A gazdasági világválság és közvetlen következményei (1929-33)

1929. október 24-én a New York-i tőzsdén 40-60%-kal estek a részvények árfolyamai. A válság a túltermelés matt következett be. Az eladhatatlan áruk miatt nagyon sok gyár bezárt, ez növelte a munkanélküliséget és csökkentette a fizetőképes keresletet. A kereslet csökkenésével ismét számos gyár kényszerült bezárásra, ami megint csak elbocsátásokkal járt. Ez az ördögi kör felmorzsolta a monopolkapitalista rendszert. A szűkülő belső piac tönkretette az agrárgazdaságot. Kinyílt az „agrárolló”, ami azt jelentette, hogy a mezőgazdasági termékek ára meredekebben zuhant az ipari termékekénél. Összeomlott a bankrendszer, és általános hitelválság tört ki.

A gazdasági válság politikai következményekkel is járt. Angliában a munkáspárti McDonald próbált úrrá lenni a válságon, 1931-ben a Munkáspárt kettévált és McDOnald nemzeti egységkormányt alakított, de ez a többlábon álló kormány nem volt képes radikális, New Dealhez hasonló reformokat véghez vinni. Keynes közgazdász nem lehetett próféta saját hazájában. Franciaországban 1929-ben Poincaré távozása után tört ki a válság. A politika megjelent az utcán is, szélsőbaloldali kommunisták csaptak össze szélsőjobboldali szervezetekkel (Action France, Tűzkeresztesek). Párizs a korrupcióról és botrányokról lett nevezetes. 1934-ben a Stavisky-ügy korbácsolta fel az antiszemita indulatokat. Az amerikai hitelektől függő Németország került a legmélyebb válságba. A munkanélküliség az 50%-ot is elérte, a kis- és középüzemek tönkrementek. Mindennaposakká váltak a politikai zavargások, a választásokon egyre jobban előretörtek az új rend hívei, a nemzetiszocialisták. Végül 1933. január 30-án Hitlert Hindenburg kancelláráá nevezte ki. A válságot Keynes elvei alapján az USA-ban Roosevelt elnök oldotta meg. Szakítottak a be nem avatkozási politikával és az állam fontos szerepet vállalt a gazdaságban. Új gazdaságpolitika – az állammonopolkapitalizmus – alakult ki. Az állam feladata az egyensúly fenntartása lett, majd ebből alakult ki a II. világháború utáni szociális piacgazdaság.

Amerikai válasz a nagy gazdasági világválságra

Roosevelt gazdasági- politikai programja: a New Deal

1929-ben Herbert Hoover lett az USA elnöke, akit váratlanul ért az 1929. október 24-én bekövetkező New York-i tőzsdekrach. Soha nem látott válságba került az amerikai gazdaság. 1932-re az ipari termelés 50%-kal csökkent, míg a munkanélküliség elérte a 25%-os szintet. A foglalkoztatás és a túltermelés ördögi körét a szabadversenyes-kapitalizmus nem tudta megoldani. Új gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség, amelyet elméletben Keynes angol közgazdász dolgozott ki, és Roosevelt valósított meg. 1932 novemberében lett a Demokrata Párt színében az ország elnöke. Politikai hitelét New York állam kormányzásában elért sikerei jelentették. Roosevelt beiktatása napján (1933 március 4.) általános bankzárlatot rendelt el négy napra. A Kongresszussal új banktörvényt szavaztatott meg, megtiltotta a bankbetétek tömeges kivitelét és az arany kivitelét az országból. Ezzel megoldotta a bankválságot. Megalakította a Polgári Tartalék Hadtestet, ahová munkanélküli fiatalokat soroztak be közmunkára napi 1&-ért. Ennek fontos társadalmi és gazdasági stabilizációs hatása volt. Helyreállította a gyapottermeléssel kimerített Tennessee folyó völgyét. 1933 májusában új agrártörvényt fogadtatott el, intézkedett a vetésterület és az állatállomány csökkentéséről. Elvetette a dollár aranyhoz való rögzítését és lebegtető inflációs politikát kezdett. Állami beavatkozással próbálta talpra állítani az ipart. Hatalmas összegeket áldozott közmunkára, közhasznú beruházásokra, az infrastruktúra fejlesztésére. Olyan beruházások voltak ezek, melyek effektíve nem jelentek meg a már telített piacon. Lefektették a tisztességes verseny szabályait, és kötelezővé tették a kollektív szerződések kötését. Létrehozta a Szövetségi Rendkívüli Segélyhivatalt a munkanélküli segélyek osztása céljából. Nemzeti propagandát folytatott, melynek része volt a „kék sas” akció is, amellyel a politikáját támogató vállalatok termékeit jutalmazta.
Keynes-elmélet

• Elméletének legfontosabb eleme a munkanélküliség problémájának újszerű megközelítése: nem a teljes foglalkoztatottság jelenti a gazdaság tökéletes működését
• A munkanélküliség méretét szerinte a beruházások, és a fogyasztás szintje határozza meg, amit az adott kormány politikája befolyásolhat
• Válság idején az állam kötelessége a beavatkozás a gazdasági életbe (még a túlköltekezés és a költségvetési egyensúly felborulása esetén is)
• Jóléti (állammonopolista) kapitalizmust kell kiépíteni (kereslet határozza meg a termelés mértékét), a fogyasztást állami segédlettel kell ösztönözni (pl. közmunkával infrastruktúra kiépíttetése).
• A munkaalkalom növeli a keresletet, ami újabb munkalehetőségeket teremt (állami szabályozás a termelésben.)

A világválság hatása az egyes országokra

A válság minden országot súlyosan érintett, egzisztenciális válságot okozott, és felkorbácsolta a szélsőséges ideológiai- politikai nézeteket.
Magyarország

1931 nyarán a Magyar Nemzeti Bank 200 millió pengőnyi aranyat és devizát fizetett ki, a készletek kimerültek, fizetésképtelenség, államcsőd fenyegetett.

1931. 07. 13-án 3 napos bankzárlatot rendeltek el, korlátozták a betétek kifizetését. Zárolták az arany- és devizakészleteket, pénzváltás csak a Nemzeti Bank engedélyével történhetett.

Mezőgazdasági termékeink nem voltak versenyképesek, szélesre nyílt az agrárolló. Nőtt a munkanélküliség, az elégedetlenség.
Nagy-Britannia

Az ipari termelés stagnálása miatt a gazdasági válság hatása nem olyan nagyméretű, mint pl. USA-ban, ezért nincs számottevő belpolitikai feszültség (szociális támogatások pl. munkanélküli segély bevezetése).
Franciaország

Az első világháborút követő gazdasági visszaesést nem tudta megfékezni, a gazdasági válság is érzékenyen érintette, s ez tartós társadalmi feszültséget gerjesztett.

Németország

A világgazdasági válság erősen éreztette hatását a német gazdaságban (50%-os munkanélküliség), a kommunista és a nemzeti szocialista szavazók tábora ennek hatására megerősödött (SA és a kommunista csoportok sorozatos fegyveres összecsapásai).

1933-ban Hitler lett Németország kancellárja, majd Hindenburg halála után (1934) megszüntette az elnöki tisztséget, és magát Führerré (birodalmi vezér) nyilvánította.

Megkezdődött a totális fasiszta állam kiépítése (végrehajtó hatalom teljesen bekebelezi a törvényhozó hatalmat, összes politikai pártot és szervezetet feloszlatják, terror: koncentrációs táborok létrehozása, Hitler a vezérelv alapján kormányoz a tömegmanipuláció eszközeivel: demagóg beszédek, nagyszabású ünnepségek).

Szovjetunió

Az első világháború totális gazdasági összeomlást eredményez (közlekedés elégtelensége miatt a segélyszállítmányok nem jutnak el az ország belsejébe, az élelmiszercsomagok tönkremennek, ez növeli az amúgy is pusztító éhínség mértékét).

1920-as évek eleje polgárháborúval és az intervenció visszaverésével telik, a súlyos gazdasági helyzetre hivatkozva bevezetik a hadikommunizmust (minden magánüzem államosítása) és a munkakényszert; a kötelező beszolgáltatás és a központi újraelosztás miatt több millióan halnak éhen a falvakban.

1921-ben a kronstadti matrózlázadás (amelyet levernek) megmutatja, hogy nem lehet a hadikommunizmust tovább fenntartani.

1921-ben Lenin bevezeti a NEP-et, az új gazdasági mechanizmust, amely megpróbálja érdekeltté tenni az embereket a termelésben, és piaci alapra próbálja helyezni a gazdaságot. Megszűnik a mezőgazdaságban a kötelező beszolgáltatás, helyette terményadó, de a fennmaradó résszel a gazda rendelkezik, iparban bevezetik a 8 órás munkaidőt, megszüntetik a munkakényszert, társadalombiztosítási ellátást vezetnek be.

1927-től megindul az erőltetett iparosítás (főleg a hadi és nehézipart fejlesztik, a könnyűipar elsorvad, az életszínvonal csökken), megszüntetik a NEP-et, 1929-től indul az öt éves tervek programja.

A mezőgazdaságban erőszakos szövetkezetesítés zajlik, kötelező beszolgáltatás van (ismét éhínségek falun).

A nagy földrajzi felfedezések és hatásai

A XV. században lassú fejlõdés indult meg Európában: fejlõdött az ipar és a mezõgazdaság, s a népesség is növekedett. Ez nagymértékben hatott a nemzetközi kereskedelemre. Mivel Nyugat-Európa már nem tudta a megnövekedett népességet ellátni élelemmel, kialakult a kontinentális munkamegosztás, miszerint Kelet-Európa mezõgazdasági termékeket szállított az iparcikkekért cserébe. Ennek következménye lett Kelet-Európában a második jobbágyság kialakulása. Az olcsó nyugati iparcikkek pedig megfojtották itt az ipart, ezzel indul meg az sok évszázados lemaradás, mert keleten stagnálni fog a fejlõdés.
Az egyre növekvõ kereskedelem szomjazta a nemesfémet, amit eddigre a Távol-Keleti kereskedelem kiszívott Európából. A bányák is kimerültek, tehát pont akkor csökkent a hozam, mikor növekednie kellett volna. 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, s a földközi-tengeri kereskedelem hasznát lefölözték. Közvetlenebb kapcsolatra lett volna szükség kelettel, ezért megindult az új útvonal keresése. Ám ehhez bizonyos technikai feltételek elengedhetetlenek voltak: kialakították a hosszú tengeri utakra alkalmas Caravellát, a tõkesúlyt, a kormánylapátot, s ekkor nyert igazi jelentõséget az iránytû is.
Ekkor kezdett terjedni az a tudományos elképzelés is, melyet az ókori görög tudós, Ptolemaiosz hirdetett, hogy a föld gömb alakú. Akkor tehát ha az ember nyugat felé indul el, egy idõ múlva keleten köt ki.
Az elsõ felfedezõ utakat a portugálok tettek meg (Tengerész Henrik, portugál herceg hajósiskolát alapított)
A portugál hajósok 1471-ben haladtak át az egyenlítõn, Bartolomeo
Diaz pedig 1487-ben érte el Afrika déli csúcsát, s bízva abban, hogy ezen az úton eljuthat Indiába, a csúcsnak a Jóreménység fok nevet - adta (igaza volt, mert 1498-ban Vasco de Gama így jutott el Indiába. Az elsõ portugál gyarmatot Indiaban Goa-nak nevezték.) Spanyolország 1479-ben lett egységes Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinand házasságával. 1492 elején befejezõdött a reconquista is. Ennek örömére engedték Colombus Kristófot elsõ - útjára: 1493 augusztus 3-án indult el három hajóval, s október 12-én lépett partra Guanahani szigetén. Másodi útjára (1493-1496) 17 hajóval indult, s állatokat vitt magával. A harmadik útról (1498-1500) aranyat, ezüstöt, drágaköveket hozott. Negyedik útján (1502-1504) fedezte fel a panamai partvidéket. Amerikát egyébként - Amerigo Vespucciról, a Medici-bank egyik megbízottjáról nevezték el.
A kor még egy nagy utazója volt Fernando Magellán, aki 1519-1522-ig körbehajózta a földet Öt hajójából mindössze egy tért vissza.
A pápa 1494-ben felosztotta a Spanyolország és Portugália között a területeket (Tordes Villi), miszerint a 80. hosszúsági körtõl nyugatra Spanyolország, keletre Portugália terjeszkedhet. A portugáloknak nem is volt érdekük nyugatra terjeszkedni, hiszen õk szerezték meg a Indiába vezetö rövid útvonalat.
Európába megindult az ismeretlen növények áradata: kukorica, dohány, burgonya, paprika, paradicsom, napraforgó, ananász, tök gyapot, kinin, kaucsuk, kakaó, és a vanília. Az állatok közül a pulyka és a láma származik Amerikából.
Bányákat gyapot-, cukornád- és dohányültetvényeket nyitottak a fehér emberek, s indiánokat dolgoztattak bennük. Ám mivel az indiánok gyengének bizonyultak, a rabszolgakereskedõk fekete rabszolgákat hoztak Afrikából, s ezzel megszületett az újkori rabszolgatartás. Az itt elterjedt ültetvényes gazdálkodás monokultúra volt, világpiacra termelt, és rabszolgamunkaerõre épült.
Európában az aranyéhségbõl túltermelés lett. Megindult az infláció, rohamosan emelkedtek a mezõgazdasági termékek árai a nagy népességnövekedés miatt, míg az iparcikkek ára nem változott. Az ipari termelés növelését sürgette a kelet-európai országok megnövekedett igénye. Angliában pl. a bérmunkásréteg létrejötte a posztóipar fellendülésével függött össze: a gyapjú iránti nagy kereslet arra ösztönözte a földbirtokosokat, hogy földmûvelés helyett juhot tenyésszenek. Ehhez egyre több területre volt szükség, így fokozatosan kisajátították a közös területeket, majd a parasztok földjeit is elvették, s „bekerítették" juhlegelõnek. A földjüket elvesztett parasztokból, és a tönkrement kézmûvesekbõl alakult ki a bérmunkás réteg. A nagy keresletet a merev céhszabályok keretei között nem lehetett kielégíteni, ezért a vállalkozók megkerülték a céheket, s a városokon kívül szervezték meg manufaktúráikat, ahol fizetett munkásokat dolgoztattak. A manufaktúra kezdetleges formája volt az ún. szétszórt manufaktúra, mikor a kereskedõ adta a nyersanyagot, de azt a munkás még meglevõ saját szerszámaival dolgozta föl, s visszaadta a kereskedõnek. A termelés fejlettebb formája a központosított manufaktúra volt, amikor a munkás a tulajdonos mûhelyében és szerszámaival dolgozott. A manufaktúrákban fontos szerepet játszott a munkamegosztás. A manufaktúrák létrejötte olcsóbb és nagyobb mennyiségû termelést tett lehetõvé, s emiatt sok kézmûves tönkrement, a vállalkozó kezében pedig jelentõs vagyonok halmozódtak fel, hiszen a bérmunkást elszakította a nyersanyagforrástól és az értékesítési piactól, s a hasznot a kereskedõ fölözte le. Ezek az emberek kénytelenek voltak éhbérért dolgozni, vagy ha csavargókká lettek, akkor Erzsébet királynõ 1597. évi rendelete értelmében gályarabságra ítélték õket. Ezt már tõkés üzemnek nevezzük, mert a pénzt a kereskedõ befektette. Ezzel az egyszerû árutermelés felbomlott, s kialakult a tõkés árutermelés (P-Á-P+P). Ezt nevezzük az eredeti tõkefelhalmozás korának: az a történelmi folyamat, amelyben a kistermelõ parasztokat és a kézmûveseket a termeléshez szükséges eszközöktõl megfosztják, mások kezében pedig felhalmozódik ez az eszköz, vagy az annak megvásárlásához szükséges összeg.
A nagy földrajzi felfedezések hatására a világkereskedelem fõútvonala a Földközi-tengerrõl az Atlanti-óceánra tevõdött át, s az itáliai és a hanza kereskedõvárosok hanyatlani kezdtek.

