Ma az egyik legfelkapottabb, legkeresettebb műfaj.
A ’80-as évektől igazán fontos.
Magyarországon a rendszerváltás műfaja.
A publicistáknak nagy szerepük volt a tudatformálásban, hogy a közönség megértse a rendszerváltás fontosságát.
’56 -’68-ig kemény diktatórikus időszak. A riport volt ekkor a kedvenc műfaj, hiszen magyarázni kellett. Az akkori riporterek ma sztárpublicisták. (Medgyesi Gusztáv, Kovács Zoltán)
Statikus leíró műfaj volt.
’80-as évek eleje: olajválság; ’85-ös pártkongresszus + gazdasági tanulmány
Megbukott a szocializmus, életképtelenné vált; ez a társadalmi formula alkalmatlan.
Olajválság; az anyag helyett az informatika vette át a helyet; fegyverkezés!
Helsinki értekezlet! (’80-as évek közepe)
Itt kimondják, hogy az európai határok megváltoztathatatlanok.
Helsinki kosár: a résztvevő országok vállalják az eszmék szabad áramlásának lehetőségét.
Nyilvánosságnak két szintje volt Magyarországon:
I. nyilvánosság: Rádió, TV, Újság
II. nyilvánosság: SZETA (Szabad Kezdeményezések Hálózata)> legálisan nem jelenhettek meg, füzetekben terjesztették gondolataikat.
Megalakulnak az első zöldmozgalmak.
Minden áthallásos volt.
Mikroszkóp színpad> a publicisztika sajátos válfaja (mi mindent elnézünk...) (Hoffi Géza)
>>> Egyfajta szelep volt, hogy megnyugtassák a társadalmat.
Megőrizte vezető szerepét.
A párt szétszakadt.
Mozgósítás: a publicisztika a leghatásosabb fegyver, a hétköznapi magatartást legjobban befolyásoló újságírói műfaj.
Németországban, Csehországban a rendszerváltás során az értelmiségieket mind kirúgták; Magyarországon jelentős részük átmenekítődött.
A médiaháborút a publicisztika eszközeivel, szavakkal vívták meg. Ki tud több embert meggyőzni a maga igazáról.
Publicisztika:
Publius: latin szó; „nyilvánosság”.
Publico: közzé teszek, nyilvánosságra hozok valamit.
Ókori Görögországra vezethető vissza. A publicisták a rétorok voltak, akik nyilvánosan fejtették ki véleményüket.
A publicisztika a közügyeket legmélyebben érintő társadalmi eseményekkel foglalkozik.
A publicisztika nyilvános közbeszéd.
Tacitus: „Szónokokra akkor van szükség, ha a társadalom beteg.”
Németországban a publicista = a sajtótudományok művelője.
Angolszász újságírásban: opinion = publicisztika.
Minden olyan szerző, aki nyilvánosan gyakorol szellemi tevékenységet és célja a meggyőzés, a közönség tudatának alakítása, az publicista.
-közírás
A publicisztika témája mindig valamilyen társadalmi jelenség, amely a szerző számára kiindulópontul szolgál.
A jegyzetíró és a kommentáríró között áll a publicisztika.> legalább annyira szubjektív, mint a jegyzetíró, de a felkészülésben, pontosságban, műveltségben legalább annyira szakújságíró, minta a kommentáríró.
A publicista egy adott ügy kapcsán fejti ki a véleményét, egyedi gondolatait, igyekszik elhelyezni a történést (sztorit) a megfelelő társadalmi, gazdasági, politikai kontextusban.
Az összefüggések felismerése a legfontosabb jellemzője; apróbb ügyekben is észreveszi a konfliktus lehetőségét. A társadalmi közélet barométere.
A publicista megmutatja az ellentmondásokat, hazugságokat, a visszásságokat.
Transzparencia: átláthatóság.
Az igazán demokratikus társadalom transzparens. Aki ezt azzá teszi, az a publicista.
A valódi publicista - nem titkoltan - szembe száll a hatalommal, ugyanakkor nem kíméli a közönséget sem. Nincs tekintettel senkire és semmire. Kockázatos műfaj. A hatalom megpróbálja őket sarokba szorítani. Fedhetetlenséget, erkölcsi hátteret feltételez. A publicista időnként kénytelen az ítélőbíró szerepét is eljátszani.
Ha elfogadjuk, hogy a média napjainkban a 4. hatalmi elvként funkcionál, akkor a publicista
bíró és... egy személyben.
A publicistának olvasótábora van. A jó publicista a témák iránt érzékeny, jó íráskészsége van, olvasott (= művelt; az írás ott kezdődik, hogy olvasok, benne vagyok a hírfolyamban; a kialakult személyiség + gyakorlat; mindent megpróbálok leírni; meg kell tanulni olvasni!), nagy valóságismeretre van szükség. > elvezet a stílushoz is. > Irodalmi nyelven íródik, de közel áll az élőbeszédhez, sőt, a szleng is megjelenhet benne.
A jó publicisztika azonosítja a szerzőt. A riport mellett a másik komplex műfaj (jegyzet, tárca... elemek bukkannak fel benne).
A publicisztika Magyarországon az a nem túlságosan hosszú, 3-6 flekk (az esszénél lényegesen rövidebb), max. 1 újságoldalnyi terjedelmű írás (kolumna), amelynek célja egy adott eseményhez vagy folyamathoz kapcsolódóan az értelmezés, a háttér és az összefüggések feltárása, ezek nyilvánosságra hozatala, a közönség meggyőzésének nem titkolt szándékával.
Technikai megjegyzés: A publicisztikát mindig el kell választani a hírtől. Egyre inkább követelmény, hogy nem írhat publicisztikát az, aki hírműsorban dolgozik.
John Hohember:
„Minden embernek megvan a joga a saját véleményére, de senki sem tévedhet a tényekben.”
Ez az objektivitás koncepciója, bár tisztán sohasem érvényesül. A teljes objektivitás mítosz, ez még a nyomtatott sajtó korszakából származik. Helyére, mára a korrektség került.
Az eseménynek nem kell feltétlenül magas hírértékűnek lennie, de fontos, hogy a konkrét hír kapcsán a társadalmilag fontos ügyek kerüljenek, s az események hátterét kell bemutatni.
A jegyzet és a publicisztika:
A jegyzet középpontjában mindig valamilyen ellentmondás áll, s azt tárja fel a jegyzetíró.
A publicisztika nem feltétlenül a politikával foglalkozik. Lehet sport, kultúra is.
Mindig tényszerű, ezért a publicisztikának mindig változatosnak kell lennie a témában, ugyanakkor nem ragadhat le az általánosságok szintjén, egyszerre kell konkrétnak és... lennie. Színtere a napi sajtó, mert frissnek és időszerűnek kell lennie.
Dobrovitch Mihály:
„A jó publicisztika alapja éppen az, hogy megtaláljuk azt, ami fáj, és elhitessük az olvasóval, hogy az olvasót is éppen az bosszantja, ami minket. Az igazán ügyes publicista még arra is képes, hogy elhitesse az olvasóval, hogy neki is fáj, ha az olvasót pofán verték, és akad néhány zseni, aki magáról el is hiszi, hogy ez neki tényleg fáj.”
Lázár István: (formai szempontból)
„Mivel a széles közönséghez szól, legyen közérthető, egyszeri hallásra felfogható, közvetlenül mozgósító (azonnal értelmezni lehessen), fontos az egyéni hang és a bátorság.”
Tanács István:
Használjunk példákat, utalásokat, paradoxonokat, abszurdig ható gondolatmeneteket.
Allegorikus publicisztika:
· nem is arról szól, amiről szól
· nagyon jó technika arra, hogy abszurdan írjam meg a véleményemet a nagyon is egyértelmű helyzetről.
Szále László:
„Publicista! Ne írj olyat, amit mások is tudnak, és ha mégis olyat írsz, úgy írd, ahogy senki más.”
A publicisztika meghatározza egy lap szellemiségét, irányvonalát. A lap és szerzője kölcsönösen vállalja egymást. A szerkesztőknek joguk van az ő irányvonaluktól eltérő publicisztikát visszautasítani. A hír mellett a publicisztika adja meg egy lap gerincét.
Tárca
= Fevilleton
A XIX. sz. népszerű műfaja volt. Párizsban egy lap fekete vonallal választotta el a hirdetéseket a más írásoktól.
Tehát tárca = ami a vonal alá kerül.
Eredetileg színi kritika volt. Ma már egy újságoldal keretbe helyezett része. Gyakran alulra kerül. Állandó helye van.
Laza műfaj. Lehet képzeletbeli párbeszéd, portré. Lényegét írója adja, aki szubjektív és szuverén egyéniség.
Legnagyobb tárcaíró: Mikszáth, aki szépírói eszközökkel ért el újságírói sikereket.
Krúdy, Karinthy Frigyes és Ferenc, Kellér Andor, Heltai, Tömörkény.
Fevilleton: Nyugat-Európában és Amerikában a tárca neve.
