Berzsenyi Dániel(1776-1836)Életútja

A világtól félrehúzódó, különc, komorságra hajlamos erőtlen és beteges fiú volt. Pályájának korai szakaszában versei két csoportra oszthatók: hazafias ódákra és szerelmes versekre. Berzsenyit alkata, pályája, visszavonultsága fordítja az ódákhoz. Mintaképe Horatius volt. Feleségül vette Duhai Takács Zsuzsannát, és Sömjénben telepedett le, ahonnan Niklára költöztek. Kiváló gazda lett, de titokban verseket is írt. Kis János evangélikus lelkész fedezte fel benne a költőt, verseit Kazinczynak küldte. Később Berzsenyi egy egész verseskötetet küldött Kazinczynak, aki megírta Berzsenyinek lelkesítő levelét. Kettőjük között hosszan tartó levelezés indult meg. Kölcseytől kapott kritikát megalázónak érezte, és elhallgatott benne a költő. Legfőbb vágya az volt, hogy méltó választ adjon Kölcseynek.

Jelentősége
Húsz évig írta verseit, s Kölcsey hideg, lesújtó bírálata után újabb húsz évig írt még: tanulmányok sorában magyarázta, miért formálta úgy verseit, ahogyan megformálta őket. A teljesületlen élet, a terméketlen vágyak, a félbemaradt akarások költője Berzsenyi. Életének legjellemzőbb eleme a várakozás. Képes megalkotni a magyar felvilágosodás költészetének szintézisét, és egyszersmind elindítani a romantikát. A költői hivatás, csupán mélyen rejtegetett parázs marad életében, az irodalmi élet bevilágító lángolássá soha nem bontakozhatott, noha eszméi már a reformkorban hatni kezdenek. Berzsenyi az antik minták, különösen Horatius ideálját állította maga elé, de a költői én egyénivé, eredetivé gazdagította a klasszikusoktól kapott formákat.

Recenzió - antirecenzió
- recenzió - publicisztikai műfaj; lat. Vizsgálat szóból; általában rövid, kritikai jellegű írás, mely egy mű tömör bírálatát adja
- 1815 Kölcsey: Recenzió - kritizálja Berzsenyi líráját, romantikus vonásait - megszakad Berzsenyi líraköltészete
- 1825 Berzsenyi: Antirecenzió - válasz Kölcsey Recenziójára
- Kölcsey igaztalan kritikája miatt Berzsenyi kiforratlan költő maradt
Alkotói korszakai
4 műfaj határozza meg költészetét, ezek 1-1 alkotói periódusok
- ódák - klasszicizmus (1804 előtt)
- elégiák - szentimentalizmus (1804-10)
- episztolák és epigrammák - klasszicizmus (1810-17; Kazinczy hatása)
- tudományos munkák - irodalmi, esztétikai tanulmányok (1817-33)

Ódaköltészete - A Magyarokhoz!
A magyarokhoz I. (Romlásnak indult...)
A magyarokhoz I. izgatott, zaklatott menetű, nagy ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. Az egész ódát áthatja a nemzet jövőéért érzett önostorozó aggodalom, a szorongó fájdalom. Az óda kulcsszava az erkölcs: a múltbéli "tiszta" és vele szemben a "mostani veszni tért" erkölcs. Ez az oka - a kor felfogása szerint - a nemzet hanyatlásának, sőt menthetetlen pusztulásának. Ez a gondolat évtizedek óta élt, érlelődött a köztudatban és az irodalomban. A költemény sodró lendülete váltakozva és egyre táguló méretekben villantja össze a kétféle időt, a dicső múltat és a züllött jelent.

A magyarokhoz II. (Forr a világ...)
Az előző költemény lemondó pesszimizmusával szemben ebben az ódában a kezdeti riadalom a jövőbe vetett szilárd, optimista hitbe vált át. Történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása. A vers minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg. Reményt, biztatást, a lelkek ébresztését jelentette ez a költemény nem csak a maga korában, de a későbbi évtizedekben is. Uralkodó érzelme a rémület. A legmegdöbbentőbb az, hogy az eddig örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott.
Berzsenyi és a horatiusi ideálok
- alaposan ismerte a görög és római mitológiát, az antik költőket
- költői példaképe Horatius
- arany középút magyar költője, de nem elégedett
Berzsenyi és a romantika
Ő indította el a magyar romatikát
Elégiaköltészete

Levéltöredék barátnémhoz
A cím episztolát sejtet, ám már első olvasásra is nyilvánvaló, hogy elégiával van dolgunk. A címbeli "töredék" utalhat arra, hogy a vers valójában episztolaként indul (megszólítással), de hamarosan a költő figyelme önmagára irányul. Létösszegző vers - a költő elvonultságát, lelki társtalanságát, egész életének szomorúságát festi le. Ütemhangsúlyos. A költő figyelme önmagára irányul.
3-4. vsz.-ban megindul az ábrándozás folyamata.
5. vsz. a korábbi reális képsor életsorsát összegző jelképpé emelkedik. Így lesz a magányos szüreti este az élet estéjévé, az öregedés jelképévé.
Akár egy romantikus festményt szemlélnénk: est, a hatalmas diófa, a tűz fényküllői, lepelbe burkolt árnyalak. A valóság konkrétumai azonban ellenpontozzák ezt a lebegést: szüreti lárma, őszi bogár zúgása hangzik. Az emlékező álom-hangulat a jelképességbe váltással elkomorul.
Episztolái
Olyan költői levél, melyben nincsenek személyes dolgok, titkos gondolatok. Témái általában filozófiai töprengések (élet, halál). Alkalmas arra, hogy a felvilágosulás gondolatmenetét és a saját gondolatait el tudja mondani.

Vitkovics Mihályhoz
Fő témája: a korban, ha egy költő falun él, nem tud találkozni hasonló költőkkel, csak egyedül van. Nem tudja megosztani gondolatait a felvilágosodásról. Találunk benne egy kis ellentmondást, mert szereti a vidéki életet, de mégis sóvárog a város és a költői nyüzsgés után. Szemere Pálnál járt Pesten, ezekből az élményekből merít össze tudja hasonlítani a két életformát. A költő szeretett volna változtatni életformáján, magányosságán, de nem tudott.

BERZSENYI DÁNIEL ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Berzsenyi Dániel 1776. május 7-én született a Balatontól északra, Vas megye Hetye nevű községében nemesi családból. Neveltetését részben atyjától kapta, aki latin szerzőket olvastatott vele, részben a soproni líceumban, ahol németül tanult meg. Különc atyjával nem tudott békésen megférni, ezért korán megházasodott, hogy független életet élhessen. Birtokán gazdálkodásba fogott, s a maga szórakozására verselgetni kezdett. Ezt a tevékenységét sokáig titokban tartotta, s versein évekig is alakítgatott, legtöbb művéről nem lehet tudni, mikor is keletkezett.

Az ódák költője
A magyarokhoz I. és II.
(Romlásnak indult..., Forr a világ...)

Eleinte klasszicista szerelmes és alkalmi verseket készített, az arany középutat dicsérte. A fennkölt óda műfajában hamar maga mögött hagyta Virág Benedeket, a kor legünnepeltebb ódaköltőjét.

A magyarokhoz II., Forr a világ... kezdetű ódájában a szövegegységek a rész és egész viszonyában állnak: hol általános tételt szemléltet példákkal, tehát konkretizál, hol példákból von le tanulságot, tehát elvonatkoztat. Ez a logikai érvelésre emlékeztető felépítés jellegzetesen klasszicista stílussajátosság.

Az óda fennkölt hangneme a beszélőnek azt az ábrándját fejezi ki, hogy a magyar nemesség helytáll a napóleoni háborúkban. Ezt jelzi a szembeállítás: a világ tengerén bölcsen kormányzott hajó képe. A hajó a latin költészetben vált az állam jelképévé.

Az utolsó versszak általánosítása és példái nem kötődnek történelmi pillanathoz.
A magyarokhoz I., Romlásnak indult... kezdetű óda a magyar klasszicizmus maradandó költői értékei közé tartozik.
Az antik versformák közül az alkaioszi versszakot eredményesen alkalmazta a magyar nyelvre: a költeményt nyelvünk természetes tagolódása szerint is olvashatjuk. A versszak képlete: nagy alkaioszi sorok (R v. H - H - R - H - R v. H / H - R - R - H - R - H // R v. H - H - R - H - R v. H / H - R - R - H - R - H ), jambikus kilences (R v. H - H - R - H - R v. H - H - R - H - R v. H), kis alkaioszi sor (H - R - R - H - R - R - H - R - H - R v. H).
A vers felépítésében hasonlít a Forr a világ... kezdetű ódához. Itt is megfigyelhetjük a rész-egész viszonyt, a logikai érvelésre emlékeztető menetet.

A megszólítás jelzi, hogy múlt és jelen szembeállítása fontos szerepet tölt be.
A költemény hangneme és történelemszemlélete eltér a klasszicista óda hagyományától. Az utolsó sorok a történelem tragikusságának kérdését teszik fel: letűnt civilizációk halálának az indokoltságát vonják kétségbe. A verszárlat és a lassú halál képe tragikus, elégikus felhangot ad az ódának. A történelmet a költő "forgó viszontságnak" nevezi (ez már az elégikus Berzsenyit előlegezi, aki kérlelhetetlen körforgást lát a világban).

Az elégikus költő

Klasszicista költőként Berzsenyi kiegyensúlyozottnak tartotta XVIII. századot. Mint az érzékenység költőjét hiányérzet nyugtalanítja. Barátomhoz c. költeményében a rövidséget, egyszeriséget nevezi a létezés törvényszerűségének, A Horácban a nyugalom, a folytonosság hiányát fejezi ki. Világképe együtt alakul a versszerkezettel: a költemény nem erkölcsi tanulsággal ér véget, hanem hasonlattal, a befejezés így nyitottabbá válik, mert a mellékjelentések sorát sejteti az olvasóval.

A klasszicista költő racionalista módon, magasabb és alacsonyabb rendű lények soraként képzelte el a létezőket. Isten a legmagasabb rendű létező állt a legmagasabb ponton, hozzá legközelebb az ember, legtávolabb az értelemmel nem bíró lények. Csokonai is így értelmezte a létezők nagy láncoltát Az estve c. költeményében. Az érzékenység költői már másként fogták fel a világmindenséget. Blake A légy c. verse a rovart is éppoly közel helyezte az Istenhez, mint az embert. Második alkotó korszakában Berzsenyi is ezt az álláspontot vallotta, példa erre a Fohászkodás c. költemény.

Magánnyal és mulandósággal jelölhetjük az elégikus Berzsenyi alapélményét. Világképének és stílusának megváltozását életrajzi mozzanatok is befolyásolhatták. 1803-ban a szomszédos Nemes-Dömölk lelkésze, Kis János (1770 - 1846) felfedezte, hogy Berzsenyi írással foglalkozik, s verseiből megküldött néhányat Kazinczynak, de Kazinczy ekkor még nem Berzsenyinek, csak Kisnek válaszolt. 1805-ben Bezsenyinek birtokai igazgatása miatt át kellett költöznie a somogy megyei Niklára. Szülővidékéről így sokkal egyhangúbb környezetbe került. Magányát fokozta, hogy világszemlélete ellentmondásba került társadalmi szerepével: kikopott a nemesi életmódból. A klasszicisták - főleg Kazinczy és köre - által nagyra becsült műfajoktól elidegenedett: epikával alig kísérletezett, esetleg csak erősen lírizált formában (A remete), az antik versszakot pedig nem az ódai hangnem erősítésére használta, hanem hogy az elégikus világképét elégikus hangnemmel fejezze ki.

Osztályrészem, A közelítő tél

Első korszakának klasszicista ódáiban a pátoszt a felütéssel megteremtette, azáltal, hogy megszemélyesített elvonatkoztatást szólított meg. Az Osztályrészem és A közelítő tél egészen másként kezdődik: az első sor két rövid s ereszkedő hanglejtésű mellérendelt tagmondatokból állnak. A tagmondatokat egymástól és a következő sortól szünet választja el. A visszafogott hangerő a rezignáció hatását kelti.

