötetéről

Már jelentős költőt takar. Jellemzői:

-korábbi témák megjelenése

(Kormos Istvánról a Kormos c. vers; a városról, Győrről A polgár esti meditációja, A bolond, Képeslap c. vers )

-új témák is megjelennek:

olasz útja kultúrélményei (Firenze c. vers)

szerelmi téma, érzelmek, erotika(Vallomás, Tünemény, Gőg c. vers)

filozófiai téma(Kérdések c. vers)

művészettel kapcsolatos téma(Üdv c. vers)

Az alma íze (1994)

Jellemzője:

A régi témák közül -a gyermekkor, a városi versek (Győriek ha találkoznak) Kormost még mindig emlegeti (Negyven évesen)

Újdonság:-felerősödik az erotikus szólam (Botrány, Metamorfózis)

Vivaldi naplójából(1997)

Sok az újdonság.

Téma: zene-hegedű-hangjegyek-templom

1710-1737 ( e két időpont közötti évekhez rendel verseket)

Az olasz út emlékei is megjelennek( lány, angyal, híd, gondola)

Értékelés

Nem tartozik a hangzatos szólamokat megfogalmazó, látványos fordulatokat hirdető, ill. megvalósító költők közé.

Inkább visszahúzódó, ritkán megszólaló lírikus ő, aki magányában folyamatosan és tudatosan alkot, érzékenyen és körültekintően kísérletezik, de csak a kiérlelt, a többszörösen ellenőrzött verseit tárja köteteiben a nyilvánosság elé.

Szinte észrevétlenül vált korosztálya meghatározó költőjévé.

Elsősorban nem a divatokhoz, hanem az irodalmi hagyományokhoz kötődik, jóllehet a század avantgárd eredményeit is sikeresen kamatoztatja. A többiek iránt megnyilvánuló figyelme, lényeglátása, igényes gondolatisága, esendőségének tudata és emberi alázata teszi éretté, színvonalassá és rokonszenvessé alkotásait.

Vitathatatlan érdemeit a Radnóti-díjjal és a Déry Tibor-díjjal ismerték el.5

Ami a másik Villányiból kimaradt:

Saját vallomása szerint: magas koncentrációjú állapotban ír verset, javítgatós típus. A költészettel hiány töltődött be az életében, otthon érzi magát benne, oda menekül. A költészet szabadságot adott számára.

Adalék a Vivaldi naplójához

„ Chicagóban kezdődött minden. Ültem a négyes buszon,…szemben velem egy törékeny, fekete bőrű lány ábrándozott….nyújtotta felém a füzetet, súgva:

Vivaldi….Egy hónappal később ebbe a füzetbe kezdtem írni Vivaldi naplóját.”

„Vivaldi én vagyok: én éltem papként Velencében, én szereztem, játszottam zenét, és dirigáltam a zenészeket, én tanítottam az árvalányok otthonában. …Az említettekhez természetesen hozzátartozik az ihlető velencei közeg: a festészet, a tenger, a lagunák. …Én …a velencei közegben leltem rá arra a tökéletes metaforára, amellyel ki tudom fejezni jelenkorunkat.”

„Egy esztendő egy költemény, mintha Vivaldi valóban naplót írt volna, amiből én kiemelem a költészetet. Rettenetesen izgatott ez a játék, ez a többszöri fikció.”

Versek: Délibábünnep-kötet

„Mintha látnám fákon túl:

kin tempóz Kormos úr?

Végigjárom a kanyarokat

összeszedem az elakadt rímeket.”

„felemelheted Laci megnézni

nem tudjátok a kabátomat hol hagytam el

hol a kulcs

jövök mindjárt

befejezted Ödi?”

„Félig bontott ház

ládában hamu

Halgödörben halászlé

csupasz körte alatt

meztelenül hegedülő

kopasz öregúr

pincérlányok izmos lába

firka a vakolaton

keresztet támasztó angyalok

lila ház

vörös hajú kurva

Virág-köz ablakában

könyöklő Krúdy”

( Városom –részlet) )

Ablak

Kihajoltam

a „ kihajolni veszélyes” ablakon.

veszélyes lettem.

Alázat című kötet:

„A város bolondjáról mindaddig senki sem tudott,

míg mekegni nem kezdett. Ráadásul a legvárat-

lanabb helyzetekben, a város legforgalmasabb pontjain.”

(A bolond-részlet)

Kormos

Nézem ezt a kiscsikót,

a kocsi mögé kötve, kocog,

úgy-ahogy ismeri az utat,

de a teherről mit se tud;

valahogy így mentem veled-

elfogadva mint rendjén valót,

ismételhetőt a végtelenségig-,

magabiztosan és ostobán;

most vagyok hozzád a leghűbb,

mondd hát: jó formában vagy, s látod, mire meghallom,

jókora gödörben állok.

„mikor pedig Dávid már állt,

egyetlen napot sem bírtam ki úgy,

hogy arra ne menjek, körbe ne járjam;

most itt vagyok ismét,

ám csak a harangok ismernek rám,

a harangok bólintanak felém.”

(Firenze-részlet)

„mondd, hányan ámultak testeden,

voltak lelkes hajótöröttek,

hány testet derített fel kezed,

hányan vélték a megmaradást,

bár ígérted, hogy nem maradsz?”

(Gőg-részlet)

Az alma íze c. kötetből

„De mindkettőnknek leginkább a mekegó öregúr hiányzott

a városból, aki sűrűn kiabálta: „Dombóvár, vég-

állomás”, és minden őrültsége ellenére számon

tartotta a város legszebb lányait.”

(Győriek ha találkoznak-részlet)

Vivaldi naplójából c. kötet 1733

(Andante.)

Miként lassan ért ízzel telítődik a szőlőszem, s

áttetszőn ragyogni kezd.

Itt másként érint a víz. A kő erezetében a táj

ritmusa.

Mélyre hajolva óvtam egy pókhálót, miközben csiga-

házak roppantak talpam alatt.

(Olyan zenét írni, mint az eső. Viruljon minden.)

Mutassa be a Kertész Imre Sorstalanság című regényéből Koltai Lajos rendezésében készült filmet [irodalom]

Témakör. Az irodalom határterületei

Tétel:

Feladat: Mutassa be a Kertész Imre Sorstalanság című regényéből Koltai Lajos rendezésében készült filmet!

„ Költészete szükségesnek és nélkülözhetetlennek tűnik a XX. sz. megértéséhez. ”

( Nobel – díj Bizottság )

2002. első magyar irodalmi Nobel – díj Díjazott: Kertész Imre

( Az osztály a megjelent újságcikkekből, s a műből vett részletekből kiállítást készít a 2. emeleti lépcsőfordulóban az esemény tiszteletére)

1.Kertész Imre rövid életrajza :1929. Bp. zsidó család ( erdélyi és Balaton környéki)

Az anyai nagyszülők a holocaust áldozatai

1944. jún. 30.: Kertészt 14 évesen Auschwitzba viszik. Több koncentrációs tábort is megjár. 1945-ben hazatér, újságírásból és fizikai munkából tartja el magát. Csak a 80-as évek 2. fele és a rendszerváltás hozza el számára az igazi írói elismerést. Jelenleg Berlinben él leginkább, író és műfordító.