A gazdaság fejlődése és a királyi jövedelmek alakulása Károly Róbert idején

Károly Róbert 1308-1342 között uralkodott. A XIV. század az érett feudalizmus korszaka Magyarországon. Fejlett pénzgazdálkodás és árutermelés volt jellemző. A rendi monarchia kialakulása is ebben az időszakban kezdődött meg.

1301-ben III. Andrással az Árpád-ház kihalt. Ezt követően a hatalom az oligarchák (tartományurak) kezébe került. Károly Róbert V. István dédunokájaként tartott igényt a trónra a cseh Premysl Vencel és a bajor Wittelsbach Ottóval szemben. Hosszas csatározások és tárgyalások után a pápa és a magyar főpapság támogatásával szerezte meg a trónt. Háromszor koronázták meg (1301, 1309, 1310), mire a legitim koronázás összes feltételét biztosítani tudta (Szent Koronával, Székesfehérváron, az esztergomi érsek által). 1321-ben, Csák Máté halálával került az egész ország a király kezébe.

A tartományurakkal kapcsolatban gazdasági problémák is felléptek. Mivel III. Bélától kezdve a mindenkori uralkodó rengeteg birtokot adományozott, emiatt az ezekből származó domaniális jövedelem rendkívül megcsappant.

Károly Róbert ezért legelőször a feudális monarchiát szervezte újjá:

• visszaszerezte a királyi birtokokat
• a tartományuraktól elvett uradalmakat saját híveinek osztotta ki, így új nagybirtokosi réteget hozott létre (Garai, Lackfi, Báthory)
• a birtokokat ezentúl honorként és nem magánbirtokként kapták a nemesek, vagyis hivatali időre. Ezáltal teljesen a király kegyétől függtek.
• A megadományozottaknak birtokaik arányában magánhadsereget kellet kiállítania. A király erre az ún. banderiális hadseregre támaszkodik. (Csak az ország védelmekor vehette ingyen igénybe.)

Károly Róbert ezekkel a lépésekkel alapozta meg hatalmát és ezek tették lehetővé, hogy további reformokat hajtson végre.

Gazdaságpolitikájának kulcsszava a regálé jövedelem. Ez olyan jövedelem, amely a királyi rangból kifolyólag jár az uralkodónak, ellentétben a domaniális jövedelemmel, amelyet a birtokok jogán kap, a legnagyobb földesúr lévén.

Magyarország rendkívül gazdag volt ásványkincsekben. Főként aranyat, ezüstöt és sót bányásztak. Károly Róbert elsősorban a nemesfémbányászatot kívánta támogatni. A bánya monopólium reformjával érdekeltté tette a földesurakat a bányák megnyitásában: a birtokos megkapta a bányabér (urbura) egyharmadát. A bányabér az aranykitermelés egytizedét ill. az ezüstkitermelés egynyolcadát jelentette. Magyarország európai viszonylatban is jelentős mennyiségű nemesfémet bányászott: évente 1 tonna aranyat és 10 tonna ezüstöt.

Jelentősebb jövedelem volt ennél a pénzverés monopóliumából származó bevétel. A kitermelt aranyat, ezüstöt a termelők kötelesek voltak beváltani. A beszolgáltatások során kb. 40-50%-os haszonra tett szert az uralkodó.

A király az alsó-magyarországi bányászat fellendítésére külföldi bányászokat hívott az országba. Itt új központok jöttek létre: Körmöcbánya, Selmecbánya és Besztercebánya. A pénzveréshez firenzei pénzverő mestereket hozatott. Az jó minőségű új pénz, az aranyforint is firenzei mintára készült. Váltópénzként az ezüstdénár szolgált. Hogy az aranyforint megtarthassa értékét, a királynak le kellett mondania az évenkénti beváltásról (kamara haszna) és a pénzrontásról.

Ezen jövedelem pótlására vezette be az első állami adót: a kapuadót. Ez jobbágytelkenként évente 18 dénár fizetését jelentette.

A harmincadvám, mellyel a fellendülő kereskedelmet adóztatta meg tovább növelte az uralkodó bevételét.

Károly Róbert kiépítette a kamarákat, a pénzbegyűjtés szerveit. Ezek élén a kamaraispánok álltak. Az egész rendszert a tárnokmester, akkoriban Nekcsei Demeter fogta össze. A király –kihasználva a pápaság meggyengülését- a pápai jövedelem egyharmadát is lefoglalta. Emellett élt az invesztitúra jogával.

1335-ben a visegrádi királytalálkozón Luxemburgi János cseh és III. Kázmér lengyel királlyal tanácskozott. A cseh uralkodóval egy Bécset elkerülő kereskedelmi útvonalról állapodott meg. A gyermektelen Kázmér pedig Károly Róbert fiát, Lajost tette meg örökösévé.

Károly Róbert utódja, Nagy Lajos (1342-1382) aktív és nagyhatalmi külpolitikát folytatott. A rengeteg hadjárat leapasztotta az apja által felhalmozott kincstárat. A harcok fedezésére nőttek a földesúri terhek, a nagybirtokosok tovább gazdagottak, ezáltal a hatalmuk is növekedett. 1351-ben ezért gyűlést hívott össze, melynek keretein belül több új dolgot is törvénybe iktatott :

• Megújította az Aranybullát, biztosította a nemesi szabadságjogokat, kivéve a nemesi föld örökítését.
• Aviticitas: ősiség törvénye: a nemesi birtok sérthetetlen, elidegeníteni nem szabad. Ha nincs örökös, a nemzetség oldalági ága örököl. Ha a nemzetség kihalt, a föld a királyi kincstárra száll. (háramlási jog, fiscalitas)
• Bevezette a kilencedet (nona), amely a jobbágyi terhek egységesítését jelentette.
• Egyazon nemesség elve: a kisnemesektől a bárókig a nemességet ugyanazok a szabadságjogok illeti.
• Úriszék: a nemesek ítélkezhettek a jobbágyok ügyeiben. (Esetenként pallosjoggal is bírtak, amely halálbüntetés kiszabására is feljogosította őket.)
• A jobbágyokat megillette a szabad költözés joga.

A városok két típusa alakult ki: a mezővárosok (földesúri függésben vannak, terheiket egy összegben fizethetik, saját bírót választhattak) és a szabad királyi városok (csak a királynak adóztak, fallal vehették körül magukat, saját önkormányzatuk volt). Az ipar fejlődését mutatja a céhek megjelenése.

A szabad királyi városok Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) király uralkodása alatt váltak önálló renddé. A feudális gazdaság Mátyás (1458-1490) idején teljesedett ki, ekkor élte fénykorát.

A feudalizmus gazdasági viszonyai Nyugat-Európában

A középkori uradalom jellemző vonásai és a mezőgazdasági technika fejlődése Európában (X-XI. sz.)

A Római Birodalom fennállásának utolsó száz évében visszaesett az árutermelés és beszűkült a piac. Ennek oka , a rabszolgaságot felváltó colonusrendszer volt. A Nyugat önellátó nagybirtokok sokaságára esett szét. Ezeket uradalmaknak hívjuk, s gazdasági funkcióik mellett igazgatási, bíráskodási szerepük is volt. A nem véletlenül ,,sötétnek’’ nevezett középkorban azonban némi fellendülést jelentettek a mezőgazdasági fejlesztések. Északon új eszközök, módszerek alakultak ki. Eleinte az erdőirtással nyert területeket felszántották és a föld kimerüléséig művelték. Ezt nevezzük talajváltó rendszernek. De ez a módszer alacsony hozamú volt.

A fejlődés első állomása a kétnyomásos gazdálkodás volt, amelynek lényege, hogy a termőföld felét bevetették, a másik felét ugarnak hagyták, ahol az állatok legelhettek, és trágyájukkal felfrissítethették a földet. Minden évben másik fél volt a szántó és másik a legelő. A következő lépcső a háromnyomásos gazdálkodás volt, ahol az ugar már csak a termőföld egyharmadát jelentette, a maradék két harmad közül az egyik tavaszi, a másik őszi gabona volt. Az egységek évente cserélődtek.

Új eszközöket kezdtek el használni, mint például a csoroszlyás, kormánylemezes, nehéz fordítóeke. Ennek segítségével mélyebben tudtak szántani. Jelentős volt még a borona elterjedése is. A nehézeke fogatolása csak a szügyhámmal együtt terjedhetett el, ami segítségével nagyobb erőkifejtésre volt képes az igavonó állat (ökör, ló).

A fenti technológiai és technikai újdonságok tették lehetővé, hogy a 12. századra a mezőgazdaság virágzásnak induljon Nyugat-Európában, megjelenjen a többlet, javuljanak az életkörülmények, növekedjen a lakosság száma - és kialakuljon a növénytermesztés és s az állattenyésztés egyensúlya. A hatalom alapja a földbirtok volt. Az előkelők az újonnan földet szerzett germán törzsfőkből és kíséretükből alakultak ki. Az újdonsült királyok hatalmuk biztosítása érdekében kénytelenek voltak földet osztani híveik között. Ezeket a birtokadományokat (benefíciumokat) a király bármikor visszavehette. A fegyveres szolgálathoz kötött földet hűbérbirtoknak, feudumnak nevezzük. Ebből a kifejezésből alakult ki a korszak elnevezése: feudalizmus.

A király által adományozott nagy földterületekből azok urai szintén kénytelenek voltak szolgálat fejében földeket átadni, és ezek tulajdonosai megint csak hasonlóan tettek. Az uralkodó réteg ilyen rendeződését hűbéri láncnak hívjuk, melynek tagja volt az egyház is. Az adományozó a hűbérúr (senior), az adományozott a hűbéres (vazallus). Mindannyian a nekik alárendelt parasztok munkájából éltek, akik védelmére elkötelezték magukat.

Fokozatosan létrejött a jobbágyság korábbi rabszolgák, colonusok, szabad germán parasztok összeolvadásának eredményeként. A jobbágy csak használója volt telkének, de azt szabadon örökíthette. A telek nagyságának mértékében szolgáltatásokkal tartozott a földesúrnak. Ez több részből állt. Meghatározott időtartamú robottal tartozott a földesúrnak, ami azt jelentette, hogy az allódiumot kellet művelni, szállítani, építkezni. Az allódium a földesúr saját kezelésű birtoka. A roboton kívül terményadót is kellett fizetnie a jobbágyoknak, és ajándékokat adni, nagyobb eseményekkor. Érdekelt volt a termelés fokozásában, hisz minél többet termelt, annál többet kapott. A jobbágy személyileg is függött urától, mert költözködése fölött a földesúr döntött.

A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A falu közösen birtokolt határát dûlõkre osztották és meghatározták, hogy melyikben mit kell termelni. Évenként minden dûlõben osztottak valamennyi családnak megfelelõ parcellát. Sorshúzással döntötték el, ki melyik területet mûveli. Ezeken a falu által meghatározott növényt kellett termelni (nyomáskényszer). A paraszti tulajdon örökölhetõ volt. A dűlőkön kívül voltak közös használatú területek, mint például, patak, tó, erdő, legelő.



A hűbéri rendszer Nyugat-Európában alakult ki, két főszereplője a hűbérúr, akinek földbirtoka van és a vazallus (hűbéres), aki örökletes használatra megkapja a földet. A hűbérúr megvédi a vazallusait és igazságot szolgáltat nekik, a vazallus pedig szolgálatokkal tartozik neki. A vazallus minden peres ügyével a hűbérúr bírósága elé tartozik, ami egy nagyon erős függés, amit viszont enyhít, hogy a bíróság esküdtjei az ő vazallustársai, akik tehát hasonló cipőben járnak, mint ő.

A hűbéres-vazallusi kapcsolat nagyon tartós, addig tart, amíg a hűbéres családban ill. a vazallus családban van fiú örökös, aki apjuk halálával annak földjét, esküjét is megörökli. Az örökös mindig a legidősebb fiú, a többiek ki vannak zárva az öröklésből, nekik más úton kell szerencsét próbálniuk egyházi pályára lépéssel, vagy más földön lovagi szolgálatba állással stb. A hűbéri föld csak a hűbéri eskü megszegése esetén vehető vissza, akkor is csak a hűbérúr bírósága által. Előfordulhat, hogy valaki csak földjei egy részének révén hűbéres. Az angol királyok Hódító Vilmostól Földnélküli Jánosig franciaországi birtokaik révén a francia király hűbéresei voltak, és sokkal nagyobb birtokaik voltak Franciaországban, mint a királynak. Ezektől a birtokoktól végül Jánost a király hűbéri bírósága fosztotta meg a hűbéresküjének megszegése címén, innen kapta János a földnélküli jelzőt.

A hűbéres mindig elsősorban a saját hűbérurának tartozik engedelmességgel, ami erősebb minden egyéb viszonynál. Ha a király egyik hűbérese fellázadt, akkor ő ezért büntetést kapott, mentesültek viszont a büntetés alól a hűbéres hűbéresei – elméletben –, mivel azok a saját hűbéri esküjüknek megfelelően jártak el, a királyhoz őket semmilyen kötelező viszony nem fűzte.

A földön élő szolgák (Magyarországon a késő középkortól a jobbágyok) jogi értelemben sem a birtoklás, sem a használat szempontjából nem rendelkeznek saját földdel, így hűbéresküt sem tesznek. A szabad állapotúak viszont bármikor kiléphettek egyoldalúan a viszonyból és szabadon elköltözhettek.

Feudalizmus gazdasága: Már a IV. századtól kezdve megfigyelhetõ a római birodalom nyugati részén, hogy az árucsere csökkenésével a gazdasági élet súlypontja fokozatosan a mezõgazdaságra helyezõdött át. A nagybirtok megerõsödése is megfigyelhetõ, és a késõbbiek folyamán a szabad parasztok túlnyomó többsége a birtoktól függõ helyzetbe került. A városok hanyatlásával az iparosok zöme is a vidéki nagybirtokokra húzódott. Az iparosok jobb mezõgazdasági eszközökkel látták el a parasztságot. Zárt, önálló rendszer alakult ki, amely kifelé nem sok árut termelt, de a dolgozó rétegeknek az elõzõ korabelinél magasabb ellátást tudott biztosítani. A nagybirtokon tehát megvalósult az ipar és a mezõgazdaság üzemszervezeti egysége. A munkaerõt parasztok biztosították, akik a föld használata fejében megmunkálták a birtokos földjét, és terményhányaddal is szolgáltak. A parasztok megtanulták a fejlett technika alkalmazását, a földesúr védelme alatt állottak, és egyúttal hozzájutottak a birtok olyan technikai szolgáltatásaihoz, amihez önállóan gazdálkodva nem jutottak volna. Dél-Európában kialakult a kétnyomásos gazdálkodás, a talajpihentetési rendszer, aminek tulajdonsága az volt, hogy a területet két részre osztották, egyik évben az egyiket mûvelték, másikban a másikat. Az épp nem mûvelt területet ugarnak nevezték. Északon a legelõváltó gazdálkodás volt a jellemzõ, ami azt jelentette, hogy egy területet kimerülésig mûvelték, majd utána új területet alakítottak ki. Ezt késõbb felváltott a háromnyomásos gazdálkodás. (IX. század) Itt már csak a föld 1/3 része volt ugar, mert az egyik harmadába õszi a másikba pedig tavaszi gabona került elvetésre. A VIII. században egyes helyeken a túlnépesedés jelei mutatkoztak, ami telepítésekhez vezetett. Néhol a falvak a földesúr kúriája köré települtek, másutt a földesúr lakóhelyétõl távolabb jött létre a telepes falu. A parasztok átvették a földesúri gazdálkodás módszereit, és önállóan tudtak már gazdálkodni.

A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A falu közösen birtokolt határát dûlõkre osztották és meghatározták, hogy melyikben mit kell termelni. Évenként minden dûlõben osztottak valamennyi családnak megfelelõ parcellát. Sorshúzással döntötték el, ki melyik területet mûveli. Ezeken a falu által meghatározott növényt kellett termelni (nyomáskényszer). A paraszti tulajdon örökölhetõ volt. A paraszt sokkal érdekeltebb lett a termelésben.
A korszak végén feltalálták a nehéz ekét, amely mélyebben szántott a könnyû vaspapucsos faekével szemben, így lehetõvé vált, hogy új területeket fogjanak mûvelés alá. Részei: szarv, ekevas, elé be fogott ökör. Feltalálták a szügyhámot is, amelynek segítségével jelentõsen megnövekedett a munka hatásfoka, és a patkót is, ami úgy szintén az állat tûrõképességét növelte. A telepes kirajzás meggyorsult, a mûvelhetõ földterület megnõtt. A számuk azért növekedett fõként ennyire, mert a földet a családból egy fiú örökölte, a többi kénytelen volt új területeket keresni magának. Önálló, szakszerû városi ipar ebben az idõben még nem volt. Vándor iparosok járták az országot. Iparilag legfejlettebbek a kolostorok birtokai. (építõ-, szobrász-, festõ-, ötvösipar) A helyi kereskedelem szûk körû volt, a távolsági kereskedelemnek maradt döntõ szerepe. Elsõsorban luxuscikkeket szállítottak az arab, szír, zsidó, bizánci kereskedõk, pl. pamut, selyem, prém, cukor, fûszer)

A feudális társadalom: A római uralom összeomlásakor voltak rómaiak, romanizált barbárok és germánok. Jogállás szerint szabadok és rabszolgák. A társadalom élén a germán fejedelmek állottak. Hatalmukat erõs fegyveres kíséretük biztosította. A következõ réteg a nagybirtokok uraiból állt. Hatalmas földekkel rendelkeztek, szabad, félszabad és szolgarendû munkaerõt alkalmaztak. Nekik is volt fegyveres kíséretük. Vegyes munkaerõt foglalkoztattak a közép- és kisbirtokosok, akik ugyancsak szabadon rendelkeztek földjükkel. A szabad parasztság egy ideig még tartotta önállóságát, többségük azonban a nagybirtok munkaerejévé vált. A rabszolgaság csökkenõ tendenciát mutatott. A nagybirtokosok gazdasági és katonai jelentõségük növekedésével a szabad elemeket fokozatosan függõ helyzetbe vonták. A függésbe kerülés nemegyszer a szabadság elvesztését is jelentette. A királyi birtokadományok is fokozatosan megváltoztak. A kötöttség nélküli birtokadományt (beneficium) felváltotta a feltételes birtokadomány (feudum). A király megfelelõ számú fegyveres kiállítására kötelezte a földesurat. A társadalom jog szempontjából leegyszerûsödött, két alapvetõ osztályra tagolódott: földbirtokosokra és jobbágyokra. A szabadok egymás közt is a hûbéri függés rendszerében éltek.

Nemesek lettek:
- az ókori rabsz.tart. társadalomból: gazdagok (földbirtokos, kereskedõ)
- a törzsi nemzetségi társadalomból: törzsi-nemzetségi vezetõk,
- fegyveres kíséret

Jobbágyok lettek:
- az ókori rabsz.tart. társadalomból: rabszolgákból (jobb helyzetük lett), közrendû szegényekbõl (rosszabb), colonusokból (rosszabb)
- a törzsi nemzetségi társadalomból: szolgákból.

A hûbéri rendszer legfelsõ csúcsán a király állt, aki a jogok forrása (szuverén) volt. Az õ hûbéresei a nagybirtokosok, akiket megfelelõ számú fegyveres kiállítására vagy fõhivatalok viselésére köteleztek. A nagybirtokos a király hûbérese (vazallus) volt, a király pedig a nagybirtokos ura (dominus). A rendszer legalján az ún. kishûbéresek állottak, akiknek a birtokuk jövedelmébõl már csak a személyes hadba vonulás költségeit tudták fedezni.

Az uralkodó osztály szerves részét alkotta az egyház. Az egyházi birtokokon alakult ki a legmodernebb gazdálkodás. Plébános- esperes-püspök-érsek ez a szervezet a világi papság, amelynek élére a római pápa került. A világi papság mellett elterjedtek a szerzetesek is. A jobbágyság nem rendelkezett a föld tulajdonjogával, a földesúr magánbirtokán /allódium/ dolgozott és a földesúrtól kapott földön gazdálkodott a faluközösségben. A földhasználat fejében a földesúrnak szolgáltatásokkal tartozott: pénz, termény, munkaszolgáltatás /robot). Ezeken kívül még ajándékokat is kellett adnia. Érdekelt volt a termelés fokozásában, hisz minél többet termelt, annál többet kapott. A jobbágy személyileg is függött urától, mert költözködése fölött a földesúr döntött.

Évszámok:
• 622: Mohamed próféta híveivel együtt Mekkából Medinába menekül, ahol létrehoz egy olyan közösséget, mely az iszlám arábiai terjesztését tűzi ki. Szellemi és politikai vezető lesz.
• 732: Martell Károly legyőzi az Ibériában előrenyomuló mórokat, Poitiers.
• 800: Nagy Károlyt, frank királyt III. Leó Rómában császárrá koronázza. (december 25.)
• 843: A Frank Birodalmat végelgesen felosztják. A verduni szerződésbe három részre szakad: Jámbor Lajos fiai között – Lothár kapja a középső területeket, Német Lajos a keleti területeket és Kopasz Károly a nyugatiakat.
• 962: I. Ottó német király seregével Itáliába vonul és megszabadítja a pápát ellenfeleitől, majd megerősítette a Karoling adományokat (Kiss Pippin, 752). XII. János pápa császárrá koronázta, s ezzel létrejött a Szent Német-római Birodalom.
• 1054: IX. Leó pápa legátusa, Humberto da Silva Candida püspök, a dél-itáliai befolyásról és teológiai kérdésekről (cölibátus) folytatott sikertelen tárgyalások után a Hagia Sophia oltárára helyezi a konstantinápolyi pátriárkát kiközösítő bullát, mellyel kezdetét veszi a keleti szkizma. Formálisan 1965-ben feloldották.

Kérj egy tételt!!!!

Kérj egy tételt!!!!

Tétel kérésére a következő fórumban van lehetőség. Ahhoz, hogy a fórumot tudd használni regisztrált Facebook tagnak kell lenned és az oldalt is LÁJKOLNOD kell. 

Bármilyen kérést, kérdést is ide írhattok.