A rezignációnak különböző fokozatai vannak Berzsenyi költészetében. Az Osztályrészem értékszembesítő költemény: a nagyvilág értékszegénységével az intimszféra értékgazdagságát állítja szembe. A külvilágot nem befolyásolhatjuk, ezért vonuljunk vissza, s teremtsük meg a hiányzót magunk körül - szól az érvelés. Az értékek sorát a költészet zárja. Az Osztályrészemben Berzsenyi a szapphói versszakot valósította meg (három szapphói (H - R - H - R v. H - H - R - R - H - R - H - R v. H) s egy adoniszi sorból (H - R - R - H - R v. H) álló versszak).
A közelítő tél c. versében a három aszklepiadészi (H - H - H - R - R - H / H - R - R - H - R - R v. H) és egy glykoni sort (H - R v. H - H - R - R - H - R - R v. H) magában foglaló aszklepiádeszi versszakot alkalmazta. A hosszú, ereszkedő lejtésű sorokban elégikus lelkiállapotot fejezett ki.

A közelítő télből az a tanító célzat is hiányzik, amely az Osztályrészemet jellemzi.
Berzsenyi eredetileg az "Ősz" címet adta e versének, a ma ismert címet Kazinczy javasolta. A szöveg utólag átminősítette a címet. A cím és a szöveg között feszültség van: a cím olvastával leíró verset várnánk. A közelítő télből hiányzik a leírásnak és a tanításnak a kettőssége, a képi és a gondolati elem végig szerves egységben van.
A klasszicista vers más jellegzetességeit is hiába keressük. Nincs kiszólás a verstő függetlenül létező személyekhez: barátokhoz, kortársakhoz, mitológiai vagy történeti személyekhez. Az időszerkezet is bonyolult: a költő mindhárom időt szembesíti egymással.
A vers egésze mint képi megfogalmazás nem tekinthető allegóriának. Többértelműsége miatt jelképnek (szimbólumnak) mondanánk. A közelítő tél a személyes lét lehetetlenné válását, a mulandóságot fejezi ki, ez azonban csak az egyik értelmezése a versnek. E kimeríthetetlensége teszi e költeményt líránk egyik legmaradandóbb darabjává.

Levéltöredék barátnémhoz

Az értékszembesítőn és az időszembesítőn kívül a létösszegző verstípus a legjellemzőbb az elégikus Berzsenyire. Egyetlen lélekállapotban kifejezni az értékrend, a világkép döntő megváltozását: körülbelül így összegezhetjük a költő célját amikor ide tartozó verset ír. A cím itt magára a szövegre utal - ebben a tekintetben egyedül áll Berzsenyi életművében. Itt is feszültség van a cím és a szöveg között. A Levéltöredék szövege nem esik egybe a cím okozta várakozással: a költemény nem episztola. A költő figyelme önmagára irányul. Saját életmódjának a kiüresedését fejezi ki, a képek a beszélő lelkét jelölik.

A klasszicista versek logikai felépítését itt a képek közötti összefüggések váltják fel. Metaforikus gondolkodásával a romantikát előlegezi. Romantikánk megteremtői: Széchenyi és Vörösmarty őt értékelték legtöbbre a felvilágosodás korának költői közül.

Az episztolák költője

Berzsenyi következő alkotó korszakát ismét életkörülményeinek megváltozásával hozhatjuk összefüggésbe. 1808-ban Kazinczy levelezést kezd vele. Berzsenyi fél, hogy verseit kedvetlenül fogadják. Kazinczy fokozatosan bevezeti az irodalmi életbe: 1810-től feljár Pestre, 1812-ben Bécsbe utazik. 1813-ban kötetben adják ki a verseit. A nyelvújítást ellenzői megtámadják Mondolat (1813) c. röpiratukban. Kazinczynak, Kis Jánosnak és Kölcseynek hatására visszalép a klasszicista stílushoz: epigrammákat és episztolákat ír. Az ő befolyásukra a közvetlen társadalmi hasznosságot kívánja szolgálni. Napóleonhoz (1814) intézett epigrammájában logikai versszerkezetét újítja fel: eseményekre utal, majd tanulságot von le. Alkalmi episztoláiban a felvilágosodás racionalista elveit hirdeti: a Vandal bölcseségben (1815) a tudomány, A Pesti Magyar Társasághoz (1815) címzett verses levélben a valláskritika, Vitkovics Mihályhoz (1815) intézett versében a városi életmód, Dukai Takács Judithoz (1815) szóló költeményében a női egyenjogúság fontosságát hirdeti. Eszmetörténetileg fontos művek, esztétikai értékükben viszont nem érik el a nagy elégiák színvonalát.

Vitkovics Mihályhoz

Az episztola a vidék és a város szembeállításával indul, mélyebb szinten a magányos életet szembesíti a társasléttel.
A beszélő többször hangoztatja a sztoikus életelveket.
Az episztola hangneménél emelkedettebb a harmadik versszak.
A költői levél nyelve közelebb áll a köznapi beszédhez, mint a "magasabb" klasszicista műfajoké.
A tízes években Berzsenyi tevékenységi köre megváltozik: a kultúrális és társadalmi fellendülés előmozdítója lesz. 1817-ben Kölcsey tollából elemző méltatás jelenik meg költészetéről. A bíráló több vonatkozásban a klasszicizmus alapján ítéli el Berzsenyit: nyelvben gazdag, de gondolatban szegény költőnek nevezi. Berzsenyi sokáig készül a válaszra. 1825-ben jelenik meg Észrevételek Kölcsey recenziójára c. értekezése. Bírálójával szemben több ponton meggyőzően érvel: Nyelv és gondolat egységét állítja, tagadja a műfajok és hangnemek tisztaságát - s mindezt a romantika nevében teszi. Hosszú ideig készített Poetai harmonistika (1830) c. művében magyar nyelven először fogalmazza meg a romantikus költészetelmélet néhány alaptételét: Új nyelv teremtése a költő feladata, a képzelőerőt a legfőbb emberi értékek közé sorolja, a klasszicistákkal ellentétben nem a festészetet, hanem a zenét véli a költészettel rokon társművészetnek, a lírát a költészet lényegének. Halljuk! miket mond a lekötött kalóz... kezdetű utolsó versében is a költészetről vallott elveit fogalmazta meg. Költői elhallgatását a rá jellemző metaforikus nyelven fejezte ki:
"A szent poesis néma hattyú,
S hallgat örökre hideg vizekben."

Élete végén Berzsenyi jelentős szerepet töltött be a reformkor mozgalmában részint kritikusként, részint A magyarországi mezei szorgalom némely akadályirul (1833) c. értekezésével. Niklán halt meg, 1836. február 14-én.
Kevés magyar költőnek volt az övénél nehezebb utóélete. Kevesen értették meg egészen Berzsenyi nyelvteremtő képességét. Valódi költői jelentőségére két XX. sz.-i író mutatott rá: Szabó Dezső egy rövid tanulmányban (1912), majd Németh László egy egész könyvben (1937).

Berzsenyi elégiaköltészete egy választott elégia részletes elemzésével

Berzsenyi: magyar felvilágosodás csúcsa; ellentmondásos jellemű költő, kettős élet; gazdálkodó és művész a klasszicizmus és a romantika határán (nemesi konzervativizmus és rom.); antik hatás, kötött formavilág, műfajok elkülönülnek, de bizonytalan lelkivilág, elvágyódás
vádak: nehézkes nyelvezet, nem modern, nem elég művelt (Kölcsey: Recenzió)

elégiák:
lírai műfaj, epigrammánál hosszabb, de nincs sok köze az antik elégiához, ami formai megkötéseket jelentett
bizonytalan, szomorú, jelentől elforduló, múltat dícsérő, hiányérzetet feltüntető
van értékszembesítő, létösszegző, időszembesítő
Berzsenyi fiatalon érezte magán az elmúlást (beteg lett), elmagányosodott, kiüresedett az élete, elhatárolódott a közélettől

A közelítő tél:
legsikerültebbnek, leghatásosabbnak mondják
elégiának elég hosszú; mély érzelmekről szól; líraiság talán problémás; összetett vers; értékszembesítő
eredeti címe: Az ősz (Kazinczy művészibbre, fenyegetőbbre változtatta)
cím általános jelentése: a közelítő jövő
verselés: aszklepiádészi strófa: a negyedik sor kicsit rövidebb (Berzsenyi poéta doctusként dolgozott)
téma: elmúlás, bizonytalanság
táj- és gondolati költemény:
az első fele tele van tájmotívumokkal (táj útján mutatja be a jövőt): lehangoló őszi világ (az értékek elvesztését, az évszakot és a niklai vidéket írja le egyszerre); hangok összecsengése érzékletes, hatásos; rengeteg tagadás, tagadószavak; a múlt idilli, visszahozhatatlan
negyedik vsz.-tól filozofál:
táj: nem valós, a mítoszok tájai (rengeteg antik utalás); múltbéli, de nem negatív; nem közvetlen emlékképre épít
"koszorúm bimbaja elvirít": nem tud írni többet; az írás az életet jelenti

Benjámin László (Magyar lira 20)

Benjámin László (1915-1986) még a munkásírók csoportjának egyik tagjaként
kezdte pályáját. 1945 után sokáig magányos harcosnak érezte magát, de a
fordulat évétôl már a közösségbe tartozás, az építés pátosza hatotta át
költészetét.
1953-tól szigorú önvizsgálattal és erôs hangú bírálattal reagált az
elkövetett bűnökre. Súlyos lelkiismereti válságba került, de továbbra is az
egykori hit igazságát kereste. A vívódás hangjai aztán lassan csendesednek,
az öniróniával árnyalt rezignáltság szavai váltják fel.

Az 1945 körül föllépett költôk élményvilágát a háború kataklizmája, a
nagy társadalmi változások dinamizmusa s a totális diktatúra idejének
feszültségei határozták meg.

Az új nemzedék két iránya hozta e korszak magyar lírájában a legtöbb új
színt és hangot.

Az Śjhold köré csoportosult költôk (Nemes Nagy Ćgnes, Pilinszky János,
Rába György, Rákos Sándor, Jánosy István és mások) líráját a gondolati
igényesség szabta meg. Kiszűrték a versbôl a közvetlen élményeket,
személyes megnyilatkozásokat, és az érzelmeket, indulatokat, az elvont
gondolatokat közvetve, tárgyias képekben fejezték ki. Az ellobbanó
hangulatok és változó érzelmek helyett az élmények mélyén szilárd emberi
tartalmakat akartak föllelni. Lírájuk lényeges poétikai tulajdonsága a
magas fokú sűrítés, a szöveg tömörítése. Közülük Pilinszky Jánost külön
fejezetben mutatjuk be.

A szerzô életének és munkásságának rövid ismertetése, valamint
irásainak elemzése után számitógépes feldolgozásban olvassuk el a
mellékletben található alkotásait!

A MAGYAR IRODALMI ÉLET A XVI. SZÁZADBAN BALASSI BÁLINT (1554 - 1594)

A MAGYAR IRODALMI ÉLET A XVI. SZÁZADBAN

A XVI. század történelmünk egyik legválságosabb időszaka. A Mátyás udvarában otthonra talált XV. századi humanizmus széles körű elterjedéséhez hiányoztak a feltételek.

A XVI. században mégis sokszínű irodalmi élet bontakozik ki. Ennek a fejlődésnek a leglényegesebb mozgatója a reformáció. Ez, a hit egyetlen alapjának a Bibliát fogadta el. Így legfontosabb törekvésük volt, hogy mindenki saját nyelvén olvashassa azt. Versbe szedett bibliai történetek, zsoltárköltések is szolgálják eszméik terjesztését. Pl.: Sylveszter János Újszövetség-fordításával (1541).
Az első magyar bibliafordítás Károlyi Gáspár munkája, 1590-ben, Vizsolyban készült. Új műfajok is meghonosodnak, pl.: a hitvitázó dráma, amely dialógus formájában szembesíti a katolikus és protestáns hittételeket, fabulák, tanító mesék.

A prédikációgyűjtemények társadalomkritikai jellegűek, az úri bűnöket ostorozzák képgazdag nyelven.
Az ország állapotát jeremiádokban (panasz, Jeremiás próféta siralmairól kapta nevét) siratják el.
A történelem viszontagságai új lendületet adnak a históriás ének műfajának. Tinódi Lantos Sebestyén a legjelesebb művelője.

A kor jellegzetes képviselője Bornemisza Péter. Prédikátor-író, lírai költő (Siralmas énnéköm...), a magyar drámairodalom úttörője: Szophoklész Elektráját költötte át.

BALASSI BÁLINT (1554 - 1594)

Balassi Bálint az első nagy magyar nyelvű költő, 1554 októberében született Zólyom várában. Bornemisza Péter oktatta. Tanulmányait 1565-ben Nürnbergben egészítette ki.

1569-ben apját, Balassi Jánost a király összeesküvés vádjával letartóztatta. Balassi János a pozsonyi börtönből megszökött és családjával Lengyelországba menekült. Balassi Bálint szülei vigasztalására lefordította a Beteg lelkeknek való füves kertecske c. vallásos elmélkedést, ami 1572-ben meg is jelent Krakkóban.
1575-ben a bécsi udvar által támogatott Bekes Gábor seregében szolgált. Báthori István erdélyi fejedelem fogságába esett. Balassi az erdélyi udvarban ismerkedett meg az olasz reneszánsz kultúrával. Apja közben meghalt.

Hányattatásai ezután csak fokozódtak, kiforgatják vagyonából. Két dolog jelentett számára örömet: 1578-ban Ungnád Krostófné Losonczy Anna iránt érzett szerelme, 1579-ben a végvári vitézség Egerben. Anyagi helyzete annyira megromlott, hogy 1584-ben érdekházassággal kísérletezett, de balul ütött ki. Unokatestvérét, Dobó Krisztinát vette feleségül. Házasságát érvénytelenítették, miután felesége el is hagyta. Utolsó lehetőségként Losonczy Annát szerette volna feleségül venni. de ő másnak adta a kezét.

1589-ben Lengyelországba költözött. Egy ideig Wesselényi Ferenc birtokán tartózkodott. Beleszeretett Wesselényiné Szárkándy Annába, kit verseiben Celiának nevezett. 1593-ban visszatért hazájába s beállt katonának. 1594. május 19-én Esztergom ostromára indult a sereggel. Ostrom közben Balassi Bálintnak mindkét combját eltalálták, mely sebesülésébe belehalt.

Korának művelt emberei közé tartozott. Kilenc nyelven értett. Lírája a kortársi költészet fölé emelkedett, de egyetlen verse sem jelent meg életében. Művei kéziratos gyűjteményben maradtak fenn.

Reneszánsz vallásos lírája

Balassi vallásos költeményei egyik versgyűjteményében helyezhetők el, feltehetően egy el nem készült vallásos gyűjteménynek képezték volna részeit. Akad közöttük fordítás is. A híres XLII. zsoltárnak Balassi által átköltött változatában a hit után vágyakozik, benne látja Istent.

Balassitól távol áll a felekezeti szellem, ő egyénként áll szemben Istennel. Nem hisz egyházakban. (Ez teszi érthetővé, hogy katolizálás után csak protestáns szerzőktől fordít.) Nehezebbnek látja az utat Istenhez, mert kételkedik saját üdvözülésében.

Istenes verseiben nincs nyoma egyházhoz tartozásának, egyéni lélakállapotban keresi Isten megyilvánulási terét. Vallásos lírája jellegzetesen reneszánsz jelenség; ő is kevésnek érzi a hitét, akár Hamlet, aki nem mer hinni a szellemnek, mivel nem egészen bizonyos a túlvilág létében.

Balassi jellegzetesen reneszánsz vallásos költészetében alkotta legeredetibbet. Nyelvileg is ezek a művei a legszebbek, szóképei itt a legmélyebb értelműek.

Adj már csendességet

A vers három részre tagolódik: könyörgés, indoklás, könyörgés. Az első szakasz felszólító módú igealakjai könyörgést fejeznek ki. A himnusz középső része nem csak a mennybéli Úrhoz szóló érvelés, hanem a beszélő önmagával folytatott belső vitája is: Bűntudata ébreszti a kételyt, hite oszlatja el. A könyörgés zárlatában visszatérnek a felszólító módú igék.

A maga kezével írt könyvébül

Balassitól származik az első egészében megszerkesztett magyar versgyűjtemény. Nem nyomtatásban maradt fönn.
Balassi legnagyobb - hatvanhat versből álló - gyűjtemányében az egyes darabok egymásutánja szigorúan megszabott. A kötetnek epikai váza van: az első 33 vers a költőnek házasságáig tartó, a második 33 a házassága utáni életére utal. A gyűjtemény két felénak zömét az Anna - ill. a Júlia - ciklus, továbbá kisebb szerelmek ábrázolása teszi ki. A kötet egésze mégsem szerelmi versciklus. Az első részt a Bocsásd meg Úr Isten... kezdetű istenes vers zárja.

A kevés adat tanúsága szerint e kétszer 33 vers elé szánta istenes költeményeinek 33-as sorozatát, amelyből viszont nem mind készült el. A háromszor 33 szövegből összetevődő kötet élén a Szentháromság három tagjához intézett, 99 soros Három himnusz állt volna. Balassi 33 évesen kezdett dolgozni kötetterv alapján. Ekkor gondolta ki azt a versszakot, amelyet Balassi-versszakként emlegetünk. Ez háromszor három egységből áll, két hat szótagost mindig egy hetes egység követ, és a rímképletben is a hármasság dominál: AABCCBDDB. Balassi Dantéhoz hasonlóan a Szentháromság jelképét látta a hármas számban.

Balassi világi költészete nem egyéb, mint a középkori provanszál trubadúr-líra meghonosítása. Szerelmi lírájában a lírai én és a hölgy kapcsolatát rab és úrnő viszonyaként ábrázolta. A lovagi szarelmet még jóformán senki nem fejezte ki őelőtte, így hazai viszonylatban ebben is úttörő volt.

Hogy Júliára talála, így köszöne néki

Balassi egy csapásra mindazt meghonosítja irodalmunkban, amit a megelőző három-négyszáz év lírikusai a legfejletteb irodalmakban létrehoztak. A gyűjtemény minden egyes darabja dallamra készült - a korabeli európai gyakorlatnak megfelelően. Gyakori eleme az allegória és a mitológiai utalás, a vers felépítésében sokszor szerepet játszik az akrosztikon. A verszárlat többnyire a szöveg keletkezéséről szól, ami életképi elemek jelenlétét is maga után vonja.

Az csak ritkán esik meg, hogy a szöveg egészének szerkezetét az életkép szabja meg - az Egy katona ének a kevés kivételek egyike.

Bár Balassi kötetének mindkét felében sűrűn szerepel a kegyetlen hölgy után reménytelenül epekedő lovag panaszának konvencionális eszköztára, a gyűjtemény második fele mutatja Balassi költészetének elmélyülését. Két oka van ennek: egyrészt az életképi jelleg kibontakozása, másrészt a költő számkivetettségének, tragikumának ábrázolása. A szÍnvonal ingadozása ilyen terjedelmű szövegnél szinte már törvényszerű. A költő nyelvi leleménye, amely elvont és konkrét emberi és nem emberi feszültségét fejezi ki szóképek segítségével.

Egy katona ének

Az életkép a mindennapi élet valamely jellemző jelenetét ábrázolja.
A vers felütése és zárlata elkülönül a vers többi részétől. Balassi megszólítással és költői kérdéssel indítja a művet. A megszólítottakról - a vitézekről - többes szám harmadik személyben szól. Látszólag a kívülálló nezőpontjából mutatja be életformájukat, így ad választ e költői kérdésre. A verszárlatban újra a vitézekhez fordul, a hangneme azonban módosul: a dícséret mondataihoz a vers céltudatosan vezet el.
A kilenc szakaszos mű két, egymással párhuzamban álló félre oszlik, szimmetriatengelyében eg általánosítást tartalmazó versszak áll. Előtte és utána, azonos terjedelemben jelennek meg az életkép mozzanatai, amelyek előkészítik, majd megerősítik az általánosítást.

E költemény életképi egységei is képek sorából állnak. Míg azonban a leírás általában statikus, Balassi képsora csupa mozgás, dinamika.

Az első életkép-egységben érezhető a feszültség: vidám és kockázatos is a vitézi élet. Ebben a részben mégis a küzdelem sikere határozza meg a hangulatot. Csak egyetlen sor utal a költemény második felében megjelenített komor képekre.

Az életkép második egységében fokozatosság érvényesül.
A "magyaros" hercmodorra utaló sorok a vitézi élet eszményét helyi feladatok vállalásának értékeivel egészítik ki. A nyolcadik szakasz végén a halál iszonyata feszültséget képez a szolgálat magasztosságával. Ezt a feszültséget a szerencsekívánat oldja föl. Az ódai handnemű költemény az ötödik versszakban az értekezés nyelvéhez közelít:

"Az jó hírért s névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,"

Ezekben a sorokbana költői én állást foglal egy embereszmény mellett. Olyan értékek mellett, amelyekete a görög hősköltészetből ismerünk, de amelyeknek Magyarországon más a jelentésük. Balassi írta le először a magyar költészetben ezt a szókapcsolatot: édes hazám (Az maga kezével írt könyvébül utolsó, töredékben ránk maradt versében, melyet Búcsúja hazájától címmel szokás emlegetni).

Az életképet a sokféle cselekvés megjelenítése dinamikussá teszi. A képek váltakozása s az értékek hullámzása, a költemény értékszerkezete ugyancsak a feszültséget, a dinamikát biztosítja.
Az életkép, a kívülről láttató ábrázolás lírai magatartásának van alárendelve, az emberi példa, amelyet felmutat, személyes élmény és vállalt magatartás megfogalmazása.

Útkeresés két irányban

Hatvanhat versből álló kötetét és az említett himnuszokat leszámítva Balassi még három gyűjteményt hagyott hátra. Ezek alapján lehet következtetni, hogy fő műve megalkotása után két ellentétes irányban kereste stílusának továbbfejlesztését.

Az egyik irányt a versszövegnek egyre szigorúbb, már-már szimmetrikus szerkesztése jellemzi. Példa a Celia-ciklus hetedik, Kiben az kesergő Celiárul ír feliratú darabja. A vers egésze hasonlatokból áll. Ami tehát korábban a költemény dísze volt, az itt a szöveg egészét kitölti. A költő a vers végén megfordítja a hasonlat részeinek sorrendjét, s ily módon az előre haladó szerkezetet önmagába visszetérővé kombinálja. A hasonlót A-val, a hasonlítottat B-vel jelölve a vers nyelvtan iszerkezete: AB AB ABBAA.

A szóképeknek ellenkező irányú továbbfejlesztésével találkozhatunk a Cím nélküli versgyűjteményében. Példa a Fulviáról című verse, mely feltehetően a legkésőbbi szerelmére utal. A költői én saját múltjának hosszú szakaszára tekint vissza, majd jelen lelkiállapotát összegezi, s mindezt egyetlen mondatban. Ez a rendkívüli tömörítés éppen ellentétes a Celia-versek stílusával.

Szép magyar komédia

Balassi egy színművet is hagyott hátra, a Szép magyar komédiát; ez a mű pásztorjáték és komédia keveréke. Megíráskor még nem létezett színjátszás Magyarországon. A szövegnek semmi köze a középkori dráma műfajaihoz. A Szép magyar komédia is Balassi életművének egyértelműen reneszánsz részéhez tartozik. E színjáték közel sem éri el legjobb költeményeinek esztétikai hatását, de kezedeményező erejű.
Balassi rendkívül fontos helyet tölt be a magyar költészet hagyományában. Első költőnk, aki olvasásra szánta költeményeit. Egyszerre teremtette meg a középkori szerelmi líra megfelelőjét és a reneszánsz vallásos lírát. Egyszerre kezdeményezett és maradandó értéket hozott létre. Sorsa a nagy újítóké volt: versei felkészültelenül találták kora olvasóit.

Balassi Bálint (Magyar reneszansz)

A 16. század gazdag és eleven irodalmi életének legnagyobb teljesítménye Balassi Bálint (1554-1594) költészete. žt tekinthetjük a magyar nyelvű irodalom elsô klasszikusának, világirodalmi szintű költôjének.
Zólyom várában született 1554 októberében. Apjától, az arisztokrata földesúr Balassi Jánostól nemcsak szertelen, zabolátlan természetét kapta örökül, de politikai kegyvesztettségét, összekuszált pöreit, ellenségeit, rokon- és ellenszenveit is.

Kitűnô nevelést kapott. Egy ideig Bornemisza Péter, a század egyik jelentôs írója, prédikátora tanította, aki zólyomi udvari papként (1570-ig) állt Balassi János szolgálatában. 1565-ben Nürnbergben folytatta tanulmányait.

Életének elsô sorsdöntô dátuma: 1569. Édesapját - hamis vádak alapján - összeesküvés gyanújával letartóztatták. A család Lengyelországba menekült, s követte ôket a fogságból megszökött Balassi János is. A fiatal Balassi Bálint "az ô szerelmes szüleinek háborúságokban való vigasztalására" németbôl magyarra fordított egy vallásos elmélkedést. A Beteg lelkeknek való füves kertecske 1572-ben Krakkóban nyomtatásban is megjelent.

Balassi János 1572-ben formálisan elnyerte ugyan a király kegyelmét, de a bécsi udvar bizalmát visszaszerezni már többé sohasem tudta. A gyanakvó bizalmatlanság eloszlatására mindent megpróbált. 1575-ben pl. fiát - a bécsi udvar szándéka szerint - elküldte a Báthori István erdélyi fejedelem elleni hadjáratba. Balassi Bálint fogságba esett, de a foglyot barátként kezelték Erdélyben, s a fiatalember kitűnôen érezte magát az olaszos műveltségű fejedelmi udvarban. Mikor Báthorit 1576-ban lengyel királlyá választották, Balassi követte urát külföldre is. A Habsburg-udvar szemében ez egyet jelentett a felségárulással. Hogy apját és családját megszabadítsa az örökös zaklatástól, otthagyta lengyelországi nyugodalmas és gyönyörűséges életét, s 1577-ben hazatért. Édesapja ekkor már halott volt.

Balassi János eléggé zilált anyagi ügyeket és bonyolult pöröket hagyott maga után, a Balassi-árvák gyámja, Balassi András nógrádi fôispán pedig a családot csaknem minden vagyonából kiforgatta.
A költôt - több futó kaland után - 1578-ban hozta össze végzete a "halhatatlan kedvessel", Losonczy Annával, Ungnád Kristóf feleségével. Szerelmük közel hat évig tartott, felhôtlenül boldog e viszony csak az elsô két-három hónapban volt. Anna 1578 kora ôszén "adá virágát" Balassi kezébe "egy szerelmes helyen". Ennek a végzetessé váló szerelemnek a tüzében formálódott az addig csak verselgetô fôúr igazi költôvé, az elsô nagy magyar lírikussá.

1579 nyarán 50 lóval járó hadnagyságot vállalt Egerben. Négy esztendôt szolgált itt, jelesen vitézkedve a törökkel, de 1582-ben - állítólag összeférhetetlenség miatt - távoznia kellett. Hogy zilált anyagi ügyeit rendezze, 1584 karácsonyán érdekházasságot kötött elsô unokatestvérével, Dobó Krisztinával, s hozományként elfoglalta Sárospatak várát. Ezzel a vérfertôzés és a felségsértés vádját vonta magára. Hiába tért át a katolikus hitre, házasságát érvénytelenítették, anyagi gondjai növekedtek, szerelmi botrányai fokozták rossz hírét, s egyre lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán. Egy ideig Érsekújváron szolgált 100 lovas hadnagyaként, de a fôkapitány hamarosan kiutasította a várból, mert felesége beleszeretett. Vakmerô házassági reményeket táplált az idôközben özveggyé vált Losonczy Anna iránt ( 1588), de a dúsgazdag asszony hallani sem akart már a rossz hírű és vagyontalan emberrôl.

1589-ben - a tatárok elleni hadjárat hírére - Lengyelországba bujdosott, a tervezett hadjárat azonban elmaradt. 1590 tavaszán a "szegény szarándok" a lengyelországi Dembnóban Wesselényi Ferencnél vendégeskedett, ki a néhai lengyel királynak, Báthori Istvánnak volt a kamarása, s itt birtokot kapott. A korábbi szakirodalom házigazdája feleségét, Szárkándi Annát azonosította az ekkor keletkezett Celia-versek ihletôjével, ez a vélemény azonban megalapozatlan. Egyelôre nem tudjuk, kit rejt a Celia név, de az bizonyos, hogy valódi élmény húzódik meg ezeknek az udvarló verseknek a hátterében.

Balassi 1591-ben tért vissza Magyarországba. Megtépázott hírnevét a török elleni, 1593-ban megindított "hosszú háborúban" szerette volna helyreállítani. 1594. május 19-én Esztergom ostromakor megsebesült; mindkét combját ólomgolyó járta át, s e sebtôl, bár a golyó nem ért csontot, 1594. május 30-án meghalt. Ekkor még csupán néhány barát tudta, hogy aki örökre eltávozott, a magyar nyelv addigi legnagyobb művésze volt.
Erôszakos, nyers földesúrként ugyanazt a féktelen, tomboló, a földi örömöket végigélvezô életet élte, mint kora fônemesei általában, s végül szerencsétlen sorsú, megrágalmazott bujdosóvá lett, akinek minden vállalkozása balul ütött ki. Minden bizonnyal kora legműveltebb embere volt: a magyar mellett még nyolc nyelven beszélt: latinul, szlovákul, horvátul, lengyelül, románul, törökül, németül és olaszul. A klasszikusokon kívül kitűnôen ismerte és fordította a 15. és a 16. századi újlatin költészetet is.

A szerelem költôje
"Szinte állandóan az egymást kergetô és keresztezô indulatok, feszültségek, lángolások, letörések, szerelmek és izzó dühök viharában élt. S ezek a folyvást lobogó tüzek életét ugyan fölégették, ihletének, költészetének azonban legbensôbb, elsôdleges ösztönzôi, táplálói voltak." (Gerézdi Rabán: i. m. 508. l.)

A költészetének java részét megôrzô - csak 1874-ben megtalált - kódex 17. századi másolója így vezeti be a kötetet: "Következnek Balasi Bálintnak kölem-kölemféle szerelmes éneki, kik között egynéhány isteni dicsíret és vitézségrôl való ének is vagyon... Az ki azért gyönyörkedik benne, innent igazán megtanulhatja, mint köll szeretôit szeretni, és miképpen köll neki könyörgeni, ha kedvetlen és vad hozzá; de nem mindent hövít úgy az szerelem tüze talám, mint ôtet."

A tudós másoló, ki állítása szerint a költônek "az maga kezével irt könyvét" használta, Balassiban elsôsorban a szerelem költôjét tisztelte és értékelte. S Balassi alkalmas is volt a magyar szerelmi líra megteremtésére, hiszen "az Világbíró szerelemnek gyôzhetetlen nagy hatalmát" érezte magán "mindenkoron".

Balassi a reneszánsz ember öntudatával a szerelmet az emberi élet egyik legfôbb értékének tekintette. Ezt bizonyítja nevezetes drámai műve, melynek kissé terjedelmes címe így hangzik: Thirsisnek Angelicával (angelika), Sylvanusnak (szilvánusz) Galatheával való szerelmekrül szép magyar comoedia (komédia). Ez a munkája 1589-ben keletkezhetett, s a Júlia meghódítására irányuló utolsó kísérletnek tekinthetô. Benne egy egészen új műfajt honosított meg a magyar irodalomban, a reneszánsz szerelmi komédiát. Ennek Prológusában a kor egyházias felfogásával szemben többek között azt fejtegeti, hogy a szerelem olyan érzés, olyan indulat, mely nemcsak gyönyörködtet, hanem "az ifjú embernek gyakorta sok jóknak oka", mert megváltoztatja, csiszolja, nemesíti, jobbá, kulturáltabbá teszi az embereket: "... mert ha részeges, elhagyja az részegséget, csak azért hogy az józansággal inkább kedvét lelhetné szerelmének... Ha gondviseletlen s tunya, ottan tisztán jár, frissen, szépen s mindenre gondvisel... Ha penig tompa elméjű, ottan elmélkedik, mint járjon, s mint szóljon, szép verseket szerezzen, kivel magának szeretôjénél kedvet lelhessen... - Ha azért illen az jó szerelem, hogy erôseket, bátort, bolondokot, eszeset, resteket meggyorsít, részeget megjózanít, miért alázzuk, szidalmazzuk szegént. - "Én bizon nem ugyan!" - fűzi hozzá a költô. - "Sôt követem mindholtig mint jó oskolamesteremet s engedek neki, nem gondolván semmit az tudatlan községnek szapora szavakkal s rágalmazóknak beszédekkel."

Fiatalkori udvarló költeményei s az 1578-ban keletkezett boldog-boldogtalan Anna-versek még csupán a késôbbi nagy költô szárnypróbálgatásai voltak, s a reneszánsz szerelmi költés minden poétára kötelezô kánonja, a petrarkizmus sablonjai szerint születtek. Balassi "tudós" költô volta abban is megmutatkozott, hogy verseinek elég nagy része "fordítás". Nem szóról szóra fordított, hanem a mintául választott mű átdolgozásával fejezte ki a maga személyes mondanivalóját. Az írói eredetiségnek igényét még a reneszánsz sem ismerte.

Petrarca hatása érezhetô azokon az érett nagy verseken is, amelyeket fôleg 1588-ban írt és részben küldözgetett - hiába - az özveggyé lett Losonczy Annának, "Júliának". A költemények ugyan nem hozták meg a várt szerelmi diadalt, Balassi viszont nagy költôi tudatossággal versciklussá, magyar "Daloskönyvvé" szervezte verseit. Ezek - a szerkesztés eredményeképpen - a boldog találkozás ujjongó örömétôl a lemondás teljes reménytelenségéig széles érzelmi skálán helyezkednek el, s ezzel párhuzamosan Júlia egyre elérhetetlenebb eszménnyé, az élet értelmének egyetlen jelképévé válik. Júlia lakóhelye is valami távoli idegen ország, soha el nem érhetô paradicsom, ahová legfeljebb a darvak juthatnak el, de a "gyászruhás, idegenben veszettül bujdosó zarándok" soha.

Ezek a költemények a Balassa-kódex 34. darabjával kezdôdnek és az 58. verssel fejezôdnek be. "Ez az Júliáról szerzett énekeknek a vége" - olvashatjuk az 58. után. A 17. századi másoló így vezeti be ezt a dalfüzért: "Ezek után" - ti. a házasságáig szerzett énekek után - "immár akik következnek, azokat mind kiket házasságába, kiket a felesígítül való elválása után szerzett. Jobb részre a virágénekeket inkább mind Juliárul, mely nevére azért keresztelte az szerelmesét, hogy a rígi poétákat ebben is kövesse.

Kik közül Ovidius Corinnának (korinna); Joannes Secundus (joannesz szekundusz) Juliának, Marullus (marullusz) Neérának nevezte szeretűjét."

A Júlia-költemények kifinomult stílusa, tökéletes ritmikája, újszerű strófaszerkezete (ekkor alakult ki az ún. Balassi-versszak), szimmetrikus reneszánsz kompozíciója, egy belsô érzelmi fejlôdésmenetet tükrözô összefüggésrendszere ezt a versciklust - sokak szerint - költészetének csúcspontjává avatja. Közvetlen élményelemek alig-alig találhatók már itt: a versek egymásutánja nem a kronológiát követi, hanem tudatos szerkesztés következménye.

Hogy Júliára talála, így köszöne neki
A Balassa-kódex 38. verse egy kapualjban, "kapu köziben" való váratlan - s valószínűleg legutolsó - találkozásukat örökítette meg. Az utolsó strófa így hangzik:
Egy kapu köziben juték eleiben vidám szép Juliának,
Hertelen hogy látám, elôszer alítám ôtet lenni angyalnak,
Azért ô útába igy szólék utána mint isten asszonyának.

A következô, a 39. költemény egyenes folytatása ennek, s az istennôk magasába emelt Júlia áhítatos, himnikus üdvözlését tartalmazza. "Címe": Hogy Júliára talála, így köszöne neki. (A török nótajelzés értelme pontosan azonos a verskezdettel: "Nem kell nélküled ez a világ.") Az egész vers elragadtatott, ujjongó bókok halmaza.
Az 1. versszak boldog felkiáltás, a véletlen találkozás által kiváltott üdvözlés; az öröm erôteljes túlzása a költô értékrendjét fejezi ki: Júlia nélkül értéktelen, értelmetlen a világ. Ez után az érzelmi kitörés után következik csak a köszönés: "Egészséggel!" - ez a 16-17. század szokásos üdvözlési formulája volt, s nem Júlia egészségi állapotára vonatkozik.

A következô négy strófa áradó metaforasora ebben a versben is a közlô nyelven megfogalmazhatatlan érzelmek már-már tovább nem fokozható teljességét fejezi ki. A metaforák azonosító elemeiben a lelki élet értékei (vidámság, édes kévánság, boldogság), a reneszánsz fôúri világ mozzanatai, részletei (palotám, jóillatú piros rózsám, gyönyerô szép kis violám), a nôi test szépségei (szemüldek fekete széne) és egyéb értékek (a nap fénye, a szem fénye, az élet reménye) sorakoznak egymás után. - (Itt kell megjegyezni, hogy az ún. virágénekeknek és a virág-metaforáknak - a közhiedelemmel ellentétben - semmi közük még ekkor a népköltészethez; a hatás éppen fordított: Balassi "tudós" alkotásai, képei szállnak majd le a 17-18. században a népi költés szintjére.)

Az 5. versszak összefoglalása az elôzô négynek, de a fokozásos halmozás (szívem, lelkem, szerelmem) s a vallásos himnuszokból, imákból kölcsönzött üdvözlés (idvez légy) még magasabb szintre emeli a verset, s az utolsó metafora (fejedelmem) újabb világi értékkel egészíti ki az eddigieket.

A záróversszak a lovagi szerelmi lírából jól ismert helyzetet rögzíti: a szerelmes lovag és az úrnô között végtelen a távolság; Júlia is csak fölényesen, hidegen mosolyog az elôtte hódoló szerelmesen.
A kegyetlen, megközelíthetetlen Júlia képével zárul a vers, a következô, a 40. pedig így kezdôdik:
Engemet régólta sokféle kénokban tartó én édes szivem,
Hozzád kiált lelkem, sirván keservessen, mert gyötrôdik sokképpen;
Könyörűlj már rajtam, légy kegyelmes hozzám, ne légy ilyen
kegyetlen!
îgy kapcsolódnak egymáshoz a Júlia-ciklus darabjai, így válik ez a "Daloskönyv" Balassi lelki-érzelmi regényévé.

Ütemhangsúlyos verselés
A Hogy Júliára talála, igy köszöne neki... című vers zenéjét az ütemhangsúlyos verstechnika hozza létre. E verselési módban a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozása alkotja a ritmust. Verstani alapegysége az ütem: egy hangsúlyos és néhány hangsúlytalan szótag kapcsolata. A magyar ütemben mindig az elsô szótag hangsúlyos, s ez után 1, 2, de legfeljebb 3 hangsúlytalan szótag következhet; tehát összesen háromféle ütemünk van: 2, 3 és 4 szótagos. - Az értelmi és a verstani hangsúly (nyomaték) nem feltétlenül esik egybe. Verstani szempontból nyomatékot kaphat az egyébként hangsúlytalan, pl. a szó belsejében levô szótag is: az ütemhatár tehát nemcsak két szó között lehetséges, hanem kettémetszheti a szót is.

A hangsúlyos verselés sorfajait a verssorban elôforduló ütemek és a szótagok száma szerint nevezzük el.
Balassi költeményének sorfajai kétütemű nyolcasok (ütemosztás: 4/4), a hosszabb sorokat ugyanis a belsô rímek két rövidebbre bontják, s így négyes bokorrím fogja össze a strófákat:
Ez világ sem / kell már nekem
Nálad nélkül, / szép szerelmem,
Ki állasz most / én mellettem,
Egészséggel, / édes lelkem.
Figyeljük meg a 4. versszakot! Itt három ízben szó belsejébe kerül az ütemhatár:
Feltámada / napom fénye,
Szemüldek fe / kete széne,
Két szemem vi / lágos fénye,
Élj, élj, éle / tem reménye!
A vers ritmusa szempontjából nem közömbös az ütemhatárok elhelyezkedése. Pattogóbb, élénkebb a ritmus, ha az ütemek nem vágnak ketté szavakat, ellenkezô esetben csendesebb, fátyolozottabb, rejtettebb.

Három Júlia-vers
A Júlia-ciklus elsô költeményeit - elsôsorban inkább a címjegyzetekben - még összefűzi valamiféle epikus szál (házassága felbomlik, találkozik régi szerelmével, Júliával), késôbb azonban ez megszakad, s elkezdôdik a szeretett nô ostroma. A legtöbb udvarló vers ún. inventio (invenció) poetica - Balassi szavaival - "versszerzô találmány": tehát nem életrajzi ihletésű költészet ez, hanem tudós poézis. Könyörgések, bókok, üzenetek találhatók e lírai alkotásokban, "levelek" ezek, ahogy Balassi nevezte ôket, s az a céljuk, feladatuk, hogy Júliát meghódítsák.

Az életrajzi háttér hiányát bizonyítja, hogy a Júlia-ciklus legalább 10 darabja Angerianus (angeriánusz) költeményeinek, ötleteinek felhasználásával készült, egy-egy vers forrása pedig más poéták alkotása volt. Balassi azonban nem szóról szóra, "igérôl igére" fordít, s ezek a versei is joggal tekinthetôk önálló szerzeményeknek. - Hieronymus Angerianus, Marullus és Johannes Secundus jeles 15-16. századi, latinul író humanista versszerzôk voltak. Együttes verskötetük, amelyet Balassi is jól ismert és felhasznált, 1582-ben jelent meg Párizsban.

"Versszerzô találmány" a 44. költemény is: a Darvaknak szól. A vers lényege valóban humanista költôi lelemény: a melegebb, jobb hazába szálló darvakkal üzen elérhetetlen távolságban levô kedvesének. A hét versszakból az elsô négy a madarak megszólításához kapcsolt fájdalmas önjellemzés. A darvak vonulása égô sebeket tép fel, s jelenlegi kínzó állapotára döbbenti rá a versben megszólaló lírai alanyt. Azok szabadon röpülhetnek fent, a magasban, s útjukat arrafelé irányíthatják, ahol Júlia lakik. Az árva "szarándok" viszont gyászban, szívében szörnyű kínt cipelve idegen országban bujdosik, mint valami számkivetett, az Édenbôl kiűzött menekült. Közte és Júlia között áthidalhatatlanná vált a szakadék, mérhetetlenné nôtt a messzeség, ez azonban nem földrajzi, hanem lelki-érzelmi távolság. Júlia otthona, lakóhelye egy másik ország, a Paradicsom, egy olyan ideálvilág, ahová sohasem érkezhet meg boldogságot és megnyugvást remélve a veszettül bujdosó zarándok. Örökre el van zárva elôle a boldogság édenkertje. A teljes reménytelenség és kilátástalanság ellenére is ôrzi véghetetlen szerelmét a kitagadott szerelmes, s az 5-6. strófa az üzenetküldés motívumával s az örök szerelmet hírül adó üzenettel viszi tovább a vers gondolatmenetét: tele van ez az üzenet a gyöngéd rajongás megható jókívánságaival. Talán a legszebb közülük - melyet majd egy szép magyar népdalban hallunk újra -: kedvese "nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál".

A záróstrófa a kor szokása szerint a vers születésének körülményeit, az ihletforrást (ennek fikcióját) rögzíti.
A 47. vers magyar címközleménye: Az ô szerelmének örök és maradandó voltáról. Az irodalmi minta Angerianustól való, ô kedveli a nyomatékosító ismétléseket. A vers szerkesztôelve - 4 strófán keresztül - az egymásra torlódó és ezért a minden dologra kiterjedô érvényesség illúzióját keltô halmozás: a világon minden, tárgy és természeti jelenség, rang és tisztesség, hírnév és szépség, jó és rossz tulajdonság "idôvel" megváltozik, egy állapot egy másfajta, az elôzôt tagadó állapotba jut; "idôvel" mindenben van változás, megnyugvás s "bizonyos vég".

A költemény csúcspontja a 4. strófa végén olvasható rövid kijelentés hatásos kontrasztja; a mindenen uralkodó örök és szükségszerű változás alól csak egyetlen dolog kivétel: a költô szerelme, mert annak sohasem lehet vége. Ez az érzés és ennek az állapotnak "véghetetlen volta" azonban már nem önfeledt boldogságot ad, hanem a reménytelenség, a viszonzatlanság miatt pokoli gyötrelmeket, örökké tartó kínokat. Júlia ugyanis "égten égô" szenvedéseit ugyanúgy nem enyhíti, mint ahogy a bibliai Lázár (Lukács evangéliuma 16, 24) sem teljesíthette a Pokolban kínlódó bűnös gazdag ember kérését.

A Balassa-kódex 50. költeményének lényegét így summázza a másoló (?): Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezd el. Balassi ebben két Angerianus-vers ötletét fejlesztette önálló műalkotássá. Az eszménnyé nemesedett Júlia itt már azonos a Szerelemmel, azaz Vénusz istennôvel, s így a távolság a földi és az égi lény között már reménytelenül legyôzhetetlen.

Az elsô négy versszak az eszményítés, a Vénusszal való azonosság fokozatos kibontása úgy, hogy a páratlan strófák sok-sok metaforája a szeretett kedves felülmúlhatatlan értékeit hangsúlyozza, a páros versszakok pedig az Istennôk közé emelt Júlia tökéletességét, isteni lényegét bizonyítja: ugyanazt "míveli", mint a szépséges olümposzi halhatatlan. - Feltűnô poétikai jellegzetessége ennek az egységnek a gondolatritmus alkalmazása, a mondatpárhuzamoknak egymást követô sorozata; ennek könnyen észrevehetô jele, hogy egy-egy strófa sorai azonos szóval kezdôdnek. A halmozásoknak érzelemerôsítô hatásuk van.

A következô három szakasz (5-7.) az eszménybôl fokozatosan vált át a valódi földi asszony szépségének csodálatába: valóságos fôúri környezetben, mulatságban, kecses tánca közben látjuk Júliát - közel a költôhöz, mégis elérhetetlen távolságban tôle. Az egyre gyorsuló mozgás: Júlia könnyed, sebes, mindenkiben csodálatot ébresztô tánca lelki indulatok, gyötrô szenvedélyek, háborgások kiváltója lesz.

Az utolsó három versszak (8-10.) azt a motívumot bontja ki, mely a 7. strófa utolsó sorában már megjelent: a szerelem egyúttal kínokat okoz. Alvilági iszonyatok járják át a verset, s a mű középpontjába most a költô kerül a maga elkárhozott állapotával. A 8. strófa teljes egészében egyetlen, részleteiben kibontott mitológiai, reneszánsz hasonlat az Alvilágban gyötrôdô Titüoszról.

Az utolsó szakasz epigrammatikus módon zárja le a költeményt az azonosság és a különbözôség kiemelésével: Júlia azonos a Szerelemmel, "csak erkölcse különböz". A végsô konklúzió a kegyetlen Júliáról nem csupán humanista divatszólam, hanem a költô tragédiájának valódi forrása is.

Célia-versek
A "Lengyelben" 1590-91-ben írt Célia-versek szerelmi költészetének csodálatos utójátékát alkotják: Balassi a maga költôi fejlôdésének újabb állomásához érkezett. - A nevet (Caelia) Angerianustól kölcsönözte; a kódexben ilyen alakban szerepel: Coelia; Balassi saját kezű írásában: Celia, Celija (kiejtése: célia, esetleg csélia).
Hiányoznak ezekbôl a versekbôl a nagy indulatok, érzelmi háborgások. Ehhez a szerelemhez nem kapcsolódott annyi lángolás, gyötrelem, annyi küzdelem és várakozó reménykedés. Az egyes költemények már csupán Célia szépségérôl, a viszonzott szerelem csendes boldogságáról szólnak. A lírai mondanivaló szűkülésével párhuzamosan a versek terjedelme is csökken: a ciklus darabjainak többsége három Balassi-strófából áll. A Célia-versek "színesebbek", kimunkáltabbak, mint korábbi szerzeményei; a stílus szemléletesebb, elevenebb; a rímalkotás is tökéletesebb, virtuózabb: a kezdetlegesebb ragrímek egyre ritkábbak.

Az egyrétűbb, megállapodottabb érzelemvilág újabb és újabb tolmácsolása a költôt a forma nagyobb tiszteletére, gondosabb csiszolására készteti. Ezekben a kései versekben a költôi ötvösmunka, a kifinomult műgond, a játékos könnyedség, az érzéki (látási, hallási) hatásokra való törekvés az uralkodó. A mesterkéltség határát súroló formai tökély a késô reneszánsz költôi törekvésekkel párhuzamos jelenség.

Kiben az kesergô Céliárul ír
Az egyik legszebb Célia-vers egy háromstrófás kis műremek: Kiben az kesergô Céliárul ír. Az "öccsét" (esetleg lányrokonát) "szépen sirató" Célia megjelenítô ábrázolását Balassi már az önállósult képek kifejezôerejére és szépségére bízza. A hasonlatok mennyiségileg is a versszöveg nagyobb részét teszik ki: egy-egy strófa kétharmadát foglalják el, s a költô nem kommentálja ôket, nem fűz hozzájuk megjegyzést.

A letisztult, leegyszerűsített verskompozícióban a szimmetria reneszánsz törvényszerűsége érvényesül: az elsô és a harmadik versszak részletesen kibontott hasonlatai (a fiát elvesztô fülemile, a félben metszett liliom) fôként Célia keserű fájdalmát érzékeltetik, a közbezárt második szakasz hasonlata (a rózsát tisztára mosó, pirosát kiterjesztô harmat) viszont elsôsorban a bánatában, könnyei záporában még vonzóbbá váló asszony harmatos szépségében való költôi gyönyörködést fejezi ki.

A harmadik versszak szerkezete az elôzô kettôhöz viszonyítva megváltozik: Célia szépséges megrendültségét itt több (három) hasonlat fejezi ki úgy, hogy körbeölelik a hasonlítottat. A verset záró kép (a tavasz harmatja) visszautal a második strófára, s így a költemény végsô kicsengésében nem annyira a szeretett nô kétségbeesésére, sokkal inkább a sírásban felfrissülô, megújuló szépségére esik a hangsúly.

A vers lírai tartalma csupán ennyi: ámuló csodálkozás a szeretett és szerelmes asszonyon, akit egy kivételes állapot, a bánatos zokogás új oldalról világít meg, s még szebbé varázsol.

Figyeljük meg a mesteri rímeket! - Balassi már a hangok festôi erejét is ízlelgeti. A "drágalátos könnyve hull, mint gyöngy, görögve" hasonlatban az "ö" hangoknak van ilyen funkciójuk.
A Magyarországra visszatérô költôt új szerelem égeti itthon. A Fulviaként emlegetett asszony kilétét nem tudjuk. Nevét az a Balassi-strófából álló epigramma ôrizte meg, melyben összefoglalja és jellemzi három nagy szerelmét:
"Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem,
Attól keservessen, s ettôl szerelmessen vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem."
"A szebb élet kulcsát, mindannak az ellenkezôjét, mint amibe beleszületett és amiben benne élt: a szerelemben látta... Ennek a szolgálatába állította tollát, szerelmi versek írása közben vált nagy költôvé, a szerelem ürügyén tudta a legtöbbet kifejezni kora és a reneszánsz lényegébôl." (Klaniczay Tibor: i. m. 189. l.)

Egy katonaének
1589-ben a jó hírnevét elvesztegetett, mindenébôl kifosztott Balassi Lengyelországba bujdosott. S a távozni készülô költôt egyszerre megrohanja a múltat megszépítô emlékek sora. A haza eddig hiányzott költôi szótárából, a szülôhaza csak most szépül "édes hazává", "jó Magyarországgá", most, mikor már hazátlanná vált. Megható búcsúversben (a kódexben a 66.) mond istenhozzádot pátriájának, katonamúltjának, barátainak, "szerelmes ellenségének", Júliának. A vers latin címének magyar fordítása: Búcsút mond hazájának, barátainak és mindazoknak a dolgoknak, amelyeket nagyon szeretett.(A kezdôsor: "Ű én édes hazám, te jó Magyarország".) Ebbôl a költeménybôl hiányzik a jövô biztató reménye: a költô útja a meghasonlottságból a teljes bizonytalanságba vezet. Csak a visszahúzó, a marasztaló, megszépült emlékek szerepelnek az elégiában: itt a jövôtlen múlt uralkodik. - Figyeljük meg, milyen emlékeket, szépségeket fáj elhagyni a költônek! A búcsúzás sorrendje itt is értékrendet fejez ki. - Az utolsó és az utolsó elôtti töredékes strófa kivételével mindegyik versszak végén más és más búcsúformula van: ez Balassi nyelvi gazdagságát bizonyítja. - A "szerelmes ellenség" (a jelzô és a jelzett szó között ellentét feszül) nyilván Losonczy Anna.

A búcsú, az emlékezés és a távlatot teremtô visszatekintés az ihletforrása annak az 1589-ben keletkezett versének is, melynek sorszáma: 61, teljes címe: Egy katonaének: In laudem confiniorum (konfiniorum) ("A végek dicséretére"). Balassi tulajdonképpen a 16. századi históriás énekek epikus anyagát olvasztja lírává, s emeli fel a tudós reneszánsz költészet szintjére.

A korabeli európai humanista poézisben az effajta vitézi ének ismeretlen volt, csak a mi irodalmunkban lett, lehetett lírai témává a hazáért és a kereszténységért vívott önfeláldozó harc.

Az emlékek idézése kirostálta múltjából mindazt, ami szenny, bűn vagy szégyellni való volt, s a jelen szomorúságával szemben felragyogtatta élete valóban múlhatatlan értékeit. A költô katonai-vitézi erényeit senki sem vonhatta kétségbe: emléket állíthatott Egernek, a vitézi életforma már eltűnô hôskorának s önmagának is.

A vers felépítésében a mellé- és fölérendeltség, a harmónia és a szimmetria reneszánsz rendje, törvényszerűsége érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám.
Balassi-strófában íródott, azaz a három sorból szerkesztett versszak minden sora a belsô rímek által három egységre tagolódik. Emellett az egész vers háromszor három, tehát kilenc strófából áll. De nemcsak a külsô, hanem a mélyebb, belsô kompozícióban is hármas szerkesztési elv valósul meg.
Az Egy katonaének "hárompillérű verskompozíció", s ez a három pillér az 1., az 5. és a 9. strófa.
Az 1. versszak lelkes kérdése önmagában rejti a választ is: a végvári életformánál nincs szebb dolog a világon. A felkiáltásszerű szónoki kérdés elsôsorban a természet harmonikus, egyetemes szépségével érvel a végek élete mellett, felsorakoztatva mindazt, amit a kikelet értékként az embernek nyújtani tud. A költemény "címzettjei" a vitézek: nemcsak róluk, hozzájuk is szól a vers.

A következô szerkezeti egység - három versszak (2-4.) - az elsô strófa ujjongó állítását igazolja, részletezi. Mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének mozzanatait: a harci kedvet, a portyára készülést, az ellenség elé vonulást, az éjszakai ütközetet, párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és elnyugvást. Nem titkolja a vitézi élet férfias keménységét és veszélyességét, sôt azt sugallják ezek a képek, hogy éppen ezekkel együtt, ezekért is szép a végek élete. A mindennapoknak ez a nehéz, próbára tevô kockázata szépen beleilleszkedik a nagy természet egyetemes harmóniájába.

S éppen ezt a mozzanatot fejleszti tovább, emeli magasabb szintre az 5. versszak, a második "pillér". Az 1. szakaszban a költemény címzettjeihez, a vitézekhez fordult közvetlenül a költô, közvetett címzettjeit, az olvasókat pedig - a késôbbiekben (2-4. vszk.) - érzelmi érvekkel akarta meggyôzni a végvári élet szépségérôl. Most - az 5. strófában - a részleteket elhagyva, azok fölé emelkedve, a katonaéletet a kor legmagasabb eszményének rangjára emeli. Balassi tudatos szerkesztô művészetére vall, hogy szerkezetileg a vers középpontjába helyezi ezt a strófát, melyben az ellenséget keresô, a halál kockázatát is vállaló vitézek erkölcsi nagyságát hirdeti: "Emberségrôl példát, vitézségrôl formát mindeneknek ôk adnak." Emberség és vitézség - a 16. századi magyar humanista világnézetnek ezek az erkölcsi értékei - Balassi szemében a végek vitézeinek jellemzô tulajdonságai. A "szép tisztesség" és a humanista "hírnév" övezi a katonákat, hiszen harcuk egyszerre jelenti az "édes haza" és a kereszténység védelmét. - Balassi fedezi fel a hazáért vívott önfeláldozó küzdelem erkölcsi szépségét, mely szintén hozzátartozott - legalábbis nálunk és ekkor - a reneszánsz emberi teljességéhez. îgy avatja a végvári katonákat a reneszánsz kor legigazabb képviselôivé.

A következô nagyobb szerkezeti egység újra három szakaszból áll (6-8.). Ismét mozzanatos képek peregnek elôttünk a katonaéletbôl: a színhely, a szereplôk és az események is hasonlók a korábbiakhoz (2-4. szakasz), de már más szinten térnek vissza, s átszínezi ôket a "mindent hátrahagyás"-nak, egy magasztosabb célért az élet egyéb szépségeirôl való lemondásnak gyászosabb hangulata. A korábban felvillanó képekben a vitézi élet kockázatosságának jelzése ellenére ennek az életnek inkább a nyalka hetykesége, férfiassága uralkodott, az újabb képsorban viszont már árnyoldalai kerülnek elôtérbe: "súlyosan vagyon az dolog harcokon", "kemény harcok", "éhség, szomjúság, nagy hévség", "véresen, sebekben halva sokan feküsznek" stb. Különösen szembetűnô a hangulati-tartalmi ellentét a 4. és a 8. versszak zárósoraiban. Ott: a "nyugszik reggel, hol virradt" s a "mindenik lankadt s fáradt" kifejezések még csak a csataviselés utáni elnyugvást, erôt gyűjtô pihenést jelentik; itt: a "halva sokan feküsznek" s a "koporsója vitézül holt testeknek" már az örök elnyugvást, a hôsi halált tudatják. Csillogás, tavaszi verôfény övezi a vitézek török elleni küzdelmeit, de ennek az életnek természetes és elôbb-utóbb szükségszerűen bekövetkezô végsô állomása a hôsi halál.

De éppen ez, a szép tisztességért a sétáló palotát, tanuló oskolát, mulatást, sôt még az életet is hátrahagyó, önfeláldozó sors teszi oly dicséretessé a végbeliek példáját. A harmadik "pillér", a verset lezáró 9. strófa elragadtatott felkiáltással zengi az "ifjú vitézeknek" "ez világon szerte-szerént" megvalósult hírnevét, örök dicsôségét. Ez a nagy erejű érzelmi kitörés egyszerre válasz is a két, hangulatilag eltérô képsorozatra. Az utolsó sorban már a búcsúzó költô fájdalmas rezignációval - ôszi hasonlattal - kíván áldást és hadi szerencsét a végek katonáinak.(Az elemzés részben Klaniczay Tibor már idézett műve, fôként pedig Balogh László rádióelôadása alapján készült.)

Nem katonaénekek, hanem a vágánsköltészet hagyományait folytató tavaszi dalok az Ćldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje...(11.) és a Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet...(12.) kezdetű költemények. A vitézi élet elemei csak azért vannak jelen, mert maga a költô is végvári katona ekkor, de nem hôsi küzdelemre, hanem vidám borozgatásra s búfelejtésre akar buzdítani.

Tanulmányozzuk a Balassi-strófát a katonaének alapján! A három 19 szótagos sorból álló versszakot Balassi belsô rímekkel kilenc rövidebb egységre tagolta. Az eredeti verssor így 6-6-7 szótagos kétütemű soroknak felel meg. A versszak rímelhelyezése a következô lett: aab - ccb - ddb.
Vitézek, / mi lehet
Ez széles / föld felett
Szebb dolog az / végeknél?
Holott / kikeletkor
Az sok szép / madár szól,
Kivel ember / ugyan él;
Mezô jó / illatot,
Az ég szép / harmatot
Ćd, ki kedves / mindennél.

Isteni dicsíretek
Istenes énekeket Balassi költôi pályájának szinte valamennyi szakaszában írt, de a legszebb, legmegragadóbb költemények életének válságos éveiben születtek. Több irodalomtudós véleménye szerint Balassi vallásos költészetében alkotta a legeredetibbet, s művészileg ezek a legértékesebb alkotásai.

"Isteni dicsíreteinek" kevés közük van a korabeli protestáns templomi énekek kollektív vallásosságához: a kétségbeejtô helyzetekbe sodródó világi ember panaszai, indulatai, háborgásai törnek fel belôlük. A vallásos tematika a legszemélyesebb lírai mondanivaló kerete lett számára: elsírja élete kisiklását, szíve nagy keserveit, ôszintén megvallja vétkeit, bűnei bocsánatáért esedezik, szinte perlekedik, alkudozik Istennel a kegyelemért, egyéni megváltásért. îgy lesz ez a vallásos líra a reneszánsz költészet szerves része. - Ez az Istennel folytatott szüntelen és szenvedélyes dialógus s ennek bensôséges légköre minden bizonnyal az ószövetségi próféták szövegének és a zsoltárok sajátos hangnemének hatására került Balassi vallásos lírájába.

Kiben bűne bocsánatáért könyörgett...
Balassinak "az maga kezével írt könyvében" a 33. vers címközleménye: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott. A versfôk összeolvasása saját nevét adja: BALASSI BĆLINTHÉ.
Megkülönböztetett, kitüntetett helyen található ez az alkotás a gyűjteményben: ifjúkori költeményeit zárja le. Az elôtte lévô 32 versszövegrôl ugyanis a következôt állítja a kódex másolója: "Ezek az énekek, kiket Balassi Bálint gyermekségétül fogva házasságáig szerzett." A vers tehát nem csupán az elsô ciklust zárja le, hanem egy életszakaszt is, fiatalságának korszakát. Harmincéves ekkor, házasodni készül, nagy reményekkel egy új életperiódus elôtt áll, tisztázni és tisztára mosni szeretné korábbi életét, ezért tör fel belôle az ôszinte bűnbánás és gyónás megrendítô éneke.

Ennek a versnek a helyébôl is s abból, hogy a következô, a Júlia-ciklust is tartalmazó versfüzér szintén 33 költeménybôl áll, s a másoló azt állítja, hogy a költô saját kezűleg írt könyvét követte "szórul szóra", s "vétek kevés helyen esett benne", arra lehet és kell következtetni, hogy maga Balassi szerkesztette egybe tudatosan költeményeit.

Feltételezhetjük, hogy a költô által összeállított kötet háromszor 33 szövegbôl tevôdött volna össze. Ebbôl elkészült a Balassa-kódexben olvasható kétszer 33-as sorozat. Ez elé helyezte volna istenes énekeit, szintén 33 verset, de ezekbôl a kötet megszerkesztése idején még nem készült el mind. A háromszor 33 költemény elé szánta - feltehetôen - a Szentháromság három tagjához intézett 99 soros himnuszt (I. 44 sor - II. 27 sor: a Balassi-strófa 3-soros változatban - III. 28 sor). A hármas számnak ez a misztikus szerepe a szerkezetben Dante Komédiáját juttatja eszünkbe.

A 33. vers 15 versszakból álló kompozíció. A strófaszerkezet 5 soros: 2 négyütemű 13-ast követ 2 rövidebb, 6 szótagból álló kétütemű sor, az utolsó pedig kétütemű hetes. A rímképlet: a a b b a. Meglehetôsen virtuóz versalakzat ez, korábbi alkotásai közül csupán egy készült ebben a formában.

Három eltérô, de egymással össze is függô érzelmi-hangulati lelkiállapot követi egymást a költeményben.
Az elsô szerkezeti egységben (1-5. vszk.) a bűnbocsánatért esdô sóhaj után a kétségek közt hányódó meghasonlottság, a lelki válság, az ostorozó önvád állapota nyilatkozik meg. Fájdalmas és szégyenkezô gyónásban sorolja fel ifjúsága bűneit, hitetlenségét, s keserűen vallja be, hogy nincs semmi érdeme ("semmije nincs penig"), amivel az Istent engesztelhetné. Léte tele van tétova bizonytalansággal, rettegéssel, kétellyel. Gyötri bűnösségének tudata, a lélek valóban szánalmas helyzetben vergôdik. Kegyetlen önvizsgálat és megdöbbentô vallomás ez. Bűneire nem talál semmi mentséget. Hiányzik ebbôl a megrendült és zaklatott konfesszióból (gyónásból, vallomásból) az a fajta kiszolgáltatottság-tudat, amely Villon verseire oly jellemzô, hogy az ember tehetetlen a bűnökkel szemben. A költô önmagát teszi felelôssé elhibázott, méltatlan életéért, "hamis voltáért": nem is mer az Śristen elé járulni.

Talán a gyónás ôszintesége, mély bűnbánata adja végül is kételyei, félelmei ellenére az erôt és bizalmat, hogy reménykedve mégis Isten szánalmáért könyörögjön (6-10. vszk.). Felcsukló imájában megköveti az Urat, s "zokogásokkal, siralmas jajszókkal kér fejének kegyelmet".

A vers utolsó harmadában (11-15. vszk.) a bizakodás már bizonyossággá erôsödik. Kétkedés nélkül, háborgásain túljutva és lecsillapodva érvel a megbocsátás szükségessége mellett: miként is nyilvánulna meg az isteni irgalmasság, ha "az hívek" nem vétkeznének ellene? - Eddig egyes szám második személyben szólt az Istenhez a jajongó panasz és a bocsánatkérés, most az isteni irgalom reményében megnyugodva önmagához fordul, s saját lelkét szólítja meg (13. vszk.). Az Istenbe vetett bizalom immár megingathatatlan, s ez a bizonyosság múlt idôben szólal meg, hiszen Isten "most megkegyelmeze".

A záróstrófa összefoglalja még egyszer a versen végigvonuló különbözô lelkiállapotokat: a lelki válságot és keserűséget ("tusakodván ördöggel"), a bűnbánó ôszinteséget ("bűnömön bánkódván") és az Śr kegyelmében való megnyugvást, lelki megbékélést ("várván Śr kegyelmét fejemre szent lelkével").
A lélek zaklatottsága, vihara elült, elcsendesedett: a költô bűneitôl megtisztulva mehet egy jobb életszakasz reményében házassága elébe.

Adj már csendességet...
A hányatott sorsú költô Lengyelországban, "az tenger partján, Oceanum mellett" írhatta 1591-ben talán legszebb istenes énekét, az Adj már csendességet... kezdetű költeményét. Hiába kereste az evilági harmóniát, sem egyéni életében, sem a korban, a reneszánsz halódásának évtizedeiben azt már nem találhatta meg. A földi boldogság lehetôségében véglegesen csalódott ember most már csak a belsô békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni.

E méltán híres istenes énekben a legtökéletesebb formaművészet birtokában sóhajt az utolsó felmentés és az engesztelô halál után. Belsô ellentétektôl feszülô, izgatott menetű alkotás ez: csupa kérlelô könyörgés, perlekedés, vita és szenvedélyes érvelés. Ezt a belsô hullámzást jelzi a különbözô mondatformák állandó váltakozása (felszólító, kijelentô, kérdô, óhajtó mondatok).

Śj, az eddigiektôl eltérô strófaszerkezet jelentkezik itt, egy megrövidített, a belsô zaklatottságot művészileg kifejezô "Balassi-versszak". Ha a belsô rímeket figyelembe vesszük, hatsoros strófát kapunk. A kétütemű hatos sorok közé iktatódik egy-egy megtört, külön rímmel kiemelt, egyetlen ütembôl álló félsor (4 szótag). Ezek a félben maradt sorok (3., 6. sor) az erôteljes sormetszet utáni szünettel minduntalan megtörik a páros rímű hatosok nyugodtabb verszenéjét, s megrendültséget, érzelmi feszültséget visznek a versbe.
A 8 strófából álló költemény három szerkezeti egységre tagolódik: 1-2. versszak: könyörgés; 3-6.: érvelés, indoklás; 7-8.: könyörgés.

Figyeljük meg, milyen érveket sorakoztat fel a költô könyörgésének alátámasztására, hogyan "vitatkozik" szinte Istennel! - A középsô szerkezeti szakasz az érvelés mellett önmagával folytatott belsô vita is egyúttal: "vétke rútsága", "éktelen bűne" a kárhozat félelmét kelti fel, de a Megváltó kínhalála, az isteni irgalom nagysága az örök üdvösségbe vetett hitét erôsíti.

Ha az áhított harmóniát a földi életben nem találhatta meg már az ember, a költô megteremtette a szépség és szellem külön harmóniáját, rendjét a művészet világában. Ez a gyönyörű, leheletfinomságú költemény a maga tökéletes formakultúrájával is tiltakozás a külvilág értelmetlenségével, felborult rendjével szemben.
Balassi a Célia-versekben és az utolsó istenes énekekben már elhagyta a nótajelzést, függetlenítette magát a dallamhoz igazodás kényszerétôl: megteremtette a magyar költészetben az "énekvers" után az ún. "szóverset". Ezek a költemények a dallamtól függetlenül önmagukban is helytálló, olvasva is gyönyörködtetô alkotások, a nyelvi ritmus tökéletessége fölöslegessé teszi az énekkíséretet.

Balassi Bálint költôi hagyatékáról, elsôsorban szerelmi lírájáról a tudós világ a Balassa-kódex megtalálásáig alig tudott valamit, de minden ismert vagy ismeretlen nevű költô, aki a következô két évszázadban szerelmes, vitézi vagy istenes verset írt, akarva-akaratlanul ôt utánozta, hatása alól senki sem szabadulhatott. Ez a roppant méretű utóélet is költôi nagyságának, művészi zsenialitásának bizonyítéka.

A nagy reneszánsz költônk életének és munkásságának részletes
ismertetése, valamint jó néhány kiemelt versének ellemzése után
olvassuk el számitógépes feldolgozásban az ellemzésre kiemelt
verseket. Ugyancsak számitógépes feldolgozásban olvassuk el a
szerzô összegyűjtött énekeinek kötetét!A Magyar Rádió
Hangarchivumából pedig hallgassuk komédiájának pompás
rádióváltozatát.

Balassi Bálint Miért az istenes verseit tartja az irodalomtudomány a megértékesebbnek? Mi jellemzi ezeket?

reneszánsz magyar ir. Kiemelkedő költője; első világszínvonalú művelt klasszikus költőnk; óriási hatás az utókorra
istenes versek általában: minden korszakára jellemző, átszövik az életpályát
válság és korélmény hatására alkotta őket
élete vége felé jellemzőek, akkor volt a legnagyobb szüksége Istenre
kompozíció: a Nagyciklus elejére akart tenni egy külön vallásos verssorozatot ( az első 33 vers lett volna), de nem sikerült befejeznie
sokan a legértékesebb, legjelentősebb vonulatának tartják
formailag: érzelmes, heves, érett, letisztult nyelvezet, egy rutinos költő műve; többnyire nem szigorú formai kötöttségek (megelőzte korát)
koncepció: nem kollektív, szertartásos hangvitel: személyes, érzelemdús, vallomásszerű, kitárulkozó versek; Istennel közvetlenül, merészen beszél(ószövetségi zsoltárokra emlékeztet kissé) (Szentszi Molnár Alberttel szemben)

pl.: Adj már csendességet...
a legszebbnek mondott; ir. történetileg a legtanulságosabb
nyelvileg (mondattanilag) változatos, heves
vallásos szövegvers, nem énekvers! (műfajteremtés)
új elem: Balassi-versszak (hatsoros strófa, ebben belső rímek)
egyénként áll szemben Istennel
nem csak vele, hanem saját magával is vitázik, küzd
szerk.: eleje: könyörgés; közepe: érvelés; vége: könyörgés

mindezzel a vallásos verselést reneszánsz stílusúvá teszi

Balassi Bálint és a reneszánsz

A magyar reneszánsz sajátosságai
Míg Itáliában a quattrocento, az 1400-as évek már a reneszánsz kultúra második százada, addig Magyarországon még csak a reneszánsz elsô csírái jelentek meg. Hunyadi Mátyás mûveltsége, illetve felesége, a nápolyi Beatrix révén itáliai kultúrájú udvartartása teremti meg elôször a lehetôséget a reneszánsz magyarországi térnyerésére. Néhány év alatt e humanista légkörben bontakozott ki Janus Pannonius Ferrárában és Páduában kimûvelt tehetsége is. Az elsô, Európában is tisztelt, elismert magyar költô még latinul verselt. A XVI. század a magyar történelem szinte legviharosabb korszaka, a szellemi élet ennek ellenére pezsdülést mutat; hátterét, közegét a reformáció elterjedése adja. Kialakul egy új protestáns arisztokrácia, mely mûvészetkedvelô, mûvelôdô. A reformáció hatásaként a polgárok körében is terjed az írás-olvasás, a bibliaismeret és fölvetôdik a bibliafordítások szükségessége. Sylvester János 1541-ben az újtestamentumot, Károli Gáspár 1590-ben a teljes magyar vizsolyi Bibliát bocsátja közre. Elterjednek a zsoltárfordítások, zsoltárírások. Emellett megjelennek világi irodalmi mûfajok is.
Líra: virágénekek,
alkalmi dalok,
helyzetdalok,
jeremiád - Szkhárosi Horvát András,
búcsúvers - Bornemisza Péter.
Epika: történeti énekmondás: históriás ének - Farkas András, Tinódi Lantos Sebestyén,
széphistória - Gergei Albert, Ilosvai Selymes Péter,
tanító célzatú: példabeszéd - Heltai Gáspár,
fabula - Pesti Gábor, Heltai Gáspár.
Dráma: hitvitázó dráma, iskoladráma (szakrális mûfajok), tragédia - Bornemisza Péter.

Balassi Bálint (1554-1594)
A XVI. század gazdag és eleven irodalmi életének legnagyobb teljesítménye Balassi Bálint költészete. Õt tekinthetjük a magyar nyelvû irodalom elsô klasszikusának, világirodalmi szintû költôjének. Minden bizonnyal kora legmûveltebb embere volt: a magyar mellett még nyolc nyelven beszélt: latinul, szlovákul, horvátul, lengyelül, románul, törökül, németül és olaszul. A klasszikusokon kívül kitûnôen ismerte és fordította a XV. és a XVI. század újlatin költészetét is. Zólyom várában született 1554 októberében. Apjától, az arisztokrata földesúr Balassi Jánostól nemcsak szertelen természetét kapta örökül, de politikai kegyvesztettségét, összekuszált pereit, ellenségeit, rokon- és ellenszenveit is. Kitûnô nevelést kapott. Egy ideig Bornemissza Péter, a század egyik jelentôs írója, prédikátora tanította, aki zólyomi udvari papként (1570-ig) állt Balassi János szolgálatában. 1565-tól Nürnbergben járt egyetemre. Életének elsô sorsdöntô dátuma: 1569. Édesapját - hamis vádak alapján - összeesküvés gyanújával letartóztatták. A család Lengyelországba menekült, s követte ôket fogságból megszökött apja is. Balassi János késôbb formálisan elnyerte ugyan a király kegyelmét, de a bécsi udvar bizalmát visszaszerezni már többé sohasem tudta. A gyanakvó bizalmatlanság eloszlatására mindent meg-próbált. 1575-ben fiát - a bécsi udvar szándéka szerint - elküldte a Báthori István erdélyi fejedelem elleni hadjáratba. Balassi Bálint fogságba esett, de a foglyot barátként kezelték Erdélyben, s a fiatalember kitûnôen érezte magát az olaszos mûveltségû fejedelmi udvarban. Mikor Báthorit lengyel királlyá választották, Balassi követte urát külföldre is. A Habsburg-udvar szemében ez egyet jelen-tett a felségárulással. Hogy apját és családját megszabadítsa az örökös zaklatástól, otthagyta lengyelországi nyugodalmas és gyönyörûséges életét, s 1577-ben hazatért. Édesapja ekkor mát halott volt. Balassi János zilált anyagi ügyeket hagyott maga után, a Balassi-árvák gyámja, Balassi András nógrádi fôispán pedig a családot csaknem minden vagyonából kiforgatta. A költôt - több futó kaland után - 1578-ban hozta össze a sors Losonczy Annával, Ungnád Kristóf feleségével. Szerelmük közel hat évig tartott, felhôtlenül boldog e viszony csak az elsô két-három hónapban volt. Ennek a szerelemnek a tüzében formálódott igazi költôvé, az elsô nagy magyar lírikussá. Hadnagyságot vállalt Egerben. Négy esztendôt szolgált itt, jelesen vitézkedve a törökkel, de - állítólag összeférhetetlenség miatt - távoznia kellett. Hogy súlyos anyagi gondjait rendezze, 1584-ben érdekházasságot kötött elsô unokatestvérével, Dobó Krisztinával, s hozományként elfoglalta Sárospatak várát. Ezzel a vérfertôzés és a felségsértés vádját vonta magára. Hiába tért át a katolikus hitre, házasságát érvénytelenítették, agyagi gondjai növekedtek, szerelmi botrányai fokozták rossz hírét, s egyre lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán. Egy ideig Érsekújváron szolgált hadnagyként, de a fôkapitány hamarosan kiutasította a várból, mert felesége beleszeretett. Vakmerô házassági reményeket táplált az idôközben özveggyé vált Losonczy Anna iránt, de a dúsgazdag asszony hallani sem akart már a rossz hírû és vagyontalan emberrôl. 1590-ben Wesselényi Ferencnél vendégeskedett. Egy feltételezés szerint házigazdája felesége, Szárkándi Anna az ekkor keletkezett Célia-versek ihletôje. Ez a kapcsolat ugyan nem bizonyított, de az biztos, hogy valódi élmény húzódik meg ezeknek az udvarló verseknek a hátterében. Balassi 1591-ben tért vissza Magyarországra. Megtépázott hírnevét a török elleni, 1593-ban megindított "hosszú háborúban" szerette volna helyreállítani. 1594. május 19-én Esztergom ostromakor megsebesült; mindkét combját ólomgolyó járta át, s e sebtôl, bár a golyó nem ért csontot, 1594. május 30-án meghalt.
A Balassi versek tematikai csoportosítása

1.) Istenes versek:
Legjobb és legszemélyesebb alkotásai és formai újításai vallásos versein keresztül hatottak legerôsebben. Balassi istenes verseiben nincs nyoma egyházhoz tartozásnak, nem közösségi megmozdulásban, hanem egyéni lélekállapotban keresi Isten megnyilvánulási terét. Vallásos lírája tipikusan reneszánsz, legnagyobb témája a bûnbánat. Balassi Bálint a magyar irodalom legnagyobb vallásos költôje volt, ezt bizonyítják utolsó szavai is: "Te katonád voltam Isten!" (Balassi Bálint nevére, Adj már csendességet, Egy könyörgés)

Adj már csendességet:
Balassi hiába kereste az evilági harmóniát, sem egyéni életben, sem a korban, a reneszánsz halódásának évtizedeiben azt már nem találhatta meg. A földi boldogság lehetôségében véglegesen csalódott ember most már a belsô békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni. E méltán híres istenes énekében a legtökéletesebb formamûvészet birtokában sóhajt sz utolsó felmentés, az engesztelô halál után. Belsô ellentétektôl feszülô, izgatott menetû alkotás ez: csupa kérlelô könyörgés, perlekedés, vita és szenvedélyes érvelés. Ezt a belsô hullámzást jelzi a különbözô mondatformák állandó váltakozása (felszólító, kijelentô, kérdô, óhajtó).

2.) Szerelmes versek:
Balassi a reneszánsz ember öntudatával a szerelmet az emberi élet egyik legfôbb értékének tekintette. Két nagy reménytelen szerelem, ihlette az Anna, Júlia és Célia verseket. Ezekben a versekben rendkívül sok az allegória, sok mitológiai utalás is található bennük. Sok vers dallamra készült, s ez kihat olvasásukra is. Fiatalkori udvarló költeményei s az 1578-ban keletkezett boldog-boldogtalan Anna-versek még csupán a késôbbi nagy költô szárnypróbálgatásai voltak, s a reneszánsz szerelmi költés minden poétára kötelezôen, a petrarkizmus sablonjai szerint születtek. A Júlia-versek már az Anna-szerelem második korszakának szülöttei.. A Júlia-versek önmagukban, mint egyedi költemények is kiválóak, igazi értéküket és jelentôségüket azonban abban a nagyobb kompozícióban, ciklusokba komponáltan nyerik el, melybe a költô belefoglalta ôket. is Ezek a versek - a szerkesztés eredményeképpen - a boldog találkozás ujjongó örömétôl a lemondás teljes reménytelenségéig széles érzelmi skálán helyezkednek el, s ezzel párhuzamosan Júlia egyre elérhetetlenebb eszménnyé (elérhetetlen szerelem - Trubadúrok, Petrarca), az élet értelmének egyetlen jelképévé válik. A Júlia-ciklus egyik fontos jellemzôje, hogy a végérôl hiányzik a megnyugvás. A Júlia-versekkel hiába udvarolt, nem ért el eredményt. Ezután íródtak Célia-versei, melyek érzéki, láttató, olykor barokkosan pompázó képekkel rögzítik ezt a szerelmi élményt. E versek majdnem mindegyikében megtalálható a Balassi strófa: 3* 3-as egység (3*3-as versszerkezet, 3 soros versszakok, 1 versszak is 3 részre oszlik föl, belül is rímelnek a szótagok , két hatszótagos után egy hetes rímképlet.)

Hogy Júliára talála így köszöne néki...
Az egész vers elragadott ujjongó bókok halmaza, mely túlzással indul: "Ez világ sem kell már nékem..." Boldog felkiáltás, üdvözlés. Júlia nélkül értéktelen, értelmetlen a világ. Metaforák sorozatával dicsôíti Júliát. Az imádott hölgy tulajdonságai nem derülnek ki, csak a költô érzelmei. A köszöntéssel nem áll arányban a válasz. Bókok halmozásán keresztül (szívem, lelkem, szerelmem) jut el az 5. versszakig, melyben vallomást tesz: " Csak téged óhajt lelkem" Az utolsó versszakban látszik a szerelmesek közötti végtelen távolság. A megközelíthetetlen Júlia képével zárul a vers, mivel Júlia csak elmosolyodik Balassin, ki térdet és fejet hajt elôtte, nem viszonozza szerelmét. A középkor udvarlóköltészetének elemei a versben:
- nemes, udvari ember világa: palotának, fejedelemnek nevezi a költô Júliát
- virág metaforákkal nevezi meg: viola (fiatalság), rózsa (szerelem)
- ütemhangsúlyos verstechnika: hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozása alkotják a ritmust, kétütemû nyolcasok (ütemosztás 4/4), pattogó, élénk ritmus
- felsorolások, fokozások, ellentétek (nap - szemöldök feketesége)
- alliterációk (élj, élj életem...)

3.) Vitéz versek:
A vitézi témakör az életélvezô, a természettel együtt lézengô, a hazáért vitézkedô harcost dicsôítô versekben mélyül el. Sok hosszú év élményét foglalják magukba, Balassi sikeres katonai pályafutását tükrözik. Ezekre a versekre általában jellemzô a dinamika, gyakoriak bennük a magyar harcmódot leíró sorok.
Egy katonaének:

Balassi tulajdonképpen a XVI. századi históriás énekek epikus anyagát olvasztja lírává, s emeli fel a tudós reneszánsz költészet szintjére. A korabeli európai humanista költészetben az effajta vitézi ének ismeretlen volt, csak a mi irodalmunkban lett, lehetett lírai témává a hazáért és a keresztény-ségért vívott önfeláldozó harc. A kimagasló egri katonai teljesítményeket jeleníti meg. A vitézi élet hírneve magasan ragyogott a középkorban. A vers felépítésében a mellé- és fölérendeltség, a harmónia és a szimmetria reneszánsz rendje érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám. Balassi-strófában íródott, azaz három sorból szerkesztett versszak minden sora a belsô rímek által három egységre tagolódik (6-6-7: AAB CCB DDC). Emellett az egész vers háromszor három, tehát kilenc strófából áll. De nemcsak a külsô, hanem a mélyebb, belsô kompozícióban is hármas szerkesztési elv valósul meg. Az Egy katonaének "hárompillérû verskompozíció", s ez a három pillér az 1., az 5., és a 9. strófa. Az 1. versszak lelkes kérdése önmagában rejti a választ is: a végvári életformánál nincs szebb a világon. A költemény "címzettjei" a vitézek: nemcsak róluk, hozzájuk is szól a vers. A következô szerkezeti egység - három versszak (2-4.) - az elsô strófa ujjongó állítását igazolja, részletezi. Mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének mozzanatait: a harci kedvet, a portyára készülést, az ellenség elé vonulást. Nem titkolja a vitézi élet férfias keménységét és veszélyességét, sôt azt sugallják ezek a képek, hogy éppen ezekért szép a végek éle-te. Ezt a mozzanatot fejleszti tovább az 5. versszak, a "második pillér". Az 1. szakaszban a költemény címzettjeihez fordult, most a részleteket elhagyva, a katonaéletet a kor legmagasabb eszményének rangjára emeli. Balassi fedezi fel a hazáért vívott küzdelem erkölcsi szépségét, mely szintén hozzá-tartozott a reneszánsz emberi teljességéhez. Źgy avatja a végvári katonákat a reneszánsz kor legigazabb képviselôivé. A következô nagyobb szerkezeti egység újra három szakaszból áll (6-8.). Ismét mozzanatos képek peregnek elôttünk a katonaéletbôl: a színhely, a szereplôk és az események is hasonlók a korábbiakhoz, de átszínezi ôket. Az újabb képsorban már a katonaélet árnyoldalai kerülnek elôtérbe: "kemény harcok", "éhség, szomjúság", "véresen, sebekben halva sokan feküsznek". Különösen szembetûnô a hangulati-tartalmi ellentét a 4. és a 8. versszak zárósoraiban. Ott: a "nyugszik reggel, hol virradt" kifejezés még csak a csataviselés utáni elnyugvást, erôt gyûjtô pihenést jelentették; itt: a "halva sokan feküsznek" már az örök elnyugvást, a hôsi halált tudatják. Csillogás, tavaszi verôfény övezi a török elleni küzdelmeket, de ennek az életnek természetes és elôbb-utóbb szükségszerûen bekövetkezô végsô állomása a hôsi halál. A "harmadik pillér", a verset lezáró 9. strófa elragadtatott felkiáltással zengi a vitézeknek megvalósult hírnevét, örök dicsôségét. Ez a nagy erejû érzelmi kitörés egyszerre válasz is a két, hangulatilag eltérô képsorozatra. Az utolsó sorban már a búcsúzó költô fájdalmas hasonlattal kíván áldást és hadi szerencsét a végeknek.