A Bánk bán a „nemzeti harc és a szerelem drámája, és ugyanakkor a lélek tragédiája is."
(S§TéR ISTVŹN)
A mű első változatát a kolozsvári Erdélyi MŁzeum c. folyóirat 1814-ben meghirdetett drámapályázatára készítette Katona József (1791-1830); a dráma jelentős átdolgozás után, négy évvel később nyerte el végleges szövegét. Nyomtatásban 1821-ben jelent meg, ősbemutatója Kassán volt 1833-ban.
Nemzeti drámánk a magyarság létének a reformkor hajnalán aktuális alapkérdéseit taglalja, máig fennálló érvénnyel, történelmünk egy XIII. századi tragikus eseménysora kapcsán.
Témaköre rendkívül sokrétű; politikai és magánéleti konfliktusokat fon össze, lelkiismereti válságokat jelenít meg. A színpadi történések középpontjában az élősködő idegen hatalom áll, vele szemben felsorakoznak a lehetséges magatartásformák, megjelennek a válságos helyzetből következő személyes tragédiák, és mindez (elsősorban az ötödik felvonásban) a főszereplők becsületének és önbecsülésének dimenziójában is tükröződik. A politikai eszménykép a megoldásban világosul meg: a válságot csak a nemzeti király által vezetett önálló állam oldja meg, melyben az idegenek és a magyarok harmonikusan élnek egymás mellett, a főnemesség szerepet kap az országvezetésben, a jobbágyok (azaz alattvalók) pedig anyagi és jogi biztonságban élnek.
Az első felvonásban (mint hagyományos expozícióban) kibontakozik a drámai szituáció, megjelennek az alapmotívumok, felrajzolódnak az emberi jellemek és törekvések. II. Endre király galíciai hadjáratot vezet, a nádor Bánk (a királynő utasítására) az országot járja; kettejük távollétében a királyi palota féktelen mulatozás színtere
(a hatalmat birtokló merániak és a királyhű magyarok részvételével). Ottó herceg el akarja csábítani Bánk feleségét. A jogaikban sértett magyar főurak félrehŁzódnak, Petur bán összeesküvést szervez. A titokban hazatérő Bánk (itt indul a bonyodalom) Melindát Ottó társaságában találja, és hallja azt is, hogy Gertrudis kétszínűen nyilatkozik Ottó udvarlásáról. Biberach porokat ad Ottónak terve végrehajtására.
A két főmotívum Petur szavaiban jelenik meg először: „Nagy-nagy, ami fenn forog játékon: a haza és Melinda". A hazafiságot illetően a külföldiek körében Katona háromféle típust különböztet meg. A merániak elnyomó idegenek, hatalmukkal visszaélve dőzsölnek, leghitványabb közöttük a kéjenc és döntésképtelen Ottó. A spanyol származásŁ Simon és Mikhál, Melinda testvérei viszont már hazájuknak tekintik Magyarországot, minthogy (ez Katona romantikus tŁlzása) „itt nem aljasul el a spanyol". Intő párhuzam: szülőhazájuk már teljesen idegen elnyomás alá került. A megnevezetlen származású Biberach, a világban „lézengő" lovag pedig a hazátlan haszonelvűséget vallja: „ott van a haza, hol a haszon". A magyarokat is háromféle magatartás jellemzi: a király köréhez tartozó nemesség feltétlen lojalitással a meráni származású királynőnek is híve; a hatalomból kiszorult magyar nemes, Petur megnyilatkozásait az idegengyűlölet és nacionalista elfogultság fűti; a hűséges alattvaló (Tiborc) viszont nyomorban tengődik, végső kilátástalanságában fordul urához, akivel egykor patriarkális viszonyban élt.
Az ország valódi állapotát Bánk, a nádor csak az első felvonás idején ismeri meg, miután megdöbbentő tapasztalatokat szerzett „hazánk külön-külön vidékein", majd a királyi udvarban.
Melinda személye, ill. neve is az alaphelyzet középpontjában áll (féltett testvér, hitves, epekedő szerelmi vágyakozás tárgya, szerelmi rivális stb.). Bánk így magasztalja: „égi s földi mindenem javát szorossan egybefoglaló erős lánc". Petur a nevet csupán jelszónak használja, Gertrudis számára pedig Melinda csak eszköz Ottó szórakoztatására, és talán Bánk kezének megkötésére is.
Bánk az első felvonás végi monológjában végiggondolja feladatait. Rádöbben Melinda helyzetére, Gertrudis „fertelmes" magatartására, saját eddigi elvakultságára. Világosan látja a veszélyeket („Itten Melindám, ottan a hazám"), de még nem látja a megoldást. Az egész nemzet érdekét akarja szolgálni (az „elfáradt paraszt" is látószögében van). Mint a király helyettese mindenáron meg akar felelni az alattvalók bizalmának, az államrendet eltökélten őrzi. Elfogultságaitól (királyához és családjához fűződő kötelmeitől) most már meg akar szabadulni, hogy csak a lelkiismeret szavát kövesse, amelyet isteni sugalmazásnak tekint. A haza és még hangsŁlyosabban a becsület ügyét akarja tisztázni, akár a személyes mártírsors árán is („Egy ménkőcsapás ugyan letépheti rólam halandóságom köntösét, de jóhíremet ki nem törölheti") - és Petur házába indul.
