Ø Madách egyetlen remekműve, minden kor számára
van érvényes mondanivalója
Ø filozófiai jelleg: nem csak nemzeti kérdések felvetése,
hanem az egész emberiségre kiterjedő
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Madách Imre. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Madách Imre. Összes bejegyzés megjelenítése
Madách Imre Az ember tragédiája – Az eszmék sorsa a Tragédiában
Műfaj: drámai költemény
Keletkezés: 1859. feb. 17. - 1860. már. 26.
Arany János (ekkor a Kisfaludy társaság igazgatója)
a) A Faust gyenge utánzata
b) Tompa Mihálynak írta: „Első tehetség Petőfi óta, aki egészen önálló irányt mutat.
- A nyelv és a verselés darabosságait Arany kijavította (fakszimile – hasonmás kaidás; 4080 sorból 4140 lett)
A keletkezés körülményei
- Nővérét és annak családját román parasztok legyilkolják csalódás a romantika által eszményített népből
- Felbomlott házassága Éva alakja és Fráter Erzsébet között párhuzam vonható
- Nemzeti katasztrófa (1848-49)
- A XIV. sz. természettudományának új tanításai hatottak rá
• frendológia (koponyatan)
• morálstatisztika
• biológiai determinizmus (= akarat és cselekvés korlátozottsága)
• entrópia-elv (fagyhalál)
• A Naprendszer kihülését jósolja
A Tragédia felépítése
- A Tragédia 15 színből épül fel.
- Keretszín: A mennyekben; Paradicsom; Paradicsomon kívül
- Múlt: Egyiptom; Athén; Róma (Ókor) Konstantinápoly; Prága I; Párizs (álom az álomban), Prága II (Kőzépkor)
- Jelen: London
- Jövő: Falanszter; Űr; Eszkimó szín
- Keretszín: A Paradicsomon kívül
A konfliktus
- Lucifer (nevének jelentése: Fényt hozó), a tagadás szelleme hiányolja az Úr művéből a harmóniát, nem hajlandó dicsőíteni azt.
- Célja, hogy az ember kétségbe ejtésével az Úr hatalmát gyengítse
- Álmot bocsát Ádámra és Évára, így megmutatva nekik az emberiség jövőjét.
Az eszmék sorsa a Tragédiában
IV. szín (Egyiptom)
Ádám fáraóként kiábrándul az egyéni dicsőségvágyból („Milliók egy miatt”). Megszületik a szabadság-egyenlőség eszme, rabszolgáit felszabadítja.
V. szín (Athén)
Miltiadészként kiábrándul a félrevezetett tömegből, mely a szabadságért küzdő ember vesztét okozza. A szabadság-egyenlőség eszme elbukik.
VI. szín (Róma)
Kiábrándul az élvezeteknek szentelt eszme nélküli életből. Péter apostol szavaival feltűnik a testvériség eszme.
VII. szín (Konstantinápoly)
Tankréd lovagként kiábrándul a vallási fanatizmusra épült társadalomból. (homousion – homoiusion: Krisztus nem azonos az Atyával). A testvériség-eszme elbukik.
VIII. szín (Prága I.)
Keplerként kiábrándul a szabad tudományt korlátozó világból.
IX. szín (Párizs)
Álom az álomban (Kepler álmodik). Dantonként kiábrándul a viszálykodó vezetőkből és az elkorcsosult népből. Hisz a forradalom nagyszerűségében (egyenlőség, testvériség, szabadság)
X. szín (Prága II.)
Keplerként kiábrándul az öncélú tudományból. Lelkesedik a szabad, józan tudományért.
XI. szín (London)
Kiábrándul a forradalom eredményeképp kialakuló szabad társadalomból, a kapitalizmus versenyéből, a pénz mindenhatóságából, mely az embereket egymás ellen fordítja.
XII. szín (Falanszter)
Kiábrándul a szervezett társadalomból, az utópista szocializmus elképzeléseiből, melyben minden a szűk prakticizmusnak van alárendelve.
XIII. - XIV. szín (Az Űr és Eszkimó szín)
Kiábrándul a józan természettudományból, mely nem tudta megoldani az emberiség problémáit.
hegeli tiráda tézis – antitézis – szintézis
(a történeti színekben egy eszme megjelenése, annak kiüresedése majd egy új eszme felbukkanása)
Végkifejlet
- Lucifer terve majdnem teljesül, ám Éva anyasága ezt meghiúsítja
- Az utolsó színben megjelenik az Úr, Ádám kérdésekkel fordul hozzá:
o „E szűk határú lét-e mindenem?”
Az Úr bizonytalanságban hagyja az embert (arasznyi lét - túlvilági boldogság)
o „Megy-é előbbre majdan fajzatom?”
Az Úr nem cáfolja meg amit Lucifer megmutatott Ádámnak. („csak az a vég – csak azt tudnám feledni!” – az eszkimó színre utal)
o „Van-é jutalma a nemes kebelnek, / Melyet kigúnyol vérhullásáért / A kislelkű tömeg?”
Az Angyalok kara: „Tégy bátran hát és ne bánd ha / A tömeg hálátlan is lesz”
Ne a tömeg háláját, hanem saját önbecsülését tekintse fontosnak az ember.
o „Ki fog feltartani, / Hogy megmaradjak a helyes úton?”
A lelkében felhangzó szózat, „mely visszaint, s emel”
Saját lelkiismerete (az ember önállóságát visszaadja az Úr)
Segítője és társa: Éva
Lucifer tudása, tagadása, kritikája forrásba hozza az embert: az örökös tagadás új és új küzdelemre lendít (~ Vörösmarty : Gondolatok a könyvtárban, „Mi dolgunk a világon: küzdeni”)
- A mű fő gondolata: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”
- Ezt már az űrjelenet is előkészíti (A cél halál, az élet küzdelem / S az ember célja e küzdés maga”)
Madách üzenete: A bukott szabadságharc után az elnyomás éveiben egy kilátástalannak tűnő helyzetben bíztat a küzdésre.
Műfaji előzmények: Goethe: Faust, Milton: Az elveszett Paradicsom
A Tragédiára illusztrációi Zichy Mihály és Kass János művei.
MADÁCH IMRE Az ember tragédiája (1859-1860)
Egész művem alapeszméje az akar lenni, hogy amint az ember Istentől elszakad s önerejére támaszkodva cselekedni kezd: az emberiség legnagyobb s legszentebb eszméin végig egymásután cselekszi ezt. Igaz ugyan, hogy mindenütt megbukik, s megbuktatója mindenütt egy gyönge, mi az emberi természet legbensőbb lényegében rejlik, melyet levetni nem bír (ez volna csekély nézetem szerint tragikum), de bár kétségbeesve azt tartja, hogy eddig tett minden kísérlet erőfogyasztás volt, azért mégis fejlődése mindig előbbre s előbbre ment.
(MADáCH LEVELE ERDéLYI JáNOSHOZ, 1862. IX.13.)
Madách Imrét számos, egymás hatását felerősítő körülmény késztette főműve megírására (Európa társadalmi, gazdasági és tudományos élete forradalmi átalakulásokon ment át, Magyarországon a tíz éve elvesztett szabadságharc után ismét kiéleződött a politikai helyzet, és nem utolsó sorban saját személyes válsága is motiválta).
Az ember tragédiája filozofikus síkra emeli az egyetemes, nemzeti és individuális létkérdéseket. Műfaja drámai költemény, más szóval bölcseleti-lírai dráma. Madách műve tagja annak a sornak, amelyet Dante nyomában pl. Milton, Byron, Shelley, Goethe és Vörösmarty nagyszabású, a műfaji határokat átlépő alkotásai is fémjeleznek. A mű eszmei háttere is rendkívül sokrétű; számos tudományos, szellemi irányzat kap benne valamilyen szerepet, pl. a liberalizmus, a pozitivizmus, a biológiai és statisztikai determinizmus, az örökléstan, az utópista szocializmus, a deizmus és a panteizmus. A kompozíció az ellentétes erők harcának elvére épül. A konfliktus egyik pólusán (de a mű egészében is, az egyes színeken belül is) egy-egy elvont eszme megvalósításának igénye jelenik meg, míg a másik pólust az anyagi-társadalmi tényezők alkotják. Az ellentétes erők összecsapása után egy újabb idea merül fel, amely egyben a következő szín kiindulópontja is.
A dráma alapkonfliktusát a függőség, valamint az első színben megjelenő (Lucifer által képviselt) autonóm létforma ellentéte alkotja. Lucifer a paradicsomi boldogságban élő ádámot a második színben arra bírja rá, hogy ő is dacoljon az úrral, lépjen ki az isteni "gondviselet" védelméből, vállalja a "nemes, de terhes" önálló életet. A bűnbeesés után ádám (évával együtt, immár "a paradicsomon kívül") büszke önérzet és szorongás közt ingadozva éli önálló földi életét, és az ígért mindentudást kéri számon a csábító szellemtől. Lucifer a továbbiakban (a történelmi színekben) álomképek sorozatával tárja fel ádám előtt az emberi szellem egyfajta fejlődéstörténetét.
Először a szabadság kétféle változatáról látunk példázatot. ádám Egyiptomban
- fáraóként - a korlátlan egyéni hatalmat próbálja ki, az évezredekre szóló személyes dicsőségbe kóstol bele, de egy "ismeretlen érzés" (a "milliók" iránti együttérzéssel társult szeretetvágy) a szolganép felszabadítására ösztökéli. A "szabad állam"-ban, Athénban azonban a nép (a nyomor miatt, a demagógia prédájaként) nem tud élni szabadságával, az ő szolgálatát vállaló nagy egyéniséget pedig elveszejti. A magasztos eszményeiben csalódott egyén most azt a célt tűzi ki, hogy "éljen magának, és keresse a kéjt". A szabadosság életelve a császárkori Rómába vezet. Az eszmények hiánya azonban a pusztulást hozza magával, a "döghalál"-t, amelyet már a római színben a kereszténység új eszméje győz le.
Konstantinápolyban ez is hitelét veszti: az emberi szeretet elvét megcsúfolja a vallásháború, a szeretetre "bűnbélyeg" kerül, a szeretni vágyó embereket a zárda ajtaja elválasztja egymástól. ádám, aki ismét csalódott eszményeiben, Prágában a tudományt szolgálja (Kepler személyében), az igazi tudásra viszont a császári udvar nem tart igényt, a tudós felesége pedig udvaroncokkal flörtöl. Párizsban mégis - átmenetileg, mint "álom az álomban" (Sőtér István) - felcsendül "a jövő dala"; a nagy francia forradalomban, ha ellentmondásosan is, de diadalra jutnak a legnemesebb eszmék: az "egyenlőség, testvériség, szabadság". újra Prágában (a tizedik színben) éva visszatér férjéhez, és Kepler tanítványának lelkes figyelme a jövő ígéretével kecsegteti ádámot.
Az "új világban", London "szabad verseny"-ében (ahol "az élet korlátozza önmagát") viszont csak az érdekek diktálnak, hiányzik pl. a "kegyelet", az elvont eszmények eltűnnek. A londoni szín záróképe: vízió a kor áldozatainak haláltáncáról. Egy "védő" és "buzdító", tudomány vezérelte világot áhít most már ádám, de a jövőt jelképező falanszterben a rideg célszerűség uralkodik, megszűnt "a haza fogalma", funkcióját vesztette a tudomány és a művészet, tilos az anyai szeretet és a szerelem is. Hősünk - a szellemi értékekhez ragaszkodván - az űrbe repül, elhagyja az emberi kultúrát és az embertársakat, hisz "Szerelem és küzdés nélkül mit ér A lét". Végképp elszakítana minden köteléket, "mely a földhöz csatol"', lelke azonban (a "Földszellem" uralmából) nem szabadulhat a testtől. ádám tehát visszafordulni kényszerül, mégis alapigazságok fogalmazódnak meg benne: "bármi hitvány Volt eszmém, akkor mégis lelkesített, Emelt, és így nagy és szent eszme volt. Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság Vagy nagyravágy formájában hatott-e, Előre vitte az embernemet." Kimondja, hogy "az ember célja a küzdés maga." Ez a jelenet a mű egyik eszmei csúcspontja.
Mégis, a kihűlőben lévő földre visszatérve, ádám az eszkimó színben a teljes fizikai, szellemi és erkölcsi leépülést tapasztalja. Az utolsó részben, a záró keretszínben fellázadna ("Ne lássam többé ádáz sorsomat"), feladná "a hasztalan harcot": a szabad akarat végső, de torz megnyilvánulásával önmagát áldozná fel az emberiség megmentésére. éva azonban átszellemült boldogsággal a tudomására hozza: "biztosítva áll már: a jövő". A Lucifer által felvázolt történelmet így mindenképpen vállalni kell. Az ember döntési lehetősége csupán abban áll, hogy szabadon választhat a "bűn és erény" között, és a "végtelen tér"-ben vállalhatja a "tettdús élet"-et. Segítsége az iránymutató isteni "szózat" lehet (csak meg kell hallania), mentsvára pedig az isteni kegyelem védőpajzsa. Sokat sejtető, szállóigévé vált mondattal zárul a mű: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"
A részek dialektikus egysége nem csupán a Tragédia felépítésének, hanem világképének is az alapja. A befejezett "nagy mű", a teremtett világ: egymással küzdő erők egysége. A három főangyal által dicsőített és egyben képviselt fogalmak is ("Eszme"; "Erő"; "Jóság") együtt a világ teljességét szimbolizálják: a szellemi, az anyagi szférát, valamint az erkölcsiséget. A három főszereplő (ádám, Lucifer és éva) hasonló hármasságot képvisel: az eszméket, a rációt és az ösztönöket. Hárman együttesen alkotják az emberi teljességet.
Az úr maga: az idők és a világ teljessége, az ellentétek egysége, maga az abszolútum, aki a "végtelent és időt alkotta", őbenne a szintézis is megtestesül. Lucifernek az elsőbbséget és az isteni tökéletességet megkérdőjelező szavai után az úrnak módjában állna az "önhitt" szellem megsemmisítése, "gúnnyal" adja neki a két fát, és a végkifejletet előre látva engedi, hogy a tagadás szelleme próbára tegye az első emberpárt. Az eszkimó szín után Lucifer győztesnek érzi magát, az úr viszont ekkor már hatalma teljében, mindenhatóságát egyértelműen kinyilvánítva lép közbe: "A porba, szellem! Előttem nincsen nagyság."
Lucifer a tagadás képviselője ("Míg létez az anyag, Mindaddig áll az én hatalmam is, Tagadásúl, mely véle harcban áll"), a "hideg számító értelem" megszemélyesítője, aki egyrészt a tényekkel való szembenézésre kényszerít (lásd neve: «fényhozó«), de egyoldalúan torzít is, és ezért nem juthat soha teljes diadalra. Amíg Lucifer a személyes szabadság szószólója, amíg a feltétel nélkül hódoló angyali karral szemben a szabad véleménynyilvánítás jogának követelője, addig ádám harcostársa. Mint a földi élet tökéletes ismerője kalauzolja végig ádámot - az egyre kilátástalanabb álomsorozaton. Ez a történetív - egyoldalúan és célzatosan - a földi világ tökéletlenségét hivatott illusztrálni; cinikus szkepticizmusát csak az úr szavai ellensúlyozzák. ádámnak el kell fogadnia a Lucifer által feltárt "vég" fenyegetését, de ugyanakkor az isteni irgalomba vetett "hit" is megadatik a számára, így az emberi életút a fenyegetés és a bizalom között vezethet tovább.
A Földszellem a földi lét (az "anyagvilág") törvényeinek megszemélyesítője, panteisztikus isteni lény; az ember vele mindenütt találkozhat - "Elrészletezve vízben, fellegekben, Ligetben, mindenütt, hová benéz Erős vágyakkal és emelt kebellel" -,
a földi világ bármely szegletében megmutatkozik a megfelelő (nyitott) lélekállapot előtt. "Csak én lélekzem benned, tudhatod." ádám, a szellem és a lélek szabadságának keresője dacolni próbál vele, amikor a földi életet kilátástalannak látja. A lélek azonban a test nélkül nem létezhet (vö. József Attila: Költőnk és kora !), ádám nem léphet ki a Föld köréből, tovább kell vállalnia az esetleg "hasztalan" küzdelmet.
éva rendkívül összetett figura. ádám "hő vágya" hozta létre, benne a férfi élete "szebb létre" tesz szert. A férfival szemben ő otthonteremtő lény, aki "lugost" csinál a sivár környezetben a "vesztett éden" pótlására. Sokrétű arculatának további jellemzői az életélvezet, a szolgalét és az önfeledt boldogság képessége, továbbá a hálaérzet, a hiúság, és a kíváncsiság is. Mindent összevéve ő az ösztönök képviselője, a természetesség érvényesítője, egyben a korerkölcsök képviselője is. Lucifer az emberi "fajzat" nőfelfogásáról is kemény ítéletet mond: "Majd állati vágyának eszközéül Tekinti a nőt, [É] Majd istenűl oltárra helyezi" - "Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve [É] a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt." A legfőbb szerepét éva a tizenötödik színben nyeri el: az ő "tisztább lelkűlete" mindenkor képes meghallani az isteni iránymutatást, az úr "szózatát", és ebben rejlik hivatása a férfi mellett: "E gyönge nő tisztább lelkűlete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztűl Költészetté fog és dallá szürődni."
