Középszintű írásbeli vizsga - 2010. május 6. - 8.00
Angol nyelv érettségi feladatsor 2010
- Angol nyelv Középszintű érettségi feladatsor 2010
- Angol nyelv Középszintű érettségi feladatsor 2010,Angol(mp3)
Az első gótikusnak tekinthető épület a Párizs melletti St Denis-apátság, melyet 1144-ben szenteltek fel. (Bár gótikus stílusjegyek már korábbi épületekben is feltűntek)
A gótikus stílus jegyei jól ismertek: csúcsív, támív és a bordás boltozat. (bár egyik sem gótikus találmány) Tökéletesen új azonban ezeknek a motívumoknak az új esztétikai cél érdekében való egyesítése. Ez a cél az élettelen faltömegek életre keltése, a térbeli mozgás gyorsítása, a gótikus boltozat elsődleges célja az anyagtalan könnyűség látszata, vagyis elsősorban esztétikai és nem anyagi megfontolás.
St Denis-ben szerveződtek először gótikus rendszerré a különféle technikai és vizuális újítások. (bordás boltozat, váltakozó alakú térszakaszok, támpillérek tömör falak helyett)
A templombelső hatása könnyed, a levegő szabadon áramlik, a hajlatok rugalmasak, igen erős a koncentráltság.
Mivel a boltozati terhelést mesterien vezetik le az épület külső részén, magában a székesegyházban földöntúli súlytalanság érzete támad. Ezt a lenyűgöző összhatást erősítik a karcsú arányok, a meredeken égbe szökő pillérek, oszlopok és csúcsívek, az áttört falsíkok, amelyeknek ablakain keresztül földöntúli fény árad a templomtérbe, valamint az elegánsan megmintázott, könnyed szobrok.
A középkori vallásos világkép egyik kulcsfontosságú tényezőjét a jelképek alkották. A gótikus székesegyház alaprajza általában kereszt alakú, főbejárata a kereszt hosszanti szárának nyugati végén található, a szentély pedig átellenben a keleti oldalon áll, azon az égtájon, ahol Krisztus kereszthalált halt.
A székesegyház három részből áll: a hosszházból, a keresztházból és a szentélyből.
A hosszház főhajója általában magasabb az azt szegélyező mellékhajóknál; a főhajót a mellékhajóktól pillérkötegeken és féloszlopokon nyugvó csúcsívek árkádok választják el. Szentélyét a belső szentélykörüljáró és a külső kápolnasor egészíti ki.
A keresztháznak saját északi és déli homlokzata volt, amelyet - a hosszház nyugati oldalához hasonlóan - tornyok szegélyeztek. A külső képet döntő mértékben befolyásolták a szobrokkal díszített kapuk.
Az összefüggő tömör falfelületek helyébe oszlopokkal és mérművel tagolt ablaksíkok kerültek. Ez a gótikát kiváltképp jellemző mérmű szolgált keretül a pompás üvegfestészetnek.
A főhajó két oldalán pillérkötegek és csúcsíves árkádok nyúlnak a magasba. Az árkádok fölött, a gádorban egy keskeny folyosó, a trifórium húzódik, amely csúcsíves, többnyire háromrészes tagokból álló árkádsort képez. A trifórium gyakorta magasabb a mellékhajók tetejénél, és ily módon kiegészítő fényforrásként szolgál.
A templom felső részén és a szentélyben a fény a színes üvegfestményekkel gazdagon díszített, hatalmas ablakokon árad be. A karcsú oszlopok és mérművek geometrikus mintákat hoznak létre.
A székesegyház külseje hasonló jellegzetességeket mutat, mint a belseje, amennyiben itt is világos tagolással és hangsúlyozott vertikalitással találkozunk. Utóbbihoz járul, hogy a függőleges elemek a vízszintesekre kerültek. A tömör falat kapuk, ablakok, támívek és támpillérek, valamint szobrok szakadatlan láncolata lazítja fel, így gazdagon tagolt, díszes építészeti rendszer tárul a szemünk elé; a nyugati homlokzat erőteljes tornyai pedig még inkább fokozzák a hatást. A szobordíszes harangtornyok kúpos, gyakran áttört sisakokban végződnek.
A keresztboltozat csúcsíves formában, kőbordákkal továbbra is általános maradt, de a gótika késői korszakában gyakran találunk olyan boltozatmezőket, amelyeknek boltozatsüvegei nem kereszt, hanem csillag alakú rajzolatot mutatnak (csillagboltozat), vagy hálót (hálóboltozat), mely utóbbiakkal a teremtemplomokat boltozták (pl. Nyírbátori ref. templom, Szeged alsóvárosi templom).
Szimbólumok
A gótika művészete sohasem elégedett meg csupán külsőlegesen tökéletes formával, hanem egyúttal nagy fontosságot tulajdonított a szimbolikus tartalomnak. A legkülönbözőbb jelentéstartalmak a legmagasabb rendű művészetekben kapták meg kifejezési formájukat.
Pl. rózsaablak - a rózsa az erényekkel ékeskedő Szűz Máriát jelképezi
A mindent beragyogó napfény pedig Krisztus szimbóluma, Isten mindenhatóságának kifejezője.
Fontos szerepet játszik a számszimbolika, mindennek előtt a szent hármas szám.
A templomablak
Az a rengeteg alak és jelenet, amely egy gótikus katedrálist díszíti, a kereszténység tanításának valóságos enciklopédiáját alkotja; úgyszólván kőbe vésett és üvegre festett prédikáció. Forrásul az Ó- és Újszövetség jelenetei kínálkoztak. A központi szerepet Krisztus és Mária játszotta, rajtuk kívül megjelenik a Szentírás szinte valamennyi prófétája, királya, evangélistája, továbbá a szentek népes családja.
Az alakok attribútumaik révén ismerhetők fel. Szt. Pétert pl. mindig a mennyország kulcsával ábrázolták. Nagy teret foglalnak el a Jézus életéből vett jelenetek, amelyeket leginkább domborműveken ábrázoltak.
A nagy központi motívumokon kívül akadt még számos egyéb ábrázolás is, amelyeket úgyszólván a központi történések magyarázataiként foghatunk fel. A profán témák közt ábrázolták pl. a hét szabad művészetet. Mindegyik alaknak megvan a maga attribútuma: a Gramatikának virgács, a Retorikának a tábla, a Dialektikának a kígyó, az Aritmetikának a számolótábla, a Geometriának az inga., az Asztonómiának a szextáns, a Muzsikának a lant.
Gyakran ábrázolták a hónapokat és az egyes hónapokban elvégzendő munkálatokat is: a szántást, a fák megmetszését, az aratást, a disznóölést stb.
Szobrok
A gótikus szobroknak az volt a feladatuk, hogy a templomot díszítsék. Az épület számos helyén megjelentek: oszlopfőn, mérműveken, fiatornyon, kapun, kúszólevélen és vimpergán[1], továbbá a templom belső terében is.
A székesegyházak szobrait is a függőlegesség elve és szinte súlytalan lebegés jellemzi. Karjuk szorosan testükhöz simul, leszorított lábfejek pedig a földtől való elszakadás érzetét keltik: a szobrok nem állnak, hanem inkább lebegnek. Hosszúkás, vékony köntösük díszítő szerepet játszik, továbbá arra szolgál, hogy hangsúlyozza a szobrok vertikalitását, s feledtesse a "hiányzó" csípőt és a vállakat. A testhez képest a fej kicsi. Az alakok keskeny ívelt szeme és bájos mosolya hozzájárul a lelki-szellemi mondanivaló hangsúlyozásához. A szobrok lába alatt talapzat található, fejük felett kőből készült baldachin emelkedik. Olybá tűnik, mintha a figurák egy fülkében lennének elhelyezve.
A gótikus szépségeszménynek megfelelően különösen a női alakok hosszúkásak. Köntösük redőzete tipikusan S alakú. Máriát a gótikában igen gyakran ábrázolták. Így rengeteg Mária-szobrot készítettek templomok számára 1400 körül, a "lágy stílus" megjelenése táján alkották meg a német föld keleti részén és Ausztriában az ún. "Szép Madonna" típusát.
A székesegyházak további fontos eleme a kapuk szinte szobrászati megmunkálása. Befelé keskenyedő bélletüket fülkékben elhelyezett nagy méretű szobrok díszítik. Felettük domborműves vagy apró szobrokkal díszes archivoltokat, hornyolt íveket találunk. A főkaput osztósudár tagolja két részre, ezen ugyancsak egy nagy méretű - többnyire Krisztust vagy Máriát ábrázoló - szobrot találunk.
A szobrok gyakran díszesen be voltak festve: a kéz és az arc enyhe bőrszínben pompázott, a hajat pedig sokszor aranyozták. A köntöst és szegélyét ornamenssel díszítették, és igaz- vagy hamisgyönggyel ékesítették: a földöntúli ragyogással a jelenség mennyei mivoltát hangsúlyozták.
Középkori városok
A gótikus építészet az egyházi építészetben érte el tetőpontját, de világi épületeket - várakat, házakat, városházákat, céhházakat, kórházakat, erődítményeket és hidakat - is emeltek gótikus stílusban. A városokat megerősített falakkal, kapukkal és tornyokkal vették körül, ezeket felvonóhidakkal és vizesárokkal látták el. A falakon belül szűkös volt a hely, ennek következtében az utcák gyakran nagyon keskenyek voltak.
A világi építészet egyik legjelentősebb példája az avignoni pápai palota.
A korábban még városokban is túlnyomó vályog- és faházak mellett egyre gyakoribbá váltak a kőházak.
Angol gótika
Sajátos úton haladt az angol gótikus művészet, amely sok tekintetben eltér a kontinens fejlődésétől. Az angol gótika kialakításában egyrészt a normann hagyományok, másrészt a ciszterci rend is fontos szerepet kapott.
A fejlődés fő iránya az ún. korai angol (early English) stílusban mutatkozott, amely a katedrális gótika külön angol válfaja, és a XII. század végétől kb. 1250-ig tart. Klasszikus példája Salisbury gyönyörű székesegyháza. De ebben a korban épült a lincolni, a wellsi, a yorki, a bristoli székesegyház.
Bár az angol gótika nem mindenben éri el az észak-francia színvonalat, kétségtelen, hogy a kezdeti tapogatózás után a XIII. sz. elejétől meglepő gyorsasággal fejlődik ki néhány évtized alatt számos olyan szerkezeti és formai eredményt elérve, amelyek a kontinensen jóval később valósulnak meg.
Az angol késői gótika továbbra is meglehetősen függetlenül alakította ki művészetét a XIV. sz.ban, ahol a század második harmadában jelent meg a sajátosan angol, ún. függőleges stílus (perpendicular). A mintegy kétszáz évig uralkodó, jellegzetesen helyi késő gótika többnyire megőrzi a bazilikaszerkezetet, de a tereket, elsősorban a főhajót erősen kiszélesíti. A falakat tágas ablakokkal törik át, amelyek a XV-XVI. sz-ban már szinte üvegdoboz jelleget adnak az épületnek. A nyílások előbb csúcsívesek, majd szegment-, illetve Tudor-ívesek lesznek, szélességük főként a későbbi korszakban megközelíti, sőt meghaladja magasságukat.
A boltozatok előbb szövevényes hálószerkezetűek, azután legyező-, végül csillárboltozatokká válnak.
Ebben a korban épült a gloucesteri székesegyház, valamint a windsori és cambridge-e királyi kápolnák.
Felhasznált irodalom:
Maria Christina Gozzoli: A gótikus művészetről, Corvina Budapest, 1990.
Entz Géza: A gótika művészete Corvina Budapest, 1978.
Gerő László: Az építészeti stílusok Holnap Kiadó Bp., 1998.
Nikolaus Pevsner: Az európai építészet története Corvina 1974.
Az 1770-es években azonban ugrásszerű átalakulás kezdődött; kezdetét vette az ipari forradalom. Ez a mezőgazdaságban jelentkezett először. A termelékenység fokozódott, növekvő számú munkaerőt szabadított fel az ipar számára. Az ipari forradalom következtében megindult az európai gazdaság önfenntartó növekedése, lehetővé vált az anyagi javak és szolgáltatások gyors megsokszorozása.
Ez az állandó forradalmi változás, az ipari forradalom még ma is tart. Modern civilizációnk alapja a folyamatos gazdasági növekedésbe vetett hit, a tudomány és a technika egyre szédületesebb ütemű fejlődése. A 18. századi gazdasági fellendülés általános modernizációs folyamatot indított el. Kibontakozott az ipar, a mezőgazdaság, az infrastruktúra és a városok forradalma. Alapvető változások következtek be a társadalom szerkezetében is, miközben megsokszorozódott a népesség. Mindez jelentős hatással volt a tudományok és művészetek fejlődésére is. Az ipari forradalom következtében a társadalom hagyományos "falusias" korszakát felváltotta a modern, városias korszak.