2.Művei:

1960 – 1973. Sorstalanság ( élményanyaga saját lágertapasztalata )

Nem önéletrajz, fiktív történet. Hőse Köves Gyuri. Ez a legismertebb és legjelentősebb könyve.

A későbbiek közül kiemelkedik: a Kudarc(1977) és a Kaddis a meg nem született gyermekért(1990). Ezek a Sorstalansággal trilógiát alkotnak.

Jelentős műve még Az angol lobogó(1991).

Általában jellemzi műveit, hogy világunkat abszurdnak látja, s az emberiségnek ebben kell élnie és újragondolnia korábbi értékeit, kultúráját és történelmét. Kertész önmaga zsidóságát vállaló magyar író, aki hangoztatja, hogy magyar rendőrök tartóztatták le, magyar csendőrök deportálták, s Magyarország az elmúlt 60 évben nem nézett szembe a múltjával. „…Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A Holocaust az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni.”

„A Holocaustban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves …kultúrája után az európai ember eljutott.”

3.A Sorstalanságról

A könyv stílusa és elbeszélésmódja: szembetűnő nyelvének nehézkessége, csikorogva formálódnak a mondatok. Miért?

Az elbeszélő egy 15. életévében lévő gimnazista fiú, Köves György. Csak az ő nézőpontja érvényesül, az olvasó csak annyit lát, tud, ért, amennyit egy ennyi idős átlagos fiú. Az elbeszélés ideje az anyával való találkozás előtti idő.

Az írót talán a legjobban a rettenet előidézőjének és a rettenet elszenvedőjének a viszonya érdekli. A sors helyébe ugyanis a rend lép, a gyűjtőtáborok rendje, amelyhez a főhős nemcsak alkalmazkodik, hanem amely után honvágyat is érez. Micsoda képtelen, abszurd világ ez?

A mű hatásának oka: „ hiányzik belőle az erkölcsi felháborodásnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet a téma kívánna”.

Hogy ír erről Kertész Imre?

„ Auschwitz igazi problémája az, hogy megtörtént, és ezen a tényen a legjobb, de a leggonoszabb akarattal sem változtathatunk.”

4.A filmről

Rendező: Koltai Lajos, világhírű operatőr és rendező

Sok kérdés felvetődhet:

Azonos-e a film a könyvvel?

Hű-e hozzá?

Gyengébb-e annál?

Ami mindenképp leszögezhető: két külön műalkotásról van szó. Más a nyelv, más az alkotó, más a közönség.

A film lineárisan meséli el a történetet. Nincs időbeli síkváltás, ugrás, visszaemlékezés. Ez a regényre is jellemző. A film is egy külső leépülést s egy belső fejlődésrajzot ábrázol. A filmben is a naiv és jó szándékú nézőpont érvényesül, ezért Gyuri arcára és tekintetére koncentrál a film. A katarzisok a főhős lelkében történnek meg, Koltai lemondott a nagyjelenetekről.

Érdekes a színek kezelése is: egyre fakóbbakká, halványabbakká, élettelenebbekké lesznek, fekete -– fehérekké válnak, mégis szépek, költőiek. Nincsenek naturalista jelenetek, nem akar a rendező a szenvedések közvetlen ábrázolásával hatni. A film leépülés – és szenvedéstörténet. A gondolkodásunkra és az érzelmeinkre hat, nem az ösztöneinkre. Nem holocaust-film, hanem egy fiú története. A fiú lelkét követi.

Mit tudunk meg a főszereplőről?

Anyja elhagyta, apja és mostohaanyja neveli, 15 éves, s próbál megfelelni az elvárásoknak. Apját behívják munkaszolgálatra.

Gyerekként dolgoznia kell, sárga csillagot viselni. A zsidókat összegyűjtő rendőr játszik velük. Nem rossz ember.

Az utazás embertelen a vagonokban, éheznek és szomjaznak a hosszú út során. A magyar csendőr az utolsó vagyontárgyaiktól is meg akarja fosztani őket.

Megismerjük a lágert is, a foglyok étkezését, alvását, öltözetét, mosdását, munkáját. Elviselhetetlen az éhség, a tetvek, a hideg.

Megismerjük Citrom Bandit.

Megtudjuk, hogy hazavágyódása miatt nem megy el az amerikaival.

Fölmerül bennünk a kérdés: Mit jelent a cím? A lágerbe hurcoltak váltak sorstalanná?

Érti-e Gyuri, mi történt vele?

Mit jelent a „koncentrációs táborok boldogsága?

Lehet választ keresni: Mi tetszett benne, mi nem?

Melyek a legemlékezetesebb képsorai?

Milyen a film tempója?

Ki a filmbeli elbeszélő?

Milyen nevezetes arcot tudsz felidézni?

Milyen a hangtechnika?

Milyen az ég Auschwitzban?

Mi a vélemény a zenéről?

5.A fenti kérdésekre válaszolva saját vélemény állítható össze a filmről

6.Német kritika a Fateless című filmről

„ egy katasztrófa”; a felelős Koltai (alapos verést érdemelne) , giccsesen szép képek holocaustfilmje; Morricone mindegyik zenéje hasonló; „hollywoodi holocaustfilm”

7.Jelentősége

A film olyan százezrekhez és milliókhoz is eljuttathatja a regényt, akik eddig nem olvasták, akik csak hírből hallottak róla, esetleg akik megpróbálkoztak az olvasásával, de nehéznek találván azt, félretették. Olyan emberekhez is eljuthat a film révén a történet, akik nagyon keveset tudnak az emberiség történetének eddigi legtotálisabb népirtási kísérletéről.

Itt nem mások tragédiájáról van szó, hanem a mi közös tragédiánkról, itt a Duna – Tisza táján. Magyar tragédiáról szól a film, még ha főhőse magyar is, zsidó is, budapesti is, gyerek is, tanuló is, kamasz fiú is. Egy közülünk.

+++

Madocsai László könyvéből

Kertész Imre – Sorstalanság

Kertész Imre:

Budapesten született (1929-). A második világháború utolsó előtti évében, 1944-ben a zsidőüldözés idején a nácik Auschwitzba hurcolták, majd néhány nappal később a birkneaui elkülönítő táborba vitték. Itt ért a felszabadulás 1945 tavaszán. Ekkor tizneöt éves volt.

1948-ban érettségizett Budapesten, majd újságíróként helyezkedett el, de a negyvenes évek végén kialakuló kommunista diktatúra következtében nem folytathatta munkáját. 1951-ben rövid ideig gyári munkás volt, majd a Kóhó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa. Német nyelvtudásának köszönhetően 1953 után műfordító és szabad foglalkozású író lett.

Viszonylag későn kezdett irodalommal foglalkozni, első regénye, a Sorstalanság 1975-ben jelent meg. Írói kibontakozása lényegében a rendszerváltás éveitől számítható, hamarosan a legsikeresebb írók közé tartozik. A Sorstalanság után megjelent művei: A nyomkereső (1977), A kudarc (1988), Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), Az angol lobogó (1991), Gályanapló (1992), Felszámolás (2003). Műveit több nyelvre is lefordították. Kosuth-díjjal tüntették ki, majd 2000-ben elnyert Herder-díj után a legmagasabb nemzetközi kitüntetésben részesült: ő az első magyar író aki átvehette a Nobel-díjat.