A második és a harmadik felvonásban a közéleti és a magánéleti motívumok váltakozásával növekszik a bonyodalom, fokozódik a drámai feszültség, érlelődik a tragikus végkifejlet. Bánk Petur házában sikerrel csillapítja le az elégedetlen nemesek indulatait, de az ezután érkező (és kétkulacsosan taktikázó) Biberachtól rémülten értesül a Melindát fenyegető közvetlen veszélyről. A hazasiető Bánk zavaros helyzetet talál, féltékenysége az őrület határára sodorja. Megátkozza Melindát és gyermekét („elszakítja láncait", az immár beszennyeződött családhoz fűződő kötelékeit). Gyanítja a királyné bűnrészességét („épülj fel! Izmosodj meg, gondolat!"). Ekkor már meghallja Tiborc szavait, akinek panaszáradata még inkább a merániak bűneire irányítja a figyelmét. Ottó tehetetlen dühében és szorultságában megöli a cinikus Biberachot.
A negyedik felvonásban érkezik el a dráma tetőpontja. Gertrudis értesül ugyan az országos elégedetlenségről, de a hírt gőgösen semmibe veszi. A királyné itt még az „Európa harmada" fölötti hatalomról ábrándozik. Melindát kimérten eltanácsolja az udvartól, a tébollyal küszködő asszony azonban kristálytiszta szavakkal a „koronák bemocskolójának" a fejére olvassa összes bűnét: „megloptad királyi férjedet - kitépted kezéből a jobbágyi szíveket, árŁba tetted a törvényt [É] mártírrá tetted az erkölcsöt, és testvéri indulatból egy szennytelen nyoszolyának eltörése végett, királyházban bordélyt nyitottál." Mikhál békítő, önkéntes jószolgálati küldetését már elvakult dölyffel játssza ki a királyné, és az agg nemesembert börtönbe vetteti. Bánk a letartóztatott Mikhál gondjaira bízza kisfiát, Tiborcéra pedig a megtört, magatehetetlen Melindát. A nagyjelenetben Gertrudis gőgös, pökhendi kérdéseire Bánk kemény vádakkal válaszol: ő most nem alattvalója a királynénak, hanem - a király távollétében - „ura és bírája". Először az országos „elbŁsulást", a törvények megcsŁfolását tárja
fel, a királyi trón végzetes tekintélyvesztésével vádol. Gertrudis a női mivoltára hivatkozva követel tiszteletet, Bánk az Endre bizalmára való méltatlanságot veti a királyné szemére („lábat ad a bujálkodónak"). Gertrudis erre Bánk házasságát és gyermekét átkozza. Bánk most még utoljára Melinda becsületének visszaadásáért könyörög, de gŁnyos visszautasítás a felelet. Ottó felbukkanásakor Bánk megátkozza Merániát, az erre rátámadó Gertrudist leszŁrja. A zendülők és a palotaőrség összecsapása közben megérkeznek a királyi seregek.
Az ötödik felvonásban már a becsület, a tisztesség áll a középpontban. Gertrudis ravatalánál II. Endre megrendülten viaskodik gyászával és elfogultságával, megtudva Gertrudisnak a magyar hazát sértő tetteit. Bánk magabiztosan és önérzetesen vállalja tettét, a haza érdekére hivatkozik („felért az égre a sanyargatott nép jajgatása"), majd a saját családi becsületének a megtiprására („ő jónevét ölé meg nemzetemnek rŁt öccse által"). A király becsületét tovább csorbítja, hogy a merániak az ő nevét kiáltozva hurcolják lófarokhoz kötve Peturt (Endre hű emberét) és háza népét. Petur utolsó szavával viszont megátkozza az „alattomos gyilkost"; ez Bánk becsületének első elvitatása.
A második tőrdöfés: Myska bán „orozva gyilkolónak" nevezi a tettest, és Gertrudist ártatlannak mondja (Biberach utolsó, a keresztre megesküdve tett vallomása alapján, minthogy a lovag szerint a királyné „semmit sem is tudott Ottónak ízetlenkedésiről"). Erre Solom is átokkal fordul el az „alattomos gyilkos"-tól. Bánk „oszlop módra áll";
a szavak elevenébe vágnak. Melinda holttestének behozatalakor pedig összeroppan. II. Endre király ekkor saját apja egykori utolsó szavaira emlékezik („emberi uralkodásra" intette), átérzi Bánk veszteségét, belátja, hogy Gertrudis „méltán" bűnhődött a magyar haza elleni vétkeiért, és Bánkot nem bünteti, a dráma megoldásaként a megbékélést szorgalmazza.
A mű konfliktusrendszerében a magyarság szabadságvágya a meráni hatalmi érdekekkel ütközik, a politika és az etika törvényei állnak egymással szemben; a hazafiság változatai szembesülnek, a kötelességek és a felelősségek több szinten ütköznek. Bánkban kezdettől viaskodik a „szerelemféltés" és az államférfi kötelessége; II. Endre királyban csak a végső felismeréskor.
A Bánk bán értékvilágának csŁcsán a becsület áll; részint mint az embertársakkal kapcsolatos erkölcsi kötelességtudás (a hitvesé és szülőé, a lovagé, a hazafié és államférfié stb.), részint abszolŁt kategóriaként mint az ember morális erényeinek összessége. Kiteljesedett szintjén egyedül Bánk kívánja érvényesíteni: ő más személyek
és népek becsületének csorbulása nélkül igyekszik saját kötelezettségeit teljesíteni.
A hitvesi és hazafiŁi becsületét egyaránt egy általános, Istentől eredeztetett lelkiismeret síkjára emeli, hogy még az apai-férji vagy politikai-hazafias elfogultság vétkétől is tiszta maradjon. A királyával mint gyarló emberrel szemben dacol és védi igazát, de mint Isten földi helytartójával szemben fejet hajt. Isten szavát kívánja meghallani és érvényre juttatni, de mégiscsak ő sérti meg az isteni világrendet, ezért éri Isten büntetése - ő Łgy érzi: jogosan. Petur viszont csak szűk nacionalista elfogultsággal kényes a magyarok becsületére, Gertrudis pedig megdühödik Ottóra, mert az szégyent hozott „Berthold nemzeté"-re, meg is átkozza őt („Źtok reád, fiŁ, ki örök mocsok közé keverted hazádat!").
A személyes tisztesség azért a mű egyik sarkköve, mert annak elvesztése hiteltelenné és ezáltal cselekvésképtelenné tesz. Mint középkori magyar főŁrnak és mint autonóm erkölcsi személyiségnek, a becsület elvesztése Bánk számára is a legnagyobb csapás. A becsület látszata Gertrudisnak is fontos: azért taszítja el magától unokaöccsét, mert őt rossz hírbe hozta („ni, itt megyen GertrŁd, az öccse kinek kontár vala Melinda elszédítésében"). A néző előtt Melinda megvédi tisztességét, Bánk azonban bűnösnek hiszi, ez az ő sorstragédiája. Endre király makacsul ragaszkodik felesége ártatlanságának hiedelméhez, mert ellenkező esetben végzetes tekintélycsorbulást szenvedne.
Bánk viszont azért kényes rendkívüli mértékben a saját jó hírére („a becsület fanatikusa" Barta János szerint), mert neki nyomasztó feladatokkal kell megvívnia, és
ő a legkritikusabb helyzetekben is helyt kíván állni. Melinda és a haza becsületének megmentésével - vagy már csak megbosszulásával? - közvetve a saját becsületét védi meg, további rendkívüli feladataihoz biztosítja a cselekvési lehetőséget és szabadságot. A „bánki sértődést" az őt erkölcsileg megsemmisítő támadás váltja ki. Bánk sejti: a „királyos asszony" az ő jó hírére tör a Melinda körüli cselszövésekkel. Ezért veszti el teljesen a fejét (rajongva szeretett feleségének és gyermekének megátkozására vetemedik), amikor Melinda asszonyi tisztessége beszennyeződik, függetlenül attól, hogy mi történt valójában az ominózus éjszakán Ottó és Melinda között. Az utolsó felvonásban pedig elsősorban azért omlik össze, mert feltámad benne a jogos önvád: felelős volt Melinda meghurcolásáért és haláláért.
A jellemek rendszerét Arany János megállapítása szerint három csoport alkotja: Bánk, a királyné, illetve a király köré csoportosult szereplők. Messze a legösszetettebb, a legárnyaltabban jellemzett alak a főhős.
Bánk világnézete ellentmondásos. Feudális jogaira kényes főŁr, de ugyanakkor felvilágosult filantrópia is munkál benne. Megátkozza a gyanŁba keveredő Melindát, jóllehet gyöngéden és rajongással szereti. Mindegyre visszaretten a nyílt erőszaktól. Nála van a fegyvere a IV. felvonásban is, de nem használja (csak az orgyilkosságra vetemedő Gertrudis tőrét). Pacifizmusa nem csupán jelleméből, hanem országvezetői kötelességéből is következik: az államrendet mindenáron fenn akarja tartani. A társadalmi rétegek szándékait, lehetőségeit, törekvéseit artikulálja és közös nevezőre hozza. Magasrendű, a reformkori politikai törekvések felé is mutató, gazdag eszményvilágot igyekszik szolgálni Bánk, bár összetett és messze előremutató eszményei sokszor őt is gátolják a reális helyzetértékelésben.
Bánk személyes konfliktusainak az az alapvonása, hogy „saját alkatával, elveivel ellentétes feladatokra kell vállalkoznia" (Barta János). Az első percekben beleütközik az Istenhez kapcsolt erkölcsi kötelesség és a saját tökéletlensége, esendősége közti konfliktusba („Mennyben lakó szentséges atyám! Ide mindentudásod égi cseppeit!"). Ezzel kapcsolatos Bánk „hamleti" problémája: nem bizonyosodhat meg ellenfele (Gertrudis) valódi vétkéről, nem láthatja tisztán Gertrudisnak és körének szándékait és tetteit, nem láthatja megfelelő időben a saját konkrét tennivalóit. Bánk terheit az
is tetézi, hogy a király helyetteseként azokra a problémákra kell megoldást találnia, amelyet a távollevő király emberi-politikai hibái okoztak; Gertrudis szabad kezet kapott férjétől a meráni dinasztia érdekérvényesítéséhez. Azaz: nádorként a szabadság és a becsület védelmében szembe kell fordulnia a királynéval is, azzal a hatalmi rendszerrel, amelynek fenntartása a királytól kapott feladata.
Bánk köréhez tartozik mindenekelőtt Melinda: férjének biztos támasza. Csupán jóhiszeműségéből és az adott korban a nőket sŁjtó kiszolgáltatottságából következik, hogy az események áldozatává válik. Ottóval szemben óriási a fölénye (az a kisujjáig sem ér fel), de az intrikus Biberach gátlástalan mesterkedései bajba sodorják. Gertrudisnak már az I. felvonásban méltó ellenfele, tisztaságában és önérzetében már ekkor a királynő fölé kerekedik. A IV. felvonásban pedig szívbemarkoló (mert személyesen megszenvedett) vádakat olvas Gertrudis fejére. Cselekvési lehetősége azonban nincs, asszonyi becsületének elvesztése pedig a megsemmisülését jelenti. Bánk az életegyensŁlyt keresi Melindában, felesége halálával minden támaszát elveszti, egész világa megsemmisül. Bánk mégis okkal érez felelősséget, mert válaszŁt elé kerülve rendre Melindát mellőzte a haza ügyével szemben (Barta János).
Simon és Mikhál talpig becsületes, de passzív szereplők, jobbára csupán sodródnak a történelem viharaiban. Tiborcnak dramaturgiai funkciója van, a magyarság széles tömegeit személyesíti meg a színpadon. Nyomorgása azt is jelzi, hogy az egykori patriarkális viszonyt a főnemesség és a jobbágyi rétegek között az idegen jogbitorlók szétzilálták. Helyzetét az érdekegyesítő politika oldaná meg - ezzel Katona a reformkori gondolatkörnek megy elébe. Petur nőgyűlölő, önérzetes feudális Łr („egy asszonynak engedelmeskedni nem fogunk") és idegengyűlölő („Meráni asszony nem kell itt soha"). Az ősi virtus híve: „üsd az orrát, magyar, ki bántja a tied!"
Gertrudis a tragédia negatív főszereplője, a dinasztiaérdek gátlástalan érvényesítője, a magyarság eltökélt ellenfele, aki visszaél helyzetével és a hatalmával. Mikhál vádjai pontosak: „ok nélkül bocsájtád el hívataljaikból a magyar alattvalóidat, s tiéidet tevéd helyekbe - és lerontatád az ősi szép várakat, s od'adtad a tulajdon felekezetednek".
Gertrudis köréhez Ottó és Izidóra tartozik, továbbá az alattomos Biberach. Izidóra „csinos fő", de „a velő hibáz belőle". Ottónál Melinda vetélytársa, de csak epekedik, nem sikerül Melindát kiszorítania a herceg szívéből. Izidóra tanŁja a II-III. felvonás ideje közti éjszakán Ottó és Melinda együttlétének (így kulcsfigura lehetne), Bánknak mégsem ad felvilágosítást. ™nérzetesen lép fel Gertrudis előtt, származására büszke („Bendeleiben Egenolf vére foly ereimben"), feudális kiváltságaival hivalkodik („NagyŁr! királynénak barátja a nevem"). Amikor Gertrudis meghal, engesztelhetetlenül bosszŁszomjas. Végül a bölcs Endre király döntése háttérbe szorítja.
Ottó bűnlajstroma előéletével kezdődik: „Fülöp király ölettetése végett gyanŁba jővén" kerül Magyarországra, és ez a gyanŁ csak erősödik. Szánalmasan tehetetlen szerelmes, megalázkodva (letérdepelve) udvarol, jelleme így Melinda szemében eltörpül Bánk előtt. Orozva, hátulról gyilkolja meg Biberachot. Melinda hűségét és ezzel magát az asszonyt is lenézi („Melinda is csak asszony"). Nemcsak Melinda becsületének beszennyezése és Bánk családi életének szétzŁzása terheli lelkét, hanem a rajongva kívánt asszony halála is.
Biberach vázlatosan motivált alak. Félárva lovag, a Szentföldre nem indult el, saját hasznát elvtelenül bárhol megkeresi. Halálának ténye az igazság bizonyos győzelmét jelenti, de utolsó tanŁskodásával Bánk helyzetét sŁlyosbítja.
A király, II. Endre liberális beállítottságŁ. Szerepe az ötödik felvonásban nő meg, de minthogy Bánk főképp az ő nevében, az ő döntéseinek következtében viaskodik konfliktusaival, addig is jelen van. Endre körében Solom mester és Myska bán szerepel, fenntartás nélküli királyhűségük elvakítja őket, nem látják Gertrudisék vétkeit. Katona József nem kérdőjelezi meg jóhiszeműségüket.
A szerkezet, a felvonások egymásra épülése klasszicista rendet és arányosságot tükröz. Az előjáték révén az egész mű in medias res jelleggel indul, a felvonások nemkülönben, és hangsŁlyos jelenettel záródnak. Fontos szerepet kapnak a felvonásközi időben (II-III., ill. IV-V.) lezajló cselekmények.
Az akció és dikció ebben a drámában különösen szerves kapcsolatban áll. „A nyelv a helyzethez, a személyek indulatához alkalmazkodik, azt festi, fejezi ki" (Arany János). Meghatározó Bánk, a főhős stílusa: az ő nyomasztó felelőssége és mély belső válságai folyamatos zaklatottságot okoznak, innen mondatainak feszültsége, emelkedettsége. Katona ugyan érzelmi válságokat jelenít meg a színpadon, de tŁllép a szentimentalizmuson, és már a romantika formanyelvét alakítja. A reformkor eszmevilágának egyik legelső megfogalmazója, nemzeti létproblémák Łttörő felvetője.
(S§TéR ISTVŹN)
A mű első változatát a kolozsvári Erdélyi MŁzeum c. folyóirat 1814-ben meghirdetett drámapályázatára készítette Katona József (1791-1830); a dráma jelentős átdolgozás után, négy évvel később nyerte el végleges szövegét. Nyomtatásban 1821-ben jelent meg, ősbemutatója Kassán volt 1833-ban.
Nemzeti drámánk a magyarság létének a reformkor hajnalán aktuális alapkérdéseit taglalja, máig fennálló érvénnyel, történelmünk egy XIII. századi tragikus eseménysora kapcsán.
Témaköre rendkívül sokrétű; politikai és magánéleti konfliktusokat fon össze, lelkiismereti válságokat jelenít meg. A színpadi történések középpontjában az élősködő idegen hatalom áll, vele szemben felsorakoznak a lehetséges magatartásformák, megjelennek a válságos helyzetből következő személyes tragédiák, és mindez (elsősorban az ötödik felvonásban) a főszereplők becsületének és önbecsülésének dimenziójában is tükröződik. A politikai eszménykép a megoldásban világosul meg: a válságot csak a nemzeti király által vezetett önálló állam oldja meg, melyben az idegenek és a magyarok harmonikusan élnek egymás mellett, a főnemesség szerepet kap az országvezetésben, a jobbágyok (azaz alattvalók) pedig anyagi és jogi biztonságban élnek.
Az első felvonásban (mint hagyományos expozícióban) kibontakozik a drámai szituáció, megjelennek az alapmotívumok, felrajzolódnak az emberi jellemek és törekvések. II. Endre király galíciai hadjáratot vezet, a nádor Bánk (a királynő utasítására) az országot járja; kettejük távollétében a királyi palota féktelen mulatozás színtere
(a hatalmat birtokló merániak és a királyhű magyarok részvételével). Ottó herceg el akarja csábítani Bánk feleségét. A jogaikban sértett magyar főurak félrehŁzódnak, Petur bán összeesküvést szervez. A titokban hazatérő Bánk (itt indul a bonyodalom) Melindát Ottó társaságában találja, és hallja azt is, hogy Gertrudis kétszínűen nyilatkozik Ottó udvarlásáról. Biberach porokat ad Ottónak terve végrehajtására.
A két főmotívum Petur szavaiban jelenik meg először: „Nagy-nagy, ami fenn forog játékon: a haza és Melinda". A hazafiságot illetően a külföldiek körében Katona háromféle típust különböztet meg. A merániak elnyomó idegenek, hatalmukkal visszaélve dőzsölnek, leghitványabb közöttük a kéjenc és döntésképtelen Ottó. A spanyol származásŁ Simon és Mikhál, Melinda testvérei viszont már hazájuknak tekintik Magyarországot, minthogy (ez Katona romantikus tŁlzása) „itt nem aljasul el a spanyol". Intő párhuzam: szülőhazájuk már teljesen idegen elnyomás alá került. A megnevezetlen származású Biberach, a világban „lézengő" lovag pedig a hazátlan haszonelvűséget vallja: „ott van a haza, hol a haszon". A magyarokat is háromféle magatartás jellemzi: a király köréhez tartozó nemesség feltétlen lojalitással a meráni származású királynőnek is híve; a hatalomból kiszorult magyar nemes, Petur megnyilatkozásait az idegengyűlölet és nacionalista elfogultság fűti; a hűséges alattvaló (Tiborc) viszont nyomorban tengődik, végső kilátástalanságában fordul urához, akivel egykor patriarkális viszonyban élt.
Az ország valódi állapotát Bánk, a nádor csak az első felvonás idején ismeri meg, miután megdöbbentő tapasztalatokat szerzett „hazánk külön-külön vidékein", majd a királyi udvarban.
Melinda személye, ill. neve is az alaphelyzet középpontjában áll (féltett testvér, hitves, epekedő szerelmi vágyakozás tárgya, szerelmi rivális stb.). Bánk így magasztalja: „égi s földi mindenem javát szorossan egybefoglaló erős lánc". Petur a nevet csupán jelszónak használja, Gertrudis számára pedig Melinda csak eszköz Ottó szórakoztatására, és talán Bánk kezének megkötésére is.
Bánk az első felvonás végi monológjában végiggondolja feladatait. Rádöbben Melinda helyzetére, Gertrudis „fertelmes" magatartására, saját eddigi elvakultságára. Világosan látja a veszélyeket („Itten Melindám, ottan a hazám"), de még nem látja a megoldást. Az egész nemzet érdekét akarja szolgálni (az „elfáradt paraszt" is látószögében van). Mint a király helyettese mindenáron meg akar felelni az alattvalók bizalmának, az államrendet eltökélten őrzi. Elfogultságaitól (királyához és családjához fűződő kötelmeitől) most már meg akar szabadulni, hogy csak a lelkiismeret szavát kövesse, amelyet isteni sugalmazásnak tekint. A haza és még hangsŁlyosabban a becsület ügyét akarja tisztázni, akár a személyes mártírsors árán is („Egy ménkőcsapás ugyan letépheti rólam halandóságom köntösét, de jóhíremet ki nem törölheti") - és Petur házába indul.
A második és a harmadik felvonásban a közéleti és a magánéleti motívumok váltakozásával növekszik a bonyodalom, fokozódik a drámai feszültség, érlelődik a tragikus végkifejlet. Bánk Petur házában sikerrel csillapítja le az elégedetlen nemesek indulatait, de az ezután érkező (és kétkulacsosan taktikázó) Biberachtól rémülten értesül a Melindát fenyegető közvetlen veszélyről. A hazasiető Bánk zavaros helyzetet talál, féltékenysége az őrület határára sodorja. Megátkozza Melindát és gyermekét („elszakítja láncait", az immár beszennyeződött családhoz fűződő kötelékeit). Gyanítja a királyné bűnrészességét („épülj fel! Izmosodj meg, gondolat!"). Ekkor már meghallja Tiborc szavait, akinek panaszáradata még inkább a merániak bűneire irányítja a figyelmét. Ottó tehetetlen dühében és szorultságában megöli a cinikus Biberachot.
A negyedik felvonásban érkezik el a dráma tetőpontja. Gertrudis értesül ugyan az országos elégedetlenségről, de a hírt gőgösen semmibe veszi. A királyné itt még az „Európa harmada" fölötti hatalomról ábrándozik. Melindát kimérten eltanácsolja az udvartól, a tébollyal küszködő asszony azonban kristálytiszta szavakkal a „koronák bemocskolójának" a fejére olvassa összes bűnét: „megloptad királyi férjedet - kitépted kezéből a jobbágyi szíveket, árŁba tetted a törvényt [É] mártírrá tetted az erkölcsöt, és testvéri indulatból egy szennytelen nyoszolyának eltörése végett, királyházban bordélyt nyitottál." Mikhál békítő, önkéntes jószolgálati küldetését már elvakult dölyffel játssza ki a királyné, és az agg nemesembert börtönbe vetteti. Bánk a letartóztatott Mikhál gondjaira bízza kisfiát, Tiborcéra pedig a megtört, magatehetetlen Melindát. A nagyjelenetben Gertrudis gőgös, pökhendi kérdéseire Bánk kemény vádakkal válaszol: ő most nem alattvalója a királynénak, hanem - a király távollétében - „ura és bírája". Először az országos „elbŁsulást", a törvények megcsŁfolását tárja
fel, a királyi trón végzetes tekintélyvesztésével vádol. Gertrudis a női mivoltára hivatkozva követel tiszteletet, Bánk az Endre bizalmára való méltatlanságot veti a királyné szemére („lábat ad a bujálkodónak"). Gertrudis erre Bánk házasságát és gyermekét átkozza. Bánk most még utoljára Melinda becsületének visszaadásáért könyörög, de gŁnyos visszautasítás a felelet. Ottó felbukkanásakor Bánk megátkozza Merániát, az erre rátámadó Gertrudist leszŁrja. A zendülők és a palotaőrség összecsapása közben megérkeznek a királyi seregek.
Az ötödik felvonásban már a becsület, a tisztesség áll a középpontban. Gertrudis ravatalánál II. Endre megrendülten viaskodik gyászával és elfogultságával, megtudva Gertrudisnak a magyar hazát sértő tetteit. Bánk magabiztosan és önérzetesen vállalja tettét, a haza érdekére hivatkozik („felért az égre a sanyargatott nép jajgatása"), majd a saját családi becsületének a megtiprására („ő jónevét ölé meg nemzetemnek rŁt öccse által"). A király becsületét tovább csorbítja, hogy a merániak az ő nevét kiáltozva hurcolják lófarokhoz kötve Peturt (Endre hű emberét) és háza népét. Petur utolsó szavával viszont megátkozza az „alattomos gyilkost"; ez Bánk becsületének első elvitatása.
A második tőrdöfés: Myska bán „orozva gyilkolónak" nevezi a tettest, és Gertrudist ártatlannak mondja (Biberach utolsó, a keresztre megesküdve tett vallomása alapján, minthogy a lovag szerint a királyné „semmit sem is tudott Ottónak ízetlenkedésiről"). Erre Solom is átokkal fordul el az „alattomos gyilkos"-tól. Bánk „oszlop módra áll";
a szavak elevenébe vágnak. Melinda holttestének behozatalakor pedig összeroppan. II. Endre király ekkor saját apja egykori utolsó szavaira emlékezik („emberi uralkodásra" intette), átérzi Bánk veszteségét, belátja, hogy Gertrudis „méltán" bűnhődött a magyar haza elleni vétkeiért, és Bánkot nem bünteti, a dráma megoldásaként a megbékélést szorgalmazza.
A mű konfliktusrendszerében a magyarság szabadságvágya a meráni hatalmi érdekekkel ütközik, a politika és az etika törvényei állnak egymással szemben; a hazafiság változatai szembesülnek, a kötelességek és a felelősségek több szinten ütköznek. Bánkban kezdettől viaskodik a „szerelemféltés" és az államférfi kötelessége; II. Endre királyban csak a végső felismeréskor.
A Bánk bán értékvilágának csŁcsán a becsület áll; részint mint az embertársakkal kapcsolatos erkölcsi kötelességtudás (a hitvesé és szülőé, a lovagé, a hazafié és államférfié stb.), részint abszolŁt kategóriaként mint az ember morális erényeinek összessége. Kiteljesedett szintjén egyedül Bánk kívánja érvényesíteni: ő más személyek
és népek becsületének csorbulása nélkül igyekszik saját kötelezettségeit teljesíteni.
A hitvesi és hazafiŁi becsületét egyaránt egy általános, Istentől eredeztetett lelkiismeret síkjára emeli, hogy még az apai-férji vagy politikai-hazafias elfogultság vétkétől is tiszta maradjon. A királyával mint gyarló emberrel szemben dacol és védi igazát, de mint Isten földi helytartójával szemben fejet hajt. Isten szavát kívánja meghallani és érvényre juttatni, de mégiscsak ő sérti meg az isteni világrendet, ezért éri Isten büntetése - ő Łgy érzi: jogosan. Petur viszont csak szűk nacionalista elfogultsággal kényes a magyarok becsületére, Gertrudis pedig megdühödik Ottóra, mert az szégyent hozott „Berthold nemzeté"-re, meg is átkozza őt („Źtok reád, fiŁ, ki örök mocsok közé keverted hazádat!").
A személyes tisztesség azért a mű egyik sarkköve, mert annak elvesztése hiteltelenné és ezáltal cselekvésképtelenné tesz. Mint középkori magyar főŁrnak és mint autonóm erkölcsi személyiségnek, a becsület elvesztése Bánk számára is a legnagyobb csapás. A becsület látszata Gertrudisnak is fontos: azért taszítja el magától unokaöccsét, mert őt rossz hírbe hozta („ni, itt megyen GertrŁd, az öccse kinek kontár vala Melinda elszédítésében"). A néző előtt Melinda megvédi tisztességét, Bánk azonban bűnösnek hiszi, ez az ő sorstragédiája. Endre király makacsul ragaszkodik felesége ártatlanságának hiedelméhez, mert ellenkező esetben végzetes tekintélycsorbulást szenvedne.
Bánk viszont azért kényes rendkívüli mértékben a saját jó hírére („a becsület fanatikusa" Barta János szerint), mert neki nyomasztó feladatokkal kell megvívnia, és
ő a legkritikusabb helyzetekben is helyt kíván állni. Melinda és a haza becsületének megmentésével - vagy már csak megbosszulásával? - közvetve a saját becsületét védi meg, további rendkívüli feladataihoz biztosítja a cselekvési lehetőséget és szabadságot. A „bánki sértődést" az őt erkölcsileg megsemmisítő támadás váltja ki. Bánk sejti: a „királyos asszony" az ő jó hírére tör a Melinda körüli cselszövésekkel. Ezért veszti el teljesen a fejét (rajongva szeretett feleségének és gyermekének megátkozására vetemedik), amikor Melinda asszonyi tisztessége beszennyeződik, függetlenül attól, hogy mi történt valójában az ominózus éjszakán Ottó és Melinda között. Az utolsó felvonásban pedig elsősorban azért omlik össze, mert feltámad benne a jogos önvád: felelős volt Melinda meghurcolásáért és haláláért.
A jellemek rendszerét Arany János megállapítása szerint három csoport alkotja: Bánk, a királyné, illetve a király köré csoportosult szereplők. Messze a legösszetettebb, a legárnyaltabban jellemzett alak a főhős.
Bánk világnézete ellentmondásos. Feudális jogaira kényes főŁr, de ugyanakkor felvilágosult filantrópia is munkál benne. Megátkozza a gyanŁba keveredő Melindát, jóllehet gyöngéden és rajongással szereti. Mindegyre visszaretten a nyílt erőszaktól. Nála van a fegyvere a IV. felvonásban is, de nem használja (csak az orgyilkosságra vetemedő Gertrudis tőrét). Pacifizmusa nem csupán jelleméből, hanem országvezetői kötelességéből is következik: az államrendet mindenáron fenn akarja tartani. A társadalmi rétegek szándékait, lehetőségeit, törekvéseit artikulálja és közös nevezőre hozza. Magasrendű, a reformkori politikai törekvések felé is mutató, gazdag eszményvilágot igyekszik szolgálni Bánk, bár összetett és messze előremutató eszményei sokszor őt is gátolják a reális helyzetértékelésben.
Bánk személyes konfliktusainak az az alapvonása, hogy „saját alkatával, elveivel ellentétes feladatokra kell vállalkoznia" (Barta János). Az első percekben beleütközik az Istenhez kapcsolt erkölcsi kötelesség és a saját tökéletlensége, esendősége közti konfliktusba („Mennyben lakó szentséges atyám! Ide mindentudásod égi cseppeit!"). Ezzel kapcsolatos Bánk „hamleti" problémája: nem bizonyosodhat meg ellenfele (Gertrudis) valódi vétkéről, nem láthatja tisztán Gertrudisnak és körének szándékait és tetteit, nem láthatja megfelelő időben a saját konkrét tennivalóit. Bánk terheit az
is tetézi, hogy a király helyetteseként azokra a problémákra kell megoldást találnia, amelyet a távollevő király emberi-politikai hibái okoztak; Gertrudis szabad kezet kapott férjétől a meráni dinasztia érdekérvényesítéséhez. Azaz: nádorként a szabadság és a becsület védelmében szembe kell fordulnia a királynéval is, azzal a hatalmi rendszerrel, amelynek fenntartása a királytól kapott feladata.
Bánk köréhez tartozik mindenekelőtt Melinda: férjének biztos támasza. Csupán jóhiszeműségéből és az adott korban a nőket sŁjtó kiszolgáltatottságából következik, hogy az események áldozatává válik. Ottóval szemben óriási a fölénye (az a kisujjáig sem ér fel), de az intrikus Biberach gátlástalan mesterkedései bajba sodorják. Gertrudisnak már az I. felvonásban méltó ellenfele, tisztaságában és önérzetében már ekkor a királynő fölé kerekedik. A IV. felvonásban pedig szívbemarkoló (mert személyesen megszenvedett) vádakat olvas Gertrudis fejére. Cselekvési lehetősége azonban nincs, asszonyi becsületének elvesztése pedig a megsemmisülését jelenti. Bánk az életegyensŁlyt keresi Melindában, felesége halálával minden támaszát elveszti, egész világa megsemmisül. Bánk mégis okkal érez felelősséget, mert válaszŁt elé kerülve rendre Melindát mellőzte a haza ügyével szemben (Barta János).
Simon és Mikhál talpig becsületes, de passzív szereplők, jobbára csupán sodródnak a történelem viharaiban. Tiborcnak dramaturgiai funkciója van, a magyarság széles tömegeit személyesíti meg a színpadon. Nyomorgása azt is jelzi, hogy az egykori patriarkális viszonyt a főnemesség és a jobbágyi rétegek között az idegen jogbitorlók szétzilálták. Helyzetét az érdekegyesítő politika oldaná meg - ezzel Katona a reformkori gondolatkörnek megy elébe. Petur nőgyűlölő, önérzetes feudális Łr („egy asszonynak engedelmeskedni nem fogunk") és idegengyűlölő („Meráni asszony nem kell itt soha"). Az ősi virtus híve: „üsd az orrát, magyar, ki bántja a tied!"
Gertrudis a tragédia negatív főszereplője, a dinasztiaérdek gátlástalan érvényesítője, a magyarság eltökélt ellenfele, aki visszaél helyzetével és a hatalmával. Mikhál vádjai pontosak: „ok nélkül bocsájtád el hívataljaikból a magyar alattvalóidat, s tiéidet tevéd helyekbe - és lerontatád az ősi szép várakat, s od'adtad a tulajdon felekezetednek".
Gertrudis köréhez Ottó és Izidóra tartozik, továbbá az alattomos Biberach. Izidóra „csinos fő", de „a velő hibáz belőle". Ottónál Melinda vetélytársa, de csak epekedik, nem sikerül Melindát kiszorítania a herceg szívéből. Izidóra tanŁja a II-III. felvonás ideje közti éjszakán Ottó és Melinda együttlétének (így kulcsfigura lehetne), Bánknak mégsem ad felvilágosítást. ™nérzetesen lép fel Gertrudis előtt, származására büszke („Bendeleiben Egenolf vére foly ereimben"), feudális kiváltságaival hivalkodik („NagyŁr! királynénak barátja a nevem"). Amikor Gertrudis meghal, engesztelhetetlenül bosszŁszomjas. Végül a bölcs Endre király döntése háttérbe szorítja.
Ottó bűnlajstroma előéletével kezdődik: „Fülöp király ölettetése végett gyanŁba jővén" kerül Magyarországra, és ez a gyanŁ csak erősödik. Szánalmasan tehetetlen szerelmes, megalázkodva (letérdepelve) udvarol, jelleme így Melinda szemében eltörpül Bánk előtt. Orozva, hátulról gyilkolja meg Biberachot. Melinda hűségét és ezzel magát az asszonyt is lenézi („Melinda is csak asszony"). Nemcsak Melinda becsületének beszennyezése és Bánk családi életének szétzŁzása terheli lelkét, hanem a rajongva kívánt asszony halála is.
Biberach vázlatosan motivált alak. Félárva lovag, a Szentföldre nem indult el, saját hasznát elvtelenül bárhol megkeresi. Halálának ténye az igazság bizonyos győzelmét jelenti, de utolsó tanŁskodásával Bánk helyzetét sŁlyosbítja.
A király, II. Endre liberális beállítottságŁ. Szerepe az ötödik felvonásban nő meg, de minthogy Bánk főképp az ő nevében, az ő döntéseinek következtében viaskodik konfliktusaival, addig is jelen van. Endre körében Solom mester és Myska bán szerepel, fenntartás nélküli királyhűségük elvakítja őket, nem látják Gertrudisék vétkeit. Katona József nem kérdőjelezi meg jóhiszeműségüket.
A szerkezet, a felvonások egymásra épülése klasszicista rendet és arányosságot tükröz. Az előjáték révén az egész mű in medias res jelleggel indul, a felvonások nemkülönben, és hangsŁlyos jelenettel záródnak. Fontos szerepet kapnak a felvonásközi időben (II-III., ill. IV-V.) lezajló cselekmények.
Az akció és dikció ebben a drámában különösen szerves kapcsolatban áll. „A nyelv a helyzethez, a személyek indulatához alkalmazkodik, azt festi, fejezi ki" (Arany János). Meghatározó Bánk, a főhős stílusa: az ő nyomasztó felelőssége és mély belső válságai folyamatos zaklatottságot okoznak, innen mondatainak feszültsége, emelkedettsége. Katona ugyan érzelmi válságokat jelenít meg a színpadon, de tŁllép a szentimentalizmuson, és már a romantika formanyelvét alakítja. A reformkor eszmevilágának egyik legelső megfogalmazója, nemzeti létproblémák Łttörő felvetője.
Megjegyzés küldése