Az ipari forradalom egyrészt a textilipar gépesítésével, másrészt a szénnek a gőzenergiavasútépítésacélgyártás lett az ipari forradalom második szakaszának kulcsiparága. A 19. század második felében kibontakozó második ipari forradalomra az új nyersanyag- és energiaforrások felhasználása, a munkamegosztás új formáinak az elterjedése volt jellemző. Új, hatékonyabb erőgépek születtek (pl. robbanó- és villanymotor), kialakult a modern gyári nagyipar, ami a gyáripar szervezeti formáit is megváltoztatta: megjelentek a monopóliumok, kartellek, szindikátusok. előállításában való felhasználásával kezdődött. A fejlődés második szakaszában a vált a gazdasági fejlődés fő hajtóerejévé. Az
A gyors gazdasági fejlődés együtt járt a nemzeti jövedelem növekedésével, a tömeges szegénység mérséklődésével és a népességrobbanással. Problémát jelentett azonban a bérmunkások helyzete, akik az új ipari központokban elképesztő munka- és életkörülmények között éltek. A munkásság helyzete alapvető társadalmi és politikai problémává vált a 19. században.
Angliában a 18. század második felében kezdődött meg az ipar gyors és gyökeres átalakulása, melynek során a 19. század közepére az ipar több terméket állított elő, mint a mezőgazdaság.
A fejlődés alapja a középkor óta különösen fejlett angol mezőgazdaság voltföldtulajdonlás Angliában már a középkorban eltért a kontinensen szokásostól: nem a családok, hanem az egyének birtokoltak, akik a felesleget nem a nagycsaládi közösségek céljaira fordították, hanem eladták a piacon. Az egyéni földtulajdonlás és vállalkozói termelő magatartás növelte a mezőgazdaság termelékenységét. A földbirtokszerkezet is sajátosan átalakult, a föld egyre nagyobb hányada koncentrálódott egyes birtokosok kezében, akik vagy kiadták vállalkozóknak megműveltetésre, vagy saját maguk műveltették meg napszámosokkal. (15. századtól legelők "bekerítése", 1534: kolostori földek kiárusítása, 1644: királypártiak és püspökségek földjeinek kiárusítása, 1760 után: újabb bekerítési törvények). (juhtenyésztés, vetésforgó, trágyázás, takarmánytermelés stb.) A
Ebben a fejlett, piacra termelő mezőgazdaságban halmozódhatott fel az a tőke, amivel lehetővé vált az iparvállalkozások megkezdése. A fejlett mezőgazdaság emellett a felduzzadó városokat az ipari forradalom egésze alatt megfelelően el tudta látni élelmiszerrel és munkaerő tartalékkal.
Angliában emellett a textilipar, vaskohászat is hagyományosan különösen fejlett volt, bőségesen rendelkezett olcsó vízi utakkal és az egyik legsűrűbben lakott terület volt, ahol ráadásul a 18. század folyamán a lélekszám majdnem megkétszereződött.
A polgári forradalom tovább javított a feltételeken: a kereskedelmet és vállalkozásokat korlátozó céheket, monopóliumokat, ár- és bérszabályozásokat eltörölte, később megszűnt minden belső vám, hídpénz, helyi adó. A dicsőséges forradalom során létrejött polgári állam, az ellenőrzött kormányzat, a szabadságjogok biztosítása fontos feltétele volt a vállalkozások biztonságának, a központi hatalommal szembeni egyenlő védettségnek.
A 18. századra Angliáé voltak a legfontosabb gyarmatok Amerikában és Ázsiában. A gyarmatok telepesei jelentették a legnagyobb piacot, ők exportálták a nyersanyagokat az anyaország ipara számára. Mindezek a kedvező körülmények a kontinens egyetlen más országában sem voltak jelen együtt.
A fejlődés a textiliparban indult meg, mivel a nehéziparnál kevesebb tőkebefektetést igényelt, s szinte korlátlanul rendelkezett piaccal, olcsó nyersanyaggal. Csak technikai korlátok maradtak.