Írói munkássága a holocausthoz, a második világháború idején a nácik által elkövetett zsidó népirtáshoz kapcsolódik. Ennek jelképe Auschwitz. Ez az a hely, ahol a hitlerista német birodalom legnagyobb megsemmisító tábora működött. Az író azt a kérdést járja körül műveiben, hogy miként lehet élni és gondolkodni a 20. század személyesen átélt botrányának ismeretében. A szabadság kérdése izgatja: szabad lehet-e az ember a nyomasztó emlékek rabjaként? Az embereket emlékeztetni akarja a történtek szörnyűségeire, nehogy még egyszer megismétlődjenek
Sorstalanság:

Az író ebben a regényében (1975) nyomasztó kamaszkori emlékei nyomán idézi fel a fasizmus szörnyűségeit. A mű egy kamaszfiú nevelődési regénye: a főhőst a náci haláltáborok szörnyű tapasztalatai érlelik felnőtté.

A regény hőse egy pesti zsidó kisfiú, ő meséli el a történetet; az ő szemszögéből és az ő értelmezésével, kommentálásával elevenednek meg az események. Maga a cselekmény, a mű eseménytörténete a fiú kálváriáját, elhurcoltatását, lágerbeli életét, csodával határos életben maradását és hazatérését beszéli el; egyes szám első személyben, lineárisan haladva az időben – látszólag egyszerű, minden rafinériától mentes elbeszélő modorban. A kisfiú soha nem próbál a felnőttek összefüggéseket kereső logikájával gondolkodni, megmarad mindig gyereknek, s ez a körülmény a regény stílusát különös hangvételűvé egyszerűsíti.

A század „botránya” – Pilinszky János szavával – Kertész Imre könyvében épp az ábrázolás visszafogottsága, s a főszereplő gyermeki, ugyanakkor álnaiv nézőpontja következtében lesz döbbenetes erejű, s egyben rendkívüli élességű szoválpolitikai esettanulmány is, mely éles fénnyel világítja meg sokszázezer ember lágerbe hurcolásának pszichikai, emberi hátterét. A lágerből hazatért fiú így próbálja megmagyarázni a mit sem tudó otthoniaknak, miért is volt egyáltalán elviselhető a borzalmak sorozata:

”Az idő segít. – Segít?...miben? – Mindenben, - s próbáltam elmagyarázni, mennyire más dolog például megérkezni egy, ha nem is egészen fényűző, de egészében elfogadható, tiszta, takaros állomásra, hol csak lassacskán, időrendben, fokonként világosodik meg előttünk minden. Mire egy fokozaton túl vagyunk, magunk mögött tudjuk, máris jön a következő.”

A regényben ez a folyamat tárul fel, mely a főszereplő által megtett külső és belső út állomásaiban tárgyiasul; a még kedélyesen mosolygó rendőrtől kedzve – akinek a zsidók összefogdosása láthatóan terhes, nemszeretem feladat – a buchenwaldi táborig. Az egyre fenyegetőbbé váló állomásokat a gyanútlan ifjú mindig képes valamiképpen a maga számára megmagyarázni, racionalizálni. „Természetes” – ez a regény kulccsszava, ez a szó tér vissza minduntalan a főhős gondolataiban.

Ez a folyamat egybeesik az elbeszélő felnőtté válásával; a gyermeki állapotból – mely a gyanútlanság és a tudatlanság állapota – a megélt tapasztalatok a tudás birtokába juttatják, mely nem más, mint a felnőttség.

A regény hármas tagolású, a nyitányszerű első rész és az epilógusszerű befejezés veszi közre gerincét: a Németországban eltöltött idő történéseit. Az első rész a „normális”, racionális világban: az otthon, az iskola, majd későb a kényszermunkahely – a rokonság és a szomszédság emberi közegében mutatja meg az elbeszélőt. A beavattatás szertartása az apa távozásával, munkatárba indulásával kezdődik: a fiú lesz a családfő, a magára maradt mostohaanya támasza. A felnőtt tapasztalatok körét tágítja az első erotikus-szexuális élmény, az első csók, majd a tanulást abbahagyni kényszerülvén, az első munkahely.

Mindezek a tapasztalatok még beilleszthetők az elbeszélő racionális világképébe. Itt még, ha jogfosztottan és megbélyegzetten is, de emberként, egyénként létezhet és érezhet. Ez a fajta létezés szűnik meg, amikor megérkezvén Auschwitzba, megfosztják nemcsak ruháitól, hajától, de nevétől is; ettől fogva csak egy szám s egy test, s hamarosan megtanulja, hogy minden mást alá kell rendelnie annak, hogy élelmet szerezzen e test számára.

A visszafogott tárgyilagosság különösen a haláltáborban játszódó részben válik félelmetes erejűvé. Az embertelen, a kifejezhetetlenül iszonyú válik itt természetessé, emberléptékűvé – legalábbis a főszereplő tudatában. Ez a folyamat egyszerre abszurd – innen a regény kegyetlen iróniája – és emberien szükségszerű. A regény egyik legfontosabb mondanivalója, hogy ehhez a folyamathoz nemcsak a hóhérok, hanem az áldozatok lépései is szükségesek voltak; a haláltáborok gépezete nem működhetett volna az ő kézséges belenyugvásuk nélkül. Rájön, hogy „mi magunk vagyunk a sors”. Az elbeszélő egy másik lehetséges értelmezés szerint is „sorstalan”, a nem zsidó magyarok között a zsidósága teszi őt „más”-sá, idegenné, majd megbélyegzetté; a más nemzetiségű zsidók közt viszont magyarsága lesz a megkülönbözető jegy, a „más”-ság forrása.

Hazatérése után a fiú új életet nem akar kezdeni, mondja, s nem akarja elfelejteni sem – hiszen nem is lehet – mindazt a tapasztalatot és tudást, aminek a birtokába jutott. „Ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert és ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a kézség: folytatni fogom folytathatatlan életemet.”

A regény hőse a villamoson találkozik egy újságíróval, aki az átélt „borzalmakról” kérdezgeti, „a lágerek pokláról”. A fiú értetlenül áll nemcsak a banális metafora, általában a hasonlatkeresés ténye előtt. Mert ő „mindenesetre csak a koncetrációs tábort tudja elképzelni, mivel azt valamennyire ismeri, a pokolt viszont nem”. Mintha azt mondaná: a koncentrációs tábor csak koncentráció tábor, csak koncentrációs tábor…

A „sorstalanság” azt a meggyőződést jelenti, hogy ha volt sorsuk az embereknek, akkor ma nincs: külső erők rángatják halálra ítélt rabként.

Madách Imre - Az ember tragédiája - Magyar irodalom érettségi tétel

Madách Imre: Az ember tragédiája

1823 januárjában született Alsósztregován(ma Szlovákia), középnemesi családban. Anyja, Majthényi Anna művelt asszony volt. A gimnázium után Pestre ment, a bölcsészkaron és a jogi karon tanult. 1840-ben megjelenik első verseskötete, Lantvirágok címmel. 1845-ben elveszi Fráter Erzsébetet. 1848-49-ben betegsége miatt nem vesz részt a fegyveres harcban. 1851-ben egy évre börtönbe zárják, mert birtokán rejtegette Kossuth volt titkárát. Mikor hazatér, a két asszony, a felesége és anyja között háborúskodást talál. Ez a két nő személyiségének alapvető különbözősége miatt fordulhatott elő. 1854-ben elvált feleségétől. A remekművének sikere ismertté teszi. A Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lesz. 1864. októberben halt meg szívbajban.

A tragédia műfaja: drámai költemény, lírai dráma. Nem egyszerű dráma, ugyan formailag olyan és vannak drámai jegyei, de vannak sajátosságai, melyek átlépik a dráma kereteit. Fontosabb a belső történés, mint a külső. Megváltozik a hangnem, megnő a lírai Én szerepe.

Az ember tragédiája keletkezése (1860)

1. szabadságharc bukása, magánélete, betegsége (kétségbeesés, bizakodás)
2. XIX. század. uralkodó filozófiai irányzata:
1. Gondolati líra: a költészet nagy általános témái (élet, halál, szerelem, az élet célja, eredménye) mint problémák jelentkeznek.
2. a bibliai mítosz alkalmas arra, hogy abból kiindulva az emberiség fejlődését végigkövessük (a jövőt is)
3. Madách filozófiai kérdései:
1. Mi az értelme azok életének, akiknek a sors nem adott alkalmat arra, hogy emberi nagyságuk kibontakozzék?
2. Miért küzdöttek a hősök, ha utódaik rabok maradtak?
3. Van-e értelme küzdeni eszmékért, melyeket az utókor elavultnak tart?
4. A végzet irányítja-e az ember tetteit, s ha igen, van-e értelme bűnnek, erénynek?
4. műveiben a tragikum értelmet, a végzet értelmetlenségének állandó jelenlétet, kikerülhetetlen bekövetkezését kereste
5. tiszteli a természetet, az embereket megpróbálja beleágyazni a környezetükbe. Ezek az eszmék meghatározzák az emberek tetteit.
6. A múltban kutat, a jelenben szemlélődik, a katasztrófákat írja le (a természeti meghatározottságtól nem menekülhet az ember)
7. Művei a klasszikus német filozófiába tartoznak: pozitivizmus

Szerkezet:

• 15 szín.
• Keretszínek:
• I: A mennyekben
• II: A paradicsomban
• III: A paradicsomon kívül
• XV: A paradicsomon kívül
• Történeti színek: IV-XIV.

Keretszínek:

A tragédia keretszínei önálló drámai egységet alkotnak. Az Úr és Lucifer között konfliktus támad a világteremtésről. Az Úr elégedett a világgal, szerinte kész, befejezett. (Deizmus: az a felfogás, amely elismeri Isten létezését és világteremtését, de szerinte a világ további alakulásába az Isten nem szól bele). Az angyalok szerint a világ tökéletes. Lucifer lázad az úr ellen, mert szerinte az embereknek nincs öntudatuk. Lucifer a teremtés értelmét vonja kétségbe az ember révén.

Bekövetkezik-e:

• Az emberiség pusztulása
• Nincs szabad emberi akarat
• Öröklődés
• Fejlődés előrelépés

Lucifer jelleme:

• tagadás szelleme
• kiűzetés, "bukott angyal", ördög
• két fa: halhatatlanság fája, tudás fája.
• a tudás és a kételkedés képviselője

Lucifer célja: az Úr hatalmának megdöntése, az emberi lét céltalanságának bizonyítása, az emberi történelem tehetetlenségének demonstrálása. Lucifer összetett figura, hiszen végzete a szüntelen bukás, de mégis újra lázad. Az önálló akarat szószólója. A hittel szemben a tudás hangoztatója. Lucifer első sikere: az embert engedetlenségre készteti - eredendő bűn. Ádám kíváncsisága a jövőre irányul, hogy megtudja, miért fog küzdeni, érdemes-e. Álomutazás = Lucifer által elképzelt jövő. Lucifer mutatja meg a jövőt, a saját céljainak megfelelően, s általa kreált történelmi képeket láthatunk. Lucifer Ádám kísérője, ô magyarázza az ember sorsát, ők nem kerülnek konfliktusba. Éva kettejük közé áll: Ádám egyoldalú idealizmusával és Lucifer eszménytelenségével szemben a sokszínű, változatos" természetet" képviseli.

Összeütközések:

• hit, tudás↔kétely
• érzelmek (a szív) ↔tudás (az értelmek)
• lemondás, csalódás, értelmetlenség, hit, remény
• Lucifer és Ádám vitája = Madách belső vívódása, vitája

I. Mennyország (Úr, angyalok, Lucifer):

Modern nyelvezet. Jellemzi. Az Úr megsértődik, hogy Lucifer nem dicséri őt (nem hagyományos isten). Úr = mesterember. Lucifer (=születet gonosz) bírál, megfogalmazza véleményét (a teremtés gyermekes játék). Követeli a jussát, érvel, mint egy ügyvéd.

II. Bűnbeesés (Ádám, Éva, Lucifer):

Lucifer ismét érvel | elgondolkodtat | meggyőz. Ez a Bibliában nem így van. Lucifer meginog, érvel és gondolkodik, ravasz módon saját céljaival szemben beszél (furfangos). Gonosz, ártani akar a kíváncsi embernek. Ádám elhagyja az urat és az Úr is Ádámot. Maguktól akarnak elmenni a Paradicsomból.

III. Pálmafás liget(Ádám, Éva, Lucifer):

Megteremtik az otthont (optimizmus, bizakodás). Ádám előre, Éva visszatekint. Innentől beszélünk az emberről. Ádám hisz abban, hogy egyedül is boldogulni tud, megkérdőjelezi, hogy a teremtés jogos-e. Az ember nem felel meg Lucifer céljainak, ezért megmutatja neki a jövőt, annak árnyoldalait, nincs értelme megölni az embert.

Történeti színek:

Fő kérdése: az uralkodó eszmék. Madách szerint a történelmet eszmék irányítják, ez az eszme megjelenése és kiteljesedése után eltorzul, visszájára fordul és ebből kialakul egy új eszme.

Időbeliség:

• a keretszínhez képest a történeti színek a jövőt mutatják,
• Madách korához képest a múltat, a jelent és a jövőt is.

IV. Egyiptom (Ádám = fáraó, Lucifer = miniszter, Éva = rabszolgafeleség):

Ádám fáraó, abszolút uralkodó, célja: a boldogság elérése. Piramist építtet, hogy halhatatlan legyen. Egy ember miatt millióknak kell meghalni. Az öncélú, egyéni dicsőség hajhászása az eszméje. Éva az egyenlőséget, a szabadságot képviseli. A rendszer nem megfelelő, „Milliók egy miatt”. Éva nyitja fel a fáraó szemét (emberi érzelmek). Megfordítja a tézist (antitézis). Nem áll be a harmónia (új és régi tézis = szintézis), ez Lucifer érdekeit képviseli. Új eszem egy a milliók miatt.

V. Athén (Ádám = Miltiádész, Éva = Luciana, Lucifer = Ádám fegyvernöke):

Uralkodó eszme: szabadság. A nép legnagyobb bűne a hiszékenység, a befolyásolhatóság. Ádám csalódik a népben. Az egyes ember szabad ugyan jogilag, de valójában, lelkileg mégsem az. Egy a milliók miatt. Demagóg (=lázító, ellenszólások) a nép hisz nekik, az ellen fordul, aki értük volt, az ellentézis is hibás. Éva hisz Ádámban (rendületlenül), a népharag majdnem őt is eléri, templomba menekül. Nincs igazi magánélet, nincs boldogság. Alapeszme megsemmisül => Ádám csalódik. Új eszme: mindenki a saját boldogságát kereste (élvezetközpontú). Ádám érzelmi társa Éva, értelmi Lucifer.

VI. Róma (Ádám = Sergilius, Éva = Júlia, Lucifer = Milo):

Eszmenélküliség, züllöttség, anarchia jellemző erre a korra. Éva és Péter apostol a szeretet és a testvériség megtestesítői. Nem hisznek az istenekben, mindenki az élvezetért él. Lezüllött az élet és kiürült. Nincs társadalmi és magánéleti boldogság. Az élet nem ér semmit, de a halált se tiszteleik. Nincs fejlődés, csak visszafejlődés. Nincs összefogás, Péter apostol visszavezette Ádámot a jó útra. Új eszme: lovagkor, keresztes lovagok, kereszténység.

VII. Konstantinápoly (Ádám = Tankréd, Éva = Izóra apáca, Lucifer ( fegyvernök):

Kereszténység, mély és igaz vallásosság. Nincs magánéleti boldogság. Ádám csalódik a lovagi erényekben, a szeretetben, a testvériségben. Teológiai vita: Jézus tanításaiból dogma lett. Véres csaták a hit miatt, a lovagok sem felelnek meg a kor eszméjének. Rabló lovagok, az emberek félnek tőlük. Évától, a nőideáltól a korszellem és az apácazárda fala választja el. Tolerancia hiánya, új alapelvet szül. Új eszme megbocsátás, tolerancia = realizmus. Ádám már másodszor csalódik az eszmékben!

VIII. Prága I (Ádám = Kepler, Éva = Borbála, Kepler neje, Lucifer = Kepler famulusa):

Hasonlít Rómához: eszme nélküli, értékvesztett világ. Ádám lemond az aktív cselekvésről, a szemlélő szerepét veszi át. Ádám, mint Kepler, a zseniális tudós elveszti reményét. Ebben a színben megnő Éva szerepe. Megjelenik az inkvizíció, ami a tudományok ellen van. Éva gyenge jellem, nem elégedett Ádám munkájával, rangjával. Ádám a tudományok felé fordul. Azt szeretné, hogy ne kelljen küzdeni, előítéletek nélkül világot, hit és babona nélkül. Nincsen családi boldogság, elhanyagolja a feleségét, nem szellemi társ. A tudományokban nem tud érvényesülni (horoszkópkészítés, jóslások = nem igazi tudományok). Közömbös, nem akar változtatni.

IX. Párizs (Ádám = Danton, Lucifer = bakó, Éva = arisztokrata nő, pornő):

Álom az álomban. Ádám. Ismét van eszme: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez a három eszme összefoglalása az eddigi eszméknek. Itt is csalódik, mivel a nép ellene fordul, de a hite mégis megmarad. A vérontás a lényeg, nem, pedig az alapeszme. Maga fekszik a guillotine alá.

X . Prága II. (Ádám = Kepler, Éva = Borbála, Kepler neje, Lucifer = Kepler famulusa):

Az álom után Ádám, Kepler reménye ismét megújul. Átgondolja az álmot. ”Kepler” az eszmékben hisz (vezéreszmékben). Tanítás = idomítás. Kételkedik a tudásban, túl sokat tud és azon gondolkodik (!). Teljes keserűség csalódik a feleségében és a tudományokban is. Új eszme: hirdeti a gyakorlati tudás fontosságát.

XI. London (Ádám, Lucifer, Éva = polgárlány):

Madách jelene (a XIX sz. közepe), a kapitalizmus kora (legnagyobb fokú fejlődés). Ettől a színtől kezdve Ádám már nem aktív, középponti hős, hanem szemlélő. A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja. Nem egységes cselekmény (epizódok). Ádámnak tetszik a kor, távolról. Bábjátékos a bűnbeesés komédiáját játssza. Az athéni színt idézi, versenyszellem | szabad verseny, kislány ↔gyémántárus. Nincs ízlés = nincs barát. A zenész csak pénzért zenél. Éva csak akkor figyel fel Ádámra, amikor gazdag. Éva felemelkedik = paradicsomi Éva. A korszellem nem tudta legyőzni. Új eszme: magasztosság, érzelmek, szerelem, költészet.

XII. Falanszter (Ádám, Éva, Lucifer, tudós):

Kitalált jövő. Ez a szín fordulópont. Ettől kezdve a színek a determinizmus (az ember sorsa meghatározott) és a szabad akarat problémájával foglalkoznak. Az ember a sorssal áll szembe, hiszen keresi a túlélés lehetőségét. Haszonelvűség, haszonelvű tudományok. Nem konkrét helyszín bárhol lehet. Ádámnak megfelel, de nem teljesen, nincsenek határok (=haza fogalma), cáfolja magát (= gyanús). Tudós tipikus alak, nagy munkában van, (Lucifer ↔Isten vita: az ember is létrehozhat teremtést). Minden száműztek, ami hasztalan (rózsa, kutya, oroszlán stb.). Nincs igény a változásra. Nincsenek gyermeki élmények, helyette mértan. Éva nem illik a korszakba, lázadó, szemben álló, anyai érzések, vonzalom Ádám + Éva.

Célszerűség:

• nincs egyéniség,
• gyakorlatiasság,
• nincs szépség,
• nincs család,
• nincs szerelem.

A torzulás oka: kényszerűség, 4000 év múlva úgyis meghal az ember. Falanszter: az utópikus szocialista Fourier találta ki. Csalódik az egész teremtésben. Végigjárta a történelmet és nem talált megfelelő kort. El kell szakadnia a Földtől.

XIII. Az űr (Lucifer, Ádám):

Istent nem tudja megközelíteni, elérhetetlen. Megfagy, de kap egy lehetőséget. Ádámnak lehetősége van - szemben a végzettel - elszakadni a Földtől. Lucifer korán örül: a Föld szellemének hívásának hatására Ádám felismeri, hogy vissza kell térnie a Földre. Ádám szerint az ember lényege: cél nélkül is küzdeni. Ádám újra lelkes, meg kell szüntetni.

XIV. Az eszkimó világ (Ádám Lucifer):

A falanszter folytatása, nem, pedig az űré. Ismét a szabad akarat kérdése kerül előtérbe. A determinizmus által előre jelzett vég bekövetkezett. Ez a világ ennek a végnek a következményeit tükrözi. Az ember elállatiasodott. Lucifer egyre aktívabb, érvei meggyőzőek: az ember tehetetlen, a természet törvényeinek vergődő foglya csak. Túlélés a cél. Nincs eszem, ez a legnagyobb csalódás. Nincs boldogság. Legfontosabb dolog az élelem. Ádám föladja, fel akar ébredni, kételkedik magában, végül felébred.

XV. A Paradicsomon kívül (Ádám, Lucifer, Éva):

Lucifer megpróbálja elbizonytalanítani Ádámot, aki a szabad akarata létét akarja bizonyítani.

Lucifer ellenérve: Ádám egyénként bízhat a szabad akaratban, de az egész emberi nemnek nincs szabad akarata (bélféreg hasonlat). Ádám válasza: az egyén egyúttal a közösség is, akár meg is szüntetheti a közösséget, öngyilkos lehet, s így elkerülheti a jövőt. Ádámot az öngyilkosságtól Éva anyasága tartja vissza, mivel már nélküle is tovább élne az emberi nem. Egyetlen lehetősége marad Ádámnak: vállalnia kell a küzdelmet, hogy jobbá tegye a jövőt.

A szüntelen újrakezdésnek s a jobbért való küzdelemnek az a bukásokkal szembenéző, kudarcokból felemelkedő hősiessége nemcsak Madách korában volt mozgósító erejű, hanem minden kor számára érvényes tanulság.

A görög színház, Szophoklész és az Antigoné [irodalom]

A görög színház, Szophoklész és az Antigoné

A görögök egy évben több ünnepséget is rendeztek Dionüszosz, a bor istenének tiszteletére. Ezeken az ünnepségeken az emberek dalokat énekeltek Dionüszoszról. A karból gyakran kivált egy-két ember, és dialóg vagy monológ formában került előadásra az isten története. Néha egy-egy történetet színészek játszottak el (az első görög színdarabíró Theszpisz volt). Később a színészi játék különvált az ünnepségtől, és már nemcsak Dionüszosz története volt a színdarab témája. Feldolgozásra kerültek a trójai, a mükénéi és a thébai mondakörök is.

A színházakat domboldalakra építették. A lépcsőzetes padsorok félkörben fogták körül a kicsi színpadot és az előtte elterülő orkhesztrát, ahol a kar énekelt vagy a cselekmény hátteréről világosította fel a nézőket. Az előadások néha akár egy egész napig is elhúzódhattak. A színpadon egyszerre 2-3 ember tartózkodott. Minden színész álarcot viselt, jelmezük azonban nem volt. Magas talpú cipőt viseltek, hogy távolról is jobban láthassák őket a nézők. A női szerepeket is férfiak játszották el. A színpadon díszlet nem volt. A színdarabokban keveset mozogtak, inkább a párbeszédekre fektették a hangsúlyt.

Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédiaköltészet fejlődésének tetőpontját. Arisztotelész az ő tragédiáit tartja a műfaj példaképének. Szophoklész léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak a számát 12-ről 15-re emelte. Több mint 120 művet írt, és 24 győzelmet aratott, többet, mint bármely más görög drámaíró.

Szophoklész Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz kapcsolódik. A mondakör története szerint Laiosz, Thébai királya feleségével, Iokasztéval hosszú ideig önmegtartóztató módon élt, mert az a borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra, hogy Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját, és anyját veszi el feleségül. Egy napon azonban a bor mámorában megszegte a magára vállalt megtartóztatást, és fia született, Oidipusz. A király átszúratta a csecsemő bokáját, és egy szolgájával a Kithairón hegyre vitette, hogy ott pusztuljon. A szolgának azonban megesett a szíve a gyermeken, és Korinthoszba vitette a gyermektelen Polübosz királyhoz. Oidipusz ifjú korában Delphoi jóshelyén ugyanazt a jóslatot kapta, mint annak idején apja, és mivel Polüboszt hitte igazi apjának, nem tért vissza Khorintoszba. E Thébai felé vezető úton önvédelemből megölte az igazi apját. Thébai városát egy szfinx tartotta rettegésben, de miután Oidipusz megfejtette a rejtvényét, a szörnyeteg szégyenében egy szakadékba vetette magát. Oidipusz jutalmul megkapta a trónt és az özvegy királyné kezét, így tudtán kívül beteljesítette a jóslatot. Megölte apját, és elvette anyját. Négy gyermeke született: Polüneikész, Eteoklész, Antigoné és Iszméné. Miután fény derült a kettős bűnre, Oidipusz megvakította magát, Iokaszté pedig öngyilkos lett. Oidipusz két fia megegyezett, hogy felváltva uralkodnak a testvérviszály elkerülése érdekében. Eteoklész azonban száműzte Polüneikészt, akinek az argoszi király sereget adott, hogy foglalja el a várost. Végül azonban Thébai serege aratott győzelmet, a két testvér pedig egymás kezétől esett el.

Az Antigoné jellegzetesen tükrözi a görög tragédia néhány főbb vonását. Az események színhelye egyetlen tér. Minden Thébai városában történik a királyi palota előtt. Az egyre feszültebb konfliktus itt szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, összeütközések nem a színpadon zajlanak le, az őr vagy a hírnök elbeszéléséből értesülünk róla. A tragédia időtartama csupán néhány óra, a cselekmény csak egyetlen eseményre szűkül. Az egyes kardalok nemcsak elválasztják, hanem össze is kapcsolják az egymás után következő jeleneteket. A tragédia egyetlen konfliktus köré épül: két egymás ellen feszülő akarat összeütközését ábrázolja. A főszereplő rendszerint olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri. Drámai szituáció akkor keletkezik, amikor az ellenfél megakadályozza a főszereplő által képviselt elvek érvényesülését. A szemben álló akarat egymás elleni tett sorozata a drámai harc. A főszereplő eléri, amit akart: az ellenfél által létrehozott szituáció megszűnik, ezután helyreáll az erkölcsi világrend. A drámai küzdelemben a különböző szereplők, jellemek egymástól eltérő módon viselkednek. A drámai cselekmény arra kényszeríti a nézőt, hogy válasszon a színpadon felkínált magatartásformák lehetőségei közül. Az író szinte sugalmazza a néző számára a helyes döntést azáltal, hogy az egyik szereplőt vagy a szereplők egyik csoportját vonzóbbnak. Rokonszenvesebbnek rajzolja meg. Az erkölcs és hatalom konfliktusa meghatározó szerepet játszik, s nagy mértékben hat az olvasóra.

A prológusban már adott a drámai szituáció. Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvénye (a halottat mindenképpen el kell temetni), és a király törvénye (Polüneikészt, mivel Kreón szerint hazaáruló, sem eltemetni, sem megsiratni nem szabad, a parancs megszegőire pedig megkövezés vár. Ebben a kiélezett jellempróbáló helyzetben másképpen dönt Antigoné, másképpen Iszméné. Antigoné lelkiismerete szavára hallgat, Iszméné azonban nem mer Kreón tilalmával szembeszállni.

„Antigoné: Te csak tapodj az istenek törvényein!

Iszméné: Azt nem teszem. De nem vállalnám azt se, hogy az állam ellen elkövessek bármit is.”

Antigoné jelleme olyan, hogy a Kreón parancsa által teremtett helyzetben nem tud élni. Számára az életénél is fontosabb az általa képviselt erkölcsi elv. Iszméné nem vonja kétségbe Antigoné igazát, érzelmileg azonosul Antigonéval, de az előállt szituációban tovább tud élni. Jelleme nem drámai jellem, mert számára fontosabb saját boldogulása, mint az általa elismert erkölcsi igazság végrehajtása.

Az első jelenet Kreón jellemét mutatja. Az új király terjedelmes beszédében összefoglalja a programját, uralkodási célját és módszereit: a város üdvének mindenek elé helyezését, a béke helyreállítását és kíméletlen leszámolást ellenségeivel szemben. Kreón a hatalomtól megrészegülve magabiztosságot nyer. Hatalmának és bölcsességének tudatában kiadja első rendeletét: Polüneikészt nem szabad eltemetni. Ettől kezdve még furcsább színben tűnik fel. Nemcsak azért, mert rendelete szemben áll az istenek törvényével, hanem azért is, mert ez nem szolgálhatja a város érdekeit, naggyá tételét. Nem bölcsességét, uralkodói képességeit bizonyítja, csupán hatalmát fitogtatja vele. Azonban még el sem hangzottak utolsó szavai, az őr jelenti, hogy legelső rendeletét megszegték. Kreón lelkében felerősödtek az indulatok: hatalomvágya és megcsorbított tekintélye, uralkodói gőgje és sértett hiúsága küzd egymással, ez a belső harc pedig bosszúra sugallja. Arra gondol, hogy valamilyen vakmerő férfi temette el az áruló Polüneikészt.

„Kreón: Hogyan? Akadt hát férfiú, oly vakmerő?”

Kreón által remélt ünneplő lelkesedés helyett a trónbeszédre a vének rejtett vonakodása, hazudozása a válasz. Visszariadnak a lelkesedéstől, másra akarják azt hárítani. Kreón, Antigonéhoz hasonlóan mindinkább egyedül marad. A 3. strófa a végén említi a halált, az ember hatalmának egyetlen korlátját, ami az istenektől megkülönbözteti. A 4. strófa az emberben rejlő félelmetes lehetőséget is felveti: az ember isteni képességével, tudásával nemcsak a jóra, hanem a gonoszságra is törhet. A kar azt az embert tiszteli, aki egymás mellé helyezi a honi törvényt és az istenek esküszent jogát. Kreón pedig nem ilyen, az utolsó sor arra vall, hogy a thébai vének nem akarnak osztozkodni Kreón tetteinek felelősségében.

A 2. jelenetben kerül egymással szembe és csap össze közvetlenül a két főszereplő. Antigoné úgy viselkedik, ahogy a prológusban megismert jelleme megköveteli: férfiasan, keményen, megingathatatlanul. Kreón lecsap áldozatára, azt várja, hogy a lány tagadni fog, de Antigoné rácáfol: vállalja tetteit. Nyugodtan érvel, de Kreónból csak a gőg beszél, félelmetes erejét egyedül a királyi trón jelenti.

„Antigoné: Olyan hatalmas soha nem lehet szavad, hogy bármi földi rendelettel eltapossák az istenek iratlan, szent törvényeit.”

Hogy hatalmát bizonyítsa, nemcsak Antigonét, Iszménét is halálra ítéli. Nemcsak két ember, két különböző erkölcsi világfelfogás csap össze. Iszméné is megjelenik, és hőssé magasodik: nővére példája láttán vállalja a halált. Eközben a tragédiában új szál fonódik. Megtudjuk, hogy Antigoné Haimon menyasszonya, aki Kreón fia.

Haimon megjelenése a 3. jelenetben késleltető mozzanat, mely a nézőben reményt kelt. Haimon ügyes taktikusként, alázatos, engedelmes gyermekként, józan érvekkel fordul apjához, hogy hagyjon fel tervével, hiszen a thébai nép dicséri Antigoné tettét.

„Haimon: Nem állam az, mely egy ember tulajdona.

Kreón: Kié e föld, ha nem királya birtoka?”

Kreón nem hajlik fia szavára, királyi tekintélyét félti. Kreón végzetesen magára marad, már sejti bukását. Ez az elszigeteltség ingatja meg először. Megkegyelmez Iszménének, Antigonét pedig úgy akarja megölni, hogy ne sértse meg az isteni törvényt. Antigoné elindul sziklabörtöne felé, alakja ekkor megtelik gyengéd nőiességgel, szelíd bájjal. A dráma csúcspontja Antigoné elhurcolása. Az eddig meghunyászkodó vének is siratják most Antigonét.

Megjelenik Teiresziász, a vak jós, aki inti a királyt, hogy tegye jóvá tévedését, mert az önhittség nyomán csak balsiker terem. Kreón nem hallgat a jós szavára, durván sértegeti. Ekkor hangzik el Teiresziász szörnyű jóslata: a halottakért váltságul a saját fiát fogja elveszíteni. Kreón megtörik, zavart, bizonytalan lesz. Belső vívódás után elrendeli Polüneikész eltemetését, és Antigoné kiszabadítását, de már túl későn. Antigoné meghalt, Haimon pedig öngyilkos lett. A feszültség feloldódott, a dráma cselekménye lezárult: Antigoné diadalmaskodott a gőg felett.

„Kar: A szilaj szó vissza is üt szilajon, s a konok meginog – majd vénség érleli bölccsé.”

Értelmezési lehetőségek:

1.: Két törvény összeütközésének tragédiája

Kreón a város, a nagyobb közösség érdekét védi, míg Antigoné az istenek íratlan törvényét vallja a család, a kisebb közösség érdekében. Mindkettejüknek igaza van a maga szempontjából, mindketten makacsul ragaszkodnak a saját elveikhez, mindketten rendíthetetlenül hisznek a maguk igazában. A tragédia oka, hogy elveinek megsértése nélkül egyik sem képes a másik igazát elfogadni. A görögség hitvilága és erkölcsi elvei alapján a holtakat el kell temetni. A halott lelke Hádész, az alvilág istene tulajdona, és a temetetlen ember bolyongásra ítélt lelke árt az élőknek. Másrészt a hantolatlan test fertőzést okozhat. A kar érzi, hogy az istenek akarják a temetést. Kreón érzi a temetési kötelezettséget.

2.: Kétféle emberkép, értékrend tragédiája

Kreón szerint az ember tetteit, cselekedeteit a haszon, az érdek, a pénz irányítja, míg Antigoné emberképe az önzetlenség, a szeretet.

„Gyűlölni nem születtem én, szeretni csak.”

Kreón vádolja a kart, Antigonét, Iszménét és Teiresziászt. Kreón férfinak gondolja a lázadót.

„Kreón: Ő lenne férfi, és nem lennék férfi én, ha ily kemény dacot hagynék büntetlenül.”

A férfi és a nő közti társadalmi különbségre utal.

„Kreón: De míg én élek, nem lesz asszony itt az úr.”

Haimonnak is ezt mondja később.

„…asszony rabjának ne mondjanak soha!”

3.: Politikai dráma

A hatalom áll szemben az erkölccsel. Kreón a városlakók érdekében korlátozza a közösség tagjainak szabadságát. A létrejött békét akár a jogok csorbításával is védeni kell, emiatt aztán Haimon apja szemébe vágja a zsarnokság vádját, amit Teiresziász is megerősít.

„Haimon: Nem állam az, mely egy ember tulajdona.

Antigoné, az erkölcs képviselője szembeszáll a hatalommal, mert a parancs sérti az emberi lelkiismeret és szabadság jogát. Az igazsága mellett eltökélten kiálló Kreón a város bizalmát vesztve zsarnokká vált. Antigoné csak a halálával tudja felmutatni a meg nem hódoló szabadságot.

3.: Sorsdráma

George Steiner, amerikai irodalomtörténész szerint a konfliktus nem is Kreón és Antigoné között van. Antigoné el nem követett bűnökért vezekel és szenved. Ezért aztán vagy menekül, vagy elviseli végzetét, vagy elébe megy tragikus sorsának. Felmutatja az emberi életeket irányító isteni törvények embertelenségét. A lázadás Kreón ellen csak lehetőség erre. Az isteni végzettel és az emberi törvényekkel is szembeszáll, így magára marad. Elbúcsúzik az élettől, majd a halálba menekül. Felmagasztosul emberi gyengeségében. Átéljük a bukását és együttérzünk vele.

