Friss tételek

AZ ÖNKÉNYURALOMTÓL A KIEGYEZÉSIG ARANY JÁNOS (1817 - 1882)

Az 1849 és 1867 közötti időszak ellentmondásos szakasz a magyar kultúra történetében.
A polgári átalakulás részben ellentétes volt a köznemesség érdekeivel. Mivel azonban a polgárság még kisszámú, a polgárosodást a köznemesség vállalta magára.
A világosi fegyverletétel után meggyengült a köznemesség helyzete. A nemzeti önállóság elvesztése megszüntette a köznemesség vezető szerepét. A jobbágyfelszabadítással a köznemesség szabadelvű része a hűbériség lényegét szüntette meg. A nemzeti önállóság elvesztése eltorzította ezt a folyamatot. Alexander Bach, a bécsi külügyminiszter államhatalmi eszközökkel igyekezett lassítani a nemzeti polgárság kialakulását.
Haladás és nemzet ügye 1849 után szembekerült. Idegen polgárság vette át a fejlődés irányítását, miközben a köznemesség tétlenségbe, ún.passzív ellenállásba húzódott vissza. Ez mély irodalom létrejövetelét segítette: az öreg Széchenyi s Vörösmarty, Arany, Kemény és Madách munkássága. Történelmünknek e sivár korszaka irodalmunk gazdagodását hozta magával.
Ez azonban csak egy évtizedig tartott. Ausztria több kudarcot is kénytelen volt elszenvedni, s ezért is hajlandóságot mutatott arra, hogy kiegyezzék a magyar arisztokráciával és a nemesség egy részével. 1867-ben került sor a kiegyezésre, az udvar és a birtokosok Deák Ferenc által vezetett része között.
A kiegyezés lehetőséget adott a tőkés rendszer kibontakozására, de a társadalom gyors átalakulása sokáig nem járt együtt irodalmunk fejlődésével.

ARANY JÁNOS (1817 - 1882)

Arany János 1817. március 2-án született a Bihar megyei Nagyszalontán. Apja, Arany György Bocskaitól kapta a nemességét. Arany János születésekor Arany György és Megyeri Sára már nem fiatalok. János leánytestvére asszony, a többi gyerek pedig halott. A szülők mindent megadnak gyermeküknek, aki érzékeny s magába forduló lesz. Szüleitől tanul írni-olvasni. Sokat olvas: főleg a XVII-XVIII. századi műveket. A régi magyar nyelv mélyen hat rá, később sokáig idegenkedik a nyelvújítástól és a romantikától.
A szülők hamarosan rászorultak fiuk támogatására. 14 évesen segédtanító lesz. 1833 őszén beiratkozott a debreceni református kollégiumba. 1834 tavaszán elemi iskolai tanítóságot vállalt Kisújszálláson. 1835 tavaszán visszatért Debrecenbe és beállt vándoszínésznek. Társulatával Máramarosszigetig jutott, ahol álmában halottnak látta édesanyját. Otthon valóban szomorú helyzetet talált: apja megvakult, anyja pedig néhány héttel hazaérkezése után meghalt. A színészkaland mély nyomot hagyott benne. A Bolond Istók második énekében (1873) is felelevenítette. Színészként kedvelte meg Shakespeare-t, és ekkor figyelt fel a Bánk bánra is.
Utólag a színészkalandot kitörési kísérletnek minősítette. Szalontára való visszaérkezése után a környezethez alkalmazkodást tűzte ki célul. Helybeli feleséget választott: Ercsey Juliannát. Másodjegyző lett. Lelki alkatát s költői világképét mindvégig sztoikus önmegtartóztatás jellemzi.
1842-ben Szilágyi István, a későbbi történész Szalontára kerül. Aranyt ő biztatja, Szophoklész és Shakespeare fordítására. A másodjegyző politikailag is aktivizálódik. Arany egyre nagyobb figyelmet szentel a pártviszályoknak, s Az elveszett alkotmány (1845) címmel hozzálát költői ábrázolásukhoz. A Kisfaludy Társaság vígeposz pályázatára Arany beküldi művét, s elnyeri a díjat, bár Vörösmarty csak fenntartással nevezi az ő művét a legjobbnak.

Az elveszett alkotmány (1845)

A mű hexameterei inkább hasonlítanak a Lúdas Matyi, mint a Zalán futása verselésére, nyelve nem tükrözi a romantikus stílusfordulat eredményeit. Hosszadalmas, szerkezetileg egyenetlen vers. A maradi Rák Bendét és a szabadelvű Hamarfyt iróniával szemléli az elbeszélő, ami azt mutatja, hogy Arany nem hisz a gyors átalakulásban. Később felfogása radikálisabb lett, de nem beszélhetünk hirtelen változásról. Arany sohasem lesz forradalmi világnézetű.
A XIX. sz. közepén a hosszabb elbeszélő műveket Európa-szerte már prózában írták. Aranyban is élt kétely, vajon a verses nagyepika korszerűsíthető-e. A történet vonalszerűsége értékét vesztette a szemében. Ez teszi érthetővé, hogy Az elveszett alkotmány szerkezetében a történet és az elbeszélés síkja állandóan váltakozik. Az eseménysor közlését az elbeszélésre utaló részletek szakítják félbe.
Arany különböző szinteken tagadja meg a folytonosságot: él időkihagyással, visszatekintéssel, váltogatja álom és valós képeit, a fennkölt és a hétköznapi nyelvet, a pár- és a magánbeszédet. Itt is gyakran gondolatjellel szakítja félbe a mondatot, és nem a várható módon folytatja. A költeményben kibontakozik a saját magát kigúnyoló elbeszélési mód; a hatodik ének arról értesíti az olvasót, hogy az első ötöt elnyelte az Idő Malma. Az elbeszélő kifogy a történetből, s az olvasó segítségéhez folyamodik, kit társszerzőnek léptet elő.
Ez az önmagát megtagadó írásmód a világkép szentjén a teljes tagadásnak felel meg. Egyetlen nagyra értékelt szereplő sem tűnik fel: A szabadelvű Hamarfyt megvetendőnek láttatja, mint a maradi Rák Bendét vagy az arany középút híveit; az Istenek, Hábor és Armida nevetség tárgyai, és hemzsegnek az elmarasztalt mellékalakok is a műben. Csak a költemény végén jelenik meg pozitív érték: a "kicsinyek és együgyűek" bizonyulnak a haza valódi támogatóinak. A költemény Arany demokratikus felfogását bizonyítja, s azt, hogy Arany társadalomszemlélete belső fejlődés eredménye.

Toldi (1846)

Vörösmarty bíráló szavai további munkára késztették Aranyt. 1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki olyan költői elbeszélésre, melynek hőse "valamely, a nép ajkán élő történeti személy". Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé azt, hogy "forma és szellem népies legyen". Ezúttal Arany egyöntetű elismeréssel nyerte a pályázatot. A Toldival Petőfi barátságát is megszerezte. Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.
A Toldit Petőfi az általa is képviselt népiesség megnyilvánulásának tartotta. E népiességről szólva: a népiesség, mint célkitűzés széles közönség irodalmi kultúráját hivatott szolgálni; mint hangnem két stílusirányzatnak: a romantikának és a realizmusnak ötvözete; s mind Petőfinél, mind Aranynál nem az életmű egészére vonatkozik.
Az elveszett alkotmány bonyolult szerkezetű mű volt; a Toldiban a történet sokkal zártabb, folytonosságát nem töri meg az elbeszélő közbeszólása. Itt már belülről, lélektanilag ábrázolt jellemekkel találkozunk. Csak az Előhang különül el a szövegtől, azáltal, hogy lírai keretbe helyezi a történetet, kiemelve a költő kötöttségét a Szalonta környékén, a nép körében eleven Toldi-mondához.


Toldi estéje (1848)

A személyes hangvétel a Toldi estélyében meghatározza s szöveg egészét. Lajos király és az öreg Toldi szembeállításával Arany haladás és nemzet dilemmáját éli át. Megoldás helyett rezignáció zárja a költeményt, s a mű elégikus hangvételű. Bűn és bűnhődés itt nyer mélyebb értelmet: Toldi ismételt gyilkosságának elbeszélésével a költőnek az a célja, hogy feltegye a kérdést, felelős-e az ember tetteiért. A Toldi estéje nem ad egyértelmű választ. Jelentése összetett.
A trilógia első részéhez képest az ebeszélő itt sokkal szubjektívebb, a metaforák zöme lelkiállapotot jelöl. A párviadal előtt és az udvari jelenet után kísért az állapotszerűség, a befejezésben pedig a történet állóképként emelkedik a jelkép szintjére:

"Nem jelölte a sírt drága érc, vagy márvány:
Bence volt az emlék, lába felől állván:
Egy ásót ütött le, arra támaszkodék,
S elborítá a sírt új havával az ég."

A trilógia első részének életképszerűségét itt emelkedő tematikus szerkezet váltja fel. Eseménysor helyett jelenetről beszélhetünk, melyek gondolati vitának rendelődnek alá. Lajos király és Toldi párbeszéde ugyanúgy kivetített belső vita, mint Lucifer és Ádám beszélgetése Az ember tragédiájában. Arany az emberiség és nemzetiség dilemmáját fordítja le a vers nyelvére.
Külső vagy belső ösztönzésű legyen-e a magyarság fejlődése? Toldi azt a tanulságot vonta le tapasztalataiból, hogy a külföldivel szemben mindig bizalmatlanul kell viselkedni. (Fiatal korában a cseh vitézt csak akkor ölte meg, amikor az orvul akarta végezni vele. Az öreg Toldi már gondolkodás nélkül leszúrja az olaszt.) A Toldi estéje ellentétsorból álló metaforikus szerkezetében a természeti képe k vonatkoznak Toldira, Lajosé az ember alkotta mesterséges világ, amely Toldi szemében mesterkéltnek tatszik. A király népét akarja civilizálni. Toldi nem képes látni Lajos célkitűzéseit , bár joggal háborodik fel, hogy a külső hatás rombolja meglevő értékeinket.

Aranyt a bukott forradalmi korszak írójának szokás tartani. Igaz, a forradalom alatt alapot is szerkesztett (Nép Barátja), a szabadságharc ügye mellett végig kitartott, s mélyen átélte a bukás tragikumát. Rezignációja világlátásából is szervesen következett. Nemcsak a Toldi estéjére hivatkozhatunk, hanem A rab gólyára is.

A rab gólya (1847)

1847-ben Arany több kísérletet tesz a lírizált kisepika megteremtésére. Közéjük tartozik e verse is. Itt a rab madárnak a költői hagyományból vett allegóriáját a kiszolgáltatottságnak belülről, lélekállapotként való ábrázolásává fejleszti. Lépést tesz a sokjelentésű jelkép megteremtése felé, s későbbi balladáinak statikusabb (líraibb) előzményét teremti meg.
1848-49-ben néhány közéleti helyzetdalt ír (Nemzetőr dal), de nem hoz létre jelentékeny esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol áll szubjektív líraiságától. Világos után egy ideig bujdosni kényszerül, majd 1850-ben házitanító lesz Geszten, a Tisza családnál. Szemléletének ellentmondásaira jellemző, hogy a bukott forradalmat kétféleképpen értékeli: elégikusan és irónikusan.


Letészem a lantot (1850)

A mű a Világos előtti elégikus hangnem egyenes folytatása. Két létállapotot szembesít: egy értékben gazdag és egy értékszegény világot. Az előbbi a múlt, z utóbbi a jelen. Vörösmarty az Előszóban három létállapotot hasonlít össze: értékgazdag múltat, értékszegény jelent és irónikus (látszólag értékgazdag, valójában értékszegén) jövőt. Dinamikus folyamat három állomásának tekinti őket. Arany verse sokkal állóképszerűbb: a múlt a jelenből visszatekintve jelenik meg. A három ponttal késleltetett mondatok, a kérdések, sőt az első sor is az elégikus hangnemet erősíti, sóhajszerű, rövid mondattal s közöttük és utánuk levő szünettel.

A nagyidai cigányok (1851), Bolond Istók (1850, 1878)

A forradalom ironikus értékelését A nagyidai cigányokból ismerhetjük meg-. Arany a magyar liberális nemesség álláspontjával rokonszenvezett: a lassú, szerves fejlődésben hitt. Ezért tartotta álmodozónak Kossuthot is. Költőileg elsőrendű irónikus szatírájának világképe sokat köszönhet Kemény Zsigmond: Forradalom után c. röpiratának (1850). Arany költeményének sikere: a vígeposz műfajából eredő kevert hangnemet, a groteszk költőietlenítést nagy nyelvi leleménnyel valósítja meg, mindvégig a várhatót leromboló mondatszerkezeteket használ:

"Ló, három, szilajok, valamint a csiga,
...
Dicsőségünk nem fér papirosomra,
Nohát nem is bántom.
...
Lenyakazva egymást, szépen megbékéltek.
F... e nép a cigány: megölné az apját,
Mert nem néz a senkit, - igaz, hogy nem is lát."

A nagyidai cigányokban és a Bolond Istókban - mely utóbbinak első éneke 1850-ben, a második 1878-ban készült - Arany első nagyepikai művének jellegzetességét fejlesztette tovább: a szerkezetnek különböző szintjein tagadta meg a folytonosságot.
A költemény előre haladásával kibontakozik a magát kigúnyoló elbeszélő hangnem. A Bolond Istók megtorpanások sorozata. Az elbeszélő kifogy a történetből. A történet (T) és az elbeszélés síkja egymást zavarja a műben több helyen is (pl.: I. ének 117. vsz.).

LÍRÁJA A NAGYKŐRÖSI ÉVEKBEN

A nagykőrösi évek líráját a kevert hangnem jellemzi: az irónia akkor is jelen van, amikor nem tölt be elsődleges szerepet.

Kertben (1851)

1851-ben Arany tanár a nagykőrösi gimnáziumban. A hely parlagiassága feloldhatatlan ellentmondásba kerül tehetségével. Csak 1860-ban sikerül felköltöznie Pestre. Belső feszültsége lírai versek írására ösztönzi. Lírája ebben az évtizedben bontakozik ki
legsokoldalúbban. Mélyen átéli a polgárosodó világ elidegenedését.

"Közönyös a világ ... az élet
Egy összezsúfolt táncterem,
(...)
Nagy részvétel, ha némelyikünk
Az ismerőst ... megismeri."

A Kertben c. költemény mutatja, hogy Arany a forradalom leverése miatt érzett elkeseredését iróniával fejezte ki. Világos után fejlődésnek indult a tőkés rendszer, de idegen érdekeket szolgált. A társadalom torz módon fejlődött, s a magyarság csak hátrányait érezhette a polgárosodásnak. Bach rendszere kitörölte a személyes kapcsolatokat, gépezet részeivé alacsonyította az állampolgárokat. A Kertben a fásult közhangulatnak az ábrázolása.
A vers a beletörődés hangnemén kezdődik. A jambikus lejtést írásjeles szünetekkel és viszonylag hosszú többszótagos szavakkal lassítja a költő. Az ötödik versszakban viszont a beletörődést keserű irónia váltja fel. A kertész, aki a szöveg elején a gyógyítót jelentette, a végszóra a halállal azonosítódik. A vers központi jelképének ez az átértelmeződése növeli az irónia élét.
A műben Arany a kései XVIII. századi magyar versszerkezetet fejlesztette tovább. Amíg Csokonai ódájában még kép és jelentés kettőssége volt, az itt egyetlen folyamat két összetevője: a látvány elmélkedéssé alakul át. A Kertben eredetisége azonban nem ebben a folyamatszerűségben rejlik. Az első sorok falusi életképet ígérnek, az utolsó három szakasz társadalmi állapot jellemzése. A gondolatmenet az egyeditől az általános, a konkréttól az elvont felé halad.
A felépítés formáját Arany másodlagos szerkezeti elvként alkalmazott ellentéttel társította. A mű első felében sűrítéssel élt: a körülírást az állítás kulcsszavával fejezte be. Az állapotot előbb leírta, majd egyetlen jelzővel foglalta össze az elmondottakat.:

"Kevés ember jő látogatni,
Az is csak elmegy hidegen:
Látszik, hogy a halott szegény volt,
Szegény s a mellett idegen."

A vers második felében a versszak összegző állítással kezdődik, amelyhez képest a szakasz további része kifejtés szerepét tölti be.

Visszatekintés (1852)

Arany elégiái mind önirónikusak: a Visszatekintés képsorában sztoikus magatartását, puritán életvitelét kudarcként ábrázolja. Belső meghasonlottságát önvizsgálatnak veti alá.
A versben értékbő és értékszegény ellentétpárok a formaszervező elv szerepét. Az öröm poharának, az ifjúság kertjének humanizált képe a borult ég, a vaskorlát, a lánc és a sír humanizálatlan képével van szembeállítva. E szóképek jelentettjei a következő értékpárok: élet és nem élet, örülni és nem örülni, megtalálni és kerülni, félőn keresni a boldogságot, függetlenségre vágyni és láncot hordani.
A költemény gondolatmenete a VI. szakasz 5. sorának végéig cáfolatok sorához hasonlít. Nagyszerű nyelvi sűrítéssel fejezi ki a beszélő lelki feszültségét. E beszélő látszólag önhibáján kívül tehetetlen, de él benne a lelkiismeret-furdalás. A rokon értelmű
metaforikus ellentétek után, jelkép értékű hasonlat szemlélteti az önellentmondásos léthelyzetet:

"Mint a vadnak, mely hálóit
El ugyan nem tépheti,
De magát, míg hánykolódik,
Jobban behömpölygeti."

A zárlat kisebb művészi hatású.
A mű befejezésében Arany a "hit - remény - szeretet" hármasságnak a biedermeier almanach-költészet bibliai hagyományához folyamodik.
A Világos követő évtized a magyarság történelmének legreménytelenebb időszakai közé tartozott. A nagyidai cigányokat kedvezőtlenül fogadták, s előbb Byront, majd Madáchot kellet megvédenie Aranynak a pesszimizmus vádjával szemben. Íróink kötelességüknek érezték, hogy lelki támaszt nyújtsanak a csüggedésben. Ezzel is indokolható, hogy nagykőrösi éveiben Arany az oktató zárlattal rekesztette be versét. A megnyugtató verszárlatok azért kisebb esztétikai hatásúak, mert nem következnek szervesen a vers korábbi részéből.

A lejtőn (1852 - 57)

Nem minden, az ötvenes években írt lírájának egészére jellemző a tanító célzat.
Ez a költemény is elégikus hangnemű: értékszegény jelennel értékgazdag múltat állít szembe. A beszélő jelenlegi lelkiállapotát leszálló estéhez, emlékeit zöld virágos hantokhoz hasonlítja. Hitét kétség váltotta fel; most már lefelé vezet útja.
A lejtőn dalszerű vers, ezt a rövid terjedelem és a gyakori belső ismétlődés okozza. A Visszatekintés, A lejtőn nyolcas és nyolcadfeles trocheusok váltakozásából áll, de a későbbiekben több a kettős mássalhangzó (21 db), s ez kiugróan magas, ha hozzátesszük, hogy a Visszatekintés első három szakaszában 4 található. Arany gazdaságos szóanyaggal él, minden harmadik-negyedik szót megismétel. A belső ismétlődések hozzájárulnak ahhoz, hogy a szöveg lírai műként hat az olvasóra.
Metaforahasználat tekintetében a képszerűtlen, magyarázó-elmélkedő rész nem az utolsó sorokkal esik egybe, hanem a zárlat tisztán metaforikus, mint a felütés. Három fő szóképének: az estének, a felhőnek és a lejtőnek a visszafordíthatatlanság, a kilátástalanság és a helyrehozhatatlanság a hasonlítottja. Ezeket a lírai én úgy látja, mint leszálló sötétséget, éjben a vízbe gázolást.
Első és utolsó sorai két olyan irodalmi műre utalnak, amely fontos szerepet töltött be Arany élményvilágában. A vers kezdete Poe A holló c. híres költeményét idézi fel. A zárlata azokra a sorokra emlékeztet, amelyek Ophelia halálának körülményeit beszélik el (Hamlet). Ez bizonyossá teszi, hogy A lejtőn a halállal való szembenézés állapotát fejezi ki. Az idő- és térmegjelölés által meghatározott beszédhelyzethez a kilátástalanság hangneme társul, az este és a lejtő képzetét a "Vissza sem fordulhatok!" sor kapcsolja össze.
1848 után a vallás szerepe háttérbe szorult, és a természettudományok fejlődtek. A túlvilág létének hitele kétségessé vált, s így megrázó élménnyé lett a halál véglegessége. Arany átérezte korának nagy világnézeti válságát, s lélektani hatását lírájában a nagy művészet nyelvén tudta kifejezni.

A NAGYKŐRÖSI ÉVEK BALLADÁI

Arany elsősorban lírikus, de hajlama a gondolatibb líra felé vonzotta. Az epikát is ennek jegyében lírizálta. (A Toldi estéje és a balladák bizonyítják ezt.)
A balladák a legjobban szerkesztett költemények Arany életművében. Végigkomponáltságuk egyedülálló. Balladáinak leszármazottaival Adynál találkozhatunk.
Arany már 1847-ben kísérletezett balladával, de verstípusait csak a a nagykőrösi években emelete magas színvonalra. Alkatához közelebb állt a történetet kihagyásokkal, párbeszédekkel dramatizáló ballada - melyet a skót és székely népköltészetből ismert meg-, mint a történetet lassan adagoló románc - melyet a latin népek (spanyolok) költészetéből és a németektől ismert. Jól bizonyítható ez a Hunyadi balladakör két részének: az V. Lászlónak (1853) és a Mátyás anyjának (1854) az összehasonlításával: az előbbi sokkal nagyobb igénnyel készült, mint az 1854-ben íródott.
Balladatípusain belül három szerkezeti megoldást találunk. Az elsőt egyszólamú, vonalszerűen előrehaladó balladának nevezhetjük. Ez áll legközelebb a románchoz. Ide tartoznak első balladakísérletei: A varró leányok (1847), Az egri lány (1853) és két nagy vers: Zács Klára (1855) és A walesi bárdok (1856).

Zács Klára (1855)

A tömbszerűen szaggatott történetmondás annyit jelent, hogy a költő szakaszosan lelassítja az elbeszélést, az így kapott egységek közé pedig gyors átkötést vagy kihagyást iktat, azaz bizonyos eseményeket elhallgat. A tömböket belső ismétlésekkel állapotszerűvé lassítja, s így a történet lélekállapotok sorává alakul. A lépcsőzetesen előrehaladó szerkezetet a bosszúálló királyné szavainak fokozásos idézése zárja le. Az egyetlen szakasznyi lírizált, az elbeszélő jelenére vonatkoztatott kitekintés az epilógus szerepét tölti be.

A walesi bárdok (1856)

A szakaszos tördeltség benyomását erősítő belső ismétlések itt is uralkodó szerepet visznek, mind az elbeszélés, mind a párbeszéd szintjén, sőt közöttük is. A tetőpontot nem az elhallgatás, majd a mondatszerkesztés síkján megvalósított fokozás idézi elő, hanem a nyelv felemelése a betű szerinti szintről a szójátékok és igei-metaforák szintjére:

"Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. - "


Arany második balladatípusát a többszólamú előrehaladó szerkezet jellemzi. Ennek a típusnak távolibb a rokonsága a románccal. Két jelentős vers tartozik ide: az V. László (1853) és a Szondi két apródja (1856)

V. László (1853)

Írásmódja már kezdő szakaszaiban is töredékes mondatszerkesztésű. A szaggatottságot fokozza, hogy a költő egy állítmányhoz egyszerre kapcsol betű szerint és metaforikusan olvasandó alanyt:

"Buda falán a rab
- Egy-egy felhődarab -
Ereszkedik alá."

A költemény tördeltsége fokozódik attól kezdve, hogy a foglyok megszöknek, a király pedig Prágába menekül. Az elbeszélés azonos szólamon belül változatokkal, két szólam között párhuzamos mondatszerkesztéssel hangsúlyozza, hogy az egyidejű, de térben távolodó történések szorosan összetartoznak.

Szondi két apródja (1856)

Itt a kétszólamúság még hamarabb bontakozik ki. A kétágú történet alapjául az időbeli eltérés szolgál. Az apródok a múltat idézik fel, Ali szolgája viszont a jelenről beszél, s a két szólam egymásra vonatkoztatottsága nyilvánvaló. Arany kétszólamú balladái az adagolás, a felépítés mintapéldái; formájuk önteremtő fejlődés során jön létre, az előrehaladás addig tart, amíg a hangnem ki nem meríti önmaga lehetőségeit. Ezen a tetőponton a belső ismétlések zsúfoltsága ("álla halála") már-már mesterkéltséget súrolná, de ekkor kevésbé megmunkált nyelvű, mondattanilag annál világosabb szerkezetű záradék hirtelen befejezi a történetet. A költő tökéletesen ellenőrzése alatt tartja anyagát, az írásmód pontosan követi a szerkezet fordulópontját. Történeti balladái politikai célzatosságot rejtenek magukban. Az 1850-es években fel kellet rázni a nemzetet fásultságából, s Arany magára vállalta ezt a feladatot. (Az V. László végszavaival ("De visszajő a rab...!") osztrák börtönökben sínylődő hazafiak hozzátartozóiba próbált lelket verni, a Zács Klára Haynau bosszúját idézte fel, a Szondi és A walesi bárdok arra emlékeztetett, hogy a magyar költő nem dicsőítheti Ferenc Józsefet.) Arany a nemzeti önrendelkezés eszményének értékét állította akkor, amikor a magyarság függetlenségét eltörölték, és történeti példázataival egyszerre tanít a megalkuvás elutasítására és a sorssal való kemény harcra.

Ágnes asszony (1853)

Történeti példázatival egyidőben a balladának egy más fajtáját is kialakította. E lélektani érdekű verstípusnak megalkotásakor az egyén sorsának egyetemes kérdései foglalkozatták.
Ezt a harmadik típust egyszólamú, de körkörös felépítés jellemzi. Ide tartozik egyik legnagyobb verse az Ágnes asszony. Három szerkezeti egységből áll. Az első négy versszak egyszeri történést beszél el mérsékelt gyorsasággal. A következő tömb a szöveg leghosszabb része. A börtönben töltött rövid időt nagyon lassan beszéli el, a bíróságon történteket hosszú párbeszéd formájában tudjuk meg. Míg 14 szakasz foglalkozik e pár órával, addig Ágnes asszony életének hosszú éveiről 7 versszak ír. A zárlat a felütés változata, mintegy állóképpé merevíti a kezdő sorokban leírt képet.
Arany e művében a bűnt teszi kérdésessé: Ágnes asszony úgy érzi nem felelős a tettéért, mert nem ő cselekedett, hanem vele történt valami. A ballada erősen lírizált. (A Zács Klárában a líraiság úgy nyilvánul meg, hogy a külső történés kihagyásai a belső történésre irányítják a figyelmet.) E műben a körkörösség a drámai monológ szerkezetéhez hasonlít, s a költő a lelkiismeret és az önvád jelképes kifejezésével egyetlen lélekállapot tárgyiasítását adja (- mint A rab gólyában vagy Az örök zsidóban (1860).

Az örök zsidó (1860)

A korszakot lezáró nagy vers elégikus líra és tragikus ballada ötvözete.
Az örök zsidó legendáját Matthew Paris angol szerzetes XIII. sz.-i krónikájából ismerjük. (Karthaphilos, Pilátus ajtónállója a halálra ítélt Krisztust a palotából kiléptekor megütötte, s ezt mondta: Menj már, miért késlekedsz. Krisztus így felelt neki: Én megyek, de te várj, míg visszatérek.) Ez a történet Vörösmartyt is foglalkoztatta, de költeménye töredékben maradt. Arany új verstípust alakít ki e művében, mely a XIX.sz. közepén jelent meg az európai költészetben. Drámai monológot, amelyben a lírikus valamely történeti vagy költött személy álarca mögül szól az olvasóhoz. A szereplírának ez a formája áltörténetiséget s távlatot és tárgyiasságot ad a szubjektív lélekállapotnak. Arany lírai nyelven fogalmazta meg a kérdést, mely Világos után tépelődésre késztette: körkörös-e a történelem vagy létezik fejlődés?
A mű nagyszerűen felépített és feszültséggel teli költemény. Első két szakaszában a fenyegetettséget a térbeliség nyelvén fogalmazza meg: a beszélőnek futnia kell, mert a fönt agyonnyomja, a lent padig kifut alóla. A következő öt sor időbeliségbe vetíti át az ellenséges erők haragját; múlt, jelen s jövő mind vészterhes, az örök zsidónak nincs helye a mindenségben. A lét idegen az egyéntől, semmi nem azonos önmagával: ez az újabb két versszak metaforáinak betű szerinti jelentése. Az újabb 10 sor a beszélő teljes elmagányosodását fejezi ki. Az örök zsidó lakját Arany az egyén lélektani elidegenedésének jelképévé fejleszti.
Eddig tart a saját léthelyzet leírása. A második szerkezeti egység három versszaknyi fokozás. Elmélkedés, amely az egyéni lét céltalanságának kérdését veti fel. A kereszténység a túlvilágban jelölte meg a lét célját. Arany számára bizonytalanná vált e magyarázat. Hitevesztettségét az örök zsidó álarcán juttatta kifejezésre. Mérlegelvén, vajon a természetben nem ér-e minden inkább célhoz, mint az ember. Amikor a mű címszereplője a záró versszakban az irgalomra tereli a szót, a befejezés irónikusnak, és nem megoldásszerűnek hat. Célbaérésről nincs szó, csupán megpihenésről. Az örök zsidó azt reméli, hogy egyszer talán megáll a végtelen rohanás.
Mivel a szöveg végig egy elképzelt szereplő magánbeszéde, ezért eldöntetlen, vajon a létnek értelmet ad-e a vég. (A költemény művészi hatása összefügg azzal ,hogy Arany kínzó kérdésként fogalmazza meg s egyetemes jelképbe kivetítve tárgyiasítja a belső feszültségnek okát, mely döntő szerepet játszott élményvilágában.)

Arany legjelentősebb alkotókorszakát lezáró mű ez. Az Akadémia tagjává választotta. 1860 őszén felhagyott nagykőrösi tanári állásával, s Pestre költözött. Igen magas színvonalú folyóiratot szerkesztett Szépirodalmi Figyelő, majd Koszorú címmel. Értekezőként a magyar irodalomelmélet fejlesztésére tett kezdeményezést.

Buda halála (1863)

A vállalkozó szellem felélénkülése jellemzi Aranyt a kiegyezés előtti években. Ekkor készül el ez a mű is ,a hun trilógiának egyedül befejezett része.
A költeményt az elbeszélés ütemének változtatása, a műnemkeverésnek balladaszerű módja jellemzi. Ezt a művét Arany következetesebben tervezte meg, mint a Toldi-trilógiát, s az elkészült részek szigorú végigszerkesztettséget mutatnak, mint a balladák a maguk szűkebb keretei között. A lírai költeményekhez is szoros kapcsolat fűzi ezt a félbemaradt művet: az Előhang A lejtőn változataként is olvasható. A szöveg megszerkesztettsége is teljes, a metaforikus felépítés a lírai költeményekével vetekszik.
Etele hun király összetettebb, több önismerettel rendelkező hős, mint Told. A hun trilógia szereplői belső jellemzésben gazdagok. A lelkiismeret és az önvád hatása alatt állnak. A költő gyakran idézi belső magánbeszédüket.
A Csaba-trilógia egészének világképében egyetlen elv érvényesült volna: az első dolgozat (1853) II. rész 1. éneke azt állítja, hogy a sorsban minden felfelémenetelt ugyanakkora út követ lefelé; a második dolgozatban (1855 - 56) a III. rész 3. éneke szerint Attila "Azt hive győzelmében, hogy már legyőzetett."
A II. részből elkészült Keveházában (1853) döntő mozzanat, hogy a győztes mindig legyőzetett is; a Buda halálában azon a ponton tetőződik be a történés, amikor Etele leszúrja Budát, s felismeri, hogy e tette saját vesztét is jelenti. A hun trilógia világképének törvényszerűsége rokonságban van a sors fölfelé és lefelé mutató mozgásának egységéről szóló gondolattal. Arany volt egyetlen költőnk, akinek mély érzéke volt a tragikum iránt. A hun trilógia tragikuma csak a második két rész elkészülésével kaphatta volna meg igazi jelentőségét. Az első rész még csak fölveti a végzetszerűség lehetőségét, érvényesülésének bemutatására csak később kerülhet sor. A tragikum előérzetének kifejezése, a belső jellemzés, a metaforában gazdag nagy művészi hatású, korszerű alkotássá teszi a hun trilógiát.

Őszikék

Folyóirata túlzottan igényesnek bizonyultak, így olvasó híján beszüntette őket. 1882. október 22-én bekövetkezett halálig keveset írt. Őszikék c. verseskötete csak halála után jelent meg.

Epilógus (1877)

A sors elviselése, a belső méltóság megőrzése: így jellemezhető az Epilógus c. vers elején kifejezett magatartás. A zsúfolt országút a sors allegóriája, az út megtételének módjai magatartásformákat szemléltetnek.
A szöveg három részre tagolódik, nyitó soraik szinte azonosak egymással. Az első öt szakasz szándékoltan köznapi szóhasználatával humor benyomását kelti: a beszélő nevetségesnek tünteti fel a társadalmi sikereket, és a belső függetlenség megőrzését emeli a becsülendő magatartás szintjére.
A hatodik versszak első sora egyetlen szóban különbözik a felütéstől, de ez már a hangnemváltást jelzi. A külső képet belső, a humort elégikum váltja fel. Az első öt, szakaszban saját erkölcsi fölényét hangsúlyozta, a középrész kétes értékűnek mutatja ezt. A belső kétely mélysége Arany öniróniájának élességét bizonyítja.
A vers összegző jellege a harmadik részben a legnyilvánvalóbb. Az utolsó előtti szakasz a Kertben, a zárlat A rab gólya szövegére utal. A költészet gyógyító szerepének beteljesületlenségét a lírai én a költő kiszolgáltatottságával magyarázza. Az egy sorral kibővített záró versszak a halálra utal, s így végpontként jelöli meg azt a létállapotot, amely Arany másik kései művében kiindulópont.

Mindvégig (1877)

Az Őszikék legjelentősebb lírai szövege. A halál közelléte indokolja a számvetést. A beszélő önmegszólításhoz folyamodik. Személyiségének válságát énjének megkettőzésével fejezi ki. A megszólított a nemzet nevében megnyilatkozó költő feladatát vállalta, a megszólító kérdésessé teszi, hogy ez összhangban állt-e a költő egyéni szándékaival. A vers nem ad választ. A beszélő távlatból szemléli önmagát. A vers költészetünk összetett hatású remekművei közé tartozik.
A szórenden kívül ismétlés is kiemeli a vers kulcsszavát, a költészet hagyományos jelképét, a lantot. Sőt Arany a kulcsszó első hangját is többször megismétli az első szakaszban, összesen 9-szer.
Önértelmező vers, önszemlélő hajlamot tanúsít. A hagyományosan lírai témák hiányoznak belőle. Kései költészet az övé, nem élményköltészet. Utólagos mérlegelést iktat érzelmei és a vers címzettje közé. Ez teszi érthetővé, hogy kedveli az önmegszólítást.
Az önellenőrzés iróniával jár. Az öngúny az utolsó versszakban már-már groteszk:

"Tárgy künn, s temagadban -
És érzelem, az van,"

Arany János az öntörvényű líra egyik legteljesebb megvalósítója. A Mindvégig záró kérdésében saját belső függetlenségét szegezte szembe az idegen korral.

AZ ŐSZIKÉK BALLADÁI

Balladákat is találhatunk az Őszikékben. A vonalszerűen előrehaladó balladákban kevesebb a drámai elem: a párbeszédeket magánbeszédek helyettesítik. A Híd-avatásban (1877) a felütés, a Tetemre hívásban (1877) a záradék is magánbeszéd, sőt ez utóbbiban a szerkezet rendező elve is az. E típus változatai a Vörös Rébék (1877) a legeredetibb. Arany kiaknázza és egységbe hozza a mondatfűzés töredékességét, a betű szerinti és a metaforikus jelentés váltogatását, az időrend felbontását, és - az elsősorban az élőbeszéd hatását felidéző refrén segítségével - a közvetett elbeszélés és a közvetlenül idézett beszéd egymásra tördelését.
A kétszólamú szerkesztés kései példája, a Tengeri-hántás (1877) a Vörös Rébék mellett Arany legbonyolultabb felépítésű balladája. Két elbeszélőt szerepeltet. Egyikük csak a keretnek tekinthető első és utolsó versszakban szólal meg E keretnek szereplője az a személy, aki a közbülső 12 versszakban történetet mond el. A közbeiktatott kiszólás a kereten kívüli helyzetre utal. Az ellenszólam mindig hézagot takar a történetben. Kereten belül az ellenszólam egyaránt olvasható a keretként szolgáló helyzet leírásának és a kereten belüli történet metaforák értelmezésének.
Még az utolsó előtti versszak sem kivétel: a jelen betű szerinti leírása itt is a múlt metaforája.
Ekkor írt balladái világos szerkezetükkel, retorizáltságukkal tűntek ki; Arany megtöri a vers egyenes vonalú logikáját, kerüli a teljes szimmetriát. A Tengeri-hántás híd szerkezetét (ABA') is ebben a szellemben módosítja. Az utolsó versszak nem a kezdet tükörképe; a kétszólamúság a zárlatban is érvényesül: a költő itt is metaforikus értelmezést állít a helyzet betű szerinti leírása mellé.

Toldi szerelme (1879)

Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak a Toldi szerelmét fejezte be. A Toldi szerelme a történetnek korábbi szakaszát beszéli el, tematikus szerkezet alapján nem előzmény, hanem következmény a Toldi estéjéhez képest: a külső és belső fejlődés ellentétét a látszat és a való szembeállításának elvontabb szintjére eemeli.
Lajos és az udvarában élő Toldi rendkívüli tréfához folyamodva él vissza a megtévesztő látszattal: a király álruhában látogat Rozgonyiékhoz, Toldi másnak a fegyverzetében vív párviadalt Piroska kezéért. Az alkalmi megtévesztések után a kivételesen vállalt látszat erősebbnek bizonyul a mű két hősénél, s egyikük sem tud szabadulni hatásától, sőt másokat is kiszolgáltatnak a színlelés hatalmának, s a látszat uralkodóvá válik.
Arany élesen bírálja a vélt kötelesség nevében önmagunkon elkövetett erőszakot. Úgy érzi, hogy ez önáltatáshoz és útvesztőszerű léthelyzethez vezet.
Toldinak és a királynak az a hibája, hogy hiányzik belőlük a nyíltság. Ez válik végzetükké: utóbb mindketten eltékozolt idejüket szeretnék megtalálni. A Toldi szerelmében Arany jellemhibára szűkíti a tragikumot. (A tragikum forrása jellemhiba.) Toldit belső fogyatékossága kényszeríti, hogy az egyszer elkövetett bűnt hasonló vétkekkel sokszorozza meg. A közvetlenül szubjektív részek kisebb arányban fordulnak elő, mint a Toldi estéjében, s így nem tudják egységbe fogni a trilógia befejező részéhez képest sokkal cselekményesebb történetet. Az elbeszélés lassú ütemét nem indokolja az önironizáló elbeszélő hangnem. Arany legterjedelmesebb művében a XVI-XVII. sz.-i népkönyvek szétteregető írásmódját idézte föl, s ez nem tette lehetővé a hangnemnek a tökéletes egységét. A megtévesztő látszat térhódításának és a szenvedélyek elfojtásából eredő belső összeomlásnak ábrázolása jelentős költői teljesítmény. A kiegyezés utáni Magyarország eltorzult szabadelvűségének, a múlt képén át érvényre juttatott értelmezését sejthetjük benne.

ARANY KÖLTÉSZETÉNEK JELENTŐSÉGE

Arany rendkívüli tehetségét bizonyítja, hogy két nagy elődje (Vörösmarty és Petőfi) után ismét újabb fejlődési szakaszt valósított meg: a népiességtől indulván a szimbolizmus előkészítőjévé vált, s eközben az irónikus elégiának későromantikus válfaját hozta létre.

Arany János balladái

Az irodalmi közvélemény Petőfi mellett az egyik legnagyobb magyar költőnek tartja Arany Jánost. "Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja" - írta róla Szerb Antal. Tehát összefoglalója mindannak, amit a magyar irodalom az ő koráig produkált. Németh G. Béla szerint a "magyar vers és nyelv legnagyobb mestere", aki a magyarságot és a műveltséget elválaszthatatlannak tartotta. Mint tudjuk, a Toldi elolvasásakor Petőfi a legnagyobb elismerés hangján köszöntötte az akkor még ismeretlen nagyszalontai jegyzőt. Petőfinek arra a kérdésére: "Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt | Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki" öntudatosan felelte válasz-episztolájában: "S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, | Ki törzsömnek élek, érette, általa; | Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, | Otthon leli magát ajakimon dala.".

Arany közönség- és feladathiánytól válságkorszakba került az 1840-es évek vége felé. Nem nyugodt ebbe bele, kiutat akart keresni: kezdetben Byron modorában romantikus, epikus műveket alkotott, melyekben világutálatát fejezi ki (Bolond Istók 1850). Később népies jellegű idilleket vagy tanító költeményeket alkotott (Családi kör, Fülemüle, A bajusz).

Végleges megoldást jelentett a balladák írása. A műballada Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg ősi népköltészeti műfaj. A romantikus ballada epikus műfaj, de három műnem határán helyezkedik el. Greguss Ágost meghatározása szerint: "a ballada tragédia dalban elbeszélve". Cselekménye sűrített, a történet elbeszélésmódja szaggatott, bizonyos részeit a balladai homály borítja. Drámai jellegét a párbeszédes forma és rendszerint a tragikus téma adja, lírai jellegét a dalforma és az érzelmekről szóló tartalom szolgáltatja, s az elbeszélés kölcsönzi az epikai jelleget. De az események nagy része drámai párbeszédekből vagy lírai monológokból áll össze. A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. A skót, a kelta és a székely balladákat tekintette mintának. Ez a műfaj végleges megoldást jelentett neki válságkorszaka után, hiszen remekül el tudott rejtőzködni szereplői mögött.

1853-tól kezdte írni őket Nagykőrösön. Erre az időre kibontakozott a passzív ellenállás a császári hatalommal szemben. Az ellenállást irányító csoport magához vonta s nézeteiket az ellenállást illetően részben magáévá tette. Ennek szolgálatában alkotta sorra balladáit. Rendszerint a történelem nehéz korszakaiból merítette témáját, s ezzel is a nemzet ügyét kívánta szolgálni: a nemzeti öntudatot, a jövőbe vetett hitet szerette volna ébren tartani és fokozni, a nemzeti egységet erősíteni. Történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésűek.

Balladáit különböző szempontok szerint lehet csoportosítani:

1, Keletkezési hely szerint: - Nagykőrösi balladák (1850-es évek)
- öregkori, pesti balladák (1870-es évek)
2, Szerkezete szerint: - lineáris (Ágnes asszony)
- párhuzamos (Szondi két apródja)
3, Témája szerint:
- Történelmi balladák, tárgyukat főleg a XIV.-XV. századból, az Anjouk, a Hunyadiak korából s a török korból merítette (Mátyás anyja, Szondi két apródja)
- Népéleti (Ágnes asszony, Szőke Panni, Tengeri - hántás)
- Lélektani: lélekállapot - változásokat tükröz, gyakran tragikus végkicsengésűek (Tetemre hívás, Ágnes asszony)

Arany balladái az emberi lélek mélységeit járják be. Balladáinak szerkezete újszerű: találkozunk párhuzamos szerkesztéssel, idősíkok váltogatásával, filmszerű vágással, a képzettársítások összekapcsolásával.

Arany lélektani balladáiban nagy gondot fordít a lélektani hitelességre, a bűn és bűnhődés problémáját állítja középpontba. Ilyen lélektani ballada az Ágens asszony (1853). Megírásának közvetlen élménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan parasztasszonyt, aki estig mosott a patakban. Kulcsmotívuma a már említett bűn és bűnhődés, mely az első négy strófában - a balladai homálynak megfelelően - még csak sejthető (véres lepedő, hajdú megjelenése enged erre következtetni). A mű elején és végén helyet foglaló patak-jelenet mintegy keretbe foglalja. Ebből következően nemcsak lineárisnak, hanem körkörös szerkezetűnek is tekinthető. A mű három szerkezeti egységre osztható a helyszínek szerint: 1-4. szakasz: patak partja; 5-19. szakasz: börtön, tárgyalóterem; 20-26. szakasz: patak partja. A ballada az asszony megőrüléséről szól. Barta János szerint Ágnes elmezavara megrázkódtatásszerűen következik be a vér láttára.

Már az 1. szerkezeti egységben lélektani ábrázolás figyelhető meg. Ágnes félre akarja vezetni a falubelieket férjét illetően. Az asszony bűne itt még csak sejthető. A refrén: "Oh, irgalom atyja ne hagyj el" többrétegű: mondhatja Ágnes belső zűrzavarában, mondhatja a költő csodálkozva a bűn fölött, s majd a 2. szerkezeti egységben mondhatják a bírák, szintén csodálkozásukban.

A következő szerkezeti egységben a színhely a börtön és a bíróság helyisége, az események azonban a lélekben peregnek. Arany finoman festi meg a megőrülés folyamatát, a kezdeti kényszerképzetektől a teljes tébolyig. A részletező elbeszélést hosszabb párbeszédek szakítják meg. Ágnes asszony bűne - szeretőjével együtt megölte férjét - csak ezekben a dialógusokban világosodik meg. Az asszonyt a bírák is szánalommal nézik. Ágnes a vádat fel sem fogja, csak annyi jut el a tudatáig, hogy nem mehet haza, nem moshatja ki a vérfoltot a lepedőből. Balladai homály fedi a bírák viselkedésének okát, hiszen nem tudni miért engedték haza, s miért ejtették el az életfogytiglani börtönbüntetést. Arany is mély részvétet érez iránta, de bűne alól feloldozni mégsem tudja: "eredj haza szegény asszony! | Mosd fehérre mocskos lepled".

A 3. szerkezeti egység visszatér a vers indításához, a patak-parti jelenthez. Ez a pár strófa hosszú évek történetét sűríti magába. Az idő megmásíthatatlan múlását néhány motívum jelzi: a ronggyá foszlott lepedő, a szöghaj, a finom arcon szanaszét megjelenő ráncok. Az itt felhangzó refrén a már megtébolyult asszony gépies, üres motyogása. A lélektani folyamat mellett a másik értelmezési lehetőség az erkölcsi: a földi bírák Ágnest hazaengedik, mert létezik-e az őrületnél nagy büntetés; A harmadik értelmezési lehetőség szerint Ágnes a bűnbe esett ember jelképe. Isten megmenti azzal, hogy őrületet bocsát rá, mert ezáltal még életében lehetősége nyílik a vezeklésre, elkerülve az örök kárhozatot. A mitikus olvasat még ennél is tragikusabb: a mű az örök, értelmetlen, hiábavaló munkát jeleníti meg. Ágnes szánandó és félelmetes alakja sikálja "régi rongyát", mintha évezredek óta mosná a véresnek látott lepedőt.

Arany János (1817-1882)

Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán, elszegényedett köznemesi családban. Születésekor anyja, Megyei Sára és apja, Arany György már elég idõs. 14 évesen segédtanítói állása van. 16 éves korában beiratkozik a Debreceni Református Kollégiumba. Csak megszakításokkal tud itt tanulni. Késõbb vándorszínész lesz. Vándorszínész évei alatt ismerkedik meg Shakespeare mûveivel és a Bánk Bánnal. Hazatérve apját vakon találja, anyja is nagyon beteg. Letelepedik Nagyszalontán és feleségül veszi Ercsey Júliát. Másodjegyzõ lesz. 1842-ben Szalontára kerül Szilágyi István, akinek tanácsára Arany elkezdi a mûfordításokat (legjelentõsebb Shakespeare fordítása a Hamlet). 1845-ben választások ("tisztújítás") vannak. Ennek hatására kezdi írni Az elveszett alkotmányt, amivel megnyeri a Kisfaludy Társaság pályázatát. 1846-ban újabb pályázatot írnak ki, ahol a fõhõsnek népi hõsnek kell lennie, és a mûnek is népiesnek kell lennie. A Toldival ezt a pályázatot is megnyerte. 1848-ban megírja a Toldi estéjét. Világos után állását elveszti,1850-ben Geszten lesz házitanító.1853-1860-ig Nagykõrösön tanári állást kap. 1860 õszétõl Pesten él. A Elõször a Szépirodalmi Figyelõ, majd a Koszorú címû folyóiratot szerkeszti. A Kisfaludy Társaság igazgatója, az Akadémia titkára lesz. Kritikai, elméletírói tevékenységet folytat. A Magyarországi irodalomelmélet megtestesítõje lesz. Śjra belefog a Csaba-trilogiába. 1865-ben meghal Juliska lánya, rajta is elhatalmasodik a betegség. Teljesen összeömlott, tíz évig nem is írt verseket. 1876-ban lemond a fõtitkárságáról. Az 1877-es boldog nyarat a Margitszigeten töltötte. Ekkor írta, nem a nyilvánosság számára az žszikék verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882. október 22-én halt meg Pesten.

Az epikus költõ:
Arany erõsen lírai alkatú költõ volt, mégis epikusként indult, és annak is hitte magát. A verses epikához való ragaszkodása korszerûtlen volt, mivel már Európa szerte regényben írták a történeteket.

Az elveszett alkotmány (1845):
Az elbeszélõ költészet útjára Az elveszett alkotmány címû, hét énekbõl álló, hexameteres vígeposszal lépett. A Kisfaludy Társaság pályázatát ugyan megnyerte vele, de Vörösmarty csak fenntartással nevezi az õ mûvét a legjobbnak. Aranyban élt a kétely, hogy az eposz korszrûsíthetõ-e. A történet vonalszerûsége értékét vesztette szemében. Ez teszi érthetõvé, hogy a mûben a történet és az elbeszélés síkját váltogatja. A költõ a konzervatívok és a liberálisok hazug, demagóg választási küzdelmét gúnyolja ki. Használja az irónia és az öngúny eszközét is.

Toldi (1846):
Ezzel a mûvel Arany már egyöntetû elismeréssel nyerte meg a pályázatot. Mûfaja nagyobb elbeszélõ költemény, de nevezhetjük eposz formájú idillnek is. Egységes világképû mû a Toldi. Arany - szavai szerint - Miklósban az a "pórsuhancot" ábrázolja, aki a viszonyok jármát lerázva fölfelé tör: rosszindulatú ármánykodáson, különbözõ akadályokon át eléri célját; a paraszti-jobbágyi sorból értékes tulajdonságai révén felküzdi magát a királyi vitézek közé. Miklós nemcsak eszményi népi hõs, a nemzeti jellem példája, hanem a nemzeti egység megtestesítõje: nemes is, jobbágy is, olyan földbirtokos arisztokrata, aki a királyi udvarban lebzselõ bátyja elnyomása következtében parasztként él és dolgozik. Ez a lenézett, kisemmizett fiú képes csak megmenteni az ország becsületét, õ tudja csak legyõzni a magyart gyalázó cseh bajnokot. A mûben fellelhetõ az irodalmi népiesség, akár Petõfinél. Petõfi és Arany hasonlósága:
- cél: a nép is olvassa mûveiket,
- hangnem: romantika, realizmus,
- nem az egész életmûvük népies.
A Toldi jellemzõi az Elveszett alkotmánnyal szemben:
- folyamatos történetmondás,
- politikai eszmék hirdetõi helyett, a szereplõk már jellemek,
- népiesség.

Toldi estéje (1848):
A haténekes Toldi estéjét alig pár hónap választja el a Tolditól, hangulata, életszemlélete mégis egészen más. Mûfaja: "eposz formájú elégia". Fõ kérdése: mi legyen a helyes nemzeti magatartás az új, a modern kultúrával, a haladással szemben? A Toldi estéje konfliktusok sorozata. A hõs panasza: a testi-lelki elkorcsosodást, az erkölcsök megromlását látja csupán a modern szellemben, az új kultúrában. A fõhõsök itt már nem idealizált alakok.

A rab gólya (1847):
A madár-szimbólum hagyományos költõi kép. Arany az allegóriát továbbfejleszti, többértelmû szimbólum lesz belõle.
A szimbólumrendszer jellemzõi:
- szabadságtól megfosztott,
- csonka madár,
- beletörõdés, lemondás.

Bár az 50-es években a líra veszi át az uralkodó szerepet költészetében, Arany továbbra is ragaszkodott a verses epikához. Jórészt csak töredékek kerültek ki tolla alól, mivel betegsége, kenyérkeresõ munkája és fõleg a szabadságharc bukása utáni meghasonlottsága miatt megcsappant munkakedve. Örökre befejezetlen maradt a Bolond Istók címû mûve, bár az elsõ (1850) és a második (1873) éneket megírta. Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposz, hun trilógia megírása, melynek hõse, Attila, illetve Csaba lett volna. Többször nekikezdett a megírásának, de csak 1863-ban készült el a trilógia elsõ része, a Buda halála.

A nagyidai cigányok (1851):
A szabadságharc miatti önkínzó fájdalom, mely a kétségbeesés legmélyén csak nevetni tud sírás helyett, íratta meg vele ezt a "vígeposzt". A mese alapja egy 16. századi történelmi anekdota: a nagyidai vár csekély számú magyar õrsége a reménytelen helyzetben titokban elvonul a császáriak támadása elõl, s a cigányokra bízza vár védelmét. Ezt a történetet alkalmazza a költõ, szatirikus felháborodása és a szabadságharc hibáinak torzító tükörként való ábrázolására. A nagyidai cigányok fogadtatása rendkívül ellenséges volt: azzal vádolták Aranyt, hogy beszennyezte a szabadságharc dicsõ emlékét.

A lírikus költõ
Arany János lírai költészete a szabadságharc bukása utáni évtizedben bontakozott ki. Mûvészetében a líra vette át az uralkodó szerepet, pedig nem akart lírikus lenni. "Lírai sóhajainak" forrása a nemzeti katasztrófa, Petõfi elvesztése, egyéni sorsának teljes bizonytalansága, s mindezek miatt a kétségbeesés, a kilátástalanság. Fölöslegesnek érzi magát, hiábavalónak költészetét: ha a nemzet halott, nincs kinek énekelni.

Letészem a lantot (1850):
A vers abból az elhatározásból született - sajátos ellentmondásként - , hogy abbahagyja a versírást. A költemény alapélménye: a kiábrándulás, a múlt visszahozhatatlanságának felismerése, a nemzeti és személyes válság: a katasztrófaélmény. Két korszakot állít egymással szembe: a céltalan jelent és az éltetõ múltat. Az érzelmi kettõsségnek megfelelõen a hangnem is összetett: elégikus és ódai. Ez az ellentmondás a költõ belsõ küzdelmét tükrözi. A múlt állandóan szembesül a jelennel.

Kertben (1851):
Nagyszalontán írta 1851 elején, s valóság a kert is, mely a költõ házához tartozott. Az emberi otthontalanság, a fásult közöny és a részvétlenség lehangoló ábrázolása ez a vers. A vers hangütése csendes mélabút, elégikus hangulatot áraszt.

Visszatekintés (1852):
A személyes válság költeménye ez. Nagykõrösön írta 1852 októberében. Arany ekkor még csak 35 éves, mégis letargikusan számvetést készít. Olyan önironikus elégia ez a vers, melyben sorsát, egész életét kudarcként tünteti fel. Azt vizsgálja elsõsorban tudott-e élni a felkínált lehetõségekkel. A szövegben az értékbõséget és értékszegénységet jelölõ motívumokból álló ellentétpárok töltik be a formaszervezõ elv szerepét. A vers a tehetetlenség állapotát is kifejezi. A költõ végül csak az utolsó reményben, a szerelemben találhat megnyugvást.

A lejtõn (1852-57):
Ebbõl az elégiából hiányzik a vigasztaló befejezés: egységes hangnemû, szigorúan szerkesztett remekmû ez. A vershelyzet, az ihlet forrása: a múlton csendesen tûnõdõ, merengõ lelkiállapot. A vers kezdetén visszaszáll a múltba a az emlékezet. A jelenbõl visszatekintve a múlt derültnek látszik, bár ezek az évek is tele voltak panasszal. Mégis, a komor múlt hordozott olyan értékeket, melyek hiányoznak a jelenbõl.

Az örök zsidó (1860):
Elsõ nagy lírai korszakát, az 50-es éveket lezáró nagy mûve ez a költemény. A vers a lírai elégia és az epikus ballada ötvözete, balladás hangú drámai monológnak is szokták mondani. Az író egy költött személy álarca mögé bújva szólaltatja meg kétségeit, kínzó gondolatait: van-e értelme, célja az emberi létnek, az örökös rohanásnak, a folytonos újrakezdésnek.

Nagykõrösi balladák
A mûballada Európában a romantika korában lett népszerû, mikor megnõtt az érdeklõdés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg õsi népköltészeti mûfaj. A magyar mûballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. Arany már 1847-ben kísérletezett balladával, de e mûfajon belüli verstípusait csak a nagykõrösi években emelte magas színvonalra. Ezeknek a mûveknek megkülönböztetõ jele a tudatos kompozíció és a gondos szerkesztés (kompozíció: az alkotó, céljainak megfelelõen, úgy rendezi a nyelvi elemeket és kifejezõeszközöket, hogy azok egyenlõ egésszé álljanak össze).

A románc és a ballada:
Alkatához közelebb állt a szûkebb értelemben vett ballada, melyet a skót és székely népköltészetbõl ismert meg, mint a románc, melyet a latin népek költészetébõl és a németektõl ismert. Arany írt románcokat is, de balladái sokkal nagyobb esztétikai értéket képviselnek
A románc jellemzõi:
- a történetet lassan, folyamatosan mondja el,
- gyakran kiegészíti leírásokkal.
A ballada jellemzõi:
- szaggatott elbeszélés,
- tragikusság,
- idõbeli-térbeli váltások,
- párbeszédek.

Arany balladatípusai:
1.) Egyszólamú, vonalszerûen elõrehaladó ballada (közel áll a románchoz),
Pl.: A varró leányok (1847) - nem nagykõrösi!
Az egri leány (1853)
Zács Klára (1855) - nagykõrösi balladák
Walesi bárdok (1856)
2.) Többszólamú, vonalszerûen elõrehaladó,
Pl.: V. László (1853)
Szondi két apródja (1856)
3.) Egyszólamú, körkörös szerkezetû, lélektani balladák (egyén sorsáról szólnak).
Pl.: Ágnes asszony (1853)

Arany történelmi balladái:
Arany történelmi balladái politikai célzatosságot rejtenek magukban. Az 1850-es években föl kellett rázni a nemzetet fásultságából, s Arany magára vállalta ezt a feladatot. Az V. László végszavaival ("De visszajõ a rab...!) osztrák börtönökben sínylõdõ hazafiak hozzátartozóiba próbált lelket verni, a Zács Klára Haynau bosszújának kegyetlenségét is fölidézte, a Szondi és A walesi bárdok arra emlékeztet, hogy magyar költõ nem dicsõítheti Ferencz Józsefet, aki felelõs a Világos utáni véres megtorlásért.

Elõrehaladó történetmondás térbeli váltásokkal. A történet kihagyásos, szaggatott. Az utolsó versszak epilógus a balladához, ez a XIV. századra vagy a költõ saját korára is tartalmaz utalást.

A walesi bárdok:

Aranyt felkérték a vers megírására, Ferencz József üdvözlésére. A szakaszos tördeltség benyomását erõsítõ ismétlések itt is uralkodó szerepet visznek, mind az elbeszélés, mind a párbeszéd szintjén, sõt a két szint között is. A tetõpontot, a feszültséget azonban nem az elhallgatás, majd a mondatszerkesztés síkján megvalósított fokozás idézi elõ, hanem a nyelv felemelése a betû szerinti szintrõl a szójátékok és igei metaforák szintjére.

V. László:

Különbözõ helyeken egyidõben játszódó eseményeket olvashatunk. Jellemzõ a balladai homály és a párbeszédek. A mû végén reménykedés: "visszajõ a rab...!".

Szondi két apródja:

Ebben a versben nem a bûn és bûnhõdés kérdéskörét boncolgatja a költõ, hanem a hõsi helytállás nagyszerûségét mutatja fel a fegyveres harcban (Szondi), s a bukásban a költõk (apródok) erkölcsi felelõségét, a hazához való rendületlen hûségét. Maga a versforma, mint a költemény egésze is, zaklatott menetû, nyugtalanítóan váltakozó ritmusú.

Ágnes asszony:

Körkörös szerkezet: a kezdõhelyzet a vers végén visszatér, megismétlõdik.
Szerkezeti egységek:
1.) 1-4vsz. : mosás, emberek kérdezõsködése - rövid idõ,
2.) 5-15 vsz. : börtön, tárgyalás - rövid tárgyalás, hosszú börtön,
3.) 16-22 vsz.: újra mosás - hosszú idõ.

Õszikék
Arany ezeket a verseit a nyilvánosságtól elhúzódva, a maga kedvére írta. Ezek a költemények mások, mint amilyeneket a kor szélesebb körû irodalmi közvéleménye várt tõle. Nem csatlakoztak ezek semmiféle irodalompolitikai programhoz, irányzathoz. Szerzõjük nem kívánja vállalni bennük a "nemzeti költõ" szerepét. Csupán az "ihlet percét" megragadva akarja formába önteni azt, amit egy-egy pillanatnyi benyomás kivált a lélekbõl. Mûfajai a régiek (balladák, életképek, dalok stb.), de az igazán új az elrejtõzés által lehetõvé tett õszinteség és szabadság.

Epilogus (1877):
Arany ugyan megírásakor "végszó"-nak szánta, mégsem az , gazdag termés következett még utána. Ennyi személyes, sõt titkolt érzés és mondanivaló ilyen közvetlenül még soha nem szólalt meg költészetében. A vers szerkezeti tagolódását egyértelmûen kijelöli a költõ:
1.) 1-5 vsz. : múlt - idilli képsor, elfojtott indulatok,
2.) 6-10 vsz. : a múlthoz kötött jelen - kétely,
3.) 11-15 vsz.: a múltban megálmodott, de meg nem valósult jövõ: kétségbeesett, remény nélküli lemondás, a költõ léthelyzete: "rab madár".

Mindvégig (1877):
Itt már a halál közelléte indokolja a számvetést. A beszélõ önmegszólításhoz folyamodik.Személyisége válságba jutott: ezt saját énjének megkettõzésével fejezi ki. A megszólított a nemzeti közösség nevében megnyilatkozó költõ feladatkörét vállalta magára, a megszólító kérdésessé teszi, hogy e megbízatás összhangban állt-e a költõ egyéni szándékaival. A vers nem ad választ a föltett kérdésre, a feszültség végig fönnáll a szerep és az egyén között: a beszélõ távlatból szemléli önmagát.

Az õszikék balladái:

Az õszikék balladáiból is hiányzik mindenfajta allegorikus indíték, történelmi-politikai áthallás. Költõjük - csak mûvészi célokat követve - fõleg régi és népi babonás hiedelmeket elevenít fel bennük, ugyanakkor folytatja a korábbi témáját is, a bûn és bûnhõdés kérdéskörét.

Vörös Rébék (1877):

A ballada falusi története is a reális valóságot keveri babonás elemekkel, naiv látomásokkal. A címszereplõ, Vörös Rébék démoni alakváltozásai, az epikus és párbeszédes részek sejtetõ elhallgatásai virtuóz bonyolultságot adnak a balladának. Fokozza ezt a bonyolult összetettséget a refrén, a sátánûzõ "Hess, madár!". A vers szimbolikája értelmében az ártó Gonosz halhatatlan, a védekezés ellene reménytelen.


Egy választott Arany-ballada elemzése

ballada: 3 műnem határa: drámai monológok, epikai (szaggatott) cselekmény, lírai forma (tragédia dalban elbeszélve); van tragikus és víg; népballadákból fejlődtek ki a műballadák
Nagykőrösi balladák: magyar ballada világirodalmi szintre jutása; népi balladákra alapozott; 1853-től Nagykőrösön írja őket; jó szerkesztés, epikus költemények mellett a legjelentősebb alkotásai; nemzeti egység, hit táplálása a cél, történelmi allegóriákkal, néha viszont a témák népiek; egyéni sors, lélektaniság (bűn-bűnhődés - freudi áthallások)

Ágnes asszony (1853): népies ballada (inkább motívikusan, mint témában); fsz.: áldozat+hős; nagyon lélektani; szemlélet stabil (hit a törvényben, tisztességben; de Ágnest végül hazaengedik, szánalomból, mert nem lenne értelme ott tartani, bűnhődik a gyilkosság önreflexiójaként is)

1. egység: 1.-4.: balladai homállyal ábrázolt bűn (képek, utalások); kérdezősködés: (emberek, hajdú) a válaszok eleinte félrevezetőek, majd rögeszmések
2. egység: 5.-19.: bíroság, börtön, de a lélekben játszódik; megőrülés árnyalt, fokozatos bemutatása: félelem, elfojtás, kényszerképzetek, téboly; néha dialógusok, ezekből derülnek ki a konkrétumok (kettős gyilkosság)
3. egység: 20.-tól: tematikusan az indításhoz való visszatérés; balladákra jellemző sűrítés (több év pár versszakban), érzékletes képi utalások az idő múlására (haj, ráncok)
refrén: külső érzelmi reakciók: döbbenet, felháborodás, szánalom; ritmusképlete is más

A számvetés Arany lírájában

Balladáinak típusai egy-két ballada részletesebb bemutatásával

Történelmi háttér
- szab. harc bukása, Haynau rémuralma
- írók, költõk bujdosnak, nincs idejük írni
- a forradalom eredménye: nincs jobbágyság - szükséges a gazdaság modernizálása nincs töke, sem gazdasági fejlõdés -
- passzív ellenállás
- Ausztria eladósodik - kiegyezés a magyarokkal eredménye: gazdasági fejlödés a magyar nemesség politikai vezetõ szerephez jut társadalmi fejlödés, kapitalizálódás nincs polgárság

Az irodalom helyzete 1849 után
- a költök, írók bujdosnak, de a nemzeti öntudatot ébren tartják (Tompa)
- gazdasági fejlödés - városok - városi irodalom - nagy számú olvasó közönség - igénylik a napilapokat (ezekben folytatásos regények)
- stílusváltás Európában: romantika - realizmus

Magyarországon is megjelenik (Eötvös), de a legnépszerűbb még mindig Jókai (romantikus)
- Ny-Európa uralkodó műfaja a novella

Arany János élete és költészete (1817-1882)
- 1817-ben született Nagyszalontán
- Debrecenben tanul, majd segédtanító Kisújszálláson, késobb színész és másodjegyzõ
- 1840-ben feleségül veszi Ercsey Juliannát
- 1846-ban Az elveszett alkotmánnyal, 1847-ban a Toldival nyeri el a Kisfaludy Társaság pályadíját Petõfi barátsága
- 1848 Toldi estéje, a Nép Barátja című lap szerkesztõje a szabadságharcban nemzetor, buzdító versek
- 1851 tanár Nagykörösön
- a szab.harc bukásának és Petofi elvesztésének élménye meghatározó hangulata verseinek (Évnapra, Letészem a lantot, Összel)
- lírai balladái ekkortájt keletkeznek (Agnes asszony,Walesi bárdok, Szondi két apródja) és falusi versei (A fülemile)
- 1860 Pestre költözik, a Kisfaludy Társaság igazgatója lesz befejezi a hun-trilógia elso részét : Buda halála
- 1861 Szépirodalmi Figyelo, Koszorú - Aranytól idegen a nagyváros, nem találja a helyét (Magányban,Vojtina Ars poeticája)
- megemlékezik Széchenyröl
- 1863 Shakespeare fordítások
- 1865 az Akadémia titkára \ csaknem 10 éves Juliska lánya meghal / szünet költészetében
- 1877 lemond az akadémiai állásáról, Oszikék verciklus
- az Oszikékben több évtizedes felhalmozott emberi, történelmi, költoi tapasztalat érzodik

Az emlékezés a számvetés lírája ez a verses kötet.
Foként népi tárgyúak: Vörös Rébék, Tengeri hántás és a város zaját gyűlölo falusi ember érzésvilága: Vásárban, Híd-avatás
Epilógus - a számvetés költeménye
Vásárban - visszatekintés, a szekér a falusi életet idézi fel számára, amelyre vágyakozik
- 1879 Toldi szerelme
- 1882 meghal
- utolsó verse a Sejtelem
- a négysoros vers arról tanúskodik, hogy Arany pontosan tudta mi jön ezután
- temetésén több ezer ember vonult fel
Balladák
- ballada: drámai feszültségű, szaggatott menetű, rövid, tragikus verses kisepikai műfaj. Párbeszédes és lírai elemekkel eseménysort
beszél el
- Villon balladái: zenei, táncos forma, közösségi műfaj, erkölcsi felfogások ütköznek
- a romantikában divatos műfaj
- népköltészeti elemeket tartalmaznak
- Arany a skót, székely népballadákat tanulmányozta, ezek történelmi, vagy népi tárgyúak

- a balladák típusai:
I. egyvonalú - Agnes asszony, Vörös Rébék, A walesi bárdok
II. kettos vonalvezetésű, párhuzamos - V. László, Szondi két apródja
más csoportosításban:
I. történelmi tárgyú - Szondi két apródja, V. László
II. Népi tárgyú - ágnes asszony, Vörös Rébék
- fontosabb balladái:

A walesi bárdok (1856)
- Ferenc Józsefnek (hagyomány)
- az egyetlen nem-magyar témájú ballada
- egyvonalú

Vörös Rébék (1877)
- nem Nagykörösi ballada
- egyenes vonalú
- népi ballada
- a cselekmény semmitmondó, homályos, alig érteni
V. László (1853)
- Nagykörösi, párhuzamos, történelmi ballada
- a lelkiismeret balladája

Agnes asszony (1853)
- Nagykörösi, egyenes vonalú, paraszt ballada
- geszti parasztasszony az élmény
- középpontban a tett következménye

Híd avatás
- nem Nagykörösi ballada
- a kiépülõ Pest nyomornegyedeket is szül
- ekkor épülnek a hidak
- ez a vers egy haláltánc
- keret: egy kártya - vesztes fiú története

 
Copyright © 2007- Érettségi vizsga tételek gyűjteménye. Designed by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates