Kazinczy Ferenc, az első nagyhatású nyelvművelő

Kazinczy munkásságának kezdetén (a 18. század végén) fordítani kezdett, és ennek során a stílusra és a nyelvre terelődött a figyelme. Fontosnak vélte, hogy idegen nyelvi minták alapján áttett szavakkal és kifejezésekkel, fordulatokkal bővüljön a magyar nyelv készlete, de nem volt híve a szófaragásnak. Mindeközben azért olykor maga is használt régről felelevenített vagy újonnan alkotott szavakat. A szófaragványokkal kapcsolatban viszont - mint fentebb már szóba került - megírta az első ortológus (!) kritikát, amelyben megszabta az újító lehetőségeit, stiláris korlátait.

Művek és ellenművek

A szorosabb értelemben vett nyelvújítási harc kezdetét megelőzően - melynek a legfontosabb írásokból összeállított kronológiája alább olvasható - már zajlottak különféle viták. Az ypszilonháborúban (1805-1806) az "ypszilonista" Verseghy Ferenc a bánnya, láttya-féle (kiejtés szerinti) írást szorgalmazta, míg a "jottista" Révai Miklós a (szóelemzés szerinti) bánja, látja írásmódot tartotta helyesnek. A vitában az élő nyelv primátusát hangsúlyozó Verseghyvel szemben a nyelvtörténeti beállítottságú Révai győzött, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Kazinczy (más írókkal együtt) mellé állt. A két nyelvész egyébként többféle grammatikai és nyelvhelyességi kérdésben is szembekerült egymással. Bár mind a ketten a nyelvhasználatot állították vizsgálódásaik középpontjába, saját rendszerüket kizárólagosnak tekintették, és szerették volna - országgyűlési törvénnyel is szentesítve - kötelezően betartandó normaként elfogadtatni. Így érthető, hogy a későbbiekben Kazinczy mindkettejükkel szembekerült.

Ortológus és neológus

Amikor a nyelvújítási harcról esik szó, két táborról szokás beszélni: a neológusokéról (akik az újítás hívei) és az ortológusokéról (akik fenntartásokkal viseltetnek az újításokkal szemben). Ez a szembeállítás azonban meglehetősen leegyszerűsítő.A szerzők nagy része különböző alkotói periódusaiban - mint kortárs nyelvhasználó és vizsgálódó - máshogyan értékelte a jelenségeket, sőt, az sem volt ritka, hogy máshogy ítélt elvileg, és máshogy járt el a gyakorlatban. Jó példa erre a Mondolat, az ortológusok gúnyiratfüzére, amelynek eredetije neológus tollból született, s a neológián belül elfogadhatatlannak tűnő, túlhajtott jelenségeket kívánta pellengérre állítani.

A nyelv dolga: közügy

A vizsgált korszak nyelvünk ún. újmagyar korának első részébe tartozik. (A kor kezdetét az 1772-es évszámmal szokás megjelölni, a felvilágosodás hazai megindulásának jelképes határvonalával megegyezően.) Ezeknek az évtizedeknek a legnagyobb nyelvi változásokat, egyben óriási kultúrtörténeti fordulatot hozó eseménye a nyelvújítás volt, amelyben - mint a nyelvek életében csak igen kivételes alkalommal - a tudatos alakításé, fejlesztésé, teremtésé volt a főszerep; még a korszakban zajló spontán nyelvi történések legtöbbje is tudatosan megméretett a grammatika- és szótáríró nyelvtudósok, nyelvművelők és nyelvművészek munkássága révén.

Franz Kafka: Az átváltozás

Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt.