A szociológiát legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, mint a társadalmi élet törvényszerűségeit kutató tudományt.
A szociológia mindenekelőtt tudomány. A társadalmat, amelyben élünk megismerhetjük riportok, szociográfiák, szépirodalmi művek, valamint a mindennapi élet tapasztalatai alapján is.
A szociológia ezen műveknél nem pontosabban más módszerekkel tárja fel a társadalmi valóságot. A tudományos módszer lényege, hogy ha megfogalmazódik valamilyen probléma, akkor megpróbálunk ennek valamilyen elméleti magyarázatot adni, végül megvizsgáljuk, hogy igazolódik vagy megcáfolódik elméleti magyarázatunk.
A szociológusok nagy többsége nem fogadja el a közelmúltban igen divatosság vált posztmodern felfogást sem, azaz hogy “minden elmegy” a tudományos igazság nem is létezik, továbbá minden magyarázat egyenértékű. Ez a felfogás a tudományos kutatás értelmetlenségét sugallja. A szociológusok többsége azt vallja, ha soha nem is lehetünk biztosak abban, hogy megtaláltuk az igazságot, kutatásaink közelebb visznek a megismeréséhez.
A tudományok fejlődnek-e, hogy a korábbi ismeretekre építve egyre több új ismeretet halmozunk fel, vagy pedig úgy, hogy idővel felismerjük, hogy halmozódó ismereteink nem magyarázzák meg a valóságot, ezért félredobjuk az addigi megközelítést, s kérdéseket fogalmazunk meg, azaz új nézőpontból közelítünk az igazsághoz. Ezt nevezik tudományos paradigmaváltásnak.
A szociológia tudományának lényegéhez tartozik tehát az elméleteknek a valósággal való összevetése. Azt kell hangsúlyozni, hogy a valósággal való összevetés nélkül nem beszélhetünk tudományos szociológiáról.
A társadalmi struktúra, intézmények, kultúra
Az ember társadalmi lény, azaz lehetetlen emberi élet társadalmon kívül. Ha az ember az emberiség kezdetei óta nem élt volna társadalomban, akkor nem lett volna képes az állatvilágból kiemelkedni. A társadalomban, való együttélésnek vannak bizonyos szabályszerűségei, ezeket kutatja a szociológia. A szociológust az érdekli, hogy milyenek a különböző társadalmak, hogyan működnek, hogyan változnak.
Egy társadalomnak van bizonyos struktúrája, vannak intézményei, van kultúrája.
Társadalmi struktúrán az egyének és társadalmi csoportok közötti tartós viszonyokat (például alá- és fölérendeltséget) értjük.
Társadalmi intézménynek nevezzük a legáltalánosabb értelemben a társadalom tagjainak többsége által végzett tevékenységek alapvető módját, mintáját. Az intézményekhez normák és értékek tartoznak, amelyek az intézményesült viselkedést előírják, továbbá megszegését büntetik. A kultúrán az anyagi javak, normák és értékek együttesét értjük.
A társadalomtudományok történeti kialakulása
A társadalomról való gondolkodás egyidős az emberiség kezdeteivel. A társadalomtudományok közül a történetírás az írásbeliség kezdetei óta különálló tudomány volt, figyelmét a konkrét történeti események lefolyásának pontos leírására összpontosította.
Elsőként a XVII. Század közepén a demográfia önállósult, amikor John Graunt a londoni halálozási adatokat kezdte tanulmányozni. A pestis és más halálokok miatti halálozás törvényszerűségeit próbálta vizsgálni. A demográfiának így nagyon pontos és szorosan körülhatárolt tárgya alakult ki: a népesség számának és összetételének alakulására ható folyamatok vizsgálata.
Néhány évtized múlva, a XVII. század második felében jelentek meg John Locke politikatudományi munkái. Majdnem egy évszázaddal később függetlenült Adam Smith alapmunkáival a közgazdaságtan. Elsődleges célja annak bizonyítása volt, hogy ha az állam nem avatkozik be a gazdasági életbe, akkor a piacon az egyes emberek önérdeket követő viselkedése optimális gazdasági eredményhez vezet.