ádám a "büszke férfinem" képviselője. Legelső szavaival jelzi célját: "úrnak lenni" a teremtett világban. Törvény- és kötelességtudó, de könnyen felcsigázható tudásvágy vezérli ("szomjúzom") - a saját lábára kíván állni. Teljességre és hatalomra tör, sőt isteni (abszolút) teljességre is: "Legyünk tudók, mint Isten". Büszke, de a hetedik színben már megnyilvánul emberi gyarlósága és végessége: "Kifáradtam - pihenni akarok." ő egyúttal az eszmék fanatikus híve, megvalósításuk harcosa. Szelleme, "e nyugtalan erő" a folytonos kudarcok ellenére sem hagyja pihenni. Számára minden mélypont után "újra felmerűl Az eszme, mely éltet lehel" a földre. Az eszmény minden bukás ellenére mégiscsak "fog dacolni, érezem, tudom."
A Tragédia jelentős témaköre az egyén és a közösség viszonya. A hatalom vagy a nép szolgálata a történelmi színek első nagy dilemmája, melynek lezárása ("Csak egyedül én voltam a bolond, Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság") Madách személyes politikai élményeivel is kapcsolatos. Lucifer szerint "Minden ember uralomra vágy", és a tömeg "minden rendnek malmán húzni fog." A nép-fogalom a politikában kiüresedhet: Párizsban Danton és Saint-Just egyaránt a "nép"-re hivatkozik. A tömeg és a kiemelkedő egyéniség kapcsolata a továbbiakban is az egyik főmotívum marad, a tizenharmadik színig az egyéni és a közérdekek felváltva kapnak szerepet. Ezt a kérdéskört is érinti az a tény, hogy a főhős - egyre kevésbé találva cselekvési lehetőséget - folyamatosan mind passzívabbá válik. Az egyén-közösség téma végső tanulságát jelentős mértékben alakíthatja a testvériség-eszme és a szeretet-elv is: az egyént önmaga kiteljesítésében az embertárs iránti vonzalom és felelősség is köti. ádámot Egyiptomban és Párizsban is a "rokonszenv" teszi fogékonnyá a másféle igazságok megsejtésére (mindannyiszor a nő vonzása is szerepet játszik).
Az ember tragédiájában végső soron a küzdéseszménynek jut a főszerep. Lucifer a "dőre tagadás"-sal csak élesztője a fejlődésnek, ádám előtt azonban "Végtelen a tér", "mely munkára hív". A zárókép utolsó szavai ("Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!") sokféleképpen értelmezhetők, de jelentésüket korábbi szövegrészekre emlékezve szűkíthetjük és pontosíthatjuk. Az űrjelenetben elhangzott: "A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga." ádám végső kételyeit tovább oszlathatja Péter apostolnak már a hatodik színben elhangzó útmutatása: "Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet."
(MADáCH LEVELE ERDéLYI JáNOSHOZ, 1862. IX.13.)
Madách Imrét számos, egymás hatását felerősítő körülmény késztette főműve megírására (Európa társadalmi, gazdasági és tudományos élete forradalmi átalakulásokon ment át, Magyarországon a tíz éve elvesztett szabadságharc után ismét kiéleződött a politikai helyzet, és nem utolsó sorban saját személyes válsága is motiválta).
Az ember tragédiája filozofikus síkra emeli az egyetemes, nemzeti és individuális létkérdéseket. Műfaja drámai költemény, más szóval bölcseleti-lírai dráma. Madách műve tagja annak a sornak, amelyet Dante nyomában pl. Milton, Byron, Shelley, Goethe és Vörösmarty nagyszabású, a műfaji határokat átlépő alkotásai is fémjeleznek. A mű eszmei háttere is rendkívül sokrétű; számos tudományos, szellemi irányzat kap benne valamilyen szerepet, pl. a liberalizmus, a pozitivizmus, a biológiai és statisztikai determinizmus, az örökléstan, az utópista szocializmus, a deizmus és a panteizmus. A kompozíció az ellentétes erők harcának elvére épül. A konfliktus egyik pólusán (de a mű egészében is, az egyes színeken belül is) egy-egy elvont eszme megvalósításának igénye jelenik meg, míg a másik pólust az anyagi-társadalmi tényezők alkotják. Az ellentétes erők összecsapása után egy újabb idea merül fel, amely egyben a következő szín kiindulópontja is.
A dráma alapkonfliktusát a függőség, valamint az első színben megjelenő (Lucifer által képviselt) autonóm létforma ellentéte alkotja. Lucifer a paradicsomi boldogságban élő ádámot a második színben arra bírja rá, hogy ő is dacoljon az úrral, lépjen ki az isteni "gondviselet" védelméből, vállalja a "nemes, de terhes" önálló életet. A bűnbeesés után ádám (évával együtt, immár "a paradicsomon kívül") büszke önérzet és szorongás közt ingadozva éli önálló földi életét, és az ígért mindentudást kéri számon a csábító szellemtől. Lucifer a továbbiakban (a történelmi színekben) álomképek sorozatával tárja fel ádám előtt az emberi szellem egyfajta fejlődéstörténetét.
Először a szabadság kétféle változatáról látunk példázatot. ádám Egyiptomban
- fáraóként - a korlátlan egyéni hatalmat próbálja ki, az évezredekre szóló személyes dicsőségbe kóstol bele, de egy "ismeretlen érzés" (a "milliók" iránti együttérzéssel társult szeretetvágy) a szolganép felszabadítására ösztökéli. A "szabad állam"-ban, Athénban azonban a nép (a nyomor miatt, a demagógia prédájaként) nem tud élni szabadságával, az ő szolgálatát vállaló nagy egyéniséget pedig elveszejti. A magasztos eszményeiben csalódott egyén most azt a célt tűzi ki, hogy "éljen magának, és keresse a kéjt". A szabadosság életelve a császárkori Rómába vezet. Az eszmények hiánya azonban a pusztulást hozza magával, a "döghalál"-t, amelyet már a római színben a kereszténység új eszméje győz le.
Konstantinápolyban ez is hitelét veszti: az emberi szeretet elvét megcsúfolja a vallásháború, a szeretetre "bűnbélyeg" kerül, a szeretni vágyó embereket a zárda ajtaja elválasztja egymástól. ádám, aki ismét csalódott eszményeiben, Prágában a tudományt szolgálja (Kepler személyében), az igazi tudásra viszont a császári udvar nem tart igényt, a tudós felesége pedig udvaroncokkal flörtöl. Párizsban mégis - átmenetileg, mint "álom az álomban" (Sőtér István) - felcsendül "a jövő dala"; a nagy francia forradalomban, ha ellentmondásosan is, de diadalra jutnak a legnemesebb eszmék: az "egyenlőség, testvériség, szabadság". újra Prágában (a tizedik színben) éva visszatér férjéhez, és Kepler tanítványának lelkes figyelme a jövő ígéretével kecsegteti ádámot.
Az "új világban", London "szabad verseny"-ében (ahol "az élet korlátozza önmagát") viszont csak az érdekek diktálnak, hiányzik pl. a "kegyelet", az elvont eszmények eltűnnek. A londoni szín záróképe: vízió a kor áldozatainak haláltáncáról. Egy "védő" és "buzdító", tudomány vezérelte világot áhít most már ádám, de a jövőt jelképező falanszterben a rideg célszerűség uralkodik, megszűnt "a haza fogalma", funkcióját vesztette a tudomány és a művészet, tilos az anyai szeretet és a szerelem is. Hősünk - a szellemi értékekhez ragaszkodván - az űrbe repül, elhagyja az emberi kultúrát és az embertársakat, hisz "Szerelem és küzdés nélkül mit ér A lét". Végképp elszakítana minden köteléket, "mely a földhöz csatol"', lelke azonban (a "Földszellem" uralmából) nem szabadulhat a testtől. ádám tehát visszafordulni kényszerül, mégis alapigazságok fogalmazódnak meg benne: "bármi hitvány Volt eszmém, akkor mégis lelkesített, Emelt, és így nagy és szent eszme volt. Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság Vagy nagyravágy formájában hatott-e, Előre vitte az embernemet." Kimondja, hogy "az ember célja a küzdés maga." Ez a jelenet a mű egyik eszmei csúcspontja.
Mégis, a kihűlőben lévő földre visszatérve, ádám az eszkimó színben a teljes fizikai, szellemi és erkölcsi leépülést tapasztalja. Az utolsó részben, a záró keretszínben fellázadna ("Ne lássam többé ádáz sorsomat"), feladná "a hasztalan harcot": a szabad akarat végső, de torz megnyilvánulásával önmagát áldozná fel az emberiség megmentésére. éva azonban átszellemült boldogsággal a tudomására hozza: "biztosítva áll már: a jövő". A Lucifer által felvázolt történelmet így mindenképpen vállalni kell. Az ember döntési lehetősége csupán abban áll, hogy szabadon választhat a "bűn és erény" között, és a "végtelen tér"-ben vállalhatja a "tettdús élet"-et. Segítsége az iránymutató isteni "szózat" lehet (csak meg kell hallania), mentsvára pedig az isteni kegyelem védőpajzsa. Sokat sejtető, szállóigévé vált mondattal zárul a mű: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"
A részek dialektikus egysége nem csupán a Tragédia felépítésének, hanem világképének is az alapja. A befejezett "nagy mű", a teremtett világ: egymással küzdő erők egysége. A három főangyal által dicsőített és egyben képviselt fogalmak is ("Eszme"; "Erő"; "Jóság") együtt a világ teljességét szimbolizálják: a szellemi, az anyagi szférát, valamint az erkölcsiséget. A három főszereplő (ádám, Lucifer és éva) hasonló hármasságot képvisel: az eszméket, a rációt és az ösztönöket. Hárman együttesen alkotják az emberi teljességet.
Az úr maga: az idők és a világ teljessége, az ellentétek egysége, maga az abszolútum, aki a "végtelent és időt alkotta", őbenne a szintézis is megtestesül. Lucifernek az elsőbbséget és az isteni tökéletességet megkérdőjelező szavai után az úrnak módjában állna az "önhitt" szellem megsemmisítése, "gúnnyal" adja neki a két fát, és a végkifejletet előre látva engedi, hogy a tagadás szelleme próbára tegye az első emberpárt. Az eszkimó szín után Lucifer győztesnek érzi magát, az úr viszont ekkor már hatalma teljében, mindenhatóságát egyértelműen kinyilvánítva lép közbe: "A porba, szellem! Előttem nincsen nagyság."
Lucifer a tagadás képviselője ("Míg létez az anyag, Mindaddig áll az én hatalmam is, Tagadásúl, mely véle harcban áll"), a "hideg számító értelem" megszemélyesítője, aki egyrészt a tényekkel való szembenézésre kényszerít (lásd neve: «fényhozó«), de egyoldalúan torzít is, és ezért nem juthat soha teljes diadalra. Amíg Lucifer a személyes szabadság szószólója, amíg a feltétel nélkül hódoló angyali karral szemben a szabad véleménynyilvánítás jogának követelője, addig ádám harcostársa. Mint a földi élet tökéletes ismerője kalauzolja végig ádámot - az egyre kilátástalanabb álomsorozaton. Ez a történetív - egyoldalúan és célzatosan - a földi világ tökéletlenségét hivatott illusztrálni; cinikus szkepticizmusát csak az úr szavai ellensúlyozzák. ádámnak el kell fogadnia a Lucifer által feltárt "vég" fenyegetését, de ugyanakkor az isteni irgalomba vetett "hit" is megadatik a számára, így az emberi életút a fenyegetés és a bizalom között vezethet tovább.
A Földszellem a földi lét (az "anyagvilág") törvényeinek megszemélyesítője, panteisztikus isteni lény; az ember vele mindenütt találkozhat - "Elrészletezve vízben, fellegekben, Ligetben, mindenütt, hová benéz Erős vágyakkal és emelt kebellel" -,
a földi világ bármely szegletében megmutatkozik a megfelelő (nyitott) lélekállapot előtt. "Csak én lélekzem benned, tudhatod." ádám, a szellem és a lélek szabadságának keresője dacolni próbál vele, amikor a földi életet kilátástalannak látja. A lélek azonban a test nélkül nem létezhet (vö. József Attila: Költőnk és kora !), ádám nem léphet ki a Föld köréből, tovább kell vállalnia az esetleg "hasztalan" küzdelmet.
éva rendkívül összetett figura. ádám "hő vágya" hozta létre, benne a férfi élete "szebb létre" tesz szert. A férfival szemben ő otthonteremtő lény, aki "lugost" csinál a sivár környezetben a "vesztett éden" pótlására. Sokrétű arculatának további jellemzői az életélvezet, a szolgalét és az önfeledt boldogság képessége, továbbá a hálaérzet, a hiúság, és a kíváncsiság is. Mindent összevéve ő az ösztönök képviselője, a természetesség érvényesítője, egyben a korerkölcsök képviselője is. Lucifer az emberi "fajzat" nőfelfogásáról is kemény ítéletet mond: "Majd állati vágyának eszközéül Tekinti a nőt, [É] Majd istenűl oltárra helyezi" - "Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve [É] a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt." A legfőbb szerepét éva a tizenötödik színben nyeri el: az ő "tisztább lelkűlete" mindenkor képes meghallani az isteni iránymutatást, az úr "szózatát", és ebben rejlik hivatása a férfi mellett: "E gyönge nő tisztább lelkűlete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztűl Költészetté fog és dallá szürődni."
ádám a "büszke férfinem" képviselője. Legelső szavaival jelzi célját: "úrnak lenni" a teremtett világban. Törvény- és kötelességtudó, de könnyen felcsigázható tudásvágy vezérli ("szomjúzom") - a saját lábára kíván állni. Teljességre és hatalomra tör, sőt isteni (abszolút) teljességre is: "Legyünk tudók, mint Isten". Büszke, de a hetedik színben már megnyilvánul emberi gyarlósága és végessége: "Kifáradtam - pihenni akarok." ő egyúttal az eszmék fanatikus híve, megvalósításuk harcosa. Szelleme, "e nyugtalan erő" a folytonos kudarcok ellenére sem hagyja pihenni. Számára minden mélypont után "újra felmerűl Az eszme, mely éltet lehel" a földre. Az eszmény minden bukás ellenére mégiscsak "fog dacolni, érezem, tudom."
A Tragédia jelentős témaköre az egyén és a közösség viszonya. A hatalom vagy a nép szolgálata a történelmi színek első nagy dilemmája, melynek lezárása ("Csak egyedül én voltam a bolond, Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság") Madách személyes politikai élményeivel is kapcsolatos. Lucifer szerint "Minden ember uralomra vágy", és a tömeg "minden rendnek malmán húzni fog." A nép-fogalom a politikában kiüresedhet: Párizsban Danton és Saint-Just egyaránt a "nép"-re hivatkozik. A tömeg és a kiemelkedő egyéniség kapcsolata a továbbiakban is az egyik főmotívum marad, a tizenharmadik színig az egyéni és a közérdekek felváltva kapnak szerepet. Ezt a kérdéskört is érinti az a tény, hogy a főhős - egyre kevésbé találva cselekvési lehetőséget - folyamatosan mind passzívabbá válik. Az egyén-közösség téma végső tanulságát jelentős mértékben alakíthatja a testvériség-eszme és a szeretet-elv is: az egyént önmaga kiteljesítésében az embertárs iránti vonzalom és felelősség is köti. ádámot Egyiptomban és Párizsban is a "rokonszenv" teszi fogékonnyá a másféle igazságok megsejtésére (mindannyiszor a nő vonzása is szerepet játszik).
Az ember tragédiájában végső soron a küzdéseszménynek jut a főszerep. Lucifer a "dőre tagadás"-sal csak élesztője a fejlődésnek, ádám előtt azonban "Végtelen a tér", "mely munkára hív". A zárókép utolsó szavai ("Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!") sokféleképpen értelmezhetők, de jelentésüket korábbi szövegrészekre emlékezve szűkíthetjük és pontosíthatjuk. Az űrjelenetben elhangzott: "A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga." ádám végső kételyeit tovább oszlathatja Péter apostolnak már a hatodik színben elhangzó útmutatása: "Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet."
MADÁCH IMRE (1823 - 1864) AZ EMBER TRAGÉDIÁJA (1859 - 1860)MADÁCH IMRE (1823 - 1864)
1823. januárjában született Alsósztregován. Jó módban élő nemesi családból származott. Édesanyja, Majthényi Anna hamar megözvegyült. A gimnázium hat osztályát magántanulóként végezte. 1837-ben került Pestre. Egyetemi évei alatt elkötelezte magát a felvilágosodás eszméi mellett. 1840-ben visszatért szülőmegyéjébe, Nógrádba, ahol a szabadelvű ellenzék egyik bátor hangú szónoka lett. Szívbaja miatt visszavonult a közélettől. 1854-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet, s három gyermekük született.
Betegsége akadályozta meg Madáchot, hogy részt vegyen a szabadságharcban. Egyik öccse (Pál) a szabadságharc áldozata lett, nővérét (Máriát) és családját a román parasztok ölték meg. A költőt Kossuth titkára, Rakovecz János rejtegetése miatt egy évi börtönre ítélték (1852 - 53). Ez idő alatt felesége elidegenedett tőle, s 1854-ben el is váltak. A válás után Sztregován élt anyjával és három gyermekével. Ezt az időszakot tekintik a nagy mű érlelődési idejének.
Az 1860 - 61-es országgyűlés idején kapcsolódott be újra a politikai életbe.
Később a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, de szívbaja súlyosbodott, s 1864 októberében meghalt.
Az ember tragédiája
ELŐZMÉNYEK
Első kötetkéje Lantvirágok címmel 17 éves korában jelent meg, s 26 szerelmes verset tartalmazott. Későbbi költeményei sem jelentéktelenek, de nem emelkednek a kor átlaglírája fölé.
Ugyanezt lehet elmondani a drámai kísérleteiről is. 1843-ban hét tragédiát is írt.
Külön említést érdemel A civilizátor c. 1859-ben írt szatirikusabb komédiája. Az 50-es évek végén szabadabb légkörben Madách ellenzéki indulattal leplezte le a Bach-rendszert. Komédiája és tragédiái nem jelentek meg életében nyomtatásban s a színházak sem tűzték műsorra őket.
SZOKATLAN ALKOTÁS, SZOKATLAN MŰFAJ
Remekműve, amelyre egész életében készült, Az ember tragédiája (1860). Halhatatlanságának titka: minden kor aszámára van érvényes mondanivalója , kérdései még ma sem idejemúltak. A Tragédia ugyanis inkább kérdez. Egyetlen korszak sem volt közömbös iránta.
Szokatlan alkotás a magyar irodalomban. Szorosan kapcsolódik nemzeti történelmünkhöz, de a nemzeti kérdés nem közvetlenül jelenik meg. A Tragédia az egész emberiség, az egész európai civilizáció nevében szólal meg. Sajátos vonása a filozófiai jellege.
Az ember tragédiája 15 "felvonásos" drámai költemény. Ebben a megjelölésben a költemény a műfaj-meghatározó, a drámai melléknév csak megkülönböztet a műfajon belül. A költőien megfogalmazott filozófiai eszmék mellett eltörpülnek a dráma követelményei, s ezért kevésbé érvényesül a színpadon. Madách műve nem "drámai alkotás".
A drámai költemény tipikusan romantikus műfaj. Az emberiség nagy problémáit öleli fel, a filozófia végső kérdéseit boncolgatja (pl.: Mi az emberi lét értelme, célja?). Az "örök" embert állítja szembe a világegyetem erőivel. A mindenség erőinek jelképeként mitikus lényeket szerepeltet. Az ókori mitológiából, a keresztény vallásból kölcsönzött alakok megszemélyesített eszmék.
A TRAGÉDIA LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜLMÉNYEI
"Az ember tragédiája drámai költemény. Kezdtem 1859. február 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án." Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, de ő azt gondolta, hogy a mű "nem egyéb, mint Faust gyönge utánzása". Csak hónapok múlva ismerte fel értékeit. Nyomtatásban 1862. január 16-án jelent meg először (1861-es évjelzéssel).
A mű "ellentmondásossága" a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a megírás időpontjának társadalmi közérzetéből akadt.
Az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt még feltétlen hitt a liberális eszmék diadalában. Ez a hit rendült meg a forradalom másnapján, s szenvedett vereséget a szabadságharc után. Az emberi haladásért folytatott küzdelem értelmetlenségének élménye volt a tragédia létrejöttének elsődleges forrása.
A kétségbeesést az egyéni csapások tovább mélyítették. Nővérének és családjának legyilkolása legnagyobb kétségének kiindulópontja lett. A népből való kiábrándulása ekkor kezdődött, s felerősítette azt az elképzelést, hogy a szent eszméket csak nagy emberek képviselhetik.
Felbomlott házassága törést okozott Madách lelkében. Pedig a költő házassága első éveiben a szerelemtől az Éden boldogságát remélte. Éva alakjának megformálásában jelentős szerepet kapott ez az egyéni csalódás is.
Világszemléletét komorabbá tették a XIX. sz.-i természettudományok új tanításai. Ezek a természeti végzet elkerülhetetlenségét hirdették. Az embernek a körülmények és a statisztikai törvények által történő meghatározottságát (determinizmus) vallották. Madách az 50-es években ismerkedett meg a determinizmus tanításával. A kiábrándultság és a hinni akarás vitája dúlt Madách lelkében, s ezt a vitát fogalmazta meg drámai költeményében. Madách hinni akarását Ádám, kétségeit Lucifer képviseli.
Madách Az ember tragédiájában az uralkodó eszméknek sorsát és szerepét akarta bemutatni, amelyek az ő világnézetének is alapját képezték. A Tragédia leggyötrőbb kérdése: Van-e értelme, célja az emberi létnek.
Keretszínek
A világ keletkezését a bibliai monda, a keresztény mitológia alapján képzeli el. A 15 részből álló költemény első 3 színe (I. A mennyekben, II. A Paradicsomban, III. A Paradicsomon kívül) és az utolsó szín (XV. - melynek helyszíne azonos a harmadikkal) keretbe foglalja a közbeeső tizenegyet, s ezért keretszíneknek, Biblikus színeknek szokás nevezni őket.
A keretszínek "drámai" egységet alkotnak. Ezek cselekménye: Az Úr és Lucifer között konfliktus támad. Lucifer fellázad az Úr ellen, s az emberben akarja az Urat vereséggel súlytani: az embert akarja kiiktatni a teremtésből. Célját már-már eléri, de Éva anyasága meghiúsítja terveit, s Lucifer végül is elbukik.
Lucifer alakja
Lucifer nem dicséri alázattal a létrejött világot, szembeszáll az Úrral. A világban a cél, a változás és az összhangzó értelem hiányát kifogásolja. Az Úr elűzi őt a mennyekből, s
az Édenben két megátkozott fát, a tudás és a halhatatlanság fáját kénytelen átengedni neki. Lucifer öntudatosan vágja az Úr szemébe:
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy -
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
Célja világos: az Úr világának megdöntése. Meg akarja semmisíteni az embert, meg akarja akadályozni az emberi történelmet.
Lucifer az első színekben az újat teremtő gondolat indulataival lép elénk. Végzete a szüntelen bukás, de ennek tudatában is vállalja lázadó szerepét.
Lucifer tragikus magasságba emelt hősi alak. Az Úrral való vitájában az írói rokonszenv az ő oldalán van a kicsinyes, hiú Úrral szemben.
Ádám, Lucifer, Éva
Lucifer első csatáját siker koronázta: az első emberpár elkövette az ún. "eredeti bűnt". Ádám elhagyta az Urat, s azt gondolja, semmiféle köszönettel sem tartozik Istennek.
Az önerejére támaszkodó Ádám a jövőbe szeretne látni, tudni akarja, miért fog küzdeni, mit fog majd szenvedni.
Fontos mozzanat, hogy a jövőt Lucifer mutatja meg. Lucifer célja továbbra, is az, hogy az Úr világát megdöntse, értelmetlenné tegye a teremtést.
A keretszínek és a "történeti színek" viszonya laza. A drámai költeményt elindító konfliktus közvetett módon nyilvánul meg.
A történeti színekben Ádám nem közvetlenül Luciferrel kerül összeütközésbe. Lucifer csak Ádám kísérője lesz. Ádám fellobbanó hitével a kétely érveit állítja szembe. Vitájuk végigvonul az egész műalkotáson, párbeszédükben a különböző választási lehetőségek között dönteni nem tudó író vívódása fedezhető fel. A különböző érvek egymás ellen szegüléséből alakul ki a tragédia drámaisága.
Ádám és Lucifer egymással szembenálló értékeket testesít meg, Éva pedig kettejük között áll: Ádám idealizmusával és Lucifer eszménytelenségével szemben a sokszínű "természetet" képviseli. Alakja színről-színre változik.
Bár Éva miatt vesztette Ádám a Paradicsomot, Éva a nőisége révén őrzi ennek visszfényét, s képes felidézni valamit az Édenből.
Lucifer "legerősebb ellenfele" Éva. A lelki nemesség, az érzelem "vékony szálát" Lucifer képtelen széttépni.
Éva veszi rá ugyan Ádámot a "bűnre", de ő menti meg a pusztulástól is.
A történeti színek konfliktusa
Madách korának uralkodó eszméit kívánta a történelemben. Véleménye szerint a történelmet a nagy eszmék irányítják. A kor idealista filozófusai és Madách szerint egy eszme megjelenik, kibontakozik, de magvalósulása során eltorzul, visszájára fordul, s ebből az ellentétből egy új eszme születik.
Ezt a folyamatot jelenítik meg a történeti színek. Ezek a költemény jelen idejéhez képest minden esetben a jövőt mutatják be (Madách korához képest a múltat, a jelent s az elképzelt jövőt).
A történeti színek alapkonfliktusa: az Ádám képviselte szent eszmék és az eszméket megtagadó kor közötti összeütközés. Ádámban megfogamzik egy eszme, később csalódottan kénytelen elfordulni az eszme megvalósulásától, de csalódása egy új eszme forrásává válik.
IV. Egyiptom
Ádám ifjú fáraó, mégsem boldog. Az vigasztalja, hogy rabszolgák piramist építenek neki. Ez sem boldogítja ugyan, lelkében űrt érez, de nem is boldogságra vágyik, csak a dicsőséget szomjazza. Éva szerelmének hatására értelmetlennek találja az öncélú dicsőséget. Megszünteti hatalmát felszabadítja népét. Ádámban megszületik a szabadság-eszme. Kiábrándultságát s új eszméjének lényegét így foglalja össze:
Pokolbeli káprázat, el veled,
(...)
Szabad államban - másutt nem lehet.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.
V. Athén
A nép, az egyes ember szabad ugyan jogilag, de valójában, lelkileg mégsem az: ki van szolgáltatva a demagógoknak. A demagógok által félrevezetett nem bírja elviselni, hogy valaki különb legyen nála, s halálra ítéli védelmezőjét, Miltiadészt (Ádám).
Sokan vádolták Madáchot antidemokratizmussal az athéni és a párisi szín miatt. Pedig Ádám-Madách nem a népet kárhoztatja, hanem a nyomort:
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Ádám a gyönyörben, a hedonizmusban (az érzéki örömök mértéktelen kergetésében) keres feledést; megtagad minden eszmét és erényt.
VI. Róma
Éltető eszem híján a közösség széthullott, egyedekre bomlott. Ádám a bor és kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a boldogságot. Az Éden utáni nosztalgiát ébreszti fel Éva Ádámban.
A római színben Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a kereszténység hitvallásaként: a szeretet és a testvériség.
VII. Konstantinápoly
A három ókori szín után a középkor következik. Ádám, mint Tankréd kereszteslovag érkezik meg seregei élén Bizáncba. Tapasztalnia kell, hogy az egyház tanításai embertelen dogmákká váltak, egyetlen "i" betű miatt eretnekek ezreit küldik tűzhalálba. Eltorzult a "szent tan", a testvériség eszme. A lovagi ideálok is kiüresedtek.
A nagy eszmékért vívott harcaiban Ádám másodszor szenved súlyos vereséget. A tudományba menekül, pihenni akar.
VIII. Prága I.
A feudalizmus színe ez. Eszme nélküli, közömbös világ. Ádám cselekvő hősből szemlélő lesz: a világegyetem titkait fürkésző tudós (Kepler). Tudását elárulja, anyját boszorkánysággal vádolják, felesége hűtlen lesz hozzá. Éva egyénisége itt a leginkább összetett; mégis vonzza Ádámot. Itt Ádám olyan jövőről álmodik, mely "nem retten vissza a nagy eszközöktől".
IX. Páris
Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalomban, s legelső szavai: "Egyenlőség, testvériség, szabadság!". A korábban már külön-külön megszületett eszmék (szabadság, egyenlőség - Egyiptomban; testvériség - Rómában) itt együttesen öltenek testet. Ádám ismét cselekvő hős lesz. Éva két alakban szerepel itt: a büszke márkinő; és a durva forradalmárnő.
A forradalom elsodorja Dantont. Ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, hanem a bizakodás hangjai követnek. Szerkezetileg is elkülönül a többitől: álom az álomban.
X. Prága II.
A jövő álmaiból e hitvány korba visszatárt Ádám-Kepler, rajongással emlékezik vissza a forradalomra.Az újra lelkes Ádám bizalommal tekint a jövőbe:
S fejlődni látom szent eszméimet,
Tisztúlva mindig, méltóságosan,
Míg, lassan bár, betöltik a világot.
Ádám felvilágosítja legjobb tanítványát a korabali tudomány értéktelenségéről, és újult erővel indul az új világba.
XI. London
A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a kapitalizmus korát. Ádám már nem aktív, hanem szerep nélküli szemlélő. Ádám a Tower magasából bizakodva figyeli a szeme elé táruló nyüzsgést, közelről azonban ellenszenvvel, sőt undorral fordul el tőle. Itt robban ki belőle a nagy erejű csalódás hangja:
Jerünk tehát, mit is nézzük tovább
Hogyan silányul állattá az ember.
Csak a négy tanuló hazáért való lelkesedését tartja "kedves látványnak". De felnőve ezekből a gyerekekből lesznek a gyárosok, akiknek cinizmusa felháborítja. Riadtan kiált fel Ádám: "Velőt fakasztó látvány, mit kisértsz?".
A "szent költészet" eltűnt, mindenütt "haszonlesés" ólálkodik. A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja csak.
Éva alakja összetett. Ádám most is a "megtestesült üdvöt" látja benne. A nő "bűne": a szerelmet áruvá aljasította. Éva mégis megőrzött annyi tisztaságot, hogy végül lepereg róla a kor szennye.
A szín szereplői maguk ássák meg sírjukat. Csak Éva nem zuhan a pusztulásba, felemelkedik, hogy a földre mosolya hozzon gyönyört.
Ádám a szín végén bizakodással folytatja történelmi útját.
XII. Falanszter
Ez a szín - az író jelenéhez viszonyítva - már a jövőbe mutat.Ettől kezdve a determinizmus lép a társadalmi haladás helyébe.
Ádám kezdetben itt is lelkesedik.
Négyezer év múlva a földi lét megszűnik. Ennyi ideje marad a tudománynak, hogy új energiaforrásokat fedezzen fel. A tudomány célszerűsége uralkodik a falanszterben. Ez a prakticizmusba szorítja az életet, elpusztít minden szépséget, mint fölösleges dolgot. Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket, a szerelem pedig a "múlt kisértete".
Szívszorítóan rideg, embertelen világ ez: mindenkinek rossz. Mindezt a megmaradás kényszere hozta létre. Nem egy nagy eszme visszájára fordulásáról van itt szó, mint a múltban. Felfedezhetők az utópista szocialisták leképzeléseinek bizonyos elemei, de az író nem a szocializmust gúnyolta ki. Ádám újra csalódott. El akar szakadni a földtől.
XIII. Az űr
Ádám az űrben repül. Ki akarja tépni magát az emberi sors földi megkötöttségéből: a természeti végzet elől a térbe menekül. Elvágyódik a föld köréből, de fáj tőle elszakadnia. Dacolva a Föld szellemével tovább száguld felfelé, majd egy sikoltással megmerevedik. Lucifer úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az embert.
Ádám azonban anyaghoz kötöttségét nem tudja széttépni, s a Föld szellemének hívó szavára újraéled. Visszavágyódik a földre.
Az űr-jelenet a tragédia több fontos kérdésére ad "választ" - a maga módján. Ádám hite, idealizmusa nem törik meg:
Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
(...)
Előre vitte az embernemet.
Ez is a tragédia egyik lényeges üzenete. Ádám abban a reményben, hogy a tudomány szembe tudott szállni a végzettel, türelmetlenül várja, milyen "új tanért" fog "fellelkesűlni" a földön.
XIV. Eszkimó-világ
A tudomány nem menthette meg a földi életet. Az egyenlítő táján jégbe fagyva tengődik még a lét: az ember állattá silányult. Ádámot istennek hiszi, hozzá könyörög, hogy kevesebb ember legyen s több fóka. Itt már nem születhetnek új eszmék. Vége az életnek. Lucifer egyre aktívabb, érvei meggyőzőek: az ember sorsát nem irányíthatja, a természeti törvények vergődő foglya csak. S miután Ádám undorodva bontakozik ki Éva karjaiból, véget ér az álom.
XV. A Paradicsomon kívül
Ádám és Lucifer vitája folytatódik. Ádám a szabad akaratra hivatkozik: tőle függ, hogy útját másképpen irányítsa. Lucifer tudós ellenérvei lefegyverzőek: az egyén ugyan szabad, de az egész faj determinált (bélféreg-hasonlat).
Ádám végső kétségbeesésében öngyilkos akar lenni: ő az első ember a világon, s ha meghal magakadályozhatja a jövőt. A kétségbeesés szirtfokáról most Éva anyasága szólítja vissza az életbe (ahogyan az űrben a Föld szellemének hívó szava). Ádám áldozata hiábavaló, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Megadja magát, s belátja, hogy vállalnia kell a küzdelmet. Az Úr újra kegyeibe fogadja Ádámot, aki kételyire az Úrtól várja a megnyugtató választ.
"Küzdj és bízva bízzál"
Gyötrő kérdéseire nem kap egyértelmű, világos választ az Úrtól, a "titkot" homályba rejti. Csak azzal nyugtatja, hogy mellette áll majd lelkiismeretének "szózata".
A világ rendjében helye van Lucifernek is: a "mindenség egy gyürűje" ő is.
Ádám újra felkomorló kételyire, az eszkimó-szín nyomasztó tapasztalatait idéző utalására - "Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni." - az Úr válasza a tragédia végszava:
Mondottam ember: küzdj' és bízva bízzál!
Madách tragikusnak látja a történeti színek tanulságát, a mű befejezése mégsem tragikus. Ez a befejezés azonban szervesen következik a cselekmény egészéből. Madách a reménytelenség érveit igyekszik cáfolni, s ez a törekvés élteti a művet.
A szüntelen újrakezdésnek s a jobbért való küzdelemnek a bukásokkal szembenéző hősiessége minden kor számára érvényes tanulság
1861-ben született Madách Mózes c. drámája. A "nagy ember" és a "hitvány tömeg" összeütközése itt másképpen oldódik meg. A tömeg hitványsága a rabság eredménye, s Mózesnek sikerül a rabság bélyegét letörölnie a nép homlokáról. Mózes képes népével egyesülni, s a pusztában való bujdosás alatt felnőtt új nemzedék méltóvá válik az ígéret földjére.
Betegsége akadályozta meg Madáchot, hogy részt vegyen a szabadságharcban. Egyik öccse (Pál) a szabadságharc áldozata lett, nővérét (Máriát) és családját a román parasztok ölték meg. A költőt Kossuth titkára, Rakovecz János rejtegetése miatt egy évi börtönre ítélték (1852 - 53). Ez idő alatt felesége elidegenedett tőle, s 1854-ben el is váltak. A válás után Sztregován élt anyjával és három gyermekével. Ezt az időszakot tekintik a nagy mű érlelődési idejének.
Az 1860 - 61-es országgyűlés idején kapcsolódott be újra a politikai életbe.
Később a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, de szívbaja súlyosbodott, s 1864 októberében meghalt.
Az ember tragédiája
ELŐZMÉNYEK
Első kötetkéje Lantvirágok címmel 17 éves korában jelent meg, s 26 szerelmes verset tartalmazott. Későbbi költeményei sem jelentéktelenek, de nem emelkednek a kor átlaglírája fölé.
Ugyanezt lehet elmondani a drámai kísérleteiről is. 1843-ban hét tragédiát is írt.
Külön említést érdemel A civilizátor c. 1859-ben írt szatirikusabb komédiája. Az 50-es évek végén szabadabb légkörben Madách ellenzéki indulattal leplezte le a Bach-rendszert. Komédiája és tragédiái nem jelentek meg életében nyomtatásban s a színházak sem tűzték műsorra őket.
SZOKATLAN ALKOTÁS, SZOKATLAN MŰFAJ
Remekműve, amelyre egész életében készült, Az ember tragédiája (1860). Halhatatlanságának titka: minden kor aszámára van érvényes mondanivalója , kérdései még ma sem idejemúltak. A Tragédia ugyanis inkább kérdez. Egyetlen korszak sem volt közömbös iránta.
Szokatlan alkotás a magyar irodalomban. Szorosan kapcsolódik nemzeti történelmünkhöz, de a nemzeti kérdés nem közvetlenül jelenik meg. A Tragédia az egész emberiség, az egész európai civilizáció nevében szólal meg. Sajátos vonása a filozófiai jellege.
Az ember tragédiája 15 "felvonásos" drámai költemény. Ebben a megjelölésben a költemény a műfaj-meghatározó, a drámai melléknév csak megkülönböztet a műfajon belül. A költőien megfogalmazott filozófiai eszmék mellett eltörpülnek a dráma követelményei, s ezért kevésbé érvényesül a színpadon. Madách műve nem "drámai alkotás".
A drámai költemény tipikusan romantikus műfaj. Az emberiség nagy problémáit öleli fel, a filozófia végső kérdéseit boncolgatja (pl.: Mi az emberi lét értelme, célja?). Az "örök" embert állítja szembe a világegyetem erőivel. A mindenség erőinek jelképeként mitikus lényeket szerepeltet. Az ókori mitológiából, a keresztény vallásból kölcsönzött alakok megszemélyesített eszmék.
A TRAGÉDIA LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜLMÉNYEI
"Az ember tragédiája drámai költemény. Kezdtem 1859. február 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án." Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, de ő azt gondolta, hogy a mű "nem egyéb, mint Faust gyönge utánzása". Csak hónapok múlva ismerte fel értékeit. Nyomtatásban 1862. január 16-án jelent meg először (1861-es évjelzéssel).
A mű "ellentmondásossága" a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a megírás időpontjának társadalmi közérzetéből akadt.
Az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt még feltétlen hitt a liberális eszmék diadalában. Ez a hit rendült meg a forradalom másnapján, s szenvedett vereséget a szabadságharc után. Az emberi haladásért folytatott küzdelem értelmetlenségének élménye volt a tragédia létrejöttének elsődleges forrása.
A kétségbeesést az egyéni csapások tovább mélyítették. Nővérének és családjának legyilkolása legnagyobb kétségének kiindulópontja lett. A népből való kiábrándulása ekkor kezdődött, s felerősítette azt az elképzelést, hogy a szent eszméket csak nagy emberek képviselhetik.
Felbomlott házassága törést okozott Madách lelkében. Pedig a költő házassága első éveiben a szerelemtől az Éden boldogságát remélte. Éva alakjának megformálásában jelentős szerepet kapott ez az egyéni csalódás is.
Világszemléletét komorabbá tették a XIX. sz.-i természettudományok új tanításai. Ezek a természeti végzet elkerülhetetlenségét hirdették. Az embernek a körülmények és a statisztikai törvények által történő meghatározottságát (determinizmus) vallották. Madách az 50-es években ismerkedett meg a determinizmus tanításával. A kiábrándultság és a hinni akarás vitája dúlt Madách lelkében, s ezt a vitát fogalmazta meg drámai költeményében. Madách hinni akarását Ádám, kétségeit Lucifer képviseli.
Madách Az ember tragédiájában az uralkodó eszméknek sorsát és szerepét akarta bemutatni, amelyek az ő világnézetének is alapját képezték. A Tragédia leggyötrőbb kérdése: Van-e értelme, célja az emberi létnek.
Keretszínek
A világ keletkezését a bibliai monda, a keresztény mitológia alapján képzeli el. A 15 részből álló költemény első 3 színe (I. A mennyekben, II. A Paradicsomban, III. A Paradicsomon kívül) és az utolsó szín (XV. - melynek helyszíne azonos a harmadikkal) keretbe foglalja a közbeeső tizenegyet, s ezért keretszíneknek, Biblikus színeknek szokás nevezni őket.
A keretszínek "drámai" egységet alkotnak. Ezek cselekménye: Az Úr és Lucifer között konfliktus támad. Lucifer fellázad az Úr ellen, s az emberben akarja az Urat vereséggel súlytani: az embert akarja kiiktatni a teremtésből. Célját már-már eléri, de Éva anyasága meghiúsítja terveit, s Lucifer végül is elbukik.
Lucifer alakja
Lucifer nem dicséri alázattal a létrejött világot, szembeszáll az Úrral. A világban a cél, a változás és az összhangzó értelem hiányát kifogásolja. Az Úr elűzi őt a mennyekből, s
az Édenben két megátkozott fát, a tudás és a halhatatlanság fáját kénytelen átengedni neki. Lucifer öntudatosan vágja az Úr szemébe:
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy -
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
Célja világos: az Úr világának megdöntése. Meg akarja semmisíteni az embert, meg akarja akadályozni az emberi történelmet.
Lucifer az első színekben az újat teremtő gondolat indulataival lép elénk. Végzete a szüntelen bukás, de ennek tudatában is vállalja lázadó szerepét.
Lucifer tragikus magasságba emelt hősi alak. Az Úrral való vitájában az írói rokonszenv az ő oldalán van a kicsinyes, hiú Úrral szemben.
Ádám, Lucifer, Éva
Lucifer első csatáját siker koronázta: az első emberpár elkövette az ún. "eredeti bűnt". Ádám elhagyta az Urat, s azt gondolja, semmiféle köszönettel sem tartozik Istennek.
Az önerejére támaszkodó Ádám a jövőbe szeretne látni, tudni akarja, miért fog küzdeni, mit fog majd szenvedni.
Fontos mozzanat, hogy a jövőt Lucifer mutatja meg. Lucifer célja továbbra, is az, hogy az Úr világát megdöntse, értelmetlenné tegye a teremtést.
A keretszínek és a "történeti színek" viszonya laza. A drámai költeményt elindító konfliktus közvetett módon nyilvánul meg.
A történeti színekben Ádám nem közvetlenül Luciferrel kerül összeütközésbe. Lucifer csak Ádám kísérője lesz. Ádám fellobbanó hitével a kétely érveit állítja szembe. Vitájuk végigvonul az egész műalkotáson, párbeszédükben a különböző választási lehetőségek között dönteni nem tudó író vívódása fedezhető fel. A különböző érvek egymás ellen szegüléséből alakul ki a tragédia drámaisága.
Ádám és Lucifer egymással szembenálló értékeket testesít meg, Éva pedig kettejük között áll: Ádám idealizmusával és Lucifer eszménytelenségével szemben a sokszínű "természetet" képviseli. Alakja színről-színre változik.
Bár Éva miatt vesztette Ádám a Paradicsomot, Éva a nőisége révén őrzi ennek visszfényét, s képes felidézni valamit az Édenből.
Lucifer "legerősebb ellenfele" Éva. A lelki nemesség, az érzelem "vékony szálát" Lucifer képtelen széttépni.
Éva veszi rá ugyan Ádámot a "bűnre", de ő menti meg a pusztulástól is.
A történeti színek konfliktusa
Madách korának uralkodó eszméit kívánta a történelemben. Véleménye szerint a történelmet a nagy eszmék irányítják. A kor idealista filozófusai és Madách szerint egy eszme megjelenik, kibontakozik, de magvalósulása során eltorzul, visszájára fordul, s ebből az ellentétből egy új eszme születik.
Ezt a folyamatot jelenítik meg a történeti színek. Ezek a költemény jelen idejéhez képest minden esetben a jövőt mutatják be (Madách korához képest a múltat, a jelent s az elképzelt jövőt).
A történeti színek alapkonfliktusa: az Ádám képviselte szent eszmék és az eszméket megtagadó kor közötti összeütközés. Ádámban megfogamzik egy eszme, később csalódottan kénytelen elfordulni az eszme megvalósulásától, de csalódása egy új eszme forrásává válik.
IV. Egyiptom
Ádám ifjú fáraó, mégsem boldog. Az vigasztalja, hogy rabszolgák piramist építenek neki. Ez sem boldogítja ugyan, lelkében űrt érez, de nem is boldogságra vágyik, csak a dicsőséget szomjazza. Éva szerelmének hatására értelmetlennek találja az öncélú dicsőséget. Megszünteti hatalmát felszabadítja népét. Ádámban megszületik a szabadság-eszme. Kiábrándultságát s új eszméjének lényegét így foglalja össze:
Pokolbeli káprázat, el veled,
(...)
Szabad államban - másutt nem lehet.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.
V. Athén
A nép, az egyes ember szabad ugyan jogilag, de valójában, lelkileg mégsem az: ki van szolgáltatva a demagógoknak. A demagógok által félrevezetett nem bírja elviselni, hogy valaki különb legyen nála, s halálra ítéli védelmezőjét, Miltiadészt (Ádám).
Sokan vádolták Madáchot antidemokratizmussal az athéni és a párisi szín miatt. Pedig Ádám-Madách nem a népet kárhoztatja, hanem a nyomort:
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Ádám a gyönyörben, a hedonizmusban (az érzéki örömök mértéktelen kergetésében) keres feledést; megtagad minden eszmét és erényt.
VI. Róma
Éltető eszem híján a közösség széthullott, egyedekre bomlott. Ádám a bor és kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a boldogságot. Az Éden utáni nosztalgiát ébreszti fel Éva Ádámban.
A római színben Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a kereszténység hitvallásaként: a szeretet és a testvériség.
VII. Konstantinápoly
A három ókori szín után a középkor következik. Ádám, mint Tankréd kereszteslovag érkezik meg seregei élén Bizáncba. Tapasztalnia kell, hogy az egyház tanításai embertelen dogmákká váltak, egyetlen "i" betű miatt eretnekek ezreit küldik tűzhalálba. Eltorzult a "szent tan", a testvériség eszme. A lovagi ideálok is kiüresedtek.
A nagy eszmékért vívott harcaiban Ádám másodszor szenved súlyos vereséget. A tudományba menekül, pihenni akar.
VIII. Prága I.
A feudalizmus színe ez. Eszme nélküli, közömbös világ. Ádám cselekvő hősből szemlélő lesz: a világegyetem titkait fürkésző tudós (Kepler). Tudását elárulja, anyját boszorkánysággal vádolják, felesége hűtlen lesz hozzá. Éva egyénisége itt a leginkább összetett; mégis vonzza Ádámot. Itt Ádám olyan jövőről álmodik, mely "nem retten vissza a nagy eszközöktől".
IX. Páris
Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalomban, s legelső szavai: "Egyenlőség, testvériség, szabadság!". A korábban már külön-külön megszületett eszmék (szabadság, egyenlőség - Egyiptomban; testvériség - Rómában) itt együttesen öltenek testet. Ádám ismét cselekvő hős lesz. Éva két alakban szerepel itt: a büszke márkinő; és a durva forradalmárnő.
A forradalom elsodorja Dantont. Ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, hanem a bizakodás hangjai követnek. Szerkezetileg is elkülönül a többitől: álom az álomban.
X. Prága II.
A jövő álmaiból e hitvány korba visszatárt Ádám-Kepler, rajongással emlékezik vissza a forradalomra.Az újra lelkes Ádám bizalommal tekint a jövőbe:
S fejlődni látom szent eszméimet,
Tisztúlva mindig, méltóságosan,
Míg, lassan bár, betöltik a világot.
Ádám felvilágosítja legjobb tanítványát a korabali tudomány értéktelenségéről, és újult erővel indul az új világba.
XI. London
A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a kapitalizmus korát. Ádám már nem aktív, hanem szerep nélküli szemlélő. Ádám a Tower magasából bizakodva figyeli a szeme elé táruló nyüzsgést, közelről azonban ellenszenvvel, sőt undorral fordul el tőle. Itt robban ki belőle a nagy erejű csalódás hangja:
Jerünk tehát, mit is nézzük tovább
Hogyan silányul állattá az ember.
Csak a négy tanuló hazáért való lelkesedését tartja "kedves látványnak". De felnőve ezekből a gyerekekből lesznek a gyárosok, akiknek cinizmusa felháborítja. Riadtan kiált fel Ádám: "Velőt fakasztó látvány, mit kisértsz?".
A "szent költészet" eltűnt, mindenütt "haszonlesés" ólálkodik. A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja csak.
Éva alakja összetett. Ádám most is a "megtestesült üdvöt" látja benne. A nő "bűne": a szerelmet áruvá aljasította. Éva mégis megőrzött annyi tisztaságot, hogy végül lepereg róla a kor szennye.
A szín szereplői maguk ássák meg sírjukat. Csak Éva nem zuhan a pusztulásba, felemelkedik, hogy a földre mosolya hozzon gyönyört.
Ádám a szín végén bizakodással folytatja történelmi útját.
XII. Falanszter
Ez a szín - az író jelenéhez viszonyítva - már a jövőbe mutat.Ettől kezdve a determinizmus lép a társadalmi haladás helyébe.
Ádám kezdetben itt is lelkesedik.
Négyezer év múlva a földi lét megszűnik. Ennyi ideje marad a tudománynak, hogy új energiaforrásokat fedezzen fel. A tudomány célszerűsége uralkodik a falanszterben. Ez a prakticizmusba szorítja az életet, elpusztít minden szépséget, mint fölösleges dolgot. Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket, a szerelem pedig a "múlt kisértete".
Szívszorítóan rideg, embertelen világ ez: mindenkinek rossz. Mindezt a megmaradás kényszere hozta létre. Nem egy nagy eszme visszájára fordulásáról van itt szó, mint a múltban. Felfedezhetők az utópista szocialisták leképzeléseinek bizonyos elemei, de az író nem a szocializmust gúnyolta ki. Ádám újra csalódott. El akar szakadni a földtől.
XIII. Az űr
Ádám az űrben repül. Ki akarja tépni magát az emberi sors földi megkötöttségéből: a természeti végzet elől a térbe menekül. Elvágyódik a föld köréből, de fáj tőle elszakadnia. Dacolva a Föld szellemével tovább száguld felfelé, majd egy sikoltással megmerevedik. Lucifer úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az embert.
Ádám azonban anyaghoz kötöttségét nem tudja széttépni, s a Föld szellemének hívó szavára újraéled. Visszavágyódik a földre.
Az űr-jelenet a tragédia több fontos kérdésére ad "választ" - a maga módján. Ádám hite, idealizmusa nem törik meg:
Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
(...)
Előre vitte az embernemet.
Ez is a tragédia egyik lényeges üzenete. Ádám abban a reményben, hogy a tudomány szembe tudott szállni a végzettel, türelmetlenül várja, milyen "új tanért" fog "fellelkesűlni" a földön.
XIV. Eszkimó-világ
A tudomány nem menthette meg a földi életet. Az egyenlítő táján jégbe fagyva tengődik még a lét: az ember állattá silányult. Ádámot istennek hiszi, hozzá könyörög, hogy kevesebb ember legyen s több fóka. Itt már nem születhetnek új eszmék. Vége az életnek. Lucifer egyre aktívabb, érvei meggyőzőek: az ember sorsát nem irányíthatja, a természeti törvények vergődő foglya csak. S miután Ádám undorodva bontakozik ki Éva karjaiból, véget ér az álom.
XV. A Paradicsomon kívül
Ádám és Lucifer vitája folytatódik. Ádám a szabad akaratra hivatkozik: tőle függ, hogy útját másképpen irányítsa. Lucifer tudós ellenérvei lefegyverzőek: az egyén ugyan szabad, de az egész faj determinált (bélféreg-hasonlat).
Ádám végső kétségbeesésében öngyilkos akar lenni: ő az első ember a világon, s ha meghal magakadályozhatja a jövőt. A kétségbeesés szirtfokáról most Éva anyasága szólítja vissza az életbe (ahogyan az űrben a Föld szellemének hívó szava). Ádám áldozata hiábavaló, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Megadja magát, s belátja, hogy vállalnia kell a küzdelmet. Az Úr újra kegyeibe fogadja Ádámot, aki kételyire az Úrtól várja a megnyugtató választ.
"Küzdj és bízva bízzál"
Gyötrő kérdéseire nem kap egyértelmű, világos választ az Úrtól, a "titkot" homályba rejti. Csak azzal nyugtatja, hogy mellette áll majd lelkiismeretének "szózata".
A világ rendjében helye van Lucifernek is: a "mindenség egy gyürűje" ő is.
Ádám újra felkomorló kételyire, az eszkimó-szín nyomasztó tapasztalatait idéző utalására - "Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni." - az Úr válasza a tragédia végszava:
Mondottam ember: küzdj' és bízva bízzál!
Madách tragikusnak látja a történeti színek tanulságát, a mű befejezése mégsem tragikus. Ez a befejezés azonban szervesen következik a cselekmény egészéből. Madách a reménytelenség érveit igyekszik cáfolni, s ez a törekvés élteti a művet.
A szüntelen újrakezdésnek s a jobbért való küzdelemnek a bukásokkal szembenéző hősiessége minden kor számára érvényes tanulság
1861-ben született Madách Mózes c. drámája. A "nagy ember" és a "hitvány tömeg" összeütközése itt másképpen oldódik meg. A tömeg hitványsága a rabság eredménye, s Mózesnek sikerül a rabság bélyegét letörölnie a nép homlokáról. Mózes képes népével egyesülni, s a pusztában való bujdosás alatt felnőtt új nemzedék méltóvá válik az ígéret földjére.
MADÁCH IMRE: Az ember tragédiája
A világosi katasztrófát irodalomtörténetünkben is korszakhatárnak tekintjük, habár nem a romantika korszakának lezáródását jelenti. A XIX. század második felének irodalma annyiban más, hogy nincs többé egységes korstílus és világnézet, a korszak irodalma(később egyéb művészeti ágai is) stílusirányzatokra szakadozik szét. Így Arany és Jókai munkásságában még tovább él a romantika, Mikszáth és a századvégi novellisták már a realizmus hazai képviselői, Vajda, Reviczky és Komjáthy költészetében pedig megjelenik a modern líra. Madách az egyetlen romantikus alkotónk, akit az irodalomtörténet mégsem a magyar romantika fejezetén belül tárgyal, holott az ő írói pályafutása is 48 előtt vette kezdetét. Több oka is van: egyrészt igazán jelentős munkáival – Az ember tragédiájával és a Mózessel – valóban csak a szabadságharc bukása után jelentkezett. Másrészt világszemléleti alapját tekintve ő már sokkal inkább ehhez a második korszakhoz tartozik, a Habsburg neoabszolutizmus kora irodalmunkban a dezillúzió, a reményvesztettség, a tömény pesszimizmus korszaka. Összegezve azt mondhatjuk, hogy Madáchot az irodalomtörténet korban a XIX. sz. második felének alkotói közé helyezi, ugyanakkor tudnunk kell róla, hogy Madáchot stílusát, kifejezésmódját, lelkületét tekintve a romantika utolsó nagy összegzőjének tekinthetjük.
Az ember tragédiája (1859–60):
Keletkezésének előzményei:
– Madách személyes tragédiájától a nemzet tragédiáján át eljut egészen az emberiség tragédiájáig.
– Személyes kudarcélményei: Madách beteges hajlamú, visszahúzódó, befelé forduló alkat volt. Életének legnegatívabb tapasztalata nőélménye volt. Egyik korai drámájában, a Férfi és Nőben nőgyűlöletének ad hangot, ez elsősorban erős személyiségű édesanyjának hatásával magyarázható. Később feleségül vette Fráter Erzsébetet, aki később hűtlen lett hozzá, 1854-ben elváltak. Három gyermekét ezután egyedül nevelte. Madách egész életében két nőegyéniség, édesanyja és felesége között őrlődött.
– A nemzeti tragédia hatása: A szabadságharc bukása nemcsak a nemzet kudarcát jelentette számára, hanem családtagjainak halálát is: öccse a háborúban szerzett betegségébe belehalt, nővérét honvédtiszt férjével együtt menekülés közben brutálisan meggyilkolták. Őt magát pedig Kossuth titkárának rejtegetése miatt 1852-ben letartóztatták, s egy évet fogságban töltött.
– Ezen okok vezettek Az ember tragédiájának megírásához, melyben a kor általános eszmeáramlatait, filozófiai tanait visszatükrözve Madách már az egész emberiség tragédiáját rajzolta meg.
Eszmei hatások:
– XIX. sz. elejét meghatározó romantikus-idealista filozófiai irányzatok:
Az optimista történetfilozófiák lényege, hogy egyenes útként élik meg az emberiség fejlődését. Hegel az emberiség evolúcióját a maga dialektikus modelljével magyarázta: az emberiség történetében mindig jelentkezik egy eszme (tézis), a rákövetkező korszak ennek az eszmének cáfolata (antitézis), és az eszmék ilyen rendszerű egymás-utániságában halad az emberiség a végső nagy eszme, a mindenből a pozitív értékeket egybegyűjtő szintézis felé.
– A XIX. sz. második felének dominánsan szkeptikus filozófiai és természettudományos ismeretei:
– Biológiai determinizmus: Eszerint génjeink által öröklött tulajdonságaink eleve meghatározzák minden cselekedetünket, s így a szabad akarat képzete csak illúzió.
– Charles Fourier falanszter elmélete: A falanszter egy termelési egység, emberek együttélési közössége, amely helyettesíti a nemzetet, a családot és a társadalmi szerveződés minden eddigi ismert formáit.
Műfaja:
– Drámai költemény (lírai dráma): Párbeszédes formában íródott, gondolatai tartalmát tekintve lírai, filozofikus költemény. Elsősorban nem színpadi előadásra, hanem olvasásra készült. Műnemi kevertsége jól mutatja, hogy tipikusan szentimentalista–romantikus műfaj. E pontos műfaji meghatározás mellett szokták rá alkalmazni az általánosabb értelemben vett emberiség–költemény megjelölést is: ez az elnevezés nemcsak drámai költeményeket takar, hanem mindazon műveket, amelyek az emberiség nagy történetfilozófiai kérdéseit boncolgatják (vö. Dante: Isteni színjáték; Milton: Elveszett Paradicsom.)
– Szerb Antal: “A drámai költemény a költő vigasztalódása azért, mert nem lehetett filozófus.”
– Az ember tragédiája az egyetlen olyan alkotás XIX. századi irodalmunkban, mely nem nemzeti, hanem egyetemes problémákkal foglalkozik. Petőfi költeményei mellett a legismertebb magyar mű a világirodalomban.
Irodalmi hatások: Biblia – teremtéstörténet.
Faust – ördög–ember viszonya.
Csongor és Tünde – magyar irodalmi előzmény, szintén drámai költemény.
Világirodalmi műfaji előzmények:
Dante: Isteni színjáték (1313–1321) – elbeszélő jellegű, párbeszédes elemekkel átszőtt, lírai hangvételű filozofikus költemény.
Milton: Elveszett Paradicsom (1665) – eposz.
Goethe: Faust (1808) – drámai költemény
Byron: Manfréd (1817) – drámai költemény
Káin (1821) – drámai költemény
Shelley: A megszabadított Prométheusz (1820) – drámai költemény
Szereplők:
Tézis – Ádám:
Az idealizmus képviselője, lelkesedő optimista, szellemi lény. Alapeleme a gondolkodás, az előrehaladás vágya, fausti ember, aki hinni akar a teremtés értelmében, az emberiség fejlődésében.
Antitézis – Lucifer
Kiábrándító realista, a számító józan ész pesszimizmusa szól belőle, materialista. Ádám kijózanító kísérője, olyan, mint Don Quijote mellett Sancho, vagy mint Csongor mellett Balga – magasabb szellemi síkon. Célja annak bebizonyítása, hogy a teremtésnek nincs értelme, ő maga a “tagadás ősi szelleme”. A Faust-mondával párhuzamba állítva Mefisztó párja, “az erő része, mely örökké rosszra tör, és mindig jót mível”.
Kettejük (Ádám és Lucifer) vitájában Madách saját belső tépelődése fogalmazódik meg.
Szintézis – Éva és az Úr:
Szerb Antal: Ádám és Éva nagy harca a történelmen keresztül a szellem és az élet örök ellentéte. A nietzschei kifejezéssel élve, Ádám az apollói, Éva a dionüszoszi princípium. Ádám a világos, építő öntudat, amely magas célokra tör, és ha célját nem tudja elérni, összeomlik. Éva a homályos, ősi ösztön, a természet szava az emberben, amely semmi mást nem akar, mint élni, és dacol a szellem minden erejével. Logika szerint, szellem szerint, Apolló szerint nincsen megoldás, csak a megsemmisülésben – de az ösztön szerint, a lélek szerint, Dionüszösz szerint “az élet él és élni akar”. Éva győzelme végülis Isten akaratát teljesíti be, csírát ad az új életnek, ezáltal meghiúsítja Ádám öngyilkossági szándékát. Nem Éva maga a szintézis, hiszen ő kívüláll az eszmék harcán, nem olyan öntudatosan gondolkodó, mint Ádám, Lucifer, vagy akár Isten, de éppen ezért Isten kegyeltje. Bűnei nem a saját bűnei, hanem a kor bűnei, s hogy ő a nő misztikumánál fogva fölötte áll az eszmék harcának, az már a londoni színben megmutatkozik, ahol átlépi a haláltánc–szakadékot. A szintézis végülis az Isten, aki csak a mű végén jelenik meg ismét, s kimondja a végső konklúziót. “Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”
Szerkezet: Keretes mű: – 1., 2., 3., 15. szín – keretszínek
– 4. – 14. szín – történeti színek – ezen belül: – 4. – 10. – múlt
– 11. szín – Madách jelenkora
– 12. – 14. – jövő
– A történeti színek Prága I.-ig a hegeli dia-lektika szerint haladnak, ezután felbomlik a tézis–antitézis sorrend. Ha azonban individualizmus és kollektivizmus szempontjából vizsgáljuk a történeti színeket, úgy szintén szabályos sorrendet figyelhetünk meg: Egyiptom individuum, Athén kollektivitás, Róma individuum, Bizánc kollektivitás, Kepler individuum, Párizs kollektivitás, stb.
Keresztszínek:
1. Szín: A Mennyekben: Az Úr megteremtette a világot, most megpihen, s angyalok kara dicséri. Madách deisztikus felfogását tükrözik az Úr szavai, ki úgy véli, ezután magára hagyhatja a Földet:
“Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát újítni kell.”
A négy főangyal közül három hódolatát fejezi ki az Úrnak, csak Lucifer bírálja a nagy művet. Az Úr száműzi Lucifert a Mennyekből, aki azonban osztályrészét követeli. Az Éden két megátkozott fáját kapja meg, de Lucifer ezekkel is megelégszik:
“Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás a lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”
2. Szín: A Paradicsomban: A bibliai bűnbeesés történetének parafrázisa. Lucifer ráveszi az első emberpárt, hogy egyenek a tiltott fa gyümölcséből. Az Úr bosszúja lecsap rájuk: Ádám és Éva kiűzetnek a Paradicsomból.
3. Szín: Pálmafás vidék, kívül a Paradicsomon: Ádám és Éva csak a tudás fájának gyümölcséből ettek, a halhatatlanság fájának gyümölcséből nem. Ezért Ádám látni kívánja, milyen sors vár az ő utódaikból felnövekvő emberiségre: “Hadd lássam, miért küzdök, mit szenvedek?” Lucifer álmot bocsát rájuk, hogy ily’ módon végignézze az első emberpárt a történelem egyes korszakain.
Történeti színek
4. Szín: Egyiptom: Ádám a fáraó a korlátlan hatalmú despota, mégsem boldog. “Milljók egy miatt” építenek egy hatalmas piramist, ám Lucifer tudomására hozza: “Pár ezredév gúláidat elássa, / Homoktorlaszba temeti neved.” Egy véresre korbácsolt rabszolga holtan rogy össze a fáraó előtt, mikor felesége Éva is kiválik a tömegből, hogy utolsó perceiben férje mellett lehessen. Ádám maga mellé emeli a nőt, aki megszeret szépségéért, s szerelmét parancsra kívánja elnyerni tőle: “Te csak virág légy, drága csecsebecs, / Haszontalan, de szép, s ez érdeme.” Ám Éva panaszán keresztül meghallja a leigázott tömegek jajszavát: “Fülembe cseng még: milljók egy miatt. / E millióknak kell érvényt szerezniük. / Szabad államban – másutt nem lehet. / Enyésszen az egyén, ha él a köz.” Ádám szeretné, ha a jövőben a szerelem is a szabadság eszméjén alapulna: “S akkor nem fog ölelni már parancsból / De mint egyenlő – kéjnek érzetével.” A despotizmus eszméjében való csalódás megszüli annak antitézisét, s Ádám most a demokrácia eszméjétől várja az általános boldogság megvalósítását. Lucifer már repíti őket abba a korba, melyben megcáfolhatja a demokrácia eszméjét is.
5. Szín: Athén: Lucia (Éva) férjét, Miltiádész hadvezért (Ádám) várja, aki hazatérni készül a csatából. A demagógok által megvesztegetett nép, a csőcselék, mely néhány garasért hajlandó eladni szavazatát, azonban hazaárulónak kiáltja ki a hős had-vezért. Miltiádész, a demokrácia bajnoka viszont bízik a népben, s visszatértével a “fenséges nép” kezébe ajánlja hatalmát, majd seregeit elbocsátja. A csőcselék halált kiált rá, s Ádám megadja magát a nép akaratának: “Vérpadra mostan, bűntetéseműl / Nem mintha aljast bírtam volna tenni, / De mert nagy eszme lelkesíteni bírt.” Ezzel a demokrácia tézise is megbukott. Ádám most már sem ura, sem szolgálója nem akar lenni senkinek, pusztán saját boldogságát keresi, Abban bízik, hogy talán a hedonizmus, a kéj és a mámor adta gyönyörök boldoggá tehetik őt.
MADÁCH IMRE: Az ember tragédiája #2
6. Szín: Róma: Ádámot Sergiolusként, Lucifert Miloként, Évát Júliaként láthatjuk viszont, mások társaságában. A hanyatlásnak indult Római Birodalom erkölcsi fertője ez az élvhajhász patrícius társaság, akik napjaikat borivással, szeretkezéssel, s gladiátorjátékok élvezésével múlatják. A szerelem ismét devalválódott: Ádám fogad, az egyik gladiátor győzelmére, s fogadásának tétje Éva. S bár igyekszenek boldognak látszani, érzik, hogy előbb-utóbb meg fognak csömörleni e kiüresedett életformától: “(–Éva–) Legédesebb percünkbe is vegyűl / Egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak.” A keresztrefeszítésre ítélt keresztények tanítója, Péter az apostol tér be hozzájuk, néhány hívének kíséretében, s ő hozza meg számukra az új tézist, a kereszténység eszméjét: “Legyen hát célod: Istennek dicsőség, / Magadnak munka, az egyén szabad / Érvényre hozni mind, mi benne van / Csak egy parancs kötvén le: szeretet.” Ádám rajongással tekint az új kor elébe, a kereszténységtől a béke, a testvéri szeretet megvalósulását várja, de Lucifer lehűti: “Istennek tetszik, mert az ég felé hajt, / S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd.”
7. Szín: Konstantinápoly: Ádám Tankréd lovagként érkezik Bizáncba, Lucifer a fegyvernöke. A polgárok házaikba menekülnek előlük, mert megszokták, hogy a lovagok fosztogatnak, s megtiporják a női erényeket. A keleti kereszténység feje, a pátriárka minderre ügyet sem vet, ő az eretneküldözéssel van elfoglalva: a homoiusiont, a szentháromság eszméjét üldözi a homousion nevében. S emiatt az egy “i” miatt ártatlan gyermekeket, aggokat és nőket is máglyára küld. Ádám ráeszmél valamennyi szép eszme közös sorsára: “Mert addig csűritek, hegyezitek, / Hasogatjátok, élesítitek, / Míg őrültség vagy béklyó lesz belőle.” Ádám egyéni erkölcseit kívánná érvényre juttatni e romlott kor ellenében, de Lucifer megfogalmazza számára az egyéniség paradoxonját: “Hiú törekvés. Mert egyén sosem / Hozandsz érvényre a kor ellenében: / A kor folyam, mely visz vagy elmerít, / Úszója, nem vezére az egyén.” Ekkor érkezik Éva, mint Izóra, komornája kíséretében, Tankrés segítségéért esedezve, mert annak néhány lovagja meg kívánta volna gyalázni a két apáca szűzi erényét. Mag Tankréd is szerelemre lobban Izóra iránt, ám az hiába viszonozná közeledését, köti őt fogadalma, s visszavárja a zárda. Ismét csorbát szenvedett a szerelem szent eszméje, hisz’ e kor férfitársadalma vagy “állati vágyának eszközéül / Tekinti a nőt”, vagy “istenűl oltárra helyezi, / És vérzik érte és küzd hasztalan, / Míg terméketlen hervad csókja el.” Ádám oly kort kíván látni, melytől ő függetlenítheti magát, s hol nem érzi magát felelősnek sem a kor erényeiért, sem pedig bűneiért.
8. Szín: Prága I.: A bomló feudalizmus korában Ádám Kepler alakjában jelenik meg. A vallási hiedelmek sötétségével szemben számára már megadatott a józan ész világossága, ő már egy reneszánsz tudós, aki előbbre jár saját koránál. Szemben az előző színben felvet vallásos világképpel Ádám most a tiszta tudást kívánja szolgálni. Mivel azonban babonáktól fertőzött kora ezt nem fogadná el, kénytelen megalkudni: Rudolf császár és udvara számára horoszkópokat készít, s asztrológiáját a babonák szolgálatába állítja. A keresztények már nem a szentháromság kérdése miatt irtják egymást, az új vallási háborút a katolikusok viselik a protestánsok ellen. E kor megfertőzi Kepler hit-vesét, Borbálát (Éva) is, csalja férjét léha, könnyelmű, nagyvilági életet él, s egyre több pénzt csikar ki a kegyelemkenyéren élő tudóstól. Ádám szavain keresztül Madách saját véleményét mondja ki a nőről: “Minő csodás kevercse rossz s nemesnek / A nő, méregből s mézből összeszűrve. / Mégis miért van ez? mert a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt.” Ádám e korban ismét szemlélődő hőssé vált, miként korábban Rómában. A tunya kor után megint saját és az emberiség sorsának irányítójává kíván válni: “Óh, jő-e kor, mely e rideg közönyt / Leolvasztja, s mely új tetterővel / Szemébe néz az elavúlt lomoknak, / Bíróul lép fel, büntet és emel, / Nem retten vissza a nagy eszközöktől...” majd álomra hajtja a fejét, s már hallja is a Marseilleise dallamát...
9. Szín: Párizs: Ádám megálmodja a francia forradalom korát, hol ismét a nép ragadja kezébe sorsának irányítását. Ez azonban már nem a megvesztegetésen alapuló athéni demokrácia kora, a francia nemzet folyamatos forradalmi lázban ég, a “szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavát tűzi ki zászlajára, s kész bárkit eltiporni, ki szembeszáll a forradalom szent eszméjével. Ez a szín Ádám saját álma, nem pedig a Lucifer által rábocsátott hosszú álom. Lucifer eddig mindig hanyatló korszakba vezérelte Ádámot, hogy ezzel is kiábrándítsa őt az új eszmékből. Az “álom az álomban” szín kivétel ezalól: ide Ádám nem Lucifer segítségével jut el, így itt valaminek a kezdetét, egy új eszme megszületését kísérheti figyelemmel. Ő maga Danton képében jelenik meg, véreskezű forradalmárként. Éva két asszony alakjában tűnik fel előtte: először vonzó, elegáns, művelt úrihölgyként, akit azonban megmenteni nem tud, mert a forradalom szelleme királyhűsége miatt halálát követeli. Másodszor női mivoltából kivetkőzött, rongyos, közönséges forradalmárnőként lép színre, akitől Danton teljesen elborzad. Már kezd megundorodni a forradalom barbarizmusától, mikor Sain-Just és Robespierre lecsapnak Dantonra, s hazaárulónak bélyegzik. Danton védekezik: “Nem ismerek bírót magam felett / Mást, mint a nép, s a nép tudom barátom.” Ám Robespierre és Saint-Just ugyanúgy tudják befolyásolni a népet, mint az athéni demagógok, így végül a forradalmi hullám elsöpri egyik legnagyobb hősét, magát Dantont is.
10. Szín: Prága II.: Kepler felébred álmából, melyben őt bár befejezték, s mégis csodálattal emlékezik vissza a francia forradalom dicső korára: “Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek! / Vak, aki Isten szikráját nem érti, / Ha vérrel és sárral is volt befenve.” Lucifer gúnyolódik Ádám másnapossága fölött, ki csak “álmában” látta meg az eszményi kort. Kepler később egy tanítványát fogadja, kinek felfedi a tudás paradoxonját: míg a tudás elméleti, nem szolgálhat társadalmi célokat, s az lesz egy szebb kor, mikor a tudomány vívmányai érvényre jutnak és közkinccsé válnak a szabad gondolkodás eredményeként. Ádám újólag egy pezsgő, tetterős világot kíván látni: “(–Lucifernek–) Engem vezess te kétes szellemőr / Az új világba, mely fejlődni fog, / Ha egy nagy ember eszméit megérti, / S szabad szót ád a rejlő gondolatnak, / Ledűlt romoknak átkozott porán.”
11. Szín: London: Madách saját kora ez, a szabadversenyes kapitalizmus világa. Az emberi elme vívmányait egy szűk réteg már szolgálatba állította: a tőkések, a mágnások, a gépek tulajdonosai, aki halálra dolgoztatják munkásaikat, kegyelemkenyéren tartják őket, s ugyanakkor a versenyben maradás kényszerétől vezéreltetve igyekszenek minél silányabb árut piacra dobni. Ádám ismét szemlélődő hős, ki mindezt a Tower magasságából nem láthatja, míg le nem szállnak ezért mondja Lucifer: “Szép a magasból, mint a templomi ének, / Bármely rekedt hang, jajszó és sóhaj / Dallamba olvad össze, míg fölér. – / Így hallgatja azt az Isten, azért / Hiszi, hogy jól csinálta e világot. / De odalent másképpen hallanók, / Hol közbeszól a szív vezére is.” Felszállva London utcáinak nyüzsgő forgatagába, Ádám tanúja lehet a művészet, a kultúra megalázásának, kigúnyolásának: egy olyan világot lát, ahol csak a pénz számít, minden a tömegigények kielégítését szolgálja. Éva polgárlányként jelenik meg a téren, anyja kíséretében. Éva “eladó lány”, kinek számára anyja lehetőleg minél gazdagabb szeretőt keres. Először a mézeskalács szívet ajándékozó szerény polgárfiú képében megjelenő Ádám közeledését Éva mereven elutasítja. Másodjára a dúsgazdag kereskedőnek beöltöztetett Ádám arany ékszer ajándékait Éva elfogadja, s új udvarlójával már szívesebben kacérkodik, mígnem egy szentkép előtt elhaladva a Lucifer varázsolta ékszerek kígyókká változnak. A szín végén Ádám és Lucifer ismét a Towerba menekülnek, míg a lenti sürgés-forgás egy hatalmas haláltáncba torkollik: munkások, kocsmárosok, kéj-hölgyek egyenként mondanak ítéletet saját silány sorsuk felett, majd beleugranak a halálszakadékba. Egyedül Éva, az örök nő megtestesítője lépi át e szakadékot: ő még mindig őrzi magában az emberi értékeket. Ádám a szabadverseny eszméjének bukása után már csak az emberi észben, egy racionális társadalomban bízik.
12. Szín: Falanszter: Madách Fourié falanszter – elmélete alapján rajzolja meg a jövő képét. Félelmetesen precízen szerkesztett, de embertelenné vált világ ez, ahová Ádám és Lucifer cseppennek. Az érzelem és az egyéniség megsemmisül, mindent az értelemnek, a gondolkodásnak, a racionalizmusnak rendelnek alá, mindent a kollektív szellem hat át. Luther fűtőként, Platón pásztorként, Michelangelo széklábfaragóként jelenik meg a színben: művészet és filozófia már nem létezik, mindenki kénytelen valamiféle hasznos, gyakorlati tevékenységet folytatni. Felbukkan Éva is gyermekével. A Tudós a fiúcska koponyaalkatát megvizsgálva dönt a gyermek további sorsáról, neveltetéséről, s már készülne elszakítani őt anyjától. Ádám védelmére kel, ám a falanszter tudósai elmebetegnek minősítik, s csak Lucifer gyors közbeavatkozása menti meg őket, mikoris hirtelen eltűnnek a színről.
13. Szín: Az űr: Ádám megöregedve repül az űrben Luciferrel. Végső elkeseredésében el akar szakadni a földtől, “magasabb körökbe” vágyik. Már nem lelkesíti újabb eszme, megcsömörlik az emberiség fejlődésébe vetett hite. Ádám az anyagból való függésből vezeti le azt a véleményét, hogy az ember nem képes többé tiszta szellemi értékeket létrehozni. Végül mégis rájött, hogy az anyagtól való függetlenség tartalmatlanná teszi a létet: “A csillagok megettünk elmaradnak (S nem látok “célt, nem érzek akadályt.”) Szerelem és küzdés nélkül mit ér / A lét? Hideg borzongat Lucifer!” Lucifer már győzni látszik, hisz Ádám végleg el akarja hagyni a halandók szféráját, elhagyva Évát is, s ezzel elismerve a teremtés értelmetlenségét. A Föld Szelleme azonban nem engedi, hogy egy ember átlépjen a szellemvilágba: Ádám láthatatlan akadályba ütközik. Mikor visszanyeri eszméletét, vissza kíván térni a Földre, vállalván a küzdelem folytatását: “A célt, tudom, még százszor el nem érem./ Mit sem tesz. A cél voltaképp is? / A cél, megszűnte a dicső csatának, / A cél halál, az élet küzdelem, / S az ember célja a küzdés maga.” Ádám e szavakkal az élet értelmének, az ember céljának konklúzióját mondja ki. Az emberiség sorra megbukott eszméiről is másképp vélekedik már. Ádám azt kéri Lucifertől, hogy vezesse vissza ismét a Föld-re.
14. Szín: Eszkimó világ: Az utolsó történeti színben beteljesedik a végső kiábrándultság. A Föld kihűlt, az Egyenlítő vidékén is jégtakaró borítja. Lucifer az emberiség ravatalát mutatja be Ádámnak: az ember teljesen elállatiasodott, már csak ösztönei éltetik. A még életben maradt eszkimó-vademberek a fókavadászatból sem tudják mindig fenntartani magukat, ezért néha egymás életére törnek. Ádám megpillantja Évát, s immár kénytelen kiábrándulni a szerelemből, a költészetből, az örök nőből is: Éva egy öreg, megcsúnyult, eltorzult eszkimó asszony. Ádám már nem kíván új korokba vándorolni, többé nem akarja már látni az emberiség jövőjét: saját jelenkorába vágyik vissza, hogy végre számot vessen a látottakkal. Végül Lucifer megtöri a varázslatot: “Ébredj hát, Ádám! álmod véget ért. – ”
Záró keretszín:
15. Szín: Paradicsomon kívüli pálmafás vidék: Ádám számára már csak egyet-len cselekedet maradt, mely saját akaratának szabadságát bizonyíthatná: az öngyilkosság. Ádám már el is indulna a sziklaszirt felé, honnan levetve magát véget vethetne nemcsak önmaga életének, de az egész emberiség kialakulásának is. Ekkor győzedelmeskedik a nő, akinek misztifikuma továbbra is feloldatlan marad: a nő, aki dacol az értelem szkepticizmusával, a racionális valósággal, mert ösztönei éltetik, az életért él és élni akar. Éva bejelenti anyaságát, Ádám ekkor megtörik, s belátja, hogy ő már sem-mit sem tehet. Ádám ekkor az Úrhoz fordul kérdéseivel. Az Úr nem ad választ Ádám kérdéseire. Ő azért teremtette az embert, hogy annak legyen szabad akarata, s ennek éppen lényeg az a bizonytalanság, melyben az Úr hagyja őt. Ezért áll a választás az ember előtt, hogy küzdjön vagy sem, hisz sosem tudhatja, küzdésének lesz eredménye, örök élet vár-e rá, nemesíti-e őt és utódait a küzdelem. Az Úr ha konkrét választ nem is, de biztatást azért ad. A végső konklúzió, a darabban megfogalmazódó szintézis az Úr szava: “Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”
Az ember tragédiája (1859–60):
Keletkezésének előzményei:
– Madách személyes tragédiájától a nemzet tragédiáján át eljut egészen az emberiség tragédiájáig.
– Személyes kudarcélményei: Madách beteges hajlamú, visszahúzódó, befelé forduló alkat volt. Életének legnegatívabb tapasztalata nőélménye volt. Egyik korai drámájában, a Férfi és Nőben nőgyűlöletének ad hangot, ez elsősorban erős személyiségű édesanyjának hatásával magyarázható. Később feleségül vette Fráter Erzsébetet, aki később hűtlen lett hozzá, 1854-ben elváltak. Három gyermekét ezután egyedül nevelte. Madách egész életében két nőegyéniség, édesanyja és felesége között őrlődött.
– A nemzeti tragédia hatása: A szabadságharc bukása nemcsak a nemzet kudarcát jelentette számára, hanem családtagjainak halálát is: öccse a háborúban szerzett betegségébe belehalt, nővérét honvédtiszt férjével együtt menekülés közben brutálisan meggyilkolták. Őt magát pedig Kossuth titkárának rejtegetése miatt 1852-ben letartóztatták, s egy évet fogságban töltött.
– Ezen okok vezettek Az ember tragédiájának megírásához, melyben a kor általános eszmeáramlatait, filozófiai tanait visszatükrözve Madách már az egész emberiség tragédiáját rajzolta meg.
Eszmei hatások:
– XIX. sz. elejét meghatározó romantikus-idealista filozófiai irányzatok:
Az optimista történetfilozófiák lényege, hogy egyenes útként élik meg az emberiség fejlődését. Hegel az emberiség evolúcióját a maga dialektikus modelljével magyarázta: az emberiség történetében mindig jelentkezik egy eszme (tézis), a rákövetkező korszak ennek az eszmének cáfolata (antitézis), és az eszmék ilyen rendszerű egymás-utániságában halad az emberiség a végső nagy eszme, a mindenből a pozitív értékeket egybegyűjtő szintézis felé.
– A XIX. sz. második felének dominánsan szkeptikus filozófiai és természettudományos ismeretei:
– Biológiai determinizmus: Eszerint génjeink által öröklött tulajdonságaink eleve meghatározzák minden cselekedetünket, s így a szabad akarat képzete csak illúzió.
– Charles Fourier falanszter elmélete: A falanszter egy termelési egység, emberek együttélési közössége, amely helyettesíti a nemzetet, a családot és a társadalmi szerveződés minden eddigi ismert formáit.
Műfaja:
– Drámai költemény (lírai dráma): Párbeszédes formában íródott, gondolatai tartalmát tekintve lírai, filozofikus költemény. Elsősorban nem színpadi előadásra, hanem olvasásra készült. Műnemi kevertsége jól mutatja, hogy tipikusan szentimentalista–romantikus műfaj. E pontos műfaji meghatározás mellett szokták rá alkalmazni az általánosabb értelemben vett emberiség–költemény megjelölést is: ez az elnevezés nemcsak drámai költeményeket takar, hanem mindazon műveket, amelyek az emberiség nagy történetfilozófiai kérdéseit boncolgatják (vö. Dante: Isteni színjáték; Milton: Elveszett Paradicsom.)
– Szerb Antal: “A drámai költemény a költő vigasztalódása azért, mert nem lehetett filozófus.”
– Az ember tragédiája az egyetlen olyan alkotás XIX. századi irodalmunkban, mely nem nemzeti, hanem egyetemes problémákkal foglalkozik. Petőfi költeményei mellett a legismertebb magyar mű a világirodalomban.
Irodalmi hatások: Biblia – teremtéstörténet.
Faust – ördög–ember viszonya.
Csongor és Tünde – magyar irodalmi előzmény, szintén drámai költemény.
Világirodalmi műfaji előzmények:
Dante: Isteni színjáték (1313–1321) – elbeszélő jellegű, párbeszédes elemekkel átszőtt, lírai hangvételű filozofikus költemény.
Milton: Elveszett Paradicsom (1665) – eposz.
Goethe: Faust (1808) – drámai költemény
Byron: Manfréd (1817) – drámai költemény
Káin (1821) – drámai költemény
Shelley: A megszabadított Prométheusz (1820) – drámai költemény
Szereplők:
Tézis – Ádám:
Az idealizmus képviselője, lelkesedő optimista, szellemi lény. Alapeleme a gondolkodás, az előrehaladás vágya, fausti ember, aki hinni akar a teremtés értelmében, az emberiség fejlődésében.
Antitézis – Lucifer
Kiábrándító realista, a számító józan ész pesszimizmusa szól belőle, materialista. Ádám kijózanító kísérője, olyan, mint Don Quijote mellett Sancho, vagy mint Csongor mellett Balga – magasabb szellemi síkon. Célja annak bebizonyítása, hogy a teremtésnek nincs értelme, ő maga a “tagadás ősi szelleme”. A Faust-mondával párhuzamba állítva Mefisztó párja, “az erő része, mely örökké rosszra tör, és mindig jót mível”.
Kettejük (Ádám és Lucifer) vitájában Madách saját belső tépelődése fogalmazódik meg.
Szintézis – Éva és az Úr:
Szerb Antal: Ádám és Éva nagy harca a történelmen keresztül a szellem és az élet örök ellentéte. A nietzschei kifejezéssel élve, Ádám az apollói, Éva a dionüszoszi princípium. Ádám a világos, építő öntudat, amely magas célokra tör, és ha célját nem tudja elérni, összeomlik. Éva a homályos, ősi ösztön, a természet szava az emberben, amely semmi mást nem akar, mint élni, és dacol a szellem minden erejével. Logika szerint, szellem szerint, Apolló szerint nincsen megoldás, csak a megsemmisülésben – de az ösztön szerint, a lélek szerint, Dionüszösz szerint “az élet él és élni akar”. Éva győzelme végülis Isten akaratát teljesíti be, csírát ad az új életnek, ezáltal meghiúsítja Ádám öngyilkossági szándékát. Nem Éva maga a szintézis, hiszen ő kívüláll az eszmék harcán, nem olyan öntudatosan gondolkodó, mint Ádám, Lucifer, vagy akár Isten, de éppen ezért Isten kegyeltje. Bűnei nem a saját bűnei, hanem a kor bűnei, s hogy ő a nő misztikumánál fogva fölötte áll az eszmék harcának, az már a londoni színben megmutatkozik, ahol átlépi a haláltánc–szakadékot. A szintézis végülis az Isten, aki csak a mű végén jelenik meg ismét, s kimondja a végső konklúziót. “Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”
Szerkezet: Keretes mű: – 1., 2., 3., 15. szín – keretszínek
– 4. – 14. szín – történeti színek – ezen belül: – 4. – 10. – múlt
– 11. szín – Madách jelenkora
– 12. – 14. – jövő
– A történeti színek Prága I.-ig a hegeli dia-lektika szerint haladnak, ezután felbomlik a tézis–antitézis sorrend. Ha azonban individualizmus és kollektivizmus szempontjából vizsgáljuk a történeti színeket, úgy szintén szabályos sorrendet figyelhetünk meg: Egyiptom individuum, Athén kollektivitás, Róma individuum, Bizánc kollektivitás, Kepler individuum, Párizs kollektivitás, stb.
Keresztszínek:
1. Szín: A Mennyekben: Az Úr megteremtette a világot, most megpihen, s angyalok kara dicséri. Madách deisztikus felfogását tükrözik az Úr szavai, ki úgy véli, ezután magára hagyhatja a Földet:
“Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát újítni kell.”
A négy főangyal közül három hódolatát fejezi ki az Úrnak, csak Lucifer bírálja a nagy művet. Az Úr száműzi Lucifert a Mennyekből, aki azonban osztályrészét követeli. Az Éden két megátkozott fáját kapja meg, de Lucifer ezekkel is megelégszik:
“Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás a lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”
2. Szín: A Paradicsomban: A bibliai bűnbeesés történetének parafrázisa. Lucifer ráveszi az első emberpárt, hogy egyenek a tiltott fa gyümölcséből. Az Úr bosszúja lecsap rájuk: Ádám és Éva kiűzetnek a Paradicsomból.
3. Szín: Pálmafás vidék, kívül a Paradicsomon: Ádám és Éva csak a tudás fájának gyümölcséből ettek, a halhatatlanság fájának gyümölcséből nem. Ezért Ádám látni kívánja, milyen sors vár az ő utódaikból felnövekvő emberiségre: “Hadd lássam, miért küzdök, mit szenvedek?” Lucifer álmot bocsát rájuk, hogy ily’ módon végignézze az első emberpárt a történelem egyes korszakain.
Történeti színek
4. Szín: Egyiptom: Ádám a fáraó a korlátlan hatalmú despota, mégsem boldog. “Milljók egy miatt” építenek egy hatalmas piramist, ám Lucifer tudomására hozza: “Pár ezredév gúláidat elássa, / Homoktorlaszba temeti neved.” Egy véresre korbácsolt rabszolga holtan rogy össze a fáraó előtt, mikor felesége Éva is kiválik a tömegből, hogy utolsó perceiben férje mellett lehessen. Ádám maga mellé emeli a nőt, aki megszeret szépségéért, s szerelmét parancsra kívánja elnyerni tőle: “Te csak virág légy, drága csecsebecs, / Haszontalan, de szép, s ez érdeme.” Ám Éva panaszán keresztül meghallja a leigázott tömegek jajszavát: “Fülembe cseng még: milljók egy miatt. / E millióknak kell érvényt szerezniük. / Szabad államban – másutt nem lehet. / Enyésszen az egyén, ha él a köz.” Ádám szeretné, ha a jövőben a szerelem is a szabadság eszméjén alapulna: “S akkor nem fog ölelni már parancsból / De mint egyenlő – kéjnek érzetével.” A despotizmus eszméjében való csalódás megszüli annak antitézisét, s Ádám most a demokrácia eszméjétől várja az általános boldogság megvalósítását. Lucifer már repíti őket abba a korba, melyben megcáfolhatja a demokrácia eszméjét is.
5. Szín: Athén: Lucia (Éva) férjét, Miltiádész hadvezért (Ádám) várja, aki hazatérni készül a csatából. A demagógok által megvesztegetett nép, a csőcselék, mely néhány garasért hajlandó eladni szavazatát, azonban hazaárulónak kiáltja ki a hős had-vezért. Miltiádész, a demokrácia bajnoka viszont bízik a népben, s visszatértével a “fenséges nép” kezébe ajánlja hatalmát, majd seregeit elbocsátja. A csőcselék halált kiált rá, s Ádám megadja magát a nép akaratának: “Vérpadra mostan, bűntetéseműl / Nem mintha aljast bírtam volna tenni, / De mert nagy eszme lelkesíteni bírt.” Ezzel a demokrácia tézise is megbukott. Ádám most már sem ura, sem szolgálója nem akar lenni senkinek, pusztán saját boldogságát keresi, Abban bízik, hogy talán a hedonizmus, a kéj és a mámor adta gyönyörök boldoggá tehetik őt.
MADÁCH IMRE: Az ember tragédiája #2
6. Szín: Róma: Ádámot Sergiolusként, Lucifert Miloként, Évát Júliaként láthatjuk viszont, mások társaságában. A hanyatlásnak indult Római Birodalom erkölcsi fertője ez az élvhajhász patrícius társaság, akik napjaikat borivással, szeretkezéssel, s gladiátorjátékok élvezésével múlatják. A szerelem ismét devalválódott: Ádám fogad, az egyik gladiátor győzelmére, s fogadásának tétje Éva. S bár igyekszenek boldognak látszani, érzik, hogy előbb-utóbb meg fognak csömörleni e kiüresedett életformától: “(–Éva–) Legédesebb percünkbe is vegyűl / Egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak.” A keresztrefeszítésre ítélt keresztények tanítója, Péter az apostol tér be hozzájuk, néhány hívének kíséretében, s ő hozza meg számukra az új tézist, a kereszténység eszméjét: “Legyen hát célod: Istennek dicsőség, / Magadnak munka, az egyén szabad / Érvényre hozni mind, mi benne van / Csak egy parancs kötvén le: szeretet.” Ádám rajongással tekint az új kor elébe, a kereszténységtől a béke, a testvéri szeretet megvalósulását várja, de Lucifer lehűti: “Istennek tetszik, mert az ég felé hajt, / S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd.”
7. Szín: Konstantinápoly: Ádám Tankréd lovagként érkezik Bizáncba, Lucifer a fegyvernöke. A polgárok házaikba menekülnek előlük, mert megszokták, hogy a lovagok fosztogatnak, s megtiporják a női erényeket. A keleti kereszténység feje, a pátriárka minderre ügyet sem vet, ő az eretneküldözéssel van elfoglalva: a homoiusiont, a szentháromság eszméjét üldözi a homousion nevében. S emiatt az egy “i” miatt ártatlan gyermekeket, aggokat és nőket is máglyára küld. Ádám ráeszmél valamennyi szép eszme közös sorsára: “Mert addig csűritek, hegyezitek, / Hasogatjátok, élesítitek, / Míg őrültség vagy béklyó lesz belőle.” Ádám egyéni erkölcseit kívánná érvényre juttatni e romlott kor ellenében, de Lucifer megfogalmazza számára az egyéniség paradoxonját: “Hiú törekvés. Mert egyén sosem / Hozandsz érvényre a kor ellenében: / A kor folyam, mely visz vagy elmerít, / Úszója, nem vezére az egyén.” Ekkor érkezik Éva, mint Izóra, komornája kíséretében, Tankrés segítségéért esedezve, mert annak néhány lovagja meg kívánta volna gyalázni a két apáca szűzi erényét. Mag Tankréd is szerelemre lobban Izóra iránt, ám az hiába viszonozná közeledését, köti őt fogadalma, s visszavárja a zárda. Ismét csorbát szenvedett a szerelem szent eszméje, hisz’ e kor férfitársadalma vagy “állati vágyának eszközéül / Tekinti a nőt”, vagy “istenűl oltárra helyezi, / És vérzik érte és küzd hasztalan, / Míg terméketlen hervad csókja el.” Ádám oly kort kíván látni, melytől ő függetlenítheti magát, s hol nem érzi magát felelősnek sem a kor erényeiért, sem pedig bűneiért.
8. Szín: Prága I.: A bomló feudalizmus korában Ádám Kepler alakjában jelenik meg. A vallási hiedelmek sötétségével szemben számára már megadatott a józan ész világossága, ő már egy reneszánsz tudós, aki előbbre jár saját koránál. Szemben az előző színben felvet vallásos világképpel Ádám most a tiszta tudást kívánja szolgálni. Mivel azonban babonáktól fertőzött kora ezt nem fogadná el, kénytelen megalkudni: Rudolf császár és udvara számára horoszkópokat készít, s asztrológiáját a babonák szolgálatába állítja. A keresztények már nem a szentháromság kérdése miatt irtják egymást, az új vallási háborút a katolikusok viselik a protestánsok ellen. E kor megfertőzi Kepler hit-vesét, Borbálát (Éva) is, csalja férjét léha, könnyelmű, nagyvilági életet él, s egyre több pénzt csikar ki a kegyelemkenyéren élő tudóstól. Ádám szavain keresztül Madách saját véleményét mondja ki a nőről: “Minő csodás kevercse rossz s nemesnek / A nő, méregből s mézből összeszűrve. / Mégis miért van ez? mert a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt.” Ádám e korban ismét szemlélődő hőssé vált, miként korábban Rómában. A tunya kor után megint saját és az emberiség sorsának irányítójává kíván válni: “Óh, jő-e kor, mely e rideg közönyt / Leolvasztja, s mely új tetterővel / Szemébe néz az elavúlt lomoknak, / Bíróul lép fel, büntet és emel, / Nem retten vissza a nagy eszközöktől...” majd álomra hajtja a fejét, s már hallja is a Marseilleise dallamát...
9. Szín: Párizs: Ádám megálmodja a francia forradalom korát, hol ismét a nép ragadja kezébe sorsának irányítását. Ez azonban már nem a megvesztegetésen alapuló athéni demokrácia kora, a francia nemzet folyamatos forradalmi lázban ég, a “szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavát tűzi ki zászlajára, s kész bárkit eltiporni, ki szembeszáll a forradalom szent eszméjével. Ez a szín Ádám saját álma, nem pedig a Lucifer által rábocsátott hosszú álom. Lucifer eddig mindig hanyatló korszakba vezérelte Ádámot, hogy ezzel is kiábrándítsa őt az új eszmékből. Az “álom az álomban” szín kivétel ezalól: ide Ádám nem Lucifer segítségével jut el, így itt valaminek a kezdetét, egy új eszme megszületését kísérheti figyelemmel. Ő maga Danton képében jelenik meg, véreskezű forradalmárként. Éva két asszony alakjában tűnik fel előtte: először vonzó, elegáns, művelt úrihölgyként, akit azonban megmenteni nem tud, mert a forradalom szelleme királyhűsége miatt halálát követeli. Másodszor női mivoltából kivetkőzött, rongyos, közönséges forradalmárnőként lép színre, akitől Danton teljesen elborzad. Már kezd megundorodni a forradalom barbarizmusától, mikor Sain-Just és Robespierre lecsapnak Dantonra, s hazaárulónak bélyegzik. Danton védekezik: “Nem ismerek bírót magam felett / Mást, mint a nép, s a nép tudom barátom.” Ám Robespierre és Saint-Just ugyanúgy tudják befolyásolni a népet, mint az athéni demagógok, így végül a forradalmi hullám elsöpri egyik legnagyobb hősét, magát Dantont is.
10. Szín: Prága II.: Kepler felébred álmából, melyben őt bár befejezték, s mégis csodálattal emlékezik vissza a francia forradalom dicső korára: “Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek! / Vak, aki Isten szikráját nem érti, / Ha vérrel és sárral is volt befenve.” Lucifer gúnyolódik Ádám másnapossága fölött, ki csak “álmában” látta meg az eszményi kort. Kepler később egy tanítványát fogadja, kinek felfedi a tudás paradoxonját: míg a tudás elméleti, nem szolgálhat társadalmi célokat, s az lesz egy szebb kor, mikor a tudomány vívmányai érvényre jutnak és közkinccsé válnak a szabad gondolkodás eredményeként. Ádám újólag egy pezsgő, tetterős világot kíván látni: “(–Lucifernek–) Engem vezess te kétes szellemőr / Az új világba, mely fejlődni fog, / Ha egy nagy ember eszméit megérti, / S szabad szót ád a rejlő gondolatnak, / Ledűlt romoknak átkozott porán.”
11. Szín: London: Madách saját kora ez, a szabadversenyes kapitalizmus világa. Az emberi elme vívmányait egy szűk réteg már szolgálatba állította: a tőkések, a mágnások, a gépek tulajdonosai, aki halálra dolgoztatják munkásaikat, kegyelemkenyéren tartják őket, s ugyanakkor a versenyben maradás kényszerétől vezéreltetve igyekszenek minél silányabb árut piacra dobni. Ádám ismét szemlélődő hős, ki mindezt a Tower magasságából nem láthatja, míg le nem szállnak ezért mondja Lucifer: “Szép a magasból, mint a templomi ének, / Bármely rekedt hang, jajszó és sóhaj / Dallamba olvad össze, míg fölér. – / Így hallgatja azt az Isten, azért / Hiszi, hogy jól csinálta e világot. / De odalent másképpen hallanók, / Hol közbeszól a szív vezére is.” Felszállva London utcáinak nyüzsgő forgatagába, Ádám tanúja lehet a művészet, a kultúra megalázásának, kigúnyolásának: egy olyan világot lát, ahol csak a pénz számít, minden a tömegigények kielégítését szolgálja. Éva polgárlányként jelenik meg a téren, anyja kíséretében. Éva “eladó lány”, kinek számára anyja lehetőleg minél gazdagabb szeretőt keres. Először a mézeskalács szívet ajándékozó szerény polgárfiú képében megjelenő Ádám közeledését Éva mereven elutasítja. Másodjára a dúsgazdag kereskedőnek beöltöztetett Ádám arany ékszer ajándékait Éva elfogadja, s új udvarlójával már szívesebben kacérkodik, mígnem egy szentkép előtt elhaladva a Lucifer varázsolta ékszerek kígyókká változnak. A szín végén Ádám és Lucifer ismét a Towerba menekülnek, míg a lenti sürgés-forgás egy hatalmas haláltáncba torkollik: munkások, kocsmárosok, kéj-hölgyek egyenként mondanak ítéletet saját silány sorsuk felett, majd beleugranak a halálszakadékba. Egyedül Éva, az örök nő megtestesítője lépi át e szakadékot: ő még mindig őrzi magában az emberi értékeket. Ádám a szabadverseny eszméjének bukása után már csak az emberi észben, egy racionális társadalomban bízik.
12. Szín: Falanszter: Madách Fourié falanszter – elmélete alapján rajzolja meg a jövő képét. Félelmetesen precízen szerkesztett, de embertelenné vált világ ez, ahová Ádám és Lucifer cseppennek. Az érzelem és az egyéniség megsemmisül, mindent az értelemnek, a gondolkodásnak, a racionalizmusnak rendelnek alá, mindent a kollektív szellem hat át. Luther fűtőként, Platón pásztorként, Michelangelo széklábfaragóként jelenik meg a színben: művészet és filozófia már nem létezik, mindenki kénytelen valamiféle hasznos, gyakorlati tevékenységet folytatni. Felbukkan Éva is gyermekével. A Tudós a fiúcska koponyaalkatát megvizsgálva dönt a gyermek további sorsáról, neveltetéséről, s már készülne elszakítani őt anyjától. Ádám védelmére kel, ám a falanszter tudósai elmebetegnek minősítik, s csak Lucifer gyors közbeavatkozása menti meg őket, mikoris hirtelen eltűnnek a színről.
13. Szín: Az űr: Ádám megöregedve repül az űrben Luciferrel. Végső elkeseredésében el akar szakadni a földtől, “magasabb körökbe” vágyik. Már nem lelkesíti újabb eszme, megcsömörlik az emberiség fejlődésébe vetett hite. Ádám az anyagból való függésből vezeti le azt a véleményét, hogy az ember nem képes többé tiszta szellemi értékeket létrehozni. Végül mégis rájött, hogy az anyagtól való függetlenség tartalmatlanná teszi a létet: “A csillagok megettünk elmaradnak (S nem látok “célt, nem érzek akadályt.”) Szerelem és küzdés nélkül mit ér / A lét? Hideg borzongat Lucifer!” Lucifer már győzni látszik, hisz Ádám végleg el akarja hagyni a halandók szféráját, elhagyva Évát is, s ezzel elismerve a teremtés értelmetlenségét. A Föld Szelleme azonban nem engedi, hogy egy ember átlépjen a szellemvilágba: Ádám láthatatlan akadályba ütközik. Mikor visszanyeri eszméletét, vissza kíván térni a Földre, vállalván a küzdelem folytatását: “A célt, tudom, még százszor el nem érem./ Mit sem tesz. A cél voltaképp is? / A cél, megszűnte a dicső csatának, / A cél halál, az élet küzdelem, / S az ember célja a küzdés maga.” Ádám e szavakkal az élet értelmének, az ember céljának konklúzióját mondja ki. Az emberiség sorra megbukott eszméiről is másképp vélekedik már. Ádám azt kéri Lucifertől, hogy vezesse vissza ismét a Föld-re.
14. Szín: Eszkimó világ: Az utolsó történeti színben beteljesedik a végső kiábrándultság. A Föld kihűlt, az Egyenlítő vidékén is jégtakaró borítja. Lucifer az emberiség ravatalát mutatja be Ádámnak: az ember teljesen elállatiasodott, már csak ösztönei éltetik. A még életben maradt eszkimó-vademberek a fókavadászatból sem tudják mindig fenntartani magukat, ezért néha egymás életére törnek. Ádám megpillantja Évát, s immár kénytelen kiábrándulni a szerelemből, a költészetből, az örök nőből is: Éva egy öreg, megcsúnyult, eltorzult eszkimó asszony. Ádám már nem kíván új korokba vándorolni, többé nem akarja már látni az emberiség jövőjét: saját jelenkorába vágyik vissza, hogy végre számot vessen a látottakkal. Végül Lucifer megtöri a varázslatot: “Ébredj hát, Ádám! álmod véget ért. – ”
Záró keretszín:
15. Szín: Paradicsomon kívüli pálmafás vidék: Ádám számára már csak egyet-len cselekedet maradt, mely saját akaratának szabadságát bizonyíthatná: az öngyilkosság. Ádám már el is indulna a sziklaszirt felé, honnan levetve magát véget vethetne nemcsak önmaga életének, de az egész emberiség kialakulásának is. Ekkor győzedelmeskedik a nő, akinek misztifikuma továbbra is feloldatlan marad: a nő, aki dacol az értelem szkepticizmusával, a racionális valósággal, mert ösztönei éltetik, az életért él és élni akar. Éva bejelenti anyaságát, Ádám ekkor megtörik, s belátja, hogy ő már sem-mit sem tehet. Ádám ekkor az Úrhoz fordul kérdéseivel. Az Úr nem ad választ Ádám kérdéseire. Ő azért teremtette az embert, hogy annak legyen szabad akarata, s ennek éppen lényeg az a bizonytalanság, melyben az Úr hagyja őt. Ezért áll a választás az ember előtt, hogy küzdjön vagy sem, hisz sosem tudhatja, küzdésének lesz eredménye, örök élet vár-e rá, nemesíti-e őt és utódait a küzdelem. Az Úr ha konkrét választ nem is, de biztatást azért ad. A végső konklúzió, a darabban megfogalmazódó szintézis az Úr szava: “Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”
Madách Imre - Az ember tragédiája - Magyar irodalom érettségi tétel
Madách Imre: Az ember tragédiája
1823 januárjában született Alsósztregován(ma Szlovákia), középnemesi családban. Anyja, Majthényi Anna művelt asszony volt. A gimnázium után Pestre ment, a bölcsészkaron és a jogi karon tanult. 1840-ben megjelenik első verseskötete, Lantvirágok címmel. 1845-ben elveszi Fráter Erzsébetet. 1848-49-ben betegsége miatt nem vesz részt a fegyveres harcban. 1851-ben egy évre börtönbe zárják, mert birtokán rejtegette Kossuth volt titkárát. Mikor hazatér, a két asszony, a felesége és anyja között háborúskodást talál. Ez a két nő személyiségének alapvető különbözősége miatt fordulhatott elő. 1854-ben elvált feleségétől. A remekművének sikere ismertté teszi. A Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lesz. 1864. októberben halt meg szívbajban.A tragédia műfaja: drámai költemény, lírai dráma. Nem egyszerű dráma, ugyan formailag olyan és vannak drámai jegyei, de vannak sajátosságai, melyek átlépik a dráma kereteit. Fontosabb a belső történés, mint a külső. Megváltozik a hangnem, megnő a lírai Én szerepe.
Az ember tragédiája keletkezése (1860)
- szabadságharc bukása, magánélete, betegsége (kétségbeesés, bizakodás)
- XIX. század. uralkodó filozófiai irányzata:
- Gondolati líra: a költészet nagy általános témái (élet, halál, szerelem, az élet célja, eredménye) mint problémák jelentkeznek.
- a bibliai mítosz alkalmas arra, hogy abból kiindulva az emberiség fejlődését végigkövessük (a jövőt is)
- Madách filozófiai kérdései:
- Mi az értelme azok életének, akiknek a sors nem adott alkalmat arra, hogy emberi nagyságuk kibontakozzék?
- Miért küzdöttek a hősök, ha utódaik rabok maradtak?
- Van-e értelme küzdeni eszmékért, melyeket az utókor elavultnak tart?
- A végzet irányítja-e az ember tetteit, s ha igen, van-e értelme bűnnek, erénynek?
- műveiben a tragikum értelmet, a végzet értelmetlenségének állandó jelenlétet, kikerülhetetlen bekövetkezését kereste
- tiszteli a természetet, az embereket megpróbálja beleágyazni a környezetükbe. Ezek az eszmék meghatározzák az emberek tetteit.
- A múltban kutat, a jelenben szemlélődik, a katasztrófákat írja le (a természeti meghatározottságtól nem menekülhet az ember)
- Művei a klasszikus német filozófiába tartoznak: pozitivizmus
Szerkezet:
- 15 szín.
- Keretszínek:
- I: A mennyekben
- II: A paradicsomban
- III: A paradicsomon kívül
- XV: A paradicsomon kívül
- Történeti színek: IV-XIV.
Keretszínek:
Bekövetkezik-e:
- Az emberiség pusztulása
- Nincs szabad emberi akarat
- Öröklődés
- Fejlődés előrelépés
Lucifer jelleme:
- tagadás szelleme
- kiűzetés, "bukott angyal", ördög
- két fa: halhatatlanság fája, tudás fája.
- a tudás és a kételkedés képviselője
Lucifer célja: az Úr hatalmának megdöntése, az emberi lét céltalanságának bizonyítása, az emberi történelem tehetetlenségének demonstrálása. Lucifer összetett figura, hiszen végzete a szüntelen bukás, de mégis újra lázad. Az önálló akarat szószólója. A hittel szemben a tudás hangoztatója. Lucifer első sikere: az embert engedetlenségre készteti - eredendő bűn. Ádám kíváncsisága a jövőre irányul, hogy megtudja, miért fog küzdeni, érdemes-e. Álomutazás = Lucifer által elképzelt jövő. Lucifer mutatja meg a jövőt, a saját céljainak megfelelően, s általa kreált történelmi képeket láthatunk. Lucifer Ádám kísérője, ô magyarázza az ember sorsát, ők nem kerülnek konfliktusba. Éva kettejük közé áll: Ádám egyoldalú idealizmusával és Lucifer eszménytelenségével szemben a sokszínű, változatos" természetet" képviseli.
Összeütközések:
- hit, tudás↔kétely
- érzelmek (a szív) ↔tudás (az értelmek)
- lemondás, csalódás, értelmetlenség, hit, remény
- Lucifer és Ádám vitája = Madách belső vívódása, vitája
I. Mennyország (Úr, angyalok, Lucifer):
Modern nyelvezet. Jellemzi. Az Úr megsértődik, hogy Lucifer nem dicséri őt (nem hagyományos isten). Úr = mesterember. Lucifer (=születet gonosz) bírál, megfogalmazza véleményét (a teremtés gyermekes játék). Követeli a jussát, érvel, mint egy ügyvéd.
II. Bűnbeesés (Ádám, Éva, Lucifer):
Lucifer ismét érvel | elgondolkodtat | meggyőz. Ez a Bibliában nem így van. Lucifer meginog, érvel és gondolkodik, ravasz módon saját céljaival szemben beszél (furfangos). Gonosz, ártani akar a kíváncsi embernek. Ádám elhagyja az urat és az Úr is Ádámot. Maguktól akarnak elmenni a Paradicsomból.
III. Pálmafás liget(Ádám, Éva, Lucifer):
Megteremtik az otthont (optimizmus, bizakodás). Ádám előre, Éva visszatekint. Innentől beszélünk az emberről. Ádám hisz abban, hogy egyedül is boldogulni tud, megkérdőjelezi, hogy a teremtés jogos-e. Az ember nem felel meg Lucifer céljainak, ezért megmutatja neki a jövőt, annak árnyoldalait, nincs értelme megölni az embert.
Történeti színek:
Fő kérdése: az uralkodó eszmék. Madách szerint a történelmet eszmék irányítják, ez az eszme megjelenése és kiteljesedése után eltorzul, visszájára fordul és ebből kialakul egy új eszme.
Időbeliség:
- a keretszínhez képest a történeti színek a jövőt mutatják,
- Madách korához képest a múltat, a jelent és a jövőt is.
IV. Egyiptom (Ádám = fáraó, Lucifer = miniszter, Éva = rabszolgafeleség):
Ádám fáraó, abszolút uralkodó, célja: a boldogság elérése. Piramist építtet, hogy halhatatlan legyen. Egy ember miatt millióknak kell meghalni. Az öncélú, egyéni dicsőség hajhászása az eszméje. Éva az egyenlőséget, a szabadságot képviseli. A rendszer nem megfelelő, „Milliók egy miatt”. Éva nyitja fel a fáraó szemét (emberi érzelmek). Megfordítja a tézist (antitézis). Nem áll be a harmónia (új és régi tézis = szintézis), ez Lucifer érdekeit képviseli. Új eszem egy a milliók miatt.
V. Athén (Ádám = Miltiádész, Éva = Luciana, Lucifer = Ádám fegyvernöke):
Uralkodó eszme: szabadság. A nép legnagyobb bűne a hiszékenység, a befolyásolhatóság. Ádám csalódik a népben. Az egyes ember szabad ugyan jogilag, de valójában, lelkileg mégsem az. Egy a milliók miatt. Demagóg (=lázító, ellenszólások) a nép hisz nekik, az ellen fordul, aki értük volt, az ellentézis is hibás. Éva hisz Ádámban (rendületlenül), a népharag majdnem őt is eléri, templomba menekül. Nincs igazi magánélet, nincs boldogság. Alapeszme megsemmisül => Ádám csalódik. Új eszme: mindenki a saját boldogságát kereste (élvezetközpontú). Ádám érzelmi társa Éva, értelmi Lucifer.
VI. Róma (Ádám = Sergilius, Éva = Júlia, Lucifer = Milo):
Eszmenélküliség, züllöttség, anarchia jellemző erre a korra. Éva és Péter apostol a szeretet és a testvériség megtestesítői. Nem hisznek az istenekben, mindenki az élvezetért él. Lezüllött az élet és kiürült. Nincs társadalmi és magánéleti boldogság. Az élet nem ér semmit, de a halált se tiszteleik. Nincs fejlődés, csak visszafejlődés. Nincs összefogás, Péter apostol visszavezette Ádámot a jó útra. Új eszme: lovagkor, keresztes lovagok, kereszténység.
VII. Konstantinápoly (Ádám = Tankréd, Éva = Izóra apáca, Lucifer ( fegyvernök):
Kereszténység, mély és igaz vallásosság. Nincs magánéleti boldogság. Ádám csalódik a lovagi erényekben, a szeretetben, a testvériségben. Teológiai vita: Jézus tanításaiból dogma lett. Véres csaták a hit miatt, a lovagok sem felelnek meg a kor eszméjének. Rabló lovagok, az emberek félnek tőlük. Évától, a nőideáltól a korszellem és az apácazárda fala választja el. Tolerancia hiánya, új alapelvet szül. Új eszme megbocsátás, tolerancia = realizmus. Ádám már másodszor csalódik az eszmékben!
VIII. Prága I (Ádám = Kepler, Éva = Borbála, Kepler neje, Lucifer = Kepler famulusa):
Hasonlít Rómához: eszme nélküli, értékvesztett világ. Ádám lemond az aktív cselekvésről, a szemlélő szerepét veszi át. Ádám, mint Kepler, a zseniális tudós elveszti reményét. Ebben a színben megnő Éva szerepe. Megjelenik az inkvizíció, ami a tudományok ellen van. Éva gyenge jellem, nem elégedett Ádám munkájával, rangjával. Ádám a tudományok felé fordul. Azt szeretné, hogy ne kelljen küzdeni, előítéletek nélkül világot, hit és babona nélkül. Nincsen családi boldogság, elhanyagolja a feleségét, nem szellemi társ. A tudományokban nem tud érvényesülni (horoszkópkészítés, jóslások = nem igazi tudományok). Közömbös, nem akar változtatni.
IX. Párizs (Ádám = Danton, Lucifer = bakó, Éva = arisztokrata nő, pornő):
Álom az álomban. Ádám. Ismét van eszme: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez a három eszme összefoglalása az eddigi eszméknek. Itt is csalódik, mivel a nép ellene fordul, de a hite mégis megmarad. A vérontás a lényeg, nem, pedig az alapeszme. Maga fekszik a guillotine alá.
X . Prága II. (Ádám = Kepler, Éva = Borbála, Kepler neje, Lucifer = Kepler famulusa):
Az álom után Ádám, Kepler reménye ismét megújul. Átgondolja az álmot. ”Kepler” az eszmékben hisz (vezéreszmékben). Tanítás = idomítás. Kételkedik a tudásban, túl sokat tud és azon gondolkodik (!). Teljes keserűség csalódik a feleségében és a tudományokban is. Új eszme: hirdeti a gyakorlati tudás fontosságát.
XI. London (Ádám, Lucifer, Éva = polgárlány):
Madách jelene (a XIX sz. közepe), a kapitalizmus kora (legnagyobb fokú fejlődés). Ettől a színtől kezdve Ádám már nem aktív, középponti hős, hanem szemlélő. A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja. Nem egységes cselekmény (epizódok). Ádámnak tetszik a kor, távolról. Bábjátékos a bűnbeesés komédiáját játssza. Az athéni színt idézi, versenyszellem | szabad verseny, kislány ↔gyémántárus. Nincs ízlés = nincs barát. A zenész csak pénzért zenél. Éva csak akkor figyel fel Ádámra, amikor gazdag. Éva felemelkedik = paradicsomi Éva. A korszellem nem tudta legyőzni. Új eszme: magasztosság, érzelmek, szerelem, költészet.
XII. Falanszter (Ádám, Éva, Lucifer, tudós):
Kitalált jövő. Ez a szín fordulópont. Ettől kezdve a színek a determinizmus (az ember sorsa meghatározott) és a szabad akarat problémájával foglalkoznak. Az ember a sorssal áll szembe, hiszen keresi a túlélés lehetőségét. Haszonelvűség, haszonelvű tudományok. Nem konkrét helyszín bárhol lehet. Ádámnak megfelel, de nem teljesen, nincsenek határok (=haza fogalma), cáfolja magát (= gyanús). Tudós tipikus alak, nagy munkában van, (Lucifer ↔Isten vita: az ember is létrehozhat teremtést). Minden száműztek, ami hasztalan (rózsa, kutya, oroszlán stb.). Nincs igény a változásra. Nincsenek gyermeki élmények, helyette mértan. Éva nem illik a korszakba, lázadó, szemben álló, anyai érzések, vonzalom Ádám + Éva.
Célszerűség:
- nincs egyéniség,
- gyakorlatiasság,
- nincs szépség,
- nincs család,
- nincs szerelem.
A torzulás oka: kényszerűség, 4000 év múlva úgyis meghal az ember. Falanszter: az utópikus szocialista Fourier találta ki. Csalódik az egész teremtésben. Végigjárta a történelmet és nem talált megfelelő kort. El kell szakadnia a Földtől.
XIII. Az űr (Lucifer, Ádám):
Istent nem tudja megközelíteni, elérhetetlen. Megfagy, de kap egy lehetőséget. Ádámnak lehetősége van - szemben a végzettel - elszakadni a Földtől. Lucifer korán örül: a Föld szellemének hívásának hatására Ádám felismeri, hogy vissza kell térnie a Földre. Ádám szerint az ember lényege: cél nélkül is küzdeni. Ádám újra lelkes, meg kell szüntetni.
XIV. Az eszkimó világ (Ádám Lucifer):
A falanszter folytatása, nem, pedig az űré. Ismét a szabad akarat kérdése kerül előtérbe. A determinizmus által előre jelzett vég bekövetkezett. Ez a világ ennek a végnek a következményeit tükrözi. Az ember elállatiasodott. Lucifer egyre aktívabb, érvei meggyőzőek: az ember tehetetlen, a természet törvényeinek vergődő foglya csak. Túlélés a cél. Nincs eszem, ez a legnagyobb csalódás. Nincs boldogság. Legfontosabb dolog az élelem. Ádám föladja, fel akar ébredni, kételkedik magában, végül felébred.
XV. A Paradicsomon kívül (Ádám, Lucifer, Éva):
Lucifer megpróbálja elbizonytalanítani Ádámot, aki a szabad akarata létét akarja bizonyítani.
Lucifer ellenérve: Ádám egyénként bízhat a szabad akaratban, de az egész emberi nemnek nincs szabad akarata (bélféreg hasonlat). Ádám válasza: az egyén egyúttal a közösség is, akár meg is szüntetheti a közösséget, öngyilkos lehet, s így elkerülheti a jövőt. Ádámot az öngyilkosságtól Éva anyasága tartja vissza, mivel már nélküle is tovább élne az emberi nem. Egyetlen lehetősége marad Ádámnak: vállalnia kell a küzdelmet, hogy jobbá tegye a jövőt.
A szüntelen újrakezdésnek s a jobbért való küzdelemnek az a bukásokkal szembenéző, kudarcokból felemelkedő hősiessége nemcsak Madách korában volt mozgósító erejű, hanem minden kor számára érvényes tanulság.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