Franz Kafka – Az átváltozás [irodalom]

Rövid életrajz: Franz Kafka 1883-ban született Prágában egy német származású zsidó kereskedőcsaládban. 1901-ben érettségizik. Sokat utazott, megjárta Olaszországot, Svájcot, Franciaországot, Németországot és Magyarországot is. Egész életére a magányosság, a kiszolgáltatottság volt a jellemző. Kafka Nem volt hivatásos író. Barátját, Max Brodot megkérte, hogy halála után égesse el a műveit, de az ezt nem tette meg. 1917-ben súlyos tüdőbajt kap, emiatt 1924-ben a Bécs mellett található Kierling szanatóriumában meghal.

Thomas Mann [irodalom]

Thomas Mann

Thomas Mann 1875-ben született Lübeckben elég gazdag, régi polgárcsaládból.
Ő a polgári humanizmus egyik utolsó kiemelkedő képviselője. Legmegrázóbb élménye, amikor látja a saját és a polgári családok hanyatlását.
Testvérével Heinrich Mannal két évet tölt Olaszországban.
1933-ban emigrál Svájcba, mivel Hitler hatalomra kerül és nem ért egyet a fasizmussal.
1936-ban meg is fosztják német állampolgárságától, mert nyíltan fellép a fasizmus ellen.
1955-ben hal meg Svájcban.

Prózája intellektuális próza. Maga az író is megjelenik műveiben, jelképszerűek, példázatszerűek a művei és a szereplői. Úgy gondolta, hogy szemben áll a polgár a művésszel, illetve, hogy a németségtől a demokrácia idegen. A demokrácia, a humanizmus nevében lépett fel a fasizmus ellen.

Fontosabb művei:

Buddenbrook-ház, melyben egy polgárcsalád hanyatlását mutatja be.

Tonio Kröger: mintha a Buddenbrook-ház epilógusa lenne, egy polgári származású fiúról szól, aki az irodalom iránt érdeklődik.

A varázshegy bemutatja az első világháború utáni Európát.

47-ben írta a Dr. Faustus című művét, ami a II. világháború idején jeleníti meg Fausto és a rosszat, amit képvisél.

Mario és a varázsló

1930-ban jelent meg nyomtatásban, 1929-ben írta Kelet-Poroszországban, ahol nyaralt. 1926-os olaszországi nyaralás emléke az ihletője, ez mind megtörtént, csak a pincérfiú nem lőtte le a varázslót, ez a lánya ötlete volt.

Műfaja:

— Novella a drámaisága miatt

Felvetődik, hogy lehetne elbeszélés, mivel emléket mond el, illetve terjedelme alapján kisregény is.

Helyszín: Mussolini Olaszországa, Torre di Venere, ami nem valós helységnév, két város nevéből alkotta meg.

E/1- ben beszél

Bevezető rész a fürdőhely bemutatása, rendkívül hosszú, tele van késleltetéssel, különböző bosszúságokat, kellemetlen eseményeket mond el, feszültségkeltő eszközöket használ az író. A 20-as évek Olaszországának hangulatát akarja átadni a következőkkel:

1. Az üvegveranda római arisztokratáknak van fenntartva, a család nem étkezhet ott.
2. A 8 éves kislány meztelenségében a nemzet méltóságának a megsértését látják, egyesek erkölcstelennek nevezik ezt a látványt. Ez természetellenes, prűd viselkedés.
3. Egy római hercegnő kifogásolta, hogy a gyerekek, akik nemrég estek át a szamárköhögésen, éjszakánként csúnyán köhögtek. Féltette saját gyerekeit a betegségtől, úgy gondolta, hogy a szamárhurut hallás után fertőz. Az orvos véleménye szerint a betegség már lezajlott, és nem fertőz, ennek ellenére szobájukat fel kell cserélni, ezért másik panzióba költöznek.
4. A strandon a gyerekek között rangsorviták zajlanak.
5. Mindenki politizál.

Mindezek összességében rendkívül kellemetlen légkört teremtenek, kitűnő légkörteremtést láthatunk.

Szerkesztése drámai.
Ezektől a hosszan kifejtett apró kellemetlen bosszúságoktól eljut Cipolláig és a tetőpontig; így folyamatosan fokozza a feszültséget.

Megismerjük az előzményeket, az előadás késéssel indul, ez is feszültségfokozó.

Cipolla jellemzői:

— Idősebb férfi

— Szúrós szem

— Zárt száj

— Kicsiny bajusz

— Szakáll

— Testi csúfság, torz púposság

— Szigorú komolyság

— Rosszkedvű gőg

— Méltóság és önteltség

— Kisebbségi érzésének ellensúlyozására másokon uralkodik, ő hipnotizőr, ennek a kifejező eszköze a lovaglóostor, illetve az is, hogy az est folyamán konyakot iszik.

— Szónoki képességei vannak

— Hipnotizál, ennek során megalázza az embereket, fenyegetőzik, erőszakos.

— Vezér, aki megfosztja az engedelmes tömeget az akaratától.

Megalázás módozatai:

— Nyelvöltés

— Megalázó testhelyzet(hascsikarást kap és meggörbül fájdalmában), ezekkel bosszulja meg a legény bekiabálásait, kritizálását.

— Táncoltatja az embereket

— Deszkaszerűen megmerevíti

— Karját nem tudja felemelni

— Számtani és kártya-trükköket hajt végre hipnotizálással.

— A panziótulajdonos gondolataiban olvas, elcsavarja a fejét. A hölgy korábban egy olasz színésznő társalkodónője és mindenese volt, behódolt az erősebb személyiségnek, mindent megtett volna a színésznőért.

Egyetlen egy ember van, aki ellenszegül, ennyit mond: ”Nem akarom!” Ő egy római úr.

Az elbeszélő erre így reagál: „valamit nem akarni és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közöl áll egymáshoz”

Tetőpont: Mario megjelenése a színpadon. Komoly, érzékeny, tartózkodó, fiatal, mélabús arcú. Silvestrának vélvén Cipollát, megcsókolja. (A fiú, aki az est elején szerepelt, bekiabálja a kedves nevét.) Mario ostorpattintásra tér magához. Vége filmszerű, a megalázott Mario lelövi a varázslót, egyedül neki volt ereje és bátorsága, hogy véget vessen az embertelen komédiának. Lezárása szűkszavú, mindenki érzi a felszabadulást, döbbenetes hatás.

A mű jelentősége:

— Thomas Mann figyelmeztetni akarja az egész német polgárságot, mert passzívan szemlélte a fasizmus uralomra jutását, csak a valóságos harc segít, amit Mario vitt véghez. A megalázásokból csak a tett szabadíthat ki bennünket.

— Az ember szabadsága törékeny, nem szabad olyan helyzetet kialakítani, ahol ez kiderül.

— Olyan lélektani szituációt ábrázol, ami lehetővé tette a fasizmus hatalomra jutását Olaszországban. Amikor a novella megjelent Mussolini indexre tette, betiltotta.

Nem egészen helyes, csak az ember halt meg, az eszme nem. Végül is ez az ember képviselte a rosszat, tehát olyan, mintha az eszme halt volna meg.

Próbál távolságtartó lenni, de nem tudja kivonni magát az események hatása alól. Rendkívüli polgári humanizmus található a műben.