A XIX. Század elejére világosság vált, hogy a piac szabad működése viharos iparosodást, gazdasági növekedést idéz elő, de ebben a folyamatban a társadalom nagy tömegei elvesztik korábbi megélhetési alapjukat, nyomor fenyegeti őket. A munkásság tényleges elnyomorodott, a társadalmi közösségekből, korábban védelmet nyújtottak nekik, elidegenedés lépett fel, megnőtt a deviáns viselkedések száma. A szociológia előfutárai, Saint-Simon, Comte és Tocqueville, valamint Marx, Durkheim és Weber a XIX. század első évtizedeitől ezeket a folyamatokat próbálták megérteni, továbbá a negatív társadalmi jelenségek elkerülésének módjait kutatták.
A szociálpszichológia a századforduló körül a pszichológiából alakult ki. A pszichológia önálló tudománnyá válása idején kifejezetten természettudományként definiálta magát. A szociálpszichológia kialakulásához felismerés vezetett, hogy az egyén a nagyobb társadalmi csoportokban másképpen viselkedik, mint elszigetelt egyénként.
A társadalomnéprajz két forrásból táplálkozott. Közép-Európában a néprajz azzal a céllal indult, hogy összegyűjtse a népi kultúrát, azaz a folklórt és a tárgyakat, mert ezt a nemzeti kultúra megőrzése szempontjából igen fontosnak tartották. Az Egyesült Államokban viszont a gyarmatokon élő nem európai kultúrájú népek megértése volt a kulturális és szociális antropológiai kutatás elsődleges célja. A kultúrán nem egyszerűen a folklórt és művészi tárgyakat értették, hanem a vizsgált népesség hiedelmeinek, értékeinek, viselkedési normáinak rendszerét.
Mindezek alapján a tudomány tárgya tekintetében a szociológia, mint a társadalom egészét vizsgáló tudomány.
A módszer tekintetében a szociológia, amely a tömegesen előforduló jelenségekre vonatkozó empirikus adatgyűjtést, továbbá ezeknek elemzését használja módszerként.
A szociológiát alapvető szemlélete különbözteti meg a többi társadalomtudománytól. A szociológusok többsége úgy véli, hogy az ember életének minden jellemzőjét erősen meghatározza a társadalmi szerkezetben elfoglalt helyzete. A társadalmi helyzet befolyásolja azt, hogy mekkora jövedelmet tud elérni, milyen lakásban és milyen lakóhelyen lakik, milyen iskolai végzettséget szerez, hány gyermeke születik, hány évig él, vagy milyen valószínűséggel válik alkoholistává vagy kerül börtönbe.
Különbözik a szociológia a többi társadalomtudománytól emberképe tekintetében. Közgazdaságtan emberképe. Eszerint az ember mindig racionálisan dönt, cselekszik, továbbá a haszna maximalizálására törekszik.
A szociológia viszont az ember tevékenységében a társadalmi normákhoz igyekszik alkalmazkodni. E normák hátterében értékek állnak. A normákat és értékeket a társadalom tagjai gyermekkori szocializációjuk során sajátítják el, „internalizálják”. A normák és az értékek a társadalom kultúrájának alapvető alkotóelemei.
Mire jó a szociológia?
Mire használható egyáltalán a szociológia?
A szociológiában jártas egyén jobban megérti azt a társadalmat, amelyben él, jobban tud védekezni manipulációval, félrevezető nézettel szemben. Gyorsan képes felismerni, érvényesíteni érdekeit. Ezáltal a szociológia hozzájárulhat egy jobb társadalom kialakulásához.
Lehet egy olyan haszna is, hogy konkrét társadalmi problémák megoldását segíti elő azzal, hogy ismereteket ad ezeknek a problémáknak a jobb megismeréséhez. Példaképpen a pszichiátriai szociológia hozzájárulását az elmebetegségben szenvedők gyógykezelésének reformjához.
A szociológia mennyire használható fel az előrejelzésben és a tervezésben. Egyes vélemények szerint az igazi tudomány kritériuma, hogy előre jelezni tudja az eseményeket, folyamatokat. Kétségtelen, hogy a társadalomtudományok képesek bizonyos jelenségeket előre jelezni.
A termékenység várható alakulására vonatkozó hipotézisek segítségével biztosan előre lehet jelezni a népesség számának és korösszetételének alakulását.
A szociológus szerepei
További kérdés, hogy milyen tudományos magatartást kövessen a szociológus. Raymond Aron írta, háromfajta szociológus létezik: 1. az uralkodó tanácsadója,
A szociológiai kutatások eredményeinek óhatatlanul politikai következményei vannak. A társadalomban megfigyelt jelenségek és folyamatok feltárása befolyásolja a mindenkori kormányzat megítélését a közvéleményben, mert leleplezheti a kormányzat céljai és propagandája, valamint a valóság közötti ellentmondásokat. Néha úgy szokták kifejezni, hogy a szociológiának leleplező (debunking) funkciója is van. Hitler és Sztálin egyaránt tiltotta a szociológiai kutatásokat.
