Élete:
William Shakespeare a világirodalom talán egyik legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz tehetséges drámaírója, életéről mégis nagyon keveset tudunk. Stratford upon Avonben született 1564-ben. Apja, John tehetős polgárként élt ebben a kisvárosban, a kesztyűkészítéstől a kereskedésig sokmindennel foglalkozott, majd fokozatosan elszegényedett. Anyja, Mary Ardent egy környékbeli nemes lánya volt. William életéről 18 éves koráig nem sokat tudunk. Apja iskolába járatta, de egyetemre már nem volt pénze. 18 évesen feleségül vette a nála 8 évvel idősebb Anne Hathawayt. Rövid időn belül 3 gyermekük született. Ekkoriban Shakespeare életét teljes homály fedi. Valószínűleg csatlakozott a városukba látogató vándorszínészekhez, akikkel Londonba utazott. Mindent megtanult, ami csak szükséges volt ahhoz, hogy beállhasson színésznek, majd drámákat írhasson. Első színházi sikereit 1590-ben érte el, darabjaira tódult a közönség. Drámái mellett kiváló szonetteket is írt. A szonettet szigorú kötöttség jellemzi: 14 soros és meghatározott versszakokra bomlik, de Shakespeare az ún. strófatagolás nélküli változatot honosította meg. Általában jambikus lejtésű, 10-11 szótagos sorokból áll. Ezek a verseknek egy része egy mecénásnak, Southampton grófnak szólnak, a másik része egy titokzatos Fekete Hölgynek szól. 1594-től Shakespeare saját színtársulatot működtetett, 1599-ben pedig megépíttette a Globe színházat. Társtulajdonos volt, így a színház jövedelméből ő is részesedett. 1610-ben, mire hazatért családjához már vagyonos földbirtokos volt. Feltehetôleg1616-ban halt meg tüdőgyulladásban.
Munkássága:
Shakespeare idejében nem volt divat a drámákat nyomtatásban kiadni, sőt a műveit nem is ő osztotta fel felvonásokra és jelenetekre. Ezt az utókor végezte el. Szinte minden művének megtaláljuk az előzményeit más íróknál. Ő mindig csak egy kész művet dolgozott fel. Munkásságának 3 nagy korszaka van. 1590-1601-ig írta az akkoriban igen népszerű királydrámákat és komédiákat, de ekkor készültek szonettjei is. A következő korszaka 1601-1608-ig tartott, a nagy tragédiák és a sötét vígjátékok ideje. 1608-1611-ig a regényes színműveit írta, amelyeket legérettebb műveiként tartunk számon.
Drámái a témájuk szerint csoportosítva:
Királydrámák: ebben a műfajban két folytatásos tetralógiát írt a "Rózsák háborújáról". Ez az angol reneszánsz egyik új műfaja. Jellemzi őket a sok vérontás és harc. Ide tartozik a II. Richárd, III. Richárd, V. Henrik, VI. Henrik, IV. Henrik. Sajátossága még a műfajnak, hogy csak Angliában alakult ki és csak ottani drámaírók alkalmazták.
Komédia: legelső művei ebben a műfajban íródtak. Jellemzi őket a sok hirtelen fordulat, a sok mesei elem, a hősnők fontos szerepe. Műveiben megjelenik a reneszánsz új elmélete a szerelemről. Központi témája a boldogságkeresés melynek célja és eszköze a szerelem. Ide tartozik a Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A két veronai nemes, Lóvá tett lovagok, Szentivánéji álom, A windsori víg nők, Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt, vagy amit akartok.
Tragédiák: Shakespeare tragédiáiban a szereplők nem emberfeletti lények, vannak hibáik. A főhős általában önelemzésbe merül és az önismeret is előtérbe kerül. Műveiben a befejezés reménysugarat is tartalmaz. Ilyen mű a Rómeó és Júlia, Othello, a velencei mór, Hamlet, dán királyfi, Lear király, Macbeth, Julius Caesar, Antonius és Kleopátra, Coriolanus.
Regényes színművek: Shakespeare talán legérettebb alkotásai tartoznak ebbe a műfajba. Jellemzője, hogy benne van a nagy tragédiák élményanyaga, fontos az optimizmus alapgyőzelme, fantasztikus történeteket mesél el, az ember győz természet felett. Ide tartozik a Téli rege, A vihar, Pericles, Szeget szeggel, Cyberline, A velencei kalmár, Minden jó, ha a vége jó, Trolius és Cressida.
Shakespeare nagyon jó jellemrajzokat alakított ki főszereplőiről, nagyon jó emberismerő, tudatos szerkesztő volt. Szinte minden művének megtalálták a forrását, kivéve a legutolsónak, A viharnak. Ebben talán önmagát jellemzi, ez talán az egyetlen önéletrajzi ihletésű műve. Maga a főszereplő lesz a mű "rendezője" is. Általában nem ragaszkodott az idő, hely, és cselekmény kötött előírásaihoz, szabadon kezelte azokat. Felhasználta a népi hagyományokat, ügyesen beleszőtte őket a műveibe.
Az angol reneszánsz:
A reneszánsz szó jelentése: "újjászületés". Az angol reneszánsz a XV. század végtől a XVII. század elejéig tartott.
A XVI. század végére Anglia lett Európa nagyhatalma. Megkezdődtek a gyarmatosítások, az angol hadak legyőzték a spanyol armadát, megindulnak a gazdasági sikerek, jólét következett, beállt a belső nyugalom. Elkezdett fejlődni a tudományok és a kultúra. Híres-hírhedt vasakaratával igen előnyösen vezette az országot I. Erzsébet királynő, az akkori uralkodó. Erzsébet 1603-as halála után azonban megindultak a trónkövetelő harcok, ami később Shakespeare királydrámáinak ihletője lett. Ugyanekkor új ízlés és új közönség jelent meg, a színházakat már csak a szűk arisztokrácia látogatta.
Az angol reneszánsz dráma és a shakespeare-i színház:
Az Erzsébet-kori színházaknak eleinte nem volt állandó épületük, rendszerint fogadók udvarán állították fel a színpadot. Az első önálló színházat, a Theatre-t 1576-ban építették a fogadók mintájára. Az a színház mely mára már fogalommá vált a színjátszásban, 1599-ben épült fel. A Globe (Földgömb) épülete kívülről nyolcszög, belülről félkör alakú. A színpad kb. 1 méter magas, benyúlik a nézők közé. Háttér általában nem volt, ezt a nézők fantáziájára bízták. A nézőtér fedetlen volt, udvarszerűen volt kialakítva és kétemeletes magasságban volt körülépítve. A szegényebbek számára állóhelyek voltak, míg a gazdagabbak az emeleti galériák fedett helyein vagy a színpad szélén ültek. Mindezekből következik, hogy a színházak olyan színműveket igényeltek, amelyek mind a köznépet, mind az arisztokráciát érdekli. A színpadnak nem volt megvilágítása, tehát az előadásokat nappal tartották, természetes fénynél. A színpad jellegzetes "hármas" beosztása lehetővé tette a színterek gyors átváltását, térbeli és időbeli távolságok gyors áthidalását. A nyitott színpad benyúlt a közönség közé, míg mögötte volt a hátsó színpad, ami a szobákban történő eseményeket szimbolizálta. Az erkély vagy felső színpad a magasban történő eseményeknek adott helyet. Díszletek nem voltak, viszont kellékeket használtak. Előfüggönyt nem alkalmaztak, a jelenetek egybefolytak, ezért a szövegnek pontosan jelölnie kellett az események színhelyét. A női szerepeket kamasz fiúk játszották, és a színészek a színpadon öltöztek át, nem mentek le onnan. Egy színtársulat általában 12-16 főből állt. Az eddig leírtak az ún. "szimultán" színpadra vonatkoznak. Egy másik fajta a processziós színpad, ahol a néző vándorolt az egyik jelenetről a másikra, illetve volt még a kocsiszínpad, ahol kocsikat rendeztek be színpadnak, majd azok körbehaladtak.
Az első önálló színtársulatok egy főúr vagy nemes pártfogásával alakultak ki. A színészek hivatásos szórakoztatók, udvari bolondok vagy énekmondók voltak.
Az angol reneszánsz dráma nem az ókori drámából alakult ki, hanem a középkori színjátszó hagyományokból. Három fajtája van:
-misztériumok: Bibliai történetek feldolgozása
-moralitások: az állandó témájuk az erények és bűnök vetélkedése az emberi lelkekért
-közjátékok: önálló, komikus jelenetek
Rómeó és Júlia
Shakespeare talán egyik legnépszerűbb drámája a Rómeó és Júlia. A történet eredete bizonytalan, de az tény, hogy az alapötlet nem Shakespeare-től ered. Xenophon is írt már sorsüldözött szerelmesekről. Dante az egyik művében említ két torzsalkodó családot, Guelf- és Ghibellin-párti Montecchi és Capelletti néven. Be is helyezte őket a purgatóriumba.
Ezután igen sokszor fölbukkannak még a különböző változatok, ám Matteo Bandello 1554-es változata a Romeo és Giuiletta különösen figyelere méltó, igazi reneszánsz novella.
Angliába átkerülvén Arthur Brooke műve versben született meg Romeusz és Júlia tragikus históriájában. Shakespeare tehát már egy kész történetet kapott, melyet kiegészített néhány szereplővel.
A mű pontos műfaja lírai tragédia, mert a tragédia nem az egyre fokozódó szenvedélyekből alakul ki, hanem a véletlenek sorozata hozza el.
A "Rómeó és Júliá"-ban az alapkonfliktust az új és a régi értékrend összeütközése hozza. Az évtizedek óta viszályban élő Capulet és Montague szülők, Tybalt és Páris képviselik a régi értékrendet, a feudalizmust. Az ő véleményük szerint nincs szabad párválasztás. Az új értékrendet, a reneszánsz szabadabb gondolkodását, a szerelmet és a szabadságot képviseli Rómeó, Júlia, Mercutio és Benvolio.
A mű eredeti helyszíne, az olaszországi Verona megmarad, mert az olaszok alapjelleme egész más, mint az angoloké. Az olaszok temperamentumosak, forróvérűek, míg az angolok hidegvérűek.
A dráma mindössze egy vasárnaptól csütörtökig tartó, 5 napos idôtartamot ölel fel.
A dráma egy vígjátéki jelenettel indul: a két ház szolgái szójátékokkal sértegetik egymást. Mikor azonban feltűnik Tybalt, komolyra fordulnak a dolgok, a szójáték szópárbajba csap át. Ebből is látszik, hogy a viszálykodást már csak Tybalt tartja fenn. Ezekután megjelenik Rómeó, s mint kiderül, viszonozatlan szerelemtől szenved. De ez csak a látszat: elárulja magát, mikor hirtelen közbekérdez: "Ma hol ebédelünk?" Tehát ez csupán egy kamaszszerelem. Közben megjelenik a Capulet család egyik szolgája, akitől megtudhatjuk, hogy bált rendeznek, amin Rozália (Rómeó "szerelme") is ott lesz.
Mikor Rómeó megjelenik a bálon, megpillantja Júliát, és azonnal beleszeret. Ekkor kezdődnek a bonyodalmak. Az egyik ilyen elem: abban az időben már kezdett elavulóban lenni, hogy a szülő válasszon férjet. Ez meglátszik, mikor Páris megkéri Júlia kezét, az apja meg nem akarja férjhez adni, később pedig (Tybalt halála miatt) meggondolja magát.
A műben talán az egyik leghíresebb rész az "erkélyjelenet", ahol a név és a szerelmi eskü kerül középpontba. Az akadályt, mely mindkettőjük előítéleteiből fakad, le kell győzniük, ezt mindketten tudják. Ennél a jelenetnél derülnek ki a főszereplők tulajdonságai. Rómeó esküdözik, szónokias, míg Júlia végig józan marad, jelleme egyszerű, gyermeki, csak a szívére hallgat.
Innentől kezdve felgyorsulnak az események. A következő nap elmennek Lőrinc baráthoz, a családi lelkészhez, aki összeadja őket. Itt az olvasó számára egy pillanatra úgy tűnik, minden rendben lesz. Ez tényleg csak egy rövid idő, mert III. felvonásban a lappangó veszélyforrások mind felszínre törnek. Véletlen összefut az utcán Mercutio és Tybalt. Mercutio beleköt Tybaltba, sértegetni kezdi. Csakhogy feltűnik Rómeó, és Tybalt rajta tölti ki dühét. Jó kapcsolatuk megtartása végett Rómeó nem támad vissza. Mercutio azonban nem érti, miért tűr Rómeó, így ő ront neki Tybaltnak. Innen már minden nagyon gyors: Tybalt megöli Mercutiot, Rómeó pedig bosszúból Tybaltot. Ekkor Rómeó rádöbben tettének súlyára és elmenekül. Megjelenik azonban a Herceg és ítéletet hirdet. Hiába tanúsítja Benvolio, hogy Tybalt rontott rá Rómeóra, a Herceg Rómeót önbíráskodásért száműzetésre ítéli.