Célja a szórakoztatás. Érdekesség; minden, ami nem publicisztika.
Tárca = tovább nem írt novella.
A jó tárcához elsősorban téma kell. Olyan, ami felkelti az olvasó érdeklődését, időszerű, sok embert érint, s gondolatokat és érzelmeket kelt.
Tárca és elbeszélés kapcsolata:
Elbeszélés: elengedhetetlen központi eleme a sztori, a mese, a cselekmény.
Tárca: ezt nem igényli; a hangulat, egy ember, táj puszta leírásával is megelégszik.
Előde a magyar irodalomban az életkép (reformkorban népszerű, Garai János, Szigligeti), skicc> célja a szórakoztatás.
Tárcanovella:
Határműfaj.
Mikszáthtól Csurkáig a szépirodalomból verbuválta szerzőit.
Közéleti problémákat is felvet, noha kis történeteket mesél el. El is felvázolt skicc, könnyű, cselekményes.
Kossuth Pesti Hírlapja már túllép az életképen, ez teszi népszerűvé a tárcát.
Márai Tibor:
„Nem minden tárca elbeszélés, de minden elbeszélés tárca.”
Tárca lehet leírás, egy gondolat kifejtése. Nincsenek olyan követelményei (cselekmény),mint az elbeszélésnek.
Illés Sándor: ma az egyik legjobb tárcaíró.
Kovács Imre, Bende Ibolya
Friss Újság
Recenzió
= műismertetés.
Az irodalom, a képző- és iparművészet, a színház, a zene, a filmművészet, a rádió és TV művészi alkotásainak értékelő ismertetése a recenzió.
Szerzője elsősorban információkat közöl a műről. A recenziónak nem feladata az ítélkezés, ami nem zárja ki egy-egy bíráló szó használatát. Beható elemzés nélkül nem volna etikus egy néhány soros írásban ítéletet mondani.
Kritika
= műbírálat
A görög krino = ítél szóból> vagyis megítél, megbírál.
Feladata az, hogy valamiféle értékrendet állapítson meg. Ezt az értékrendet esztétikai alapelvekből, a nagy klasszikus művek tanulmányozásából vezeti le.
Szakújságírói feladat, s miközben kifejezetten szubjektív műfaj, tudományos felkészültséget igényel.
Funkciói:
· objektív ismertetése a műnek
· a közönség érdeklődésének felkeltése
· szubjektív ítélet a mű felett
A közönségnek írják, nem lehet burkolt reklám, s nem provokálhatja a közönséget.
2 nagy hiba:
· ha provokálja a közönséget
· ha kritikus támad kritikust
Úgy kell szolgálni a közönséget, hogy tájékoztatjuk valamilyen új alkotásról, új tendenciákról, időnként a divat változásairól.
Legyen közérthető és igényes nyelvezetű.
Mindig alkalmazkodni kell a laphoz.
Kritikus és művész viszonya:
A kritikus a kritikában gyakran nemcsak a művet, az alkotót is minősíti. A kritikus elhelyezi az adott alkotást a szerző életművében; megvizsgálja, milyen értéket képvisel az adott mű, figyelembe véve a hagyományos és a napról-napra változó értékrendet.
Barcsay Jenő
Funkció:
Kapcsolatot teremt közönség és alkotó között.
Új ismereteket ad, és segít eligazodni és válogatni az új művek és irányzatok között.
Esszé
Francia szó. Jelentése kísérlet, próbálkozás.
Módszere a tudományos értekezéshez, stílusa a szépirodalomhoz közelít.
Személyes hangvételű, a gondolatot nemcsak kifejtő, hanem sokszor meg is jelenítő.
Egyszerre szól a szakemberhez és a közönséghez.
Vitázó, hasznos műfaj. Egy vitatott kérdést megjelenítek, majd választ adok rá.
Nem törekszik megcáfolhatatlan bizonyításra, de rendelkezik szubjektív látásmóddal és láttató erővel.
Márai, Csoóri Sándor
Az esszé elemez és kommentál.
1580. Montaigne esszéinek megjelenésével a tudósok (filozófia) jó néhány művelője nyergelt át erre a műfajra, mert érdekesebbnek érezték.
Voltaire, Diderot, Schiller, Goethe.
Bergson: Nevetés.
Thomas Mann, Camus, Gorkez, Kosztolányi, Fülep Lajos, Illyés Gyula, Szerb Antal, Németh László, Cs. Szabó László, Nemes Nagy Ágnes
Úgynevezett lebegő műfaj, át-átcsap egyik műfajból a másikba.
Megjegyzés küldése