A technikai fejlődés a 18. században ott folytatódott, ahol a 14. századi válság idején elakadt. John Kay újításának, a repülő vetélőnek (1733) a segítségével gyorsabban és egyszerűbben lehetett a szövés közben átvetni a keresztszálakat, ezáltal meggyorsult a szövés. A gyorsan elterjedő újítás viszont "fonaléhséget" teremtett. Hargreaves fonógépei ("fonó Jenny" 1764-70) a rokka egyetlen orsója helyett egyszerre 8 majd 16 orsóval dolgoztak. Ezután megint a szövés fejlesztése következett. Megjelentek a különböző szövőgépek.
A technikai fejlődés hatására az angol gyapjúfonal önköltségi ára a 18. század végén pár évtized alatt a felére csökkent, az előállított mennyiség pedig a század folyamán megháromszorozódott. A gyapjúiparnál is dinamikusabban fejlődött a fiatal pamutipar. Ennek nyersanyagát, a gyapotot az észak-amerikai, rabszolgákkal dolgoztató ültetvényekről lehetett olcsón beszerezni. Csak az 1750 utáni két évtizedben az angol pamutkivitel megtízszereződött. Indiában - ahonnan a pamutszövet valójában eredt - teljesen visszafejlődött a hazai háziipar, miközben a 19. század első felében jóval több mint tízszeresére emelkedett az Angliából behozott pamut mennyisége.
A leleményes, de egyszerű gépek, akár csak a nyersanyagok, olcsók voltak. Igy a textiliparban egészen kevés hitellel hatalmas jövedelemre lehetett szert tenni. (A befektetett tőke megtérülése tíz-húsz év alatt ötszázszoros-ezerszeres i lehetett a 18. század végén).
Az első gépeket főleg emberi erővel, majd vízi energiával működtették. James Watt volt az a feltaláló (1769), aki a gazdaságos gőzgépet elkészítette. Az ipari forradalom első szakaszának többi újítójához hasonlóan nem tudós, hanem ötletes technikus volt. A gőzgép még Angliában is csak a XIX. század derekán terjedt el általánosan az iparban.
Az iparral együtt fejlődött az infrastruktúra (háttérágazat) is. A víziutakat újabb csatornákkal bővítették, a lóvontatás helyett megjelent a gőzhajó (Fulton 1809). A tengereken azonban továbbra is gyorsabbak voltak a vitorlások, s csak a 19. század második felében szorultak ki onnan. Nagyobb gondot fordítottak a közutak építésére is, a "makadám" utakat kövekkel és kaviccsal szórták fel (Mac Adam 1819). Megjelent a működőképes gőzmozdony (Stephenson 1825). Angliában 1850-ig 10 000 km vasútvonal épült, de a szárazföldi Európa egészében összesen csak kb. ugyanennyi. A vasút és a makadám utak elterjedése csak a 19. század második felében történik meg.
A 18. század folyamán ugyan elterjed a kohókban a koksz használata, és számos más újítás (Anglia már ekkor a legfőbb vastermelő), de a vaskohászat igazi forradalma csak 1830 után következik majd be: 1850-ig az angol vastermelés megháromszorozódik, mivel erre az időszakra elterjednek a gőzgépek és a vasút.
A fűtés igénye miatt már 1800ban a szigetországé volt a világ széntermelésének 90%-a. A széntermelés azután a következő 50 évben - a vaskohászat és a gőzgépek növekvő szükségleteinek megfelelően - az ötszörösére emelkedett.
A nehézipar fellendüléséhez szükség volt a textiliparban felhalmozott tőkére.
Az ipari forradalomnak ez az első szakasza a 19. század elején érte el az európai centrum többi országát és az Egyesült Államokat, a század második felében Európa keleti részeit. Az új eszközöket, gazdasági és politikai szerkezetet mint kipróbáltat vehették át Angliától, így anélkül tudtak követni, hogy az ipari forradalom angliai feltételei meglettek volna.
Mindez azonban csak az első szakasza egy nagyobb történelmi folyamatnak. Az ipari forradalomnak (modernizációnak) a mai napig nincs vége, hiszen éppen az a lényege, hogy folyamatosan gyorsuló gazdasági-társadalmi megújulások sorozata. Ennek során az élet minden területe, az emberi kapcsolatoktól, a tárgyakon keresztül a gondolkodásmódig átalakul, s eltűnik az az életforma, mely a tradicionális civilizációk falvait és városait jellemezte az ókorban és a középkorban.
Az ipari forradalom egyik feltétele a mezőgazdasági termelés átalakulása volt. Ennek során kevesebb munkás egyre több városi lakos eltartására volt képes. Ezzel együtt járt a lakosság számának növekedése illetve a bérmunkásréteg kialakulása. Az új iparágak és a tömegtermelés egy ideig felszívták a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerőt, de a kialakult munkaerő-felesleg először olcsóbb munkaerőhöz, majd munkanélküliséghez vezetett.
Új társadalmi rétegek jöttek létre, a tőkés nagypolgárság és a városi munkásosztály. Az egész folyamat végül a gyermekek és a nők foglalkoztatásához vezetett, akik munkaereje olcsóbb volt a férfiakénál.
A munkások féltek munkahelyük elvesztésétől, a gépek ellen fordultak (gépromboló mozgalmak).
Az első szervezett érdekérvényesítésre létrehozott mozgalom a chartizmus volt (Anglia 1836). A mozgalom nevét alkotmányjavaslatáról (charter) kapta, amelyet a parlament elutasított.
Angliában a korai munkásmozgalmak hatására születtek meg az első gyári törvények az 1840-es években. Az egyértelműen negatív irányba mutató társadalmi "fejlődés" orvoslására jöttek létre a 19. század szocializmusai. Az utópikus szocializmus három legismertebb alakja Saint-Simon, Fourier és Owen. Ők a felvilágosodás eszmerendszeréből kiindulva az emberek jóakaratára apellálva akarták a társadalmi problémákat leküzdeni. Céljuk az osztályok nélküli társadalom volt. A kispolgári szocializmus képviselői voltak: Proudhon, Louis Blanc és Blanqui. Az irányzat Franciaországban fejlődött ki, mivel ott a termelők nagy része kispolgár (műhelytulajdonos, szabad paraszt, kiskereskedő stb.) volt. Proudhon elmélete tagadta az államot, Louis Blanc már az általános választójog bevezetésével is megelégedett volna, Blanqui pedig a kommunizmus előfutárának tekinthető. A tudományos szocializmusMarx és Engels tevékenységével tűnt fel. Ők forradalmi úton akarták felszabadítani a munkásosztályt, céljuk a proletárdiktatúra volt.
Az ipari forradalom második hullámában a nehézipar vált a fejlődés meghatározójává. Az első ipari forradalom idején létrejött hatalmas tőkék alkalmasak voltak a nehézipar óriási költségekkel járó átalakítására. A befektetéseket már nem magánszemélyek, hanem bankokszakaszában szorosabbá válik a tudomány és a technika kapcsolata. A tudósok olyan találmányokon dolgoznak, melyek rögtön az ipari termelés szolgálatába állíthatók. Megoldják az acélgyártás, a nagyüzemi sörfőzés problémáját, és az elektrotechnika területén végzett kutatások eredményeit azonnal átültetik a gyakorlatba. Új, olcsóbb és könnyebben kezelhető energiaforrás jelenik meg: a villamos-energia. A hírközlés is új útra lépett a rádiótechnika kidolgozásával és a villamosenergia felhasználásával. Forradalmi előrelépést jelentett Bell telefonja (1876) és Puskás Tivadar telefonközpontja. A kémia folytatta diadalútját, már a molekulák és az atomok modelljeinek felvázolásával tudtak új eredményeket elérni. Felfedezték a műanyagok előállításának módját és a különböző robbanó anyagokat. Az új kémiai anyagok a belsőégésű motorok megjelenésével tettek szert nagy jelentőségre. Megalkották az autót és megoldották a repülés problémáját (1900-ban Zeppelin építette meg léghajóját, 1903-ban pedig a Wright fívérek repülőgépüket). Ebben a korban olyan kutatások is folytak, melyek csak később nyertek gyakorlati alkalmazást. Röntgen felfedezte az X-sugarakat, Bequerel a radioaktivitást, Marie és Pierre Curie elkülönítette a rádiumot és a polóniumot, Rutherford megalkotta aradioaktivitás általános elméletét. Új találmányok tűntek fel a mezőgazdaságban, így még kevesebb ember volt képes eltartani a városi tömegeket. Jellemző e kortól kezdve, hogy az új találmányok a katonai alkalmazásban kapnak szerepet. végezték el. Az ipar átalakulásának ebben a
A Középiskolai történelmi atlaszban:
59 Az ipari forradalom