Eközben Júlia apja sürgetni kezdi lánya esküvőjét Párissal.
Ez alatt a pár nap alatt a szereplők egyénisége is megváltozik, felnőtté válnak. Komolyan veszik egymás érzéseit, felnőnek, de az alapjellemeik maradnak a régiek.
Rómeót száműzetése előtt még a szerelmesek együtt töltenek egy éjszakát. Ez után kezdődik el a félreértések és tévedések sorozata, mely tragédiához vezet. Júlia látszólag beleegyezik a Párissal való házasságba, de tudjuk, hogy ez csak látszat. A dajka segítségével 42 órára teszthalottá válik, amivel elkerüli a nem kívánt házasságot. Lőrinc barát üzen Rómeónak a történtekről és arról, hogyan fogják Júliát megszöktetni, de a levél nem jut el Rómeóhoz. Miután Rómeó értesül Júlia haláláról, elmegy a sírhoz. Ott találja Párist, akit megöl, majd szerelmének kiterített teste láttán öngyilkos lesz, egy korábban egy patikáriustól vásárolt méreg segítségével. Mikor Júlia felébred a kómából, egyből elétárul a szörnyű kép: Rómeó holtteste. A látottakat nem képes feldolgozni, ő is az öngyilkosságba menekül. A gyerekek halála után a két család ráébred, hogy a gyűlölködésük és viszályuk teljesen felesleges volt.
Shakespeare nem akart felelősöket keresni, csak bemutatni, milyen fontosak a tiszta érzelmek. Az ő drámájában, mint a régi görög művekben is feltűnik egy emberfeletti erő, melyre Lőrinc barát utal: "Mindannyiunknál hatalmasabb erő / áthúzta számításomat."
William Shakespeare a világirodalom talán egyik legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz tehetséges drámaírója, életéről mégis nagyon keveset tudunk. Stratford upon Avonben született 1564-ben. Apja, John tehetős polgárként élt ebben a kisvárosban, a kesztyűkészítéstől a kereskedésig sokmindennel foglalkozott, majd fokozatosan elszegényedett. Anyja, Mary Ardent egy környékbeli nemes lánya volt. William életéről 18 éves koráig nem sokat tudunk. Apja iskolába járatta, de egyetemre már nem volt pénze. 18 évesen feleségül vette a nála 8 évvel idősebb Anne Hathawayt. Rövid időn belül 3 gyermekük született. Ekkoriban Shakespeare életét teljes homály fedi. Valószínűleg csatlakozott a városukba látogató vándorszínészekhez, akikkel Londonba utazott. Mindent megtanult, ami csak szükséges volt ahhoz, hogy beállhasson színésznek, majd drámákat írhasson. Első színházi sikereit 1590-ben érte el, darabjaira tódult a közönség. Drámái mellett kiváló szonetteket is írt. A szonettet szigorú kötöttség jellemzi: 14 soros és meghatározott versszakokra bomlik, de Shakespeare az ún. strófatagolás nélküli változatot honosította meg. Általában jambikus lejtésű, 10-11 szótagos sorokból áll. Ezek a verseknek egy része egy mecénásnak, Southampton grófnak szólnak, a másik része egy titokzatos Fekete Hölgynek szól. 1594-től Shakespeare saját színtársulatot működtetett, 1599-ben pedig megépíttette a Globe színházat. Társtulajdonos volt, így a színház jövedelméből ő is részesedett. 1610-ben, mire hazatért családjához már vagyonos földbirtokos volt. Feltehetôleg1616-ban halt meg tüdőgyulladásban.
Munkássága:
Shakespeare idejében nem volt divat a drámákat nyomtatásban kiadni, sőt a műveit nem is ő osztotta fel felvonásokra és jelenetekre. Ezt az utókor végezte el. Szinte minden művének megtaláljuk az előzményeit más íróknál. Ő mindig csak egy kész művet dolgozott fel. Munkásságának 3 nagy korszaka van. 1590-1601-ig írta az akkoriban igen népszerű királydrámákat és komédiákat, de ekkor készültek szonettjei is. A következő korszaka 1601-1608-ig tartott, a nagy tragédiák és a sötét vígjátékok ideje. 1608-1611-ig a regényes színműveit írta, amelyeket legérettebb műveiként tartunk számon.
Drámái a témájuk szerint csoportosítva:
Királydrámák: ebben a műfajban két folytatásos tetralógiát írt a "Rózsák háborújáról". Ez az angol reneszánsz egyik új műfaja. Jellemzi őket a sok vérontás és harc. Ide tartozik a II. Richárd, III. Richárd, V. Henrik, VI. Henrik, IV. Henrik. Sajátossága még a műfajnak, hogy csak Angliában alakult ki és csak ottani drámaírók alkalmazták.
Komédia: legelső művei ebben a műfajban íródtak. Jellemzi őket a sok hirtelen fordulat, a sok mesei elem, a hősnők fontos szerepe. Műveiben megjelenik a reneszánsz új elmélete a szerelemről. Központi témája a boldogságkeresés melynek célja és eszköze a szerelem. Ide tartozik a Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A két veronai nemes, Lóvá tett lovagok, Szentivánéji álom, A windsori víg nők, Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt, vagy amit akartok.
Tragédiák: Shakespeare tragédiáiban a szereplők nem emberfeletti lények, vannak hibáik. A főhős általában önelemzésbe merül és az önismeret is előtérbe kerül. Műveiben a befejezés reménysugarat is tartalmaz. Ilyen mű a Rómeó és Júlia, Othello, a velencei mór, Hamlet, dán királyfi, Lear király, Macbeth, Julius Caesar, Antonius és Kleopátra, Coriolanus.
Regényes színművek: Shakespeare talán legérettebb alkotásai tartoznak ebbe a műfajba. Jellemzője, hogy benne van a nagy tragédiák élményanyaga, fontos az optimizmus alapgyőzelme, fantasztikus történeteket mesél el, az ember győz természet felett. Ide tartozik a Téli rege, A vihar, Pericles, Szeget szeggel, Cyberline, A velencei kalmár, Minden jó, ha a vége jó, Trolius és Cressida.
Shakespeare nagyon jó jellemrajzokat alakított ki főszereplőiről, nagyon jó emberismerő, tudatos szerkesztő volt. Szinte minden művének megtalálták a forrását, kivéve a legutolsónak, A viharnak. Ebben talán önmagát jellemzi, ez talán az egyetlen önéletrajzi ihletésű műve. Maga a főszereplő lesz a mű "rendezője" is. Általában nem ragaszkodott az idő, hely, és cselekmény kötött előírásaihoz, szabadon kezelte azokat. Felhasználta a népi hagyományokat, ügyesen beleszőtte őket a műveibe.
Az angol reneszánsz:
A reneszánsz szó jelentése: "újjászületés". Az angol reneszánsz a XV. század végtől a XVII. század elejéig tartott.
A XVI. század végére Anglia lett Európa nagyhatalma. Megkezdődtek a gyarmatosítások, az angol hadak legyőzték a spanyol armadát, megindulnak a gazdasági sikerek, jólét következett, beállt a belső nyugalom. Elkezdett fejlődni a tudományok és a kultúra. Híres-hírhedt vasakaratával igen előnyösen vezette az országot I. Erzsébet királynő, az akkori uralkodó. Erzsébet 1603-as halála után azonban megindultak a trónkövetelő harcok, ami később Shakespeare királydrámáinak ihletője lett. Ugyanekkor új ízlés és új közönség jelent meg, a színházakat már csak a szűk arisztokrácia látogatta.
Az angol reneszánsz dráma és a shakespeare-i színház:
Az Erzsébet-kori színházaknak eleinte nem volt állandó épületük, rendszerint fogadók udvarán állították fel a színpadot. Az első önálló színházat, a Theatre-t 1576-ban építették a fogadók mintájára. Az a színház mely mára már fogalommá vált a színjátszásban, 1599-ben épült fel. A Globe (Földgömb) épülete kívülről nyolcszög, belülről félkör alakú. A színpad kb. 1 méter magas, benyúlik a nézők közé. Háttér általában nem volt, ezt a nézők fantáziájára bízták. A nézőtér fedetlen volt, udvarszerűen volt kialakítva és kétemeletes magasságban volt körülépítve. A szegényebbek számára állóhelyek voltak, míg a gazdagabbak az emeleti galériák fedett helyein vagy a színpad szélén ültek. Mindezekből következik, hogy a színházak olyan színműveket igényeltek, amelyek mind a köznépet, mind az arisztokráciát érdekli. A színpadnak nem volt megvilágítása, tehát az előadásokat nappal tartották, természetes fénynél. A színpad jellegzetes "hármas" beosztása lehetővé tette a színterek gyors átváltását, térbeli és időbeli távolságok gyors áthidalását. A nyitott színpad benyúlt a közönség közé, míg mögötte volt a hátsó színpad, ami a szobákban történő eseményeket szimbolizálta. Az erkély vagy felső színpad a magasban történő eseményeknek adott helyet. Díszletek nem voltak, viszont kellékeket használtak. Előfüggönyt nem alkalmaztak, a jelenetek egybefolytak, ezért a szövegnek pontosan jelölnie kellett az események színhelyét. A női szerepeket kamasz fiúk játszották, és a színészek a színpadon öltöztek át, nem mentek le onnan. Egy színtársulat általában 12-16 főből állt. Az eddig leírtak az ún. "szimultán" színpadra vonatkoznak. Egy másik fajta a processziós színpad, ahol a néző vándorolt az egyik jelenetről a másikra, illetve volt még a kocsiszínpad, ahol kocsikat rendeztek be színpadnak, majd azok körbehaladtak.
Az első önálló színtársulatok egy főúr vagy nemes pártfogásával alakultak ki. A színészek hivatásos szórakoztatók, udvari bolondok vagy énekmondók voltak.
Az angol reneszánsz dráma nem az ókori drámából alakult ki, hanem a középkori színjátszó hagyományokból. Három fajtája van:
-misztériumok: Bibliai történetek feldolgozása
-moralitások: az állandó témájuk az erények és bűnök vetélkedése az emberi lelkekért
-közjátékok: önálló, komikus jelenetek
Rómeó és Júlia
Shakespeare talán egyik legnépszerűbb drámája a Rómeó és Júlia. A történet eredete bizonytalan, de az tény, hogy az alapötlet nem Shakespeare-től ered. Xenophon is írt már sorsüldözött szerelmesekről. Dante az egyik művében említ két torzsalkodó családot, Guelf- és Ghibellin-párti Montecchi és Capelletti néven. Be is helyezte őket a purgatóriumba.
Ezután igen sokszor fölbukkannak még a különböző változatok, ám Matteo Bandello 1554-es változata a Romeo és Giuiletta különösen figyelere méltó, igazi reneszánsz novella.
Angliába átkerülvén Arthur Brooke műve versben született meg Romeusz és Júlia tragikus históriájában. Shakespeare tehát már egy kész történetet kapott, melyet kiegészített néhány szereplővel.
A mű pontos műfaja lírai tragédia, mert a tragédia nem az egyre fokozódó szenvedélyekből alakul ki, hanem a véletlenek sorozata hozza el.
A "Rómeó és Júliá"-ban az alapkonfliktust az új és a régi értékrend összeütközése hozza. Az évtizedek óta viszályban élő Capulet és Montague szülők, Tybalt és Páris képviselik a régi értékrendet, a feudalizmust. Az ő véleményük szerint nincs szabad párválasztás. Az új értékrendet, a reneszánsz szabadabb gondolkodását, a szerelmet és a szabadságot képviseli Rómeó, Júlia, Mercutio és Benvolio.
A mű eredeti helyszíne, az olaszországi Verona megmarad, mert az olaszok alapjelleme egész más, mint az angoloké. Az olaszok temperamentumosak, forróvérűek, míg az angolok hidegvérűek.
A dráma mindössze egy vasárnaptól csütörtökig tartó, 5 napos idôtartamot ölel fel.
A dráma egy vígjátéki jelenettel indul: a két ház szolgái szójátékokkal sértegetik egymást. Mikor azonban feltűnik Tybalt, komolyra fordulnak a dolgok, a szójáték szópárbajba csap át. Ebből is látszik, hogy a viszálykodást már csak Tybalt tartja fenn. Ezekután megjelenik Rómeó, s mint kiderül, viszonozatlan szerelemtől szenved. De ez csak a látszat: elárulja magát, mikor hirtelen közbekérdez: "Ma hol ebédelünk?" Tehát ez csupán egy kamaszszerelem. Közben megjelenik a Capulet család egyik szolgája, akitől megtudhatjuk, hogy bált rendeznek, amin Rozália (Rómeó "szerelme") is ott lesz.
Mikor Rómeó megjelenik a bálon, megpillantja Júliát, és azonnal beleszeret. Ekkor kezdődnek a bonyodalmak. Az egyik ilyen elem: abban az időben már kezdett elavulóban lenni, hogy a szülő válasszon férjet. Ez meglátszik, mikor Páris megkéri Júlia kezét, az apja meg nem akarja férjhez adni, később pedig (Tybalt halála miatt) meggondolja magát.
A műben talán az egyik leghíresebb rész az "erkélyjelenet", ahol a név és a szerelmi eskü kerül középpontba. Az akadályt, mely mindkettőjük előítéleteiből fakad, le kell győzniük, ezt mindketten tudják. Ennél a jelenetnél derülnek ki a főszereplők tulajdonságai. Rómeó esküdözik, szónokias, míg Júlia végig józan marad, jelleme egyszerű, gyermeki, csak a szívére hallgat.
Innentől kezdve felgyorsulnak az események. A következő nap elmennek Lőrinc baráthoz, a családi lelkészhez, aki összeadja őket. Itt az olvasó számára egy pillanatra úgy tűnik, minden rendben lesz. Ez tényleg csak egy rövid idő, mert III. felvonásban a lappangó veszélyforrások mind felszínre törnek. Véletlen összefut az utcán Mercutio és Tybalt. Mercutio beleköt Tybaltba, sértegetni kezdi. Csakhogy feltűnik Rómeó, és Tybalt rajta tölti ki dühét. Jó kapcsolatuk megtartása végett Rómeó nem támad vissza. Mercutio azonban nem érti, miért tűr Rómeó, így ő ront neki Tybaltnak. Innen már minden nagyon gyors: Tybalt megöli Mercutiot, Rómeó pedig bosszúból Tybaltot. Ekkor Rómeó rádöbben tettének súlyára és elmenekül. Megjelenik azonban a Herceg és ítéletet hirdet. Hiába tanúsítja Benvolio, hogy Tybalt rontott rá Rómeóra, a Herceg Rómeót önbíráskodásért száműzetésre ítéli.
Eközben Júlia apja sürgetni kezdi lánya esküvőjét Párissal.
Ez alatt a pár nap alatt a szereplők egyénisége is megváltozik, felnőtté válnak. Komolyan veszik egymás érzéseit, felnőnek, de az alapjellemeik maradnak a régiek.
Rómeót száműzetése előtt még a szerelmesek együtt töltenek egy éjszakát. Ez után kezdődik el a félreértések és tévedések sorozata, mely tragédiához vezet. Júlia látszólag beleegyezik a Párissal való házasságba, de tudjuk, hogy ez csak látszat. A dajka segítségével 42 órára teszthalottá válik, amivel elkerüli a nem kívánt házasságot. Lőrinc barát üzen Rómeónak a történtekről és arról, hogyan fogják Júliát megszöktetni, de a levél nem jut el Rómeóhoz. Miután Rómeó értesül Júlia haláláról, elmegy a sírhoz. Ott találja Párist, akit megöl, majd szerelmének kiterített teste láttán öngyilkos lesz, egy korábban egy patikáriustól vásárolt méreg segítségével. Mikor Júlia felébred a kómából, egyből elétárul a szörnyű kép: Rómeó holtteste. A látottakat nem képes feldolgozni, ő is az öngyilkosságba menekül. A gyerekek halála után a két család ráébred, hogy a gyűlölködésük és viszályuk teljesen felesleges volt.
Shakespeare nem akart felelősöket keresni, csak bemutatni, milyen fontosak a tiszta érzelmek. Az ő drámájában, mint a régi görög művekben is feltűnik egy emberfeletti erő, melyre Lőrinc barát utal: "Mindannyiunknál hatalmasabb erő / áthúzta számításomat."
Megjegyzés küldése