Max Weber vizsgálta a legmélyebben a tudósi és a politikusi tevékenység közötti különbségeket. A tudományt szakmának, hivatásnak tartja, s véleménye szerint a tudósnak arra kell törekednie, hogy megállapításait, ismereteit, módszereit a hívő katolikus és a szabadkőműves egyformán felhasználhassa.
A tudós számára tehát a legfőbb érték, hogy a tudományos igazságot kimondja. A politikus ezzel szemben arra törekszik, hogy hatalomra jusson, a hatalmat megtartsa, vagy politikai céljait, eszményeit a társadalomban megvalósítsa.
Kézenfekvőnek látszik, hogy a tudománynak objektív megállapításokat kell megfogalmaznia, s a tudományt nem befolyásolhatják a kormány, a pártok, társadalmi csoportok, de még a kutató saját politikai nézetei, érdekei sem. Ha ugyanis ezek a nézetek és érdekek befolyásolják a tudományos munkát, akkor az nem érdemli meg a tudomány elnevezését, hanem egyszerűen ideológiáról van szó, egy olyan világképről, amely az emberek egy részének érdekeit szolgálja.
Karl Marx szerint a tudóst döntően befolyásolják társadalmi helyzetéből következő érdekei. A burzsoáziához tartozó, abból származó tudóst a burzsoázia érdekei befolyásolják, tudományos megállapításaival ezért a kapitalista társadalmi rendszert kívánja igazolni, alátámasztani. Csak a proletariátushoz tartozó, ehhez a társadalmi osztályhoz csatlakozó tudós képes az objektív igazságot kimutatni, mert a proletariátusnak ez az érdeke. Marx szerint az objektív igazság, törvényszerűség a kapitalizmus válsága, majd annak a megdöntése és a szocialista társadalom létrehozása a proletariátus érdekében áll.
Max Weber nagyon következetesen kiállt az objektivitásra törekvés követelménye mellett; véleménye szerint a tudósnak az a kötelessége, hogy hideg fejjel nézzen szembe a mindenkori uralkodó eszményekkel, és szükség esetén szembe kell helyezkednie azokkal. Rámutatott arra, hogy illúzió azt képzelni, hogy ez könnyen megvalósítható feladat, hiszen a tudóst befolyásolják az általa elfogadott értékek. Ezért a tárgyilagosság követelményének érvényesítése állandó önvizsgálatot és önkontrollt követel a tudóstól.
Mannheim Károly Marxszal ellentétes álláspontot foglalt el, hogy melyik tudós képes objektív maradni. Szerinte sem a burzsoázia, sem a proletariátus pártján álló tudós nem képes erre, mert az osztályérdekek befolyása alól egyik sem tud megszabadulni. Viszont a „szabadon lebegő értelmiségi”, aki nem kötődik osztályhoz és párthoz, objektívan tárhatja fel a valóságot.
Gunnar Myrdal a társadalomtudós nem tudja az általa elfogadott értékektől függetleníteni magát a kutatásban, leghelyesebb, ha ezeket az értékeket világosan kimondja.
Fontos következtetés:
1. A szociológusnak tisztában kell lennie azzal, hogy minden társadalomtudós munkásságát befolyásolja a saját társadalmi helyzete, politikai állásfoglalása. Ez a befolyás abban is megmutatkozik, hogy milyen problémákat vizsgál.
2. Mindennek dacára a szociológusnak arra kell törekednie, hogy kutatásait minél kevésbé befolyásolják a saját érdekei, az objektív igazság, a valóság feltárását szolgálja.
3. A fent említett nehézségek ellenére azt lehet állítani, hogy a társadalmi valóság elősegíti a társadalmi viszonyok javulását.
4. A szociológus már kutatási kérdéseinek megfogalmazásakor, és elemzésekor sem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy tudományos megállapításait milyen célra, milyen ügyek alátámasztására lehet felhasználni. Példa erre a szegények vizsgálata. Már azzal, hogy a kutató ezt a témát választja, állást foglal politikailag is, abban az értelemben, hogy a szegénységet társadalmi problémának látja. Törekednie kell arra, hogy a kutatás eredményeit tárgyilagosan mutassa be.
